Ugrás a tartalomhoz

História 1984-03

Hanák Péter , Takács Péter , Sándor Pál , Csorba Csilla, E. , Váczy Péter , Váradi Sternberg János , Vörös Károly , Puskás Julianna , Nagy Zsuzsa, L. , Kákosy László , Vida István , Izsák Lajos

História

12. fejezet -

Jelentés Nagy Ferenc lemondásáról. Gordon Ferenc svájci magyar követ jelentése

TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!

VIDA István

Jelentés Nagy Ferenc lemondásáról

Újabb dokumentumok 1947–1949

A História 1981. évi 3. számában cikkeket közölt a polgári többpártrendszer felszámolásának magyarországi történetéből. A szerzők, Vida István és Izsák Lajos tanulmányaihoz sok észrevétel, megkeresés érkezett. Az alábbiakban a szerzők újabb kutatásaik során előkerült dokumentumokból tesznek közzé néhányat. Ezek a dokumentumok kulcsfontosságú források a polgári koalíciós partnerek ellen folytatott politikai harchoz.

Mint ismeretes, 1946 decemberében letartóztatták a Magyar Közösség köztársaságellenes összeesküvésében részt vevőket. A „felfedett” szálak a Kisgazdapárthoz is vezettek. A kommunista sajtó az összeesküvés ügyét 1947 januárjától a legnagyobb polgári párt elleni harcra használta fel. Az összeesküvés felszámolása körüli politikai harc válságot robbantott ki a Kisgazdapártban, a koalíciós kormány többségi pártján belül. Ennek egyik következménye volt a miniszterelnök lemondása.

Izsák Lajos közleménye arra világít rá, hogyan alakult a kommunista párton belül az egypártrendszer megteremtésének és a többpártrendszer felszámolásának „gondolata”. (A szerk.)

Az alábbiakban közöljük Gordon Ferencnek, Magyarország akkori (1947) svájci követének a koalíciós kormány számára készített összefoglaló jelentését a kisgazdapárti miniszterelnök lemondását közvetlenül megelőző eseményekről. Gordonnyugati; beállítottságú, demokratikus gondolkodású polgári politikusvolt, aki Tildy Zoltánhoz, a Kisgazdapárt vezetőjéhez fűződő baráti kapcsolatának köszönhette közéleti karrierjét. A felszabadulás előtt több mint húsz évig a Corvin Áruház Rt. igazgatói székében ült. A háború után rövid ideig a Pesti Hazai Első Takarékpénztár ügyvezető igazgatója lett, 1945 novemberétől pénzügyminiszter a Tildy-, majd a Nagy Ferenc-kabinetben. 1946. augusztus 31-ével nevezték ki svájci követté, minden valószínűség szerint Tildy bizalmából.

Gordon beszámolója máig az egyik leghitelesebb forrás a Bernben történtekről. E helyütt nincs módunk arra, hogy ennek minden részletére kitérjünk, csupán néhány érdekesebb részletére, megállapítására szeretnénk a figyelmet felhívni. Nagy Ferenc a koalíciós pártok vezetőinek, így Rákosi Mátyásnak, a Magyar Kommunista Párt főtitkárának tudtával és beleegyezésével utazott 1947. május 14-én Svájcba szabadságra. Nemcsak pihenni ment, hanem azért is, mert a kisgazdapárti felső vezetés arra számított, hogy távollétével el lehet odázni az újabb politikai válság kirobbanását, s esetleg ki lehet húzni az időt a békeszerződés életbe léptéig, 1947. szeptember 15-ig. 1947. május 28-án este, még a rendkívüli minisztertanács előtt, titkárától, Kapócs Ferenctől értesült – aki Budapestről hívta őt fel telefonon –, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság olyan dokumentumokat adott át a magyar kormánynak, amelyek Nagy Ferencre vonatkozó terhelő vallomásokat tartalmaztak. (E vallomásokról ma már tudjuk, hogy nem feleltek meg a valóságnak.) Másnap (29-én) délelőtt kereste meg telefonon Gordont Bernben, s kezdődött meg a lázas telefonálgatás a svájci főváros és Budapest között.

A Gordon-jelentés megerősíti, hogy Nagy Ferencet váratlanul érték ez ellene emelt vádak, és a hír vétele után nyomban (29-én délelőtt) haza akart indulni, s teljesen a véletlenen múlott, hogy Gordon megtalálta. Csak Tildy Zoltán köztársasági elnök és Gyöngyösi János külügyminiszter kifejezett kérésére maradt Svájcban. Kiderül ugyanakkor az is, hogy az MTI 1947. május 30-án ½ 5-kor kiadott jelentésétől eltérően Nagy Ferenc 30-án még nem mondott le. Balogh István államtitkárnak, aki akkor a Kisgazdapárt főtitkára volt, csupán azt mondotta, hogy „elvben elhatározta” lemondását, de csak feltételeinek teljesítése, mindenekelőtt ötéves kisfiának kiengedése után hajlandó lemondó levelét átadni. Balogh páter volt az, aki minden valószínűség szerint szándékosan félreinformálta az MTI-t. Balogh nem éppen feddhetetlen szerepére utal az is, hogy inkorrekt módon adta tovább a Kisgazdapárt Politikai Bizottságának állásfoglalását. Az FKgP PB ugyanis – a rendelkezésre álló források szerint csak arra szólította fel elnökét, hogy térjen haza, de arra nem, hogy mondjon is le. A páter nem akarta, hogy Nagy hazatérjen, erre utal az is, hogy ő pendítette meg: a miniszterelnök hazatértekor „esetleges zavaró körülmények is felléphetnek”, amivel kellően rá is ijesztett korábbi főnökére.

Gordon előadásából az is világosan kitűnik, hogy Rákosi Mátyásnak személy szerint is nagy szerepe volt Nagy Ferenc lemondatásában. Igaz, mint a kormányfői teendők ellátásával megbízott helyettes miniszterelnöknek, neki kellett a tárgyalásokat lefolytatnia, de úgy tűnik, messze túllépte hatáskörét. Nem különösebben ügyelt a jogi formaságok betartására. Tudta, hogy az MTI közleménye nem felel meg a valóságnak, de könnyedén túltette magát rajta; ahhoz sem volt joga, hogy „megparancsolja” a svájci követnek, hogy mit jelentsen haza, Május 28-án este, a rendkívüli minisztertanács után Rákosi egyébként telefonon személyesen is beszélt Nagy Ferenccel. Ennek jegyzőkönyve még nem került elő.

Nagy Ferenc feltételei közül csak egy teljesült: június 2-án a svájci–osztrák határon fekvő Buchs határállomáson magához ölelhette kisfiát, s az őt hozó gépkocsi karosszériáján aláírta lemondó levelét, amelyet másnap Tildy köztársasági elnök megkapott. Közbenmájus 31-én – megalakult a Dinnyés-kormány, s a lemondó levélre többé már nem volt szükség, az elnöki íróasztal mélyére került.

DOKUMENTUM

33/pol. főn.-1947.

Bern, 1947. június hó 1.

Gordon Ferenc berni magyar követ jelentése a magyar kormánynak

Nagy Ferenc miniszterelnök úr lemondásának svájci előzményeiről és körülményeiről

1947. május 29-én, csütörtökön reggel fél 10 órakor telefonon felhívott Nagy Ferenc miniszterelnök úr Locarnóból és közölte, hogy előzőleg beszélt telefonon a Köztársasági Elnök úrral és értesült arról, miszerint az általa korábban tett ama előterjesztésre, hogy az orosz megszálló hatóság adja át Kovács Bélát a magyar igazságügyi szerveknek, válasz érkezett Szviridov generális úrtól*. A válasszal május 28-án e célból összehívott rendkívüli minisztertanács foglalkozott és úgy döntött, hogy arra kérik, szakítsa meg szabadságát és térjen azonnal vissza. Hozzáfűzte, hogy a válasz lényegében az volt: a generális úrnak nincs módjában a kérést teljesíteni, minthogy az ügymég nem tekinthető befejezettnek, ellenben a magyar kormány rendelkezésére bocsátja a kihallgatásokról készült eddigi eredeti jegyzőkönyveket. Ezen jegyzőkönyvi vallomások pedig, a vett értesítés szerint, reá – tehát Nagy Ferenc miniszterelnök úrra – erősen terhelőek. Ő tehát elhatározta, hogy a rendkívüli minisztertanács kérésének megfelelően haladéktalanul hazaindul és ezt a tényt tudomásulvétel végett közölni óhajtotta velem, egyben elbúcsúzván tőlem.

11 óra körül meghallván, hogy a követség hivatalos ügyekben a Magyar Külügyminisztériummal beszél, magamhoz kérettem a vonalat és kapcsolást kértem Gyöngyösi külügyminiszter úrral. Közöltem vele a miniszterelnök úrral folytatott telefonbeszélgetésemet, mire a külügyminiszter úr hivatkozással vett utasításokra, megbízott, keressem meg Nagy Ferenc miniszterelnök urat valahol Svájc területén és közöljem vele, hogy várjon itt addig, míg a haladéktalanul útnak induló Mihályffy** tájékoztatásügyi miniszter úr ide nem érkezik, hogy vele beszéljen.

Azonnal telefonösszeköttetést teremtettem ismét Locarnóval, ahol közölték velem, hogy a miniszterelnök úr autója éppen útnak indul, de kérésemre utánaszóltak és így még Locarnóban tudtam vele beszélni. Közöltem a Gyöngyösi külügyminiszter úrtól vett üzenetet, mire a miniszterelnök úr rövid gondolkodás után úgy döntött, hogy elindul Bernbe, én pedig közben lépjek érintkezésbe Tildy köztársasági elnök úrral és kérdezzem meg, hogy ez a diszpozíció vele egyetértésben történt-e.

Haladéktalanul telefonáltam a Köztársasági Elnök úrnak. Közöltem vele az addig történteket és tudomásul vettem, hogy a Köztársasági Elnök úr Gyöngyösi külügyminiszter úr szóban forgó üzenetéről tudott és azzal egyetért.

A miniszterelnök úr autója este fél 11 óra körül érkezett Bernbe, mikoris közöltem vele, hogy kívánságának megfelelően beszéltem a Köztársasági Elnök úrral és a fenti megállapítást tettem. Körülbelül este 11 óra felé a berni telefonközpont jelezte, hogy reggel 5 órára budapesti telefonhívást jeleztek részemre, elfogadom-e. Természetesen elfogadtam, és reggel 5 órakor jelentkezett nálam telefonon Balogh István államtitkár úr.

Az államtitkár úr Nagy Ferenc miniszterelnök urat kereste nálam. Közöltem, hogy a miniszterelnök úr szállodában lakik és sajnos nincs módomban a telefonösszeköttetést átkapcsoltatni. Kérdeztem, nem óhajtja-e, hogy közvetítsem esetleges üzenetét. Az államtitkár úr ebbe készségesen beleegyezett és a következőket mondotta. (Megjegyzem, hogy a beszélgetés első része oly halk hangon történt, hogy többször kértem az államtitkár urat egyes mondatrészek megismétlésére; ennek ellenére azt hiszem, nem tévedek, hogy az általa mondottak bevezetőjét is helyesen hallottam.)

Az államtitkár úr tehát azzal kezdte az üzenetet, hogy az előző nap ülést tartott a Kisgazdapárt politikai bizottsága. Bár ő a maga részéről természetesen a május 28-i rendkívüli minisztertanácsnak a miniszterelnök úr azonnali hazatérését elhatározó döntését is megismétli, közli, hogy a párt politikai bizottságának a véleménye az volna, hogy intézzen a miniszterelnök úr egy levelet a Köztársasági Elnök úrhoz, amelyben hangoztatván ártatlanságát, egyben közli, hogy annak ellenére, tekintettel az ország politikai békéjének megóvására és a demokratikus kibontakozás elősegítésére, lemond a miniszterelnökségről

Biztosítják arról és kötelezettséget vállalnak arra, hogy kisfiát, Lacikát, haladéktalanul kiküldik és gondoskodni fognak anyagi ellátottságáról is.

Felhívtam az államtitkár úr figyelmét arra, hogy a miniszterelnök úr döntését nyilván messzemenően befolyásolná az a körülmény, ha tudná, hogy milyen formában közöltetne a néppel az esemény és garantálnák-e azt, hogy levelének szövegét nyilvánosságra hozzák. Az államtitkár úr kijelentette, hogy ezt megbeszéli, de azt hiszi, hogy erre is mód lesz.

Arra a kérdésemre, hogy amennyiben a miniszterelnök úr nem így határozna, hanem úgy döntene, mint ahogy első pillanattól kezdve szándékolta, hogy hazamegy, fennáll-e annak a lehetősége, hogy zavartalanul eljuthat Budapestre? A válasz – némi habozással – az volt, hogy lehetséges, hogy igen, de esetleges zavaró körülmények is felléphetnek.

Minthogy a miniszterelnök úrral és feleségével folytatott esti beszélgetésem során megállapíthattam, hogy számukra az otthonhagyott gyermek sorsának alakulása döntő fontossággal bír, újból visszatértem erre a kérdésre és megkérdeztem, hogy a gyermek és a levél kicserélése egyidejűleg történne-e? Az államtitkár úr természetes hangon kijelentette, hogy nyilván igen, de különben is senki sem gondol ebben az ügyben junctimra. A gyermeket magától értetődően ideküldik.

Végül felhívtam az államtitkár úr figyelmét az ittlevő miniszterelnöki rendelkezési alapra, rámutatván arra, hogy ez módot adna az általa említett anyagi támogatás legsimább elintézésére, amihez azonban szükséges lenne, hogy a vonatkozó diszpozíciót Rákosi helyettes miniszterelnök úr is aláírja, hogy az ez idő szerint velem együtt a safe-kulcsok felett rendelkező Száll titkár úr ezt tudomásul vehesse.

Az államtitkár úr élénken helyeselte a megoldásnak ezt a módját és kijelentette, hogy mindezeket még aznap délelőtt megbeszéli az illetékes urakkal.

Ezek után felhívtam az államtitkár úr figyelmét arra, hogy a miniszterelnök úr nyilván óhajtani fog vele személyesen beszélni és megkérdeztem, hogy hol hívhatja őt fel délután? Abban maradtunk, hogy 2–3 óra között (itteni időszámítás szerint) a miniszterelnök úr hívja őt fel a 123-509 számon.

Egyben közölte az államtitkár úr azt is, hogy Mihályffy tájékoztatásügyi miniszter úr nem jön el a miniszterelnök úrhoz Svájcba.

Legvégül megállapodtam az államtitkár úrral abban, hogyha valami további közlése volna, úgy 11 órától ismét a hivatalomban talál.

Ezek után (reggel 9 órakor) felkerestem a miniszterelnök urat szállodájában és közöltem vele Balogh államtitkár úr üzeneteit. Megállapodtunk, hogy a miniszterelnök úr ebéd után 2 órakor eljön a lakásomra és onnan fog Balogh államtitkár úrral a jelenlétemben telefonon beszélni. Távozásom előtt megkérdeztem a miniszterelnök urat, hogy amennyiben időközben újból felhívnának Budapestről, közöljek-e valamit előzetesen várható elhatározását illetően?

A miniszterelnök úr felhatalmazott arra, hogy ez esetben közöljem, hogy ő egész eddigi tevékenysége során is mindenkor a megoldások embere volt és kizárólag az ország és a nép érdekét tartotta szem előtt, ennélfogva ez esetben is ezek mérlegelésével fog határozni.

Visszatérve hivatalomba értesültem arról, hogy Balogh államtitkár úr közben már keresett telefonon, minthogy nyilván nem gondolt arra, hogy az itteni és a budapesti időszámítás között egy óra különbség van. Azonnal megkíséreltem Budapest felhívását, ami ez alkalommal szokatlanul hosszú ideig tartott, végül azonban sikerült. Az államtitkár úr megkérdezte tőlem, milyen impressziókkal jöttem el a miniszterelnök úrtól, mire közöltem a miniszterelnök úr fenti szavait, valamint azt, hogy az eredeti megbeszélés értelmében a miniszterelnök úr 2–3 óra között fogja őt felhívni és döntéséről értesíteni. Az államtitkár úr még megjegyezte, hogy úgy látja, a reggel megbeszélt feltételek simán teljesíthetők lesznek.

Majd közölte, hogy átkapcsoltatja a telefont Rákosi helyettes miniszterelnök úrhoz, aki beszélni óhajt velem.

Rákosi helyettes miniszterelnök úr érdeklődött az ügy mikénti alakulásáról és leszögezte azt az álláspontját, hogy a miniszterelnök úr vagy jöjjön azonnal haza, mondjon le Budapesten a miniszterelnökségről és képviselői mandátumáról és álljon törvényszék elé, vagy írja meg azonnal lemondólevelét. Megjegyeztem, hogy a miniszterelnök úr már tegnap el akart indulni haza és csupán a közben vett értesítések következtében maradt itt. Megismételtem ugyanazon szavait, amelyeknek elmondására a miniszterelnök úr felhatalmazott, nevezetesen hogy: „Ö egész eddigi tevékenysége során is mindenkor a megoldások embere volt és kizárólag az ország és a nép érdekét tartotta szem előtt, ennélfogva ez esetben is ezek mérlegelésével fog határozni.”

Közöltem, hogy megállapodás szerint 2–3 óra között a miniszterelnök úr személyesen fog Balogh államtitkár úrral minderről beszélni. Rákosi helyettes miniszterelnök úr nyomatékosan kijelentette, hogy délután az ügynek ilyen vagy amolyan módon való végleges elintézéséhez az ország érdekében ragaszkodnia kell és egyben kifejezte azt az óhaját, hogy az ebéd utáni beszélgetés eredményét azonnal közöljem vele.

Délután 2 órakor a miniszterelnök úr felkeresett lakásomon és rövid időn belül sikerült telefonösszeköttetést teremteni Balogh államtitkár úrral.

Balogh államtitkár úr nyilván röviden megismételte a miniszterelnök úrnak a reggel nekem mondottakat.

A miniszterelnök úr viszont közölte, hogy a fennforgó körülmények figyelembevételével közölheti, hogy elvben elhatározta a lemondását és hogy a lemondólevél körülbelül úgy fog hangzani, hogy: „Ahogy eddig értesültem az ellenem emelt vádakról, azokat helytállóknak egyáltalán nem tartom. Úgy az összeesküvés, mint minden koalícióellenes politika vádjával szemben teljes egészében ártatlan vagyok; mivel azonban egész életemben csak használni akartam az országnak és a magyar népnek, most sem akarok a kibontakozás elé akadályokat gördíteni és ezért miniszterelnöki állásomról tisztelettel lemondok.”

A miniszterelnök úr kifejezetten hangsúlyozta, hogy ezt a lemondólevelét csak akkor hajlandó átadni, ha gyermeke ideérkezik.

Továbbá a következőkben szögezte le feltételeit:

1. A nép felé ne gázoljanak a becsületébe.

2. Kapócs Ferenc titkárát engedjék szabadon és tegyék lehetővé, hogy idejöjjön Svájcba.

3. Kabinetfőnökét, aki őt svájci útján kísérte, ne érje semmi bántódás.

4. Vagyontárgyait ne konfiskálják el, minthogy ez a hazaárulás jellegével bírna.

[5.] Fiának adjanak 6 havi szabadságot.

Hallottam, hogy végül a miniszterelnök úr megkérdezte Balogh államtitkár urat, mely lényeges vádpontokat tartalmaznak a szóban forgó tanúvallomások vele kapcsolatban? A választ azonban természetesen nem hallottam.

Legvégül elkértem a miniszterelnök úrtól a telefonkagylót és felkértem Balogh államtitkár urat, hogy miután ő e beszélgetésről nyilván jegyzeteket készített, tájékoztassa erről azonnal Rákosi helyettes miniszterelnök urat, akit én majd azután közvetlenül is felhívok. Balogh államtitkár úr közölte azt is, hogy a miniszterelnök úr gyermekét szombat reggel repülőgépen fogják elindítani.

Körülbelül négy óra lehetett, mire összeköttetést kaptam Rákosi helyettes miniszterelnök úrral. Természetesen már ismerte Balogh államtitkár úr jelentéséből a fenti telefonbeszélgetés tartalmát. Rendkívül helytelenítette, hogy a miniszterelnök úr a lemondólevél átadását a gyermek ideérkeztének időpontjától akarja függővé tenni és megismételte, hogy az ország és a nép érdekében a politikai kibontakozás időpontját nem teheti ilyen magánügyektől függővé, tehát, ragaszkodnia kell ahhoz, hogy a miniszterelnök úr vagy induljon azonnal haza, vagy adja át azonnal lemondólevelét.

Azonnal érintkezésbe léptem a miniszterelnök úrral, aki azonban nem volt hajlandó korábbi elhatározását módosítani.

Időközben értesültem arról, hogy a Magyar Távirati Iroda a következő jelentést adta ki: „Nagy Ferenc megjelent Bernben a magyar követségen és a magyar köztársaság elnökéhez való továbbítás végett közölte Gordon Ferenc követtel a miniszterelnökségről való lemondását.”

Röviddel ezután újból telefonált Rákosi helyettes miniszterelnök úr, közölvén velem, hogy az ügy végleges lezárása nem tűr halasztást.

Felhívtam figyelmét arra, hogy a Magyar Távirati Iroda fenti jelentése nem fedi a tényeket. A helyettes miniszterelnök úr hivatkozott arra, hogy ennek a hírnek kiadatása Balogh államtitkár úr közlésén alapult.

Közöltem vele, hogy időközben a következő táviratot küldtem a Külügyminisztériumnak:

„Nagy Ferenc miniszterelnök ma délután kérte Gordon Ferenc magyar követet a következő szövegű távirat továbbítására: »A miniszterelnökségről való lemondólevelemet a legközelebbi napokban elküldöm a Köztársaság elnökéhez, miután közvetlenül nála kívánom bejelenteni lemondásomat.«„

Rákosi helyettes miniszterelnök úr kijelentette, hogy ez a távirat nem elegendő, hanem egy oly táviratot óhajt, amely a következő szöveget tartalmazza: „Nagy Ferenc megjelent Bernben a magyar követségen és a Magyar Köztársaság Elnökéhez való továbbítás végett közölte Gordon Ferenc követtel a miniszterelnökségről való lemondását.”

Felhívtam a helyettes miniszterelnök úr figyelmét arra, hogy ilyen közlés nem felelne meg a tényeknek, minthogy a miniszterelnök úr a lemondás érvényességének időpontját kifejezetten a gyermeke ideérkeztének időpontjától tette függővé. A helyettes miniszterelnök úr a legnagyobb nyomatékkal ragaszkodott az említett szövegű távirat elküldéséhez, kijelentvén, hogy ő már ezt a telefonbeszélgetést ilyen értelemben jegyzőkönyvi alapnak tekinti, amelyet a nála jelenlevő és e beszélgetést hallgató urak tanúként fognak aláírni.

Végül utasított, hogy ennek a táviratnak elküldésére vonatkozó felszólítását tekintsem parancsnak; a táviratot a Köztársasági Elnök úr, a külügyminiszter úr és az ő címére küldjem el rendes táviratként, ezenkívül a külügyminisztériumnak rejtjeles távirat formájában.

Haladéktalanul felhívtam a Köztársasági Elnök urat. Közöltem vele a fenti telefonbeszélgetés tartalmát, mire a Köztársasági Elnök úr kijelentette, hogy ő a maga részéről a Magyar Távirati Iroda fent ismertetett jelentését tudomásul vette és ezt alapul véve hozta meg már a nap folyamán intézkedéseit. Hangoztatta, hogy kormányzati ügyekbe nem avatkozik és a távirat elküldését a maga részéről is helyesli.

Ezek után az óhajtott táviratot a Köztársasági Elnök úrnak, a külügyminiszter úrnak és Rákosi helyettes miniszterelnök úrnak (rejtjeltáviratként a külügyminisztériumnak) a következő szöveggel elküldöttem: „Ma délelőtt jelenlétemben Nagy Ferenc miniszterelnök értesítette Balogh István államtitkárt, hogy a miniszterelnökségről lemondott és kérte, hogy ezt közölje a Köztársasági Elnökkel.” A táviratok elküldéséről este körülbelül fél 9 órakor Rákosi helyettes miniszterelnök urat telefonon értesítettem.

Szombaton reggel 9 órakor a miniszterelnök úr felkérésére érdeklődtem Balogh államtitkár úrnál, hogy a gyermek elindult-e? Az államtitkár úr közölte velem, hogy repülőgépet sajnálatukra nem kaptak, tehát autón küldik a gyermeket; az autó egy órán belül elindul, amiről távirati értesítést fog küldeni.

A déli órák alatt (12.30) rejtjeles táviratot kaptam, mely többek közt azt tartalmazta, hogy: „Utasítsa Száll titkárt, hogy miniszterelnök lemondólevelével azonnal Budapestre utazzék. Miniszterelnök gyermekét nevelőnővel, autóját visszaviszi.”

Felkértem Száll titkár urat, hogy keresse fel Nagy Ferenc miniszterelnök urat, közölje vele ezt az újabb variációt és próbálja talán ő rábeszélni ennek a megoldásnak elfogadására. Száll titkár úr visszaérkezvén, közölte, hogy a miniszterelnök úr csak arra hajlandó, hogy lemenjen Száll titkár úrral Buchsba és a gyermek odaérkeztekor ott átadja lemondólevelét.

Ezt a körülményt haladéktalanul közöltük telefonon a külügyminisztériummal, ahonnan – illetve a miniszterelnökségről – röviddel azután azt az értesítést vettük, hogy a gyermek a miniszterelnök úr autóján a nevelőnője és Flórián fogalmazó úr kíséretében 6 órakor délután elindul és körülbelül esti 10 órakor Bécsbe érkeznek.

Ezt az értesítést közöltem a miniszterelnök úrral, mivel abban állapodtunk meg, hogy megfelelő időpontban Száll titkár úrral együtt elmegy Buchsba, hogy ott a megállapodás szerint gyermekét átvéve, egyidejűleg lemondólevelét átadja Száll titkár úrnak Budapestre való továbbítás céljából.

A rend kedvéért megjegyzem, hogy a telefonok tömkelegében volt néhány rövid beszélgetés, amely azonban a fentiekben ismertetett lényeget semmiképpen sem befolyásolta, és így ezekről nem is tettem említést.

Gordon [s: k.]

magyar követ

Xerox-másolat. A jelentés angol nyelvű példánya Gordon Ferenc aláírásával Washingtonban, az amerikai Állami Levéltárban, a State Department anyagában található. Az itt közölt magyar nyelvű eredeti Nagy Ferenc miniszterelnök hagyatékában van (Hendon, USA). Ezúton is köszönetet mondok Högye Mihálynak, aki ezt a dokumentumot rendelkezésemre bocsátotta, és hozzájárult publikálásához. Az iraton levő – Gordon kézírásával készült-beszúrásokat a közlésnél figyelembe vettük; az [5.] saját kiegészítésünk.

A dokumentumban előforduló személyekről:

Gyöngyösi János (1893–1951) kisgazdapárti politikus, 1944. december 22-től külügyminiszter

Mihályffy Ernő (1898–1972) kisgazdapárti politikus, 1947. március 14-től tájékoztatásügyi miniszter

Száll József (1922–) közgazdász, diplomata. 1943-tól az illegális KMP tagja, 1946–47-ben a berni magyar követség gazdasági ügyekkel foglalkozó titkára

Hives Henrik Nagy Ferenc kabinetfőnöke volt. 1947 júniusában szintén lemondott állásáról és Svájcban maradt

Rákosi Mátyás és Gordon Ferenc beszélgetésénél jelen levő politikusok kilétét nem sikerült tisztáznunk. Nem tudtuk azonosítani „Flórián fogalmazó úr” személyét sem. Nagy Ferenc Laci fia ma az Egyesült Államokban é1.

* Jellemző Gordon említett polgári felfogására, hogy nem a „szovjet felszabadító hadsereg”-ről, vagy nem a SZEB – a Szövetséges Ellenőrző Bizottság – tevékenységéről beszél, hanem „orosz megszálló hatóság”-ról.

** Helyesen: Mihályfi Ernő