Ugrás a tartalomhoz

História 1983-056

Kákosy László , Hahn István , Fröhlich Ida , Györffy György , Szûcs Jenõ , Szakály Ferenc , Pótó János , Kosáry Domokos , Pótó János , Kósa László , Pók Attila , Petneki Áron , Szabó Dániel , Ormos Mária , Sipos Péter , Gergely Jenõ , Glatz Ferenc , Izsák Lajos , Demeter Zsuzsanna , Sipos Péter , Vida István , Balogh Sándor , Pamlényi Klára , Niederhauser Emil , Puskás Julianna , Makkai László , Benda Kálmán , Hársfalvi Péter , Kerekes Lajos , Hegyi Klára , Gergely Jenõ , Hahner Péter

História

20. fejezet -

Mindszenty József és az amerikai követség

SIPOS Péter – VIDA István

Mindszenty József és az amerikai követség

A magyarországi római katolikus egyház hosszú utat tett meg a mai politikai-társadalmi magatartásáig, a tevőleges közreműködésig a békés építőmunkában. Különösen nehezek voltak az indulás évei.

Abban, hogy a felszabadulás utáni években nem alakult ki párbeszéd az egyház és állam között, sőt a katolikus egyház mereven szembekerült a népi demokratikus fejlődéssel, meghatározó szerepe volt Mindszenty Józsefnek és környezetének.

Mindszenty kinevezése

1945. március 29-én meghalt Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás. Az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak egy korábbi, 1927-ből származó megállapodás alapján joga volt előterjesztést tenni az esztergomi érsek személyére vonatkozóan. A kormány hat főpapot javasolt a Vatikánnak, élükön Bánáss László prépost, debreceni plébános, püspöki helynökkel. Általános meglepetésre 1945. szeptember 16-án XII. Pius pápa a nemcsak külföldön, hanem addig itthon is alig ismert Mindszenty József veszprémi püspököt nevezte ki a magyar katolikus egyház élére. „Nagy meglepetés volt és kellemetlen meglepetés – mondotta később Balogh István plébános, volt miniszterelnökségi államtitkár, népszerű nevén Balogh páter –‚ különösen azoknak, akik Mindszentyt zalaegerszegi plébános vagy veszprémi püspök korából már ismerték.” A magyar kormánykörökben fel is merült, hogy esetleg nem fogadják el kinevezését, de abból a megfontolásból kiindulva, hogy az egyház és állam viszonyát ne terheljék újabb problémákkal, s ne nehezítsék a Vatikánnal való kapcsolatok rendezését, elálltak a tiltakozástól. Máig sem tisztázott, hogy ki vagy kik ajánlották Mindszentyt és miért esett rá a Vatikán választása. Nagy Töhötöm jezsuita pap szerint ő és Kerkai Jenő páter – a KALOT vezetői – ajánlották Mindszentyt XII. Piusnak azzal a hátsó szándékkal, hogy – ismerve képességeit – a jezsuiták majd kézben tarthatják. Más források szerint Angelo Rotta, volt budapesti pápai nuncius állt kinevezése mögött. Feltehetően azért emelték a magyarországi katolikus egyház élére, mert ismerték ultrakonzervatív beállítottságát, fanatizmusát. A nyilasok által történt letartóztatásából politikai tőkét is reméltek szerezni. Bárhogyan is történt, Mindszentyvel egy nagyon makacs, kicsinyes és meglehetősen szerény képességű főpap került Esztergomba. Ő ahelyett, hogy modus vivendi kialakítására törekedett volna a demokratikus erőkkel és a Szovjetunióval, tudatosan elutasított mindenfajta reálpolitikát, a merev szembenállást választotta, élesen bírálta az új népi demokratikus viszonyokat, diktatórikus módszerekkel lépett fel mindenki ellen az egyházon belül és kívül, aki másként vélekedett mint ő.

Politikai nézetei és környezete

A hercegprímás meggyőződéses monarchista volt, a Habsburg restauráció híve. Bár a nyilvánosság előtt azt hangoztatta, hogy Magyarország számára a nyugati demokráciák politikai berendezkedését tartaná követendőnek, szűkebb körben a királyság visszaállításában, s – mint a zirci cisztercita apátnak írt leveléből kiderül – „egy darab középkori Magyarország felépítésében” jelölte meg programját. Három dolgot fájlalt különösen: azt, hogy az egyház a földreform során elveszített több mint 760 ezer hold földet és saját anyagi háttér nélkül maradt; azt, hogy a katolikus sajtó összezsugorodott, az egyháznak nem volt napilapja; valamint azt nehezményezte, hogy a klérus nem rendelkezett közvetlen politikai érdekképviselettel, politikai párttal. Mindszenty tervei megvalósulását attól remélte már 1945–46-ban, hogy hamarosan kirobban az új világháború, amelyben a nyugatiak győznek, s a Szovjetunió kénytelen lesz kivonulni Kelet-Európából. A nyugati sajtó háborús hisztériát keltő kampányát fenntartás nélkül elhitte. Rá jellemző apróság: 1946 márciusában Rómában aggódva közölte Nagy Töhötöm jezsuita páterrel: attól fél, hogy nem jön érte repülőgép, mert közben kitör a világháború és ő az olasz fővárosban reked.

Mindszenty tudatosan gyűjtötte maga köré a régi világ embereit; rájuk kívánt támaszkodni a népi demokrácia elleni harcban. Tanácsadói közé tartozott többek között herceg Esterházy Pál, a magyar arisztokrácia egyik korábban leggazdagabb és legbefolyásosabb tagja, Baranyay Jusztin, az egyházjog professzora, akiről 1946-ban azt írta a Köztársaság című lap, hogy „a politikai konzervativizmus legkonzervatívabb szárnyán helyezkedik el”. Valamennyien közismert legitimisták voltak. De felkereste a prímást Baranyai Lipót, a Nemzeti Bank volt elnöke, a háború előtti konzervatív ellenzék, a Bethlen–Chorin csoport vezető embere, valamint Rassay Károly és báró Ullmann György, a Hitelbank ügyvezető igazgatója. Ifj. Pallavicini György őrgróf a Párizsban tartózkodó Habsburg Ottó és Mindszenty között próbált közvetíteni. Jó kapcsolatot tartott fenn a prímás Vörös Jánossal, az Ideiglenes Nemzeti Kormány honvédelmi miniszterével is, amíg az hivatalában volt.

Mindszentynek már a megjelenése is zavart és megütközést keltett a kormány és a demokratikus pártok körében. 1945. október 7-i beiktatása alkalmából a hozzá intézett miniszterelnöki üdvözlő táviratra válaszul – lakonikus rövidséggel – közölte: mint „az ország első közjogi méltósága, hazája rendelkezésére áll”. A prímás emlékiratában később azt írta, hogy a koalíciós kormány, a sajtó és a közvélemény tudomásul vette az őt megillető közjogi szerepet. Igazában erről szó sem volt, hisz az ellentétes lett volna a kibontakozó demokratikus átalakulás egész szellemével. Mindszenty táviratát a korabeli sajtó az apró közlemények közé rejtve jelentette meg, s ebben a kommunista Révai József és a kisgazdapárti Balogh páter teljes egyetértésben működtek közre.

Mindszenty – a fentiek alapján – igényt tartott arra, hogy közvetlenül beleszóljon a politikába, s alig volt olyan jelentősebb politikai esemény, amelyről ne mondott volna véleményt. Joggal vádolta a korabeli baloldali sajtó azzal, hogy „hiányzott belőle a szimpátia a magyar demokrácia problémái iránt”. Kezdeményezője és szerzője volt a püspöki kar 1945. október 18-i – a választások előtt kelt – körlevelének, amelyben éles kritikát mondott a népi demokratikus viszonyokról, elítélte többek között a földreformot s a válás megkönnyítését. Felszólította a katolikus hivőket, hogy ne szavazzanak a baloldali pártokra. Mozgósította híveit, széles körű legitimista kampányba kezdett, hogy megakadályozza a köztársasági államforma beiktatását. 1946. január elején levelet írt Ries István igazságügy-miniszternek, amelyben amnesztiát kért a háborús és népellenes bűnösök számára. Tiltakozott a katolikus ifjúság egyesületeinek feloszlatása és a fakultatív hitoktatás bevezetése ellen. Gyakran jelent meg a nyilvánosság előtt; 1946-ban például 10 egyházi ünnepségen vett részt és mondott beszédet. Szónoklatai nemcsak tartalmukat, de hangvételüket tekintve is szokatlanul élesek, mondhatni durvák voltak.

Az egyházon belül

Esztergom ura ugyanakkor igényt tartott a katolikus politika közvetlen irányítására is. Gondolkodásának, mentalitásának megfelelően e téren is a legkonzervatívabb csoportokat pártfogolta; a gróf Pálffy-féle Demokrata Néppártot, amely végül is nem kapott legális működésre engedélyt, Schlachta Margit Keresztény Női Táborát, egyes keresztény szocialista csoportokat, s néhány, a Kisgazdapártba bekerült katolikus politikust. Az úgynevezett „haladó” katolikusokat – a jelentős antifasiszta múlttal rendelkező Barankovics Istvánt és körét, Szekfű Gyulát és a józanabb jezsuitákat –‚ akik alkalmazkodni kívántak az új helyzethez, együtt kívántak működni a demokratikus erőkkel, rossz szemmel nézte, s megvonta tőlük támogatását.

Mindszenty politikai merevsége, s az általa megvalósított főpapi diktatúra az egyházon belül sem talált egyetértésre. A püspöki kar maga is megoszlott. Shvoy Lajos székesfehérvári, Pétery József váci és Papp Kálmán győri püspökök, valamint Grősz József (1946 őszétől) kalocsai érsek nyíltan felsorakoztak a prímás mögé. Mindszenty ellenzékét Czapik Gyula egri érsek és Bánáss László veszprémi püspök vezették, akik elfogadták a földreformot, nem támadták a demokratikus intézkedéseket, s a koalíciós kormánnyal is jó kapcsolatok kiépítésére törekedtek. Az alsópapság körében is sokan voltak, akik az egyházra és a katolicizmusra nézve katasztrofálisnak ítélték az egyházfő politikáját.

1945–46-ban Mindszenty a Vatikánban sem örvendett túl nagy népszerűségnek. Az új háború, a Habsburg restauráció vagy a földreform kérdésében XII. Pius és környezete másként vélekedett, mint a magyar főpap. Erőszakossága, hajthatatlansága sem keltett túl jó benyomást. Ez idő tájt a Vatikán távolról sem állt úgy Mindszenty mögött, mint azt a baloldali pártok hitték. Egy évvel később, a hidegháborús nemzetközi légkörben azonban már megváltozott a helyzet.

Mindszenty és a nagyhatalmak

A szövetséges nagyhatalmak magyarországi képviselői és az egyház között sem alakult ki harmonikus viszony. A Vörös Hadsereg parancsnoksága, majd a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet missziója kezdetben messzemenő támogatást nyújtott a magyar egyháznak. Balogh páter visszaemlékezésében később elmondotta: nem volt olyan, az egyházzal kapcsolatos kérdés, amiben a szovjet szervek ne segítettek volna. Ennek ellenére Mindszenty nem volt hajlandó – többszöri sürgetés ellenére sem – tisztelgő látogatást tenni Vorosilov marsallnál, a SZEB szovjet elnökénél. Kellemetlenül érintette a szovjet hatóságokat az 1945. október 18-i körlevél néhány kitétele is. Az egyház és a papság egy részének szovjetellenes agitációja 1946 nyarán már teljesen elrontotta a viszonyt, s Mindszentyre szovjet részről is egyre nagyobb gyanakvással néztek.

A prímás politikája és magatartása az angolszász diplomácia számára is sok kellemetlenséget okozott. Mindszenty elég hamar felismerte, hogy ha a nyugatiaktól támogatásra van szüksége, akkor azt elsősorban az amerikaiaktól várhatja. Kezdetben az amerikaiak nyújtottak is segítséget neki. Például 1945–46-ban mindkét római utazását a budapesti amerikai misszió gépén tette meg. Rómában kapcsolatba lépett az ott tartózkodó amerikai katolikus főpapokkal, akiknek közbenjárására az amerikai egyházi segélyakciót Magyarországra is kiterjesztették.

Mindszenty a magyar kormányhoz küldött memorandumait, tiltakozásait rendszeresen eljuttatta az angol és az amerikai követségre. Az amerikai képviselet szintén figyelemmel kísérte Mindszenty tevékenységét, s igyekezett közvetlen információkat is beszerezni róla. Schoenfeld követ pl. 1946. március 29-én táviratban jelentette az amerikai külügyminisztériumnak, hogy Balogh páter beszámolt neki a hercegprímással aznap folytatott beszélgetéséről. „Balogh elmondta, hogy ma egy hiábavaló órát töltött el azzal, hogy meggyőzze a prímást: az együttműködésre hajlamosabb magatartást kell tanúsítania a magyar demokrácia iránt. Különösen arra kérte a prímást, hogy a római utazásával kapcsolatban tegyen sajtónyilatkozatot, amelyben említést tesz a magyar demokrácia nehézségeiről és kéri a katolikus egyház támogatását. A prímás csökönyös maradt és elutasította, hogy fontolóra vegyen bármilyen békülékeny lépést. Balogh szerint a prímás óriási kárt okoz a katolikus egyháznak, minthogy most minden lelkészt príma facie reakciósnak bélyegeznek. Szerinte a prímás makacs, csekély intelligenciájú, alapvetően kulturálatlan és körülveszi magát szűk látókörű vidéki papokkal, valamint néhány régi arisztokrata földbirtokossal, akik rossz tanácsokat adnak neki. [Balogh] azt mondja, a prímás meg van győződve arról, hogy az amerikaiak nemsokára felhasználják az atombombát a szovjetek kiűzésére Magyarországról.”

A beavatkozás sürgetése

1946 őszétől kezdve Mindszenty változtatott magatartásán, s nem csupán a püspöki kar és saját hivatalos dokumentumait küldte meg az angoloknak és az amerikaiaknak tájékoztatásul, hanem bizalmas levél formájában közvetlenül Schoenfeld követhez fordult. 1946. december 12-i levelében pl. azt kívánta, hogy az USA kormánya sürgősen akadályozza meg a Horthy-rendszert szolgáló tisztviselők eltávolítását a közigazgatásból. Magát az eljárást, az úgynevezett Bé-listázást, „terror”-nak nevezte. Az érseket különösen az háborította fel, hogy „új közhivatalnokokat alkalmaznak és képeznek ki nagy sietséggel rendezett tanfolyamokon”. December 16-án küldött újabb levelében Mindszenty önmagát nevezte „az egyetlen független embernek Magyarországon”, akit „a pozíciója kötelez arra, hogy beavatkozzék” a közügyekbe. Ebben az írásműben, amely valójában egy torz vádirat az új Magyarország ellen, a prímás kérte Anglia és az USA segítségét, hogy „a magyar nép a keresztény-európai kultúra szellemében nevelt népek családjának a tagja maradjon”, s kifejezte hajlandóságát arra, hogy „tanácsokat ad”, mit kellene a nyugati országoknak tenniük. Úgy véljük, érdemes részleteket közölnünk Schoenfeld Mindszentynek 1946. december 27-én küldött válaszából:

„Az Ön leveleinek másolatait felterjesztettem a külügyminisztériumnak. Meg kell jegyeznem, hogy az Ön december 12-én és 16-án kelt levelei, amelyek Magyarország belpolitikai problémáit érintik, az Egyesült Államok kormányának a segítségét kérik bizonyos, olyan viszonyok megváltoztatásában, amelyeket Eminenciád helytelenít. Ebben az összefüggésben Ön bizonyára tudatában van kormányom azon hosszú távú politikájának, miszerint nem avatkozik be más nemzetek belső ügyeibe. Hosszú időn át és sok nehéz helyzetben igazolódott, hogy ez a politika a legjobb garanciája a spontán, életerős és valódi demokratikus fejlődésnek. Nyilvánvaló Eminenciád számára, hogy ez eleve megakadályoz minden olyan akciót e követség részéről, amelyet indokoltan lehetne a magyar belügyekbe való beavatkozásként értelmezni, vagy amely kívül esik egy diplomáciai képviselet rendes feladatkörén.

Megragadom az alkalmat, hogy biztosítsam Eminenciádat, továbbra is örömmel veszem nézeteinek kifejtését, bármely olyan tárgyról, amelyre szükségesnek tartja a figyelmemet felhívni.”

Mindszenty magatartásáról és hozzá intézett válaszlevelének hátteréről saját főnökeinek a State Departmentben a következőket jelentette a budapesti amerikai követ:

„Eltekintve attól a kockázattól, amelynek Mindszenty bíboros kitette magát e levelek írásával, úgy vélem, ezek elegendő bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a hercegprímás félreérti a diplomáciai funkciókat és a gyakorlatot. Ezzel kapcsolatban egy tájékozott magyar világi férfiú [tehát nem egyházi személy], akinek közeli érdekeltsége van egyházi ügyekben, mostanában közölte egyik beosztottammal, hogy véleménye szerint Mindszenty bíboros, bátorsága dacára, politikáját arra alapozta, hogy a belátható jövőben ellenségeskedés tör ki a Szovjetunió és a nyugati hatalmak között és ennek megfelelően a közbenső időben oly módon kíván viselkedni, hogy a jövő történészei számára ne legyen kétséges, melyik oldalt részesítette előnyben a magyarországi katolikus egyház, még ha ez esetleg a vértanúságot is jelenti a bíboros számára. A bíboros saját kijelentései időről-időre személyzetem tagjai előtt, úgy tűnik, alátámasztják ezt az elemzést, s miközben a bíboros ragaszkodása az elveihez megbecsülésre méltó, nem látszik helyénvalónak, hogy engesztelhetetlenségének megörökítése az utókor számára bármely módon az Egyesült Államok mostani magyarországi szerepének helytelen értelmezésén vagy a magyarországi amerikai követség tényleges helyzetének a félreértésén alapuljon. Ezért látszott kívánatosnak helyreigazítani a bíboros tévhiteit hozzá intézett december 27-i levelemben.”

A diplomácia nyelvén fogalmazott finom elutasítás nem vette el Mindszenty kedvét a levelezés folytatásától. 1947 elején a „Magyar Közösség” összeesküvésével kapcsolatos letartóztatások miatt írt tiltakozó levelet s vette védelmébe dálnoki Veress Lajos tábornokot és barátait, de ezt csak május 1-én küldte el az amerikai követnek. Május 22-i levelében nagyszabású szovjet letartóztatásokról tájékoztatta az amerikaiakat, akik hitetlenkedve fogadták a közlést. Utánajártak a dolognak s kiderült, Mindszenty légből kapott hírekkel traktálta őket.

Az 1947-es választások előkészületei sem kerülték el a prímás figyelmét. Már május elején arról próbálta meggyőzni Schoenfeldet és munkatársait, hogy a baloldali pártok különböző intézkedések egész sorával előre igyekeznek biztosítani választási győzelmüket, jóllehet akkor még nem született döntés az új választások kiírásáról. 1947. augusztus 13-án levélben fordult Weems tábornokhoz, az amerikai katonai misszió vezetőjéhez, hogy – tekintettel a szabálytalanságokra – tegyen előterjesztést a Szövetséges Ellenőrző Bizottságban a választások elhalasztására.

Mindszentynek nem voltak gátlásai a tekintetben, hogyan számol le ellenfeleivel. Ezt mutatja, hogy a választások után megpróbálta befeketíteni Barankovicsékat az amerikaiak előtt. Chapin új amerikai követnek 1947. szeptember 6-i bizalmas levelében azt írta, hogy az egyháznak nincs kapcsolata a Barankovics vezette Demokrata Néppárttal, s azt nem ismeri el katolikus világnézetű pártnak. A választási eredmény – a párt az MKP mögött a második lett – szerinte nem mutatja a párt erejét és erősségét, csak az emberek félrevezetésével szerzett szavazatokat. „Barankovics pártja – figyelmeztette Mindszenty az amerikaiakat – Moszkva-barát, s jóllehet katolikus világnézet képviseletére törekszik, nem áll az egyház irányítása alatt.” Befejezésül „szerényen” megjegyezte: azért jellemzi így Barankovicsékat, nehogy az amerikaiak tévesen értékeljék őket, ha netán fontolóra veszik az országgyűlési választások érvénytelenné nyilvánítását.

*

Mindszenty 1948-ban is szorgalmasan küldözgette bizalmas leveleit az amerikai követségre, de ezekre most nem térünk ki. Úgy véljük, az eddigiek is egyértelműen bizonyítják: a magyar hercegprímás nem csupán határozott ellensége volt minden demokratikus reformnak, hanem szüntelenül követelte a nyugati hatalmak, elsősorban az USA sürgős és erőszakos, közvetlen beavatkozását a magyar belpolitikába bármiféle haladó lépés, vagy a baloldal térnyerésének megakadályozása érdekében. Az amerikaiak nem hallgattak rá, ami azzal függött össze, hogy az USA globális érdekei szempontjából Kelet-Európa és Magyarország „másodlagos”-nak számított, s saját céljaik érdekében a mérsékeltebb, megbízhatóbb politikai erőkre igyekeztek támaszkodni, s nem olyan személyekre és csoportokra, akik és amelyek túlságosan kompromittálódtak.