Ugrás a tartalomhoz

História 2000-04

Glatz Ferenc , Ormos Mária , Párizs Ágnes , Romsics Ignác , Zsoldos Attila , Kubinyi András , Tringli István , Miskolczy Ambrus , Kaiser Ferenc , Kárpáti Ferenc , Szász Zoltán , Kronstein Gábor , Pálffy Géza

História

5. fejezet -

Szent István vármegyéi

AZ ÁLLAMALAPÍTÁS KORA

ZSOLDOS Attila

Szent István vármegyéi

Források, következtetések

A magyar állam alapításának ezredik évfordulója járuljon hozzá egy reális alapokon nyugvó történelemszemlélet erősítéséhez a széles közönség gondolkodásában. Ugyanakkor késztesse általában az egyes szakmák gyakorlóit annak végiggondolására: mennyiben volt elődeik tevékenysége a magyar nemzet és a magyar állam megmaradásának segítője. Az iparos, a paraszt, a tisztviselő tevékenysége éppúgy, mint a kutatóé–tanáré, orvosé, mérnöké, fizikusé, kémikusé, biológusé, matematikusé, a föld, az állat-, a növényvilág és az emberi társadalom állapotát vizsgáló kutatóké. Mindezen túlmenően arra is törekedtünk, hogy korai történelmünk kutatóinak is jelentsen kihívást a millennium. Az Akadémia Millenniumi Emlékbizottságának, a Történelmi Társulatnak programjaiban ezért is szerepel az eddigi eredmények összefoglalása és a kutatók ösztönzése új kutatásokra. A História – az Akadémiai Emlékbizottság megbízásából is, a Történettudományi Intézettel, a Régészeti Intézettel és a Történelmi Társulattal együttműködve – tervszerűen közli az új kutatási eredményeket, 1999 óta. Szándékunk nem egyszerűen a megemlékezés vagy az új ismeretek terjesztése, de a kutatói logika és megfontolások megismertetése olvasóközönségünkkel.

G.

Ha valaki arra adja a fejét, hogy megpróbáljon összefoglaló képet rajzolni Szent István vármegyéiről, két akadályba ütközik. Az egyik a rendelkezésre álló források túlságosan csekély száma és terjedelme, a másik pedig az ezek értelmezését megkísérlő szakirodalom hatalmas mennyisége. A források kis száma azonban tág teret nyit a különböző értelmezési kísérletek előtt, még a történészi szakma szabályainak betartása mellett is.

Ami bizonyos...

Azoknak a vármegyéknek a számbavétele, amelyeket forrásaink Szent István korában már létező igazgatási egységekként említenek, nem igényel hosszú felsorolást. A veszprémi püspökség számára 1009-ben kiadott oklevél az egyházmegye területét az alábbi módon határozza meg: „négy várat, nevezetesen Veszprémet, ahol a püspökség székhelye van és Fehér várat, Kolon és Visegrád várakat minden egyházukkal ... nemkülönben összes határaikkal és területükkel Szent Mihály veszprémi egyházának rendeljük alá”. Abban történetírásunk maradéktalanul egyetért, hogy a forrásban szereplő Veszprém és Fehér várak „összes határaikkal és területükkel” együtt voltaképpen Fejér és Veszprém megyét jelentik, miként az is kétségtelen, hogy a forrásainkban ehelyütt először s egyszersmind utoljára feltűnő Visegrád és Kolon megyék közül előbbi a veszprémi egyházmegye északi, utóbbi pedig a déli részén keresendő. Az viszont már viták tárgya, hogy Fejér megye területe vajon már ebben az időben is átnyúlt-e a Duna bal partjára, pontosan mely vidékekre terjedt ki Visegrád s melyekre Kolon vármegye területe. A Fejér megye kiterjedésével kapcsolatos kérdésre nehéz lenne pontos feleletet adni. Visegrád megye területére vonatkozóan azonban valószínűsíthető, hogy az a későbbi Pilis és Pest megyék egészét, valamint a szintén későbbi Esztergom megyének a Duna jobb partján elterülő déli részét és a középkorban Nagy-szigetnek nevezett mai Csepel-szigetet foglalta magában. Kolon megye minden bizonnyal a Koppányt uraló országrész megyévé szervezése révén jött létre, s a valamikor 1061 előtt bekövetkező felbomlása után kelt életre egykori területén az önálló Zala és a segesdi uradalmat – utóbb ispánságot – is felölelő Somogy megye.

Szent István veszprémi oklevele tehát négy korai vármegye emlékét tartotta fenn, egy ötödikre vonatkozóan pedig a vértanú Gellért püspök ún. nagyobb legendája őrzött meg értékes információkat. A legendában előadottak szerint Ajtony legyőzése után Szent István úgy rendelkezett, hogy Ajtony várát, Marosvárt azontúl Csanádvárnak, Ajtony „ország”-át pedig „Csanád megyé”-nek nevezzék, s megtette Csanádot a megye ispánjává. Mivel a Gellért-legenda leírása Ajtony „ország”-ának kiterjedéséről több-kevesebb pontossággal megfelel a csanádi egyházmegye területének, ezért indokolt arra gondolni, hogy Szent István Ajtony egykori uralmi területéből egy nagy kiterjedésű Csanád megyét szervezett meg, s ennek felbomlása után jött létre a jóval kisebb területű Csanád megye mellett az önálló Arad, Keve, Krassó és Temes megye.

Bizonyosra vehető, hogy Nyitra megye szintén a Szent István-kori vármegyék közé tartozik. A Mór pécsi püspök által írt, s az 1083-ban szentté avatott Zoerard (András) és Benedek élettörténetét előadó legenda szerint a zobori monostor a „nyitrai területen” fekszik. Ez a megjegyzés azonban önmagában nem lehet perdöntő e tekintetben, jóllehet a forrásunk által használt latin nyelvű territorium kifejezésnek kimutatható a ‘(vár)megye’ jelentésű használata az Árpád-korban. Az már inkább Nyitra megye Szent István-kori léte mellett szóló érvként vehető figyelembe, hogy a magyar krónikáshagyomány szerint István a nyitrai börtönből akarta elővezettetni az ott őrizetben tartott unokafivérét, Vazult. Későbbi adataink alapján pedig egyértelműen megállapítható a kapcsolat az efféle börtönök és a várispánság intézménye között, s nincs okunk azt hinni, hogy Nyitra központtal előbb egy megyei háttérrel nem rendelkező várispánság működött, mely utóbb fejlődött volna megyévé. Hasonlóképpen a megye Szent István-kori megszervezése mellett szól, hogy 1111-ben olyan személyeket hallgattak meg egy jogvita során, akik akkor már több mint nyolcvan éve éltek Nyitra vár(os)ában, s apjuk egykor nyitrai ispán volt.

Nincsenek adataink Győr megye Szent István-kori létére vonatkozóan, ám maga a település, illetve a vár előfordul forrásainkban: Koppány felnégyelt testének egy darabját 997-ben a „győri kapura” szegeztette fel István, a pécsi püspökség 1009. évi alapítólevele pedig a „győri várban” kelt. A veszprémi püspökség területének 1009. évi leírása ugyanakkor egyértelműen arra vall, hogy a győri püspökség már létezett ebben az időpontban, s mivel az egyházszervezés inkább követte, semmint megelőzte egy-egy területen a világi igazgatás kiépítését – amire szemléletes példát ad Csanád megye és a csanádi püspökség –, okkal feltételezhetjük, hogy Győr megye az ezredforduló táján vagy nem sokkal azt követően jött létre.

A csanádi példa két további vármegye Szent István-kori létének feltételezését is bátorítja. Ha ugyanis Csanád megyét valóban első ispánjáról, Csanádról nevezték el, akkor ez megtörténhetett más megyék esetében is. Márpedig Hont megye elnevezése Szent István egy másik bizalmasának, a német földről beköltöző Hontnak a nevével hozható kapcsolatba, miként az Anonymus által Csanád apjaként szerepeltetett Doboka neve is visszaköszön az erdélyi Doboka megye elnevezésében. (Ez utóbbi esetben azonban némi óvatosságra int Anonymus genealógiai adatainak közismert megbízhatatlansága.)

Csanád megye példája más szempontból is kiaknázhatónak látszik. Ahogy Csanád megye megszervezése követte Ajtony leverését, ugyanúgy indokolt arra gondolni, hogy az erdélyi Gyula legyőzését követően is sor került az ily módon István tényleges uralma alá került terület megszervezésére. Ez alkalommal azonban nincs olyan forrásunk, amely megvilágítaná a részleteket. Ha Erdély korai történetét illetően nem is látunk tisztán, az mindenesetre forrásainkból leszűrhető, hogy az erdélyi Fehér megyével joggal számolhatunk a Szent István-kori megyék között, annál is inkább, mert István nagyobb legendájának egyik epizódja Gyulafehérvárt Erdély egyfajta központi helyeként szerepelteti.

Forrásaink alapján tehát több-kevesebb fenntartással tíz megye Szent István-kori létét tudjuk kimutatni, vagyis: Csanád, Doboka, Fehér, Fejér, Győr, Hont, Kolon, Nyitra, Veszprém, Visegrád. Ezek térképen való ábrázolása elkeserítően hatalmas fehér foltokat eredményez, melyek betöltése azonban csak különböző kombinációk révén lehetséges. Kénytelenek vagyunk ugyanakkor ezekre a kombinációkra hagyatkozni – a bennük szükségképpen megbúvó minden nehézség tudatában is –, hiszen aligha gondolható, hogy például a mai Dunántúl középső sávját lefedő Visegrád–Fejér–Veszprém–Kolon megyecsoport és a délkeleti országrészt kitöltő Csanád és az erdélyi Fehér megye között a valóságban is szervezetlen területek lettek volna Szent István királyságában.

... és ami feltehető

Aligha lehet kérdéses, hogy abban az országban, ahol a kereszténység elterjesztése érdekében olykor a világi hatalom fegyveres akciójára volt szükség – mint történt az például a közelebbről ismeretlen „fekete magyarok” esetében –, az egyházszervezet kiépítése csak a világi hatalom támogatásával, annak védőszárnyai alatt volt lehetséges. Szempontunkból ez azt jelenti, hogy a megye vagy megyék megszervezése feltétlenül megelőzte az egyházmegyék kialakítását egy-egy területen. Mivel tehát a pécsi püspökség alapítására 1009-ben került sor, nehezen képzelhető el, hogy a püspökség területén egy vagy több megye ne létezett volna már korábban. Nyilvánvalónak tűnik ugyanakkor, hogy a pécsi egyházmegye területén már a püspökség alapításakor is létező megye vagy megyék között mindenekelőtt Tolna vagy Baranya – esetleg mindkettő – jöhet szóba, ám biztosat mondani e kérdésben aligha lehet.

Hasonló érvelés két további egyházmegye esetében is megállhatja a helyét. Az eddigiekben nem esett szó egyetlen olyan megyéről sem, amely egyházigazgatási szempontból az egri püspökség területéhez tartozott, jóllehet a püspökség Szent István uralkodása alatti alapításához komoly kétségek aligha férhetnek. Ebben az országrészben alighanem a későbbi Heves(újvár), Abaúj(vár) és Sáros megyéket magában foglaló egykori Újvár megye jelenthetné a legkézenfekvőbb megoldást, hiszen ennek területén feküdt a püspökség székvárosa, területi jellegzetességei rokoníthatók a bizonyosan Szent István-kori Visegrád, Kolon, Csanád és Fehér megyék hasonló jellemzőivel, s ráadásul a megye egyik területi egységének, Abaújvárnak a neve – Csanád, Doboka és Hont mintájára – kapcsolatot létesít a megye és Szent István korának egyik történeti szereplője, Aba Sámuel, a későbbi király között. Az egri püspökség területén ugyanakkor néhány más megye esetében is bebizonyosodhat, hogy Szent István-koriak: e tekintetben, elsősorban Borsodra és Szabolcsra gondolhatunk.

A másik bizonyosan Szent István uralkodása idején alapított egyházmegye, amelynek területéről még egyetlen megyét sem vettünk számba, a kalocsai. Ennek az egyházmegyének a korai története egyike a magyar egyháztörténet leginkább zavarba ejtő fejezeteinek, s ennek megfelelően mindmáig viták kereszttüzében áll. Az egyházmegye területén létesült megyék közül mind Bodrog, mind Bács esetében felvethető a megye Szent István-kori megszervezésének gondolata, ám a részleteket illetően forrásaink cserbenhagynak bennünket.

A váci és a bihari püspökség esetében azonban a fenti érvelés nem alkalmazható. E két utóbbit ugyanis a Szent István által létesített egyházmegyék közé szokás sorolni ugyan, ám ez az álláspont kizárólag a hagyomány erején alapul, s mindkét esetben megfontolásra érdemes körülmények szólnak amellett, hogy a két püspökség valamikor 1038 után jött létre.

Az „ősmegyék” fehér foltja

Másfajta kombinációkra ad lehetőséget, ha bevonjuk vizsgálódásaink körébe azokat a megyéket, amelyek Szent István-kori forrásainkban nem szerepelnek ugyan, de korai – 11. századi – létük igazolható, vagy legalábbis okkal feltételezhető. Ha az 1070-es évekig felbukkanó megyéket automatikusan visszavetítenénk Szent István korába, aligha járnánk el helyesen. Erre figyelmeztet mindenekelőtt az, hogy az 1009-ből adatolható Visegrád és Kolon megyék területén az Árpád-kor későbbi időszakaiban teljesen más megyéket találunk. Nagyon is könnyen elképzelhető tehát, hogy valamely „fehér folt”-on eredetileg olyan megye jött létre, amely teljesen hiányzik forrásainkból, s csak másodlagosan alakult ki egy efféle „ősmegye” területéből az igazgatási egységeknek az a struktúrája, ami már lenyomatot hagyott forrásainkban. Könnyen belátható ugyanis, hogy Visegrád és Kolon megyékről sem tudnánk, ha a veszprémi püspökség 1009. évi oklevelének szövege nem maradt volna ránk. Az utóbb több megyévé felbomló Csanád és Fehér megyék példája ugyanakkor annak a lehetőségnek a figyelembevételére int, hogy valamely nevét megőrző Szent István-kori megyét is érinthetett jelentős területi változás az államalapító uralkodását követő évszázadokban. Egy megye esetében forrásaink is cáfolják, hiszen akár egy új megye szervezéseként, akár egy már addig is létező megye átszervezéseként értelmezzük a krónika azon híradását, mely szerint Újvár várát Aba Sámuel építtette, a forráshely mindenképp arra vall, hogy a megyeszervezetben igenis történtek változások a Szent István halála és a 11. század végi konszolidáció között eltelt időszakban.

Mindezek alapján aligha marad más választásunk, mint annak kényszerű tudomásulvétele, hogy a Szent István által létrehozott megyék azonosítása gyakorlatilag lehetetlen még akkor is, ha – meglehet, helytelenül – a megyeszervezés szempontjából egységes időszakként tekintünk az első ezredfordulót követő négy évtizedre, s figyelmen kívül hagyjuk azt a lehetőséget, hogy például az 1009-ben említett Visegrád és Kolon megye talán már Szent István uralkodása idején átadta helyét utódainak. Határozottan legfeljebb az állítható, hogy a forrásainkban említett tíz, illetve az egri és a kalocsai egyházmegyék területén feltételezhető legalább egy-egy, összesen tehát tizenkét megyénél minden bizonnyal több, a 12. században emlegetett mintegy hetven megyénél, illetve ispánságnál pedig bizonyosan kevesebb megyével számolhatunk Szent István királyságában.