Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ

1   Írnak vala ezerötszázötven esztendőben,
     Az hatalmas Károl császárnak országgyűlésében
     Augustába, nagy várasba, kibe bégyűlének 
     Fejedelmek mindenfelől abba hirdetének.

2   Odamenni is törtínék sok jámborral egyetembe,
     Ki neveztetik szegén mellőnek,
     Szálla ő ott egy kis házba csak önnenmagának,
     Jó szállások mindenfelől szorgosok valának.

3   Vala néki az szálláson egy hideg szobája,
     És az mellett igen megvénhedt, megkopott agnéja,
     Ki az házat bosszúságra bé nem fíti vala,
     Magyarokat csudaképpen igen gyűlel vala.

4   Kíméletlen az ebagnő sok kárt tészen vala,
     Csalárdsággal, ellopással, minden gondolattal,
     Nagy sokképpen szegén legént háborítja vala,
     Magyar étket őnékie hogy nem adott vala.

5   Csudaképpen ez ebagnő férjével bánik vala,
     Simon bíró nagy botjával igen veri vala,
     Az szobából éjjel-nappal kikergeti vala,
     Nagy szitkokkal és átkokkal igen feddi vala.

6   Ez szebeni feljelmondott búsolt igen vala,
     Őmagában villámképpen gondolkodik vala:
     Uram Isten! lám, ez felden egyéb ördeg nincsen,
     Hanem csak az asszonyoknak ő gonosz erkilcsek,

7   Kivel minket, férfiakat szinetlen kínzanak,
     Mert őnálok mi nem vagyunk semmi becsiletbe,
     Tisztességbe, megnyugásba minket nem tartanak,
     Minket feddnek, minket szólnak és bínessé tésznek.

8   Maga minket az Úristen először teremte,
     Mely dolgával férfiúnak méltóságát jelenté.
     Asszonyembert angyalok kezett mi nem találunk,
     Az nagy Isten nem akará, hogy ott feddenének.

9   Vagyon – úgymond írásában egy régi szent jámbor –
     Kétféle ördeg, kik az embert kínozzák:
     Pokolbéli ördegek és felden való ördegek,
     Mi ezeket jól esmerjük asszonyembereknek.

10   Adattassék nagy tisztesség az jámborának,
       Kikhez nékünk semmi gondunk nincsen,
       Szólok azoknak, kikkel nékem most gondom vagyon,
       Kik miá most teljes szívből igen háborultam.

11   Szólok tovább férfiaknak nagy méltóságokról,
       Kit az Isten sok dolgokba igen megmutata,
       Mert nékiek állatokra áda szabadságot,
       Hogy őtűlek neveztetnének és tűlek figgnének.

12   Nem akará az Úristen, hogy az asszonyállat
       Szentség dolgába magát ártaná,
       Mert magát nem bízá őreájok, őkörüle hogy ők forognának,
       Félti vala minden titkját, hogy ők ne tudnájak.

13   Holtaiból Kristus urunk mikor feltámadna,
       Hozzá jüve sietséggel az Szent Magdolna;
       Nem engedé Kristus urunk, hogy hozzája nyúlna,
       Véli vala nem méltónak, hogy őt tapasztaná.

14   Mondá néki: téged kérlek, engemet ne illess,
       Nem vagy méltó, én Magdalnám, hogy most énhozzám nyúl,
       Hanem menj el sietséggel atyámfiaihoz,
       Mondd meg nékik, kit most láttál, ez meglett dolgokat.

15   Szent Tamásnak, férfiúnak, magát megmutatá,
       Sebeibe kezeit néki igazgatá,
       Ő testének illetésétől őtet meg nem tiltá,
       Jelenté meg férfiúnak az ő méltóságát.

16   Egy tudós belcs kérdi vala egyszer egy barátját:
       Asszonyoknak miérthogy igen sebes nyelvek volna?
       Monda néki: attul vagyon nyelveknek gyorsasága,
       Bakfarkból lett az ő nyelvek, ki mindenkor mozogna.

17   Férfiaknak méltóságok ebből is megtetszik,
       Hogy az Isten tiszta földbel őket teremté,
       Kibel arany, búza, ezüst és minden jó dolgok
       Teremének az embernek feltáplálására.

18   Asszonyembert az Úristen egy csontból teremte,
       Mert jól tudá őnékiek hasznotlan voltokat,
       Mint az csontnak, kinek ember hasznát nem veheti,
       Hanem hogyha őbelőle kockákat csinálnak.

19   Mely kockának játszásával gonoszság sok lenne,
       Öszveveszés és nagy feddés, káromlás, mordulás,
       Emberhalál, gyűlőségek és nagy sok gonoszság,
       Marhavesztés, lélekvesztés és egyéb gonoszság.

20   Férfiakat az Úristen előszer teremté,
       Ezzel is az asszonyállatoknak elejeket vevék,
       Hogy náloknál ők idésbek mindenkor volnának,
       Mert idésbnek nagyobb tisztesség mindenkor adatik.

21   Az férfiak az Istennek személyére teremének,
       Az asszonyok férfinak személyére teremének,
       Nem akara ezzel is nékiek engedni,
       Férfiaknál feljebb lenne az ő tisztességek.

22   De mit mondjak ez agnénak bosszúságára?
       Hiszem bizon, ítéletkort egy asszonyember sem lészen,
       Mert akkoron minden testnek adatik az ő része,
       Asszonyállatnak megadatik az ő része.

23   Szükség azért, hogy az csontba, kiből vétettenek,
       Bémenjenek férfiúnak az ő oldalába,
       Úgy ez lészen, kit most mondok, egy bennek sem lészen,
       Mert mindennek megadatik az ő igaz része.

24   Szükség volna, férfiakat hogy ők tisztelnék,
       Kiválképpen atyai tisztességgel;
       Mert őtőlek származtanak, tőlek nemzettettek,
       És őtőlök tápláltatnak és oltalmaztatnak.

25   Mely sok gonosz ezek miatt ez feldre származott,
       Ezek oka mindnyájunknak nagy veszedelmünknek,
       Fárodtságunknak, nagy munkánknak, számtalan bánatunknak,
       Betegségünknek, szigénségünknek és fájdalmunknak.

26   Ezek miatt mély poklokban lelkek kínoztatnak,
       Ezek miatt és vétkek miatt Kristus meghala,
       Ezek miatt támadának nagy háborúságok,
       Őmiattok, őérettek lének nagy halálok.

27   Veszedelmek sokak lének az szép Helénaért,
       Ez elhagyván az ő férjét, Parissal elszökék,
       Nagy országot, szép bő feldet kinccsel egyetembe,
       Régi néppel szörnyen ő elveszte frigiaikat.

28   Frigia ország őmiatta és Trója nagy város
       Elpusztula, mind leromla, mind meg is ége,
       Mikor királ Menelaus, az ő jámbor férje
       Ildeznéje, keresnéje, őtet kergetnéje.

29   Őmiatta nemes Paris nagy szörnyen elvesze,
       Kit az ő asszonyállati álnokságával
       Bolondíta, szerelemhez őt készeríté;
       Ilio vára őmiatta mind eltöretteték.

30   Clytemnestra azonképpen urát megöleté,
       Agamemnon geregeknek híres fejedelmeket,
       Mikor néki ő szemeit ruhával béfedé,
       Aegisthussal, szeretőjével általveretteté.

31   Agamemnon fejedelem sok veszedelmekbe
       Megmarada, felszalada, magát oltalmazá,
       Hazajövén, asszonyembernek csalárdságátul
       Meg nem mene, nem marada, magát sem óhatta.

32   Amphiaraust elárulá az önnen házastársa,
       Nem kímélvén semmiképpen őtet nem kenyerilvén,
       Bosszúságból ajándékért ellenségnek adá,
       Rejtekhelyet, kiben vala, nékik megmutatá.

33   Tudniillik bínt Medea mit ő cselekedék:
       Szeretőjét aranyas gyapjúba részessé tevé,
       Az atyjától ezt ellopá és Jásonnak adá,
       És ővéle elkészöle, titkon el is méne.

34   Mikor immár az ő atyja utána készile,
       Hogy Medeát, ő leányát és ő latrát
       Megfognája, bintetnéje ő érdemek szerint,
       Az Medea az ő atyját útába tartóztatá.

35   Önnen vérét, atyjafiát levágattatá,
       Ki ővéle egyetembe útba indula;
       Darabonként az ő testét széllel elhányatá,
       Az ő atyját ennek teste hogy megkésleltetné.

36   Kegyetlenöl ugyanezen gyermekint megölé,
       Mikor látná Creusát becsiletbe lenni,
       Jasontól őnálánál inkább szerettetni,
       Bosszúságból, irégységből testét nem kímélé.

37   Az Orpheus szép énekes és igen csudálatos,
       Énekének gyönörűségével igen éltet vala,
       Zöld erdőket, kemény köveket és fenevadakat
       Énekének édességével engeszteli vala.

38   Ezek között ő mindenkor nagy bátron marad vala,
       Mert az ő szép énekléseért néki nem ártának;
       De maga ez szép éneklés néki nem használa,
       Traciában mikor volna asszonyemberek közt.

39   Ezek őtet, óh, ki szernyen! őtet nem kímélvén,
       Elszaggaták, testét eloszták kíméletlen,
       Fenevadak az erdőkbe kit nem míelének,
       Mutaták meg ő szíveknek ő nagy keménségeket.

40   Aegyptusnál, nagy királnál bódog senki nem vala,
       Az időkbe, mikort élne birodalma,
       Az Úristen magzatokkal házát szaporítá,
       Szép fiakat, vitézeket Isten néki ada.

41   Házasságra ötven fiának leányokat ada,
       Ez leányok szép férjeknek nyakokat szakaszták,
       Első éjjel menyegzébe mikor elhálának;
       Aegyptusnak, nagy királnak szerzének bánatot.

42   Megarensis fő királnak vala egy leánya,
       Emberektül híres Scilának neveztetik vala,
       Minoisnak ő kedveért atyját, az ő házát
       Elárulá, el is ádá, mind elpusztíttatá.

43   Jaj, ki csoda asszonyoknak az ő állhatatlanságok,
       Álnokságok, dercésségek, kegyetlenségek,
       Kemény szívek, hitván lelkök, forgódó elméjek,
       Hamis nyelvek, csalárd szemek, sok gonosz erkölcsök.

44   Keresztelő Szent Jánosnak, nagy prófétának
       Halált szerze Herodiades, Heródes királtul,
       Ő férjétől, miérthogy néki igazat megmondá,
       Heródessel semmiképpen hogy ő nem lehetne.

45   Álnokságok, ravaszságok asszonyembereknek
       Oly igen nagy, kinek végére senki nem mehet,
       Kit megmutat Joannának, kis asszonyembernek
       Pápaságba férfiúképbe meddig uralkodott.

46   Egy képírót kérdnek vala egyszer sok jámborok,
       Hogy megírna sokadalombéli számtalan sok zajgást;
       Ez munkától ez képíró magát nem kímélvén,
       Szép festékkel, mesterséggel három asszont íra.

47   Toább immár illik szólnunk ő állhatatosságokról,
       Barátságokról, tekéletessegekről, nagy eszekről,
       Bátorságokról, tanácskozásokról, kinek vége nem volt
       Régtül fogva, végezetig soha nem is lészen.

48   Az apácák egy időbe tanácsba gyűlének,
       Bánják vala, az papoknak gyünni készeríttetnének,
       Választának őkezűlek ez három személt,
       Kiket el is bucsátának, pápához kildének.

49   Oda jutván könyergének pápai szentségnek,
       Egymáshoz önnenkeztek gyúnást engednéje,
       Tudván pápa őnékiek tekéletlenségeket,
       Nagy szép módval, szép csúfsággal őket megcsúfolá.

50   Egy kis madárt szelencébe ő bérekesztete,
       Apácákat hozzá hívatván, nékiek ezt mondá:
       „Én kész vagyok mindenképpen az ti kéréstekre,
       De maga hogy ne lássátok, mi vagyon, ím, ebbe!”

51   Az szelencét nékik adá, szállásokra bucsátá,
       Hazajutván az apácák nagy hamar megnyiták,
       Az madarkát, benne valót onnan kibocsáták,
       Fogadásokat semmiképpen égy meg nem állhaták.

52   „Miérthogy látom – monda pápa – az ti dolgotokat,
       Hogy egymásnak hívséggel ti sem vadtok,
       És énnékem fogadástokat meg sem állátok,
       Nem hihetem semmiképpen, igazak légyetek.

53   Az gyónásba semmiképpen tekéletesek nem lésztek,
       Kit én látok, megesmérek minden dolgotokból;
       Menjetek el, az gyúnásba igazán járjatok,
       Az papoknak meggyúnjatok, abba maradjatok!”

54   Fejedelmek számtalanon ezek miatt vesztek,
       Dávid királ is magát mint veszté,
       Az ő fia, bölcs Salamon magát mint veszté,
       Asszonyember Istenétül őtet elhiteté.

55   Az nagy Sándor, erős Sámpson ezek miatt vesztek,
       Birodalmok, rómabéli és asszíriai,
       Trójabéli és egyebek őmiattok vesztek,
       Kik magokat reájok bízták, szernyen elvesztenek.

56   Olvassuk is Tanaquilnak nagy kegyetlenségét,
       Ki atyjának szép vérében erésen megmosdék;
       Az atyjának halálában igen gyenerkedék,
       Kinek teste az ebektől utcán szaggattaték.

57   De mi tertént mi időnkbe, ez mostani gyűlésbe,
       Kit én láttam szemeimmel sok jámborral egyetembe,
       Egy leánzó, hitván ember, mit ő cselekedék,
       Nagy sok embert, fejedelmeket is feliltetett.

58   Mondják vala bizon hírrel, hasába volnának
       Sárkányok és egyéb sok szántalan férgek,
       Melyek miatt ő erősen igen kínoztatnék,
       Nem élhetne, sem halhatna, csak ugyan vajúdnék.

59   De az Isten nem akarván ez nagy csalárdságot
       Eltitkolni, elszenvedni és büntetlen hadni,
       Megjelenté az leánnak az ő nagy haragját,
       Kimutatá latorságát és nagy álnokságát.

60   Doktorokat, fejedelmeket hozzá bocsátának,
       Hogy meglátnák és megnéznék az ő hasát,
       Igaz hírt ez csudáról hogy ők mondhatnának;
       Odamenvén ez doktorok, másképpen találák.

61   Egy nagy bőrhast, igen kemént, ők ott találának,
       Azt megnyitván és meglátván, kis kuszat találának,
       Ki ott rívott az bőrhasba, mikoron akarta,
       Embereket is ezzel igen csalogata.

62   Fejedelmek ezt meghallván, igen búsolának,
       Ennek anyját és őmagát ötedmagokkal
       Megfogaták, megkínzottaták és megvallottaták,
       Honnan volna, honnan jűne ez il nagy álnokságok.

63   Szántalan pénzt ez ebagnők ezzel is gyűtének,
       De az Isten nem engedé, hogy megemésztenék,
       Hatodik ez esztendő, hogy ők mindezt űzik,
       Nem is kétlem, az csalárdné az Licusban iszik.

64   De immáron vége legyen mi kezdött dolgunknak,
       Mondom csak ezt minden embernek, magát megótalmazza
       Asszonyembereknek ő álnokságoktul,
       És őreájok semmiképpen ne bízza ő magát.

65   Nagy ajándék az Istentül jámbor asszonyember,
       De ki ritkán találtatik az új látfán madár,
       Kiváltképpen holott nincsen isteni félelöm,
       Mert az ördeg őáltalok bízván cselekedik.

66   Ez éneknek szerzéinek gonoszt ki mondana,
       És ezekért őtet igen szidnája,
       Bátor tudja, őnékie régen megfeleltek,
       Augustába, szép várasba mikoron ezt írnák.