Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ

Az öntözés szükségességét legjobban a termesztett növények jelzik – leveleik vízhiány esetén lankadnak –, de a talaj is mutatja időszerűségét. Ha a marokba vett talaj nyomásra nem áll össze, elérkezett az öntözés ideje. Ezeket a módszereket az öntözési időpont érzékszervi meghatározása néven foglaljuk össze.

A gyakorlatban az öntözés időpontjának meghatározására ezenkívül még számos módszer kínálkozik:

– a talaj nedvességtartalmának mérése,

– a kritikus időszak meghatározása,

– az öntözési forduló szerinti öntözés,

– a számítógépes tervezés módszere.

• A talajnak a növények számára még elfogadható, legkisebb víztartalma a szántóföldi vízkapacitás százalékában (VK%) fejezhető ki. Ez az érték a zöldségfajra jellemző vízigényesség függvényében 50–70% között változik. Az öntözés ideje akkor érkezett el, amikor a talaj víztartalma erre a VK%-értékre csökkent. Ebben a módszerben a talaj víztartalma az öntözések utáni 100%-os telítettség és a növényfajra meghatározott minimális érték között folyamatosan ingadozik.

A talaj víztartalma többféle módon mérhető. A szárítószekrényes kiszárítás módszere – lassúsága miatt – csak kutatási módszerként alkalmazható. Gyors műszeres mérést tesz lehetővé a talaj elektromos ellenállásának, valamint a talaj vízpotenciáljának mérése; a kapott értékek a talaj víztartalmának függvényében változnak. Ezek a módszerek az öntözőberendezések automatizált üzemelésére is lehetőséget adnak. Műszakilag fejlett külföldi hajtatóüzemekben már sikeresen használt módszerek.

• A termesztett növényeknél az öntözés vonatkozásában kritikus időszak általában abban a fejlődési szakaszban következik be, amikor a növény gazdaságilag hasznos termését fejleszti, és e szakasz tartósan meleg időjárással esik egybe. Ilyenkor már a növények lombja is maximális méretet ér el, ami a vízfogyasztást (transzspiráció) erőteljesen megnöveli. Csemegekukorica és bab esetében ez az időszak a virágzás kezdetével, burgonyánál a gumóképzés kezdetével esik egybe. A kritikus időszakban végzett öntözést (jó vízellátást) a növények nagy terméssel hálálják meg, az öntözés hatékonysága nagy lesz. A kritikus időszakon kívül az öntözések ritkíthatók, esetleg kár nélkül el is hagyhatók.

• Az öntözési forduló fogalmán az egymást követő öntözések közötti időtartamot értjük, és hosszát napokban fejezzük ki. Az öntözést tehát a tenyészidő folyamán azonos időközönként ismétlik, így a vízellátás kiegyenlített. Öntözött zöldségtermesztésben általában 10–14 napos öntözési fordulót terveznek, laza homoktalajon azonban a forduló rövidítése indokolt. Ez a módszer műszaki szemléletmódot tükröz, és az öntözőberendezés maximális kihasználását tűzi célul. A területegységre juttatott víz mennyisége megnő, az öntözővíz hatékonysága viszont csekély.

• Újabban az öntözés időpontjának meghatározására a számítógépes tervezés módszerét is kialakították. A módszer szerint a növényfaj vízigényének (fajlagos vízfogyasztás), a rendszeresen mért hőmérsékleti értékeknek, valamint a talaj víztartalmát mutató értékeknek a beprogramozása alapján számítógép jelzi a víztartalomnak a növény számára minimális értékre csökkenését, vagyis az öntözés szükségességét.

A szántóföldi zöldségtermesztésben – az esőztető öntözőberendezések teljes kihasználása végett – éjjel-nappal folyamatosan öntöznek.

A zöldséghajtatásban ezzel szemben a reggeli és a délelőtti órákban kell öntözni, hogy a növényzet estig felszáradhasson. Az éjszakai nedves környezet ugyanis kedvez a kórokozók elszaporodásának.

Az öntözési főidény május végétől augusztus végéig tart. A különleges célú (beiszapoló, tartalékoló) öntözések azonban az öntözési idényt márciustól októberig meghosszabbítják. Ezzel a berendezések kihasználtsága növekszik, az öntözés üzemelési költsége csökken.