Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ

A különféle ültetési anyagok minősége és biológiai értéke alapvetően meghatározza az ültetvények teljesítőképességét, s ezáltal a gyümölcstermesztés jövedelmezőségét. Különösen érvényes ez az integrált termesztésben, ahol az ültetvények kifogástalan egészségi állapota és jó kondíciója kezdettől fogva alapfeltétel.

A termesztők az ültetési anyagot faiskoláktól szerzik be, vagy saját maguk állítják elő.

A faiskolák az integrált termesztési eljárásokat korlátozott mértékben alkalmazhatják. A növény-egészségügyi előírások miatt sokszor kénytelenek rendszeres növényvédelmet folytatni. Az ültetvényanyag-előállítás legfeljebb 2-3 évet vesz igénybe, bizonyos módszerek bevezetéséhez ez az időtartam általában kevés. A faiskolai munkák során a sorközökben elkerülhetetlen az erős talajtömörödés, ez is gátat szab az integrált termesztésben kiemelkedő jelentőségű biológiai talajművelésnek.

Nagyon fontos célkitűzés, hogy a faiskolai termesztésben is minél szélesebb körben valósuljanak meg az ökológiai szemléletű termesztés elvei. Még fontosabb azonban, hogy a faiskolák olyan egészséges, vírusmentes ültetvényanyagokat állítsanak elő, amelyek kiváló biológiai alapot biztosítanak az integrált művelésű gyümölcsösök létesítéséhez.

A saját célra termelő házi faiskolákban is be kell tartani a növény-egészségügyi előírásokat. A nem megfelelő egészségű saját ültetvényanyag felhasználásából nagyobb kár származhat, mint amilyen előnyt jelent az esetleges költségmegtakarítás.

Az ültetvényanyag előállítását a 6/1990.(III.31.) MÉM rendelet szabályozza. Az ellenőrzési feladatokat hatósági jogkörrel az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet (OMMI) látja el. A rendelet szabályozza a fajtafenntartó nemesítéstől kezdődően a fás növények szaporítási folyamatát, a szaporulati fokozatokat valamint a törzsültetvények létesítését. Előírja, hogy csak törzsültetvényből származó faiskolai árut szabad forgalmazni. A saját célra termelő házi faiskola fenntartója köteles az előírt adatokat az OMMI területi központjának bejelenteni.

Mindegyik faiskola köteles a növényállományról és a szaporításokról az OMMI előírásainak megfelelő nyilvántartást vezetni. A forgalmazott faiskolai áru fajtaazonosságát a származási igazolvány és a szállítási jegyzék igazolja. Minőségét szabványok írják elő.

Az ültetési anyag megfelelő előállításához sok részterületet kell összehangolni. A faiskolai termesztés három fő részre tagolódik:

A biztonságos faiskolai termesztéshez szükséges szaporítóanyagokat (a jól tárolható magvak kivételével) kénytelenek vagyunk évről évre rendszeresen biztosítani, attól függetlenül, hogy nem ismerjük a végső ültetvényanyag-szükségletet. Ez az egyik legfőbb feltétele annak, hogy a faiskolák rugalmasan alkalmazkodni tudjanak a termesztők igényeihez.

A faiskolai gyakorlatban a gyümölcsfajoknál a következő szaporulati fokozatokkal találkozunk (MSZ 17 641):

• Prebázis-szaporítóanyag vagy növényállomány: a nemesítő vagy a fajtafenntartó által kijelölt, törzskönyvezett egyed illetve mikroklón közvetlen ivartalan szaporulatát jelenti. Hazánkban a nemesítői tenyészkertekben, a szűrő-faiskolákban, valamint az ún. központi törzsültetvényekben található. Az utóbbiakkal párhuzamosan telepítik a központi törzsgyümölcsöst, ahol a központi törzsültetvény klónjait tartják fenn ellenőrzés és szaporítóanyag-biztosítás céljából.

• Bázis-szaporítóanyag vagy növényállomány: a prebázisállomány szaporítóanyaga és közvetlen ivartalan szaporulata. Magyarországon az üzemi törzsültetvényekben található, s az üzemi faiskolák szaporítóanyagának biztosítására szolgál. A korábban idézett MÉM-rendelet értelmében a gyümölcsfajtá- kat forgalomba hozatal céljából csak bázisállományról (üzemi törzsültetvény) lehet szaporítani. Kivételes esetben engedélyezhetik az ún. kijelölt fáról, kijelölt ültetvényből történő szaporítást. Ennek az a feltétele, hogy a kijelölt gyümölcstermő növények minden minőségi követelménynek (fajtaazonosság, kiemelkedő termőképesség, kiváló gyümölcsminőség, egészségi állapot) megfeleljenek.

A különböző szaporulati fokozatú szaporítóanyag előállítása a törzsültetvények feladata, amelyhez a fajtafenntartás, a növény-egészségügyi mentesítés és az ellenőrzés rendszere tartozik (3.1. ábra).

3-1. ábra - A vírusmentes szaporítóanyag-termesztés rendszere (Hrotkó, 1995)

Gyümölcsfajtáink fajtaazonosságukat csak ivartalanul szaporítva tartják meg. A fajták (klónok) állandósága azonban viszonylagos. A szomatikus mutációt szenvedett sejtek jelenléte a növényen belül annak tulajdonságait lényegesen nem befolyásolja. Ha ezekből a sejtekből, sejtcsoportokból rügyek, majd hajtások képződnek, már esély van arra, hogy azokat szaporításra felhasználva a klón átlagához viszonyítva jobb vagy rosszabb tulajdonságú egyedeket kapunk. A szemzésnél pl. elegendő egyetlen mutációt hordozó rügy, ami az eredeti klónnal együtt szaporítva már fajtaidegen egyedet jelent. Minél kiterjedtebb egy fajta, klón vagy a szaporításra felhasznált anyanövény, minél távolabbi szaporulati fokozatot képvisel, annál nagyobb a lehetősége a mutációk felhalmozódásának, ami a fajta (klón) romlásához vezet.

A régóta ivartalanul szaporított almafajtáknak számos klónja van az európai faiskolai forgalomban, amelyek között szembetűnő különbségek lehetnek. Legismertebb ilyen szempontból a Golden Delicious (Engel, 1977, van Oosten, 1977), amelynek ma már csak szelektált klónjait forgalmazzák a faiskolák, versengve a legjobb klónok megszerzéséért. A fajta mutabilitásától függően viszonylag ,,fiatal” fajtáknál is gyakori lehet a mutáció, gondoljunk itt a Jonagold Elstar és Gala több tucat forgalomban levő klónjára. Ezek a klónok általában új fajtaként kerülnek forgalomba, hiszen a fajta termesztési értékét jelentősen módosíthatják. De a kevésbé látványos, ,,csupán” a fajta eredeti értékeit fenntartó, a törzsültetvényekben szaporításra elhelyezett klónok ugyanolyan értékesek, és a fajta szaporításában nélkülözhetetlenek.

A tudatosan végzett fajtafenntartó nemesítés a fajták jellemző tulajdonságainak megőrzését szolgálja. Így a fajták (klónok) maximális teljesítőképessége kedvező viszonyok között hosszú ideig fenntartható.

A fajtafenntartás termő üzemi ültetvényekben anyafák kijelölésével és azok értékelésével kezdődik. A kiváló tulajdonságú anyafák szaporulatát a törzsgyümölcsösben elhelyezett (korábbi fajtafenntartási ciklusból származó) standard klónnal együtt klón-összehasonlító kísérletben vizsgálják tovább, legalább két különböző termőhelyen. Az értékelés alapján kiemelt klónok törzskönyvezett fáinak vírusmentes szaporulatát helyezik el a központi törzsültetvényben.

A fertőzött anyanövényről származó szaporítóanyag terjeszti a kártevőket és a kórokozókat. A törzsültetvényeket kiemelt növény-egészségügyi körzetként kell kezelnünk. A törzsültetvények és szaporulataik veszélyes kártevőktől való mentességét a Földművelésügyi Minisztérium növényvédelmi szakszolgálata ellenőrzi és növény-egészségügyi bizonyítvánnyal igazolja.

Megkülönböztetett figyelmet érdemelnek a vírusos betegségek. Az ellenük való eredményes küzdelem legfőbb módja a vírusmentes szaporítóanyag használata (V. Németh, 1979). Ha nincs vírusmentes anyanövényünk, az értékes klónokat hőkezeléssel vírusmentesíthetjük. A viszonylag magas (37–40°C) hőmérsékleten a hajtáscsúcsok sejtjeinek szaporodása gyorsabb, mint a vírusok terjedése, ezért a csúcsi szövetek vírusmentesek vagy vírusszegények. E részek megfelelő szaporításával (mikroszaporítás, dugványozás, oltás) fertőzött egyedekről is nyerhetünk vírusmentes utódokat.

A vírusos betegségek megbízható kimutatása csak hosszadalmas, bonyolult laboratóriumi és szabadföldi módszerekkel lehetséges (V. Németh, 1979, 1992).

A törzskönyvezésre kijelölt fáknál, illetve ültetvényeknél és a központi törzsültetvényben a vírustesztelésnél vizuális és más gyors módszerekkel (szerológiai vizsgálat, lágyszárú- és shirofugen-teszt) kiszűrik a fertőzött egyedeket. Az előző módszerekkel tünetmentes növényeknél a vizsgált klónt vírusokra különösen érzékeny indikátornövényekre oltva 3 éven át ellenőrzik a tünetek megjelenését (szabadföldi teszt). Ez idő alatt a párhuzamosan végzett szaporításból származó utódokat izolált körülmények között kell elhelyezni (szűrőfaiskola), ahol a kiindulási egészségi állapot megőrizhető. A szaporulat csak megfelelő tesztelési eredmény esetén használható fel további törzsültetvények létesítésére.

Az üzemi törzsültetvények állományát az előzőekben említett vizuális és gyors módszerekkel ellenőrzik évente, s a fertőzött egyedeket kizárják a szaporításból. Az üzemi faiskolákban vizuális vizsgálatokra évente két alkalommal kerül sor a növény-egészségügyi szemle keretében (V. Németh és mtsai, 1978; V. Németh, 1991, 1992; Porpáczyné, 1991).

A folyamatos szaporítóanyag-ellátás érdekében az ültetvények leváltása előtt gondoskodni kell új törzsültetvények létesítéséről.

Az újrafertőzés veszélyét csökkenti az előírt térbeli izoláció megtartása, vagy mechanikus izoláció sűrű szövésű hálóval a levegőben repülő, valamint termesztőedények alkalmazásával a talajban terjedő vírusvektorok ellen (3.2. ábra).

3-2. ábra - Izolátor háló alatt nevelt edényes növények a soroksári szűrőfaiskolában (Fotó: Hrotkó Károly)