Előző
 |
Kempelen Farkas Felsőoktatási Digitális Tankönyvtár |
A törzsfejlődés során a fogak nagymértékben differenciálódtak; alakjuk, szerkezetük megváltozott. Felépítésük alapján a köztakaró plakoid pikkelyeinek származékai, ezeket bőrfogaknak nevezzük. Ezek a kúp alakú fogak a vízben élő gerinces állatok egyféle típusú, homoiodont fogai, amelyek a táplálék megragadására szolgálnak. Többségük a szájnyílás szélén, kisebb részük a fejbél különböző részein található. Gyorsan lekopó, többszörösen váltódó, ún. polyphyodont fogak.
A szárazföldi gerinces állatok vízben élő őseiktől a szárazföldi életre való fokozatos áttérés alkalmával táplálékszerzésük módját, a táplálékfelvétel mennyiségét nagymértékben megváltoztatták, ennek megfelelően a fogaik átalakultak. A fogak állományának szilárdsága nőtt, kopásuk és váltódásuk csökkent, egyszer váltódó fogak alakultak ki. A fogak a szájüreg meghatározott helyén tömörültek, fogívet képeztek, és ezáltal fejlődésük is megváltozott. A fogív kialakulásával az egyes fogak működése és ezzel az alakjuk is változott. Az elöl helyeződő fogak metszőfogakká alakultak, amelyek a növényi és állati eredetű táplálék megfogására, megtartására, tépésére és metszésére szolgálnak. A mögöttük helyeződő fogak némely háziállatunkban eredeti funkciójuknak megfelelően támadó- vagy védőfegyverként szem-, eb- vagy agyarfogként fejlődtek tovább. A mögöttük helyeződő fogak, az őrlő- vagy zápfogak, a táplálék felaprózását és őrlését végzik.
A fogak, dentes, a csontnál keményebb szervek, a rágás passzív szervei, az állkapocs elmozdításával egységesen a rágóizmok mozgatják őket. Az állcsont, az áll közötti csont, valamint az állkapocs fogmedri nyúlványaiba, a fogmedrekbe, alveoli, csapszerűen beékelődve, gomphosis, helyeződnek. Fejlődésük szerint a nyálkahártya elmeszesedett szemölcsei.
A házi emlősállatok fogai a dentinfogak közé tartoznak. Számuk, alakjuk és elhelyeződésük emlősállatfajok szerint különbözik. Felépítésük, a morfológiai különbségek ellenére is, a különböző gerinces állatokban általában közös jellegű. Többféle alakúak. Eszerint van heterodont, anisodont fogazat, szemben a kevésbé szervezett gerincesek egyforma alakú és szerkezetű homoiodont s. isodont fogazatával. Az állkapocsban helyeződő fogak együttesen az alsó fogsort, az arcus dentalis mandibularist, az áll- és áll közötti csontban ülő fogak összessége a felső fogsort, az arcus dentalis maxillarist, a két fogsor, dentura, pedig a fogazatot, a dentaturát, alkotja.
A fogak az arc csontjaival, a rágóizmokkal, az ajakkal és a nyelvvel együtt közös funkciót végző szervet, a rágókészüléket alkotják. A rágókészülék a táplálék felvételére, a táplálék felaprózására, válogatására, keverésére szolgál. A táplálkozás típusa és a táplálék minősége, valamint a fogazat alakja között szoros összefüggés, kölcsönhatás van. Eszerint házi emlősállataink között megkülönböztetünk húsevőket, carnivora, mindenevőket, omnivora, és növényevőket, phytophaga.
A fogsorban elhelyeződő fogak nem egyformák, helyük és a rágásban betöltött szerepük szerint eltérő alakúak, kisebb csoportokat alkotnak. Az egy csoportba tartozó fogak sem egészen egyformák.
A fogak alakja. A fogon kívülről zománccal borított, a szájüregbe beemelkedő koronát, corona dentist, a fogmeder közelében ínnyel körülvett nyakat, collum dentist, és a csontok fogmedri nyúlványaiba beékelődő gyökeret, radix dentist, különböztetünk meg. Háziállatainknak van olyan foga, amelyen a korona és a nyak egymástól nem különül el, a kettő együtt a fog teste, a corpus dentis. A fog koronáján különböző alakú rágólap, facies occlusalis s. masticatoria, található. Alakja, nagysága a fog és a fogazat típusa szerint is eltérő. A fogak ajkak felé tekintő felülete a facies labialis, a pofák felé tekintő a facies buccalis; a kettő közös neve facies vestibularis; a tulajdonképpeni szájüreg felé tekintő felülete a facies lingualis, és a szomszédos fogakkal érintkező felület a facies contactus. A facies contactus kétféle lehet: ugyanannak a fognak a median síkhoz közeli érintkező felülete, a facies mesialis, attól távoli a facies distalis.
A húsevők zápfogainak rágólapján jól kiemelkedő, kúp alakú csúcsok, a cuspis dentis, a rágófelületet fűrész alakúvá alakítják. A csúcs hegye, az apex cuspidis, a húsevők támadófegyvere. A rágólapon kiemelkedő tompa gumó, a tuberculum dentis, a mindenevő fogazatra jellemző. A gumók közötti árok, az infundibulum dentis, növényevők fogazatán is látható. A koronát borító zománcállomány növényevőkben oldalról jól látható zománcredőket, plica enameli, képez. A redőknek a rágólapon kiemelkedő széle, a szegélye, a crista enameli.
A fog nyaka a metszőfogakon és a mindenevők zápfogain jól elkülöníthető. Az íny fölötti korona közeli része a corona clinica. Háziállatainkban esetenként, az ember zápfogain gyakran található a nyakon övszerűen kiemelkedő tompa léc, a cingulum dentis, is.
A fognak az alveolusban helyeződő része a fog gyökere, a radix dentis. A gyökérnek háziállatainkban a fog és a fogazat típusa szerint egy vagy több csúcsát, apex radicis dentis, különböztetjük meg. A gyökérnek a nyakhoz közeli, íny által borított szegélye a radix clinica.
A fog gyökerét a fogmeder csonthártyája, a gyökérhártya, a periodontium, foglalja be. Ez erekben és idegekben gazdag kötőszövetes hártya, amely a fogat rugalmasan rögzíti a fogmederben; a gyökér külső felületét borító cementállománnyal, a fogmeder csontos falával és a fogat körülvevő ínnyel együtt a fog funkcionális támasztóberendezését, a paradentiumát, alkotja.
A fog belsejében üreg, cavum dentis, van, amely a fogbelet, a pulpa dentist, foglalja magában. A fogbél ér- és idegdús, laza kötőszövet, amely a fogat tápláló érhálózatot és idegeket tartalmazza, ezáltal a fogat táplálja. A fog üregének a helyeződése szerint három része van, ezek a fog koronájában levő cavum coronale, a gyökérben található, csatorna alakú canalis radicis dentis, és a gyökér csúcsán nyíló foramen apicis dentis. Macskában több kicsi nyílásból áll. A fogbél pedig – az üreg részeihez hasonlóan – a cavum coronaléban levő pulpa coronalisra, a canalis radicis dentisben levő pulpa radicularisra és a foramen apicis dentist kívülről lezáró papilla dentisre különíthető el. A gyökércsatorna egyes fogakon állandóan tág marad. Az ilyen fog tartósan táplálkozik és állandóan nő. Ilyenek a sertéskan agyarfogai és a rágcsálók metszőfogai. A legtöbb fog ürege a „pótló dentin” képződése során fokozatosan szűkül, csökken a fog táplálkozási lehetősége, ezáltal a fog növekedése megszűnik.
A fogak szerkezete. A fog háromféle állományból épül fel. Fő tömegét a kötőszöveti eredetű dentinállomány, a dentinum, alkotja, amelyet a fog koronáján a hám eredetű zománcállomány, az enamelum, a gyökéren pedig a szintén kötőszöveti eredetű cementállomány, a cementum, borít.
1. Dentin, dentinum. Mesenchymalis eredetű, sárgásfehér színű, fénylő, a csontszövethez hasonló (elefántcsont) állomány, amely mészsókban gazdagabb, viszont kollagénrostokban szegényebb a csontnál. A csonthoz hasonló szerkezetű, benne sejtek nincsenek. Elmeszesedett alapállományában a fog felületével párhuzamosan elrendeződött rostok vannak, amelyek hálózatot képeznek. Az állományt radialis irányú dentincsatornácskák, canaliculi dentales, fúrják át, amelyek a dentin zománc-, illetve cementállomány felőli felületén vakon végződnek.
A csatornák egymással többszörösen anasztomozálnak, a falukat képező dentin tömörebb, savak és lúgok hatásának ellenállóbb hüvelyt, Neumann-féle hüvelyt képez. Vannak a dentinállományban kevésbé elmeszesedett területek, az ún. spatium interglobularék is, ezeken a csatornácskák szintén áthaladnak. A dentin- és a cementállomány határán a Thomes-féle szemcsék szintén tökéletlenül elmeszesedett területek.
A dentin a fog közepén levő üreget, a fogbélüreget, a cavum dentist, határolja. Az üreget határoló felületét hengeres, kötőszöveti eredetű, dentinképző, odontoblast, sejtek rétege borítja. A sejtek kerekded magja az üreg felé helyeződik. A sejt két nyúlványa közül az egyik a dentincsatornába nyúlik (dentinrostok), a másik a pulpába tér (pulparostok). A dentin külső felületét a korona tájékán a zománc, a nyak és a gyökér tájékán cementállomány borítja. A ló és a kérődzők zápfogainak és lekopott metszőfogainak a rágólapján a dentin szabadon előtűnik („magnyom”).
A dentinállomány elmeszesedése kívülről indul meg, a fog ürege felőli rétege a kevésbé elmeszesedett, a „legfiatalabb” dentin, amely még a felnőtt állatokban is tökéletlenül elmeszesedett és az ún. praedentint képezi. Az elmeszesedés következtében a fog ürege és a nyakcsatorna szűkül, a szűkülés foka a fogazat és a fog típusa szerint változó mértékű.
2. Zománcállomány, enamelum. Hám eredetű, porcelánszerűen, kékesen fénylő, a fog koronáját kupakszerűen borító réteg; a fog legkeményebb része. A korona rágólapján hegyes kúpokat, cuspis dentis (secodont fog) vagy tompa gumókat, tuberculum dentis (bunodont fog), alkot. A korona oldalsó felületén egyes fogtípusokon beterjed a dentinállományba, ezáltal zománcredőket, plica enameli (zománcredős fog), a rágólapon hullámszerűen kiemelkedő léceket, crista enameli, képez. A zománcállományt kívülről vékony, kb. 1 mikrométer vastag, szerkezet nélküli zománccuticula, cuticula dentis, fedi, amely rágás közben fokozatosan lekopik.
A zománcállomány viszonylag vékony, 3–6 mikrométer átmérőjű, hatoldalú, elmeszesedett zománcprizmákból áll. A prizmák közötti szilárd összeköttetést kevés ragasztóanyag és az biztosítja, hogy a prizmák kifelé haladva enyhén egymás köré csavarodnak. A prizmák a fejlődés során elmeszesedett zománcképző sejtek (adamantoblastok) termékei, emiatt újból képződni képtelenek.
3. Cementállomány, cementum. Sárgásbarna csontszövet. A fog gyökerét, növényevőkben – a kérődzők metsző- és előzápfogainak kivételével – az egész fogat beborítja, a zománcredők mélyedéseit kitölti, és a rágófelületek mélyedéseibe is benyomul. A fog felületével párhuzamos lemezekből áll, amelyek közötti szabálytalan alakú üregecskékben, lacunákban, a cementoblast sejtek helyeződnek. A fog nyakán levő része nem tartalmaz sejteket. Csatornarendszerében – amely a Havers-féle csatornákhoz hasonlóan épül fel – erek és a periodontiumból származó Sharpey-féle rostok találhatók.
A cementállománynak jelentős szerepe van a fog rögzítésében. Elmeszesedéskor körülnövi azokat az erős kollagénrostkötegeket, amelyek a fogcsírát összekötik a fejlődő fogmeder kötőszöveti telepével, a rostköteg fogmeder felőli szakaszát pedig a fejlődő csontszövet fogja körül, ezáltal rugalmas összeköttetés alakul ki a foggyökér felülete és a fogmeder fala között.
4. A fogbél, a pulpa dentis, a cavum dentist tölti ki. Alapállományát a pulpasejtek (a mesenchymalis sejtekhez hasonló, csillag alakú sejtek) hálózata adja. A sejtek között vérerek, nyirokerek és idegrostok hálózata található. A fogbélüreg falát bélelő odontoblast sejtek rétege alatt sűrű ér- és idegfonat van. A pulpából számos rost a praedentinbe hatol és ott laza fonatot képez, miközben egyik csatornán kifelé, majd a másikon visszafelé halad. Ez az oka a dentin mélyebb rétegei érzékenységének (a szuvas fog hidegre érzékeny, illetve a dentin fúrása fájdalmas). A gyökércsatornában haladó nagyobb ereket idegrostkötegek kísérik. A fogmedri nyúlványokra kívülről a pofa, a tulajdonképpeni szájüreg felől a kemény szájpadlás, illetve a szájfenék nyálkahártyája mint íny, „ínyhús”, „foghús”, gingiva, ráborul, és körkörösen körülfogja a fogak nyakát. Az íny tömött, rostos kötőszövete szorosan hozzánőtt a csontos alaphoz. Lamina propriával bíró nyálkahártyája mirigyek nélküli, vastag, sűrűn egymás mellett helyeződő papillákat képez. Többrétegű, el nem szarusodó hámmal borított. Mindezek folytán a gingiva durva mechanikai hatásoknak is ellenáll és kevésbé érzékeny, gyulladásos állapotában viszont igen fájdalmas. Egészséges fogakon, húsevőkben és sertésben nem csupán a fog nyakát, hanem a zománccal borított korona egy kis szegélyét is bevonja. A két szomszédos fog közötti redő csipkeszerűen vagy sáncszerűen kiemelkedik; ez az interdentalis papilla.
A fog nyakán az íny hámja a mélybe fordul és a fognyakhoz simul, de bármilyen szorosan feszül is hozzá, keskeny rés marad az íny hámja és a fog között. A zománcállomány alsó határán az íny hámja elvékonyodik, és a hasadék mélyén gyűrű alakban egy hámmentes szegély veszi körül a fog nyakát. Itt a kötőszövetben a mucopolysacharidokban gazdag basalis membrán mintegy pótló-záró réteget létesít, az íny kötőszövetes rétege pedig a nyak körül sugarasan és gyűrűszerűen rendeződő rostokból álló rögzítő rendszert képez. Amíg az íny szövete egészséges, a szövet turgor hatása révén a fog körüli rés tökéletesen zárt.
A fog regenerációja minimális, szövetei csak az odontoblast, az adamantoblast és a cementoblast sejtek elhalásáig képesek kisfokú növekedésre. A táplálkozás típusa mintegy meghatározza a fogak kopását, elhasználódását háziállatainkban. A növényevők és a rágcsálók állandóan vagy hosszabb ideig növekedő fogainak kopása nagyobb mértékű, mint növekedése. Idősebb korban a rágólapon a dentinállomány is megjelenik. Ez esetben a rágás ingerére az odontoblastok fokozott dentinképzéssel reagálnak a felületre került dentinréteg alatt. A kopás és a dentin pótlása háziállatainkban fiziológiai folyamat. A fog szuvasodásakor is van dentinképzés, azonban a képződött szekunder dentin szerkezete laza és a pulpát a fertőzéstől megóvni képtelen. Radioaktív izotópokkal bizonyították, hogy a nyálból anyagok juthatnak a fog szöveteibe és a fog szöveteiből a nyálba. A nyál összetétele tehát a fogak életműködése nézőpontjából nem közömbös; „anyagforgalom” van a fog zománcállományában is.