Előző
 |
Kempelen Farkas Felsőoktatási Digitális Tankönyvtár |
A csontok kiemelkedései és mélyedései részben öröklődnek, részben a csont működésének megfelelően alakulnak vagy átalakulnak. A csont sculptúrája tehát az életkor, a fajta, az alkat, a nem és a funkció szerint eltérő.
A kiemelkedéseket és mélyedéseket alakjuk, nagyságuk, irányuk és működésük szerint nevezzük el.
|
capitulum |
– fejecske |
|
caput |
– fej |
|
cochlea |
– csiganyúlvány |
|
colliculus |
– lapos domb |
|
condylus |
– bütyök |
|
crista |
– léc, taraj |
|
epicondylus |
– mellékbütyök |
|
facies aspera |
– érdes felület |
|
fovea articularis |
– ízületi gödör |
|
jugum |
– orom |
|
labium |
– ajak alakú léc |
|
linea |
– vonal |
|
linea aspera |
– érdes vonal |
|
pecten |
– fésű alakú kiemelkedés |
|
processus |
– nyúlvány |
|
processus accessorius |
– járulékos nyúlvány |
|
processus alaris |
– szárnynyúlvány |
|
processus anconeus |
– kampónyúlvány |
|
processus articularis |
– ízületi nyúlvány |
|
processus coracoideus |
– hollócsőr nyúlvány |
|
processus condylaris |
– bütyöknyúlvány |
|
processus dentatus |
– fognyúlvány |
|
processus hamatus |
– horognyúlvány |
|
processus lateralis |
– oldalsó nyúlvány |
|
processus mastoideus |
– csecsnyúlvány |
|
processus muscularis |
– izomi nyúlvány |
|
processus obliquus |
– ferde nyúlvány |
|
processus pterygoideus |
– röpnyúlvány |
|
processus rectus |
– egyenes nyúlvány |
|
processus spinalis |
– tövisnyúlvány |
|
processus styloideus |
– karomnyúlvány |
|
processus transversus |
– harántnyúlvány |
|
protuberantia |
– nagy kiemelkedés |
|
spina |
– tövis |
|
trochanter |
– forgató |
|
trochlea |
– henger |
|
tuber |
– gumó |
|
tuberculum |
– gumócska |
|
tuberositas |
– lapos kiemelkedés |
|
tuberculum articulare |
– ízületi gumó |
|
tuberculum musculare |
– izomi gumó |
|
acetabulum |
– ízületi vápa |
|
antrum |
– barlang, öböl |
|
apertura |
– bejárat |
|
canalis |
– csatorna |
|
cavitas articularis |
– ízületi mélyedés |
|
cavum |
– üreg |
|
ductus |
– vezeték, járat |
|
fissura |
– hasadék |
|
foramen |
– lyuk |
|
fossa |
– árok |
|
fossa articularis |
– ízületi árok |
|
fossa glenoidalis |
– ízületi árok |
|
fossa muscularis |
– izomi árok |
|
fovea |
– gödör |
|
foveola |
– gödröcske |
|
impressio |
– benyomat |
|
incisura |
– bemetszés |
|
meatus |
– járat |
|
orificium |
– bejárat, benyílás |
|
sinus |
– öböl, üreg |
|
sulcus |
– barázda |
|
sulcus muscularis |
– izomi barázda |
|
sulcus nervi |
– idegbarázda |
|
sulcus vasis |
– érbarázda |
A csont sárgásfehér, rugalmas csontszövetből épül fel. A csontszövet, a tela ossea, a többi támasztószövethez hasonlóan sejtekből és sejt közötti állományból áll.
A csontszövetnek három sejttípusa van 1. osteoblast, 2. osteocyta, 3. osteoclast.
-
Csontépítő sejtek, osteoblastok, ott találhatók, ahol a csont növekedik vagy átépül. Kör alakú,15–20 mikrométer átmérőjű, chromatindus magvú sejtek, basophil festődésű cytoplasma-granulumokkal. Foszfatázokban gazdagok, igen élénk anyagcseréjűek; a csonthártya által borított csontfelületeken egy rétegben helyeződnek. A csontépítés során egymástól eltávolodnak, a saját maguk által termelt csontállományba épülnek be, miközben vékony nyúlványaikkal továbbra is összeköttetésben maradnak egymással.
-
Csontsejtek, osteocyták. Százlábú bogárhoz hasonlóak, testük nagy (30:10:5 mikrométer), szilvamag alakúak. A csontállomány csatornácskáiban helyeződő hosszú, vékony nyúlványaikkal egymáshoz kapcsolódnak, ez biztosítja anyagcseréjüket. Cytoplasmájuk csupán glükogént és zsírszemcséket tartalmaz; viszonylag megállapodott sejttípus.
-
Csontpusztító sejtek, osteoclastok. Több, chromatinszegény magvú, nagy vesiculumokkal telt cytoplasmájú sejtek. A mesenchyma differenciálatlan sejtjeiből, az osteoblastokhoz hasonlóan keletkeznek. Mindazon helyen megtalálhatók, ahol csontfelszívódás folyik.
A sejt közötti állomány, a substantia intercellularis, szervetlen és szerves anyagokból épül fel. Szerves anyaga a collagenrostokkal azonos, osteocollagen fibrillumokból áll, amelyek összessége a csontporc, az ossein. Az ossein a csont egyharmadát (35%) adó rugalmas, főzéskor enyvadó anyag. A fibrillumokat egymáshoz kötőanyag, glükoprotein köti, amely a perjódsav–leukofukszin reakciót adja. Mennyisége a csont átépítődésének helyén nő. A rostok közé lerakódó szervetlen anyag többsége hidroxil-apatit, (Ca5PO4OH3), amelynek 20–40 mikrométer hosszú és 1,5–3,0 mikrométer széles kristályait rácsszerűen helyeződő molekulák építik fel. Az alapállomány szervetlen anyagai a kalcium-foszfát (85%), kalcium-karbonát (10%) és kis mennyiségű magnézium, klór, fluor + egyes ionjai (fluor) a kristályrácsba épülnek be, mások (magnézium, nátrium, karbonát és citrát) valószínűleg a kristályok felületéhez kapcsolódnak. A csont zsírmentes szárazanyagának 65%-át kitevő szervetlen anyagok még az átépítődésben nem levő csontszövetben sem állandók, hanem folytonosan cserélődnek, illetve a szervezet szükséglétének megfelelően mobilizálódhatnak. A szervezet ásványianyag-forgalmában ezáltal fontos szerepet játszanak, hiszen a kalcium 90%-a, a foszfor 80%-a a csontszövetben van.
A csontszövet, a tela ossea, 3–7 mikrométer vastag csontlemezekből, laminae ossei, épül fel. A lemezeket a csontsejtek, a sejt közötti állomány, a csont alapállománya és a benne párhuzamosan, spirálisan lefutó collagenrostok alkotják. Az egymás mellett helyeződő lemezek rostjai egymásra merőlegesen futnak le, egymással 90°-os szöget alkotnak, emiatt a lemezek polarizációs mikroszkóppal, eltérő fénytörésük alapján, egymástól jól elkülöníthetők. A csontszövet nagyobb része csontegységekből, osteonokból áll. Ezek a csont hossztengelyével párhuzamosan lefutó, 20–100 mikrométer átmérőjű, ún. Havers-féle csatornákból, canales osteoni és az akörül helyeződő 5–25 egymásba illő, csontcsövecskékké alakult, 3–7 mikrométer vastag Havers-féle lemezekből, laminae speciales, épülnek fel. Az osteonok közötti területet összekötő lemezek, laminae intercalares, töltik ki, amelyek a csont átépülése után visszamaradt osteonok maradványai.
A csöves csontok külső és belső felületét a felülettel párhuzamos, több lemezből álló külső és belső alaplemez, a laminae fundamentales externae et internae borítja.
A lemezrendszereket vékony, 1 µm átmérőjű csatornácskák, canaliculi ossium, járják át, amelyek a lemezben helyeződő, lapos, szilvamag alakú üregekbe, lacunae ossium, nyílnak. Az üregekben az osteocyták teste, a csatornácskákban a nyúlványai találhatók. A nyúlványok hossza 35–40 mikrométer. A centralisan helyeződő lemezekben levők a Havers-féle csatornába nyílnak, és ezáltal az osteocyták – nyúlványaik révén – a csatorna hajszálér-hálózatából táplálkoznak. A periferikus rétegekben levő nyúlványok a lemezrendszer határán visszahajolnak, az osteonokat egymáshoz fűző „ragasztó” réteget nem törik át.
A vérerek a táplálólyukakon, foramina nutricia, át lépnek a csontba, ahol a csont hossztengelyére merőleges, ún. Volkmann-csatornákban elágazódva a Havers-féle csatornákba jutnak; itt már csupán capillaris, praecapillaris, arteriola és postcapillaris véna halad, helyenként laza rostos kötőszövetben.
A csont fajsúlya 1,50–1,85; a friss csonté, nagyobb nedvtartalma miatt, kisebb. Súlyvesztesége beszáradás folytán 2–3%, maceráció után 40%. Egyharmada (30–40%) enyvadó, rugalmas szerves anyag, az ún. „csontporc”, ossein, kétharmada (60–70%) pedig szervetlen anyag, „csontföld” vagy „csontsó”. A csontos váz tömege beszáradt állapotban az élőtömeg 7–8,5%-a (lóban 14–24%; ennek felét a végtagcsontok tömege adja); nyers állapotban ökörben a vágótömeg 28%-a, tehénben 33%-a, üszőben 21,5%-a, borjúban 30%-a, juhban 31%-a, sertésben 21,5%-a csont.
A híg savba (5–10%-os sósav, salétromsav) merített csont interfibrillaris alapállományából a szervetlen alkotórészek kioldódnak, a szerves alkotórészek pedig könnyen metszhető, rugalmas, jól hajlítható, sárga anyagként visszamaradnak, ez vízben főzve adja a csontenyvet. A folyamat a decalcinatio. Ha a csontot tűzben izzítjuk, elégetjük, szerves anyagát szétromboljuk, szervetlen anyaga szürkésfehér, rideg és törékeny ún. csontföld alakjában marad vissza. Ez a folyamat a calcinatio.
A szabadban levő vagy elföldelt csont szerves alkotórészei elpusztulnak, szervetlen anyaga pedig ásványi sók felvételével megkövesedik, petrificatio, fluortartalma nő.
A csont ellenállása nyomással szemben kétszer akkora, mint húzással szemben (1 mm3 csontkocka 19 kg nyomóerőt, de csak 10,5 kg húzóerőt bír el; Zimmermann). A ló harmadik lábközépcsontja Schmaltz szerint 7000 kg tömeget bír el.
A csontokat a kéregállomány és a szivacsos állomány építi fel.
A kéregállomány, a substantia corticalis s. compacta, tömör szerkezetű, a csontot kívülről borítja, vastagságát a csont funkciója befolyásolja.
A szivacsos állomány, a substantia spongiosa, lazán elhelyeződő, üregecskéket, cellulae medullares, alkotó csövecskékből substantia spongiosa tubulosa, lemezekből substantia spongiosa lamellosa vagy gerendákból, substantia spongiosa trabeculosa, áll. A csöves csontok végdarabjait alkotja, üregecskéit a vörös csontvető, a medulla ossium rubra tölti ki. A csontok fődarabjában nagyobb üreg, a csontvelőüreg, a cavum medullare, van, amelyben a sárga csontvelő, a medulla ossium flava, található; ez 95% zsírt is tartalmazhat.
A csont, os, összetett szerv, erek, idegek szövik át, külső és belső felületét a csonthártya borítja, ízületi felületeit és nyúlványait porc egészíti ki, üregeiben csontvelőt tartalmaz.
A csonthártya, a periosteum et endosteum, halvány rózsaszínű, érző idegvégződésekben gazdag, enyhe ütésre is érzékeny, kötőszövetes, rostos hártya, amely a csontot, az ízületi felületek kivételével, kívül, periosteum, és belül, endosteum, mindenütt beborítja, táplálja és képezi a csontot; ha elpusztul, elhal a csont is.
A csonthártya felületes rétege, a stratum fibrovasculosum s. lamina fibrosa, vastag kötőszöveti rostokban és erekben gazdag. Collagen rostjai, az ún. Sharpey-féle rostok, a csontra ható terhelés és a rajta tapadó izmok és szalagok rostjainak irányába rendeződnek és a kéregállomány vékony lyukacskáin át a csontba hatolnak. Ezáltal a csonthártyát, a csonthártyába nyomuló inakat és szalagokat is olyan szorosan rögzítik a csonthoz, hogy hirtelen nagyfokú húzó hatásra inkább kiszakad a csont egy darabja, mint hogy az ín vagy a szalag elszakadna. A külső réteg a csontvégeken az ízületi tok rostos rétegébe megy át.
A csonthártya mély rétege, a stratum fibroelasticum s. lamina fibroelastica s. cambium, laza szerkezetű, nagyszámú, differenciálatlan mesenchymasejt, kevés collagen és sok rugalmas rost van benne. A csont felületére fekvő, köbhámsejtekből álló ún. cambiumréteg differenciálatlan mesenchymasejtjei a funkcionális alkalmazkodást szolgáló csontépítést és -felszívódást, azaz a csontátépítést végzik, ami felnőttkorban a csontok aktív funkcióba vételével a csontképzés irányába tolódik el.
A csontot tápláló erek a csonthártyából az ún. Volkmann-féle csatornákon át a csont hossztengelyében haladó Havers-féle csatornákba lépnek. E kisebb ereken kívül nagyobb, makroszkopikusan is látható, ún. táplálóerek, vasa nutricia, is vannak, amelyek a csontok táplálólyukain, foramen nutricium, át a táplálócsatornába, canalis nutricius, majd a csontba, a csontvelőbe lépnek, ahol elágazódnak.
A csontbelhártya, az endosteum, a csonthártyához hasonló szerkezetű, de ennél kevesebb rostot tartalmazó hártya. A belőle kilépő postcapillaris vénák a vörös csontvelőben újra elágazódnak, ezáltal a csontvelő és a csonthártya érellátása közös (osteohaemopoeticus egység). A fejlődés során a csont hosszabbodásával, vastagodásával párhuzamosan a velőüreg is nő. Ebben az időszakban a csontbelhártya lebontó működése dominál, kifejlett csontban viszont a velőüreg falát képező belső alaplemezeket, laminae fundamentales internae, építi fel.
A porc, a cartilago, kékesfehér színű, rugalmas, ér és ideg nélküli szerv, amely a csont ízületi felületeit borítja, nyúlványait egészíti ki, részben pedig egyes szervek szilárd vázát alkotja (pl. a gége, a fülkagyló porcai, a lapockaporc, a pataporc). Kívül porchártya, perichondrium, borítja, az ízületi porc azonban porchártya nélküli.
A csontvelő, a medulla ossium, kétféle: lehet vörös csontvelő, medulla ossium rubra, és sárga csontvelő, medulla ossium flava.
Vázát hálózatos kötőszövet adja, amelynek hézagaiban a vér sejtjeinek különböző fejlődési alakjai találhatók. A sárga csontvelőben a hálózatos kötőszöveti vázon kívül nagymennyiségű (95%) zsírszövet is van.
A vörös csontvelő fiatal, fejlődő szervezetben kitölti a csont szivacsos állományának üregeit, amint azonban a szervezet elérte teljes fejlettségét, működése csupán a vér elpusztuló sejtjeinek pótlására korlátozódik, ezért egy része (kb. a fele) sárga csontvelővé alakul. Ez főképpen a csöves csont testében található.
A sárga csontvelő inaktív, alkalmilag azonban aktiválódhat, és részben vörös csontvelővé alakulva vérsejteket képez. Öregkorban, lesoványodás, senyvességgel járó megbetegedés esetén a sárga csontvelő szürke, kocsonyaszerű szövetté, medulla ossium gelatinosa, alakul át.
A csontképződés lehet elsődleges, primaer, ez az angiogen csontosodás (Krompecher), és lehet másodlagos, secundaer, amely utóbbi vagy desmogen, vagy chondrogen csontosodás. A csontnövekedés lehet periostalis és perichondralis. A kifejlett csontban történő csontfelszívódás és átépítődés a csontregeneratio.
1. Angiogen csontosodás. Fiatal állatokban helyenként (a koponyacsontok varratai között) előforduló csontosodási típus, amikor kisebb erek (praecapillaris artériák, capillarisok és postcapillaris vénák) körül levő differenciálatlan mesenchymasejtek csontalapállományt képeznek maguk körül és csontszövetté alakulnak át. Mesterségesen eltört csont igen pontos egybeillesztése és tökéletes rögzítésekor szintén angiogen csontosodást észleltek. Az angiogen csontosodás feltétele tehát a szűk tér és a tökéletes nyugalom. Ez a csontátépítési mód a csont fejlődésére és főleg átépítődésére jellemző.
2. Desmogen csontosodás. Az előzetesen kifejlődött collagenrostos kötőszövettelepe elcsontosodik. Ily módon fejlődik a koponyatető, ahol az agyvelőt borító mesenchymában a mesenchymasejtek tömörülnek, és kötőszöveti rostjaik körül amorf sejt közötti állomány rakódik le. A nyúlványaikkal egymáshoz kapcsolódó, osteoblastokká differenciálódó sejteket ez az amorf állomány körülzárja, és a sejt közötti állományban megindul a mészsók lerakódása. A kötőszövetben ezáltal keletkező csontgerenda-hálózat sugárirányban terjed a koponyatető lemez alakú telepében. A csontgerendákat kukoricacsőszerűen borító osteoblastok újabb csontállományt képeznek, ezáltal a csontgerendák vastagodnak, az általuk alkotott üregek ereket tartalmazó csontcsatornákká, Havers-féle csatornákká alakulnak át. A koponyacsont csak átépülés után kapja meg végleges szerkezetét. A desmogen csonttelep központjából, a csontosodási magból, punctum ossificationis, sugárirányban terjedő csontszövet csipkés szélei fogazatszerűen egymásba illeszkednek. Sarkaik későbbi találkozása révén a koponyán egy ideig kicsi, kerek lyuk, „kutacs”, „kutacska”, fonticulus marad vissza, amely a kifejlődés végén csontosodik el. A koponyacsontok egymáshoz illeszkedő felületei a varratokban angiogen módon összecsontosodnak.
3. Chondrogen csontosodás. A csontos váz csontjainak többsége hasonló alakú hyalinporcos telepből fejlődik, és a porc épül át csontszövetté; ez a növekedés végéig tart. Két típusa van: a) perichondralis és b) enchondralis csontosodás.
a) A csöves csont középső részének, diaphysisének csontosodása az azt borító porchártya felől kezdődik; ez a perichondralis, illetve azt felváltó periostalis, lényegében desmogen csontosodás. Ez esetben a porchártya belső, cambiumrétegének differenciálatlan sejtjei osteoblastokká fejlődnek, majd csontszövetet termelnek a porc külső felületén. Ezáltal a kezdetben porcot képező porchártya csonthártyává alakul át.
b) A porctelepen belül az enchondralis csontosodás a perichondralisszal egy időben, illetőleg azt követőben kezdődik. Első jeleként a perichondralisan képződő csontréteg alatti porcban vagy a csontok végdarabjainak megfelelő epiphysisporcban (erre csupán ez jellemző) a porcsejtek megduzzadnak, sejtszervecskéik elfajulnak, és a közöttük levő megvékonyodó porc alapállományában mész rakódik le. A periostalis csont felől egy vagy több helyen sejtdús, kötőszövettel körülvett érhurok hatol a diaphysis degenerált porcsejteket tartalmazó részébe. Az elpusztult porcsejtek helyére majd besarjadzó mesenchymasejtek osteoblastokká differenciálódnak, a sejttest körüli alapállományban csontszövetet képeznek. Ez az enchondralis csontképződés, amelynek angioarchitecturalis szabályszerűsége a csontra ható erők irányát (trajectoriumok) tükrözi. A dyaphysis közepétől az epiphysisek felé terjedő csontosodás folyamata az egyes fázisoknak megfelelő három zónát képez, ezek: a porcszövet proliferációjának zónája, a porcsejtek degenerációjának zónája és a mesenchyma behatolásával kezdődő csontképződés zónája.
A porcsejtek szaporodása során a sejtosztódás a csont hossztengelye irányában megy végbe. A keletkező sejtek a csontok hossztengelyével párhuzamos sorokban, kukoricacsőszerűen helyeződnek el.
A porcelfajulás zónájában a felpuffadt porcsejtek közötti alapállomány helyenként szétszakadozik, a sejtsorok közötti alapállományba mészsók rakódnak le.
A sarjadzó mesenchyma útján kezdődő csontképződés során a mesenchyma chondroclast sejtei elpusztítják a porcsejteket, és a közöttük levő elmeszesedő porcgerendák mint irányítógerendák az újonnan képződő csont vázát alkotják.
A csontosodás szabályozását még nem ismerjük teljesen. Az osteoblastok szaporodása, intenzív anyagcseréje a vérellátás függvénye. Azon a helyen, ahol a csontszövet nagyobb mértékben igénybe van véve, a csonthártya vérbő. Az osteoblastok a csont közötti állományt termelik.
Az alapállomány elmeszesedése a mellékpajzsmirigy működésétől is függ. A mirigy hormonja a kalciumot mobilizálja a csontokból, tehát a kalciumlerakódás ellen hat, és csontfelszívódással, illetve az osteoblastok további intenzív működésévet jár együtt. A kalcium csontba épülése a testnedvek kalciumkoncentrációjának a függvénye és D-vitamin jelenlétéhez van kötve (rachitis). Az el nem meszesedő csontalapállomány az osteoid szövet.
A csontok hossznövekedését az agyfüggelék növekedési hormonja szabályozza. Hormon hiányában az enchondralis csontosodás tökéletlen; hiánya azonnal és teljes mértékben gátolja a hossznövekedést, intenzív működése óriásnövekedést okoz, illetve a növekedés befejezte után a periferikus testrészek (orr, áll, lábvégek) torzító növekedését (acromegalia) idézi elő. A pajzsmirigy hormonja a sejtanyagcserére kifejtett hatása révén befolyásolja a csontosodást. Az idegrendszer koordináló működése a hormonális rendszeren keresztül valósul meg.
A csontszövet a házi emlősállatokban az összes szövetekhez viszonyítva a legtökéletesebb regeneratióra képes. Ott, ahol a csonthártya is elpusztult, a csont nem pótlódik. Ha a csonthártya ép marad, periostalisan újra fejlődik a csont, de csak akkor, ha a térbeli viszonyok (a testrész összeesése, zsugorodása) ebben nem gátolják a csonthártyát. A periostalisan újraképzett csont nem képes hosszirányú növekedésre; ez csupán az epiphysisporc útján lehetséges.
A csonttörés, ha az összeillesztés kedvező és a nyugalom teljes, csontheggel (callus) gyógyul. A csont felületei között kezdetben sarjszövet fejlődik, amelybe mesenchymával erek nőnek be; ez a paracallus, amely nyomás hatására (terhelés) rostos kötőszövetté, majd desmogen csontosodással a periosteum és az endosteum felől csonttá alakul át.
A csont szerkezete állandóan átépülve alkalmazkodik a rá ható erők nagyságának és irányának megfelelő mechanikai igénybevételhez. A csontot a rajta eredő és tapadó inak, szalagok húzó hatása, illetve a testsúly nyomása veszi igénybe.
5. ábra - A combcsont proximalis és distalis végdarabjának csontgerendázata (trajectorium-rendszere)
A csontra ható erők irányát jelző erővonalaknak, trajectoriumoknak megfelelő irányú csontgerenda-rendszer fejlődik a csont állományában. A csontgerendák iránya ezáltal a csontra ható erők irányát, vastagsága pedig a csontra ható erők nagyságát jelzi. Ha a csontra több irányból hat erő, az a csontgerendák számát, és ha az erő változékony is, a sűrűségét növeli. A csont statikailag ún. maximum–minimum szerkezet: a legkevesebb anyaggal a lehető legnagyobb igénybevételt kibírja, a teljesítmény maximumát adja. A csont ugyanakkor a dinamikai erők (járás, futás, ugrás stb.) változó hatásának is részben ellenáll és annak megfelelően állandóan átalakul. A csont szerkezetváltozásával szervetlen anyagai is átrendeződnek.
A csontos váz csontjai helyeződésük szerint lehetnek: a fej, a törzs és a végtagok csontjai, ossa capitis, trunci et membri.
Fiziológiai jelentőségük szerint a középponti idegrendszert körülvevő neuralis csontokat, a zsigereket befoglaló visceralis csontokat és a mozgás szolgálatában álló végtagcsontokat különböztetünk meg.
Vannak a csontos vázhoz nem kapcsolódó, a szervekbe beágyazott csontok: a sertés ormánycsontja, a marha os praenasaléja, a húsevők peniscsontja, a marha szívcsontjai, valamint a madarak elcsontosodott inai és a szemgolyóban levő scleralis gyűrű.
A csontok nagyobb része a median sík két oldalán részarányosan helyeződő páros csontokból áll, a median síkban páratlan csontok vannak, ilyenek a csigolyák, a szegycsont, valamint a fej néhány csontja, ezek részarányosan fejlettek.
A csontok száma különböző. Ez lehet faj, fajta, kor szerinti különbség. Az egyes csontok a törzsfejlődés során nőnek össze (connascentia) egymással vagy pedig az ontogenesis során fejlődnek egységes csonttá (coalescentia), vagy ki sem fejlődnek, nyomuk sem marad (agenesia).
|
Állatfaj |
Sceletcsont |
A csontváztól független csont |
||
|
páros |
páratlan |
összesen |
||
|
Szarvasmarha |
176 |
56–58 |
232–234 |
3 |
|
Juh |
160 |
40–62 |
200–222 |
– |
|
Kecske |
160 |
50–54 |
210–214 |
– |
|
Sertés |
226–230 |
56–64 |
282–294 |
1 |
|
Ló |
154 |
57–65 |
211–219 |
– |
|
Húsevők |
226–230 |
55–61 |
281–291 |
1 |
|
Házinyúl |
218 |
51–56 |
269–274 |
– |
|
Tyúk |
116 |
44–47 |
160–163 |
9 |
|
Kacsa |
124 |
49–52 |
173–176 |
– |
|
Liba |
124 |
41–44 |
165–168 |
– |
1. táblázat - A csontok száma a háziállatainkban
Megjegyzés. A táblázatban minden csontot (akár összecsontosodtak, akár nem) különálló csontnak – így a medenceöv csontjait hatnak, az állkapocs csontjait kettőnek, a keresztcsont, az os lumbosacrale csontjait az összenőtt csontok számának megfelelően – számítottuk