Az általános csonttan, az osteologia generalis, a csontok alakját, funkcionális szerkezetét és működését, fizikai és kémiai tulajdonságait, valamint járulékos szerveit ismerteti.
Az állatok szervezetének lehet a bőrben fejlődő külső váza, exosceletuma, és lehet a bőr és a szervek között fejlődő összetettebb belső váza, endosceletuma. Az emlősöknek, az övesállatok kivételével, belső vázuk van, jóllehet a koponya némely csontjai (fedőcsontok) tulajdonképpen bőrcsontok, a fogak pedig a köztakaró placoid pikkelyeinek származékai.
A belső csontos váz a test szilárd, ugyanakkor viszonylag mozgékony vázát adja, és meghatározza az egyes testrészek alakját, nagyságát is; a testüregek (koponyaüreg, orrüreg, mellüreg, hasüreg, medenceüreg stb.) csontos vázát képezi. Védi az üregekben levő és a csontok mentén helyeződő szerveket (ereket, idegeket).
A csontok a mozgás passzív emelőkarjai, egymáshoz viszonyított helyeződésük, mozgékony kapcsolataik révén a szervezet rugalmasságát is biztosítják. Végül a csont vérképző szerv is: vörös- és fehérvérsejteket képez a vörös csontvelőben.
A csontok alakja öröklődik. Szerkezete a funkcionális igénybevételnek megfelelően állandóan átépül, változik; ennek hiányában sorvad, atrophia ex inactivitate, könynyebbé és törékenyebbé válik, alakja azonban változatlan marad.
Alakjuk szerint hosszú vagy csöves, lapos és rövid csontokat különböztetünk meg.
1. A hosszú vagy csöves csont, az os longum, hossza sokkal nagyobb, mint a közel azonos méretű szélessége és vastagsága. Alakja hengeres (karcsont) vagy kissé lapos (borda); három része van: két végdarabja, a felső az extremitas proximalis, az alsó végdarab az extremitas distalis, valamint a középdarabja, fődarabja vagy teste, a corpus.
2. A lapos csont, az os planum, szélessége és hosszúsága jóval nagyobb a vastagságánál. Kívülről két csontlemez, tabula s. lamina ossea, alkotja, amelyeket szivacsos állományból álló vékony réteg, a csontbél, a diploe köt egymáshoz. Helyenként a diploe felszívódik, ahol is nyálkahártyával bélelt, levegőtartalmú öblök, sinus, alakulnak ki, os pneumaticum.
3. A rövid csont, az os breve, olyan, szabálytalan, szögletes, kocka vagy henger alakú csont, amelynek a hosszúsága, a szélessége és a vastagsága hasonló. Vékony kéregállománnyal borított, nagyobbrészt szivacsos csont, egy vagy két apró velőüreggel. Apró csontok, pl. a gerincoszlop, a lábtő csontjai.