Előző
 |
Kempelen Farkas Felsőoktatási Digitális Tankönyvtár |
A here tojásdad, kerekded, páros szerv. A felső széléhez illeszkedő mellékherével együtt a herezacskóban foglal helyet. Cytogen, azaz sejtképző szerv, benne az ondósejtek fejlődnek, egyes sejtjei pedig hormont termelnek. Két felülete, két széle és két vége van. Elülső végéhez, extremitas capitata, a mellékhere feje, hátulsó végéhez, extremitas caudata, a mellékhere farka illeszkedik. Dorsalis szélére, margo epididymalis, a mellékhere teste fekszik rá. Másik, domború széle szabad, margo liber. Medialis felülete, a facies medialis, lapos, külső, lateralis, felülete, a facies lateralis, pedig domború. Itt, a margo epididymalis vonalában, a here és a mellékhere közé betüremkedett savóshártya tasakot, bursa testicularist képez. Kecskebakon a margo epididymalis medialisan irányul, a herén így elülső és hátulsó felület, facies cranialis et caudalis, különböztethető meg.
A here hossztengelyének iránya állatfajonként különböző. A ló heréi a combok között helyeződnek, tengelyük a gerincoszloppal párhuzamos. A kérődzők heréi a combok között, a megnyúlt herezacskóban, hossztengelyükkel függőlegesen helyeződnek. A sertés és a húsevők heréi a combok mögött szorosan a hasfalhoz fűzöttek, tengelyük cranioventralis irányú.
A herék tömege a juhban (450 g), a kecskében (300 g) és a sertésben (1000 g) viszonylag nagy, a lóban (600 g), a szarvasmarhában (600 g) és a húsevőkben (30 g) kicsiny. Alakjuk is különböző: a lóban kétoldalt kissé laposabb, a kutyáéi kerekded, a juh, a kecske, a sertés heréi bab alakúak, domború felületűek. A házinyúl heréi hoszszúak, keskenyek. A bal here előbb ereszkedik le a herezacskóba, nehezebb és mélyebben is helyeződik, zúzódása így elkerülhető. A here nagysága és funkcionális kapacitása között a fajon belül pozitív korreáció van. Minél nagyobb a here, annál több ondósejtet termel. A házimadarak tenyésztési vizsgálatában ez döntő tényező. A here normális méretét, nagyságát a bikában kétéves korban éri el, tömege azonban a korral és az előtömeg növekedésével állandóan nő.
A herék szerkezete. A herét kívülről savóshártya, tunica serosa, periorchium fedi, amely caudalisan a mellékhere farkán át a herezacskót bélelő savóshártyába, epiorchium, dorsalisan a herét felfüggesztő savósredőbe, mesorchium, megy át. Alatta a here kötőszövetes tokja, a tunica albuginea testis van, amely 1–2 mm vastag, rugalmas kötőszövetes lemez, lóban simaizomkötegeket is tartalmaz, amely ezáltal ráfeszül a here állományára és azt erős nyomás, turgor, alatt tartja. A heréről áthúzódik a mellékherére, lig. testis proprium, és caudalisan a közös hüvelyhártyára mint lig. caudae epididymidis tér. A tok külső felületén, a subserosában, sok nyirokér, a tok külső rétegében pedig kanyargós lefutású artériák és mélyebben vénahálózat van. A felületes réteg ezáltal érdús stratum vasculosummá alakul át. A tokból sövények, septula testis, a here parenchymájába hatolnak, és azt 100–300 kúp alakú lebenykére, lobuli testis, tagolják. A sövények a here belsejében kötegszerű kötőszövetes testet, mediastinum testist, képeznek, amelynek alakja és nagysága állatfajonként eltérő: lóban a margo epididymalis közelében, szarvasmarhában a here közepén helyeződő lécszerű vagy orsó alakú köteg. A sövényekben haladó erek és idegek a lebenykék parenchymáját látják el. A kúp alakú lebenykék alapjukkal a tokhoz fekszenek. Bennük egymás mellett szorosan helyeződő 2–4 kanyarulatos csatornácska, tubulus seminiferus contortus, látható, amely egy-egy lebenykén belül egy vagy két zárt hurkot képez. A csatornácskák 100–200 mikrométer átmérőjűek, alaphártya, membrana basalis, veszi körül őket.
Az alaphártya külső rétege collagen- és elasztikus rostokat, valamint peritubularis sejteket tartalmaz. Ezek az összehúzódásra képes, fibroblast típusú peritubularis sejtek az alaphártyára fekszenek rá. A belső, finom rácsrosthálózatból álló rétegén a Sertoli-féle talpas vagy dajkasejtek ülnek, amelyek a csatornácska lumenébe keskeny, hosszú, többszörösen elágazó nyúlványt bocsátanak. A Sertoli-féle dajkasejtek, cellulae sustentaculares, nyúlványai között, egymás fölötti rétegekben elhelyeződő, különböző fejlettségű ondósejtek találhatók. Sejttestüket egymáshoz záróléc, zonula occludens köti, ami teljes válaszfalat képez a vér és a csírasejtek között. Cytoplasmájuk zsírt, lipoid-szemcséket és fehérjekristályokat tartalmaz. A dajkasejtek radialis nyúlványainak a lumenbe érő vége kehelyszerű. E kehely sejthártya-invaginatumaiba illeszkedve (spermatodesmos) találjuk a spermiomorphogenesis folyamán fejlődő ondósejteket. A dajkasejtek az ondósejtek tápanyagait adják, a csatornácska folyadékát secretálják, részt vesznek az oestrogen hormonok szintézisében, az életképtelen ondósejteket phagocytálják.
A herecsatornácskák hossza a két herében bikában kb. 5000, kosban 4000, kanban 3–6000, kutyában 150 m. A csatornácskákban a csírahám felülete, az ondómező bikában kb. 3, juhban, 2,5, kutyában 0,1 m2. A herecsatornácskák átmérőjének növekedése növeli a here funkcionális kapacitását. A herék optimális működése a nemi érés idején fejlődik ki. Az ondósejtek termelődéséhez (spermiogenesis) szükséges optimális hőmérséklet kb. 35 °C; a testhőmérsékletnél alacsonyabb hőmérsékletet a szervezet termoregulációja tartja fenn.
A lebenykében a herecsatornácskák közötti laza rostos kötőszövetben a vérerek mentén a Leydig-féle interstitialis sejtek 10–20 sejtből álló csoportját találjuk. Az interstitialis sejtek polygonalis, centrálisan helyeződő, chromatinszegény magvú sejtek, amelyek fibroblast típusú sejtekből differenciálódnak. Cytoplasmájukban, lipidcseppek és pigmentszemecskék, valamint némely állatfajban ún. Reinke-féle fehérjekristályokhoz hasonló zárványokat találunk. Ez utóbbiak elektronmikroszkópos felvételen keresztszövéshez hasonló mintázatúak. A cytoplasmában levő agranularis endoplasmaticus reticulum arra utal, hogy a sejtek intenzív fehérjeszintézist végeznek. Az interstitialis sejtek testosteron hormont termelnek, amely a másodlagos nemi jelleg kialakulását serkenti.
Az ondóvezető lekötése után a kanyarulatos herecsatornácskák sorvadnak, az interstitialis sejtek azonban tovább működnek, ezáltal az ondósejttermelés és a nemzőképesség megszűnik, de a közösülőképesség továbbra is megmarad. Az e célból operált hím állatokat (próbakos) felhasználják az ivarzó nőstények felkeresésére. A csírahám a rejtett heréjű állatok hasüregben helyeződő heréiben is elsorvad. A spermiogenesist különböző behatások, vitaminhiány, táplálékhiány, pszichikai, klinikai behatások, betegségek egyaránt gátolhatják.
1. spermatida a sejt recessusában, 2. kerekded spermatida, 3. Er., 4. dens lysosoma (a táplálkozási ciklusban), 5. Sertoli-sejtek közötti összeköttetések, 6. sejtmag, vesiculált nucleolussal, 7. sima endopmaticus reticulum, 8. lamina basalis, 9. világos és sötét interstitialis sejt, 10. capillaris, 11. lymphocyta, 12. a membrana propria peritubularis sejtrétege, 13. Golgi-apparatus, 14. spermatocyta
A kanyarulatos herecsatornácskák a mediastinum testis felé az egyenes csatornácskákba, tubuli seminiferi recti mennek át. Falukat csupán a módosult Sertoli-féle sejtek bélelik, bennük spermiogenesis nincs. Az egyes csatornácskák a mediastinum testisben egymással anasztomozálnak, és hálózatot, az ún. Haller-féle hererecét, rete testis (Halleri), képezik. A hálózat csatornácskáit egy-, bikában kétrétegű laphám, köbhám, helyenként hengerhám béleli. A köbhámsejteknek csillójuk van; a csatornácskák üregében az ondósejtek gyorsan áthaladnak, falukat kívülről sűrű érhálózat veszi körül. Az artériák spirális csavarulatai befolyásolni képesek a here turgorát. A Haller-féle hererecéből a here elülső pólusa közelében 12–21 kivezetőcső, ductuli efferentes testis, lép ki a heréből, és a mellékhere fejét alkotja, falát csupasz kinociliumokból álló secretios sejteket is tartalmazó hengerhám béleli.
A mellékhere a here margo epididymalisához tarajszerűen illeszkedő, hosszú, kemény tapintatú, megnyúlt szerv.
Három része van: 1. a feje, caput epididymidis, a here elülső végéhez illeszkedő vastagabb, gömbölyded része, amely elvékonyodva a margo epididymalist követve a 2. testbe, corpus epididymidis, megy át; itt a test a herével kötőszövetesen összefügg; 3. a mellékhere farka, cauda epididymidis, a here hátulsó végéhez illeszkedik. Ez utóbbit kötőszövetes szalag, lig. testis proprium, a heréhez és a lig. caudae epididymidis a herezacskó falához rögzíti.
a) basalis zona, b) infranuclearis zona, c) juxtanuclearis zona, d) apicalis zona.
1. basalis sejt magja, 2. enzimpozitív granulák, 3. mitochondrium, 4. a fő-sejt magja, 5. endoplasmaticus reticulum, 6. Golgi-apparatus, 7. multivesicularis test, 8. stereocylium
A hererecéből eredő egyenes csatornácskák száma állatfajonként különbözik. Lóban 12–23, szarvasmarhában 13–15, juhban 15–17, sertésben 18–21, kutyában 15–16, macskában 15–18; áttörik a tunica albugineát, lumenük tágul, kanyarulatokat, a mellékhere fején kidomborodó kúpocskákat, lubuli epididymidis, képeznek, összességükben a mellékhere fejét alkotják. A test közelében mellékherecsővé, ductus epididymidis, egyesülnek egymással, amely a test kötőszöveti állományában sok kanyarulatot képez. A mellékherecső a mellékhere farkában fokozatosan elveszti kanyarulatait, fala vastagabbá válik, több simaizomköteget tartalmaz, és a lágyékcsatorna felé haladó ondóvezetőbe, ductus deferens, megy át. A mellékherecső hossza lóban 72–86, marhában 40–50, juhban 52–58, sertésben 62–64, kutyában 5–8, macskában 1,5–3 m hosszú.
A here feji végén vagy a mellékhere fején a Müller-féle cső (a női nemi csatorna telepe) elülső végének a maradványa hoszszú, nyélen függő vagy nyél nélküli, folyadéktartalmú hólyag, appendix testis (hydatis Morgani) alakjában lelhető fel. Mögötte a mellékhere feje fölött caudalisan hosszú, sárgás árnyalatú csomó, a paradidymis, helyeződik, amely az ősvese pars renalis caducájának, visszamaradt mellékherecsöveknek a maradványa.
A mellékherét kívülről serosa borítja, amely a here savós burkával összefügg, abba átmegy. Az alatta helyeződő kötőszövetes tok, tunica albuginea, szintén a here tokjából származik. A tokból eredő sövények kúp alakú lebenykéket, lobuli epididymidis, különítenek el egymástól. A kivezetőcsöveket változó magasságú hám béleli. A stereociliumokkal borított hámsejteket alacsonyabb, csilló nélküli köbhámsejtek váltják fel. Mindkét sejt secretióra képes. Alattuk membrana basalis van, amelyet vékony kötőszövet övez. Az utóbbiban néhány simaizomsejt is megfigyelhető. A mellékherecső lumene tág, ondósejteket tartalmaz. Falát többmagsoros, stereociliumokkal bíró hengerhám béleli. A hámsejtek alatt kis basalis sejtek vannak, amelyek kérődzőkben, sertésben lipidet tartalmaznak. A hám alatti kötőszövetben simaizomsejtek körkörös lefutású réteget képeznek. A mellékhere farkában levő mellékherecsövet egyrétegű, alacsony hengerhám béleli. A fal izomrétege az ondósejtek tovajuttatását segíti elő. Végső szakaszának nyálkahártyája hosszant redőzött. A mellékhere az ondósejtek tároló helye. Itt az ondósejtek tovább érnek; elveszítik plasmacseppjüket, kialakul az acrosomájuk, sejthártyájuk glycoprotein-, és lipidösszetétele megváltozik, antigénsszerkezete kialakul. Hámjának secretuma (forward motility protein) a spermiumok mozgását serkenti. Eközben életképességük és ellenálló képességük fokozódik. Az ejaculatiókor keletkező perisztaltikus kontrakció az ondósejteket az ondóvezetőbe továbbítja.
Az ondóvezető porckemény tapintatú, drótszerű, vastag falú, nyálkahártyával bélelt, hosszú cső. A mellékhere farkából indul ki, a mellékherecsőből közvetlenül folytatódik, és a húgycsőhöz tér. A herezacskóban helyeződő kezdeti szakasza, a pars libera, a lágyékcsatornában levő részébe, pars inguinalis, megy át. A lágyékgyűrűn át a hasüregbe lép, és hasi szakasza, a pars abdominalis, a húgyhólyag dorsalis falához tér, eközben a húgyvezetőt keresztezi. Itt levő végső medencei szakasza, a pars pelvina, orsószerűen megvastagodott, pars glandularis ductus deferentis. Benne az ondóvezető mirigyei, glandulae ampullares, vannak. Lumene lóban, kérődzőkben és kutyában ampullaszerűen tágul, ampulla ductus deferentis, amelyeknek kicsi recessusai, diverticula ampullae, is vannak. A kétoldali ondóvezető a húgyhólyag nyakán az ondódomb, colliculus seminalis, felé összetér és azon nyílik. Az ondódomb két oldalán árok, sinus prostaticus, mélyed be. Lóban, kérődzőkben és emberben az ondóhólyag kivezető járatával közös kivezetőcső, ductus ejaculatorius, van, amelynek nyílása az ostium ejaculatorium. Sertésben a két vezeték egymástól függetlenül nyílik, kutyában pedig az ondóhólyag hiányzik. A nyílástól kezdődően a húgycső a húgy- és nemi szervek közös kivezetőjárata, canalis urogenitalis. Az ondóvezető hasi és medencei szakaszát a plica urogenitalis egy része, a plica ductus deferentis, rögzíti helyzetében. A két ondóvezető medencei szakaszát a húgyhólyag fölött szintén savóshártya-kettőzet fűzi egymáshoz. Itt az ondóvezetőtől lateralisan az ondóhólyagok, medialisan, azaz közöttük, az uterus masculinus, a Müller-cső maradványa kereshető fel.
Az ondóvezető fala nagyon vastag; nyálkahártya, izomréteg és savóshártya alkotja. A nyálkahártya hosszanti redőket alkot. Hámja helyenként változó magasságú hengerhám, a felület emiatt hullámos. A hám alatti lamina propria vékony. Az izomréteg nagyon vastag, körkörös és hosszanti lefutású simaizomkötegekből áll. A serosát laza szerkezetű subserosa fűzi az izomréteghez, benne erek, idegek és a m. cremaster internusból származó simaizomkötegek, lemezek vannak.
Az ondóvezető ampulláris mirigyei összetett csöves mirigyek, hámjuk egyrétegű hengerhám, amely alatt lipidcseppeket és glykogent tartalmazó basalis sejtek is vannak. Tág lumenű végkamrájukban és kivezetőjáratukban besűrűsödött váladékot, concrementumot is láthatunk.
345. ábra - A mén húgyhólyagja és húgycsöve a járulékos nemi mirigyekkel (megnyitott húgyhólyag és húgycső, Schmaltz szerint)
A mirigyek a redők között nyílnak. A redők mélyén sok esetben ondósejtek vannak. A mirigyek váladéka serkenti az ondósejtek anyagcsere-folyamatait és ezáltal a mozgásukat. Jóllehet energiaforrásul szolgáló fruktózt, citromsavat, aminosavakat is tartalmaz, hatására az ondósejtek mégis gyorsan öregednek.
A herezacskó (hereburok, hereborék) a ventralis hasfal rétegeinek kitüremkedése; median sövény által kettéválasztott üreg, a heréket foglalja magában. Helyeződése a heréknek megfelelően állatfajonként eltér. Lóban és kérődzőkben a combok között postpenialisan található, a comboktól a sulcus femoroscrotalis választja el. A többi házi emlősállatban a végbélnyílás közelében foglal helyet. Ennek következtében sertésben és a húsevőkben a végbélnyílás és a herezacskó közötti gáttájék rövid, lóban és kérődzőkben viszont hosszú. A házinyúl scrotuma időleges, csupán a here leereszkedésekor tűnik elő laza, ráncolt bőrkettőzet alakjában. A ló és különösen a kérődzők herezacskója a hasfal közelében nyakalt. A bal oldali herezacskófél nagyobb, mélyebben lelóg, mint a jobb oldali. A bika herezacskójának tövében kétoldalt csökevényes tőgybimbó van.
A herezacskó rétegei bár módosult formában, de ugyanazok, mint amelyek a hasfalat alkotják. A következő rétegekből áll:
1. A bőr, cutis scroti, finom, vékony, tágulékony, pigmentált vagy helyenként pigment nélküli, rózsaszínű, ezért márványozottan foltos, benne sok faggyú és apocrin verejtékmirigy található; a mirigyváladék a bőr felületét fényessé teszi (izzadáskor a ló „tajtékzik”). A cutis scroti általában finoman, juhfélékben durván szőrözött; rajta a középsíkban varrat, raphe scroti, húzódik, amely előrefelé, a tasak varratába, raphe praeputii, hátrafelé pedig a gát varratába, raphe perinei, megy át.
2. A második réteg módosult bőr alatti kötőszövet, a nyúzhártya (húshártya), tunica dartos, amely a bőrrel szorosan összefügg. Vöröses árnyalatú, rugalmas réteg, benne sok simaizom-sejtköteg van, amelyek összefüggő, egymást keresztező, ferde lefutású réteget alkotnak. Bikában makroszkóposan is jól látható; a tunica dartos a középsíkban a herezacskó két üregét elválasztó median sövénybe, septum scroti, megy át. Összehúzódásával ráncolja a herezacskót, felületét kisebbíti, akadályozza a hőleadást és egyben emeli a herét.
3. A harmadik réteg a laza bőr alatti kötőszövet, a stratum subdartoicum.
4. A herezacskó felületes pólyája, a fascia spermatica externa, amely a külső ferde hasizom pólyájának a herezacskóba folytatódó része. Benne erek és idegek haladnak; bikában a herezacskó nyaka körül zsírszövet rakódik le.
5. A pólyák közötti laza kötőszövet, a stratum interfasciale.
6. A herezacskó mélypólyája, a fascia cremasterica (Cooperi), a belső ferde hasizom pólyájának része. Az utóbbi három réteg egymással összeolvad, nehezen különíthető el egymástól. A fascia cremasterica kötőszöveti rostjai között a belső ferde hasizomból származó külső hererázó izom, a m. cremaster externus, található, amely a herét emeli. Házinyúlban nagyon erős, a herét a hasüregbe húzza, m. retractor testis.
7. Vékony, laza kötőszövetes lemez, fascia spermatica interna (stratum perivaginale), amely a haránthasizom pólyájának származéka.
8. A közös hüvelyhártya, tunica vaginalis, amely a haránthaspólya és a hashártya fali lemezének, fascia transversa abdominis et peritonaeum parietale, betüremkedése processus vaginalis alakjában a lágyékrésen át a herezacskóba. Ennek megfelelően két rétege van: külső, rostos kötőszövetes rétege, lamina parietalis, a haránthaspólyából, és belső, savós rétege, lamina visceralis, amely a hashártya fali lemezéből származik. A hüvelyhártya képezi a herezacskó üregét, cavum vaginale scroti, amelyben a here helyeződik. A herezacskó ürege a lágyékcsatorna kötőszövetes gyűrűjében, anulus vaginalis, a szűkebb, csőszerű canalis vaginalisba folytatódik, amely utóbbinak a herezacskó felőli nyílása az ostium vaginale scrotale, hasüreg felőli nyílása pedig az ostium vaginale abdominale. Itt a processus vaginalis a palack nyakához hasonlóan szűk, nyakalt. A nyílás emberben a születés után elzáródik, a herezacskó ürege nem közlekedik a hasüreggel.
Ondózsinór, funiculus spermaticus. A herezacskó caudalis falától sagittalis irányú savósredő, a here, a mellékhere és az ondóvezető fodra, a mesorchium, ered, amely a hashártya zsigeri lemezének folytatása a herezacskó üregébe. Benne az ondóvezető, erek, idegek haladnak, és benne található a belső hererázó izom is. Ezeket a képleteket a közös hüvelyhártya nyélszerű képlete ondózsinórrá, funiculus spermaticusszá, fogja össze. A mesorchium a lágyékgyűrűtől folytatódó lapos, hosszú, kúp alakú savóslemez, amelynek medialis felületén különálló kis redőben, mesofuniculus, halad az ondóvezető. Az ennek kíséretében levő lapos izomköteg a belső hererázó izom, amely lóban a legvastagabb, kutyában hiányzik. A redő elülső szélében kanyargós lefutású erek haladnak; a kanyarulatosan haladó vénák a hasonlóan lefutó artériákat indaszerűen körülfogják, ezáltal repkényfonatot, plexus pampiniformist, képeznek, amely az ondózsinór, legvaskosabb szerve, mesorchium distale. A redőben a mellékhere farka és a közös hüvelyhártya caudalis fala között kötőszövetes szalag, lig. caudae epididymidis, található, amely a tunica dartoson át a scrotumhoz térő szalag a gubernaculum testis Hunteri maradványa. A külső és a belső lágyékgyűrű közötti canalis inguinalisban, illetve a canalis vaginalisban, a repkényfonat és az ondóvezető halad át. A repkényfonat a hasüregben mint mesorchium proximale (plica vasculosa) a vesék mögött, az ágyéktájékhoz tér. A benne haladó artéria közvetlenül az aortából ered, a véna pedig a hátulsó üresvénába tér. Másik része, a mesoductus deferens (plica ductus deferentis), az ondóvezetőt rögzíti, amely a húgyhólyag nyakához tér.
A járulékos nemi mirigyek a húgycső medencei szakasza mentén helyeződnek és a canalis urogenitalisba nyílnak. Váladékuk az ondóplasma, amely az ondó mennyiségét növeli, az ondósejtek ellenálló képességét fokozza. Elősegíti tovajuttatásukat a női nemi csatornába. Az ondóplasma extracellularis folyadék, szerves és szervetlen anyagokat, azonkívül ún. heresejteket (lymphocytákat, leucocytákat) fehérje-, pigment- és zsírcseppeket, lecithint stb. tartalmaz.
Három járulékos nemi mirigy van: 1. az ondóhólyag, 2. a dülmirigy és a 3. a Cowper-féle mirigyek. Fejlődéstanilag hozzájuk tartozik az ondóvezető pars glandularisának mirigyrétege is. Kutyában csak a prostata (dülmirigy) fejlődött ki. A járulékos nemi mirigyek egymással korrelációban fejlődnek, nagyságuk egyes állatfajokon eltér.
1. Az ondóhólyag, gl. vesicularis. Páros szerv, a húgyhólyag nyakán kétoldalt, az ondóvezető pars glandularisától lateralisan helyeződnek a plica urogenitalisban. Nevük nem találó, mert csupán lóban hólyag alakúak, és az ondósejteket nem tárolják. Lóban 10–15 cm hosszú és 3–6 cm széles, vastag falú hólyag, vesicula seminalis, marhában 7–12 cm hosszú, 3–4 cm széles, sertésben pedig hegyével caudalisan irányuló, piramis alakú, 7–12 cm hosszú, lebenyes szerkezetű mirigy; húsevőkben hiányzik. Kivezetőcsöve, ductus excretorius, az ondódombhoz tér, annak felületén, lóban többnyire, kérődzőkben mindig, sertésben ritkán az ondóvezető nyílásával közös ostium ejaculatoriummá egyesül. Emberben az ondóvezető végső szakaszával közös ductus ejaculatoriust képez.
Lóban kívülről laza kötőszövet, tunica adventitia, borítja, amely alatt vastag, simaizomsejtekből álló réteg, tunica muscularis, van. A nyálkahártya, tunica mucosa, nagyszámú, egymáshoz fekvő redőt képez, a redők mélyén ampullaszerű, néha elágazódó, összetett tubulosus mirigyek nyílnak. A mirigyek hámja egyrétegű hengerhám. A hámsejtek magassága elválasztó tevékenységük intenzitásától, a here androgénhormon-termelésétől függ. A váladék termelése apocrin extrusio. Kasztrált állatokban a hám ellapul. A mirigyeket és járatait sok elasztikus rostot tartalmazó kötőszövet fűzi egymáshoz. A kérődzők kompakt, lebenyes ondóhólyagját csak részben borítja savóshártya, a húgycső felőli részét adventitia veszi körül. Az alatta levő kötőszövetes tok sövényeket bocsát a mirigy állományába, és azt lebenyekre tagolja.
A tok és a sövények simaizomsejteket tartalmaznak. A mirigyek tág lumenű végkamráit hengerhám béleli. A hámsejtek magja basalisan helyeződik. Bikában a hámsejtek alatt zsírcseppeket tartalmazó basalis sejtek is vannak.
Az ondóhólyag váladéka több, mint az összes többi járulékos nemi mirigy váladéka együttesen: 30–160 ml, az ejaculatum 10–30%-a (25–30%; bo). A kérődzőké vízszerű, a lóé sűrű, nyúlós, gyengén savanyú vagy lúgos kémhatású váladék. Sok fruktózt (bo), mesoinositot, ergothianint és citromsavat tartalmaz, redukálóképessége nagyfokú, az ondó kisegítő vivőanyaga. Az ondósejtek mozgását élénkíti, a vérereket szűkíti, a méh falának simaizomsejtjeit az adrenalinhoz hasonló módon stimulálja.
2. A dülmirigy, prostata. Mindegyik háziállatfajban megtalálható. Helyeződése eltérő, általában a canalis urogenitalis kezdeti szakaszán kétoldalt, szimmetrikusan található. Összetett, tág lumenű mirigy, húsevőkben viszonylag nagy, lóban, marhában sertésben csökkenő mértékben kisebb. Nagysága a here nagyságával fordított arányban áll.
Általában két része van: a teste, corpus prostatae, és a húgycső falában helyeződő, réteget alkotó, pars disseminata prostatae. Juhfélékben csak a pars disseminata fejlődik ki. Számtalan kivezetőcsöve, ductus prostaticus, van, amelyek a húgycsőbe, az ondódomb két oldalán és a húgycső dorsolateralis felületén nyílnak. A mirigy dorsolateralis felülete, a facies dorsalis, a végbél felé tekint, ventralis felülete, a facies ventralis, a húgycső falába illeszkedik. Teste lóban és húsevőkben a median síkban egymáshoz illeszkedő két lebenyből, lobus dexter et sinister, áll, amelyeket lóban fejlett isthmus prostatae köt össze egymással.
A mirigy felületének egy részét savóshártya, kisebb részét adventitia borítja. Az alattuk levő kötőszövetes tok, capsula prostatae, simaizomsejtekből álló kötegeket tartalmaz. A tokból eredő sövények nagyobb lebenyeket, azon belül lebenykéket különítenek el egymástól. A prostata tulajdonképpen 20–30 db különböző nagyságú, sövények útján egymáshoz kapcsolódó tubuloalveolaris mirigyből áll. A sövények a húgycső lumene körül sugárszerűen helyeződnek. Az elágazódó csöves mirigyek végkamráit egyrétegű hengerhám béleli. A végkamrák tág, hólyagszerű öbleit (eq, ca) vagy a végkamrák üregét gyakran besűrűsödött mirigyváladékból álló, körkörös rétegeződésű prostataconcrementumok, corpora amyloidea, töltik ki. A pars disseminatát harántcsíkos izomrostokból álló m. urethralis veszi körül. A mirigyhám működését a here hormonjai befolyásolják. Az endocrin hatás serkenti a mirigyek közötti kötőszövet vastagodását is.
A prostata váladéka állatfajonként különböző minőségű, savószerű váladék. Mennyisége lóban 15–150 ml, az ondó 25–30%-a, marhában 0,1–0,5 ml, az ondó 2–3%-a, juhban 4–6%-a, sertésben 100–350 ml, 35–60%-a, kutyában 30–40 ml az ondó 70–90%-át alkotja. Redukált cukrokat, proteolytikus enzimeket és szabad aminosavakat tartalmaz, elektrolitokban nagyon gazdag, serkenti az ondósejtek mozgását.
A) A típusú sejt, B) B típusú sejt, C) Basalis sejt
1. specifikus secretgranulumok, 2. intercellularis secret-capillaris, 3. mucin granulumok, 4. endoplasmaticus reticulum, 5. lamina basalis
3. A Cowper-féle mirigyek, gll. bulbourethrales. Páros mirigy, a húgycső medencei részének caudalis szakaszán dorsolateralisan helyeződik. Egy része a húgycső duzzadó testébe olvad. Lóban és marhában dió alakú; lóban 6–8 kivezetőjárata van, és a mirigy hagymalevél alakú mirigylebenyekből áll. Juhfélékben mogyoró nagyságú, sertésben nagy, felülete dudorzatos, 17–18 cm hoszszú és kb. 5 cm vastag, a m. ischioglandularis teljesen beborítja. Kutyában hiányzik, macskában nagyon kicsi mirigy.
Kötőszövetből származó sövények a mirigy állományát hagymalevélszerű lebenykékre tagolják. A tág lumenű, elágazódó csöves mirigyeket magas, A és B típusú hengerhám borítja, amelyek alaphártyán helyeződnek. A hámsejtek mucinosus jellegűek.
Váladékuk savós (A típusú sejtek) vagy nyálkaszerű (B típusú sejtek) (eq, bo), illetve sűrű, csirizszerű (su), a m. bulbourethralis aktív összehúzódásakor sugárszerűen, az ejaculatum előtt ürül. A húgycsövet neutralizálja, hámjának nyálkás bevonatát képezi. Elősegíti az ondósejtek gyors és veszteségmentes áramlását, viszont csökkenti az ondósejtek élettartamát. Sertésben sűrű, 20–200 ml mennyiségű váladék, amely a fedezés után ürül, a méhnyakcsatornát bezárja (hüvelydugó).
A járulékos nemi mirigyek topográfiája, kiemelkedő részletei lehetővé teszik, hogy a nagytestű háziállatokban a mirigyek a végbél falán át (rectalisan) ujjal jól tapinthatók. A járulékos nemi mirigyek váladékával felhigult ondósejtek az ondót, sperma, alkotják. 1 ml ondóban 100,000 (sus, ca) 1 millió (bo), 3 millió (ov), 2,5 millió (cap) 120,00 (eq) ondósejt van.
A hímek húgycsöve hosszú,tágulékony cső. A húgyhólyag nyakán ered, a húgyhólyag felőli nyílása, az ostium urethrae internum. Két szakasza van: a medencei, pars pelvina urethrae, és a hímvesszőben haladó külső szakasza, a pars penina (spongiosa) urethrae. Külső nyílása, ostium urethrae externum, a külvilágra nyílik. A húgycsőbe nyílnak az ondóvezető és a járulékos nemi mirigyek kivezetőcsövei. Ezáltal a húgycső kezdeti kis szakasza, a pars praeprostatica, kivételével a húgy- és a nemi szervek közös kivezetőjárata, canalis urogenitalis.
A húgycső medencei szakaszán a járulékos nemi mirigyek helyeződnek. A húgyhólyag felőli szakaszát, pars prostatica urethrae, a prostata fedi. Vele az ondóhólyagok szomszédosak. A végbél alatt a medence ventralis falán a középsíkban az ülővágányhoz tér, ahol a pars peninába megy át. Ez utóbbi végső szakaszának lumene szűkebb; ez a húgycsőszoros, az isthmus urethrae. A nyálkahártya a húgyhólyag dorsalis faláról eredő redőt, crista urethralist, képez, amely a húgycső üregébe emelkedik, ennek caudalis végén, a prostata lebenyeinek tájékán, szilvamag alakú ondódomb, colliculus seminalis, található.
Az ondódomb a húgycsőben kétoldali kis öblöt, sinus prostaticust, különít el. Nyálkahártyáján az ondóvezető és az ondóhólyag közös nyílása, az ostium ejaculatorium, kereshető fel.
A pars pelvina urethrae nyálkahártyája hosszanti redőket képez, hámja urothelium. Az alatta levő vékony propriát duzzadó szövet, stratum cavernosum, veszi körül, amely tág, vékony falú vénák hálózatából áll. Kívülről a húgycsövet simaizomsejtekből és körkörös, harántcsíkos izomrostokból álló izom, a m. urethralis veszi körül. A prostata pars disseminatája kérődzőkben és sertésben az izomréteg és a stratum cavernosum között mirigyréteget, stratum glandularét, képez.
A húgycső pars peninája az ülőíven cranialis ívben áthajlik, és a penis két szára között, annak sulcus urethralisába tér. Ez a szakasza vastag, a húgycső hagymája, bulbus penis. Az áthajlásnál öböl, recessus urethralis (Ru, sus) van, ahova a bulbourethralis mirigy kivezetőcsöve nyílik.
Nyálkahártyája hosszanti redőket alkot; a húgycső lumene csillag alakú. A hám a kezdeti szakaszon urothelium, végső szakaszán többrétegű laphám; mindkettő vékony lamina propriához illeszkedik. A nyálkahártya kötőszövete állatfajonként különböző vastagságú, rugalmas rostokat tartalmaz, benne szarvasmarhában nyiroktüszők, lóban és sertésben szétszórtan kicsi mirigyek is találhatók. A nyálkahártyát a húgycső duzzadó teste, a corpus spongiosum penis (corpus cavernosum urethrae), övezi, amelynek működése és szerkezete a penis merevedő testéhez hasonló, a makk duzzadó testével anasztomozál. Kötőszövete a penis tunica albugineájába folytatódik. Rugalmas rostokat és simaizomkötegeket is tartalmaz. A húgycsőnek a penis hegyén túlnyúló szakasza a húgycsőnyúlvány, a processus urethralis. Lóban 1,5–2 cm hoszszú, a makk mélyedésében foglal helyet. Juhfélékben kb. 4 cm hosszú, S alakban görbült, kecskében egyenes. Sertésben a húgycső nyílásának két oldalán árok, fossa navicularis mélyed be.
A húgycsőnek három szűkülete van, a két ostiumnak megfelelően és az isthmus urethrae tájékán. Kutyában egy negyedik szűkület is található, a makk kezdeti szakaszán.
A hímvessző a hímek merevedésre képes (erectilis) párzószerve. Az ülővágányról ered, és a combok, a kétoldali ondózsinór között a fancsont tájékára, majd a tasakba foglaltan a köldöktájékig nyúlik előre, macskában rövid, hátrafelé irányul. Kötőszövetes vázból, két merevedőtestből, a húgycső pars spongiosájából és izmokból áll.
A penis vázát alkotó kötőszövet mennyisége, szerkezete és a merevedőtestek felépítése állatfajonként különbözik. Eszerint háziállatfajainkban kétféle típust különböztetünk meg, ezek: a fibroelasticus típusú penis, amely nem erigált állapotban is tömött tapintatú. Ilyen a kérődzők és a sertés penise. A musculocavernosus típusú penisben a simaizomelemekkel átszőtt kötőszövetes váz vaskos merevedőtesteket fűz össze. Ilyen a ló és a húsevők penise.
A két merevedőtest, corpus cavernosum penis, az arcus ischiadicus csonthártyájáról két szárral, crura corporis cavernosi penis (JNA) ered. A két merevedőtest összetér, és a penis gyökerét, a radix penist, képezi. A gyökér a penis testébe, corpus penis, megy át és hegyben, apex penis, végződik. A penisen dorsalisan, dorsum penis, hosszanti irányú ereket és idegeket magába foglaló árok, sulcus dorsalis penis, halad. A ventralis felületén, facies urethralis, levő árokban, sulcus urethralis, a húgycső halad. Kérődzőkben és sertésben a húgycsövet a penis fibroelasticus állománya teljesen körülveszi; a húgycső körül canalis urethralist képez. Lóban a sulcus urethralist a m. bulbospongiosus haránt irányú rostjai hidalják át.
A ló penise kétoldalt kissé lapos, enyhén S alakban görbült, hegyét jól fejlett makk borítja, a kérődzőké és a sertésé hosszú, vékony, kerekded köteg. A penis teste marhában a herezacskó mögött, sertésben a herezacskó előtt S alakú görbületet, flexura sygmoidea penist, képez. Vége hegyes, sertésben dugóhúzószerűen csavarodó, juhfélékben a hegyén a húgycső 4 cm hosszú nyúlvány, processus urethralis, alakjában túlnyúlik. A kutya orsó alakú penise, mint a macskáé, peniscsontot, os penis (os Priapi), foglal magába. A penishez a medence symphysiséről rövid függesztőszalag, lig. suspensorium penis, tér. A sárga haspólyából szalag, lig. fundiforme penis, tér a penis facies urethralisára, és a penist hevederszerűen a hasfalhoz függeszti. Ez utóbbin kívül a penis testét felületes és mély pólya, fascia penis superficialis et profunda, fogja körül.
A penist collagen- és rugalmas rostokból, valamint simaizomkötegekből álló tok, tunica albuginea, hüvelyszerűen borítja be. A tokból kötegek és sövények térnek a penis belsejébe, ahol hálózatot alkotnak. Kérődzőkben, sertésben a penis gyökerén, kutyában a penis hátulsó részén, lóban a penis egész hosszában, a median síkban rendeződött kötegeket, sövényt, septum penist, is találunk. A hálózat üregecskéiben endothellel bélelt, egymással anasztomozáló, tág kavernák együttese alkotja a duzzadótestet. A kérődzők és a sertés fibroelasticus penisében csak kicsi kavernák vannak. A hálózat rekeszeit sok helyütt a mesenchymához hasonló duzzadó szövet és zsírszövet tölti ki.
A penis funkcionális érrendszere. A corpus cavernosumnak felületes és mély kavernarendszere van. A hímvessző artériáinak végágaiból, a kanyargó aa. helicinaeből, merevedéskor vasodilatatorok hatására a záróberendezés nyílik, és vér áramlik a kavernákba, ezáltal aktív hyperaemia jön létre. A duzzadótest tehát az artériarendszerhez tartozik. A kavernákból a vv. emissariae vezetik el a vért. Paszszív hyperaemia is létrejön azáltal, hogy a kitágult kavernák az elvezető vénák gyökereit a rostos tokhoz szorítják, és ez vénás pangást okoz.
Az aktív hyperaemia közben is folyik el vér a kavernákból a tölcséres vénákon át, de a mély kavernarendszer állandóan töltődik. Elernyedéskor a vérmennyiség pótlása az a. helicinákon át csökken, majd a kavernák vére először a mély öblökből a tölcséres vénákon át ürül, majd a felületes öbölrendszer elvezető vénái is felszabadulnak a nyomás alól, s mind nagyobb mennyiségű vért szállítanak el a felületes kavernarendszerből. A kötőszövetes vázat különálló hajszálérhálózat táplálja, amely a nutritív érrendszert alkotja.
A penis kavernái a húgycső és a makk kavernáival nem közlekednek, az utóbbi kettő azonban anasztomozál egymással.
A hímvessző hegyére illeszkedő, süvegszerű, merevedésre képes szerv. A köztakaró folytatásaképpen lóban és kutyában fejlődik ki, módosult köztakaró. Bőr alatti kötőszövetében páratlan merevedőtest, corpus cavernosum glandis, foglal helyet, amely a húgycső merevedőtestével anasztomozál, a penisével (sertés kivételével) nem.
Lóban jellegzetes alakú; kiemelkedő, körkörös pereme, corona glandis, a penis hegyére boruló nyakba, collum glandis, megy át, amely dorsalisan csuklyanyúlvány, processus dorsalis glandis, alakjában a penis testére is ráhúzódik. Az elülső végén árok, fossa glandis, mélyed be, amely több öblöt, sinus fossae glandis, képez; belőle a húgycső végső szakasza nyúlványszerűen, processus urethralis, emelkedik ki.
Kérődzőkben, sertésben és macskában a makk helyén lapos lemez, sisak, galea glandis, alakul ki. Erectiókor alig duzzad meg. Juhfélékben a galea végén a húgycső a lóéhoz hasonló processus urethralis alakjában túlnyúlik (lásd előbb).
A kutya makkja nagy, hosszúkás szerv. Alapját a monycsont vagy peniscsont, os penis (os Priapi), alkotja. Két része van: a hátrább helyeződő, gömbhöz hasonló alakú bulbus glandis és az elülső, hengeres, hegyben végződő pars longa glandis. Dorsalisan és kétoldalt fejlettebb, ventralisan, a húgycső árkát, sulcus urethralis, szabadon hagyja. A két részt vaskos, mirigyeket tartalmazó redő, anulus glandularis, határolja el egymástól. A macska penise caudoventralisan irányul, a glans kúp alakú süveg, rajta 120 elszarusodott, sorban helyeződő, tüskeszerű szemölcs van. Basisán idegvégtestecske van. A tüske ellazult állapotban radiális, errigált állapotban haránt irányú (frikció), herélt állatban sorvad. Idős állatban 3–4 mm hosszú peniscsont van benne.
A makk merevedőteste vénás jellegű, lassan lankad el, a bulbus glandis emiatt a kutyák „összeragadását” okozza.
A penis merevedése, errigatio. Lóban a penis és főleg a glans 2–3-szorosára, a corona glandis 130–160 mm átmérőjűre nő. A merev, előnyomult penist a mén a medence és a far aktív mozgatásával vezeti a hüvelybe.
Kérődzőkben az aa. helicinaekben idegileg kiváltott vasodilatatio után a megfeszülő tunica albuginea az elvezető vénákat leszorítja, a penis merevedik, hegye kibukik a tasakból. Ezt követően a m. bulbospongiosus és a m. ischiocarvernosus hirtelen erős kontractiója a vért aktív hullámmozgással a crura és a bulbus penis nagy lumenű öbleibe (cavernáiba) nyomja, ami a penis enyhe visszahúzódását (contractio intervallum) váltja ki. Majd ismét vér áramlik a cavernákba és elősegíti ezáltal a penis két izom által végzett utánnyomulását. A penis repositiojakor a m. retractor penis hátrahúzza a penis testét és kialakítja annak S alakú görbületét.
A sertésben a penis csupán 1,0–1,25-szörösére nagyobbodik, S alakú görbülete kiegyenesedik, a tasakból előnyomul. A penis testének jobb oldali merevedőteste nagyobb, a test aszimmetrikus. Emiatt merevedéskor a penis balra elfordul, 5 1/2–6 1/2 fordulatot végez. A penis hegye hullámmozgással dugóhúzószerűen (frikciós mozgás) hatol át a méhnyak párnás, hullámszerűen lefutó üregű méhnyakcsatornáján.
A kutyában és a macskában a penis merevedése a lóéhoz hasonló, a glans penisé kisfokú. A hüvely derékszögben görbült üregében a csontos glans penis bentszorul, és az elernyedés végén a kutyák „összeragadását” okozza. Vulpianus mondta a perben: „processus est ut vulva canina; introitus facilis exitus dificilis”.
A hímvessző szabad végét, a makkot, elernyedt állapotában a köztakaróból fejlődő, hüvelyszerű tasak veszi körül, amelyből a penis közösülés alkalmával és a lóé (néha a kutyáé is) vizeletürítéskor, a nyílásán, ostium praeputiale, kinyomul. A tasak nyílása állatfajonként más és más alakú és tágasságú. A tasak lóban vaszora, sertésben, húsevőkben fityma vagy makktyu.
A penist kétoldalt és ventralisan veszi körül, dorsalisan a hasfal, caudalisan a herezacskó bőrébe megy át. Kívülről a tasakot finom szőrrel borított bőr, lamina externa, borítja. Rajta ventralisan a középsíkban raphe praeputii húzódik végig, amely caudalisan a herezacskó varratába, raphe scroti, megy át. A szőrzet a tasak nyílása felé fokozatosan gyérül vagy ellenkezőleg, hosszabbodva „pamacsot” (bika) alkot. A nyílás közelében található két szemölcs tejmirigybimbónak felel meg.
A bőr a tasak nyílásán át befelé fordul, és a praeputium fali lemezébe, lamina parietalis, folytatódik. A fali lemez caudalis irányban hátra tér, majd a tasak fenekén, fundus praeputii, előrefelé a hímvesszőre húzódik rá. Ez utóbbi a zsigeri vagy penis lemeze, lamina visceralis, amely előrefelé a makkot is beborítja. A fali és a zsigeri lemez közötti üreg a cavum praeputiale, és a két lemez közös neve együttesen a tasak belső lemeze, lamina interna. Lóban a tasak fenekén a lamina interna visszafordulva körkörös gyűrű alakú redőt, plica praeputialist, képez, amely a tasak üregébe gyűrűszerűen, anulus praeputialis, beemelkedik. Ezáltal a praeputium két rekeszre, praeputium internum et externum, válik szét. Az anulus praeputialis a hímvessző merevedésekor kisimul és a penisre borul. A fali lemezzel ventralisan fék, frenulum praeputii, köti össze, ami marhában spiralis alakú. A juh tasakjának visceralis lemeze a penist lazán vonja be, annak visszahúzódásakor a felületéről lefordulhat. Sertésben az ostium praeputiale fölött levő nyílás a köldök szomszédságában az ún. köldökzacskóba, diverticulum praeputiale, vezet; ezt a vakzsákot egy középső választófal rekeszekre osztja, benne a vizelet besűrűsödhet, szúrós szagú, kenőcsszerű váladékot és concrementumokat tartalmaz, funkciója ismeretlen.
A fali lemezen lóban szőrtüszők és apró, vékony szőrök vannak, benne pedig sertésben, juhban és húsevőkben nyirokcsomók, lóban, kecskében faggyúmirigyhalmazok, gll. praeputiales (Tyson-féle mirigyek) találhatók. A mirigyek szürke, erős szagú (a zsírsavak bomlásából származó), faggyús váladéka a smegma praeputii.
A kérődzők, a sertés és a húsevők praeputiumában önálló izmok, mm. praeputiales, a bőrizmok származékai találhatók. Egyik csoportjuk a mm. praeputiales craniales (Ru, su, Ca), a másik a mm. praeputiales caudales (su, Ca) (részletesebben lásd: Izomtan). Működésük: a tasak nyálkahártyáját a penis kiöltése közben előre, majd hátrahúzzák; a tasak üregét szűkítik, illetve tágítják. Sertésben nyomást gyakorolnak a diverticulum praeputialéra is.
A hím nemi szervek izmai az egyes szervek működését segítő izomcsoportokra tagolhatók: a herét emelik, a járulékos nemi mirigyekre gyakorolt nyomással serkentik a váladék kiürülését, a hímvesszőt emelik vagy hátrahúzzák, segítik az ondó ürülését, de részt vesznek a vizelet- és a bélsárürítésben is.
1. A külső hererázó izom, a m. cremaster externus, a belső ferde hasizom levált és elkülönült része, sertésen hosszú, lapos izomköteg, amely a lágyékgyűrűn át a processus vaginalis külső felületére tér. A külső csípőpólyán és a belső ferde hasizom szélén eredő két részlete egyesül egymással, majd a tunica vaginalis communis fibrosus lemezén tapad; a here szabad szélének vonaláig terjed.
2. A belső hererázó izom, a m. cremaster internus, az ondózsinór lemezei között levő simaizomsejtekből álló köteg; lóban fejlett.
Működésük: a herét emelik.
1. A húgycsőzáró izom, m. sphincter urethrae. Három izomból áll:
a) A M. urethralis a húgycső medencei részletét áthidaló, harántcsíkos izomrostokból álló izomlemez. Lóban, kecskében és húsevőkben a húgycsövet csaknem csőszerűen körülfoglalja. Szarvasmarhában, juhban és sertésben a húgycső dorsalis felületét szabadon hagyja.
b) A M. ischiourethralis rövid izom az ülőcsont belső felületén; az ülőív közelében ered, és a húgycső dorsalis felületén tapad;
c) A M. bulboglandularis a Cowper-féle mirigyet borítja, amely állatfajonként eltérően lehet a m. urethralis, a m. ischiourethralis vagy a m. bulbospongiosus levált része (m. bulboglandularis) profundus (bo), m. urethroglandularis (bo), m. bulboglandularis impar (ov), m. glandularis proprius (ov), m. ischioglandularis (eq, Ru).
Működéskor a húgycsövet hátravonja, akaratlagosan zárja, nyomást gyakorol a Cowper-féle mirigyekre, ezáltal elősegíti váladékuk kiürülését.
2. Az ondósiettető izom, m. bulbospongiosus. A m. urethralisból folytatódik, amely a bulbus urethraen veszi kezdetét; azt és a bulbourethralis mirigyeket lóban teljesen, bikában nagyobb részén körülfoglalja. Kérődzőkben, sertésben és kutyában fejlett, a penis száráig terjed. Lóban hosszú, lapos harántizom, amely a makkig terjed, és áthidalja a sulcus urethralist.
3. A hímvessző merevítője, m. ischiocavernosus. Rövid, erős, páros izom; a penis kezdeti szakaszát fedi. Az arcus ischiadicuson ered, és ventromedialis irányban a penis szárát befoglalva, a merevedőtesten tapad meg. Marhában és juhban kicsi, haránt irányú izom, a m. ischiobulbosus halad át rajta.
Működésekor a penis tövét az ülőcsonthoz szorítja, a vér elfolyását akadályozza, passzív hyperaemiát okoz.
4. A hímvessző hátravonója, m. retractor penis. Jól fejlett, halvány szürkésvörös, simaizomsejtekből álló, szalagszerű, páros izom. A farok tövéről, a végbél függesztőszalagjáról (ventralis végbélhurok), sertésen a keresztcsontról ered, majd a végbélnyílás két oldalán a penishez tér. Ezután – kecskebak kivételével – két szára egyesül egymással, és a penis ventralis felületén a m. bulbospongiosus sekély barázdájába a makkig jut el. Kérődzőkben és sertésben a penis második görbületéig terjed. Húsevőkben a praeputium penislemezébe sugárzik.
A hímvessző hátravonója az elernyedt penist a tasakba húzza. Proximalis szakasza a bélsár ürítését is segíti.
A hím nemi készülék erei és idegei. Erei. A heréket, a mellékheréket és az ondóvezető kezdeti szakaszát az aorta páros ága, az aa. testiculares (a. spermatica interna), szarvasmarhában, sertésben, kutyában részben az a. cremasterica látja el. A herezacskóhoz az a. pudenda externa és az a. cremasterica ágai térnek. Az ondóvezető végső szakasza az a. umbilicalis ágából az a. ductus deferentisből kapja a vért. A járulékos nemi mirigyek artériája az a. pudenda interna. A penist kérődzőkben és sertésben az a. pudenda interna, kutyában az a. cremasterica is ellátja vérrel. Lóban az említett ereken kívül az a. obturatoria is ad ágat a penishez. A vénás vért az artériáknak megfelelő vénák vezetik el.
A járulékos nemi mirigyek nyirokerei a lymphonodi hypogastricibe és a ln. sacralis medialisba térnek. A penis és a praeputium nyirokereit a lln. inguinales profundi, a here és a mellékhere nyirokereit pedig a ln. iliacus medialis és a lln. lumbales aortici gyűjtik össze.
Idegek. A gerincvelő ágyéki szelvényéből és a vegetatív idegrendszerből származnak. Az ágyéki idegek közül a n. iliohypogastricus, a n. ilioinguinalis és a n. genitofemoralis a herezacskót és a praeputiumot látja el. Ez utóbbi ideg a m. cremaster externus mozgatórostjait is adja. A m. retractor penis mozgatórostjai a n. pudendusból származnak. A n. dorsalis penis ágai szintén a n. pudendusból jönnek. Az ideg rostjai a scrotumhoz és a praeputiumhoz is térnek. A herét és a mellékherét a plexus testicularis sympathicus és parasympathicus rostjai látják el (ggl. mesentericum caudale-fin. vagus). A nemi szervek medencei szakaszait a plexus pelvinus (ggl. hypogastricum, nn. erigentes) rostjai idegzik be.