Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ

A tüdő a tulajdonképpeni légzőszerv, amelyben a gázcsere végbemegy. Egységes telepből fejlődő, páratlan szerv, amelyet két tüdőszárny, a jobb és a bal főlebeny vagy karéj, ala pulmonis dextra et sinistra, alkot. A tüdő a mellkasban helyeződik, a két tüdőszárny a két mellhártyatömlőbe nyomul, s a kettőt egymástól a gátor választja el, és csupán két főhörgő köti egymáshoz.

A tüdő lágyan rugalmas tapintatú, szivacsszerű szerv, bemetszéskor serceg, színe vértartalmától függ, élő állatban rózsaszínű, elhullott állatban halvány rózsavörös, sárgás árnyalatú a sok sárga, rugalmas rost miatt. Hullában a tökéletlenül alvadó vér a tüdő mélyebb részeibe süllyed, hypostasis; e részek sötétvörössé válnak. A füstös, szennyezett levegőben élő állatok tüdőlebenyei a koromszemcséktől feketésen elszíneződnek (anthracosis). A tüdő abszolút súlya állatfajonként eltérő, átlagosan a testtömeg 1–1,5%-a. Nagysága belégzéskor nő, a pleuraüregek megnyitásakor (pneumothorax) a tüdő összeesik.

320. ábra - A szarvasmarha jobb tüdőszárnya (Barone, R. szerint)

321. ábra - A házi emlősállatok tüdeje (Nickel–Schummer–Seiferle szerint)

a) lobus cranialis, a’) pars cranialis, a’’) pars caudalis, b) lobus medius, c) lobus caudalis, d) lobus accessorius

1. incisura cardiaca, 2. fissura interlobaris cranialis, 3. fissura interlobaris caudalis, 4. trachea, 5. bronchus principalis, 6. bronchus trachealis, 7. elülső lebeny, 8. középső lebeny, 9. hátulsó lebeny, 10. a járulékos lebeny hörgője, 11. lnn. tracheobronchales dextri, 12. lnn. tracheobronchales sinistri, 13. lnn. tracheobronchales medii, 14. lnn. tracheobronchales cervicales, 15. lnn. pulmonales

A tüdő a két oldali pleuraüreget teljesen kitölti, felveszi annak alakját. A magzatok vagy a holtan született állatok tüdeje légtelen, a vízben alámerül; lélegzetvétel után viszont a levegőt tartalmazó tüdő a víz felületén úszik. Betegségek (tüdőgyulladás) következtében a tüdő alveolusait exsudatum tölti ki, az ilyen tüdőlebenyek is víz alá süllyednek; ennek húsvizsgálati és igazságügyi jelentősége lehet (dokimasia, Donogány-féle próba, vízpróba).

A két tüdőszárny együtt kúp alakú, csúcsa, az apex pulmonis, a mellkas bejárata felé irányul, alapja, a basis pulmonis, a rekeszhez illeszkedik. A rekeszhez fekvő felülete, a facies diaphragmatica, homorú, a kétoldali bordai felülete, facies costalis, domború, rajta a bordák benyomatai láthatók. A két tüdőszárny egymás felé tekintő felülete, a facies medialis, sík, annak a csigolyákhoz fekvő része, a pars vertebralis, homorú, a gátorlemezre fekvő része, a pars mediastinalis, lapos, a szívburokhoz fekvő része pedig a szív alakjához idomult, impressio cardiaca. Ezenkívül az aorta benyomata, az impressio aortica, a nyelőcső benyomata, az impressio oesophagea és a hátulsó üresvéna árka, a sulcus venae cavae caudalis, is fellelhető rajta.

A három felületet szélek választják el egymástól. Éles szélek, margo acutus; a bordai és a rekeszi felület által alkotott szél, margo basalis, és a bordaív és a mediastinalis felület közötti szél, margo ventralis. Tompa szél, margo obtusus; a gerincoszlopi szél, margo dorsalis. A főhörgők az 5–6. bordaköz síkjában, a tüdő gyökerének, radix pulmonis, megfelelően a tüdőszárnyak köldökén, hilus pulmonis, lépnek a tüdőbe. ltt a hörgők helyzetükben rögzítik a tüdőszárnyakat. A mediastinumról savós kettőzet, mesopulmonum, tér a tompa szélre, amely a tüdő rekeszi lebenyeit tartja meg helyzetében. Ugyanitt lépnek be a tüdőartéria, a. pulmonalis, és az a. bronchooesophagea ágai, itt helyeződik a tüdő idegeinek fonata, a plexus pulmonalis, és itt találhatók a hörgő körüli nyirokcsomók, a lnn. bronchales, is. A két tüdőszárny közül a jobb oldali a nagyobb, a kettő aránya 4,4: 3,0 (tömegaránya szarvasmarhában 1,4 : 1,0).

A tüdőszárnyak éles szélén – ló kivételével – mély bemetszések, incisurae, illetve hasadékok, fissurae interlobares, láthatók. Kérődzőkben, sertésben és húsevőkben a jobb tüdőszárnyon levő fissura interlobaris cranialis et caudalis három, a bal tüdőszárnyon levő fissura interlobaris caudalis két lebenyt, lobus pulmonist különít el egymástól. A szívnek megfelelően bemetszés, incisura cardiaca, található a tüdőszárnyakon.

A háziállatok tüdőszárnyain általában három, egymás mögött helyeződő lebenyt különböztetünk meg. Ezek: az elülső vagy csúcslebeny, lobus cranialis s. apicalis, a középső vagy szívlebeny, lobus medius s. cardiacus, és a hátulsó vagy rekeszi lebeny, lobus caudalis s. diaphragmaticus; a jobb tüdőszárnyon még egy járulékos lebeny, a lobus accessorius, is található, amely mintegy a hátulsó üresvénán „lovagol”, és annak fodrához kétoldalt hozzásimul. Nagyobb részével a recessus mediastiniben helyeződik. A tüdő lebenyei a hörgők (hörgőfa) és az erek elágazódása szerint tagolódnak, bronchovascularis egységekből, segmentumokból, segmenta bronchopulmonalia, állnak; ezek szerint az összehasonlító anatómiában homologizálhatók.

A bal tüdőszárnynak nincsen középső lebenye, mert az elülső lebeny, ló kivételével, kettős. A jobb tüdőszárnynak pedig csupán kérődzőkben van kettős elülső lebenye, és emellett középső lebenye is, valamint a hátulsó lebeny medialis oldalán mindegyik háziállatfajban járulékos lebeny is van.

A tüdő hilusa fordított csepp alakú. Szélesebb alapja a főhörgők belépése helyén van, majd fokozatosan keskenyebbé válik, és caudoventralis irányú csúcsában vész el. A főhörgők elágazódása monopodialis, azaz hosszú lefutásuk közben oldalágakat bocsátanak ki. Végső szakaszuk közelében azonban dichotómiás elágazódást is láthatunk. A főhörgők rövid lefutás után lebenyhörgőkké, bronchi lobares, majd a lebenyhörgők állatfajonként eltérő számú segmentumhörgőkké, bronchi segmentales, ágazódnak el. A segmentumhörgők subsegmentalis hörgőket, rami bronchales segmentorum, adnak, majd ezek a hörgők többszörös elágazódás után mint lebenykehörgők, bronchuli lobulares, a tüdőlebenykékbe, lobuli pulmonis, lépnek. A tüdőlebenykék a tüdő makroszkópos egységei, a tüdő felületén sokszögletű mezőcskék alakjában láthatók. A lebenykéket kötőszövetes sövények választják el egymástól, ami a tüdő felületének mozaikszerű rajzolatát adja. A lebenykéket határoló sövények a metszéslapon is jól láthatók, különösen szarvasmarhában és sertésben, ahol a sövények vastagabbak, mint a többi háziállatfajban.

A tüdőlebenykékbe lépő bronchulusok a lebenykén belül terminalis hörgőcskékké, bronchuli terminales, ágazódnak el. Ez utóbbiakból a légzőhörgőcskék, a bronchuli respiratorii, erednek, amelyek több rugalmas falú alveolusjáratba, ductuli alveolares, folytatódnak. Ez utóbbiak faláról nem csupán kétoldalt, hanem dorsalisan és ventralisan is, fülkeszerűen nyílnak a háromnegyed gömb alakú öblök, a tüdőhólyagocskák, az alveoli pulmonis. A ductus alveolaris végső szakaszán, lóherelevélhez hasonlóan, három vagy több alveolus csoportosan, sacculi alveolares, nyílik. Az alveolusok nyílását gyűrű alakú, kissé megvastagodott, peremszerű fal határolja, amely szorosan összefügg a szomszédos alveolusok gyűrűivel, ezáltal gyűrűrendszert képez. A gyűrűt a tüdő rugalmasrost-hálózata és simaizomsejtek alkotják. Ma már bizonyítottá vált, hogy a szomszédos alveolusok között apró nyílások, pórusok vannak, sőt a bronchulus respiratoriusokat ún. Lambert-féle sinusok kötik össze egymással.

A hörgők összessége a hörgőfát, az arbor bronchalist, alkotja. Kérődzőkben és sertésben a jobb elülső lebenyhez a főhörgők elágazódása előtt a gégecsőből eredő bronchus trachealis (bronchus eparterialis) tér (lásd előbb). A bronchus respiratoriushoz tartozó ductus alveolarisok és alveolusok a tüdő mikroszkópos nagyságú funkcionális egységét, a tüdőacinust, acinus pulmonis, alkotják (lásd később).

A tüdő segmentumai a tüdő lebenyeinek kötőszövettel, az intersegmentalis sövényekkel körülvett bronchovascularis egységei, aminek a sebészetben van jelentősége. Általában piramis alakúak, és csúcsuk a tüdő gyökere felé irányul. A segmentalis bronchusok száma azonos a tüdő segmentumainak a számával. A hörgők lefutását a tüdőartéria ágai szorosan követik, a segmentum csúcsán lépnek be, és annak tengelyében haladnak, a vena pulmonalis nagyobb ágai viszont a segmentumok kötőszöveti sövényében, a segmentum peremén találhatók.

A segmentumok helyeződése a tüdőben állandó, bár a tüdő felületén levő határaik kevéssé kifejezettek. A jobb tüdőszárnyban kb. 13 (az elülső lebenyben 4, a középsőben 2, a hátulsóban 5, a járulékos lebenyben 2), a bal tüdőszárnyban pedig 11 (az elülső lebenyben 6, a hátulsóban 5) segmentum található. Számuk független a tüdő lebenyezettségétől. Kutyában különösen gyakori, hogy a segmentumokat ún. másodlagos hasadékok, fissurae segmentales, választják el egymástól.