Előző
 |
Kempelen Farkas Felsőoktatási Digitális Tankönyvtár |
A vékonybél vagy középbél a pylorustól a csípő–vakbéli nyílásig terjed. Egyenletesen tág, bélbolyhokkal bíró, magános és csoportos nyiroktüszőket tartalmazó bélcsőszakasz. Kezdeti szakaszába két nagy mirigy: a máj és a hasnyálmirigy szájadzik. Részei: epésbél, éhbél, csípőbél. Az epésbél több szalag útján helyzetében fixált, pars fixa, ezzel szemben az éhbél és a csípőbél a viszonylag hosszú, szabadon mozgatható bélfodron függ, pars mobilis.
Az epésbél vagy tizenkét ujjnyi bél (hossza emberben 12 hüvelykujjnyi; Hyrtl) vagy patkóbél – a kérődzők kivételével – háziállatainkban patkószerűen görbült. A vékonybél rövid, kezdeti szakasza, amely nem alkot kacsokat. A máj váladéka, az epe, ebbe a bélszakaszba ömlik. A pylorusból nyílik. Kezdeti szakasza, a pars cranialis, a jobb hasfal felé, a májhoz tér. Lóban és kérődzőkben S alakú görbületet, ansa sygmoideát, alkot. A pylorushoz közeli szakasza lóban körte alakú tágulatot, ampulla duodenit, képez. A pars cranialist a kiscseplesz egy része, a lig. hepatoduodenale, a májhoz rögzíti. Ebben a szalagban foglaltan a májtól az epevezető, a pancreastól pedig a pancreas vezetékei térnek a doudenumba. A beszájadzás helyén a nyálkahártyán két kiemelkedés, a papilla duodeni major et minor, lóban öböl, a diverticulum duodeni (Vateri) van.
A májkaputól jobbra az epésbél caudalisan fordul, ez itt elülső görbülete, a flexura duodeni cranialis, majd a jobb hasfal mentén mint leszálló szakasza, pars descendens duodeni, caudalisan a jobb vese mögé tér, ahol balra fordul. Ez utóbbi a második, hátulsó görbülete, a flexura duodeni caudalis. Lóban és húsevőkben a görbületet követő haránt irányú szakasza, a pars transversa duodeni, a median síkban helyeződő bélfodri gyökérhez tér. Lóban átfúrja a bélfodrot, és így elválasztja egymástól az elülső és a hátulsó bélfodri gyökeret. Végül újból a máj felé tér vissza. Ez a felhágó szakasza mint pars ascendens a máj közepéig tér. Végül a flexura duodenojejunalisszal az éhbélbe megy át. Az átmenet helyét, az epésbelet, a remeséhez kötő szalag, plica duodenocolica, jelzi.
Az epésbelet saját, rövid fodra, a mesoduodenum, rögzíti. A pars cranialist a lig. hepatoduodenale a májkapuhoz fűzi. A pars descendens duodenit a jobb vesével a lig. duodenorenale köti össze, amely lóban – lig. duodenocaecorenale alakjában – a vakbél fejéhez is tér. A pars ascendenstől a lehágó remeséhez tér a plica duodenocolica.
Az éhbél a középbél leghosszabb szakasza. Hullában üres, nevét innen kapta. Hosszú bélfodra van. A flexura duodenojejunalistól indul ki, ahol a plica duodenocolica rögzíti. Kezdeti, kisebb cranialis szakasza lóban és húsevőkben hosszú, kacsokba megy át. Az éhbélkacsok lóban a hasüreg bal felső negyedében (a bal horpasz tájékán) a hasfallal érintkeznek. Egyes kacsai a remese fekvetei közé is betérnek. Kérődzőkben sok apró kacsa van a hasüreg jobb felében, amelyek a remese korongját elölről, alulról és hátulról koszorú alakban övezik, és a jobb alsó hasfalra fekszenek rá. Sertésben nagyobb részével a hasüreg jobb felében szintén körülfogják a méhkasszerű remesét. Húsevőkben a nagycseplesz borítja; a gyomortól a medence bejáratáig, az alsó hasfalra fekszik rá. Az éhbélkacsok bélfodra hosszú, a bélkacsok mozgékonyak, emiatt helyváltozásra hajlamosak (bélcsavarodás, lefűződés, betüremkedés).
1. mucosus secretumgranula, 2. mikrobolyhok, 3. hámsejtek közötti kapcsolatkomplexum (267. ábra), 4. sejtmag, 5. oldalsó mikrobolyhok, 6. basalmembran, 7. subepithelialis fibrocyta, 8. fenestrált kapilláris, 9. a kehelysejt secretumgranulumai
A csípőbél emberben a bal csípőcsont tájékán található, nevét is innét kapta. Az éhbéltől nehezen különíthető el (jejunoileum). Határát megközelítőleg a plica ileocaecalis kezdete jelzi. Háziállatokban rövid, egyenes bélszakasz, kacsot nem alkot. Általában az éhbéltől jobbra, dorsalisan, az ágyékcsigolyák alatt, a vakbél és a remese fölött található. Végső szakaszának nyílása, az ostium ileale, lóban, házinyúlban a vakbélbe, kérődzőkben, sertésben és húsevőkben a vakbél és a remesebél határán nyílik, ostium ileocaecocolicum (JNA). A nyílást záróizom, m. sphincter ilei, határolja, körülötte sertésben kifejezett papilla, papilla ilealis, található. Az ostium ileale nem csupán morfológiai, hanem funkcionális egység is, és mintegy határt képez a vékonybél és a vastagbél között.
A hasüregben szarvasmarhában a 4. ágyékcsigolya, juhfélékben a bordaív legkiemelkedőbb pontjának síkjában található.
A vékonybél falát három réteg alkotja: 1. nyálkahártya, 2. izomréteg, 3. savóshártya.
1. A nyálkahártya, tunica mucosa, mirigyeket és nyiroktüszőket tartalmaz. Rajta kérődzőkben vékony, körkörös redők, plicae circulares, továbbá valamennyi állatfajban bolyhok, bélbolyhok, villi intestinales, vannak.
a) A hámréteg, a lamina epithelialis, bélhámsejtekből, ún. cuticulás hengerhám- vagy szegélysejtekből, enterocytákból, köztük helyeződő kehelysejtekből és globularis leucocytákból áll.
– Az enterocytáknak a bél ürege felé eső felületén fénymikroszkóppal a felületre merőleges csíkolatú réteget, cuticula, találunk. A cuticula elektronmikroszkóppal vizsgálva egymás mellé illeszkedő mikrobolyhok tömege, vagyis mikroboholyszegély. Egy mikroboholy kb. 0,5–1,0 mikrométer hosszú, és 80–100 nm vastag. A hengerhámsejt felületén nagyszámú, 600–3000 (1 mm2-en 100–200 millió), mikroboholy található, amelyek a hámsejtek szabad, felszívó felületét 20–60-szorosára növelik. A mikrobolyhok tengelyében levő cytoplasma fonalas szerkezetű. Egy boholyban kb. 25 mikrofilamentum, spirális lefutású mikrotubulus van, amelyek nagyobb molekulák felszívódását szolgálják. A tubulusok a sejtek apicalis részében levő filamentum (tubulus) hálózatával (terminal web) közlekednek. A cuticulaszegélyt vastag, bolyhos glycocalix réteg (fuzzy coat) borítja. Benne nagyszámú enzim van, amelyek a tápanyagok bontásával segítik a felszívódást. Élettartamuk 30 nap.
A hámsejtek között sok mucintermelő kehelysejt található. A hámsejtek cytoplasmájának szerkezete működésének a függvénye. A mitochondriumok többsége a sejt mikrobolyhok alatti apicalis régiójában található. A Golgi-apparátus a basalisan levő tojásdad alakú mag körül helyeződik. Az endoplasmaticus reticulum nagysága a funkciótól függő állapotot tükrözi. A cytoplasmában található, különböző anyagot tartalmazó szemcsék (fehérje, lipid) a felszívódás típusát és állapotát jelzik. A hámsejtek közötti intercellularis járat helyenként tág, a két sejt között interdigitáció van, a mikrobolyhok alapjának síkjában záróléc határolja el az intercellularis rést a bél lumenétől. A hámsejtek között – különösen az emésztés időszakában – antigénrecipiens lymphocytákat, leucocytákat és vándorsejteket találunk. A hámsejtek nagysága a faj és a bélcső egyes szakasza szerint is változik; kérődzőkben, illetve a duodenumban és az ileumban rövidek, vaskosak, húsevőkben, illetve a jejunumban, hosszúak és keskenyek.
A bélhámsejtek működése. A bélhámsejtek mikrobolyhai az abszorpcióban (reszorpció) részt vevő sejtfelületet 20–60-szorosára megnövelik. A hámsejtek mikroboholymembránja felépítésében azonos a sejthártyával. A sejthártyát cholesterinréteg által elválasztott kettős lipoidréteg (phospholipid, cholesterin-glycolipid) alkotja, amelyet kívülről és belülről fehérjeréteg fog közre. Ezeknek a rétegeknek döntő szerepük van a tápanyagok aktív felvételében. A lipoidréteg permeabilis hártyaként működik a hydrophil monosaccharidák és aminosavak számára. A permeabilitást a mikroboholy membránjában lokalizált ún. hordozófehérjék (permeázok, carrierek) teszik lehetségessé. Ez energiaigényes aktív transzport (perszorpció), amely a nagyobb koncentráció irányába is lehetséges, ami a felszívódott molekulákat továbbszállítja a bélhámsejtekből a vérbe.
Az újszülött állatok bélhámsejtjei apicalisan a bél üregével közlekedő tubulusokból és vesiculumokból álló járatrendszert, tubulovesicularis system (TVS) tartalmaznak, és a sejtmag fölött gyűjtővacuolumok, supranuclearis vacuolumok (SNV) is vannak. Sertésben nagymolekulájú, IgH típusú immunfehérjék is átjuthatnak a tubulusokon a születés utáni 36 óráig. A többi háziállatban 7–10 napig, majd az SNV-ről ún. coated vesiculum útján leváló fehérjevacuolum a sejtfehérjéjével összeolvadva, az extracellularis téren át a nagyerekbe jut.
A monosacharidok és az aminosavak, a di- és tripeptidek aktív transzportja csak a sejtek szabad, a bél lumene felőli felületén, nátriumionok jelenlétében lehetséges. A hordozó molekula az általa szállított monosacharida vagy aminosav mellett egyidejűleg nátriumiont is megköt. Az ily módon felvett nátriumionok elősegítik a kloridionok passzív belépését is a sejtekbe. Az aktív transzportban részt vevő molekulák ozmózis útján vizet is vesznek fel, tehát a felszívódás különböző folyamatai szoros összefüggésben vannak egymással.
A zsírok, lipoidok felszívódását ez ideig még nem sikerült megnyugtató módon tisztázni. A bélben a zsírból hidrolízis útján keletkező és felhalmozódó vízben oldható gliceridek és a glicerin egy része a bélhámon átalakulás nélkül képes áthaladni, a zsírsavak felvétele azonban aktív transzportot igényel. Feltételezik, hogy az epesavak a zsírsavakkal felszívódásra alkalmas termékké zsírsavepesav komplexumokká (choleinsavakká) egyesülnek, amelyek azonban a sejtbe bejutva ismét széthasadnak. Végül feltételezik azt is, hogy a zsírsavak koleszterináz enzim hatására a cholesterinnel észterifikálódnak, és ily módon válnak felszívódásra képessé.
Az embrionális és a magzati korban trigliceridek felszívódását is igazolták a sziktömlőből. A sejtmembránon való áthaladás után a zsírok alkotóelemei a hámsejtekben ismét neutrális zsírokká állnak össze, és csepp alakban bizonyos nagyságrendtől fölfelé mikroszkóposan is kimutathatók. A zsírcseppek a bélhámsejtekben nagyobbodva, basalis irányban vándorolnak, és a nyirokerekbe mennek át.
A felszívódás, vagyis a bélhámsejtek tápanyagfelvétele, diffúzió és aktív tápanyagtranszport, cytopempsis, útján megy végbe. Felszívódás révén a folyadékok, illetve a legkisebb nagyságrendű tápanyagok 20 nanométer nagyságig endocytosissal a bélhámba és innen exocytosissal az extracellularis térbe, majd a vér- és nyirokérrendszerbe juthatnak. Ezenkívül a tápanyag felvételének egy másik folyamatát, a perszorpciót is megfigyelték.
A perszorpció az oldhatatlan részecskék felvétele kb. 12 nm nagyságig, mechanikai úton. A részecskék a sejthártyát átszakítják, és behatolnak a sejt cytoplasmájába. Feltételezik, hogy ez a folyamat csupán a pusztuló bélhámsejtekben mehet végbe. A hámsejtekből a felvett részecskék a nyálkahártya propriájába jutnak. A perszorpciós folyamatot a felszívódás járulékos folyamatának tekintjük, amelynek mechanizmusa hámsejtpusztulással jár, „mikrobalesetnek” tekinthető. A bél nyálkahártyájába jutott részecskék a vér- és a nyirokutakon át más szervekhez is eljutnak. Az, hogy a részecskék milyen módon kerülnek az érrendszerbe, még ismeretlen.
267. ábra - Két szomszédos bélhámsejt mikrobolyhokkal borított felülete és a hámsejtek közötti kapcsolat (vázlatos rajz, Szentágothai szerint)
A bélhám mikrobolyhai, felszívódást végző szerepükön kívül, döntően részt vesznek az emésztés folyamataiban is. Újabb adatok szerint a bélben végbemenő emésztés végső fázisa is a mikrobolyhokhoz, ezáltal a bélhámsejtek aktív tevékenységéhez kötött. Bizonyították, hogy a disacharidázok, valamint a leucilaminopeptidáz kizárólag a mikrobolyhokban lokalizálódik, a mikroboholymembránok külső felületén. A bélhámsejtek aktív emésztőtevékenységében nagy szerepe van a hidrolázok és a transzportrendszer közötti térbeli kapcsolatnak is. A mikroboholymembránoknak nyilvánvalóan mozaikszerű felépítésük van, amelyben a végső emésztést szolgáló hidrolázok, pl. a monosacharidákat felszabadító disacharidázok és a közben keletkező hasadási termékek felszívódásához szükséges hordozó rendszerek helyileg és működésileg is szorosan egymáshoz kapcsolódnak.
A kehelysejtek egysejtű, mucinosus, glycoproteidtartalmú váladékot termelő mirigyek. Habos anyagot tartalmazó, talpas pohár alakú sejtek, amelyeknek háromszögletű magja a kehely és a talp közé szorul. Talpukban a granularis endoplasmaticus reticulum gyengén fejlett, a Golgi-készülék viszont fejlettebb, s a belőlük leváló secret-granulumok hatalmas cseppekké nőnek. Működésük függ a táplálék típusától, mennyiségétől és a gyógyszerektől is. A fali sejtekből származnak, 15 percenként felújulnak. Bennük az enzimaktivítást jelző phosphatasek (phospho-, mono-, diesterease, peptidase, lipase), D-glucose, aminosavak és foszfátok vannak. A sejteknek Na+-függő transzportrendszere van, ami fontos a bolyhok resorptiójához. Egyes szervek szerint is eltérő a működésük. Legnagyobb számban a cryptákban, legkisebb számban a bolyhok csúcsán vannak.
A globularis leukocyták kerek, 10–45 mikrométer átmérőjű, hámon belül helyeződő sejtek; a háziállatok gyomor–bél csatornájában mindenütt megtalálhatók. A legkisebbek sertésben, ahol kis lymphocyta nagyságúak, és a legnagyobbak kérődzőkben, ahol a bélhámsejteknél nagyobbak. Cytoplasmájukban acidophil szemcsék, globulusok vannak. Vándorló fehérvérsejteknek (kis lymphocyták; madarakban az eosinophil granulocyták származékainak) tekintik őket. Antihelminthosis immunglobulin-secretiót feltételeznek róluk.
Endokrin mirigyhámsejtek, endocrinocytus gastrointestinalis. Elektronmikroszkópikus, fluorescencens mikroszkópikus és immunhisztokémiai vizsgálatokkal ma már több mint 20 féle gastroendocrin sejtet ismerünk a gyomor, a bélcső hámja és mirigy hámsejtjei között, amelyek serotonint és számos polipeptid jellegű hormon hatású anyagot termelnek. Közölük 9 sejttípus házi emlősállatokban is fellelhető. Ezek olyan standard sejtek, amelyek fajspecifikussága csekély. A sejtek által termelt aktív anyagok az egész emésztőfolyamatot regulálják, ezáltal a gastroenteropancreaticus rendszert alkotják. Anyagaikat nem csupán vérbe, hanem a szomszédos sejtekbe is (paracrin secretio), és az idegsejtek révén az egész gyomor–bél traktusba is eljuttatják.
Fontosabbak: enterocromaffin sejtek (EC1) a gyomorban és a bélcsőben; az EC2 csak a gyomorban találhatók, serotonint, (5 hydroxytriptamint) termelnek. Az EC-hez hasonló sejt van a bélcsőben (duodenum kivételével); secretuma histamintartalmú. A D-sejt a hasnyálmirigyben helyeződik, somatostatint termel. Az I-sejt (CCR) a duodenumban található, secretuma a cholecystochinin. A G-sejt (gastrinsejt) a pylorusban, az epésbélben és a végbélben a gastrint termeli; az F-sejt a gyomorban a pancreas polypeptid termelője. Az X-sejt a pylorusban van, enteroglucagont tartalmaz.
b) A lamina propria mucosae vastag, lymphoreticularis kötőszöveti réteg, rugalmas rostokban gazdag; benne fibroblastok, lymphocyták, plasmasejtek, macrophagok, hízósejtek és eosinophil granulocyták találhatók. A propria a mirigyeken kívül nyirokszövetet, szoliter és aggregát nyiroktüszőket is tartalmaz. Helyeződésük kevésbé állandó, ebben különbözik a propria a submucosától. A propriában hüvely nélküli idegrostokból álló hálózat és multipolaris idegsejtek találhatók, amelyek a simaizomsejteket idegzik be. Lóban és húsevőkben külső rétege sejtdús, tömör, lamina subglandularis. Húsevőkben belső rétege sok leucocytát tartalmaz (stratum granulosum).
c) A lamina muscularis mucosae simaizom szövetből áll. Egymást keresztező belső és külső, jobbra, illetve balra lefutó spirálkötegek alkotják. Néhol a két réteg nem különíthető el egymástól, csupán a simaizom kötegek hálószerű fonadéka található, és annak egyes elemei a bélbolyhokba besugároznak. Szerepük van a bélfal vérellátásának regulációjában; a submucosa mirigyei áthaladnak rajta.
d) A tela submucosa laza rostos kötőszövet, a benne rétegszerűen elrendeződött érfonatok a bélfal bőséges vérellátását szolgálják. Benne egymás fölötti rétegekbe rendeződött idegfonat, plexus submucosus (Meissneri), vegetatív dúcok vannak, amelyek a muscularis mucosae és a bolyhok simaizomzatának motilitását, vagyis a bél mozgását regulálják.
A submucosában számos szoliter és aggregát nyiroktüsző, ún. Peyer-plaques található. Az állatfajonként jellemző nagyságú és számú, a környezettől jól elhatárolható aggregát tüszők nagyobb mennyiségben a csípőbélben helyeződnek, a bélfodor tapadásával szemben. Hosszú láncolatot alkotnak. Szarvasmarhában a legnagyobbak, 2 cm szélesek és 25 cm hosszúak. Juhfélékben 15 cm hosszúak. Számuk szarvasmarhában 24–40, juhban 18–40, kecskében 25–30 db. Lóban kicsinyek (4×7 mm nagyságúak), laposak, alig láthatók, számuk 100–200 db; csikóban egy nagyobb, kb. 20 cm hosszú lemez alakjában lelhető fel. Sertésben szalagszerűek (3 m hosszú is lehet), számuk 20–40 db; közülük 1–2 db az epésbélben is található, fölöttük a nyálkahártya kráterszerűen bemélyedt. Kutyában kerekded alakúak (15–25 db), macskában tojásdadok (4–6 db). Ha felületesen helyeződnek, a bolyhok rövidebbek vagy hiányozhatnak is. A nyálkahártya saját izomrétege a Peyer-plaque-ok fölött hiányzik, és mirigyek sem találhatók itt. A szoliter tüszők száma a vakbélben és a remesében szarvasmarhában nagyon kevés, juhfélékben pedig nincs.
2. Az izomréteg, tunica muscularis, simaizomsejtekből áll. Külső, vékonyabb, hosszanti és belső, vastagabb, körkörös réteget alkot. A két réteg közötti intermuscularis kötőszövetben idegfonat, plexus myentericus (Auerbachii) található. Izomsejtekhez térő, velőhüvely nélküli idegrostjai az izomréteg ritmikus összehúzódását, ezáltal a bél perisztaltikus működését szabályozzák.
3. A savóshártya, tunica serosa, subserosus kötőszövetében vérerek, nyirokerek, idegrostok haladnak.
A nyálkahártya felületét, ezáltal a felszívódást szolgáló felületet növelik. A bélbolyhok kb. 0,5–1,5 mm hosszú és 0,2–0,8 mm vastag, nyelv- vagy ujjszerű nyúlványok. Számuk mm2-enként 20–40; a legkevesebb macskában, kb. 1,2 millió, kutyában 1,7 millió, lóban 50 millió. Felületüket hám borítja, tengelyükben lymphoreticularis szövet, simaizomsejtek, ér- és ideghálózat van; vázuk a bélfal propriájából származó stratum villosum.
A bolyhok tengelyében, középen, a csúcs közelében vakon végződő, egy vagy több, membrana basalis nélküli, centrális nyirokér van, amelyet nyirokkapillárisok fonata övez. Az erek mentén hoszszant lefutó simaizomsejtek harmonikaszerűen, percenként 4–6-szor hirtelen megrövidítik a bélbolyhokat, majd azok lassan elernyedve, eredeti nagyságukat nyerik vissza. Ezáltal a centrális nyirokér szivattyúhoz (boholypumpa) hasonlóan, ritmikusan működik.
A centrális nyirokér mellett a boholy tengelyében 1–3 elágazódás nélküli terminális arteriola is halad a boholy csúcsáig, majd ott a szökőkút vízsugaraihoz hasonlóan elágazódik. Visszahajló ágai preferenciális ér jellegűek. Belőlük a boholy stromájába lépő fenesztrált kapillárisok erednek. A vénás vért szintén a bolyhok tengelyének közelében haladó venulák gyűjtik össze.
A bél mirigyei a hám alatti propriába nyúló, egyszerű, csöves mirigyek, bélcrypták, amelyek a bélbolyhok közötti gödörbe nyílnak.
A mirigyeket bélelő hámsejtek egyik típusa a fénymikroszkóppal is jól felismerhető Paneth-sejt (acidophil szemcsés enterocyta vagy I. bélcső endocrin sejt).
Ezek a sejtek sok endoplasmaticus reticulumot tartalmaznak. Legtipikusabbak lóban (húsevőkben hiányoznak); főemlősökben mindig megtalálhatók. Jelenlétük összefügg a táplálkozás típusával, megújulásuk három hét. A sejtek proteo- és amylolyticus enzimeket termelnek, cink van bennük. Képesek a pH szabályozására, cholesterint reabszorbeálnak; lizozimot, antibakteriális anyagot termelnek, és nehézfémeket (Hg, Co, Zn, Pb) választanak ki.
A mirigy falát bélelő másik típusú sejtek az ún. enterochromaffin sejtek vagy endocrin enterocyták az egész bélcső hosszában megtalálhatók, ezüstreakciót adó, basalisan kálium-bikromáttal sárga, ezüst-nitráttal barna színű enteroserotonin- (5-hydroxitryptamin-)tartalmú granulumaik vannak. Szerepüket még kevéssé ismerjük.
A mirigyek nyílása közelében a hámsejtek között számos kehelysejt és a felületet borító hámsejtekhez hasonló, éretlen, ún. tartaléksejt található. Ez utóbbiak mitosisa rendkívül gyakori. Autoradiográfiai módszerrel követhető az elpusztult bélhámsejtek pótlása; teljes kifejlődésük újszülött állatokban 7–10 napig, háromhetes malacokban 2–4 napig tart. Ez idő alatt a mirigyek nyílásától kiindulóan a fejlődő hámsejtek az alattuk levő membrana basalison a bolyhok csúcsa felé tolódnak el, az elöregedők pedig a csúcson ellökődnek. A bélhámsejtek e rövid idő alatt differenciálódnak, miközben elvégzik emésztő és felszívó tevékenységüket, és mikrobolyhaik mind nagyobbak és vékonyabbak lesznek.
A bél mély mirigyei, a submucosa mirigyei, gll. duodenales (Brunner-féle mirigyek), a vékonybél kezdeti szakaszán találhatók meg. Lóban a pylorustól 5–6 m, szarvasmarhában, sertésben 3–5 m hosszúságban az éhbélbe is beterjednek, juhban a duodenumban 60–70 cm, kecskében 20–25 cm, sertésben, kutyában pedig 1,5–2 cm hosszúságban találhatók. Elágazó tubuloalveolaris mirigyek, kérődzőkben tubularis, húsevőkben alveolaris jellegűek. A mirigyhámsejtek basalis magvúak, secretgranulumaik számától függően kocka (köb) vagy magas henger alakúak. Kivezetőcsöveik végét bélhámsejtek borítják; a bélbolyhok között nyílnak. A pylorus mirigyekhez hasonló váladékot termelnek.
A vékonybél erei és idegei. 1. Az a. pancreaticoduodenalis cranialis (a. coeliaca) az epésbélhez szállítja a vért; 2. az a. mesenterica cranialis ágai:
a) az a. pancreaticoduodenalis caudalis a duodenum ascendens ere, az előző érrel és az első éhbéli artériával anasztomozál;
b) az aa. jejunales az éhbelet látják el, a bélfal közelében és a bélfalban egymással anasztomozáló artériás íveket képeznek;
c) az aa. ilei a csípőbelet látják el.
Vénái az elülső bélfodri vénába gyűlnek össze, amely a verőceérbe vezet.
Nyirokerei az elülső bélfodri nyirokcsomókba vezetnek.
Idegei. A vékonybelet a vegetatív idegrendszer idegzi be. Parasympathicus rostjait a n. vagus, sympathicus rostjait a ggl. mesentericum cranialéból kilépő sympathicus prae- és postganglionaris rostok alkotják (plexus duodenalis, plexus jejunalis, plexus iliacus).