Előző
 |
Kempelen Farkas Felsőoktatási Digitális Tankönyvtár |
A tündérországról bőséggel olvastam,
Olasz krónikákból kit megfordítottam,
És az olvasóknak mulatságul adtam,
Magyar versek szerint énekbe foglaltam.
Azzal, hogy Gergei e sorokkal kezdte históriáját, hipotézisek egész lavináját indította el a szakirodalomban. Természetes, hogy a művel foglalkozó kutatók semmire sem voltak olyan kíváncsiak, mint éppen a história eredetijére, s mivel a mai napig nem sikerült fellelni, így ha azzal nem is, de eredetével kapcsolatban mindenesetre jónéhány feltevés megfogant. Kardos Tibor ekképp foglalja össze az 1930-as évekig kibontakozott eredményeket monográfiájában, melyet ugyancsak e kérdéskörnek szentelt:[11]
„Toldy Ferenc az Árgirusban előbb a spanyol Amadis mondakör magyar földolgozására gondolt, majd pedig a hazafias közvélemény hatására kezdte magyar eredetűnek tekinteni a verses széphistóriát. Vály Béla azonban nem fogadta el e fordulatot, az Árgirus hősei nevében délolasz vagy görög neveket látott, s a kutatást efelé irányította. Lázár Béla úgy vélte, hogy talán hindu regény görög átdolgozásából készült olasz krónikával állunk szemben. Katona Lajos egyenesen hindu mesére vezette vissza. […] Heinrich Gusztáv […] az Ámor és Pszükhé-mesére irányította a figyelmet mint széphistóriánk rokonára és az ún. Meluzina-meseképlet egyik híres példájára. […] Bognár Teofil […] kimutatta, hogy ebből a mesetípusból a magyar széphistória tárgyához a legközelebb az olasz Leombruno-mese áll. […] A hiányok és ellentmondó mozzanatok alapján Binder Jenő kétségbevonta, hogy az Árgirus-mese a Leombruno-krónika fordítása lenne, és helyesen ugyanazon mesető két különböző hajtásának tekintette. […] Egyebekben úgy próbálta meghatározni az Árgirust, hogy az nem egyéb, mint a Meluzina-mesetípus ún. Freya-képletének megfelelője. […] Visnovszky Rezső megállapítja, hogy Meluzina tündér neve összefügg a híres Lusignan-mondával.”[12]
Maga Kardos Tibor mind az olasz, mind a görög kapcsolatokat (Ámor és Pszükhé, Phoszporosz, Fortunatus, Leombruno), sőt ókori hindu, perzsa, középkori germán mítoszokat még a szláv, orosz folklórt is tekintetbe véve az Árgirust mint „szent beszély”, rituális emlékeket hordozó „misztérium-novella” határozza meg,[13] s egészen biztosra veszi, hogy a históriaszerző olasz mintája valahol az itáliai könyvtárak mélyén fellelhető.[14]
Pais Dezső szintén a görög kapcsolatokat emeli ki, méghozzá a személynevek görögös csengése miatt, s meg is adja azok jelentéseit. Eszerin Árgirus neve a görög ??????? ’ezüst’ szó megfelelője, apjának neve Acleton, mely az ugyancsak görög ??????? ’hívatlan’ vagy ’meg nem nevezett’ jelentésű szó latin betűs átirata, s az ifjú főhős anyja, Medana nevében is megtalálható egy görög ige változata, a µ??? ’gondoskodik, uralkodik’ jelentésben.[15]
Még Jankovics Marcell is hozzászólt a kérdéshez, s bonyolult csillagmitológiai fejtegetéseken keresztül jut el arra a nem egészen új következtetésre, (Végül is az elmélet-gyártók sorában legelső Toldy Ferenc második gondolatáról volna szó, lásd fent.) hogy a magyar népköltészet lehet az Árgirus forrása.[16]
Legutóbb Horváth Krisztina állított fel tudományos eredet-elméletet históriánkkal kapcso-latban. Ő egyenesen a kelta mondakörbe, az Artúr-legendák idejébe visz el minket, s a Kerekasztal lovagjaival helyezi rokonságba a vitéz királyfit.[17]
A fentiekből jól látszik tehát, hogy az Árgirus-széphistória eredetét szinte az egész világra kiterjesztették a tárgykörrel foglalkozók (gyakorlatilag csupán Dél-Amerika, Ausztrália és Afrika feketék lakta része zárható ki egészen biztosan). Áttekintve a képet az emberben akaratlanul is Gustav Jung doktor archetípusai öttlenek fel,[18] talán nem véletlenül…
Nagy Péter szerint[19] azonban Gergei az első versszakban nem is azt mondja, hogy Árgirus históriáját olaszból fordította, hanem azt, hogy korábban fordított olasz krónikákból tündérországról szóló históriát, ezúttal viszont ifjú Árgirusról fog szólni:
Leszen most beszédem ifjú Árgirusról…
Ezzel persze újabb labdát dob fel, hiszen akkor lehet keresni az elveszett tündérhistóriákat…[20]
A fenti elmélet egyébként több sebből is vérzik, hiszen az a verssor, amin alapul (Olasz krónikákból kit megfordítottam,) egyet kivéve (a Tatrosy György énekeskönyvét) minden forrásban így szerepel: Olasz krónikából kit megfordítottam. Az, hogy olasz krónikák fordításait tételezzük fel Gergeiről, így lehet, sőt nagyon valószínű, hogy egy másolói hibának köszönhető. Hiszen a krónikákból alak ugyanúgy lehet betűrontás eredménye, mint ahogyan a krónikából is lehet szimplifikáció. A sajtó alá rendező ebben az esetben tetszőlegesen választhat a szövegvariánsok közül. Stoll Béla a Tatrosy-énekeskönyvét tette meg főszövegnek, s nem véletlen, hogy Nagy Péter épp e szöveg hatására állt elő ezzel a feltételezéssel.
Az elmélet másik tévedése, hogy Árgirust nem tündérországhoz köti, holott a harmadik versszak ekként ad eligazítást a főhős lakhelyét illetően:
Bizonnyal országát én meg nem mondhatom,
Acleton királynak hol legyen, nem tudom.
A tündérországban volt kővára, tudom;
Mint a krónikából értem és olvasom.
Eszerint tehát Árgirus is tündérországbeli, hiszen Acleton király fia. A feltételezett Gergei-ouvre így újra csak az Árgirusra szűkül…
Zemplényi Ferenc az eredet kérdésére a fentieknél jóval egyszerűbb megoldást javasol: „A magyar széphistória is adott a világnak legalább egy igazi remekművet, Gergei Albert Árgirusát, melynek eluzív és valószínűleg nem is létező mintáját talán jobb lenne abbahagynunk keresni.”[21]
[11] Kardos Tibor, Az Árgirus-széphistória, Bp., 1967.
[12] I. m., 14–18.
[13] I. m., 151–235.
[14] I. m., 19.
[15] Pais Dezső, Tündér in: P. D., A magyar ősvallás nyelvi emlékeiből, Bp., 1975, 227.
[16] Jankovics Marcell, Árgirus csillagai, Hitel 8, 1995, 9, 81-87.
[17] Horváth Krisztina, Egy elveszett breton „lai” nyomában, Az Árgirus história eredetéről, FK, 1992, 1–2, 22–35.
[18] Carl Gustav Jung, A lélektani típusok általános leírása, Bp., Európa Könyvkiadó, 1989, 147.
[19] Nagy Péter, Az Árgirus-kérdéshez, bev. tan. = Gergei Albert, Árgirus históriája kiad. Stoll Béla, Bp., Szépirodalmi Kiadó, 1986.
[20] Stoll Béla ezt meg is tette 1983-as cikkében (Lásd lejjebb.)
[21] Zemplényi Ferenc, Az európai udvari kultúra és a magyar irodalom, Bp., Universitas Könyvkiadó, 1998, 63–64.