Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ

Noha a HTML oldalaknak laza, de jól meghatározott és leírt SGML alapú típusdefiníciói, struktúrái vannak, a fejlesztők többsége mégsem használja ezeket a programozás során. Ennek több oka is van, jómagam is számos véleményt és megjegyzést hallottam a témáról. A legtöbb – sajnos – gyakran a hiányos ismeretekre és az XHTML érvényességének meg nem értésére vezethető vissza. Pedig a W3C ajánlásokkal nagyon izgalmas és tetszetős weblapok készülhetnek, ráadásul egy szabványokat betartó honlap készítése nem több, mint az egyszerű szöveges weblapok generálása.

Számos intézmény attól fél, hogy az ajánlások követése körülményes, sokba kerül. Nyugodtan kijelenthetjük: ez egyáltalán nincs így. A szabványokkal tervezve egy weblapot, annak kódja egyszerűbbé válik, mivel nincs több verzió a különböző böngészők számára. Oldalaink hosszabb életűek lesznek, könnyebb lesz a karbantartásuk és nem függnek többé a nem egyértelmű technológiáktól. Így a webes szabványokkal készített honlap tervezése valójában kevesebbe kerül.

Sokan úgy vélekednek, hogy mivel a web egy szabad hely, senki nem kötelezheti a szabványok és ajánlások követését. Kétségkívül így igaz, ám ez a „szabad hely” olyan felhasználók millióival van megosztva, akiknek csak részben ismerjük az igényeit. A szabványokat pedig azért tervezték, hogy ne feledkezzünk el egyetlen potenciális érdeklődőről, felhasználóról sem. A netes közösségnek – beleértve a könyvtárakat – tehát igazi kihívás, hogy betartsák a webes szabványokat, mert csak és kizárólag ennek eredményeként nem fogunk egyetlen vállalathoz vagy saját technológiához sem tartozni – gyakorlatilag platform-független megoldásokat alkalmazhatunk.

Azok a „fejlesztők”, akik autodidakta módon kezdik el tanulni a HTML/XHTML oldalak szerkesztését, többnyire elrontják azokat – tisztelet a kivételnek. Ha könyvekből szerezzük első ismereteinket, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy sajnos sok könyv nem a helyes webprogramozásra tanít, mert a szerzők az ajánlásokat szinte teljes mértékben figyelmen kívül hagyják. Ráadásul ezt gyakorta „megfejeli” az a tény, hogy számos szerkesztőeszköz – pl. FrontPage – olyan kódot generál, ami nem érvényes.

[Megj.: Egyes szerkesztőkbe szintaktika-ellenőrzőket ágyaztak, mások helyesen működnek és megint mások érvénytelen jelölést alkalmaznak.]

Mindez azzal jár együtt, hogy kódunk helytelenül szervezett lesz és gyakran inkompatibilissé válik bizonyos böngészőkkel. A webböngészők pedig meglehetősen rugalmas programok, ugyanis átvesznek minden szeméttel teli kódot, és azokból megkísérelnek értelmes oldalakat generálni.^[130]

[Megj.: Egyetlen szerencsénk, hogy a browser-ek nem olyan szigorúak a HTML/XHTML oldalakkal, mint az XML állományokkal. Ellenkező esetben ugyanis virtuális univerzumunk jelentős része leállna, mivel bátran feltételezhetjük, hogy a weblapok több, mint 97 %-a érvénytelen – persze nincsenek ezt alátámasztó statisztikák.]

Napjainkban már egyértelműen látszik, hogy az internet a jövőben nem csak az asztali számítógépek alkalmazása lesz, hanem a kézi-számítógépek, mobiltelefonok és a jövő kommunikációs eszközeinek tekinthető, ún. „okos” telefonok egyik szolgáltatása. Ezekkel az eszközökkel szinte bárhonnan kapcsolódhatunk a világhálóra és böngészhetünk, azonban valószínűsíthető, hogy a szóban forgó gépek már nem tudják majd a hiányos, érvénytelen kódokat tökéletesen feldolgozni.

Elsősorban tehát az említettek, és még számos más megfontolás vezetett arra, hogy a W3C átalakította az addig töretlenül sikeres HTML nyelvet XML-alkalmazássá. Mindez persze semmi újat nem jelent számunkra, ugyanis maga a nyelv nem változott – ahogy már említettük –, nem kerültek bele új elemek sem. Csupán arról van szó, hogy érvényes XHTML dokumentumok szerkesztésekor – az XML alapoknak köszönhetően – jóval szigorúbb követelményeknek kell megfelelni, az elemeket a megfelelő sorrendben kell kódolni, az attribútumértékek és a lépcsős stíluslapok használatával pedig biztosíthatjuk a platformfüggetlen megjelenést.