A DocBook dokumentumtípust több mint tíz évvel ezelőtt a HaL Computer Systems és az O'Reilly & Associates hozta létre, később fejlesztésében részt vett a Novell, a Digital, a Hewlett Packard, a Sun, az SCO és mások. Nyílt szabvány, jelenleg egy nonprofit konzorcium, az OASIS[85] (Organization for the Advancement of Structured Information Standards) kezeli, melynek égisze alatt egy meglehetősen élénk fejlesztői közösség dolgozik rajta. Sokévi fejlesztés eredményeként jutottak el arra a pontra, ahol a legújabb V4.4-es verzió tart – a V4.5[86]-ös a könyv írásakor munkapéldány –, és amely minden olyan szöveg leírására alkalmas, amely a technikai dokumentációkkal, szakkönyvekkel kapcsolatban egyáltalán felmerülhet.
[Megj.: A DocBook egyre szélesebb felhasználói köröket vonz, hiszen kis jóindulattal mondhatjuk, hogy szépirodalmi szövegek jelölésére is alkalmas – még akkor is, ha ez vitathatatlanul a TEI erőssége.]
Mivel a DocBook dokumentumok felépítése is követi a könyvek szerkezetét, sőt a TEI-t megközelítő számú – több, mint 300 – elemmel rendelkezik[87] a tartalom elrendezéséhez, ezért jelentős létszámú szerzői közösség használja, továbbá támogatja számos kereskedelmi forgalomban lévő és szabad szoftver.
A DocBook formátumot a fent említett számítástechnikai cégeken kívül széles körben használják a szabad szoftvereket fejlesztő közösségek, pl. a Linux Documentation Project, a FreeBSD Documentation Project, a GNOME Documentation Project, a KDE Documentation Project, a Caldera Systems, a Mandrakesoft, a Red Hat és a SuSE, több millió oldalnyi dokumentáció, elektronikus könyv és más kiadvány tárolására.
[85] OASIS. [Honlap.] URL: http://www.oasis-open.org/home/index.php. A letöltés időpontja 2005. 07. 18.
[86] The DocBook Document Type. [Elektronikus dokumentum.] URL: http://www.docbook.org/specs/wd-docbook-docbook-4.5CR1.html. A letöltés időpontja 2005. 07. 18.
[87] Part II. Reference. [Elektronikus dokumentum.] URL: http://www.docbook.org/tdg/en/html/part2.html. A letöltés időpontja 2005. 07. 18.

Előző
Előző