Előző
Mindeddig nem foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy hogyan jönnek létre és hogyan szűnnek meg a rendszert alkotó folyamatok. Vizsgáljuk most ezt a kérdést az egyszerűség kedvéért egyetlen fizikai processzort tartalmazó, azaz multiprogramozott rendszerre.
A Neumann-elven működő számítógépek soros feldolgozást végeznek. Amikor egy ilyen számítógépet bekapcsolunk, elindul egy rendszerépítési folyamat (boot, inicializálás). Ezt egy ősfolyamatnak tekinthetjük, amelyik létrehozza a rendszert alkotó többi folyamatot. A rendszerépítés eredményeként már egy működésre kész operációs rendszer alakul ki, amelyik maga is több folyamatból állhat (rendszerfolyamatok).
A működésre kész operációs rendszerben például interaktív kiszolgálás esetén minden terminálhoz tartozhat egy rendszerfolyamat, amelyik felhasználói parancsokat fogad és hajt végre. Kötegelt feldolgozás esetén elindulhat egy jobkészletet kezelő folyamat, amelyik jobok végrehajtását kezdi meg és jobonként egy újabb folyamatot indít. Valósidejű rendszer esetén az operációs rendszer saját felépülése után létrehozza és inicializálja a felhasználói rendszert alkotó folyamatokat.
A rendszerfolyamatok tehát újabb, felhasználói folyamatokat hoznak létre, a felhasználói folyamatok pedig – bizonyos típusú rendszerekben – maguk is létrehozhatnak további felhasználói folyamatokat a logikai processzor megfelelő utasításának végrehajtásával (például fork, create).
A folyamatok általában saját jószántukból fejezik be működésüket a logikai processzor megfelelő (például exit) utasításának végrehajtásával. Bizonyos esetekben (például működési hibák) azonban szükség lehet arra, hogy más folyamat szüntessen meg egy folyamatot (például kill).
Azokat a rendszereket, amelyek működése során – a felépülés és inicializálás kezdeti szakaszától eltekintve – nem jönnek létre és nem szűnnek meg folyamatok, statikus rendszereknek nevezzük, szemben a dinamikus rendszerekkel, amelyekben működés közben bármikor születhetnek és megszűnhetnek folyamatok.
A folyamatok eredetét szükség esetén a szülő–gyermek viszonyokkal, azaz egy fa struktúrával írhatjuk le (processzgráf). Dinamikus rendszerben a fa természetesen folyamatosan követi a folyamatok születését és halálát. Sok operációs rendszer a szülő–gyermek viszonyokra építi erőforrás-gazdálkodási és jogosultsági filozófiáját. Ennek egyik megközelítése a hierarchikus erőforrás-gazdálkodás, amikor a gyermek folyamatok csak a szülő erőforrásaiból részesülhetnek és nem létezhetnek önállóan, csak amíg szülőjük is létezik. Egy másik megközelítés a globális erőforrás-gazdálkodás, amikor a rendszer valamennyi folyamata létrejötte után egyenrangú, önálló szereplő, és versenyezhet a teljes erőforráskészletből való részesedésért.
Előző