Előző
Az operációs rendszerek kezelői felülete felelős a felhasználóval történő kapcsolattartásért. A kezelői felületek tipikus feladatai a következők:
-
felhasználói parancsok bevitele, értelmezése,
-
parancsok végrehajtása,
-
eredmények, illetve esetleges hibák közvetítése, megjelenítése.
A felhasználók által használható parancsok típusai:
-
Belső parancsok. Közvetlenül az operációs rendszer kezelői felülete hajtja végre a parancsot.
-
Tárolt (külső) parancsok. Az operációs rendszer kezelői felülete egy önálló programként megvalósított parancsot hív meg. Ezeket a parancsokat két csoportra oszthatjuk:
– rendszerparancsok: a parancs az operációs rendszerrel együtt szállított parancsok. Minden felhasználó azonos parancsot ér el.
– felhasználói parancsok: a felhasználó önmaga fejlesztette a parancsot.
A kezelői felületek fejlesztésekor a legfontosabb szempont a felhasználóbarát tulajdonság megvalósítása. Ez elsősorban széles körben használt rendszerek esetén okoz gondot, mert a rendszer felhasználói köre nagyon heterogén lehet, vagyis az egyes felhasználók eltérő igényeket támasztanak a rendszer elé.
A kezdő, tapasztalatlan felhasználó igényei általában a következők:
-
kis számú és egyszerű parancsok,
-
biztonságos parancsok, amelyek nem okozhatnak súlyos és visszaállíthatatlan változást a rendszerben, illetve megerősítést kérnek minden ilyen akció előtt,
-
részletes és környezetfüggő segítség minden szituációban.
A tapasztalt felhasználó igényei ezzel szemben:
-
hatékony, a rendszer minden lehetőségét kihasználó parancsok,
-
konfigurálható parancsok, amelyeket a felhasználó saját igényeinek megfelelően meg tud változtatni,
-
a felhasználó által bővíthető parancskészlet.
A fenti igények láthatóan több ponton ellentmondanak egymásnak. Ez természetesen lehetetlenné teszi, hogy egy minden igényt kielégítő felhasználói interfészt készítsünk. A felhasználói interfész fejlesztésénél általában valamilyen kompromisszumot kell kötni a fenti szempontok között. Gyakran alkalmazott megoldás, hogy a felhasználói interfész valamilyen paraméter állításával lehetőséget ad a felhasználó tapasztaltságának beállítására, ezzel biztosítva a felhasználó igényeihez való igazodását.
Az operációs rendszerek és a felhasználó közötti kommunikáció eszközei:
-
Nem interaktív rendszerek:
– Job Control Card
-
Interaktív karakteres interfészt biztosító rendszerek:
– billentyűzet (keyboard),
– karakteres terminál (display).
-
Grafikus be-/kimenetet kezelő rendszerek:
– egér,
– fényceruza,
– érintő képernyő (touch-screen),
– grafikus terminál (display).
-
Hang be-/kimenet.
A fenti felsorolás a rendszerek fejlődését is mutatja. A számítógépek kapacitásának gyors fejlődésével az operációs rendszerek mind nagyobb súlyt fektettek a felhasználói felületek fejlesztésére. A fejlődés első lépcsője az interaktív rendszerek megjelenése volt, majd a grafikus interfészt biztosító rendszerek következtek. A mai napig is tart az emberi kommunikációra mindinkább hasonlító kezelői felületet biztosító rendszerek fejlesztése. A beszédfelismerésen illetve beszéd szintézisen alapuló kommunikációt biztosító rendszerek egyre nagyobb teret hódítanak, hiszen alapvető beszédfelismerési funkciókat akár egy mobiltelefon kínálta számítási kapacitással is lehetséges megvalósítani.
A továbbiakban egy konkrét példán, az X Window-rendszeren keresztül mutatjuk be egy grafikus interfész felépítésének és működésének részleteit.
Előző