Előző
A feldolgozóképesség elosztottsága (decentralizálás) igen sok előnyös tulajdonságot hordoz a centralizált rendszerekkel szemben. Hogy csak néhányat említsünk: a sebesség növekedése, a funkciók térbeli elosztása (a feladathoz igazodó, térben elosztott rendszerstruktúra alakítható ki), a megbízhatóság növekedése (egy-egy gép meghibásodása esetén a többi továbbra is működőképes, feladatait az esetek többségében át tudják venni a többiek), a fejlesztés lehetősége (kis lépésekben is), az adatok és eszközök megosztása (közös adatbázis, illetve drága perifériák közös használata), a kommunikáció lehetősége (felhasználók és programok között, elektronikus levelezés, e-mail stb.), flexibilitás (terhelésmegosztás, optimalizálás).
Külön ki kell emelni az ár/teljesítmény arányra vonatkozó gazdasági szempontokat. A modern mikroprocesszorok megjelenése előtt Grosch törvénye adta meg, hogy a CPU teljesítménye az ár négyzetével arányos, vagyis kétszeres árért négyszeres teljesítményt lehetett elérni. A mikroprocesszorokra azonban ez már nem érvényes. Kétszeres árért lényegében ugyanazt a CPU-t lehet megvásárolni, valamelyest gyorsabb órával (vagyis a teljesítmény arányaiban alig növekszik). A teljesítménynövelés lehetőségét a több CPU alkalmazása hordozhatja.
Az elosztott rendszerek természetesen problémákat is felvetnek, melyek közül a három legfontosabbnak maga a szoftver (az elosztottság és párhuzamosság miatt felmerülő problémák komplexitása minőségi ugrást jelent, ezért a korábbiakhoz képest egészen más jellegű operációs rendszerekre lenne szükség, melyekről azt mondhatjuk, hogy bizonyos értelemben még ma is kezdeti stádiumban vannak), maga a hálózat (megfelelő átviteli sávszélesség és minőség biztosítása, túlterhelés és egyéb problémák), és a biztonság (könnyebb az illetéktelen hozzáférés a „titkos” adatokhoz).
Az elosztott rendszerek fejlesztése során két alapvető cél megvalósítása lebegett a tervezők szeme előtt. Egyrészt olyan rendszereket próbáltak létrehozni, amelyek lehetővé teszik, hogy sok felhasználó tudjon egymás mellett dolgozni és egymással kapcsolatot tartani. A másik cél pedig olyan rendszerek megvalósítása, melyek egy adott problémát a részfeladatok párhuzamosításával maximális sebességgel oldanak meg. Bizonyos szerzők a kétféle rendszer megkülönböztetésére az előbbi esetben használják az elosztott rendszer elnevezést (további elnevezések: hálózati (network) vagy multikomputeres rendszerek), az utóbbiakra pedig a párhuzamos (parallel) rendszer elnevezés az elterjedt. A multikomputeres rendszerekben az egyes gépek az esetek többségében saját, külön memóriával és órával rendelkeznek, vagyis lazán csatoltak (loosely coupled), míg a multiprocesszoros rendszerek többségére a közös memória és óra használat (szorosan csatolt, strongly coupled rendszerek) a jellemző.
Az architektúrától függetlenül különbséget kell tennünk a rendszerek között az átlátszóság (transparency) alapján. Ennek hiánya esetén a felhasználóknak tudniuk kell, hogy a rendszerben több számítógép is van, melyeken saját operációs rendszer fut, és az alkalmazók beléphetnek felhasználóként távoli gépekre is. Az ilyen rendszerek operációs rendszerei nem térnek el alapvetően az egyprocesszoros rendszerek operációs rendszereitől, mindössze egy hálózatvezérlő (network controller) kiegészítés szükséges a helyes működtetéshez.
A fentiekkel ellentétben az átlátszó rendszereket a felhasználó úgy látja, mint egy tradicionális egyprocesszoros rendszert. Vagyis, bár általában tisztában van vele, hogy a rendszerben több processzor is működik, a feladatok szétosztását az operációs rendszer automatikusan végzi, azaz a felhasználó nem tudja, hogy egy-egy munka melyik processzoron fut, egy fájl melyik számítógép lemezén tárolódik. A feladatok jellegéből következően itt egészen másfajta operációs rendszer szükséges a helyes működtetéshez.
Előző