Ugrás a tartalomhoz

Zöldségtermesztők kézikönyve

dr. Balázs Sándor

Mezőgazda Kiadó

Csiperkegomba

Csiperkegomba

(Agaricus bisporus LANGE SINGER QUELL. SACC.)

Környezeti igénye

Hő. A csiperkegomba hőigénye az egyes termesztési ciklusokban eltérő: más az átszövetési (1) időszakban, más a lappangás (2) idején és ismét más a termesztési (3) időszakban. Az átszövetési időszakában 22–25 °C-ot igényel optimális fejlődéséhez. Ilyen hőmérsékleten az átszövődés két hét alatt megy végbe. Ha a hőmérséklet az említett optimális értéktől eltér, akkor az átszövődés is megnyúlik. Az átszövetéshez szükséges minimális hő 16–18 °C körül van. Ilyen hőmérsékleten az átszövetés már 4 hétig is elhúzódik. 16 °C alatt a micélium átszövődése leáll, s legtöbbször el is pusztul. Ha a táptalajt 22 °C fölött tartjuk, s közelítünk a 30 °C-hoz – tehát melegebb van az optimálisnál –, szintén megnő az átszövődés időtartama. A gomba micéliuma maximum 30 °C-ig képes életben maradni, ennél magasabb hőmérsékleten elpusztul. 22 °C-tól 30 °C-ig tehát az átszövődés ideje fokozatosan egészen 4 hétre hosszabbodhat. Tudnunk kell azonban, hogy a felsorolt hőmérsékleti értékek a táptalajban mért értékeket jelentik (BALÁZS, 1982).

Az utóbbi években a termesztésben kipróbálták az Agaricus bitorquis fajt is. Ennek nagyobb az optimális hőigénye, a gyakorlati tapasztalatok szerint 25–27 °C között van. A nyári időszakban ennek a fajnak a termesztésével több országban foglalkoznak. Nálunk növényházi termesztésre, de nyáron más föld feletti építményekben is gazdaságosnak tűnik a faj termesztése. Terjedésének ma még egyik akadálya, hogy íze kicsit eltér az Agaricus bisporus fajétól.

Fény. A csiperkegomba egyáltalán nem igényel fényt sem a termőtest megjelenése előtti fázisokban, sem termő állapotban. Ez a tulajdonsága a termesztésben előnyös, mert kiegyenlített hőmérsékletű pincékben, fény jelenléte nélkül jól terem. Föld feletti termesztőberendezésekben, növényházban termesztve elkerülhetetlen, hogy kisebb-nagyobb intenzitású fény ne érje. A fénynek közvetve is hátrányos a jelenléte, mert a levegő hőmérsékletét befolyásolja. A közvetlen fénytől a termőtestek kissé sötétebb színűek lesznek. A hőingadozás a páratartalom egyenletességét is befolyásolja, ezért a fényben megjelenő termőtestek rendszerint pikkelyesednek.

Levegő. A növényekkel ellentétben a gomba CO2-ot nem igényel a fejlődéséhez, sőt a levegő szén-dioxid-tartalmának a természetesnél nagyobb koncentrációja károsan befolyásolja a fejlődését. Tízszeres szén-dioxid-koncentráció hatására a micélium fejlődése teljesen leáll. A trágyából készült folyamatosan bomló komposzt állandó jelleggel termel szén-dioxidot, amelyet rendszeres szellőztetéssel távolítunk el. Különösen káros a nagy szén-dioxid-tartalom a termő időszakban (170. táblázat).

170. táblázat - Különböző szalmafélék szárazanyagának összetétele (%)

Szalma-félék

Éterben oldható

Forró vízben oldható

Oldha- tatlan hamu

Oldha- tatlan fehérje

Hamu- mentes lignin

Hamumentes és pentozán- mentes alfa-cellulóz

Oldhatatlan CO2

Összesen

pento- zán

acetil

uron- savból

hemicelulóz

Őszi búza

1,1

10,4

6,1

1,4

15,8

36,0

25,3

2,1

0,9

99,1

Rozs

1,8

7,7

1,0

1,2

18,0

38,9

27,1

2,2

1,0

98,9

Zab

1,4

12,8

1,7

1,6

16,1

37,6

27,0

1,0

0,7

99,9

Őszi árpa

1,2

3,2

3,2

1,4

16,7

37,7

24,5

1,5

0,9

98,5


A jó levegőzés miatt a termesztőhelyiség légtere csak egy bizonyos mértékig hasznosítható. Mesterséges ventiláció nélkül 1 m3 légtérre legfeljebb 1 m2 termőfelület számolható. Mesterséges ventilációval 1 m3 légtérre legfeljebb 2 m2 termőfelület juthat.

Víz. A csiperkegomba micéliuma a közvetlenül juttatott víztől nagymértékben károsodik. Ezért a tenyészidő alatti teljes vízkészletet a táptalajban kell felhalmozni, és a tenyészidő alatt ezt a nedvességet kell óvni az idő előtti elpárolgástól. A táptalaj ideális nedvességtartalma 70% körüli. Ezt kell tehát gondosan őrizni egészen a termő időszak végéig. A táptalaj nedvessége a termesztőhelyiség páratartalmának növelésével, szinten tartásával őrizhető meg. Ez különösen a termő időszakban fontos, amikor 85–95% közötti páratartalom a legkedvezőbb, de előtte is 70–80% párát kell tartani. A nedvesség megtartásának másik módja a takaróanyag nedvesen tartása. A takaróanyag öntözésekor a táptalajba nem kerülhet víz, csak a takaróanyagot nedvesítjük.

Táptalaj. A csiperkegomba olyan táptalajt szeret, amely a számára szükséges tápanyagokat közvetlenül felvehető állapotban tartalmazza. Enzimrendszere a cellulózt nem bontja, tehát a szalma vagy a szalmás trágyák csak komposztálás után alkalmasak csiperketáptalajnak. A közelmúlt kísérletei ezt a mai napig hivatalosnak tartott elméletet némileg megváltoztatták. Komposztálás nélkül, de fizikailag összezúzott szalmán – amelyet speciális hőkezelésnek teszünk ki – a micélium képes fejlődni, és a trágyakomposzthoz hasonló termést ad rajta. Ezek a megfigyelések és eredmények magyar kutatóktól származnak.

155. ábra - Csiperkegomba (fotó: ifj. BALÁZS SÁNDOR)

Csiperkegomba (fotó: ifj. BALÁZS SÁNDOR)


Gyakorlati tapasztalatok szerint a csiperkegombának a legjobb táptalaja a lótrágya. Más állatoktól származó trágya is alkalmas lehet csiperketermesztésre, de azokon az elérhető termés rendszerint kisebb a lótrágyán elérhetőnél. A legtöbb országban már nincsen elegendő lótrágya, ezért helyette szükségmegoldásként mesterséges (szintetikus) táptalajt használnak. A szintetikus táptalaj szalmából, baromfitrágyából, műtrágyákból és egyéb szerves, nitrogént tartalmazó adalékanyagokból áll. Ezeknek a szintetikus komposztoknak az előállítása költségesebb, mint a trágyakomposzté.

KOMPOSZTKÉSZÍTÉS ÉS HŐKEZELÉS

Hagyományos komposzt. A lótrágya minőségével szemben szigorúak az elvárások. A trágyának frissnek kell lennie, vagy rövid ideig úgy lehet tárolni, hogy benne a lebontódás ne induljon meg. Fontos az is, hogy az ürülék és a szalma aránya 30:70 legyen; az ennél koncentráltabb vagy hígabb trágya nem alkalmas a felhasználásra. További feltétel, hogy a gombatermesztésre használt trágya olyan lovak alól származzék, amelyek megfelelő mennyiségben és rendszeresen kapnak abrakot. A gyakorlat azt is bizonyította, hogy különösen jó a zabbal abrakolt lovak trágyája. Alkalmatlan azonban táptalaj készítésére a csak zölddel etetett lovaké. Egyes mezőgazdasági üzemekben nyáron gyűjthető ilyen trágya.

A gombatermesztéshez megfelelő trágyát komposztálni kell, hogy a trágyában levő, a gomba számára kedvezőtlen ammónia (más gázokkal együtt) részben eltávozzék, részben nitrogéntartalma beépüljön a komposztba. A komposztálás másik fontos célja a kb. 70%-os nedvességtartalom kialakítása a komposztban. Ugyancsak cél a szalmában levő cellulóznak egyszerűbb vegyületekké való lebontása cellulózbontó baktériumokkal. A komposztálás végső célja homogén, specifikus táptalaj kialakítása.

A gépesített központi komposztálókban könnyen kialakítható a homogén, specifikus táptalaj. A komposztálás a trágya benedvesítésével kezdődik. A beérkező trágyát kb. 50 cm vastagságban szétterítik és annyi vizet adnak hozzá, amennyit az lényeges elfolyás nélkül fel tud venni. A nedvesítés után a 2. vagy 3. napon kezdődik a trágya kazlazása. A 180×140–150 cm keresztmetszetű kazlak hossza a végtelenségig növelhető. Az ennél nagyobb keresztmetszetű kazalban nagyon eltérő hőmérsékletű részek alakulnak ki, amelyekből nem lehet homogén alapanyagot készíteni. Összerakáskor ismételten benedvesíti a szalmát. Az összerakás után a nedves trágyában az ún. termofil baktériumok megkezdik a cellulóz és a lignin lebontását. Tevékenységükkel hő fejlődik a kazalban. A külső hőmérséklettől függően a 3–4. napon a kazal közepén a hőmérséklet eléri a 70 °C-ot. A levegő – különösen a belső részekben – lassan fogy, és ha nem nyúlunk a kazalhoz, annak hőmérséklete lassan csökkeni kezd. Ezt az állapotot nem szabad megvárni, a 70 °C elérése után egy-két nappal a kazlat át kell forgatni. A levegőtlenséget meg kell szüntetni. A kazal külső részén ugyanis a hőmérséklet nem tudja elérni a 70 °C-ot, és ott a lebontódás nem vagy alig megy végbe. Forgatáskor a külső részek a kazal belsejébe kerülnek, a belső rész pedig kívülre. Még az első forgatáskor is szükség szerint nedvesítünk. A komposztálás tehát 3–4 naponkénti – összesen – háromszori forgatásból áll, kellő nedvesítéssel. Így kaphatunk 70%-os nedvességtartalmú, jól és egyenletesen beérett táptalajt.

A kész komposzt egységes barna színű, a benne levő szalma már könnyen szakítható és nincs kellemetlen ammóniaszaga. Az ilyen komposzt akkor használható csírázásra, ha hőmérséklete 30 °C alá süllyed.

Szintetikus komposzt. Megfelelő mennyiségű és minőségű trágya híján egyre gyakrabban készítenek szintetikus komposztot, de ahol még akad trágya – gazdaságossági okokból – ott is hígítják a meglevő trágyát szalmával. A jó minőségű lótrágyát 50% tömegarányban lehet szalmával keverni. Előtte vagononként 30 kg nitrogéntartalmú műtrágyát adnak hozzá. A friss szalmával a komposztálási idő legalább egy forgatásnyi idővel, tehát 4–5 nappal hosszabb lesz.

A teljesen szintetikus komposztoknak különböző receptjeik ismertek. Legújabban a 70%-os nedvességtartalmú szalmához tömegszázalékban 10–15%-nyi, nagyüzemekből kikerülő baromfitrágyát adnak. A nagyüzemi jelleg abból adódik, hogy a baromfinevelésben használatos szecskázott szalma- vagy forgácsalomhoz egy ciklusban felhalmozódott baromfiürülék kerül. Az ilyen összetételű ürüléknek a maximális adagolási mennyisége 20% lehet. Ehhez a szalma és baromfitrágya kombinációhoz még vagononként 30–50 kg nitrogéntartalmú műtrágyát is szoktak adni.

A különböző országokban más-más összetételű szintetikus komposztot használnak. A szalmához adott nagy nitrogéntartalmú, könnyen bomló tápanyag sörtörköly, vágóhídi vérliszt, szójaliszt, lucernaszéna lisztje stb. lehet. Ezek azonban sokkal kevésbé terjedtek el, mint a szalma és a baromfitrágya keverékéből készült szintetikus komposzt.

A szintetikus komposzt készítése lényegében megegyezik a lótrágya komposztálásával. A szalma lebontódása itt hosszabb időt vesz igénybe, mint a trágya használata esetén. Ezért a szalmát az adalékanyagok hozzáadása előtt 5–7 napig előáztatják. Ezután keverik össze a baromfitrágyával vagy az egyéb tartozékanyagokkal. A keverést követően éppen olyan kazlakat képeznek, mint a trágyakomposzt készítésekor. A továbbiakban mind az időpontok, mind a készítési mód azonos a lótrágyából készült komposztnál leírtakkal.

Hőkezelés. A már ismertetett komposztálás eredményeként homogén, szelektív táptalajhoz jutunk. Ez a táptalaj azonban a 70 °C-os hőmérséklet ellenére sem teljesen fertőzésmentes. Az 1950-es évekig a termesztés biztonságát a komposzt különböző mérvű fertőzöttsége veszélyeztette. 1950 táján LAMBERT feltalálta a táptalaj hőkezeléses fertőtlenítését, amely ma is a termesztés egyik alapvető eljárása. A komposztálás után a táptalajban maradt kórokozók vagy kártevők 55–60 °C közötti hőkezeléssel pusztíthatók el. A lebontást végző termofil baktériumok viszont éppen ezen a hőmérsékleten szaporodnak a legjobban (VEDDER, 1972).

A hőkezelés 55–60 °C-on mintegy 12–14 óráig tart, ezt követően a kellő mérvű lebontódás elősegítésére 2–3 napon át még 50 °C körüli értéken tartjuk a komposztot. Ez alatt az idő alatt gyakran levegőztetünk a káros szén-dioxid és ammónia eltávolítása végett. A hőkezelés tehát összesen 5–6 napot vesz igénybe, de általa kitűnő minőségű, fertőzésmentes táptalajt kapunk.

A termesztés feltételei

A csiperkegomba környezeti igényeit ismerve a termesztőnek olyan feltételeket kell teremtenie, amelyek révén a már ismertetett környezeti igények kielégíthetők. A környezeti igények kielégítéséhez

– termesztőberendezés,

– táptalaj,

– takaróanyagok és

– szaporítóanyag szükséges.

TERMESZTŐBERENDEZÉSEK

Termesztésre az olyan berendezés a legalkalmasabb, amelyben a hő-, a pára- és a levegőigény a termesztés mindhárom fázisában optimálisan kielégíthető. Ilyenek az e célra épített gombatermesztő házak. Ezekben elsősorban Hollandiában és Angliában termesztenek. Előnyük, hogy az optimális hőmérséklet megteremtése mellett a gomba rövid idő alatt „leterem” bennük, tehát a legrövidebb a tenyészidő. Ezekben egy esztendő alatt 7–7,5 alkalommal lehet termeszteni. Az optimális hőigény kielégítéséhez a berendezésekben télen szabályozhatóan fűteni, nyáron pedig hűteni kell. Ilyen körülmények között ezek a berendezések rendkívül drágán építhetők és üzemeltethetők. Éppen ezért világszerte ma még a legtöbb országban olyan berendezéseket használnak termesztésre, amelyekben, ha nem is egész évben, de az év bizonyos időszakában a gomba hő- és egyéb környezeti igénye kielégíthető. Ilyenek a különböző mélységű pincék. Ezekben nálunk és a miénkhez hasonló klímájú országokban általában kétszer, ősszel és tavasszal termeszthetünk fűtés és hűtés nélkül. Gombatermesztésre a 10 m körüli mélységben elhelyezkedő pincék a legalkalmasabbak, mert hőmérsékletük télen sem süllyed 12 °C alá, nyáron pedig nem emelkedik 22–25 °C fölé. Ha télen fűtjük a pincét, akkor esetleg még egy termesztési ciklust be lehet iktatni. A földfelszínhez közeli, épületek alatti pincék már kevésbé használhatók, de azokban is kétszer, tehát ősszel és tavasszal lehet termeszteni.

Az év egy-egy időszakában olyan föld feletti építmények is használhatók, melyekben a hőmérséklet minimálisan 12 °C körüli, maximálisan pedig 25 °C. Ilyen építmények a más célra már nem használt gazdasági épületek, istállók, magtárak, raktárhelyiségek. (Ezeket esetleg fűtéssel – a nyár kivételével – alkalmasabbá lehet tenni folyamatos termesztésre is, bár a fűtés drága, és a kezelési munkákat is bonyolultabbá teszi.)

Ősszel a növényházakban is lehet gombát termeszteni, amikor még a szabadban termett zöldségfélék miatt nem gazdaságos bennük a zöldséghajtatás, tehát a ház üres. A növényházak hasznosítása augusztus végén, szeptember elején kezdődhet el – korábban a nagy meleg miatt nem szabad próbálkoznunk –, és december végéig a gomba leadja a tervezett termést. A növényházi termesztést szeptemberben és október első felében a nagy hőingadozás nehezíti, s ez a termésmennyiségre és -minőségre egyaránt kihat.

A csiperke nagy oxigénigénye miatt a fóliás berendezések közül csak az egészen nagy légterű, ún. vízfüggönyös berendezések alkalmasak termesztésre. Felvetődött a kiegyenlített hőmérsékletű kimerült bányák használhatósága is. Az eddigi próbálkozások azt mutatják, hogy a több száz méter mélységben levő bányák már nem használhatók gazdaságosan, mert nagyon körülményes és drága a levegőcsere bennük, ezenkívül a szállítási költségek annyira megnövelik a termesztés költségeit, hogy ráfizetéses lesz.

A táptalajról a komposztkészítésnél már szóltunk.

TAKARÓANYAGOK

A szaporítóanyaggal beoltott táptalaj 2–4 hét után a gomba micéliumával átszövődik. A teljes átszövődést követően a táptalajt 3–5 cm vastagon letakarják takaróanyaggal. A takaróanyag egyrészt védelmet nyújt az erősebb hőingadozás ellen (minél nagyobb a termesztőhelyiségben a hőmérséklet-ingadozás, annál vastagabb a takaróanyag, de legfeljebb 5 cm lehet), másrészt nagy szerepe van az alapanyag nedvességének megőrzésében. A táptalajba nem juthat közvetlenül víz, ettől a takaróanyag védi. Az állandóan nedvesen tartott takaróanyagból a víz nem juthat a táptalajba, de a micélium fejlődéséhez elegendő vizet kell tartalmaznia. A micélium ugyanis egy idő után a takaróanyagba is beszövődik. A takaróanyag véd a különböző gombás betegségektől és kártevőktől is, vagy legalábbis azok táptalajba jutását erősen késlelteti. Nem tisztázott még, de feltételezhető, hogy a takaróanyagban levő különböző tápanyagoknak is szerepük van a terméshozam alakulásában.

Ahhoz, hogy a takaróanyag ezen funkcióit megfelelően elláthassa, meghatározott tulajdonságokkal kell rendelkeznie. Összetétele termesztővidékenként változó. Nagyon fontos, hogy benne a víz és a levegő aránya a gomba számára megfelelő legyen. Ne engedje át a vizet, tehát túlzottan levegős se legyen, de legyen víztartó képessége is. Szélső értékű takaróanyagnak mondható az agyag, ha a vizet teljes mértékben magában tartja, de nincs elegendő levegő benne. A másik végletet a homok vagy durva mészkőpor képviseli. Ezekben túlzottan sok a levegő és kicsi a víztartó képességük. Az ideális takaróanyag a kettő megfelelő keveréke. A gyakorlatban a jó kerti föld felel meg leginkább az elvárásoknak, de sötét színe miatt a termőtesteken maradva piszkítja azok felületét, és az ilyen gomba a piacon kevésbé kelendő. Magyarországon a termesztők nagyobbrészt a mészkőporzúzalék és tőzeg keverékét használják takarásra. Ennek van víztartó képessége is, és jó a levegőzöttsége.

A takaróföldnek az említett tulajdonságok mellett fertőzésmentesnek kell lennie, ezért a felhasználás előtt fertőtleníteni kell. Ez történhet formaldehiddel, amelyből – 40%-os formaldehidet véve alapul – 11/m3 mennyiség szükséges. A prizmába rakott takaróföldet alaposan beöntözik formaldehidoldattal, majd fóliával letakarják. Néhány napos átgőzölés után a takarófóliát eltávolítják, és a takaróföldet átlapátolják, így annak formalintartalma erősen lecsökken. A fertőtlenítést 15–20 °C közötti hőmérsékleten célszerű végezni, a hőmérséklet azonban ennél magasabb is lehet. Hidegben a formalin kevésbé gőzölög, így fertőtlenítő hatása is csökken.

SZAPORÍTÓANYAG

A gomba szaporításához laboratóriumban előállított, ún. csírát használunk. A csírakészítés egészen az utóbbi évtizedekig titkos eljárás volt, manapság azonban már szinte mindenütt a világon ugyanazzal a módszerrel állítják elő. A csiperkegomba csírakészítése speciális laboratóriumban történik. A szaporításhoz spórát vagy szövetdarabkát egyaránt fel lehet használni. A csírakészítésre steril, ún. csírázófülkében kerül sor, amelynek a levegőjét és az eszközöket is fertőtleníteni kell. Az első fázisban agar-agar táptalajt készítenek, ami kémcsőbe vagy petricsészébe kerül, erre viszik rá steril körülmények között a spórát vagy a szövetdarabkát. A spórából, illetve szövetdarabkából induló micélium laboratóriumi körülmények között, 25 °C-on néhány hét alatt átszövi a táptalajt. Ezt a micéliummal átszőtt táptalajt kell átvinni a szintén fertőtlenített francia perje vagy hozzá hasonló értékű, ún. köztes táptalajra. A köztes táptalaj tápanyagai már koncentráltabbak, mint az alap táptalajéi voltak. Erre oltjuk rá a kémcsöves, átszőtt micéliumtömeget. A köztes táptalaj átszövetése körülbelül hasonló ideig tart, mint az alap táptalajé. Ezt követően kerül sor a kereskedelmi forgalomba kerülő csíra előállítására. Ennek a korszerű termesztésben már gabonaszem az alapanyaga. A gabonaszemet nagy tömegben megfőzik, ezáltal sterilizálják, a benne levő tápanyagok pedig könnyen felvehetők lesznek. Az összeragadás elkerülése végett a gabonaszemeket keverik össze bizonyos mennyiségű mészporral, majd üvegbe vagy fémből készült edényekben helyezik. A klasszikus csíragyártásban ezek az edények literesek voltak. A csíratartó edény közepébe helyezik az átszőtt köztes tápanyagot, amelyet előzőleg autoklávban sterilizáltak. Ezután a teljes átszövődésig 20–25°C-on tartják az edényeket, majd sor kerülhet az anyagnak csíraként való felhasználására.

A kész csíra kiszerelése és csomagolása a felhasználás célja szerint eltérő lehet. Azok az üzemek, amelyeknek van csíra-előállító laboratóriumuk és csak saját célra termelnek csírát, nem szükséges azt szállításra alkalmas állapotban előkészíteniük. A csak csíragyártással foglalkozó laboratóriumok igyekeznek megoldani a minél hosszabb tárolás lehetőségét. A franciák pl. olyan műanyag fóliában tartósítják a csírát, hogy az hosszabb ideig esetleg még szobahőmérsékleten is eltartható.

Az elkészült csíra szobahőmérsékleten néhány napig, 2–4°C-on fél évig minden károsodás nélkül eltartható. Ennél tovább nem célszerű tárolni a kereskedelmi csírát, mert biológiailag elöregedik, másrészt a hűtőtárolás során mechanikai és egyéb hatások következtében károsodhat.

A különböző országokban más-más fajtát szaporítanak. Ma egész hosszú sora ismert a csiperkegomba-fajtáknak. Az egyes fajták között terméshozamban, a termés alakjában és a különböző termesztési körülményekhez való alkalmazkodás tekintetében van különbség. A fajták színe zömében fehér, kisebb mennyiségben azonban használnak krém- vagy barna színű fajtákat is.

A termesztés módszerei

A csiperke termesztésben ma három alapvető módszer terjedt el világszerte. A gombaházakban a polcos termesztés a leggyakoribb. Ez az eljárás Hollandiában alakult ki az 1940-es években. A polcos rendszer lényege, hogy a termesztésnek mind a három fázisa (átszövetés, lappangás, termesztés) ugyanabban a termesztőhelyiségben megy végbe. Sőt a hollandoknál a komposztot is itt hőkezelik. A termesztési módot ezért egyzónásnak is nevezik. A polcrendszer négy-öt, 70–80 cm-re elhelyezett egymás fölötti szintet jelent. A polcok szélessége 120 cm körüli, így két oldalról a szükséges szedési és ápolási munkák elvégezhetők. Egy-egy termesztőhelyiségben természetesen egymás mellett több polcrendszer állítható fel. A polcra 20 cm vastagságban terítik el a komposztot, majd az átszövetés után erre kerül a 4–5 cm vastagságú takaróanyag. Újabban a hollandok a polcos rendszerben a termésszedést is gépesítették. A gépesítés előnye, hogy a szedés gyorsan végezhető, nem kell kézierő, hátránya viszont, hogy a takaróanyag javítását munkaerő hiányában nem végzik el, és a bent maradt tönkmaradványok miatt a termés jelentősen kisebb lesz.

A korszerű építményekben sok helyen – így Németországban, Dániában, az Amerikai Egyesült Államokban is – sok termesztő ládákban termeszt. A ládás termesztés is a szedés kivételével teljesen gépesíthető. Egy-egy ládának a mérete több négyzetméter is lehet, ezeket emelőtargoncával mozgatják. Általában 4–5 ládasor jelenti a helyiség megfelelő kihasználását. A ládasorok között 80 cm-es utakat alakítanak ki az anyagmozgatáshoz. A ládás rendszerben valamivel több alapanyag helyezhető el, mint a polcosban.

Az egyszintes termesztés legelterjedtebb módja ma az ún. zsákos termesztés. A kész komposztot a becsírázás után 20 kg-onként fóliazsákokban helyezik el. A zsákokban 25–35 cm magasan helyezkedik el a komposzt. 1 m2-en 5 db helyezhető el belőlük, tehát 1 m2 felületen hozzávetőlegesen 100 kg alapanyag van. A zsákos termesztés hátránya, hogy kevésbé gépesített, mint a ládás és polcos rendszer. Maguk a zsákok is helyezhetők polcokra, ez azonban a gyakorlatban még kevésbé terjedt el.

Magyarországon a termesztés többnyire a Buda környéki pincékben folyik, ahol majdnem kizárólagosan a zsákos módszert alkalmazzák.

Bármelyik eljárással termesztjük is a csiperkegombát, a csíra behelyezése – a komposztálást követően – csak akkor kezdhető, ha a komposzt hőmérséklete 30 °C-ra csökkent. Tehát a polcra, a ládákba vagy a zsákokba már becsírázott komposzt kerül.

A legtöbb üzemben 100 kg komposzthoz 1% körüli szaporítóanyagot kevernek, lehetőség szerint minél egyenletesebben.

ÁPOLÁSI MUNKÁK

A helyesen elkészített és becsírázott komposzt kezelési munkája az átszövési időszakban nagyon leegyszerűsödik. Ebben az időszakban arra kell törekedni, hogy a hőmérséklet 22 °C körül legyen. Ekkor a páratartalomnak és a levegőcserének még lényegesen kisebb szerepe van, mint majd később lesz. Természetesen nagyon száraz körülmények között a táptalaj nedvességtartalma erősen csökkenhet, emiatt legalább 70%-os páratartalmat célszerű tartani az átszövetőhelyiségben. Ebben az időszakban kívánja a gomba a legkevesebb levegőt, tehát a levegőcserét csak abban az esetben kell erőltetni, ha a termesztőhelyiség levegője kellemetlen szagot áraszt. Arra már ebben a stádiumban is ügyelni kell, hogy a helyiségbe kártevők – gombalégy, gombaszúnyog vagy atka – ne kerülhessenek, mert ha a táptalajhoz jutnak, akkor a termőidőre nagymértékben elszaporodnak és súlyos terméskiesést okozhatnak. Megelőzésképp a szellőzőnyílásokra olyan hálót kell feltenni, amelyen keresztül ezek a kártevők nem tudnak bejutni.

Az átszövetés befejeztével kerül sor a takarásra. A takarás után a levegő hőmérsékletét kell csökkenteni 18 °C körüli értékre, és valamivel több friss levegőt kell a táptalajnak juttatni. A páratartalom is emelkedhet, elérheti a 80–85%-ot.

A megfelelő hőmérséklet tartása mellett a takarást követő két hét múltán megjelennek az első termőtestek. A korszerű üzemben ma már legfeljebb három terméshullámig tartják bent a gombát. A három hullám alatt a termés 80%-a kifejlődik. A további 20% már olyan lassan képződne, hogy a helyiséget nem lehet gazdaságosan kihasználni. A hullám fogalma azt jelenti, hogy a gomba az első időszakban szinte egy időben a teljes termőfelületet borítja, majd ennek lekerülése után szükség van egy bizonyos időre ahhoz, hogy új termőtestek képződjenek. Ez az egyszerre való termésmegjelenés jelenti a gyakorlatban a hullámot. A klasszikus termesztésben hat hullámmal számoltunk, de úgy, hogy az utolsó két hullámból már igen kis mennyiségű gomba szedhető.

Általában a jó minőségű, hőkezelt komposzt 100 kg-onként 20%-os termést ad hazai körülmények között. (Szerencsés esetben elérheti a 30%-ot is, de átlagosan csak 20%-os kihozatallal szabad tervezni.)