Ugrás a tartalomhoz

Zöldségtermesztők kézikönyve

dr. Balázs Sándor

Mezőgazda Kiadó

16. fejezet - Sóskafélék

16. fejezet - Sóskafélék

Sóska

(Rumex rugosus L.)

A termesztés jelentősége

Európa számos országában őshonos növény, egyszerű módszerekkel termeszthető, gazdasági jelentősége mégis csekély.

Táplálkozási szempontból a legnagyobb értéke, hogy nagyon korán ad fogyasztható termést. C-vitamin-tartalma mellett nagy ásványisó-készlete, elsősorban foszfor-, vas- és kalciumtartalma érdemel említést.

Rendszertana, növénytani és élettani sajátosságai

RENDSZERTANA

A termesztésben a keserűfűfélék (Poligonaceae) családjában három sóskafaj ismert.

A közönség sóska (Rumex rugosus L.) Európán kívül Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában őshonos növény. Vad alakja nálunk is megtalálható, elsősorban mélyebb fekvésű, vizes területeken, réteken fordul elő.

Az angol sóska (Rumex patientia L.) nálunk kevésbé ismert, néhány nyugat-európai országban fogyasztják egészen kis mennyiségben. Leveleinek alakja hasonlít a közönséges sóskáéra, íze kevésbé savanyú. Nagy előnye, hogy a rendkívül nagy hidegeket leszámítva egész télen át szedhető.

Szintén Nyugat-Európában ismert az ún. francia sóska (Rumex scutatus L.), amelynek levelei lényegesen kisebbek, mint a közönséges és az angol sóskáéi, pajzsra emlékeztető az alakjuk, színűk eltérően az előbb említett fajtól kékes tónusú. Fogyasztásra kevésbé alkalmas, mert íze egészen savanyú. Az angol és a francia sóska nálunk csak házikertekben fordul elő.

NÖVÉNYTANI JELLEMZÉSE

Évelő, lágy szárú növény.

Gyökér. Kezdetben erős főgyökeret fejleszt, amely viszonylag mélyen – 40–50 cm-re – hatol le a talajba. Később a főgyökér elveszíti víz- és tápanyagfelvevő szerepét, amit a dúsan fejlődő járulékos gyökerek vesznek át. Ezek általában sekélyen, a talaj felszínének közelében helyezkednek el. Gyökértörzse megnyúlt, hosszúkás, orsó alakú, fásodó, idővel erősen elágazó.

Hajtásrendszer. Lágy szára felálló. Levelei vastagok, lándzsa alakúak, szélük ép, enyhén a fonák felé pödrődnek.

Virágai összenőttek, bogas fürtöt alkotnak, egy növényen hímnős és egyivarú virág is megtalálható. Idegenmegporzó.

Termése apró, fényes, sötét színű, háromélű makkocska. Ezermagtömege 0,7–1,2 g. Csírázóképességét 3–4 évig is megtartja. Meglehetősen nehezen csírázik.

ÉLETTANI JELLEMZÉSE

Környezeti igényéről nagyon keveset tudunk, kutatásával alig foglalkoznak.

Hőigény. Nem melegigényes növény. A hideget jól tűri, általában mínusz 10–15 °C alatt a levélzete elfagy. Hőmérsékleti optimuma 16 °C körül van. Magja már néhány fokkal a fagypont felett csírázásnak indul, de az optimális hőmérséklet ennél lényegesen magasabb, 20 °C körül van.

Fényigény. Elviseli a félárnyékos körülményeket is, de igazán gyorsan csak a közvetlen megvilágítás hatására fejlődik. Hosszú nappalok és a meleg hatására gyorsan magszárba megy.

Vízigénye nagyobb, mint a többi levélzöldségféléé. Nemcsak a nedvesebb talajokat igényli, szereti, ha a levegő páratartalma is nagy. Nagy leveleket csak párás, nedves körülmények között fejleszt.

Tápanyagigény. Az esszenciális tápelemek közül elsősorban sok nitrogént hasznosít. Foszforigénye csekély. Egyes megfigyelések szerint a kálium a télállóságát javítja. Viszonylag jelentős a vas- és magnéziumfelvétele a talajból. Nem kifejezetten sóérzékeny növény. A talajok szerkezete és kémhatása iránt nem igényes. Szinte valamennyi talajtípuson megterem.

Termesztés

A talaj-előkészítést alapvetően meghatározza, hogy magja meglehetősen apró, és viszonylag nehezen csírázik. Csak kifejezetten jól előkészített magágyba szabad vetni. Ősszel és tavasszal is vethető, ezért a vetést megelőző talaj-előkészítő munkák ettől függően eltérőek. A szántást vagy a forgatást azonnal kövessék a felületegyengető és tömörítő eljárások, hogy a talaj keveset veszítsen nedvességéből. Az apró mag miatt nagyon fontos a magágy ülepedése, ezért az előkészítést követően célszerű pár napot várni a vetéssel.

Mint minden évelő zöldségféle alá, a sóska alá is célszerű a szántás alkalmával érett istállótrágyát vagy komposztot a talajba munkálni. Ennek mennyisége a talaj kötöttségétől és szervesanyag-tartalmától függően 40–80 t/ha. A műtrágyaadagok meghatározásakor a laboratóriumi vizsgálatok eredményei a mérvadók. A fajlagos műtrágyaigényét a 146. táblázat tartalmazza.

A sóskát általában magvetéssel szaporítjuk. Kisebb felületen alkalmazhatunk tőosztást is, amelynek kétségtelen előnye, hogy hamarabb szedhetők a levelek, de hátránya, hogy egy-egy tő legfeljebb 4–5 felé szedhető szét, vagyis csekély a szaporulat.

A tavaszi magvetés ideje március (amint a talajra rá lehet menni), esetleg április, az őszié augusztus, szeptember. A tavaszi vetésből már nyáron szedhetők a levelek, az őszi vetés csak a következő év tavaszán ad termést.

A magot 30–35 cm-es sortávolságra, esetleg ikersorba (35+15 cm) vetjük. A széles sortávolság a rendszeres kapálás, gyomlálás végett szükséges. A vetés mélysége 2–3 cm. A sekély vetés hamar kiszárad, a mélyre vetett mag csírái nem tudják elérni a talajfelszínt. A vetőmagigény 2 kg/ha (2 g/10 m2).

A mag nehezen csírázik. A vetés után, közvetlenül a kelést megelőző napon célszerű perzselő hatású gyomirtóval a kikelt gyommagvakat elpusztítani. A sóskamag közé sorjelző növény (pl. fejes saláta) magját is szokták keverni, amely egy-két nap után kikelve jelzi a sorok helyét, ezzel lehetővé téve a sorközök kelés előtti kapálását.

146. táblázat - A sóska fajlagos műtrágyaigénye (hatóanyag, kg/t termés)

Termőhely

A talaj tápanyag-ellátottsága

igen gyenge

gyenge

közepes

igen jó

Nitrogén

I.

10

8

6

4

II.

10

8

6

4

III.

11

9

7

4

IV.

12

10

8

5

3

Foszfor

I.

12

9

7

4,5

II.

14

10

8

5

III.

10

8

7

5

IV.

8

7

6

4

Kálium

I.

16

11

7

4

3

II.

17

11

8

5

4

III.

16

10

7

4

3

IV.

17

12

9

5

4


Fontos ápolási munka az öntözés és a fejtrágyázás. Sekély gyökeresedése miatt csak kisebb vízadagokkal (10–20 mm) és gyakran – egy tenyészidőben 5–6 alkalommal – öntözzük, hogy a leszedett levelek helyébe jó minőségű, zsenge levelek képződjenek. Az öntözésekkel együtt célszerű a fejtrágyát is kijuttatni, a felhasználódó (esetleg kimosodó) nitrogén utánpótlására.

Rendszeres ápolással a terméshozam elérheti a 10 t/ha-t.

Hajtatás

A sóska fólia alatti hajtatása viszonylag egyszerű és gazdaságos. Elsősorban a fűtés nélküli és enyhén fűthető termesztőberendezések, esetleg melegágyak és a síkfóliák jöhetnek számításba. Nagy hőlépcsővel fűtött fóliasátrakban vagy üvegházakban a termesztése nem gazdaságos.

Két hajtási formáját alkalmazzák: az állandó helyre vetést és a tövek ültetését. Az előbbi valamivel elterjedtebb. Ehhez augusztus végén, legkésőbb szeptember elején, kiváló minőségben előkészített magágyba vetik a sóska magját. A későbbi magvetésekből nem fejlődik a tél beállta előtt megerősödött sóskaállomány. Ugyanis akkor gazdaságos a sóska hajtatása, ha még az őszi meleget és a napfényt ki tudjuk használni, és nem fűtéssel kell a tövek megerősödését elősegíteni.

A vetés mélysége a hajtatásban igen fontos. Az 1,5–2 cm mély vetés adja a legjobb eredményt. A sortávolság a 15–20 cm, a tőtávolság kb. 2–2,5 cm. Kelés után kb. 5 cm-re ritkítsuk ki a növényállományt.

Meleg ősz esetén még a tél beállta előtt két-három alkalommal megszedhetjük a növényeket. A szedéseket követően előbb kitisztítjuk a töveket, összegyűjtjük a beteg leveleket, majd a talajt fellazítjuk. Újból fejtrágyázunk, lehetőség szerint tápoldatozzunk. Ilyenkor már célszerű komplex műtrágyából készült oldatot kijuttatni, tekintettel arra, hogy a növény a felső talajréteget már erősen kiélte. Decemberben, januárban rendszerint csak egészen minimális öntözésre van szükség. Az idő melegedésével a levélképzés felgyorsul, és február végén, március elején (három-négy héttel korábban mint a szabad földön) elkezdhetjük a szedést.

Fűtött fólia alatt nem állandó helyre vetéssel szaporítják, hanem előnevelt töveket ültetnek szeptember végén, és egész télen át szedik.

Magtermesztés

A magtermő sóska vetése, tenyészterülete, kezdeti ápolási munkái teljes egészében megegyeznek a fogyasztásra szánt növény termesztésével. Különbség a szelektálásban van, amit a magtermő táblán a nyár elején, a magszárak kifejlődése előtt megkezdünk. Ez a munka elsősorban a vadsóskához hasonló, valamint a beteg egyedek kiválogatásából áll.

A sóska magját nem célszerű az első évben szedni, a tulajdonképpeni magfogás a második évtől kezdve indul meg.

Az aratás akkor kezdődik, ha a magtokok megbarnulnak, bennük a magvak fényes, feketésbarna színt mutatnak (SOMOS, 1983).

A levágott szárat egy-két napig utánérni hagyjuk, majd normál cséplőgéppel, csökkentett szélsebességgel kicsépeljük. A várható magtermés 300–500 kg/ha.