Ugrás a tartalomhoz

Zöldségtermesztők kézikönyve

dr. Balázs Sándor

Mezőgazda Kiadó

Zeller

Zeller

(Apium graveolens L. convar. rapaceum [MILL.] GAUDICH)

A termesztés jelentősége

GAZDASÁGI JELENTŐSÉGE

Régóta termesztett növény. Az egyiptomiak, a görögök, a rómaiak már ismerték és fogyasztották. Ősalakja, a vadzeller (Apium graveolens var. silvestre Presl.), kozmopolita. Megtalálható Európában, Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában, valamint a Kanári-szigeteken.

A zeller nem tartozik a világ és Magyarország legfontosabb zöldségnövényei közé. Megítélése külföldön kedvezőbb, mint idehaza. Nyugat-Európában az egyik legkedveltebb zöldségnövény. Vetésterülete az utóbbi években csökkent, a korábbi 1000 ha-ról 500 ha-ra. Hazánkban főleg szabad földön termesztik, hajtatása jelentéktelen. A piacon az év nagy részében így is megtalálható.

Három típusa van. A gumós, a halványító- és metélőzeller. Nálunk és Közép-Európában az első változatot termesztik, Angliában, Franciaországban, Olaszországban és Észak-Amerikában pedig inkább a halványítózellert kedvelik. A metélő típusnak kisebb a jelentősége.

TÁPLÁLKOZÁSI JELENTŐSÉGE

Táplálkozási jelentősége kicsi. B1-, B2- és C-vitamin található benne. Ásványianyag- és illóolaj-tartalma szintén jelentős. Ezeken kívül található benne kevés cukor, aszparagin és tirozin is. A levélben mindig több a vitamin és az ásványi anyag.

Hazánkban az 1 főre jutó évi fogyasztás 0,5–0,8 kg (gumós).

Rendszertana, növénytani és élettani sajátosságai

RENDSZERTANA

A zeller (Apium graveolens) az ernyősvirágúak (Apiaceae, korábban Umbelliferae) családjába tartozik.

Kétéves növény, amelynek három egymástól jól elkülöníthető változata ismert. Ezek:

A. g. convar. rapaceum – gumós zeller,

A. g. var. dulee – halványítózeller,

A. g. var. silvestris secalinum – metélőzeller.

NÖVÉNYTANI JELLEMZÉSE

A gyökér típusként változik. A gumós zelleré gumóból és gyökérágakból áll. E típuson a főgyökér csak fiatalkorban különböztethető meg. A gumó szárgumó. Három részből – a szik feletti szárból, a szik alattiból és a főgyökér felső részéből – áll. A gyökérágak ennek oldalán és főleg az alján helyezkednek el. A kevés gyökér könnyíti a szedést, a tisztítást, a sok pedig nagyobb gumótermést eredményez.

A halványító- és a metélőzeller gumót nem képez. Ezeken a főgyökér végig jellemző, és az elágazásoktól jól megkülönböztethető.

A levelek az első évben tőlevelek, levélrózsát alkotnak. A nyél általában hosszú és vastag, a lemez pedig szabdalt. A halványító típus levélnyele különösen hosszú (50–60 cm) és vastag (4–5 cm). A levél összetett és páratlanul szárnyalt.

A száron lévő levelek hasonlóak, csak kisebbek. Levele hasonlít a petrezselyemére, de attól jól megkülönböztethető.

A szár a második évben jelenik meg. Bordázott, 80–120 cm magas. Kivételes esetekben – hideg hatására – már az első évben is megjelenhet, de ilyenkor a fogyasztható részek fejlődése elmarad.

Virágzata összetett ernyő, sok-sok virággal. A virágokban két bibe található. Porzói előbb érnek, így az önbeporzás lehetősége kizárt, tehát idegen beporzó.

A termés két magból álló ikerkaszat.

A magvak lapos oldalukkal simulnak össze. Barnák és szürkésbarnák. A magon 5 borda található, 3 a háti és 2 a hasi oldalon. Apró, ezermagtömege 0,4–0,5 g. 4–5 évig csírázóképes.

115. ábra - Halványítózeller (fotó: ifj. BALÁZS SÁNDOR)

Halványítózeller (fotó: ifj. BALÁZS SÁNDOR)


ÉLETTANI JELEMZÉSE

Fényigénye kevésbé ismert. A többi gyökérfélénél azonban több fényt igényel. A gyenge fényt nem kedveli. Árnyékban a növénykék megnyúlnak, vékonyak maradnak, gyökerük is satnyább lesz, így a gumófejlődés nem lesz kielégítő. Hosszúnappalos növény, virágot csak 12 óránál hosszabb megvilágítás esetén képez.

Hőigénye közepes. A többi gyökérfélénél több hőt igényel. Hőoptimuma 19±7 °C. Csírázása már 5–6 °C-on megindul, de kelése 26 °C hőmérsékleten a leggyorsabb. Szikleveles korában 12 °C a kedvező hőmérséklet, később a fénytől és a napszaktól függően az optimum körüli érték a megfelelő. A hideget viszonylag jól tűri. Lombos állapotban a talajban mínusz 4, mínusz 5 °C-ot is kibír. A talajból kiemelve, lombjától megfosztva azonban fagyérzékeny.

Vízigénye a gyökérféléké között a legnagyobb. Sok vizet igényel a csírázáshoz és a gumó fejlődéséhez. Ebből következik, hogy kedveli a párás levegőt és a talajban is sok vizet kíván. A „lábvizet” viszont nem szereti, így kerüljük a magas talajvízű területeket. Transzspirációs együtthatója 290.

Tápanyagigénye közepes. Nitrogénből, foszforból kevesebbet, káliumból sokat igényel. Fajlagos tápanyagigénye 1 t termés előállításához nitrogénből 3,5 kg, foszforból 2,0 kg, káliumból 6 kg. Tápanyagfelvételére jellemző, hogy a nitrogén 50%-át, a foszfor 25%-át, a káliumnak pedig 35%-át a gumófejlődés utolsó hónapjában veszi fel.

TERMESZTETT FAJTÁK

A fajták kiválasztásakor a következő értékmérő tulajdonságok fontosak:

– a lombozat alakulása,

– a gumók alakja, felülete, mérete,

– a hús színe, tömörsége,

– a gyökérzet tömege és elhelyezkedése,

– a tenyészidő hossza.

A lombozat lehet felálló, félig felálló és elterülő. Napjainkban – amikor a betakarítást főleg géppel végzik – a felálló és a félig felálló lombú fajtákat részesítik előnyben. Fontos a lombozat erőssége is, amely szintén fajtatulajdonság. Csomózott áru forgalmazásakor az erősebb lombú fajták vannak előnyben. A levélnyél hosszúsága 8–18 cm között változhat.

A gumó alakja lehet gömbölyű (Hegykői), alul kiszélesedő (Alabástrom), megnyúlt gömb (Frigga) és lapított gömb (Roka). Az utóbbi időben – a gépi betakarítás terjedésével – a gömbölyű változatok kezdik kiszorítani a más formájúakat. A gumó felszínének alakulása szintén fajtabélyeg. A felület lehet sima, gyűrűzött, dudoros vagy rücskös. A sima gumójú fajtákat könnyebb szedni, tisztítani, kisebb a veszteség és a munkaráfordítás. A gumóméret ugyancsak fajtatulajdonság. A kis gumó tömege 250 g, a közepesé 300–320 g, a nagyé pedig 350–400 g.

116. ábra - Zellergumó (fotó: ifj. BALÁZS SÁNDOR)

Zellergumó (fotó: ifj. BALÁZS SÁNDOR)


A hús színe fajtánként változhat. Lehet hófehér, fehér, krémszínű és sárgásfehér. A hófehér és a fehér húsú fajtákat mindig előnyben kell részesíteni. A főzéskor elváltozó hússzín (feketedés) nem öröklött tulajdonság, hanem csak hajlam, általában túltrágyázásra és mikroelemhiányra vezethető vissza. A legtöbb fajta húsa tömör, nem üreges. Az üregesedés szintén csak hajlam, többnyire a hirtelen, gyors növekedés következménye.

Fontos tulajdonság a gyökérzet erőssége és elhelyezkedése is. A finomabb, vékonyabb és a gumó alján elhelyezkedő gyökérzet a kedvezőbb, ezek a fajták könnyebben szedhetők és tisztíthatók. Ezzel szemben az erősebb, nagyobb gyökérzetűek hozama mindig nagyobb.

A tenyészidő hossza szintén meghatározó fajtatulajdonság. A legrövidebb 180, a leghosszabb 240 nap. A rövid tenyészidő a korai termesztésben és a hajtatásban előnyös.

A legismertebb fajták jellemzői a 116. táblázatban találhatók.

116. táblázat - Zellerfajták

Fajta

Tenyészidő (nap)

A gumó

A gyökérzet

A levél

A hús

Felhasználása

mérete

alakja

típusa

színe

Hegykői

180–220

nagy, sima

gömb

kevés

felálló

sötétzöld

fehér, tömött

friss fogyasztásra, hűtő- ipari feldolgozásra

Alabástrom

180–220

közepes, rücskös

lapított gömb

kevés

felálló

középzöld

fehér, üregesedő

friss fogyasztásra

Monostorpályi

200–240

közepes, sima

megnyúlt gömb

kevés

kevert

sötétzöld

tömött fehér

friss fogyasztásra, tartó- sítóipari feldolgozásra

Frigga

200–240

közepes, sima

gömb

kevés

felálló

középzöld

tömött, fehér

tartósítóipari feldolgo- zásra

Imperator

200–240

nagy, rücskös

gömb

sok

felálló

középzöld

tömött, sárgásfehér

tartósítóipari feldolgo- zásra

Roka

közepes

lapított gömb

sok

felálló

középzöld

tömör, sárgásfehér

friss fogyasztásra, tartó- sítóipari feldolgozásra

Apia

180–200

sima

gömb

kevés

felálló

középzöld

tömör, hófehér

friss fogyasztásra


Szabadföldi termesztés

Magyarországon a három zellertípus közül szabad földön csak a gumós zellert termesztik.

A kis- és nagyüzemekben egyaránt termeszthető, elsősorban azonban nagyüzemi növény, mert technológiája jól gépesített. Technológiai változatai még nincsenek. A zömét őszi betakarításra termesztik. A nyáron, már augusztusban betakarított mennyiség minimális.

AZ ÉGHAJLAT ÉS A TALAJADOTTSÁGOK HATÁSA

Az ország éghajlata, időjárási viszonyai kedvezőek a termesztésére. A fényviszonyok megfelelőek, és a hőmérséklet is kedvező. A csapadék azonban a legtöbb helyen kevés, de a vizet öntözéssel pótolni lehet. Ebből következik, hogy ahol öntözni tudunk, mindenütt termeszthető.

A termeszthetőség korlátozó tényezője inkább a talaj. A szélsőséges talajtípusokon, futóhomokon, szikes és köves talajokon nem termeszthető. Számára a tápanyagban, szerves anyagban gazdag középkötött talajok a legkedvezőbbek. A kémhatásra szintén érzékeny, az erősen savanyú és a túlságosan lúgos talajokat nem szereti. A 6,3–7,5 pH-értékű talajok a megfelelőek termesztésére.

A NÖVÉNYVÁLTÁS ÉS JELENTŐSÉGE

A zeller monokultúrára érzékeny növény. Ezért önmaga vagy más gyökérféle után csak 6–7 év múlva kerülhet. Ennek oka elsősorban a lombot károsító kórokozók elszaporodása. A növényváltásnak tehát igen nagy a jelentősége a zeller termesztésében.

Elhelyezhető mindkét öntözött forgótípusban, a kombináltban és a zöldségesben egyaránt. Körzeteiben a kombinált, városok közelében pedig a zöldséges vetésforgók növénye. Hosszú tenyészidejű (180–240 nap), ezért kettős hasznosításra nem alkalmas, a forgóban mindig főnövényként (terményként) szerepel.

TÁPANYAGELLÁTÁS

A tápanyag visszapótlásakor figyelembe kell venni igényét, a talaj tápanyagkészletét és a tervezett termés mennyiségét. Ha a talaj termékenységét meg akarjuk tartani, akkor legalább az általa kivont mennyiséget vissza kell juttatni.

A tervezhető termés mennyisége a fajta és a termőhely függvénye. A legkevesebb 15 t/ha, a legnagyobb 35 t/ha.

Fajlagos műtrágyaigényét a 117. táblázat foglalja össze. Tápdús talajon a kisebb, tápanyagban szegény talajon pedig a nagyobb adagokat kell kijuttatni. Természetesen az a jó, ha az adagokat talajvizsgálat eredménye alapján határozzuk meg.

117. táblázat - A zeller fajlagos műtrágyaigénye (hatóanyag, kg/t)

Termőhely

A talaj tápanyag-ellátottsága

igen gyenge

gyenge

közepes

igen jó

Nitrogén

I.

5,8

5,5

4,8

3,5

1,8

II.

6,3

6,0

5,0

4,0

2,5

III.

6,5

6,2

5,3

4,2

2,6

IV.

7,0

6,5

6,0

5,0

3,5

Foszfor

I.

4,8

2,6

1,7

0,9

0,3

II.

3,5

2,8

2,0

1,0

0,4

III.

3,4

2,9

2,1

1,3

0,5

IV.

4,6

3,2

2,4

1,5

0,6

Kálium

I.

10,0

9,0

6,5

3,5

1,8

II.

12,0

10,0

7,0

4,0

2,0

III.

13,5

11,0

7,3

4,2

2,2

IV.

15,0

13,5

8,5

5,8

3,7


A visszapótlásra a műtrágyák és a szerves trágyák egyaránt alkalmasak. A gyökérfélék közül a zeller az egyedüli, amelyik kevésbé érzékeny a közvetlenül adott szerves trágyára, de célszerűbb azt az elővetemény alá adni. (A szerves trágya javasolt mennyisége 30–40 t/ha.)

A trágyafélék kijuttathatók alap-, indító- és fejtrágyázással. A szerves trágyát mindig ősszel, alaptrágyaként adjuk. Így adható a foszfor és a kálium is, bár egyes szakemberek szerint kedvezőbb, ha ezek egyharmadát indítótrágyaként tavasszal adjuk. A nitrogént elsősorban fejtrágyaként juttatjuk ki, de adható alap- és indítótrágyaként is. A fejtrágyázás időpontjai június, július, augusztus.

Az alaptrágyát szántással, az indítót a magágyat előkészítő talajművelő eszközökkel és a fejtrágyát öntözéssel vagy növényvédő gépekkel juttatjuk a talajba, illetve a növényre.

TALAJMŰVELÉS, TALAJ-ELŐKÉSZÍTÉS

A zellert palántázva termesztjük; csíranövényként és palántaként is nagyon érzékeny növény, ezért technológiájában a talaj előkészítése az egyik legfontosabb elem.

Az ültetőágy akkor megfelelő, ha felszíne sima, egyenletes, a terület gyommentes és ülepedett, de az ültetési mélységig megfelelően lazított és aprómorzsás, rögmentes szerkezetű.

Az előkészítés módja, időpontja az elővetemény függvénye.

Előző évi talajmunkák. Az alap-talajművelés a tarlóhántással kezdődik és a mélyszántással fejeződik be. A hántás eszköze az eke vagy a tárcsa. Időpontja akkor megfelelő, ha az előtermény lekerülése után a lehető legrövidebb időn belül sor kerül rá. A hántás később gyomosodhat, ezért ápolni kell.

Az őszi mélyszántás időpontja szeptember, október vagy november, függ az erőgép-kapacitástól. Eszköze bármely eketípus. Elmunkálására, lezárására nincs szükség, mivel a zellert csak a következő év tavaszának közepén (május) ültetik ki. A lezárásra csak akkor van szükség, ha már szeptemberben szántottunk

Tavasszal, ha a talaj tömődött, lazítunk, ha gyomos, gyomtalanítunk, és ezek után minden esetben simítózunk. E munkálatokkal egy időben a barázdákat is be kell húzni. E műveletek eszközei: a grubberek, a boronák, a tárcsák és a barázdabehúzó. A késői kiültetés miatt a műveletek közül többet meg kell ismételni. A konkrét talaj-előkészítés (magágykészítés) időpontja a május, az ültetést közvetlenül megelőző időszak.

VEGYSZERES GYOMIRTÁS

Vegyszeres gyomirtása hasonló, mint a többi gyökérféléé. Az első az ültetést megelőző időszak. Ritkán van rá szükség, mert ekkor a gyomirtás még mechanikai eszközökkel is elvégezhető. Célja legtöbbször az ültetés előtti talaj-előkészítés segítése. A vegyszer valamelyik perzselő hatású gyomirtó.

A következő kezeléssel legalább 2 hetet kell várni, mivel a zeller vegyszerérzékeny. A szer Merkazin vagy Gezagord (1,75–2,2 kg/ha), de használható a Maloran 50 WP is (2,2–2,5 kg/ha).

E szerek hiánya esetén az Afalon (1,5–1,7 kg/ha) is alkalmazható. Esetleg később ez a kezelés megismételhető. A növényvédő permetezéseket a szükségletnek megfelelően kell elvégezni. Párás, csapadékosabb időjárásban a zeller nagyon érzékeny a szeptóriás levélfoltosságra, erre kiemelten oda kell figyelni.

SZAPORÍTÁS

A zellert magról szaporítjuk. A magvai azonban nagyon kicsik, ezért a többi gyökérfélétől eltérően előbb palántát nevelünk belőlük. A palánta nevelhető tűzdelés nélkül és tűzdeléssel. Az előző elterjedtebb, az utóbbi drága, ezért csak akkor alkalmazzák, ha már augusztusban darabos árut akarnak a piacra vinni. A tűzdelt palánta mindig erősebb, legtöbb esetben a növényeken már a gumóképződés is megindul.

Vetés előtt a magot csávázni kell.

Tűzdelés nélküli palántaneveléshez a mag vethető szórtan és sorosan. Az igen kicsiny zellermag csak úgy vethető egyenletesen, ha a vetőmag harmadát a végén szórjuk ki azokra a helyekre, ahová először kevesebb vetőmag hullott. Nagyon fontos az egyenletes, sima, ülepedett talajfelszín, mert a vetés mélysége csak 0,5 cm, és öntözéskor a víz a magvakat összemoshatja. Legjobb módszer, ha az ülepedett felszínt 0,5–0,7 cm mélységéig fellazítjuk, erre szórjuk a magot, majd lapogatóval, kézi hengerrel újra tömörítjük. Takarás esetén a lazítás elmarad, a mag az ülepedett felszínre kerül, ezután takarjuk, majd tömörítjük.

A zeller sorba is vethető. Ez is végezhető kézzel és kézi vetőgéppel. A mini Nibex az egyik legjobb egysoros vetőgép. A sorok távolsága 6 cm, 6,5 cm, 7 cm. A vetési mélység 0,5 cm, a sáv szélessége 0,5–1 cm. Az árkokat a kézi és a gépi vetés után is be kell húzni, mert a kisgépnek nincs takaró eleme. A tömörítés természetesen itt is szükséges.

Az állománysűrűség nagyon fontos, mert sűrű állományban a palánták elvékonyodnak, felnyurgulnak. 1m2-en csak 800–1000 db növényt szabad fölnevelni, ez folyóméterenként 80–100 db vetőmagot jelent. A vetőmagtávolság 1–1,2 cm, ebből folyóméterenként 60–70 növény és négyzetméterenként a 800–1000 db palánta várható. A magszükséglet 0,5–1 g/m2. Hektáronként 60–120 ezer növény ültethető, amely 90–140 g vetőmagból állítható elő.

A szaporításhoz normál és drazsírozott vetőmag is felhasználható, az utóbbi a jobb. A vetés időpontja február vége, március eleje.

Tűzdeléses palántaneveléshez korábban, már február közepén vetünk. A mag vethető szaporítóládába, növényasztalra és a létesítményben kialakított vetőágyba. Az állomány itt sűrűbb. A magszükséglet 3–4 g/m2, a palánták száma pedig 3000–4000 db.

A tűzdelés időpontja március első fele (2–4 héttel a vetés után). A tűzdelést már az első lomblevelek kialakulásakor elkezdhetjük. Ez a legtöbb esetben kézi munka, amelyet sorolóráccsal vagy tűzdelővassal segíthetünk. A tűzdelővas az ágyás szélességével azonos hosszúságú L vas, a profiloldalai 5 cm szélesek.

A sortávolság 5–6 cm, a tőtávolság 2–3 cm, amelynek megfelelően a palántamennyiség négyzetméterenként 500–1000 db között változhat.

Az ápolási munkák közül ki kell emelni az öntözést, a növényvédelmet és az edzést. Különösen a magvetések öntözésével kell vigyázni, nehogy a vetőmagvak összemosódjanak. A növényvédelem főleg a palántakori betegségek és kórokozók elleni védelmet jelenti, de kiterjedhet a lombot károsító betegségekre is. A palántákat a többi növénynél már megismert módon kell edzeni.

Az ültetésre májusban, lehetőleg a késő tavaszi fagyok után kerül sor. Egyes, kevésbé fagyveszélyes helyeken már április végén is kiültethető a zeller, a lényeg, hogy az ültetés június elejéig befejeződjék. Ebből következik, hogy a palántanevelési idő nagyon hosszú, legalább 10 hét, de lehet 14 hét is. A kiültetésre alkalmas palánta 3–4 lombleveles és 12–15 cm magas.

A művelési mód a legtöbb esetben sík, kivételes esetekben lehet ágyásos vagy bakhátas.

Az elrendezés lehet soros, művelőutas soros, ikersoros és szalagos. A legelterjedtebb a soros és ennek művelőutas változata. A művelőutak egymástól való távolsága a legtöbb esetben a növényvédő gépek munkaszélességével egyezik meg.

A sortávolság szinte minden esetben 50 cm (lehet 60 cm is), a tőtávolság pedig a fajta függvénye. A kisebb gumójúakat 33 cm-re ültetjük. Az állománysűrűség tehát ennek megfelelően 60 ezer tő/ha, 70–80 ezer tő/ha, illetve 100–120 ezer tő/ha.

A palánták ültethetők kézzel, nagyobb felületen géppel. Erre a legmegfelelőbb az UPK–6-os ültetőgép.

Ültetéskor fontos, hogy a palánta ne kerüljön mélyebbre, mint a palántaágyban volt.

ÖNTÖZÉS

A zeller vízigényes növény. Termesztése öntözés nélkül alig képzelhető el. Az első öntözés az iszapoló öntözés, erre ültetéskor (növényenként 4–5 dl víz) vagy azt követően (10–15 mm víz) kerül sor. Június–júliusban és augusztusban 3–4 alkalommal szükség van csapadékpótló öntözésre (30–40 mm) is.

EGYÉB ÁPOLÁSI MUNKÁK

A zeller ápolási munkái a talajlazítás, a már ismertetett öntözés, fejtrágyázás, a gyomirtás és a növényvédelem.

A zeller szereti a laza, porhanyós talajt, és mivel az elrendezése lehetővé teszi, a tenyészidőben 3–4 alkalommal is kapálni kell. Ez lehet kézi és gépi. Természetesen nagyüzemben a gépeket kell használni. Célja a talajtakarás mellett a gyomirtás is. Időpontját mindig egyeztetni kell az öntözés és a vegyszeres gyomirtás időpontjával. Az a jó, ha öntözés után és vegyszeres gyomirtás előtt kerül rá sor.

BETAKARÍTÁS

A zeller leveles gumó, gumó és levélzöld formájában kerülhet piacra.

A leveles gumó hajtatásából júniusban, szabadföldi termesztésből július végétől kerülhet forgalomba. Az áru legyen ép, egészséges és tisztára mosott, üde zöld levelű és egyöntetű. E terméknél nincs nagyságra vonatkozó előírás.

A levelétől megtisztított gumó a szabadföldi termesztésből származik. Mivel a gumó fő növekedési időszaka augusztustól októberig tart, betakarítási időszaka október, november. A fagyoktól kevésbé kell védeni, mert a talajban lombjától takartan 3–4 napos hideget (mínusz 4, mínusz 5 °C) is kibír károsodás nélkül, de ezen a hőmérsékleten a talajból kiemelt, lombjától megfosztott gumó már jelentős károkat szenved. A szedést a korai, rövid tenyészidejű fajtákkal kezdjük, és a hosszú tenyészidejűekkel fejezzük be. A piacképes áru fajtára jellemző alakú, egyöntetű méretű, tiszta, leveleitől és gyökereitől megtisztított, ép, tárolásra érett és egészséges. Az I. osztályú áru vállátmérője szeptember 15-ig legalább 4 cm, szeptember 16-tól pedig legalább 6 cm. A II. osztályúé 3 cm, 4 cm.

Az érést ezenkívül a tenyészidő hossza és az alsó levelek sárgulása jelzi.

A zellerlomb az utóbbi években lett keresett áru. Felhasználói a konzerv-, a hűtő-, valamint a szárítóipar. Nincs külön technológiája. A gumójáért termesztett növény lombját értékesítik. Betakarítási ideje csak néhány nappal előzi meg a gumóét. Ebben az esetben a betakarítás kétmenetes, először a lombot kaszálják le, majd a gumót takarítják be.

A zeller betakarítható kézzel, félig gépesítve és géppel. A kézi csak kisüzemi betakarítási mód. A félig gépesített módszer nagyüzemi eljárás, ott használják, ahol nem állnak rendelkezésre betakarítógépek. Itt a kiemelést géppel, a szedést, gyűjtést kézzel végzik. A kiemelőgépek ugyanazok, mint amelyeket már a többi gyökérfélénél említettük. A gépi szedés nagyüzemi módszer. Használhatók hozzá a nyűvő és ásó rendszerű gépek egyaránt. Közülük csak a VICON cukorrépaszedőt emeljük ki, amely zellerszedő adapterrel is ellátható. Két sort szed, munkasebessége 2,5–3,5 km/h, teljesítménye 1 ha/h.

A terményt a szabványnak megfelelően kell előkészíteni. Ez történhet kézzel vagy géppel. Az egyik legjobb géptípus a holland VICON zellertisztító. A gyökereken kívül eltávolítja a földszennyeződést is. Teljesítménye 1 t/h. Kiszolgálásához általában 6 személy szükséges.

A termésmennyiség a fajta és a termelőhely függvénye. Általában 15 t/ha és 35 t/ha között változhat. Sajnos sokszor baj van a technológiai fegyelemmel, így az országos átlag csak 1–1,2 t/ha. A levélzöld mennyisége 15–20 t/ha.

Hajtatás

A zeller elsősorban szabadföldi növény. Jól tárolható, így az évi szükséglet jórészt szabadföldi termesztéssel is kielégíthető. Ebből következik, hogy hajtatása jelentéktelen, csak az utóbbi időben kezdett elterjedni.

Fűtött fóliás létesítményekben hajtatják. Szaporítási módja palántanevelés, amely lehet tűzdelés nélküli és tűzdeléses. A mag január közepén vethető, a tűzdelés időpontja február eleje, az ültetésé március vége. A magszükséglet 0,5–1 g/m2, tűzdelés esetén 3–4 g/m2, a palántákat tápkockába tűzdeljük (4×4 cm-es). A kiültetésre alkalmas palánta 4–6 lombleveles és 10–15 cm magas.

A talaj-előkészítés, a trágyázás azonos a többi gyökérféléével, azzal a különbséggel, hogy itt 5–8 kg/m2 mennyiségben érett istállótrágyát is adunk.

Kézzel, ültetőfa vagy -kanál segítségével ültetik. A művelési mód sík, az elrendezés soros. A tenyészterület 30–40×10–15 cm.

Ápolási munkái az öntözés és a növényvédelem.

A szedés júniusban már akkor elkezdődhet, amikor a gumó átmérője a 20 mm-t eléri. Értékesíthető darabos árukánt és csomózva, természetesen mindként esetben lombbal. Egy-egy csomóba 5 db növény kerül. 1 m2-ről 20–25 db, illetve 4–5 csomó takarítható be. A gumót értékesítés előtt meg kell mosni, a lombot azonban gyorsan meg kell szárítani, mert vizesen könnyen bemelegszik.

Ökonómia

A hagyományos, kézi munkán alapuló technológia nagyon munkaigényes. A hektáronként szükséges gépi munka 500–600, a kézi pedig 1300–1400 óra. Félig gépesített és gépesített technológiával 100, illetve 1000 óra alá csökkenthető. A teljes gépesítés további csökkentési lehetőséget rejt magában. A ráfordítás 100–120 ezer Ft/ha, a bevétel 140–160 ezer Ft/ha.

Magtermesztés

A zeller magtermesztése nálunk jelentéktelen. Kicsi a vetésterülete, így a belföldi forgalom és az export minimális. Elsősorban a hazai nemesítésű fajták vetőmagját állítjuk elő, a külföldi fajtákat pedig importáljuk. A import kb. 1 t évenként. Kétéves növény. Az első évben dugványt nevelünk, a második évben fogjuk a magot.

• Az első évben magvetése, palántanevelése majdnem teljesen ugyanaz, mint a fogyasztásra termelt zelleré. A különbség az ápolási munkában van. Ezek ugyanis a lomb és a gumó szelekciójával bővülnek. A lombszelekciót a betakarítás előtt szeptemberben, októberben kell elvégezni. Ilyenkor eltávolítjuk a beteg, az eltérő levélformájú, levélállású és levélszínű egyedeket. A már első évben magszárat hozó egyedeket szintén el kell távolítani.

A gumószelekciót kiszedés után az áru előkészítésével egy időben végezzük. Ekkor a beteg, sérült gumókon kívül a fajtától eltérő típusokat is ki kell válogatni. Előkészítéskor különösen fontos, hogy a lomb eltávolításakor a szívlevelek épek maradjanak. A gumókat ugyanúgy tároljuk, mint a sárgarépát.

• A második évben a dugványokat alapos válogatás után már március elején kiültetik.

A talaj- és a tápanyagigény lényegesen nem változik. A talajművelés is ugyanaz, mint az előző esztendőben.

Ültethető géppel és kézzel. Ma már az előző az általános. Eszközei a palántázógépek, amelyekről a tárcsákat eltávolítjuk. Az ültetési mélység akkor megfelelő, ha a dugványokra legalább 1–2 cm földréteg kerül.

A művelési mód mindig sík, az elrendezés soros. A sortávolság 50–60 cm, a tőtávolság 30–40. Ennek megfelelően a dugványszükséglet 5–7 db/m2, azaz 50–70 ezer db/ha.

Idegenmegporzású növény, az izolációs távolság 600–1000 m. Szokvány-magtermesztés esetén elegendő a 600 m.

Ápolási munkái a sárgarépa- és a petrezselyem-magtermesztés ápolási munkáival megegyeznek, aratása szintén. Kivétel talán az, hogy támrendszer mellett is nevelhető. Erre az ad lehetőséget, hogy a vetőmagtermő terület kicsi.

A betakarítás időpontja augusztus, a várható termés pedig 0,5–0,8 t/ha.

Pasztinák

(Pastinaca sativa L.)

A termesztés jelentősége

GAZDASÁGI JELENTŐSÉGE

Őshazájaként valamennyi szerző Eurázsiát jelöli meg. THOMPSON és KELLY (1957) európai és ázsiai eredetűnek tartják, és megjegyzik, hogy a régi görögök és a rómaiak már ismerték és fogyasztották. BALÁZS és FILIUS (1973) szerint vad alakja Észak-Európától a Kaukázusig, az Uráltól Szibériáig megtalálható. YAMAGUCHI (1983) arra utal, hogy a Földközi-tenger medencéjének keleti térségében alakult ki, és a görögök és a rómaiak nemcsak élelmiszer-, hanem gyógynövényként is hasznosították.

Régóta ismert, de mindenütt csak kisebb felületen termesztett, kisebb jelentőségű gyökérzöldség. Nagyobb arányú elterjedését feltehetően hosszú tenyészideje is gátolja, amely YAMAGUCHI (1983) szerint általában 95–120 nap, azaz ennyi idő múlva válnak a gyökerek a vetés után betakaríthatóvá. HÁJAS (1976) viszont arra utal, hogy a nálunk termesztésben lévő fajták tenyészideje 160–180 nap.

A régi feljegyzések a sárgarépa fehér változataként azzal együtt említették, gyakran el sem különítették tőle. A magyar szakirodalomban LIPPAY volt az első, aki az 1664-ben megjelent Posoni kert című munkájában egyértelműen megkülönböztette a sárgarépától, és paszternák néven részletesen leírta.

Termesztése mind ez ideig nálunk sem terjedt el nagyobb felületen. Az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején a konzervipar a mostaninál nagyobb érdeklődést tanúsított iránta, és a petrezselyem pótlására nagyobb mennyiségű szárítmányt gyártott belőle, ugyanis a szárítmány a petrezselyeménél tetszetősebb, egyenletes fehér színű.

Vetésterületét nálunk a statisztikai adatok nem, illetve csak a petrezselyemmel együtt tartják nyilván. Amikor termesztése fellendülőben volt, HÁJAS (1976) a petrezselyemének egyharmadaként becsülte a termőfelületét. Ezt követően az 1980-as évek elejétől termesztése kismértékben ismét visszaesett, és jelenleg a petrezselyem vetésterületének mintegy egynegyedén termesztik. Oroszország északnyugati részén a hosszú időn, kb. 10 hónapon keresztül rendelkezésre álló, fontosabb zöldségfélék közé tartozik.

TÁPLÁLKOZÁSI JELENTŐSÉGE

Táplálóanyag-tartalmáról (kémiai összetételéről) a 118. táblázatban közölt adatok adnak tájékoztatást. Ezek alapján megállapítható, hogy energiában a leggazdagabb gyökérzöldség, energiatartalma csaknem kétszerese a sárgarépáénak, és több mint kétszerese a zellerének. Mindezt nagy szárazanyag- és szénhidrát-tartalma is jól jelzi, illetve alátámasztja.

Kifejezetten sok B2-vitamin, PP-vitamin (niacin), magnézium, foszfor és kalcium található benne. B1-vitamin-, vas-, olaj- és fehérjetartalma közepes. Abszolút értelemben kevés, bár a többi gyökérféléhez viszonyítva relatíve nagy a C-vitamin-tartalma. Karotint egyáltalán nem tartalmaz.

118. táblázat - A pasztinák táplálóanyag-tartalma (100 g zsenge, fogyasztható részében)

Megnevezés

Mennyiség

Energia

223 Kj

Szárazanyag

19,0 g

Fehérje

1,2 g

Olaj

0,3 g

Szénhidrát

11,6 g

A-vitamin (béta-karotin)

B1-vitamin (tiamin)

0,09 mg

B2-vitamin (riboflavin)

0,05 mg

PP-vitamin (niacin)

0,70 mg

C-vitamin (aszkorbinsav)

17,00 mg

Kalcium

40,00 mg

Vas

0,70 mg

Magnézium

29,00 mg

Foszfor

69,00 mg


Rendszertana, növénytani és élettani sajátosságai

RENDSZERTANA, NÖVÉNYTANI JELLEMZÉSE

A pasztinák (Pastinaca sativa) az ernyősvirágúak családjába (Apiaceae, korábban Umbelliferae) tartozó, kétéves, lágy szárú növény.

Gyökér. Az első évben fejleszti ki fogyasztásra kerülő, csak ritkán elágazó, erőteljes, húsos karógyökerét, amelynek felülete sárgásbarna vagy sárga, sötétebb színű gyűrődésekkel. A főgyökér 60–90 cm mélyen hatol a talajba. A gyökér belső része húsos, fehér színű, kellemes, édeskés ízű és sok aromaanyagot tartalmaz.

Levél. A tőlevelek nagyok, a zelleréihez hasonlóak, páratlanul szárnyaltak, fogazottak, nyelük azonban vastagabb, lemezük fénytelen. A levélkék fonáka enyhén szőrős. Levelei bőrkiütést okozó hangyasavat tartalmaznak.

Szár. A második évben kifejlesztett virágszár fajtától függően 30–150 cm magas, szögletesen barázdált, fűzöld színű. A virágszáron lévő levelekhez hasonlóak.

Virágzata összetett ernyő. A virágok szerkezete a sárgarépa virágaiéval megegyező. A csészelevelek gyakran hiányoznak, a sziromlevelek lekerekítettek, befelé állók, sárga színűek.

Termése 5–8 cm hosszú, 4–6 mm széles, 0,5–0,6 mm vastag, ikerkaszat, amelyben két darab, erősen lapított mag található.

A magvak körül az azokat burkoló héj oldalszárnyszerűen szétlapul, és az érés folyamán hártyaszerűvé válik. Ez a gépi vetést nagyon megnehezíti. A magvak csak előzetes dörzsölés, koptatás után vethetők egyenletesen.

A magvak rosszul csíráznak, csírázóképességüket csak egy, legfeljebb két évig tartják meg, ezermagtömegük 3–5 g.

ÉLETTANI JELLEMZÉSE

Termesztésére hazánk egész területe alkalmas, tenyészideje alatt klimatikus igényei kielégíthetők

Hőigény. A pasztinákot a szakirodalom, egyértelműen hidegtűrő növénynek írja le. BALÁZS és FILIUS (1973) szerint egyike a hideget legjobban bíró zöldségnövényeknek, lombja mínusz 2, mínusz 3 °C-ot is kibír. HÁJAS (1976) adatai szerint a magvak csírázására 20–25 °C az optimális. BORISZOVA és munkatársai (1979) ugyancsak hidegtűrését hangsúlyozzák, és megjegyzik, hogy a magvak már 3–4 °C hőmérsékleten csírázásnak indulnak. BURENIN (1980) adatai arra utalnak, hogy a csírázás már 2–3 °C-on megkezdődik és a fiaital növények mínusz 5 °C-ot, a kifejlettek pedig mínusz 8 °C-ot is kibírnak, bár a növekedéshez, fejlődéshez a 15–20 °C az ideális hőmérséklet. YAMAGUCHI (1983) a 16–18 °C hőmérsékletet igénylő, 10–24 °C között csírázó növények csoportjába sorolja, és megjegyzi, hogy 10 °C alatti hőmérsékleten már az első évben magszárat fejleszt. Arra is utal, hogy a hideget a sárgarépánál jobban bírja, de túlságosan hideg körülmények között a gyökerek íze édesebb lesz.

Fényigényével kapcsolatban kevés adat található. BALÁZS és FILIUS (1973) arra utalnak, hogy az körülbelül a sárgarépáéval megegyező, és a gyenge árnyékot is elviseli.

Vízigénye nagy, különösen sok nedvességre van szüksége a csírázáskor. Fejlődéséhez több vizet igényel, mint a sárgarépa és a petrezselyem (HÁJAS, 1976). BALÁZS és FILIUS (1973) szerint jó vízfelvevő, a vizet gazdaságosan felhasználó növény.

Tápanyagigényes. Átlagosnak tekinthető 20 t/ha terméssel körülbelül 120 kg nitrogén, 75 kg foszfor, 250 kg kálium tiszta hatóanyagot és 150 kg kalciumot (meszet) von ki a talajból (BALÁZS és FILIUS, 1973). HÁJAS (1976) adatai szerint a frissen szedett légszáraz gyökér 0,54% nitrogént, 0,19% foszfor-pentoxidot, 0,54% kálium-oxidot tartalmaz.

117. ábra - Pasztinákgyökér (fotó: ifj. BALÁZS SÁNDOR)

Pasztinákgyökér (fotó: ifj. BALÁZS SÁNDOR)


Termesztés

Fajták. A pasztináknak hosszú, félhosszú, rövid és kerek répatestű változatai, illetve fajtái vannak. Nálunk jelenleg a hosszú tenyészidejű, bőtermő Fertődi félhosszú az egyetlen fajta.

A pasztinák a jó víztartó képességű, állandóan nedves, sok tápanyagot és meszet tartalmazó, laza talajokat kedveli. Kötött talajokon több, de rosszabb minőségű lesz a termés.

előveteményei a kapás növények és a kalászosok. Önmaga és más gyökérzöldség után a közös károsítók miatt nem célszerű termeszteni.

Vetéshez a talaj-előkészítés mélyszántással, esetleg mélyítő szántással kezdődik, amelyet gondosan el kell munkálni. Korán vetik, így tavasszal legfeljebb egy simítózásra van lehetőség. Fontos, hogy vetésig a talaj ülepedett legyen.

Amint a talajra rá lehet menni, kora tavasszal azonnal célszerű elvetni. BALÁZS és FILIUS (1973), valamint HÁJAS (1976) a vetéshez 30–40 cm-es sortávolságot és 0,5–1,5 cm vetési mélységet, BORISZOVA és munkatársai (1979) 45 cm sortávolságot és 2–3 cm-es mélységet javasolnak. BURENIN (1980) általában 1–2 cm mély vetést ajánl, de megjegyzi, hogy laza talajokon célszerűbb mélyebbre (3,5 cm-ig) vetni.

A hektáronkénti vetőmagszükséglet 3–6 kg. A pasztinák nagyon lassan csírázik, kedvező esetben a vetés után 14–15 nap múlva kikel, de a kelés akár egy hónapig is elhúzódhat. Amint kikelt és a sorok jól látszanak, azonnal meg kell kapálni.

Az egyelésre 4–5 lombleveles korban kerül sor. Ezt az állapotot – normális kelés esetén – a vetés után 5–6 hét múlva érik el a növények. THOMPSON és KELLY (1957) 5–10 cm-es, HÁJAS (1976) 10–15 cm-es tőtávolságra való egyelést ajánl. BURENIN (1980) kétmenetes egyelést javasol, először 2–3 lombleveles korban 4–5 cm-re, másodszor 5–6 lombleveles állapotban 10–12 cm-re, és egyelés után azonnali fejtrágyázást ajánl.

Legfontosabb tenyészidőszak alatti ápolási munka a gyomok elleni védekezés.

Szedés. A nálunk termesztett fajtákat a vetés után 160–180 nap múlva szedik. A zellerhez hasonlóan a fagyra nem érzékeny, ezért késő őszig betakarítható. A növényeket ért hideghatás elősegíti a gyökerekben lévő keményítő egy részének cukorrá alakulását. Gépi szedésre csak a félhosszú fajták alkalmasak, amelyeket nagyobb területeken kormánylemez nélkül ekével, illetve cukorrépa-kombájnokkal takarítanak be.

A várható átlagtermés 20–30 t/ha. A lombtalanított pasztinák – a sárgarépához és a petrezselyemhez hasonlóan – 0–3 °C közötti hőmérsékleten, veremben, prizmában vagy pincében jól tárolható.

Magtermesztése a petrezselyemével megegyező. A dugványokat ősszel a felszedéskor szelektálják, és ezután visszaültetik. A pasztinák idegenbeporzó növény, ezért a fajták között az előírt izolációs távolságot be kell tartani. A magvak július végén, augusztus elején egyenetlenül érnek. Az érést a termések barnulása jelzi. A magvak könnyen peregnek, ezért a magszárakat óvatosan kell levágni. A learatott magszárakat kévébe kötik, és a táblán kupacokban tárolva 5–6 napig utóérlelik. Ezután kicsépelik és kitisztítják a magot.

A várható magtermés 600–800 kg/ha.