Zöldségtermesztők kézikönyve
dr. Balázs Sándor
Mezőgazda Kiadó
Uborka

Uborka

(Cucumis sativus L.)

A termesztés jelentősége

Az uborka egyike a legrégebben termesztett zöldségnövényeknek. Indiában, amelyet az uborka őshazájának is tartunk, mintegy 3000 évre vezethető vissza e növény termesztése. I. e. 500–300 évvel már Európában is meghonosodott. A görögök és a rómaiak kertjeiben egyéb kabakos növények mellett az uborka is jelen volt, sőt hajtatásával is foglalkoztak (SOMOS, 1983). Magyarországra a 13. században került, LIPPAY (1664) Posoni kert c. könyvében az uborkát mint jól ismert zöldségnövényt írja le.

Ez ősidőktől lepergő évszázadokban az uborka nem veszített táplálkozási és gazdasági jelentőségéből, ma is világszerte az egyik legfontosabb konzervipari és frissen fogyasztott zöldség.

GAZDASÁGI JELENTŐSÉGE

Az uborka vetésterülete napjainkban Európában 200 ezer, Észak-Amerikában 80 ezer, Ázsiában 300 ezer hektár körül mozog. A legnagyobb vetésterülettel rendelkező országok Kína (190 ezer hektár), az USA (70 ezer hektár). Jelentéktelen Afrika, Ausztrália és Dél-Amerika termesztése.

Hazánkban az uborkavetés az 1966–1968-as években 10 ezer hektárt elérő vagy megközelítő területről az 1984–1986 közötti évekre fokozatosan 3000 ha-ra csökkent. Eközben alapvetően átrendeződött a termesztés, és a (berakóuborka-) terméshozamok fokozatosan 6–7 t/ha-ról 10–20 t/ha közé emelkedtek.

A hazai uborkatermesztést jellemző adatok is elsősorban a berakóuborkára vonatkozóan tekinthetők pontosnak. Az FM (ZSITVAY, 1986) és a konzervipari vállalatok (TOMA, 1986) adatai szerint a tartósítóipar mintegy 50 ezer tonna berakóuborkát vásárol fel. A bolti és a piaci hálózatban 23–25 ezer tonnára tehető zöldáru kerül a lakossághoz. Nyugat-Európába irányuló zöldexportunk az 1980-as években 6000–8000 t körül változott, a kereslettől függően.

A mintegy 80 ezer tonna berakóuborka 40%-át belföldön használják fel. A további 60% elsősorban konzervipari készítmények formájában fontos exportcikk. A magyar konzerviparnak tradicionálisan jók a pozíciói az uborka alapanyagú savanyúságok világpiacán.

Salátauborka-termesztésünk kevéssé szervezett volumenét és területi elhelyezkedését közgazdasági feltételek szabályozzák. Üvegházi hajtatás évenként 12–14 ha, fóliasátrakban 600–800 ha területen folyik. A megtermelt termés 80–100 ezer tonna. A téli, kora tavaszi időszakban előforduló kielégítetlen keresletet román és bolgár, valamint spanyol és holland importtal enyhíti a kereskedelem.

A május, június hónapokban jelentkező terméstöbbletet igyekszünk exportálni. Salátauborka-exportunk azonban nem kifizetődő. A hűtőipar a salátauborka-termés alig 1%-át tartósítja.

Az utóbbi másfél évtizedben nagy változások mentek végbe a termesztés, elsősorban a berakóuborka-termesztés területi elhelyezkedésében. A Duna–Tisza közi termőtájról a berakóuborka szinte eltűnt, és a kedvezőbb termesztési adottságú Győr-Sopron, Somogy, valamint Szabolcs-Szatmár megyékben alakult ki erősen tagolt, de összességében nagy és intenzív művelésű vetésterület. Somogy és Győr-Sopron megyében egyre nagyobb teret hódít a támrendszeres termesztés. Ez esetben a termesztési feltételek optimális kielégítésére törekszenek. Az igen nagy kézimunkaerő-ráfordítást a háztáji, családi művelés adja. Mindezeknek megfelelően a hozamok gyakran elérik, sőt meghaladják a 6–8 kg/m2 méretes berakóuborkát. A támrendszeres művelés hozamát és áruminőségét tekintve ez a berakóuborka-termesztés nemzetközi élvonalát képviseli hazánkban.

TÁPLÁLKOZÁSI JELENTŐSÉGE

Egész évben fogyasztjuk. Tavasszal és nyáron salátaként, a nyári főszezonban nagyon kedvelt a kovászos uborka. A késő őszi és téli időszakban pedig az ecetes uborka az egyik legfontosabb, legnagyobb mennyiségben fogyasztott savanyúság. Számos külföldi országban nagy mennyiségben fogyasztják a különféle vegyes zöldségsaláták fontos komponenseként, sőt helyenként levest és főzeléket is készítenek belőle.

Az uborka tápértéke nem jelentős. Étrendi hatása azonban nagyon kedvező. Nagy káliumtartalma folytán előmozdítja a veseműködést. C-vitamin-tartalma nem nagy, étkezésünkben mégis jelentős, mert gyakorta fogyasztjuk. Egyes uborkafajták jellegzetes kémiai alkotóeleme egy nagyon keserű glükozid, a cucurbitacin, amely a növény sziklevelében és a termés kocsány felőli végében képződik nagy mennyiségben, különösen a növény számára kedvezőtlen feltételek hatására. A cucurbitacinképződést egy domináns gén szabályozza. A recesszív allél keseredésmentes. E genetikailag keseredésmentes növények semmilyen termesztési körülmények között nem válnak keserűvé. Az újabban nemesített, korszerű fajták genetikailag keseredésmentesek.

Az utóbbi években jelentősen nő a kozmetikai ipar érdeklődése is az uborka iránt. Különböző bőrápoló és regeneráló kozmetikumok készülnek az uborkaléből. Ezek fő hatóanyagai az antibiotikus hatású lizozim enzim, továbbá a H-, A-, E-, F-vitaminok és egyféle B-vitamin, a panthenol.

Rendszertana, növénytani és élettani sajátosságai

RENDSZERTANA

Az uborka (Cucumis sativus) a Cucurbitaceae családhoz tartozik.

Valamennyi termesztett Cucurbitacea növény közül a legkevesebb kromoszómaszámú. Jelenleg 60 génje ismert a genetikus és nemesítő szakemberek előtt.

Kelet-Indiában a C. sativus ssp. agrestis (var. hardwickii) él vadon. Több neves botanikus tagadja, hogy a ma termesztett uborka vadon előfordulna. A kultúrfajtákat a különböző terméshéjfelszínű alfajokból, illetve változatokból (így például: convar. rigidus, illetve provar. tuberculatus – azaz bibircses, kelet-ázsiai származású – vagy a provar. vulgatus – kelet-ázsiai és a provar. testudaceus – indiai származású, bordázott felületű terméstípus) származtatják. A rendszertani rokonság gyakorlati kiaknázását jelenti a hajtató fajták Cucurbita ficifolia vagy újabban Echinocystis lobata alanyokra oltása.

NÖVÉNYTANI JELLEMZÉSE

A Cucumis és rokon fajai esőben bővelkedő, laza humuszos talajú trópusi területekről származó, heverő vagy kacsokkal kapaszkodó indájú, nagy és puha levelű növények.

A csíranövény két jól fejlett, sima epidermiszű, lekerekített végű sziklevéllel, optimális fényviszonyok között 3–5 cm hosszú szik alatti szárral (hipokotil) és hosszú, finom szálú, de gyér gyökérrel jellemezhető. A szikleveles állapot a növényegyed további fejlődése szempontjából kritikus időszak. Ha ekkor nem kap elég fényt, ha a maghéj rászorul a sziklevélre (laza takarású és keléskor kiszáradó magvetés), az érintett csíranövényekből sohasem fejlődik erőteljes, normális növény. A cucurbitacin nagy mennyiségben van jelen a sziklevelekben. A keserűanyag-mentes sziklevelű növények genetikailag keseredésmentesek. Ez szolgál a nemesítéskori szelekció biztos alapjául.

Az uborka-csíranövények csak kelésük után néhány napon belül viselik el az átültetést, illetve a tűzdelést. Később a bolygatást nagyon megsínylik, vagy ki sem heverik.

Gyökér. Az uborka gyökérzete nagy kiterjedésű, vékony szálú, nagyon sérülékeny. A gyökérzet 80–90%-a a talaj felső 5–20 cm vastagságú rétegében helyezkedik el, mert rendkívül levegőigényes. Mindezek szem előtt tartása fontos szempontja a sikeres termesztésnek.

Szár. Az „indának” nevezett szár négyszögletes keresztmetszetű, serteszőrös, 1–3 m hosszúságú lehet, a fajtatípustól függően. A kúszó hajtás a szárcsomókon megjelenő kacsokkal erősen kapaszkodik. A determinált fajták hajtása virágban végződik a 10–14. nódusz magasságában. Az erőteljes hajtásfejlődés a hajtató salátauborkák és a támrendszeres termesztésre előállított berakóuborka-típusok egyik nagyon fontos jellemvonása.

Levél. Az uborkalevelek többnyire tenyeresen karéjosak, a hajtató- és a salátatípusoké nagy kiterjedésű, puha szövetű, egyes szabadföldi berakótípusoké viszont mintegy 12×15 cm méretű, keményebb és vastagabb szövetű. A szárcsomókhoz hosszú nyélen illeszkednek, serteszőrösek. Az uborka levélzetét a vízpazarló növények tipikus példájaként szokták emlegetni.

Virág. Az uborka rokonsági köréhez hasonlóan váltivarú egylaki faj. A virágok egyesével vagy csoportosan a levélhónaljakban fejlődnek. A rovarokat csalogató sziromlevelek élénksárgák, a virágok reggeli nektárkiválasztása jelentős, és kellemes illatot áraszt. Hímnős – ún. hermafrodita – virágtípusú nemesítési vonalak léteznek, a gyakorlati termesztés azonban ilyenekkel nem találkozik. A gyakorlati termesztő szempontjából is nagy jelentőségű azonban a három fő virágzási típus, ezeket a 94. ábra szemlélteti. A lényegi különbséget a hím- és nővirágok egymáshoz viszonyított aránya és a hajtáson való elhelyezkedésük rendje jelenti a következők szerint:

a) Monoikus virágzású fajtatípus: az alsó 14–18 nóduszon csak hímvirágok fejlődnek, majd ezt követően egyre több nővirág jelenik meg a főhajtás további fejlődése folyamán (kevert virágzású szakasz). A hónaljhajtásokon zömmel nővirágok fejlődnek. A monoikus virágzási típusba tartozó fajták általában erőteljes növekedésűek, extenzív termesztési feltételek között alkalmazhatók előnyösen.

b) Gynoikus, azaz teljesen nővirágú fajtatípus: hímvirágképzés csak az első nóduszon fordulhat elő. A virágok gyakran csokrosan képződnek, s ez tovább fokozza e típusok nagy termőképességét. E virágzási típust mutatja a legtöbb hajtató salátauborka és számos partenokarp berakóuborka-fajta. Nagyon intenzív, vagyis az optimális igény kielégítésére törekvő termesztési feltételeket kívánnak.

c) Túlnyomóan nővirágú fajtatípus: a virágképzés hímvirágokkal kezdődik, majd a 4. vagy a 7., vagy akár a 10. nódusz után a növény átvált a nővirágok képzésére és ezt követően csak nővirágok képződnek. A hónaljhajtásokon nővirágok képződnek. A nagy termőképességű berakóuborka-fajták többsége ebbe a virágzási típusba tartozik. Intenzív művelést kívánnak.

94. ábra - Az uborka három alapvető szexuális típusa a virágképzésben

Az uborka három alapvető szexuális típusa a virágképzésben


Termés. Az uborka három termőlevélből alakult kabaktermés. Az alsó állású magházzal megfigyelhető termős virágok megtermékenyülés után – partenokarp fajtáké enélkül is – gyors növekedésnek indulnak. A termésképzés a növénytől nagy energiabefektetést igényel, ezért berakófajtákon 3–5 termés fejlődhet egy-egy növényen egyidejűleg, salátafajtákon ennél is kevesebb, 2–4 db.

A terméstípusok sokféle szempontból csoportosíthatók: a két fő kategória a berakó- és a salátatípus. Ha a terméshosszt nézzük, a két kategória a következők szerint tükröződik:

rövid („fürtös” vagy berakó), 14 cm-nél rövidebb;

félhosszú (tipikusan szabadföldi salátauborka), 14–30 cm között;

hosszú („kígyó” vagy üvegházi hajtató típus), 30 cm fölött.

A termés alakja változatos lehet, de mind a berakó méretben, mind salátatípusban a karcsú, hengeres testű és tompa végű terméstípust tekintjük ideálisnak. Szín tekitetében ugyancsak nagy a változatosság: a berakótípusok ideális színe a középzöld, gyakran világosabb fröcsköltséggel vagy halvány csíkossággal. A salátatípus ideális színe a sötét középzöld vagy kifejezetten sötétzöld.

95. ábra - Perez F1 konzervuborka (fotó: SÁGI ZSOLT)

Perez F1 konzervuborka (fotó: SÁGI ZSOLT)


Fontos még a héjfelszín alakulása: ha a héj szemölcsös, ezen erőteljes tüskék ülnek. Nálunk csak a fehér tüskézet az elfogadott. (Egyes országokban fekete tüskéjű fajtákat is termesztenek.) E típust képviseli számos félhosszú saláta- és néhány berakóuborka-fajta. A sima, esetenként redőzött héjfelszín főként a salátauborkákon tipikus. Fiatal korban az ilyen termések is finom sertetüskével borítottak, ritkább vagy sűrűbb állásban. A salátauborkán ezek később érintésre lehullanak, de a berakóuborka felszíne feldolgozáskor is hordozza a finom tüskézettséget. Ez utóbbi berakótípust „holland”, a szemölcsös, fehér tüskéjűt pedig „amerikai” típusnak nevezi a szakzsargon.

Fontos fajtajelleg az érett termés színe, amely sárgásfehér, sárga, élénk narancssárga vagy sárgásbarna lehet. Az utóbbi két szín a fekete tüskéjű fajták jellemzője.

Mag. Az uborkamagvak csontszínűek, egyik végük lekerekített, a másik hegyesedő. Nagyságuk jelentősen változik aszerint, hogy berakó- (kisebb) vagy saláta- (nagyobb) fajtáról van-e szó, továbbá, hogy a termőhelyi adottságok jók vagy kedvezőtlenek voltak. A jellemző ezermagtömeg 23–36 g között változik. Csíraképességüket 6–8 évig jól megőrzik.

ÉLETTANI JELLEMZÉSE

Fényigény. Az uborka fényigényes, illetve a jó fényellátást megháláló növény. 20 °C hőmérsékleten és a levegő normál 0,03%-os CO2-tartalma esetén 15 000 lux erősségű megvilágításban asszimilál a legjobban. Hazánk fényviszonyai a késő őszi és téli hónapok kivételével az uborkatermesztés számára kedvezőek. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy az üvegházakban és a fóliasátrakban a szabadban mért fényerősségnek csak mintegy 40–70%-át kapják a növények (KŐRÖSNÉ, 1980). A novembertől februárig terjedő időszakban az uborka palántaneveléséhez már a kelés időpontjától meg kell kezdeni a pótvilágítást, hogy a palánták felnyúlását megakadályozzuk. Az uborka pótvilágítására a kékesibolya fényű, F–7 jelű „Day light” feliratú neoncsövek alkalmasak. A pótvilágítás legfeljebb 16 óra időtartamú legyen, erőssége 50 W/m2 70–80 cm magasságból. Tiszta időben elegendő lehet a reggeli, valamint a késő délutáni, esti órákban megvilágítani. A fényerősség mellett fontos a besugárzás erőssége is. Az uborka napi 1 g tömeggyarapodásához 100 J/cm2 erősségű besugárzás szükséges.

Az uborka fotoperiódusosan is érzékeny növény. A megvilágítás tartama az ivari differenciálódást befolyásolja. A fajták egy része rövidnappalos típus. Ezek a rövid megvilágítási napszakú őszi, téli időben több nővirágot hoznak, a hosszúnappalos fajtatípusok viszont ellenkezőképpen reagálnak.

Hőigény. Az uborka melegigényes növény. Hőmérsékleti optimuma 25±7 °C, a fejlődési stádiumtól függően. Az uborka által igényelt hőösszeg 1500–2500 °C között változik. Az alacsony hőmérséklet megbénítja a növény életfunkcióit. Tartósan 10 °C-on tartott növények hervadni kezdenek, mert a gyökérműködés ezen a hőmérsékleten már leáll. Mínusz 0,5 °C-on az uborka megfagy. A magvak csírázási minimuma 12 °C, optimuma 25–30 °C. A kelés 18 °C talajhőmérsékleten 8–10 napot, 25–30 °C-on 3–5 napot igényel.

Palántanevelés idején nappal 22–28 °C, éjszaka 20–22 °C tekinthető optimálisnak. 18 °C alá ne süllyedjen a hőmérséklet. Ugyanez a hőmérsékleti intervallum tekinthető optimálisnak az intenzív növekedés, a termésképzés időszakában is. Ha ilyenkor tartósan 10–14 °C közé csökken a hőmérséklet, a növény elrúgja fiatal terméseit, s megtorpan dinamikus fejlődésében. A virágok képzéséhez és a termékenyüléshez is a 26 °C nappali és a 21 °C éjszakai átlaghőmérséklet tekinthető optimálisnak. Ebben a hőmérsékleti intervallumban a megporzástól a megtermékenyülésig 36 óra telik el, de a kis terméskezdemény növekedése már 24 óra múltán érzékelhető. A gyökérzet 20 °C hőmérsékleten fejlődik optimálisan, talajfűtés esetén ennek tartására törekedjünk.

A salátauborka-fajták csaknem kivétel nélkül, a berakóuborkák közül néhány intenzív fajta partenokarp termésképzésű. A partenokarpiát előidéző, illetve ennek mértékét meghatározó auxinok képződését és mozgását a hőmérséklet befolyásolja. A nappali és éjszakai hőmérséklet közötti jelentős különbség, valamint az éjszakai relatíve alacsony (17–18 °C) hőmérséklet előmozdítja a partenokarpia érvényesülését.

A hajtató fajták nemesítésében Hollandiában speciális szelekciós szempontként kezelik az újabb fajták alacsonyabb hőmérsékletet tűrő képességét. Ilyen, ún. „energiatakarékos” uborkafajták nagy tűrőképességéhez azonban egyelőre nem szabad túlzott reményeket fűznünk.

Vízigény. Az uborka tipikusan vízpazarló, nagyon vízigényes növény. Gyökérzetének túlnyomó többsége a felső talajszintben helyezkedik el, és ennek a talajrétegnek nedvességtartalmára van utalva, ráadásul a vékony szálú gyökerek szívóereje sem erős. Az uborka ezért a számára kedvező, laza talajokon VK 70% feletti állandó nedvességtartalmat kíván. Alacsonyabb szinten a talaj vízszolgáltató képessége nem elégíti ki az uborka intenzív párologtatásának vízigényét. Ezt a vízigényt természetesen jelentősen befolyásolja a hőmérséklet, a levegő páratartalma, valamint a növény fejlettségének állapota. A vízfelvétel üteme jelentősen változik a növények fejlődése folyamán (lásd 96. ábra), s ezt az öntözések szervezésekor is szem előtt kell tartani.

96. ábra - A zölden szedett (a) és a vetőmag célra termelt (b) uborka vízfelvételének dinamikája 1 - kelés; 2 - virágzás kezdete; 3 - virágzás 30. napja; 4 - a kísérlet lebontása

A zölden szedett (a) és a vetőmag célra termelt (b) uborka vízfelvételének dinamikája 1 - kelés; 2 - virágzás kezdete; 3 - virágzás 30. napja; 4 - a kísérlet lebontása


A növények vízfelvétele a termésképződés megindulását követő időszaktól a termésképzés csökkenéséig – a növények elöregedése kezdetéig – naponta 1 l körül mozog. A tenyészidő alatti vízfelhasználásnak több mint a fele erre az időszakra esik. Vizsgálati eredmények azt mutatták, hogy a zavartalan növekedéshez és termésképzéshez a tömeges virágképzés időszakáig 20 °C átlaghőmérsékleten 20 m3/ha, majd a termésképzés megindulása és fokozódása időszakától 30–40 m3/ha napi vízigényt kell kielégíteni.

Tekintettel arra, hogy az uborka gyökérzete rendkívül levegőigényes, kerülni kell a talaj túlzott víztelítettségét, illetve az öntözéssel való tömörítést. A levegőtlen (vízzel telített vagy erősen tömörödött) talajban a gyökerek pusztulni kezdenek. Ezt a mindig jelen lévő különböző fakultatív parazita gombák a gyengültségi állapot kihasználásával jelentősen fokozzák: számos növény hervadva pusztulásnak indul.

Itt kell megemlíteni, hogy az uborka igényli és meghálálja a levegő nagy relatív páratartalmát. Az optimális termőhely, a nagy terméshozamok egyik fontos tényezője a levegő viszonylag nagy páratartalma.

Tápanyagigény. A növény tápanyagigényére az uborka esetében is a termésképzéshez felvett hatóanyag-mennyiségből lehet eléggé pontos következtetésre jutni. Ezeket az adatokat 100 kg termésre vonatkozóan a 85. táblázat ismerteti.

85. táblázat. 100 kg uborkaterméssel a talajból felvett tápanyag mennyisége

85. táblázat - 100 kg uborkaterméssel a talajból felvett tápanyag mennyisége

Tápanyag

Mennyiség (kg)

Nitrogén (N)

0,20

Foszfor (P2O5)

0,15

Kálium (K2O)

0,40

Mész (CaO)

0,20

Magnézium (MgO)

0,05


Nitrogénből felvett 0,2 kg érték nem tűnik nagy mennyiségnek azok számára, akik tudják azt, hogy mennyire fontos szerepet játszik a kiegyenlített, folyamatos nitrogénellátás az eredményes uborkatermesztésben. Az intenzív, nagy termőképességű fajták nitrogénfelhasználása a termésképzés megindultával különösen megnő. Ezt a fokozódó nitrogénigényt – főképp a humuszban szegény, laza talajokon – többszöri fejtrágyázással kell kielégíteni. Szükségességét a növények alsó leveleinek előbb enyhe, majd egyre intenzívebb sárgulása mutatja. Levélanalízis esetén a 0,1%-nál kevesebb NO3 a nitrogén hiányát, illetve utánpótlásának szükségességét jelenti.

A nitrogénhiány elsősorban a növényházi szalmabálás termesztéskor, erős szalmás talajtakarás esetén, illetve humuszban szegény, gyorsan kimosódó homoktalajok művelésekor jelentkezik.

Foszforból a táblázati érték 0,15 kg. Noha ez a mennyiség kicsi, a növények zavartalan fejlődéséhez és termésképzéséhez a talaj bőséges foszforellátottságára van szükség. A szakértők ezért az 1:4:1 = N:P2O5:K2O hatóanyagarányt javasolják az uborka tápanyag-utánpótlásakor.

Szántóföldön ritkán, termesztőberendezésekben gyakrabban tapasztalhatók hiánytünetek. Ennek jeleként az idősebb leveleken áttetsző sárgás, vizenyős foltok jelentkeznek. Ezek a foltok később kiszáradnak, a levelek szélüktől befelé zsugorodva elhalnak, végül a levélnyelek is leszáradnak. E hiánytünetek jelentkezése mögött igen gyakori a foszfor felvételét bénító savanyú tőzeg nagyarányú jelenléte a termesztőközegben!

Levélanalízissel kitűnően ellenőrizhető a növények foszforellátottsága. A 0,7–1,0% P2O5 vizsgálati érték jónak tekinthető, 0,3% alatt hiánytünetek jelentkeznek.

Kálium. Az uborka káliumigénye a tenyészidőben folyamatos és jelentős, amint azt a 0,40 kg-os táblázati érték is jelzni. A téli hajtatásban feltétlenül ajánlott kénsavas káli alkalmazása. Késő tavasszal, illetve szántóföldi termesztéshez a klórtartalmú kálisók is alkalmazhatók a tápanyag-utánpótlásban. Káliumhiány esetén csökken a növekedési ütem, az internódiumok rövidebbek, a levelek kisebbek lesznek. Az alsóbb, idősebb leveleken bronzos, sárgászöld elszíneződés jelentkezik, főként a széleken. A levélerek zöldek maradnak.

Levélanalízis esetén a kifejlett lomblevelek K2O-tartalma 2,5–5,0% között jó káliumellátottságot jelez.

A kalcium felvétele jelentős, mennyiségileg a nitrogénével azonos. Hiánya csak erősen savanyú, tőzeges földkeverékekben fordulhat elő, mert talajaink általában elegendő meszet tartalmaznak. A mészhiány tüneteit fehéres, elhaló foltok jelzik a zsenge, fiatal leveleken, továbbá a hajtáscsúcs elhalása is jelentkezhet.

A levelek analízisekor 3,3%-nál már hiánytünetek, 5,0% alatt rossz, 8,0–16,0% között jó kalciumellátottság állapítható meg.

Magnézium. Mint a klorofill alkotóeleme, feltétlenül szükséges a növények erőteljes, üde fejlődéséhez. Hiánya nem tekinthető általánosnak. Magnéziumhiány esetén érközi klorózis észlelhető, súlyos esetekben csak a levélerek maradnak zöldek. A hiányt nagy adagú kálium kijuttatása is előidézheti.

Levélanalízis esetén a 0,4–0,6% közötti érték rossz ellátottságot, 0,37% hiánytüneteket jelent. 0,7–1,3% MgO-tartalom esetén jó az ellátottság.

Az egészséges fejlődéshez szükséges mikroelemeket, mint a Fe, Mn, B, Zn, Cu, Mo, a szükségszerűen istállótrágyázott termőtalajban kevés kivételtől eltekintve elegendő mennyiségben megtalálja az uborka. Ezenkívül úgyszólván mindig és mindenhol sor kerül a tenyészidő derekán egy-két alkalommal teljes trágya- (Volldünger) készítmények kijuttatására, permetlében vagy öntözővízben oldva. Ez fedezi a növények nyomelemszükségletét is.

Termesztett fajták, fajtakiválasztás

A magyarországi fajtaválasztékot a hazai nemesítőmunka mellett a világhírű holland uborkanemesítés eredményei alakítják. Japán és az Amerikai Egyesült Államok fajtái – az ott folyó intenzív és dinamikus fajta-előállítás ellenére – Európában nem jutnak nagy szerephez. A fajták kínálata szinte évente jelentősen bővül, új tulajdonságokat hordozó fajtákkal gazdagodik. Növekszik a jó és a még jobb fajták közötti versengés. Ennek egyik fontos területe az utóbbi években a betegség-ellenállóság mértéke volt. A két fő fajtatípuson (saláta- és berakófajták) kívül a termesztési módnak megfelelő, speciálisan meghatározott célra előállított fajták kerülnek mindinkább előtérbe. A régi, univerzális fajtatípusok (Szenzáció, Delicatess) viszszaszorulnak és eltűnnek a termesztésből. A termesztési módnak megfelelően lehet és kell kiválasztani a termesztendő fajtatípust, illetve fajtát.

A termesztett fajták jelenlegi választékából a következő képletes választásokra nyílik lehetőség:

Salátauborka

a) Korai üvegházi primőr áru előállítására

– kígyó típusú hajtató fajták.

b) Középkorai és késői fóliás hajtatásra

– kígyó típusú hajtató fajták,

– félhosszú hajtató fajták.

c) Szabadföldi salátauborka-termesztésre

– félhosszú, szemölcsös, fehér tüskés fajták,

– félhosszú, sima bőrű fajták.

Berakóuborka

a) Támrendszeres termesztésre

– izolált partenokarp fajták,

– méhbeporzású fajták.

b) Intenzív sík művelésű termesztésre

– izolált partenokarp fajták,

– méhbeporzású fajták.

c) Extenzív sík művelésű termesztésre.

d) Másodvetésű termesztésre.

1984–1986 között a fenti igényeknek megfelelő választáshoz 6 hazai és 16 külföldi nemesítésű saláta-, továbbá 12 hazai és ugyanennyi külföldi nemesítésű berakóuborka-fajta állt a termelők rendelkezésére. Az egyes fajtatípusok legjobb képviselőiből mutat be néhányat a 86. táblázat.

86. táblázat - Termesztett uborkafajták és főbb jellemzőik

Fajta neve

Növekedés

Ivarjelleg

Termés jellemzése

Felhasználás

Speciális jellemző

Keseredés-mentes

Kecskeméti hajtató

normál

nővirágú

sötétzöld, hengeres, sima, 35–40 cm hosszú, nyak nélküli kígyóuborka; 400–500 g átlag- tömegű

fűtött fóliás hajtatásra

partenokarp

+

Corona F1

erős

nővirágú

sötétzöld, hengeres, kissé bordázott, rövid nyakú, 35–37 cm-es kígyóuborka; 400–500 g tömegű

üvegházi és fűtött fóliás hajtatásra

partenokarp, jól terhelhető, jó megújuló

+

Aminex F1

közepes

nővirágú

sötétzöld, hengeres, enyhén bordázott, 33–35 cm-es kígyóuborka; 450–500 g átlagtömegű

üvegházi és fűtött fóliás hajtatásra

partenokarp, nyitott habitisú; rezisztens: 3

+

Ritmó F1

közepes

nővirágú

sötétzöld, hengeres, rövid nyakú, enyhén bordázott, 34–37 cm-es kígyóuborka, 400– 500 g átlagtömegű

üvegházi és fűtött fóliás hajtatásra

partenokarp, rezisztens: 3; jól alkalmazkodó

+

Bernadett F1

erős

nővirágú

sötétzöld, hengeres, vékony héjú, nyak nélküli, átlag 26 cm hosszú, 360 g tömegű, félhosszú salátauborka

vészfűtéses fóliás hideg- hajtatásra

partenokarp, jól alkalmaz- kodó; ellenálló: 1, 2, 3, (4)

+

Méri F1

erős

nővirágú

középzöld, hengeres, nyak nélküli, sima, vékony- héjú, átlag 20 cm hosszú, 230 g tömegű salátauborka, kovászolásra is

fóliás hideghajtatásra, házi- kerekben is

partenokarp, korai, nagy tűrő-képességű, ellenálló: 1, 2, 3

+

Flóra F1

erős

nővirágú

középzöld, hengeres, nyak nélküli, 20–24 cm hosszú, 250–300 g tömegű, félhosszú salátauborka

fóliás hideghajtatásra

partenokarp, korai, ellenálló: 1, 2, 3

+

Astrea F1

erős

nővirágú

sötétzöld, hengeres, enyhén szemölcsös és fehér tüskés, 20–25 cm hosszú, 250–300 g átlagtömegű

szabadföldi termesztésre, esetleg hideghajtatásra

nem partenokarp, ellenállóság: 1, 2, 3

Belair F1

erős

túlnyomóan nővirágú

sötétzöld, fehér tüskés, hengeres, 20–23 cm

szabadföldi termesztésre

nem partenokarp, kis levelű

Joker F1 fajtajelölt

erős

túlnyomóan nővirágú

sötét-, középzöld, hengeres, matt fényű, sima héjú, 15–18 cm hosszú, 200–240 g átlagtömegű

szabadföldi termesztésre

nem partenokarp, ellenálló: 1, 2, 3, 4

+

Kecskeméti bőtermő

erős

túlnyomóan nővirágú

középzöld, apró szemölcsös, finom tüskés, hossz:átmérő-arány: 3:1

házikertekbe, nem intenzív síkművelésre

intenzív növényvédelmet igényel

Budai csemege

erős

túlnyomóan nővirágú

világoszöld, apró szemölcsös, finom tüskés, hossz:átmérő-arány: 3:1

síktermesztésre, fő és másod- vetésre

Dózer F1

erős

túlnyomóan nővirágú

sötét-középzöld, enyhén bordás, finom tüskés, hossz:átmérő-arány: 3,3:1

intenzív sík és támrend- szeres művelésre

jól regenerálódó, tűrőképes, ellenállóság: 1, 2, 3

+

Kecskeméti keseredésmen- tes konzerv

közepes

nővirágú

középzöld, apró szemölcsös, finom tüskés, hossz:átmérő-arány: 3,3:1

síkművelésre fő és másod- vetésben

víz- és tápanyagigényes, ellenállóság: 1, 2, 3

+

Kecskeméti livmé

erős

monoikus

középzöld, karcsú, hengeres, pettyezett apró szemölcsös, hossz:átmérő-arány: 3,4:1

extenzív sík művelésre, fő vetésben

termésképzés lassan indul, ellenállóság: 1, 2, 3

+

Pannonia F1

közepes

túlnyomóan nővirágú

középzöld, hengeres, finoman szemölcsös, finom tüskés, hossz:átmérő-arány: 3,1:1

intenzív síktermesztésre és házikertekbe

kiváló konzervet ad, ellen- állóság: 1, 2, 3

+

Alexa F1

gyenge- közepes

túlnyomóan nővirágú

középzöld, hengeres, finoman szemölcsös, hossz:átmérő-arány: 3,1:1

fő és másodvetésre, intenzív síkművelésben

rövid indájú, nagyon bőter- mő, ellenállóság: 1, 2, 3

+

Barbara F1

erős

túlnyomóan nővirágú

középzöld, hengeres, tompavégű, finoman sze- mölcsös és szőrős, hossz:átmérő-arány: 3,2:1

intenzív sík és támrendsze- res művelésre

nagyon bőtermő, ellen- állóság: 1, 2, 3

+

Express F1

nagyon erős

túlnyomóan nővirágú

középzöld, kissé bordás, karcsú, finom szemöl- csös és serteszőrös, hossz:átmérő-arány: 3,3:1

intenzív sík és támrendsze- res művelésre

nagyon intenzív növekedésű, ellenállóság: 1, 2, 3

+

Minerva F1

erős

túlnyomóan nővirágú

sötét-, középzöld, apró szemölcsös, finom tüskés, hossz:átmérő-arány: 3:1

intenzív sík és támrendsze- res termesztésre

bőtermő, tűrőképes, ellen- állóság: 1, 2, 3

+

Nati F1

közepes

nővirágú

középzöld, apró szemölcsös, finom tüskés, hengeres, zömök, hossz:átmérő-arány: 3:1

kizárólag intenzív termesz- tésre

partenokarp, ellenállóság: 1, 2, 3

+

Petra F1

erős

túlnyomóan nővirágú

sötét alapszínen fehéren pettyezett, szemölcsös, fehér tüskés, hossz:átmérő-arány: 3,1:1

síkművelésre és támra egy- aránt jó

erőteljes, robusztus állományt ad, ellenállóság: 1, 2, 3

+

Perez F1

erős

túlnyomóan nővirágú

középzöld, nem szemölcsös, pillás szőrzetű, karcsú, hossz:szélesség-arány: 3,5:1

intenzív sík és támrendsze- res termesztésre

korai, bőtermő, ellenállóság: 1, 2, 3, 4

+

Zita F1

erős

túlnyomóan nővirágú

középzöld, szemölcsös, fehér tüskés, zömök, hossz:szélesség-arány: 3,2:1

síkművelésre és támrend- szerre

apró levelű, sötétzöld, ellen- álló lombozatú: 1, 2, 3, 4

+


Betegség-ellenállóság:

1. lisztharmat

2. CMV

3. Cladosporium

4. Pseudoperonospora

A hazai uborkanemesítés erőteljes törekvése, hogy az elkövetkező években az 1988. évi kb. 35%-ról jelentősen növekedjék a versenyképes magyar fajták részesedése a termesztésben.

Szabadföldi termesztés

AZ ÉGHAJLATI ÉS ATALAJADOTTSÁGOK HATÁSA

Az uborkával kapcsolatos, talán leginkább köztudomású tény, hogy melegigényes növény. Hazai kedvező feltételeit azonban nem a hőmérséklet alakulása, hanem sokkal inkább a csapadék megoszlása, ezzel összefüggésben a levegő relatív páratartalma és a kedvező talajviszonyok határozzák meg.

A sikeres uborkatermesztés fontos tényezője a jó talaj. Minthogy az uborka fülledt, párás levegőjű, laza, humuszos trópusi területekről származik, termesztésének magyarországi körülményei is akkor kedvezőek, ha széltől védett fekvésű, morzsás, laza szerkezetű, humuszos mezőségi és vályogtalajokon termesztjük. A talaj kémhatása 6,5–7,5 pH között optimális. Talajadottság tekintetében a termesztés kizáró tényezője a hideg, mély fekvésű, levegőtlen, kötött és ennek ellentéte, a laza, humusz nélküli, sülevényes homok-, valamint a savanyú tőzegtalaj. Alkalmatlanok azok a területek is, ahol a talaj sótartalma nagy, vagy sófelhalmozódásra nagyon hajlamos. Csekély humusztartalmú homoktalajokon csak jelentős pótlólagos ráfordításokkal (tápanyag-ellátás, öntözés) és kisebb hozammal termeszthető. E talajok koraibb melegedése az uborka esetében jelentéktelen tényező.

A NÖVÉNYVÁLTÁS JELENTŐSÉGE

Tapasztalataink szerint az uborkát nem tekinthetjük a talajuntságra kényes növénynek. Ennek ellenére a második termesztési évet követően olyan súlyos növényegészségügyi gondok (talaj eredetű gyökér- és szártőfertőzések) jelentkeznek, amelyek lehetetlenné teszik a jövedelmező termesztést. Zártkertben és termesztőberendezésekben ilyenkor fertőtleníteni kell a talajt, szántóföldi termesztésben megelőzésképp a vetésváltás alkalmazandó. Legjobb a négy-, de elfogadható a hároméves forgó is, ahol a gabonafélék tekinthetők minden tekintetben jó előveteménynek. Nemkívánatos elővetemény a többi kabakos faj, a Solanaceae család tagjai (növény-egészségügyi okokból), a késői betakarítású kukorica és cukorrépa, valamint a talajzsaroló napraforgó és kender.

A jól megválasztott elővetemények még az uborkát megelőző évben lehetővé teszik a kedvező utóhatású gyomirtást. A jól szerkesztett növényváltással önmagában is nagyon jelentős mértékben csökkenthetők a növényvédelmi gondok és ráfordítások a forgóban szereplő növényfaj tekintetében.

TÁPANYAGELLÁTÁS

Az uborka nagyon tápanyagigényes növény. Igényli és meghálálja a talaj szervesanyag-tartalmát is, amelyről istállótrágyázással gondoskodunk az előző év őszén. Megjegyzendő, hogy 10 t/ha érett istállótrágya az első évben átlagosan 10 kg N-ot, 8 kg P2O5-t, valamint 20 kg K2O-ot juttat a talajba. (10 t/ha termésmennyiség előállításakor az uborka által kivont tápanyagmennyiséget a 85. táblázatban elemeztük.) A gazdaságos tápanyag-utánpótlás a termőterület tápanyagkészletének laborvizsgálati eredményeiből és a tervezett termésmennyiség előállításához szükséges tápanyagmennyiségből kiszámítható.

A szokásos és ajánlott szerves trágya mennyisége érett marhatrágyából extenzív szántóföldi termesztéskor 20 t/ha, intenzív szántóföldi és zártkerti termesztéskor 40–60 t/ha, támrendszeres termesztéskor pedig 70–100 t/ha. Friss szalmás trágyát legfeljebb ősszel szabad kiszórni és bedolgozni. Sertés- vagy juhtrágya esetén 30%-kal, baromfitrágya-kijuttatás esetén 50%-kal csökkentjük a megadott dózisokat.

Nitrogénből 100–200 kg/ha hatóanyagot juttatunk ki extenzív szántóföldi termesztéskor úgy, hogy szervestrágyázás esetén ennek 25%-át tavaszi alapozáskor, 25%-át fejtrágyaként a tenyészidőben.

A 87. táblázat a nitrogénműtrágya-dózisok hasznosulását mutatja a terméshozam függvényében, humuszban szegény barna homoktalajon.

87. táblázat - A nitrogén-műtrágyázás hatása az uborka terméshozamára (Kecskeméti bőtermő fajta)

Kezelés

Július 31-ig betakarított termés

Összes termés

alaptárgya N kg/ha

fejtrágya N kg/ha

1000 db/ha

t/ha

1000 db/ha

t/ha

0

0

198,9

10,7

397,7

15,8

0

50

274,0

14,2

509,0

20,3

50

0

225,6

13,0

427,3

16,8

50

50

273,6

15,9

536,0

23,2

100

0

271,5

18,3

499,0

24,2

100

50

318,6

19,4

564,3

25,1

150

0

325,2

21,5

546,3

28,9

150

50

361,6

20,7

614,6

28,7


Vetés: 1978. május 9.

Sor- és tőtávolság: 110+40×20 cm.

Intenzív és támrendszeres termesztéskor a 200 kg/ha dózis egyik felét ősszel, másik felét tavasszal szórják ki alaptrágyaként. Ezt követően a tenyészidőben a terméskötés kezdetétől kéthetente 20 g/m2 pétisóval vagy Agronittal fejtrágyáznak. A fejtrágyázás leghatékonyabb módja az oldattrágyázás öntözéskor. Az uborkatermések normálisnál világosabb zöld színe nitrogénhiányt, a normálisnál sötétebb zöld színe nitrogénbőséget jelez.

A foszforműtrágyát a szerves trágyával egy időben juttatjuk ki. A javasolható hatóanyag-mennyiséget a tervezett termés és a vetésterület meglévő foszfortartalmának függvényében a 88. táblázat ismerteti. A szervestrágyázással kijuttatott P2O5-mennyiséget (8 kg/10 t istállótrágya) le kell vonni a műtrágyaszükséglet dózisából.

88. táblázat - Javasolható P2O5-mennyiségek a talaj foszfortartalmának és a termésszintnek a függvényében

Termésszint (t/ha)

A talaj foszfortartalma

igen kevés

kevés

mérsékelten közepes

jó közepes

sok

igen sok

10

40–50

30–40

25–30

20

80–100

63–80

50–63

42–50

32–42

20–32

30

125–160

100–125

80–100

60–80

50–65

30–50

40

180–240

140–180

110–140

90–110

70–90

40–70


Kálium-utánpótlásra a 89. táblázat közöl adatokat. Kálium-klorid hatóanyagú kálisót lehetőleg csak ősszel használjuk. A K2O-szükséglet egyik felét ősszel, a másik felét tavasszal szokás kijuttatni. (A szerves trágyával kijuttatott K2O-mennyiséget ez esetben is le lehet vonni.)

89. táblázat - Javasolható K2O-mennyiségek a talaj káliumtartalmának és a termésszintnek a függvényében

Termésszint (t/ha)

A talaj káliumtartalma

igen kevés

kevés

mérsékelten közepes

jó közepes

sok

igen sok

10

60–75

45–60

35–45

20

120–145

95–120

75–95

55–75

40–55

30

180–210

145–180

110–145

80–110

55–80

40–60

40

240–300

200–240

150–200

105–150

80–105

50–80


Az intenzív és támrendszeres termesztés 400 kg/ha kénsavas kálit alkalmaz alaptrágyaként. A termésszedés kezdetétől 3–4 hetenként fejtrágya formájában 20 g/m2 adagot juttatnak ki utánpótlásként.

A makroelemek mellett szükségessé válhat a magnézium utánpótlása. Ez esetben 20 g/m2 dózisban keserűsót (MgSO4) szórunk ki, vagy a tenyészidő folyamán 2%-os keserűsóoldattal permetezzük meg a növényállományt.

Az uborka számára szükséges mezo- (Ca, Fe, S) és mikroelemeket (B, Mo, Zn, Cu) a kijuttatott istállótrágya elegendő mennyiségben tartalmazza. Ha utánpótlásuk még is szükségessé válna, Volldünger, Wuxal, Peretix vagy más hasonló készítményeket alkalmazzunk permettrágya formájában, 2 ezrelékes töménységben.

TALAJMŰVELÉS, TALAJ-ELŐKÉSZÍTÉS

A fővetésű uborka talaj-előkészítése előző év őszén kezdődik. E műveletek fő célja a talaj vízkészletének megőrzése, a morzsás talajszerkezet kialakítása, a szükséges tápanyagok bevitele, az előzetes gyomirtás, valamint a talajlakó kártevők elleni megelőző védekezés beindítása.

Az őszi tarlóhántás, majd mélyszántás után tavasszal még kétszeri gyomirtó talajporhanyítás zajlik le a vetésig. A vetés előtti talajmunkák során juttatják ki a tavaszi nitrogén- és káliumadagokat és a talajfertőtlenítő Basudin 5 G-t (3,5 g/m2), valamint a gyomirtószer-kombinációt (12 l/ha Alanap+6 l/ ha Flubalex), amelyet 6–8 cm mélyen azonnal be kell dolgozni. Vetés előtt a talajt tömöríteni kell (laza magágyba nem szabad vetni).

A másodvetésű uborka talaj-előkészítésére a június közepéig lekerülő zöldhagyma, spenót, saláta, hónapos retek, korai burgonya vagy zöldborsó után nagyon rövid idő áll rendelkezésre. A 20–25 cm mélységű szántás előtt ajánlatos a területet alaposan beöntözni. Közvetlenül szántás után lengő és hengerborona kombinálásával készítsünk kemény magágyat.

Intenzív zártkerti és támrendszeres termesztés előkészítésekor esetenként emelt adagú szerves trágyát dolgoznak be a sorokba. A terület előkészítésekor kell kiépíteni a támrendszert, valamint a korszerű szórófejes vagy csepegtető öntözési rendszerek hálózatát. Egyre gyakoribb a széles sorközök fekete fóliás takarása.

SZAPORÍTÁS

Palántanevelés. Tapasztalat szerint a koraiságnak csak a hajtatott, valamint a szabadföldi salátauborka termesztésében van átvételi árral elismert jelentősége. Berakóuborka tekintetében esetleg az intenzív támrendszeres termesztés tenyészidejének előbbre hozása, illetve megnövelése indokolhatja a palánták kiültetését. Újabban számos szakértő előnyösnek ítéli a koraiságot, a támrendszeres termesztés palántáról történő indítását.

Palántaneveléshez a magvakat fűtött növényházban vagy fóliaházban, leggyakrabban 8 cm-es tápkockába, műanyag pohárba vagy cserépbe vetik. A vetés talaja tápdús, laza szerkezetű. Az uborka hőigényének megfelelő, viszonylag magas hőmérséklet szükséges (18–20 °C éjszakai minimum). Zömök, edzett palánták nyerése végett a 3. és 4. héttől napközben egyre több és intenzívebb szellőztetés kívánatos.

A palántanevelés időigénye 4 hétre tehető, négyzetméterenként 150 db palánta nevelhető.

A kiültetés csak május közepe után biztonságos. Ennek, illetve a kiültetés tervezett időpontjának függvényében kell indítani a palántanevelést. A palánták fejlődésének gyorsasága öntözéssel jelentősen befolyásolható, 0,1%-os volldüngeres beöntözéssel kifejezetten siettethető. Pótlásra 10–15%-kal kell növelni a szükséges növényszámot. Kiültetés után a palántákat víz helyett Ridomil készítmény 0,3%-os oldatával öntözzük be a szártőpusztulás megakadályozása végett.

Állandó helyre vetés. Az uborka vetésének kedvező időpontja április utolsó napjai és május eleje. A magot porhanyós szerkezetű, de jól tömörített, nyirkos magágyba kell vetni 2–3 cm mélységre, sima (70–100 cm sortávolság) vagy ikersoros (110+30 cm) elrendezésben. Az erőteljes növekedésű, extenzív berakófajtákat és a salátauborka-fajtákat 90–100 cm széles sortávra, az intenzív művelésű fajtákat pedig főként ikersorosan vetik. Nagyobb üzemi felületeken a Nibex, a Stanhay és a Monoair–77 vetőgépek kitűnően alkalmazhatók.

Salátauborka-fajtákból 12–13 db magot vetünk folyóméterenként. A hektáronkénti vetőmagigény 3–4 kg között mozog.

Fontos a kiegyenlített, foghíjmentes kelés. Ennek elősegítésére az intenzív zártkerti és támrendszeres termesztésben a bevetett sorokat apró trágyával, tőzeggel vagy törekkel takarják. A vetések egyenletes és dinamikus kelése kelesztő öntözéssel (15–20 mm) érhető el. Fontos, hogy a talajfelszín megkeményedését (cserepesedését) a kelésig megakadályozzuk. Az intenzív termesztési módokban nem engedhető meg a jelentős terméskiesést előidéző tőhiány. Ezért a vetéssel egyidejűleg hidegágyi palántaneveléssel gondoskodnak a hiányzó tőszám későbbi, de azonos fejlettségű növényekkel való pótlásáról.

A SZABADFÖLDI TERMESZTÉSTECHNOLÓGIAI VÁLTOZATOK SAJÁTOS JELLEMVONÁSAI

1. Extenzív szántóföldi termesztés. A konzervipari berakóuborka-termesztésben még fellelhető, főként nagyüzemi táblákon, monoikus fajtatípussal dolgozó gazdaságokban. Rendszeres öntözés és folyamatos tápanyag-utánpótlás nincs vagy kivitelezhetősége bizonytalan. A betakarításhoz szükséges munkaerő szintén vagy bizonytalan létszámban, vagy bizonytalan időtartamra áll rendelkezésre. Ennek megfelelően a terméshozam kicsi, 0,6–0,8 kg/m2 (6–8 t/ha).

2. Intenzív sík művelésű termesztés. Csaknem kizárólag a háztáji gazdaságokra jellemző termesztési mód. Nagy adagú tápanyag-utánpótlással, folyamatos, korszerű öntözéssel, fejtrágyázással és kétnaponkénti szedéssel. Így termesztik a korai szabadföldi salátauborkát és a berakóuborka tekintélyes hányadát. E termesztésmódnak a túlnyomóan nővirágú vagy gynoikus, nagy termőképességű hibridek felelnek meg.

Fontos, hogy a méhbeporzású fajták megporzásáról méhek közeli telepítésével gondoskodjunk, megporzást nem igénylő partenokarp fajták viszont nem szerepelhetnek ebben az állományban. A hímvirágok állandó jelenlétéről monoikus, ún. „porzó fajta” 10%-nyi bekeverésével gondoskodnak már a vetőmag tasakolásakor.

Partenokarp fajtát vagy fajtákat csak elkülönítetten, méhbeporzás kizárásával lehet sikeresen termeszteni. Vetésterületüket minimálisan 100 m, de ha lehet, 500 m feletti távolságra helyezzük el olyan állományoktól, ahol hímvirágok is vannak. Ha ugyanis a partenokarp fajták termését a méhek megporozzák, a termés megpuffad, körte alakúvá, selejtként eladhatatlanná válik. E termesztésmód hozamai 4–6 kg/m2 (40–60 t/ha) között mozognak.

3. Támrendszeres termesztés. A termesztésmód a palántanevelő fóliasátrak berakóuborka-termesztésre való utóhasznosításából fejlődött ki. A folyamatot gyorsította a nagy termőképességű, intenzív fajtatípusok egyre nagyobb választéka. A termesztés e módjának intenzitása megközelítően azonos a fóliás hajtatáséval. Előnyös a növényeknek, mert több fényt, levegőt kapnak, a termelő könnyen és válogatva szedhet, a termés talajjal nem szennyezett, a növényvédelmi munkák eredményesebben, gyorsabban elvégezhetők, kis területen nagy növényszám, illetve nagy hozamok érhetők el, viszonylag nem nagy többletköltséggel.

A támrendszer kialakításakor szem előtt tartandó szempontok a következők:

a) Csak szélvédett helyen létesíthető. Az oszlop, a huzal, a zsinórzat olyan erős, illetve feszes legyen, hogy a növényzet tömegét esős és szeles időben is elbírja.

b) Magassága 1,80–2,00 m, ez lehetőséget ad a növények erőteljes fejlődésére és a kényelmes szedésre. Az oszlopokat a magasságuknak megfelelő sortávolságra, a sorokban egymástól 3–4 m távolságra, nyílegyenes sorokban kell beásni. A kivitelezés még vetés előtt készüljön el teljesen.

c) Létesítéskor olcsón beszerezhető szerfa oszlopokat, kerítésléceket, kevés karbantartást igénylő horganyzott huzalokat, műanyag kötözőzsineget használnak.

Támrendszeres termesztéskor a 2–2,5 növény/m2 tenyészterület a következőképpen alakul ki: az oszlopsorok mindkét oldalán 1–1 sor fut egymástól 60 cm-re. A széles sorok távolsága 120 vagy 140 cm, az oszlopsorok távolságától (180 vagy 200 cm) függően. A sorokban a tőtávolság 40–50 cm, a fajta növekedési erélyétől függően.

Fajtaválasztáskor az intenzív sík művelésű termesztésnél leírtakat tartsuk szem előtt. Fontos, hogy a választott fajta erőteljes növekedésű, dinamikus termésképzésű típus legyen.

A támrendszeres berakóuborkát a hajtatott salátauborkákhoz hasonlóan metszeni kell a tenyészidő elején. A növények meghálálják az érett istállótrágyával, esetleg gyaluforgáccsal, szecskázott szalmával végzett talajtakarást (mulcsozás). Számos termesztő alkalmazza a fekete fóliás talajtakarást.

A terméshozam nagy, 8–10 kg/m2 (80–100 t/ha) között mozog, sőt olykor ennél is több. További előnye, hogy a támrendszerről kiváló minőségben lehet a „szedésre érett” termést betakarítani.

ÖNTÖZÉS

Az uborka vízigényének tárgyalásakor számos, az öntözéssel összefüggő alapkérdést már tisztáztunk. Ezekre most nem térünk vissza.

Több más növény mellett az uborka öntözésével mintegy 20 éven át foglalkoztak a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Kertészeti Tanszékén. Megállapították, hogy 10 év leforgása alatt csupán 2–3 olyan év adódik, amelyiknek a csapadékviszonyai kielégítik a szántóföldi uborka vízigényét. A hiányzó vízmennyiség általában 150–200 mm között változik.

Tekintettel az uborka páraigényére és a levegőigényes gyökerekre, a gyakoribb és kisebb vízadagú (30–40 mm) öntözést kell előnyben részesíteni. A 4–5 alkalommal végzett vízpótló öntözésnél sokkal kedvezőbb megoldás az intenzív termesztési módozatokban alkalmazott csepegtető öntözés, valamint a kis intenzitású, szórófejes öntözőhálózat. Ezek műkötetésével állandóan tartható a 75% körüli vízkapacitási érték és a levegő kielégítően nagy páratartalma. Az öntözés a legjobb megoldás a tápanyag-utánpótlásra (fejtrágya kijuttatására). Ha oldat előállítására nincs lehetőség, akkor közvetlenül az öntözés beindítása előtt kell kiszórni a szemcsés műtrágyát, amelyet azután a víz a talajba old.

Öntözésre olyan időpontot válasszunk, amikor a talajhőmérséklet 18 °C fölött van. Legjobb a reggeli öntözés, mert ezután a talajhőmérséklet emelkedő, nem válik hátrányossá a hűtőhatás, továbbá csökken a kórokozók megtelepedésének veszélye, mert a lomb leszárad.

A vízhiányban szenvedő uborka virágai nem termékenyülnek, a fiatal, már fejlődő termések torzulnak, görbülnek. A vízellátás a salátafajtákon erőteljes tömeggyarapodásban nyilvánul meg, a berakóuborka-fajták pedig elsősorban a kötődő termések számának növekedésével s ezek alaktartó, dinamikus fejlődésével reagálnak. A jó minőségű uborka zöldáru előállításának egyik kulcsa az egyenletes vízellátás, a rendszeres öntözés.

EGYÉB NÖVÉNYÁPOLÁSI MUNKÁK

A sík művelésű uborka növényápolása a vegyszeres gyomirtás hatásának csökkenésével a gyomok féken tartására és a talaj lazítására irányul. A sorok záródásáig általában kétszer kell sekélyen kapálni. A lombozat záródása után a feltörő nagyobb gyomokat 1–2 alkalommal gazolással kell eltávolítani.

Támrendszeres termesztésben a növényeket folyamatosan kell metszeni. Ennek az a célja, hogy a főhajtás erőteljesen és dinamikus termésképzéssel fejlődjék. Ezért az oldalhajtásokat 40 cm magasságig maradéktalanul, majd e fölött 2 levél után, később 3–4 levél után visszacsípjük. Ezzel megakadályozzuk a zöld falat alkotó hajtásrendszer elburjánzását, amely végül is kezelhetetlenné tenné az állományt.

Az intenzív művelésű állományban alkalmazott talajtakarás, számos már említett előnye mellett, visszafogja a gyomosodást is. Ügyelni kell azonban arra, hogy ha a takaróanyag nagy cellulóztartalmú szalma vagy forgács, a fokozatosan jelentkező pentozánhatást nitrogénműtrágya adagolásával ellensúlyozzuk.

BETAKARÍTÁS

A uborkatermés betakarítása a termesztés kritikus fontosságú szakasza. Sík művelésű berakóuborkából egy személy 8 óra alatt 30–40 kg 6–9 cm méretkategóriájú termést tud leszedni. Salátauborkából 300–350 kg a kézi szedés teljesítménye. A rendkívül nagy kézimunkaerő-igény (800 munkaóra/3–4 tonna berakóuborka) a termesztés méreteinek szűk keresztmetszete, illetve meghatározó tényezője!

Az uborkát piaci érettségben szedjük, ami a fajtatípustól, illetve a felhasználás módjától függően más-más méretű és tömegű termést jelent.

A konzerválási célra termelt berakó- vagy csemegeuborka 4-féle méretkategóriában szedhető: 3–6 cm, 6–9 cm, 9–12 cm és kovászolni való (12–14 cm) nagyságban. Az árak a méretkategória szerint alulról fölfelé erőteljesen csökkennek, az elérhető hozam, illetve a szedési teljesítmény növekedésének megfelelően. A termesztői gyakorlat a 6–9 cm méretű uborkát és a kovászolni való méretet részesíti előnyben. A sálatauborkát a típusnak megfelelő méret kifejlődésekor, de még zsenge állapotban szedjük. Nagyon fontos, hogy minden alkalommal maradéktalanul leszedjük a torz, túlnőtt méretű (selejt) terméseket is, mert ha ezek a növényen maradnak, leáll a további termésképzés.

A korai szabadföldi salátauborka a vetést követő 60–70. napon, a berakóuborka az 50–60. napon kezd teremni. A teljes tenyészidő 100–150 nap. A berakóuborkát hetenként három, a salátauborkát hetenként két alkalommal szedik. Ez egyrészt a minőség biztosítéka, másrészt ezáltal növelhető a növények termőképessége is.

Fontos, hogy szedés közben a dolgozók ügyeljenek a növényekre, ne tapossák le, ne forgassák és ne törjék se a hajtást, se a levélzetet. A terméseket késsel vagy körömmel csípik le, majd műanyag vödrökbe gyűjtve óvatosan ládákba öntik. Az uborka az almához hasonlóan érzékeny és sérülékeny termés. A dobálást, ütődést, nyomódást nem bírja nagymérvű minőségromlás nélkül.

A támrendszeres termesztés igen nagy előnye, hogy a szedést jelentősen megkönnyíti, termelékenyebbé teszi és kiváló minőségű zöldárut ad.

Tekintettel a kézi szedés okozta gondokra, több mint egy évtizede folynak erőfeszítések a félig (szedőkocsik) vagy teljesen gépesített uborkabetakarítás gyakorlati megoldására.

Az egymenetes gépi betakarítás egyik nagy nehézsége, hogy az egyszerre betakarítható termés mennyisége nem elég nagy a termesztés jövedelmezőségéhez. Ehhez legalább 12–15 t/ha termésre lenne szükség.

További, ugyancsak zavaró körülmények a következők:

– A gépek műszaki üzembiztonsága az eddigiek során rendkívül rossz volt. Az uborka üzemi termesztésében ez megengedhetetlen lenne, mert a termesztés teljes meghiúsulását okozná.

– A kívánatos méretkategória (6–9 cm) helyett zömmel ennél nagyobb méretű, erősen sérült és talajjal szennyezett terméstömeg kerül le a gépről.

– Ezt a termést néhány órán belül fel kell dolgoznia a konzerviparnak.

– Az ilyen zöldáruból I. osztályú konzerv nem készíthető a kiválogathatatlan, de konzerváláskor előtűnő sérült terméshányad miatt.

Biztatónak tekinthető a traktor által mászósebességgel vontatott szedőkocsik alkalmazása, amelyen a dolgozók ülve vagy hason fekve szednek. A gép üzembiztonsága jó, a kijelölt úton haladva nem károsítja a növényállományt, a hagyományos szedésnél jóval termelékenyebb. E szedőkocsis termésbetakarításhoz intenzív művelésű, nagy termőképességű fajta szükséges. Az 1985. és 1986. évi sikeres üzemi kísérletek csepegtető öntözéssel berendezett, jó minőségű vályogtalajon, 100%-ig nővirágú, partenokarp fajtákkal zajlottak le. A terméseredmény elérte a 34–38 t/ha méretes uborkát.

A lefolyt nagyüzemi kísérletek hiányosságai a következők voltak: elegendő gép hiányában nem tudták tartani a kétnaponkénti szedési fordulót. A növényállományon fokozatosan növekvő számban időben le nem szedett termések maradtak. Mivel ezeket nem távolították el maradéktalanul, a tizedik szedés időpontjában ezek már teljesen visszafogták a növények termésképzését, a növényállomány levénült.

OSZTÁLYOZÁS, CSOMAGOLÁS

Az uborka nagyon sérülékeny, a zsenge termések gyorsan penészednek, befüllednek és jelentős tömegveszteséget (48 óra alatt 25%) szenvednek. Ezt a zöldáru szállításakor és manipulálásakor szem előtt kell tartani.

A berakóuborka gépi válogatására és osztályozására Magyarországon lassan kialakul a végleges, megbízható megoldás. Kívánatos, hogy a felvásárlás központjaiban nagy teljesítményű, korszerű osztályozógépek működjenek. Ugyanitt korszerű, fedett rakodótér és anyagmozgató géppark működése is szükséges.

A már üzemelő VARI-MAN gépsorok mellett kívánatos lenne újabb külföldi gépek kipróbálása és beszerzése. A felvásárlók egységes, méretkategória szerint osztályozott árut igényelnek. A berakóuborkánál a hossz–keresztmetszet kívánatos aránya 3:1. A méretkategóriákat az előzőekben már említettük. E méretkategóriák országonként eltérőek Európában is. A szántóföldi uborka szabvány szerinti minőségi osztályait a 90. táblázat ismerteti.

90. táblázat - A szántóföldi uborka minőségi osztályai (MSZ 11 936-76)

I. osztály

II. osztály

Minőségi előírás

– az uborka legyen tiszta, ép, egészséges, friss, kocsánnyal szedett, fajtára jellemző alakú, színű, és felületű

– nem lehet üreges, görbe, fajtakevert, keserű és idegen ízű

– kocsánya legfeljebb 0,5 cm hosszúságú lehet

– legalább a 3 cm hosszúságot érje el, és csomagolási egységeken belül az uborkák azonos méreti kategóriába tartozók legyenek

mint az I. osztályúnál, azzal a különbséggel, hogy

– enyhe sérülés és fonnyadtság, valamint kismértékű szín- és alaki hiba a mennyiség 15%-áig meg- engedett

– a keserű és üreges termés legfeljebb 5% lehet

Méreti előírás

– az uborka nagyságát a legnagyobb keresztmetszeti átmérő és a bibepontnak a kocsánytól mért távolsága határozza meg

– a mindkét minőségi osztályra vonatkozó méretlépcsők a következők:

A hosszúság 3 cm felett 6 cm-ig, vastagság 2 cm-ig

B hosszúság 6 cm felett 9 cm-ig, vastagság 3 cm-ig

C hosszúság 9 cm felett 12 cm-ig, vastagság 4 cm-ig

D hosszúság 12 cm felett 14 cm-ig, vastagság 5 cm-ig

E hosszúság 14 cm felett, vastagság 8 cm-ig

Megengedett eltérés

– a mennyiség 10%-a II. osztályú lehet, 0,2% földszennyezés megengedett

– a mennyiség 10%-a lehet olyan, amely nem felel meg az osztály minőségi követelményeinek, de fogyasztása egészségügyi szempontból nem kifogásolható, 0,2% földszennyeződés megengedett


Korai szabadföldi termesztés

A korai szabadföldi salátauborka-termesztés nagyon sokat vesztett korábbi jelentőségéből. Helyét a vészfűtésre berendezett fóliás hajtatás foglalta el. Tekintettel a jelentősen kisebb befektetés igényére, alkalmanként érdemes lehet továbbra is korai szabadföldi salátauborkát termelni. A 97. ábrán bemutatott váz nélküli fóliás takarás (180 cm széles, lyuggatott vagy réselt vékony fólia), valamint a 4 mm-es horganyzott drótból elkészíthető kis alagút (ugyancsak lyuggatott fóliával fedve) nagyon hatásosan fokozhatja a koraiságot. A váz nélküli takarás 7–10, a kis alagutak 10–14 nappal korábbi szedést eredményezhet.

Az állandó helyre vetés április második hetében lehetséges, de sokkal előnyösebb, ha erőteljes, tápkockás palántákat ültetünk ki április 3. hetében. A fóliatakarás egy hónapig marad a növényeken. Eltávolítására borús napokat válasszunk, hogy a zsenge hajtások napperzselését elkerüljük.

A növények ápolása, tápanyag-utánpótlása és öntözése tekintetében az intenzív, sík művelésű termesztésmód technológiáját kell követni.

Üvegházi hajtatás

Az energiaigényes és ezért nagyon költséges növényházi hajtatás hazánkban elsősorban termálhőre vagy hulladékhőre alapozott fűtéssel, aránylag kis felületen (12–14 ha) folyik. Nálunk az uborkát főnövényként hajtatják, az elővetemények pedig rendszerint a hidegtűrő zöldségfajok (saláta, retek, zöldhagyma, karalábé vagy karfiol) közül kerülnek ki.

A hajtatás indításának három időpontja lehetséges:

a) november–decemberi kiültetés július közepéig,

b) január végi, február eleji telepítés július végéig,

c) szeptember végi kiültetés január közepéig tartó tenyészidővel.

A jelzett időpontokra erős, erőteljes palántákat kell nevelni. A legrövidebb palántanevelési idő (5 hét) a szeptemberi kiültetéshez, a leghosszabb (8–9 hét) pedig a november–decemberi kiültetéshez szükséges.

A lehetséges változatok közül a második a legjövedelmezőbb, ezt alkalmazzák a leggyakrabban.

A november–decemberi kiültetési időszak tenyészidejének kezdete nagyon fényszegény időszakra esik, s emiatt hozama is nagyon gyenge a nagy fűtési költség ellenében. A szabadföldi salátauborka megjelenéséig (július eleje, közepe) legalább 15 kg/m2 hozamot kell elérnünk, mert ezt követően az üvegházi kígyóuborka iránti kereslet az alacsony ár ellenére is a minimumra zuhan. A korábbi időszakban is egyre nagyobb versenytárssá lép elő a fóliában hajtatott, kínálatában bővebb választékú (félhosszú, szemölcsös vagy sima héjú, sötét- vagy világosabb zöld) salátauborka.

A TALAJ ÉS A BERENDEZÉS ELŐKÉSZÍTÉSE, TÁPANYAGELLÁTÁS

A fejlett kertészeti kultúrájú nyugat-európai országok a termesztőberendezésekben, így főként a növényházakban hajtatott uborkát mesterséges közegekre (újabban főként kőgyapotra) ültetve termesztik, amelyet hidropóniásan táplálnak. Nálunk még nem állnak rendelkezésre steril mesterséges közegek, ezért szalmabálából vagy szalmás trágyából készült bakhátakra ültetve folyik a termesztés. Elkészítésükhöz a tervezett kiültetés előtt 7–10 nappal hozzá kell fogni, hogy az átmenetileg magas hőfokú (40–70 °C) erjedési folyamat lezajlása után akkor kezdhessük a telepítést, amikor 25–30 °C-ra visszaáll a bakhát hőmérséklete. A szalmabálákat a bomlási folyamat beindításához vízzel, majd bálánként 300–400 g ammónium-nitráttal kell átitatni, ezenkívül folyóméterenként 22 g szuperfoszfátot és 28 g kálisót kell alaptrágyaként kiszórni rájuk. Később, a kiültetést követő 2–4 hét múlva meg kell kezdeni a fejtrágyázást.

Amikor az előzőleg felhevült („begyulladt”) bakhát hőmérséklete visszahűlt 30 °C-ra, földdel takarjuk 10–15 cm vastagon. A szalmabálákat csak fölül szokás takarni.

PALÁNTANEVELÉS

A hajtató fajták magvait vetés előtt gyakran előcsíráztatjuk. A vászonzacskóba helyezett magvakat néhány órán át 30–40 °C hőmérsékletű vízben áztatjuk, majd 30–35 °C hőmérsékletű izzasztószekrényben vagy termosztátban, nedves homokba ágyazva csíráztatjuk. A megpattant, fejlődő gyököcskéjű magvakat tápdús földdel megtöltött 6-os cserepekbe vetjük egyesével, 2–3 cm mélyre, ügyelve a gyököcskére. Vetés után a talajfelszínt egyenletesen lenyomkodjuk. Ha a talaj előzetesen nem volt sterilizálva, a magvetést víz helyett 0,3%-os Rovrál-oldattal alaposan beöntözzük. A magvetést, majd a kikelő növényeket bő fényben – szükség esetén pótvilágítással –, napközben 25–28 °C, éjszaka 20 °C körüli hőmérsékleten, párás térben neveljük.

A magvetést követő 3. hét elteltével a palántákat 10-es cserépbe ültetjük át. Az egyre erőteljesebb palánták szártöve 0,5–1 cm vastaggá válik, lombjuk terebélyesedik, megjelennek az első virágok. Ezért négyzetméterenként csak 36 db palántát tudunk elhelyezni. A kiszámolt palántaszámon felül 10%-ot neveljünk pótlásként. Amikor a növények gyökérzete kezdi kinőni a cserepet, elérkezik a kiültetés ideje.

Megemlítjük, hogy mind külföldön, mind itthon fellelhető gyakorlat a hajtató uborka oltása Cucurbita ficifoliára. Újabban Hollandiában a Sycios angulata és az Echinocystis lobata alanyokat is használják. Az oltást párosítással vagy hasítékolással végzik (99., 100. ábra). Párás, meleg légtérben 75–90%-os eredés érhető el. Egy jól begyakorlott dolgozó óránként 80–120 növényt tud beoltani (BALÁZS, 1980). Az említett alanyok teljes védelmet nyújtanak a Fusarium oxysporum f. cucumerinum és a Meloidogyne incognita fonálféreg ellen. Erőteljes gyökérzetük alacsonyabb hőmérsékleten is jól táplálja az uborkát.

A kiültetést az ikersoros elrendezésű, jó fénykihasználású, ferde hajtásvezetésű termesztésmód szerint végezzük. A soron belüli tőtávolság 40–80 cm között változik, a fajta növekedésének erősségétől és a levél nagyságától függően. Négyzetméterenként 1–1,5 növény helyezhető el. A növényeket huzalos támrendszer mellett, ahhoz rögzítve neveljük.

ÁPOLÁSI MUNKÁK

A kiültetett növényházakban az egyenletes, erőteljes hajtásfejlődést, levél- és virágképzést kell elősegíteni. Az itt kizárólagosan használt partenokarp kígyó típusú fajták igényesek és érzékenyek. A jó tápanyagellátás mellett optimális hőmérsékletet, vízellátást és páratartalmat követelnek termőképességük kibontakoztatásához.

A bakhát hőmérséklete 20 °C alá ne süllyedjen, nappal 22–28 °C, éjjel 20–22 °C tartására törekedjünk. Magasabb hőmérséklet esetén óvatos szellőztetés szükséges.

Nagyon fontos a talaj állandó vízkészlete és a levegő nagy (85–90%) páratartalma. Ehhez hetente 3–4 alapos öntözés és naponta többszöri párásító öntözés szükséges. A talaj nem válhat lucskossá, levegőtlenné a gyökérzónában, mert ez a kényes uborkagyökerek pusztulásához vezet.

A tápanyag-utánpótlást a kiültetést követő 2–3 hét múltán meg kell kezdeni. Szalmabála alapú bakhátra 60–80 g, trágya alapú bakhátra 40–50 g nitrogént, ugyanennyi foszfort és 60–70 g káliumot (N:P:K=1:1:1,5) kell oldat formájában kijuttatni 3–4 hetenként. Az alsóbb levelek színe, illetve elszíneződése jó tájékoztatást nyújt a tápanyag-ellátottságról, ezért erre ajánlatos állandóan figyelni.

A növények ápolásának fontos mozzanata a metszés. Ennek lényege a már említett erőteljes növekedés előmozdítása, a vegetatív és generatív növényrészek megfelelő arányának fenntartása. (A metszésmódokat a 101. és 102. ábra szemlélteti.) A metszési munkákat hetente legalább egyszer el kell végezni.

A növényházakban hajtatott, tiszta nővirágú, kígyó típusú fajtákon az ún. „ernyőmetszést” alkalmazzák (102. ábra). A főszáron 80–100 cm felett kezdve 5–7 termést hagynak. 120–140 cm magasságban egy-egy 5–6 leveles visszacsípett segédhajtás hagyható az asszimilációs felület növelése végett. A későbbi fejlődés folyamán a terméskötés, illetve -nevelés önszabályozó rendszer alapján, a növény kondicionális állapotától függően zajlik.

Az újabban egyre kedveltebb félhosszú fajták metszésekor 50 cm fölött minden második hónaljhajtást meghagynak két termés fölött visszacsípve (MILOTAY és AL-KHAYER, 1983).

TERMÉSSZEDÉS

A januári, február eleji kiültetésű állomány a vetéstől számított 90–100 nap múltán kezd teremni. A terméseket akkor kell levágni, amikor azok elérték a fajtára jellemző nagyságot és küllemet. A koraibb szedéssel jelentős tömeget veszítünk, mert az uborkatermések gyarapodása 1–2 nap leforgása alatt is nagyon tetemes. Az üvegházi kígyó típusú uborkák héja sérülékeny, fonnyadásra is hajlamos. Értékesítésig alacsony (4–6 °C) hőmérsékleten tárolandók.

A primőr uborkát a mindenkori kereskedelmi igényeknek megfelelően általában 5-ös rekeszekbe, selyempapírba vagy „fol-pack” fóliába csomagolva készítik elő értékesítésre.

Fólia alatti hajtatás

Felülete az utóbbi években 600–800 ha között változik. Az üvegházi primőruborka-termesztő felülettel (12–14 ha) összevetve a fóliás hajtatófelület nagysága jól érzékelteti a lakossági ellátásban játszott nagy szerepét. Az innen kikerülő áru egyrészt az egészen korai primőr ellátáshoz kapcsolódik, másrészt a fóliás salátauborka még jelentős helyet foglal el a piacon a szabadföldi salátauborka megjelenését követő időszakban is. E széles intervallumú, tartós piaci jelenlét a fóliás hajtatásban alkalmazott fajták változatos küllemű választékának köszönhető. A korai időszakban a fóliában is a holland kígyó típusokat termesztik, a későbbi időszakban előtérbe kerülnek az ugyancsak partenokarp, félhosszú, szemölcsös, fehér tüskés vagy éppen sima, fényes bőrű, sötétzöld színű, tetszetős fajták. A fóliás termesztőberendezések zöme csak vészfűtésre berendezett. Itt az uborka előveteménye valamelyik hidegtűrő zöldségnövény (saláta, retek, karalábé, sóska) vagy a korai káposztafélék palántái.

A fóliás hajtatás nagyobb hányadát (60–70%) adó háztáji és kisgazdaságokban jellemzően március végén, április elején ültetik ki az uborkát, és július végéig tart a kultúra.

Az uborka teljesen fűtés nélküli hajtatását megelőzően a fóliasátrat paradicsompalánta-nevelésre vagy saláta, retek, karalábé hajtatására is lehet hasznosítani.

TERÜLET-ELŐKÉSZÍTÉS, TÁPANYAGELLÁTÁS

Az előző kultúra növénymaradványainak eltávolítása után a sátor talaját talajmarózzuk. Ha bakhátak kialakítására nem kerül sor, a területet előzőleg nagy adagú (4–6 kg/m2) istállótrágyával kell megszórni. Sokkal eredményesebb azonban a fóliasátrakban is a bakhátas termesztésmód. Kialakítása minden tekintetben hasonló a növényházi hajtatásnál ismertetett eljáráshoz. Különösen előnyös az istállótrágyából készült bakhátak alkalmazása. A 7,5 m szélességű sátrakban 4 hosszanti sor kialakítása a célszerű. A növényszám 2 db/m2. Kedvezőek a tapasztalatok a jobb és bal oldalon vezetett egy-egy ikersorral. Ez esetben a támrendszer ne függőlegesen, hanem szétnyíló hegyes szögben vezesse a hajtásokat. A támrendszert – a fóliasátor vázát felhasználva – 2–3 mm-es horganyzott drótból alakítják ki.

PALÁNTANEVELÉS

Március végi kiültetéskor 6–7 hét időtartamú palántaneveléssel kell számolni. A növényházi magvetés időpontja ehhez február első hete. Az április végi kiültetéshez elegendő a március eleji magvetés. Egyéb tekintetben a növényházi hajtatás palántanevelésénél leírtak szerint járunk el.

Az április végi kiültetéshez a palánták átcserepezés nélkül is fölnevelhetők, csak a palánták térállására kell ügyelni.

Kiültetés. A palántákat 40–60 cm tőtávolságra ültetjük a bakhátakra. Ha támrendszer nélkül termesztünk, a palánták főhajtását 3–4 lomblevél fölött visszacsípjük. A kiültetett növényállományt víz helyett 0,3%-os Ridomil-oldattal öntözzük be.

ÁPOLÁSI MUNKÁK

E tekintetben is a növényházi hajtatásnál leírtakat kell követni. A fóliasátrakban a kellő páratartalom könnyen kialakítható, de a hőmérséklet szabályozása sok gondosságot igényel a tavasszal egyre erősödő napsütésben. Szellőztetéskor kerüljük a hideg levegő hirtelen, huzatszerű beömlését a növényállományra. Körültekintő figyelmességet igényel a talaj 70–75%-os vízkapacitásának fenntartása anélkül, hogy idővel lucskos, levegőtlen talajállapotot alakítanánk ki. A túl vizes, levegőtlen talajállapot gyakran tapasztalható hiba a fóliasátrakban, többnyire részleges előfordulásban.

A kiültetést követő 2–3 hét múltán meg kell kezdeni a tápanyag-utánpótlást. Ennek módja azonos a növényházi hajtatásnál említettekkel. Ugyancsak azonos módon végezzük a támrendszer mellett nevelt növények metszését. Egy-egy, 2 levél után visszacsípett hónaljhajtáson 1–1, esetleg 2 termést neveljünk.

A fólia alatti hajtás fajtaszortimentjében túlnyomóan nővirágú, félhosszú salátatípusok is előfordulnak.

SZEDÉS

A fóliasátrakban hajtatott uborkát hetente két alkalommal szedjük. A kifejlett, fajtára jellemző küllemű terméseket válogatjuk. Március végi kiültetésből támrendszeres termesztésben július közepéig tövenként 10 kg termést takaríthatunk be. Támrendszer nélkül kisebb terméssel (8–10 kg/m2) számolhatunk. A hajtatott uborka szabványát a 91. táblázat ismerteti.

91. táblázat - A hajtatott uborka minőségi osztályai (MSZ 3593-73)

I. osztály

II. osztály

Minőségi előírás

– fajtára jellemző, egyöntetű és szabályos alakú, zöld, érett, friss, ép, egészséges, tiszta, sérüléstől és ütődéstől mentes legyen – nem lehet túlérett, elszíneződött, megtermékenyülésből eredően megvastagodott

– idegen íztől és szagtól mentes legyen

– mérete legalább 15 cm hosszú legyen

– ugyanaz, mint az I. osztályú árunál, azzal az eltéréssel, hogy a szabálytalan alak, kisebb fokú foltosság 20 tömegszázalékig meg- engedett

– mérete legalább 12 cm hosszú legyen

Megengedett eltérés

– az I. osztályú áruban legfeljebb 5 tömegszázalékig megengedett

– a II. osztályú áruban legfeljebb 5 tömegszázalékban olyan uborkát is tartalmazhat, amely az osztályba sorolás követelményeinek nem felel meg, de fogyasztásra alkalmas


Ökonómia

Az uborkatermesztés gazdaságosságát midenekelőtt a rendkívül nagy kézimunkaerő-ráfordítás, illetve a hajtatásban ma már rendkívül nagy energia- és anyagköltségek motiválják. Ezek mindenkori költségeinek számszerű alakulása az infláció és a gazdasági helyzet változásával jelentősen változik. A költségek viszonyított arányai valamelyest állandóbb értéket adnak. A 92. táblázat a konzervipari berakóuborka-termesztés termelési költségeinek százalékos megoszlását mutatja az 1980-as évek elején. Ehhez szorosan kapcsolódik a 93. táblázat, amely a költség- és jövedelemviszonyokat érzékelteti tényszámokkal az adott időszakban. Mint látható, a nyereségráta 17,6%. Bizonyos, hogy a kistermelő gazdaságok napjainkban ennél nagyobb nyereséget realizálnak, elsősorban a jelentősen nagyobb hozamok, továbbá ennek a lehetőleg jobb minőségi kategóriájú értékesítése révén.

Rendkívül nagy kézimunkaerő-ráfordításaik így térülnek vissza az értékesítés árbevételéből.

92. táblázat - Termelési költségek százalékos megoszlása az 1980-as években

A költség megnevezése

Százalék

Anyagköltség

25,9

Munkadíj, közteher

33,6

Energiaszolgáltató üzem

14,9

Egyéb költség

7,3

Főágazati általános költség

5,7

Szűkített költség

87,4

Gazdasági általános költség

12,6

Összesen

100,0


93. táblázat - Az uborkatermesztés fontosabb mutatói az 1980-as években

Megnevezés

Mértékegység

Mennyiség

Hozam

t/ha

15,50

Termelési érték

Ft/ha

77 950

Termelési költség

Ft/ha

64 260

Nettó jövedelem

Ft/ha

13 690

Költségszint

%

82,40

Nyereségráta

%

17,60

Értékesítési átlagár

Ft/kg

5,03

Önköltség

Ft/kg

4,15

Nettó jövedelem

Ft/kg

0,88

Kézi munka termelékenysége

kg/h

13,40

Egy munkaórára jutó termelési érték

Ft/h

67,20

Egy munkaórára jutó nettó jövedelem

Ft/h

11,80


Magtermesztés

Az uborka vetőmagtermesztése a termesztéstechnológia legtöbb vonatkozásában megegyezik a zöldárutermelés gyakorlatával. Az eltérő sajátosságokat ismertetjük.

Területkiválasztás, elővetemény. A zöldségnövények vetőmagszaporításait szabályozó MSZ–6353/7–81 számú szabvány előírja, hogy a Solanaceae és a Cucurbitaceae családba tartozó növények, valamint lucerna nem lehetnek előveteményei a magtermő uborkának. Az előírt izolációs távolság e tiltott fajoktól legalább 500 m, más uborkafajtáktól pedig minimálisan 1000 m.

Magvetés. Hibridmag előállításakor 3:1 arányban sávosan vetjük az anya- és az apasorokat. Gyakorlati kivitelezésben gyakran 6 gynoikus anyaikersort 2 ikersor monoikus apavonal követ. Ha az apafajta túlnyomóan nővirágú – ezért szexreverziót igénylő –, a jobb megporzás végett kívánatosabb, ha a 3 anyasort 1 apasor követi.

Túlnyomóan nővirágú, konstans fajta magtermesztésekor számítani kell az ivari szelekcióval járó nagy tőszámveszteségre, ezért ezt a fajtatípust 4,5–5 kg/ha vetőmagmennyiséggel vessük.

SPECIÁLIS KEZELÉSI ÉS ÁPOLÁSI MUNKÁK

Szexreverzió. Tiszta nővirágú és túlnyomóan nővirágú fajták, anyavonalak fenntartása, illetve vetőmag-előállítása a tenyészidő derekán 2–3 hetes átmeneti ivari átalakítást tesz szükségessé a megporzás végett. Ennek elérésére 1–2 lombleveles korban az állomány 25%-át sávosan ezüst-nitrát- vagy ezüst-tioszulfát-oldattal kezelik. A kezelést 3–5 napon belül meg kell ismételni. E speciális vegyszeres kezelés szakértő közreműködését igényli. Csak tiszta eszközökkel és tiszta, lágy vízzel végezhető el sikeresen. Az első hímvirágok a kezelést követő 28 nap múltán jelennek meg. Előtte rendszerint 1–2 db hermafrodita (hímnős) virág nyílik.

Szelekció

a) Ivari szelekció. Amikor a növényállomány 5–7 lombleveles állapotba jutott, végre kell hajtani a nem monoikus fajták ivari szelekcióját. A 100%-ig nővirágú, ún. gynoikus állományokból el kell távolítani minden olyan tövet, amelyen hímvirág is nyílott vagy nyílik.

A túlnyomóan nővirágú fajták populációjában mindig találhatók gynoikus és monoikus egyedek is. A monoikus és erősen heterozigóta (erős hímvirágzási tendenciát mutató) egyedeket el kell távolítani. Arányuk általában 30–40%-ra tehető.

b) Negatív szelekció. Bármilyen magtermő állományt a tenyészidőben három, esetleg több alkalommal is át kell vizsgálni, és minden fajtaidegen, beteg vagy rosszul fejlett egyedet el kell távolítani az állományból. A második szelekciót a termések kifejlődését követő időszakban kell végrehajtani. A harmadik szelekciót a termések színeződésekor végezzük.

Méhek telepítése. A magtermő tábla közvetlen közelébe a minél jobb megporzás, illetve magkötődés előmozdítása végett méhcsaládokat kell telepíteni. A kaptárakat az uralkodó széliránynak háttal kell elhelyezni. Hektáronként 3–5 méhcsalád telepítése javasolt.

Előszedés. A gynoikus és partenokarp fajták magtermesztésekor az indukált hímvirágok megjelenéséig fejlődésnek indult vagy kifejlődött terméseket hetente legalább egy alkalommal le kell szedni. Ennek az a célja, hogy segítsük az inda erőteljes fejlődését és kiküszöböljük az üres, partenokarp termések terhelését a növényeken. A megporzás időszakában a jól termékenyült, magot hordozó termések hasas, körtésedő alakú megjelenésükről jól felismerhetők.

Szántóföldi szemlék. A szelekciók eredményes és kifogástalan végrehajtását a Mezőgazdasági Minősítő Intézet munkatársai törvényesen előírt szántóföldi szemléken ellenőrzik. A szemlék időpontját és követelményrendszerét a már hivatkozott szabvány tartalmazza, illetve előírja.

VETŐMAGKINYERÉS

A biológiailag érett terméseket kupacokba rakják, és 3–7 napig utóérlelik. Kézi munkaerő híján a maguborka betakarítható E–671/1 jelű burgonyakombájnnal vagy VUT zölduborka-betakarító géppel is.

Hibrid mag előállításakor csak az anyasorok termését gyűjtik be, gondosan elválasztva az apasorok termésétől.

A mag álló helyzetben üzemelő UMF–2 típusú speciális géppel, esetleg átalakított E–512 jelű gabonakombájnnal nyerhető ki. A kocsonyás magot kádakba gyűjtik és a magmosás helyére szállítják. A nagyüzemi magelválasztás (kocsonya és léha mag) levegőbefúvással dolgozó billenőkádakban mintegy 15 perc leforgása alatt elvégezhető.

Régebben a kocsonyás magot 1–2 napig erjesztették. Ezt követően erőteljes kevergetéssel és szitaszöveten történő dörzsöléssel, végül bő vízben úsztatással választották le az egészséges, tiszta magvakat, amelyek a mosóedény aljára ülepedtek. Az erjesztés sósavas kezeléssel (1,7130%-os sósav/100 l magkocsonya) kiváltható, illetve 20–30 perces kezelésre csökkenthető.

A kimosott magvakat centrifugálják, majd 1–2 cm vastagon szétterítik szúnyoghálóval (vagy hasonló szitaszövettel) bevont keretekre, szárítótálcákra, és alulról meleg levegő (35–38 °C) átfúvatásával 2–3 óra alatt megszárítják.

Nedves csávázás esetén a kimosott és a fölösleges víztől centrifugálással megszabadított magvakat csávázzák, majd ezt követi a szárítás. A porcsávázást a leszárított magvakon végzik el a nagyüzemek. A vetőmagvak napjainkban kevés kivétellel csávázva kerülnek forgalomba.

A vetőmag tisztaságára, nedvességtartalmára, fémzárolására és tárolására vonatkozó előírásokat az uborkára vonatkozóan is az MSZ 6356–83 számú szabvány tartalmazza.

103. ábra - Magtermőuborka-tábla (fotó: ifj. BALÁZS SÁNDOR)

Magtermőuborka-tábla (fotó: ifj. BALÁZS SÁNDOR)