Zöldségtermesztők kézikönyve
dr. Balázs Sándor
Mezőgazda Kiadó
Talajművelés

Talajművelés

A talajművelés fogalma és célja

A talajművelésen a talajnak különféle eszközökkel való mechanikai alakítását, megmunkálását értjük.

A talajművelés elsődleges feladata a talaj levegő- és vízgazdálkodásának javítása. Az eső és az öntözővíz által eliszapolt talajt talajműveléssel tesszük levegőssé. Hatására a tenyészidőben jobb lesz az oxigénellátás, a téli időszakban lehetővé válik a hólé befogadása. A nedves, tömött talaj kapilláris vízvesztesége a felső réteg porhanyításával szüntethető meg, a félig kiszáradt, rögös talaj párolgással, vízgőzdiffúzióval való kiszáradása tömörítéssel akadályozható meg.

A levegő- és víztartalom szabályozása közvetve a hő- és tápanyag-gazdálkodásra is kihat. A túlzottan nedves talaj mérsékli a talaj fölmelegedését és a szerves trágyák lebontását, akadályozva ezzel a növények növekedését is. A gyakori talajművelés azonban tápanyagveszteséget is okozhat, gyorsul a szervesanyag-lebomlás, növekszik a tápanyag-kimosódás veszélye, továbbá rontja a talaj szerkezetét, és károsan befolyásolja a talaj életét.

A mély talajművelés elősegíti a gyökerek könnyebb és mélyebb lehatolását. Nagyobb gyökérzet nagyobb föld feletti szárat nevel, amely nagyobb termésre képes.

A talaj felszíne – a tenyészidő alatti mechanikai hatások következtében (főként a gépek kerekei nyomán) – összetömődik, elveszti morzsalékos szerkezetét. Forgató talajműveléssel a leromlott szerkezetű feltalaj felcserélhető a jó szerkezetű alsó szinttel.

A talajművelésnek kimagasló szerepe van a gyomnövények irtásában. Szakszerű talajműveléssel a szántóföld gyomossága a minimumra csökkenthető. Segítséget nyújt a talajművelés a talajlakó állati kártevők ritkításában is. A szántással felszínre kerülő rovarok jelentős része a madarak martalékává lesz.

A talajművelés szolgál a trágyaanyagok talajba juttatására, a tarló- és szármaradványok beművelésére és a kiöregedő évelő pillangós növények feltörésére is.

A talajművelés tehát sokoldalúan befolyásolja a talaj termékenységét, a növények növekedését és fejlődését.

Talajművelési munkák és talajművelő eszközök

A feladatok sokrétűsége a talajművelő eszközök változatosságát alakította ki, amelyeknek mechanikai hatása is változatos. A mechanikai hatások fő típusai a következők:

– talajforgatás,

– talajlazítás, -porhanyítás és -keverés,

– talajegyengetés,

– talajtömörítés,

– felszínalakítás.

Talajforgatás. Forgatáskor a felső talajréteg a barázda aljára, az alsó talajréteg pedig a felszínre kerül. Fő feladata a trágyaanyagok, a tarlómaradványok és a gyomnövények alátakarása, valamint a talajrétegek fölcserélése. A lemosódó talajkolloidok és tápanyagok felhozatalával is hasznos feladatot tölt be. A fordítással nagyfokú lazítás és bizonyos mértékű porhanyítás és keverés is együtt jár. Az őszi mélyszántás lazító hatása – a téli csapadék befogadásának segítése miatt – az öntözetlen zöldségtermesztésben kimagasló jelentőségű.

A talajforgató munkák közül általánosan elterjedt a szántás, az ásógép munkája, a mélyforgatás és az ásás.

Szántásnak az eke munkáját nevezzük. Az eke talajművelésben szerepet játszó alkatrészei: az ekevas, a kormánylemez, az eketalp, a csoroszlya és az előhántó. Az ekeves vízszintes irányban metszi le a barázdaszeletet. Fő követelmény, hogy éles legyen. A gyökér és víz által nehezen áthatolható „káros barázdafenék” (eketalpbetegség) kialakulásáért az életlen ekevas okolható. A kormánylemez alakja a fordítás és a porhanyítás mértékét határozza meg. A csoroszlya metszi le függőleges irányban a barázdaszeletet. Jobb metsző hatása következtében a tárcsás csoroszlya terjedt el. Az előhántó az eketest elé szerelt, kicsinyített művelőszerszám, amelynek segítségével a barázdaszelet két rétegben kerül aláforgatásra. Az előhántóval levágott keskenyebb és sekélyebb (10 cm-es) szelet a barázda aljára kerül, így a növénymaradványok leforgatása tökéletesebb. Évelő pillangós növények leszántásakor nélkülözhetetlen eszköz.

A szántás minősége a forgatás mértéke, az alátakarás tökéletessége, a barázdaszelet porhanyulási foka és a vakbarázdák előfordulása alapján értékelhető. A forgatás fokát – a kormánylemez típusa mellett – a barázdaszelet mélységének és szélességének aránya határozza meg. A szántási mélység növelésével a fordulás foka csökken. A porhanyulás függ a talaj kötöttségétől, nedvességtartalmától, valamint az eke haladási sebességétől. Kötött, száraz talajon a rögösödés, kötött, nedves talajon pedig a kenődés (szalonnás szántás) veszélye növekszik. Gyors szántás esetén a barázdaszelet jobban porhanyul, az optimálisnál nagyobb haladási sebesség esetén azonban romlik a tarlómaradványok takarásának minősége.

Vakbarázdákon a szántott területen keletkező, látható vagy földdel takart, műveletlen talajszeleteket értjük. Rossz ekebeállítás vagy gépvezetési hiba (pl. széleset fog az eke) okozhatja.

A szántás mélysége alapján megkülönböztethető:

hántás

10 cm mélységig

sekély szántás

10–15 cm

középmély szántás

15–20 cm

mélyszántás

20–40 cm-ig

mélyítő szántás

az addig művelt rétegnél

mélyebben végzett szántás

A szántásban elfogadott szabály, hogy mélységét – az eketalpréteg megszüntetése véget – évenként változtatni kell.

A szántás irányának lejtős területen a lejtés irányára merőlegesnek kell lennie (erózió ellen), sík vidéken pedig változtatni célszerű.

Az eke típusát tekintve hazánkban az ágyeke terjedt el általánosan, amelynek munkáját ágyszántásnak nevezzük. Ágyszántáskor forgásonként ormok és osztóbarázdák keletkeznek, melyek a gépi munkák egyenletességét veszélyeztetik. Elegyengetésükről gondoskodni kell.

Lejtős területeken váltóekét használnak, amelynek munkája nyomán egyenletes felszínű sima vagy rónaszántás keletkezik.

Mélyforgatás a 40–80 cm mélyen végzett forgatás neve. Eszköze a nagyméretű eketesttel fölszerelt mélyforgató (rigol-) eke. A zöldségtermesztésben ilyen mélységű művelésre évelő növények (spárga, torma) termesztése során kerül sor.

Hajtató létesítményekben az orom- és barázdamentes mélyművelés ásógéppel végezhető. Az ásógép hegyes kapához hasonló művelőtestei lassú forgó mozgással végzik a talaj forgatását. Mélyművelésre, érett istállótrágya beművelésére kiválóan megfelel.

A házikertekben a talaj forgatásos mélyművelésére kézi ásót használnak.

Talajlazítás, porhanyítás, keverés. A talajlazítás során a talaj szilárd részei egymástól távolabb kerülnek, és levegőtartalma megnő. Ha a lazításkor a művelőeszköz a talajrögöket felaprózza, porhanyításról beszélünk. Ha a porhanyított talajban a talajrészek egymáshoz való helyzete is megváltozik, akkor a talaj keveréséről beszélünk. Az említett fizikai hatások a talajművelő eszközök munkája során legtöbbször együtt jelentkeznek, ezért az ilyen műveletek végzésére alkalmas eszközöket összefoglaló néven porhanyítóeszközöknek nevezzük, munkájukat pedig porhanyítómunkáknak hívjuk. Ezek a következők:

– boronálás,

– kultivátorozás és kapálás,

– tárcsázás,

– talajmarás,

– altalajlazítás.

A sekélyen végzett porhanyítómunkák a talajban tárolt nedvesség megőrzésében fontos szerepet játszanak, jelentőségük az öntözetlen szabadföldi zöldségtermesztésben növekszik.

A boronálás fogalomkörébe többféle porhanyítóeszköz munkája sorolható. Közülük legáltalánosabb a fogas borona (könnyű, közép- és nehéz) használata, de használják még a körmös boronát, a láncboronát és a tövis- (seprő-)boronát is.

Valamennyi boronatípus a talaj felső 3–10 cm-es rétegét porhanyítja. Egyben a talajfelszín egyenetlenségeit is megszüntetik. Munkájuk nyomán a felső talajréteg levegőcseréje növekszik, a porhanyós réteg szigetelő hatása következtében pedig csökkent az alsó talajréteg kiszáradásának a veszélye.

A boronák jó szolgálatot tesznek a vetőágy előkészítésekor, magtakaráskor, a fogas borona pedig egyes növények (borsó) kezdeti növényápoló talajművelésére is használható.

A boronálás minőséget javító szabálya, hogy 50–60%-os talajnedvességnél a szántás irányára ferdén és gyorsan járassuk, a fogakra akadó szerves anyagokat, a gyomnövények tarackjait pedig rendszeresen el kell távolítani.

A kultivátorozás a gépi kultivátorokkal, a kapálás a kézi kapákkal végzett talajporhanyítás elnevezése. Elsődleges céljuk a gyomnövények kivágása, de kedvező a hatásuk a talajlevegőzés segítésében és az altalaj víztartalékainak megőrzésében is.

A kultivátorok művelőteste és használhatósága változatos. Megkülönböztetünk szántóföldi és sorközművelő kultivátorokat.

A szántóföldi kultivátorokat véső vagy lúdtalp alakú művelőtestekkel szerelik fel. Jól használhatók a tenyészidőn kívüli talajművelésre (tarlóhántás ápolása, vetés előtti talaj-előkészítés). Művelési mélységük 8–20 cm között változtatható.

A sorközművelő kultivátorok mereven rögzített szárnyas művelőtestekkel vannak fölszerelve. A széles sorközű kapás növények sorközeinek művelésére használhatók. Művelési mélységük 5–10 cm között változtathatók. Kelés után sekélyebb művelést végzünk, a további művelések mélyíthetők.

A változatos alakú és méretű kézi kapák a házikerti növényápoló talajművelés legfontosabb eszközei. Üzemi használatuk a gyomirtó vegyszerezés miatt visszaszorult, sorkapáláshoz, vegyszerrezisztens gyomok irtásához azonban ott is nélkülözhetetlenek.

A porhanyító talajművelő eszközök csoportjába soroljuk az ún. küllős kapa munkáját. Hosszú fogakkal ellátott, kerékszerű művelőtestei a növényi gyökerek mozgatása nélkül megszüntetik (szétszurkálják) a talajfelszínen képződött, cserepesedett kérget. Gyomirtó hatása jelentéktelen.

A tárcsázás a tárcsás boronák különböző típusainak (egysoros, kétsoros, egyirányú tárcsa) munkája, amelyre az intenzív porhanyítás és keverő hatás jellemző. Munkája alapján e csoportba sorolható az ásóborona is. A tárcsák az egyéves gyomnövényeket jól irtják, a tarackos gyomnövényeket azonban – tarackjaik felaprításával – szaporítják.

Jelentőségüket növeli, hogy munkaszélességük és teljesítményük nagy, a művelés költségessége mérsékelt. A tárcsás talajművelő eszközök segítik a takarékos vízgazdálkodást. Tarlóhántáskor, a tarlóhántás ápolásában, a vetés előtti talaj-előkészítésben vezető szerepük van.

A talajmaró munkájára a rendkívül erős porhanyítás, porosítás jellemző. Ezzel elősegíti a kötött talajok cserepesedését. Intenzív keverő hatása miatt jól megfelel a műtrágyák és az érett istállótrágya talajba művelésére. A talajmaróval porhanyított területen a tápkockás palánták ültetése lényegesen könnyebb. Használata a fedett területen folyó zöldséghajtatásban általános, ahol jól kiegészíti az ásógép munkáját. Szántóföldi termesztésben kedvezőtlen fizikai hatása és a gyors forgás okozta fokozott törési veszély miatt ritkán használják.

Altalajlazításnak a szántott réteg alá terjedő, speciális eszközökkel végzett mélyművelést nevezzük. A gyakorlatban két típusa ismert. Egyik esetben az eketestek mögé lúdtalp alakú művelőszerszámokat szerelnek. A művelőtest a barázdafenékbe mélyedve 5–10 cm mélyen lazítja azt anélkül, hogy a lazított réteg összekeveredne a szántott réteggel.

Nehéz, mélyben sós (szikes) talajok 40–60 cm mélységű altalajlazítására erős kivitelű, egy- vagy kétkéses művelőeszközt használnak.

Az altalajlazító az eketalpréteg megszüntetésével, az altalaj levegő- és vízellátásának javításával megkönnyíti a gyökerek mélyre hatolását.

Talajegyengetés. Az a feladata, hogy a sima talajfelszín kialakításával segítse a további termesztési munkákat. A sima felszín egyik előnye, hogy csökken a párologtató felület, ezáltal a talaj vízvesztesége is. Az őszi szántás nyomán ormos felszín keletkezik, amelynek tavaszi elegyengetése simítóval vagy fogasboronával végezhető. Laza szerkezetű talajon léces vagy szöges simító használható, kötött és rögös talajon deszkából és vasrudakból készült simító képes jó munkát végezni. Összetömődött, kigyomosodott talajon a simító nem használható, helyette fogas boronát járatunk.

Az őszi szántások simítózásával rögmentes, egyenletes felszínű vetőágy készíthető a vetőmag számára. A simító a szántás irányára ferdén (30–45o-os szögben) haladjon.

A talajegyengető munkák csoportjába sorolható a barázdabehúzó munkája, amely a mélyszántás osztóbarázdájának megszüntetésére szolgál. Ez a művelet a korszerű, gépesített szabadföldi zöldségtermesztésben elengedhetetlen, és a vető-, a növényápoló és a betakarítógépek munkaminőségének javítása mellett az alkatrésztörések megakadályozására is szolgál.

Talajtömörítés. A talajszemcsék közelítését előidőző műveleteket tömörítésnek nevezzük. A tömörítés során a talaj levegőtartalma csökken, víztartalma – a levegővel telt üregekhez viszonyítva – megnő. A felső talajréteg tömörítésekor hengerezésről, az egész szántott rétegre kiterjedő tömörítéskor altalaj-tömörítésről beszélünk.

Hengerezésre a munkavégzés céljától függően különböző típusú hengerek szolgálnak. A kisebb rögökből álló feltalaj tömörítésére sima henger használható. Nagyobb rögök aprítására és kissé mélyebb talajréteg tömörítésére az egy- és kétsoros gyűrűs henger alkalmas. Erősen kötött talajokon a száraz rögök aprítására és tömörítésére rögtörő hengerek (Cambridge, Crosskill) használhatók.

Jó minőségű hengerező munka csak optimális talajvíztartalom (60–70%) és viszonylag lassú haladási sebesség (4 km/h) esetén végezhető. A nedves talaj a hengerre ragad, a talajfelszín kéreggé gyűrődik.

A hengerek hatása a vízgazdálkodásra a talaj nedvességtartalmától függően változik. Vízzel telített talajon (pl. kora tavasszal) a talaj tömörítése elősegíti a kapilláris vízmozgást, ezért ilyenkor a henger munkája vízpazarló hatású. Száraz, rögös talajon a henger vízmegőrző hatása azon alapszik, hogy a talaj összetömörítésével, az üregek eltömítésével megakadályozza a pára alakban felszínre törekvő víz haladását (a kiszellőződést).

A hengerezés a frissen szántott talajok mesterséges tömörítésére (a szántást követő másod- és őszi vetések esetén) és az apró vetőmagvak vetése előtt nélkülözhetetlen művelet. Az aprómagvak és a vizet nehezen felvevő egyéb magvak (pl. céklagomoly) vetése után is hengerrel tömörítik a talajszemcséket a vetőmaghoz. Ilyenkor a vetőgépre szerelt sorhengereket szokták használni.

Kivételes esetben a növényápolásban is használható a sima henger. Így a tél folyamán felfagyott őszi vetések (pl. áttelelő saláta) talajba való visszanyomásával a növény visszagyökerezése elősegíthető.

Az altalaj tömörítésére nagy tömegű szerves anyag (zöldtárgya, tarlómaradvány) beszántásakor, valamint a szántást gyorsan követő másodvetések előtt lenne szükség, a talaj üregességének megszüntetése céljából. A zöldségtermesztésben speciális altalaj-tömörítőt nem használnak, a talaj üregesedését gyűrűshengerezéssel szüntetik meg.

Talajfelszín-alakítás. A szabadföldi zöldségtermesztésben a talajfelszín alakítására több esetben is sor kerül.

Barázdás öntözéshez és bakhátas művelési rendszer esetén a tábla egész felületén 70–80 cm távolságonként 20–25 cm magas bakhátakat készítenek. A bakhátakat többtestű töltögetőekével készítik, tömörítésük és a bakhátak felszínének elegyengetése csónakos simítóval végezhető.

Vezetőbarázdás, ágyásos művelési rendszerben a traktorkerék nyomtávolságának megfelelő (150–160 cm) távolságonként vezetőbarázdát nyitnak, a barázdák közötti 90–110 cm széles ágyásokat pedig asztal simaságúra egyengetik el. E teljes művelet végzésére speciális géprendszert is kifejlesztettek. Ezt a művelési rendszert a szántóföldi paradicsomtermesztésben korábban kiterjedten használták.

Talajművelési rendszerek

A talajművelési rendszer fogalmán az egy tábla területén hosszabb időszak alatt elvégzett talajművelő munkák összességét értjük.

A szántóterületek legnagyobb részét évente többször is meg kell művelni. A talajművelés költségei a termelési költségnek 10–40%-át is kitehetik. A termesztés jövedelmezősége végett törekedni kell az ésszerűen takarékos, de a növények igényeit maximálisan szem előtt tartó talajművelési rendszer kidolgozására. Ehhez a következő technológiai elemeket kell meghatározni:

– talajművelő munka,

– talajművelő eszköz,

– talajművelő időpont,

– művelési mélység szakszerű pontosítása.

A felsorolt elemek meghatározásával alakul ki a talajművelési rendszerre jellemző technológiai műveletsor.

A talajművelési rendszereket a szakirodalom különféle elvek alapján csoportosítja. Leggyakrabban használt és általánosan elfogadott a tenyészidőhöz viszonyított időpont és a művelés feladata alapján való csoportosítás. Eszerint megkülönböztetünk:

– alap-talajművelést,

– vetés előtti talaj-előkészítést,

– növényápoló talajművelést.

ALAP-TALAJMŰVELÉS

Feladata a termékeny, gyomban szegény talajréteg kialakítása a termesztés számára. Az alap-talajművelés végzésekor a minden növény számra egyaránt fontos talajtulajdonságok (víz-, levegőgazdálkodás, gyomtalanság, jó talajszerkezet stb.) létrehozását tűzzük célul. Eszerint a következő alap-talajművelési munkákról beszélünk:

– tarlóhántás,

– tarlóhántás ápolása,

– őszi mélyszántás és mélyítő művelés,

– gyeptörés,

– tavaszi szántás és elmunkálás,

– nyári szántás és elmunkálás.

Tarlóhántásnak nevezzük az egyéves növények betakarítása után felszabaduló talaj sekély megművelését. A kalászos gabonák learatása után általánosan elvégzett művelet. A nyári csapadék befogadása, a tarlógyomok irtása és a kártevő rovarok elleni küzdelem a legfontosabb feladata.

A tarlóhántást a növény lekerülését követően a legrövidebb időn belül el kell végezni, hogy a talaj további kiszáradását megakadályozzuk. Általánosan használt művelőeszköze a kétsoros tárcsa, erősen kötött talajokon pedig az egyirányú tárcsa. A művelés mélysége 6–10 cm.

• A tarlóhántás ápolására a kikelt gyomnövények megsemmisítése, a gyommagvak beérésének megelőzése végett van szükség. A művelet porhanyítóeszközökkel ( tárcsa, kultivátor, kombinátor, ásóborona) végezhető, a tarlóhántásnál néhány centiméterrel nagyobb mélységben.

A porhanyító művelés után a talaj lezárása (szigetelése) céljából fogas boronát, száraz és rögös talajon sima hengert is kell járatni.

• Az őszi mélyszántás a tavaszi vetésű növények alá, nyár végétől a tél beálltáig végezhető fontos művelet. Eszköze általában a közönséges mélyszántó eke, de kivételes esetben altalajlazítóval is végezhető. Mélysége leggyakrabban az addig művelt teljes feltalajra kiterjed (20–35 cm), de ilyenkor végezhető a termőréteg mélyítése is.

Az őszi mélyszántás a téli csapadék befogadásának elősegítésével, az évelő gyomok irtásával, az alaptrágyák talajba művelésével pótolhatatlan feladatokat lát el.

Az őszi mélyszántás elmunkálására kivételes esetekben kerül sor. Így a korai (szeptember végi) őszi szántásokat a kiszáradás megakadályozása (a hőmérséklet még magas), a nehéz agyag- és a termő szikes talajokat (perctalajok) az ősszel adódó, művelésre alkalmas nedvességi állapot kihasználása végett még az ősz folyamán el kell egyengetni. Kora tavaszi vetésű növények alá az őszi szántás elmunkálását az indokolja, hogy a kora tavaszi elműveléskor a művelő gépek kerekei a nedves talaj szerkezetét erősen károsítják. Egyéb esetekben az őszi szántást nem egyengetjük el, hogy a téli csapadék befogadására – az ormos felszín miatt – alkalmasabb legyen.

• A gyeptörést üzemeink leggyakrabban az évelő pillangós takarmánynövények kiszántásakor végzik. A gyeptöréskor élőnövények gyökérzete által behálózott és összetartott, a művelésnek rugalmasan ellenálló barázdaszelet keletkezik. Legjobban előhántós ekével végezhető, mert így a növények földdel való takarása tökéletesebb. Gyeptöréshez a viszonylag korai (október elejei) időpont tekinthető optimálisnak, hogy a lebomlás még ősz folyamán megindulhasson. Elmunkálását a sok gyökérmaradvány miatt ugyancsak tavaszra kell halasztani.

Tavaszi szántásra kivételes esetekben kerül sor. Így a kifagyott őszi vetések helyén, az őszi szántásból a téli fagyok korai beköszöntése miatt kimaradt területeken, továbbá korán lekerülő, áttelelő zöldségnövények (áttelelő spenót, zöldhagyma) után van szükség tavaszi szántásra. Eszköze a közönséges eke, mélysége pedig a vízveszteség csökkentése végett csak középmély (15–20 cm) lehet. Fontos szabály, hogy a tavaszi szántást azonnal el kell művelni (le kell zárni), ezért az ekével egy munkamenetben fogas boronát kell járatni.

Nyári szántásra a zöldségtermesztő üzemekben kettős termesztés esetén kerül sor. Ez esetben az előtermények (zöldborsó, korai káposztafélék stb.) lekerülése után a nyári vagy az őszi vetésű másodvetések alap-talajműveléseként végzik.

A nyári szántás minőségét az időjárási viszonyok, illetve a talaj nedvességtartalma befolyásolja. Száraz talajon a nyári szántás rögös lesz. A rögös nyári szántásokat a jó magágy előkészítéséhez tárcsázni és hengerezni kell. Öntözéses zöldségtermesztő üzemekben a nyári szántáshoz előöntözéssel kedvező nedvességi állapot hozható létre. Ilyenkor a szántás fogas boronával munkálható el. A nyári szántás eszköze a közönséges eke, mélysége pedig nedvességtakarékossági szempontból csak középmély (15–20 cm) legyen.

VETÉS ELŐTTI TALAJ-ELŐKÉSZÍTÉS

Célja a vetésre kerülő növény különleges igényeihez igazodó jó vetőágy előállítása. A jó vetőágy talajműveléssel létrehozható jellemzői a következők:

– aprómorzsás szerkezet,

– ülepedett vagy tömörített talaj,

– sima talajfelszín,

– gyomnövénymentes terület.

Az aprómorzsás és ülepedett talaj a magvak levegő- és vízellátásának feltétele. A sima talajfelszín az egyenletes vetési mélység szempontjából szükséges, a gyomtalanítás pedig a kelő növényekre fő veszélyt jelentő károsítóktól menetesíti a táblát.

A vetés előtti talaj-előkészítés az alap-talajművelő munkák szerves folytatását jelenti, annak kiegészítő részeként értékelhető.

A vetés előtti talaj-előkészítő munkák a vetés időpontjától függően különböznek, és kora tavaszi, késő tavaszi, nyári és őszi vetésű növények talaj-előkészítő munkáinak csoportjaira bonthatók. E csoportokon belül további különbséget jelent a kultúrnövény szaporítási módja és magmérete. Ezen az alapon az apró magvú növények, továbbá a nagy magvú és a palántázott növények talaj-előkészítését is megkülönböztetjük.

• A kora tavaszi vetésű (március hó) növények talaj-előkészítése az őszi szántás elegyengetését vagy sekély porhanyítását kívánja. Ez a feladat legtöbbször fogas boronával oldható meg. Apró magvú növények számára a tömörített magágy kialakítása végett hengerezni kell (sima hengerrel).

• A késő tavaszi vetésű (április–május) növények vetésidejére a talaj kigyomosodik, ezért a gyomosodás mértékétől függően egyszer vagy kétszer porhanyító talajművelő eszközt kell járatni. Az utolsó porhanyítás a vetést megelőző napokra essék. Porhanyításra a kombinátor a legjobb, de fogas boronával kapcsolt tárcsa és kultivátor is megfelelő munkát végez. Az ismételt porhanyítások mélysége kismértékben változhat. Az utolsóé a vetés, illetve a palántaültetés mélységével egyezzék meg. Mélyebb lazítás esetén a laza talajba kerülő magvak vízhiány miatt lassabban kelnek.

• A nyári vetésű növények talaj-előkészítése általában nyári szántáshoz kapcsolódik. A talaj-előkészítés módját a nyári szántás és a másodtermény vetésideje között lévő időtartam, valamint a talaj nedvességtartalma és kötöttsége határozza meg. Szántást követő azonnali vetés esetén az alapművelés elmunkálása és a vetés előtti talaj-előkészítés egybeolvad. Hosszabb talajművelési időszak esetén a porhanyítást és a gyomirtást a vetés előtt meg kell ismételni. Különösen nagy feladatot jelent a nyári vetőágy előkészítése kötött talajon, öntözés nélküli termesztésben, ahol megfelelően tömörített magágy csak a rögök több menetben való felaprításával, ismételt talajművelő munkákkal (tárcsázás, rögtörő vagy gyűrűs hengerezés) alakítható ki.

• Az őszi vetésű növények (áttelelő zöldségfajok) vetés előtti talaj-előkészítésének két változata alakult ki. Egyik esetben a vetés előtti talaj-előkészítő munkák a nyári szántás alapműveletéhez csatlakoznak. A nyári szántáson kikelő gyomnövényeket porhanyító talajművelő eszközökkel kell kiművelni, a vetést megelőző napokban pedig porhanyító-, egyengetőeszközökkel (tárcsa és fogas borona) kell a magágyat előkészíteni. Száraz időjárásban és apró magvak (pl. áttelelő spenót) vetésekor simahengerezés is szükségesség válik.

Az őszi vetésű növények magágya nyári szántás nélkül, kizárólag tárcsás talajművelő eszközökkel is előkészíthető. Ilyenkor a kevés tarlómaradványt visszahagyó elővetemény (korai burgonya, kalászos gabona) után 3-4-szer ismételt és egy mélyebbre hatoló tárcsázással vagy ásóboronával érhető el a kellő mélységű, biológiailag is beérett vetőágy. A tárcsázások után a talaj lezárására itt is fogas boronát vagy hengert kell járatni a talaj nedvességtartalmától függően. A talajművelésnek ezt a változatát tárcsás talaj-előkészítésnek nevezzük.

NÖVÉNYÁPOLÓ TALAJMŰVELÉS

A növényápoló talajművelés a tenyészidő folyamán végzett munkákat foglalja magában. Ezeknek jellemzése az Ápolási munkák c. fejezet feladata.

A talajművelési rendszereket az irodalom egyéb jellemzőik alapján is elnevezheti (vagy csoportosíthatja). A talajművelési rendszerek elnevezhetők a megmunkált talaj típusa szerint is. Eszerint ismeretes a homok-, a tőzeg-, a savanyú erdő- stb. talajok talajművelési rendszere.

Gyakran a termesztett növényekről nevezik el a talajművelési rendszert (pl. paradicsom, spárga, torma stb. talajművelési rendszere).

A megművelt talajréteg vastagsága alapján megkülönböztethető a talaj mélyművelési és sekélyművelési rendszere.

A használt talajművelő eszközök szerint eke nélküli és ekés talajművelési rendszerről beszélünk. E csoportba sorolható a minimális művelés (minimum tillage) rendszere is. Ebben az esetben a művelő gépek kapcsolásával vagy a műveletek csökkentésével igyekszünk a talajművelés költségeit mérsékelni és a művelések káros mechanikai és biológiai hatásait minimálisra szorítani.

A műveletek számának csökkentéséhez a gyomirtó vegyszerek használata ad segítséget, a műveletek összekapcsolásához azonban új gépek bevezetésére van szükség. A gyakorlatban e törekvés első eredményeként jelentek meg a kombinált magágy-előkészítő gépek (kombinátorok).