Ugrás a tartalomhoz

A természet és a lélek

Pléh Csaba

Osiris Kiadó

5. fejezet - Információs forradalom és tudás

5. fejezet - Információs forradalom és tudás

A tudás érvényessége és a kognitív pszichológia[13]

A pszichológus, különösen a történeti kirándulásokban edzett pszichológus természetesen elmondhatná, hogy a mai tudás alapú társadalom jelszórendszere klasszikus kérdéseket vet fel újra. Olyan kérdések ezek, amelyek velünk vannak a platóni és arisztotelészi tanulásfelfogás és tudáskép szembenállásától, sőt a preszokratikus gondolkodás dinamikus és a klasszikus filozófia statikus, leírásközpontú felfogásának ellentéteitől fogva vagy a 19. század haszonelvű és személyiségkultiváló tudásfelfogásának vitáitól kezdve. Nem mindig visznek előre az efféle történeti kirándulások, sokszor szinte csak saját tudásunk újrakultivációját biztosítják. Éppen ezért inkább arról szólnék, hogyan jelennek meg a mai pszichológiában a tudás kutatásának kérdései olyan formákban, melyek egyben a tudás elsajátításának és az elsajátítás vezérlésének, tehát a pedagógiának a vezető problémáit is érintik, néha talán új módon.

A tudás érvényessége: két kontextus

Az érvényes tudásról él bennünk egy hagyományos akadémikus kép: az érvényesüléshez vezető tudás iskolai és iskolás jellegű, mely válhat ugyan készséggé, de kiindulópontja nem az, hanem a “fejből tudott” világ. Érezzük, hogy a mai átalakulások lényegi mozzanata valamiféle átfordulás ebben: a gyakorlati, a hasznos válik az érvényes alapjává. De nem vagyunk boldogok ettől: úgy érezzük, valami árulást követünk el. Röviden szeretném megmutatni, hogy itt igazából egy szükségszerűen kétpólusú rendszerről van szó, már ami az ember mentális építkezését illeti, s a nagy változások csak e két pólus kultivációs eltolódásait jelentik.

                                         Érvényes tudás

                          /

                      \

Használatban

           Társadalmi versenyben

Készségszerű tudások

           Könyves tudások

Megcsinálás

           Kódok

Működtetjük

ehhez keressük

           Keressük,

           működéssé válik

A tudások szerkezete

A mai kognitív pszichológia ismét, hangsúlyaiban talán új módon állítja előtérbe a megismerés kettős rendszereit, azt a felismerést, hogy az emberi gondolkodás a mai terminológia szerint kettős reprezentációs rendszerek világában működik (Sloman1996). Megfogalmazunk kettősségeket a hálózatok és a fogalmak, illetve szabályok, az implicit és az explicit tudás, az automatikus és az ellenőrzött folyamatok között, hogy csak néhányat említsek az 1. táblázatban összefoglalt szembeállítások közül.

5-1-1. táblázat - Néhány népszerű kettős tudásrendszer a mai pszichológiában

Klasszikusabb

Újító pólus

Epizodikus

Szemantikus

Explicit

Implicit

Szokás alapú

Szabály alapú

Kijelentésszerű

Készségszerű

Szemantikai

Pragmatikai

Elméleti

Elbeszélő

Tudni mit

Tudni hogyan


Az egyik visszatérő elképzelés szerint kettősségeink alapvető dichotómiája azzal függ össze, amit az észlelési-kategoriális-fogalmi (mit) és az észlelési-cselekvési-eljárásmódbeli (hogyan) dimenzió szembenállásának nevezhetnénk. A fogalmi tudás világa, ahogy Pacherie (1997) összefoglalja, a prekonceptuális szenzoros-perceptuális építőkövektől indulna el – gondolhatunk itt akár Vigotszkij (1967) előfogalmaira is –, s felvezetne egészen a kategorizációs teljesítményekig. “Felsőbb szinten” (ha tetszik, a kései vagy végső reprezentációs szinten) az a felfogás ez, amit a moduláris koncepció és a tudás leíró felfogása képvisel, Leibniztől Fodorig, de Platóntól Herbert Simonig is. Az érzéki világ is nyelvet alkot, illetve belső eredményeiben nyelvet formál, a gondolati rendszer propozicionális szerveződésének nyelvét (lásd erről a bemutatásról Pléh 1995a, 1999a). A tudni mit világa ez Ryle (1999) klasszikus kettősségeinek rendszerében. A tudni hogyan világa áll vele szemben, a készségek és sémák (Bartlett 1985 ), a hallgatólagos tudás (Polányi 1992, 1994) rendszere. Ebben a rendszerben az ín nem az érzettöredékektől vezetne a kategóriákig, hanem az integráló egészektől a készségszerű, függvényes szerveződést mutató cselekvéseken keresztül a társas sémákig. Hagyományosan úgy gondoltuk, ez a pragmatikus igazságfogalomnak s a tudat motoros elméleteinek megfelelő hagyomány hordozza az adaptív szempontot, míg a másik a kontemplatív, tiszta megismerő felfogást. Mai felfogásunkban (Pacherie 1997) úgy véljük azonban, hogy a teljes értékű adaptív szemponthoz mindkettő kell: az észlelés és a cselekvés világa közösen s egymásra vonatkoztatva valósítja meg a magasabb megismerést. E kettősségek újabb megfogalmazásaiban Jeannerod (1994) egyenesen úgy beszél rólunk, mint a szemantikai és pragmatikai tudások kettősségéről. Ami a látvány világát illeti, egy eléggé jól áttekinthető feldolgozó-rendszerbeli kettősséggel is összekapcsoljuk ezt. A szemantikus világ lenne a ventrális látórendszer megfelelője, amely tárgyközpontú perspektívából ad leírásszerű reprezentációt a világról. A pragmatikus tudás pedig a dorzális látórendszer megfelelője lenne, mely a cselekvéses testi szerveződéssel, a parietális lebennyel kapcsolódik össze. A megközelítés sorsa tanulságos pszichológiai felhasználására nézve is. Klasszikus kifejtésükben Ungerleider és Mishkin (1982) mint hol- és mi-rendszer kettősségére hivatkoztak erre. Mint azonban Milner és Goodale (1997), valamint Faillenot és munkatársai (1997) összefoglalják, az elválasztás nem tartható. A lokalizációsnak feltételezett rendszer is használ a tárgy azonosságára vonatkozó tulajdonságokat. Ebben nem a kategória, hanem a cselekvésvégzés módja, a hogyan áll előtérben. Olyan ez, mintha a klasszikus könyvszagú és a pragmatikus-mérnöki pedagógiai koncepciók úgy is megjeleníthetőek lennének, mint kétféle idegrendszeri leképezés kultivációi. Már a tárgyhoz nyúláshoz is tudnunk kell, mi számunkra a tárgy. Hasonló módon, a sajátosan emberi gyakorlatokhoz és cselekvésekhez igenis szükségünk van a kategóriákra, vagyis bele kell nyugodnunk a kettős tudásrendszerek létébe. A pedagógiára kivetítve ez azt jelenti, hogy nem kizárólagos a klasszikus és a pragmatikus tudáseszmény érvényessége, valójában csaknem minden kultúra él mindkettővel, talán azért is, mert ez a kettősség az idegrendszeri feldolgozási módok kettősségével mutat párhuzamot, ha nem egyenesen abból fakad. Vagyis a 2. táblázatban bemutatott kettősségek, melyek a fentebb látott pszichológiai kettősségek kulturális megfelelői, nemcsak meggyőzni, de legyőzni sem fogják tudni egymást, miként a Bruner (1996) kiemelte elbeszélő és elméleti tudásmódok sem.

5-1-2. táblázat - Két tudásfelfogás az európai művelődésben

Klasszikus humanista

Pragmatikus-mérnöki

Tiszta tudás

Tudás = felhasználás

Visszaidézés, kultiváció

Megcsinálás, működés

Re-prezentáció

Cselekvés, változtatás

Iskolai alapú

Utcai alapú

Vertikális átadás

Horizontális és vertikális


Az elsajátítás módja, a tudás forrása

A mai pszichológiai szemléletben is bevett felfogás szembeállítani egymással az adott világból kiinduló természettudományos s a standard társadalomtudományos gondolkodásmódot. Ebből a szembeállításból indul ki a mai evolúciós pszichológia is (Cosmides és Tooby 1992; Pinker 2002) a bevett társadalomtudományi felfogás képlékeny környezetelvűségének bírálatakor. A hagyományos szembenállást a 3. táblázat mutatja.

5-1-3. táblázat - A természettudományos és a társadalmi tudás változásával kapcsolatos koncepciók hagyományos szembeállítása

Természettudományos

Társadalom-központú

Rögzült paraméterek

Az ember hajlékony

Tanulás korlátai

Korlátlan tanulás

Spontán tanulás

A tudás forrása a környezet

Kaotikus tanulás

Rendezett tanulás


A mai kognitív kutatásban mindez némileg átfogalmazódik. Az átfogalmazás egyik útja az, hogy a két koncepció mint az instrukciós és szelekciós tudáskibontakozási módok szembenállása jelenik meg. Ebben a felfogásban a pedagógia klasszikus céljai egy átfogóbb instrukcióelvű világképnek felelnek meg (Cziko 1995). Ezzel a pusztán kívülről strukturált elképzeléssel áll szemben a mai kognitív pszichológiában a kis tudós. Olyan kép ez, amely szerint már a csecsemő is úgy jelenik meg, mint a világ “megismerője”, aki bizonyos korlátok mellett elméleteket kreál szegényes tapasztalati alapon a dolgok állásáról, felrúgva ezzel Hume indukciós paradoxonait. A tapasztalatot pedig az elméletek finomítására és a rivális elméletek közötti választásra használja.

A másik újító mozzanat itt az, hogy magát az instruálást sem intézmények privilégiumaként jelenítjük meg. Tomasello (2002) részleteiben is kidolgozott felfogásában a tanítás, az instrukciós szerveződés nem az intézmények, az “iskola” privilégiuma és kreálmánya, hanem éppenséggel emberi mivoltunk biológiai feltételrendszere. Ami korlát volt, az most mint sajátos szociális tulajdonító, a vertikális helyzetekben pedig, melyeket tudáskülönbség jellemez, tudásátadást elváró rendszer jelenik meg. Nem a kultúra szüli a kulturális tanulást, hanem az utóbbi mint feltétel teszi egyáltalán lehetővé a kultúrát, s hasonló módon, a tanítást az teszi lehetővé, hogy mint etológiai rendszer, mind a gyermek, mind a felnőtt “elvárja” azt. Vannak persze jellegzetes váltások a vertikális és horizontális átadás (nemzedéken, koron, korcsoporton belül) súlyában, változik az életkorral a kooperatív tanulás, és megnő a horizontális kapcsolatok szerepe a (pedagógiailag) szokásosan kiemelt vertikális, autoritáson alapuló tanításhoz képest, de a kiinduló mozzanat mégiscsak az: az ember tanító lény, s ezt nem a kultúra hozza létre, az csak használja.

Mozgatórendszerek

A hagyományos szemlélet a tudásátadás iskolai arisztokratizmusával nemcsak a szerveződésre és a tudás forrására nézve sugallt kettős képet, hanem a tudás céljára is, mint a 4. táblázat mutatja.

5-1-4. táblázat - Iskolai alapú és gyakorlatias alapú tudások

Jellemzők

Iskolai alapú

Utcai alapú

Szerveződés

Tudni mit

Tudni hogyan

Hozzáférés

Explicit

Implicit

Forrása

Oktatás

Modellkövetés

Nevelési cél

Személyiség

Gyakorlati célok

Episztemikus

Igazság

Működés


A mai kognitív szemlélet viszont, miközben első évtizedeiben az “iskolai alapú”’ könyves tudások továbbvivője volt, nem mindenben s mindig sótalan emberből indul ki. Úgy gondoljuk, a tudás sok egyéb mellett a legfontosabb eszközünk az unaloműzésre is. E tekintetben eszményünk továbbra is John Stuart Mill és Humboldt. Az utilitárius (utcai alapú) világképből indul ki Mill, s észreveszi, hogy két dolog nem illeszkedik ebbe. Ez a kettő éppenséggel a szeretet és a tudás. Nem megosztott javak ezek, hiszen valaki nagyobb szeretete nem jelenti mások kisebb szeretetét, s valaki nagyobb tudása nem vesz el mások tudásából.

Az első, a szeretet modern kultivációjával, gondoljunk a virágos forradalmakra s Marcuse–Fromm világára, a mi nemzedékünk már meglehetős kudarcot vallott. Nem vezetett ez a szeretetkultusz jobb világhoz. Jöjjön hát a másik örökség Milltől. Higgyünk csak bátran a tiszta tudásban és abban, hogy ez segíthet elviselni az ismétlődő élet sivár nyugalmát.



[13] Hozzászólás az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztályának tudományos ülésszakán, 2001. május 10-én.