Ugrás a tartalomhoz

Tájtervezés - tájrendezés

Dr. Csemez Attila

Mezőgazda Kiadó

Összefoglalás

Összefoglalás

A tájrendezés tudományként az empirikus diszciplínákhoz tartozik. A tájrendezés pártos, sajátos szemléletet tükröző tevékenységek láncolata; a „táji” oldalról értelmezi, fejleszti környezetünknek ökológiai, műszaki és vizuális adottságait.

A négy fejezet megírásával célom a tájrendezésben rejlő széleskörű lehetőségek feltárása volt. Extrém esetekkel – a néhány négyzetméternyi felületet igénybe vevő gáztartályok tájba illesztésétől a 12 ezer km2-nyi Duna–Tisza köze vízpótlásának környezeti hatásvizsgálatáig – érzékeltettem, hogy a lépték lehet eltérő, de a megközelítési mód, a feldolgozás hasonló.

Többször hangsúlyoztam, hogy bármilyen „sillabusz kitöltéses eljárás” a tájrendezés mechanikussá tételét, a lényeg, az egyedi táji adottságokhoz alkalmazkodás elvesztését jelentené. Veszélyes lenne a tájrendezést, a tájtervezést valamely szűk szakterületi feladat megoldására redukálni. Ellenkezőleg, minden esetben a komplex sajátosságok kifejezésre juttatására kell törekedni.

A tájrendezési szemléletmódhoz elvek, sőt általánosítható elvek tartoznak. Az elvek a tájökológiai, a tájhasználati, a tájképi, a műszaki, a gazdaságossági szempontok szintézisét jelentik. Az általános megfogalmazást konkrét, részterületekre vonatkoztatott példákkal értelmezve

  • rézsűk lelaposítását,

  • erózió megkötését,

  • térrendszerek kialakítását,

  • nedves élőhelyek rehabilitálását stb. jelenti.

A negyedik fejezetben – a könyv terjedelmének több mint a felében – megoldott tájrendezési terveket, tanulmányokat ismertettem. Az 50–100, illetve több száz oldal terjedelmű anyagok néhány oldalra tömörítésével csak utalni tudtam a tájrendezésben rejlő lehetőségekre. Tudom, hogy az 5–10 évvel ezelőtti állapothoz képest változás történt. Az aktualizálásra nem kerülhetett sor, de lényegesebbnek tartom az eredeti tartalmi felépítés, a megoldás bemutatását – többek között – a „rendszerváltozással” bekövetkezett eltérések ismertetésénél.

A könyv szerkezeti felépítésénél a hazai gyakorlatra fektettem a hangsúlyt. A külföldi példák száma ezért kevés.

A tájrendezési, a tájtervezési feladatok megoldásakor gondolni kell a táji „axiómákra”. A tájban sajátos tendenciák érvényesülnek, a tájnak karaktere van. A táj a dinamizmus kifejezője:

  • A táj állandóan alakul, változik.

  • A tájkép, a tájszerkezet konzerválása fejlődésellenes.

  • A tájban a társadalmi-gazdasági folyamatok tükröződnek.

  • A „racionális” tájhasználat az ökológiai alázatot többnyire nélkülözi.

  • Az ember pillanatnyi érdekeinek megfelelően hasznosítja környezetét.

  • A tájszerkezet befolyásolásának mértéke a technikai lehetőségektől függ.

  • Az „olcsó” tájhasználat előbb-utóbb konfliktusok forrásává válik.

  • A többcélú és egyidejű tájhasználat érdekellentétes.

  • A táji adottságok jellegük miatt eleve sokfélék és változatosak.

  • Bármilyen fejlesztés a megvalósítást követően táji adottsággá válik.

  • A tájban minden mindennel öszszefügg és a hatásmechanizmusok bonyolultak.

  • A technokrata területfejlesztésben a tájvédelmi szempontok ritkán érvényesülnek.

  • A prioritások megállapítása során a táj „érdeke”, védelme gyakran nem érvényesül.

  • A tárgyak, a jelenségek összehasonlítása ösztönös emberi tevékenység.

  • A dinamikusan fejlődő tájat „statikus” tervekkel nem lehet fejleszteni.

  • A vizuális-esztétikai hatások, értékek közvetlenül nem mérhetők.

  • Valamennyi területi beruházás módosítja, változtatja a tájképet.

  • Az időtényező minden értékelési eljárásnál meghatározó.

  • Az ember tájformáló tevékenysége látható.

  • A látvány köztulajdon!