Ugrás a tartalomhoz

Tájtervezés - tájrendezés

Dr. Csemez Attila

Mezőgazda Kiadó

6. fejezet - 4. fejezet

6. fejezet - 4. fejezet

 

Üzenem a földnek: csak teremjen,

ha sáska rágja is le a vetést.

Ha vakond túrja is a gyökeret.

A világ fölött őrködik a Rend

s nem vész magja a nemes gabonának,

de híre sem lesz egykor a csalánnak;

az idő lemarja a gyomokat.

A víz szalad, a kő marad,

a kő marad.

Üzenem az erdőnek: ne féljen,

ha csattog is a baltások hada.

Mert erősebb a baltánál a fa

s a vérző csonkból virradó tavaszra

új erdő sarjad győzedelmesen.

S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda

a gyilkos vasat rég felfalta már

s a sújtó kéz is szent jóvátétellel

hasznos anyaggá vált a föld alatt…

A víz szalad, a kő marad,

a kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:

ha egyenlővé teszik is a földdel,

nemzedékek őrváltásain

jönnek majd újra boldog építők

és kiássák a fundamentumot

s az erkölcs ősi, hófehér kövére

emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kömíves Kelemen,

ki nem hamúval és nem embervérrel

köti meg a békesség falát,

de szenteltvízzel és búzakenyérrel

és épít régi kőből új hazát.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:

a fundamentom Istentől való

és Istentől való az akarat,

mely újra építi a falakat.

A víz szalad, de a kő marad,

a kő marad.

És üzenem a volt barátaimnak,

kik megtagadják ma a nevemet:

ha fordul egyet újra a kerék,

én akkor is a barátjok ,leszek

és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.

Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk

és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:

a víz szalad, de a kő marad,

a kő marad.

És üzenem mindenkinek,

testvérnek, rokonnak, idegennek,

gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,

annak, akit a fájás űz és annak,

kinek kezéhez vércseppek tapadnak:

vigyázzatok és imádkozzatok!

Valahol fönt a magos ég alatt

mozdulnak már lassan a csillagok,

s a víz szalad és csak a kő marad,

a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.

A tiszták és a békességesek.

Erdők, hegyek, tanok és emberek.

Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasszák már az égben fönt a rostát

s a csillagok tengelyét olajozzák

szorgalmas angyalok.

És lészen csillagfordulás megint

és miként hirdeti a Biblia:

megméretik az embernek fia

s ki mint vetett, azonképpen arat.

Mert elfut a víz és csak a kő marad,

de a kő marad.”

 
 --(Wass Albert: ÜZENET HAZA, 1948.)

Tájrendezési lehetőségek

A hazai tájrendezési lehetőségeket és a tájtervezési gyakorlatot a negyedik fejezetben terveim, tanulmányaim alapján mutatom be. Elsődleges célom az utóbbi években, évtizedben felmerült tájrendezési feladatok megoldására készített tervek egy-egy részletének ismertetése. A tájrendezési javaslatokat kizárólag saját munkáim alapján állítottam össze, mert tapasztalataimat akarom közreadni és terjedelmi korlátok miatt nincs lehetőségem mások anyagairól áttekintést adni.

Az egyes témakörök részletes kifejtésére nem vállalkozhattam. Tervek, tervrészletek felvillantásával szándékom a tájrendezési tevékenység sokféleségének, szinte korlátlan lehetőségeinek érzékeltetése volt. Hallgatóimnak diplomaterv, tudományos diákköri pályázat, tervezési feladat témaválasztásakor szoktam mondani, hogy nincsen olyan „külső” (azaz nem épületen belüli) felület, amellyel kapcsolatosan ne lehetne tájvizsgálatot végezni, tájrendezési tervet, tanulmányt kidolgozni. A tájrendezésben rejlő lehetőségek kimeríthetetlenek. A tájtervezőnek „csak” rá kell éreznie a megoldás hogyanjára.

Tájesztétikai szempontok figyelembevétele

A táj a társadalom anyagi létfeltétele, ugyanakkor magasrendű ökológiai és vizuális kvalitások hordozója. Ebben a nooszférává alakított, emberiesített természetben, a tájban tükröződik a mindenkori társadalom: a kispénzű emberek bódéi, az újgazdagok daganatosan terjengő, hivalkodó házai, a panellakótelepek, a posztmodern próbálkozások, a monoton mezőgazdasági táblák, a tátongó bányagödrök, a mindent behálózó nyomvonalas létesítmények és így tovább. Egyes tárgyakra azt mondjuk tetszik, tájba illeszkedő, másokra, hogy rettenetes, tájidegen. Mitől függ az ítélet?

A táj valamely összetartozást, egységet, komplexitást, ökoszisztémák együttesét, ember–természet kapcsolatot, az emberi tevékenységet és a hagyományokat megőrző kontinuumot egyaránt jelent.

A tájban végbemenő folyamatok, a rendkívül bonyolult hatásmechanizmusok kötetnyi műben is nehezen lennének bemutathatók. A jelenségek többsége pedig csak hosszú idő után válik érzékelhetővé. Mindenféle beavatkozás viszont előbb-utóbb valahonnan látható! S nem lehet közömbös, hogy honnan és mit lehet látni, hogy hogyan tükröződik történeti emlékeink és közvetve mentalitásunk a tájképben.

Az esztétikai szempontok táji vonatkozásban különösen az utóbbi évtizedben kerültek előtérbe a legkülönbözőbb módon. Az esztétikai kérdések megítélésében a vélemények igen eltérőek. Az „igazsághoz” hasonlóan az esztétikai értékítélet is százarcú. Kialakításában esztétikai értelemben a partikularitás és a nembeliség jelentős szerepet játszik. Partikularitásnak – Lukács nyomán – azokat a jelenségeket nevezzük, amelyek egy szűkebb embercsoportra, azaz nemzetre, osztályra, társadalmi rétegre, szakterületre vagy éppen családra jellemzőek. A nembeliség pedig nem tévesztendő össze a polgári elméletek „örök emberi” értelmezésével.

Az ember környezetét az adottságok kihasználása érdekében folyamatosan módosítja. A folyamat az ipari fejlődés eredményeképpen felgyorsult. Az elsődleges tájszerkezet megtartása, azaz a változások teljes kiküszöbölése ezért ab ovo irreális és haladásellenes követelmény lenne. Napjainkban a megőrzéshez is „beruházásra” van szükség, nem beszélve a tájrekon-strukcióról.

Mindenféle beavatkozás – közvetve vagy közvetlenül – hat a környezeti elemekre, a tájháztartásra, a tájszerkezetre, azaz a táj egészére. A tájképben is minden beavatkozás látványa megjelenik. A tájnak éppen a változások, a mindenkori társadalom megnyilvánulásainak tükrözése az egyik legfőbb ismérve. A tájkép az adott társadalom anyagi-technikai, ideológiai helyzetének mindenkori olvasókönyve.

A tájképpel, azaz a táj szépségével, rútságával, tájegységek, tájrészletek megjelenésének és várható változásának vizsgálatával a tájesztétika foglalkozik. A táj, az emberi környezet, a természeti és a művészeti szép elegyedésének sajátos színtere.

A tájképet formáló, olykor meghatározó művi elemek, elemegyüt-tesek a racionális tájhasználat során létesültek. A funkcionálisan kifogástalan építmények viszont nem biztos, hogy tetszenek. A közvetlen használhatóság, a műszaki korrektség nem azonosítható a szépséggel! Ám sokan állítják, hogy ami valamilyen értelemben nem funkcionális, az ritkán szép.

A táj egyidejűleg sokféle szükségletet elégít ki. A tájhasználat ezért igen változatos. A prioritást élvező használatok az esetek többségében korlátozóan hatnak más fejlesztésekre. Egyszerre több tájhasználati mód halmozódása előbb-utóbb konfliktusokhoz vezet. Az ágazati, a közösségi, a réteg érdekek mindig egyoldalúak és a tájpotenciál előnyös kihasználására irányulnak. A pillanatnyi és a látszat előnyök, az ökológiai és a tájképi alázatot nélkülöző beavatkozások idővel súlyos konfliktusok forrásává válnak, illetve a társadalom meg nem értése miatt azzá válhatnak. A konfliktusok feloldása – a vizuálisoké olykor lehetetlen – minden esetben sokkal „drágább,” mint azok megelőzése.

A céltudatos tevékenység következtében napról napra újabb és újabb gödrök, depóniák keletkeznek, épületek, létesítmények készülnek, tarvágások és nagy felületű monokultúrák alakulnak ki. Ezek láttán gyakran állapíthatjuk meg, hogy a fátlanná vált agrártérségek, a kopár meddőhányók, az intenzív nyárasok, a panelházak, az elbódésodott zártkertek, a különböző ipari és mezőgazdasági termelést, feldolgozást, tárolást szolgáló létesítmények nem illenek a tájba. A tájba illeszkedés vagy a tájidegenség az egyéni és a koronként változó ízlés kérdése.

Valamely létesítményről a kérdés mindig ugyanaz: Tájidegen vagy tájba illeszkedő? Van, akit zavar, van, aki érzékeli, s van, aki észre sem veszi, hogy egyes növények, műtárgyak, épületek, földművek hogyan hatnak környezetükben, hogyan befolyásolják a látványt, a tájképet.

A szépség megítélésében különbséget kell tenni a laikus szeme, látásmódja és a szakemberé között. Tájesztétikai szempontból – magától értetődően – a vizuális „érzékenység” a mérce. A szakember ugyanis a funkcionális korrektséget a szépség képzetével összekötve nem az objektív tárgyakat ítéli meg, hanem azok belső, aszszociációkkal módosított képét.

A mindennapi esztétikai tudat szinte kizárólag spontán ítéletekkel alkot, míg a szakmaiban az elméleti megfontolások lényeges szerepet játszanak. Nem jelenti ez azt, hogy a szakmai esztétikai ítélet magasabb rendű volna, ellenkezőleg, a szakmai minősítés is sok szállal kötődik spontaneitásokhoz. A szakemberek elsődleges esztétikai ítéletei is spontán jellegűek, míg a másodlagosakat alátámasztják az elméleti megfontolások. Az esztétikai ítélőkészség automatikusan működik a táj, a tájkép esetében is.

A tájelemek megjelenési formája magában hordozza történelmi fejlődését. Az esztétikai értékelés a táj alakításának egészére kiterjedt. A természeti, a módosított és a művi tájalkotó elemek, elemegyüttesek egymáshoz való viszonyában új esztétikai tartalom, egyfajta többlet jut kifejezésre. A többlet, ez a komplex hatás nem a részegységek összegződésének, hanem szinte meghatványozódásának az eredménye. A tájképben érvényesülő ezen komplex hatások feltárása, a természeti és a társadalmi szép értelmezése és értékelése a tájesztétika lényege.

Az emberi lét elemei a tájban hatnak a személyiség alakulására. Éppen ezért az, hogy valami tetszik vagy sem, attól függ, hogy az a jelenség, dolog az illető életének előmozdítója vagy akadályozója. Az erdő kitermelőjének a tarvágás, a mérnöknek az elkészült létesítmény, a kertépítőnek a kedvelt park jelenti munkájának eredményét – nyilván azt is tartja szépnek. Ugyanott az ornitológus a honos állományú erdőben fészkelőhelyeket, a mezőgazda szántót, a vállalkozó esetleg ipari csarnokot látna szívesebben.

Nem csoda a tájrendező és a vízépítő kölcsönös meg nem értése például a Dunakanyarba tervezett vízlépcső kapcsán. A 80-as évek elején ezen még megdöbbentem, csodálkoztam:

  • Hogyan lehetett a Dunakanyarba vízlépcsőt tervezni?

Az értetlenség, azaz a „viszont-megdöbbenés” legalább olyan volt. A mereven műszakiak válaszát így lehet summázni:

  • Én mindig úgy tanultam, hogy egy vízlépcső szép.

A nagymarosi létesítmények kritikájával kapcsolatosan mindig az értetlenség kemény falába ütköztem.

Érdekeltség nélkül nincs esztétikai élmény, jóllehet ismert az a meghatározás, hogy szép az, ami érdek nélkül tetszik. A jelenségeket a szubjektív esztétikai érzékelés alapján ítéljük meg. Az, ami az egyik ember számára a látvány javulását, az a másiknak rontását jelenti: mindez gusztus dolga. Van, akinek a kerti törpe, vagy más egyéb cicoma felel meg jobban, van akinek Borsos Miklós Primavera szobra. Az előbbi olcsóbb és bizonyára sokkal többen ismerik.

Az esztétikai ítélet a megszerzett információk szerint változik. Az információk azonban ellenőrizhetetlenül hatnak az egyénre, s mindehhez érzelmi attitűdök is párosulnak. Hasonló adottságú, neveltetésű, képzettségű, világnézetű emberek is gyakran eltérő esztétikai ítéletet hoznak.

A tájesztétikai ítéletben – mint az esztétikában mindenütt – az emberi lényeg nyilvánul meg, mégpedig az egyénre, a csoportra, a rétegre stb. jellemzően. A tájban esztétikai értelemben is visszatükröződik az ott lakók élete, foglalkozása, műveltsége, szokása, még világnézeti hovatartozása, hagyományszeretete, szelídsége, akarnoksága, hivalkodása vagy alázata is.

Racionális területhasznosításra törekedve a települések környékén és a mezőgazdasági termesztő felületeken feltöltik a lefolyástalan mélyedéseket, a felhagyott anyagnyerő helyeket. Az időszakosan vízzel borított fás-bokrosokat, pangóvizes réteket igyekszik lecsapolni, vízmosásokat, lemélyült földutakat, horhosokat megszüntetni, a fasorokat, erdőfoltokat, pagonyerdőket, erdősávokat kiirtani, a vízösszefolyásos hajlatokat feltölteni. A változatosságot, a tájkaraktert jelentő elemek gyakran a növény- és állatfajok egyetlen menedékhelyei. A terület gazdáinak szemében „akadályt jelentő”, sokszor csak négyzetméternyi tájelemek a kondicionáló, a komitatív hatás egyetlen hordozói.

Az ökológiai kiegyenlítő felületek vizuális-esztétikai és tájökológiai szerepe egyaránt jelentős. Vizuális-esztétikai értelemben – főleg a fás növények – szegélyeket képeznek, így meghatározzák a táj arculatát, hangsúlyozzák a tájszerkezetet, azaz karakteressé teszik a tájképet. A táj sokoldalúsága – a földfelszíni adottságok mellett – a tájhasznosítási módok és a művelési ágak változatosságán, azaz határoló vonalaik, szegélyeik hosszán és milyenségén keresztül jut kifejezésre. A szegélyeknél kezdődik és ezért a szegélyeken keresztül válik „láthatóvá” a település, a tábla, az erdő. A szegélyek a táj változatosságának kifejezői.

Az egyhangú, monoton tájkép az önkény megjelenési formája. A kulturált közösségé, a demokráciáé a változatos, elemekben gazdag, szegélyekkel tagolt táj, látvány.

A hivalkodó építmények, a meredek rézsűk, a térfolyosók, a termőhelyi adottságoknak nem megfelelően választott és ezért vegetáló növények, vagy a csúnya rendezetlen, biológiailag inaktív felületek nem illeszthetők a tájba. A tájba illesztés történhet elsődlegesen műszaki megoldás megválasztásával, tereprendezéssel, növénytelepítéssel. Valamennyi egyértelműen vizuális-esztétikai indíttatású. Előnyös, ha ezek a szempontok, törekvések együttesen érvényesülnek.

A tájkép megítélése szubjektív és az egyes diszciplínák képviselői szerint eltérő. A tájrendezők, tájépítészek a táj évszázados fejlődéstörténetének kifejezésre juttatására, a fás növényekkel tagolt tájrészletek kialakítására, a változatosság és a harmónia összhangjára, a művi létesítmények tájba illesztésére törekednek. A tájba illesztés a létesítmények helyének meghatározásával kezdődik, az egyes objektumok környékén tereprendezéssel, növényalkalmazással folytatódik.

Helyválasztás

A vizuális jellegű tájhasználati konfliktusok egy része a létesítmény, a beruházás helyének megváltoztatásával megelőzhető. Egyaránt ismeretesek nagy távolságokról látható és közelről is alig észrevehető csúf tájrészletek, tájsebek. A láthatóak irritálnak, míg a „rejtettekről” nem szerezhetünk tudomást. Az utóbbiakhoz tartoznak a völgyekben álcázottan felépített hadi üzemek, katonai objektumok, tárolók, hulladéklerakók.

A domborzati adottságoktól és a létesítmények rendeltetésétől függően vannak rejthető, és vannak nem takarható objektumok. A tájképi adottságok felértékelődése miatt a látható és bántóan zavaró létesítmények konfliktusokat okozhatnak.

Köztudott, hogy a nyersanyag-kitermelés helye többnyire adott. Bányát ezért csak ott lehet nyitni, ahol van mit kitermelni. A kényszerhelyzetben az esztéta is kompromisszumot kénytelen kötni. Az ideális helyett az elfogadható „szépet” keresi.

Formaválasztás

Az elhelyezés mellett a létesítmények formája is meghatározó. Találó az a tengerentúli, az építész és a tájépítész tevékenysége közötti különbséget kifejező megállapítás: míg az építész a funkcióhoz keres formát, addig a tájrendező, a tájépítész a formához funkciót. Micsoda különbség! Ha az építész is ügyelne a táj meghatározó formáira, bizonyára nem tervezne, engedélyezne a gerincvonalat elérő beépítést, lapos tetős és többszintes épület-elhelyezést természetvédelmi terület közelében (Sas-hegy, Dunakanyar), üdülőkörzetben (Balaton-felvidék, Velencei-tó), történeti keretben (Ráckeve, Eger, Keszt-hely). Egy viszonylag kis térségből – A Budai-hegyek Rózsadombig nyúló részéből – sok negatívum említhető:

  • a panoráma megszüntetése, miniszteriális szintű „elépítése” a József-hegyi kilátónál,

  • a Törökvész beépítése tízszintes toronyházakkal,

  • az Árpád-kilátó előterének beépítése a Látó-hegyen,

  • az antennaerdő a Hármashatár-hegyen és így tovább.

A jól ismert rossz példák százait lehetne sorolni, mert utólagosan rendkívül nehéz változtatni. Változtatást olykor csak a legexponáltabb helyen lehet elérni, ha a közfelháborodás hullámai azt kikényszerítik.

Az új és hivalkodó épületek láttán elszomorodom. Mégiscsak elgondolkodtató, hogy az úrhatnám, alul-fölül rézborítású, ívelt és csúcsosított épületeket valaki megrendelte, valaki megtervezte és valaki engedélyezte. Az utóbbiak szakemberek. Az építész kiszolgálójává vált-e újgazdagéknak, a beruházóknak? Vagy ő az ízlésdiktátor? Remélem a „new rich”-ek művelt utódai szüleik, nagyszüleik alkotásait szégyellni fogják. Néha derülök, mert az ország legkülönbözőbb részein az önmaguknak emléket állítók művei elképesztők. A kispolgár álma giccses kiskastélyokban és bódékban egyformán megvalósul… Nekik nyilván az tetszik, nekem a hagyománytisztelő, a cserép- vagy nádfedeles, nyeregtetős házak.

Paradox módon, aki tudna – vagy azt hiszi, hogy tudna – ízlésesen, tájba illesztetten, az adottságokhoz alázatosan alkalmazkodva, építeni, annak többnyire nincs vagy korlátozott a lehetősége. Akinek viszont lehetősége van, az gyakran nem tud vagy nem akar a kialakult táji formához alkalmazkodni, a meglévő dallamot folytatni, átörökíteni.

Tereprendezés

A rézsűk hajlásszögének csökkentésével a beavatkozás látszata is kisebb lesz. Az ősi földút követi a felszínt, nincs töltés vagy bevágás. A falvak lakói is az évszázados tapasztalatok átörökítésével házaikat a terepre helyezték. Az autópálya, a több ezer m2-es csarnok, a panelház tervezője, építője viszont egyre nagyobb arányú földmunkák végzését involválja. S minél nagyobb a földmunka, annál nagyobb a földfelszínen ütött vagy hasított vizuális és ökológiai seb.

A rézsűk hajlásszögének csökkentése mellett – aminek hegy- és dombvidéken a lejtő meredeksége eleve határt szab – a korona- és a körömvonal lekerekítésével a földművek műszaki jellege csökkenthető. A lekerekítés többletföldmunkával vagy többletföldigénnyel nem jár, de többletfigyelemmel igen!

Az igénybe vett felület laposabb rézsűk kialakításánál nyilvánvalóan növekszik. A rézsűk laposítása – így a tájba illesztése – elméletileg akkor helyes, ha

  • bevágási rézsűben a felső harmadon,

  • töltési rézsűben az alsó harmadon a szomszédos művelési ág folytatható. Minden többlet-terület igénybevétele ugyanakkor a beruházási költségeket növeli.

A tereprendezés „terepplasztika” alkalmazásával válik művészivé.

Növényalkalmazás

A térformálás, a szegélyképzés, az eltakarás, a szín- és formaadás leglényegesebb elemei a fás növények. A fák, a cserjék és a gyepfelületek tájrendezési, kertművészeti elvek alapján komponált együtteseinek fiziológiai, pszichológiai és vizuális-esztétikai kondicionáló hatása közismert.

Honos vagy tájidegen? A Kárpát-medence flórájában megtalálható növények honosak, míg a máshonnan származók behozottak, tájidegenek.

De tekinthető-e a Mária Terézia korában behozott és megszokott akác, platán, jegenyenyár – az ismertebb fafajokat említve – ma tájidegennek? Tájidegen-e az Észak-Amerikából behozott vörös tölgy (Quereus rubra), az egyes erdőkben gyomhoz hasonlóan terjedő kései meggy (Prunus serotira), a gyalogakác (Amporpha futicosa). Másképpen fogalmazva: melyik fás növény mikor és hol válik tájidegenné? Nyilván urbánus környezetben és arborétumban nem. Külterületen viszont azzá válhat.

Tájidegennek tekintjük a termőhelyi adottságoktól merőben eltérő növények alkalmazását. Karsztbo-korerdős hegyvidéken például a feketefenyőt, az bálványfát, az akácot, a Bükk-fennsíkon a lucfenyőt, a barcsi borókásban az erdeifenyőt, a kései meggyet, az általában lombhullató fafajok között az exótákat. Vízparton vagy a Balaton körül az örökzöldeket, a domboldalon a füzet és így tovább. Mégis az egyiket ide, a másikat oda ültetik. A nyári üdülésnél a télre emlékeztető komor örökzöld ugyanis pszichológiailag „hűt”, míg ugyanaz az örökzöld lombját megtartva télen is a vegetációra emlékeztetve „fűt”. Ennek ellenére az örökzöldek ily nagy mértékű elterjesztése parkban és erdőben egyaránt indokolatlan. Különösen az a devizát hozó balatoni tájban, a pannon tájban, ahová az északabbról, nyugatabbról érkezőket várják. Ők örökzöldet lépten-nyomon hazájukban is láthatnak, nekik a lombhullató fák és cserjék kavalkádja jelenti a vonzerőt. Nekik elsősorban a honos, a Kárpát-medence jellegzetességeit tükröző fafajok az érdekesek.

Az általános jellegű fejtegetést a Visegrád–Nagymaros térségi tájesztétikai vizsgálatok ismertetésével egészítem ki. A Dunakanyar szíve, a „kivételes táj, a királyi táj és királyaink tája” (Szeberényi), így a vízlépcsőépítés, majd felhagyás után az ún. állatorvosi ló valamennyi hátrányos ismérvét hordozza.

A Dunakanyar nem véletlenül került az érdeklődés középpontjába, hiszen ez a Duna hasonlíthatatlanul legszebb magyar szakasza. „Tájképi tekintetben igen változatos vidék ez, megtaláljuk benne a folyam menti üdülő- és fürdőhelyek láncolatát csakúgy, mint a klasz-szikus turisztikai területeket, lepusztult vulkáni hegységeket és mészkő-dolomit hegységeket. Történelmi szempontból hazánk legősibb, legérdekesebb vidékei közé tartozik a Duna-kanyar. Itt húzódott valaha a római birodalom limese, utóbb, évszázadokon át a magyar állami élet központja volt, királyok székhelye, nemzetközi erővonalak gyűjtőpontja. Ezek következtében kultúrtörténeti vonatkozásokban is páratlan nevezetességek halmozódtak itt össze, a Duna-kanyar volt a magyar középkor és reneszánsz szellemi életének egyik, európai hírű színhelye, ma pedig 6–800 éves építészeti emlék rezervátuma” — olvasható a Duna c. könyv (Panoráma útikönyvek, 1965) 241. oldalán. Az ide illő idézetek tucatjai helyett lássuk a tényeket.

Az utóbbi három évtizedben óriási változásoknak lehettünk tanúi. Pozitív és negatív példák egyaránt előfordulnak:

  • A korábban csak termesztési célokat szolgáló zártkerteket parcellázták, beépítették. Kivételt mindössze – Madas László[24] jóvoltából – a Kis-Villám, Mogyoró-hegy és részben a Fekete-hegy szabadidőközponttá (Jurta kemping, étterem, állatbemutató, parasztház stb.) alakítása jelentett.

  • A Salamon-torony szomszédságában lapos tetős, többszintes MNB üdülőt építettek (talán javít a helyzeten, hogy az új tulajdonos, a külföldi konzorcium nyeregtetőssé építi át).

  • A hegygerincen a Silvanus Hotelt létesítették.

  • Az Apátkuti-völgy, a Fellegvár, a Nagy-Villám, a Mogyoró-hegy és a Várkert között panoráma-utat és nagy parkolókat építettek.

  • Nagymaros és Visegrád belterületét lakóházakkal bővítették.

  • Megkezdték a Nagymarosi Vízlépcső és járulékos létesítményei építését.

Tudjuk, hogy a Dunakanyart elsődlegesen jellemző hegyek, hegyoldalak hasznosításában sokféle anomália tapasztalható.

Tudjuk, hogy valamely térség „konzerválása” irreális és fejlődésellenes, konfliktusokhoz vezető törekvés lenne.

… És mégis az egyetlen Dunakanyarban a tájkép megőrzését, a mértékletességet kellene, kellett volna előtérbe helyezni.

A páratlan tájkép megóvása érdekében a kőbányákat megszüntették, a Sibrik-domb parcellázását megakadályozták, az MNB épülettömbjét „visszalépcsőztették” (kilenc szobával kevesebbet építettek a tájba illesztés miatt!), a Kis-Villámon, a Mogyoró-hegyen és a Fekete-hegy tetején és déli oldalán a parcellázást megakadályozták, a Silvanus Hotelt nem építették hegytetőre, gerincvonal fölé … mindezek kétséget kizárólag eredmények. De … a nagymarosi hegyoldalt szétparcellázták, a panorámaút mellett is hétvégi házak épültek, s a Mátyás-hegyet most juttatják hasonló sorsra. A nagymarosi vízlépcsőt pedig hosszú vita, felfüggesztés, a nyugatabbra helyezés vizsgálata ellenére elkezdték építeni. Az építést a Dunakanyar egyetlen hét kilométeres olyan szakaszán kezdték meg, ahol mindkét oldalon a vízpartig húzódnak a hegyek, a Pilisi és a Börzsönyi Tájvédelmi Körzetek határán, az ország harmadik legjelentősebb idegenforgalmi térségében, a természeti és a történeti elemek évezredes harmonikus együttesében.

A visegrádi tájkép védelmére a jelenlegi és a várható vizuális-esztétikai hatásokat vizsgáltuk, értékeltük önálló tanulmányokban. A részletek ismertetésére nem vállalkozhatom, mindössze egy képsorozattal kívánom fáradozásaink eredményét érzékeltetni (140–144. ábra). Az eredmény sok-e avagy kevés? A részleteket illetően rengeteg, a vízlépcső helyére vonatkozóan semmi: a Nagymarosi Vízlépcső helye „műszaki-gazdasági optimum” volt, abba nem engedtek beleszólást.

140. ábra - Az Egyezményes terv szerinti állapot. A bal parti járulékos létesítmények ipari jellege egyértelműen érzékelhető. A Visegrádi-öböl feltöltése a beépítést elősegíthette volna (Csemez: Vízlépcsők telepítésének tájvédelmi szempontjai a Dunakanyarban, 1984)

Az Egyezményes terv szerinti állapot. A bal parti járulékos létesítmények ipari jellege egyértelműen érzékelhető. A Visegrádi-öböl feltöltése a beépítést elősegíthette volna (Csemez: Vízlépcsők telepítésének tájvédelmi szempontjai a Dunakanyarban, 1984)


141. ábra - A bal parti „beépítettség” a fűtőmű és kéménye, a szabadtéri kapcsoló és a légvezetékes energiakivezetés elhagyásával mérséklődött (Csemez: Vízlépcsők telepítésé-nek tájvédelmi szempontjai a Dunakanyarban, 1984)

A bal parti „beépítettség” a fűtőmű és kéménye, a szabadtéri kapcsoló és a légvezetékes energiakivezetés elhagyásával mérséklődött (Csemez: Vízlépcsők telepítésé-nek tájvédelmi szempontjai a Dunakanyarban, 1984)


142. ábra - Fák telepítésével néhány évtized múltán a dunakanyari tájkarakter szimulálható lett volna (Csemez: Vízlépcsők telepítésének tájvédelmi szempontjai a Dunakanyar-ban, 1984)

Fák telepítésével néhány évtized múltán a dunakanyari tájkarakter szimulálható lett volna (Csemez: Vízlépcsők telepítésének tájvédelmi szempontjai a Dunakanyar-ban, 1984)


143. ábra - A Visegrádi-öböl „vízfelületkénti” megtartásával a tájjelleg nem olyan nagy mértékben változott volna. A vezérlőépület méreteinek csökkentésével, a hídfeljáró pillérekre helyezésével és az átlós üzemi út elhagyásával a létesítmény tájidegen hatása mérsékelhető (Csemez: Vízlépcsők telepítésének tájvédelmi szempontjai a Dunakanyar-ban, 1984)

A Visegrádi-öböl „vízfelületkénti” megtartásával a tájjelleg nem olyan nagy mértékben változott volna. A vezérlőépület méreteinek csökkentésével, a hídfeljáró pillérekre helyezésével és az átlós üzemi út elhagyásával a létesítmény tájidegen hatása mérsékelhető (Csemez: Vízlépcsők telepítésének tájvédelmi szempontjai a Dunakanyar-ban, 1984)


144. ábra - A jobb parti „tó-lépcső” kialakításával a többcélú tájhasználat lehetővé vált volna, a part menti sáv beépítésére nem kerülhetett volna sor (Csemez: Vízlépcsők telepítésének tájvédelmi szempontjai a Dunakanyarban, 1984)

A jobb parti „tó-lépcső” kialakításával a többcélú tájhasználat lehetővé vált volna, a part menti sáv beépítésére nem kerülhetett volna sor (Csemez: Vízlépcsők telepítésének tájvédelmi szempontjai a Dunakanyarban, 1984)


Míg sík vidéken (pl. Kiskörén) a módosított és a művi tájelemek (töltések, építmények, mivel kiemelkednek), a tájkép eddig ismeretlen látványát tárják fel, addig a Dunakanyarban a hegyek biztosította rálátás miatt a vizuális kapcsolatok eleve erőteljesebbek és rendkívüli mértékben érvényesülnek. Sík vidéken a takarás fás növények telepítésével, az átlátás irtással megoldható. Hegyeket táji értelemben „eltakarni” képtelenség, mindenféle beavatkozás igen sok helyről látható.

A táj az emberi szépérzékre hat, a teljesítőkedvet és a kreativitást fokozza. A táj esztétikailag többet jelent részleteinek mechanikus ösz-szegzésénél. A táj alakításával, illetve nagyarányú megváltoztatásával foglalkozóknak ezért tájesztétikai szempontokat is kell érvényesíteniük, mert a látvány köztulajdon.

Összegzésként megállapítható, hogy minden tájalakító emberi cselekedet eredménye valahonnan feltárulkozik. Nem lehet azonban közömbös, hogy honnan és mi látható. A nagyobb művi létesítmények jellegükből adódóan uralják környezetüket. A műszaki tervezés a létesítmények funkcionális működését megoldja, az építéssel járó környezeti kárhatások megelőzésére vagy megszüntetésére viszont nem mindig, illetve nem kellő mértékben terjed ki. Beigazolódott – gyakran évtizedek eltelte után – hogy a beavatkozásoknak a táji adottságokhoz történő helyes viszonyítása kedvezőbb gazdasági feltételeket is teremt és a későbbi károkozások így eleve elkerülhetők. A látvány köztulajdon, ezt tudatosítani kell tervezőben, megbízóban, tulajdonosban, tájgazdában egyaránt.

Tájba illesztési módok

Valamennyi, a tájat, a tájképet befolyásoló tevékenységet lehet tájba-illesztési feladatnak is tekinteni. Mindenféle beavatkozást tájba illesztési szempontok szerint kellene megoldani, a lakótelepek, az ipari üzemek, a tornyok elhelyezésétől a gáztartályok helyének kiválasztásáig. Tájba illesztésnek a létesítményeknek, az építményeknek a táji adottságok messzemenő figyelembevételével történő, funkcionális és esztétikai szempontok szerinti, azaz tájértéknövelő célú elhelyezését és környezetalakítását értjük.

A tájba illesztésnek, illeszthetőségnek korlátai vannak. A fáknál magasabb épületet, nehéz tájba illeszteni. Természetesen lehet a négy-öt szintes, a 15, maximum 20 méter magas építményeket másképp is kialakítani, de ebben az esetben legfeljebb csak a táji adottságok figyelembevételéről beszélhetünk, tájba illesztésről nem.

A létesítmények tájba illesztéséhez Széchenyi – szóhasználatában bár ódivatú, de örökérvényű – 1834-ből származó gondolatai ma is aktuálisak.

„Hogy eddigelé Hellasznak sem szobrait, sem építményeit a természethez vagy józan okokhoz közelébb nem hoztuk, sőt nem is értük el hasonlatosságuk, s okos idomokhoz, az bizonyos, de az nem mutatja elérhetetlenségüket, hanem részint azt, hogy az új Európa … bizonyára legnagyobb javításokra s ekképp »szebbítésekre« volna képes” (Buda-pesti por és sár, pp. 59–60).

A tájba-illesztés a helykijelöléssel kezdődik. „Legjobb házaink építésében sem vétetik azonban – általánosan s kivált Magyarországot tekintve – két fő kérdés elegendő figyelembe. Legelőször is a földbolygó mily szélességén, s másodszor a napszak mily tájékára építünk?” (Ebenda p.60).

Amennyiben Széchenyi gondolatát megfogadták volna, a kontinentális befolyásoltságú Kárpát-medencében lapos tetős házak talán nem épültek volna. A kitettségre Széchenyi így érvelt: „kétségen kívül lakhatásra nincs kedvezőbb kitétel, mint keleti és déli.” A domborzati adottságok, a kitettség miatt „Pestnek fekvése hiányos, s Budáé sokkal kedvezőbb”.

A budai várnak mindazon házai, melyek a Duna felé feküsznek, minden józanság ellen éppen megfordítva, tudniillik hátukkal állnak a kedvezőbb kitételnek – keletnek; s az egykori építői, nem tudom, azon időkben divatozó éretlenségbül-e vagy hiú pompáskodási szellembül s városi szag utáni hajhászatbul, felette szép kilátást, csendet s a legjobb kitételt áldozták fel - szomorú, szűk utcákba nézés, ablak előtti ronda s lármás vásár és a nyugoti viharok szemközti dühe megvásárlása végett.”

„A lakház olyan, mint a kenyér, s ugyanis abban élünk, s ezzel élünk”…„Mi azonban a jó s célirányosan elrendelt ház?…” A hoszszabb fejtegetésből, egy-egy tőmondat kiválasztásával következzenek a feleletek:

  • A ház homlokának kertje felé állítása…

  • Falai ne legyenek igen vékonyak…

  • Háza tetejét elég magasnak s jó rézsútosnak tanácsolom…

  • Építsen kisebb, takarosb házat…

  • Szag nélküli legyen a ház…

  • Kapu soha ketté nem szegi azt…

A háznak, a lakásnak Széchenyi nagy jelentőséget tulajdonított: „Kinek se hazája, se lakja, ugyan milyen kötelékekkel van embertársához, felebarátjához kapcsolva. Bizony felette gyengébbel…” (p. 57).

A kastély, a kúria, a városi és a falusi házak részletező belső kialakításáig Széchenyi sok-sok min-denre kitért. Számtalan összehasonlítást tett a hazai és a mediterrániumban is, valamint az Angol-országban épített házak között. „Tájba illesztési” szempontját a következőkben foglalta össze:

„I. Fekvése legelső. S ennek választásában legfőbb szempontok: kellő magasság; részint kilátás, részint a vizeknek s nedvességeknek könnyebb eltávoztathatása miatt. Hegy-vagy domboldal azonban néha felcsapó források következésében nedvesebb, mint a völgy, s ekképp ebben óvakodóknak kell lennünk.

II. Magány, azaz legalábbis 2000 öl távolságra mindenünnen, hol embersokadalom létez, mint falu, gazdasági major sat., s mégis könynyű közösülés a szomszédságban lévő helységekkel – s legfőképp várossal, melynek két mérföldnyinél odébb semmi esetre sem szabad feküdni. Minek elérhetése végett jó út vágjon vidéken keresztül, s ez minden időbeni alkalmas függésben legyen tartva hasonlólag jó út által fejtegetésben lévő lakházunkkal. Mindennapi levél- s újságposta - s postával juthatás a lakig.

III. Agg, de egészséges tölgyerdő. Urasági lakot soha nem citálhatni, ha vén, lombos fák nem környékezik azt minden oldalul. S míg a közönséges ültetmények némi ábrázatot, de csak valami jobb formát is nyernek, addig százszornál többször megfordul rajtunk a tavasz, és ekképp nem magunk, se gyermekeink, hanem csak unokaivadékaink számára készítünk lak-környezőt, ha azt ültetjük. Balta és fejsze kell annak elrendelésére, s nem ültetés; ne hozzáadás, de elvétel. S ekképp, hacsak lehet, erdő közepén épüljön a lak.

IV. Hajózható folyó vagy eleven természeti tó - minthogy tengerrel, fájdalom, nem diszponálhatunk -, nem tőszomszédságában a laknak ugyan, de ennek homlokteremeibül láthatólag.

V. Kitétel. Merre legyen tudniillik fordítva a háznak homlokrésze, mely legtöbb tekintetet érdemel, minthogy ébrenlétkor mindig a ház homloki termeiben szoktunk tartózkodni, s mind ebédlők, mind éjjeliek könnyebben lehetnek nyájas kitétel, valamint szép kilátás híjával, ezeknek alvás, azoknak pedig evés s inkább az ebédnek, mintsem a környéknek bámulása lévén fő célunk.” (Ebenda pp. 96–97).

Létesítmények tájba illesztésekor tervezőnek, engedélyezőnek, szakértőnek, egyaránt dilemmája az ún. arany középút megtalálása. Különösen esztétikai ítéletek megfogalmazásakor gyakori a szubjektív színezetű értékelés. A tájtervezőnek mindig pártosnak kell lennie. A „táji” oldalt kell képviselnie, a tájba-illeszkedő megoldásokat kell keresnie.

Az infrastruktúra nyomvonalas létesítményei, az utak, a vasutak, a csatornák, az árkok és a vezetékek, illetve ezek nyiladékai, nyomvonalai fizikai, ökológiai és vizuális értelemben egyaránt határvonalat képeznek. A vonalas létesítmények földművekként (töltések, teraszok, védőművek), vízfelületként (csatorna, árok) vagy vezetékek formájában az egyes tájtípusokat összekapcsolva vagy azokat átszelve jelennek meg a tájképben.

Vezetékekhez a nagyfeszültségű villamos energiát szállító légvezetékeket, a kötélpályákat és a tartóoszlopokra helyezett távhő-, zagyvezetékeit soroljuk. A külterületi vonalas létesítmények tájba illesztési szempontjait azok eltérő jellege miatt részletezem.

Sík vidéken a művi elemek végtelenbe futó egyenesei, domb- és hegyvidéken pedig a különböző magasságú pontokról látható, a felszínt kígyózóan követő vagy azt erőszakosan átszelő művi formák egyaránt hangsúlyos tájelemek (145. ábra).

145. ábra - A csatorna még kísérő fásítással is markáns tájelem

A csatorna még kísérő fásítással is markáns tájelem


Vonalas létesítmények, elsősorban a földművek

  • a felszíni vizek lefolyási irányának megváltoztatásával,

  • a talajvizek áramlásának akadályozásával,

  • a hideg levegő lefolyási irányának módosításával (fagykár),

  • a légmozgások akadályozásával, erősségének változtatásával (szél-csatornahatás, hófúvás, hideglevegő-tó keletkezés),

  • helyi klíma módosításával,

  • a növényzet, illetve a honos növények termései elterjedésének módosításával,

  • az állatok mozgásának korlátozásával, illetve irányításával,

  • a kártevők és gombabetegségek terjedésének megakadályozásával, valamint

  • a tüzek terjedésének és

  • a jégtáblák továbbsodródásának, árvizek terjedésének akadályozásával mesterséges és jelentős kiterjedésű ökológiai határokat képezhetnek. Tájba illesztésükre méreteik, hatásaik jellege miatt gyakran nem kerülhet sor.

A földművek a felszínből – olykor több méterrel – kiemelkedve (töltés) vagy az eredeti terepszint alá süllyesztve (bevágás), a légvezetékek és a felszín feletti csővezetékek méretükből adódóan vizuálisan metszik, keretezik, határolják, sokszor meghatározzák az egyes tájrészleteket.

A földutakat terepszintet követő kialakításuk, tájba illeszkedő vonalvezetésük miatt nem tekintjük ökológiai határnak.

A technikai infrastruktúra vonalas létesítményeinek tájba illesztése tervezési szinten a nyomvonalvezetés meghatározását, a kivitelezés alatt a terepalakítást és az építés befejezését követően a környezet kertészeti vagy erdészeti módszerekkel való rendezését, beültetését jelenti.

A nyomvonal vezetését a funkcionális szempontokon kívül a létesítés gazdaságossága határozza meg. Ennek ellenére a várhatóan előnytelen ökológiai, tájképi hatások indokolttá teszik jellegzetes terepalakulatok, geológiai felszíni formák, történeti emlékek, településképek vagy természetvédelmi területek, tájvédelmi körzetek megkímélését, kikerülését. Ne szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a módosítás többnyire nyomvonal-hoszszabbítást is jelent. A létesítmény hosszával viszont nem csak a beruházási költségek növekednek arányosan, hanem a művelésből kieső mező- és erdőgazdasági felületek nagysága is.

A műszaki gyakorlatban használatos 1:1,5, a vízépítésben 1:2 (ritkábban 1:3) lábas rézsűhajlás helyett az enyhébbek (1:3 – 1:4) kialakítását tartjuk a tájba illesztés feltételének. Természetesen a rézsűk meredeksége az eredeti terepfelszín hajlásától is függ (146. ábra).

146. ábra - Rézsűk meredekségét vízparton a használat szerint kell változtatni

Rézsűk meredekségét vízparton a használat szerint kell változtatni


A tájba illesztés igen hatásos lehetősége a növénytelepítés. A térformálás, az eltakarás, a megnyitás, a térkapcsolatok és térrendszerek létesítése különféle habitusú, növekedésű fás növényekkel lehetséges.

A nyomvonalas létesítmények építésekor gyakran kialakuló előny-telenül meredek, termőréteg nélküli, fakadóvizes vagy éppen túlzottan száraz, változó vízborítottságú, erősen kitett felületeken a növényzet megtelepedése rendkívül lassú, telepítése hagyományos kertészeti vagy erdészeti módszerekkel nem lehetséges. Ezekre a felületekre a termőhelyi tényezők feltárása alapján speciális eljárásokkal, mérnökbiológiai módszerekkel lehet növényt telepíteni.

A művi létesítmények tájba illeszkedésének vagy „tájidegen” voltának megítélése az egyéni és a koronként változó ízlés kérdése. Van, aki egy folyami vízlépcsőt, egy 200 méteres kéményt a tájképet emelő, van, aki eleve azt rontó műnek fog fel. Jellemző példa erre az Eiffel-torony. Az 1889-i párizsi világkiállításra épített 300 m magas öntöttvas szerkezetű torony – sokáig a világ, legmagasabb építménye – óriási felháborodást váltott ki a város lakói részéről. Jogosan, mert ez a hatalmas vasalkotmány valóban nem illett bele az akkori idők Párizsába. Ma viszont a bontás váltana ki tömegdemonstrációt. Az Eiffel-tornyot időközben Párizs látképének része lett. Olyan karakterisztikus alkotórészévé vált, hogy lebontása történelmi emlékrombolás és tájképrombolás lenne. Az Eiffel-torony azt példázza, hogy a tájesztétikai viták eldöntése elég nehéz, mivel az ízlés korszakonként változik. A nagy művek maradandóbbak, túlélik a változásokat.

Az elméleti megalapozását követően három példán mutatom be a tájba illesztési lehetőségeket:

  • a gáztartályok elhelyezését,

  • az M0 autópálya nyomvonalának kijelölését, valamint

  • a nagymarosi vízlépcső tervezett építését.

Gáztartályok tájba illesztése

Jelentőségéhez viszonyítva talán túlzónak tűnhet a viszonylag kicsi gáztartályok tájba illesztését ilyen részletességgel ismertetni. A rendszerszemléletű megközelítés és a tájba illesztési lehetőségek sokfélesége miatt mégis fontosnak tartom a példa bemutatásával a folyamat érzékeltetését.

Az utóbbi években örvendetesen terjed a „mindenütt” alkalmazható, korszerű kistartályos PB-gázellátás. A viszonylag kis méretű, legfeljebb 5 m3 névleges űrtartalmú tartályok bizonyos esetekben, például védett területeken vagy a városképben kellemetlenül ható, idegen testek.

A gáztartályok több értelemben is tájidegen elemek;

  • gömbszerű formájuk,

  • fehér reflektáló színük,

  • anyaguk, valamint

  • az épületektől független elhelyezésük miatt a környezet egyéb művi elemeitől elkülönülnek.

A tartályok látványa a környezeti adottságok, a tájhasználati módok szerint rendkívüli mértékben eltérő. A tartályokat csak a településközponttól távolabb, városkörnyéken vagy vidéken alkalmazzák, ahol vezetékes gázellátást nem gazdaságos kiépíteni. A gáztartályokat családi házak, tanyák, egyedül álló idegenforgalmi létesítmények, kisebb ipari üzemek, telephelyek energiaszükségletének ellátására használják. A gáztartályok alkalmazásának ténye az adott ország, valamint a felhasználó egyén

  • gazdasági erejét, anyagi helyzetét,

  • környezetkímélő gondolkodását egyaránt kifejezi. A gáztartályok látványa, valamint eltakarási lehetősége más sík és dombvidéken, illetve történeti tájban, védett tájban.

Sík vidéken

Létesítmények, objektumok és így természetesen a gáztartályok eltakarása sík vidéken (5%-os lejtőhajlás alatt) viszonylag egyszerűen megoldható. Sík vidéken ugyanis a felszínről nincsen rálátási lehetőség. A tartály menti 1,5 m-es fal vagy cserje ezért teljes (közvetlen) takarást jelent. Az eltakarás másik lehetősége a feltárulási nyomvonal mentén történő térhatárolás. Így a séta- és a kerékpárutak menti legalább 180 cm magasságú cserjesáv teljes takarást nyújt.

Dombvidéken

A lejtőhajlás növekedésével a rálátás növekszik. Minél magasabbról szemléljük a tájrészletet, az objektumokra annál nagyobb a rálátás. A rálátást takarni vagy korlátozni ezért a tartályok fölé nyúló szerkezettel lehet.

Történeti tájon

Történeti, védett tájakon mindenféle, a természeti és a módosított tájalkotó elemekkel konkuráló, hivalkodó objektumot el kell takarni. Történeti tájban nem szabad a szemet csillogó fehér gömböknek elvakítania. A preventív védekezés legjobb módja az engedélyek megtagadása vagy szigorú tájba illesztési feltételek kikötése. Ebben az esetben nem fordulhatnak elő olyan anomáliák, amelyek vizuális ártalmat okoznak.

A tartályok elhelyezésénél a szállítási szempontokat figyelembe kell venni, a védőövezeti előírásokat, a telepítési távolságot be kell tartani (17. táblázat). A tartály helyiségben történő elhelyezése esetére az előírások szigorúbbak.

17. táblázat - Védőövezet és telepítési távolságok méterben (Forrás: 2/1994. Műszaki Igazgatóhelyettesi utasítás melléklete)

Megnevezés

Földdel takart tartály térfogata (m3)

Föld feletti tartály térfogata (m3)

l5

g5

l5

5–25

g25

0

védőövezet

2

3

3

5

20

1

lakóházi nyílászárótól

3

3

3

8

25

2

közösségi épület nyílászárójától

5

6

7,5

10

30

3

építménytől,

szabadtértől

„A” és „B” tűzvédelmi osztály

„C” tűzvédelmi osztály

„D” és „E” tűzvédelmi osztály

6

4

3

7,5

5

4

15

7,5

6

22,5

15

7,5

30

22,5

15

4

közforgalmú út szélétől

3

5

5

10

30

5

üreges, túlnyomás nélküli közművezetéktől

3

3

3

5

20

6

400 V feletti villamos berendezésektől

3

3

3

5

20

7

nyitott aknától, gödörtől

5

5

10

15

25

8

vasúti pályatesttől

5

5

10

15

25

9

szomszédos PB-tartálytól

1

1

1

1

1

10

védőfaltól

-

-

1,5

1,5

1,5

11

elgőzölögtető fűtőegységtől

3

3

3

5

10

12

tartálykocsi töltő-lefejtőhelytől

3

3

3

5

20

13

villamos légvezeték oszlopától

1,5-szörös oszlopmagasság


A gáztartályok elhelyezésére kidolgozott tanulmányban a következő kérdésekre kerestem, illetve adtam választ:

  • Milyen kiindulási feltételek figyelembevétele szükséges? (Kiindulás)

  • Melyek a leggyakrabban előforduló szakkifejezések? (Fogalmak)

  • Melyek a tartályok elhelyezésének feltételei? (Tartály elhelyezés)

  • Hogyan lehet a tartályokat tájba illeszteni? (Tájba illesztési lehetőségek)

  • Hol célszerű a tartályok tájba illesztésére hangsúlyt fektetni? (Tájba illesztési szempontok)

  • Milyen elhelyezési módok ismeretesek? (Esettanulmányok)

(A tanulmány felépítésének modelljét az 147. ábrán mutatom be.)

147. ábra - A tanulmány felépítésének modellje (Csemez: Gáztartályok tájba illesztése)

A tanulmány felépítésének modellje (Csemez: Gáztartályok tájba illesztése)


A tartályok tájba illesztése valamilyen formában történő eltakarásukat jelenti, amely történhet

  • tereprendezéssel,

  • növényzettel,

  • kertépítészeti módszerekkel,

  • építészeti megoldással, valamint

  • kombinált módon, illetve

  • színezéssel.

„Tisztán” és „csak” tereprendezéssel vagy kertépítészeti módszerekkel a gyakorlatban ritkán lehet találkozni. A növénytelepítéses takarás a gyakoribb forma. Az igényes tulajdonos a megelőzéssel, azaz a telepítés helyének megválasztásával eleve elkerüli, megelőzi a tartály szem elé kerülését. Indokolt esetben a tartály védő övezetét körülkerítik. A családi házak között többnyire azonban úgy marad, ahogyan elhelyezték: szabadon, kerítés és takarás nélkül.

Az egyes tájba illesztési szempontokat konkrét példák bemutatásával szemléltetem. A tartályok tájba illesztésére tett javaslatok tartalomszerű áttekintése, felsorolása:

1. Tereprendezési lehetőségek

  • Földtakarásos

  • Sík vidéken

    • dombeljárásos

    • félig süllyesztett

  • Dombvidéken

    • süllyesztett

  • Terepplasztika

  • Sík vidéken

    • egyoldali földsávos

    • földsávos (egyenes, L-alakú)

    • földkaréjos (U-alakú)

  • Dombvidéken

    • katlanszerű (kráteres, gödrös)

2. Növénytakarásos lehetőségek

  • Cserjeültetéses

    • oldaltakarásos

    • körbeültetéses

    • nyírott sövényes (egyenes, L- és U-alakú)

  • Fatelepítéses

    • szoliterfás

    • facsoportos

3. Kertépítészeti (kerttechnikai, kertberendezéses) lehetőségek

  • Szőlőtelepítéses

    • kordonos

    • lugasos

  • Planténeres

    • vegyes cserjés (lombhullató és örökzöld)

    • szoliterfás

  • Térelválasztós

    • térfalas

    • térrácsos

    • pergolás

  • Zártteres

    • filagóriás, szaletlis (növényzettel befuttatott, fedett fém vagy beton építmény)

4. Építészeti

  • Hagyományőrző

    • szárnyékos

    • pajtás („gázpajtás”)

  • Újszerű

    • féltetős, tetős

    • kisházas, pincés

5. Kombinált (a lehetséges variációk szerint)

  • Elsődlegesen mélyépítési

  • Elsődlegesen terepplasztikai

  • Elsődlegesen növénytelepítéses

  • Elsődlegesen műszaki, technikai, építészeti

A 30 tájba illesztési javaslat közül hatot választottunk ki.

1. Tereprendezési megoldás. A tartályok elhelyezésének műszaki lehetőségei, illetve kötöttségei szerint a felszín rendezésével többféle eltakarási lehetőség kínálkozik. Az eltakarás sík vidéken és lejtőn másképp alakul. A tereprendezés földtakarást és terepplasztikai megoldásokat jelenthet.

Dombeljárás

Alkalmazási hely: sík vidék.

Alkalmazási mód: földtakarásos, a tartály betakarása termőfölddel, minimálisan 50 cm (gyep, virágültetés) vastagságban.

Előnyök: bárhol alkalmazható, alig látható, teljesen takar, a környéke füvesíthető, fás növények telepítésével kombinálható.

Hátrányok: a tartály különleges szigetelése, a tartály korróziójának körülményes ellenőrzése,

Megjegyzés: viszonylag egyszerűen megvalósítható, alapozást nem igényel, terepfelszínbe „simítható”, természetszerű hatású (148. ábra).

148. ábra - Dombeljárás, földtakarásos tájba illesztés a sík vidéken

Dombeljárás, földtakarásos tájba illesztés a sík vidéken


2. Növénytakarásos megoldás. Fás növények ültetésével a tartályok a vegetációs időben viszonylag egyszerű módon eltakarhatók. Örökzöldek alkalmazása esetén a takarás a nyugalmi időszakra is kiterjeszthető. A tartályokat

  • cserjék egy sorba ültetésével,

  • sövénnyel határolva,

  • cserjével körülültetve,

  • szoliter fával vagy

  • facsoporttal beültetve lehet ta-karni.

A cserjék, a fák alkalmazási módja az eltakarás iránya, a rálátás szöge, a rendelkezésre álló hely, az ökológiai adottságok és az egyes növények habitusa szerint különbözik. A takaráson kívül a fák és a cserjék térhatároló szerepét, árnyékadó, szélvédő, eróziógátló hatását is figyelembe kell venni.

A fák és a cserjék kiválasztásánál meg kell különböztetni tájba illő és tájidegen fajokat. Védett területeken vagy azok közelében csakis a honos fafajokat szabad alkalmazni. Például vízfolyás mentén, tó partján az ezüstfenyő – és általában az örökzöld – éppoly disszonáns, mint száraz domboldalon a fűz, karsztbokor erdő helyén a feketefenyő. Tájidegennek minősülhet a honos fajok eltérő habitusú, színű nemesített változata is.

Egy sorba ültetés

Alkalmazási hely: sík és dombvidéken egyaránt.

Alkalmazási mód: díszcserjék egy sorba telepítése.

Előnyök: bárhol alkalmazható, egyszerűen megvalósítható, minimális fenntartást igényel, tereprendezés nem szükséges, tereprendezéssel kombinálható.

Hátrányok: a fafajválasztást az ökológiai adottságok korlátozzák, nem takar azonnal.

Megjegyzés: különböző cserjefajok egymás mellé ültetésével a tartály takarásán túlmenően hangulatos kerti növényegyüttes alakítható ki (149. ábra).

149. ábra - Egy sorba ültetés, oldaltakarásos tájba illesztés cserjeültetéssel (148–149. ábra Csemez: Gáztartályok tájba illesztése)

Egy sorba ültetés, oldaltakarásos tájba illesztés cserjeültetéssel (148–149. ábra Csemez: Gáztartályok tájba illesztése)


3. Kertépítészeti megoldás. Az ab ovo művi elemként megjelenő tartályokat kertépítészeti (kerttechnikai, kertberendezési) eszközökkel és növények telepítésével viszonylag egyszerűen, hatásosan és kis helyen lehet takarni. Az eltakarást

  • szőlőtelepítéssel (kordon vagy lugas),

  • planténerrel (vegyes cserjés vagy szoliterfás),

  • térelválasztással (térfal, térrács, pergola), valamint

  • zárt teres kialakítással (filagória, szaletli)

ízlésesen meg lehet oldani. A műszaki berendezések, támrendszerek csak növénytelepítés, befuttatás esetén takarják el teljes mértékben a tartályt. Azonban növények nélkül, illetve lombtalan állapotban is érvényesül takaró, a figyelmet terelő szerepük.

Kordonos (magas művelésű) szőlő

Alkalmazási hely: elsősorban napos lejtőkön, ahol szőlőt egyébként is termesztenek (mély fekvésű, árnyas helyeken a szőlőt más kúszó növénnyel kell helyettesíteni).

Alkalmazási mód: kordon kifeszítése, támrendszer építése.

Előnyök: haszonnövény (csemege- vagy borszőlő) termesztése, a „takaró” szőlő a hagyományossal azonos kezelést igényel, egy, két és több oldali takarás egyaránt megvalósítható.

Hátrányok: kordon kifeszítése, támrendszer építése költséges, a vegetációs időn kívül takarás nincs.

Megjegyzés: a támrendszerre iszalag (Clematis fajok), farkasalma (Aristolochia durior), loncfélék (Lo-nicera japonica, L. periclymenum, L. caprifolium, L. × tellmanniana), lilaakác (Wisteria sinensis), kúszó rózsák, görögtekercs (Periploca graeca) is futtatható (150. ábra).

150. ábra - Kordonos megoldás, takarás két oldalaról szőlőtelepítéssel

Kordonos megoldás, takarás két oldalaról szőlőtelepítéssel


4. Építészeti megoldás. A gáztartályokat hatékonyan (gyorsan és teljes mértékben) építészeti megoldásokkal lehet eltakarni. A legegyszerűbb kőfaltól a fészerszerű építményeken keresztül a kisházig, illetve más rendeltetésű építményekkel, melléképületekkel (ól, raktár, tároló, szín stb.) kombináltan is ki lehet alakítani az épületet. Az építészeti megoldás lehet hagyományőrző (szárnyék, pajta) és újszerű (féltető, kisház).

Szárnyék

Alkalmazási hely: elsősorban sík vidéken.

Alkalmazási mód: a tartály köré nádból a pásztorok szárnyékához hasonló térfal építése.

Előnyök: azonnali és teljes takarást jelent, kicsi a terület-igénybevétel, viszonylag olcsón és gyorsan megépíthető.

Hátrányok: tűzveszélyes, csak nádasok, tavak közelében illik alkalmazni.

Megjegyzés: a tűzvédelmi előírások szigorú betartása (151. ábra).

151. ábra - Szárnyékszerű megoldás, takarás náddal (150–151. ábra, Csemez: Gáztartályok tájba illesztése)

Szárnyékszerű megoldás, takarás náddal (150–151. ábra, Csemez: Gáztartályok tájba illesztése)


Pince, kisház

Alkalmazási hely: sík és dombvidéken egyaránt.

Alkalmazási mód: tetővel ellátott (mini) pajta építése.

Előnyök: bárhol alkalmazható, időjárástól védett, azonnali takarást biztosít.

Hátrányok: magas beruházási költség, műszaki tervek szükségesek, szakértelem kell a kivitelezéshez, előírások szigorú betartása szükséges.

Megjegyzés: egyéb használati móddal előnyösen kombinálható, a határoló felületek legalább 0,5 óra tűzállósági határértékűek legyenek az MSZ 595–3 szerint, a tartállyal szomszédos helyiség nem szolgálhat emberek huzamos tartózkodására (152. ábra).

152. ábra - Pinceszerű megoldás a gáztartály takarására

Pinceszerű megoldás a gáztartály takarására


5. Kombinált megoldás. A kombinált megoldásokat az elsődleges, a domináló jelleg szerint igyekeztünk csoportosítani. Megkülönböztettünk ezért elsődlegesen mélyépítési, tereprendezési, növénytelepítési, illetve műszaki változatokat. Ahogyan a táj, a táji adottság is mindenütt egyedi, úgy a hely jellege és a felhasználó igénye szerint kell a megoldást keresni. Nagyszámú kombinációra ezért sem vállalkozhattunk.

Elsődlegesen terepplasztikai

Alkalmazási hely: elsősorban sík vidéken.

Alkalmazási mód: a tartály mellé töltés kialakítása vagy annak sülylyesztése.

Előnyök: bárhol alkalmazható, teljes körű és állandó takarást jelenthet, növények telepítésével kombinálható.

Hátrányok: viszonylagosan magas helyigénybevétel, esztétikai érzék, tereprendezési terv szükséges, szakértelem kell a megvalósításhoz.

Megjegyzés: a felszíni vizek elvezetéséről gondoskodni kell, a hideg levegő nem állhat meg a tartály körül, a fagyzug keletkezését meg kell előzni (153. és 154. ábra ).

153. ábra - Kombinált megoldás elsődlegesen kétoldali tereprendezéssel (152–153. ábra, Csemez: Gáztartályok tájba illesztése)

Kombinált megoldás elsődlegesen kétoldali tereprendezéssel (152–153. ábra, Csemez: Gáztartályok tájba illesztése)


154. ábra - Kombinált megoldás terepplasztika és növénytelepítés alkalmazásával (Csemez: Gáztartályok tájba illesztése)

Kombinált megoldás terepplasztika és növénytelepítés alkalmazásával (Csemez: Gáztartályok tájba illesztése)


Az M0 autóút 0,0–28,8 km szakasz tájba illeszése

Az M0 Budapest körüli első szakaszához készített környezeti hatásvizsgálatban a látvány kapcsolatokkal, a vonalas létesítmény tájba illesztésével részletesen foglalkoztam. (155. ábra)

155. ábra - A tájvédelmi munkarész mo-dellje (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0 –28,8 km szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés)

A tájvédelmi munkarész mo-dellje (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0 –28,8 km szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés)


Vizuális szempontból az autóutat kétféle megközelítéssel lehet értelmezni. Milyen az út látványa, illetve mit lehet az útról látni. Látványa más a sík és dombvidéken, más töltésben és bevágásban (156. ábra). Az autóútról bevágásban vagy térfolyosó esetén (védőfal, védőtöltés, véderdő) semmit sem lehet észlelni, töltésről „mindent”.

156. ábra - Az út látványa a dombvidéken (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0 –28,8 km szakaszára 1988.)

Az út látványa a dombvidéken (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0 –28,8 km szakaszára 1988.)


Bevágásban épített útszakaszt a mélységtől függően nem vagy alig lehet észrevenni (18. táblázat). A töltésen kialakított út síkvidéken és dombvidéken egyaránt látható. Eltakarhatósága növénnyel a földmű magasságától függően változik. (Az alapvető példákat a 157. ábrán szemléltettem.)

18. táblázat - A táj látványa (út mentére telepített növényzet nélkül)

Tájegység

Nincs kapcsolat térfolyosó

Korlátozott kapcsolat

(100 m-ig)

Táji kapcsolat

(500 m-ig)

Korlátlan átlátás

(500 m felett)

mindkét oldal

jobb

bal

jobb

bal

jobb

bal

Hosszúrét (0–2)

0,0–2,0

0,0–1,6

1,6–2,0

Tétényi-fennsík nyugati oldala

(2–4)

2,3–2,5

3,15–4,0

2,55–3,5

3,2–3,5

2,0–2,3

2,55–3,15

2,0–2,3

2,65–3,2

3,5–4,0

Tétényi-fennsík (4–9,5)

4,35–5,8

5,9–6,5

7,0–7,7

8,1–8,9

9,3–9,5

4,0–4,35

5,8–5,9

4,0–4,35

5,8–7,0

5,9–7,0

7,7–8,1

8,9–9,3

7,7–8,1

8,9–9,3

Nagylapos és Kislapos (9,5–11,0)

9,5–9,75

9,75–10,7

10,7–11,0

9,75–11,0

Duna mente (1 1–1 1,5)

11,5–13,0

11,0–11,5 13,0–14,6

11,0–14,6

14,6–15,5

14,6–15,5

Csepel-sziget (15,5–22)

18,7–19,7

18,4–18,7

15,5–22,0

15,5–18,4 19,7–22,0

Dél-pesti sík (22–28,8)

23,9–24,4 27,9–28,1

22,0–22,65 24,8–25,4 26,6–26,8

22,0–22,6 25,0–25,4 26,6–26,8 27,2–27,9 28,1–28,8

22,65–23,9 24,4 –24,8 27,5 –27,9 28,1 –28,8

22,6–23,9 25,4–26,2 26,8–27,2

25,4–26,6 26,7–27,5

24,4–25,0 26,2–26,6


Megjegyzés: A táj látványát az autóút és a terep viszonya (töltés-bevágás), a művelési ágak látványkorlátozó hatása alapján határoztuk meg a nyomvonalra merőleges 15°-os látószög alatt. Térfolyosó 6 méternél mélyebb bevágásban és határoló erdőben keletkezik.

157. ábra - Az út látványa sík vidéken (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0 –28,8 km szakaszára 1988.)

Az út látványa sík vidéken (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0 –28,8 km szakaszára 1988.)


A műtárgyak látványa szintén eltérő. Az alagutak, az aluljárók alig, míg a felüljárók, hidak és a 9–10 m-nél magasabb töltések markáns művi elemek, a tájképet jelentősen megváltoztatják.

A sík vidéki létesítmények, földművek minden esetben egyszerűbben „takarhatók”. A 2–3 méter magasságú cserjesáv teljes takarást jelent.

Dombvidéken a rálátás, az átlátás a terepadottságok és a művelési ágak szerint rendkívüli mértékben eltérő.

A bevágás és a töltés nagyságától függően már néhány százalékos lejtésű domboldalon is kialakulhatnak növényzettel „eltakarhatatlanná” váló rézsűfelületek. Nyilvánvalóan nem vagy nem minden esetben az eltakarás, hanem a tájba illesztés az elsődleges cél. Az adottságokhoz illeszkedő létesítményt nem szükséges, sőt indokolatlan „elrejteni”.

Az autóút látványa

Az autóút jellegéből adódóan szűkebb környezetét uralja. Látványa mégis igen eltérő a földmű kiterjedése, magassága, a rézsűk hosz-sza, meredeksége, borítottsága, továbbá a műtárgyak jellege, formája, mérete, valamint a „láthatási” szakasz hossza szerint. Tájképi hatása a területhasznosítási módtól és a domborzattól függően változik.

A tájba illesztési mód megválasztásához ismerni kell az egyes pálya/földmű-szakaszok határát.

Lényeges az eltérés az A és a B szakasz, azaz a sík és a dombvidéki adottságok között. Sík vidéken (157. ábra) több méter magas töltés, többszintes épület is eltakarható egyetlen cserjesávval (Csepel-sziget, Dél-pesti sík). Egészen más a helyzet dombvidéken. Eltérőek a vizuális kapcsolatok, ha az autóút völgyfenéken (Hosszúrét, Kislapos és Nagylapos), hegyoldalon vagy hegytetőn (Anna-hegy, Tétényi-fennsík) halad. Nagy magasságkülönbség esetén még az erdő sem jelent minden esetben takarást.

A vizuális hatásokat az autóút látványa szerint értékeltük (a 19. táblázat az értékelési szempontokat szemlélteti).

19. táblázat - Az autóút látványának értékelési szempontjai

Adottság Hatás

Földmű

Műtárgy

uralkodó

g9 m töltés

g6 m építmény

jelentős hatású

6–9 m töltés

3–6 m építmény

látható

3–6 m töltés

1 –3 építmény

illeszkedő

±1 m közötti földmű

+ 1 és –1 m közötti építmény

nem látható

g 1 m bevágás

g1 m mélyebben elhelyezett építmény


Megjegyzés: A számérték a műtárgy magasságára vonatkozik, jóllehet annak hossza is lényeges.

A műtárgyakat kiterjedésük, esztétikai megítélésük alapján minősítettük. A földmű látványát a terepfelszínhez viszonyítottuk. A kedvezőtlen hatások feloldására javaslatot tettünk.

A „háromméterenkénti” magasságintervallumok megválasztását az indokolta, hogy az emeletnyi magasságkülönbségeket az épületeknél megszokhattuk. Így azok viszonyítási alapot képezhetnek, vizuális mértékként meghatározóak.

Töltésben
  • 3 m-ig a szintkülönbség alig, vagy csak éppen hogy érzékelhető; az egy emeletnyi magasság tereprendezéssel, a rézsűk lelaposításával és ligetes növénytelepítéssel szinte „eltüntethető”.

  • 3–6 m közötti szintkülönbség már „látható” terepakadály. A kétszintes építménynek, vagy földszint plusz tetőnek megfelelő magasságú földmű tájba illesztésére csak körültekintő beavatkozással kerülhet sor.

  • 6–9 m közötti töltést „eltüntetni” nem, eltakarni is csak előnevelt fákkal lehet.

  • 9 méternél magasabb töltés vizuálisan olyan markáns tájelem, amely a beavatkozás nyomát maradandóan megőrzi, azaz a felszín harmóniája nem állítható visz-sza, a „földmű jelleg” állandósul.

Felszínközelben
  • Az egyméteres magasságú töltést vagy az egy méternyi mélységű bevágást vizuálisan terepen vezetett kialakításúnak tekintjük. A felfagyást gátló 80–100 centiméterre kiemelkedő töltés nem feltűnő. Bevágás esetén a helyzet még kedvezőbb.

  • 1–2 m-es töltés sajátos átmenete. A szemmagasságnál, a másfél méternél alacsonyabb rézsűre, illetve felületre még rá lehet látni, ezért az nem jelenthet vizuális határt. A 1,5–3 m közötti földmű felett még át lehet nézni megfelelő tereprendezéssel. Küszöböt teraszolásnál, földműnél a 2,5–3 m-nél magasabb szintkülönbségek jelentenek.

Bevágásban

A földmű bevágásban „kívülről” nem látható, ezért az útról feltáruló látvány, illetve látványkorlátozás a meghatározó.

  • 3 m-ig a környezet jól érzékelhető, a bevágás csak minimális korlátozást jelent.

  • 3–6 m között egyértelműen érződik a látáskorlátozás.

  • 6–9 m között az út „bevágásban” halad.

  • 9 m-nél mélyebb bevágásban térfolyosó keletkezik.

(A térfolyosó hatás mesterséges falakkal, védőerdősávok telepítésével bevágás nélküli nyomvonal-kialakítás esetén is elérhető.)

A megszokottól merőben eltérő, más és erőszakosnak tűnő beavatkozás, a „csúnya” látvány, a rendezetlenség, a megoldatlanság, a tájba illesztés hiánya elsődlegesen vizuális-esztétikai tájhasználati konfliktust okoz.

Az autóút tájba nem illesztett szakaszának látványa, valamint a kedvező tájképi adottságok eltakarása egyaránt hátrányos. Míg az egyik a szemlélőt kívülről, a másik a közlekedőt belülről érinti. Eleve vizuális konfliktusnak tekintettük a 3 méternél mélyebb bevágást és a 6 méternél magasabb töltést. Tájesztétikai konfliktusnak a tájba illesztés hiányát – a meredek rézsűket, a növényzet nélküli útmentét – és a „csúnya” látványt minősítettük.

A tájba illesztési javaslatokat a feladatok egyértelműbb meghatározása érdekében három csoportba soroltuk. Külön-külön foglalkoztunk az elsősorban tereprendezési, a hangsúlyosan tájökológiai és a főként tájesztétikai jellegű szempon-tokkal.

Tereprendezési javaslatok

A rézsűk hajlásszögének csökkentésével azok egyre könnyebben betelepíthetők, füvesíthetők, járhatók és fenntarthatók. A laposabb, járható rézsűk nem csak tájba illesztettnek tekinthetők, fenntartásuk is lényegesen könnyebb (158. és 159. ábra). A korona- és a körömvonal lekerekítésével a földmű műszaki jellege csökkenthető. A lekerekítés többlet földigénnyel nem jár, mindössze többletfigyelemmel, munkával.

158. ábra - A rézsűk ellaposítása és lekerekítése dombvidéken (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0 –28,8 km szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés)

A rézsűk ellaposítása és lekerekítése dombvidéken (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0 –28,8 km szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés)


159. ábra - A rézsűk ellaposítása és lekerekítése sík vidéken (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0 –28,8 km szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés)

A rézsűk ellaposítása és lekerekítése sík vidéken (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0 –28,8 km szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés)


Nyilvánvalóan az igénybe vett terület és az eredeti talajréteg elhordása laposabb hajlású rézsűk kialakításával növekszik.

A 30 m-es kisajátítási, illetve az 50–100 m-es immissziós sávot figyelembe véve a laposabb rézsű nem jelenthet további területvételt. A többlet kitermelése, szállítása, helyének rekultiválása természetesen többletköltséget jelent. Valamit valamiért: beruházáskor az egyszeri többletköltséget az évszázadokon keresztül érvényesülő magyar szakterületi becsületért[25].

Az egyhangú út menti rézsű a lejtőhajlás változtatásával és az úttesttel azonos magasságban lévő kiszélesedések létesítésével megoldható (160. ábra). A földmű egészéhez viszonyítottan kevés többletföldmennyiséggel a hosszú egyenes szakaszok is kellemesebb látványúvá tehetők.

160. ábra - Rézsűhajlás-változtatás, töltésszélesítés és bevágásbővítés (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0 –28,8 km szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés)

Rézsűhajlás-változtatás, töltésszélesítés és bevágásbővítés (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0 –28,8 km szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés)


Tájökológiai javaslatok

A tájba illesztés részét képezi az ökológiai szempontok preferálása. Már elöljáróban hangsúlyozzuk, hogy valamennyi immissziós szeny-nyező hatás a talaj, a vizek, a növény- és az állatvilág élő szervezeteit éri, azaz az ökológiai adottságokat károsítja. A szorosan vett tájökológiai javaslataink a növényegyüttesek kialakítására, a felszíni vizek elvezetésére, a talajvizek áramlására és a levegőmozgásokra vonatkoznak. Míg a tájökológiai szándéktól eltérő „kényszerítő” helyzetekben a mesterséges védelmet irányoztuk elő.

A tájökológiai javaslatok lényeges eleme az autóút mindkét oldalán olyan fás-füves sáv kialakítása, amely a táji adottságok, területhasználati módok eltakarása nélkül a termőhelyet kedvelő növényegyüttesek térrendszerét jelenti. Tehát nem monoton erdőt vagy erdősávot javasolunk kialakítani, hanem gyepfelületek és fakulisszák váltakozását a környező területek hasznosítási módja szerint változtatva.

A sáv lehet

  • füves (a lágy szárú növények aránya 70%),

  • cserjés (a fás növények többsége cserje vagy kisfa, a füves felület 30%),

  • erdős (a fafajok többsége állományt alkotó, de legalább 30%-a tisztás), valamint

  • véderdő (a sáv 90%-a fa-, 10%-a cserjefaj gyepfelület nélküli telepítéssel) jellegű (161. ábra).

161. ábra - Védősáv-típusok sematikus szer-kezete (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0–28,8 km szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés)

Védősáv-típusok sematikus szer-kezete (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0–28,8 km szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés)


A változatos zöldsáv kialakításával az autóút–táj kapcsolat jobban fenntartható, a növény- és állatfajok száma növelhető, a „kazettás”, ligetes, kulisszás telepítés a közlekedési szennyező anyagokat hatékonyabban „kifésüli”, megköti.

Mesterséges védelmi rendszereket javasoltam minden olyan szakaszon felállítani (falak), kialakítani (töltések) vagy létesíteni (véderdő), ahol a szomszédos területek elszennyezését máshogy megelőzni nem lehet. A művi elemeket a konkrét helyeken feltüntettük.

A tereprendezési, a tájökológiai és a mesterséges védelmi, tájba illesztési célokat csakis esztétikai elvek, megfontolások szerint szabad megvalósítani. A tájesztétikai szempontokat ezért

  • tereprendezéssel (a rézsűk lelaposításával és lekerekítésével),

  • növényzettelepítéssel (változatos szegélyek kialakításával) és

  • mesterséges védelemmel (ízléses falakkal, ökológiai értékű töltésekkel) javasoltuk érvényesíteni.

Szegélyek célszerű kialakításáról, a szegélyhatás környezetvédelmi, ökológiai és esztétikai előnyeiről az autóút mentén sem lehet lemondani. Jól ismert tény, hogy a tisztásokkal – terekkel váltakozó, ha úgy tetszik „kazettás” növénytelepítés – jobb levegőtisztító hatása mellett a térérzetet kiváltja, a térélményt elősegíti. A térformálás elsődleges célja a kellemes hatású konkáv terek kialakítása (162. ábra).

162. ábra - Konkáv térforma kialakítása fás növényekkel (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0–28,8 km szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés)

Konkáv térforma kialakítása fás növényekkel (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0–28,8 km szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés)


A tájba illesztés eredményessége a fa- és cserjefajok megválasztásától is függ. A megfelelő színt, habitust, formát kiültetési tervek alapján döntjük el.

A könnyed és/vagy növénnyel intenzíven betelepített és ökológiailag is hatékony zajvédő falak tájképi szempontból is jobban megfelelnek. A növénytelepítés, a mérnökbiológiai építésmód alkalmazása az esztétikusabb megjelenés alapfeltétele.

A nyomvonalas létesítmények tágabb értelmű tájba illesztését jelenti az állatok csapásainak, vonulási nyomvonalainak „megtartása”. A kétéltűek (főleg békák) és a hüllők (elsősorban siklók) kisebb átereszeken is át tudnak az utak alatt menni. A kisemlősök csak a magasabb átereszeken merészkednek át. A nagyvadnak pedig vadaluljáró vagy széles, cserjével beültetett felüljáró szükséges, hogy az elkerített autópálya egyik oldaláról a másikra át tudjon jutni. A vad a vízfolyások mentén is mozog, ezért a békaátereszeket, a vadaluljárókat vízépítési műtárgyakkal kombináltan szokták kialakítani.

Védett természeti területen a nyomvonalas létesítmények tájba illesztésére vonatkozó elveket az Mi–13–73 Műszaki irányelvek tartalmazza. A védett természeti területekre készített – ezért „szigorúbb” – irányelvben foglaltak magától értetődően valamennyi, a védett területen kívüli szakaszok tájba illesztésére is irányadóak lehetnek. Sajnálatosan az irányelv leíró jellegű, jóllehet az alapesetek sematikus ábrázolása az alkalmazást megkönnyítette volna.

A Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények

A címet olvasva jogosan több kérdés merülhet fel:

  • Miért kellett a Gabcikovo–Nagy-marosi Vízlépcsőrendszer (GNV) tervezett létesítményeit, a már 1977-ben elkészített közös egyezményes tervet a kiviteli munkák megkezdése után, 1981-ben egy újabb vizsgálat tárgyává tenni, azaz vizuálisan értékelni?

  • Hogyan lehetett egy ilyen értékelést elvégezni, melyek voltak az irányadó szempontok?

  • Hogyan lehetett az értékelés eredményeit a további munkálatok során figyelembe venni?

Nagy kiterjedésű és a természeti adottságokhoz ezer szállal kapcsolódó beruházások esetén a művi elemek, elemegyüttesek megjelenése, sőt túlsúlyba kerülése következtében, a természeti és a művi elemek arányának megfelelően

  • az ökológiai adottságok megváltoznak,

  • a tájháztartás módosul vagy tartósan átalakul és

  • a tájképben a megszokottól merőben új, gyakran abba soha bele nem illeszkedő, idegen motívumok jelennek meg.

A tájképet előnyösen vagy előnytelenül módosító művi elemeknek – az építést megelőzően – az adott természeti-történeti képbe illesztésére, valamint harmonikus tájba illesztésük lehetőségeinek bemutatására a vizuális tájértékelés ad lehetőséget.

A vizuális tájértékelés a nemzetközi gyakorlatban a tájelemek harmóniájával jellemezhető felületegységek minőségi elkülönítését jelenti a vizsgált térségben. Az ország egyik legszebb tájegységében, a Dunakanyarban az összehasonlító jellegű értékelés helyett a vízlépcsőrendszerhez kapcsolódó létesítmények várható tájképi megjelenésének, valamint a „vizuális környezeti ártalmak” megelőzésének, illetve kiküszöbölhetőségének vizsgálatára fektettük a fő hangsúlyt.

A teljességre törekvés igényével szándékoztuk

  • a térségben az évszázadok során bekövetkezett változások tájképformáló hatásait bemutatni,

  • a természeti adottságokból eredő vizuális kapcsolatokat feltárni,

  • a tervezett létesítmények vizuális hatásaira a figyelmet felhívni, valamint

  • az előnytelen hatások elkerülésére javaslatokat tenni.

A kiviteli tervek készítésének és részbeni elkészültének, illetve az előkészítő munkák megkezdésének időszakában megkésettnek tűnhet a tervezés első fázisához tartozó, a várható tájképi kapcsolatokat feltáró, értékelő munka. Ennek ellenére azzal a meggyőződéssel állítottuk össze tanulmányunk vizsgálati, értékelő és javaslattevő részeit, hogy azok hasznosíthatóságára

  • a további kiviteli tervek készítésénél,

  • az elkészült kiviteli tervek módosításánál, valamint

  • az épülő létesítmények környezetének rendezésénél egyaránt számítunk. Abban a reményben dolgoztunk, hogy a Dunakanyar-panoráma felesleges, indokolatlan mértékű megváltoztatását megakadályozhatjuk és a tervezett művi elemek előnytelen tájképi megjelenését javaslataink figyelembe vételével csökkenteni lehet.

A Duna köztudottan legszebb magyarországi szakaszán a tájkép nagyarányú megváltoztatásával párosuló műszaki beavatkozás esetén minden lehetséges oldalról fel kell tárni a természeti-tájképi adottságokat megváltoztató beavatkozás várható következményeit.

A vizsgálati térség vizuális megjelenésének általános értékelése

A Duna Magyarországot átszelő 417 km hosszú (jobb part) szakaszát (a bal part 274 km) csak két helyen kísérik hegyek és dombok: Budapesten 30 km-en a jobb parton, a Dunakanyarban 40 km-en a jobb part, 25 km-en a bal part mentén. Hegyvidékben szegény országunkban nagy jelentősége van azoknak a tájegységeknek, amelyeken legnagyobb folyónkat és a partjait kísérő hegyek vannak. A hegy és a víz kapcsolata azért jelentős, mert egyrészt kontrasztos természeti elemeket látunk együtt, másrészt a hegy magaslatáról a vízre nyíló rálátás révén, illetve a vízről a hegykoszorúra tekintve gazdag térélményhez jutunk.

Budapesten a hegyekről a lakótáj képe tárul elénk. Ameddig a szem ellát, a beépített terület a domináns. A Duna is falak közé szorított. A szép fekvésű fővárosból üdülési szándékkal leggyakrabban a Balaton és a Dunakanyar tájaira utazunk. (A kül- és belföldi turizmus szempontjából is e két hely – Budapest mellett – a leglátogatottabb.)

A Dunakanyar fiziológiailag, pszichológiailag és esztétikailag legértékesebb része az az 50 km2-re tehető, Dunát kísérő területsáv, amelyben a víz és a hegyek együttes látványa a meghatározó. Az itt lévő természeti, történeti és egyéb művi elemek vonzó jellege, egymáshoz való közelsége az aktív pihenés gazdag választékát nyújtja.

A Dunakanyar szívébe, a történeti tájba a vízlépcső és járulékos létesítményeinek tucatját irányozták elő (163. ábra). 1980 őszén néhai Perczel Károly[26] kétségbeesetten mesélte, hogy 50 m magas kéményt akarnak a Dunakanyarba építeni. Kérte próbáljunk tenni valamit, adjunk javaslatot a kémény, tájba-illesztésére: esetleg legyen ellipszis alaprajzú, vagy valamilyen kúszó növénnyel befuttatott …

163. ábra - A tervezett Nagymarosi Vízlépcső és a kapcsolódó létesítmények (Csemez – Szügyi: Vizuális tájértékelés a Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények tájba illesztése szempontjából, 1981)

A tervezett Nagymarosi Vízlépcső és a kapcsolódó létesítmények (Csemez – Szügyi: Vizuális tájértékelés a Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények tájba illesztése szempontjából, 1981)


Egy 50 m magas – vagy bármilyen 10–15 méternél magasabb – építményt növénytakarással tájba illeszteni nem lehet.

A drasztikus beavatkozás (164. ábra) „elleni tiltakozás” utolsó lehetőségének a létesítmények vizuális értékelésével a tények feltárása tűnt. (Az építkezést már nagy ütemben megkezdték, a fűtőmű 50 m magas kéményének 9 m átmérőjű alapját lebetonozták.) Elsődleges feladatunknak tekintettük, hogy a figyelmet felhívjuk a létesítmények tájidegen hatásaira. Az épülő beruházás vizuális határainak bemutatásából néhány objektumot kiemelek.

164. ábra - Az építési terület a mederáthelyezés után (Csemez – Szügyi: Vizuális tájértéke-lés a Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények tájba illesztése szempontjából, 1981)

Az építési terület a mederáthelyezés után (Csemez – Szügyi: Vizuális tájértéke-lés a Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények tájba illesztése szempontjából, 1981)


Duzzasztómű, vízerőtelep, hajózsilip vizuális értékelése

A nagymarosi vízlépcsőt az 1696,250 fkm-nél a Duna medrében tervezték a csatlakozó, feltöltéssel „közelebb hozott” partok között. Funkcionális részei a duzzasztómű, a vizerőtelep és a hajózsilip volt. A vízlépcső építménye a ráépített közúti híddal egészült volna ki (165. ábra).

165. ábra - Vízlépcső a bal parti beépítéssel, a jobb parti feltöltéssel és hídfeljáróval (Csemez – Szügyi: Vizuális tájértékelés a Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények tájba illesztése szempontjából, 1981)

Vízlépcső a bal parti beépítéssel, a jobb parti feltöltéssel és hídfeljáróval (Csemez – Szügyi: Vizuális tájértékelés a Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények tájba illesztése szempontjából, 1981)


A több célra rendelt létesítmény a műszaki követelmények szerint erősen tagolt tömbként állt volna a Duna medrében. A tervezett leghatalmasabb építmény a Dunakanyarban. Hossza 450 m. Alvíz felőli látható homlokzata 18,80 és 19,80 m között változott volna az 1000 m3/s vízhozam mellett kialakuló 98,40–99,40 mB vízállásnál. Az alvízi vízhozam 6000 m3/s-ig növekedhet 104,29 mB vízszintmagasságot eredményezve. Ebben az esetben az alvízi oldalon látható homlokzat magassága 14,00 m. A felvíz felőli látható homlokzat magassága 11,0 és 11,50 m között változott volna az átlagosan 2300 m3/s vízhozam mellett kialakuló 107,33–107,83 mB vízállásnál..

A vízlépcső összképének egyik hangsúlyos, igen zavaró építménye a legfelső szintre tervezett, pályán mozgó két 29 m magas bakdaru volt.

Az építés idejére a Dunát ideiglenes mederbe terelték. Az ideiglenes meder, a munkahelyet védő töltésív, a víztől mentesített mederrész, az egymást követő építési fázisok, a partok jelentős igénybevétele, a járulékos berendezések, az utak, a raktárak, a munkagépek, a daruk sokasága az üdülőtájban várt látványhoz képest szokatlan és egyértelműen zavaró volt.

Vezérlőépület

A nagymarosi vízlépcső környezetében a régi és a tervezett épületek között méreteit és tömegét tekintve a vezérlőépület áll leginkább „egyedül” (166. ábra). Központi tömbje és vízszintes lepényeinek mérete a monumentális vízlépcsőhöz mérhető. A két létesítmény funkciójából nem következik a méret rokonság. A könnyed forma nem oldja fel a hatalmas épület (a legnagyobb alapterület 20 x 60 m, a legnagyobb magasság 34 m) nyomasztó tömegét. A vezérlőépület túl hangsúlyos, mivel a közelebbi és a távolabbi környezetéből kiemelkedik és számtalan irányból látható.

166. ábra - Vezérlőépület uralkodó tájképi elem (Csemez – Szügyi: Vizuális tájértékelés a Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények tájba illesztése szempontjából, 1981)

Vezérlőépület uralkodó tájképi elem (Csemez – Szügyi: Vizuális tájértékelés a Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények tájba illesztése szempontjából, 1981)


Délkeletről északkeletig, illetve északnyugatig fordulva homlokzata előnyös. Az egymás fölötti szintek északkeleti lépcsőzése a víz sodrásával harmonizál. Délkeletről délnyugatig, illetve északnyugatig előnytelennek mondható a homlokzatok összképe. Ebből az irányból nézve a perspektivikus rövidülés következtében a tömeg lelépcsőzése kevéssé érvényesül, és úgy tűnik, ellentmondásban van a lefelé keskenyedő szintekkel, amelyek különösen alacsony horizont mellett, azaz a lepényeket alulról nézve tűnnekk föl.

Üzemi létesítmények a vízlépcső felvizének parti sávján

Az egyezményes terv alapján 130 ha-os parti sávon a lepencei strandfürdővel és sportteleppel szemben helyezték volna el a szabadtéri kapcsolót, az olaj- és üzemanyag-ellátás telepét és épületeit, a fűtőmű kazánházát az 50 m-es kéménnyel és a 35 kW transzformátorállomást, a vészenergia épületét, a hajóslaktanyát, valamint a báziskikötőt (167. ábra). A létesítmények hosszú partszakaszt változtattak volna ipari jellegűvé, ami az üdülőtájban disszonáns látványt okozott volna. A fűtőmű kazánháza volt a legzavaróbb elem a bal oldali parton, különösen a fűtőmű hullámaluminiummal burkolt, a napfényben reflektálódó tömege és 50 m-es kéménye (168. ábra). Vízerőmű mellett szénhidrogénből energiát termelni alapvetően ellentmondásos! A létesítmények megépítése esetén a fűtőmű kéményének tájképromboló és a füstgázok környezetkárosító (a füstzászló várható iránya Visegrád) hatását csökkenteni nem lehet. A kémény meglepő felkiáltójelként állt volna a víz közelében. Látványa nem mosódhat a háttérbe, mivel kanyarulatban épült volna fel. Sok irányból nézve látszik a víz, az égbolt a visegrádi háttér előtt. A domb- és hegyoldalakról nézve a földbe süllyesztett tartályok felszíni részei is látszanak. Nagy a létesítmények egymástól való távolsága, ami azzal a következménnyel járhat, hogy idővel újabb épületek, raktárak, lerakóhelyek foglalják el a ma szabadnak tervezett területeket.

167. ábra - Iparszerű beépítés a nagymarosi parti sávban (Csemez – Szügyi: Vizuális tájérté-kelés a Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények tájba illesztése szempontjából, 1981)

Iparszerű beépítés a nagymarosi parti sávban (Csemez – Szügyi: Vizuális tájérté-kelés a Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények tájba illesztése szempontjából, 1981)


168. ábra - A fűtőmű és kéménye a 12-es közútról uralja a dunakanyari tájképet (Csemez – Szügyi: Vizuális tájértékelés a Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények tájba illesztése szempontjából, 1981)

A fűtőmű és kéménye a 12-es közútról uralja a dunakanyari tájképet (Csemez – Szügyi: Vizuális tájértékelés a Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények tájba illesztése szempontjából, 1981)


Mólók és vezetőművek

A hajózsiliphez kapcsolódó mólók és a vezetőművek hosszan elnyúlva „kapaszkodnak” a Duna medrébe. A vezetőművek egyrészt „megfogják”, vizuálisan is rögzítik a duzzasztóművet, másrészt fokozzák annak monumentalitását. Jellegzetesen olyan műszaki létesítmények, amelyek csak ívelt nyomvonalvezetéssel lennének tájba illeszthetők, de ez nem egyeztethető össze a mű rendeltetésével. A Duna kanyarulatába tervezett és a felvizen megjelenő széles móló tulajdonképpen művi „sziget”. A vízfelület tagolja, legnagyobb szélessége 70 m.

Feltöltés a duzzasztómű felett a jobb parton

A partvédőmű és az új nyomvonalú 11-es számú út között a több mint 200 m széles sáv feltöltésével a duzzasztómű és a Fővárosi Kórház között mintegy 30 ha-nyi, part menti sáv keletkezett volna a közös egyezményes terv szerint (lásd 165. ábra). Javasoltuk a part menti sáv feltöltés helyetti „kotrását”, azaz vízfelületté alakítását. A sáv fel nem töltése építési költségmegtakarítással járt volna (meddő anyag kitermelése, szállítása, elegyengetése), ezen túlmenően a vízfelülettel egy potenciálisan többcélú hasznosításra alkalmas területet lehetett volna nyerni. A vizet nem kell „kaszálni”, fenntartása élőmun-ka ráfordítását nem igényli, ennek ellenére biológiailag (a növényzettel borítotthoz hasonlóan) aktív. Sőt a vízfelület a kánikulában párologtat, klímatényezőként hatékony. Megfelelő vízátöblítésről gondoskodni kellett volna a mocsarasodás, a növényelburjánzás megakadályozása érdekében. A vizet „nyűni” (a lágy szárú növényeket, hínárt, nádat eltávolítani) viszont sokkal nehezebb, mint a gyepfelületet kaszálással, a szántót rendszeres műveléssel fenntartani. A feltöltést javaslatunkra elvetették. A jelenlegi rehabilitációs munkák során is vízfelületek kialakítására került sor.

Feltöltés a duzzasztómű alatt a jobb parton

A víz felől és a Dömös térségi domboldalakról, üdülőterületről szemlélve a feltöltés a Dunát elvágta volna Visegrádtól, azaz a vízpart-település látványt rontotta volna. Dömösről Visegrád felé közeledve, valamint a Szent Mihály-hegy hegyorrairól nézve az 1967 és 1695 fkm közötti öblösödés előteret ad a Kálvária-hegy és a Vár-hegy lábához épült történeti városmag, a világhírű Fellegvár–Sala-mon-tornya együttesnek. Mindez a terek „csatornává” szűkített Duna partján kevésbé érvényesült volna. A mintegy 25 ha-os feltöltendő meder beépítése vagy betelepítése esetén a településre nyíló panoráma elveszett, illetve egy rövid Visegrád környéki víz-város látványra szűkült volna .

Dömös, illetve Zebegény felől ér-kezve, a Szent Mihály-hegy mögül kibukkanva a javasolt öblözet (azaz a település előtti „üres” térség) jóvoltából nagy távlatból tárulhat fel Visegrád látványa. Az öblözet feltöltése elterelné a településről a tekintetet. A feltöltés beépítése vagy közparkká fejlesztése tovább rontotta volna a helyzetet. Az épületek és a fák eltakarnák a hegylábnál fekvő lakóépületeket, sőt a templomot is. A cseréptetős házak látványának megszüntetésével szegényedne a jellegzetes Dunakanyar-panoráma. Elvben a duzzasztott és ezáltal magasabban fekvő vízfelület nagyobb rálátást biztosíthatna Visegrádra, de a duzzasztómű magas falaival, erőteljes szerkezeteivel korlátozná ennek érvényesülését.

Közúti híd feljárója

Az 1:2-es rézsűhajlással tervezett és a terepfelszínből 10 méterrel (!) kiemelkedő, mintegy 400 m hosszú, és az alapsíkra vetítve 8000 m2 felületet elfoglaló – tehát nagy kiterjedésű – feljáró a Duna völgyének keresztgátját képezte volna. A hatalmas földmű ökológiai és vizuális értelemben egyaránt káros. A 11. sz. útnál lényegesen magasabb koronamagasságú töltés építése indokolatlan, csökkentését javasoltuk.

A három emelet magasságú (!) földmű tájba illesztésének a rendkívüli dimenziók miatt a „csak” növénnyel történő eltakarás nem elegendő. A feljárót felüljárószerűen, könnyed pillérekre kellett volna állítani. A közúti hídfeljáró pillérekre helyezésével a fagyzugok, a hideg-levegő tavak keletkezésének potenciális veszélye is elkerülhetővé vált volna.

Légvezetékek

1977-ben készült közös egyezményes terv 110 kV-os bal parti (lásd 166. ábra) és 120 kV-os jobb parti légvezetékes energiaszállítást irányozott elő. A magyar fél később az egyoldali, a jobb parti kivezetés mellett foglalt állást.

A légvezetékes energia kivezetését a művi létesítmények egyik legkritikusabbjának tartottuk. Tekintettel a Dunakanyar domborzati adottságaira a vizsgálati térségben bármilyen jellegű légvezeték építése drasztikus beavatkozás a tájképbe.

Az energiakivezetés lehetőségei, táji következményei a bal parton

Légvezeték építése Hegyestető irányában elfogadhatatlan, mert

  • a Börzsönyi Tájvédelmi Körzet szigorúan védett Szent Mihály-hegyi területén kellene vezetni,

  • a minimum 300 méteres szintkülönbség áthidalása jelentős közvetlen környezeti ártalmakkal párosulna (erdőirtás, útépítés, talajerózió),

  • a hegy-völgy irányú légvezeték-építés vagy kábelfektetés rendkívül előnytelenül bontaná meg az erdővel borított hegyek képének harmóniáját.

Légvezeték építése Nagymaros feletti zártkerteken keresztül elfogadhatatlan, mert

  • a Börzsönyi Tájvédelmi Körzeten kellene áthaladnia,

  • a Duna–település–zártkert–domborzat együttest előnytelenül megbontaná, átszelné,

  • a hosszabb nyomvonal miatt többlet költségeket jelentene.

Légvezeték építése a part menti sávban elfogadhatatlan, mert

  • a rendkívül keskeny hegyláb–Duna–vízfelület alkotta, jellegzetes konkáv felület térhatásának zavartalan érvényesülését megszüntetné,

  • a támfal, vasút, út, partvédő-burkolat „abroncs” jellegét vertikális irányban is kiterjesztené,

  • a Duna kanyarulatában „sűrűnek” látszó tartóoszloprend előnytelen „kerítés”-hatása a természeti elemek túlsúlyának érvényesülését nagymértékben csökkentené,

  • az Ördöghegy és a Szent Mihály-hegy sziklakibuvásainak egyediségét károsan befolyásolná.

Kábel fektetése a Duna mentén az egyetlen, tájképi szempontból elfogadható megoldás. A 12-es út átépítésével egy időben kivitelezhető az út menti padkába süllyesztve. Az energiaszállítást az erőműtől Zebegény Szob felőli határáig, mintegy hat km hosszban kábelen kellene megoldani. Ilyen módon hátrányos vizuális hatások nem jelentkezhetnek.

Az energiakivezetés lehetőségei, táji következményei a bal parton

Légvezeték építése Visegrádtól a Pilisi Tájvédelmi Körzeten keresztül elfogadhatatlan. Ezt az alternatívát a tervezők már korábban elvetették.

Légvezeték építése a parti sávban nem megfelelő, mert

  • a Duna Visegrádi szorosának egyedülálló tájképi értékét károsítaná a duzzasztómű és a dömösi Malom-patak torkolata között,

  • a Duna és a hegyláb közötti többcélú hasznosításra alkalmas, illetve jelenleg is rekreációs célokat szolgáló part menti sávot (Lepencei Termálfürdő, Fővárosi Kórház, hétvégi házas telepek Gizellatelepen és Dömös határában) rendkívül előnytelenül megváltoztatná.

A Dunakanyarban a légvezetékek és az ismétlődő hatalmas tartószerkezetek látványa a tájegység nagyfokú ipari hasznosítását hangsúlyoznák. Az egyetlen tájképi szempontból elfogadható megoldás a kábelen történő energiaszállítás az átépítésre kerülő 11-es közúttal párhuzamosan. Az út és az út menti vonalas létesítmények (pl. csatorna) építésekor kellene a kábelfektetést megoldani. A légvezetékes megoldás örökös vizuális környezeti „ártalmának” elkerülése érdekében az erőműtől a dömösi Malom-patakig, minimum 4 km hosszban kellett volna a kábelt fektetni.

Dömöstől a légvezetékes megoldás elvileg

  • a Duna parttal párhuzamosan,

  • a zártkerteken keresztül,

  • az erdővel borított hegyeken át és

  • a dömösi zártkertek és az erdő határán képzelhető el.

A táj jellege, a dömösi településkép, a Duna menti konkáv térforma, a túlparti Szent Mihály-hegy szikláinak közelsége, a vízfelület tervezett üdülési hasznosítása, mind a Duna menti légvezeték-építés ellen szól.

A dömösi zártkertek egyre intenzívebbé váló üdülési hasznosítása és a Szent Mihály-hegyről feltáruló kedvezőtlen vizuális hatások miatt a zártkerteken keresztül távvezeték építése nem tekinthető alternatívának.

A pilisi erdőkön át történő távvezeték építéssel ellentétesek az üdülési és a környezetvédelmi szempontok. A terepadottságok és a várható hátrányos vizuális hatások miatt is indokolatlan lenne az erdő-domborzat egységet légvezetékkel felszabdalni.

Helyszíni megfigyeléseink és a nyomvonal-vezetési alternatívák vizuális hatásának vizsgálatai is egy negyedik megoldást sugalltak. Nevezetesen a távvezetéknek a dö-mösi zártkertek és az erdő határára helyezését. Nyomvonalas létesítményeket a legkisebb ökológiai károsítással és a felület minimális igénybevételével, a legkevesebb irtással és egyszerű kisajátítással, területrendezéssel, a művelés kismértékű akadályoztatásával az egyes művelési ágak határvonalán lehet elhelyezni. A tájképet, vizuális értelemben is a legkevésbé az évtizedeken, évszázadokon keresztül kialakult mezsgyék és „szegélyek” (pl. erdő–mező, erdő–kert, sík–hegy, víz–erdő, település–me-ző …) mentén épített vonalas létesítmények befolyásolják, módosíthatják. Így nem jön létre a felület újabb megbontása, hanem a meglévő, indokolatlan kialakult vagy kialakított határ újabb funkcióval bővülne.

A létesítmények tájba illesztésére vonatkozó munkáink súlyának érzékeltetésére egyetlen példa: ERŐTERV tervezője a velem folytatott „alkutól” tette függővé, hogy milyen hosszú legyen a jobb és a bal parti kábeles energiakivezetés. Az olajkábelt nem „szeretik” az üzemeltetők, mert nagyobb az energiaveszteség és meghibásodás esetén nem „látható” a hiba.

A 80-as évek elején a legkülönbözőbb módon foglalkoztunk a Gabcikovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel (GNV), valamint hatásterületével összefüggő – elsősorban – tájrendezési kérdések vizsgálatával. A fűtőmű kéményének alapozása idején 1981-ben így fogalmaztunk: „Akkor kaptuk a megbízást a GNV tájrendezési feladatainak megoldására, amikor a „Közös Egyezményes Terv” teljesen készen volt … amikor a megbízást elfogadtuk, egyrészt tudomásul kellett volna vennünk, hogy a lényeget tekintve kész helyzettel kell számolnunk. Sem a műszaki létesítmények helye, sem azok jellege nem módosítható… Hittünk abban és meg vagyunk róla győződve, hogy javaslataink figyelembevételével sok esetben előnyösebb helyzet teremthető annál, mint amely a közel három évtizedes munkával készített műszaki tervek szűkített értelmű kivitelezéséből adódott volna. Vonatkozik ez elsősorban az ökológiai és tájesztétikai adottságokra, beavatkozásokra”. Három év elteltével tanúi lehetünk javaslataink részbeni megvalósításának.

Vízlépcső-elhelyezési lehetőségek a Dunakanyarban

A Duna komplex hasznosítását előirányzó, mintegy három évtizede megkezdett tervezési tevékenység első fázisában már megállapították, hogy a természeti (elsősorban hidrológiai, geológiai stb.) adottságok alapján vízlépcső telepítésére Nagymaros-Visegrád térsége a legalkalmasabb.

Az egyeztető tárgyalások idején (1981–84), a Nagymarosi Vízlépcső építésének szüneteltetése alkalmat adott a létesítmény együttes szélesebb körű hatásainak tanulmányozására is. Egyes intézmények képviselőiben, különböző csoportokban felmerült aggályok miatt indokolttá vált a vízlépcső nyugatabbra helyezésének vizsgálata. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanács 3/1983. (VI.21.) OKTT számú határozata értelmében „A Dunakanyar esztétikai és táji értékeit a GNV járulékos létesítményeinek esztétikus és tájba illeszkedő megvalósításával kell megőrizni. A gazdasági, műszaki és tájvédelmi szempontok mérlegelésével alternatív koncepciót kell készíteni a nagymarosi duzzasztómű magyar területen való nyugatabbra helyezéséről”.

A megbízáskor három változatot kellett (volna) összehasonlítanunk;

  • a Pilismaróton átvágásban,

  • a nagymarosi mederben és

  • az Ipoly torkolatáról előirányzott változatot. Az Ipoly-torkolati változatot azonban időközben „levették” a lehetséges építési helyek listájáról!

A pilismaróti és a nagymarosi változat között a várható hatásokkal összefüggésben lényegesen eltérő

  • tájszerkezeti,

  • tájökológiai,

  • üdülés-idegenforgalmi,

  • természetvédelmi,

  • környezetvédelmi, valamint

  • vizuális-esztétikai következményekkel kellett számolni.

A vízlépcső építésének tényén túlmenően a túldimenzionált járulékos beruházások előirányozása irritált.

A települési változatok között alapvető különbség, hogy míg a nagymarosi mindenhonnan, a pilismaróti csak

  • a Szobi-magaspartnál (1750–1706 fkm között),

  • a zebegényi Malom-hegyről tengelyirányból,

  • a Szent-Mihály hegy zergejárta part menti szikláiról, valamint

  • madártávlatban a Vadállókövek-ről és a Prédikálószékről lett volna látható.

A tervezett létesítmények tájba illeszkedése vagy „tájidegensége”, azok láthatóságától függ. A „láthatóság” jelentőségére a hazai sváb és szlovák (akár magyar) falvak utcaképében mutatkozó különbségek például szolgálhatnak: míg a hagyományos sváb falvakban a telekhatár fallal, át nem látható módon deszkával kerített, addig az utóbbi legfeljebb fonattal vagy ritkán szögelt léccel. A zártsorú és azért városias jelleget kölcsönző utcakép áll szemben a hézagos, falusiassal. Zárt utcaképnél az udvarba nem lehet belátni, csak a „telekhatárig”, azaz a kerítésül szolgáló falig. A hézagos, épület–kerítés diktálta ritmus esetén az utcaképbe a melléképületek, a gazdasági udvar élete is beletartozik. Az úton haladó előtt az ott lakó tevékenysége, mentalitása is feltárul, tükröződik. A völgyben épült sváb település látványa viszont azonnal megváltozik, ha telkeit, portáit a domboldalról, azaz „hátulról(!) szemléljük.

A jól ismert sajátosságok, utcakép-eltérések a pilismaróti és a nagymarosi változatok közötti alapvető látványkülönbségek érzékeltetésére szolgálnak:

A Pilismaróti-mezőn a főlétesítmények

  • csak a légvonalban több, mint két kilométerre lévő hegyekről lennének láthatóak (Szobi-magaspart 2,5 km, Malom-hg. 3 km, Kálvária-domb Zebegényben 2,5 km, Szt. Mihály-hg. 3 km, jobb parton Cseresznyés 3 km, Bonc-hg, Bagó-kő, Nagy-Hábod 2,5–2,5 km),

  • a 11-es és a 12-es közútról nem láthatók,

  • a jelenlegi Duna-partról sem láthatók.

A Nagymaros térségébe tervezett létesítmények

  • a légvonalban 1–2 km-re fekvő hegyekről (Sváb-hg., Rigó-hg. 1 km, Mátyás-hg. 1 km, Fellegvár, Sylvanus Hotel, Fekete-hg. 2–2 km), domboldalakról „mindenhonnan” láthatók,

  • a 11-es útról tartósan látható, a 12-es közútról a visegrádi-lepencei tájképet eltakarják,

  • a Duna-part nyilvános megközelítését több száz méteren lehetetlenné teszik, további szakaszon korlátozzák.

A különbséget tovább növeli, hogy a Pilismaróti-mező távolabbról, kevésbé ismert, illetve utakkal fel nem tárt sziklákról (Ördög-hg.) és hegyekről, lankás domboldalakról látható. A Nagymarosi Vízlépcső viszont közelebbről, tömegesen látogatott kilátópontokról (Nagy-Villám, Salamon-tornya, Fellegvár, Fekete-hg., Panoráma körút, Várkert, Sylvanus Hotel, Lepen-ce-strand) és meredekebb, sziklabuvásos hegyoldalakról látható.

A fenti tényezőkből következik, hogy a Pilismaróti-mezőn a látáskorlátozás

  • a síksági adottságok,

  • a nagyobb távolságok, és

  • a lankásabb domboldali potenciális kilátások miatt fás növények telepítésével megoldható. A hegyekkel két oldalról szorosan övezett nagymarosi térségben

  • a magasságkülönbségek,

  • a kisebb távolságok és

  • a meredek lejtők egyaránt „korlátlan” átlátásokat, lelátásokat tesznek lehetővé. A látványt lent a létesítményeknél, fent a hegyoldalon fák ültetésével egyaránt képtelenség korlátozni. A létesítményeket és környezetüket, valamint a tájhasznosítási, tájba illesztési javaslatokat, illetve – célszerű növénytelepítés esetén – az évtizedek múlva esedékes látványt bemutató perspektív képsorozatok meghatározott nézőpontból ábrázolják a táj várható arculatát. A „csak” repülőgépből látható madártávlati képábrázolás helyett a ténylegesen, mindenki számára elérhető helyről, kilátópontból mutatjuk be a tájkép javasolt, illetve várható változását. A pilismaróti (169–171. ábra) és a nagymarosi (141–145. ábra) változat közötti különbségeket a képsorok egyértelműen igazolják.

169. ábra - A Pilismaróti-mező a kavicski-termelést megelőző időszakban elsődlegesen mezőgazdasági és részben üdülési hasznosítású volt

A Pilismaróti-mező a kavicski-termelést megelőző időszakban elsődlegesen mezőgazdasági és részben üdülési hasznosítású volt


(Csemez: Vízlépcsők telepítésének tájvédelmi szempontjai a Dunakanyarban, 1984)

170. ábra - Az osztrák szakaszon „száraz” eljárással épített vízlépcső-megoldásokhoz hasonlító telepítési változat. A hídfeljáró töltése „átszeli” a maróti mezőt

Az osztrák szakaszon „száraz” eljárással épített vízlépcső-megoldásokhoz hasonlító telepítési változat. A hídfeljáró töltése „átszeli” a maróti mezőt


(Csemez: Vízlépcsők telepítésének tájvédelmi szempontjai a Dunakanyarban, 1984)

171. ábra - A hídfeljáró pillérekre helyezé-sével a kereszttöltés jelleg csökkenthető. Zebegény felé több kilométer hosszú öböl keletkezett volna

A hídfeljáró pillérekre helyezé-sével a kereszttöltés jelleg csökkenthető. Zebegény felé több kilométer hosszú öböl keletkezett volna


(Csemez: Vízlépcsők telepítésének tájvédelmi szempontjai a Dunakanyarban, 1984)

A tájba illesztési példák bemutatását Mőcsényi Mihály találó gondolataival zárom:

A tájban kialakult „dallamot” szinte kötelességünk új hangokkal, akkordokkal gazdagítanunk, a bővítés azonban nem vezethet disszonanciához. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az igazán értékes tájban többnyire a természeti elemek határozzák meg a dallam jellegét, a művi beavatkozással ritkán lehet új dallamot komponálni. A „tervezőknek” azt is tudniuk kell, hogy a természet nagyobb minden emberi alkotásnál és ahol a természeti szép a domináns, annak a tervezőnek a munkája válik örök becsűvé, amely érezteti, hogy nem feltűnni, hanem alázattal, szinte észrevétlenül illeszkedni akar az adott dallamhoz, harmóniához.

Összegzésként megállapítható, hogy valamennyi művi tájalkotó elem tervezése, építése és üzemeltetése során arra kell törekedni, hogy a korszerű ökológiai és műszaki követelmények az esztétikai elvekkel együttesen érvényesüljenek. Az emberi környezet, a táj alakítását annak teljesítőképessége, kondicionáló hatása, valamint használati és vizuális értékének növelésével kell megoldani. Ilyen módon növelhető a társadalom és a benne élő emberek teljesítőképessége, fokozható fiziológiai és vizuális-esztétikai eredetű életöröme.

Egyedi tájértékek védelme

Napilapok írnak, riportok hangzanak el arról, hogy autópálya, ipari csarnok, családi ház építésénél különböző leletanyagok kerülnek elő. Egy részüket sikerül megmenteni, más részük elpusztul. Kunhalmok, földsáncok, kőkeresztek, malomárkok, fasorok tűnnek el egyik napról a másikra. Kálváriák, kápolnák, temetők enyésznek el.

A korszerűnek tekintett nagyüzemi mezőgazdaság, az iparszerű termesztés nem vette figyelembe a kisüzemi időkből megmaradt mezs-gyéket, árkokat, mezőfásításokat. A gépi művelés, a légi permetezés miatt nagy táblaméreteket alakítottak ki, a föld használatát korlátozó akadályt eltávolították, megszüntették.

A bányászat, az útépítés, a városépítés sem volt kíméletes a korábbi időszakok emlékeihez. Így az elszórtan „megbúvó” kultúrtörténeti emlékek sokasága a járatlanság, a jóhiszemű fejlesztés a táji értékek iránti közömbösség, vagy érzéketlenség miatt károsodott, pusztult vagy véglegesen eltűnt.

A táj értékei, a tájemlékek előfordulásuk gyakorisága, illetve ritkaságuk következtében válnak, váltak, válhatnak egyedi tájértékekké. A termeléssel, a közlekedéssel, a történelmi eseményekkel kapcsolatos vagy a kultúrtörténeti vonatkozású egyedi tájértékek megjelenésük, jellegük, szakterületi megítélésük szerint különböznek egymástól. Csoportosításuk az eltérések alapján történhet.

Az ember a természeti adottságokat a termelés és főleg a növénytermesztés bevezetésével alapvetően megváltoztatta. A települések kialakulásával művelt és műveletlen területek jöttek létre.

A használati tárgyak, eszközök, fegyverek, élelmiszerek bősége, eltérő minősége vezetett a kereskedelem kialakulásához. A települések, a népek közötti kereskedelemhez közlekedni kellett, amelynek feltétele az út, a vízi út, később a vasút és a repülőgép.

A különböző népek történelmében, életében egyes események kiemelkedő jelentőségűek és konkrét helyhez kötődnek. A csataterek, a hősi tettek mezei a népek életének emlékeivé, a tájnak történelmi helyeivé váltak.

A lakóhelyen – vagy annak közelében – a mindennapi élethez nélkülözhetetlen épületeket kellett emelni, a vallási kötelezettségeknek, hiedelmeknek eleget kellett tenni. A pihenési igények kielégítésére éppen úgy gondolni kellett, mint az elhunytak méltó elhelyezésére. Kultúrtörténeti emlékeink – előfordulásuk gyakorisága szerint – váltak települési tájértékekké.

Módszert dolgoztunk ki az egyedi tájértékek jelentőségének megállapítására. A módszer meghatározásához el kellett dönteni, hogy milyen kérdéseket teszünk fel az értékelési eljárás során.

  • Miért és mit célszerű értékelni?

  • Melyek az egyedi tájértékek?

  • Milyen kritériumok szerint célszerű értékelni?

  • Milyen legyen az értékelés módszere, menete?

  • Hogyan lehet az egyedi tájértékekre vonatkozó adatokat beszerezni?

A kérdések sorrendjében ismertetem a tájértékelési módszer elvi alapjait, lényegét. Az értékelési modell teljes felépítését az 172. ábra szemlélteti.

172. ábra - Az értékelési modell felépítése (Csemez–Mőcsényi: Egyedi tájértékek, 1983, p. 88.)

Az értékelési modell felépítése (Csemez–Mőcsényi: Egyedi tájértékek, 1983, p. 88.)


Az egyedi tájértékek rendszerezése, felsorolása

A tanulmány első pontjában feltárt, keletkezési módja szerint ismertetett egyedi tájértékek rendszerezett áttekintése megkönnyíti azok „megtalálhatóságát”. Támpontul szolgál az értékelésbe vonható, az egyáltalán szóba jöhető „tájelemekről”.

Az egyedi tájértékeket négy csoportba soroltuk az ember tájalakító tevékenysége alapján. A rendszer nem zárja ki a bővítés lehetőségét, sőt ellenkezőleg: folytonosan fejleszthető, kiegészíthető. A felsorolást a tájvizsgálat, a tájkutatás segédleteként lehet tekinteni. Az egyedi tájértékeket

  • a termeléssel,

  • a közlekedéssel,

  • történelmi eseményekkel, valamint

  • kultúrtörténeti emlékekkel összefüggőekre csoportosítottuk, tudatában voltunk annak, hogy bizonyos ismétlődések előfordulhatnak, illetve osztályozási gondok adódhatnak. Például fákat, fasorokat telepíthettek emlékként, a közlekedési utak kísérőiként vagy éppen a termelési feltételek javítására. Az egyedi tájértékké vált fasor több csoportba sorolhatóságára példa Keszthelyen a fenyőallé. Festetics Tasziló gróf – eleinek haladó gondolkodásmódjával ellentétben sok vonatkozásban – a fejlesztés kerékkötőjévé vált. A „várossal” összeveszvén, „saját” bekötőutat épített a városon kívül. Az utak menti Pinus austriaca telepítést (az útépítéssel együtt) ideológiai háttér motiválta, de a közlekedést az árnyékolással, a termesztést a szélvédelemmel egyidejűleg szolgálta.

A termelés során keletkezett egyedi tájértékek

A termelés során keletkezett egyedi tájértéknek a művelési ág-szerkezetet, a földműveket, a telepített fás növényeket, az épületek és építmények környékét, valamint az anyag- és az energiaforrások lelőhelyeit tekintettük.

Művelésiág-szerkezet

  • erdő–mező megoszlás, arány (173. ábra)

  • erdő–rét–szántó ökológiai elkülönülése

  • hagyományos művelési mód, művelési irány (174. ábra)

  • tagoltság, elválasztottság (173. ábra)

  • vízrendezések eredményei, nyomai (halastavak)

173. ábra - A Tapolcai-medencében Szigliget vára és a hagyományos művelési szerkezet fennmaradt

A Tapolcai-medencében Szigliget vára és a hagyományos művelési szerkezet fennmaradt


174. ábra - Hegy-völgy irányú művelés a Tokaji szőlőhegyen

Hegy-völgy irányú művelés a Tokaji szőlőhegyen


Földművek

  • –árkok, csatornák: lecsapoló, öntöző, belvíz levezető, malomárok,

  • gátak: árvízvédelmi, duzzasztó, völgyzáró,

  • töltések-töltődések: kő-föld mezs-gyék, teraszolt szőlők, gyümölcsösök, sávosan művelt szántók

  • halmok, kupacok: meddődepóniák, zagyterek, faszénégető boksák

Fás növények

  • mezővédő erdősávok,

  • fásított legelők,

  • véderdők,

  • csatorna menti fásítások,

  • fasorok (175. ábra),

  • majorfásítások,

  • kettős fasorok,

  • tanyafásítások,

  • szélvédő sövények,

  • utak menti fásítások,

175. ábra - Feketefenyő allé Keszthely határában

Feketefenyő allé Keszthely határában


Épületek környékükkel

  • majorok,

  • villák, nyaralók (176. ábra),

  • pincesorok (177. ábra),

  • istállók,

  • pincetelepek,

  • pajták,

  • szórvány pincék,

176. ábra - Szegedy Róza háza (XVIII. század vége). Badacsony

Szegedy Róza háza (XVIII. század vége). Badacsony


177. ábra - Pincesor. Villánykövesd (Baranya megye)

Pincesor. Villánykövesd (Baranya megye)


  • magtárak,

  • mészégetők

  • tanyák ,

  • házak, házsorok (178. ábra),

  • malmok (179. és 180. ábra)

178. ábra - Falusias utcarészlet Hajdúböszörmény belterületén

Falusias utcarészlet Hajdúböszörmény belterületén


179. ábra - Békéssámsoni szélmalom a békéscsabai Gabonamúzeumban

Békéssámsoni szélmalom a békéscsabai Gabonamúzeumban


180. ábra - Túristvándi vízimalom a XVIII. század végéről (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

Túristvándi vízimalom a XVIII. század végéről (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)


Építmények

  • műtárgyak: átereszek, vízszállító hidak (aquaductusok), aknák, zsilipek, kutak, forrásfoglalások,

  • vízlépcsők

  • egyebek: geodéziai gúlák, szál-lítópályák (kötél, cső), légvezeték

Anyag- és energiaforrások lelőhelyei

  • bányák: felszíni (bányaudvarok, homlokfalak, meddőhányók), mélységi (aknák, vájatok, külső hányók).

  • rendezett és felhagyott depóniák (hulladék, meddő).

  • fakitermelés utótájai.

A közlekedési pályákkal kapcsolatos egyedi tájértékek

A közlekedési pályákkal kapcsolatos egyedi tájértéknek az utak, a hajózó csatornák, a repülőterek és azok műtárgyai minősülnek.

Útvonalak, nyomvonalak

  • országutak,

  • erdei kiközelítő utak,

  • földutak (dűlőutak),

  • hajóvontató utak,

  • kiránduló utak,

  • objektumokhoz vezető utak,

  • lovagló utak,

  • hadjáratok útvonalai,

Vasutak

  • elsőként készült szakaszok,

  • felhagyott (erdei, keskeny nyomtávú)

  • megszüntetett,

  • lóvasutak (mezőgazdasági erdészeti)

Hajózócsatornák

Repülőterek

Műtárgyak

  • hidak (181. és 182. ábra),

  • viaduktok,

  • alagutak,

  • hangárok.

181. ábra - Az 1968-ban elbontott hajógyári híd Óbudán

Az 1968-ban elbontott hajógyári híd Óbudán


182. ábra - Finom kidolgozású híd az Eszterházy kastélyparkban, a Kelemente-patak felett a XVIII. század második feléből. Fertőd (Győr-Moson-Sopron megye)

Finom kidolgozású híd az Eszterházy kastélyparkban, a Kelemente-patak felett a XVIII. század második feléből. Fertőd (Győr-Moson-Sopron megye)


Történelmi eseményekkel összefüggő egyedi tájértékek

A történelmi eseménnyel összefüggésben a pontszerű emléktáblától a vonalas jellegű védelmi sáncokon keresztül a nagykiterjedésű csataterekig sok minden tartozik.

Pontszerű megjelenésűek

  • műviek: emléktáblák, emlékoszlopok (Isaszeg, Pákozd),

  • növényiek: emlékfák (Hétvezér, személy, millenniumi), emlékligetek (Erzsébet-ligetek) (183. ábra),

  • védelmiek: ütegállások, géppuskafészkek.

183. ábra - A hédervári tölgyfa (Balogh András, 1968)

A hédervári tölgyfa (Balogh András, 1968)


Vonalas megjelenésűek

  • védelmi jellegűek: földvárak, árokrendszerek (lövész, vizes), sáncok

  • eszmei jellegűek: hadsereg-vonulások, halálmarsok nyomvonalai

Felületszerűek

  • csataterek, ütközetek helyei,

  • táborhelyek,

  • országgyűlések helyei,

  • tragédiák színhelyei,

  • lőterek, gyakorló terek.

Kultúrtörténeti egyedi tájértékek

A kultúrtörténeti egyedi tájértékekhez terepalakzatokat (temető, sírhalom), kultuszhelyeket (kálvária, búcsújáró hely), épületeket, parkokat egyaránt sorolhatunk.

Terepalakzatok

  • temetők,

  • temetkezési halmok: sírhalom, sírkert, sírmező,

  • ásatások területe (184. ábra)

184. ábra - Rommező. Gorsium (Pannonia Inferior tartomány vallási központja) (Fejér megye)

Rommező. Gorsium (Pannonia Inferior tartomány vallási központja) (Fejér megye)


Kultusztörténeti

  • kálváriák (185. és 186. ábra), kálváriadombok,

  • fogadalmi-kegyeleti emlékeztetők,

  • keresztek (187. ábra,)

  • búcsújáróhelyek,

  • kápolnák és környékük,

  • templomok és környékük (188. és 189. ábra)

185. ábra - Barokk kálvária (1738) Ásványrárón (Győr-Moson-Sopron megye)

Barokk kálvária (1738) Ásványrárón (Győr-Moson-Sopron megye)


186. ábra - Kálvária párhuzamos stációsorral a temető melett (1861). Szajk (Baranya megye)

Kálvária párhuzamos stációsorral a temető melett (1861). Szajk (Baranya megye)


187. ábra - Kőkereszt a földút mellett

Kőkereszt a földút mellett


188. ábra - Református (Árpád-kori erődí-tett) templom a XII-XIII. századból. Szalonna (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

Református (Árpád-kori erődí-tett) templom a XII-XIII. századból. Szalonna (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)


189. ábra - Jakováli Hasszán pasa dzsámija a minarettel (XVI. sz. második fele). Pécs

Jakováli Hasszán pasa dzsámija a minarettel (XVI. sz. második fele). Pécs


Épületek, építmények

  • várak (190. és 191. ábra,)

  • kilátók,

  • rommezők,

  • műemlékek „táji” környéke

190. ábra - Cseszneki vár a XIII. századból a Bakonyban (Veszprém megye)

Cseszneki vár a XIII. századból a Bakonyban (Veszprém megye)


191. ábra - A siklósi vár távlati képe a XIX. században (Rohbock-Rochring metszete alapján, 1860)

A siklósi vár távlati képe a XIX. században (Rohbock-Rochring metszete alapján, 1860)


Kertek, parkok

  • arborétumok,

  • botanikus kertek,

  • Erzsébet-ligetek, -kertek, -sétá-nyok,

  • esztétikai céllal alakított tájegységek,

  • gyűjteményes kertek (pl. rózsa,)

  • intézménykertek (iskola, intézet, kórház, szanatórium,)

  • kastélykertek, kastélyparkok,

  • kolostorkertek, remeteségek (192. ábra,)

  • temetők faállományai,

  • vadaskertek,

  • várkertek,

  • városi közparkok,

  • villakertek.

192. ábra - Kút a kamalduli remeteségben. Majkpuszta (Komárom-Esztergom megye)

Kút a kamalduli remeteségben. Majkpuszta (Komárom-Esztergom megye)


Az egyedi tájértékekkel kapcsolatosan Műszaki irányelv készült (MI–13–25 Egyedi tájértékek kataszterezése), amelyben a csoportosítás némileg eltér az itt ismertetettől. A műszaki irányelvekben településsel, közlekedéssel, termeléssel, történelmi eseménnyel vagy személlyel kapcsolatos egyedi tájérték csoportok, valamint természeti emlékek kerültek elkülönítésre.

Értékelési kritériumok

Az egyedi tájobjektumok, tájemlékek értékelése során rendkívül sokféle adatot, ismérvet kell eltérő szempontok szerint rendezni, rangsorolni. Tájobjektumonként is több értékelési szempontot kell figyelembe venni, amelyeknek „mérhetősége”, kölcsönhatás elemzése elvi és gyakorlati nehézségekbe ütközik. Az egyedi tájértékek többféleképpen értelmezhetők, jelentőségük meghatározásakor a számszerűen kifejezhető értékmutatók mellett sok olyan tényező, kritérium is adódik, amelyeknek – az objektív mérőszámok hiánya, illetve a mérhetőség lehetetlensége miatt – „csak” szöveges bemutatásával, jellemzésével is kénytelenek vagyunk beérni. A leíró értékeléssel azonban sok esetben nem elégedhetünk meg. A tájobjektumok értékelésére meg kellett találni a „számszerűsíthetőség” módját; vállalva az azt terhelő bizonytalanság következményeit.

A tájértékek értékelési szempontjaként a következő kritériumokat választottuk:

  • szakterületi,

  • ökonómiai,

  • látvány,

  • esztétikai,

  • idegenforgalmi,

  • edukatív és

  • ökológiai,

  • etnikai jelentőség.

A kritériumok értékelésbe vonása

Többféle megközelítés, hosszas kísérletezés eredményeképpen a kritériumoknak az előfordulás gyakoriságával, azaz a „ritkasággal” történő összevetése tűnt a legcélszerűbbnek. Valamennyi kritériumot ezért külön-külön az egyedi tájértékek gyakoriságával és jelentőségével állítottuk táblázatba.

Az egyedi tájértékek kritériumokkénti jelentőségét és a ritkaságát egyaránt három-három fokozatban különítettük el és a, b, c -vel jelöltük. A jelentőséget lineáris függvénykapcsolatként minősítettük, és a kilenc mezőt ennek megfelelő számértékekkel láttuk el.

Az aa jelentőséget-ritkaságot kiemelten, az ab, ba és bb jelentőséget-ritkaságot pedig elkülönítetten hangsúlyosnak tekintettük, ezért a védelem és az intézkedések szükségességére már ezen a szinten is felhívtuk a figyelmet.

Az aa, ab és ac fokozatokhoz szöveges magyarázatokat is fűztünk az egyértelműbb besorolás megkönynyítése céljából.

A táblázatokra épülő értékelési módszer előnyeit

  • az egyszerűségben,

  • viszonylagos gyorsaságban és

  • a költségkímélésben, valamint

  • az eredmények meggyőző bemutathatóságában látjuk.

A kritériumok szerinti mátrixokból a szakterületi (20. táblázat), az esztétikai (21. táblázat) és az edutatív (22. táblázat) értékelést mutatom be.

20. táblázat - Az egyedi tájérték szakterületi jelentősége

Ritkaság

Jelentőség

Igen ritka

Ritka

Kevésbé ritka

a

b

c

nagyon jelentős

a

10*

6**

3

jelentős

b

6**

3**

2

kevésbé jelentős

c

3

2

1


Érték:

10 = igen nagy 6 = nagy 3 = közepes 2 = csekély 1 = igen csekély

Kezelési, védelmi javaslat:

* hatékony védelem szükséges

**egyedi intézkedés szükséges

Jelentőség

  1. nagyon jelentős

  • országosan, sőt nemzetközileg is ismert

  • pusztulása társadalmi vita forrása lehet

  • sajátos, pótolhatatlan, hozzá hasonló nem ismeretes

  • irodalmilag feldolgozott, publikált

  1. jelentős

  • regionálisan ismert

  • megtartása a tájjelleg miatt is lényeges

  • hagyomány, nemzeti örökség ápolása fűződik hozzá

  • az érzelmi kötődés nagyfokú

  1. kevésbé jelentős

  • helyileg, szűkebb körben ismert

  • helytörténeti szempontból érdekes

  • korábbi jelentősége csak leírásokból ismert

  • speciális érdeklődésű rétegek, csoportok számára ismert

Ritkaság

  1. igen ritka - egyedülálló jelenség, együttes

  2. ritka -kevés van belőle

  3. kevésbé ritka -hasonló módon máshol is előfordul

21. táblázat - Az egyedi tájérték esztétikai jelentősége

Ritkaság

Jelentőség

Igen ritka

Ritka

Kevésbé ritka

a

b

c

nagyon jelentős

a

10*

6**

3

jelentős

b

6**

3**

2

kevésbé jelentős

c

3

2

1


Érték:

10 = igen nagy 6 = nagy 3 = közepes 2 = csekély 1 = igen csekély

Kezelési, védelmi javaslat:

* kismértékű módosítása is lényeges ér-tékcsökkenéssel jár

** a lényegi adottságok változtatása veszélyes következményű

Jelentőség

  1. nagyon jelentős

  • színvonalas, művészi kvlalitásokkal rendelkező objektum, tájelem

  • a „természeti szép” ismérveit magas szinten képviselő tájelem

  1. jelentős

  • a térségben „szépnek" minősített látnivaló (növény, növényegyüttes stb.)

  • a táj, a település mindenkinek tetsző része (tájkép, településkép stb.)

  1. kevésbé jelentős

  • vizuálisan harmonikus tájegyüttes

  • szép habitású (szelektált, nemesített növények)

  • művészi szándékkal létesített tájelem, leírásokból ismert maradvány

Ritkaság

  1. igen ritka -egyedülálló alkotás, ember formálta alakulat

  2. ritka -viszonylag kevésszer előforduló alkotás, ember formálta alakulat

  3. kevésbé ritka-hasonló módon máshol is előfordul

22. táblázat - Az egyedi tájérték edukatív jelentősége

Ritkaság

Jelentőség

Igen ritka

Ritka

Kevésbé ritka

a

b

c

nagyon jelentős

a

10*

6**

3

jelentős

b

6**

3**

2

kevésbé jelentős

c

3

2

1


Érték:

10 = igen nagy 6 = nagy 3 = közepes 2 = csekély 1 = igen csekély

Kezelési, védelmi javaslat:

  • közízlésre, közművelt-ségre való nevelés szempontjából nélkülözhetetlen, ezért nem változtatható

  • a közízlést, közművelést fejlesztő nevelő hatása csak a lényegi elemek megtartásával érvényesül

Jelentőség

  1. nagyon jelentős

  • a közízlés, a közműveltség fokozását a legáltalánosabb értelemben szolgálja

  • széleskörűen nevelő hatású a hazafias érzés, a nemzeti tudat, a nemzetiségi érzelmek ébresztése és jó irányú fejlesztése vonatkozásában

  1. jelentős -társadalomtudományi ismeretek megszerzésére késztet

  2. kevésbé jelentős - csak speciális érdeklődésű rétegek, csoportok számára jelent nevelő hatást

Ritkaság

  1. igen ritka - országosan csak néhány van belőle

  2. ritka -megyénként kevés van belőle

  3. kevésbé ritka - több hasonló van, gyakrabban előfordul

Az értékek meghatározása

A fejezet bevezetőjében feltett negyedik kérdésre válaszolva a tájértékek meghatározásának szakaszait:

  • az értékelendő terület(ek) kiválasztása, lehatárolása,

  • a táji objektum(ok) felkutatása,

  • a táji objektum(ok) adatainak felvétele (mérése),

  • a felvételezett adatok dimenzió nélkülivé transzformálása,

  • a tájobjektumok mátrixformula szerinti értékelése,

  • súlyozás a tájobjektumok jellege szerint,

  • az adott terület egyedi tájértékekben való gazdagságának, illetve egyhangúságának meghatározása (a tájértékek alapján).

A fenti felsorolásból és a folyamatábrából (193. ábra) is látható, hogy a mátrixértékeléssel csak részértékeket határozhatunk meg.

193. ábra - Az értékelési modell felépítése (Csemez–Mőcsényi: Egyedi tájértékek, 1983)

Az értékelési modell felépítése (Csemez–Mőcsényi: Egyedi tájértékek, 1983)


Az alapértékek súlyozása

  • a szakemberek gyakorlati útmutatása szerint,

  • az irodalmi tapasztalatok alapján és

  • az átlagember véleménye alapján végezhető el. A „helyes” megoldás a három lehetőség kombinációja.

Az egyes tájobjektumok, tájemlékek „reálértéke” – amelybe az állapotot, a megközelíthetőséget is beszámítjuk – a „kritériumok” szerinti értékektől jelentősen eltérhet. Jóllehet, hogy az „állapot” és a „megközelíthetőség” nem növeli, illetve nem csökkenti a tájobjektum értékét, de azok „érvényesüléséhez” nélkülözhetetlen:

  • Az állapot kritériummal való súlyozására annak ellenére szükség van, hogy a mátrixokban az „állapotot” kimondatlanul is figyelembe kell venni, hiszen a tájobjektum jelentőségének egyik ismérve.

  • Bármely tájobjektum, függetlenül attól, hogy hol van és hogyan közelíthető meg, eleve értéket jelent (többnyire a valamely okból távoli helyeken lévők, a „kiesőek” maradtak fenn leginkább eredeti formájukban).

A súlyozásnál

  • az állapot alapján az értékszintet,

  • a megközelíthetőség alapján pedig a látogatottság-, idegenforgalom-orientáltsági szempontokat hangsúlyozzuk, illetve hangsúlyozhatjuk. A 23. táblázatban lévő számértékeket súlyozó szorzókként alkalmazva (1 és 10 között), az összesített tájérték differenciáltabban fejeződik ki.

23. táblázat - A tájérték súlyozása a megközelíthetőség és az állapot szerint

állapot

nehéz

rossz

a

b

c

a

10

6

3

közepes

b

6

3

2

pusztuló

c

3

2

1


Érték:

10 = igen nagy 6 = nagy 3 = közepes 2 = csekély 1 = igen csekély

Megközelíthetőség

(főleg a szárazföldire vonatkozóan)

  1. jól megközelíthető - közlekedési eszközzel egyszerűen és gyorsan elérhető

  2. nehezen megközelíthető

    • csak körülményesen hozzáférhető

    • csak időszakosan hozzáférhető

  3. rosszul megközelíthető - nincs úttal feltárva

Ritkaság

  1. jó állapotú - eredetinek megfelelő

  2. közepes állapotú - eredeti rendeltetést még reprezentálja

  3. pusztuló állapotú

    • az eredeti állapotra csak utaló -a rendeletésszerű állapot csak nyomokban -a tájérték már alig fellelhető, alig érzékelhető

Az egyes tájobjektumok súlyozott értékeinek összesítése után a „kritériumok” számának, a táblázatban szereplő értékek és a súlyozó értéknek a szorzata minimálisan 8×1×1 = 8, maximálisan 8×10×10 = 800 lehet.

Nyomatékosan fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy az elméleti felső határt – a kísérleti számítások tanulsága szerint – még megközelíteni is alig lehet. Ugyanakkor a vizsgálat tárgyává tett tájobjektumok súlyozott értékékeinek összesítése minden esetben magasabb nyolcnál.

A célszerűség – és az általános tájértékelési gyakorlat alapján is – a nyolctól nyolcszázig terjedő számhalmazban „rendet” kell teremteni. Intervallumokat képeztünk, amelyeket az alábbi küszöbértékek figyelembevételével határoztuk meg. A küszöbértékekhez egyben szöveges minősítést is rendeltünk:

  • rendkívül magas = 501–800

  • igen magas = 301–500

  • magas = 151–300

  • közepes = 73–150

  • csekély = 33–72

  • igen csekély = 8–32

Az egyes intervallumokba tartozó tájobjektumokat vonzáskörük szerint is meghatároztuk és azokat ilyen értelemben

  • nemzetközileg kiemelhető,

  • településkörnyéki,

  • országos,

  • lokális, valamint

  • megyei,

  • csekély jelentőségűnek tekintjük.

A tájértékek számbavételére tájvédelmi kataszter elkészítése szükséges. Az egyedi tájértékek megmentéséhez tájvédelmi intézkedéseket kell hozni, amelyek alapján indokolt lehet a tájvédelmi körzetté, vagy a védett tájobjektummá nyilvánítás. Az intézkedés módját a veszélyeztetettség alapján kell meghatározni.

A bemutatott értékelési módszer alkalmazását egy reprezentatív példával ismertetem.

Egyedi tájobjektum értékének meghatározása

Az ország egyik legexponáltabb tájrészletében, a Dunakanyarban az egy évtizede még létező – a nagymarosi vízlépcső építésénél kivágott – kettős jegenyefa-sort (allé) választottam ki, hogy az értékelést bemutassam.

A fasort – a rossz nyelvek szerint – a Duna-parti egykori kaszinó (később felvonulási épületként használták) tulajdonosa az 1930-as években ültette azzal a szándékkal, hogy a hajnalig mulató és kapatosan hazafelé igyekvő vendégeit a Duna parton magányosan álló épülettől az országútig vezesse. Az építkezés megkezdésekor 34 élő fából álló allét egy „tájesztéta” fél évszázaddal ezelőtt bizonyára még tájidegennek tartotta volna. A dunakanyari látványnak viszont oly szerves részévé vált, hogy elvesztése ellen tiltakoztunk. A fasor volt az egyetlen „renitenskedő” tájelem: a két oldalról hegyekkel kísért keskeny part menti sávban ugyanis „minden” (az utak, a vasút, a beépítés) a Duna vonalát követi, azzal párhuzamos. A vonalrendre merőlegesen telepített fasor éppen ezért vált a tájképben oly jellegzetessé.

A mátrixok (csak hármat közlünk) alapján a fasor egyedi értéke az alábbi módon határozható meg:

Szakterületi jelentősége

6 pont (ba) – mert – bár egyik szakterülethez sem, illetve többhöz is kapcsolódó – regionálisan ismert és egyedülálló együttes

Látvány jelentősége

10 pont (aa) – mert egyedülálló jelenség

Idegenforgalmi jelentősége

2 pont (cb) – mert felkeresése véletlenszerű (nem ezért jönnek a látogatók), de kevés van belőle

Ökológiai jelentősége

1 pont (cc) – mert tájökológiai hatása alig észrevehető és gyakran előforduló ökológiai adottság

Ökonómiai jelentősége

1 pont (cc) – mert megtartását csak a helyi szokások indokolhatják és hasonló „megoldás” máshol is található

Esztétikai jelentősége

3 pont (ba) – mert a térségben „szépnek” minősített látnivaló és viszonylag kevésszer előforduló emberformálta alakulat

Edukatív jelentősége

2 pont (cb) – mert csak speciális érdeklődésű rétegek, csoportok számára jelent „nevelő” hatást és megyénként kevés van belőle

Etnikai jelentősége

1 pont (cc) – mert csak helytörténeti szempontból érdekes és a fatelepítés viszonylag gyakran előforduló tevékenység.

Az értékelés során a nagymarosi nyárfasor – súlyozás nélkül – 26 pontértéket kapott, ami a maximálisan adható pontok 32,5%-a.

Tájvédelmi kataszter készítésének módja

Az egyedi tájértékek kataszterét csakis egységes koncepció alapján szabad elkészíteni. Az ütemezést és a végrehajtást országos hatáskörrel és a területen is tevékenykedő végrehajtási jogkörrel rendelkező szervezetnek kell kézbe vennie. A munka eredményes lebonyolításához egyrészt széles körű felvilágosító, másrészt sokoldalú továbbképző munkára van szükség.

Az egységes felvételezés alapjául körültekintően szerkesztett űrlapok szolgálhatnak. Csak így valósítható meg az egységes nyilvántartás. A felvételezést alapos tájvizsgálattal kell kezdeni, amely során a tájértékeket le kell írni. Az ismertetőben az adott tájobjektum rövid története is szerepeljen a létesítésétől napjainkig.

Az értékelést a legkisebb államigazgatási egységenként, községenként célszerű végezni. A munkába a helyi szervek képviselőit is be kell vonni.

Az egyedi tájértékekről készítendő adatoknak

  • nyilvánosaknak és

  • településsorosan rendszerezettnek kell lenniük.

A természet védelméről hozott törvényben (1996. évi LIII.) az egyedi tájérték szélesebb értelmezést kapott (lásd Törvények, jogi háttér a 3. fejezetben). A 6. § 3. pontja szerint egyedi tájértéknek minősül a természeti érték, képződmény is. Az ellentmondást fokozza, hogy az egyedi tájértékek megállapítása és nyilvántartásba vétele a természetvédelem állami területi szerveinek feladata (4. pont).

Bonyolítja a helyzetet továbbá, hogy az egyedi tájértékek jegyzékét a területrendezési terv tartalmazza (5. pont).

Az utóbbi kitételnek akkor lehetne értelme, ha a nemzeti park igazgatóságok, illetve a természetvédelmi igazgatóságok az egyedi tájértékek jegyzékét az egész országra elkészítették volna. A törvény hatálya ugyanis (3.§.) „valamennyi természeti értékre és területre, tájra, továbbá a velük kapcsolatos minden tevékenységre” kiterjed.

Intézkedés a veszélyeztetettség szerint

Az értékelési modellen (193. ábra) „eljutottunk” az egyedi tájérték, valamint az egyedi tájérték-gazdagság meghatározásáig. Az egyedi tájérték „reálértéke” alapján a tájvédelmi intézkedések módja eldönthető. A védetté nyilvánítás jellegének meghatározása után a veszélyeztetettségi mérték szerint kell az intézkedési tervet elkészíteni, a kezelési utasítást kidolgozni.

A veszélyeztetettség lehet közvetlen és közvetett. Extrém esetben fennáll a tájérték fizikai megsemmisítésének veszélye is. Külszíni és részben mélységi bányaművelés, víztározó létesítés és művelés alóli kivonás (iparterületi hasznosítás, közlekedési vagy más nyomvonalas infrastruktúra építés stb.), de roszszul értelmezett és végrehajtott térségi melioráció esetén is gyakori a tájértékek teljes vagy részleges pusztulása.

A közvetett hatásokat a tájháztartásban bekövetkező változások okozzák. Az erdőtelepítés, a talajvízszint emelkedés vagy süllyedés, az erdőirtás, a környezeti terhelés növekedése többnyire csak hoszszabb idő után válik láthatóvá. Az évtizedek múltán bekövetkezett kárhatások megváltoztatására, „visz-szafordítására” az esetek többségében már nincs lehetőség. Például a bányászati vagy lecsapolási beavatkozások következtében kiszáradásnak induló idős faállomány megmenthetőségének kicsi a valószínűsége. Hasonló a helyzet a tartósan megemelkedett talajvízszint esetén a vízáztatta földműveknél, a levegőtlenné váló talajon élő fás növényeknél.

A veszélyeztetettség szerint három fokozatot különböztettünk meg. A tájobjektum

  • erősen veszélyeztetett, ha fizikai megsemmisítésnek kitett;

  • közepesen veszélyeztetett, ha eredeti jellege részbeni változásnak kitett, vagy az ökológiai viszonyok nagymértékben változnak;

  • gyengén veszélyeztetett, ha környezete megváltozik (fakivágás, művelési ág változtatás, beépítés, melioráció stb.).

A környezeti ártalmak akkumulálódása is igen eltérő módon hathat. A talaj, a talajvíz, a földfelszín és a levegő elszennyeződése szintén beláthatatlanul károsíthatja a tájobjektumokat.

A veszélyeztetettség jellegének, mértékének megállapítása alapján kell az intézkedési és kezelési tervet, illetve javaslatot kidolgozni. A tájértékek megtartásának jogi, adminisztratív lehetőségeit az intézkedési tervben, fenntartásának egyéb részleteit pedig kezelési javaslatban kell ütemezni, rögzíteni.

Összegzésként megállapítható, hogy az egyedi tájértékek megőrzése, óvása a táji változatosság megtartása, a történelmi gyökerek hangsúlyozása alapvető társadalmi érdek. Az egyedi tájértékek védelmének feltétele azok számbavétele, nyilvántartása, értékelése. Az értékelésnél a legkülönbözőbb szempontokat célszerű figyelembe venni. Minden esetben döntő az egyedi tájértékek gyakorisága.

Az egyedi tájértékek kataszterének elkészítése interdiszciplináris munka. A tájrendezési tervek, tanulmányok „egyedi tájértékek” c. önálló fejezetei jelentős lépést jelentenek táji értékeink megismeréséhez, védelméhez.

Mérnökbiológiai építésmód alkalmazása és a tájfásítás

A mérnökbiológia a holt anyagokat használó műszaki és az élőkkel foglalkozó biológiai tudományok között képez átmenetet. A művi létesítmények tájba illesztése, az építményeknek növényekkel való védelme a mérnökbiológiai építésmód. A fogalom tágabb és szűkebb körű értelmezése egyaránt ismeretes. Tágabb értelemben ide sorolható a városok, mint a művi létesítmények komplex együttesének tájba illesztése éppen úgy, mint egyes objektumok környezeti kapcsolatának fenntartása, azaz a táj- és kertépítészet egésze. Szűkebb értelemben csak az infrastruktúra nyomvonalas létesítményeinek, a földműveknek növényzettel történő védelmére alkalmazzák. A vízügyi gyakorlatban a biológiai módszerek vízépítési biotechnika néven ismeretesek.

A művi létesítmények jellegükből adódóan idegenek környezetükben. A műszaki tervezés a létesítmények funkcionális működésére törekszik, az építéssel járó környezeti kárhatások megelőzésével vagy megszüntetésével viszont nem, vagy gyakran nem megfelelő mértékben törődik. Beigazolódott, hogy a művi létesítmények táji adottsághoz illesztése gazdaságilag is előnyös, mert a későbbi kárelhárítások így eleve elkerülhetőek.

A mérnökbiológiai építésmód alkalmazása során élő és élettelen növényi, valamint művi anyagok vegyesen kerülnek felhasználásra a konkrét adottságoktól függően. A mérnökbiológiai építőanyagok többnyire fás és lágy szárú növények, illetve holt növényi, valamint szervetlen anyagok.

Az élő építőanyagok a gyepek, az egyéb lágyszárúak (főleg a nád és a pillangósok), a cserjék és a fák. Holt növényi anyagként a rőzse (fonat, szőnyeg, kolbász, terítés, párna, paplan stb.) és a dorong (egysoros és kettős dorongsoros rőzsegát, tűsgát) kerül felhasználásra.

Az egyes növények szél- és vízerózióval, hullámveréssel szemben nem jelentenek biztos védelmet. Hatékony biológiai védelem speciális növényegyüttesek módszeres telepítésével, azok biológiai védműben történő egyesítésével érhető el.

A csak élő növényekből létesülő élővédműveknél a műszaki megoldásokkal kombinált, vegyes védművek hatékonyabbak.

A szélsőségesen száraz, meredek, déli kitettségű, azaz kedvezőtlen adottságú felületek gyepesítésére is különböző kombinált eljárások ismeretesek. Ilyenek a hazánkban is alkalmazottak közül

  • az aszfalttartalmú bitumenemulzióval, vagy

  • a filmszerű réteget képező vivőanyaggal készült füvesítések,

  • a Verdyol-Hydrosa füvesítés és

  • a Derosion fűmagos gyepnemezzel végzett gyepesítés.

A fonatok, hálók, nemezek alkalmazása fokozza a mérnökbiológiai építésmód hatékonyságát. A műanyagok tökéletesítésével a mikroorganizmusokkal, gombákkal, rágcsálókkal, a savas vagy bázikus talajjal szemben ellenálló, azaz nem korrodáló, fenntartást nem igénylő, nem nedvszívó, fénystabil és hőálló, nagy fajlagos szakítószilárdságú Netlon-hálók hazai alkalmazására is széleskörű lehetőség kínálkozik.

A mérnökbiológiai építésmód akkor eredményes, ha a növények kiválasztása a védelmi követelményeknek és a termőhelyi adottságoknak egyaránt megfelel. Az alkalmazásra kerülő fás és lágy szárú növényeknek

  • gyorsan gyökeresedőnek, elágazó gyökérrendszert fejlesztőnek,

  • jó sarjadó képességűnek,

  • a talajt jól takarónak és

  • széles ökológiai amplitúdóval (tűrőképesség) rendelkezőnek kell lenniük.

A mérnökbiológiai építésmód főbb alkalmazási területei: a földművek védelme, az állóvizek és a vízfolyások partvédelme, a rézsűk, lejtők biztosítása és a talajvédelem (termesztő felületek, kopárok védelme, vízmosások megkötése). Az építésmód alkalmazását számos előny indokolja:

  • a biológiai védelem építési és fenntartási költségei kisebbek a műszakiénál,

  • az élő növényi építőanyag regenerálódó képességű, és ezért tartós védelmet nyújt,

  • a növények változatossága lehetőséget ad a legmegfelelőbb „építőanyag” kiválasztására,

  • a növények másodlagosan hasznosíthatók (pl. kaszálék, nádkéve, fűzvessző, fakitermelés),

  • a növények kondicionáló szerepe a tájökológiai (vízháztartás, helyiklíma módosítás) és a tájképi hatások javításában egyaránt érvényesül.

A mérnökbiológiai építésmód eredményes alkalmazásának előfeltétele a széles körű műszaki, ökológiai és biológiai szaktudás, valamint a nagy gyakorlati tapasztalat. Továbbá az, hogy a biológiai védelem a létesítés pillanatában még nem érvényesül, sőt hosszabb idő szükséges a növények teljes kifejlődéséig, megerősödéséig. A telepítési időtartam optimuma viszonylag rövid, azt ugyan konténeres növényekkel át lehet hidalni, de azok alkalmazása költségnövelő. Végül a mérnökbiológiai létesítmények helyigénye nagyobb (rézsűk lelaposítása) mint a műszakiaké.

Magas fokú növény és alapos műszaki ismereteket feltételező mérnökbiológiai felkészültséggel nemcsak a művi létesítmények tájba illesztése, védelme oldható meg, hanem már előre következtetni lehet az esetleges károk jellegére, mértékére. A károk megelőzésével jelentős költségek takaríthatók meg, mert ez általában olcsóbb, mint a helyreállítás. A pilis-vörösvári kopárokat csak padkázás után, feketefenyő magvetéssel lehetett megkötni (194. ábra).

194. ábra - Vízmosásokkal erősen erodált kopár megkötése rőzsefonással, fenyőtele-pítéssel

Vízmosásokkal erősen erodált kopár megkötése rőzsefonással, fenyőtele-pítéssel


A mérnökbiológiai építésmódot elsősorban meredek mállékony, erodálódó rézsűk, vízmosások megkötésére irányozzuk elő. Ilyen helyek a felhagyott bányákban és a helyszűke vagy a lejtőhajlás miatt meredek bevágásoknál adódnak. A talajvédelemben, az erdészeti vízmosáskötésnél (195. ábra) és a legelőkön kialakult eróziós árkok rőzsefontos védelménél voltak időszakok, amikor elterjedt a kombinált mérnökbiológiai módszerek alkalmazása. A vízpartoknál az elhabolás ellen nádpadka létesítéssel, rőzsefonattal lehet eredményesen védekezni.

195. ábra - A pilisvörösvári dolomit kopá-rok erdősítése feketefenyő magvetéssel

A pilisvörösvári dolomit kopá-rok erdősítése feketefenyő magvetéssel


Meddőhányók rézsűinek megkötéséhez fűmag, kötőanyag és tápanyag-együttes kifecskendezésére a legkülönbözőbb eljárásokat dolgoztak ki. A sikerek és a kudarcok váltakozva jelentkeztek, főleg a kijuttatást követő időjárás függvényében.

A mérnökbiológiai módszerek hazai széles körű elterjedésének akadályát elsősorban

  • a szemlélet, a szakértelem hiányában és

  • az éghajlati adottságokban

látom.

Az első időszakban odafigyelést, rendszeres fenntartást igénylő mérnökbiológiai eljárásokhoz többnyire nincs elegendő munkaerő. A gondos, munkáját becsülő emberek száma erősen megfogyatkozott, s lehetőséget sem tudnak találni a kivitelezők, a vállalkozók az éveken keresztül tartó folytonos ellenőrzésre, pótlásra, csapadékhiányos időszakban a locsolásra.

Az elterjedés másik fő gátja az alacsony páratartalom, illetőleg a rendszeres csapadék hiánya. Németországban például az 500–600 mm-es éves csapadék mennyiség mellett a rendszeres harmatképződés olyan mennyiségű, hogy elegendő a növények megeredéséhez és fennmaradásához. Magyarországon hasonló vagy nagyobb csapadékmennyiségű térségekben sem ered meg az extrém helyre ültetett cserje, fa.

Tájfásítás

A külterületi tömbös és vonalas jellegű fásításokat gyűjtőnéven tájfásításoknak nevezzük. A tájfásítás elsődlegesen ökológiai, védelmi, esztétikai rendeltetésű és csak másod-, harmadlagosan gazdasági, fatermelést szolgáló tevékenység.

A tájrendező egyik legfontosabb feladata a fásítások előirányzása. Fasorok, kettős fasorok, mezővédő erdősávok, véderdők tervezésének célja a kondicionáló hatás fokozása. Valamennyi tájrendezési tervben ezért a fásítások hangsúlyos javaslatok. A fásítás helye és rendeltetése szerint út menti, vasút menti, csatorna és kisvízfolyás menti fásításokat, mezővédő erdősávokat, ipari és hullámtéri véderdőket, talajvédelmi célú fásításokat, árvízvédelmi töltések melletti védőfásításokat, legelőfásításokat és majorfásításokat különböztetünk meg.

  • Az utak menti fásítások az optikai vezetés, valamint a biztonságtechnikai és a tájesztétikai szempontok érvényesítését szolgálják. Hazánkban a 30 000 km hoszszúságú közlekedési úthálózat egytized része hófúvásveszélyes. Hófogó erdősávok viszont csak 500 km hosszban védik a közutakat. Az utak menti mintegy 2,5 millió fa többnyire spontán jellegű telepítés eredménye, de semmi esetre sem az optikai vezetést szolgáló telepítésé. Az utak konvex ívei menti telepítések a balesetveszélyt növelik. Az azonos tőtávolságra telepített fák a szekérúton a tájképet keretezték, árnyékot adtak, a mai átlagos utazási sebességnél rácshatást (kerítéshatást) keltenek. A „növényi” térformálás adta lehetőségek alig használtak, a padkára telepített – vagy az útszélesítés következtében oda került – fák a szabadon tartandó legkisebb űrszelvény-magasságba (4,50 m) benyúlnak. Az erdőn keresztül haladó útszakaszok mentén fasort telepíteni értelmetlen.

  • A vasút menti fásításoknál a hangsúlyt a hófogó erdősávok telepítésére kellene fektetni, amelyre legalább a mezőgazdasági művelésre alkalmatlan felületeken kell törekedni. Hazánkban talajvédelmi céllal is csak ritkán hoztak létre a vasutak mentén telepítéseket. A Déli Vaspálya Társaság a Balaton déli partján az erdeifenyőt az elhabolás elleni védelem miatt ültettette.

  • A csatornák és a kisvízfolyások menti fásításokra az 50-es évek közepén megindult nagy lendület, a 60-as évek eleji stagnálás, majd az utóbbi évtizedekben a nagyarányú kitermelés jellemző. Az 1961. évi földvédelmi, az erdő és a vízügyi, valamint az 1976. évi környezetvédelmi törvényekben megfogalmazott és látszólag ellentmondó előírások eredménye a további telepítések teljes leállása volt. Jóllehet a fásítások a csatornák mentén a szikesedést, a csatornák rézsűin a gyomosodást (árnyékolás miatt) is megakadályozzák (196. és 197. ábra).

196. ábra - A csatornák kísérő növényzet nélkül nem karakteresek és gyomosodnak is

A csatornák kísérő növényzet nélkül nem karakteresek és gyomosodnak is


197. ábra - A csatornák mentére telepített fasorok tájökológiai és tájképi hatása egyaránt jelentős

A csatornák mentére telepített fasorok tájökológiai és tájképi hatása egyaránt jelentős


Kontinentális éghajlati adottságú országrészeinken a szélerózió pusztító hatásának mérséklésére, megakadályozására a mezővédő erdősávok kiválóan alkalmasak. Az 50-es évek elejétől kezdve telepített 2500 km hosszúságú erdősáv területe – a nagy teljesítményű erő- és munkagépek alkalmazása, a repülőgépes növényvédelem térhódítása és újabb telepítések különböző szempontok miatti leállítása következtében – folyamatosan csökkent.

  • Ipari létesítmények rendeltetésszerű használatához gyakran védőterület kialakítása szükséges. Az Országos Építésügyi Szabályzatban (OÉSZ) előírt „védőtávolságot” (100 m-től 1500 m-ig) ökológiailag hatékony és vizuálisan meghatározó véderdő létesítésével célszerű fokozni. Bár a meglévő és káros környezeti hatást okozó létesítmények jelentős részénél az előírt védőtávolság betartása képtelenség, a rendezési tervekben törekedni kell azok kialakíthatóságára.

  • A hullámtér előnyösebb erdő- és vadgazdasági hasznosítása érdekében hullámtéri véderdők telepítését elsősorban a nagyobb folyók, vízfolyások mentén kell előirányozni.

  • A talajvédelmi erdősávok telepítésére hegy- és dombvidéken a 20%-nál meredekebb szántókon a felszíni vizek lefolyásának, illetve eróziómentes elvezetésének biztosítása érdekében kerülhet sor. Erdősávokat a lejtős területek komplex, agronómiai és műszaki talajvédelmével együtt célszerű telepíteni.

  • Árvízvédelmi töltések mellett, a mentesített és a vízoldalon – a töltésen a gyeptakaró fenntarthatóságának akadályozása nélkül – a vízügyi törvény szerint 10–20 méter szélességű erdősáv telepíthető.

  • A legelővédő fásítások a talajvédelmen túlmenően az állatok fiziológiai védelmét, a legelők lehatárolását (szakaszos legeltetés elősegítése) szolgálták. Tölgyeket a makkoltatás kedvéért ültettek. A fásítás jellege, helye, célja szerint legelővédő erdősávok, cserjesorok, fasorok, valamint nagy tő- és sortávolságra telepített szoliter fák ismeretesek.

  • A majorok, állattartó telepek fásításával egyidejűleg több cél érhető el:

    • megteremthető a szélcsendes (télen hófúvásmentes) munkahely,

    • csökkenthető a majorokban keletkező bűzök, gőzök, porok tovaterjedése,

    • megoldható a majorok fizikai és biológiai értelmű lehatárolása (fertőzések terjedésének, járművek, állatok áthaladásának akadályozása),

    • a táj jellegzetes vonásai körültekintő tervezéssel hangsúlyozhatók, a fásítások szakszerű kivitelezésével a mezőgazdasági rendeltetésű építmények tájba illeszthetők.

A fásításhoz felhasznált, illetve elültetett növényanyag mennyiségére vonatkozóan – a park létesítési gyakorlatból – két hazai és egy külföldi példát hozok. A Gellérthegy betelepítésének körülményei és az országos méretű Erzsébet-emlék-fásítások a múlt század végi főváros, illetve az ország akkori teljesítőképességét tükrözik.

A Gellérthegy betelepítése

Széchenyi István a Gellérthegyet „parkírozni” akarta. Az üdvlelde, a Walhalla létesítésének, a kopár hegy erdősítésére tett javaslatával együtt 1843-ban fejtette ki. Megállapította, hogy a fanemmel is engesztelhetetlen háborúban lévő lakosok baltája amíg nem jutott oda, lombos tölgy rengeteg lehetett a Gellérthegyen. Széchenyi szerint a hegy „idővel ismét csend-kéjt lehelő tölgyessé válhatik”. A sorok írásakor (1843) már 30 éve működő csillagda nem jelentett a „parkírozáshoz” elegendő vonzerőt. A szabadságharc, majd az 1852-ben megépített Citadella és a hozzá tartozó hadműveleti terület miatt fák ültetéséről sokáig nem lehetett szó.

Buda városa a Gellérthegy befásítását végül 1872-ben határozta el. A Közmunkatanács 1873. március 27-ei ülésén megállapította, hogy a fásítási munkálatokat Buda város sikeresen végezte el: 300000 facsemetét ültettek el több mint 12000 forint költséggel. A csatornázás nyomainak eltüntetésére, a „leásások gyeppel való bevonására” a Közmunkatanács a „szépészeti szempont kedvéért” 3 000 forinttal járult a költségekhez.

Erzsébet-emlékfásítások

A „kegyelet” Erzsébet királyné tragikus halálát követően fák ültetésével országosan munkálkodott. A lakosság szerette, hiszen Erzsébet „királyné volt a szó legmagasztosabb, legnemesebb és legtökéletesebb értelmében” (Darányi, 1989). Emlékére fásítási felhívás fogalmazódott meg. A nemzet – az egyénektől a közösségekig, a falvaktól a városokig – megértette a felhívást. A dicsőült királyné emlékezetére 1898. november 19-e és 1899. július vége között elültetett fák:

Tűlevelű fa

1 503 842 db

lombfa

1 023 470 db

gyümölcsfa

139 959 db

cserje

120 142 db

összesen:

2 787 413 db

Rendkívül rövid idő alatt, egyetlen tél, tavasz és nyár elmúltával telepítettek közel hárommillió fát, cserjét. A széles körű mozgalom érzékeltetésére szolgáljon a Heves vármegyében telepített fásítások kimutatása (4. melléklet).

Országszerte Erzsébet-ligeteket, -kerteket, -tereket, -sétányokat hoztak létre az emlékfásítások során. Erzsébet-ligeteket többek között Arad, Győr, Kecskemét, Keszthely, Karcag, Mezőtúr, Marosvásárhely, Nyíregyháza, Sopron, Székesfehérvár, Szeged, Temesvár, Zala-szántó, Veszprém településeken létesítettek (198. ábra).

198. ábra - Erzsébet-liget Győrben (Erzsébet királyné emlékfái, 1899)

Erzsébet-liget Győrben (Erzsébet királyné emlékfái, 1899)


A millecentenáriumi emlékfásításokat a közutak menéte tele-pített helyszínek és fafajok felsoro-lásával érzékeltetem (5. melléklet).

A Branitzi park betelepítése

A muskaui és a babelsbergi után Hermann von Pückler (1784–1871) harmadik nagy parklétesítése a Cottbus melletti Branitz volt. A Gottfried Semper[27] tervei szerint átépített kastély munkálataival egyidejűleg, 1846/47-ben megkezdődött a fák telepítése. Az ún. vízi piramisról (lásd 78. ábra) ismertté vált, 92 ha nagyságú tájképi kertbe – a 30%-os borítás elérése érdekében – 250–300 ezer fát és cserjét ültettek. Ma ugyanazon felületen 10–12 ezer található a legkülönbözőbb korú egyedekből. A fáknak mindössze 10%-a térhatároló. A szegélyt alkotó 1360 db (1984-ben) egyed fajok szerinti megoszlása: 33% tölgy, 20% bükk, 9% gyertyán, 6% hárs, 5% juhar és 27% egyéb.

140 év alatt a fák száma igen nagy mértékben csökkent, a telepítetteknek mindössze 5%-a található a mai tájképi kertben (Rippl, 1992).

Összegzésként megállapítható, hogy az extrém termőhelyeken, lokális jelleggel a mérnökbiológiai építésmóddal lehetőség nyílik az erodálódó rézsűk megkötésére. Az eljárások a szakértelem hiánya és az előnytelen kontinentális éghajlati adottságok miatt Magyarországon alig terjednek.

Az intenzíven hasznosított agrártérségekben a táblák, a csatornák mentén telepített fasorok, erdősá-vok a tájszerkezetet módosítják, a szegélyek hosszát növelik, a tájképet változatossá teszik, a biodiverzitást fokozzák. A fásításokat azok komitatív hatása miatt meg kell őrizni, arányukat jelentősen növelni kell.

Ökológiai kiegyenlítő felületek rehabilitálása

Az ökológiai kiegyenlítő hatás elsősorban vízfelületekkel és állandóan fásszárú növényzettel borított zöldfelületekkel érhető el. Ökológiai kiegyenlítő felületté – szűkebb értelemben – az intenzív agrár-hasznosítású térségekben megmaradt nedves biotópok vagy fás felületek váltak. A víz integráló szerepe azonban jóval tágabban értelmezhető. A kiegyenlítő hatást az időszakosan zöld, azaz a mezőgazdasági felületek is jelentősen befolyásolják.

A külterületi zöldfelületi rendszer, szerkezete és hatékonysága szerint, eltérő módon kondicionálja környezetét. Lokális értelemben a szegélyek milyenségétől függően eltérő a különböző művelési ágak, területhasználati egységek határvonalainak kiegyenlítő szerepe.

Tájökológia

Az ökológia szót 1866-ban Haeckel vezette be az élőlény és környezete közötti kölcsönhatások vizsgálatára (a fogalom akkori értelmezése a mai autökológia tudományterülettel azonos). Az ökológiai szemléletmód kiterjesztője Möbius volt, aki 1877-ben nem csak az abiotikus tényezők szerinti függőséget, hanem az életközösségek tagjainak kapcsolatát is „ökológiai”-nak tekintette.

Az ökológia az élőlények és környezetük közötti kapcsolatokat vizsgálja. A kapcsolatok színtere a háromdimenziós környezeti rendszer, az ökoszisztéma. Az ökoszisz-téma a biotóp (élethely) és a biocönózis (növény- és állattársulás) meghatározott anyag- és energiaforgalommal rendelkező egysége, az adott biotóphoz kötött biocönózis hatásrendszere és ennek dinamikus változása. Az egyes ökoszisztémáknak sajátos szerkezete (struktúrája), működése (funkciója) és változása (dinamikája) van. Az emberi környezetet, a tájat az ökoszisztémák mozaikszerűen lehatárolható együttesei alkotják. Az ökoszisztémák létére

  • a szabályozóképesség (folyamatos reakció a külső és a belső hatásokra a dinamikus „egyensúlyállapot” megőrzésével)

  • a fejlődőképesség (más szervezetekkel való gyarapodás a konkurenciahatás következtében), valamint

  • az anyagkörforgás (az anyagok és energiák ökorendszeren belüli cirkulációja) jellemző.

Az ökoszisztémákban táplálékláncok alakulnak ki. A tápláléklánc elején autotróf, növényi szervezetek (producensek) állnak, amelyek a szervezetlen anyagokat a nap energiájával szervesekké alakítják. A szerves anyagokat a növény- és húsevők (primer és szekunder konzumensek) és maga az ember már közvetlenül felhasználhatja.

Az ökoszisztémákat az emberi befolyásolás mértéke szerint is célszerű megkülönböztetni. Így ismeretesek

  • természetes vagy önszabályozó

  • degradált vagy szabályozott és

  • urbán vagy települési ökoszisztémák.

Az ismert biocönózis, biorend-szer, biotóp, ökotóp fogalmak az ökológia tudományterületté válásának lépcsőfokait jelentették. Az Egyesült Államok kutatói (Barrow 1925-ben és Quinn 1950-ben) az eredeti ökológiai fogalmat kiterjesztették, ha úgy tetszik, átértelmezték. Tevékenységük eredményeképpen alakult ki a humánökológia, amely emberi közösségeknek a természettől teljesen független szociológiai, gazdasági, politikai jelenségeivel is foglalkozik.

Az ökológiai fogalom folyamatos bővülése, értelmezésének korszerűsödése, aktualizálása eredményeképpen alakult ki a tájökológia megnevezés.

A tájökológia szót először Troll használta 1939-ben a biológiai tájkutatás megjelölésére. Célja adott területek anyagháztartásának meny-nyiségi meghatározása volt. A tájökológia megjelölést használták a német kutatók többek között az ún. természeti táj és az ún. kultúrtáj[28] funkcionális kapcsolódásának megjelölésére is. Bauer tájökológiának a maga teljességében felfogott természet-háztartástant tekintette. Több szerző a tájfogalom értelmezésekor két irányzatot, a földrajzit és a tájökológiait különböztette meg. A földrajztudomány a tájfogalmat szakkifejezésként a XVIII. század vége óta használja, s annak definiálása a XX. században vált központi kérdéssé.

A tájökológiában, illetve a tájökológiai tájfogalom értelmezésében az ember nem „tárgya”, hanem az abiotikus és a vitális jelenségek meghatározó résztvevője. A tájökológiai ténymegállapításon, az adottságok és a hatások komplex összefüggéseinek feltáráson túlmenően – az azzal ellentétben – a tájszerkezetbe, a tájháztartásba szükségszerűen történt beavatkozások következményeivel is foglalkozik.

Tájökológiai alatt elsősorban kutatási irányzatot értünk, olyant amelynek célja a természeti és – az ember által befolyásolt – tájalkotó elemek, elemegyüttesek és az élővilág hatásmechanizmusának vizsgálata. Az ilyen indíttatású tájökológia egyrészt a növény- és az állatvilág megőrzését helyezi a kutatás előterébe, másrészt a tájat mint az ember életterét tartja meghatározónak. Megteremti a tájkutatás, a tájalakulás tudományos alapjait, továbbá feltárja az ember–táj kapcsolatot, rávilágít a társadalmi hatások táji következményeire.

A tájökológiai kutatási irányzat a funkcionális kölcsönhatások felismerésére, azok fizikai, kémiai és biológiai okainak megértésére, valamint a kölcsönhatások nagyságrendjének mennyiségi és minőségi meghatározására irányul. Az ökológiai hatások egyoldalú kezelése helyett a vizsgálatot a táj egészére terjeszti ki. A kezdeti lépések megtörténtek a termőhelyszerkezet, a talajkeletkezés, a vízháztartás, az éghajlat és a biotikus fejlődés közötti összefüggések komplexitásának feltárására.

Ökológiai kiegyenlítő felületek

A korszerűnek tekintett agrotechnikai módszerek alkalmazásához viszonylag nagy, de mindenképpen egységesen kezelhető termesztő felületek kellettek, ezért mindenféle „akadályt” igyekeznek a tervezők és főleg az üzemeltetők a szántókról, a legelőkről eltávolítani. Az akadályok pedig nem mások, mint a sokszor négyzetméteres kiterjedésű tájelemek, amelyek a monokultúrák oázisai. A gyakorlat az ilyen jellegű törekvések sikerét azonban nem igazolta. Egyrészt a költségek a várt eredménnyel nem voltak arányosak, másrészt az „elért” ökológiai, vizuális, szociológiai hátrányokat nem lehetett előzetesen felmérni és azokat monetáris mutatókkal kifejezni.

Klimatényezőként valamennyi tartósan és összefüggően fás növénnyel (erdő) borított felület, továbbá a vízfelületek, a lápok hatékonyak. Ökológiai kiegyenlítő hatásuk is közismert. Ökológiai kiegyenlítő felületeknek – szűkebb értelemben – viszont elsősorban a mezőgazdasági és részben a kertgazdasági termesztő felületeken lévő, időszakosan, illetve tartósan vízzel vagy fás növényzettel borított felületeket tekintjük. Ilyenek

  • a lefolyástalan mélyedések,

  • a rendszeresen vízzel borított fűzbokrosok, csalitok, csenderesek,

  • nádasok, a vízállásos rétek,

  • az egykori kubikgödrök, vályogvetőgödrök,

  • a felhagyott anyagnyerőhelyek,

  • a fával benőtt vagy füves mezsgyék,

  • a mezővédő és a hófogó erdősá-vok,

  • az erdőfoltok, facsoportok, pagonyok,

  • a cserjével, fával benőtt vízmosások, horhosok, lemélyült földutak.

A növény- és állatfajok élet, illetve az utóbbiak táplálkozó helyéül is szolgáló ökológiai felületek a monokultúrák között több faj egyetlen menedékhelyei. Bár a legelterjedtebb apróvadak (fácán, fogoly, mezei nyúl) a téli időszakban a gabona táblákon, nyáron főleg a takarmánytermesztő felületeken táplálékot és búvóhelyet találnak, a fauna és a flóra fajgazdasága csak az ökológiai kiegyenlítő felületek fenntartásával, illetve az egykoriak felújításával érhető el.

A víz integráló szerepe

Víz nélkül nincs élet, a víz a táj vére mondások a víznek mint az egykori „szabad javak” egyikének szűkössé válásával mindinkább mindannyiunk számára igazolódnak. A víz mindennapi használata természetes, súlyos gondokat csak hiánya, vagy ár- és belvizek esetén túlsúlya jelentett. Még nem tudatosult kellőképpen, hogy a víz valamilyen formában csaknem „mindenütt” és valamennyi folyamatban jelen van. Fizikai tulajdonságai alapján

  • a légköri anyag és energiaforgalom legfőbb alkotórésze,

  • a kémiai átalakulás, az anyagcsere-forgalom eleme,

  • a növénytermesztés és az ipari termelés nélkülözhetetlen természeti erőforrása.

Az emberi táplálkozás alapját képező növények 1 kg szárazanyag előállításához átlagosan 400–500 liter vizet használnak fel, amin sem műszaki, sem agronómiai befolyásolással lényegesen változtatni nem lehet. Az állatok táplálkozása, egyes fajok élethelye víz nélkül lehetetlen.

Az emberi élet sem függetleníthető a víztől. A testnek mintegy 70%-a víz. Egy felnőtt napi vízigénye 2,5–3 liter jó minőségű ivóvíz. Három-négy napi vízhiány után beáll a halál. E közismert, de nem elégszer ismételt összefüggések további sorolása helyett következzenek a kevésbé ismeretesek.

Az energiaforgalomban, a tájháztartásban a víz hőfelvevő és hőelvonó tulajdonsága nélkülözhetetlen. 1 kg jég elolvasztásához 335 kJ (80 cal/gr) szükséges, ugyananynyi mint 1 liter 20 °C víznek átlagos légköri nyomáson (0,1 MPa) a forrpontra emeléséhez. 1 liter víz elpárolgása 2240 kJ (5366 cal) hő elvonást jelent. A földfelszín egészén a napenergia 1/3-a a víz párologtatásakor válik rejtett energiává. Felhőtlen tavaszi és őszi éjszakákon az erős kisugárzás következtében a levegő hőmérséklete lecsökken, a pára harmat formájában kicsapódik és közben 2240 kJ hő szabadul fel literenként. A hőmérsékleti szélsőségek csökkentése a növényi élet szempontjából előnyös.

A vízkörforgalomban részt vevő és folyamatosan megújuló természeti erőforrás, a társadalom létének és fejlődésének feltétele. A víz nélkülözhetetlen és pótolhatatlan

  • az ember és az állat életfunkcióihoz,

  • munkatárgyként és munkaeszközként az iparban,

  • termelőeszközként a mező- és az erdőgazdaságban, termelőközegként a halászatban,

  • fogyasztási eszközként a higiéniában, közegként az üdülésben, vízisportoknál, valamint

  • a táj, az emberi környezet fenntartásának elemeként.

A vízháztartásba történő bármilyen beavatkozásnál, a vízrendezési, a vízgazdálkodási tervezésben érvényesülnie kell a tájökológiai szemléletnek. A vízüggyel foglalkozóknak olyan szintű tájökológiai ismeretekkel kell rendelkezniük, amelyeknek alapján a vízkörforgást ne csak ágazati, vízellátási és vízelvezetési szempontok, hanem a komplex tájháztartás szerint is közügyként képviselhessék.

Zöldfelületi rendszer

A biológiailag aktív felületek öszszességét zöldfelületnek nevezzük. Alapvető rendeltetésük szerint termesztési és kondicionáló célú zöldfelületeket különböztetünk meg.

A termesztési célú zöldfelületekhez a mező-, a kert- és az erdőgazdasági módszerekkel művelt termesztő felületeket soroljuk. Kondicionáló célú zöldfelületeknek pedig az olyan, elsősorban fás növényekkel vagy lágyszárúakkal tartósan fedett területeket tekintjük, amelyek az embert közvetlenül, illetve közvetve érvényesülő, komitatív hatásokkal szolgálják. Ezekben a fiziológiai, pszichológiai és vizuális-esztétikai hatású, a termelést, a termesztést csak másodlagosan szolgáló felületekben közös a kondicionáló szerep. Így a mezővédő fásítás a termesztést, az út menti fásítás az utazót, a lakótelepi fás növényzet pedig az ott élő embert kondicionálja.

A zöldfelületek elhelyezkedésük szerint belterületiek vagy külterületiek lehetnek. A belterületi kondicionáló célú zöldfelületek közé a kerteket, a közparkokat, a véderdőket és az utak menti fásításokat soroljuk. Külterületiek az erdők, az erdőfoltok, az erdőmaradványok, a mezővédő és hófogó erdősávok, a mezsgyéken és a táblahatárokon (olykor a táblákon is), a horhosokban meghagyott facsoportok, a maradványfák, a vonalas létesítmények (út, vasút, csatorna, töltés stb.) menti tájfásítások, a kettős fasorok, a fasorok, a sövények, valamint majorfásítások. A közigazgatási területen található növényzet együttesen a település zöldfelületi rendszerét képezik. A zöldfelületek sokoldalú előnyös hatása

  • a tájökológiai,

  • a funkcionális és

  • a vizuális-esztétikai szerepkör ellátása szerint csoportosítható.

  • A fás növények tájökológiai értelemben javítják a helyi klímát, a terület vízháztartását, akadályozzák a talaj pusztulását, hatékonyan csökkentik a levegőszenynyezettséget, tompítják a zajhatásokat, s nem utolsó sorban a flóra és a fauna számos egyedének életfeltételeit teremtik meg.

  • A kondicionáló célú fás növények rendeltetésük szerint elsődlegesen a termelést (pl. ipari véderdők), a termesztést (pl. mezőfásítások), a tenyésztést (pl. legelőfásítások), a lakást (pl. kertek), az üdülést (pl. parkerdők) vagy éppen az utazás biztonságát (út menti fásítások) szolgálják.

  • A kondicionáló célú fás növények vizuális-esztétikai értelemben a táj arculatát élénkítik, meghatározzák, a tájszerkezetet hangsúlyozzák, a települések megjelenését előnyösen befolyásolják, a művi létesítmények tájba illesztését teszik lehetővé. A fák térrendszereket képeznek, tájképileg hátrányos létesítményeket eltakarhatnak, az utcaképet javítják, azaz a látvány formálásának fontos elemei, elemegyüttesei.

A hármas szerepkör elkülönítése mesterkéltnek tűnhet, hiszen a tájökológiai, a funkcionális és a vizuális-esztétikai hatások többnyire együttesen érvényesülnek, és a szoliter fák az erdőt képező fáktól „csak” méretben, tömegben különböznek. A zöldfelületek jelentőségének hangsúlyozására viszont célszerű megkülönböztetni a hatásokat.

A települések, településcsoportok, agglomerációk zöldfelületi rendszerének egységes kialakítása ma már mindinkább elismert közügy. Nem szabad viszont megfeledkezni arról, hogy az életszínvonal majdani emelkedésével a műszaki jellegű fejlesztések különösebb nehézség nélkül mindenütt megvalósíthatók lesznek, a zöldfelületi rendszer „közkatonái”, a fák azonban utódaink életében sem fognak gyorsabban növekedni. Létezésük jövőbeni feltételeiről ma kell gondoskodni.

Szegélyhatás

A táj sokoldalúsága a tájhasznosítási formák és a művelési ágak változatosságán, azaz határoló vonalaik, szegélyeik hosszán és milyenségén keresztül jut kifejezésre. A szegélyek egyrészt a táj karakterét, másrészt kis területre korlátozottan az eltérő művelési ágak, területhasználati formák egymásmellettiségét jelenítik meg. A szegélyek menti viszonylag „keskeny” sávokban

  • a fény-árnyék hatások,

  • a zártság-nyitottság érzete, valamint

  • a szín- és formakontrasztok együttesen fordulnak elő.

A szegélyeken jelentősen eltérőek

  • a benapozási,

  • a lég- és talajhőmérsékleti,

  • a légáramlási,

  • a relatív páratartalmi,

  • a hótartóssági különbségek. Az intenzíven hasznosított ipari és a szabályozott agrártérségekben a szegélyek egyúttal a természetes vegetáció és több állatfaj élethelyei.

A „szegélyhatás” vizsgálata az utóbbi évtizedekben egyaránt a fiziológiai, a biológiai, a klimatológiai és az esztétikai kutatások előterébe került. Sajátos viselkedésmódja alapján az ember is a különböző tájalkotó elemek találkozási vonalát, a szegélyeket kedveli és elsősorban üdülési céllal szívesen tartózkodik ott. A hasonló viselkedésből adódóan az ember némi túlzással „szegélylakó”, de legalábbis szegélykedvelő „állatnak” tekinthető.

A szegélyek horizontális (pl. szántó-legelő, rét-vízfelület) vagy vertikális (pl. erdő-szántó, település-gyepfelület) határoló vonalak, illetve térfalak. A térkapcsolatokat, az átlátási lehetőségeket is végső soron a szegélyek határozzák meg. Míg a szántók, gyepek szegélyei vizuális térfalat nem jelentenek, az erdők, erdősávok, fával benőtt mezsgyék keretezik a tájképet, korlátozzák vagy lehetetlenné teszik az átlátást.

Összegezve megállapítható, hogy a táj – az ökológiai kiegyenlítő felületek, a szegélyek révén is – a mindenkori társadalom tevékenységét tükrözi. A természeti elemek, elemegyüttesek hazánkban intenzíven hasznosítottak. Az új tájhasznosítási módok a korábbi tájszerkezetet lényegesen megváltoztatták. A kiegyenlítő hatású felületek aránya a nagyüzemi táblák kialakítása következtében különösen a fátlanná vált agrártérségekben jelentősen lecsökkent. A táj sokrétű teljesítőképességének kihasználása, illetve fokozása érdekében – az ökológiai terhelhetőség mértékének figyelembevételével és az ágazati érdekek öszszehangolásával – kell a tájfejlesztési elképzeléseket megvalósítani.

Tájvédelem, élőhelyvédelem

A tájrendezési tevékenység mindenkor a táj védelmére is irányul. A fejezet címébe azért került a tájvédelem kifejezés, mert a megóvása helyett a komplex törekvést szándékoztam kifejezni. Az élőhely-védelmi feladat szűken és tágan is értelmezhető. Szűkebben a hektárnyi felületek élővilágának védelmét, rehabilitálását jelenti. Az élőhely védelme tágabb értelemben a tájvédelemmel azonosítható. A kifejezés használata a természetvédelmi prioritások hangsúlyosságát jelenti. A tájrendezés összetettségét az esettanulmányok ismertetett részletei egyértelműen igazolják. Éles határt vonni, illetve elvonatkoztatni az élőhely rehabilitálásnál, a bányató rendezésnél és a felhagyott kőbánya fejlesztésnél sem lehet.

Tündérszikla – élőhelyrekonstrukció

A Tündérszikla és közvetlen környéke több kisebb és nagyobb sziklacsoportból áll. A térséget a kőfejtők, a kirándulók és az öngyilkosjelöltek egyaránt felfedezték. A botanikusok „később” jöttek. A sziklacsoport környékén lévő gyepek a Seslerium budensis kategóriába tartozó, jellegzetes dolomit-asszociációk. A Tündérsziklát és közvetlen környékét Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága 1977-ben védetté nyilvánította. Egy évvel később a Budai Tájvédelmi Körzet részévé vált. A természetvédelmi védettség azonban a pusztulást nem tudta megakadályozni. Az erózió mértéke a taposás miatt felgyorsult. A Budapesti Erdészet a 70-es években az erodálódott dolomiton az utat rönklépcsők építésével igyekezett védeni.

A Budapesti Természetvédelmi Igazgatóság felismerve a védett botanikai és geológiai értékek pusztulását, 1986-ban a turistautat lezárta. Új kerülő utat alakíttatott ki, az erodálódást több tucat rőzsefonattal igyekeztek gátolni. Az rőzsefonatok a védelmet csak részben szolgálják. A változatlanul nagyarányú taposásnak azonban nem képesek ellenállni. A kerítést a kirándulók felszedték és elégették.

Veszélyeztetés

A Tündérszikla és környezetének pusztulása, pusztítása

  • a kőbányák nyitásával kezdődött,

  • a turistaút kialakításával és

  • a libegő megnyitásával folytatódott, illetve

  • a sziklamászók és az egyéb virtuskodók taposásával folytatódott.

A kialakult állapotot

  • a védett növények pusztulása,

  • a rendkívül nagy mértékű taposás miatti erodálódás,

  • a dolomitjelenség (természetes erodálódás),

  • a rőzsefonatok csekély hatása, valamint

  • a lekerítés meghiúsulása egyaránt jellemzi.

A nagymértékű taposás, pusztítás oka

  • a virtuskodás,

  • a kilátóhely felkeresése,

  • az útrövidítés és

  • a védelemre érdemesség ismeretének hiánya.

Virtuskodásnak minősítettem

  • a sziklamászást,

  • a mountainbike felszínrombolását,

  • az edzési indíttatású taposást, futást,

  • a Libegő felőli felkapaszkodást,

  • az állatvilág zavarását (pl. hollófészek filmezése 1991-ben).

A botanikai, a geológiai értékek fel nem ismerése az ökológiai, a természetvédelmi szemlélet hiányára vezethető vissza. A kerítés letaposása, elhordása, eltüzelése barbárság, a rőzsefonatok taposása, tönkretétele, az erodált rézsűk további rongálása, a lágy szárú növényzettel borított hegyoldalon újabb „utak” taposása felelőtlenség.

Védelemre érdemesség

A természetvédelmi és az üdülési célú használatból eredő konfliktusok feloldására tett intézkedések, egyértelmű sikerek, eredmények ellenére a Tündérszikla és térsége növényállománya, sziklaalakzata tovább pusztul. A szubalpin jellegű endemikus nyúlfarkfű (Sesleria sad-leriana) asszociációja a dolomit sziklagyep meghatározó növénytani értéke.

A lágy szárú növényzet gazdagságának érzékeltetésére szolgáljon a Siklósi Engelbert cönológiai felsorolásának fajlistája:

Allium flavum

Allium moschatum

Alyssum montanum

Anthericum ramosum

Anthyllis macrocephala

Asperula cynanchica

Aster linosyris

Bromus erectus

Bupleurum falcatum

Carex humilis

Centaurea sadleriana

Cytisus hirsutus

Dianthus pontederea

Dorycnium germanicum

Echium vulgare

Erysimum pannonicum

Euphorbia cyparissias

Festuca pallens

Gallium verum

Globularia aphyllanthes

Helianthemum canum

Inula ensifolia

Jurienea mollis

Poa annua

Polygonatum officinale

Potentilla arenaria

Sanguisorba minor

Scabisosa canescens

Scabiosa ochroleuca

Scorzonera austriaca

Sempervivum hirtum

Seseli hippomarathrum

Seseli osseum

Sesleria sadleriana

Stachys recta

Teucrium chamaedrys

Teucrium montanum

Thesium linophyllum

Thymus praecox

Veronica austriaca

Veronica spicata

A cönológiai kutatásokat Felhősné dr. Váczi Erzsébet, a KÉE Növénytani Tanszékének munkatársa 1990–91-ben folytatta. Tíz mintavételi helyen két aspektusban kerültek feldolgozásra

  • a nyílt sziklagyepek,

  • a zárt sziklagyepek,

  • a lejtősztyepp, valamint

  • a karsztbokorerdők.

A Tündérszikla és térsége rehabilitálásának feltétele

  • a turistaforgalom elterelése,

  • a további taposás mérséklése,

  • az erózió megakadályozása.

A természetvédelmi szempontok érvényesítésének lehetőségei:

  • az időszakos védekezés folyamatossága,

  • a végleges megoldás kidolgozása, meghatározása.

Élőhelyrekonstrukció

Kinek mi ér többet?

  • A budai nyúlfarkfüves sziklagyep asszociáció megmentése?

  • A sziklaalakzat megőrzése?

vagy

  • A balesetveszély további vállalása?

  • A turistaönkény pusztításának tűrése?

E költői kérdésekre a XX. század végén nyilván csak egyféle választ lehet, szabad, kell adni: lépni kell. De hogyan és mit?

Védelmi lehetőségek

A növényzet és a sziklaalakzatok, dolomitmurvás rézsűfelületek védelme érdekében

  • a látogatást, az átjárást mérsékelni, korlátozni kell,

  • az erózió ellen védekezni kell,

  • a természeti értékekre a figyelmet fel kell hívni.

Hogyan védhető a Tündérszikla a látogatók ellen?

  • az átjárás megakadályozásával,

  • felvilágosító-magyarázó táblák kihelyezésével.

Hogyan védhető a Tündérszikla az erózió ellen?

  • a felső réteg megfogásával, azaz a taposás megszüntetésével, valamint rőzsefonatok és támfalak építésével,

  • a felszíni víz eróziómentes elvezetésével, illetve beszivárogtatásával.

Hogyan „zárható ki” vagy irányítható a jóhiszemű látogató?

  • kilátási „csere” biztosításával (Kis-Tündérszikla, kilátóteraszok)

  • rendezett elkerülő úttal,

  • az átjárás megakadályozásával.

Időszakos védelem

A megkezdett és átmenetileg eredményes, de kellően hatékonynak nem bizonyult védekezési megoldások:

  • az „eredeti” turistaút lekerítése,

  • a rőzsefonatokkal az erózió csökkentése.

A hatékonyság nyilván „csak” türelem, nevelés, valamint folyamatos javítás, fenntartás és pénz kérdése. A hazai realitások és a szikla, a sziklagyep pusztulási mértékének ismeretében tartós, „véglegesnek” tekinthető megoldást kellett találni.

Tartós védelem

A Hogyan kérdésekre adott válaszokból a megoldási mód egyértelműen következik:

  • az átjárás megakadályozása kerítéssel, támfallal,

  • az erózió csökkentése rőzsefonattal, támfallal,

  • a kilátási „csere” megteremtése terasszal,

  • az optikai irányítása rendezett utakkal,

  • a látogatók nevelése felvilágosító-magyarázó táblákkal.

Átjárás megakadályozása

Abból a feltételezésből indultam ki, hogy

  • a látogatók többsége mindkét irányból (Zugligeti út és János-hegy felől) a jelzett turistaútvonalon érkezik,

  • a turisták többsége nevelhető, megnyerhető,

  • a Libegő felől felmászók száma csekély és olyan hosszú szakaszon „védekezni” nem célszerű,

  • tolvaj ellen nincsen zár, úgyszintén a virtuskodó, a sziklamászó, a fészekszedő, a növénygyűjtő bármilyen akadályt leküzd.

Az átjárást a két végponton lehet és kell megfogni: a lezárt, illetve lezárni kívánt útszakasznál kerítést célszerű építeni.

A kerítésnek tartós anyagúnak, át nem mászhatónak, időjárásállónak, vandálbiztosnak, fenntartásiigény-mentesnek kell lennie. Az ilyen kerítés a kő vagy a betonfal.

Javasoltam

  • a Zugliget felől érkezők átjárásának megakadályozására támfal-kerítés építését,

  • az erózió mértékének csökkentésére és a gerincen haladni óhajtók akadályozására három támfal építését, valamint a rőzsefonatos védekezés folytatását (199. ábra),

  • a Tündérszikláról feltáruló látvány „helyettesítésére” és a hegycsúcs felől érkezők „jó útra térítésére” kilátóterasz építését (200. ábra),

  • a Kis-Tündérszikla felől és a Zugligeti útról érkezők optikai vezetését, az elkerülő út korszerű kiépítését.

199. ábra - Átjárás megakadályozása és erózió elleni védelem támfalakkal (Csemez: Tündérszikla – élőhelyrekonstrukció, 1992)

Átjárás megakadályozása és erózió elleni védelem támfalakkal (Csemez: Tündérszikla – élőhelyrekonstrukció, 1992)


200. ábra - A látogatók irányítása és a kilátóhely védelme terasszal (Csemez: Tündérszikla – élőhelyrekonstrukció, 1992)

A látogatók irányítása és a kilátóhely védelme terasszal (Csemez: Tündérszikla – élőhelyrekonstrukció, 1992)


Javasoltam továbbá az „élőhely-rekonstrukció” jelentőségéről, módjáról felvilágosító táblák kihelyezését.

A budai nyúlfarkfű (Sesleria sandleriana) termőhelyének védelmére, a taposás megakadályozására, az erózió megállítására, az életveszély (!) megszüntetésére „végleges” megoldást kell tenni: Rőzsefonat vagy betonfal?

Az „arany” középút megtalálása tervezőnek, döntéshozónak egyaránt dilemmája.

  • Szabad-e a Tündérsziklánál betonozni?

  • Meggyőződésem, hogy szükséges!

A mészkő burkolású támfal nem tájidegen. A szintvonalat követő támfal lehet az adottságokhoz illeszkedő és környezetbarát. Kilátót vagy kilátó teraszt pedig az arra alkalmas helyeken mindenütt építenek. Miért kellene a Tündérsziklánál kivételt tenni? Ellenkezőleg, úgy érzem a hatékony védelemnek, illetve a rehabilitációnak a javasolt „műszaki” megoldás az egyetlen módja. A pusztulás terjedése másképpen nem állítható meg, s később nagyobb arányban kellene beavatkozni.

Görbeéri bányató rendszer

Élőhelyvédelem? Üdülési fejlesztés? Bányató rendezése? Valamennyi cél érdekében lehet bányatavat rendezni. Itt az élőhely-védelmi szempontok kerülnek előtérbe. Az élőhelyvédelmi feladat komplex, sok egyéb kérdést kell a siker érdekében megoldani.

A Hatvan és Jászberény közötti közút mellett a homok kitermelését 1972-ben kezdték meg. A terület a Görbeér mély fekvésű részéhez tartozott. Az 1855-ben készített térképen a tájegység megnevezése Nagy Nád. Az ekkor készült felmérésen – a vasút megépítése és a Zagyva töltések közé szorítása után – a terület már csak időszakosan vált vízzel borítottá (a térképen: „Zeitweise nass” felirattal). 1914-ben a csatornázott felületeken szántókat alakítottak ki.

Az új tájelem, de különösen a víz, mindenütt vonzó. Az átlagostól eltérő adottságú térségeket viszonylag hamar meghódítja az élővilág. A folyamat gyors, ha az új terület „kedvező” adottságú. Az Alföld éghajlati viszonyai között a vízfelület egyértelműen előnyös. A víz nemcsak a növény- és az állatvilág egyedeit, hanem a pihenésre vágyó embert is vonzza.

Az „új” vízfelület első felfedezői a horgászok és a fürdőzők. A fürdésre alkalmas vízminőség – mindenféle laboratóriumi vizsgálat nélkül is – a tisztaságra utaló ismérv. Értelemszerűen ilyen közegben a hal is jól érzi magát.

A horgászattal egyidejűleg merült fel a parcellázás igénye is. Telket osztani csak úgy érdemes, ha a tó vízminőségét a jövőben is meg lehet őrizni. Fejleszteni csak a táji adottságok és a várható hatásoknak figyelembevételével célszerű. Munkánk célja a fejlesztés olyan értelmű befolyásolása, kialakulásának „hogyanjára” olyan javaslatok tétele volt, amelyeknek megvalósítása esetén a következő évezredben is érdemes lesz felkeresni a többcélúan hasznosítható, környezeti ártalmaktól mentes bányautótájat.

Természeti adottságok

A vizsgált térség változatos természeti adottságait az egyes elemek, elemegyüttesek főbb ismérvei alapján jellemeztük. Célszerűségi okokból elkülönítetten vizsgáltuk

  • a terepfelszíni,

  • a talaj

  • a helyiklíma,

  • a borítottsági,

  • a növényzeti,

  • a partvonal és

  • a talajvízszint adottságokat, továbbá az ökológiai értelemben határoló vonalakat.

A homok kitermelése után az eredeti felszínhez viszonyítva több méterre kimagasodó depóniákkal, 1–2 m mély gödrökkel szabdalt változatos terep maradt vissza. A tereprendezés megkezdődött, több meddő-depónát a bányafelhagyási terv értelmében ellaposítottak, a Görbeéri mocsár egy részét feltöltötték.

Területhasznosítás

A jelenlegi hasznosítási módokat öt főbb csoportba soroltuk. Ezek: vízfelület, szántó, erdő, lágyszárúakkal állandóan fedett terület, egyéb felületek. („Egyéb”-nek a tanyákat, a rombolt felületeket és az utakat tekintettük.)

A hasznosítási módok területi megoszlása a 201. ábrán, százalékos aránya a 24. táblázaton látható.

24. táblázat - Területkimutatás

Terület ha

Összterület

%-ában

erdő

5,73

5,56

szántó

15,99

15,54

vízfelület

23,55

22,88

lágyszárúval állandóan fedett terület

53,25

51,75

egyéb felületek

4,4

4,27

összesen

102,9

100,0


201. ábra - Területhasználatok megoszlása a Görbeéri-tó térségében (Csemez–Földi: Görbeéri bányató tájrendezési terve, 1985)

Területhasználatok megoszlása a Görbeéri-tó térségében (Csemez–Földi: Görbeéri bányató tájrendezési terve, 1985)


Javaslatok

Az élőhelyvédelem, a tájrendezési tevékenység komplexitásának szemléletesebbé tétele érdekében a javaslatokat témakörökre osztottam. Ezek

  • a tereprendezéssel,

  • a környezet védelmével, és

  • a biotópok megtartásával, illetve kialakításával kapcsolatosak.

A javaslatok öszszeállításakor és a tájrendezési terv készítésekor arra törekedtünk, hogy a tó környéke úgy alakuljon, hogy annak kondicionáló hatása, használati és vizuális-esztétikai értéke egyaránt növekedjék, hogy a látogatók életörö-mét a részek és az összhatás egyaránt szolgálja.

Tereprendezés

A csúszásveszély, a balesetveszély elkerülése és az egyszerűbb kezelés, fenntartás érdekében a meredek rézsűket el kell laposítani, a gödröket fel kell tölteni. A tereprendezést a bányára készített felhagyási terv szerint, illetőleg azt kiegészítve célszerű elvégezni.

A tereprendezést a földtömegegyensúlyra törekedve, a legkisebb szállítási távolsággal kell megvalósítani, a meglévő depóniák elegyengetésével. A tereprendezést a termőföldvédelmi szempontok figyelembevételével, azaz érintetlen területek újabb megbontása nélkül javasoltuk megvalósítani.

Partkialakítás

A partvonalat a tó északnyugati végénél javasoltuk módosítani: a túlzottan geometrikus, derékszögű sarkokat feltöltéssel megszüntetni, lekerekíteni. Mindenütt íves vonalvezetésű, természetszerű partvonal-kialakítást terveztünk.

A part mentén a rézsűket minimálisan 1:3 hajlásúra, vagy ennél laposabbra kell alakítani. Kivételt a parti fecskék fészkelőhelye és az egyéb módon is védett partszakaszok képezhetnek. A meredek partok védelméhez legalább 3 m széles nádpadka telepítését javasoltuk.

Humuszgazdálkodás

A talaj felső humuszos rétegét célszerű mindenütt a felszínen elegyengetni. Ügyelni kell, hogy szerves anyagban gazdag talaj véletlenül se kerüljön a tóba, mert az az eutrofizálódást gyorsítaná.

Terepplasztika

Sík vidéken a dombok, a halmok, a töltések tájélénkítő elemek. A kialakult és nem balesetveszélyes magasságkülönbségekről lemondani vétek lenne. A tó délkeleti felében ezért feltétlenül megtartásra javasoltuk a nagy depóniákat. Itt egységes, de legalább egy padkával megszakított rézsűket irányoztunk elő.

Környezetvédelem

A tervezett tájhasznosítási mód a vízminőség megőrzésének függvénye. Ezért valamennyi környezetvédelmi jellegű javaslatunk a vízvédelmi szempontok betartását célozza. A beépítést is úgy irányoztuk elő, hogy a műszaki és az üdülési létesítmények ne jelenthessenek közvetlen veszélyforrást.

Köztudott, hogy a Kárpát-medencében a természetes és a mesterséges tavak egyaránt eutrofizáló-dásra hajlamosak. Ezért mindenféle – főleg foszfor – terhelést, azaz szervesanyag-bejutást meg kell akadályozni. (A vízfelszínre hulló por, savas csapadék stb. bejutását úgy sem lehet gátolni.)

A tó tehermentesítését elérhetjük

  • a felszíni vizek befolyásának és

  • a talajvíz elszennyeződésének, valamint

  • a víz közvetlen szennyezésének megakadályozásával.

A felszíni vizek tóba jutását elleneséses partkorona kialakításával, valamint a felszíni vizek gyűjtésével és elvezetésével szándékozunk megakadályoztatni.

A talajvíz további elszennyeződése az állattartás megszüntetésével (Brindza-tanyán) és a talajvíz lehetséges szennyezésének megakadályozásával előzhető meg.

A beépítésre szánt területen sem az űrgödrös, sem a zárt emésztős megoldás nem jelenthet „teljes” biztonságot.

A hazai realitásokat ismerve, feltétlenül kívánatosnak tartottuk a vállalati és a magántelkes terület csatornázását. A talajvíz tó felé áramlási irányában pedig bármilyen toxikus vagy szerves anyagot tartalmazó hulladék elhelyezését meg kell tiltani. Még a szomszédos szántókra kiszórt műtrágyák menynyiségét is szabályozni kellene.

A tóba jutó közvetlen szennyezést bármilyen hulladék, szemét vízpartra döntésének, gépkocsik part menti mosásának tiltásával és az előírások hatékony betartatásával lehet csak elérni. Az utóbbi kitételre egy megfelelő szintű környezet-kultúrával rendelkező nép esetében nem lenne szükség – honfitársaink fegyelmezetlenségét, gátlástalanságát ismerve viszont annál inkább.

S végül meg kell említeni a horgászati hasznosítás szennyező hatását is. A túlzottan sok hal betelepítése és a túletetés egyaránt indokolatlan és jelentősen fokozza a szerves anyag tóba vitelét.

A vízminőség megőrzésére maximálisan törekedni kell, mert a „legszebb” fejlesztési elképzelések is meghiúsulnak, ha a Görbeéri-tó idő előtt elöregedne.

Vízi ökorendszerek megtartása

A vízfelületre és a közvetlen part menti sávra kiterjedő vízi ökorendszer meghatározását, illetve kialakulásának feltételét a partvonal rendezésével és a parti rézsűkön vízinövények telepítésével irányoztuk elő. Így kívánjuk a „tiszta” és „természetes” tavakban ismeretes szervetlen anyag → alga → kisrák → hal → szerves anyag → baktérium → szervetlen anyag ciklus kialakulását elősegíteni. A ciklusban a leglassúbb „láncszem” a hal, mert szaporodási ideje években (minimum 1 év) mérhető, míg a többié órában, napban, hétben fejezhető ki!

Szárazföldi ökorendszerek megtartása

Az adottságként „elfogadott” vízi ökorendszerrel szemben a felhagyott bányató körül a szárazföldiek bővítésére javaslatot dolgoztunk ki. Eltérő jellege miatt külön foglalkoztunk a „nedves” és a külön a „száraz” biotópokkal.

Nedves biotópok

Természetvédelmi szempontból a Görbeér egykori medrét, a terület mély fekvésű déli részét igen értékesnek ítéltük. A viszonylag nagy kiterjedésű, időszakosan vízzel borított rétet jelen állapotában javasoltuk megőrizni. Mindössze a terület megközelítésére terveztünk utakat. A felület a ritkán előforduló növény- és állatfajoknak egyaránt kedvező életteret jelent.

A nedves és a vízi biotóp közötti átmenetet képez a tervezett „tocsogó”. A tó vízszintingadozásával érintett felület feltöltődését meg kell akadályozni. A sekély víz és a tó közötti átjárhatóságot talpfákból épített út átvezetésével oldottuk meg. A nedves biotóp a növények mellett siklók, rákok, békák, valamint madarak élet és táplálkozóhelyét jelentheti (202. ábra).

202. ábra - Javaslat a partok kialakítására (Csemez–Földi: Görbeéri bányató tájrendezési terve, 1985)

Javaslat a partok kialakítására (Csemez–Földi: Görbeéri bányató tájrendezési terve, 1985)


Száraz biotópok

A háborítatlan, de új keletű felületeken a partikecske megtelepedése mellett gyíkok, rovarok sokasága található. A megszokottól eltérő adottságok vonzóak, ezért a tó és a 32-es közút közötti szakaszon több ilyen természetvédelmi célú helyet jelöltünk ki.

Nádsáv

A part menti nádsáv nemcsak kitűnő partvédelmet nyújt, hanem még biológiai szűrőként is fontos. A nagy kiterjedésű nád, káka, gyékény sűrű állománya védi a vizet a legjobban a szárazföldről érkező műtrágyák, olajok és az eutrofi-zálódást okozó növényi tápanyagoktól. A meredek vízpartokon nádpadka telepítését javasoltuk. A minimum 3 m széles padka 50 cm mélyen legyen a középvízszint alatt.

Füvesítés

A rendezett felszínt hatékonyan gyepesítéssel lehet megkötni. A hagyományos fűmagvetési eljárásokat extrém termőhelyeken gyeptéglázással, Derosion fűmagos gyepnemez vagy fűtext alkalmazásával lehet kiegészíteni.

A hullámveréssel (elhabolás) erodált partszakaszok rőzseművekkel védhetők. A gyepesítési eljárások hatékonyságát pedig fonatok, hálók terítésével lehet fokozni.

Vízparti fás növények

A jól gyökeresedő lágyszárúak mellett a hosszú ideig védő, gyorsan növekedő, jó sarjadóképességű, széles ökológiai amplitúdóval rendelkező fás növények jelentősége egyértelmű. Ilyenek a mézgás éger (Alnus glutinosa), a szőrös nyír (Betula pubescens), a hazai nyárak, a szárnyasdió (Pterocarya fraxinifolia), a kocsányos tölgy (Quercus robur és változatok), a mocsárciprus (Taxodium distichum) stb.

Cserjék száraz rézsűkre

A kedvezőtlen vízgazdálkodású rézsűkön is telepíthető terjedő tövű fajok a fanyarka (Amelanchier ovalis), a sóskaborbolya (Berberis vulgaris), a borsófa (Caragana frutex), a vörösgyűrűsom (Cornus sanquinea), a honos rózsafajok, a szirti gyöngyvessző (Spiraea media) stb.

Róka-hegyi bánya fejlesztése

A 254 m magas Róka-hegy jelentősen kiemelkedik környezetéből. A HÉV megálló és a hegycsúcs közötti 149 méteres szintkülönbség egy közel 50 emeletes felhőkarcoló magasságával azonos. A bányaudvar és az érintetlen felszín közötti maximális magasságkülönbség pedig eléri a 40 métert!

A Róka-hegy csúcsát és keleti oldalát elbányászták. A fél évszázada felhagyott bánya mint egy óriás szuvas fog tátong. Meredek homlokfalak, részben erodálódó rézsűfelületek, bányaudvarok és az érintetlen felszín egymásmellettisége jellemzi a felhagyott bányát.

A reliefadottságokat vetületben (203. ábra) és metszetben (204. ábra) szemléltettük. Az egymáshoz kapcsolódó bányaudvarokban a típusos kifejlődésű dachsteini mészkő látható. A homlokfalon felismerhetők a vertikális és horizontális tektonikai mozgások. Helyenként a nyitott töréseken a hajdan feltörő hévizek oszloposan képződött kalcitkristályai is előfordulnak.

203. ábra - Felszíni formációk a felső bányában (Csemez–Csillik–Tóth: A Róka-hegyi bánya fejlesztése, 1991)

Felszíni formációk a felső bányában (Csemez–Csillik–Tóth: A Róka-hegyi bánya fejlesztése, 1991)


204. ábra - Metszetek (Csemez–Csillik–Tóth: A Róka-hegyi bánya fejlesztése, 1991)

Metszetek (Csemez–Csillik–Tóth: A Róka-hegyi bánya fejlesztése, 1991)


Növényzet

A Róka-hegy és környéke növényföldrajzi értelemben a Dunántúli-középhegység flóravidékén Pilisense flórajárásába tartozik. Az előforduló lágy szárú növényekről, cserjékről és fákról Ruttkai Gábor felmérése alapján adok áttekintést. (A felvételi helyek a 203. ábrán láthatók.)

I. Mészkő-sziklagyeptársulás a homlokfalon. A terület jellemző társulása a meredek sziklaoldalakon, sziklakibúvásokban maradt fenn, növényelemei a xerofiton melegkedvelő fajok. Előfordul: Allium flavum, Centraurea micranthos, Cynodon dactylon, Euphorbia cy-parissias, Euphorbia pannonica, Helianthemum ovatum, Minnortia setacea, Potentilla arengeria, San-guisorba minor, Scabiosa ochroleuca, Sedum fajok (S.acre, S: album, S. sexangulare), Seseli hippomaratrum, Siline otites, Teucrium montanum, Thalictrum minus

II. Rombolt karsztbokorerdő jellegű társulás a hegytetőn. A bányaterület északi platóján található társulásra jellemző az igen gazdag cserjeszint és a lombkoronaszint hiánya.

Gyakoriak a szívós tüskés, tövises cserjék:

  • Cserjeszint: Cornus sanguinea, Crataegus monogyna, Fraxinus ornus (elvétve), Pinus nigra (lokálisan), Prunus spinosa, Robinia pseudoacacia (sarjak), Rosa canina, Tilia platyphyllos (1 példány)

  • Gyepszint: Anthyllis marcoce-phala, Asparagus officinalis, Aster linosyris, Carlina vulgaris, Centau-rea micranthos, Centaurea sadleriana, Cynodon daxtylon, Filipendu-la ulmaria, Galium verum, Lepidi-um draba, Silene longiflora, Trago-pogon dubiusa, Xeranthemum annuum

III. A negyedik bányaudvaron található cserjék: Clematis vitalba, Crataegus monogyna, Prunus spinosa, Rosa canina, Fraxinus ornus.

IV. A törmelékrézsű növényzete a nudum foltoktól a becserjésedő területekig széles összborítottsági skálát vesz fel. A kopasz foltok a jelenlegi kőmozgásokra, taposásra utalnak.

A pionír növények (zuzmók és mohák) megjelenése után a sziklagyepeknél is megtalálható fajok:

Euphorbia cyparissias, Euphor-bia pannonica, Linaria vulgaris, Potentilla arenaria, Sanguisorba minor, Sedum album (S. sexangulare), Teucrium chamaedrys.

Fás szárú fajok:

Clematis vitalba, Crataegus mo-nogyna, erasus vulgaris, Frangula alnus, Fraxinus ornus, Persica vulgaris, Populus nigra, Prunus spinosa, Ulmus campestris.

Védelemre érdemesnek tekintettem valamennyi ritkán előforduló tájelemet, tájképi adottságot. Veszélyeztetettnek a ténylegesen vagy potenciálisan módosítással, változtatással fenyegetett elemegyütteseket kell nyilvánítani. A veszélyeztetettség származhat emberi befolyásolásból vagy természeti jelenségből (fagy, erózió) egyaránt.

Veszélyeztetést jelent a róka-hegyi bányában

  • a növények taposása,

  • a mállékony öszleteken a sziklamászás,

  • a tüzelés,

  • a növényzet mechanikai károsítása.

Védelemre érdemesek:

  • a homlokfalak, a sziklaformációk,

  • a sziklakerti jellegű növényegyüttesek,

  • a karsztbokorerdő társulások,

  • a sziklafüves gyepek.

Tájhasználati konfliktusok

A róka-hegyi bánya „átlagos” kőbányagödör lenne, ha

  • a bányaművelés után nem maradtak volna lenyűgöző méretű és megjelenésű sziklaalakzatok,

  • a földtani képződmények nem jelentenének felbecsülhetetlen értéket,

  • a területről nem tárulna fel gyönyörű körpanoráma, s

  • a terület nem a főváros peremén és rosszul megközelíthető helyen lenne.

A kialakult helyzetben és a további megőrzési használatot feltételezve konfliktust okoz

  • a balesetveszély,

  • a környezeti ártalom és

  • a természetvédelmi-üdülési feltételek hiánya.

Az élőhely megőrzését, a geológiai értékek megtartását, a látogatók kultúrált időtöltését

  • a balesetveszély elhárításával (drótkötél kifeszítése, korlát és lépcsők építése),

  • a bejáratok kialakításával,

  • utak építésével,

  • bányászattörténeti kiállítás létesítésével,

  • a honos növények bemutatásával,

  • támfalépítéssel (törmelék felfogása, a bányaudvar sík felületének és a mállékony, erodált rézsűnek elválasztása),

  • tereprendezéssel,

  • piknikezőhelyek létesítésével,

  • növénytelepítéssel,

  • erdei bútorok elhelyezésével, esőbeálló, WC építésével lehet elérni.

A munkálatokat a balesetveszély elhárításával megkezdték. A folytatást a faültetés, az óvatos „tereprendezés”, a támfal megépítése, a padok, az asztalok, a tűzrakó hely elhelyezése (205. ábra), a bejárat, a parkoló kialakítása követte. A 206. ábrán feltüntetett rendezési javaslatokat többnyire megvalósították.

205. ábra - Piknikezőhely a bányaudvarban (Csemez–Csillik–Tóth: A Róka-hegyi bánya fejlesztése, 1991)

Piknikezőhely a bányaudvarban (Csemez–Csillik–Tóth: A Róka-hegyi bánya fejlesztése, 1991)


206. ábra - Fejlesztési javaslat (Csemez–Csillik–Tóth: A Róka-hegyi bánya fejlesztése, 1991)

Fejlesztési javaslat (Csemez–Csillik–Tóth: A Róka-hegyi bánya fejlesztése, 1991)


Lenyűgöző, félelmet keltő és vonzó, izgatóan érdekes, nehezen megközelíthető, gépkocsival nem járható az ötszintes gödöregyüttes, amelynek felső szintjei látogathatók. Geológiai olvasókönyv, pihenő-, kilátó- és piknikezőhely, sziklamászási gyakorlófal. Messziről csupasz falu tájseb, belülről sajátos téregyüttes. 1977 óta természetvédelmi terület. A tájvédelem sajátos együttese a Róka-hegyi bánya.

Gőtés-tó rehabilitációja

A Békásmegyer és Csillaghegy közötti vizenyős rét sorsa 1977-ben megpecsételődött. A lakótelep beton előregyártó helyét az egykori réten hozták létre. A felületet feltöltötték és lebetonozták. Az ELMŰ trafóállomása az erősen öszszezsugorított élőhelyet tovább csökkentette. A terület „teljes” feltöltésére „csak” azért nem került sor, mert a forrásokat, a vízfeltörést nem sikerült megszüntetni. A hegyláb és a békásmegyeri lakótelep között megmaradt a nádas, zsombékos terület. A beépítés, a feltöltés ellenére a viszontagságokat a nedves biotópban – a névadó – pettyes és tarajos gőte is túlélte.

A tó megmentésének széles körű kezdeményezését, a példamutató összefogás folyamatát érdemes részletesebben is áttekinteni. A természeti értékeket Ambrusné Kenézy Judit, Csorba László és Száraz Péter biológiatanárok felismerték. Kezdeményezésükre a Gőtés-tó védelme bekerült az Önkormányzat Természetvédelmi Koncepciójába (Lohrberer Á.– Pethő Á.– Vajda J., 1992).

A tó új keletű rehabilitálására a Guckler Károly Természetvédelmi Alapítvány kezdeményezése után került sor. Óbuda–Békásmegyer Önkormányzata (Budapest III. kerület) a nedves élőhely jelentőségét felismerte. Rehabilitációs tervet, kutató fúrásokat finanszírozott és a kotrási munkákra jelentős összeget szánva a kiviteli munkákat megrendelte. A munkák megindításában Farkas György környezetvédelmi előadónak, valamint Kondor Kálmán helybéli lakosnak elévülhetetlen érdemei vannak. A rehabilitáció Zabó Katalin, Zacskó Balázs, Zoltán Csaba tájépítész hallgatók terve alapján 1996 novemberében megkezdődött. A földmunkák első szakasza a felső tó kialakításával befejeződött.

A nedves élőhely gazdag növény- és állatvilágából a kétéltű fauna képviselőit ismertetem:

barna varangy (Bufo bufo), kecskebéka (Rana esculenta), pettyes gőte (Triturus vulgaris), sárgahasú unka (Bombino variegata), tarajos gőte (Triturus cristatus), tavi béka (Rana viribunda), zöld varangy (Bufo viridis).

A tó rehabilitációjának sikere a tájhasználati konfliktusok megszüntetésének függvénye. Konfliktust

  • a lakossági szemétlerakás,

  • a felszíni törmelék,

  • a tereprendezés hiánya,

  • a gyomnövények elszaporodása,

  • a forrás lebetonozása,

  • a csatornázás hiánya,

  • a nagyfeszültségű távvezeték léte egyaránt okozott.

Az egyetemi hallgatók három tókialakítási változatot dolgoztak ki (207., 208. és 209. ábra). Az egyes változatok várható hatásainak öszszehasonlítását a 25. táblázat tartalmazza.

25. táblázat - A három tókialakítási változat összehasonlítása

A

B

C

A1

A2

B1

B2

C1

C2

megvalósítás nehézségei

+

‑ ‑

ökológiai kockázat

+

++

‑ ‑

+

++

időtartam

+

+

+

egyszeri ráfordítás nagyságrendje

+

+

‑ ‑

+

vízfelület aránya

+

++

várható költségek nagyságrendje

+

‑ ‑


Jelmagyarázat: ‑ előnyösebb; + előnyösebb; *a költségbecslés csak hozzávetőleges, nagy léptékű

207. ábra - A változat (Zacskó Balázs: A Gőtés-tó rehabilitációja, 1996)

A változat (Zacskó Balázs: A Gőtés-tó rehabilitációja, 1996)


208. ábra - B változat (Zacskó Balázs: A Gőtés-tó rehabilitációja, 1996)

B változat (Zacskó Balázs: A Gőtés-tó rehabilitációja, 1996)


209. ábra - C változat (Zacskó Balázs: A Gőtés-tó rehabilitációja, 1996)

C változat (Zacskó Balázs: A Gőtés-tó rehabilitációja, 1996)


A hat alváltozat bármelyikének megvalósítása esetén a térség értéke

  • a rendezettség elérése,

  • az ökológiai kiegyenlítő hatás megőrzése,

  • a környezeti nevelés elősegítése,

  • a közparki rendezés bizonyos mértékű „pótlása”,

  • a természetvédelmi szempontok érvényesítése miatt egyértelműen növekedni fog.

Az első ütemben a rehabilitáció alapvető feltétele, a felső tó kialakítása megtörtént. A kiemelt 1000 m3-nyi föld a helyszínen, terepplasztikai elvek érvényesítésével kerül elterítésre.

A felső tó kialakult (210. ábra), és betelepítés után illeszkedik a nedvesbiotóp adottságokhoz (211. ábra).

210. ábra - A Gőtés-tó rehabilitációjának első ütemében a felső tavat kialakították

A Gőtés-tó rehabilitációjának első ütemében a felső tavat kialakították


211. ábra - A tó formája és a ligetesen telepített növényzet természetszerű hatást kelt

A tó formája és a ligetesen telepített növényzet természetszerű hatást kelt


A Gőtés-tó rehabilitálására vonatkozó javaslatok összegzését a 26. táblázat tartalmazza.

26. táblázat - Javaslatok a tények és a várható hatások figyelembevételével

Sorszám

Tény

Javaslat

Várható hatás

1.

A tó és környéke „szemetes"

A hulladék elhordása

Tiltó táblák elhelyezése

A terület rendezetté válik

A gyomnövények visszaszorulnak

A víz minősége javul

A biodiverzitás nő

A tó és környezete szebb lesz

2.

A felszín rendezetlen (de rendszeresen kaszált)

A terület rendezetté tétele

A terület bekerítése Védő fásítás kialakítása

3.

A vízháztartás labilis

Felmérés a vízháztartás jellemzőiről Vízrendezési terv készítése

A Honvéd utcai és Hegyláb utcai rézsűk megkotrása

A vízháztartás stabilabbá válik

A vízszint emelkedése és állandósulása

A nedves élőhely fennmaradása

A flóra és a fauna stabilizálódása

4.

A víztest túlzottan kicsi

A víztest növelése (mélység és felület)

Az élőhelyi feltételek kedvezőbbé válása

A kiszáradás veszélyének csökkenése

A tájképi potenciál növekedése

5.

Az átalakítás időpontja kulcsfontosságú

Földmunkák nyugalmi állapotban (késő ősz vagy kora tavasz) végzése

A fauna és a flóra kisebb mértékű sérülése

Az élővilág gyorsabb regenerálódása

6.

A Hegyláb utca nincs csatornázva, szennyvíz jut a területre

A csatornázás mielőbbi megoldása

A tó eutroficiójának lelassulása

A N- és P-kedvelő gyomvegetáció visszaszorulása

7.

A terület gyomvegetációval fertőzött

Az egyéves gyomnövények visszaszorítása magérés előtti kaszálással

Az évelő gyomnövények gyöktörzseinek mechanikai eltávolítása

Az értékes flóra elszegényedése megáll

A helyi növényzet megtartja uralkodó szerepét

A terület rendezettebbé válik

8.

A meredek rézsű nem állékony. Az elhabolás elleni védelemre szükség van

Szakszerű rézsűkialakítás

Meredek rézsűk megkötése

Mérnökbiológiai módszer alkalmazása

A balesetveszély megszüntetése

A parti erózió megelőzése

Az élethelyi feltételek bővülése

9.

A terület látogatók fogadására nem alkalmas

Berendezések (stég, asztal, pad, esőtető, hulladékgyűjtő) kihelyezése

Növénytelepítés

Esztétikai értékek növekedése

A pihenés, a környezeti nevelés feltételei javulnak

Az összkép rendezetté válik

10.

A felvilágosítás hiányos

Korlát, kerítés építése

Figyelmeztető és információs táblák elhelyezése

A sitt, a fa és -nyesedék és a kaszálék lerakásának esélye csökken

Nagyobb ismeret = fokozottabb védelem

Környezeti nevelés fejlesztése


Állatátjarók

Az élőhelyvédelem egyik feltétele, hogy a nyomvonalas létesítmények (főleg az utak) ne jelentsenek halálos veszedelmet az állatok számára. A nagyvad áthaladását kerítéssel korlátozzák. Megoldást a szintben átvezetett, 100 méter szélességű, fás növényekkel betelepített hidak jelentenek. Példaképül szolgálhat a Hegyeshalom–Bruck közötti autópálya szakasz, amelyen hat állatátjáró hidat építettek.

Az apróvad és a kétéltűek életét és áthaladását, valamint a balesetek csökkentését alagutak építésével lehet elősegíteni. A kétéltűeket veszélyeztetik leginkább az autópályák. A több száz, sőt néhány ezer méteres utat mindenképpen megteszik a peterakó és a telelőhely között. Kísérleteket nálunk is végeztek az autópályák tervezésekor elsősorban a kétéltűek megmentésére. Reméljük mielőbb megépülnek nálunk is az első varangyátereszek (212. és 213. ábra).

212. ábra - Alagút és kerítés elhelyezési megoldás

Alagút és kerítés elhelyezési megoldás


213. ábra - Q–200-as polymerbeton alagút bejáratának kialakítása (Puky–Vogel: Környezeti hatásvizsgálat az M3-as autópálya nyomvonalán, 1993)

Q–200-as polymerbeton alagút bejáratának kialakítása (Puky–Vogel: Környezeti hatásvizsgálat az M3-as autópálya nyomvonalán, 1993)


Összegzésként látható, hogy az élőhelyvédelem sajátos tájvédelmi, ha úgy tetszik tájrendezési feladat. Olyan tájrendezési feladat, amelynél az ökológiai szemléletnek kell dominálnia. Az élőhelyek védelmét többnyire valamilyen fejlesztéssel párhuzamosan lehet megvalósítani.

Az ökológiai szemlélet megköveteli, hogy a beavatkozások során ne csak egyes adottságokkal foglalkozzunk, ne csak az egyes tájelemekre gyakorolt hatásokat vizsgáljuk, hanem a közvetlen kölcsönkapcsolatok, a hatásmechanizmusok feltárásával a társadalmi-gazdasági következményekre is utaljunk.

A korszerű ökológiai felfogást úgy lehet érvényesíteni, hogy az új adottságok fenntartására a műszaki megoldásokra visszaható szabályozási célokat kell érvényesíteni. Az ökológiai hatásmechanizmus és főbb érvényesülési módja miatt célszerű a vízi és a szárazföldi ökoszisztémák önálló egységenkénti kezelése.

Az utóbbi nyilvánvalóan a tervezési terület határait jóval meghaladó távolságra is kiterjed.

Tájsebek gyógyítása

A bányászat a legdrasztikusabb beavatkozás a tájszerkezetbe, a tájháztartásba. A nyersanyagok hasznosítása céljából a felhasználási hely közelében kő-, homok- és agyagbányákat nyitottak, előfordulási helyükön mészkövet bányásztak. A tőzegbányáktól a visontai külfejtésig, a Budapestről is jól látszó felhagyott Mátyás-hegyi kőfejtőtől a Naszályon működő hatalmas bányáig különböző méretű tájsebek keletkeztek. Vannak, amelyek után óriási gödrök, mások felhagyásakor bányatavak maradnak. A mélységi kitermeléskor külső hányók, a megsüllyedt felszínen pedig horpák keletkeznek.

Bányászat

Meddőhányók, depóniák, horpák, gödrök, zagyterek … az eredményes bányászati tevékenység következményei, a bányautótájak megszokott kísérőjelenségei. Egyesek uralják környezetüket, mások csupán láthatók, érzékelhetők. Olyanok is akadnak, amelyeket csak a szakember, vagy az ott élő ismer fel.

Az „illeszkedő” meddőhányókat rekultiválták vagy azokat évtizedek során benőtte a növényzet. Vannak véggödrök, amelyek szárazon tátonganak és vannak, amelyek vízzel feltöltődtek és fürdésre, horgászásra hasznosítottak.

A bányászat agresszív, a mező- vagy erdőgazdaságilag hasznosított felület többnyire passzív. A bányászat során tartósan vagy véglegesen megszűnik az elsődleges hasznosítási forma:

  • a termesztés feltételei korlátozódnak, vagy megszűnnek,

  • épületeket kell lebontani, utat, vezetéket áthelyezni stb.

Badacsony, Bél-kő, Esztramos, Naszály, Szársomlyó, Visegrád… felhagyott és működő kőbányák helyei. Badacsonyban és Visegrádon a tájképi hatások miatt már évtizedek óta nem fejtik a követ. Szársomlyón keresik a helyettesítő megoldásokat, a Bél-kő és az Esztramos sorsa végleg megpecsételődött. Hasonlóan a Zalahaláp-hoz, ahol az egykori bazaltkúpra már csak a korabeli fényképek emlékeztetnek. A Káli-medence északkeleti csúcsa, a Hegyestű egy része szerencsére megmaradt.

Vasútépítési vállalkozók 1879-ben a Rudas fürdő mögül 5000–8000 m3 sziklát akartak töltéseikhez elhordani. A Közmunkatanács vegyes bizottságot küldött ki. A bizottság megállapította, hogy a sziklacsoport eltávolítása a fürdők forrásaira nem lesz káros hatással, s az erőd védelmi képessége sem gyengülne, a Gellérthegyen nagyobb kőtömeg bányaszerű kitermelése „szépészeti szempontból” nem engedhető meg. A Gellérthegy elhordását megakadályozták.

A felhagyott bánya, legyen az száraz gödör, tó vagy meredek depónia „senki földjeként”, szabad prédaként egyformán vonz állatot, növényt és embert. Hulladéklerakástól filmezésig, horgászástól lőtérig minden található a bányautótájakon. A tanúhegyen okozott károk örökre tanúsítják az adott kor ember-természet kapcsolatát, a társadalom szemléletét.

A bányák többségét – főként a nagyvárosok közelében lévő agyag-, homok- és kőbányákat – feltöltik, kommunális hulladéklerakó helyül használják. A lakott helyektől távolabb fekvő évezredes bányák közül néhánynak (Brigetio melletti és az Ezüsthegyi római kőfejtő) ma is láthatók homlokfalaik.

A külszíni barnaszén, a lignit, a bauxitbányák gödreibe a meddőt visszatöltik. A véggödrökben gyakran pernyét, zagyot és egyéb mellékterméket is elhelyeznek.

A bányák utóhasználata, a bányautótájak hasznosítása azok kiterjedése, fekvése, a gazdasági cél, a kitermelési technológia függvényében igen sokféle lehet:

  • mezőgazdasági,

  • erdészeti,

  • vízgazdálkodási,

  • halászati,

  • természetvédelmi,

  • üdülési,

  • feltöltési,

  • beépítési (lakó vagy üdülő épületekkel),

  • ipari és

  • egyéb.

Az „egyéb” használatként a katonaitól a kutyaidomító telepig, a piknikezőhelytől a közpark létesítéséig igen széles körű megoldások ismeretesek. A hegyvidéki kőbányaudvarokban az állatok téli etetése, parkolók kialakítása és beépítés egyaránt előfordul.

A bányák mindig is kettős értelemben kerültek az érdeklődés középpontjába.

  • Az egyik oldalon a természeti erőforrások kitermelésével, a racionális tájhasználattal összefüggésben.

  • A másik oldalon a környezetet ért káros hatások, a porszennyezés, a robbantás, az élővilág-pusztítás, a vizuális ártalom, a karsztvíz-veszélyeztetés, a talajvízszennyezés, a kitermelt anyag szállítása miatt.

Valamennyi esetben – pro és kontra – az ellentétes nézetek gazdasági, társadalmi érvek hangoztatásával csaptak össze.

Az ország különböző helyein lévő bányák bemutatásával adok áttekintést a tájrendezési feladatokról, lehetőségekről, javaslatokról. Minden esetben az adottságokból és az utóhasználati célból kell kiindulni.

Visonta, a nyugati bánya vég-gödre

A település külterületének jellegét döntően befolyásolja, hogy bányautótájak közé ékelődött. Közigazgatási területének több mint egyharmada művelés alól kivett terület: bányatelek, zagytér, üzemi terület. Visonta általános rendezési tervének készítésekor 1987-ben döbbentem rá a beavatkozás mértékére, a véggödör utóhasználatának bizonytalanságára.

A nyitógödörből kitermelt meddővel az eredeti felszín fölé magasodó külső hányót képeztek. Az óriási depónia, a meredek rézsűkkel kialakult mesterséges hegy („műdomb”) kétséget kizáróan igen jelentős tájszerkezet-változást okozott. A lankás dombok helyén depóniákat és sík felületeket hoztak létre. A nyugati véggödör minden eddigi változást felülmúló hatású. Az 50–60 méter mélységű gödör akár szárazon, akár vízzel feltöltődő állapotban teljesen újszerű ökológiai és vizuális adottságokat jelent. Az 1990-ben befejezett művelés után visszamaradó óriási tájseb utóhasználatának tervezése összetett tájrendezési feladat.

A „legolcsóbb” utóhasználatot, a pernyeelhelyezést, azaz a feltöltést sikerült megakadályozni. Éppen eleget szenved(ett) Visonta a település fölé magasodó keleti zagytér fekete poraitól, a nyugati bányából érkezett sárga porfelhőktől, a forrás elapadásától, az éjjel-nappal dübörgő teherautóktól.

A „legrosszabb“, a pernyeelhelyezési utóhasználat veszélye 1989-ben elmúlt. A „legjobb”-ra, a tókialakításra, a vízi-üdülési bázis létrehozására azonban sajnálatosan nem került sor.

A véggödör többcélú hasznosítását a térségben élő lakosok elképzeléseinek, valamint az érdekelt igazgatási, szakhatósági érdekeinek összehangolásával kellett volna előirányozni. Az egyoldalú üzemi, valamilyen szélsőséges ágazati, hatósági, vagy lakossági érdek megvalósítása egyaránt káros és érdekellentétes eredményre vezetett volna. A sok gyarló gazda között még a „senki földjének” tekintett bányautótájon is ritkán születik elfogadható kompromisszum. Tájökológiai, tájszerkezeti, területhasználati, tájesztétikai szempontból elfogadható konszenzust valamennyiük kötelessége elérni. Nem szabad megfeledkezni, hogy

  • a távlati hasznosítás potenciális feltételeinek megteremtése valamennyiünk kötelessége,

  • a bányautótájak rendezésekor az egyik legfőbb erény a türelem.

A véggödör utóhasználatának alakulása a sokat szenvedett Visonta életében meghatározó volt. Az utóhasználatot

  • a véggödörben összegyűlő víz mennyisége és minősége,

  • a rézsűk meredeksége és állékonysága, valamint

  • a fejlesztési célhoz szükséges akarat (szemlélet, pénz) határozza meg.

A véggödör formája technológia diktálta adottság. Azon lényegesen változtatni irreális kívánalom. A vízzel feltöltés sokáig reális változat volt. Ökológiai szempontból a kör alakú mesterséges tó feltétlenül kedvezőbb a hosszan elnyújtottnál. A „keskeny” tó ívelt partvonalú kialakítása pedig sokkal jobb az egyenes vonalúénál, ezért az egyenes vonalú tó kialakítása helyett az ívelt vonalút javasoltuk .

Kiinduláskor elfogadtuk az előzetesen becsült feltételeket, amelyek szerint

  • a tó vize kiváló minőségű,

  • megfelelő mélységű és

  • minimális (1–2 m) vízszint-ingadozású lesz. Az öntözési utóhasználatról már a tervezés során le kellett mondani a rézsűk állékonyságának veszélyeztetése miatt.

„A legnagyobb biztonságot jelentő üdülési célú felhasználás feltételei nem teremthetők meg. Különösen kritikus az északi hányóoldal, ahol a vízszint emelkedésekor úgynevezett ülepedéses folyással kell számolni, mely gyors és nagymértékű, több száz méterre kiterjedő rézsűcsúszással járhat. Ezért várható, hogy a vízszint emelkedésekor körülbelül 5–10 éves időtartamra ezt a területet le kell zárni” (Mátraaljai Szénbányák 3102–74/1989. okt. sz. 2. old.).

Az idézet három lényeges megállapítást tartalmaz. Kettővel azonosultunk; az északi oldalon rézsűcsúszással kell számolni, és ezt a területet 5–10 évig le kell zárni. Az első megállapítást, amely szerint az „üdülési célú felhasználás feltételei nem teremthetők meg” – vitattuk. Elegendő ellenérvként az anyag egyetlen mondatát idézni: „Elvileg nem zárandó ki az üdülési, pihenési célú felhasználás sem, ez azonban további rézsűlaposításokat, újabb területek kisajátítását igényelné” (3. oldal).

Az akkori ismereteik és a véggödör várható alakulása alapján kétséget kizáróan a vízi-üdülési utóhasználat tűnt ideálisnak. A megvalósítást illetően azonban anyagi „áldozatot” vállalni senki sem akart vagy tudott. Valamennyi érintett egyetértett azzal, hogy a térségben egy jó vízminőségű tó mindenki számára vonzó, de

  • a Mátraaljai Szénbányák Vállalat csak a jogszabályokban előírtakra (állékony rézsűk kialakítása, rekultiváció) kötelezett,

  • a Visontai Tanácsnak nem volt anyagi lehetősége egy hosszú évek múlva megvalósuló és pontosan alig meghatározható utóhasználat támogatására,

  • a vízszintet csökkentő kutak regionális vízellátásba kapcsolása, a védőtávolságok betartása ellentétes az intenzív üdülési használattal.

Érdemes mindhárom megállapítással részletesebben is foglalkozni. A motiváció így válik világossá:

1. A Mátraaljai Szénbányák Vállalat 1988-ban 600–700 eFt-ot fizetett hektáronként a művelésből kivonásért a földvédelmi alapba, mintegy 300 eFt-ot a kártalanításért. A bányászati tevékenység befejezése után a tereprendezés újabb 300 eFt-ot emésztett fel hektáronként. Tehát hektáronként 1,2–1,5 millió forintba kerül a Vállalatnak a kitermelés lehetősége. A rézsűállékonyság bizonyos értelemben viszonylagos. A „meredekebb” és a kevésbé „meredek” rézsű egyaránt lehet állékony. A 19°-os és a 15°-os ellaposítás közötti különbség viszont 50 millió forint!

2. A bánya Visonta Nagyközségi Tanácshoz tartozott. Elvben, illetve az önkormányzat megalakulása esetén a tanács „saját” területének korlátlan ura lehetett volna. A gyakorlatban a tanácsnak a napi, égető feladatok elvégzésére is alig volt lehetősége. Érthető, hogy egy bizonytalan kimenetelű, hosszú távon hasznosuló utóhasználat támogatására képtelen volt.

3. Az ivóvíz egyre nagyobb kincs. Vízhiányos térségben a vízszintsüllyesztő kutak hozamának ivóvízkénti hasznosítása kézenfekvő. Az ÉVIZIG ezért megkezdte a kutak bekapcsolását a regionális vízműhálózatba. Nyilvánvaló, hogy a Köjál vízminőséget veszélyeztető tevékenységet a kutak közelében nem engedélyez.

A kör így bezárult. A véggödör utóhasználatát illetően a mérleg

  • egyik oldalán a „paradicsomi”, üdülési utóhasználat,

  • a másikban az ivóvízellátás állt.

Mindkettő közérdek. Másképpen fogalmazva a képzetbeli mérleg

  • egyik serpenyőjét az üdülési utóhasználat, míg

  • a másikat a gazdasági korlátok, a pénz hiánya húzta, terhelte.

Ugyanis, ha lett volna elegendő „pénz”

  • az ivóvízellátáshoz újabb kutakat máshol is lehetett volna fúrni (kb. 2 millió Ft/kút),

  • a rézsűk ellaposításához újabb területet lehetett volna igénybe venni,

  • a többletföldmunkák elvégzésének nem lett volna akadálya.

A Thorez Bányaüzem a Nyugati bánya véggödrének újrahasznosítási tervezésére kétszer – 1989 júniusában és szeptemberében – készített előzetes tanulmányt. A számtalan jó és részletes elképzelés méltatásától eltekintek. Helyette a többcélú utóhasználat potenciális biztosításának szükségességét hangsúlyozom. Abból indultam ki, hogy a vízparti hasznosítás lehetőségét el lehet érni, s ehhez csak a nőtt földön, azaz a déli oldalon van mód.

Elleneztem az egységesen 19°-os ellaposítást (a változat) éppen úgy, mint az egységesen 15°-ost (b =NDK változat[29]). Elképzelhető volt, hogy lesznek partszakaszok, amelyek 19°-nál meredekebben is megállnak, s kell olyanokat is kialakítani, ahol a várható legkisebb vízszint alatt két méterrel is mind-össze1:4–1:5-ös a rézsűhajlás

A véggödör utóhasználatára, a realitások függvényében tájrendezési vagy részletes rendezési tervet kell készíteni. Az érdeklődés felkeltésére olyan alternatívát (214. ábra) mutattunk be, amely hosszú távra biztosíthatja a természetvédelmi, a környezetvédelmi és az üdülési fejlesztési igényeket. A másik alternatíva (215. ábra) a műszaki megoldást tartalmazza, a kutakat védő területnek, illetve a véggödör déli oldalának vízvédelmi területté nyilvánításával. A 200–250 m távolságra lévő kutaknál az 50 m sugarú védőterületek „között” még elegendő felület maradna pl. üdülési hasznosításra is. Kérdés viszont, hogy elegendő-e az 50 m-es terület, illetve van-e garancia „teljes” védettség esetén az ivóvíz minőségének hosszú távú megőrzésére.

214. ábra - Funkcióséma a véggödör többcélú utóhasználatára

Funkcióséma a véggödör többcélú utóhasználatára


215. ábra - A véggödör ivóvízvédelmi utóhasználata

A véggödör ivóvízvédelmi utóhasználata


Összegezve a gondolatokat, a tapasztalatokat:

  • A többcélú utóhasználat potenciális feltételeit, elsősorban a rézsűk kialakítását legcélszerűbben a kitermelő gépekkel, azaz a termelés befejezése előtt lehet megvalósítani.

  • A rombolt felületeken a türelemre nagy szükség van, az erőltetett intézkedések bizonytalan kimenetelűek.

  • Az anyagi-technikai lehetőségek jelentős javulása esetén sem fognak a fák utódaink életében gyorsabban növekedni, ezért a növénytelepítést a lehető leggyorsabban meg kell kezdeni.

A jogszabály nem mentsvár. Jóllehet a jogszabályokat be kell tartani, nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy valamennyi jogszabály az előkészítése idején fennálló szakmai-társadalmi viszonyokat tükrözi. Gyakran ezért már megjelenésük pillanatában korszerűtlenek lehetnek.

Sajnálatosan és jobb híján a hazai joggyakorlat is rendeletekre épül, olyanokra is, amelyek már kihirdetésükkor túlhaladottak voltak; nem is beszélve a több évtizeddel ezelőttiekről.

Paradox helyzet. A jogszabály betartása kötelező, de mennyire érdemes adott térség fejlesztését elavult jogszabályokra hivatkozva meghatározni, illetve szabad-e az elavult rendeleteket, a végrehajtási utasításokat mindenáron betartani?

Javasoltam, hogy a véggödör utóhasználatára valamennyi érdekelt megkeresésével készüljön részletes rendezési terv, amely akár precedenst teremtve olyan megoldást tartalmazna, amely a visontai lakosok évtizedes szenvedéseit valamelyest kompenzálhatná.

Javasoltam, hogy a véggödör utóhasználatának meghatározására állami támogatással precedenst teremtve szakmai-társadalmi bizottságot hozzanak létre, amely a többcélú használat módjának eldöntésére hivatott és lehetősége van a megvalósítás kikényszerítésére.

(Nem szabad megfeledkezni, hogy minden tiszta vizű tó vonzza a fürdőzőket és FÜRÖDNI TILOS tábla elhelyezésével az életveszély nem szűnik meg, csak a felelősség hárul el.)

Pernyekazetta rekultivációja

A pernyekazetták rendszeres locsolása kétséget kizáróan csökkenti a por keletkezését. A pernyekazetták magasságának további növelése a belterülettel határos térségben a potenciális porforrás tartós fenntartását jelentette volna. A kazetták töltésének idején semmiféle garancia sincsen a fekete viharok kialakításának megakadályozására. Márpedig az évtizedek óta sanyargatott visontai lakosoknak is joguk van a tiszta levegőre, a ruhák szabadban való szárítására, a pormentes környezetre.

Preventív intézkedésekkel, azaz a pernyekazetta további feltöltésének abbahagyásával és a felület gyors rekultivációjával viszonylag gyorsan (néhány év alatt!) és hatékonyan meg lehetett volna a porforrást szüntetni. A pernyekazetta káros levegőszennyező hatásának mérsékelésére a belterülettel határos oldalon széles véderdősáv, az egyes teraszokon legalább fasorok azonnali telepítését javasoltuk. A teraszokon a fák ültetését termőföldréteg ráhordásával (minimum egy méter), az első években rendszeres locsolással kell megoldani.

Csak hatékony, a teraszokat is beborító véderdő kialakításával lehet Visontán a minimális emberi létfeltételeket létrehozni!

  • Javasoltam a pernyekazetta település felőli oldalán 100 m szélességben a további feltöltés abbahagyását és a sáv rekultivációját.

  • Javasoltam a 100 m szélességű sávban és a belterület határain véderdő, a kazetta teraszaira kettős fasorok telepítését.

Rézsűk, homlokfalak rendezése

A szelíd lankákat, a szőlővel borított domboldalakat Visonta körül a meredek erodálódó rézsűk váltották fel. Az eredeti felszínnél magasabb depóniák esetén rézsűk, az eredetinél alacsonyabb platók határoló vonalán homlokfalak keletkeztek. Jóllehet a nőtt felszínű homlokfal állékonyabb a meddőből kialakított hányók rézsűinél, mindkettő nagy szintkülönbségű, ökológiailag sérült, erózióra hajlamos felület.

Nem lehet megnyugtató a magasodó rézsűk szorító hatása alatt élni. Márpedig Visonta belterületét északnyugat felől a Nyugati bánya, északkelet felől a Keleti bánya hányói, míg keleti irányból a zagytér veszi körül. A hányók a település ökológiai adottságait befolyásolták:

  • Megváltozott a hideg levegő természetes irányú lefolyása, a belterületen gyakrabban keletkezik hideglevegő-tó, ezért növekedett a talajközeli fagyveszély.

  • A magasabban fekvő hányókról, pernyekazettáról elfújt por az alacsonyabban fekvő belterületen ülepszik le, a jelentős szintkülönbség miatt a pormegkötés, a véderdő telepítés hatékonysága lényegesen kisebb.

  • A meredek és fedetlen rézsűkről erodálódó meddőanyag a vízfolyásokat feltölti, az út menti árkokat eltömi.

Javasoltam a rézsűk állékonyságának biztosítását, mielőbbi hatékony mérnökbiológiai módszerekkel történő megkötését.

A domborzati adottságok változatossága, illetve a kitermelt felületen visszamaradó platók sík jellege és a véggödör ténye miatt a nyugati bánya nyugati, déli és keleti oldalán különböző szintkülönbségű és jelentős hosszúságú homlokfalak keletkeztek. A homlokfalak az állatok mozgását, a levegő áramlását akadályozó ökológiai és szembetűnő vizuális határoló vonalakat képeztek. A meddő szállításának és elhelyezésének technológiai kötöttsége és a minél nagyobb mezőgazdasági területek kialakításának igénye miatt a kitermelés után hatalmas sík platók maradtak vissza.

A homlokfalak minél meredekebben hagyása úgy tűnik közérdek, nagyobb lesz a szántó, kisebb a tereprendezési költség és kevesebb a rekultiválandó felület. Az állékony rézsűk meredekek maradhatnak, de fenntartásuk sokkal körülményesebb. Megkötésük, erodálódásuk megakadályozása az előirányzott biológiai védelem esetén eredményes lehet.

Nagyharsányi kőbánya

Az akkori Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal felkérésére 1986-ban szakvéleményt készítettem a PANNOLIT Kőbányászati Vállalat Nagyharsányi üzemének bányaművelési és tájszabályozási koncepciójáról. Célom a tájrendezési szempontok „kiegészítése” és a zárógödör tájba illesztésének elősegítése volt.

Hosszú időnek kellett eltelni a felismerésig: az egykori szabad javak már nem szabadok, a tájpotenciál sem kimeríthetetlen. Meghatározott fejlettségi szint, azaz egy bizonyos tájhasznosítási fok elérése, illetve a környezeti ártalmak fokozódása, valamint az üdülési mobilitás általánossá válása következtében az „érintetlen felületek” és egyes természeti adottságok felértékelődtek. Így történt ez Szársomlyó estében is.

Egyedi táji adottság + természeti érték = védelmi kötelezettség. A képlet logikus. De legalább ennyire az a „másik” oldalról is: jó minőségű mészkő + könnyű kitermelhetőség = gazdaságosság, gazdasági érdek.

A pannon táj védelme is gazdasági, sőt nemzetgazdasági érdek, természetesen az a kohászati és a cukorgyári adalékanyag előállítása is. A népgazdasági érdekek leple alatt érdekellentétek alakultak ki, amelyek tájhasználati konfliktust okoznak.

Mi ér többet?

  1. A tonnákban kifejezhető mészkő vagy a szársomlyói „haszontalan” karsztvidék azzal a néhány „gazzal” az oldalán? (az utóbbi sajnos egy „környezetvédelmi” osztályvezető megfogalmazása). Illetve:

  2. A szársomlyói tájkép, a magyar kikerics (Colchicum hunga-ricum) legnagyobb előfordulási helye vagy a „mindenhol” megtalálható mészkő?

Mindez nézőpont kérdése! Dunaújvárosnak nyilván a mészkő, a botanikusnak a kikerics, az üdülőnek a tájkép megőrzése a fontosabb. A gyár nem állhat le, de a XX. század végén egy védett növényfaj egyetlen előfordulási helyét megszüntetni mégsem lehet!

Van-e kompromisszum? S mi ér többet? Illetve megéri-e, gazdaságos-e a „termelés” a messzebbről szállított mészkővel?

A helyi, az ágazati érdek- és értékhatárokat kinőtte a nagyharsányi bánya. Országos üggyé vált a Szársomlyó megmentése. A beavatkozás mértéke meghaladta a semleges tűrőképesség, a honszerető állampolgár és a környezet- és természetvédő szakemberek „ingerküszöbét”.

A kőbányát azonban nem lehet az egyik napról a másikra bezárni. A bányában dolgozók sem élhetnek meg – legalábbis nem most és nem ennyien – a természetvédelemből. A mészkövet felhasználó vállalatoknak is meg kellene találniuk a helyettesítő nyersanyagforrást.

Minden ment, megy a maga útján. Mindenki végezte a dolgát: a PANNOLIT munkalehetőséget adott és termelt, a szállítók szállítottak, a felhasználók a mészkövet hasznosították. Szársomlyó egykor kies „cukorsüveg formájú magas hegye” (Fényes, 1851) pedig tűrte, hogy bányásszák. És a folyamat folytatódhatott volna egészen addig, amíg a mészkőre szükség van, amíg a hegy el nem fogy. Hasonlóan a Haláphoz, az Esztramoshoz, a Bélkőhöz.

Mégis … a Dunakanyarban a visegrádi andezitbányát a 60-as években, a badacsonyi bazaltbányát a 70-es években bezárták. A Hegyestű 1/3-a megmaradt.

Magyarország egy-egy tájrészlete felértékelődött. Bizonyos fáziseltolódással, de rájöttek, rájöttünk arra, hogy a visegrádi „királyok tája és tájak királya” többet ér, mint a kitermelt andezit. A balatoni táj Badacsony nélkül nem képzelhető el, hiszen a hegy örök tanújegye is az adott időszak társadalom-természet kapcsolatának.

Elgondolkodtató, hogy a Bakonyban a bauxit kitermeléséhez kétévente Balatonnyi vízmennyiséget szivattyúztak ki. A bányászat a világhírű hévízi meleg források hozamára, hőmérsékletére is kedvezőtlenül hatott.

Jogos lehet a kérdés: zárjunk be minden bányát, ha védeni akarjuk a honi tájat? Ez természetesen képtelenség, fejlődésellenes lenne.

Valamit valamiért! Szársomlyót a racionális ipari termelésért feláldozni vagy Colchicum hungaricum-ot óriási anyagi áldozatok árán menteni? A két szélsőség között számtalan átmenet van. Minden megoldás valamilyen kompromisszum eredménye. S ami ma elfogadható, vajon azt néhány évtized múlva is annak fogják utódaink tartani? Sajnos ma a mészkő ér többet!

Úgy tűnhet az eddigiekből, hogy a mérleg egyik serpenyőjében a „műrevaló” ásványvagyon, a másikban a kikericcsel szimbolizált természetvédelem, tájvédelem áll. Ugyanakkor csak a bányászati kitermelés során kerülhet elő számtalan „kincs”: őslénytani lenyomat, állati csont, barlang, ásvány (Pálvölgyi-cseppkőbarlang, Sámuel koponyacsontja stb.).

A homlokfalak a földtani felépítés óriási metszetei, amelyek a bánya felhagyásakor a környezetével teljesen ellentétes adottságú tájelemeket eredményeznek:

  • a lejtők túlsúlyával jellemezhető dombvidéken közel vízszintes bányaudvart és a legmeredekebb természetes sziklafalhoz hasonló homlokfalat,

  • az egyhangú sík vidéken kimagasodó meddődeponiákat, rézsűket és a véggödrökben gyakran vízfelületet.

A megszokottól merőben eltérő ökológiai adottságok; az arid déli fal, a fakadó vizes északi, a megközelíthetetlen fészkelőhely, a búvóüreg és a víz mind-mind egy-egy újabb potenciális élethelyet, újabb életközösségek kialakulásának feltételeit jelenti.

A vizuális hatások sem lebecsülhetők. A katlanszerű bányagödörben egészen más a térélmény, mint a korlátozatlan kilátást nyújtó bányaperemről.

Új vizuális kapcsolatok, átlátások, együttlátások keletkeznek, amelyeknek látványát – a rézsű, illetve homlokfal meredekségétől függően – a fás növényzet nem, vagy alig korlátozhatja.

Az elmondottakból is látható, hogy a bánya nyitása, üzemeltetése szükségszerű: népgazdasági érdek, és egyúttal a tájhasználati konfliktusok egész sorának forrása. A bányászati tevékenység helyszínén tájrombolás, máshol az építés alapja. Új bányát nyitni sem könynyű, de működőt megszüntetni még nehezebb.

A nagyharsányi bánya üzemeltetésénél egyértelmű a „mit miért”. A védelemre méltó táj, tájkép, ökorendszer, növényfaj jelentősége éppúgy túlnőtt a lokális hatáskörön, mint a kitermelt mészkő haszna. Az országos jelentőségűvé vált ügynél körültekintő megoldást kell találni, nem megfeledkezve arról, hogy „valamit valamiért”. Arra is gondolva, hogy mészkő sok helyen van, míg a szársomlyói pannon táj egyedi.

Tájba illesztési lehetőségek

Az ökológiai és a tájesztétikai elvek előtérbe kerülését a Bélkő, az Esztramos és a Szársomlyó körüli, olykor igen indulatossá vált viták jelzik, amelyeken gyakran elhangzott a „tájba illesztés” is.

  • Lehet-e több millió m3 kitermelése után egy bányagödröt tájba illeszteni?

  • Egyáltalán mit jelent a tájba illesztés?

Nyilvánvaló, hogy célszerűbb lenne a létesítményeket „tájba illesztve” tervezni, megvalósítani, mint utólagos „tájba kozmetikázással” kísérletezni. „Gyógyítási” lehetőséget a terepplasztika és a növénytelepítés jelent. Egy kőbánya esetében tájba illesztést jelentenek a művelés közbeni tevékenységek és az utólagosan végzettek egyaránt.

  • Hosszú idő alatt keletkezett bányagödröket lehet-e tájba illeszteni?

  • Egyáltalán szükséges-e tájba illeszteni?

  • Beszélhetünk-e a kőbányák utótájainak rekonstrukciójáról?

A kérdésekre nehéz egyértelműen választ adni. Mindig a táji sajátosságoktól függően kell a tájba illesztés módját, a tájrekonstrukció fokát eldönteni. Minden táj karakteres, ezért egyedi. Az uniformizálásra való törekvés rendkívül veszélyes.

Kőbánya tájba illesztésével az eredeti állapotnál kedvezőbb hatás is elérhető, a táj változatosabbá, a tájkép gazdagabbá tehető.

A kőbányák tájba illesztése alapvető követelmény. Kőbányát az élet- és balesetveszély, továbbá a környezeti ártalom megszüntetése érdekében feltétlenül szükséges rendezni.

Adott bánya tájba illeszthetősége a beavatkozás mértékétől függően eltérő. A tájba illesztésre vonatkozóan két esetet célszerű megkülönböztetni:

  • Amennyiben a bányát közel vízszintes területen lemélyítették, egyhangú és csak kis térségből áttekinthető helyen nyitották, a visszamaradó gödör új átlátások, kilátások lehetőségét jelenti. Ebben az esetben a tájba illesztést nem szabad a kőbányautótáj eltakarásáért végezni.

  • Amennyiben a bányaművelést szabadon álló, vagy messziről látható hegyoldalon végzik, néha a hegygerincet vagy a hegycsúcsot is elbányászva, „gyógyíthatatlan” tájseb keletkezik. Ebben az esetben a tájba illesztést a kőbánya mielőbbi eltakarása érdekében is célszerű elvégezni. Kőbányautótáj rekonstrukciója elvben lehetséges, reálisan nem. Az „eredeti” terepfelszín visszaállítása feltöltéssel lehetséges, de ez az időtényező és a költség, valamint a környezeti ártalmak miatt csak viszonylag kis bányák esetében jöhet szóba.

Terepplasztika, felületkialakítás

A kitermelés után kőbányát „teljes” mértékben lehet rekultiválni, sőt a tájat rekonstruálni, azaz az eredetihez hasonló morfológiai formát feltöltéssel helyreállítani. A másik véglet; amikor a kitermelés befejeztével, a minimális biztonsági-lekerítési intézkedések végrehajtása után a bányát „magára” hagyják. A két szélsőséges megoldás között természetesen számtalan átmenet is elképzelhető.

A kitermelés során a „műre nem való” tömbök formálásával sajátos térplasztikai alkotásokat is létre lehet hozni. Erre elsősorban külszíni vasérc-kitermelési példák ismeretesek. A biztonságtechnikai, geológiai, talajmechanikai szempontból előírt dőlésszögű homlokfalak, valamint az állékony rézsűjű depóniák kialakítása még nem jelenti a bánya, a felületek tájba illesztését. Az ilyen jellegű „tereprendezések” viszont tájba illesztési szempontból is kedvezőek lehetnek.

Amennyiben a bányaművelés után visszamaradó felületek úgy kerülnek kialakításra, azaz ellaposításra, hogy azokon a növényzet megtelepülhet, vagy telepíthető, azaz fásításra alkalmas, akkor a tájba illesztés alapvető „növényi” feltétele biztosított.

Növénybetelepülés, növénytelepítés

A kőbányák rekultivációja hagyományosan a tátongó üregek, a kimagasodó depóniák és a meredek homlokfalak mielőbbi eltakarására irányul. Tartós és hatékony takarást fás növényekkel lehet elérni. Fásítani a vízszintes vagy az enyhe lejtésű, egyenletes felszínű bányaudvarban a „legkönnyebb”, ha van „mibe”. A 20–30 m-nél magasabb homlokfalakat teraszok kialakításával, az azokra ültetett fák vagy lecsüngő-kúszó növények segítségével lehet – a nézőpont helyétől függően más-más mértékben – eltakarni[30]. Az arid adottságú, tápanyagban szegény vagy talaj nélküli teraszokon általában csak a fás növények magjainak helybe vetésével lehet eredményt elérni. A növényzet megjelenése a tájseb gyógyulásának első jele. Az illesztés módja a beavatkozás mértéke és az utóhasznosítás jellege szerint eltérő. Tájrendezési szempontból

  • a kitermelési technológia következtében visszamaradó adottságokhoz igazodó utóhasználat szerint, vagy

  • a tervezett utóhasználat figyelembevételével már a kitermelés során kell a tájba illesztés módját előirányozni.

Felületátalakítás-térplasztika

Az egyértelműen mértani vonalakkal meghatározott kitermelés a bányautótáj túlzott művi jellegét hangsúlyozza. A teraszok, illetve a 65°-os dőlésszögű sziklafalak merev síkokkal tervezett kialakítása helyett azok íves vonalú, a bányautótáj ellipszisszerű, amfiteátrumszerű kialakítását javasolom. A lekerekített forma természetszerű, a tájba illesztési alapkövetelményeknek megfelelő. A konkáv forma a tájba illesztés alapfeltétele (216. ábra).

216. ábra - Szársomlyó

Szársomlyó


Látvány

Szársomlyó tömbjének alakulását, azaz a mészkőkitermelés tájképformáló hatását perspektivikus sorozattal szemléltetjük (217., 218. és 219. ábra). Jóllehet a bányagödör ilyen szög alatt csak repülőgépről látható. A „nézőpont” megválasztása mégis azért esett erre a madártávlati helyre, mert

  • a kőbánya egésze, így

  • a véggödör formája,

  • a tájba illesztés felületalakítási és

  • növénytelepítési hatása csak délnyugati irányból látható.

217. ábra - A Nagyharsányi kőbánya óriási tájseb a Szársomlyó tanúhegyén (Csemez: Állásfoglalás a bányászati tevékenység hatásairól Szársomlyó példáján, 1987)

A Nagyharsányi kőbánya óriási tájseb a Szársomlyó tanúhegyén (Csemez: Állásfoglalás a bányászati tevékenység hatásairól Szársomlyó példáján, 1987)


218. ábra - A Nagyharsányi kőbánya tervezett kitermelése (Csemez: Állásfoglalás a bányászati tevékenység hatásairól Szársomlyó példáján, 1987)

A Nagyharsányi kőbánya tervezett kitermelése (Csemez: Állásfoglalás a bányászati tevékenység hatásairól Szársomlyó példáján, 1987)


219. ábra - Javaslat a kőbánya felhagyására (Csemez: Állásfoglalás a bányászati tevékenység hatásairól Szársomlyó példáján, 1987)

Javaslat a kőbánya felhagyására (Csemez: Állásfoglalás a bányászati tevékenység hatásairól Szársomlyó példáján, 1987)


A rombolt felület nagysága bármilyen, a bányatelken kívüli pontról szemlélve a valósnál kisebbnek tűnik. Már két-három méterre megnövő cserjesáv a közútról a kilátást megszüntetné – nem is beszélve egy erdősáv látványt korlátozó hatásáról. (Természetesen nem lehet cél a közutaknak a tájtól elszigetelt térfolyosóban történő vezetése!) A kőbányához közeledve, annak „eltakarásához” egyre nagyobb és sűrűbben telepített fákra lenne szükség, végső soron a térség erdősítésére.

De azért nem lehet a Szársom-lyó látókörzetében összefüggő erdőfelületet létrehozni, mert „szélsőséges” megoldás, ellentétes mindenféle tájvédelmi törekvéssel, és egyébként is képtelenség lenne megvalósítása.

A reflektáló, meredek, tájidegen homlokfalak eltakarását így a teraszok betelepítésével javasoltam megoldani (219. ábra). Felvetődhet a 65°-os dőlésszögű felületek patkázásának lehetősége is. A patkákra telepített növények kétségtelenül hatásosan takarnák a felületet.

De padkák, mikroteraszok kialakítására a kitermelés során aligha van lehetőség. Az utólagos kialakítás a költségek miatt irreális és balesetveszélyes is lenne. A kialakításhoz pedig további, járható szélességű teraszok megépítése is szükségessé válna.

A fenti szempontok miatt a javaslatok felsorolásakor ezért a rézsűk betelepítésétől eltekintettem. A természetes betelepülés, a magszórásból eredő kúszónövények évtizedek múlva hatékonyabbá válhatnak.

Fafajmegválasztás

A teraszok betelepítésére csak a Szársomlyón honos lombhullató fa- és cserjefajokat javasoltam. Örökzöldek két értelemben is tájidegennek minősülnek:

  • egyrészt a növénytársulásokban nem fordulnak elő,

  • másrészt kontraszthatásuk nagyobb és egész évben érvényesülő, ezért a bányautótájat ahelyett, hogy „beolvasztanák” a környezetbe, még jobban hangsúlyoznák.

A mészkő dőlésszöge és a kitermelési technológia következtében a 65°-os „rézsűk” már eleve nem lesznek „sima” felületek. Az aprózódás, az erózió hatására további „mikroteraszolódás” várható. Így a 30–60 m magas falakon is – évtizedek után – megtelepülhetnek lágy szárú növények. A növényi felülettakarást a honos cserje- és fafajok magvainak elszórásával javasolom gyorsítani. A rézsűk takarására kúszónövények közül a Clematis, a Parthenociussus és a Vitis fajok ültetését javasoltam.

Időtényező

A hegy fejtése, a gödör nagyobbodása folyamatos és még meg nem határozott ideig tart, illetve tarthat. Amennyiben a művelés a tervek szerint folytatódik, a bányászati tevékenység befejezéséig a látvány csak romlik. A növények ezután sem növekednek gyorsabban, mint eleink életében. Különösen a száraz, termőtalaj nélküli, vízszegény mészkőteraszokon nem. Javasoltam ezért

  • termőrétegnek a teraszokra terítési és

  • a telepítendő fák, cserjék öntözési lehetőségének megfontolását.

Javasoltam a mielőbbi tájba illesztés érdekében a rekultiváció folyamatos végrehajtását, azaz a legfelső szint kialakítása után a telepítés megkezdését. Így az első telepítések néhány év múlva megkezdhetők.

Majki tavak és utóhasználatuk

A majki remeteség építési terveit Franz Anton Pilgram (1699–1761) osztrák tartományi építőmester készítette. A nagyszabású terv megvalósítása során felépült 17 cella, a konvent és az Anton Maulbertsch mennyezeti freskóival díszített templom (220. ábra).

220. ábra - Majki remeteség az egykori kamalduliak celláival, a templom megmaradt tornyával

Majki remeteség az egykori kamalduliak celláival, a templom megmaradt tornyával


A Majk-pusztai műemlékegyüttessel a 60-as évek közepén foglalkoztam először. Akkor a kamalduliak[31] egykori celláit nemzetközi nászutasszállodává akarták alakítani. Diplomatervemben ilyen értelmű javaslat van a Vértes nyúlványain meghúzódó barokk épületegyüttes és környezete fejlesztésére. A terv a barnaszénrétegek kitermelése miatt nem valósulhatott meg. Az Oroszlányi Szénbányák Vállalat a térség alól három réteg mélységi kitermelését irányozta elő. A két felső réteg kitermelésére frontfejtő gépekkel sor is került. A 80-as évek elején a bányakárból származó helyreállítás tájrendezési összefüggéseket vizsgáltam.

A sajátos „majki adottságok” figyelembevétele

A szakmai szempontokat kettős értelmezésben igyekeztem érvényesíteni. Egyrészt törekedtem a várható „táji” méretekben is megnyilvánuló „bányakárokat” ökológiai értelemben előnyös tájelemekké alakítani, másrészt a bányászati tevékenységtől függetlenül is felmerülő tájhasznosítási lehetőségek ökológiai szemléletű feltárására. Bár az utóbbiak az előbbiektől nem függetleníthetők, a meghatározó az alábányászás káros következményeinek elhárítása, megszüntetése volt.

A „bányakárok” elsősorban a több métert is elérő felszíni süllyedésekből származnak. Lesüllyedt, egyenetlen felszínű, pangóvizes, művelésbe csak költséges melio-rálással vonható bányautótájak Oroszlány környékén is ismeretesek. Balesetveszélyes, áttekinthetetlen, csak időszakosan járható bozótos területek „rendezetlenségre” utalnak, s ilyenek létrehozása ellentétes a környezetkultúrával. A majki műemlékegyüttes közelében, a több száz éves tájtörténeti emlékekben gazdag területen ilyen bányautótájak nem keletkezhetnek.

Lehetőségeket az alakuló horpák víz, illetve „vizes” felületté válása jelent. Itt a nemzetközi gyakorlatban emelkedő számú „visszamo-csarasításokra”, a „visszacsapolások”-ra (a lecsapolás ellentetteire) lehet utalni, amelyek a vízfelületek sokoldalú, többcélú, egyidejű hasznosíthatóságának felismerésére utalnak. Míg a térségi vízgazdálkodásban általánosságban ez a tisztított szennyvizek recipienskénti, és az ivóvíznyerés bázisakénti hasznosítást jelent, addig a majki előirányzott megoldás szolidabb, de sokrétűbb.

A horpáknak részben vízfelületté, részben nádassá, illetve mocsárrá alakításával

  • a természetvédelmi (az új biotopadottságok a madaraknak fészkelő és táplálkozóhelyül, a halaknak ívóhelyül, egyes kétéltűeknek és számtalan növényfajnak élethelyéül szolgál),

  • a környezetvédelmi (a mezőgazdasági termesztő felületekről, a hulladéklerakások felől, a roncsolt felületekről szennyezetten úszó vagy lebegtetett hordalékot is tartalmazó felszíni, és a kemikáliákkal, toxikus anyagokkal szennyezett talajvizek tisztítása szűréssel és ülepítéssel a nádasokban),

  • a helyiklíma-javító (a víz és a vizes-nyirkos felület felett és közelében kiegyenlített a léghőmérséklet, magasabb a relatív páratartalom)

  • az üdülési (a csónakázási, a horgászási lehetőségek kiterjesztésével, a fiziológiailag és pszichológiailag is hatékony vízfelület megnagyobbításával a táj üdülési potenciálja növekszik), valamint

  • a tájesztétikai (a víz–erdő, a víz–lágy szárú növényzet határán szegélyek keletkezése, a térhatás fokozása, új térkapcsolatok létesítése, átlátások tudatos megnyitása, illetve zárása) szempontok egyértelműen és előnyösen érvényesíthetők.

Új vízfelületek – a jelen esetben – akár kotrással is növelhető létesítésének „fenntartási” szempontjairól sem szabad megfeledkezni. A vízfelületet nem kell „művelni” (kaszálni mint a gyepet, forgatni mint a szántót, gyomtalanítani stb.), fenntartása élőmunka ráfordítást nem igényel. Mégis a vízfelület klímatényezőkénti hatása, biológiai aktivitása azonos értékű vagy jobb a fás növényzettel borított felületekénél!

A terv elkészítésekor mindvégig a táji értékek (műemlék és műemlék jellegű épületek, romterület, tározók, park) és az alábányászás várható hatásainak egymásmellettiségéből indultam ki. A tájhasznosítás módját

  • a műemléki környezet,

  • a parkerdő-gazdálkodás,

  • a hétvégi házas beépítés,

  • a kialakult erdő-mező arány, valamint

  • a telepített XX-as akna határozta meg. A bányászati tevékenységgel,

  • a XX-as akna környéke, valamint

  • az egy- és a kétszeletes lefejtésre előirányzott szénréteg feletti terület érintett. A műemlékegyüttes alatti ún. védőpillér nem került kitermelésre.

A süllyedés várható felszíni megjelenését a Központi Bányászati Fejlesztési Intézetben 1979. december 15-i keltezéssel kidolgozott tanulmány (Sébor József: A majki műemlékvédelmi terület alatt tervezett bányaművelés vizsgálata kőzetmozgás-bányakár szem-pontból) alapján sikerült meghatároznom. A várható felszín szintvonalas ábrázolását az 221., a 222. és a 223. ábra szemlélteti.

221. ábra - Várható felszínváltozások a duzzasztott alsó, középső és felső tó környékén. (Csemez–Csillik: Tanulmány a Majkpusztai műemlékegyüttes és természetvédelmi terület bányakárból származó helyreállításának és fejlesztésének tájrendezési tervéhez, 1983)

Várható felszínváltozások a duzzasztott alsó, középső és felső tó környékén. (Csemez–Csillik: Tanulmány a Majkpusztai műemlékegyüttes és természetvédelmi terület bányakárból származó helyreállításának és fejlesztésének tájrendezési tervéhez, 1983)


222. ábra - Várható felszínváltozások a duzzasztott alsó, középső és felső tó környékén. (Csemez–Csillik: Tanulmány a Majkpusztai műemlékegyüttes és természetvédelmi terület bányakárból származó helyreállításának és fejlesztésének tájrendezési tervéhez, 1983)

Várható felszínváltozások a duzzasztott alsó, középső és felső tó környékén. (Csemez–Csillik: Tanulmány a Majkpusztai műemlékegyüttes és természetvédelmi terület bányakárból származó helyreállításának és fejlesztésének tájrendezési tervéhez, 1983)


223. ábra - Várható felszínváltozások a duzzasztott alsó, középső és felső tó környékén. (Csemez–Csillik: Tanulmány a Majkpusztai műemlékegyüttes és természetvédelmi terület bányakárból származó helyreállításának és fejlesztésének tájrendezési tervéhez, 1983)

Várható felszínváltozások a duzzasztott alsó, középső és felső tó környékén. (Csemez–Csillik: Tanulmány a Majkpusztai műemlékegyüttes és természetvédelmi terület bányakárból származó helyreállításának és fejlesztésének tájrendezési tervéhez, 1983)


Az alábányászás miatti speciális rendezési szempontokat elsősorban

  • a horpák balesetveszélyes terepfelszín alakulása,

  • a „védett”, vagy védelemre méltó létesítmények (malom, templom, gát, zsilip, temető) rendeltetésszerű helyreállítása,

  • a közút folyamatos karbantartása, valamint

  • a patakok indokolt mederrendezése jelentette.

Az alábányászás miatt szükségessé váló közvetett hatások miatt

  • a leengedett horgásztó fenekén feltörő újulatot rendszeres időközönként, de legkésőbb a tó feltöltése előtt feltétlenül ki kellett vágni,

  • a leengedett tófenékről a „berothadt” iszapot a tó gyors elöregedésének (eutrofizálódás) megakadályozására több méter vastagságban el kellett távolítani,

  • a lebontott majorsági épületek, udvarok helyét rendezni kellett (szemét, hulladék és törmelék eltávolítása, a növényzet megtelepedési feltételeinek termőréteg – esetleg kotrási iszap – ráhordásával történő biztosítása),

  • a tájhasznosítási mód fenntartásához (pl. a kísérleti erdőtelepítés helyén) talajvízszint-szabályozás, meliorálás szükséges.

A bányászati tevékenység következtében a tájszerkezet módosul, illetve azt változtatni célszerű. A felszíni süllyedés miatt

  • a horpákban vízfelületet célszerű kialakítani a mellékelt ábrák szerint (221., 222. és 223. ábra),

  • az utóbbi években létesült kiskerttelepet nagy valószínűséggel meg kell szüntetni. A műemléki környezet hangulatához nem illő, az ipari megjelenés miatt a disszonáns XX-as aknát vizuális-esztétikai okokból erdősávval mielőbb el kellene „takarni”.

A bányászati tevékenységgel alig vagy csak közvetve hozhatók össze az üdülési jellegű tájhasznosítási szempontok.

A történeti emlék iránti vonzerő, a látogatottság és a helyi üdülési igények fokozódó kielégíthetősége következtében

  • szabadidő-létesítmények,

  • parkolók,

  • igényesen alakított és fenntartott kertek, parkszerű erdőállományok, valamint

  • parkerdei létesítmények kialakítása mindenképpen kívánatos.

Az elsődlegesen tájesztétikai jellegű szempontok előirányzását és érvényesítését

  • téralakítással (takaró erdősávok telepítése, állományok ritkítása),

  • a vonalas létesítmények „tereprendezéssel és növénytelepítéssel megvalósítható tájba illesztésével, valamint

  • a tájsebek gyógyításával lehet elérni.

Itt is hangsúlyozni kell, hogy az utóbbi szempontok elsődleges tájesztétikai jellege ellenére e javasolt intézkedések ökológiailag is hatékonyak, a többcélú tájhasznosítást szolgálják.

Az ismertetett tájrendezési szempontokat, a speciális és hipotetikus, de szintetizáló jellegű helyiklíma-vizsgálatot a terv tartalmazta.

Kavicsbánya-utótáj rendezése

A realizálható üdülési igények fokozódásával egyidejűleg a figyelem – az utóbbi évtizedekben köztudottan – mindenütt a vízfelületekre, vízpartokra irányult. Adott térségben a megszokottól eltérő, újonnan „keletkező” tájelemek embernek, állatnak, növénynek egyaránt vonzóak. Különösen vízben szegény és kontinentális éghajlati adottságú területeken a vízfelületeket eredményező kavicskitermelés után az üdülési lehetőségeket és a vízi élethelyet keresők egyaránt gyülekeznek.

A kavicsbányák „ivóvíz-minőségű” szűrt vizei az üdülési tevékenységek széles körének kielégíthetőségére alkalmasak. A hazai, évtizedek óta tartó spontán, gyakran utólag szentesített tóparti „vad építkezések”-nek már csak azért is véget kell vetni, mert a tavak öntisztuló képessége véges. A nyéki kavicsbányákkal kapcsolatosan ismertetem a bányautótáj rendezésével kapcsolatos ok-okozati összefüggéseket, feladatokat.

A Nyékládháza melletti (továbbiakban „nyéki”) kavicsbányatavak környéke sem volt különb – és nem is volt rosszabb állapotú –, mint bármely rekultiváció és utóhasználati elképzelések nélküli kitermelésé bárhol a világon. A nyéki tavak környéke is a területi adottságok-kötöttségek és a gazdaságos kavicsvagyon-kitermelési szempontok szerint alakult. Az üdülési igények miatt a 200 ezer lakosú Miskolc vonzáskörzetében lévő tavak az érdeklődés előterébe kerültek.

Tervezési-fejlesztési szempontok

Nagy érdeklődéssel készítettük a Nyéki Kavicsbánya Tavak és környékükre a tájrendezési tervet. A rendkívül bonyolult és soktényezős feladatot a különböző szempontok figyelembevételével lehet megoldani. A kitermelési, a gazdaságossági és utóhasználati, a területrendezési, az infrastruktúrafejlesztési, a közlekedési, a termesztési, az üdülési, a termőföldvédelmi, a környezetvédelmi és tájökológiai, a vízrendezési, a természetvédelmi, a vízbiológiai szempontokat célszerű mérlegelni - hogy csak a legfontosabbakat említsük. A kérdés „csak” az, hogy mely szempontnak, vagy szempontoknak adjunk prioritást, illetve melyeket tekintsük premisszáknak?

A felsorolt szempontokat, azok érvényesíthetőségének módját és a megvalósítás következményeit célszerű „láncreakcióként” is áttekinteni (27. táblázat).

27. táblázat - Természeti és társadalmi-gazdasági szempontok és ok-okozati összefüggéseik (a felsorolás nem tükröz sorrendiséget!)

Szempont

Adottság

Következmény

Kitermelés

alacsony technikai színvonal fejlett technikai színvonal

a kavicsvagyon jelentős hányada utólagosan és többletköltséggel termelhető ki a fedőréteg csak kis távolságban helyezhető el a „teljes" kavicsvagyon egyszerre kitermelhető a terep többcélú és balesetveszély-mentes rendezése lehetséges

Gazdaságosság

„látszattakarékosság" többletráfordítás

utóhasznosítás lehetőségi köre szűkül, vagy csak többletráfordítással valósítható meg többféle utóhasználat potenciális feltételei megteremthetőek

Utóhasználat

vízgazdálkodási mezőgazdasági erdőgazdasági üdülési

tározótéri kiépítés gondos tereprendezés és humuszterítés durva tereprendezés a telepítéshez körültekintő tájrendezési előkészítés

Területrendezés

kitermelés lehatárolása, ütemezése

területfejlesztési távlati elképzelések feltételének biztosítása

Infrastruktúra-fejlesztés

kitermelési infrastruktúra-fejlesztés (hírközlési, energiaellátási, ivóvíz-ellátási, csatornázási stb.)

utóhasználati berendezések rákötési lehetőségek

kialakítása

új hálózati fejlesztés a tervezett utóhasználat szerint

Közlekedés

kitermelés előirányzása

új szemvonalak kifejlesztése, átépítések a jelenlegiek továbbfejlesztése

Termesztés

fedőréteg-letermelés ütemezése humuszgazdálkodás művi létesítmények (épületek, raktárak) területi korlátozása, gyors elbontása

hosszabb ideig tartó termesztés biztosítása hatékony termesztési feltételek kialakítása akadályoztatás, gépi művelés, kieső felületek redukálása

Üdülés

lapos rézsűk kialakítása elegyengetett depóniák

rombolt felületek megkötése (növénytelepítés) változatos formájú partkialakítás, deponálás

balesetveszély-mentes vízparti üdülési formák lehetővé tétele szabadidő-létesítmények telepítése és használata könnyebb közvetlen napozási, labdajátszási stb. hasznosítás lehetővé tétele pormentes környezet

üdülési potenciál fokozódik tájrendezési elvek érvényesíthetők

Termőföldvédelem

racionális kitermelés

kieső termőterület csökkenése a kitermelési költségek csökkentése

Környezetvédelem

csatornázás, szennyvíztisztítás szélerózió elleni védelem ártalommentes hulladékelhelyezés környezetkímélő technológia alkalmazása

talajvízminőség megóvása porkeletkezés megakadályozása talaj- és talajvíz-szennyeződés megelőzése környezet minőségének megóvása

Tájökológia

az ökológiai potenciál károsítása az ökológiai potenciál növelése

a többcélú utóhasználat meghiúsulása a többcélú egyidejű utóhasználat alapja

Vízmedrek

szennyezett felszíni vizek tóba jutása vízcsere megoldása

vízöregedés (entofizíció) gyorsulása a fürdőző-üdü'lő terhelhetőség növelése a vízminőség megőrzése

Természetvédelem

vízi élethely (biotóp)

kialakítás - természetszerű tápláléklánc lehetővé válása állat- és növényfajok megtelepedése a táj gazdagodása

Vízbiológia

vízminőség megőrzése vízminőség romlása

a legkülönbözőbb utóhasználatok megvalósíthatósága entofizíció felgyorsulása


Tervezési koncepció

Kavics kitermelésével sok mindent el lehet érni, extrém esetben a kitermelés célja olimpiai evezőspálya létesítése (München) is lehet. Lehetne a kitermelést a 27. táblázatban felsorolt szempontok bármelyikének – akár többnek – elsődlegességére törekedve irányítani.

Lehetne a kitermelés után az emberi hatásoktól mentesnek tűnő környezetben változatos terepadottságokkal természetszerű tóegyüttest kialakítani. És még sok mindent lehetne, hiszen a tervezői fantázia és az igények aligha szoríthatók korlátok közé. A fejlesztési szempontok mérlegelése, a megváltozott gazdasági körülmények és a kavicsbányatervek, egyeztetések ismeretében a fejlesztési koncepció kialakítását döntően három szempont motiválta:

  • az ásványvagyon gazdaságos kitermelése,

  • az ökológiai (vízminőség-védelmi stb.) elvek érvényesítése,

  • a fürdésre alkalmas üdülés alapjainak megteremtése.

Gazdaságossági szempontok

Abból a köztudott gyakorlatból indultunk ki, hogy vízfelület azért keletkezik, mert a kavicsvagyont kitermelik; a kavicsot minél olcsóbban kell kitermelni és a rekultiváció lehetőségét is meg kell teremteni.

Gazdaságos a kitermelés, ha

  • a fedőréteget, a meddőt minél kisebb távolságra kell szállítani,

  • a termőföld-igénybevétel a lehető legkisebbre redukált, a humuszgazdálkodás előirányzott,

  • a rekultiválandó felület csökkenthető,

  • a meglévő létesítményeket nem kell megszüntetni vagy helyettesíteni.

A bányatavak fejlesztésére olyan értelemben adtunk megoldási javaslatokat, hogy a természeti és a művi tájalkotó elemek között harmónia alakuljon ki, káros – esetleg csak évtizedek múlva jelentkező – hatások ne keletkezzenek, a térségben rejlő potenciális adottságok sokirányúan, optimálisan hasznosuljanak.

Tereprendezés, földtömegelosztás

A javasolt partvonal tervezésekor – a már említett szempontokon túlmenően (35-ös út és a nagyfeszültségű távvezeték fő nyomvonalának a megtartása) – két fontos tényezőt tartottunk szem előtt:

  • az ásványvagyonkészlet maximálisan kitermelhető és

  • a meddő elhelyezése az optimális szállítási távolságon belül megoldható legyen. Ennek megfelelően törekedtünk arra, hogy a Kavicsbánya Vállalat (KBV) által javasolt kitermelés határaihoz a lehetőségekhez képest igazodjunk, és a meddőt többnyire visszatöltve helyezzük el, ezzel is növelve a tavak méreteihez viszonyítva kicsinynek mondható szárazföldterületeket (pl. szigetből félsziget).

A meddő deponálását két helyen tartottuk szükségesnek. A 221 ezer m3 földtömeg elhelyezése azért szükséges, mert felszíni vízbefolyás veszélyeztet a Gólem-tó északkeleti partján. A 22 ezer m3 meddőből kialakítandó terepidomokat elsősorban a terepplasztika változatosabbá tétele érdekében terveztük. Megjegyezzük még, hogy ahol a part menti rézsű tervezett koronavonala magasabb az eredeti terepfelszínnél, szintén a meddőből építhető meg a töltéspadka.

Az egyes félszigetek kialakításához szükséges földmennyiségek meghatározásakor a közeli és rendezetlen depóniák tereprendezése során „feleslegessé” vált földtömegekkel is számoltunk. A termelésből kivont kisebb bányatavakat szintén depóniarendezésből és a meddőből javasoljuk feltölteni az egységes tórendszer kialakítása céljából.

A szállítási távolságokat átlagosan 500 m-re terveztük (max. 1000 m). A megmozgatott földtömegek meghatározásakor 2–3 m (átlag 2,2 m) fedőréteg-vastagsággal és a Kavicsbánya Vállalatnál készült tájrendezési tervben szereplő földmennyiségekkel számoltunk. A durva földtömegszámításnál a part menti rézsűket egységesen 1:3-as kiképzéssel vettük figyelembe. A visszatöltött földmennyiség területi meghatározásánál 15 m vízmélységet vettünk alapul.

Partkialakítás – felszíni tereprendezés

A részletes tervezés során szükségessé vált az 1:3 rézsűk helyenkénti ellaposítása (pl. a strandolásra kijelölt partok mentén) vagy meredekebb kiképzése (pl. az északnyugati földnyelv estében). Mindezeket úgy oldottuk meg, hogy a partvonal (koronavonal) kisebb mértékű módosításával földtömegegyensúly legyen. A meglévő, de szabálytalan parti rézsűk rendezésére a KBV tájrendezési tervével összhangban szintén javaslatot tettünk. Ennek nagysága 58 ezer m3 föld mozgatását jelenti, átlagosan 484 m-en, 12 m3/fm fajlagos földmennyiséggel számolva. A már meglévő depóniák rendezésénél a KBV tájrendezési tervében is szereplő középmagasságot vettük alapul.

Humuszdeponálás

A talaj legfelső humuszos rétegét elkülönítetten kell kezelni. A letermelést úgy célszerű előirányozni, hogy humuszos talaj

  • három évnél hosszabb ideig ne álljon depóniában,

  • a tóba ne kerüljön vissza (szervesanyag-dúsulást okozva),

  • lehetőleg deponálás nélkül végleges helyére kerüljön.

Terepplasztika

A meglévő depóniák rendezésével a balesetveszélyesen szakadó partok megszüntetését, a „fenntarthatatlanul” meredek rézsűk lelaposítását és a terepegyenetlenségek kiküszöbölését irányoztuk elő. Sajnálatosan az ezen okok miatt indokolt tereprendezéssel a növényzettel betelepült felületet meg kell bontani, ami átmenetileg szél- és vízerózió forrásává válhat.

Körültekintően és ütemezetten végzett tereprendezéssel a kárhatások mérsékelhetők. A szerves anyaggal, növényi részekkel dúsult felső humuszos réteg viszont a tóba nem kerülhet.

Bányanyitáskor a meddőt az eredeti földfelszínen lehet elhelyezni. A kettős földmozgatás, a felszíni befolyás megakadályozása, az üdülési hasznosítás változatosabbá tétele és tájesztétikai elvek érvényesítése miatt lepuhított formájú dombvonulatot terveztünk a tervezési terület északi részén.

Kisebb dombot javasolok a II. sz. tó keleti oldalán lévő központhoz is kialakítani.

A terepplasztikákat enyhe, 1:3–1:6-os hajlású tájba illesztett rézsűk kialakításával irányoztuk elő a színtvonalas ábrázolásnak megfelelő módon.

A tó partvonalának kialakításakor kerültük a konvex formájú, hegyesszögű öblöket. Mindenütt íves vonalvezetésű, áttekinthető, a tájba illeszkedő partvonal-kialakítást javasoltunk.

Tocsogó

A „tocsogók” kialakítási javaslatánál érdemes kicsit hosszabban elidőzni. A korszerű agrotechnikai módszerek alkalmazhatósága miatt kialakított nagy tábláknál az „akadályokat” megszüntették. Az akadályok pedig nem mások, mint az olykor csak négyzetméterekben kifejezhető kiterjedésű tájelemek, a vízösszefolyások, pangóvizes foltok, bokrok, csalitok, pagonyerdők, vízállásos rétek, mezsgyék, egykori kubikgödrök, vályogvető gödrök, fűzbokrosok, fával benőtt vízmosások horhosok. Az ökológiai kiegyenlítő felületek a monokultúrák között a növény- és állatfajok egyetlen menhelyei, amelyek „pótlására” tocsogókat terveztünk.

A tocsogók lényege; a növények megtelepedését, állatok táplálkozóhelyét biztosító, gyorsan felmelegedő sekély vizek kialakítása, amelyek az érkező szárnyasok, kétéltűek, rovarok élethelyeit jelentik. A bányatóban várható legkisebb vízszint alatt kb. 1 méterrel mélyebb, enyhe lejtésű mélyedésekbe a víz folyamatosan áramlik, a szűrt vízutánpótlás így biztosított. Tocsogókat forgalomtól mentes, nehezen megközelíthető és az üzemi területtel határolt keskeny partsávra terveztünk a Hejő csatorna mentén (224. ábra).

224. ábra - Tocsogó a part menti sávban

Tocsogó a part menti sávban


Az utóhasználatokat illetően sokáig lehetett német, amerikai és svéd irányzatról beszélni. Néhány évtizeddel ezelőttig a német utóhasználati irányzat[32] főleg mezőgazdasági területek kialakítását jelentette. A bányatavaknál pedig az intenzív üdülési és a természetvédelmi célok szerepeltek. Az amerikai irányzat szerint a bányautótájaknál főként a környező felületek védelmére irányultak az erőfeszítések. A víz- és a szélerózió megakadályozására törekedtek. A svéd példa a külszíni vasércbányákban a „műre nem való” anyag kompozíciós elvek szerinti meghagyására irányult. A negyedik csoportba a rendezetlen felhagyások tartoznak, amelyekből minden országban ismeretesek példák.

Az utóbbi években a rekultivációs alap felhasználása a bányák utóhasználati tervezésének reneszánszát hozta. Több száz bánya rendezésére érkezett pályázat. Sok helyen megkezdték a felhagyott gödrök rendezését is.

Murvabánya rendezése másképp

Mőcsényi professzor a 60-as évek végén Balatongyörökön felhagyott murvabányát vásárolt. A Keszthelyi-hegység délkeleti nyúlványáról páratlanul szép kilátás nyílik. A kedvező tájképi adottságokat a 10–12 méteres szintkülönbségű homlokfal és a megmaradt növénytársulás is növelte. A szőlők között – a kiemelkedő platón, a bánya felett – a karsztbokorerdő-társulás megmaradhatott.

A Mőcsényi család a bányaudvaron medencét épített, a területre humuszt terített. A málló, erodálódó murvafal megfogására – a helyben kitermelt murva felhasználásával – beton támfalrendszert alkotott. A rekonstrukciós koncepció, a tájrendezési és kertépítészeti cél gyorsan megfogalmazódott. A megvalósítás a kivitelezés során a helyi adottságoknak (pl. állékonyság, szemnagyság) megfelelően történt.

A rézsűmegkötés helye, a támfalak, a lépcsők mérete a felületek együttlátásának hatására folyamatosan módosult. A művi elemek ilyen szintű tájba illesztését aligha lehetett volna íróasztal mellett megtervezni.

A két évtized alatt megvalósult bányarekonstrukció során kertépítészeti remekmű született (225., 226. és 227. ábra). A györöki bánya nem csak a tanítványok és a hazai szakemberek körében vált ismertté. Túlzás nélkül állíthatom, világhírűvé vált. A balatongyöröki Szép-kilátótól egy km-nyire fekvő tájseb begyógyult, s a Balaton és a bazaltkúpok együttlátása következtében SZEBB-kilátóhely született.

225. ábra - Az erodálódó dolomitmurva-fal megkötéséhez támfalrendszer épült a fenyőfa megtartásával (Balatongyörök)

Az erodálódó dolomitmurva-fal megkötéséhez támfalrendszer épült a fenyőfa megtartásával (Balatongyörök)


226. ábra - Lépcsők és honos növények a meredek rézsűn (Balatongyörök, Mőcsényi Mihály)

Lépcsők és honos növények a meredek rézsűn (Balatongyörök, Mőcsényi Mihály)


227. ábra - A bányaudvarban a feltöltés után medence épült (Balatongyörök)

A bányaudvarban a feltöltés után medence épült (Balatongyörök)


Összegzésként megállapítható, hogy a felhagyott bányák utóhasználata rendkívül sokféle lehet. Az utóhasználatot elsősorban a bánya-utótáj jellege határozza meg (elhelyezkedés, véggödörforma, alkalmazott technológia). Ám lehet a kitermelést úgy irányítani, hogy az a tervezett utóhasználati szempontoknak megfeleljen. A kitermelés gépeivel lehet a legolcsóbban a tervezett utóhasználat feltételeit biztosítani.

Bányát csak úgy szabad(na) felhagyni, illetve a kitermelést úgy kell(ene) irányítani, hogy az utóhasználat potenciális feltételei biztosítva legyenek:

  • ne álljon fenn a balesetveszély,

  • ne szennyezze a bánya környezetét.

Balesetet

  • a rézsűk lelaposításával (főként bányatavaknál),

  • korlát, drótkötél kifeszítésével, körbekerítéssel (a homlokfal mentén), valamint

  • támfalak építésével, hálók kifeszítésével (a leomló anyag megállítása) lehet megelőzni.

A határoló felületeket kímélni a felszíni vizek ártalommentes elvezetésével, a szél és a vízerózió megakadályozásával lehet. A bánya-utótájon keletkező eróziót fás növényzet telepítésével, fűmagvetéssel lehet megelőzni. Az erodálódott anyag befogadóba jutását – ülepítéssel – meg kell előzni.

Hulladékelhelyezés, rendezett deponálás

Korunkban egyre nagyobb mennyiségben keletkezik ipari és kommunális hulladék. Elhelyezése országszerte és határainkon túl is nyomasztó, nehezen megoldható feladat. A lerakóhelyek és az ártalmak jól ismertek. Az illegális hulladék mindenütt a mentalitásról és a gazdátlanságról tanúskodik. A tiltás a szabályos lerakás, azaz a rendezett deponálás lehetőségének megadása és felvilágosító-nevelő munka nélkül nem járhat eredménnyel.

A keletkező hulladékok deponálásakor a “valamit valamiért” elvet következetesen kell érvényesíteni. A hulladék elhelyezését csak a táji-környezeti adottságok figyelembevételével, a különböző érdekek egyeztetésével, illetve ütköztetésével, kompromisszumos és reális megoldások keresésével lehet hatékonyan megoldani.

Általános szempontok

A települési hulladékok kezelésének utolsó fázisa optimális esetben a hulladékártalmatlanítás. A keletkező hulladékmennyiség növekedése egyre nagyobb gondot okoz, jelentős feladatot ró a köztisztasági tevékenységet végző szervezetekre; fokozott figyelmet kíván a felügyeletüket ellátó önkormányzatoktól. A keletkező sokféle hulladék és azok eltérő tulajdonságai jelzik a szállítás, az eltávolítás, az ártalmatlanítás és a hasznosítás során jelentkező problémákat. Ezek alapján megkülönböztethetők

  • települési szilárd,

  • települési folyékony,

  • ipari szilárd,

  • ipari folyékony, iszapszerű,

  • mezőgazdasági, valamint

  • építési és

  • egyéb hulladékok.

Ma még számos település esetében nem adottak a környezetügyi és a közegészségügyi szempontból egyaránt megfelelő hulladékártalmatlanítás lehetőségei. Kisebb költségvonzata miatt még hosszú ideig a lerakással történő kezelés lesz a meghatározó. A korszerű ártalmatlanítási eljárásokat csak fokozatosan tudjuk levezetni. A rendezetlen lerakás környezeti ártalommal, káros ökológiai hatással, „esztétikai szennyezéssel” jár. A környezeti ártalmak mérséklése, elhárítása érdekében törekedni kell a hulladék rendezett deponálására.

Az érdekellentétek oka többszörösen összetett (228. ábra). Egyrészt kényszerítő tény, hogy a keletkező mellékterméket és hulladékot el kell helyezni, ez települési és lakossági érdek egyaránt. Másrészt tény, hogy a hulladéklerakás – néhány lerakóhely kivételével – a jelenlegi formában a környezetre ártalmas és balesetveszélyes is.

228. ábra - Hulladékelhelyezési érdekek (Csemez–Csillik: Petőfibánya – hulladékelhelyezés. Tájrendezési tanulmányterv, 1986)

Hulladékelhelyezési érdekek (Csemez–Csillik: Petőfibánya – hulladékelhelyezés. Tájrendezési tanulmányterv, 1986)


A hulladékelhelyezés hatása a tájra

A hulladékelhelyezés számtalan környezeti és ökológiai problémát okoz. A rendezetlen deponálás károsan hat a közegekre és előbb-utóbb környezetártalmi, funkcionális, valamint vizuális-esztétikai tájhasználati konfliktusok forrásává válik (229. ábra). A rendezetlen deponálást mielőbb meg kell szüntetni. A „megszüntetéskor”

  • a fokozatosságot,

  • a gazdaságosságot,

  • a környezetkímélést egyaránt szolgáló eljárást kell alkalmazni: az ilyen megoldást rendezett deponálás-nak hívják.

229. ábra - Hulladéklerakás hatásai és következményei (Csemez–Csillik: Petőfibánya – hulladékelhelyezés. Tájrendezési tanulmányterv, 1986)

Hulladéklerakás hatásai és következményei (Csemez–Csillik: Petőfibánya – hulladékelhelyezés. Tájrendezési tanulmányterv, 1986)


Levegőszennyezés

A jelenleg szokásos deponáláskor, a fedőréteg nélküli hulladék felületéről – a hulladék összetételétől és az időjárástól függően – jelentős mennyiségű por kerül a levegőbe, amely fizikai értelmű szennyező hatása mellett a korokozók, mikroorganizmusok terjedését növeli. A hulladékok bomlásakor, öngyulladásakor keletkező bűzös gázok nagy távolságban is kellemetlenek.

Vízszennyezés

A hulladékban lejátszódó fizikai, kémiai és biológiai folyamatok során számos másodlagos szennyező anyag keletkezhet, amely a csapadékvíz kilúgozó hatása révén a felszíni vizekbe, illetve bemosódva a talajvízbe kerülhet. A káros vegyületek megváltoztatják a víz fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságait, amelyek következtében a víz élvezhetetlenné, gyakran fogyasztásra alkalmatlanná válhat.

Talajszennyezés

A hulladékok bomlása, a szenynyező anyagok talajba mosódása esetén csökken a talaj öntisztuló képessége, veszélyeztetetté válhat, illetve megszűnhet a talajélet.

Egyéb kárhatások

A rendezetlen lerakás élet- és balesetveszélyes lehet, mivel omlás, roskadás léphet fel. A hulladékban található szerves anyagok elősegítik a rágcsálók és a rovarok elszaporodását, ami közegészségügyi szempontból káros. A fertőzés terjedhet közvetlenül (pl. guberálók) és közvetett módon (állatok közvetítésével).

A rendezetlen „hulladékhegyek”, a nagy szemétfelületek és a szétszóródott papírok, fóliák a látványt jelentősen károsítják, „esztétikai szennyezést” okoznak.

A hulladékelhelyezés hatásainak vizsgálata

Az egyre növekvő mennyiségben keletkezett hulladékok elhelyezése országos gond. Az engedély nélküli hulladéklerakóhelyek számának növekedése utal a helyzet tarthatatlanságára. Tiltással nem oldunk meg semmit, csak elfedjük a bajt. Érvényt kell szerezni arra, hogy a kommunális, az ipari és a veszélyes hulladékok kezelése, ártalmatlanítása a környezetvédelmi előírások és követelmények szerint valósuljon meg. A környezet védelme érdekében szükséges a védőtávolság betartása. Gazdaságossági okok miatt viszont a szállítási távolságot kellene csökkenteni. A környezeti ártalom és a látványkárosítás elkerülése érdekében szükséges a kedvező természetes vagy mesterséges terepalakulatok (bányagödrök, terepmélyedések) kihasználása, illetve takarás tereprendezéssel, valamint növénytelepítéssel.

Hulladékelhelyezési lehetőségek Petőfibánya térségében

Az országszerte égető probléma megoldásának szükségességére a Petőfibánya mellett tervezett lerakóhellyel összefüggésben világítok rá. Lőrinci (Heves megye) határában a kommunális hulladékot az egykori riolittufa bányába hordták. A rendezetlen feltöltés miatt további két bánya utóhasznosítására kellett javaslatot adnunk.

A tanulmányban feltártuk, hogy a hulladék elhelyezésekor MIT, MIÉRT, MIKOR és HOGYAN lehet a jelenlegi és a várható funkcionális, tájökológiai és vizuális-esztétikai jellegű tájhasználati konfliktusok feloldása, illetve keletkezésük megelőzése érdekében tenni.

A hulladék elhelyezéséhez és rendezett deponálásához a lerakóhelynek sokféle szempontból kell megfelelnie (230. ábra). Ezek:

  • a településtől ne legyen túlzottan távol,

  • a lakott területtől az előírt védőtávolság meglegyen,

  • szilárd burkolatú úton megközelíthető legyen,

  • környezeti ártalom ne keletkezzék,

  • a művelésből minél kevesebb területet kelljen kivenni,

  • a takaróréteg a közelben kitermelhető legyen.

230. ábra - A hulladéklerakóhely kiválasz-tásának szempontjai (Csemez–Csillik: Pető-fibánya – hulladékelhelyezés. Tájrendezési tanulmányterv, 1986)

A hulladéklerakóhely kiválasz-tásának szempontjai (Csemez–Csillik: Pető-fibánya – hulladékelhelyezés. Tájrendezési tanulmányterv, 1986)


A település környezetében jelentős ipari tevékenység folyt. Selypen cukorgyár, cementgyár, Lőrinciben egykor barnaszénnel, később pakurával működő erőmű üzemelt. A szénbányászat a térségben megszűnt, amelyről csak az egykori szénosztályozóból kikerült meddőhányók tanúskodnak.

A település közvetlen közelében több felhagyott külszíni (építőtufa-, kő-, homok- és agyag-) bánya található.

Szakadásra, suvadásra hajlamos rézsű vagy fedetlen, nyers földfelület egyik helyen sem volt. A durván rendezett felületeket mindenütt lágyszárú vegetáció, illetve fű borította. A több helyen felverődött cserjék, a pionír fafajok kis fává nőttek.

  • Az útközeli 1. sz. terület szabdalt, sok helyen utólagosan deponált sitt, meddő és hulladék látható. A felszín egyenetlen.

  • A téglagyári 2. sz. téglalap alakú terület három oldalról rézsűvel határolt, felszíne közel vízszintes. Utólagos deponálás nyomai itt is láthatók.

  • Az agyagbánya felhagyott gödre hatalmas arénára emlékeztet. A viszonylag kis bányaudvart nagy, lapos rézsűk határolják. A gödör csak a csillepálya nyomvonala felé nyitott.

A lerakóhelyek értékelése

A vizsgálati eredmények, az analízis alapján és a meglévő információk felhasználásával összehasonlító értékelést készítettünk, amelyet a könnyebb áttekinthetőség érdekében táblázatos formában tüntettünk fel.

Az összehasonlítás alapját különböző szempontok – szállítási távolság, a megközelíthetőség, a térfogat, a környezetszennyezés stb. – képezték (28. táblázat).

28. táblázat - A változatok összehasonlító értékelése

Változatok

Szempontok

1. A jelenlegi lerakóhely

2. A volt téglagyár és anyagnyerő helye

3. A tsz-kőbánya

Távolság a településtől

150 m

200 m

1000 m

Szállítási távolság a településtől

800 m

500 m

2000 m

Megközelíthetőség

új, feltáró út megépítése szükséges

a feltáró út csatlakoztatható

a jelenlegi feltáró út kis korrekcióval megfelelő

Kezelő

Lőrinci Tanács

Lőrinci Tanács

Zagyva-völgye Mgtsz

Térfogat

1 20 ezer m3 + bővítés

1 00 ezer m3 + bővítés

110 ezer m3

Fejleszthetőség

a bánya menti horhos is tölthető

a lejtő tölthető

Időfaktor

kb. 10 év

kb. 10 év

kb. 10 év

Altalaj

vízzáró

szigetelőréteg szükséges

vízzáró

Látvány

gödörfeltöltés

gödörfeltöltés + deponálás terep fölött

gödörfeltöltés

Tájba illesztés

körülményes

kevésbé körülményes

kevésbé körülményes

Utóhasznosítás

rekultiváció

rekultiváció

rekultiváció


Javaslatok

A tájrendezési javaslatokat négy témakör szerint csoportosítva állítottuk össze. Ezek

  • a jelenlegi állapot megszüntetésére,

  • az ártalommentes hulladékelhelyezés feltételeinek megterem-tésére,

  • az ütemezésre és

  • a távlati „fejlesztésre” vonatkoznak.

Az ártalommentes hulladékelhelyezés feltételei

Rendezett deponálással az ártalommentes hulladékelhelyezés megoldható. Azonban már elöljáróban fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a rendezett deponálás sem „mindenható”! Száz százalékos garanciát a rendezett deponálás sem jelent. Havária – a tervszerűség, a jó szándék és a technikai feltételek megléte ellenére is – előfordulhat. A toxikus anyagot tartalmazó hulladék kijuttatását és az elemi csapások következtében fellépő káros hatások következményeit csak irreálisan nagy beruházási költséggel épülő létesítményekkel lehetne megakadályozni. Rendezett deponálásnál a váratlanul bekövetkező hatások minimálisra csökkenthetők. A rendezett deponálás feltétele (231. ábra)

  • a megfelelő ütemezés,

  • a lerakás irányítása és ellenőrzése,

  • a fedőréteg rendszeres elterítése,

  • az utóhasználat feltételeinek potenciális biztosítása,

  • a rekultiváció következetes végrehajtása.

231. ábra - A rendezett deponálás feltételei (Csemez–Csillik: Petőfibánya – hulladékelhelyezés. Tájrendezési tanulmányterv, 1986)

A rendezett deponálás feltételei (Csemez–Csillik: Petőfibánya – hulladékelhelyezés. Tájrendezési tanulmányterv, 1986)


A rendezett deponálás a töltésre kijelölt hely szerint történhet teknőeljárással (232. ábra) vagy dombeljárással (233. ábra).

232. ábra - Rendezett deponálás teknőeljárással (Csemez–Csillik: Petőfibánya – hulladékelhelyezés. Tájrendezési tanulmányterv, 1986)

Rendezett deponálás teknőeljárással (Csemez–Csillik: Petőfibánya – hulladékelhelyezés. Tájrendezési tanulmányterv, 1986)


233. ábra - Rendezett deponálás dombeljárással (Csemez–Csillik: Petőfibánya – hulladékelhelyezés. Tájrendezési tanulmányterv, 1986)

Rendezett deponálás dombeljárással (Csemez–Csillik: Petőfibánya – hulladékelhelyezés. Tájrendezési tanulmányterv, 1986)


Távlati „fejlesztési” lehetőségek

A hulladékelhelyezés helyének megválasztásakor a legkülönbözőbb szempontok szerint (lásd 230. ábra) kell a területet kiválasztani.

A környezeti adottságokon, a gazdasági szempontokon és a társadalmi elvárásokon túlmenően igen lényeges az „időtényező”; azaz meddig lehet a településen vagy a településcsoportban összegyűlt ipari és kommunális hulladékot az adott helyre szállítani. A gödörméretek nagysága kiszámítható, az „emberi reakciók” alig. Jóllehet igen lényeges, hogy a lerakóhely ne csak rövid, esetleg közép, hanem még hosszú távon is megoldja az adott térség hulladékelhelyezési gondjait.

Petőfibánya mellett, a jelenlegi lerakóhely közelében, illetve térségében az elhelyezés hosszú távon is megoldhatónak tűnik. Feltöltési lehetőségek:

  • riolitbánya (a megkezdett lerakóhely),

  • volt téglagyári terület,

  • felhagyott agyagbánya,

  • az egykori csillepálya és a szántó közötti bozótos,

  • a jelenlegi lerakóhely melletti horhos, illetve völgy,

  • a megkutatott ásványvagyon kitermelése után a tsz-kőbánya.

A később ténylegesen vagy potenciálisan szóba jöhető térségeket

  • a jelenlegi hasznosítás, illetve kezelői jog,

  • a természetvédelmi szempontok,

  • a környezeti ártalmak,

  • a megközelíthetőség, valamint

  • a látvány szerinti sorrendben célszerű külön-külön és részletesen áttekinteni. Az egyes lerakóhely-fejlesztési lehetőségek és azok várható hatásai a 234., a 235. és a 236. ábrán láthatók.

234. ábra - Intézkedési javaslatok az A változatnál (jelenlegi lerakóhely)

Intézkedési javaslatok az A változatnál (jelenlegi lerakóhely)


235. ábra - Intézkedési javaslatok a B változatnál (felhagyott agyagbánya)

Intézkedési javaslatok a B változatnál (felhagyott agyagbánya)


236. ábra - Intézkedési javaslatok a C változatnál (Tsz-kőbánya) (Csemez–Csillik: Petőfi-bánya – hulladékelhelyezés. Tájrendezési tanulmányterv, 1986)

Intézkedési javaslatok a C változatnál (Tsz-kőbánya) (Csemez–Csillik: Petőfi-bánya – hulladékelhelyezés. Tájrendezési tanulmányterv, 1986)


Hulladéklerakóhely bővítése

Dorogon a két évszázados szénbányászat megszűnésével egyidejűleg a tömedékelési homok kitermelése is leállt. A kitermelés helyén tó („Palatinus-tó”) keletkezett. A száraz kitermelés helyének egy részére sittet hordtak. A délkeleti gödörrészt zaggyal töltötték fel.

A hosszan elnyúló bányagödör északi végében pedig évekkel ezelőtt megkezdték a hulladékelhelyezést.

A meredek, szakadó homlokfalakkal határolt tátongó gödör balesetmentessé tételének végleges megoldását a feltöltés jelenti. Feltöltéssel a keletkezett tájseb eltüntethető. A feltöltéshez a hulladék nyilvánvalóan nem ideális anyag. Más viszont ilyen mennyiségben nem állna sohasem rendelkezésre. A környezeti elvárások betartása, teljesítése esetén ezért a hulladék-feltöltés is elfogadható megoldást jelenthet.

Sommásan megállapítható, hogy feltöltéssel, azaz a gödör eltüntetésével a tájba illesztés potenciális feltételei adottak.

Az Esztergom-Kertváros határában már működő körzeti lerakóhely bővítésére 1995-ben készítettem előzetes környezeti hatástanulmányt. A lerakóhely kijelölése, a vízzáró szigetelés megoldása, a részbeni szelektív gyűjtés, kezelés és a tömörítés módja miatt a környezeti ártalmakat sikerült a minimumra csökkenteni. A RUMPOLD Hulladékkezelő Kft üzemeltetésében lévő regionális hulladéklerakó hely egyfajta garanciát jelent újabb környezeti ártalmak megelőzésére.

  • A tömedékeléshez használt egykori homokbánya gödrének feltöltése a hulladéklerakó hely kijelölésére több szempontból is optimális megoldásnak tűnt. Távol volt a belterülettől, nem volt látható helyen. Az egykori katonai gyakorlótér szomszédságában pedig senkit sem zavart. A Palatinus-tótól is elegendő távolságra feküdt ahhoz, hogy fürdésre alkalmas vízminőségét ne veszélyeztesse.

  • Az I. ütem az előírásoknak megfelelően, vízzáró agyagszigeteléssel készült. A felszín alatti vizek elszennyezésének lehetősége ezért elvben ki volt zárva.

  • A veszélyes hulladék égetőműbe szállítása, a papír bálázása, a gumi gyűjtése, az üveg elkülönítése és a szerves anyag komposztálása a deponálásra kerülő hulladék jellegét és mennyiségét alapvetően meghatározta.

  • A korszerű kompaktor beállításával lehetővé vált a hulladék 1:3–1:5 arányú tömörítése. A deponált mennyiség így lényegesen kevesebb helyet vesz igénybe.

Az egykori szovjet katonai gyakorlótér és laktanya megszüntetésével, a Pilisi Tájvédelmi Körzet határának kiterjesztésével, valamint a Dorogot elkerülő közút megépítésével új helyzet állt elő. Az isten háta mögötti térség, a sok szempontból senki földjeként kezelt terület felértékelődött. A lerakóhely – jellegéből adódóan – konfliktusokat okoz (237. ábra).

  • Elsődlegesen környezetártalmi konfliktust okoz a deponálás ténye, azaz a biológiailag aktív felület arányának csökkentése és az ismeretlen anyagokat is tartalmazó hulladék koncentrálása. Jóllehet valamennyi hulladéklerakás, deponálás – átmenetileg mindenképpen – a biológiailag inaktív felületek növelésével együtt jár.

  • Elsődlegesen tájökológiai konfliktust okoz a Pilisi Tájvédelmi Körzet közelsége (a TK bővítése miatt került közelebb a határa). Jóllehet a domborzati, a helyi klimatikus adottságok, a felszín alatti vizek áramlási iránya, valamint az elkerülő út határoló szerepe miatt a védett terület veszélyeztetése csak közvetett, áttételes.

  • Elsődlegesen vizuális-esztétikai konfliktust okoz a lerakóhely látványa. A gödör feltöltési módjából és a rálátási helyzetből adódóan a hulladék lerakóhely az elkerülő útról, a meglévő gödör, valamint az egykori Sátorkő-puszta felől látható. Jóllehet az utóbbi két irányból csak igen kevesek esztétikai örömét zavarhatja.

237. ábra - Konfliktusok a hulladéklerakóhely bővítésekor (Csemez: Hulladéklerakóhely bővítése, 1995)

Konfliktusok a hulladéklerakóhely bővítésekor (Csemez: Hulladéklerakóhely bővítése, 1995)


A hulladéklerakó hely bővítése a jelenlegi helyzeten lényegében nem változtat. „Mindössze” a hatások területe átmenetileg, – azaz az I. ütem feltöltésének és rekultiválásának befejezéséig – növekedni fog.

Tájképi hatás, tájvédelem

A II. ütem a meglévő környezeti ártalmak – remélhetően csak időszakos – kiterjesztését (238. ábra) jelenti. Megnövekszik a szépnek nem mondható felület, azaz

  • növekszik a biológiailag inaktív felület aránya,

  • elpusztul a homokbányában fejlődött pionír növényzet.

238. ábra - A bővítés várható hatásai (Csemez: Hulladéklerakóhely bővítése, 1995)

A bővítés várható hatásai (Csemez: Hulladéklerakóhely bővítése, 1995)


A „szemét” látványa sehol sem szép, de az is tükröződik a tájképben (a hulladékrézsűk látványa a takaró hatás miatt elviselhető a 10. sz. főút új szakaszáról). A biológiailag inaktív felület a II. ütemmel egyértelműen növekszik. A deponálás velejárója újabb felület igénybevétele. A bányagödörben, a sívó homokon meglehetősen fajszegény nyárfaállomány telepedett meg. A növényzetet eddig a spontán módon ásott tankgödrök és a hívatlan favágók pusztították. A II. ütemmel egy összefüggő felületen szűnik meg a pionír növényzet.

A hosszú gödörben az újabb rész elválasztása zárógáttal és vízzáró agyag- vagy fóliaréteg terítéssel a várható szennyező hatások továbbterjedése megakadályozható. A bányaüreg feltöltése pedig a tátongó seb gyógyításának is tekinthető. Új hulladéklerakó létesítésekor mindenki tiltakozik. A meglévő hulladéklerakó bővítése könnyebben elfogadtatható, mint a tájidegen létesítmény telepítése. A II. ütem a jelenlegi helyzethez viszonyítva jelentős „újabb” hatásokat nem jelent. Kétségtelen tény, hogy az igénybe vett terület a lerakóhely bővítésével növekszik.

A 10. sz. főút mint földmű is megváltoztatta a korábbi adottságokat (felszín egyenletes lejtésének megszüntetése, rézsűfelületek kialakítása, a növényzet megbontása). Az út – határoló jellegénél fogva – jelen esetben kedvezően választja el a védett területet a potenciális veszélyforrást jelentő hulladéklerakó helytől. Az útépítés kedvező hatásai is érvényesülnek az egyébként hátrányos ökológiai és tájképi határolással egyidejűleg.

A tárgyilagosság kedvéért meg kell említeni, hogy a hulladéklerakó hely (azaz a környezeti ártalmak potenciális forrása) előbb volt a térségben, mint a védett terület közelebbre húzott határa. A Pilisi TK kibővítésére ugyanis a katonai gyakorlótér felhagyását követően kerülhetett sor. A páncélozott járművek porkeltő hatása, dübörgése, elcsepegő olaja helyébe a közlekedésből származó levegőszennyezés, valamint zaj- és rezgéshatás lépett.

Tájba illesztés, rekultiváció

A javaslatok tájrendezési jellegűek, a tájba illesztést szolgálják, és a várhatóan kedvezőtlen környezeti hatások mérséklésére, illetve megszüntetésére irányulnak. A részletesen kidolgozott javaslatok között

  • a lerakóhely rekultiválása,

  • a ligetes kialakítás,

  • a kerítésépítés szükségességének kiemelése

  • a véderdő telepítése

  • az útmente fásítása szerepelt (239. ábra).

239. ábra - Tájrendezési javaslatok (Csemez: Hulladéklerakóhely bővítése, 1995)

Tájrendezési javaslatok (Csemez: Hulladéklerakóhely bővítése, 1995)


A hulladékok elhelyezése, rendezett deponálása Magyarországon a 80-as évek végéig megoldatlan volt.

A bányagödrök feltöltését követően a kényszerhelyzet miatt az utóbbi években korszerű lerakóhelyeket alakítottak ki.

A felszín alatti vizektől a lerakóhelyeket vízzáró agyag vagy fóliaterítéssel elszigetelték (Dunakeszi, Esztergom, Marcali). A helykiválasztási szempontok meghatározása, az utóhasználat módja, a felület végleges rendezése azonban változatlanul olyan tájrendezési feladat, amelyet hatékonyan kell megol-dani.

Összegzésként megállapítható, hogy ahány település, annyi hulladéklerakó hely van az országban. S egyik sem „szép”. Túlnyomó többségük rendezetlen, ökológiailag érzékeny területen alakult ki, a felszín alatti vizeket potenciálisan veszélyezteti. A hulladéklerakó helyek időzített „ökológiai bombának” tekinthetők.

A természeti, a táji, környezeti adottságok iránti fogékonyság növekedésével a hulladéklerakó helyekkel szemben támasztott igények, elvárások megfogalmazódtak. Az Európai Unióhoz csatlakozás is egyre inkább a környezetvédelmi szempontok figyelembevételére késztet valamennyiünket. Szegényen ugyanis lehet „Európába” menni, de degradált, elhanyagolt tájjal, az ökológiai, a tájképi adottságok iránt érzett fogékonyság nélkül nem.

Birtokrendezés, térségi melioráció és tájrendezés

A sok vonatkozásban hasonló birtokrendezés, mezőgazdasági területrendezés, mezőgazdasági tájrendezés, tagosítás, rurál tájfejlesztés kifejezések a hatósági, a földnyilvántartási tevékenységen túlmenően elvben a jobbításra, a tájökológiai, a tájképi szempontok érvényesítésére irányultak.

Három évtizeden keresztül – az 1959 és 1962 közötti téeszesítést követően – a rurál táj alakításában, a magyar mezőgazdaságban következetesen egyfajta törekvés, tendencia érvényesült:

  • A nagyüzemi mezőgazdasági termesztés a szövetkezetekben és az állami gazdaságokban koncentrálódott, ezek száma az öszszevonások miatt folyamatosan csökkent.

  • A nagyüzemi termesztés során, a „racionális” géphasználat, a repülőgépes növényvédelem miatt a táblaméretek egyre növekedtek (240. ábra).

  • A táblák méreteinek növekedésével arányosan nőtt a fátlan térségek mérete és gyakran ezer, sőt több ezer hektáros „kitisztított” felület keletkezett.

  • A nagyüzemi gazdálkodás következtében a mezőgazdasági táj homogenizálódott, a tájalkotó elemek számának csökkenése miatt szegényedett a táj.

  • A térségi komplex melioráció utolsó láncszemének, a tájfásításnak elmaradása miatt a biológiai diverzitás csökkent.

  • A földtörvény erőszakolt érvényesítése és az építési telkek kialakíthatósága miatt az ökológiai kiegyenlítő felületek, a nedves biotópok (kubik- és vályogvető gödrök, mély fekvésű rétek, nádasok, anyagnyerő helyek) aránya jelentősen csökkent.

  • A mezőgazdasági termesztés környezetkárosítóvá, szennyező forrássá vált (kemikáliák nagyarányú felhasználása, melléktermékek keletkezése stb.).

  • A rurál tájban a dinamikus fejlődés (pl. koncentrált állattartó telepek, takarmánykeverő üzemek, mellékági tevékenység) és a hanyatlás (hagyományos termesztő felületek felhagyása, tanyák megszűnése) párhuzamosan érvényesült (241. és 242. ábra).

  • A városok környékén, az üdülőtájakban a széttelepülés a 70-es évektől rendkívüli mértékben megindult és napjainkig tart.

  • Az urbánus, a városi táj agresszivitásaival, a technokrata szemlélettel szemben a „passzív” mezőgazdasági táj védtelen.

  • Az intenzíven hasznosított agrártérségekben az általános tájvédelmi és a természetvédelmi törekvéseknek nem vagy alig lehetett érvényt szerezni.

  • A több tízezer hektáros termesztő felületek irányítóiból gyakran hiányzott a gazdaszemlélet, az adottságokhoz alkalmazkodási szándék (ritka kivétel a „bereki” gazdálkodás[33] rehabilitálása).

240. ábra - A „modern” nagyüzemi szőlőtermesztésben a helikopter sem volt ritka

A „modern” nagyüzemi szőlőtermesztésben a helikopter sem volt ritka


241. ábra - A takarmánykeverő telepeken óriási építmények emelkedtek

A takarmánykeverő telepeken óriási építmények emelkedtek


242. ábra - Az iparosodó mezőgazdaság korszerű borkombinátot épített (Balatonboglár)

Az iparosodó mezőgazdaság korszerű borkombinátot épített (Balatonboglár)


A hazai mezőgazdasági tájban kialakult tendenciák a magyar társadalmi-gazdasági helyzetet, az ország vezetőinek politikai szemléletét, az utóbbi években végrehajtott kárpótlást, privatizációt egyaránt tükrözik. S – rendeletektől, törvényektől függetlenül is – óriási különbségek vannak a hazai szemlélet és az Európai Unió országaiban kialakult gyakorlat között.

A hazai rurális tájban az utóbbi fél évszázadban végbement változások jól ismertek. Abban a mindenkori emberi, társadalmi mentalitás tükröződött. Olyan mentalitásoké, cselekedeteké, amelyek

  • tájhasználati konflikutusokhoz,

  • ökológiai tévcselekedetekhez,

  • vizuális ártalmakhoz vezettek.

A diktatúra a monoton tájjelleg kialakulásának kedvezett, míg a demokrácia a változatos tájképben, tájszerkezetben jutna kifejezésre.

Hazai előzmények

A magát gazdasági tanácsosnak nevező Nebbien Henrik a XIX. század elején a birtokrendezési terveket a kor divatjának megfelelően a „tájszépítés” égisze alatt készítette, de nem csak, vagy elsősorban nem vizuális-esztétikai megfontolások vezették. Ellenkezőleg, birtokrendezési terveivel a termésnövekedést kívánta elérni. A táji adottságokhoz jobban alkalmazkodó, a természeti erőforrásokat racionálisan kihasználó tájrendezési módszereket alkalmazott. Megvalósított terveiért a többlettermés egytizedét kérte.

Az ökonómiai, az ökológiai, a műszaki és az esztétikai szempon-tok ilyen szintű megvalósult szintézisére azóta is ritkán adódik példa.

A birtokrendezés a múlt században sem jelentett lényegében mást, mint napjainkban a mezőgazdasági területrendezés: célszerű nagyságú és művelésű táblák kialakítását, utak építését, vízrendezési munkákat, fásításokat. A táblák határain, a legelők szélén és az utak, földutak mentén kedveltek voltak a fasorok. A termésnövelés a talajvízszint szabályozásával, a kondicionáló hatás növelésével volt elérhető. A kondicionáló hatás pedig elsősorban a szél- és a vízerózió csökkentését, a helyes táblaméretek megválasztását jelenti. Sajnos jelentős volt a mocsarak, a vízjárta felületek kiszárítása is. A termésnövelés általánosan elterjedt, olykor egyetlen megoldása ugyanis a művelésbe vonható terület növelése volt … s többnyire maradt is.

Sajnálatos tények

Az 1990-es évekig egységességet jelentő mezőgazdasági tájfenntartás, tájalakítás, tájfejlesztés az utóbbi években gyökeresen megváltozott. A felsorolt hazai tendenciák ismertetéséből már kiderülhetett, hogy – a szó igazi értelmében vett, a lényeget, a nebbieni szemléletet tükröző – birtokrendezésről aligha beszélhetünk. Sajnálatosan a kárpótlással, a privatizációval a helyzet nem javult. Ellenkezőleg, tovább romlott. „Táji” oldalról szemlélve az utóbbi években történteket, a következők állapíthatók meg:

  • A közel kétezer gazdálkodási egység helyett másfél millió lett.

  • Az új tulajdonosok legnagyobb része nem akar gazdálkodni.

  • Aki szeretne gazdálkodni, az nem tud vagy alig tud megélni belőle.

  • A farmergazdálkodáshoz az általános feltételek (piac, bank) hiányoznak.

  • Az évszázados kisüzemi gazdálkodási tradíciók kihaltak.

  • A farmerszemléletnek nem volt honnan átöröklődnie.

  • A tulajdonszerzést leginkább a spekuláció és a dzsentri szemlélet motiválta.

  • A százhektáros táblák 5–10 hektárnyivá válása a tájszerkezetben még nem tükröződik.

  • Megkezdődött az eddig csak mezőgazdasági hasznosítású területek beépítése.

  • A városok óriási mezőgazdasági területeket igyekeznek belterületbe vonni anélkül, hogy a zöldfelületi rendszer kialakításának feltételeit megtartanák.

  • A nyomvonalas létesítmények (főleg az utak) a tájszerkezetet tovább darabolják.

  • Az eddig tabunak tekintett erdők irtását az új tulajdonosok megkezdték.

  • A mezőfásítások, az idős fasorok sok helyen a harácsolók áldozatává váltak.

  • A külterülettel érdemben senki sem foglalkozik (hiányzik a szabályozás, a törvény).

  • Az építési hatóságok a külterületi építkezések tehetetlen szemlélőivé váltak.

  • Nincs megfelelő szabályozási lehetőség a természetvédelmi, a tájvédelmi törekvések megvalósítására.

  • A renitens polgárok büntetlenül szabadulnak meg hulladékaiktól a mezőgazdasági területeken.

  • Nincs országos koncepció a mezőgazdasági táj célszerű alakítására, fejlesztésére.

  • Hiányzik a birtokrendezéssel, a tájrendezéssel foglalkozó hatóság.

  • Az ökológiai szemlélet érvényesítésére nincs megfelelő felvilágosító tevékenység.

  • A gépek hiányának pótlására megjelent ismét a ló.

  • Az új tulajdonosok többségéből hiányzik a táji adottságokhoz alkalmazkodás ismerete.

  • A korszerű agrotechnika széles körű alkalmazására nincs lehetőség.

Aggasztó következmények

A bajor területfejlesztési hivatal elnöke – a Hans Seidl Alapítvány meghívására (1992) Budapesten tartott előadás után, kérdésekre válaszolva – elmondta, hogy irigyli a magyar területfejlesztőket, tájtervezőket. Jóllehet először járt Magyar-országon, s a repülőgépből látottak alapján tud csak nyilatkozni, de nálunk még nincs „minden” beépítve. A széttelepülést (Zersied-lung) nyomokban sem fedezte fel: vannak beépített területek és építésmentes mező- és erdőgazdasági területek (külterületek). Nem úgy, mint Nyugat-Európa valamennyi államában.

Az ismert közmondás szerint más hibájából tanul az okos. S mi mindent megteszünk, hogy mások hibájából ne tanuljunk. Minden jel arra mutat, hogy a spontán széttelepülés feltartóztathatatlanul bekövetkezik.

A kárpótlás során kapott földek művelési kötelezettsége öt évre szól. Az óra ketyeg… És utána?

Az Európai Unióhoz csatlakozási szándék kevés. Ahhoz rengeteget kell(ene) tenni! Ellenkező esetben

  • az utak mentén, a mezőgazdasági területeken – a tulajdonoscserét követően – az építkezések megkezdődnek,

  • a városok környékén a mezőgazdasági területek beépülnek, a városok belterülete jelentősen megnövekszik (243. ábra),

  • a beépítések következtében a dinamikusan fejlődő térségekben a hagyományos településszegély, városkörnyék, falukép megváltozik (244. ábra),

  • a hanyatló térségekben a megüresedett lakóházakat a külföldiek, a városiak megveszik vagy a cigányok lelakják, a mezőgazdasági termesztés háttérbe szorul,

  • a ma „tiszta” mezőgazdasági termesztőfelületeken megkezdődnek az építkezések (tanyák, lakóépületek, lakótelepek, ipari csarnokok, kereskedelmi központok, raktárak stb.),

  • a felkapott térségekben, üdülőtájakon, védett területek közelében „elfogynak”, azaz üdülési céllal kulturálatlan módon beépülnek a mezőgazdasági – elsősorban a kert, szőlő és szántó – területek (245. ábra),

  • a még megmaradt ökológiai kiegyenlítő felületeket megszüntetik, a fákat kivágják,

  • az egyedi tájértékek száma csökken,

  • folytatódik a védett területek művelésbe vonása, pl. a termesztéshez gyenge adottságú gyepek feltörése, vízjárta szántók lecsapolása (a gazdaságtalan termesztést ugyan abbahagyják, de az okozott ökológiai kár tartósan hat),

  • nagyarányú erdőirtások következnek be olyan térségekben is, amelyekben az erdő komitatív hatásairól sem szabadna lemondani …

  • A rurális tájat hátrányosan befolyásoló hatások közül néhányat kiemeltem. Ezek:

  • folyamatosan növekedtek a fátlan térségek,

  • egyre nagyobbakká váltak a táblaméretek,

  • megszűntek az ökológiai kiegyenlítő felületek,

  • koncentrált állattartó telepek épültek,

  • megváltozott a falvak szerkeze-te[34], beépítési jellege.

243. ábra - Tájidegen toronyházak Pasarét felett, a Budai-hegyek lábánál

Tájidegen toronyházak Pasarét felett, a Budai-hegyek lábánál


244. ábra - Egyforma lakótelepek épültek az állami gazdaságokban, a bányászvárosokban

Egyforma lakótelepek épültek az állami gazdaságokban, a bányászvárosokban


245. ábra - A „zárt kertek” a városok közelében beépültek (Szekszárd)

A „zárt kertek” a városok közelében beépültek (Szekszárd)


A tendenciák következtében uniformizálódott a hazai mezőgazdasági táj. A kárpótlással bekövetkezett tulajdonváltozások pedig a tájszerkezet rehabilitálása helyett növelik a környezeti ártalmakat, elősegítik a széttelepülést, a „mindenütt” lehetővé váló beépítést.

Fátlan térségek növekedése

A táj jellegét a tájszerkezet, a rurál táj szerkezetét a művelési ágak változatossága, a mezsgyék milyensége (szegélyeffektus) alapvetően meghatározza. A nagy teljesítményű munkagépek, a repülőgépes növényvédelem alkalmazása, a térségi komplex melioráció utolsó láncszemének, a tervezett fasorok, a mezővédő erdősávok telepítésének elmaradása miatt még dombvidéken is keletkeztek 1000 ha-nál nagyobb fátlan szántók. A fátlan térségekben nincs lehetőség a vad megbúvására, fészkelőhelyekre, a természetes vegetáció megmaradt képviselőinek életfeltételeire.

Táblaméretek növekedése

A rosszul értelmezett racionális géphasználat következtében a táblák mérete egyre növekedett. Fasorral, erdősávval történő megosztásukra nem volt igény. Egyetlen kényszerű ellenpéldát ismerek: a dunabogdányi 300 ha-os szántón egy juharsort telepítettek a 27 kivágott cseresznyefa „pótlására”. Paradox módon a múlt század „tájszépítészei” nagy, összefüggő, ezért rendezett mezőgazdasági tájakról álmodtak. A mai tájtervezők a XX. század végén pedig a kicsikre, a néhány tíz hektárnyi méretűre törekednek.

Ökológiai kiegyenlítő felületek megszüntetése

A nagyüzemi gazdálkodást akadályozó ún. tereptárgyakat, a mély fekvésű területeket, a tocsogókat, a kubikgödröket, a mezsgyéket, a horhosokat, a vályogvető gödröket és a fasorokat, az erdősávokat az utóbbi évtizedekben feltöltötték, kivágták, lecsapolták, azaz megszüntették. Jóllehet éppen ezek a művelési „akadályok” az olyan kiegyenlítő felületek, amelyek

  • a tájképet változatossá teszik,

  • táji kontúrokat képeznek,

  • élethelyet jelentenek veszélyeztetett növény- és állatfajoknak (246. ábra).

246. ábra - A nagyüzemi gazdálkodás során a táblák geometrizmusa meghatározóvá válik

A nagyüzemi gazdálkodás során a táblák geometrizmusa meghatározóvá válik


A nedves réteket Nyugat-Európában 1972 óta védik, hazánkban a földtörvény értelmében ma is „meliorálják”.

Az egy falu – egy rét mozgalom viszont a kezdeti szemléletváltás konkrét és jó példája.

Koncentrált állattartó telepek létesítése

Az új típusú majorok környezetszennyező forrásokká váltak. Az állattartó telepeken keletkező húgy-lé, hígtrágya, az erős szaghatás emberre, növényre egyaránt kedvezőtlenül hat. Az ipari jellegű, zárt technológiájú ólak, istállók pedig a mezőgazdasági tájtól idegen építészeti elemekként jelennek meg. Az állattartó telepek környezeti és vizuális ártalmat egyaránt jelentenek.

A melléküzemágakban keletkezett hulladékok jellege és mennyisége új típusú környezeti ártalmak forrásává vált (247. ábra).

247. ábra - „Korszerű” sertéstelep ipari jellegű hatása (Balatonnagybereki Á.G.)

„Korszerű” sertéstelep ipari jellegű hatása (Balatonnagybereki Á.G.)


Falvak megváltozása

Magától értetődően a hanyatló települések őrizték meg leginkább a népies jellegű lakó- és gazdasági épületeket. A stagnálóak kisebb mértékben, a dinamikusan fejlődőek pedig uniformizálódtak. Az új épületek nélkülöznek mindenfajta tájkaraktert. Hiányzik a mintául szolgáló példa. Zűrzavar alakult ki. A mezőgazdasági üzemek utódjai már nem képesek a területeket egységesen kezelni. Az új gazdák még képtelenek a jövőjüket jelentő külterület alakítását érdemben irányítani.

Az időtényező valamennyi folyamatban meghatározó. A terv, a tanulmány statikus, adott időpontban felmerülő ismeretekre épül. A dinamikusan változó környezeti-táji adottságok miatt a tájalakulás adott szakaszában megállapított szempontok bizonyos idő elteltével érvényüket veszítik. A tervezett elképzelések megvalósításuk után adottságnak számítanak.

A Kárpát-medence a rómaiak óta a népek nagy kavalkádjának színtere. Évszázadokon keresztül a mindenkori új telepesek a földből meg tudtak élni. A mai betelepülők erre nem képesek, mert a tömeges mezőgazdasági árutermelésre nincsen igény. A falvak pusztulása felgyorsul, a stagnálók helyzete romlik, és a dinamikusan fejlődő települések tovább növekednek.

A hazai településhálózat „urba-nista”, erőszakolt megváltoztatását az OTK (Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció) szentesítette. A központi szerepkör megvonása (tanács, iskola, tsz-iroda áthelyezése, az értelmiség elköltözése) után a településhálózat arányos fejlődése megbomlott. Az ENSZ által 1972 óta hangoztatott ruralista szemlélet térhódítása pedig hazánkban – az önrendelkező települések, önkormányzatok kialakulása ellenére – igen lassú folyamat.

A nagyüzemi mezőgazdaság a tájat tönkretette. Hiányzott a gazdaszemlélet. A rurális tájat nem alakították okosan. Jóllehet nem a mezőgazdasági termesztés az egyetlen oka a hazánk tájszerkezete károsodásának. Nagyüzemekre szükség lesz a jövőben is, de nem annyira és nem olyan módon, ahogyan eddig. A növekvő forgalom, a városkörnyék terjeszkedése és az üdülési célú tájhasználat egyaránt oka a változásokat. A kárpótlással pedig kiszabadult a szellem a palackból. Ma már elmondhatjuk, utolérjük a mindent elárasztó építkezésekkel a fejlett országokat, holott egyetlen „eladható” értékünk a be nem épített, a kevésbé befolyásolt hazai táj lenne (lett volna?).

Magyarország területének 86%-a mező- és erdőgazdasági hasznosítású, amely a közigazgatási, illetve az építésügyi szabályozás szempontjából külterület. E területek hasznosítása, rendezése hosszú időn át az ÉVM által irányított területrendezési tervezés – illetve ennek szakági munkarésze, a tájrendezési tervek – kapcsán, valamint a MÉM által irányított térségi komplex meliorációs tervezés alapján történt. A természetvédelmi területekre – amelyek az országnak nem egészen 7%-át jelentik – regionális tájrendezési, helykijelölési, kezelési stb. tervek készültek.

A térségi komplex melioráció során tágabban értelmezve az adott terület potenciáljának maximális kihasználása, szűkebb értelemben a mezőgazdasági termesztés gazdaságosságának, illetőleg a hozamok növelése érdekében végeztek beavatkozásokat.

A tervezés során a feladatok tartalma konkretizálódott, szűkült. A tájrendezés a gyakorlatban elsősorban a területrendezés – a „létesítmények” térbeli rendjének meghatározása –, illetve a területrendezési tervezés egyik alkotóelemévé vált. Ennek nyilvánvalóan az volt az oka, hogy a területrendezésben lett volna legjobban kifejthető az a szakterületek közötti szintetizáló munka, ami a tájrendező feladata.

A térségi komplex melioráció metodikájának kialakításakor, 1980-ban a tervezési szempontok közé a tájrendezési követelményeket is beépítették. Ez elsősorban a melioráció komplex szemléletű megvalósításának és a térségi rendszer kialakításának köszönhető. A térségi komplex meliorációs tanulmánytervben a tervezés megalapozását jelentő fejlesztési célok meghatározásához külön-külön vizsgálták

  • a térségre általánosan,

  • a táj- és környezetfejlesztésre, valamint

  • a mező- és az erdőgazdasági termelésre vonatkozó előzetes elképzeléseket.

Az „általános” fejlesztési célokat nem szabad a táj- és környezetfejlesztési céloktól elvonatkoztatottan kezelni. Az általános (jelen esetben minden, ami nem konkrét mező- és erdőgazdasági) fejlesztési elképzelések mindegyike (pl. ipari fejlesztés) a kialakult tájhasznosítást erősíti vagy módosítja.

A tájhasznosítás lehetséges módjának, illetve céljának megfelelően alakított területegységek (termelés, település, üdülés) összefüggő rendszert alkotnak. A domináns elemek számbavételével lehet tájtípusokat megkülönböztetni, tipizálni.

A tájtípustól függően eltérő mértékben alakultak adott területen – így a meliorációra előirányzott térségben is – a mező- és az erdőgazdasági területhasználatok. Az egyes táji funkciók ugyanakkor nem „sterilen”, önállóan jutnak szerephez az egyes területegységekben, hanem ezért az elsődleges tájhasznosítás mellett másodlagos, sőt több-célú tájhasznosítás is lehetséges.

A természeti adottságok jellemzéséhez ugyanúgy szükség van a vízügyi, a talajtani szakvéleményekre, a meteorológiai adatokra, mint később a meliorációs beavatkozások konkrét megtervezéséhez.

A művi és módosított adottságok feltárása során meghatározhatók a tájhasznosítás általános jellemzői. A területfelhasználási kategóriák, művelési ágak, vonalas létesítmények rendszere, a környezeti elemek állapota adja a tájjelleg legfontosabb jellemzőit. A tájszerkezet feldolgozásakor érdemes elkülöníteni a meliorációs tervezés szempontjából

  • alapvető (pl. művelési ágak, mezőgazdasági telephelyek, művelési korlátozás alá eső területek, az erdőgazdasági területek rendeltetése),

  • kiegészítő (pl. vonalas létesítmények minőségi jellemzői, külterületbe ékelődött ipari telephelyek, anyagkitermelő helyek, üdülési létesítmények, városgazdálkodási üzemi telephelyek),

  • befolyásoló (pl. a települések belterületi jellemzői, a tervezési területként lehatárolt térségen kívüli jelentősebb létesítmények, környezetvédelmi területi korlátozások, védőtávolságok) hatású táji adottságokat.

A tájvizsgálat során, az adottságok értékelésekor ki kell emelni azokat a jellemzőket, melyek a táj karakterének, jellegének megőrzését, az egyedi tájértékek megvédését és hasznosítását segítik elő.

A tájjelleg megőrzése nem jelenti a meglévő állapot konzerválását. A termelési potenciál fokozására előirányzott meliorációs beavatkozások megváltoztatták a táj „eredeti” állapotát. A tájjelleg megtartása, a fontosnak ítélt elemek megőrzése a meliorációt finanszírozó mezőgazdasági üzem létérdeke lett volna. A mély fekvésű területek egy részének igen nagy költségű vízrendezése árán nyert – esetenként rossz minőségű – szántó például biztos, hogy nem hozott, és sohasem fog annyi gazdasági hasznot hozni, amennyi kárt okoz e terület ökológiai kiegyenlítő szerepének, klímamódosító hatásának elvesztése.

A térségi melioráció a nagyobb és egységesen kezelhető táblák kialakítására irányult, ezért a természeti értékek, az egyedi tájértékek többnyire elpusztultak.

A tájfejlesztési javaslatok és intézkedések során értékelni kell, hogy az egyes meliorációs beavatkozások hogyan módosítják a táj jellegét, a tájszerkezeti változtatások mennyiben előnyös, illetve hátrányos hatásúak, a meliorációs beavatkozások mennyiben segítik a környezet állapotának javulását. A tájrendezési tervlapon fel kell tüntetni a tájszerkezet meglévő adottságait és tervezett változás jellemzőit:

  • a tervezett területfelhasználást,

  • a műszaki infrastruktúra vonalas létesítményeit,

  • a műszaki infrastruktúra jelentősebb egyéb létesítményeit és telephelyeit,

  • a mező- és az erdőgazdasági létesítményeket,

  • az egyéb külterületi létesítményeket, amelyek tájhasznosítási konfliktust okozhatnak.

A tájfejlesztési feladatok fenti részletességű feldolgozása látszólag meghaladja a térségi komplex meliorációs tervezés közvetlen célkitűzéseit. A melioráció azonban mind költségét, mind táji hatásait tekintve olyan szintű beruházás, ami megköveteli a „területi tervezésben” egységes tájrendezési szemlélet átvételét.

A szabályozás szükségessége

Az Európai Unió nyugat-európai tagországaiban a mienktől lényegesen eltér a környezeti problematika, az ökológiai helyzet, a táji adottságok megítélése:

  • egyrészt más az emberi, a társadalmi, a politikai, a gazdasági szemlélet,

  • másrészt kialakult egy következetes jogi (törvényi, rendeleti) háttér.

Az egyes országokban kialakult birtokrendezési, regionális tervezési, területfejlesztési, környezetterhelhetőségi vizsgálati gyakorlat is más és más (248. és 249. ábra). A hazai harmonizáció kapcsán így is fel lehetne a kérdést tenni: adoptáció vagy adaptáció? A birtokrendezési, a meliorációs, a természetvédelmi, a tájtervezési módszerek ismertetésével és minősítésével nem lehet célom, szándékom az adoptáció, az átvétel, a feltétel nélküli „örökbefogadás”. Ellenkezőleg, az egyes módszerek bemutatásával az adaptálhatóságot, az átalakíthatóságot, a hazai viszonyokra alkalmassá tételt igyekszem elősegíteni.

248. ábra - Hollandiában a tengertől elhódított polderen kialakított táblák

Hollandiában a tengertől elhódított polderen kialakított táblák


249. ábra - Angliában a hagyományosan alakult, sövényekkel osztott táblák

Angliában a hagyományosan alakult, sövényekkel osztott táblák


Szabályozási javaslatok

A műszaki szabályozás általános érvényű, a táj viszont egyedi. Veszélyes lenne, ha a birtokrendezést mechanikusan el lehetne végezni. A konkrét műszaki szabályozás helyett – éppen a mindenkori táj jellegének megőrzése érdekében – elveket, szempontokat fogalmaztam meg. A javaslatok többsége korlátozó jellegű és az alapvető változások, beépítések, művelés alóli indokolatlan kivonások megelőzésére irányul. (A felsorolás rangsort nem jelent!)

  1. Az élővízfolyások (patakok, folyók, öntözőcsatornák) mentén, azok partjától, illetve az árvédelmi töltéstől minimálisan 200 m szélességben nem szabad építést, művelésiág-változtatást, valamint művelésből kivonást előirányozni.

  2. Az élővízfolyások vízminőségének megőrzése, illetve további szennyezésének megakadályozása érdekében a vízfolyás menti minimálisan 200 m-es sávban nem szabad intenzív szántóföldi vagy gyep-gazdálkodást előirányozni.

  3. Meg kell határozni az egyes hazai tájtípusokban (sík vidéki, dombvidéki, hegyvidéki), illetve azok földrajzi tájegységeiben a legnagyobb táblaméreteket.

  4. A vízfolyások, a táblák szélén, a földutak mentén fasorok, kettős fasorok, mezővédő erdősávok telepítését kell előirányozni a tájszerkezet rehabilitálása, a diverzitás fokozása érdekében.

  5. Törekedni kell a kedvezőtlen termőhelyi adottságú szántók (mintegy 1 millió ha) erdősítésére vagy gyepesítésére.

  6. A védett területek (nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület, hidrogeológiai védőterület, vízvédelmi terület, tájképvédelmi terület stb.) mentén minimálisan 1 km-es sávban puf-ferövezetet kell létesíteni, amelyben csak a védett terület kezelőjének jóváhagyásával lehet a művelési módon, a művelési ágon, a kemikáliák alkalmazásán változtatni.

  7. Az egyedi tájértékeket meg kell óvni, és azok ökológiai, valamint tájképi környezetében jelentős módosítást előirányozni nem szabad.

  8. A völgyfenéki réteket feltörni nem szabad, sőt törekedni kell a mély fekvésű, belvízveszélyes szántók rehabilitálására, esetleg víztározók létesítésére.

  9. Mező- és erdőgazdasági területen anyagkitermelő helyet előirányozni csak környezeti hatástanulmány alapján és az utóhasználat megtervezésével szabad.

  10. Az ökológiai kiegyenlítő felületeket, a nedves biotópokat, az extrém száraz élőhelyeket a biológiai diverzitás megtartása és/vagy fokozása miatt meg kell óvni, illetve rehabilitálásukat elő kell irányozni.

  11. Az élővízfolyások, elsősorban a patakok további csatornázása helyett azok renaturálására kell törekedni.

  12. Nem szabad a mezőgazdasági területeken 0,5 ha-nál nagyobb felületen tereprendezést előirányozni, és legfeljebb egy méternél kisebb bevágást vagy töltést szabad kialakítani.

  13. Az erózióveszélyes, a 15–20%-nál meredekebb lejtésű szántókat feltétlen gyepnek kell tekinteni, vagy erdősíteni kell.

  14. A városok környékén ki kell alakítani az erdő-mező gyűrűt (green belt).

  15. A mezőgazdasági területeken a fásításokat a meglévő fás növényzet (mezsgye, fasor, erdősáv, horhos stb.) figyelembevételével úgy kell létrehozni, hogy azok zöldfolyosó-hálózatot alkossanak.

  16. A fenntartható fejlesztés érdekében a mezőgazdasági területekre, a külterületekre birtokrendezési és/vagy tájrendezési és/vagy külterület-szabályozási tervet kell a birtokrendezési elvek értelmében, a helyi (megyei) rendelkezések figyelembevételével készíteni.

  17. A birtokrendezési (tájrendezési, külterület-szabályozási) terveket (továbbiakban: birtokrendezési terv) az érintett földművelésügyi, természetvédelmi, vízügyi stb. hatóságokkal egyeztetni kell.

  18. A birtokrendezési terveket az arra illetékes szervekkel (közgyűlés, hatóságok) jóvá kell hagyatni.

  19. A birtokrendezési tervekben foglalt javaslatokat folyamatosan meg kell valósítani.

  20. A birtokrendezések megvalósításának finanszírozására bankot kell létrehozni.

  21. A birtokrendezési tervek ellenőrzésére a Földhivatalt, a Földművelésügyi Minisztériumot, a megyei Területfejlesztési Tanácsot kellene felkérni.

  22. A kedvezőtlen látványú felületek eltakarásáról (depónia, ipari üzem, major, állattartó telep) fásítással kell gondoskodni.

  23. A mezőgazdasági területeken áthaladó vagy azokkal vizuális kapcsolatban álló nyomvonalas létesítmények tájba illesztéséről tereprendezéssel és/vagy fás növények telepítésével kell gondoskodni.

  24. A birtokrendezési terveket nem szabad 1:10 000 léptéknél nagyobb térképeken elkészíteni.

  25. A birtokrendezési terveket a területrendezési tervekkel összhangban kell elkészíteni.

  26. A birtokrendezést a mezőgazdasági területek fejlesztésével, a területfejlesztéssel, a településrendezéssel összhangban kell elvégezni.

Összegezve megállapítható, hogy az ország közigazgatási szempontból külterületnek minősülő mező-, kert- és erdőgazdasági rendeltetésű területeivel a területrendezési tervek és a térségi komplex meliorációs tervek tájrendezési munkarészeiben egyaránt kellett volna foglalkozni. A tájrendezési tervezési metodikát – amelynek kötelezőek a területi tervezésben – módosítva, de tartalmában lényegesen nem csökkentve kellene a rurális tájtervezés során alkalmazni. A tájfejlesztési célokat a speciális témájú meliorációs tervekben is csak a tájhasznosítási szempontokat, valamint a környezeti elemek szennyezettségének mértékét (ami a tájhasznosítás módját jelentősen befolyásolja) csak együttesen figyelembe véve szabad meghatározni.

A rurális, a mezőgazdasági táj rendezésére, a birtokrendezésre éppen az adottságok, a táj általános karaktere és egyedi jellege miatt „patron” formájában alkalmazható szabályozást, sőt szabványt készíteni nem lehet.

Mezőgazdasági termesztés-politikai, területfejlesztési, természet- és környezetvédelmi koncepció alapján kidolgozott birtokrendezési irányelvekre viszont annál nagyobb szükség van. Az újabb ökológiai tévcselekedetek így megelőzhetőkké válnak!

Tájképi potenciálérték meghatározása

A tájkép a tájhasználat változásainak hatására alakul. A folyamat nem állítható meg, de nem közömbös, hogy milyen a hazai tájkép.

A táj (a tájszerkezet, a tájkép) megóvásának, rehabilitásának lehetőségeivel csaknem három évtizede foglalkozom. Kutatásaim homlokterében a tájképi potenciál meghatározása, a tájjelleg értékelése állt. A tájképi hatások vizsgálatát Szügyi Edit munkatársammal kezdtük. A tájképi potenciálérték meghatározásában – a 80-as évek végétől Kollányi László vett részt.

A tájnak pszichológiai és esztétikai hatások révén érvényesülő hatását, „teljesítőképességét”, az ilyen értelmű tájképi potenciált közvetett módszerekkel lehet érzékelhetővé tenni. A tájképi potenciál meghatározásához a táji adottságokat vizsgálni, majd értékelni kell. Gyakran indokolt az aktuális tájképi érték és a potenciális tájképi érték meghatározása. A tájkép, a tájjelleg megítélésére – a szubjektív színezetű ítéletek következtében – általános érvényű módszert aligha lehet képezni. A tájképi potenciál feltárásának és a tájjelleg értékelés módszertanának kidolgozásakor az utóbbi évtizedben végzett tájképvédelmi kutatásaimra támaszkodtam, tervezési gyakorlatom tapasztalatait hasznosítottam. A szubjektivitást aligha nélkülöző vizsgálatoknál a MIT, a HOGYAN és a MIÉRT kérdésekre kerestem a válaszokat. Adott térség tájképi potenciáljának egzakt, számszerű megállapítása képtelenség. Ugyanis míg egy domboldalon álló társasház emeletéről nagyszerű kilátás tárul fel, addig ugyanezen épület hegyre néző földszinti lakásból a tulajdonos egy bevágási rézsűt, vagy szerencsés esetben a szomszéd házat láthatja. Jóllehet a domboldal adott részén a tájképi potenciál igen magas.

A tájszerkezet tájképi hatásait tipizálással és viszonyítással lehet meghatározni. A táj mindig egyedi, nincsen két egyforma tájkép. Még hasonló tájképekről is nehéz beszélni.

  • Hogyan lehet akkor típusokat megállapítani?

  • Mihez lehet viszonyítani?

A tájképi potenciált a területhasználat mellett a domborzat erősen befolyásolja. A sík-, a domb- és a hegyvidéken eltérőek az adottságok, más a reliefenergia és a lejtőhajlás is. A kiindulási pontot, a viszonyítási alapot nehéz megválasztani. A legnagyobb tájképi értéket jelentő térség – az etalon – milyenségének megállapításánál

  • a szakirodalmi adatokat,

  • a szakemberek tapasztalatait és

  • a laikusok ösztönös megállapításait vettem figyelembe.

A tájjelleg a nézőpont helyétől függően más és más tájképek együtteséből adódik. A tájjelleg legjobban a kilátóhelyekről, a kilátókból tárul fel. A tájképi potenciálérték a szemlélő helyétől függően eltérő. A tájjelleget a látvány, ezen belül a térélmény és a szegélyek milyenségével határozhatjuk meg.

  • A MIT kérdésre a tájképi potenciálérték meghatározásához a táji adottságok vizsgálata, a releváns elemegyüttesek kiválasztása kapcsán adok választ.

  • A HOGYAN lehet a tájképi potenciálértéket megállapítani kérdésre a kiválasztott elemek, elem-együttesek értékelésével válaszolok.

  • A MIÉRT célszerű a tájképi potenciálérték ismerete kérdésre a tájjelleg, a vizuális-esztétikai szempontok meghatározásának konkrét példáival adok választ.

A tájképi potenciál meghatározásának módszertanát a 250. ábrán szemléltetem. A fogalmakat az 1. mellékletben adtam közre, amelyek között szerepel a tájképi potenciál értelmezése is.

250. ábra - A táji adottságok csoportosítása

A táji adottságok csoportosítása


A múlt század tájrendezési gyakorlatában a vizuális-esztétikai szempontok következetesen érvényesültek. Az ökológiai, a műszaki, az ökonómiai ismeretek és az esztétikai elvek azonos súlyúak voltak. Példaként szolgáljon a világ első nemzetközi tervpályázata alapján megvalósított első közpark, a Városliget (1813) nyertesének tevékenysége. Nebbien Henrik a mai értelemben is komplex tájrendezési terveket készített, amelyekben az ökológiai és a gazdaságossági szempontok mellett meghatározó volt az esztétika is. A tájszépítészet égisze alatt tervező Nebbien – a korábban már mondottak szerint – magát a XIX. század elején gazdasági tanácsosnak (Ökonomierat vagy Wirtschaftsrat) tituláltatta. Az ökonómia, az ökológia és az esztétika akkori együttes értelmezési hagyománya ellenére a helyzet az elmúlt ötven év alatt eltérő volt. Egészen az előző évtized közepéig az ún. műszaki-fizikai jellegű tervezés volt az uralkodó hazánkban.

A változást akkor érzékelhettem, amikor a Közép-Duna-völgyi Intéző Bizottságtól és az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivataltól (OKTH) 1980 végén megbízást megkaptam. A létesítmények látványának vizsgálatán, tájértékelési eljárások kidolgozásán keresztül jutottam el a tájképi potenciál, a tájjelleg meghatározásáig.

A megbízás meghatározó jelentőségű volt. Lehetőségem nyílt arra, hogy állami megbízás alapján foglalkozzam egyes objektumok tájképi megítélésével, majd a tájképi potenciállal.

Módszertant alapozó elvek

A tájképi potenciál és a tájjelleg meghatározására olyan általános módszert dolgoztam ki, amely

  • az ország egész területén,

  • egyszerűen,

  • viszonylagosan gyorsan és

  • gazdaságosan alkalmazható,

  • az eredmény meggyőzően bemutatható.

A rendszer megalkotásánál az általánosíthatóság és a részletezhetőség között az arany középutat kerestem, mert tudom, hogy minden „általánosítható” törekvés a módszer „szegényedését” okozhatja.

Az ország egész területére a tájképi potenciált, a tájjelleget meghatározni csak a kritériumok alacsony számának megválasztásával és értékelésével lehet.

Csak olyan kritériumokat lehet a vizsgálatba bevonni, amelyek általánosan érvényesek, illetve alkalmazhatók.

Az egyszerű értékelés alapja, hogy a meglévő adatokra alapozva, – azaz új adatbázis létrehozása nélkül – szükség esetén manuálisan is megállapítható legyen a tájképi potenciál, a tájjelleg. A tájpotenciál és a tájjelleg meghatározásának a szakember számára egyszerűnek, kezelhetőnek, ugyanakkor a szakmai–társadalmi egyeztetéseken a módszernek áttekinthetőnek, értékelhetőnek kell lennie.

A gyorsaság viszonylagos. Bizonyos ökológiai folyamatok megítéléséhez egy évtizedes vizsgálat éppen olyan gyorsnak tekinthető, mint operatív intézkedés esetén az egy hét vagy az egy hónap. A gyorsaságot úgy értelmeztük, hogy bizonyos topográfiai térképek, területrendezési tervek birtokában szakemberek bevonása esetén – a területnagyságtól függően – hónapok, maximum egy év alatt megállapítható legyen a tájképi potenciál.

A gazdaságosság, a költségkímélés is viszonylagos, ugyanis lehet a jelenleg 1400 Ft-os EOTR topográfiai térkép is drága, míg más esetekben milliókat kell kifizetni egy számítógépes adatbázisra. A gazdaságosságot úgy értelmeztük, hogy területi tervezéssel, adatok kezelésével, táji adatbankkal rendelkező intézmények munkatársai arányos ráfordítással megállapíthassák a tájképi potenciált.

Az eredmények meggyőző bemutatása sokoldalúságot kíván. Van ugyanis, akinek a grafikai megjelenítés, másnak az összehasonlíthatóság, vagy a számszerűsíthetőség ténye elegendő. Akkor meggyőző a bemutatás, ha az eljárás áttekinthető, nyomon követhető, a végeredmény táblázaton, grafikonon, számsorokban, térképeken egyaránt megjeleníthető.

Táji adottságok vizsgálata

A tájképi potenciál, a tájjelleg meghatározásához a vizsgálatba, majd az értékelésbe vonható elemegyüttesek körét különböző tényezők befolyásolják, kiválasztásukat eltérő szempontok motiválják. Az értékelés során csak a tájképet alapvetően meghatározó adottságokkal számoltunk.

Befolyásoló tényezők

A tájalkotó elemegyüttesek vizuális-esztétikai értékelése – a feladat jellegéből adódóan – ab ovo szubjektív elemeket is tartalmaz. Az értékelési eljárás kidolgozása, a tájképi potenciál meghatározása során felvett munkahipotéziseket, „axiómákat” a következő összeállítás tartalmazza:

Az axiómák sokféleségéből kitűnik, hogy „mindent” a legkülönbözőbb összefüggésben kellene vizsgálni. Ám teljes körű adatbázis létrehozását, a multidiszciplináris öszszefüggések feltárását nem tekinthettem a tájképi potenciál meghatározásakor feladatomnak. A vizuális-esztétikai, tájképi szempontok értékelését ezért meghatározott adottságokra, ezen belül a területhasználatra szűkítettem.

Kiválasztási szempontok

Egységes kiindulást az azonos elvek szerint szerkesztett térképek jelentenek. A térképi információkon túlmenően még sok más adatra is szükség lenne. Ám a művelési ágakat, a területhasználati módokat tartalmazó térkép az egyetlen olyan adatbázis, amely elvben az ország egész területére elkészült, illetve nagyobb összefüggő felületekre rendelkezésre áll. (Az 1980-as évek elejétől kezdve készülő EOTR szelvények az ország 60%-át lefedik.)

Az adatbehatárolást, a térképválasztást a méretarány, a tartalom és az adott korszakban ábrázolt jellemzők egyaránt befolyásolják. A tájalakulási törvényszerűségek, ten-denciák ismeretéhez, a táji adottságok feltárásához minél több időszakról és minél régebbről származó felmérések szükségesek. Az adott térség hajdani jelentősége, egykori fontossága, szerepe függvényében eltérő a térképi ellátottság.

A térképi vizsgálat célja a vizuális szempontok szerint releváns tájak, tájrészletek rögzítése. A lehatárolást motiválja a tájkép alapvetően eltérő sík-, domb- és hegyvidéki jellege. Az át-, a le- és a rálátások jellege a domborzattól szintén meghatározó módon függ.

A tájképi potenciált többféle indíttatásból lehet meghatározni. Szolgálhat adott állapot rögzítésére, összehasonlításra, területfejlesztési döntések megalapozására.

Reményeink szerint nem kell számolnunk a vízfelületek csökkenésével, a nedves rétek kiszárításával, a nádasok, a kubikgödrök további feltöltésével, művi befolyásolással. Elvileg ezen felületeken tájképi változások sem következnek be. Így a tájképi potenciál meghatározásától a vízzel fedett, náddal borított felületeken is el lehet tekinteni.

A természetvédelmi védettség eleve egyfajta megkülönböztetést, felértékelést jelent. A védett területeket egymáshoz és a szomszédos területekhez viszonyítjuk. Tabuterületeknek tekintem a védett területeket (nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület, hidrogeológiai védőidom, ivóvíz-bázis), az erdőterületeket, a vízfelületeket és a nádasokat. A nyugat-európai környezeti normák elfogadása esetén ökológiai kiegyenlítő hatásuk miatt a védett területeken, a vízfelületek mentén és az erdőkben műszaki beavatkozásokat nem lehet előirányozni. A tájkép megváltoztatásával ezért a felsorolt felületeken nem kell számolni.

A tájképi potenciál meghatározására kijelölt felületek további kiválasztási szempontja lehet

  • a vízfelületek,

  • a városképi és a műemléki jelentőségű térségek, valamint

  • az egyedi tájértékek közelsége.

Tájképileg releváns elemegyüttesek

A táji adottságok a társadalom mindenkori fejlettségének és az egyének igényeinek megfelelően hasznosíthatók. A folyamatos tájhasználat, tájalakítás, tájfejlődés során az adottságok az emberi cselekedetek hatására megváltoznak. Az állandósult változások a következő időszakban már adottságnak számítanak.

A táji adottságokat „természetiekre” és „társadalmiakra” különítettem. Jóllehet a természeti adottságok sem érvényesülhetnek manapság befolyásolásoktól mentesen. A bioszféra ugyanis egyre inkább a tudati szféra hatása alá kerül, azaz nooszférává alakul. A társadalom a természeti adottságok jobb kihasználására törekszik, és ezért számtalan „természeti” elemet hordoz.

Természeti viszonyok

A természeti viszonyok között megkülönböztettem a domborzatot, a borítottságot és a szegélyhatást. Míg a domborzat „tisztán” fejezi ki a természeti adottságokat, addig a borítottságban és a szegélyhatásban számtalan társadalmi hatás is érvényesül.

Domborzat

A felszíni formáció tekinthető a legstabilabb tájmeghatározó adottságúnak. A domborzatot a bányászati tevékenység, a mély fekvésű területek többméteres feltöltése, melléktermékek, hulladékok deponálása és valamennyi tereprendezés módosítja. A legnagyobb mértékű kitermelések, földmozgatások, tengermeder- elhódítások hatásai minimálisak maradtak a földfelszín kiterjedéséhez viszonyítva. A domborzat ezért természetinek és állandónak tekinthető. Megkülönböztethető a sík-, a domb- és a hegyvidék. A domborzati adottságokat a reliefenergia, a felszínmozgalmasság és a lejtőkategória tartományok alapján lehet jellemezni, meghatározni.

A reliefenergia az adott felületegységre vonatkoztatott legnagyobb szintkülönbség. A domborzati adottságok kifejezésére a reliefszám, azaz egységnyi felületen a legalacsonyabb és a legmagasabb pont közötti érték alkalmas.

A felszínmozgalmasság egységnyi területen a legalacsonyabb és a legmagasabb pontok előfordulási gyakoriságát fejezi ki. A felszínmozgalmasság az egységnyi felületen lévő dombok, hegyek, illetve a völgyek szerint változik.

A lejtőkategória tartomány a hasonló lejtésű területek összevonását jelenti. A lejtőhajlás számszerűsítésénél a hazai talajvédelmi gyakorlatot követem. A sík vidéki területekhez hasonlóan az azonos lejtésű domboldalakon is hasonló tájhasználat alakult ki. Az egyes lejtőkategória tartományokban más és más a racionális tájhasználati lehetőség:

  • 0,0–5% közötti lejtésnél a termesztést és a beépítést semmi sem korlátozza;

  • 5,1–12% közötti lejtésnél a szántó sík vidéki gépekkel művelhető, de az épületek körül már jelentős tereprendezési munkák adódhatnak;

  • 12,1–17% közötti lejtésnél talajvédő gazdálkodást kell folytatni, az építményeket körültekintően kell a terepre helyezni;

  • 17,1–25% közötti lejtés a szántóföldi művelés felső határa, nagyok az eróziós károk, az építkezések földmunkája tájsebeket okoz;

  • 25,1–40% közötti lejtésnél „feltétlen gyepek” alakultak ki, gyakori az erdő;

  • 40% feletti lejtőket csak erdővel szabad hasznosítani.

Borítottság

A táj arculata, a tájkép a növényzet jellegétől és borítottsága mértékétől meghatározó módon függ. A tájhasználati mód kihat a növényzet felszínarányára. A zárt erdőt 100%-osan, a működő bányát, a devasztált felületet pedig egyáltalán nem vagy alig fedi növényzet, azaz borítatlan.

Szegélyhatás

A táj sokoldalúságát a hasznosítási módok, a művelési ágak egymásmellettisége, gyakorisága vagy ritkasága fejezi ki. A gyakoriság vagy a ritkaság pedig az eltérő felületek egységnyi területen belüli nagyságától függ. Nagy egységeknek kevesebb, kisebbeknek több az érintkezési felülete, azaz hoszszabb a szegélye. A tájhasználati módok sokfélesége szegélyeiken keresztül is érvényesül.

A szegélyek jelentik – elsősorban az intenzíven hasznosított ipari és agrár térségekben – a kipusztulással veszélyeztetett (vörös listás) növény- és állatfajok utolsó menedékhelyeit. Nem véletlen, hogy a szegélyhatás, az ún. szegélyeffektus a tájökológiai, a tájklimatológiai, az etológiai, valamint a tájesztétikai kutatások tárgya.

A látványkapcsolatokat is a szegélyek határozzák meg. Míg a szántók, gyepek, vízfelületek szegélyei vizuális „korlátokat” nem jelentenek, addig az erdők, erdősávok, tájfásítások cserjés-bozótos mezsgyék korlátozzák vagy lehetetlenné teszik az átlátást. Az erdőt is csak a szegélyén, a szélén lehet látni, hiszen benne „nem lehet a fától az erdőt látni”.

Társadalmi hatások

A természeti viszonyok ismertetése során többször ki kellett térni az emberi tevékenységek különböző formáira. A természeti viszonyok sem mentesülhettek teljesen az évszázados tudatos vagy ösztönös emberi tevékenységtől. Ezen fejezetrészben – olykor sarkítottan hangsúlyosan – a napjaink társadalmi–gazdasági hatásait tártam fel.

A társadalmi–gazdasági hatások eredményét a tájalakulásban, azaz a jelenlegi területhasználatban, a környezeti ártalmakban és a technikai infrastruktúra kiépítettségében lehet lemérni.

A befolyásoltság mértéke szerint megkülönböztettünk művi és módosított természeti elemegyütteseket. Az ember tájalakító tevékenységének további látható jelei a felületek biológiai aktivitása és a változatosság.

Művi elemegyüttesek

Az elsődleges tájszerkezet (a különböző rendeltetésű tájalkotó elemek, elemegyüttesek elhelyezkedésének térbeli rendje) az ember tevékenysége szerint eltérő. A területfelhasználási egységeket művi elemegyütteseknek tekintettük.

Művi jellegűek az ipari, a bányászati, a lakó, az üdülő tájhasználatok. Az egyes területfelhasználási egységek közötti óriási különbségek ellenére a művi jelleg valameny-nyin érződik.

Módosított természeti elemegyüttesek

Az elsődleges tájszerkezet a Kárpát-medencében jelentősen megváltozott. Ez a művelési ágak nagyarányú tájalakító hatásáról tanúskodik.

A műszaki létesítményektől és azok közvetlen hatásaitól mentes, és ezért „természetszerű” művelési ágakat módosított elemegyütteseknek tekintettem.

Módosított jellegűek a szántó, a kert, a gyümölcsös, a szőlő, a rét, a legelő, továbbá a telepített erdő, a halastó, a nádas. Jóllehet erdő és erdő (papírnyáras és karsztbokor), gyep és gyep (völgyfenéki nedves és hegyoldali száraz), szőlő és szőlő (alföldi és történelmi borvidéki) stb. között óriási különbségek vannak. A módosított jelleg viszont valamennyinek jellemzője.

Biológiai aktivitás

A tájfejlesztés beruházások révéén valósul meg. A beruházások túlnyomó többsége a termőterület csökkentésével, a biológiailag inaktív felületek arányának növekedésével jár.

Kivételt a ritkán előforduló és arányait tekintve elenyésző kiterjedésű rekultivációs és tájrehabilitációs beruházások jelentenek. Lényeges a biológiailag aktív felületek mennyiségi, minőségi csökkenésének mértéke. A csővezetékek fektetése, a légvezetékek építése csak kismértékben és átmenetileg csökkenti a biológiailag aktív felületek arányát. A bányászat, az ipartelepítés viszont nagymértékben és tartósan igénybe vesz vagy örökre megszüntet biológiailag aktív felületeket.

Változatosság

Adott táj, tájegység, tájrészlet jellege a területhasználati módok gyakoriságától függ. Az intenzíven hasznosított agrártérség éppen any-nyira egyhangú, azaz önmagában ugyanolyan egynemű, mint az öszszefüggő erdőrengeteg, a sík vidéki üdülőterület. A kukoricatáblán csak kukoricát, az erdőben csak fát lehet látni. A felsorolt példák érvényesek lakóterületre, ahol csak lakóházak, iparterületre, ahol csak ipari létesítmények vannak stb.

Bármely területhasználati mód tehát „belülről” nézve – a lényegtelen eltérésektől eltekintve – ugyanolyan, egyforma. A tájszerkezet eltérése csak az egyes használati módok peremén, a különböző hasznosítású területek határoló vonalán, szegélyein válik érzékelhetővé, láthatóvá.

A szegélyek hossza és milyensége, azaz látványa jellemzi a tájszerkezetet, a tájszerkezet pedig a tájjelleget. A tájképi potenciál meghatározásához a szegélyeket jellegük szerint célszerű csoportosítani. Hans Kiemstedt[35] szegélyértékelése alapján megkülönböztettem

  • a víz,

  • a gyep,

  • az erdő,

  • a szántó és

  • a kert,

  • a beépített területek között adódó szegélyeket. Az általánosnak tűnhető szegélytípus megjelölések értelemszerűen bővíthetők.

A táji adottságok értékelése

Háromféle táji adottságértékelést mutatok be. Először közlöm a tájképi potenciál meghatározását. Majd a tájjelleg értékelésére a térrendszerek, valamint a kilátóhelyek alapján kidolgozott módszert ismertetem.

Tájképi potenciál meghatározása a táji adottságok alapján

A táji adottságokat integráló szempontoknak a domborzatot, a borítottságot és a változatosságot tekintettem. A tájalkotó elemeket, elemegyütteseket vizuális jelentőségük szerint pontozással, súlyozással értékeltem. (A vizuális szempontból releváns táji adottságokat, illetve azok értékelését a fejezet első részében feltüntetett sorrendben ismertetem.)

Domborzat

Az értékelési módszer kidolgozása során arra a megállapításra jutottam, hogy a domborzat sík-, domb- és hegyvidék szerinti csoportosításától el kellett tekinteni, mert a különböző meredekségű területeket hasonló módon hasznosíthatják. A sík-, a domb- és a hegyvidéki

  • szántón is egyaránt termeszthetnek például lucernát,

  • legelőre is egyformán kihajthatják az állatokat,

  • erdőben is hasonló módon folytathatnak szálaló és tarvágásos üzemmódot,

  • szőlőben is lehet ugyanúgy jó bort termelni.

A sík-, a domb- és a hegyvidék domborzati adottságait a reliefenergia értékeken és a lejtőkategória tartományokon keresztül juttattam kifejezésre.

Reliefenergia

Adott felületegységben, négyzetkilométerenként a reliefszám mérési eredményeim szerint Magyarországon nulla és 360 m között változik. A hazai domborzati adottságoknak megfelelően készítettem el a pontozásos értékelést (29. táblázat).

29. táblázat - A reliefszám pontértéke /p. 17

Pont

Reliefszám

Minősítés

1

l40

igen alacsony

2

3

40,1–80

80,1–120

alacsony

4

5

6

120,1–160

160,1–200

200,1–240

közepes

7

8

9

240,1–280

280,1–320

320,1–360

magas

10

360l

igen magas


Az értékelést 1 km2-es hálóban végeztem. Az 1:10 000-es méretarányú topográfiai térkép minden km2-éről (mező) egy-egy ábrát készítettem, amely a vizsgálati adatokon kívül tartalmazza azok értékelését is. A négyzetes ábrák a bal alsó sarok melletti index alapján kereshetők vissza a topográfiai térképen. A négyzetes ábrák a domborzat legmagasabb és legalacsonyabb pontjainak magasságát, a felszín-mozgalmassági mutatót és a reliefenergia csoportjait is tartalmazzák (251. ábra).

251. ábra - A mezőnkénti pontértékek jelentése. a = 0–80 m; b = 80,1–160 m; c = 160,1–240 m; d = 240,1–320 m; e = 320,1–360 m; f = H maximum; g = H minimum; h = dombok száma; i = völgyek száma; j = értékelési pontszám a reliefenergia szerint; k = értékelési pontszám a felszínmozgalmasság szerint

A mezőnkénti pontértékek jelentése. a = 0–80 m; b = 80,1–160 m; c = 160,1–240 m; d = 240,1–320 m; e = 320,1–360 m; f = H maximum; g = H minimum; h = dombok száma; i = völgyek száma; j = értékelési pontszám a reliefenergia szerint; k = értékelési pontszám a felszínmozgalmasság szerint


A tájképi potenciál szempontjából a legkedvezőbb a legmagasabb reliefenergiájú terület. A reliefenergia értékelést 1–10 pontos hozzárendeléssel végeztem.

Felszínmozgalmasság

A reliefszám „csak” a legmagasabb és a legalacsonyabb pontok közötti különbséget fejezi ki, de azt nem, hogy négyzetkilométerenként hány magas és alacsony pont van. A reliefszám mellett ezért a dombok, a hegytetők, valamint a völgyek, a mély pontok gyakoriságát is feltüntettem. A felületegységenkénti legmagasabb és legalacsonyabb pontok gyakoriságának kifejezésére a felszínmozgalmasság alkalmas.

A felszínmozgalmassági pontérték a négyzetkilométrenkénti magaslatok és mélyülések száma szerint változik.

A hazai adottságoknak megfelelő pontozásos értékelést a 30. táblázatban közöltem.

30. táblázat - A felszínmozgalmasság pontértéke / p. 18

Pont

Csúcsok száma

Mélypontok száma

Minősítés

0

0

0

igen egyhangú

1–2

1

0

0

1

egyhangú

3–4

0

1

2

1

kevésbé mozgalmas

5–6

2

1

3

2

változatos

7–8

2

3

1

0

igen változatos

9

1

1

4

3

mozgalmas

10

2

5

2

1

igen mozgalmas


A felszínmozgalmasság értékelésénél a kapott pontszám a dombok és a völgyek számának összegével egyezik meg. A felszínmozgalmasság értékelését a reliefenergiával azonos négyzetes ábrákon tüntettem fel.

Lejtőkategória

A lejtőkategória-tartományok meghatározását Horváth Vilmos talajvédelmi szempontú beosztásából vettem át. A lejtők meredeksége szerint nemcsak az erózió, a talajpusztulás mértéke, hanem az azonos művelési ág vizuális hatása is más és más lesz.

Az első tartományban lévő búzatábla, erdő stb. tájjellegformáló szerepe másképpen érvényesül, mint például a harmadik tartományban. Minél meredekebb a lejtő, annál nagyobb hatást gyakorol a rajta lévő növényzet a tájképre. A lejtőkategória tartományok pontértékeit a 31. táblázatban közöltem.

31. táblázat - A lejtőhajlás pontértéke / p. 19

Lejtőkategória

Lejtőhajlás %

Pont

Minősítés

1

2

3

4

5

6

0–5

5,1–12

12,1–17

17,1–25

25,1–40

40l

1

2

4

6

8

10

lapos

lankás

dombos

lejtős

meredek

igen meredek


Az értékelésnél a tájképi potenciál szempontjából legkedvezőbbnek a legmeredekebb felületeket tekintettem. Az egyes csoportokat nagyságuk és értékelési pontszámuk alapján vettem figyelembe. A végeredményt az egyes lejtőkategória-típusok részeredményeinek összesítésével kaptam. Értékelési példa egy négyzetre vonatkoztatva a kategóriatartományok megoszlása szerint:

lejtőkategória

nagysága (%)

pontszám

érték

0–5

90

1

0,90

5,1–12

8

2

0,64

17,1–25

2

6

0,12

összesen:

1,66

Borítottság

A borítottság a művelési ág és az „áttörtség” szerint változik. Más az erdő, a szőlő, a gyümölcsös, a kert, a gyep, a szántó és a nádas borítottsága, melyet a 32. táblázat mutat.

32. táblázat - Borítottság művelési ágak és területhasználatok szerint / p. 20

Áttörtség

Fás szárú

Lágyszárú

állandó

időszakos

állandó

időszakos

zárt

erdő

nádas

áttört

gyümölcs, szőlő

nyílt

gyep

szántó


A borítottság művelési ághoz, területfelhasználási egységhez kötődik, attól el nem választható. Ugyanazt a művelési ágat a természeti viszonyok és a társadalmi hatások szerint eltérő módon értékelni nem lehet. Értelmezésem szerint a természeti viszonyok felől közelítve a borítottság ugyanazt jelenti, mint a társadalmi hatások irányából szemlélve a biológiai aktivitás. A borítottság és a biológiai aktivitás ugyanannak a művelési ágnak, illetve területfelhasználási egységnek ismérve, de eltérő szemléleti módot tükrözve.

A borítottság és a biológiai aktivitás a természeti viszonyok és a társadalmi hatások kifejezésére egyaránt alkalmas.

Szegélyhatás

A szegélyhatás esetében a természeti viszonyok felől, míg a változatosságnál a társadalmi hatások irányából közelítek és értékelek (250. ábra). A szegélyhatás és a változatosság tehát egyazon művelési ágat, területfelhasználást eltérő szemlélettel értelmez. A szegélyhatás és a változatosság ezért a természeti viszonyok és a társadalmi hatások emberre gyakorolt sajátos szintézisét jelenti.

Biológiai aktivitás

Valamennyi növényzettel borított felület biológiailag aktív. A borítottság mértéke és a biológiai aktivitás a növényzet milyenségétől függ. A művelési ágak jellegük szerint eltérő biológiai aktivitásúak. A zöldfelületű létesítmények (közpark, temető, sportpálya) és a családiházas beépítés bár eltérő módon, de jelentős mértékben fás növényekkel tartósan borított. A borítottság–biológiai aktivitás pontozásos értékelését az 33. táblázatban tüntettem fel.

33. táblázat - Borítottság biológiai aktivitás pontértéke /p. 20

Pont

Művelési ág, területhasználati mód

Minősítés

10

9

8

7

6

5

4

3

2

1

víz

erdő

közpark

gyümölcs, szőlő

gyep

szántó

családiházas beépítés

temető

telepszerű beépítés (lakó)

ipari, működő bánya, devasztált felület, mezőgazdasági major, állattartó telep

megnyugtató

harmonikus

jól fenntartott

ápolt

üde

homogén

szabadon álló

kegyeletőrző

nagy térközi, nem zárt

zavaró


Az értékelést egy km2-es hálóban végeztem. Az 1:10 000-es méretarányú topográfiai térkép minden km2-ének (mező) egy ábra felel meg, amely a vizsgálati adatokon kívül tartalmazza azok értékelését is. A négyzetek a bal alsó sarok melletti index alapján kereshetők vissza a topográfiai térképen. A négyzetes ábrák a következő területhasználati típusok %-os arányát mutatják (252. ábra).

252. ábra - A borítottság százalékos megoszlása. a = víz; b = erdő; c = közpark; d = szőlő, gyümölcs; e = gyepfelület; f = szántó; g = családiházas beépítés; h = temető; i = lakóterület; j = ipar, bánya stb.; k = értékelési pontszám

A borítottság százalékos megoszlása. a = víz; b = erdő; c = közpark; d = szőlő, gyümölcs; e = gyepfelület; f = szántó; g = családiházas beépítés; h = temető; i = lakóterület; j = ipar, bánya stb.; k = értékelési pontszám


Az értékelésnél az egyes területhasznosítási típusokat nagyságuk (%-os arány) és értékelési pontszámuk alapján vettem figyelembe. A végeredményt az egyes típusok részeredményeinek összesítésével kaptam.

Értékelési példa egy négyzetre vonatkoztatva:

területhasználat

nagyság (%)

pontszám

érték

telepszerű lakó

96

2

1,92

ipar, bánya, devasztált

4

1

0,04

összesen:

1,96

Változatosság

A táj változatossága a szegélyek jellegével, azok hosszának növekedésével arányos. A szegélyek felületegységenkénti összhossza utal a tájhasználat módjára. Szegélyértékelési tapasztalatomat a 34. táblázatban foglaltam össze.

34. táblázat - Szegélyértékelés az összhossz alapján /p. 21

Pont

Hosszúság km2-enként (km)

Minősítés

1 2

l0,5

0,51–1,1

homogén

3

4 5

1,11–1,7

1,71–2,3

2,31–3,0

tagolt

6

7 8

3,01–4,7

4,71–6,3

6,31–8,0

változatos

9

10

8,01–9,0

9,0 K

igen változatos


A szegélyek összhossza a tájképi változatosságot, illetve monotonitást fejezi ki. Szegély és szegély között – jellegéből adódóan – óriási különbség van. Éppen ezért a művelési ágak és a beépítettség szerint a tájképi potenciál meghatározásához további „finomításokat” tartottam célszerűnek. Bevezettem

  • a periféria-,

  • a látvány- és

  • az agrármutatókat, amelyeket az egyes szegélytípusok összegzésével képeztem.

A perifériamutató alapján lehet következtetni a beépítettségre, a nagymértékű befolyásoltságra, ezért a településperem, a városkörnyék, az átmenet jelleget fejezi ki. Összegét a beépített és a rombolt felületek szegélyeivel képeztem (értelemszerűen, a beépített területen – ahol nincs művelésiág határ – perifériaszegély, illetve periféria-mutató sincsen). A periféria értékelést a 35. táblázat tartalmazza.

35. táblázat - Perifériamutató értékelése / p. 22 t

Pont

Hosszúság km2-enként

(km)

Minősítés

10

9

8

l0,5

0,51–0,9

0,91–1,4

kevésbé befolyásolt

7

6

5

4

1,41–1,9

1,91–2,4

2,41–2,9

2,91–3,4

befolyásolt

3

2

1

3,41–3,9

3,91–4,4

4,41l

erősen befolyásolt


A látványmutató kifejezi a tájképet markánsan meghatározó víz- és a vertikális jellegű erdő szegélyeket. Összegét a víz- és az erdőszegélyekből képeztem. A látványmutató értékelését a 36. táblázatban mutatom be.

36. táblázat - Látványmutató értékelése / p. 22

Pont

Hosszúság km2-enként

(km)

Minősítés

1

2

3

l0,5

0,51–1,1

1,11–1,6

előnytelen látvány (homogén, egyhangú tájkép)

4

5

6

1,61–2,2

2,21–2,7

2,71–3,3

egyhangú látvány

7

8

3,31–3,8

3,81–4,4

kedvező látvány

9

10

4,41–4,9

4,91l

kiváló látvány (szegélyekkel gazdagon határolt tájkép)


Az agrármutató a mezőgazdasági hasznosítás mértékét juttatja kifejezésre. Ahol sok a szántó, a kert és a gyep, nyilvánvalóan dominál az agrár jelleg. Ahol a táblaméret kicsi, ott több a szegély és változatosabb a tájkép. A szegély-szegény agrártérség a nagy táblákról, monokultúrákról tanúskodik. Az agrármutató értékélését a 37. táblázat tartalmazza.

37. táblázat - Agrármutató értékelése / p. 23

Pont

Hosszúság km2-enként

(km)

Minősítés

1

2

3

l0,7

0,71–1,5

1,51–2,2

kedvezőtlen látványú (mg-i művelés nélküli) terület

4

5

6

7

2,21–3,0

3,01–3,7

3,71–4,5

4,51–5,2

kedvező látványú szabdalt

mezőgazdasági terület

8

9

10

5 21–60

6,01–6,7

6,71l

kedvező látványú egybefüggő mezőgazdasági terület


Megállapítható, hogy a művelési ágak és a területhasználati módok vizuális hatása szegélyeiken keresztül jut kifejezésre. A szegélyek összhossza a tájkép változatosságára, a szegélyek milyensége a tájkép jellegére utal. Így

  • a perifériamutató a beépítettséget,

  • a látványmutató a harmóniát,

  • az agrármutató a tájszerkezetet jelzi. (Hazánk összterületének fele szántó, ezért a mezőgazdasági tájhasználatnak megkülönböztetett jelentőséget tulajdonítok.)

Az értékelési eredmények a négyzetek a bal alsó sarok melletti index alapján kereshetők vissza a topográfiai térképen (253. ára).

253. ábra - A mezőnkénti szegély- és „mutató”-értékek jelentése. a = víz-gyep szegély; b = szántó-erdő szegély; c = gyep-erdő szegély; d = bányaszegélyek; e = összhosszmutató; f = perifériamutató; g = látványmutató; h = agrármutató

A mezőnkénti szegély- és „mutató”-értékek jelentése. a = víz-gyep szegély; b = szántó-erdő szegély; c = gyep-erdő szegély; d = bányaszegélyek; e = összhosszmutató; f = perifériamutató; g = látványmutató; h = agrármutató


Az urbánus tájképi potenciált Budapest III. kerületére, mint modellterületre határoztam meg. Az értékelést az ismertetett módon kiszámított részértékek összesítésének eredményeképpen kaptam. A tájképi potenciált

  • a reliefenergia,

  • a felszínmozgalmasság,

  • a lejtőkategória,

  • a borítottság-biológiai aktivitás,

  • az összhosszmutató,

  • a perifériamutató,

  • a látványmutató,

  • az agrármutató számértékeinek összegével adtam meg.

A négyzetkilométerenkénti öszszeg maximálisan 8×10 = 80, minimálisan pedig hét lehet – tekintettel a felszínmozgalmassági táblázatra, ahol nulla is szerepel. A térképen is ábrázolt pontértékek meghatározását a 38. táblázat mutatja.

38. táblázat - A tájképi potenciál pontértéke /p. 24

Pont

Intervallum

Minősítés

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

7,0–14,3

14,4–21,6

21,7–28,9

29,0–36,2

36,3–43,5

43,6–50,8

50,9–58,1

58,2–65,4

65,5–72,7

72,8–80,0

rendkívül alacsony

igen alacsony

alacsony

közepesen alacsony

közepes

közepesen magas

magas

igen magas

rendkívül magas

extrém magas


Magas a tájképi potenciál a Hármashatár-hegy csúcsa és északkeleti lejtője, a Remete-hegy északkeleti oldala és az Alsó-Kecske-hegy térségében. Legkedvezőtlenebb a Szentendrei út, a Bécsi út és az esztergomi vasútvonal által közbezárt sík terület.

A tájképi potenciál meghatározásának értékelési hisztogramján a maximális érték 8 pont, a minimális 2 pont, az átlag 3,8 volt.

A tájelleg meghatározása a térrendszerek szerint

A tájképi potenciál meghatározásánál a térrendszerek szerinti láthatóság vizsgálata és értékelése mindenfajta állapotrögzítéshez és beavatkozás megítéléséhez nélkülözhetetlen.

A geomorfológiai adottságok vizuális érvényesülése a tengerszint feletti magasságtól, a lejtők hajlásától, hosszától és a hegy-völgy formációk jellegétől függ. A hegyoldalak kitettsége a tájhasználatot döntő mértékben befolyásolja. Sík vidéken a hasznosítást csak a felszín alatti vizek mélysége, illetve közelsége korlátozhatja.

A láthatóságot, azaz az át-, a ki- és a rálátást a geomorfológiai adottságok mellett a borítottság, a használati mód és a beépítettség határozza meg. Másként tárul fel a térrendszerek jellege az egyes kilátóhelyekről és másképpen haladás közben. Egyik eset sem lehet közömbös, ezért célszerű mindkét esetet körültekintően vizsgálni.

A tájjelleget, a térrendszert a 254. ábrán felvázolt logikai rendben tártam fel és értékeltem.

254. ábra - A tájjelleg, a térrendszer feltárása

A tájjelleg, a térrendszer feltárása


A tájjelleget a térrendszerek, az emberi cselekedetek, a kilátóhelyek és a haladás közbeni látvány alapján határoztam meg.

Tájjelleg az emberi cselekedetek szerint. Az értékelés első része leíró jellegű. A legmarkánsabb, a legszembetűnőbb látványt

  • az urbánus,

  • a rurális és

  • a technicizált jelleg szerint állapítottam meg. A három csoporton belül a tartalmi felépítés eltérő.

Urbánus látvány

A város, a városi/települési táj és a városi látvány a nézőpont helye szerint igen változatos. Adott város, agglomeráció magától értetődően más módon tárul fel az űrfelvételen, a légifotón és a templomtoronyból, a nyolcadik emeleti erkélyről. Az urbánus látványt

  • madártávlatból,

  • felülről (lakóépületről) és

  • belülről szemlélve vizsgáltam, tártam fel és értékeltem.

Rurális látvány

A rurális látvány a lakó- és a termesztő rendeltetésű területek együttes megjelenése miatt merőben eltérő az urbánustól. A belterületek, a külterületi lakott helyek, a tanyák többnyire az évszázados hagyományokat mutatják. A termesztési célokat szolgáló szántók, gyepek, ültetvények is a táji adottságokhoz alkalmazkodó hasznosítási módok.

Anomáliáktól azonban a rurális táj sem mentes. A lecsapolások, feltöltések, vízrendezések, továbbá technokrata nagyüzemi fejlesztések tájökológiai és tájképi konfliktusokhoz vezettek. A tájidegen tévcselekedetek ökológiai hatásai előbb-utóbb jelentkeznek. A hátrányos ökológiai következmények további tájképi sebeket okozva válnak láthatóvá.

Technicizált látvány

A művi elemek, elemegyüttesek megjelenése elsősorban a rurális tájképben feltűnő. A technicizált látványelemek lehetnek

  • pontszerűek,

  • vonalasak és

  • felületszerűek.

A technicizált elemek többnyire a műszaki infrastruktúra létesítményeknek részei.

Láthatóság a kilátóhelyekről. A térrendszerek vizsgálatánál lényeges, hogy adott látvány kiknek tárulhat fel. Tekintettel a lehetséges nézőpontok óriási számára, csak a közhasználatú, azaz a mindenki számára hozzáférhető és a geomorfológiai kilátóhely adottságokkal foglalkoztam. A kiépített kilátóhelyeket, a kialakult kilátópontokat vagy a kilátóhelyként minősíthető útszakaszokat a helyszíni szemlék alapján és a topográfiai térképek segítségével jelöltem ki.

Kilátópont-magasság

Bármely nézőpontból szemlélve, a viszonylagos magasságkülönbségtől függ a látvány jellege. Minél magasabbról látható a környezet, annál nagyobb a belátható felület mérete (255. ábra).

255. ábra - A látható terület nagysága dombvidéken, nézőpont helye és a domborzat szerint

A látható terület nagysága dombvidéken, nézőpont helye és a domborzat szerint


A látható terület nagysága és formája a térélménnyel szorosan összefügg. A potenciális térélmény elsősorban a domborzati adottságok szerint változik.

Látott terület nagysága

Az azonos szög alatt különböző terület látható

  • a nézőpont magassága és

  • a nézőpontról adódó kilátás szöge,

  • a látható terület távolsága, valamint

  • magassága és

  • felszínének hajlásszöge szerint. A nézőpont magasságát már az előző pontban ismertettem. A nézőpontról adódó kilátási szög a néhány fokos nyiladékhatástól a 360°-os körpanorámáig változhat. A kilátás, azaz a látható terület nagysága nyilvánvalóan a látószög szerint változik.

A látható terület hajlásszöge a nézőpontból feltárulóéval szélsőséges esetekben lehet közel párhuzamos és arra merőleges is (256. ábra).

256. ábra - A látható terület nagysága síkvidéken, nézőpont helye és a domborzat szerint

A látható terület nagysága síkvidéken, nézőpont helye és a domborzat szerint


A látott terület nagyságát a kilátópontból ténylegesen feltáruló látvány alapján lehet megállapítani és azt topográfiai térképen ábrázolni.

Látható távolság

A látvány élessége távolságarányosan változik. A látható távolságot ezért elő-, közép- és háttérre osztottam. A látótávolságra, az éleslátásra vonatkozó megfigyeléseim alapján

– előtérnek az 1 km-ig terjedő,

– középtérnek az 1 és 4 km közötti,

– háttérnek a 4 km feletti távolságot tekintettem.

A vizsgált óbudai térségben kilenc kilátóhelyet választottam ki. A kilátópontok relatív magassága szerint három kategóriát állapítottam meg (39. táblázat).

39. táblázat - Kilátópont - magassági kategóriák / p. 28

Kategóriák

Intervallumok (m)

1.

II.

III.

280–390

170–280

50–170


A látott terület nagysága a látáskorlátozás és a nézőpont magassága szerint a III. kerületben a következőképpen változott:

  • Hármashatár-hegy – sárkányrepülő indulóhely – 117°

  • Hármashatár-hegy – hegycsúcs – 360°

  • Táborhegyi barlang – 190°

  • Éva-kilátó – 31°

  • Kis-szikla – 139°

  • Csillaghegy – 180°, illetve 260°

  • Pogánytorony – 286°

  • Schmidt-kastély – 204°

  • Kis-Kecske-hegy – 251°

A „látótávolság” alapján tovább differenciálhatunk. A kilátópont magassági kategóriák és a látótávolság szerint pontozásos értékelő táblázatot szerkesztettem (40. táblázat).

40. táblázat - Láthatóság értékelése / p. 28

Magassági kategóriák

Előtér (0–1 km)

Középtér (4 km felett)

Háttér

1.

II.

III.

5

9

6

6

4

2

3

2

1


Az egyes kilátópontokból az elő-, a közép- és a háttér vonalak egy és négy kilométeres távolságainak berajzolása után látható, hogy – több kilátóhely esetén több, illetve igen sok – átfedés tapasztalható. Több kilátópontból a medence azonos felületére több helyről is rá lehet látni. A rálátások száma és a látótávolság pontértéke szerint az adott felület láthatósági értéke összegzéssel megállapítható. A vizsgált térség láthatósági értékelését az egyes kilátóhelyekről feltüntettük.

Az eltérő számértékek közötti áttekinthetőség, illetve a hasonló felületek megállapítása érdekében a pontértékek halmazát öt csoportba soroltuk (41. táblázat). A vizsgált terület láthatóságának minősítése a rajzon látható (257. ábra).

41. táblázat - Láthatóság a térrendszerek szerint/ p. 28

Intervallum

Minősítés

0–10

11–14

15–19

20–23

24–31

lokálisan feltáruló

perifériásán feltáruló

megjelenő

központi fekvésűén feltáruló

központi fekvésű több helyről feltáruló


257. ábra - Láthatóság értékelése a térrendszerek szerint a kilátóhelyekről

Láthatóság értékelése a térrendszerek szerint a kilátóhelyekről


Látásélmény haladás közben. A kilátóhelyekről statikus „állókép” érzékelhető, míg haladás közben dinamikusan változó „mozgó kép” adódik. A haladás közbeni láthatóságnál – az állóképekhez hasonlóan – korlátozásokat tettem. A városi tömegközlekedési eszközökből, valamint a repülés[36] közben keletkező láthatóságot nem vizsgáltam. (A kilátó helyekre felvezető drótkötélpályákkal, speciális vasutakkal minden esetben külön kell foglalkozni.)

Részletesen értékeltem a gyalogosan, a kerékpárról, az autóból, a vonatról és a hajóról kibontakozó látványokat. A modellterületen a haladás közbeni látásélmény értékelését 258. ábrán mutattam be. Szembetűnő a nyomvonalak tengelyszerűsége, amely a városrész jellegéből adódik. (Az ábrán terjedelmi okokból csak az elő- és a középtér értékelési eredménye szerepel.)

258. ábra - Láthatóság értékelés a térrendszerek szerint haladás közben

Láthatóság értékelés a térrendszerek szerint haladás közben


Tájjelleg meghatározása a kilátóhelyek alapján

Valamennyi környezete fölé emelkedő építményről, „tereptárgyról”, illetve domboldalról, hegytetőről, csúcsról a közelebbi-távolabbi környezet feltárul. Minél magasabbról nézzük a tájat, tájegységet, illetve minél nagyobb az abszolút szintkülönbség a kilátóhely és a látottak között, annál nagyobb a belátható felület.

Kilátóhelyet mindenütt lehet építeni. A városközpontban toronyházat, a falusias környezetben többszintes lakóházat, az erdőszélen magaslest. A hegytetőről adódó lehetséges kilátást többnyire a fák fölé emelkedő kilátók építésével teszik ténylegessé. A vizsgálat és az értékelés során mi a nyilvános kilátási lehetőségeket nyújtó helyekkel és a meglévő kilátókkal foglalkoztunk.

A tájjeleget a nézőpont és a látottak értékelésével fejeztem ki.

Nézőpont értékelés

Hosszú időn keresztül foglalkoztunk azzal a gondolattal, hogy a tájképi potenciál meghatározásánál a tényleges és a lehetséges kilátóhelyeknek nagyobb hangsúlyt adjunk. A modellterületen végzett értékelési munka során azonban rá kellett jönnünk, hogy az önkényesnek tűnő nézőpont, illetve kilátóhely megválasztás túlzottan nagy súllyal nem szerepelhet.

A nézőpontok számának növelésével a módszer „tökéletesíthető” ugyan, de rendkívülien adat és időigényessé válik az eljárás. Számtalan olyan potenciális kilátó pont létezik, amely a területhasználat miatt ténylegessé „soha” sem válhat, ezért azok értékelése sem indokolt.

A nézőpont és környezete vizuálisan szoros kapcsolatban van. A nézőpont és a látható felület elkülönített és több szempontú értékelése a beavatkozások, illetve azok tájképi hatásainak megítélése miatt szükséges. A nézőpontok értékelésénél

  • a megközelíthetőséget,

  • az állapotot,

  • a tengerszint feletti magasságot,

  • a látószöget,

  • a látótávolságot és

  • térnagyságot tartottuk meghatározónak.

A kilátóhelyek értékelése szempontjából lényeges kritériumok kiválasztásából is kitűnik azok különbözősége. Az „egységesítést” a kiválasztott kritériumok mátrixtáblázatos értékelésével oldottuk meg. A hatféle szempontot úgy párosítottuk, hogy négy táblázatot kaptunk (a látószög és a megközelíthetőség kétszer szerepel). A táblázatok olyan pontozásos eljárásra alkalmasak, amelyet egyszerűen és gyorsan el lehet végezni. A táblázatok pontértékeit azért választottam meg egy és tíz között, mert a viszonylag könnyen létrehozható adatbázis részletesebb differenciálást (pl. 1 és 100 között) nem tenne lehetővé.

A táblázatban mindig a látvány, a vizuális érvényesülés szerint kedvezőbb adottság, illetve hatás kapott magasabb pontértéket.

A kritériumok olyannyira közérthetőek, hogy azokhoz részletező magyarázatokat nem fűztem. A párosítások az alcímekben és a mátrixokban láthatók. Példaként a magasság és a látószög szerinti értékelést mutatom be (42. táblázat).

  • Magasság

a) Hegyvidéki adottság

  • Hegyvidéki adottságúnak tekintünk minden 500 m tengerszint feletti magasságot meghaladó tényleges kilátóhelyet.

  • Hegyvidéken sok a potenciális kilátóhely.

b) Dombvidéki adottság

  • Dombvidéknek tekintettük a 180–500 m tengerszint feletti magasságú területeket.

  • Dombvidéken a kilátás erősen függ a növényborítottságtól.

c) Sík vidéki adottság

  • Sík vidéknek tekintettünk minden 180 m tengerszint alatti területet.

  • Sík vidéken gyakori a kilátáskorlátozás, ezért fokozott jelentőségűek a kilátóhelyek.

  • Látószög

a) Panoráma kilátás

  • A nézőpontról 270–360° között tárul fel a tájkép.

b) Többirányú kilátás

  • A nézőpontról 90–270° között tárul fel a tájkép.

c) Egyirányú kilátás

  • A nézőpontról 30–90° között vagy 30° alatt tárul fel a tájkép.

A nézőpontok magassági értéke mellett, a táblázatok szerinti értékeléshez az elő-, a közép- és a háttér, valamint a látószög méretekre is szükség van. Az egyes nézőpontok adatait a 43. táblázatban közlöm.

42. táblázat - Nézőpont értékelése a magasság és a látószög szerint /p. 30

Térméret

Látótér

nagy kiterjedésű

közepes

kicsi

a

b

c

panoráma

a

10

6

3

többirányú

b

6

3

2

egyirányú

c

3

2

1


Érték:

10 = igen nagy 6 = nagy 3 = közepes 2 = csekély 1 = igen csekély

43. táblázat - A nézőpontok magassága, a térméret és a látószög adatai /p. 31

Adatok

Nézőpont

Magasság mBf

Előtér km2

Középtér km2

Háttér km2

Látószög

Hármashatár-hegy (s)

450

1,02

12,0

9,5

117°

Hármashatár-hegy (cs)

490

1,65

4,5

10,0

190° (360°)

Táborhegyi barlang

310

1,26

16,5

8,75

145°

Éva-kilátó

375

0,27

3,75

1,0

31°

Kis-szikla

280

1,21

16,25

10,2

139° (360°)

Csillaghegy

160

1,50

19,56

9,0

260°

Pogány-torony

175

2,49

22,20

6,0

286°

Schmidt-kert

150

1,62

1,75

-

204°

MMC töltés

150

2,18

3,25

-

251°


Az értékelésnél az 1 km-es távolságon belüli és az 1–4 km-es távolság közötti területek nagyságát vettük figyelembe. A kilátóhelyek magassága és a látószög közvetett módon meghatározza a látott terület nagyságát.

A maximális 360°-os teljes körpanoráma esetén az 1 km-en belül látható terület 3,1 km2, az 1–4 km közötti 47,1 km2. Az egyes nézőpontokból feltáruló látványt a maximális értékhez viszonyítva határoztam meg.

A modellterületen kilenc kilátóhely értékű pontot választottam ki. A nézőpontok közül a Hármashatár-hegy csúcsa kiváló, a sárkányrepülők induló helye igen jó, a Kis-szikla jó, a Táborhegyi barlang és az Éva-kilátó elfogadható, a többi gyenge minősítést kapott.

A tájkép megítélésében a nézőpont milyensége igen lényeges. A kilátóhely adottságai a tájkarakterre és a társadalmi adottságokra jellemzőekre egyaránt utalnak. Az emberek szemlélete a feltáruló tájképben és a nézőpont állapotában egyaránt megnyilvánul.

Látottak értékelése

A kilátóhely megítélésekor a nézőpont jellege, adottságai mellett a látható terület, azaz a „látottak” milyensége is igen lényeges. A nézőpont és a látható terület között az értékelési határt nehéz meghúzni, mert a legszebb kilátótoronyba hiábavaló felmenni, ha nincs belőle érdemleges látnivaló. Viszont az is igaz, ha a kilátásért érdemes valahová felmenni, akkor közömbös lehet a nézőpont állapota, megközelítésének nehézsége.

A nézőpont és a látottak kapcsolata igen szoros. A tájkép miatt indokolt a látottak elkülönített, hangsúlyozott értékelése. Az értékelésnél

  • a nézőpont helyzetét,

  • a látótér távolságát,

  • a térméretet,

  • az alakítottságot és

  • a látványátfedést tartottam meghatározónak.

A kiválasztott kritériumok egységesítését táblázatos értékeléssel oldottam meg. Az ötféle szempont párosításával négy táblázatot kaptam (a látótér jelentősége miatt háromszor, az alakítottság pedig kétszer szerepel).

A táblázatok a nézőpont értékelésénél használatosakhoz hasonló módon készültek. A mátrixokban a vizuális szempontból kedvezőbb adottság kapott magasabb pontértéket. A távolságarányos pontérték-növekedés, illetve -csökkenés két esetben „szakadt” meg. A nézőpont helyzeténél a felülről adódó látvány nyilvánvalóan kedvezőbb, mint a madártávlati. A látótérnél hasonló a helyzet: a középtér láthatósága lényegesebb, mint a háttéré.

A kiválasztott kritériumok részletező értelmezésétől eltekintek. Az a, a b és a c pontokhoz fűzött tartalmi magyarázatok egyébként is alaposak, az értékelést egyértelművé teszik. A kritériumok négy csoport szerinti párosítását a táblázatokban tüntettem fel. A térméret szerinti (44. táblázat) értékelést mellékelem. A kilátóhelyek rangsorolását a részpontértékek összegzésével végeztem el.

44. táblázat - Látottak értékelése a térméret szerint/p. 32

Térméret

Látótér

nagy kiterjedésű

közepes

kicsi

a

b

c

háttér

a

10

6

3

középtér

b

6

3

2

előtér

c

3

2

1


Érték:

10 = igen nagy 6 = nagy 3 = közepes 2 = csekély 1 = igen csekély

  • Térméret

a) Nagy kiterjedésű – 50 (illetve 12) km2-nél nagyobb felület látható.

b) Közepes –12 és 50 (illetve 5 és 12) km2 közötti nagyságú felület látható.

c) Kicsi –12 (illetve 5) km2-nél kisebb felület látható.

  • Látótér

a) Háttér

  • A kontúrok, sziluettek, tömeghatások a látóhatárig érzékelhetők (kedvező helyi klimatikus hatások esetén)

  • A háttérben akár 50–80 km-re lévő domborzati jellegzetességek (hegycsúcs) vagy objektumok (torony) is láthatók.

  • A háttér látványa az időjárástól függő és nem befolyásolható.

b) Középtér

  • A tájjeleg elsősorban a tágabb környezetben érzékelhető.

  • Az a 2–3 km-ig terjedő távolság, amelyen belül a nagyság, szín, forma és az egyes mozgásformák (ember, állati, jármű) egyértelműen elkülöníthetők.

  • A látható tér nagyságát a köd, a pára befolyásolja.

c) Előtér

  • A közvetlen környezet állapota mindenütt érzékelhető.

  • Az előtér adottságai változtathatók (kilátásnyitás nyiladékban, eltakarás fásítással, beépítéssel).

  • Az előtér látványa az időjárási viszonyoktól független (adott esetben előnyös lehet: zúzmara, dér, harmat látványa).

Expo ’96 területének vizuális-esztétikai értékelése

Az EXPO ’96 térségére készített tanulmányt vizsgálati, értékelési és javaslati részekre osztottan állítottuk össze. Az első és a második fejezetben a világkiállítási céltól elvonatkoztattunk, a harmadikban a „világkiállításra” tettünk tájképi, valamint vizuális-esztétikai szempon-tok szerint tájrendezési, tájökológiai, környezetóvó javaslatokat.

Vizuális-esztétikai tájvizsgálat

Az alfejezetet három részre, a táji kritériumok vizsgálatára, a területegységek szöveges minősítésére, valamint a látványt befolyásoló hatásokra és térrendszerekre tagoltuk.

Táji adottságok

A tájképi potenciál meghatározására kidolgozott és a Duna főváros feletti szakaszán jól bevált tájértékelési módszer alkalmazhatatlannak bizonyult. Az ok: „nincsenek értékelhető táji adottságok”!

Értékelhető táji adottságok, természetközeli elemegyüttesek helyett, a befolyásoltság, a rendkívül nagymértékű változás, a művi elemek túlsúlya érezhető, látható mindenütt.

Lágymányos-Észak-Csepel térsége tipikusan városperem. Városperem, amely „küzdőtér”, „forgószínpad” és „senki földje” egyaránt.

Területegységek

A Lágymányos-Észak-Csepel „kiállítási” területen öt városképi részt különböztettünk meg.

A pesti oldalon

  • a Ráckevei (Soroksári)-Duna és a Petőfi híd közötti partmenti sávot, valamint

  • a Csepel-sziget északnyugati csúcsát.

A budai oldalon

  • a Petőfi híd és a Déli összekötő vasúti híd töltése közötti területet (Lágymányosi part),

  • a Téli kikötőt és környékét, valamint

  • a lágymányosi iparterületet.

Látványhatás, térrendszer

Az egyes tájrészletek, tájegységek látványa a nézőpont megválasztása szerint eltérő. Vannak felületek, építmények, amelyek több helyről, majdnem „mindenhonnan” láthatók, míg mások csak egyes pontokról vagy egyáltalán nem. Az egyes felületek látványának jelentősége attól függ, hogy több vagy kevesebb, illetve csak egy-egy helyről láthatók. A sok helyről feltáruló felületek az összbenyomás, a vizuális hatások kialakulásában meghatározóak (259. ábra).

259. ábra - Látványhatás vizsgálata (Csemez–Kollányi: Vizuális-esztétikai vizsgálat és tájképi potenciál meghatározás Lágymányos–Észak-Csepel térségében, 1991)

Látványhatás vizsgálata (Csemez–Kollányi: Vizuális-esztétikai vizsgálat és tájképi potenciál meghatározás Lágymányos–Észak-Csepel térségében, 1991)


„Táji” adottságok hiányában a látványhatások vizsgálatát más értelmezésben kellett elvégezni. A művi létesítmények túlzó aránya miatt a látványban a műszaki elemegyüttesek dominálnak. Megkülönböztettünk

  • felszíni elemet (partfal, rézsű),

  • felszín feletti földművet (vasúti és HÉV töltés),

  • felszín feletti műtárgyat (híd, zsilip, távhővezeték),

  • kimagasló épületet, építményt (MAHART, VITUKI, hőerőmű, gabonatároló, kémény, cementsiló, kavicsbunker és depó).

A természeti elemegyütteseket a növényfalak (fasor, galériaerdő), valamint a horizonton megjelenő hegyek látványa jelenti.

A Duna mentén a terek sajátos együttese és egymásutánja alakult ki. A terek, térrendszerek jellegét alapvetően a geomorfológiai adottságok, a borítottság, illetve a területhasználati módok határozzák meg.

A térrendszert a Duna alapvetően meghatározza („főtér”). A Duna mentén a MÁV-pályaudvaron, a Kvassay-zsilip térségében, a Csepel-sziget egykor kertészeti hasznosítású felületein, továbbá a lágymányosi parton és a Téli-kikötő öblében nagyobb, összefüggő lokális terek alakultak ki. Belső tereknek az üzemek, intézmények udvarait, a Petőfi híd melletti parkot, az egyetlen megmaradt galériaerdőt és az épülő új szabadkikötő medencét tekintettük.

A beépítés jellegéből adódóan az utak mentén sajátos térfolyosók alakultak ki. A folyosó hatását az utcaképben a fátlanság, a betonkerítések sokasága és az ipari épületek komor, magas, egyhangú homlokzata fokozza.

Térhatároló falként jelenik meg a földmű, a távhővezeték és vasúti összekötő híd déli oldalára szerelt – negatív értelmezésű – Patyomkin falszerű vaslemez borítás.

A háttér lehatárolása a vizsgálati térképen nem lehetséges. A látóhatáron megjelenő hegyek, épületek érzékeltetésére csak irányuk feltüntetésével vállalkozhattunk. A háttérben elhelyezkedő felületek befolyásolása aligha lehetséges, míg a sziluetten megjelenő hegyek figyelembevétele bármely fejlesztés esetén is indokolt.

Lényeges, hogy a térrendszerben az adott látvány, tájkép kiknek és honnan tárul fel. Mindenki számára hozzáférhető, tényleges kilátóhelynek a hidakat, a terület közepén áthaladó vasúti töltést, a Kopaszi-gátat és a Budai Malom mögötti Duna-partot tekintettük.

Vizuális-esztétikai tájértékelés

Az értékelési munkarészben cél a vizsgált adottságok egységes, látvány szerinti minősítése. A releváns tényezők kiválasztása után külön-külön foglakoztunk a partjelleg, a vizuális ártalom és látvány értékelésével, valamint a tájképi potenciál meghatározásával. Jóllehet a területegységenkénti leírást messzemenően vizuális-esztétikai tájrajznak is lehet, illetve kell tekinteni. Egyes jellegzetes részeket fényképek segítségével mutatunk be.

Partjelleg

Lágymányos-Észak-Csepel legfontosabb tájeleme a Duna. A folyó és környezete összekapcsolódási sávja, látható ütközőfelülete a folyópart. A folyópart milyensége ezért tájképi szempontból meghatározó. A folyó és a folyópart kapcsolatát, azaz a partjelleget a partalakulat, a part menti növényzet és a partközeli területhasználat határozza meg (45. táblázat).

45. táblázat - A partjelleget ténylegesen meghatározó tényezők csoportosítása és minősítése látványuk szerint

Tényezők

Minősítés

Partalakulat

Növényzet

Területhasználat

Pont

Előnyös

Közömbös

Kedvezőtlen

plage

rézsű

kiépítetlen

zárt

áttört

nyílt

beépítetlen

üdülési-lakó t.

ipari

3

2

1


A galériaerdővel folyamatosan kísért Duna menti partszakaszon az átlátást, azaz a növényzetnélküliséget tekintettük előnyösnek. A kopár dél-budapesti városrészen viszont a helyzet fordított.

A pontérték-összesítések alapján határoztam meg a partjelleg értéket. Az előforduló kombinációk alapján, plage–zárt–beépítetlen nem fordult elő, ezért a maximális pontszámot sem tüntettük fel (46. táblázat).

46. táblázat - Partjelleg pontozásos értékelése

Minősítés

Összpont

Betűjel

Előnyös

6–8

A

Közömbös

5–6

B

Kedvezőtlen

3–4

C


Az előnyös, a közömbös és a kedvezőtlen látványú partszakaszok tényleges megoszlását a 47. táblázatban közlöm.

47. táblázat - Partjelleg megoszlása a dél-budapesti Duna-szakaszon

Hely Minősítés

Jel

Pesti

km

Budai

km

Öböl

km

Összesen

km

%

Előnyös

A

0,7

1,2

1,8

3,7

42

Közömbös

B

0,2

0,6

0,2

1,0

11,5

Kedvezőtlen

C

2,6

1,5

-

4,1

46,5

Összesen

3,5

2,0

2,0

8,8

100,0


A Ráckevei-ág a dunai látványban nem jelenik meg, ezért a partjelleg összesített minősítésénél sem vettem figyelembe a Kvassay-zsilip előtti és mögötti partszakaszt (260. ábra).

260. ábra - Partjelleg értékelése (Csemez–Kollányi: Vizuális-esztétikai vizsgálat és tájképi potenciál meghatározás Lágymányos–Észak-Csepel térségében, 1991)

Partjelleg értékelése (Csemez–Kollányi: Vizuális-esztétikai vizsgálat és tájképi potenciál meghatározás Lágymányos–Észak-Csepel térségében, 1991)


Vizuális ártalom

Az egyes területegységek „vizsgálati” leírása kétségtelenül értékítéletet sugall. A tömör jellemzésből következtetések vonhatók le:

  • Petőfi hídtól a Kvassay-zsilipig a Duna-parti sáv vasútvonalakkal, vasúti töltésekkel szabdalt partterület (VITUKI látványa a toronyház ellenére sem kivétel).

  • A Csepel-sziget „szabad” északnyugati csúcsa devasztált felület (szennyvíziszap, kavicsdepó, feltöltés, gépkocsitároló).

  • A lágymányosi part mentén egyetemi építkezés, sportpályák, törmeléklerakó és zöldfelület egyaránt találhatók.

  • A vasúti töltéstől délre az üdülési és raktározási célokat egyaránt szolgáló Téli-kikötő alakult ki.

  • A Duna-part és a Budafoki út között iparterület van.

A jól ismert területhasználatból a látvány, azaz a vizuális ártalomhatás megítélés magától értetődően következik. A jelzőket alfabetikus sorrendben:

ártalmas, beépített, bűzös, csúf, elhanyagolt, elszennyezett, fátlan, felhagyott, feltöltött, gazdátlan, ipari, kétségbeejtő, kopár, lepusztult, meglepő, művi, nemtörődöm, primer, poros, rablógazdálkodó, rendetlen, senki földje, sivár, szabálytalan, szemetes, természetellenes, undort keltő … azaz rendkívüli módon befolyásolt, megváltoztatott, az ökológiai szemlélet hiányát tükröző.

A jelzők területi megfeleltetésétől eltekintettem. Helyette a vizuális ártalmak feltüntetésével végeztem el az értékelést. Az összhatás alapján megkülönböztettem erősen, közepesen és gyengén károsított, valamint rendezettnek tekinthető felületeket (261. ábra).

261. ábra - Vizuális ártalmak értékelése (Csemez–Kollányi: Vizuális-esztétikai vizsgálat és tájképi potenciál meghatározás Lágymányos–Észak-Csepel térségében, 1991)

Vizuális ártalmak értékelése (Csemez–Kollányi: Vizuális-esztétikai vizsgálat és tájképi potenciál meghatározás Lágymányos–Észak-Csepel térségében, 1991)


Látvány

A tájkép a nézőpont megválasztása és a markánsan megjelenő építmények láthatósága szerint változik. A térélmény, azaz a látott tér nagysága és formája szorosan öszszefügg a magasságkülönbséggel. Potenciális térélményt sík területen csak a Duna-parttól és a hidaktól lehet kapni, ugyanis a vízfelület beépítetlen, a szintkülönbség pedig – a vízállástól függően – többméteres. A dunai látványt a partnál legfeljebb a kikötő hajók korlátozhatják, azt fa vagy épület nem takarhatja. A látványt a kiemelkedő, elsősorban a pontszerű művi elemek döntően befolyásolják. A láthatóság szerint megkülönböztettem 8–15, 15–30, 30 méternél magasabb építményeket.

A nemzetközi látványértékelési tapasztalatok szerint a megadott magasságú épületek, tornyok, kémények 200 és 1500 méterről, illetve 5 km-ről láthatók sík felületen, takarás nélkül.

A sziluetten, a látóhatáron megjelenő természeti és művi tájalkotó elemek a tájékozódást, a helymeghatározást elősegítik, a vizuális-esztétikai hatást növelik. A hegyek, a házak magasságuk és a közelebb fekvő létesítmények takaró hatása szerint eltérő módon láthatók (262. ábra).

262. ábra - Látványértékelés (Csemez–Kollányi: Vizuális-esztétikai vizsgálat és tájképi potenciál meghatározás Lágymányos–Észak-Csepel térségében, 1991)

Látványértékelés (Csemez–Kollányi: Vizuális-esztétikai vizsgálat és tájképi potenciál meghatározás Lágymányos–Észak-Csepel térségében, 1991)


Tájképi potenciál

A tájképi potenciál értékének meghatározására az ún. relief, a felszínmozgalmassági, a lejtőkategória és a borítottsági szám, valamint az összhossz-, a periféria-, a látvány- és az agrármutató segítségével kidolgozott módszert szerettem volna alkalmazni.

Az értékelési eljárás „alkalmazhatatlansága”, azaz a természet-közeli állapot teljes hiánya miatt a helyszíni bejárásokon látottak, az ott élők elmondásai és korábbi tájértékelési tapasztalatok alapján kényszerültem a tájképi potenciál „érzékeltetésére”. A tájképi potenciál hagyományos meghatározására ugyanis (táji adottságok hiánya miatt) nem kerülhetett sor.

Az eltérő rendeltetésű felületek összehasonlításának eredményéül alakult ki a sorrend. Megkülönböztettünk

  • közepes

  • alacsony és

  • rendkívül alacsony „tájképi potenciállal” rendelkező felületeket, továbbá

  • magas tájképi potenciállal rendelkező kilátó helyeket.

Kétséget kizáróan a Duna látványa jelenti a terület varázsát, ezért az a terület közepes tájképi potenciállal rendelkezik. A beépítetlen területek és a part menti sáv alacsony, míg a Dunától távolabb fekvő és beépített terültek rendkívül alacsony tájképi potenciállal rendelkeznek. A Petőfi híd és részben a vasúti híd, valamint a vasúti töltés tájképi potenciálja azért magas, mert éppen a Duna irányú és nagy távolságú át- és rálátás lehetővé válik.

Világkiállítási területalkalmasság

A tájvizsgálati és a tájértékelési fejezetekben leírtak alapján a térségről alkotott vizuális-esztétikai megítélésünk egyértelmű. A tájképi adottságok megismertetése és bemutatása alapján levont következtetéseket és javaslatokat egyaránt közre adom.

Következtetések

Lágymányos-Észak-Csepel térségét vizuális-esztétikai szempontok alapján kiállítási területként NEM javasoltuk, NEM javasolhattuk!

A summás ítélet indoka:

  • a természetszerűség, a természeti elemegyüttesek Teljes hiánya,

  • a rendelkezésre álló Időhiány, illetve hátralévő maximálisan négy év miatt (az értékelés 1991-ben készült!), valamint

  • az ún. nulla állapot eléréséhez feltétlenül szükséges anyagi ráfordítások Óriási összege.

A természetközeliség és az idő hiánya egyértelműen tájépítészetileg motivált vélemény, míg a pénzkérdés „csak” gazdasági. Ellenkezőleg, a tájrendezés beruházásérdekelt tevékenység, s a tájépítész előtt nem lehet megoldhatatlan kérdés. Nemleges döntésem némi magyarázatra szorul.

A természetszerűség hiánya a tájban azt jelenti, hogy

  • nincs szintkülönbség, azaz domborzati változatosság,

  • nincs művelési ág, azaz elsődleges tájszerkezet,

  • nincs eredeti talajréteg, azaz termőföld,

  • nincs a Duna dinamikáját tükröző partszakasz,

  • nincs fás növényzet, azaz erdő, erdősáv, fasor…

Szabad az ökológiai szemlélet előretörése, a tájesztétikai szempontok erősödése idején a természetszerűséget nélkülöző területen az országot reprezentáló Világkiállítást rendezni?

Az idő hiánya azt jelenti, hogy egy tisztességes kiállítási terület színvonalához nélkülözhetetlenül szükséges növénytelepítésre, faültetésre kerülő év sem elegendő, de

  • nincs elég idő a kiültetésre kerülő fák felneveléséhez,

  • nincsenek nagy tömegben előnevelt idős fák,

  • nincs a durva földmunka elvégezve …

Szabad-e fátlan vagy új telepítésű csenevész növényzetű térségben reprezentáló Világkiállítást rendezni? (A Bundesgartenschu-k területén legalább négy évvel a megnyitás előtt az idős fákat elültették vagy a kiállítást idős, koros faegyüttesben rendezték!)

Javaslatok

A „valamit-valamiért” elvet sokféleképpen értelmezik. Némi túlzással minden „csak” preferálás kérdése. Amennyiben

  • a lepusztult városrész szanálása, vagy

  • a városközponthoz közel fekvő térség fejlesztése, vagy

  • a Duna létének hangsúlyozása, vagy

  • a közlekedési kapcsolatok kihasználása, vagy

  • az infrastruktúra-hálózat fejleszthetősége, esetleg

  • a kevésbé befolyásolt terültek kímélése, vagy

  • a hét kilométernyi hosszúságú Duna-part, vagy

  • a vízközelség, a dunai látvány kihasználása, vagy

  • a főváros központjának kiterjesztése, tehermentesítése, vagy

  • a Lágymányos-Észak-Csepel és a Gellérthegy, a Duna-hidak tájképi összehozása,

  • a budafoki dombvonulat, a Gellérthegy, a Budai-hegyek koszorú látványának a fővárosi városképbe kapcsolása,

  • a két kilométernyi vízparttal rendelkező Téli-kikötő öblének tájrehabilitációja, vagy

  • a Petőfi híd budai hídfőjénél lévő parkszituáció kihasználása, vagy

a felsoroltak valamely kombinációja az elsődleges CÉL, akkor arccal a Világkiállítás, a Lágymányos-Észak-Csepel és Dél-Buda felé! De vizuális-esztétikai szempontok alapján a térséget kiállítási területként NEM javaslom.

Mindezek ellenére tájrendezési javaslatot tettem a komfortérzet fokozhatóságára. A tájrendezési tevékenységnek egyik lényege éppen a tájpotenciál növelések előirányozása.

Javaslataimat tájrendezési és szabályozási csoportosításban állítottam össze.

Tájrendezési javaslatok

Tájrendezési javaslataim kidolgozásával cél a tájképi potenciál növelési lehetőségének bemutatása volt. Ugyanakkor nem titkolom, sőt egyértelműen sugallom, hogy a táji, a tájökológiai, a tájképi szempontok iránt valamennyi érintettnek alázattal kell viselkednie. Meggyőződésem, hogy nemcsak figyelembe kell venni a táji adottságokat, hanem a tájpotenciál növelése valamennyi érintett kötelessége is. A kötelezettség tervezőre, beruházóra, vállalkozóra és döntéshozóra egyaránt vonatkozik (263. ábra).

263. ábra - Tájképi potenciált növelő javaslatok (Csemez–Kollányi: Vizuális-esztétikai vizsgálat és tájképi potenciál meghatározás Lágymányos–Észak-Csepel térségében, 1991)

Tájképi potenciált növelő javaslatok (Csemez–Kollányi: Vizuális-esztétikai vizsgálat és tájképi potenciál meghatározás Lágymányos–Észak-Csepel térségében, 1991)


Javasoltam a Duna-parton faso-rokkal szegélyezett sétány kialakítását

  • a két híd között és mindkét oldalon, valamint

  • a Csepel-sziget nyugati szélén és

  • a lágymányosi iparterület mögött.

Javasoltam kondícionáló hatású erdősáv telepítését

  • a HÉV töltése mentén és

  • az épülő új kikötőmedence eltakarásként.

Javasoltam öko-vízpartszakaszok rehabilitációját

  • a Csepel-szigeten,

  • a Téli-kikötő öblének északi irányú bővítésével,

  • a Kopaszi-gáton,

  • a lágymányosi iparterület Duna felőli oldalán.

Javasoltam az egykori Duna mentén az eredeti nedves biotópok optikai imitálását

  • a Déli összekötő vasúti híd budai töltése mentén a jelenlegi árok felhasználásával és

  • a Keserű-ér torkolati szakaszánál.

Javasoltam a tájképi potenciál növelése érdekében kilátó félkörtöltés építését az összekötő vasúti hídra vezető töltések mentén

  • a bal parton a töltés mindkét oldalán egyet-egyet,

  • a jobb parton a töltés északi oldalán kettőt, a délin egyet.

Javasoltam a szintkülönbség növelése érdekében

  • térplasztikai megoldást a lágymányosi parton, valamint

  • feltöltést a Csepel-szigeti szennyvíziszap lefedéseként és

  • kilátódomb építését a Csepel-szigeten.

A javaslatok összegzése felesleges. A késés hatványozottan több anyagi ráfordítással „hozható be”! S a nyugat-európai rendezettséghez szokott szem rendkívül érzékeny a megoldatlanságra, a kapkodásra, a befejezetlenségre, a sivárságra. Az EXPO ‘96 nem a tájképi potenciál hiányán bukott meg …

Összegzésként megállapítható, hogy a tájképi potenciál maghatározása, a tájjelleg értékelése összetett feladat. Az általánosítható és a speciális szempontok mérlegelése eredményeképpen került sor a táji adottságok alapján értékelési módszer kidolgozásra a tájképi potenciál meghatározására. A táji adottságok vizuális értékelése során kiderült, hogy a tájképi potenciál meghatározása mellett igen lényeges a térrendszerek minősítése. Jelentősen eltérő a látvány a különböző nézőpontokból, illetve haladás közben. A feltáruló látvány a területfejlesztés, a tájalakulás során változik, ez a beavatkozás jellegétől függően lehet előnyös és hátrányos. A kilátóhelyek a tájkép hangsúlyos elemei, ezért megkülönböztetett az értékelésük.

A tájképi potenciál ismerete a szakigazgatási, a tervező, a beruházó, az építő, a kezelő szervek munkáját egyaránt segíti. Térségek, tájegységek, területek vizuális hatásainak megítéléséhez objektív eszköztárnak kell rendelkezésre állnia.

Táj munkarész a környezeti hatástanulmányban

A társadalmi érdekek széles körű figyelembevétele, illetve az ökológiai szemléletmód terjedése következtében komplex jellegű tanulmányok készítése vált szükségessé. A tájháztartást jelentősen megváltoztató beavatkozások, nagyberuházások engedélyezéséhez több országban kötelezővé tették az ún. „Environmental Impact Study/Assessment” készítését. Az 1970-es évektől kezdve az USA-ban és más iparilag fejlett országban az új „nagy” létesítmények jóváhagyását nem csak műszaki és gazdasági szempontok szerint hagyják jóvá. A létesítmény várható ökológiai és társadalmi hatásait is széleskörűen feltárják. A műszaki tervek módosítására, vagy a várhatóan hátrányos hatásokra a figyelmet felhívják, és azok megelőzésére alternatív javaslatokat adnak. A „minden” szempontra kiterjedő munkát hazánkban környezeti (és társadalmi) hatástanulmánynak[37] nevezik.

Az „első” hazai hatástanulmány

A Balaton vízminőségének közismert helyzete és a környezeti hatástanulmányok elterjedése időszakában érdeklődéssel olvastam gróf Széchenyi István „Balatoni gőzhajózás”-ról 1846-ban írt röpiratát. A hajózással összefüggésben kifejtett széles körű elemzés túlzás nélkül az első hazai – a mai értelmezésben – környezeti hatástanulmánynak tekinthető munka.

Még egyszer hangsúlyozom, a röpirat a balatoni gőzhajózás megindításával foglalkozik. A gőzhajózással együttesen azonban a társadalmi, a politikai, a közlekedési, az ökológiai, az idegenforgalmi, az üzemeltetési, sőt még az esztétikai érvek is megjelentek benne. Fejtegetéseim helyett idézem Széchenyit: „A Balatonra gőzöst állítani, körülbelül, s kivált europai szemüvegen nézve keresztül, szintezen viszonyok közé sorozható, mintha t. i. nem volna a legsürgetőbb teendőknek egyike. S ugyanis az europai egyéb tavakra a partjaikon fekvő nagyobb és számosb városok s az ezek közti élénkebb közlekedési szükség idézték elé a rajtuk evező gőzösöket; míg a Balaton partjain alig fekszik nagyobb hely, alig van kereskedési mozgalom, s igy ezek létét viszont a gőzösök nagyobb élénkséget szülő fel- s alájárása fogná előteremteni, ha t. i. el nem alszunk… (p. 4.).”

A kor társadalmi-gazdasági helyzetének bemutatását a fejlődési lehetőségére adott válasz követi. „Jelen tárgyat illetőleg a kérdés tehát az, valljon kívánatos-e, szövetséges Amerika példáját e tekintetben követni? és ha igen, ennek eszközlése valljon közvetlen kinek tiszte? Az elsőre könnyű a válasz; mert hogy Magyarország szinte legkiesb magyar vidékét elhanyagolt állapotá-bul kiemelni olly szempont, melly minden hű hazafinak legközelebb fekszik érdekében, azon én legalább kételkedni nem tudok; midőn annak elhatárzása, hogy a dolog közvetlen eszközlése tulajdonképen kit illet, még könnyebb, mert ugyan kit illethetne a világhátán mást, mint legközelebbrül is Somogy, Veszprém és Zala megyék balatonparti birtokosait, és tüstént ezek után az érintett megyék belebb lakó földtulajdonosit; mert hiszen ha ezek nem szeretik magukat eléggé, miszerint az eszmét létesítsék, ugyan, kérdem, miért szeresse annyira őket bárki más? Nincs ok rá. Pedig valóban csak önszeretet kell az illetők részérül a tárgy meginditása – s végbevitelére” (p. 5.).

A balatoni közlekedés megindításában – jelen esetben egyetlen gőzös beállításában – óriási tájfejlesztést involváló erőt lát. „Minthogy csak egyetlen egy gőzösnek megjelenése is a Balatonon olly fordulatot tenne e gyönyörű víztükör mostani szunyadozó létén, annyira nevelné az egész vidék életerejét, s olly hosszú lánczolatát következtetné a legszebb s előre ki sem számítható kifejléseknek, miszerint a so-mogy-veszprém- és zalai földbirtokosok és lakosok mintegy bűbáj-vessző által jelen létükbűl kiemelve csakhamar olly állapot közt lelnék magukat, melly a mostanihoz ugy állna mint májusi reg decemberi esthez, s melly ekkép a mostaninál módnélkül kellemesb és hasznosb is volna” (p. 5.).

Széchenyi a megvalósítás folyamatát, a fejlesztés hatását reálisan ítéli meg. „Nem fogna ugyan ez átalakulás pillanat alatt végbemenni, mert – ha csalni nem akarjuk magunkat – bizony még igen is fejletlen állapotban hervadoz jelenleg a balatoni partvidék;” (p. 5.).

Minden új létesítésekor kockázatot is kell vállalni. Biztosra menni nem lehet, bár meggyőződése szerint a jövő fejlődésének útja a gőzgép sokoldalú alkalmazása. „És e fölött olly honban mint a mienk, hol – bármilly paradoxnak sőt ellentétesnek látszassék is mit mondandok – „biztos kereset sincs, s aztán elegendő alkalmas kéz sincs”, ugyan lehet-e valami, mi inkább megérdemelné a figyelmet mint mind az, mi uj kereseti kör nyitása mellett egyúttal a magyarországi kézhiányt is hathatósan pótolja? Azt hiszem, nem. Illyes kettős czél pedig mindenek előtt gőzmozdony által érhető el;” (pp. 8–9.).

A Balaton térségének bekapcsolása az ország közlekedési ütőerébe, a Dunába, szinte akadály nélkül megvalósítható. Az idő és „minden körülmény fogja sürgetni azt: fogadni mernék, legott életbe lép a Balaton lecsapolásának rég megpendített terve, mi egyuttal, midőn összeköttetésbe hozná Zala, Veszprém és Somogy sajátlagos gazdagságait a Dunával s így Magyarhon legfőbb erével, és viszont; más részrül annyira emelné ki e gyönyörű tájt minden mocsáribul és honi kis tengerünknek kíes partjait ollyannyira varázslaná lakhatóvá, mikép pezsgőbb egészségü kellemeibe szeretvén még tán az is felütné közelében lakhelyét, ki eddigelé csak külföldön tudott kivetkezni unalmibul. S ugyan, kérdem, nem volna-e ez haszon? Mire aztán, igaz, „igen”-nel csak az felelhet, kinek keble magyar és eleme honi hűség!” (p. 10.).

Az ökológiai összefüggésekre a lecsapolás elemzése és a hajózásnak a halállományt várhatóan befolyásoló hatása hozható. „Nincs arrul bizonyos tudomásom, a Balatont egészen le lehetne-e csapolni; de annyit hiszek, ha lehetne is, bűn volna illyest cselekedni” (p. 10.).

„Ámde kérdem, mit vesztene a Balaton, ha vagy egy öllel lejebb szállíttatnék? Egy kissé keskenyülne, igaz; de ez volna az egész veszteség; midőn más részrül szántóföldet nyernének mocsár helyett az illető tulajdonosok; jobb levegőt s ekkép kevesebb hideglelést a parti lakosok; fölötte kellemes helyzeteket nyári lakokra”… (p. 12.).

A tó vízszintjének csökkentése Széchenyi szerint a hajózásnak is kedvez: „bármilly különösnek látszassék is ezen állítás. S ugyanis a Balaton medre, mint ez számtalan vizsgábul kitűnt, bizonyos távulság-ra a parttul igen sikér, mi a hajózást nagyon nehezíti, mert kikötni némelly helyeken alig, némelylyeken pedig éppen nem lehet; egy kissé beljebb azonban, mintha igazi partja valaha beljebb lett volna, rögtön mélyebb leszen, ugy hogy lecsapolás által odáig visszautasitatván, noha a tó mélysége egészben kisebbülne, mégis a szélén mindenütt nagyobb mélységet lelnének s igy könnyebben kiköthetnének az illető hajók” (pp. 12–13.).

Hal tekintetében az a kérdés, hogy „hol és miként szaporodik a hal erőteljesebben, teljes nyugalomban-e vagy néha néha egy kissé felfrisítve?” (pp. 13–14.). Bevallja, hogy nem lévén halászember, mégis – külföldi példákat hozva – a hajózás mellett foglal állást: „Annyi azonban köztudomásu, hogy sem a constantzi, sem a zürichi sem a garda tavakban a halszám nem csökkent, jóllehet több hajó és nem egy gőzös zavarja azok vizeit hosszabb idő óta már” (p. 14.).

Széchenyi ezen megállapítását, ráérzését a tudományos ismeretek alátámasztják. A hajózás önmagában, sem a Balatonon, sem egyéb folyóinkon nem hat károsan a halállományra. A hajózáshoz szükséges vízrendezés és a kibocsátott szennyező anyagok annál inkább. Míg a Balatonon az olajbeeresztésekre szigorúak az előírások, addig pl. a Dunán az uszályok – a Duna Bizottság serénykedése ellenére – „felesleges” olajaiktól az éj leple alatt mindenütt megszabadulnak. A Balaton lecsapolása, a berkek leválasztása, a vasútépítés – így együttesen – egyértelműen káros volt. Megszüntette az ívóhelyek jelentős részét.

A gőzhajózás megkezdéséhez szükséges részvénytársasági formára, az anyagi vonatkozások ismertetésére nem térek ki, mert nincs szakterületi összefüggése. A rendszabályok humánus összeállítására tett javaslat viszont ma is megszívlelendő: „Szükséges ezek után a társasági rendszabályok olly módo-ni megállapítását eszközleni, mi-hezképest, mint fentebb érintők, lehető legmélyebb philosophiai tapintattal legyen azon kényes vonal kijelelve, melly minden emberi viszonyokban boldog lét és inség, siker és pusztulás közt határoz, és melly középen fekszik a szabadság és korlátlanság, a rend és önkény közt “ (p. 29.).

Széchenyi az első gőzhajó gyártójára – az Óbudai Hajógyárra, – sőt nevére is tett javaslatot. Így azt Kisfaludynak nevezték el. A sors őhozzá viszont nem volt ilyen kegyes. Több mint 120 évet kellett várni, mígnem a Tihany és Szántód között közlekedő Komp IV-est Széchenyi Istvánra keresztelték.

Tudatos és célszerű tájalakítással a Balaton potenciális adottságait előnyösen ki lehetne használni és így „a mezők kertekké válnak” (p.10.). „Balaton most annyira elhanyagolt partjait is, előbb mint gondolnók, bájkertekké, mellyekbül megelégedés és szerencse mosolyog, fogná varázslani át!” (p. 30.).

S hogy az ilyen vizuális élmény mit jelenthet az ideérkezőnek? – arra a következő idézetben kapunk választ. „Munkafáradt ember, ha a Balaton víztükrét meglátja, uj életkedvet érez ereiben csörgedezni” (p. 12.).

A tájrendezési feladatok, a tájfejlesztési célok meghatározásánál is gyakran hangoztatjuk a bátorság és a mértékletesség összhangjának fontosságát. A múlt század derekán így hangzott: „Igazi javítást nem mindig lehet a fenállónak csupán csak módosításával eszközleni, mert a fenálló néha ollyas, mi tökéletes ellentétben áll azzal, mi eléretni czéloztatik; s ehhez képest illy esetben a réginek gyökerestűli megsemmisitése és az ujnak gyökeres felállitása szükséges. Midőn más részrül nem egy eset van, hol az efféle összeillesztés nemcsak lehetséges, de már létező alap olly jól áll, mikép lehetetlen volna a felállítandóra nézve annál jobbat lerakni. Mihezképest ez esetben megint a réginek az ujjal czélszerű egybeházasítása a dolog bölcsészete” (p. 11.).

A balatoni hajózás megindítása – éppen úgy mint minden beruházás, költségigényes volt. A rosszul értelmezett takarékosságra Széchenyi is felhívja a figyelmét „Az olcsóság sokak előtt ellentállhatatlan csábbal bír, kivált Magyarországban… Én az mondom: sehol, s az olcsó husnak mindenkor és mindenütt híg a leve, s hogy kivált kezdetnél, mikor annyi természetes nehézséggel s még ezek fölibe gördített mesterséges előitéletekkel is kell küzdeni rendszerint, lehetetlen elég közel járulni a tökéleteshez, s hogy ekkép illy esetben egyenesen ki kell törölni a cselekvési szótárokbul a középszerűt, s annál inkább a hibást” (p. 24.).

Az előzetes és a részletes környe-zeti hatástanulmányok táji munka-részének tartalmi követelményei

Minden területi jellegű beruházás jelentősen befolyásolja a tájszerkezetet, a tájképet. Valamenynyi, a tájháztartást, a tájszerkezetet jelenősen befolyásoló, megváltoztató beavatkozáshoz, területfejlesztéshez, beruházáshoz a táj védelme érdekében környezeti hatásvizsgálatot kell készíteni.

A környezetügyi döntések során, az eljárási folyamatban a környezet egészére, a tájra vonatkozó megállapításokat

  • az előzetes (EKHT), valamint

  • a részletes (RKHT) környezeti hatástanulmányokban kell kidolgozni.

A táj munkarész tartalmi követelményeinek megállapításánál valamennyi résztvevő (gazda, tervező, döntést hozó, beruházó) dilemmája a „mélység”, a vizsgálati és az értékelési szint meghatározása. A beruházás megítélése a tájjelleg befolyásolásának és a tervezett létesítmény tájbaillesztési lehetőségének mértéke szerint eltérő.

Kiindulás
  • Nincsen két egyforma táj, tájegység, ezért hasonlóságuk ellenére két azonos beruházás sem lehetséges. A KHT-hez ezért „receptet” adni nem lehet, illetve veszélyes. A táj egyedi, nem univerzálható, ezért a KHT táj munkarésze sem. A hatásvizsgálathoz bármilyen sillabusz összeállítása éppen a sajátos tájvédelmi törekvések érvényesítését hiúsítaná meg. A „formula” készítése a táj védelmének egyfajta degradálását jelentené.

  • A táj munkarész elkészítéséhez olyan kritériumokat kell kiválasztani, amelyek az ország területére bárhol érvényesíthetőek, viszonylag könnyen, olcsón és gyorsan beszerezhető adatbázisra épülnek, de mégis lehetővé teszik a táji adottságok és a beruházások szerinti differenciálást.

  • A 86/1993. (IV. 4.) Korm. sz. rendelet 1993. június 4-i hatállyal tartalmazza az egyes tevékenységek környezeti hatásvizsgálatának átmeneti szabályozását. A Kormány 67/1994. (V. 4.) sz. rendeletében pedig a fentiek módosításáról intézkedtek.

Az egyes elemek, közegek (föld, víz, levegő, élővilág) vizsgálatának évtizedes, évszázados hagyományai vannak. A hazai természetvédelem gyökerei is a századfordulóig nyúlnak vissza. A táj védelme viszont nem azonosítható a természetvédelemmel, amely az országnak mindössze 7%-ára terjed ki. A beruházások esetében az általános tájvédelmi szempontokat kell(ene) érvényesíteni, azaz az ország egész területén egységes elvek szerint kellene a tájgazdálkodást – elsősorban a rurális térségekben – előirányozni, illetve végezni.

A táj jogi védelméből, pontosabban „védtelenségéből” következik, hogy mindenki foglalkozik vele, de érdemben mostohán kezelt, intézményi háttér és adatbázis nélküli. Jóllehet a beruházásoknál a táj védelmével kapcsolatosan hasonlóak – vagy fontosabbak – az ismeretek, az elvárások, mint az „agyonkutatott” föld, víz, levegő és élővilág esetében.

Beruházás hatása

A beruházás hatására az adott térségben, tájban a pillanatnyi tájhasználati formák módosulhatnak, megváltozhatnak, lehetetlenné válhatnak, vagy éppen kedvezően alakulhatnak. A beruházások szinte kivétel nélkül a területi érdekekkel ütköznek vagy bizonyos érdekeket sértenek. Az érdekközösségek képviselete, ütköztetése és a várható konfliktusok megelőzése ezért a táj védelmét szolgálja.

A társadalmi-gazdasági igények és a lehetőségek mérlegelésével bizonyos – és/vagy a tájvédelmi szempontok preferálásával valamennyi – tájhasználati konfliktus megelőzhető, illetőleg kompromisz-szumos megoldással oldható. Különböző javaslatok, tervváltozatok készítésénél minden esetben a táj értékének fokozására, potenciáljának növelésére kell törekedni.

A várható hatások következményeinek mérlegelésével kell a beruházás elhagyására, változtatására vagy módosítására a hatásvizsgálatban javaslatot adni. A táji adottságok előnyös vagy hátrányos megváltoztatásának, valamint a javasolt beruházási változatok következményeit tájértékelési „visszacsatolással” lehet egyértelművé tenni.

A környezeti hatástanulmányt nem szabad „csak” kötelezően elkészítendő és egyszeri munkarésznek tekinteni. A tervezett vagy a megvalósított beruházás különböző stádiumaihoz (előkészítéstől, tervtől a megvalósításon keresztül az üzemeltetésig) igazodóan kell a környezeti hatásokat vizsgálni. A hatásvizsgálatoknak „árnyékként” kellene a beruházási fázisokat követnie – adott esetben megelőznie –, még akkor is, ha minden egyes szakaszhoz nem is készülne önállóan dokumentált környezeti hatástanulmány. Ily módon a táj védelme megvalósítható, az ökológiai tévcselekedetek, a környezeti ártalmak száma, mértéke csökkenthetővé válna.

Tájvédelmi szempontok érvényesíthetősége

Akarva vagy ösztönösen, de tevékenységünk során általában a generalizálásra törekszünk. Az individuum – a szubszidialitási elv érvényesítése – helyett a XX. századi fejlett társadalmak igénye az adott feladatok elvégzésére képes mechanizált „élő robot”. A technokrata ebbe a képbe igyekszik a táj védelmét is belepréselni.

Az általánosításra törekvés alól a beruházások környezeti hatásainak azonos szintű feltárására irányuló igény sem kivétel. A vizsgált elemek sorában a tájhoz, a tájvédelemhez érve azonban egyfajta megtorpanás következik, amelynek többféle oka van.

Az okok alapvetően az értelmezések közötti ellentmondásokra, valamint a táj különös kategóriájára vezethető vissza. Az ellentmondások elsősorban

  • a környezetvédelmi törvényben,

  • a táji adatbank hiányában, valamint

  • az eltérő tájvédelmi elvárásokban és

  • a tájegységek különbözőségében gyökereznek.

Tájvédelmi igények, elvárások

A tájat a közelmúltig úgy tekintették, mint egykoron a „szabad javakat”, vagy a nyersanyagokat, azaz korlátlanul rendelkezésre állónak. Egy bizonyos társadalmi-gazdasági fejlettségi szint elérése esetén a védett területek aránya növekszik. Tapasztalatom szerint, ha valamely ország összterületének 10%-át meghaladó a művelés alól kivett területek aránya[38], akkor az ökológiai szemlélet teret hódít. Hazánkban is így történt. Ám kulturális örökségünk számtalan megjelenési formája szemünk láttára napjainkban is pusztul. Jóllehet a tájban manifesztálódott évszázados tapasztalatok, a látványt karakteressé tevő tájképek megőrzése éppen olyan fontos – ha nem fontosabb – mint a több helyen is előforduló növényfajok vagy a visszatelepíthető állatfajok védelme.

A változások, a változtatások teljes kiküszöbölése, azaz egyes tájegységek, tájrészletek konzerválása eleve fejlesztésellenes és ezért is irreális követelmény lenne.

Tájvédelmi kritériumok megválasztása

A táj egyedi, a beruházás konkrét. A KHT táj munkarészében a konkrét, de bármilyen beruházáshoz kell valamilyen, bárhol érvényesíthető, azaz általános tájvédelmi kritériumokat meghatározni. A beruházások különbözősége és a táj sajátossága miatt az ismeretlen beruházáshoz, az ismeretlen tájban, de mindenütt alkalmazható kritériumokat kell választani.

A tájvizsgálati, a tájértékelési eljárások tapasztalatai alapján

  • minden eljárás a készítés célja szerint eltérő, mert nincsen két azonos beruházás, illetve azonos adottságú táj,

  • minél általánosabb szempontokat tartalmaz valamely módszer, annál nagyobb területre vonatkoztatható és annál kevésbé használható adott beruházáshoz,

  • az egyes módszerek adaptálása is körülményes az eltérő táji adottságok miatt.

A „táji” kritériumokat úgy célszerű megválasztani, hogy azok az előzetes és a részletes KHT készítésekor

  • hasonlóan/egyaránt alkalmazhatóak,

  • mindkét vizsgálati-értékelési szint-hez megfelelő mélységben kidolgozhatóak és

  • a táj jellegét, a táji adottságokat egyértelműen kifejezők

legyenek.

A kritériumok meghatározásánál elsősorban arra törekedtem, hogy a táj, a tájvédelem komplexitása ellenére az egyes közegeknél (föld, víz, levegő, élővilág) feltételezhetően előforduló elemeket ne ismételjem és lehetőleg átfedésbe se kerüljenek az azokban előforduló szempontokkal. A kritériumok között ezért csak a „táji” szempontok szerepelnek.

Az előzetes és a részletes KHT tájvédelmi kritériumainak kidolgozásában az egyes részletességi szintek között kell különbséget tenni.

Tájvédelmi kritériumok a részletes KHT-hoz

A kritériumokat két csoportba célszerű osztani:

  • az elsőbe a tájvédelmi szempontból szóba jöhető meglévő adottságok,

  • a másodikba a beruházással megváltozó adottságok, a hatások kritériumait soroltam. Az első alapján a beruházás létét, azaz megvalósíthatóságát, a második szerint a beruházás hogyanját lehet, illetve kell eldönteni.

Táji adottságok

A táji adottságoknál – az egyéb helyen feltételezhetően a KHT-be vont szempontok mérlegelésével – a tájkép és az egyedi tájérték meghatározását tartom elsődlegesnek. A tájkép is és az egyedi tájérték is a táj jellegének bizonyos értelmű összpontosítását jelenti.

Tájkép. A mindenkori társadalom gondolkodásmódját, az emberi tevékenységet a táj jellege, állapota, azaz a táj képe egyértelműen tükrözi. A tájképet alapvetően meghatározza annak

  • „eredetisége”,

  • „sokoldalúsága” és

  • „egészségessége”.

Az eredetiséget a művi befolyásolás mértékével, a sokoldalúságot a tájhasználati módok változatosságával, az egészségességet a táj állapotával célszerű meghatározni.

Adott tájat, tájegységet akkor tekintünk „eredetibbnek”, ha minél kevésbé szabdalják vonalas létesítmények (a beépített felületet ab ovo nem lehet eredetinek tekinteni). A nyomvonalas létesítmények vizuális és ökológiai értelemben egyaránt határoló vonalat képeznek, ezért előfordulásuk gyakoriságával jól ki lehet fejezni a táj befolyásoltságának mértékét.

Adott tájat, tájegységet akkor tekintünk „sokoldalúbbnak”, ha hasznosítási módja gyakran változik. A sokoldalúságot az egyes művelési ágak, területhasználati egységek találkozási vonalaival, az ún. szegélyhatással lehet kifejezni. A szegélyeken keresztül érvényesül ugyanis a táj karaktere. A látványkapcsolatok (ki-, át-, rálátás, valamint látáskorlátozás és eltakarás) is a szegélyek szerint alakulnak.

Adott tájat, tájegységet akkor tekintünk „egészségesnek”, ha ott a növényzet üde, fertőzéstől és környezeti ártalmaktól mentes (az állatvilág állapota csak tömeges elhullás vagy túlszaporodás esetén válik „látvánnyá”). Az egészséges táj képének a megbontatlan talajfelszín, a rombolt felületek, a tájsebek hiánya is jellemzője. A kórokozók, a kártevők, a környezeti ártalmak hatására pusztuló növényzet ökológiailag sérült, ha tájidegen, ha látványa betegséget jelez.

A tájkép eredetiségét, sokoldalúságát és egészségességét a tájalkotó elemek, elemegyüttesek négyzetkilométerenkénti méretével, illetve arányával határoztuk meg.

Egyedi tájérték. Az ember tájalakító tevékenysége során keletkezett elemeket, az egyedi tájértékeket keletkezésük szerint különböztettük meg. Lehetnek

  • a településsel, a termeléssel,

  • a közlekedéssel,

  • a történelmi eseménnyel, valamint

  • a kultúrtörténeti emlékekkel öszszefüggően keletkezett egyedi tájértékek (lásd az önálló fejezetet).

Beruházás hatásai

A beruházás hatásait a biológiailag inaktív felületek növekedési arányával, a befolyásolás mértékével, a látványváltozással javasolom kifejezésre juttatni. A három kritériumot úgy választottam és határoztam meg, hogy azok a táji hatások szintéziseként érvényesüljenek.

Biológiai aktivitás. A beruházások túlnyomó többsége a termőterület csökkentésével és a biológiailag inaktív felületek arányának növekedésével jár. A biológiailag inaktív felületek aránya, az összefüggő felületek nagysága, valamint megoszlása, szerkezete szerint az egyes beruházások eltérőek. A csővezetékek fektetése vagy a légvezetékek építése minimálisan, ezzel szemben például a beépítés, a bányanyitás rendkívül nagy mértékben csökkenti a biológiailag aktív felületek arányát.

Befolyásolás. A környezeti hatásvizsgálat a beruházások várható következményeinek feltárására irányul. Tájvédelmi szempontból fontos, hogy a beruházással határos területekre erodálódik-e föld, folyik-e koncentráltan külvíz, azokon felhalmozódik-e por, lesz-e talajvíz-szintváltozás. A változás a befolyásolás mértékétől és az érintett felület ökológiai érzékenységétől, azaz terhelhetőségétől függ.

Látványváltozás. A beruházások létesítményei gyakran uralják környezetüket. A létesítmények megjelenését formatervezéssel és tájbaillesztéssel lehet befolyásolni. Lényeges az eltérés a sík és a dombvidéki adottságok között.

Kritériumok értékelése

A kiválasztott kritériumok értékelésére olyan pontozásos módszert dolgoztam ki, amely

  • egyszerűen,

  • viszonylag gyorsan és

  • „olcsón” elvégezhető.

A mátrixban a ritkaság és a jelentőség hangsúlyos szempontként szerepel. A pontértékeket 1 és 10 között választottam meg, mert az így könnyen létrehozható adatbázis részletesebb differenciálást nem tesz szükségessé. A mátrixban mindig a tájvédelmi szempontból kedvezőbb adottság, illetve hatás kapott magasabb pontértéket.

A mátrixokban meghatározott pontértékek különböző méretarányú topográfiai térképek felhasználásával készülő értékelésre alkalmasak, jóllehet az 1:10 000 méretarányú topográfiai alaptérképek információ mennyisége a legmegfelelőbb.

Az értékelési eljárás első fázisában meg lehet állapítani, hogy a beruházás tervezett helye tájvédelmi szempontból mennyire értékes, védendő.

Az eljárás második részében kerül sor a beruházás táji adottságokat befolyásoló hatásainak megállapítására.

Tájhasználati konfliktusok

A mindenkori társadalmi-gazdasági adottságokat tükröző táj sokféle szükségletet elégít ki, különböző elvárásoknak felel meg. A tájhasználati igények éppen ezért igen változatosak.

A prioritást élvező tájhasználati mód többnyire korlátozóan hat a többire.

Egyszerre több tájhasználati mód keletkezése, halmozódása előbb-utóbb konfliktusokhoz vezet. Az ágazati, a közösségi, a réteg stb. érdekek mindig egyoldalúak és a táj potenciális adottságainak a mindenkori „előnyös” kihasználására irányulnak.

A pillanatnyi, a látszatelőnyök össztársadalmi szinten idővel igen „drágákká” válhatnak.

Valamennyi beruházás, új tájhasználati mód megbontja az ökológiai, az ökonómiai, a tájképi potenciálok közötti egyensúlyt. A tájhasználati konfliktusok hatásai időtartamaik szerint lehetnek időszakosak, tartósak és véglegesek. Jellegük szerint ismeretesek reverzibilis és irreverzíbilis, valamint mérsékelhető és nem mérsékelhető hatású konfliktusok.

A hatástanulmány készítése, a táji munkarész alapos kidolgozása elsősorban a tájhasználati konfliktusok kialakulásának megelőzésére irányul.

Tájvédelmi kritériumok az előzetes KHT-hoz

A maximalitásra törekvés jegyében az előzetes KHT-hoz is szívem szerint a „részletes” KHT-hoz ajánlott kritériumok kiválasztását javasolnám. A szintek megkülönböztetése végett azonban egyfajta egyszerűsítést lehet tenni. Ennek megfelelően

  • a táji adottságokat a „tájjelleg”, míg

  • a beruházás hatásait a „tájidegenség” mérlegelésével célszerű előirányozni.

A tájjelleghez, azaz a sajátos természeti elemekből, a gazdálkodás és a népi kultúra együtteséből kialakult karakterhez alkalmazkodás, illetve az attól való eltérés mértékének megítélése a beruházó, a tervező szemléletétől, az adottságok iránti fogékonyságától függ.

A tájidegenség, illetve a tájba illesztés a létesítmények, az építmények funkcionális és esztétikai szempontok szerinti elhelyezésének, a környezetalakítás mértékének függvénye. A létesítmény tájba illesztését növényi és terepplasztikai takarással lehet elősegíteni.[39]

A tájvédelem érvényesítése a KHT-ben

A táj jellege miatt a tájvédelem „más” módon kerül a KHT-ben értékelésre. Jóllehet a táj rendezése és a környezet védelme is a hatások szintézisét jelenti, de eltérő indíttatással. A környezetvédelemben a változásokat az adott kiinduló helyzethez viszonyítjuk. A tájvédelmi megközelítésben viszont az összhatások elemzése alapján igyekeznek a jót megtartani vagy az esetleges hátrányos helyzeten változtatni.

A beavatkozások, a beruházások általában tervezési folyamat eredményei. A tájvédelmi törekvéseket a tervezési folyamatoktól ezért aligha lehet függetleníteni. Önálló tájvédelmi tervvel viszont éppen úgy nem lehet eredményt elérni, mint tájvédelmi szempontokat nélkülöző területrendezési tervekkel vagy környezeti hatástanulmányokkal.

A környezeti hatástanulmányt nem elégséges a kivitelezést előkészítő, illetve a kiviteli tervekből ismert műszaki módszerek szerint elkészíteni. KHT-val a folyamat egészét végig kell követni. A tervezés utolsó fázisában ugyanis már nem kérdőjelezhető meg a fejlesztés helyessége, iránya. A hibás koncepció a folyamat elején, esetleg folyamán szűrhető csak ki.

A Duna–Tisza közi hátság vízhiányos helyzetéhez igazodó beavatkozások környezeti hatáselemzése

A Duna–Tisza közi hátság vízviszszatartás és vízpótlás megoldása műszaki és pénzügyi megvalósíthatóságának tanulmányterve (továbbiakban: megvalósíthatósági tanulmány) c. dokumentációban előirányozott fejlesztések hatásainak elemzése több szempontból a korábbiakhoz viszonyítva új feladatot jelentett. A rendkívül bonyolult kapcsolatban álló, egymással a legkülönbözőbb módon összefüggő hatásokat négy csoportra elkülönítetten vizsgáltuk és értékeltük. Külön fejezetben tártuk fel az elsődlegesen

  • környezeti, koncepcionális (1. fejezet),

  • funkcionális (2. fejezet),

  • létesítményi (3. fejezet), valamint

  • társadalmi, gazdasági (4. fejezet) hatásokat.

Az egyes hatások, témakörök, fejezetek közötti kapcsolatokat, valamint az azok közötti hasonló arányokat az 264. ábrán szemléltetem.

  • Az első fejezetben a „Kell-e vízpótlás?” kérdésre a vízhiány, a környezetállapot, a környezeti konfliktusok feltárásával, a vízpótlás szükségességének hatáselemzésével válaszoltunk.

  • A második fejezetben a „Mi lenne vízpótlás nélkül?” kérdésre a jelenlegi állapot bemutatásával, a vízkészletek ismertetésével, valamint a vízpótlás módjának funkcionális hatásvizsgálatával adtunk választ.

  • A harmadik fejezetben a „Milyen következményekkel járna a megvalósítás?„ kérdésre a várható hatásokat részletesen elemeztük.

  • A negyedik fejezetben a „Hogyan kellene a vízpótlásról döntést hozni?” kérdésre feltártuk a társadalmi és a gazdasági hatásokat és hatásjavító szándékú javaslatokat állítottunk össze.

264. ábra - A környezeti hatástanulmány modellje (Csemez–Madarassy–Balogh–Tőkey: A Duna–Tisza közi hátság vízhiányos helyzetéhez igazodó beavatkozások környezeti hatáselemzése és hatástanulmánya)

A környezeti hatástanulmány modellje (Csemez–Madarassy–Balogh–Tőkey: A Duna–Tisza közi hátság vízhiányos helyzetéhez igazodó beavatkozások környezeti hatáselemzése és hatástanulmánya)


A hatástanulmány modelljén (264. ábra) jól látható, hogy a négy fejezetet azonos súlyúnak tekintettük, feladatunk középpontjába a hatásvizsgálatokat állítottuk. A formai változtatások eredményeképpen kialakult ábra középkori kolostorkerti motívumra emlékeztet. Az ábrát kettős értelemben is szimbolikusnak tekinthetjük. A kerengőben kialakított kert középpontjában az éltető, a meghatározó víz van (kút vagy medence formájában). A víz (itt a vonatkozó hatásvizsgálatok) köré egymáshoz kapcsolódó és egymás mellé rendelt részeket (itt fejezetek) alakítottak ki. A víz köré szerveződött kolostorkerti motívumot az egykori szerzeteseknek olyan mértékben sikerült elterjeszteniük, hogy az máig élő parasztkerti, előkerti motívum maradt. A hatásvizsgálat-orientált tanulmánynak is legalább olyan széles körben és maradandóan kellene elterjednie, hogy a megvalósítás mindenki számára tartósan elfogadható megoldást eredményezzen.

A hatástanulmányból egyetlen, de valamennyi összefüggést szintetizáló fejezetet, – a beavatkozások várható tájképi hatásait – ismertetem. Az alábbiakban részletezett hatótényezők és a hatásviselők kiválasztása után kerülhetett sor a többlépcsős értékelésre.

Hatótényezők

A hatótényezőket, azaz a vízpótlási beavatkozások tájképi következményeit a hatások erőssége és érvényesülési tere szerint értékeltük. Hatótényezőknek a hatásmátrixban értékelt vízpótlási beavatkozásokat tekintettük. A tájképi hatások vizsgálatánál a hatásmátrixban felsoroltak közül a következőket vettem figyelembe:

  • nagyfeszültségű energiahálózat létesítése,

  • szivattyútelep építése, üzemeltetése,

  • nyomócső távvezeték építése, üzemeltetése,

  • szerelvény, szabályozó, elzáró és mérőműtárgy,

  • új vízszállító csatorna építése, üzemeltetése,

  • többcélú tározó építése, üzemeltetése,

  • természetvédelmet szolgáló vízfelület létesítése, fenntartása,

  • tavi meglévő és új üdülőhely fejlesztése,

  • üzemi, igazgatási stb. épületek,

  • új földúthálózat építése,

  • új közút, híd, áteresz építése,

  • terület kisajátítások,

  • szolgalmi jog érvényesítése.

A mátrixban feltüntetett beavatkozásokból a tájképi hatások hasonlósága miatt egyesek összevonásra, mások elhagyásra kerültek.

Az üzemelésből származó időszakos „szennyezés” vizuálisan igen sok módon érvényesülhet. A nyomócső törése eróziót, átmenetileg vízfelület kialakulást jelenthet. A hidromechanikus csatornatisztítás után átmenetileg iszapdepóniák keletkezhetnek, a kiömlő üzemanyag szennyezéssel járhat. Üzemelési katasztrófák előfordulhatnak, ezek látványhatása is jelentős lehet, de lokális érvényesülésük és bizonytalan előfordulásuk miatt látványintenzitásuk és hatáskiterjedésük értékelésétől eltekintettem.

Hatásviselők

A hatásviselőnek tekintett „tájképet” az egyes területfelhasználási, tájhasználati módok szerint csoportosítottam. A Hátság vonatkozásában megkülönböztettem

  • védett területet (NP, TK, TT),

  • vízfelületeket, tavakat,

  • gyepfelületet,

  • szántót,

  • szőlőt, gyümölcsöst (ültetvény, kert),

  • erdőt, valamint

  • belterületet és beépített területet.

(A belterülettel, a beépített külterülettel, – jóllehet a vízpótlási beavatkozások túlnyomó többségét külterületen valósítanák meg – azért foglalkoztam, mert a táj megváltoztatása visszahat a települések szerkezetére is.)

A tájképi hatások a beavatkozásoktól (hatótényezők) és az egyes tájelemektől, elemegyüttesektől (hatásviselők) függően változnak. A tájképet, mint hatásviselőt az egyes területfelhasználási, tájhasználati módok szerinti csoportosításban értékeltem. Külön-külön foglalkoztam

  • a tájkép, a látvány érzékenységével,

  • a beavatkozások intenzitásával és

  • a hatások „kiterjedésével”.

Tájkép- és látványérzékenység

A tájképi hatások a domborzattól és a borítottságtól, a területhasznosítástól meghatározott módon függnek. A Duna és a Tisza menti lapályok és a hátsági magaslatok ellenére az érintett térséget síknak tekintettem. Az egyszerűsítésre azért kerülhetett sor, mert a Duna–Tisza köze alapvetően alföldi jellegű sík terület. Ugyanakkor a későbbiekben, azaz a kiviteli terv szintjén a domborzatot az utaknál, a tározóknál figyelembe kell venni.

A tájkép érzékenységét valamilyen beavatkozás tájjelleget változtató mértéke szerint határoztam meg (48.táblázat).

48. táblázat - A tájkép érzékenység értékelése

Pontszám

Érzékenység

1

igen érzékeny, sérülékeny

2

érzékeny

3

közepesen érzékeny

4

alig érzékeny

5

nem érzékeny


A tájképet meghatározó területhasználatokat (a hatásviselőket) jellegük (művelési ág és vizuális érvényesülés) szerint csoportosítottam, a védett területet a művelési ágtól függetlenül kiemeltem (49. táblázat).

49. táblázat - A területhasználat és a térhatás értékelése

Pontszám

Területhasználat

Térhatás

1

védett terület (NP, TK, TT) vízfelület, tó

borítottságtól függő

2

gyepfelület szántó

nyílt

3

szőlő, gyümölcs, kert

áttört

4

erdő

zárt

5

beépített, bánya (belterület)


A tájképérzékenységet részletesebben és pontosabban a vízpótlási beavatkozások konkrét helyének ismeretében, azaz a részletes KHT készítése során lehet meghatározni. A vízpótló létesítmények, a nyomvonalváltozatok elkészítése alapján lehet a vizuálisan kevésbé „ártalmas” változatokat – az egyéb környezeti szempontok figyelembevételével – kiválasztani. Az előzetes vizsgálatoknál az egyes területhasználatok tájkép-érzékenységi értékelése megmutatja és előre jelzi a várható tájképi problémákat és ilyen értelemben elvi jelentősége van.

Hatásintenzitás (hatáserősség)

A vízpótlási beavatkozások zavaró mértéke, a látvány intenzitása szerint eltérő tájképi hatású. Ötféle fokozatot különböztettünk meg a befolyásolás mértéke szerint. A fokozatokat 1–5-ig pontoztam:

1 = jelentős vizuális ártalom

2 = feltűnő, markáns elem

3 = csak lokálisan érvényesülő

4 = formailag nem zavaró vagy illeszkedő

5 = nem látható

A Kormány 152/1995. (XII.12.) rendelete a környezeti hatásvizsgálat elvégzéséhez kötött tevékenységek köréről és az ezzel kapcsolatos hatósági eljárás részletes szabályairól 3. §-a alapján megkülönböztettem

  • a telepítéssel (területfoglalás, építkezés, berendezések felszerelése),

  • a megvalósítással (a létesítmény működtetése, üzemeltetése, használata) és

  • a felhagyással (megszüntetés) járó tevékenységeket.

A beavatkozások zavaró fokozatainak megfelelően, a hozzárendelt pontszámok (1-től 5-ig) szerint értékeltem a tájképi hatásokat: egyessel a leggyengébb, míg ötössel a legjobb, legkedvezőbb fokozatot minősítettem. A beavatkozások területhasználati formák szerinti erősségét a telepítési, a megvalósítási, valamint a felhagyási fokozatokban az 50., az 51. és az 52. táblázatban tüntettem fel. A tájképi hatások zavarását és változását a kategóriák szerint összesített pontszámok alapján is értékeltem (53. táblázat).

50. táblázat - Hatásintenzitás (erősség) a telepítésépítés alatt

Vízpótlási beavatkozások

1. nagyfeszültségű energiahálózat létesítése

2. szivattyútelep építése

3. nyomócső távvezeték építése

4. szerelvény, szabályozó, elzáró és mérőműtárgy

6.új vízszállító csatorna építése

11. többcélú tározó építése

12. természetvédelmi vízfelület létesítése

13. tavi meglévő és új üdülőhely fejlesztése

14. üzemi, igazgatási stb. épületek

15. új földúthálózat építése

16. új közút, híd, áteresz építése

17. területkisajátítások

18. szolgalmi jog érvényesítése

Tájképi érzékenység

Védett terület (NP, TK, TT)

1

1

1

1

1

1

1

1

1

3

1

1

1

15

Vízfelület, tó

1

1

2

2

1

1

l

1

1

3

1

1

1

17

Gyepfelület

1

2

i

2

2

2

2

2

2

3

2

1

1

25

Szántó

1

2

3

3

3

2

2

2

2

3

2

2

2

29

Szőlő, gyümülcs (ültetvény, kert)

2

3

3

3

3

2

3

3

3

3

2

3

3

36

Erdő

3

5

3

5

5

2

.i

)

S

3

3

3

3

46

Belterület, „beépített"

3

4

3

5

3

3

3

3

4

3

3

3

S

45

Beavatkozások erőssége

12

18

18

21

18

13

15

15

18

21

14

14

16


51. táblázat - Hatásintenzitás (erősség) a megvalósítás-üzemelés során

Vízpótlási beavatkozások

1. nagyfeszültségű energiahálózat létesítése

2. szivattyútelep építése, üzemelése

3. nyomócső távvezeték építése, üzemelése

4. szerelvény, szabályozó, elzáró és mérőműtárgy

6.új vízszállító csatorna építése, üzemelése

11. többcélú tározó építése, üzemelése

12. természetvédelmi vízfelület létesítése

13. tavi meglévő és új üdülőhely fejlesztése

14. üzemi, igazgatási stb. épületek

15. új földúthálózat építése

16. új közút, híd, áteresz építése

17. területkisajátítások

18. szolgalmi jog érvényesítése

Tájképi érzékenység

Védett terület (NP, TK, TT)

1

1

3

3

3

3

4

1

1

4

1

1

1

27

Vízfelület, tó

1

1

5

5

5

2

5

1

1

3

1

1

1

32

Gyepfelület

1

2

3

3

3

2

2

2

2

4

3

1

2

30

Szántó

1

2

5

3

3

2

2

2

2

4

3

2

3

34

Szőlő, gyümülcs (ültetvény, kert)

2

3

5

5

3

3

3

3

3

4

3

3

4

44

Erdő

3

5

3

5

5

3

3

3

5

4

4

3

4

50

Belterület, „beépített"

3

4

5

5

5

3

4

3

4

4

4

5

5

54

Beavatkozások erőssége

12

18

29

29

27

18

23

15

13

27

19

16

20


52. táblázat - Hatásintenzitás (erősség) a felhagyást követően

Vízpótlási beavatkozások

1. nagyfeszültségű energiahálózat létesítése

2. szivattyútelep építése

3. nyomócső távvezeték építése

4. szerelvény, szabályozó, elzáró és mérőműtárgy

6.új vízszállító csatorna építése

11. többcélú tározó építése

12. természetvédelmi vízfelület létesítése

13. tavi meglévő és új üdülőhely fejlesztése

14. üzemi, igazgatási stb. épületek

15. új földúthálózat építése

16. új közút, híd, áteresz építése

17. területkisajátítások

18. szolgalmi jog érvényesítése

Tájképi érzékenység

Védett terület (NP, TK, TT)

3

3

3

4

3

1

4

1

3

4

3

2

2

36

Vízfelület, tó

3

5

5

5

3

4

5

2

5

S

5

2

2

51

Gyepfelület

3

.5

3

4

3

1

3

2

3

4

4

3

3

40

Szántó

3

4

5

5

3

2

2

2

4

4

5

3

3

45

Szőlő, gyümülcs (ültetvény, kert)

5

3

5

5

3

2

3

3

3

4

5

4

4

49

Erdő

5

4

3

5

5

3

3

3

4

4

4

4

4

55

Belterület, „beépített"

5

5

5

5

3

4

4

4

5

4

5

5

5

59

Beavatkozások erőssége

27

27

29

33

23

18

24

17

27

29

31

23

23


53. táblázat - Összesített hatásintenzitás és tendenciák

Vízpótlási beavatkozások

1. nagyfeszültségű energiahálózat létesítése

2. szivattyútelep építése, üzemelése

3. nyomócső távvezeték építése, üzemelése

4. szerelvény, szabályozó, elzáró és mérőműtárgy

6.új vízszállító csatorna építése, üzemelése

11. többcélú tározó építése, üzemelése

12. természetvédelmi vízfelület létesítése

13. tavi meglévő és új üdülőhely fejlesztése

14. üzemi, igazgatási stb. épületek

15. új földúthálózat építése

16. új közút, híd, áteresz építése

17. területkisajátítások

18. szolgalmi jog érvényesítése

Telepítés

12

18

18

21

18

13

15

15

18

21

14

14

16

Megvalósítás

12

18

29

29

27

18

23

15

18

27

19

16

20

Felhagyás

27

27

29

33

18

18

24

17

27

29

31

23

23

Telepítéskor a hatáserősség

1

2

2

3

2

1

2

2

2

3

1

1

2

Telepítés utáni tendencia

V

V

C

B

C

A

B

V

V

B

A

A

A

Megvalósításkor a hatáserősség

1

2

4

4

3

2

3

2

2

4

2

2

2

Felhagyás esetén a tendencia

c

C

V

B

B

V

A

A

C

A

C

B

A

Felhagyás esetén a hatáserősség

4

4

4

5

3

2

3

2

4

4

5

3

3


Az egyes területfelhasználási módokat a mátrixban tájkép-érzékenységi sorrendben állítottam ösz-sze. Értelemszerűen ezért a vízpótlási beavatkozások tájképi „összér-zékenysége” a védett területtől távolodva csökken. A növekvő számsorban kivételt a vízfelület és a tó jelent, éppen sajátos tájképi jellege miatt (53. és 54. táblázat).

54. táblázat - A tájképi változások minősítése

Pontszám

Intervallum

Minősítés

1

0–14

igen nagy = látványkárosítás

2

15–20

domináló, feltűnő

3

21–25

csak lokális

4

26–30

csekély vagy illeszkedő

5

31–35

nem látható


Értékelési módszer

A vízvisszatartási és pótlási beavatkozásokkal, létesítményekkel érintett felületek tételes és összesített meghatározásával lehet az értékelést elvégezni.

  • Telepítés során, építés idején a 117 (67 + 50) szivattyútelep, az 530 km nyomócsővonal, a 280 km hosszú új csatorna, az 1200 műtárgy építéséhez 2 300 ezer m3 földmunka szükséges. Átlagosan 2 m-es mélységű földmunkával számolva 11 km2-t érint a megvalósítás. A csatornák rézsűs kialakítását és a felvonulási területet beszámítva (háromszoros befolyásolás), a megvalósítás mintegy 30 km2-en a borítottságot, a jelenlegi tájhasználatot megváltoztatja (50. táblázat). Ehhez jön még az új víztározókhoz szükséges 17 000 ha felület. Az utóbbi új tájelem, de ökológiai kiegyenlítő szerepe és tájképi hatása miatt egyértelműen előnyös.

  • A megvalósítást követően a földmunkákkal, felvonulással érintett károk megszűnnének (51. táblázat). A befolyásolás tartósan a csatornákkal, szivattyútelepekkel, utakkal igénybe vett felületre korlátozódik.

  • Felhagyás esetén (amely csak elvi lehetőség) a létesítmények tájképi hátránya eltérő módon – a hatásintenzitási táblázatban is látható mértékben – de jelentősen csökken (52. táblázat). A csökkenés erőssége az 52. és az 53. táblázat szerint állapítható meg.

A tájképi változások mértékét az összegezett hatásintenzitási számértékek közötti különbségek alapján képeztem (54. táblázat).

A hétféle területhasználati mód és az öt hatásértékelési fokozat miatt (7×5) 35 pont lehet a maximum. A táblázatban feltüntetett pontszámokat 1 és 5 között választottam meg. Az intervallumok képzése arányos felosztással történt. Az összegző minősítésnél is ugyanazokat a hatásintenzitási jellemzőket használtam.

  • Telepítés (50. táblázat) során magától értetődő módon az építmények és a földmunkák látványhatása a legnagyobb. Végső soron valamennyi beavatkozás erőteljesen hat a biológiailag aktív felületek átmeneti vagy végleges megszüntetése (felvonulás, tárolás, földmunka stb.) miatt.

  • Megvalósítás után (51. táblázat) szintén az épületek, építmények (2. és 14.), valamint a nagyfeszültségű hálózatok (1) látványhatása a legnagyobb.

  • Felhagyás esetén (52. táblázat) a tározó, az épületek helye és a földművek nyomai jelentenek maradandó hatásokat.

Tendenciák

A beavatkozási tevékenységek szakaszai között irányultság figyelhető meg. Magától értetődő módon a telepítés jelenti a legerősebb tájképi hatást. Az idő múlásával, a környezet rendezése, fásítása, füvesítése befejeztével a látvány folyamatosan javul. A tájképi hatásokban megmutatkozó tendenciákat (53. táblázat)

  • a telepítési és a megvalósítási, valamint

  • a megvalósítási és a felhagyási állapotok között mutattam ki.

A tájképi változások tendenciáit (53. táblázat) az egyes telepítési, megvalósítási-üzemeltetési és felhagyási szakaszok közötti hatásintenzitási különbségek számértékei alapján állapítottam meg (55. táblázat).

55. táblázat - A tájképi változások tendenciái

Betűjel

Intervallum

Minősítés

V

0

változatlan

A

5 vagy 5-nél kevesebb

kismértékben javuló

B

6–10

jelentősen javuló

C

11 vagy 11-nél nagyobb

illeszkedő v. nem látható


Az intervallumokat a legkisebb (1) és a legnagyobb (17) számértékek közötti különbség egyenletes elosztásával, három minősítési kategória felállításával képeztem. A nulla a változatlanságot, az előző állapotot kifejezőnél kisebb érték a romló tendenciát tükrözi.

A telepítési (építés alatti) és a megvalósított állapot között

  • nincs változás a nagyfeszültségű hálózatok és az egyéb építmények esetében,

  • kismértékben javuló a látvány a földművek és a műtárgyak esetében,

  • jelentősen javuló a szerelvényeknél és

  • nincs különbség a nyomócsővezetéknél (3.).

A megvalósított és a felhagyott állapot között a látvány

  • kismértékben javuló a csatornák, a tározók esetében,

  • jelentősen javuló a művi elemeknél (nagyfeszültség, épületek),

  • illeszkedő vagy nem észlelhető a nyomócső és a szerelvények, valamint a műtárgyak esetében.

Hatásnövekedés

A vízpótlási beavatkozások érvényesülésének területe szerint eltérő azok tájképi hatása. Öt hatáskiterjedési fokozatot különböztettem meg a beavatkozásoktól mért látótávolságok szerint, amelyeket 1 és 5 közötti pontértékkel láttam el (56. táblázat).

56. táblázat - A tájképi változások hatása

Pontszám

Távolság

Térhatás

1

2000 m felett

háttér

2

500–2000

középtér

3

100–500

középtér

4

10–100 m-ig

középtér

5

10 m-ig

előtér


A tájképi hatásoknak kiterjedése a telepítési, a megvalósítási és a felhagyási szakaszokban művelési ág változtatások nélkül nem módosul, ezért csak egy összesítő értékelő táblázatot készítettünk. A tájképi hatásokat hatótényezőkként az egyes területhasználatok szerint állapítottam meg 57. táblázat).

57. táblázat - A vízpótlási beavatkozások hatáskiterjedése

Vízpótlási beavatkozások

1. nagyfeszültségű energiahálózat létesítése

2. szivattyútelep építése, üzemelése

3. nyomócső távvezeték építése, üzemelése

4. szerelvény, szabályozó, elzáró és mérőműtárgy

6.új vízszállító csatorna építése, üzemelése

11. többcélú tározó építése, üzemelése

12. természetvédelmi vízfelület létesítése

13. tavi meglévő és új üdülőhely fejlesztése

14. üzemi, igazgatási stb. épületek

15. új földúthálózat építése

16. új közút, híd, áteresz építése

17. területkisajátítások

18. szolgalmi jog érvényesítése

Tájképi kiterjedés

Védett terület (NP, TK, TT)

1

1

4

4

3

1

1

1

1

4

3

3

3

30

Vízfelület, tó

1

1

4

4

3

1

1

1

1

4

1

1

1

24

Gyepfelület

1

1

4

5

3

1

1

2

1

4

1

2

2

28

Szántó

1

1

4

5

4

1

1

2

1

3

2

3

3

31

Szőlő, gyümülcs (ültetvény, kert)

2

3

4

5

5

3

3

3

2

4

4

3

3

44

Erdő

4

4

5

5

5

4

4

3

4

5

5

4

4

56

Belterület, „beépített"

4

4

5

5

5

4

4

4

4

5

5

4

4

57

Beavatkozások erőssége

14

15

30

33

28

15

15

16

14

29

21

20

20

Összesített kiterjedési érték

A

A

C

C

C

A

A

A

A

C

B

B

B


Az egyes vízpótlási beavatkozások, területhasználatok szerinti hatások kiterjedésének összegzett értékeiből intervallumokat képeztem (58. táblázat).

A vízpótlási beavatkozások jellegétől függően

  • „nagykiterjedésű” a nagyfeszültségű energiahálózat, a tározóépítés és a tófeltöltés, a pontszerű építmény (szivattyútelep, épület, közúti híd),

  • közepes „kiterjedésű” a kisajátítás és

  • kis „kiterjedésű” a földművek, valamint a vonalas létesítmények vizuális hatásterülete.

A terek nagysága a vertikális határoló térfalak távolságától és formájától függ:

  • tisztásszerű zárt terek, térfolyosók,

  • áttört ligetes, fás állományok, ültetvények, valamint

  • nyílt térségek egyaránt előfordulhatnak.

58. táblázat - A vízpótlási beavatkozások minősítése

Jel

Intervallum

Minősítés

A

14–20

nagy (háttér) elmosódottan látható

B

21–26

közepes (középtér) kontúrosan látható

C

27–33

kicsi (előtér) élesen látható


A táblázatos értékeléssel, a pontozással célom

  • a tájképi hatások intenzitás és érvényesülési terület szerinti értékelése,

  • a tájképi változások bemutatása,

  • a vízpótlási beavatkozások összehasonlításának megkönnyítése, valamint

  • a tájképértékelési eljárás áttekinthetőségének biztosítása volt.

A beruházás hatásai

A beruházás hatásait a biológiailag inaktív felületek növekedésével, a befolyásolás mértékével, illetve a látványváltozással javasoltam kifejezésre juttatni. A biológiailag inaktív felületek aránya, a befolyásolás mértéke a tájképben ösz-szegződik.

A beruházások túlnyomó többsége a termőterület csökkenésével és a biológiailag inaktív felületek arányának növekedésével jár. A biológiailag inaktív felületek aránya, az összefüggő felületek nagysága, valamint megoszlása, szerkezete szerint az egyes beruházások eltérőek. A csővezetékek fektetése vagy a légvezetékek építése például minimálisan csökkenti a biológiailag aktív felületek arányát, ezzel szemben például a beépítés rendkívül nagy mértékben.

A környezeti hatásvizsgálat a beruházások várható következményeinek feltárására irányul. Tájvédelmi szempontból fontos, hogy a beruházással határos területeken

  • erodálódik-e talaj,

  • folyik-e koncentráltan külvíz, illetve azokon

  • felhalmozódik-e por,

  • csökken-e a talajvízszint,

  • megváltozik-e a művelési ág,

  • történik-e kivonás, illetve beépítés stb.

A változás a befolyásolás nagyságrendjétől és az érintett felület ökológiai érzékenységétől, valamint terhelhetőségétől függ.

Látványváltozás

A létesítmények látványa igen eltérő a felület mérete szerint, amelyről látható az adott építmény. Tájképi hatása a területhasználat módja és a domborzati adottságok szerint nagymértékben változik (59. táblázat).

59. táblázat - A látványváltozás értékelése

megjelenés

láthatósag

illeszkedő

feltűnő

hivalkodó

a

b

c

eltakart

a

10

6

3**

korlátozott

b

6

3**

2**

korlátozás nélküli

c

3**

2**

1*


Érték:

10 = igen nagy, 6 = nagy, 3 = közepes, 2 = csekély, 1 = igen csekély

Tájvédelmi javaslat:

* keresni kell a létesítmény eltakarásának lehetőségét

** a tájba illesztésre erőfeszítéseket kell tenni

Rálátás

  1. eltakart – zárt területen van, nem látható és nem közelíthető meg

  2. korlátozott – csak közelről látható a területhasználat és a domborzat miatt

  3. korlátozás nélküli – nagy területről látható (fátlan, sík vidék, szántó, gyep)

Megjelenés

  1. illeszkedő – a létesítmény formatervezett, tereprendezéssel és növénytelepítéssel tájba illesztett

  2. feltűnő – a létesítmény tájba illeszthető, eltakarása lehetséges (pl. a fák idővel takarhatnak)

  3. hivalkodó – a létesítmény tömegénél fogva aránytalan, eltakarhatatlan, tájba illesztése lehetetlen.

Vízpótlási beruházási változat tájképi hatásai

A vízpótlás megvalósításához szükséges művi beavatkozások a hátsági táj jellegét jelentősen megváltoztathatják. A járulékos tájszerkezeti, tájökológiai, tájképi hatásokról most teszek említést. Az éltető víz hatására

  • az öntözött táblákon buja szántóföldi kultúrák alakulnak ki,

  • a tavak, a szikes székek vízszintje szabályozhatóvá válik,

  • az erdők, a rétek üdék lesznek,

  • a csatornák mellé fasorok telepíthetők, amelyek – számos kedvező ökológiai talajvédő hatásuk mellett – jelentősen megváltoztatják a térrendszereket, a látványkapcsolatot.

A hollandiaihoz hasonló agyonszabályozott, csatornázott, intenzív mezőgazdasági termesztés, legeltetés legalább annyira idegen lenne, mint a vízhiány miatt pusztuló növények látványa. Művi létesítményeket megvalósítani ezért az I. és a II. kategóriájú területeken csak körültekintően, a tájjelleg figyelembevételével, a tájba illesztési szempontok előtérbe hozásával, interdiszciplináris jelleggel szabad.

A mátrixokban meghatározott pontértékek különböző méretarányú topográfiai térképek felhasználásával készülő értékelésre alkalmasak. Az értékelési eljárás első fázisában meg lehet állapítani, hogy a beruházás tervezett helye tájképi szempontból mennyire értékes. Az eljárás második részében kerülhet sor a beruházás tájképi adottságokat befolyásoló hatásainak megállapítására.

Összegzésként megállapítható, hogy minden területhez kötődő „külső” beruházás jelentősen befolyásolja a tájszerkezetet, a tájképet. A természeti elemek, elemegyüttesek túlsúlyával jellemzett táj emberi idővel mérve lassan gyógyul, ezért védelemre szorul. Valamennyi, a tájháztartást, a tájszerkezetet és ezért a tájképet jelenősen befolyásoló, megváltoztató beavatkozáshoz, területfejlesztéshez, beruházáshoz a táj védelme érdekében környezeti hatásvizsgálatot kell készíteni.

Jó beruházások a táj fejlesztése, értékesebbé tétele érdekében történnek, de esetenként azokat az átmeneti tájrombolás (közvetlen beavatkozások) jellemzi. Kedvezőtlen esetben a gyógyulás az elhúzódó megvalósítás és a fák csekély növekedési erélye miatt évekig, évtizedekig eltarthat – ha egyáltalán lehetséges – az objektum, a létesítmény eltakarása, utólagos tájba illesztése.

A tájképben – a láthatár kiterjedéséig vizuálisan érzékelhető, élő és élettelen tájalkotó elemek formákkal és színekkel jellemzett együttesében – mindenféle emberi tevékenység tükröződik.

A tájban minden látható, a tájképben valamennyi tájalkotó elem érvényesül.

A KHT-ban a táj munkarész meghatározó jelentőségű. Kidolgozásával az egész tervezési folyamatot lehet, illetve kellene irányítani.

A hatástanulmányokat a tervezés szerves részévé kell tenni, így hatókörük kiszélesedhet és a beruházások illesztésére is alkalmassá válna.

A tervezési rendszer ilyen formában történő átalakításával új tervtípusok, – tájfejlesztési, környezetrendezési, tájgazdálkodási – is létrejöhetnek. Ezzel tájhasználati és beruházási szempontból egyaránt előnyös megoldásokhoz lehetne jutni.

Térinformatika alkalmazása a tájtervezésben

A 80-as évek elején irigykedve, csodálkozva néztük az amerikai tájtervezők számítógéppel támogatott munkáit, terveit. Rácz Tamás elszánt igyekezete a „kis” 2.0-ás Apple Mac géppel sokak szemében csodabogárként hatott. A közelmúltban pedig irányításával dolgozták ki a Felső-Duna szakasz Környezeti és Adatgyűjtő Információs Rendszert (FDKAIR) 6000 km2 nagyságú felületre.

Tíz éve rajzoló nélkül el sem tudtuk volna képzelni a tájrendezési terv készítését. S 1990 óta valamennyi tanszéki munkánkat számítógépek alkalmazásával, térinformatikai rendszerek segítségével dolgoztuk ki. A térinformatika alkalmazásának technikai megvalósítása elsősorban Kollányi László munkatársam érdeme.

A térinformatikai rendszerek nagy előnye, hogy az adatokat, az információkat képek, térképek formájában jelenítik meg. A térinformatikai rendszer kifejezés az Egyesült Államokból származik. Megjelölésére az angol megnevezés (Geographical Information System = földrajzi információs rendszer) rövidítése, a GIS forma mindenütt elterjedt. A térinformatika és a térinformatikai rendszer kifejezéseket gyakran tévesen használják:

  • A térinformatika a helyhez kötött jelenségekkel és a közöttük lévő térbeli kapcsolatokkal foglalkozik. A térinformatika alkalmazott tudomány, amely a számítógépek megjelenése után a mai értelemben technológiává alakult. A térinformatika a térbeli helyzeti adatok, valamint a leíró (nem térbeli) adatok tárolásának, kezelésének, elemzésének, megjelenítésének technológiája.

  • A térinformatikai (vagy földrajzi információs) rendszerek a hardver, a szoftver, az adat és a felhasználói környezet olyan együttesét jelentik, amelyek lehetővé teszik a térbeli jelenségek hatékonyabb kezelését. A GIS többféle csoportosítása ismeretes (részletesen lásd Kollányi–Praj-czer, 1995).

A térinformatikai rendszerek alkalmazásával a folyamatba lényegesen több adat vonható be, mint amennyit az emberi agy a képi információ során feldolgozni képes. A GIS alkalmazása a tájtervezési gyakorlatot is merőben megváltoztatta.

A földrajzi információs rendszereket olyan eszközöknek tekintjük, amelyeket a vizsgálati, az értékelési munkarészek kidolgozásánál és a tájrendezési elvek érvényesítésénél rendkívül előnyösen lehet alkalmazni. A továbbiakban a technológiai vonatkozások ismertetésétől eltekintek. A figyelmet a tájrendezési tartalomra fordítom.

Mőcsényi professzor úr az amerikai tájtervező, tájépítész oktatók éves konferenciájáról, Siettle-ből hazatérve, 1980-ban érdekességként említette, hogy megfogalmazódott a paperless land-use, landscape planning, mint a jövő egyetlen tájtervezési lehetősége. Akkor még nem gondoltuk, hogy egy évtizeddel később tanszékünkön készül el az első hazai „paperless” tájrendezési terv, majd regionális tájrendezési tanulmány.

Tanszékünk és a HUNGIS Alapítvány szervezésében 1996. október 15-én rendeztük meg egyetemünkön ötödször a Térinformatika a felsőoktatásban szimpóziumot. Az első regionális jellegű tájrendezési-térinformatikai tanulmányok, tervek elkészítése, diplomamunkák konzultálása és opponálása során jöttünk rá, hogy

  • viszonylag milyen sokan,

  • mennyire elszigetelten és ugyanakkor

  • milyen széleskörűen foglalko-zunk/nak az adatkezelés korszerű formájával, használjuk ki a szintetizálás újszerű lehetőségeit. Egymás tevékenységének megismerése, a folyamatos tapasztalatcsere igénye motivált bennünket a felsőoktatásban tevékenykedő oktatók részére a térinformatikai szimpózium megrendezésére. A szervezésben öt éven keresztül vállalt jelentős szerepük miatt Prajczer Tamás munkatársamat, valamint Berenczei Rezső ügyvezető igazgató nevét feltétlenül ki kell emelni.

Térinformatikai munkáink ismertetését megelőzően néhány jól ismert tényre, illetve sajátosságra térek ki:

  • A legnagyobb gondot változatlanul az adatbázis létrehozása jelenti. Vonatkozik a megállapítás az alaptérképre és az egyéb adatok beszerzésére egyaránt. Sajnálatos módon „olcsóbb” a szintvonalas térkép bedigitalizálásával „új” alaptérképet előállítani, mint azt vásárolni.

  • Örvendetes, hogy a térinformatika az elmúlt évek eredményes alkalmazását követően a gyakorlattá válás útjára lépett. A legutóbbi regionális fejlesztési koncepció, valamint regionális tájrendezési terv pályázati kiírásánál a KTM zsűrije a térinformatikát alkalmazó pályázatokat részesítette előnyben. Pedig három éve a hagyományos tervkészítéshez szokott „Megbízó” a határidő közeledtekor némi szkepticizmussal megkérdezte: kiszámoltam-e, hogy hány rajzoló mennyi idő alatt tudja a tervlapokat megrajzolni. A beadás előtti héten hiába mutattuk a képernyőn a kidolgozott témaköröket. Persze sikerült az anyag elkészítése, dokumentálása, s azóta az illetékes minisztériumi tanácsos a térinformatikai eljárások lelkes támogatójává vált.

Az 1970-es évek elejétől kezdődően a legkülönbözőbb céllal dolgoztunk ki tájértékelési módszereket. Tárgyilagosan állíthatjuk, hogy a tájértékelési munkarészeknek tanulmányokba, rendezési tervekbe épülése kutatási eredményeink alkalmazása nélkül nem terjedt volna el Magyarországon, illetve aligha lett volna hatékony. Úttörő munkát végeztünk a vizuális-esztétikai hatások értékelésében, a tájképi potenciál meghatározásában. Ugyanakkor be kellett látnunk, hogy az értékelési módszerek kidolgozásának technikájában szakadék keletkezett a hazai/tanszéki és a nemzetközi élmezőny között. A különbség oka a számítógép alkalmazásának hazai hiánya volt: az értékelési módszerek kidolgozását nem tudtuk gépre vinni, pontosabban nem tudtuk „saját” gépünkre vinni.

Az általános jellegű tájékoztatást követően öt munkánk kerül ismertetésre. Ezek

  • a Tájértékelési eljárás kidolgozása a természeti elemegyüttesek ökológiai és vizuális hatásaihoz (1991),

  • Tájinformációs elemző rendszer kidolgozása (1992),

  • Dunai Nemzeti Park és térsége regionális rendezési terve, vizsgálat (1993),

  • A Szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepciója (1993),

  • A tervezett Duna-Dráva Nemzeti Park és térsége regionális tájrendezési terve, vizsgálat (1995).

Tájértékelési eljárás kidolgozása a természeti elemegyüttesek ökológiai és vizuális hatásainak értékelésére

Tájértékelési, kutatási tevékenységünket kétségtelenül egy OTKA pályázat elnyerése (1986) koronázta meg. Az egymillió forintos számítógép-fejlesztési keret lehetővé tette a tanszéki GIS bázis kiépítését, az ILWIS program megvásárlását, az alkalmas „perifériák” beszerzését. A pályázat adta anyagi támogatással sikerült széles körű kutatómunkát végezni és a külföldi társintézmények hasonló jellegű tevékenységébe betekinteni (amerikai, jugoszláv, német, osztrák).

Kezdetben nagy dilemmát jelentett a „legmegfelelőbb” program és periféria, illetve/vagy program és géptípus kiválasztása.

Az alkalmazásorientált tájértékelési eljárások próbaköve a gyakorlati felhasználás. Másképp fogalmazva: a tájértékelési eljárásokat minden esetben konkrét feladat kapcsán készítik, tehát az elméleti kidolgozás elválaszthatatlan az alkalmazástól.

Választásunk a szakmai szempontból talán legizgalmasabb városkörnyékre, mégpedig Óbuda térségére esett. A helyszín kiválasztásakor egyaránt motivált

  • a két évezredes történelmi múlt,

  • az önálló települési-közigazgatási szerepkör,

  • a földrajzi adottság (Duna mente és hegyek közelsége, valamint a megközelítési lehetőség, távolság) és

  • a viszonylagosan jó történeti feldolgozottság, térképellátottság.

A viszonylagosságot itt is hangsúlyozni kell, hiszen az adatbázis kialakítása rendkívül nagy nehézségeket okozott.

Az értékelési eredményeket, a tanulmányt négy fejezetre tagoltan állítottuk össze (264. ábra). Az elsőben a természeti elemegyüttesek értékelhetőségével foglalkoztunk. Kitértünk a tájvédelmi igényekre, a tájértékelési lehetőségekre, a táji adatbank hiányának következményeire.

A második fejezetben a természeti elemegyüttesek vizsgálataként kiválasztottuk a modellterületeket és a térképi adatbázist. Választásunk a jellegzetes óbudai városkörnyékre esett, ahol a két évezredes tájalakulás-történet követhető nyomon.

A harmadik fejezetben végeztük el a természeti elemegyüttesek, a táji adottságok értékelését. Megkülönböztettünk elsődlegesen ökológiai, ökonómiai, valamint vizuális szempontú értékelést.

Elsődlegesen ökológiai szempontú értékelés

Tájrendezési szempontból releváns elemegyütteseknek tényezőcsoportoknak

  • a befolyásoltságot,

  • a tájváltozást és

  • a pufferhatást tekintettük.

A befolyásolás, illetve a befolyásoltság megállapítására három csoportot képeztünk. A táj lehet

  • teljesen megváltoztatott,

  • kevésbé (csekélyen) módosított vagy

  • alig alakított.

  • Teljesen megváltoztatottnak a beépített területeket, a belterületet, az ipari létesítmények és a bányák területét tekintettük.

  • Kevésbé módosítottként a szántókat, a kertet, a zártkerteket, a szőlőt és a gyümölcsöst kezeltük.

  • Alig alakítottnak az erdő, a rét-legelő és a mocsár minősült.

A befolyásoltság mértékét korszakonként állapítottuk meg (265. ábra).

265. ábra - Befolyásoltság koronként (Csemez et al.: Tájértékelési eljárás kidolgozása a természeti elemegyüttesek ökológiai, ökönómiai és vizuális hatásaihoz, 1990)

Befolyásoltság koronként (Csemez et al.: Tájértékelési eljárás kidolgozása a természeti elemegyüttesek ökológiai, ökönómiai és vizuális hatásaihoz, 1990)


A tájváltozást a területhasználatok csoportosításával követtük. A korszakonkénti és a különböző időszakok közötti változásokat

  • a beépítés és

  • a felhagyás irányába történő elmozdulásokkal fejeztük ki.

A pufferhatást a területhasználatok eltérő hatása szerint értékeltük. A szomszédos területfelhasználási egységek, művelési ágak

  • egymást kedvezően befolyásolhatják,

  • egymásra lehetnek közömbösek, illetve

  • egymást hátrányosan, sőt károsan befolyásolhatják.

Elsődlegesen ökológiai szempontú értékelés

A földterület egységes összehasonlítását a különböző talajértékelések, valamint a földforgalmi értékek alapján végeztük.

Elsődlegesen vizuális szempontú értékelés

A tájképi hatásokat a borítottság, a művelési ágak, a területfelhasználási egységek alapján határoztuk meg. Az egyes tájhasználati módok a szegélyeken keresztül válnak „láthatóvá”. A tájképi hatások a borítottsági formák egymásmellettisége, gyakorisága, formája szerint eltérőek, amelyeket a szegélyekkel lehet kifejezni. Az egyes szegélytípusokra bevezetett (lásd Tájképi potenciál meghatározása)

  • periféria,

  • látvány és

  • agrár mutatóval, illetve azok km2-es hálózati egységen belüli hosz-szának mérésével határoztuk meg a vizuális-esztétikai értékeket.

Óbuda térségében igen nagyarányú volt a művelésből kivonás. A mezőgazdasági területek pedig olyannyira lecsökkentek, hogy a mezőgazdasági jellegű talajbonitálási eljárások csak kis térségekre vonatkoznak.

Az értéklést „megfeleltetésekkel”, mégpedig kettős értelemben végeztük. Megfeleltettük

  • a domborzati adottságokat

  • a lejtőkategóriákat, valamint

  • a kitettséget külön-külön a földértékekkel és a telekértékkel.

Valamennyi esetben (földérték, telekérték, domborzat, lejtőkategória, kitettség) az adottságokat négy intervallumba osztottuk, azaz négy minősítési szintet különítettünk el.

  • Ahol az értékek (föld, telek) és a természeti adottságok (domborzat, lejtőkategória, kitettség) egyaránt „magasak”, az értékelés eredménye: „indokoltan magas”.

  • Ahol a föld- és a telekértékek és a természeti-domborzati adottságok egyaránt „alacsonyak”, az értékelés eredménye: „indokoltan alacsony”.

  • Ahol a föld- és a telekértékek magasabbak a domborzatiaknál, az értékelés eredménye: „magasabb földérték”, illetve magasabb „telekérték”.

  • S végül, ahol a föld- és a telekértékek alacsonyabbak, mint ahogyan az a domborzat, a lejtőkategória és a kitettség alapján várható lenne, az értékelés eredménye: „alacsonyabb földérték”, illetve „alacsonyabb telekérték”.

Az eredmények összesített érték-kénti megjelenítése helyett a kritériumorientált megjelenítésre törekedtünk.

A negyedik fejezetben a városkörnyéki tájalakulási törvényszerűségeket összesítettük. Felhívtuk a figyelmet a változási tendenciákra, feltártuk a tájhasználati konfliktusokat és általános érvényű megállapításokat tettünk a tájalakulási folyamatokra vonatkozóan.

Tájinformációs elemző rendzser kidolgozása az ökológiai tévcselekedetek megelőzése és újabb területhasználati konfliktusok megakadályozása érdekében

Az interdiszciplináris szemlélet terjedése és az ILWIS program alkalmazásában megmutatható sikerek alapján, valamint a területi tervezés eddigi gyakorlata láttán állítottuk össze pályamunkánkat. A három intézmény – KÉE, Tájrendezési Tanszék, VÁTI (Hőna Eszter), VITUKI (Morvay Kálmán) – által a tájinformációs elemző rendszer kidolgozására benyújtott pályázatot az OMFB támogatta.

Az eredeti elképzelés szerint három eltérő adottságú térség összehasonlítására került volna sor. Modellterületként

  • jelentős üdülési tájhasználattal terhelt és természetvédelmi védettség alatt álló térséget,

  • erősen beépített városkörnyéket, valamint

  • intenzíven hasznosított agrártérséget (esetleg bányautótájat) szerettünk volna összehasonlítani. A támogatási összeg jelentős redukálása miatt azonban egyetlen modellterületet kényszerültünk választani.

Mintaterületként a Tihanyi-félszigetet és a hozzá csatlakozó, az ún. második vonalban fekvő térséget választottuk. Tihany, Aszófő és Örvényes településeknél a tájinformációs elemző rendszer kidolgozásának célja

  • újabb ökológiai tévcselekedetek megelőzése,

  • a területi tervezés korszerűsítése,

  • a módszertani lemaradás csökkentése, valamint

  • a hazai realitások feltárásos figyelembevétele volt.

A tanulmány három részből áll. Az első részben a kutatási módszertant és a mintaterület adottságait ismertettük, a másodikban az értékelési eredményeket közöltük, míg a harmadik rész a megállapításokat, a javaslatokat tartalmazza. A tanulmány felépítésének modelljét a 266. ábra szemlélteti.

266. ábra - A tanulmány felépítésének modellje (Csemez–Kollányi–Prajczer: Tájinfo, 1992)

A tanulmány felépítésének modellje (Csemez–Kollányi–Prajczer: Tájinfo, 1992)


Az első fejezet módszertani felépítése – az egyes alfejezetek számozásának feltüntetésével – a 267. ábrán látható.

267. ábra - A módszertani ismertetés felépítésének modellje (Csemez–Kollányi–Prajczer: Tájinfo, 1992)

A módszertani ismertetés felépítésének modellje (Csemez–Kollányi–Prajczer: Tájinfo, 1992)


A célok elérésének módját a MIT?, a HOGYAN? és a HOL? kérdésekre adható válaszok formájában fogalmaztuk meg.

Az Aszófő, Örvényes és Tihany településekre a VÁTI-ban készített vizsgálatok (1968 és 1990), valamint tervek (1968, 1970, 1983, 1990) felhasználásával nyertük az információkat. A digitális térképi adatlánchoz a vizsgálatok és a tervek mellett az 1980-as állapotot rögzítő 1:10 000-es méretarányú topográfiai térképet is felhasználtuk.

A terveken, térképeken csaknem 50 területhasználati megjelölés szerepelt, amelyeket tartalmuk alapján 27 kategóriába, majd 11 kategóriatípusba vontunk össze.

Az ökológiai tévcselekedetek és a tájképi potenciál értékelése után kerülhetett sor az újabb ökológiai tévcsekedetek megelőzési lehetőségeinek kimutatására. Az újabb tévcselekedetek

  • a tájhasználati tendenciák felismerésével,

  • a konfliktusok feltárásával és

  • a javaslatok figyelembevételével megelőzhetők.

A tájváltozásban megnyilvánuló tendenciákból következtetések vonhatók le. A tendenciák ismerete alapján, feltételezve azok

  • további folytatódását vagy

  • befolyásolási lehetőségét, esetleg

  • változtatási módját, növekszik a tájökológiai szempontokra alapuló tájalakítás, területfejlesztés, településrendezés előnyökkel járó esélye.

A táji adottságok kedvező befolyásolására készültek – és készülnek – a rendezési tervek. Az egyes tervekben, koncepciókban kimutatható eltérések ellenére

  • a vizsgálatok,

  • a tervek és a megvalósítás, valamint

  • a tervek egymás közötti folyamatos összehasonlításával a változások számszerűen kimutathatókká váltak, válnak.

A tájinformációs elemző rendszer kidolgozásával célunk a tájalakulás és a tervezés kapcsolatának feltárása – és nem a rendezési tervek minősítése – volt. A területrendezési, a tájrendezési terv munkarészei és a valóság között iteráló, folyamatosan visszaköszönő összefüggés van.

Eredményeinket megállapítások és javaslatok formájában foglaltuk össze.

Megállapítások

A vizsgálatok során számtalan újszerű jelenségre, összefüggésre lettünk figyelmesek, amelyeket rangsorolási szándék nélkül adtunk közre.

  1. A területrendezési tervek és a topográfiai térképek összehasonlítása alapján az egyes tájalakulási tendenciák változása kimutatható.

  2. A területrendezési tervek kidolgozottsági színvonala szám-szerűsíthetően kimutatható, a részletezettség hiányának tájváltoztató hatása nyomon követhető.

  3. A területrendezési tervek vizsgálati és javaslati munkarészeinek időszakonkénti összehasonlítása alapján nyomon követhető a tervek alapján megvalósult és a meg nem valósult tervezett változtatás, valamint a spontán tájváltozás.

  4. A területhasználati módok közötti változások csak a térképen vonalszerűek, ténylegesen sávot alkotnak.

  5. A szegélyek pufferhatása a terület alakja szerint is változik.

  6. A szegélytípusok értékelése alapján meghatározott agrár-, látvány-, periféria- és összhosszmutatók a tájképi, a tájszerkezeti változásokat jól tükrözik.

  7. Az újabb területrendezési tervekben az azonos módon hasznosított felületegységek nagysága jelentősen csökken.

  8. Az össz-szegélyhossz kisebb mértékben növekszik, mint azt a felületnagyságok csökkenése alapján várni lehetne.

  9. A területhasználati módok csoportosítása az összhosszmu-tatót csak kis mértékben növeli.

  10. A szegélytípusok elkülönítése alapján további, részletesebb következtetések vonhatók le a tájszerkezetről.

  11. A területfelhasználási kategóriák egyezősége, egységessége az adatbázis alapján nem állapítható meg (a tervező szubjektív ítélete szerint nagyok az eltérések).

  12. A topográfiai térképek és a területrendezési tervek összehasonlításakor indokolt a korrigálás vagy a súlyozás (pl. a terveknél a szegélyhosszak növelése).

  13. A tervek kidolgozottsági színvonala folyamatosan változik.

  14. Az ökológiai adottságokhoz (domborzat, lejtés, kitettség) illeszkedő, vagy az attól idegen területhasználatok számszerű kifejezése meggyőzően kimutatható.

  15. A beépíthetőség tájökológiai, tájképi korlátai jól ábrázolhatók.

Javaslatok

Javaslatainkat a tervezéssel és az ökológiai tévcselekedettel összefüggésben tettük meg.

Javasoltuk

  • a területi tervezésben a „papír nélküli” (paperless), azaz térinformatikai tervezés, illetve a számítógéppel támogatott tervezés széles körű alkalmazását,

  • hogy a tervezők vegyék figyelembe a térinformatikai elemzések lehetőségeit, eredményeit.

Javasoltuk a térinformatika

  • alkalmazását a területi tervezésben,

  • megismertetését a döntéshozókkal,

  • sokrétűségének interdiszciplináris kihasználását.

Javasoltuk

  • a tájökológiai konfliktusok számszerű kimutatását a kritikus térségekre készített tájinformációs elemzéssel,

  • az ökológiai tévcselekedetek sokoldalú térinformatikai feltárását.

Az ILWIS elemzés során kísérletet tettünk adott terület tájképi potenciáljának meghatározására[40]. Az informatikai eljárás során az újszerű feladat elvégzéséhez, a tájképi potenciál meghatározásához ARC/INFO vektoros szoftvert használtunk a következő fázisok elvégzésére:

  • értékelési rácshálózat létrehozása,

  • a területhasználatok szegélyeinek leválogatása,

  • a szegélyek és a rácshálózat megfeleltetése,

  • a szegélyek rácsonkénti összegzése,

  • az értékelés elvégzése,

  • az eredmények megjelenítése.

Módszerünk project szintű alkalmazása esetén az eredmények alapján

  • a tájalakulási, -változási tendenciák számszerűen kimutathatók,

  • a tájhasználati konfliktusok feltárhatók,

  • a tájökológiai folyamatok értékelhetők,

  • az újabb környezeti ártalmak, ökológiai tévcselekedetek megelőzhetők,

  • a természeti értékek, az egyedi tájértékek kimutathatóak,

  • a területi tervezés objektívabbá, a döntéshozás megalapozottabbá tehető.

Az eredményeket az önkormányzatok, a területfejlesztési szakigazgatás képviselői, a terület-rendezési tervek készítői, a természetvédelmi, a környezetvédelmi hatóságok és a táji adottságok, a tájalakítás iránt érdeklődők egyaránt használhatják.

Dunai nemzeti park és térségi regionális tájrendezési terve – vizsgálat

Az Országgyűlés (OGY) 28/1991. (IV. 30.) határozata értelmében „a Duna Bécs-Gönyű szakaszán az Osztrák Köztársaság, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság és a Magyar Köztársaság hozza létre a közös Dunai Nemzeti Parkot …” A végrehajtásról szóló Kormányhatározat szerint – többek között – „el kell készíteni az érintett magyarországi területek komplex regionális fejlesztési koncepcióját és rendezési tervét.”

A Kormányhatározat értelmében állítottuk össze a vizsgálati anyagot. Az alaptérkép a Felső-Duna-szakasz környezeti-regionális koncepciójának készítését támogató területi információs rendszerből került átvételre. Az 1:50 000 méretarányban megjelenített vizsgálati lapok digitalizálása ILWIS szoftverrel történt. A 10 A0 méretű tematikus térképlap MapInfo állományokban került exportálásra.

A 600 oldalt meghaladó terjedelmű vizsgálati anyag az első olyan tanszéki munka, amelyet teljes terjedelemben Kollányi László az Internet-re „vitt” (http:\\www. kee. hu), ezért a további tartalmi ismertetéstől eltekintek.

A szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepciója

A Szigetköz természetvédelmi, környezetvédelmi és területfejlesztési kérdéseiről szóló 69/1992. (XI.6.) OGY határozat időszakos végrehajtásáról a kormány a 3016/1993. számú határozatot hozta, amelynek 6. pontja értelmében:

„Ki kell dolgozni a Szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepcióját a nemzetközi műszaki és jogi szakértői munkák előrehaladásától függően, szükség szerinti változatban. A rehabilitációs és fejlesztési koncepciónál figyelembe kell venni az országgyűlési határozatban foglaltakat (különös tekintettel az üzemelő és távlati vízbázisok, valamint a természeti értékek védelmére, továbbá a közös vízgyűjtőn lévő tájvédelmi körzetek egyesítésének lehetőségére).”

A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium Területfejlesztési és -rendezési Főosztálya megbízásából elkészítettük a Dunai Nemzeti Park regionális tájrendezési tervéhez a vizsgálati munkarészt. A megkezdett munka alapján kapta a KÉE Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszéke a megbízást a Szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepciójának kidolgozásához. A feladatba bevontuk az MTA Regionális Kutatások Központja Észak-dunántúli Osztályát a területfejlesztés gazdasági, társadalmi alapjainak, valamint eszköz- és intézményrendszerének kidolgozásához.

A természeti, a társadalmi, a gazdasági, a történelmi, a táji adottságok hatására a térségben különböző szintű kapcsolatok alakultak ki. Ezek egyaránt lehetnek kedvezőek, hátrányosak is. Az egyes tájhasználatok feltételekhez, mégpedig ökológiai, tájökológiai feltételekhez kötöttek. A környezeti elemek védelméhez bizonyos követelmények teljesítése szükséges.

Az 1977-es államközi szerződés felfüggesztése, majd a beruházás egyoldalú szlovák folytatása, s végül az ún. „C”-változat 1992. októberi üzembe helyezése óta a figyelem a Duna felső szakaszára, elsősorban a Szigetközre irányult. Kutató, tervező, politikus, területkezelő egyaránt a Szigetköz térségét akarta megmenteni, illetve a kutatási hiányt mielőbb pótolni.

A Szigetköz és térsége 36 település közigazgatási területére terjed ki. A lehatárolásnál a Szigetközzel szomszédos településeket a térséghez tartozónak kellett tekintenünk. A kiterjesztést Gönyűig az OGY határozat (28/1991.), nyugati irányba pedig a Fertő-Hanság regionális tájrendezési tervének határvonala indokolta (lásd 96. ábra).

Folyamatosan változó, alakuló, módosuló környezetünkben, a tájban mindenféle beavatkozás — vagy annak hiánya — hosszú időre és maradandóan befolyásolja az életterünket, életünk minőségét. (A római hadi út mentén kétezer év óta szerveződnek a vonalas létesítmények. A középkori települések jelentős része máig fennmaradt.) A fejlesztési döntéseket hozók felelőssége a fokozódó antropogén hatások, környezeti ártalmak, urbanizációs tényezők miatt mindjobban növekszik.

A térség rehabilitációs és fejlesztési koncepcióját hosszútávra készítettük el. A szigetközi táj ezerarcú. Szigetköz és térsége hazánk „nyugati” kapuja, három ország érintkezési helye, a Duna-táj szerves része, az európai észak-déli és kelet-nyugati infrastruktúra hálózatok, idegenforgalmi vonulások csomópontja, az ország egyik kiemelten védett értéke (Szigetközi TK) és az egyik legfejlettebb, de megújításban is példamutató, s egyben átalakuló — modernizálódó — régió (Győri térség).

A rehabilitációs és fejlesztési koncepció tengelyét egy olyan intézmény- és eszközrendszerben kell keresni, amely a helyi adottságokra (endogén forrásokra) építve megvalósíthatja a térség társadalmi ellenőrzését.

A helyi (endogén) adottságok közül két „oldalt” célszerű hangsúlyozni

  • a kialakult táji-környezeti válsághelyzetet és

  • az emberi erőforrásokat, a térség gazdasági és településhálózati potenciálját, amit társadalmi-innovációs tényezőnek is nevezhetünk.

Az ökológiai adottságoknak a környezetvédelmi, a természetvédelmi követelmények, míg a szocio-ökonómiai feltételeknek, tényezőknek az ökonómiai követelmények „szűrőjén” is át kell menniük. A táji-környezeti válsághelyzet, valamint a megújítás alanyainak, tereinek, a társadalmi-innovációs aktoroknak feltárása és alapos értékelése után lehet a fejlesztési elképzeléseket megadni és javaslatokat tenni az ahhoz kapcsolódó, ahhoz szükséges eszköz- és intézményrendszerekre.

A Szigetköz konfliktusokkal terhelt, potenciális/tényleges ökonómiai és szocio-ökonómiai válságtérség. Az érdekellentétek ilyen mértékű feszülése miatt a tervezők statikus megoldás mellett nem érvelhetnek. A Szigetköz fejlesztése szorosan összefügg a bősi vízlépcsővel kapcsolatos politikai döntéssel. A 17/1993. (IV.1.) OGY határozatban foglaltaknak a koncepciókészítés határidejéig (1993. dec. 31.) csak megvalósíthatósági fokozatok kidolgozásával lehet eleget tenni.

A fenntartható fejlesztés érdekében elvégzett értékelések alapján lehetett a szabályozási javaslatokat megtenni, a megvalósítás intézmény- és eszközrendszerét vizsgálni.

A Szigetközi rehabilitációs és területfejlesztési koncepcióban

  • a természet, a táj, a környezet védelmét,

  • a táj rehabilitálására, a Duna és ágrendszere rehabilitálására, valamint

  • a területfejlesztés fenntarthatóságának biztosítására, az infrastruktúra hálózat fejlesztésére, mint három alapvető feladatra kellett megoldást javasolni (140. ábra).

Mindhárom feladatkörnek van gazdasági és társadalmi vonatkozása. A védelmi, a rehabilitációs és a fenntartható fejlesztési problémák csak fokozatosan, egységükben oldhatók meg. A Duna rehabilitálása nem választható el a tervezett trilaterális közös Dunai Nemzeti Park, illetve a Nemzet(köz)i Örökség Park létesítésétől, és ugyancsak kapcsolódik a nemzetközi és a helyi társadalmi elvárásokhoz, a mezőgazdaság, az erdőgazdaság fejlesztéséhez. A kölcsönös kapcsolódások annyira szorosak, hogy csak egy-egy problémát kiragadni és megoldani képtelenség. Így kudarcra van ítélve a nemzetközi lehetőségekkel, a helyi társadalmi elvárásokkal, a gazdasági helyzettel nem számoló legjobb kezdeményezés is. A fokozatosan, párhuzamosan és kölcsönösen bevezetett védelem, rehabilitáció, valamint fejlesztés érdekében határoztuk meg a javaslatok kidolgozásánál a megvalósítási fokozatokat. A táj rehabilitálását a jelenlegi helyzetből kiindulva három fokozatban tárgyaltuk:

  • kárelhárítási kényszerlépések a „C” változat kárhatásainak minimalizálására,

  • az ökológiai-társadalmi vízigényekre alapozott „vízkormányzás”,

  • a múlt századi szabályozást megelőző Duna-táj rehabilitálása, háromoldalú közös Nemzeti Park, illetve Nemzet(köz)i Örökség Park létesítése.

A múlt századi szabályozásoknál kezdődtek a kedvezőtlen hatások, ekkor indult a lezárt Duna-ágak eliszaposodása, elhalása, a főmeder mélyülése, amit tetőzött a kavicsutánpótlás megszűnése az osztrák vízlépcsők építésének következményeként. A további medermélyülés megakadályozására is hivatott Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer a helyzetet tovább rontotta volna, a „C” változat megépítésével pedig lehetetlen helyzet jött létre.

Egy évszázados negatív következményű folyamatból, rossz döntések halmazából, egyik napról a másikra kilépni nem lehet. Hosszú rehabilitációs munka szükséges, amelyhez kapcsolódnia kell a természetvédelemnek, a tájvédelemnek. A rehabilitációval összhangban képzelhető csak el a területfejlesztés. A védelem, a rehabilitáció és a fenntartható fejlesztés egysége tájgazdálkodási stratégiai módszerrel valósítható meg.

Koncepciónkban csak a legfontosabbnak ítélt táji elemek védelmének, rehabilitációjának, fejlesztésének megvalósíthatóságára adtunk javaslatot. Kerestük azt az optimális utat, amely hathatós eredményhez vezethet. Igyekeztünk kizárni a „járhatatlan” utakat, kirekeszteni a negatív hatással járó terveket.

A Hágai Alávetési Nyilatkozatot a Kormány az Országgyűlés jóváhagyásával aláírta. Ezzel kötelezettséget vállal a hágai döntés végrehajtására, elfogadva a nemzetközi bíróság kompetenciáját.

Bármi lesz is a döntés, a kialakult állapotot semmi esetre sem tekinthetjük véglegesnek, hanem olyan kiindulási helyzetnek, amelyben igyekeznünk kell a

  • döntési következmények negatív hatásának visszaszorítására, minimalizálására,

  • a döntés adta keretek közötti lehető legjobb részmegoldás megtalálására, valamint,

  • a nemzetközi tárgyalásokkal a hazai, a helyi közösségek bevonására, a kiindulási helyzet megváltoztatására, a továbblépésre.

A Szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepciójának térinformatikai rendszere a vizsgálati munkarész során kialakított térinformatikai modellen alapult. A vizsgálati munkarész, illetve a prekoncepció során felmerült digitalizálási hibák, pontatlanságok korrigálásával és az azóta történt módosulások folyamatos átvezetésével az adatbázist naprakészen tartottuk.

A rendszer kialakítása során a grafikus adatok tárolására, feldolgozására a MapInfo 2.0. és a PC ARC/INFO térinformatikai szoftvereket használtuk. Míg a PC ARC/INFO az elemzésnél, addig a MapInfo a megjelenítésnél bizonyult előnyösnek.

Az összegyűlt adatokat az ÖKOPLAN a Duna-Monitoring és a „Felső-Duna-szakasz környezeti-regionális koncepciója” (FDKRK) készítését támogató területi információs rendszerbe integrálta. Az így kialakított adatbázis alapul szolgált a további kutatásokhoz.

Munkánk stratégiai koncepciónak tekinthető, amely nyitánya lehet a települési, a kistérségi és a regionális stratégiai tervezésnek. Ezek a stratégiai tervek lesznek alkalmasak a térségi rehabilitációs, védelmi és fejlesztési célkitűzések előkészítésére, a megvalósítás területi, ágazati és időbeli összehangolására.

A szigetközi gazdálkodás legégetőbb problémája a „C” változat kárhatásainak minimalizálása. Ezért tartottuk szükségesnek rehabilitációs és fejlesztési koncepciónk alátámasztására kidolgozni a kárelhárítási stratégiai munkarészt.

A stratégiai tervezés során az adottságok és a lehetőségek ismeretében, a rehabilitációs, a védelmi és a fejlesztési célkitűzések — a célállapot — megközelítésének útja határozható meg (268. ábra).

268. ábra - A tájgazdálkodás stratégiai mo-dellje (Balogh–Csemez–Rechnitzer: A Szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepciója, 1993)

A tájgazdálkodás stratégiai mo-dellje (Balogh–Csemez–Rechnitzer: A Szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepciója, 1993)


Meggyőződésünk, hogy a tájgazdálkodási stratégia kidolgozása nélkül nem lehet megoldani a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer leállítása, illetve egyoldalú továbbépítése miatt bekövetkező társadalmi-politikai, ökológiai, gazdasági, települési konfliktus helyzetet. Ki kell dolgozni a magyar stratégiát a kár mérséklésére, a vízkormányzásra, a tájrehabilitálásra. Koncepciónk elismerése után a már elfogadott rehabilitációs, védelmi és fejlesztési célállapot ismeretében célszerű lenne azonnal elkészíteni a tájgazdálkodási stratégiai előtervet. Csak ennek ismeretében tehetők meg a szükséges lépések a károk minimalizálására, a Duna-táj rehabilitálására.

A táj- és természetvédelmi, valamint a tájrehabilitációs stratégia egymást kiegészítik, mivel a Duna revitalizációja és a háromoldalú közös Dunai Nemzeti Park, illetve a Nemzet(köz)i Örökség Park kialakítása egymástól elválaszthatatlan. A fenntartható területfejlesztés során ehhez a védelmi-rehabilitációs „rendhez” igazodunk, kizárva a természeti, a táji, a környezeti károsodással járó fejlesztéseket, illetve az elkerülhetetlen károkra előre felhíva a figyelmet, javaslatot téve a szükségessé váló rehabilitálásra. A fenntartható területfejlesztés munkarésszel a területrendezési és a regionális terveket bekapcsoljuk a tájgazdálkodásba, megteremtve ezzel a védelem, a rehabilitáció és a fejlesztés egységesítésének lehetőségét.

A szigetközi táj jellegét, potenciálját, gazdasági erejét a víz határozza meg. A hatvanas évek elején a medermélyülés következtében megindult a talajvízszint csökkenése a Szigetközben. A „C” változat megépítése, a Duna egyoldalú elterelése a korábbi vízszintcsökkenést kritikussá tette. A Duna elterelésének hatására drasztikusan csökkent a vízmennyiség az Öreg-Dunában, a hullámtéri mellékágakban és a Belső-Szigetközben. A kialakult vízhiány korlátja lett a táj és a természet védelmének, a táj rehabilitálásának és a terület fejlesztésének. Elsődleges feladattá vált a szigetközi vízhiány megszüntetése, hisz ettől függ, hogy a térség katasztrófa sújtotta, hátrányos helyzetű lesz-e vagy fejlődőképes gazdag vidék.

Tájgazdálkodási stratégiánk középpontjában a szigetközi vízhiány megszüntetése áll. Az első ütemben a „C” változat kárhatásainak minimalizálását, a második ütemben az ökológiai és a gazdasági-társadalmi vízigények biztosítását, vízkormányzást, a harmadik ütemben a Duna szabályozás előtti állapotának rehabilitálását, Dunai Nemzeti és/vagy Nemzet(köz)i Örökség Park kialakítását tekintettük meghatározó feladatnak.

A vízhiány fokozatos megszűnésétől függ a rehabilitációs, a védelmi és a fejlesztési javaslataink jelentős részének megvalósulása. Ennek értelmében

  • a kárelhárítási ütemben csak a táj- és természetvédelmi javaslataink egy részének megvalósításával lehet számolni,

  • a vízigényekre alapozott vízkormányzás ütemben a védelem mellett a tájrehabilitációs javaslataink is teret kaphatnak és lehetővé válhat kisméretű fejlesztés is,

  • a szabályozást megelőző Duna-táj rehabilitációja esetén arányos védelem, rehabilitáció és fejlesztés valósítható meg.

Tájgazdálkodási javaslataink egy része az Öreg-Duna és ágrendszerének rehabilitálását segíti elő. Stratégiánkban felsoroljuk azokat a feltételeket, amelyek gyorsíthatják és azokat, amelyek lassíthatják a rehabilitációt. Alapvető célkitűzés: minden erőt mozgósítani a rehabilitáció gyorsítására. Ennek érdekében kellett összehangolni a koncepciónkban ismertetett javaslatokat.

A közel 100 javaslatot

  • a rehabilitáció végrehajthatóságához nélkülözhetetlen,

  • a rehabilitációtól függően megvalósítható,

  • a rehabilitációtól függően hasznosuló, valamint

  • a rehabilitációtól függetleníthető csoportosításban részleteztük. Tájgazdálkodási javaslatainkat a 269. ábrán mutatjuk be.

269. ábra - Tájgazdálkodási javaslatok összefoglalása (Balogh–Csemez–Rechnitzer: A Szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepciója, 1993)

Tájgazdálkodási javaslatok összefoglalása (Balogh–Csemez–Rechnitzer: A Szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepciója, 1993)


Javaslataink megtételekor nyugat-európai szintű társadalmi-gazdasági modellben gondolkodtunk. Feltételeztük, hogy e mechanizmusok nálunk is — és először a nyugati országrészeken — a közeljövőben működni fognak. Elér minket is a táji, a természeti, a környezeti, az ökológiai értékek, a vizuális adottság iránti fogékonyság, és a primer gazdasági tendenciák „keleti” érvényesülését a környezetóvó szemlélet váltja fel.

A koncepcióban önerős fejlesztési programok beindítását kezdeményeztük. Olyan javaslatokat sugalltunk, amelyeknek megvalósítására a Szigetköz és térsége adottságainál fogva alkalmas. A gazdasági környezet, a társadalmi dinamizmus, az innovatív készség, a nyugati jellegű szemlélet a megvalósítás garanciája.

A Szigetköz „Szárazközzé”, „Édenkertté” vagy „Ipari Paradicsommá” egyaránt formálódhat. A rehabilitáció, a védelem, a fejlesztés iránya, módja, valamennyiünktől függ! Arról sem szabad megfeledkezni, hogy mindenféle beavatkozás, befolyásolás, beruházás a szigetközi tájjelleget megváltoztatja mind gazdasági, mind pszichológiai vonatkozásban

Jogosan merülhet fel a kérdés a Szigetközzel összefüggésben:

  • Lehet-e a természetvédelmi szem-pontokat, a tájvédelmi törekvéseket érvényesíteni?

Mivel a tájhasználati módok többsége eddig ellentétes volt a természetvédelmi célokkal, a kérdésre a válasz egyértelmű: nem lehet, hanem kell! Még a nyugati országrészen is fel kell zárkózni Nyugat-Európához, s ennek egyik módja a védelmi, a megőrzési szempontok előtérbe állítása. Ellenkező esetben az igényes növény- és állatfajok visszaszorulása nem marad következmények nélkül. Az 1993-as szomorú aszályos nyár a virágos réteken az első intő jel volt …

Az ökológiai és szocio-ökológiai válságban lévő szigetközi táj rehabilitálására, védelmére, területfejlesztésére a régi (hagyományos, jelenlegi) keretek nem felelnek meg. Javaslataink részletes kifejtését a tájgazdálkodási tervfázisban tartjuk lehetségesnek. A koncepció készítésére ugyanis többszörösen hátrányos időszakban került sor: a Duna elterelése csak tetézte az évtizedes aszály hatását, a kárpótlási folyamat elhúzódását, a bizonytalan kimenetelű privatizációs átalakítást, a társadalmi változást és a gazdasági recessziót.

A tervezett Duna–Dráva nemzeti park és térsége regionális tájrendezési terve, vizsgálati munkarész

A tervezett Duna–Dráva nemzeti park ötlete barátságban fogant: magyar-jugoszláv (időközben horvát) „nemzetközi” parkot, térséget kellett volna, kellene a Duna teljes hosszában és a Dráva mindkét partján kialakítani. A háborús helyzet következtében azonban ez a térség a politikai és a szakmai csatározások mezsgyéjévé vált. A mezsgye – klasszikus értelemben – a néhai parasztság telkeit nem csak elválasztotta, hanem össze is kötötte. A Duna és a Dráva mentén megmaradt „nemzeti örökséget” nemzetközi összefogással nemzetközi rangra szándékoztak, szándékozunk emelni, s jelen vizsgálatunk a mezsgyén kialakult viszály feloldásának reményével készült, hogy – Kenessey (1870) megfogalmazásában – „ismét jótevő közvetítőként” tűnhessenek fel a folyamatok.

A tervezett Duna-Dráva Nemzeti Park regionális tájrendezési tervének vizsgálati előkészítése csak olyan komplex adatbázison, vizsgálatokon alapulhat, ami méreténél fogva megkövetelte a térinformatikai (GIS) rendszerek alkalmazását. Úgy érezzük, hogy egyéb manuális adatfeldolgozási forma csak részsikert hozhatna. A feldolgozást ezért térinformatikai szoftver alkalmazásával vállaltuk.

A szöveges vizsgálati munkarész alátámasztására 12 tematikus térképlapot állítottunk össze. Az írott részeket ábrákkal és táblázatokkal támasztottuk alá. Az egyes fejezetek közötti térképeket, táblázatokat mellékletben közöltük.

A vizsgálati munkarész készítésével különböző kérdéseket kaptunk:

  • Meddig célszerű a tervezett nemzeti park közvetett hatásterületét kiterjeszteni?

  • Érdemes-e a déli határszakaszon nemzeti parkot létesíteni?

  • Célszerű-e szinte csak a hullámtérre korlátozottan (kivétel a barcsi borókás), hosszú, elnyúló formában nemzeti parkot létesíteni?

  • Szabad-e a Duna alsó szakaszát és a Dráva magyarországi részét egységes nemzeti parkként kezelni?

  • Lehet-e egyáltalán öt megye 122 települését egységesen irányítani, szervezni?

A megfogalmazott kérdésekre a válaszok megadásával a különböző indíttatású véleményeket igyekeztünk figyelembe venni. A döntések előkészítésekor

  • érvek-ellenérvek,

  • ágazatok közötti ellenérdekeltségek,

  • aggályok-remények,

  • helyi és országos érdekek, valamint

  • természetvédelmi és kárpótlási érdekellentétek ütközhetnek. A döntéshozókat ezért számtalan tényező motiválhatta.

A feltehető ellenérdekeltségek ilyen magas szintje esetén aligha lehet konszenzust elérni. A vizsgálati munkarészekben nem is törekedhetünk érdekegyeztetésre. Célunk a természeti, a környezeti, a táji, a gazdasági, a társadalmi, a történeti adottságok széles körű feltárása, tárgyilagos bemutatása volt. A nemzeti parkká alakítás célját mindvégig szem előtt tartottuk, és ennek alátámasztására részleteztünk egyes témaköröket (flóra, fauna, építészeti értékek, egyedi tájértékek, környezeti ártalmak stb.).

A tervezett Duna–Dráva Nemzeti park térségében települések, szántók, erdők, rétek, vonalas létesítmények éppen úgy előfordulnak, mint bárhol az országban. A Duna menti, a Dráva menti tájkaraktert azonban a művelési ágak és a területhasznosítási egységek eloszlása és a víz nagymértékű jelenléte határozza meg. A tájalakítás során

  • a hullámterek,

  • a városok agglomerálódó környéke,

  • a biológiailag értékessé vált felületek,

  • az intenzíven hasznosított mező- és kertgazdasági tájrészletek, valamint

  • az infrastruktúra folyosók különültek el. A községeket tájba illő jellegük miatt nem tekintjük — a tájalakulás során — idegen egységnek. A falvaknak a táj mozaikjában olyan „ékköveknek” kellene maradniuk, amelyek a Duna és a Dráva mentének továbbra is szerves, értékes részét képezik.

A vizsgálatot a tervezett nemzeti park térségének egészére terjesztettük ki, amely öt megye (Bács-Kiskun, Baranya, Somogy, Tolna, Zala) területét érinti és 122 települést foglal magába 3105 km2-nyi területtel (az ország 3,36%-a). Míg az ország déli része perifériális jellegű, addig a Gemenci TK-hoz kapcsolódó települések az ország belsejét is érintik.

A települések megoszlása elhelyezkedésüket tekintve eltérő. A határmenti térségben 47 (37,2%, a második vonalban 29 (21,1%) település helyezkedik el. Az egyéb települések száma 46 (41,7%).

A települések megyénkénti eloszlására jellemző, hogy

  • Bács-Kiskun megye 116 településéből 9 (7,75%),

  • Baranya megye 300 településéből 71 (24,33%),

  • Somogy megye 239 településéből 29 (11,72%),

  • Tolna megye 108 településéből 10 (9,25%), valamint

  • Zala megy 257 településéből 3 (1,55%) helyezkedik el a vizsgált területen.

A településhálózat jellemző vonásai, hogy

  • a baranyai és a somogyi részek kis egységekből alakultak ki, míg

  • a Tolna és a Bács-Kiskun megyei területeken alföldi, nagy kiterjedésű települések találhatók.

A településeknek több mint a fele (63) 500 lélekszámnál kisebb:

  • 23 településen (19%) a népességszám 500–1000,

  • 13 településen (11%) 1000–2000,

  • 15 településen (12%) 2000–5000,

  • 2 településen (1,6%) 5000–10 000,

  • 3 településen (2,5%) 10 000–20 000 lakos közé esik. Mindösz-sze három település lakosszáma magasabb 20 000-nél.

A kiterjedtebb vonzáskörzettel rendelkező Baja, Mohács, Szekszárd nagyobb városokon kívül még Barcs, Csurgó és Siklós szerepe meghatározó. Gazdasági szerkezetét tekintve a Dráva mente elmaradott térség, eredményes mezőgazdasági termesztésre kevésbé alkalmas felületekkel. A Duna mente viszont a hagyományos köny-nyűipar mellett korszerű szolgáltatóiparral rendelkezik és az ország legjobb termőhelyi adottságú területeihez tartozik.

A vizsgálati munkarész elkészítésének célja magától értetődően a tervezett nemzeti park létjogosultságának alátámasztása. A magasabb védettségi kategóriába minősítést

  • a természeti értékek (elsősorban botanikai és zoológiai),

  • a vízrajzi adottságok, vízbázisok,

  • az egyedi tájértékek (építészet, régészet, műemlék, hagyományok),

  • indokolják, illetve

  • a terhelések, a környezeti ártalmak (föld-, levegő-, vízszennyezés, élővilág-károsítás, hulladék, zaj- és rezgésterhelés) korlátozhatják.

A feladat céljából adódóan a vizsgálati összefoglalóban

  • a tervezett nemzeti park területe,

  • a fokozottan védett területek elhelyezkedése,

  • a botanikai és zoológiai szempontból értékes területek,

  • a vízbázisok,

  • az egyedi tájértékek egy része,

  • a tájképileg változatos térségek, valamint

  • a terhelést okozó tájhasználatok kerültek ábrázolásra, illetve szintetizálásra az M = 1:100 000 méretarányú térképlapon.

A szöveges munkarészben a térképlap jelmagyarázatával összefüggésben és annak sorrendjében taglaltuk az egyes témaköröket, amelyeket

  • az értékek,

  • az ártalmak forrásai, valamint

  • a veszélyeztetés szerinti csoportosításban közöltünk.

Összegzésként látható, hogy példákon keresztül igyekeztem a regionális léptékű munkák terén elért tanszéki eredményeket érzékeltetni. Egy évtizede még el sem tudtuk volna képzelni tevékenységünket rajzoló nélkül. S már hat éve annak, hogy megváltunk utolsó rajzolónktól. A térinformatika nálunk is rohamosan teret hódított. Olyannyira, hogy el sem tudnánk alkalmazása nélkül képzelni terveink, tanulmányaink készítését. A „jót” gyorsan meg lehet szokni. Ma már azon csodálkozunk, hogy hogyan tudtuk eddigi munkáinkat klasszikus módszerekkel elkészíteni …



[24] Madas László 1969-től a 80-as évek közepéig a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság igazgatója, aki a parkerdőgazdálkodás kezdeményezője volt Magyarországon. Tevékenysége elismeréséül többek között Geothe-díjban részesült.

[25] Az M1 és az M7 autópályák elágazási szakaszán megmaradó földprizmák a rendezettséghez szokott autóst önkéntelenül is irritálják.

[26] Perczel Károly építészmérnök, aki a Nagymarosi Vízlépcső hatásait a 80-as évek elejétől kezdve vizsgálta

[27] Gottfried Semper (1803–1879) német építész, aki műveiben az olasz reneszánsz formavilágát elevenítette fel. Drezdában az udvari színházat (Hoftheater), a zsinagógát, az új múzeumot (Gemäldegalarie), Zürichben a műegyetemet és a csillagvizsgálót építette. Középületek terveit készítette Bukaresttől Bécsen, Münchenen, Párizson át Londonig számos város részére.

[28] Itt jegyzem meg, hogy amennyiben Mőcsényi szerint a táj „kultivált természet”, akkor ez a megkülönböztetés nem szerencsés, ezért felesleges.

[29] A külszíni barnaszén-kitermelésben nagy tapasztalatokkal rendelkező keletnémet (NDK=Német Demokratikus Köztársaság) mérnökök által kidogozott javaslat.

[30] Ismeretes olyan németországi példa, ahol a kőbánya függőleges homlokfalát a felhagyás után azért teraszolták, hogy földet tudjanak felhordani és abba kúszó növényeket, cserjéket telepíteni.

[31] A kamalduliakat (néma barátok) ruhaviseletük miatt fehérbarátoknak is nevezték. A kamalduli remeteséget Galánthai Eszterházy József gróf – a szerzetesi élet nagy barátja – kezdeményezésére, birtokán, 1734-től több periódusban építették fel Majkpusztán.

[32] Németországban az 1960-as évek közepétől bányanyitás csak jóváhagyott utóhasználati tervek alapján engedélyeztek. A tájrendezési terv készítésének kötelezettsége a lokális jelentőségű kavicsbányára éppen úgy vonatkozott, mint az 1000 hektáros vízzel feltöltésre kerülő kűlszíni bányaművelés megkezdésére. A gyakran évtizedekig működő bányák esetében is elkészültek az utóhasználati javaslatok.

[33] A hajdani „rejtelmes, óriási kiterjedésű, nádas, zsombékos, totyogós, sásos, lápos, zanócos, vadvízes, halásztanyás” Nagyberek a le-csapolás után kaszálóvá, szélhordta szántóvá, tőzegbányává változott. Az 1970-es években tértek vissza az ökológiai adottságoknak „megfelelő” gyepgazdálokodásra, rideg húsmarhatartásra, vadgazdálkodásra (az akkori vezérigazgató Sütő Ödön volt).

[34] A fejlődés törvényszerű velejárója a rurális táj szerkezetének megváltozása. A változás ténye nem „baj”, ha a tájváltoztatás kulturált módon történik.

[35] Hans Kiemstedt professzor az 1967-ben megjelentetett alkalmassági tájértékelési módszerében tulajdonított először jelentőséget a szegélyeffektusnak. Publikációja nyomán a szegélyhatás valamennyi tájértékelési módszerben meghatározóvá vált.

[36] A repülés közben feltáruló tájszerkezet ugyancsak „érdekes”. A „szocialista” területek és az egyebek között fentről is döbbenetes volt a különbség. A tájszerkezet közötti eltérések fentről érzékelhetők istenigazában.

[37] Az angol nyelvű kifejezés a „környezetre gyakorolt hatás tanulmányát” jelenti.

[38] A települések léte, az építések ténye önmagában nem negatív. A művelésből kivett terület aránya viszont utal a beépítettségre, a befolyásoltság mértékére.

[39] Tájképet változtatni csak annak szabad, akinek arra „jogosítványa” van.

[40] Az ILWIS elsősorban a távérzékelési adatok feldolgozására és ezen keresztül bizonyos térinformatikai feladatok elvégzésére kifejlesztett raszteres GIS. Célja, hogy a beépített menüinterface-ek segítségével a felhasználó általános adatbeviteli és képfeldolgozási eljárásokat ismerjen meg. Az ILWIS-szel gyorsan lehet lekérdezéseket és elemzéseket végezni az adatbázis területegységeire vonatkozóan. Saját, belső programnyelvvel az ILWIS nem rendelkezik, ezért csak kisebb módosításokra volt lehetőség.