Ugrás a tartalomhoz

Tájtervezés - tájrendezés

Dr. Csemez Attila

Mezőgazda Kiadó

4. fejezet - 2. fejezet

4. fejezet - 2. fejezet

 

Mit nekem te zordon Kárpátoknak

Fenyvesekkel vad regényes tája!

Tán csodállak, ámde nem szeretlek,

S képzetem hegyvölgyedet nem járja.

Lenn az alföld tengersík vidékin

Ott vagyok honn, ott az én világom;

Börtönéből szabadult sas lelkem,

Ha a rónák végtelenjét látom.

Felröpűlök ekkor gondolatban

Túl a földön felhők közelébe,

S mosolyogva néz rám a Dunától

A Tiszáig nyúló róna képe.

Délibábos ég alatt kolompol

Kiskunságnak száz kövér gulyája;

Deleléskor hosszú gémű kútnál

Széles vályú kettős ága várja.

Méneseknek nyargaló futása

Zúg a szélben, körmeik dobognak,

S a csikósok kurjantása hallik

S pattogása hangos ostoroknak.

A tanyáknál szellők lágy ölében

Ringatózik a kalászos búza,

S a smaragdnak eleven színével

A környéket vígan koszorúzza.

Idejárnak szomszéd nádasokból

A vadludak esti szürkületben,

És ijedve kelnek légi útra,

Hogyha a nád a széltől meg/ebben.

A tanyákon túl a puszta mélyén

Áll magányos, dőlt kéményű csárda;

Látogatják a szomjas betyárok,

Kecskemétre menvén a vásárra.

A csárdánál törpe nyárfaerdő

Sárgul a királydinnyés homokban;

Oda fészkel a visító vércse,

Gyermekektől nem háborgatottan.

Ott tenyészik a bús árvalányhaj

S kék virága a szamárkenyérnek;

Hűs tövéhez déli nap hevében

Megpihenni tarka gyíkok térnek.

Messze, hol az ég a földet éri,

A homályból kék gyümölcsfák orma

Néz, a megettök, mint halvány

[ködoszlop,

Egy-egy város templomának tornya. –

Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!

Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.

Itt boruljon rám a szemfödél, itt

Domborodjék a sír is fölöttem.

 
 --Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1823. január 1. ‑ Segesvár, 1849. július 31.): Az alföld, 1844

Tájalakulási tendenciák, tájhasználati konfliktusok

A táj használata során alakulnak ki az egyes tájtípusok. A tájtípusok elkülönítése a hasonló jellegű tájrendezési elvek érvényesítése miatt indokolt.

A táj alakulását az egyes művelési ágak, területhasználatok változásával lehet követni. A tájhasználatot a művelési ágak arányával is számszerűsítettem.

A táj alakulása során egyes térségek dinamikusan fejlődnek, mások stagnálnak vagy hanyatlásnak indulnak.

A külterület szétszórt beépítése periodicitást mutat, az utóbbi években egyre erősödőbb folyamat, amelyet táji értelemben is "rendezetten" kell folytatni.

A tájhasználat során az önös érdek érvényesítése előbb-utóbb konfliktusok forrásává válik. A tájhasználati konfliktusok és okaik ismeretében lehet feloldásukra vagy megelőzésükre a tervek készítése során javaslatot adni.

Tájtípusok kialakulása

A tájban tükröződő kontinuitás érzékeltetésére célszerű a tájfejlődés történetét áttekinteni.

Az ember és környezete közötti anyagcsere-forgalom a társadalmak kialakulásával, a megtelepedéssel, a földterület művelésbe vonásával kezdődött (Európában a neolitikumban, i.e. 5000 és 7000 között). A földművelés mellett folytatódott az állattartás, és megindult a kézműipari, valamint a kereskedelmi tevékenység is. A három alapvető termelési struktúra eltérően hatott a tájháztartásra.

A nomád állattenyésztő népek tevékenysége kevésbé változtatta meg a tájszerkezetet. A terület adottságaitól, de legfőképpen kiterjedésétől függött az eltartható állatlétszám. A közösséghez tartozó lélekszámot szintén a terület eltartóképessége, nagysága határozta meg. A hírközlés fejlettsége határt szabott a terjeszkedésnek.

A földműveléssel lényegesen lecsökkent a legeltetés területi igénye. Megkezdődhetett a lakosság koncentrálódása. A gabonatermesztéssel az élelmiszerszükséglet szénhidrát hányada biztosítottá vált, a fehérjével a lakosságot változatlanul az állattenyésztés látta el, ami szintén helyhez kötötté vált.

A szántóföldi művelés az embert munkaeszközök előállítására, az irtáshoz szükséges tűz „alkalmazására” ösztönözte. A talajerő kimerülése miatt szükségessé vált a vízgazdálkodás, majd a háromnyomásos rendszer, amely a XIX. századig több régióban gyakorlat maradt.

Az ipar és a kereskedelem terjedésével a koncentrálódás tovább fokozódott, mert már nem kellett mindenkinek az élelmiszer megtermelésével foglalkoznia. A technikai fejlődéshez, az építéshez, a közlekedéshez, a hamuzsír előállításához a nyersanyagot nagy részben a fa biztosította. Megkezdődött a példátlan méretű erdőirtás. A növény- és állatfajok kontinentális méretű áthurcolásával a produkcióképesség sokszorosára emelkedett. A természetes ellenségek hiánya miatt ugyanakkor minden képzeletet meghaladó ökológiai változások következtek be.

A táj, az emberi környezet igénybevétele, illetve eltartóképessége a beavatkozás mértéke szerint változott. Míg a gyűjtögető, vadászó életmódhoz számítások szerint négy km2 területre volt szüksége egy embernek, addig a növénytermesztés térhódításával ez egynegyedére, azaz egy km2-re csökkent. Ebben a 100 hektárnyi területben természetesen a jelentős kiterjedésű legelők és a vadászattal hasznosított erdők is beletartoztak. A középkori Európában már 3–4 hektár művelt terület elegendő volt egy ember eltartásához. A gazdaságilag fejlett államokban ma egy hektár 5–6 ember élelmiszerszükségletének megtermelését teszi lehetővé.

Az ember tájalakító tevékenysége az ökológiai adottságokat jelentősen befolyásolta, megváltoztatta. A feltört területeken a természetes növénytakarót megszüntette, a növényfajok szelektálásával a termelési célokra meg nem felelőket fokozatosan kiszorította. A talajok termőerejének egyoldalú kihasználásával és a rohamos erdőirtással megindította a szél- és a vízeróziót. Az állattenyésztés intenzívebbé válásával a talaj tömörödött, a növényállomány fajszáma csökkent. Az öntözéssel olyan mértékű szikesedés indult meg, amely nyomán a későbbi földművelés sok helyen lehetetlenné vált. A biológiailag inaktív felületek aránya a települések fejlesztésével folyamatosan növekedett.

A tájfejlődés ezen első szakasza – országonként eltérően – a XIX. század elejéig tartott. A beavatkozások ellenére a természeti folyamatok túlsúlyban maradtak, a keletkezett melléktermékek nem jelentettek ártalmakat. Az anyagcsere nagysága a szétszórt települések és az alacsony laksűrűség miatt csekély volt.

A tájfejlődés-történet második szakasza az ipari forradalommal kezdődött és a múlt század végéig tartott. A tájháztartást befolyásoló főbb ismérvek:

  • a természeti kincsek gátlástalan kitermelése,

  • a munka- és a lakóhely elkülönülése, valamint

  • a melléktermékek felhalmozódása.

A tájalakítás harmadik szakasza a XX. század elején kezdődött és gyakorlatilag napjainkig tart. A jól ismert jelenségek aspektusai az alábbiak:

  • a természeti kincsek kimeríthetőségének felismerése,

  • a tájháztartásnak a távolabbi jövőre is kiható változtatása,

  • az "idegen" anyagok óriási mértékűvé felhalmozódása,

  • az anyagcsere új termékének, az urbanizációnak mindenütt érezhető hatása.

Mi várható a jövőben? Mi jellemezheti az 1972-es stockholmi Környezetvédelmi

Világkonferenciával megindult időszakot?

A jelenlegi környezetkárosítás tarthatatlanságának felismerése, a kezdeti megdöbbenés után az ellenintézkedések lassú ütemű meghozatala. A környezetkímélő tájháztartás nem csak tudományos-technikai, hanem elsősorban gazdasági probléma.

A bioszféra nooszférává váltása a termőtáj kialakulásával mintegy nyolcezer éve kezdődött meg. Ötezer éve annak, hogy az addig szórt lakóhelyekből lakótájak kezdtek kialakulni. Az egyes települések, városok számszerű növekedésével, a mesterséges növénytelepítésű, az üdülést szolgáló ápolt tájrészletek létesítésével a római birodalom területén mintegy kétezer éve már megjelent az üdülőtáj. Mőcsényi professzor túlzónak tűnő, talán meghökkentő állításának alátámasztására szolgáljon pannóniai példa.

Az Aquincum térségében épített villák, villa szuburbánák a római kori üdülőtáj tárgyi emlékei. Attila, a későbbi hun vezér otthonosan mozoghatott Alsó-Pannónia fővárosának környékén. A római birodalom ugyanis barbár szomszédaival a békét többek között úgy biztosította, hogy a helytartók, illetve a törzsfőnökök gyermekei kölcsönösen egymás udvarában nevelkedtek. A „túsztartás” e célszerű és békés formája eredményeként – az óbudai helytörténeti kutatások szerint – Attila gyermekkorát Aquincumban töltötte. Mielőtt az aquincumi légiót a békásmegyeri Duna mentén megverte, szálláshelyéül főhadiszállásként a pomázi dombok egyik római kőépületét használta. A sátorhoz szokott hun vezéreket megdöbbentette a helyiek szokásának ilyen formájú átvétele.

A mediterrán éghajlati adottságokban kialakult tájtípusok a mérsékelt övben – így hazánkban is – a feudalizmusban különültek el igazán. Az ipari forradalommal kiteljesedő differenciálódás során a termelőtáj altípusai is megjelentek. Az ipari termelő és a növénytermesztő tevékenységek létrehozták az ipargazdasági és a termesztő tájat. Az utóbbi altípusai a további specializáció során a mező-, az erdő- és a kertgazdasági táj formájában alakultak ki.

Az urbanizálódási folyamatban a lakó és az üdülési funkciók még inkább elkülönültek egymástól, folytatódott a jellegzetes lakó (települési) tájak és az üdülőtájak sajátos fejlődése. Az egységes emberi környezetet, a tájat és ezen belül az egyes tájtípusokat a felszíni infrastruktúra-létesítmények, valamint a vízfolyások, a folyók, a patakok, a csatornák tagolják, szelik át, illetve kapcsolják össze.

Az ismertetettekből következik, hogy a táj a természeti adottságokat jellegzetesen tükröző társadalmi és történeti folyamatokban kialakult munkamegosztás eredményeképpen differenciálódott. Elsődleges rendeltetésük szerint a következő tájtípusokat különböztetjük meg:

  • a termelőtájat, amely lehet termesztőtáj (altípusok: mezőgazdasági táj, kertgazdasági táj, erdőgazdasági táj,) ipargazdasági (ipari) táj,

  • a lakó (települési) tájat, valamint

  • az üdülőtájat.

Az érdekesség kedvéért szükségesnek tartom megjegyezni, hogy az ismertetett Mőcsényi-féle tájbeosztáshoz hasonló az egykori Szovjetunió szabványában kidolgozott tájbeosztás. Eltérést mindössze a lakótáj két altípusra, városi és falusi jellegűre bontása, valamint a vízgazdálkodási tájtípus önálló elkülönítése jelent. A kertgazdasági táj viszont nem önálló altípus, a mezőgazdasági tájhoz tartozik. (Közép-Európában, elsősorban a Kárpát-medencében a kertészeti tájhasznosítási formák oly karakteresek, hogy elkülönítésük mindenképpen indokolt.)

Hogyan lehet tájtípusok sajátosságát feltárni? Egyáltalán szabad-e tájtípusok szerinti felosztásban egy rendkívül összetett, sokrétű tevékenységről, a tájrendezésről írni? Az egyes tájtípusok kialakulásáról kifejtettek alapján igen, illetve a tájrendezési elvek érzékeltethetősége érdekében így célszerű.

Adott tájegység monográfiájának elkészítésekor bármilyen tájtípusonkénti beosztás erőltetettnek tűnne. Az országban kialakult tájszerkezet bemutatása, a tendenciák elemzése és a tájfejlesztési lehetőségek vázolása csak általánosításokkal végezhető el. Jóllehet a konkrét példáktól eltekinteni nem lehet, és az nem is cél.

A tájegységek vagy tájtípusok fejlődéstörténetét csak időrendi sorrendben szabad vizsgálni. Mettől? Visszatekinteni a mai tájhasználati formák kialakulásának időpontja, másrészt az összehasonlíthatóság miatt – a gazdasági változások mértékétől függően – az utóbbi két-három évtizedig, illetve a statisztikai adatok szerint a II. világháború előtti utolsó „normálévig”, 1935-ig „kötelező”. Az azt megelőző időszakra vonatkozóan – a feladat jellegétől függően – érdemes. A tájrendezési tervek készítésekor visszatekinteni hitelesen, számszerűsíthetőn a XIX. század végétől, térképileg pedig 200–250 évvel ezelőttiig lehet.

Összefoglalóan megállapítható, hogy a tájalakítás első szakaszában a tájháztartásban változások csak lokális jelleggel következtek be, a biológiai teljesítőképesség túlsúlya a keletkezett kárhatásokat eltompította. A második szakaszra a kárhatások mennyiségi növekedése, ennek megfelelően a hatások regionális mértéke jellemző. A harmadik szakaszban a tájháztartásra gyakorolt társadalmi hatások minőségi változáson mentek át, a befolyásolás kontinentális, sőt globális méretűvé vált; a bioszféra olyan nooszférává alakult át, amelyben a „noosz" kevésbé érvényesült.

Tájhasználat változása a számok tükrében

Az ember a táj potenciális adottságainak kihasználása érdekében környezetét folyamatosan alakítja. Mindenféle beavatkozás közvetlenül vagy közvetve hat az egyes elemekre, elemegyüttesekre. A tájszerkezet, a tájháztartás, a tájkép ezért állandóan változik. A tájnak éppen a változások, a mindenkori társadalom megnyilvánulásainak tükrözése az egyik legfőbb ismérve. A folyamatokat, a változásokat, a rendkívül összetett hatásokat csak részletezetten lehetne bemutatni.

Az ember a mindenkori pillanatnyi érdekei és a technikai eszközei szerint hasznosítja környezetét, alakítja a tájat. A tájhasználat milyenségét és intenzitását a művelési ágak aránya tükrözi.

A tájhasználat változása egyértelműen jelzi a tájalakulási tendenciákat. A változás arányainak, mértékének kimutatása pedig elősegíti az adott település, településcsoport, tájegység objektív megítélését, a kialakult állapot megértését, az ökológiai hatások érvényesülésének okait.

Magától értetődő módon a művelési ágak arányának és változásának ismerete a tájökológiai hatások okaira nem minden esetben ad választ. Mégis, a tendenciák megbecsülését igen jól segíti.

A tájalakulás-történeti változásokat hitelesen és valamennyi településre egyaránt alkalmazható módon a XIX. század második felétől tudjuk nyomon követni. A múlt század végétől készültek ugyanis az első településenkénti, ún. településsoros kimutatások, amelyekben a közigazgatási terület egészére művelési ágankénti, valamint erdő és művelés alól kivett bontásban szerepelnek a számértékek.

A mai állapot kialakításában, valamint a főbb tendenciák érvényesülésében az utolsó évszázad meghatározó. A tájváltozást a különböző időszakok, évek művelési ágankénti és felületszerű összehasonlításával célszerű áttekinteni, és így viszonyítási alapot létrehozni. Az ország egész területére településsorosan 1985 óta állnak rendelkezésre az adatok.

A statisztikai adatok megbízhatósága vitatható. Ismeretes “statisztikai szőlő”, a “statisztikai szántó” fogalom. Mindkettő a valóságban már felhagyott, de a statisztikai nyilvántartásban még szerepelő értékekre vonatkozik. A terület nagyságát, az eltérés okát, a változás pontos idejét általában nehéz megállapítani.

A tényleges és a statisztikai adatok közötti eltérésnek oka lehetett

  • a tényleges változások követésének hosszabb átfutási ideje,

  • az adatok valamilyen kényszerítő ok miatti “megszépítése”, vagy

  • a területhasználat szankcionálása, sújtása, adott művelési ág többlet terhelése magasabb adó vagy beszolgáltatás miatti hamis adatszolgáltatás.

Mindenesetre az ország földterületéről ezt az egyetlen hivatalos nyilvántartást – a feltételezett pontatlanságok ellenére – kiindulási adatnak kell tekinteni.

A művelési ágak, az erdő, a nádas és a művelésből kivett területek (továbbiakban: kivett) arányának változására szolgáljon Tihany (8. táblázat) és Esztergom (9. táblázat) példája.

8. táblázat - Tihany településsoros területi adatai hektárban (KbH)

Szántó

Kert, gyümölcs

Szőlő

Rét

Legelő

Mg. tér. Összesen

Erdő

Nádas

Kivett

Összes terület

1895

412

21

13

144

380

970

84

19

1645

2718

1913

493

10

12

170

378

1063

85

18

1589

2735

1935

432

21

50

163

340

1006

128

25

1565

2724

1962

309

98

48

172

261

888

192

10

1643

2733

1971

343

48

75

283

222

842

190

21

1680

2733

1984

139

142

130

283

*

694

856

116

1667

273


*19S4-hpn a rét és a leaelő összevonásra került

9. táblázat - Esztergom város településsoros adatai hektárban (KSH)

Szántó

Kert, gyümölcs

Szőlő

Rét

Legelő

Mg. tér. Összesen

Erdő

Nádas

Kivett

Összes terület

1895

3174

82

910

384

1376

5926

227

5

3

1085

9289

1913

2945

94

1064

424

1143

5670

228

3

2

1191

9146

1935

3205

88

634

378

1148

5453

243

6

2

1182

9073

1962

2387

88

443

361

775

4054

223

1

11

2783

9079

1971

2394

486

456

358

467

4161

231

8

10

2698

9187

1984

2014

664

189

821

*

3688

229

1

3

3206

9188


*1984-ben a rét és a legelő összevonásra került

A változás mértékének bemutatásakor a százalékos megjelenítés kifejezőbb, ezért kerültek az értékek átszámításra.

Az adatokból látható, hogy Tihany térségében az utóbbi évszázadban

  • a közigazgatási terület nem változott,

  • a szántó folyamatosan és jelentősen, 15,1%-ról 5,0%-ra csökkent,

  • a kert, gyümölcsös többszörösére, 0,7%-ról 5,1%-ra nőtt,

  • a szőlő művelési ág igen jelentősen, 0,4%-ról 4,7%-ra nőtt,

  • a rét és a legelő folyamatosan, 19,2%-ról 10,3%-ra csökkent,

  • a mezőgazdasági összterület 35,6%-ról 25,3%-ra csökkent,

  • az erdő háromszorosára, 3,0%-ról 9,3%-ra nőtt,

  • a nádas 0,7%-ról 4,2%-ra nőtt,

  • a kivett nagyságrendileg nem változott (60,5%-ról 60,9%-a módosult).

A változásoknál fel kell a figyelmet hívni, hogy a vízfelület a statisztikai nyilvántartásban művelés alól kivettnek minősül. A nagyarányú beépítéseket, a belterület növekedését a vízfelület csökkenése “kiegyenlítette”.

Esztergom közigazgatási területén az utóbbi évszázadban

  • a szántó 34,2%-ról fokozatosan 21,9%-ra csökkent,

  • a kert, gyümölcsös 0,9%-ról ugrásszerűen 7,2%-ra nőtt,

  • a szőlő művelési ág 9,8%-ról 2,05%-ra csökkent,

  • a rét és a legelő 18,9%-ról 8,9%-ra csökkent

  • az erdő szinte változatlan maradt (24,5%-ról 24,9%-ra nőtt),

  • a kivett terület ugrásszerűen, 11,7%-ról 34,9%-ra növekedett.

Az egyes települések mellett tájegységek tájalakulási tendenciáit is célszerű megállapítani. A tervezett Dunai Nemzeti Park és térsége vizsgálata során a szigetközi Duna-tájban feltártuk a tájváltozási tendenciákat (95. ábra).

95. ábra - A művelési ágak megoszlása Szigetközben

A művelési ágak megoszlása Szigetközben


A százalékos arányok – függetlenül a közigazgatási határoktól – egyértelműen kifejezik a tájökológiai, a tájszerkezeti és a tájképi változásokat.

A tervezett nemzeti park vizsgált térségében, amely nyugat felé a Hanságig és a Duna mentén Gönyüig terjed (96. ábra), a szántók aránya magas. A tájszerkezetet és a változásokat az erdő-mező megoszlás karakteresen tükrözi.

96. ábra - Szigetköz és térsége (vizsgált terület a tervezett Dunai Nemzeti Parkhoz)

Szigetköz és térsége (vizsgált terület a tervezett Dunai Nemzeti Parkhoz)


A szántó, az erdő és a kivett változást részletesebben is bemutatom. A vizsgált térségben a szántó területe 60%-ról átlagosan 55%-ra csökkent (97. ábra).

97. ábra - Művelési ág változások Szigetköz és térségében

Művelési ág változások Szigetköz és térségében


Szántó

A szigetközi térségben a “legfelszántottabb” községekhez, amelyekben a szántó művelési ág aránya 1895-ben 70% feletti volt (alfabetikus sorrendben) Abda (70,7), Bezenye (75,0), Darnózseli (82,6), Dunaszentpál (75,3), Győrladamér (74,2), Gyönújfalu (78,7), Hegyeshalom (75,3), Levél (92,2!) Mecsér (74,3), Öttevény (76,0), és Rajka (78,6) tartoztak. Egy évszázaddal később, 1992-ben hasonlóan magas szántó arány Bezenye (71,7), Darnózseli (78,3), Halászi (75,2), Kimle (70,5), Máriakálnok (72,6), Mecsér (71,7), Öttevény (82,2), Piski (80,6) és Vámosszabadi (74,3) településekben volt. A felsorolásból látható, hogy száz év alatt Bezenye, Darnózseli, Mecsér és Öttevény határa, tájszerkezeti aránya lényegesen nem változott.

A mezőgazdasági összterület ezen időszak alatt 80%-ról átlagosan 64,5%-ra csökkent. A szántók arányának változása viszont nem utal a táblaméretekre. A táblák méretének növelése a fásítások, a "nedvesek", a csenderesek stb. eltávolítását és a tájjelleg változását okozta.

Erdő

A XIX. század végéig a termésmennyiség növelésének elterjedt módja a termesztésbe vont felület növelése volt. A szántóföldi növénytermesztést az 1885-től megkezdett Duna-szabályozási munkálatok segítették. Az erdők aránya ezért alacsony volt, s az is az ártérre, a későbbi hullámtérre szorult. Az erdő aránya az intenzíven hasznosított agrártérségben száz év alatt 10%-ról csak 14%-ra növekedett. Eltérés is adódott, amelyet a következő változások példáznak.

Az erdő aránya

  • Dunakilitin 0,6%-ról 9,2%-ra,

  • Gönyűn 3,6%-ról 50,5%-ra,

  • Hegyeshalomban 3,8%-ról 17,2%-ra,

  • Kisbodakon 18,1%-ról 45,2%-ra,

  • Lébénymiklóson 3,0%-ról 28,1%-ra emelkedett.

Művelés alól kivett terület

A tájváltozást a művelés alól kivett terület aránya egyértelműen kifejezi. Szigetköz térségében is megtévesztésre adhat okot, hogy a művelés alól kivett területbe nem csak a beépített, a belterületbe vont felületek, hanem a vízfelületek is hozzátartoznak. A kivett terület aránya 100 év alatt átlagosan megduplázódott, azaz 10%-ról 20%-ra emelkedett.

Rendkívül nagy, a 30%-ot meghaladó (1992) a művelés alól kivett területek aránya Dunakiliti (36,2), Dunasziget (87,6! – a nagy vízfelületi arány miatt) és Vének (42,1) községekben. A kivett terület a száz év előttinek mintegy

  • hétszerese Győriújfalu és Dunaremetén,

  • hatszorosa Dunaszigeten és Győrben,

  • négyszerese Hegyeshalomban.

A kivett területek aránya Győr és Mosonmagyaróvár városok közelében fekvő településeknél lényegesen nagyobb ütemű volt, mint a nagyvárosoktól távolabb fekvőkben.

A Duna–Tisza közén a tájváltozásokat többféle területi lehatárolásban vizsgáltuk. A megyénkénti változáson túlmenően külön-külön foglalkoztunk a Duna és a Tisza mente, valamint a Homokhátság “vízpótlás”-határos ún. dunai és tiszai oldalra eső területeinek változásaival (98. ábra).

98. ábra - Környezeti kategóriák és a tervezett beruházási körzetek lehatárolása. Megjegyzés: A Hátság „dunai oldalát” a D–1, D–2, D–3 és D–4, a „tiszai” oldalát a T–1, T–2, T–3, T–4 és T–5 jelű területek jelentik

Környezeti kategóriák és a tervezett beruházási körzetek lehatárolása. Megjegyzés: A Hátság „dunai oldalát” a D–1, D–2, D–3 és D–4, a „tiszai” oldalát a T–1, T–2, T–3, T–4 és T–5 jelű területek jelentik


A megyékre vonatkozó számértékek az adott megyének csak a Duna–Tisza közi településeire vonatkoznak. Bács–Kiskun megye az egyetlen, amelynek teljes területe a vizsgált térségbe esett. Bács-Kiskun megyére a művelési ágak változását hektárban a 10. táblázat, százalékosan a 11. táblázat, grafikusan pedig a 99. és a 100. ábrák teszik szemléletessé. A leírt száz éves változás alakulása, a tájváltozás mértéke így még inkább követhetővé válik.

10. táblázat - Művelési ágak változása Bács-Kiskun megyében 1895 és 1994 között (ha)

Szántó

Kert, gyümölcs

Szőlő

Rét

Legelő

Erdő

Nádas

Kivett

420 601

4 197

21 150

79496

167667

61 269

13878

45 170

444010

3 990

44817

84 721

124 158

48214

10834

51 962

455 703

23377

44824

77247

115367

61 485

7687

50367

434912

15620

53094

50940

105 540

83 202

5889

74428

412625

24568

61 826

40210

99545

95 581

6030

75722

363 408

27291

46084

142977

1 002

125621

7050

79818

430417

11 105

36427

33091

126221

133217

6994

93 178


11. táblázat - Művelési ágak változása Bács-Kiskun megyében 1985 és 1994 között (%)

Szántó

Kert, gyümölcs %

Szőlő %

Rét %

Legelő %

Erdő %

Nádas %

Kivett %

51,71

0,52

2,60

9,77

20,61

7,53

1,71

5,55

54,63

0,49

5,51

10,42

15,28

5,93

1,33

6,39

54,51

2,80

5,36

9,24

13,80

7,35

0,92

6,02

52,80

1,90

6,45

6,18

12,81

10,10

0,72

9,04

50,56

3,01

7,58

4,93

12,20

11,71

0,74

9,28

45,81

3,44

5,81

4,52

13,50

15,84

0,89

10,06

49,44

1,28

4,18

3,80

14,50

15,30

0,80

10,70


99. ábra - Művelési ágak változása Bács-Kiskun megyében 1895 és 1994 között hektárban (Csemez‑Madarassy‑Balogh‑Tőkei, 1996., 3. melléklet)

Művelési ágak változása Bács-Kiskun megyében 1895 és 1994 között hektárban (Csemez‑Madarassy‑Balogh‑Tőkei, 1996., 3. melléklet)


100. ábra - Művelési ágak változása Bács-Kiskun megyében 1895 és 1994 között százalékosan (Csemez‑Madarassy‑Balogh‑Tőkei, 1996., 3. melléklet)

Művelési ágak változása Bács-Kiskun megyében 1895 és 1994 között százalékosan (Csemez‑Madarassy‑Balogh‑Tőkei, 1996., 3. melléklet)


A Duna–Tisza közén a művelési ágak az 1895 és 1994 közötti időszakban a vízpótlási beruházási körzetek szerint és az érintett megyéknek térségre eső részén a következő módon alakultak.

Szántó

Az országosan jelentős mértékű csökkenés ellenére a mezőgazdaságilag intenzíven hasznosított térségben a szántó művelési ág változása csekély mértékű volt.

  • Baranya megyében a szántó a Margitta-szigeti meliorációs munkálatok következtében 45%-ról 61%-ra nőtt.

  • Bács-Kiskun megyében a szántó az országos tendenciáktól eltérően minimális mértékben, 51,7%-ról „csak” 49,4%-ra csökkent.

  • Csongrád megyében az elmúlt évszázadban a szántó aránya – minimális ingadozás ellenére – gyakorlatilag változatlan maradt (50%).

  • Pest megyében a szántó aránya 57,7%-ról 48,6%-ra csökkent.

  • A Duna mentén a szántó aránya minimálisan, 53,3%-ról 51,7%-ra csökkent.

  • A Tisza mentén a szántó szintén csökkent (48,9%-ról 40,8%-ra).

  • A Hátság dunai oldalán a csökkenés jelentős volt (53,3%-ról 40,8%-ra).

  • A Hátság tiszai oldalán a szántó 63,2%-ról 53,8%-ra csökkent.

A rét, a legelő, az erdő és a művelés alól kivett terület hasonló jellegű ismertetését a 2. melléklet tartalmazza. (A kert, a gyümölcsös, a szőlő, a nádas és a halastó változását nem részleteztem.)

Az ország földterületét művelési ágak szerinti megoszlásban a 12. táblázat, százalékosan a 101. ábra tartalmazza. Az országos változást, a tájalakulási trendet is jelzi a 101. ábra.

12. táblázat - Az ország földterületének megoszlása művelési ágak szerint hektárban (KSH, 1995)

Egység 1000 ha

Szántó

Kert

Gyiim.

Szőlő

Gyep

Mg.-i terület

Erdő

Nádas

Termőterület

Kivett terület

Összes

1895 „régi”

12030,1

375,7

281,3

6525,6

19212,7

7475,5

80,9

26 769,1

1 334,7

28 103,8

1 895 „mai”

5 103,0

95,0

175,0

2 065,7

7438,7

1 190,8

48,5

8 678,0

527,7

9205,7

1913 „régi”

12833,7

378,8

303,1

5 933,9

19449,5

7 280,2

54,3

26 784,0

1 443,5

28 227,5

1913 „mai”

5 577,6

97,5

214,7

1 682,9

7572,7

1 096,2

29,3

8 698,2

567,6

9 265,8

1935

5 601,1

113,9

206,8

1 644,4

7 566,2

1 099,2

32,0

8 697,4

603,1

9 300,5

1962

5 135,2

268,2

219,2

1 390,3

7012,7

1 367,6

28,5

8 408,8

894,3

9303,1

1970

5 046,2

3)7,9

229,7

í 281,3

6 075, T

I 470,7

32,3

8378,1

925,1

9 303,2

1986

4 704,9

237,6

147,4

1 233,7

6 523,6

1 659,2

66,4

8 249,2

1 054,0

9303,2

1995

4715,9

184,6

131,3

1 148,0

6 1 79,3

1 762,9

68,3

8010,5

1 292,5

9 303,0


101. ábra - Az ország földterületének megoszlása művelési ágak szerint (KSH)

Az ország földterületének megoszlása művelési ágak szerint (KSH)


Az utóbbi évszázadban bekövetkezett és adatszerűen is jól követhető változásokon túlmenően gyakran szükség van az elmúlt 1000, 1100 vagy 2000 éves változások áttekintésére is. A becsült adatokat az ország egészére (Horváth, 1996), illetve Óbudára vonatkoztatva is áttekintjük.

A római korban a birodalom Kárpát-medencei, elsősorban Pannónia tartományra eső részében a művelt felületek nagyságát 40%-ra, az erdővel borított felületeket 37%-ra és a mocsarakat valamint a pusztákat 23%-ra becsülik. A honfoglalás idején a puszta és a művelt terület 33%-os, az erdősültség 42%-os, a víz és mocsár felület 25%-os arányú lehetett. A török megszállás, a mohácsi csata előtt az ország területének 45%-a művelt, 32%-a erdő és 23%-a vízborított, mocsaras volt. A XVIII. század végére az ország területének felét (50 %) művelték, az erdő 27%, a víz és a puszta 23% volt. A millennium idejére a mezőgazdasági területek aránya 81%, az erdők 13%, a beépített és vízjárta területé 6% lett. Újabb 100 évvel később, napjainkban az ország 69%-a mezőgazdasági hasznosítású, 18%-a erdősült és 13%-a a művelésből kivett terület.

A háromféle területhasználati mód megkülönböztetésében a római kortól napjainkig finom különbség van:

  • A „művelt” (a puszta és a valóban művelt) terület a múlt század végére válik mezőgazdasági területté.

  • A víz, vízjárta, mocsár kategóriától a beépített terület csak a XIX században különült el.

  • Az erdő az „egységes” jelölési módja ellenére a római korban, a honfoglalás idején, sőt később sem jelentett csak zárt állományt, az a ligeteket, a nyílt erdőket is magába foglalta.

A becsült adatok ellenére a méretek és a tendencia egyértelmű:

  • a művelt terület a honfoglalástól az első világháborúig folyamatosan növekedett,

  • az erdő a honfoglalástól Trianonig folyamatosan csökkent, azóta emelkedik.

A művelési ágak, területhasználatok nagyságának és százalékos megoszlásának ismerete a tájjelleg megállapításához elegendő. A tájrendezési tervek készítésénél azonban az egyes területhasználatok, művelési ágak helyére, térképi megjelölésére is szükség van, illetve lenne.

Az egykori Óbuda, a mai III. kerület kétezer éves változását térképek felhasználásával lehet szemléletessé tenni. A kiválasztott térképeket méretarányban és tartalomban is hasonló “szintre” kellett hozni. A lekicsinyített és a felnagyított térképeket 1:25 000 méretarányban egységesítettük.

Felhasznált térképek:

  1. Római kor. (Forrás: Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig, Akadémia kiadó, 1973, Méretarány: 1 : 50 000)

  2. Középkor. (Forrás: Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején. Budapest Főváros Tanácsa, 1973. Középkori települések Budapest területén, Méretarány: 1 : 50 000)

  3. I. katonai (Josefiánus) felmérés: 1783. (Forrás: Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtára. Theil des Pester Comitates XIV. Section 19 és 20. Méretarány: 1 : 28 800)

  4. Buda és Pesth környéke, 1828. (Forrás: K.u.K. Kriegsarchív, Wien, Glh. 76/1 Sect 1. Col III. és IV.; Sect 2. Col III. és IV. Méretarány: 1 : 14 400)

  5. Königreich Ungarn, 1870 Verwaltungsgebiet Pest Ofen Comitat Pest Pilis. (Forrás: Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtára. K.u.K. Kriegsarchiv, Wien, Section 49. és 50. Colonne XXXII.)

  6. Budapest és Pilisvörösvár, 1922. (Forrás: Országos Széchenyi Könyvtár Térképtára. Méretarány: 1 : 25 000)

  7. Topográfiai térkép, 1951. (Forrás: Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtára. Méretarány: 1 : 25 000)

  8. Topográfiai térkép, 1963. (Forrás: Országos Földmérésügyi és Térképészeti Hivatal. Méretarány: 1 : 10 000)

  9. Topográfiai térkép, 1990. (Forrás: Országos Földmérésügyi és Térképészeti Hivatal. Méretarány: 1 : 10 000)

Az 1983-as állapotú topográfiai térképet (65–124, 65–144, 65–231, 65–142, 65–213, 65–233) a jelenlegi adatok szerint egészítettük ki.

Az egyes időszakokat a 102. ábrán térkép-vázlatokon mutatom be. A koronkénti területhasználat a 103. ábrán látható. Az egyes korok közötti változások aszerint, hogy miből mi lett, nyomon követhetők, kimutathatók.

102. ábra - Területhasználat az egyes időszakokban Óbuda térségében (Csemez‑Csillik‑Kollányi‑Prajczer, 1991., p. 87.)

Területhasználat az egyes időszakokban Óbuda térségében (Csemez‑Csillik‑Kollányi‑Prajczer, 1991., p. 87.)


103. ábra - Területhasználat koronként Óbudán és térségében (Csemez‑Csillik‑Kollányi‑Prajczer, 1991., p. 129.)

Területhasználat koronként Óbudán és térségében (Csemez‑Csillik‑Kollányi‑Prajczer, 1991., p. 129.)


Az azonos szintre hozás nélkül – vagy korabeli térkép hiányában – az összehasonlítás csak formálisan lehetséges. A szigetközi táj változásának példáján látható, hogy az egyes térképek szintre hozás nélkül csak bizonyos szempontok megállapítására elégségesek.

Az Aquincumot Carnuntummal összekötő római limes út Ad Flexumnál (Mosonmagyaróvár) ágazott ketté (104. ábra). Az egyik nyomvonalat Rajka felé a Dunával párhuzamosan, a másikat a Lajtától északra építették. A nyomvonal Mogrovits térképén jól látható.

104. ábra - Modrovits J. térképe a Carmuntum és Adl Flexum között rómia limes útról (Visy, 1989., p. 40.)

Modrovits J. térképe a Carmuntum és Adl Flexum között rómia limes útról (Visy, 1989., p. 40.)


A Szigetköz és Csallóköz XVII. század közepi ábrázolása (105. ábra) csak a városok és a Duna-ágak elhelyezkedésének felismerését teszik lehetővé.

105. ábra - Plan über die grosse und kleine Schütt Insel (1964) (Hadtörténeti Térképtár, B.X a. 674/5)

Plan über die grosse und kleine Schütt Insel (1964) (Hadtörténeti Térképtár, B.X a. 674/5)


A szabályozás előtti „rendezetlen Duna kiváló élőhely volt. A számos holtág – hódduna – kitűnő halászhelyet jelentett. A Duna legértékesebb hala, a viza a folyamszabályozás és a gőzhajózás megkezdése előtt Pozsonyig felúszott. A rómaiaktól a szabályozásig „a Pozsony-Buda közötti hajóforgalom a Kis-Dunán bonyolódott le, mert az sokkal könnyebben hajózható volt, mint a zátonyos, tekervényes Nagy-Duna” (106. ábra). A szabályozásokat követően azonban a vízvilág megváltozott (107. ábra).

106. ábra - Rajka és Püski közötti részlet Hummitzsch: Panorama von Wien bis Pesth munkájáról (Wien, Peter Rohrmann k. K. Hof-Buchändler)

Rajka és Püski közötti részlet Hummitzsch: Panorama von Wien bis Pesth munkájáról (Wien, Peter Rohrmann k. K. Hof-Buchändler)


107. ábra - A Duna medre a szabályozás után

A Duna medre a szabályozás után


Összegezve megállapítható, hogy a területhasználat számszerűsítésével a tájalakulási tendenciák jellemezhetők. A konkrét helyek, a mély fekvésű, vízborított felületek, a domboldalak, a völgyek változásának nyomon-követéséhez térképek szükségesek. Az áttekintést minden korabeli térkép segíti. Az egyes tájegységek, térségek, táblák, tagok, vízfolyások felületszerű változását viszont csak az azonos vagy hasonló jellegű, méretarányú, tartalmú térképek teszik lehetővé.

Dinamikusan fejlődő és hanyatló térségek

Hazánk településhálózata sajátos "rendellenességet" mutat a nyugat-európaihoz viszonyítottan. A sajátosságok megmutatkoznak

  • a városok közötti különbözőségekben,

  • az aprófalvas térségekben,

  • a tanyarendszer kialakulásában.

Dinamikusan fejlődő térségek

A kétmilliós főváros és a 200 ezer fős városok (pl. Debrecen, Miskolc) között nincsenek, nem alakultak ki 500–800 ezres nagyvárosok. A főváros túlzottan felértékelődött, itt él az ország lakosságának közel egyötöde, a budapesti agglomerációban pedig csaknem egyharmada. A főváros dinamizmusát Óbuda és térsége változása jól mutatja (108. ábra).

108. ábra - Tájalakulás Óbuda térségében (Csemez‑Csillik‑Kollányi‑Prajczer, 1991., pp. 95–99.)

Tájalakulás Óbuda térségében (Csemez‑Csillik‑Kollányi‑Prajczer, 1991., pp. 95–99.)


A népesség száma Budapesten és a többi városokban folyamatosan növekedett, a községekben csökkent (109. ábra). (A népesség arányát az 1995. évi január 1-jei közigazgatási beosztás szerint vettük figyelembe.)

A megyeszékhelyek jelentik a második központi szerepkörű települési szintet. A megyei városokban hasonló jelenségek játszódnak le, mint a fővárosban és térségében, csak eltérő időbeni és térbeli – elsősorban belterület-növeléssel járó terjeszkedési – intenzitással.

A dinamikusan fejlődő térségek másik nagy csoportját az üdülőhelyek, az üdülőkörzetek, az üdülőtájak jelentik. A Balaton és a Velencei-tó térsége sajnálatosan több vonatkozásban "vezet".

A dinamikusan fejlődő térségekben

  • a városkörnyék folytonosan és nagy mértékben változik,

  • a parcellázások, a beépítések gyorsan haladnak,

  • a városi, az urbánus hatások gyors terjedése miatt ökológiai kiegyenlítő felületek szűnnek meg,

  • a zöldfolyosók kialakítására nem marad hely,

  • a kondicionáló bel- és külterületi zöldfelületi rendszer feltételeinek biztosítása elmarad,

  • a tájkép nagy mértékben megváltozik.

Hanyatló térségek

A dinamikusan fejlődő térségekkel ellentétes jelenségek érvényesülnek a hanyatlóknál. Ide elsősorban az aprófalvas régiók, valamint határmenti térségek tartoznak. A hanyatló térségekben

  • a település-, a tájszerkezet évtizedek óta keveset változott,

  • az elnéptelenedés miatt felhagyott kertek, megüresedő házak vannak,

  • a cigány lakosság aránya rohamosan növekszik,

  • az infrastrukturális hálózatok kiépítettségi szintje elmaradott,

  • a táji adottságok építési jellegű befolyásoltsága kis mértékű,

  • az ökológiai kiegyenlítő hatású felületek nagyobb arányban maradtak meg (nem érdemes, nincs miért megszüntetni),

  • a tájkép alig, illetve fokozatosan vagy csak kis mértékben változott.

A hanyatló települések üdülési célú "felfedezése" esetén az épületek állagának további romlása megszűnik. Az elnéptelenedés viszont folytatódik. A gyakran emlegetett, értelmiségi üdülő faluvá vált Vérteskozmán 1996 elején mindössze hét házban éltek állandó jelleggel.

Az ország eltérő adottságú részeinek összehasonlítására, a dinamikus fejlődés vagy a hanyatlás megállapítására számtalan lehetőség kínálkozik. A térségek egymáshoz viszonyítására, az adottságok és a fejlettségi szintek érzékeltetésére hat szempontot választottam:

  • Az egy hektár földterület átlagos aranykorona értéke a mezőgazdasági hasznosíthatóságot befolyásolja (110. ábra).

  • A mezőgazdasági aktív keresők százalékos megoszlása az ország egyes térségei közötti jelentős eltéréseket tükröz (111. ábra).

  • Az iskolai végzettséget az átlagos osztályszám fejezi ki (112. ábra).

  • A gazdasági lehetőségeket az egy lakosra jutó jövedelem területi megoszlása jól érzékelteti (113. ábra).

  • Az önkormányzatok személyi jövedelemadó bevétele a kistérségek "elmaradottsági" szintjét fejezi ki (114. ábra).

  • Az infrastrukturális helyzetet a telefon és a vezetékes hálózatba bekapcsolt lakások aránya egyértelműen jelzi (115. ábra).

  • A személygépkocsi állomány száma, illetve területi megoszlása a lakosság tényleges anyagi helyzetére, teljesítőképességére utal (116. ábra).

109. ábra - A népesség százalékos aránya városokban és községekben (KSH, 1995.)

A népesség százalékos aránya városokban és községekben (KSH, 1995.)


110. ábra - Egy hektár szántó átlagos aranykorona értéke (KSH, 1995.)

Egy hektár szántó átlagos aranykorona értéke (KSH, 1995.)


111. ábra - Mezőgazdasági aktív keresők aránya (KSH, 1995.)

Mezőgazdasági aktív keresők aránya (KSH, 1995.)


112. ábra - A 7-x éves népesség által végzett átlagos osztályszám (KSH, 1995.)

A 7-x éves népesség által végzett átlagos osztályszám (KSH, 1995.)


113. ábra - A településen befizetett SZJA nagysága területegységenként

A településen befizetett SZJA nagysága területegységenként


114. ábra - Önkormányzatok személyi jövedelemadó bevétele 1996-ban

Önkormányzatok személyi jövedelemadó bevétele 1996-ban


115. ábra - A közözemi vízhálózatba bekapcsolt lakások aránya százalékban (KSH, 1995.)

A közözemi vízhálózatba bekapcsolt lakások aránya százalékban (KSH, 1995.)


116. ábra - Az ezer lakosra jutó személygépkocsik száma (KSH, 1995.)

Az ezer lakosra jutó személygépkocsik száma (KSH, 1995.)


Az aktív keresők gazdasági ág szerinti megoszlása a foglalkozás szerinti tájhasználati kötődést is kifejezi (117. ábra). A mező- és az erdőgazdaságban foglalkozók számának rohamos csökkenésével párhuzamosan az üdülő népesség emelkedése figyelhető meg, növekszik az igény az előnyös természeti elemek túlsúlyával jellemezhető térségek iránt.

117. ábra - Az aktív keresők megoszlása gazdasági ágak szerint (KSH, 1995.)

Az aktív keresők megoszlása gazdasági ágak szerint (KSH, 1995.)


Az aktív keresők száma Magyarországon 1900-tól (2 841 273 fő) 1980-ig fokozatosan emelkedett (5 068 840 kereső). A keresők gazdasági ágak szerinti megoszlásában jelentős változások mutatkoznak. 1900-tól 1990-ig

  • a mező- és az erdőgazdaságban (primer szektor) dolgozóké 61,1%-ról 15,4%-ra csökkent,

  • az iparban foglalkoztatottak (szekunder szektor) aránya 14,9%-ról 38,1%-ra emelkedett,

  • a szolgáltatásban (tercier szektor) 24,0%-ról 46,5%-ra növekedett.

Az aktív keresők gazdasági ágak szerinti megoszlásának változása, valamint a lakosság városokba tömörülése miatt növekszik a művelés alól kivont területek aránya.

A művelés alól kivett terület sokoldalú hasznosítása

Hazánk összes földterületének 13,89%-a művelés alól kivett terület (1995. január 1.). Az ország közel 1/7-nyi részét kitevő felületet gyakran azonosítják a beépített belterülettel, a burkolt vagy a devasztált felületekkel.

  • A kivett terület valóban beépített?

  • A kivett területnek nincs termesztési értéke?

  • A kivett valóban biológiailag inaktív?

A kérdésekre először a statisztikai adatok ismeretében kívánok válaszolni.

Magyarország az európai országok közül a sűrűn lakottak közé tartozik (114 fő/km2). A mezőgazdasági alaptevékenységben foglalkoztatott aktív népesség 9,5%-os aránya (1994-ben) jóval nagyobb, mint az európai országok többségében (13. táblázat). Ugyanakkor Ausztriában 4,8%, Franciaországban 4,3%, Németországban 4,0%, a Benelux államokban 1,5%, de Albániában 45,7%, Görögországban 22,0%. A mezőgazdasági népesség hányada fordítottan arányos az országok gazdasági fejlettségével!

13. táblázat - A mezőgazdasági termesztéssel foglalkozók százalékos aránya egyes európai országokban

Ország

T 980

1990

1994

Albánia

55,6

48,5

45,7

Ausztria

9,0

5,7

4,8

Bulgária

18,1

12,2

10,6

Belgium + Luxemburg

2,9

1,8

1,5

Csehszlovákia

13,3

9,3

8,7*

Dánia

7,3

4,7

3,9

Egyesült Királyság

2,6'

2,0

1,8

Finnország

12,0

8,1

6,9

Franciaország

8,6

5,2

4,3

Görögország

30,9

24,2

22,0

Hollandia

5,5

3,7

3,1

Írország

1 fi, fg

13,6

11,9

Jugoszlávia

32,3

21,7

-

Lengyelország

28,5

20,8

18,2

Magyarország

18,2

11,5

9,5

Németország

6,9

4,7

4,0

Norvégia

8,3

5,2

4,3

Olaszország

12,0

7,1

5,7

Portugália

25,6

16,3

1 3,6

Románia

30,5

20,2

17,1

Spanyolország

17,1

10,7

8,9

Svájc

6,2

4,1

3,4

Svédország

5,7

3,8

3,3


*1992-esadat

Hazánk a világ legnagyobb arányú, mintegy 70%-os mezőgazdasági területtel rendelkező, és Dánia után (60,3%) a második „legfelszántottabb” (54,3%) országa (1988. évi FAO évkönyv). A szántók területe csökkent, de egyes kistájakon még mindig igen magas (118. ábra). A földellátottság mértékét kifejező 100 lakosra jutó 61 hektárnyi mezőgazdasági terület nagysága alapján hazánk így is a „kedvezőbb” adottságú országok közé sorolható.

118. ábra - A szántó aránya a természeti tájak területében (Ferencsik‑Tirczka, 1996.)

A szántó aránya a természeti tájak területében (Ferencsik‑Tirczka, 1996.)


1962 és 1989 között évente 20 ezer hektárt elérő területet vontak ki a mezőgazdasági termelésből. A kivonásra ipari, bányászati, erdőtelepítési, vízügyi, út- és vasútépítési, község- és városfejlesztési céllal került sor (14. táblázat). A naponta átlagosan kivont 56 hektárnyi földterületen az ipari, a bányászati, az út és a vasúti, valamint a község- és városfejlesztési használat jelentős része biológiailag inaktív felületek létrejöttét eredményezte.

14. táblázat - A mezőgazdasági termelésből kivont terület felhasználása 1962 és 1989 között

Ipar, bányászat

Erdőtelepítés

Vízügyi létesítmény

Út, vasút

Község és városfejlesztés, egyéb

Összesen

hektár

40821

284870

67258

16290

65 796

475 035

százalék

8,6

60

14,2

3,4

13,8

100


Minket elsősorban a község- és városfejlesztési kivonások sorsa, megoszlása érdekel. Sajnálatosan a beépített, a burkolt, a roncsolt és ezért biológiailag inaktív, valamint a növényzettel tartósan fedett, azaz biológiailag aktív felületek megoszlását a statisztikai adatok nem tartalmazzák. Pedig az utóbbiak a lakosság

  • kondicionálását (komitatív hatások),

  • rekreációját, pihenését, valamint

  • kertészeti termesztését, élelmiszerellátását

is egyértelműen szolgálják.

Komitatív hatások

A zöldfelületek városszerkezeti, valamint környezetjavító (pormegkötő, szélfogó, páratartalmat növelő, árnyékot adó, zajcsökkentő) jelentősége, szerepe közismert. Az egyes növények fajtája, formája, kontúrja, habitusa, szín és illat hatása, tér- és tömegritmusa a pszichológiai kondicionálás alapja, elősegítője.

Rekreációs szerep

A városokban 21 180,5 ha (közhasználatú) zöldterület van, amelynek 1/3-a (7371,1 ha) a fővárosban található. A városi véderdők, parkerdők, pihenőerdők összterülete országosan 10 656,1 ha, amelynek közel a felét (4905,7 ha) Budapesten alakították ki (1993. dec. 31-i adat).

Kertészeti termesztési, élelmezési jelentőség

A Magyarországon évente és fejenként elfogyasztott 76 kg zöldség, 71 kg gyümölcs, 30 l bor (1989-es adat), valamint a dísznövények saját célú termesztésének jelentős részét és az értékesítésre kerülő egy részét a belterületi kertekben állítják elő. A fólia és az üveg alatti termesztést is széleskörűen a családi házak telkein folytatják.

Az ország földterületének – a korábbi nyilvántartások szerint – 91%-a külterületnek, 7%-a belterületnek és 2%-a zártkertnek minősült. A zártkerti földhasználat megszüntetésével és jelentős hányadának belterületbe vonásával az "egykori" zártkertek üdülési és/vagy termesztési rendeltetése nem sokat változott. Az ország lakosságának 97%-a a 7%-nyi belterületen (63%-a a városokban) él (1995. évi adat).

A környezeti ártalmakkal terhelt területen összezsúfolódva él, a szennyezett környezetben pihen, termel és termeszt élelmiszereket az ország lakosságának több mint a fele. A termesztéshez felhasznált növényvédő szerek mennyisége, tárolása, a csomagoló anyagok sorsa ellenőrizetlen. A családi házak pincéiben, a melléképületekben folytatott ipari tevékenység melléktermékei, gyakran veszélyes hulladékai ártalmatlanítás, újrahasznosítás nélkül szintén a talajba, a vizekbe, a levegőbe jutnak, közvetlenül az élővilágot és az embert károsítják.

Az ország területének 7%-án tehát óriási mértékű koncentrálódás ment végbe. Itt él, közlekedik és a hobby-kertészek jóvoltából termel, élelmiszereket termeszt 10,4 millió ember.

A kivett területek sokoldalú hasznosításával kapcsolatosan feltett kérdésekre visszatérve látható, hogy a kivett terület

  • NEM azonos a beépített területtel,

  • jelentős kertészeti termesztési célokat lát el és

  • biológiailag aktív felületeket is jelent.

A településeket karakteressé tevő zöldfelületekre, a kertészeti termesztést szolgáló kertekre és nem utolsó sorban a lakási, a termelési, a szolgáltatási és részben a rekreációs rendeltetésű művelés alól kivett terület többcélú, egyidejű hasznosítására – különösen a kárpótlásokat követően – sokkal nagyobb, jelentőségéhez méltó figyelmet kell(ene) fordítani.

A művelés alól kivett területek szabályozása

A dinamikusan fejlődő térségekben, a mindenkori városkörnyékeken a széttelepülési trend feltartóztathatatlanul folytatódik. A tájrendezési feladatok egyikét éppen a rendezetlenségek megszüntetése, a folyamat helyes mederbe terelése, kézben tartása jelenti. Ellenkező esetben konfliktusok, extrém esetek keletkeznek, amelyek kezelhetetlenné válnak. A művelés alóli kivonásokat követő bel- és külterületi, városkörnyéki anomáliák megszüntetésére, újabb tájhasználati, tájökológiai és környezetártalmi konfliktusok megelőzésére, illetve a meglévők lehetőség szerinti feloldása érdekében el kell érni

  • a művelés alól kivett területeken a biológiailag aktív felületek arányának országos szintű meghatározását,

  • a művelés alól kivett területeken a kertészeti termesztési volumen (gyümölcs, szőlő, zöldség, dísznövény) statisztikai kimutatását,

  • a művelés alól kivett területeken a termesztéshez felhasznált kemikáliák alkalmazási módjának ellenőrzését és a díjtalan szaktanácsadás országos szintű kezdeményezését,

  • a művelés alól ipari, bányászati, út- és vasútépítési céllal kivett területek mielőbbi rehabilitálásának előirányozását, a létesítmények tájba-illesztését,

  • a biológiai diverzitás fenntartása érdekében az ökológiai kiegyenlítő felületek, a nedves biotópok megóvására országos érvényű rendelet kidolgozását,

  • a művelés alól kivett külterületeken a használati, az építési szabályozás mielőbbi kidolgozását az ország "széttelepülésének", a művelési kötelezettség lejárta utáni beépítésének szabályozása érdekében.

A széttelepülés fejlődési trend, amelyet megakadályozni nem lehet, nem is lenne cél. A spontaneitásokat viszont gondos, előrelátó tervezéssel, tájtervezéssel meg lehet és meg kell szüntetni. A Dunakanyarba a 70-es évek közepén ellátogató német építész küldöttség előtt szégyenkezve mutattuk a „kutyaólakkal” beépített domboldalakat, és szinte büszkén a komoly – az akkori értelemben nagy – hétvégi házakat. Véleményük a mienkkel ellentétes volt. Szerintük a bódékkal nincsen "baj", mert azok könnyen átalakíthatók, megszüntethetők. A komoly nagy házakkal annál inkább, mert azok "örökre" csúfítják a tájképet. Nekik volt igazuk. Az új épületek lebontására ugyanis elvétve akad csak példa. Hévizen a védett területre a 80-as évek végén felhúzott étterem-együttes megszüntetése a ritkán előforduló esetek egyike. Azért lehetett eredményesen fellépni, mert a szakmai motiváció mellett megvolt a politikai is.

Tájismereti lehetőség

A hazai táj, a tájegységek változásának vizuális megítélésére a rendszeres felkeresés, bejárás kiválóan alkalmas. Megfelelő szervezéssel adott térségeket évente a hazai teljesítménytúrák keretében is fel lehet keresni. Az évenkénti, illetve a néhányéves változások a külterületi lakott helyek felhagyásával, a belterületek növekedésével egyaránt mérhetők.

Az 1980-ban kezdődő hazai teljesítménytúra mozgalom első rendezvényei a KINIZSI SZÁZAS, a GERECSE 50 voltak, amelyeket egy-két évvel később a ZEMPLÉN 50, a MECSEK 50, a PILIS 50, HEGYHÁT 50, a NYÍRSÉG 50 követett. A teljesítménytúrák szervezése olyannyira elterjedt, népszerűvé vált, hogy 1996-ban már nem volt az országnak olyan része, amelyet a 115 túra valamelyike ne érintett volna. A jól ismert hegyvidékek mellett az Alföldön is, így a Kiskunságban, a Tiszazúgban, a Hajdúságban, Abony, Jászberény, Martfű, Mályvád, Mártély, Nyíregyháza térségében, a Körösök mentén, a Csepel-szigeten, a Merzse környékén, a Mezőföldön rendeztek túrákat. A dombvidékiek közül Bia környéke, Göcsej, a Galga-mente, Gödöllő, a Zselic térsége, Tolna és Zala megye részei szerepeltek. A hegyvidékeket pedig keresztül szelték a különböző túra útvonalak. A szinte kivétel nélkül szombati napokon rendezett túrák némelyikén a résztvevők száma a 2000-et is meghaladja.

A hazai tájak megismerésén túlmenően, ne feledjük, hogy a túrázás viszonylag olcsó, különleges felszerelést nem igényel. A fizikai és a pszichés terhelés mellett a folytonosan változó aspektusokat is végig lehet követni a hófedte téli képtől az őszi lombszíneződésig. A honi tájak megismerésének, a tiszta levegőn való mozgásnak népszerűsítésére különösen nálunk van/lenne szükség. Abban az országban, ahol az öngyilkossági ráta a legmagasabb a világon (58 eset százezer lakosonként), ahol olyan magas az alkoholisták, a dohányosok, a depressziósok aránya, ahol olyan gyenge fizikumú az ifjúság, a rendszeres testedzésnek a túrák jó keretet adnak. A 25, 30, 50, sőt 75 és 100 kilométerek legyalogolása az ismeretszerzés mellett az „önkipróbálásnak” is kiváló formája. (Egyes sportágakban az olimpiai részvétel jogát nyugodt szívvel például a KINIZSI SZÁZAS teljesítéséhez kötném!) Az útvonal-vázlatok, az oklevelek, a kitűzők és a jelvények pedig kedves emlékként megőrizhető szimbólumok.

Összegzésként megállapítható, hogy hazánk különböző tájain, kistérségeiben más-más adottság alakult ki. Az eltérések igen jelentősek az ország nyugati és keleti, Északi-középhegységi és Dráva menti részei között. Egészen más jellegű tájalakulási tendenciák érvényesülnek ennek megfelelően az egyes megyékben, országrészekben. A tájrendezés, a területfejlesztési elképzelések érvényesítésekor hangsúlyozottan a táji adottságokból, az ökológiai sajátosságokból kell kiindulni.

A „széttelepülés” formái és mértéke

A tőlünk nyugatabbra fekvő országokból érkező szakemberek őszinte irigykedéssel állapították meg, hogy nálunk nincs “minden” beépítve. Pontosabban: a belterület beépített, a külterület nem, illetve alig. Az üdülőkörzetekben, üdülőtájakon, a nagyvárosok környékén jól ismerten nálunk is más a helyzet.

Széttelepülés, a szórtan elhelyezett építményekkel csúfított táj (= zersiedelte Landschaft) alatt a külterületen történő olyan építkezéseket értem, amelyek

  • aránya rendkívül magas, kiterjedése nagy (pl. zártkertek),

  • az iparszerű mezőgazdasági termesztést szolgálják (állattartó telepek, takarmánykeverő üzemek, tárolók),

  • a mezőgazdasági termeléstől függetlenek, általában a zöldmezős beruházások (ipari létesítmények, katonai objektumok, speciális raktárak, építmények).

A külterületi beruházásokhoz utakat is kell építeni, ivóvizet, elektromos áramot, telefont vezetni, a keletkező szennyvizet kezelni stb. Az infrastruktúra nyomvonalas létesítményei a kevésbé befolyásolt – főként mezőgazdasági területeket – tovább tagolják. A széttelepülési folyamat a 90-es évek elejétől újabb lendületet vett.

Megjelenési formáját, a tájszerkezetre gyakorolt hatását tekintve, a tájkép befolyásolási mértékét illetően valamennyi külterületi épület, építmény a tájat módosítja. A változás mértéke a létesítmény méretei, felületszerű kiterjedése és láthatósága szerint eltérő. Kétséget kizáróan a zártkerti és a nem mezőgazdasági célú külterületi építmények a funkcionális, a tájökológiai és a vizuális-esztétikai konfliktusok potenciális forrásai.

A „bajok” az 1968/18-as „hazugság”-nak nevezett rendelettel kezdődtek. A rentábilisan mezőgazdasági termesztésre nem használható termelőszövetkezeti területeket ettől kezdve lehetett parcellázni.

A parcellázások a Duna mentén, a nagyvárosok környékén, a Balaton-felvidéken különösen felgyorsultak. A termesztésre kevésbé alkalmas dombvidéki szántók, lejtőkön lévő szőlők, gyümölcsösök feleltek meg legjobban a rekreációs céloknak. Ettől kezdve “mindenütt” lehetett, illetve lehetett volna parcellázni, ahol arra igény volt, vagy a Tsz készséget mutatott, mert érdekelt volt. Hajlandóságban nem volt hiány.

Extrém esetben az erdőt is igénybe lehetett venni „csak” HM erdészetté kellett nyilvánítani, s már épülhetett a vadonban a “tiszti nyaraló”.

Az ún. zártkertek kialakításával – amelyeket 1993 óta hivatalosan megszüntettek – 3 × 4 m-es alapterületű szerszámos kamrát, gyümölcstárolót mindenki építhetett. Volt aki a rendeletet betartotta, s több szintes szerszámkamrát épített. A többség ab ovo nagyobb alapterületű hétvégi házat épített (119. ábra). Jelenleg az önkormányzat határozza meg, hogy hova lehet és hova nem lehet építeni, mit von az egykori zártkertből belterületbe és mit nem.

119. ábra - Zártkerti anomáliák elsődleges oka: kis parcellán nagy épület

Zártkerti anomáliák elsődleges oka: kis parcellán nagy épület


Az üdülési célú zártkerteknél a problémákat nem annyira az építés ténye okozta. Sokkal inkább

  • a kis telekméret, és ennek következtében

  • az infrastruktúra-hálózatok kiépítésének hiánya, valamint

  • a tájképi hatások figyelmen kívül hagyása, a tájkép rombolása.

A zártkerti széttelepülés – elsősorban a kis telekméret miatt – tájökológiai értelemben hátrányos, mert

  • a beépített, burkolt felületek miatt jelentősen csökken a biológiailag aktív felületek aránya,

  • a fák hiánya és a beépítések mértéke miatt módosulnak a helyiklímatikus adottságok (felmelegedés, páratartalom, levegőhőmérséklet, légmozgás),

  • a keletkező szennyeződések (fekália[17], növényvédő szer, melléktermékek) veszélyeztetik a talajt és a felszíni, valamint a felszín alatti vizeket,

  • a fűtés, a lombégetés rontja a levegő minőségét, inverzió esetén a füst megül a völgyekben, a mélyebb fekvésű területeken,

  • az elkerítések akadályozzák a vad mozgását, gyakran elvágják az ivóhelyhez vezető csapást,

  • a közlekedés (építés alatti és utáni) ugyanúgy, mint belterületen, szennyezi a levegőt, a földfelszínt, elriasztja az állatokat.

A „zártkerti” beépítések – a belterületiekhez hasonlóan – vizuális-esztétikai értelemben (rá- és átlátások), főként dombvidéken károsítják a tájképet

  • a beépítettség kiterjesztése,

  • a léptéktelen épületek (kutyaólszerű és pöffeszkedő egyaránt),

  • a támfallal épített utak, a légvezetékek,

  • a tarra vágott erdők, a kivágott fák, a védett területeken feltört gyepek látványa miatt.

A magánszférában végzett építkezéseket hatásaikban a vállalati, az intézményi, a minisztériumi, a párt, a munkásőrség nyaraló-üdülő komplexumai mindenben túlszárnyalták. A szennyvíz részleges tisztítása, kezelése talán az egyetlen, amelyet valamilyen szinten kényszerültek megoldani. A foszfort viszont a Balatonba vezették.

Az üdülési jellegű széttelepülés különösen a frekventált tájegységekre koncentrálódott. Elsősorban az üdülőkörzeteket, a legszebb tájakat, a tavak, vízfolyások mentét és a nagyvárosok környékét érintették a 60-as évek közepén meginduló és a mai napig változó intenzitással folytatódó beépítések (120. ábra).

120. ábra - Rendkívül nagyarányú zártkerti beépítés a Balaton-felvidéken

Rendkívül nagyarányú zártkerti beépítés a Balaton-felvidéken


Iparszerű mezőgazdasági épületek, építmények

A hagyományosan téglából épített, cseréppel fedett istállók, ólak helyett hangárszerű alumíniummal borított épületekből álló vagy lapos tetős koncentrált állattartó telepek létesültek. A zárt egységet képező majorokat felváltották – állategészségügyi, környezeti szempontok miatt – az egymástól nagyobb távolságra épített könnyűszerkezetes épületű telepegyüttesek.

A gazdaságok központjaiban sokszintes magtárak, silók és keverőüzemek épültek. A szállító járművek, a kamionok részére színeket, javítóműhelyeket kellett emelni. A tárolást csarnokszerű hűtőházak, tárolók segítik. A helyszíni feldolgozáshoz üzemekre volt szükség, amelyek udvarán az év nagy részében ládahegyek emelkednek. Már messziről láthatóan, felkiáltójelként kiemelkedik és az országban mindenütt egyformán csillogóan tükröződik a vízellátás vívmánya, a hidroglóbus.

Az iparszerű mezőgazdasági termelést szolgáló gépek, berendezések és épületeik meglepetésszerűen hatnak, de az elsődleges tájhasználat korszerű kísérői. Melléktermékeik többnyire koncentrált terhelést jelentenek az élővilágra, a vizekre, a földfelszínre (121. ábra).

121. ábra - Iparszerű mezőgazdasági objektum (Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát premix üzeme)

Iparszerű mezőgazdasági objektum (Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát premix üzeme)


Ipari és egyéb létesítmények

Mindenféle ipari külterületi építkezés bizonyos mértékig tájidegen elem, legyen az benzinkút, antenna, lokátor, kereskedelmi vagy szolgáltató komplexum, ipari üzem, szivattyútelep, raktár, csarnok, vízmedence vagy hidroglóbusz, sílesikló pálya, légvezeték vagy autószalon. A felsorolás a tanyákon végzett tiltott ipari tevékenységekkel, a libatelepekkel és a legkülönbözőbb „zártkerti” műhelyekkel melléktermék-tárolókkal folytatható, s az utóbbi évek kiskastélyairól még nem is esett szó.

A külterületi létesítményekkel is úgy vagyunk, mint a tóparti óriási vízicsúzdákkal és mindenféle épülettel:

  • ha egyet-egyet látunk, megcsodáljuk,

  • ha mindenütt ugyanazt látjuk, irritál.

A külterületi ipari és egyéb létesítmények közvetlen látványa, tájképi hatása mellett sokkal súlyosabb azok környezeti hatása, ártalma. A néhány tanyán, hétvégi telken ismertté vált veszélyes hulladék-tároláshoz, olajszőkítéshez, ólomöntéshez hasonlóan súlyos – sőt gyakorisága miatt egyre súlyosabb – a családi házakban a szabályozatlan roncstárolás, az autójavítás, a húsfeldolgozás, a vegyszer ártalmatlanítás, a gumiégetés, az állattartás stb.

Az új létesítményeknél sem jobb a helyzet. A több hektáros feltöltések, sík felületek földmunkái során a felszíni vizek lefolyási, a felszín alatti vizek áramlási iránya megváltozik. Az építési területen kivágják a fákat, pusztul a talaj, az élővilág.

A 2%-os arányú külterületi beépíthetőség a privatizációt követően szintén érezteti hatását. Hektáronként 200 m2 legálisan beépíthető. A 200–300 négyzetméterenkénti zártkerti, de felületszerűen koncentrálódó beépítéseket felváltják a hektáronkénti villák, istállók, raktárak. Az agrár térségekben kívánatos az ilyen jellegű építési jelenség. Az üdülőtájak, a zárt dombvidéki települések körüli szántókon, réteken azonban egyértelműen disszonáns.

Tévedés ne essék, nem a kiskastélyok, hanem a külterület szabályozatlan beépítése ellen ágálok. A helyzet az autópályák mentén, a városok kivezető útjai közelében sem jobb. Sőt.

A külterületi lakott helyek aránya folyamatosan csökken. Ugyanakkor a külterületen, például termálvíz hasznosítása esetén robbanásszerű terület-igénybevételt jelent az üdülőtelki parcellázás és beépítés (122. ábra).

122. ábra - Összefüggések a tájhasználati konfliktusok jellege között (Gerzanics, 1984.)

Összefüggések a tájhasználati konfliktusok jellege között (Gerzanics, 1984.)


A külterületi épületek az utóbbi években felértékelődtek. A felhagyott bányák, a majorok, a tönkrement tsz központok, a megszűnt melléküzemi épületek szinte kínálják az ellenőrizetlen, ellenőrizhetetlen tevékenységeket a leleményes vállalkozóknak a gyors meggazdagodás reményében. A környezeti ártalmak kitudódása esetén a kár orvoslására, a tettesek előállítására azok “felszívódása” miatt nem kerülhet sor. Az okozott környezeti kár pedig nagyságrendekkel több lehet a bérleti díjnál vagy az ingatlan forgalmi értéknél.

Az Európai Unióhoz csatlakozás tájrendezési feltételeit meg kell a művelés alól kivett területeken is teremteni! Ellenkező esetben:

  • az utak mentén, a mai mezőgazdasági területeken – a tulajdonos-cserét követően – az építkezések megkezdődnek, folytatódnak,

  • a városok környékén a mezőgazdasági területek beépülnek, a városok belterülete jelentősen megnövekszik,

  • a beépítések következtében a dinamikusan fejlődő térségekben a hagyományos település-szegély, városkörnyék, falukép megváltozik,

  • a hanyatló térségekben az elnéptelenedett lakóházakat a külföldiek, a városiak megveszik vagy a cigányok „lelakják”, a mezőgazdasági termesztés háttérbe szorul,

  • a ma "tiszta" mezőgazdasági termesztőfelületeken megkezdődnek az építkezések (tanyák, lakóépületek, lakótelepek, ipari csarnokok, kereskedelmi központok, raktárak stb.),

  • a felkapott térségekben, üdülőtájakon, védett területek közelében „elfogynak”, azaz üdülési céllal beépülnek a mezőgazdasági – elsősorban a kert, a szőlő és a szántó – területek,

  • a még megmaradt ökológiai kiegyenlítő felületeket megszüntetik, a fákat kivágják, a mezsgyéket felszántják, a nádasokat feltöltik, a nedves réteket kiszárítják stb.

  • az egyedi tájértékeket elpusztítják,

  • folytatódik a védett területek művelésbe vonása, pl. a termesztéshez gyenge adottságú gyepek feltörése, vízjárta szántók lecsapolása,

  • nagyarányú erdőirtások következnek be olyan térségekben is, amelyekben az erdő komitatív hatásairól regionális léptékben sem szabadna lemondani ...

A megoldást a szakemberek számának növekedésében, a kamarák hatékony fellépésében, a kialakult égbekiáltó konfliktusok megszüntetésében, az újabb ökológiai tévcselekedetek kialakulásának megelőzésében, azaz a tudatos tájalakítás érvényesítésében látom.

Összegzésként megállapítható, hogy a széttelepülés, a külterületi építkezések folytatódása esetén a ma még kevésbé beépített külterület aránya csökken, a magyar táj vonzása veszít erejéből. Saját érdekünk és az Európai Unióhoz csatlakozás feltétele a művelésből kivett területek arányának csökkentése, a külterületi területhasználatok szabályozása.

Tájhasználati konfliktusok

A mindenkori társadalmi-gazdasági adottságokat tükröző táj sokféle szükségletet elégít ki. A tájhasználati igények változatosak. A prioritást élvező, a preferált tájhasználatok az esetek többségében korlátozóan hatnak a tájhasználat más módjaira, egyéb aktoraira.

Több tájhasználat megjelenése, halmozódása kultúra nélkül előbb-utóbb konfliktushoz vezet. Márpedig a használók felületegységenként ritkán különülnek vagy különíthetők el. A stagnáló és a hanyatló térségekben keletkező konfliktusok ellenkező előjelűek. A dinamikusan fejlődő térségekben sem keletkeznének tájhasználati konfliktusok, ha rendezetten, kulturáltan, szakértelemmel történnek a beruházások.

Valamennyi új tájhasználati mód az ökológiai, az ökonómiai és a tájképi potenciálok közötti egyensúlyt befolyásolja, módosítja. Az ágazati, a közösségi, a vállalati, az üzemi, a réteg érdekek mindig egyoldalúak és a tájpotenciál előnyös kihasználására irányulnak. A látszatelőnyök össztársadalmi szinten idővel igen „drágákká” válnak, illetve válhatnak.

A tájhasználati konfliktusok jellegük és időtartamuk szerint eltérőek (123. ábra). Lehetnek megfordíthatók és megfordíthatatlanok, lehetnek mérsékelhetők és nem mérsékelhetők, s végül lehetnek átmenetiek, tartósak vagy véglegesek.

123. ábra - Összefüggések a tájhasználati konfliktusok jellege között (Gerzanics, 1984.)

Összefüggések a tájhasználati konfliktusok jellege között (Gerzanics, 1984.)


Az utóbbi években tájrendezési tanulmányokban, tervekben a tájhasználati konfliktusokat a figyelemfelhívás és a megkülönböztethetőség érdekében csoportosítottam. Elsődleges jellegük szerint funkcionális, tájökológiai és vizuális-esztétikai konfliktus-csoportokba soroltam az adott tájhasználatból eredő, illetve annak ítélt konfliktusokat.

  • Funkcionális konfliktust az egymást akadályozó, egymás területét megszüntető, rendeltetését zavaró, egymással konkuráló területhasználatok okoznak.

  • Tájökológiai konfliktust (nézőpont, illetve megközelítés kérdése, hogy az adott hatást a környezet szennyezéseként vagy az ökológiai adottságok károsításaként minősítjük) az egymást károsító, pusztító, megszüntető, egymás létét veszélyeztető területhasználati módok okozzák.

  • Vizuális-esztétikai konfliktust a „csúnya” látvány, a rendezetlenség, a rendetlenség, a megoldatlanság, a befejezetlenség, a folyamatosság érzékelhető megszakadása, hiánya okoz.

A tájhasználati konfliktusok csoportosítása ellenére átfedések lehetségesek. A funkcionális jellegű konfliktus a tájökológiait is magába foglalhatja. A tájvédelmi-természetvédelmi jellegű konfliktusok részben funkcionálisak, részben tájökológiaiak lehetnek. A bioconózis zavarását jelenti például a Bükk-fennsíkon a lucfenyő, a Balaton-felvidéken, a Budai hegységben a feketefenyő telepítése, a barcsi borókásban az erdeifenyő, a késeimeggy, a tölgyes régióban az akác elszaporodása. Az eseteket tekinthetjük funkcionális, tájökológiai és vizuális konfliktusnak is.

A tájhasználati konfliktusok konkrét példák,

  • a Bélapátfalvai apátság tájrendezési terve és

  • a Budapest XVII. kerület, Környezetvédelmi tanulmánya alapján kerültek bemutatásra.

Tájhasználati konfliktusok a bélapátfalvi apátság tájrendezési tervéből (Csemez –Jámbor, 1984)

Az 1232-ben alapított bélháromkői apátság térségében a tájszerkezet, a tájkép az utóbbi évszázadban erőteljesen megváltozott. A jelen és a múlt sajátosan találkozik a Bükk-hegység egykor impozáns előretolt bástyájánál, a Bélkőnél. A természeti erőforrásokat racionálisan hasznosítani igyekvő, a megélhetését kereső ember tevékenységének és a történeti-kulturális örökség megőrzésének szándéka együtt jelenik meg Bélapátfalva északnyugati lejtőin.

A tájrendezési tervben javaslat született a kialakult tájhasználati konfliktusok feloldására, illetve újabbak keletkezésének megelőzésére. Az elsődleges jellegük szerint kerültek a konfliktusok megállapításra. A rendezési terv készítése óta sok minden megváltozott. Az adott időszakban meglévő konfliktusok megítélése viszont a felsorolásból egyértelműen kiderül.

Funkcionális tájhasználati konfliktusok
  1. Az apátsági templom mellett, a történeti tájban kerítéssel határolt vízmű terület van.

  2. A Tófenék-völgyben[18], a tájkert jellegű környezetben a lakóterület szomszédságában, a temető mellett depóina terebélyesedik.

  3. A volt ciszterci templomhoz üzemi úton lehet feljutni, az idegenforgalom a szállítással azonos úton történik (jóllehet azt üzemi útként építették).

  4. Az országos kék túra útvonalát agyaggal megrakott száguldó teherautók keresztezik, illetve a jelzett út az üzemi úton halad.

  5. A Puszta szőlő dűlőben, a templom közvetlen közelében – a geológiai feltárás eredményétől függően – homokbánya nyitása várható.

  6. Az agyagbánya terjeszkedése közeledést jelent a műemlékhez, az erdőborítottság ezzel arányosan csökken.

  7. A kőfejtés és főleg a robbantás miatt a Bükki Nemzeti Park (BNP) újonnan kiegészült részén a növényzet mechanikailag is károsodik, a ráfolyó, a legördülő kő megváltoztatja, eltakarja, befedi az eredeti felszínt.

  8. A hétvégi házas telep BNP-hez tartozása megkülönböztető ismérv nélkül indokolatlan.

  9. A zártkerttel határosan homokbánya üzemel.

  10. A „működő” és rendezetlen hulladékdepónia a szomszédos zártkerti használattal össze nem egyeztethető.

  11. A hulladékszállító járművek és az üzemi teherautók a zártkertekhez és a Gyári-tóhoz vezető utat használják, jóllehet a szilárd burkolatú út üzemi útként épült.

  12. A település fő útján, a Lenin úton, az átutazók által igénybevett úton rendszeresen bányaüzemi teherautók közlekednek.

  13. Az iparterületek közé ékelődve, az ipari vasútvágány mellett, a település peremén állandó úttörőtábor működik.

  14. A Cement- és Mészmű – az óriási porkibocsátás miatt – a lakott területhez viszonyítva rossz helyen létesült.

Tájökológiai tájhasználati konfliktusok
  1. A „Tófenéken” deponált hulladék szennyezi a vízfolyást, a fedetlen részeken diffúz por keletkezik, a mozgatható szemetet a szél elfújja, a rothadó anyagok bűzkeltőek.

  2. A kőtörő üzem zaja és pora egyaránt a műemlék felé terjed a széliránytól függetlenül.

  3. A Bél-kő meredek lejtőjéről leáramló víz és kőgörgeteg a műemléket potenciálisan is veszélyezteti, a kőbánya robbantása hangos, a felszálló por a műemlékre is hullik (a műemlék épületet rázkódás pillanatnyilag nem éri).

  4. Az agyagbányából erodálódó föld a Tófenéken, a tájkerti jellegű környezetben halmozódik fel.

  5. Az agyagbányából lemosódó föld a Nagyszoros-patak völgyét tölti, a szélerózióval mozgatott por szintén itt rakódik le.

  6. A kőbánya üzemmódja környezeti ártalmakat okozó (erózió, diffúz por, robbantás).

  7. A bányaüzem területén a biológiailag inaktív felületek aránya növekszik, ezért a csapadékvíz hordalékmozgató ereje és a porkeltés fokozódik. A deponált és a szállítószalagokról lehulló zúzott kő a növényzetet károsítja.

  8. A kőbánya terjeszkedésével újabb erdőfelület válik mechanikailag károsítottá.

  9. Az üdülési használattal (szemét elszórása, szennyvízszikkasztás, műtrágyázás stb.) a szennyeződés fokozódik, a tóba jutva az eutrofizálódás felgyorsul és így a tó üdülési-horgászati hasznosítása meghiúsulhat.

  10. A bányagödrök rendezetlen feltöltése a talajvíz elszennyeződését, diffúz por keletkezését és bűz terjedését okozza.

  11. Az újonnan kijelölt hulladéklerakó helyen a deponálás rendezetlenül történik, a talaj és a talajvíz óhatatlanul szennyeződik, a szántókra a szél fóliát, papírt fúj.

  12. A közút lakóterülettel határos szakaszán a zajhatás a megengedettnél nagyobb. A kipufogó gázok szintén károsítanak.

  13. A régi cementgyár területén keletkező por a szomszédos felületekre hullik.

  14. A telephelyekről égéstermék és por kerül a környezetbe.

  15. Az új cementgyár nagymennyiségű port és füstgázt bocsát ki.

  16. Az olajtartályokból a talajt és a földfelszínt szennyező termékek származnak.

  17. Az építkezési hulladék, a „sitt” potenciális szennyező forrás.

  18. A szennyvíztisztító iszapja közvetlenül a földfelszínt, közvetve az Eger-patak vizét szennyezi.

  19. A teherpályaudvaron és a Tüzép-telepen nagymennyiségű por képződik.

Vizuális-esztétikai tájhasználati konfliktusok
  1. A „tófenéki” tájhoz nem méltóak a rendezetlen, „nyers”, borítatlan, nem állékony rézsűfelületek.

  2. A Tófenéken, a tájképi kert jellegű környezeten áthaladó légvezeték nem illik a völgy-karakterbe.

  3. A tarvágás látványa nem egyeztethető össze a műemléki jellegű tájhasználattal. Az akácerdő letermelésével a templom a Bél-kő felől „nyitottá” vált.

  4. A bányaüzem nyugtalanságának látványa ellentétes az apátsági templom büszke, de szerény magányának tájképi megjelenésével.

  5. A kőbánya Bél-követ fogyasztó agresszivitásának képe az emberi tevékenység vegyes érzelmeket kiváltó példája.

  6. Az agyagbánya holt felületeinek látványa nem illik a műemléki-környezetről alkotott képbe.

  7. Az agyagbánya település felől feltáruló látványa sivár.

  8. A hulladékdepónia mindennek, csak szépnek nem mondható.

  9. A régi gyár háború utáni állapotot tükröző épületei szégyenfolttá váltak. A Fogathajtó Világbajnokság idejére nem véletlenül takarták le azokat Netlon-hálóval.

  10. A rendezetlen depónia mindenütt a befejezetlenség érzetét kelti.

  11. A pályaudvar és környéke elhanyagolt.

  12. A hulladék lerakóhely undort keltő hatású.

  13. Az agyagbánya képe az üdülési jelleggel hasznosított úttörőtábor felől sem megnyerő.

  14. Az úttörőtábor környéke rendezetlen, szegényes, az ápolás-fenntartás teljesen hiányzik a tágabb környezetben.

A konfliktusok csoportosítás szerinti előfordulási helyeit a 124. ábra tartalmazza. Az azonosítást a felsorolásban lévő számozás segíti.

124. ábra - Tájhasználati konfliktusok Bélapátfalván (Csemez‑Jámbor, 1984. 14. rajz)

Tájhasználati konfliktusok Bélapátfalván (Csemez‑Jámbor, 1984. 14. rajz)


A tájhasználati konfliktusok feloldására, valamint a tájrendezési javaslatok megtételére

  • a környezeti ártalmak elhárítása,

  • a tájvédelmi, a természetvédelmi szempontok érvényesítése,

  • a zöldfelületi rendszer kialakítása és

  • az üdülés-idegenforgalom fejlesztése témakörök szerint került sor.

Tájhasználati konfliktusok felsorolása a Budapest XVII. kerület környezetvédelmi tanulmányból (Csemez, 1990)

A konfliktusok milyenségének, jellegének bemutatására az eltérések érzékeltetésére szolgáljon egy más indíttatású tanulmány. A tanulmány készítésének célja a XVII. kerületben kialakult

  • környezeti állapot bemutatása,

  • a konfliktusok feltárása és értékelése, valamint

  • környezetvédelmi javaslatok kidolgozása volt.

A konfliktusok megállapítását követően történt azok csoportosítása. A környezeti állapot vizsgálatát felölelő témaköröket két csoportba lehet sorolni. Megkülönböztettem az inkább "természeti" oldalt, valamint az inkább vagy egyértelműen "társadalmi oldalt" jelentő adottságokat (125. ábra). A természeti szempontokat, tényezőket a védelemre érdemesség, míg a társadalmikat a veszélyeztetés szerint rangsoroltam.

125. ábra - A XVII. kerületi munka modellje

A XVII. kerületi munka modellje


A védelemre érdemesség szempontjából öt fokozatot különböztettem meg és ezek alapján osztályoztam a területeket:

IGEN NAGY mértékű:

  • a Merzse-mocsár természetvédelmi terület,

  • a Rákos-patak menti ökológiai kiegyenlítő felület,

  • a Népkert.

JELENTŐS mértékű:

  • a Merzse környéki „puffer” területek,

  • az erdőterületek,

  • a gyepfelületek, a vizenyős mély fekvésű rétek,

  • a védett fasorok (platán és hárs allé),

  • a Podmaniczky kastély kertje,

  • a lakóterület menti szántók (terek, térrendszerek, átlátások),

  • a sportpályák.

KÖZEPES mértékű:

  • a lakóterületek,

  • a mezőgazdasági termesztőfelületek, ültetvények.

KIS mértékű védelemre érdemes területek:

  • az állattartó telepek környéke,

  • az ipari tevékenységgel befolyásolt területek,

  • a honvédelmi célú területek.

VÉDELEMRE "NEM" érdemesek:

  • a biológiailag inaktív felületek (vasúti pálya, AFIT, Hungarocamion, Vegyiművek, Ráfész),

  • a devasztált felületek (bánya, depónia, derítő).

A veszélyeztetés nagyságrendjének differenciálásához négy fokozat került meghatározásra:

IGEN NAGY a veszélyeztetés

  • az iparterületeken, üzemek, gyárak területén,

  • az állattartó telepeken,

  • a hulladéklerakó helyeken.

NAGY a veszélyeztetés

  • a „puffer” területeken (iparterület, állattartó telep, hulladék-lerakóhely 100–300 m-es sávjában)

  • a vasút menti 50 m-es sávban,

  • a forgalmas utak mentén,

  • a zártkertekben.

MÉRSÉKELT a veszélyeztetés

  • a szántókon (kemikáliák, víz és szélerózió),

  • az ültetvényeken.

CSEKÉLY vagy NINCS "belső" veszélyeztetés

  • az erdőterületeken,

  • a gyepterületeken,

  • a mély fekvésű, vizenyős felületeken, réteken.

A veszélyeztetés mértékét felületszerűen – a kerület egészét feltüntetve – a 126. ábra mutatja.

126. ábra - A veszélyeztetés mértéke a XVII. kerületben (Csemez, 1990., 20. rajz)

A veszélyeztetés mértéke a XVII. kerületben (Csemez, 1990., 20. rajz)


A környezeti konfliktus megállapítása, meghatározása úgy történt, hogy „fedvény-kapcsolatba” hoztuk

  • a védelemre érdemesség, valamint

  • a veszélyeztetés témakörben készített értékelő lapokat. Környezeti konfliktusok forrásául tekintettük azokat a helyeket, ahol

  • az igen nagy, vagy

  • a jelentős mértékű védelemre érdemes felületeken igen nagy a veszélyeztetés.

A védelemre érdemesség és a veszélyeztetés térképszerűen ábrázolható adottságain túlmenően egyéb környezeti konfliktusok is léteznek. A helyszíni szemlék és a fórumokon elhangzottak tapasztalata alapján indokolttá vált további konfliktusok megállapítása (a felsorolásban nincs a konfliktusok keletkezésére, "eredetre" utaló megkülönböztetés).

A konfliktusok három csoportba sorolásához a következő megjegyzés kívánkozik:

  • A funkcionális jellegű konfliktus többnyire tájökológiai hatásokkal, következményekkel jár, illetve a tájökológiai konfliktusokat is magába foglalja.

  • A természetvédelmi-tájvédelmi jellegű konfliktusokat részben a funkcionálisoknál, részben a tájökológiai csoportnál vettük figyelembe.

A konfliktusok csoportonkénti megkülönböztetése – mint minden csoportosítás – mesterkéltnek tűnhet. Mégis úgy érezzük, hogy az elsődlegesség hangsúlyozásával a környezeti konfliktus jellege sokkal inkább érzékelhető. Feloldásuk módjára, ütemére (sürgősségére illetve halaszthatóságára) a csoportok szerinti bontás szintén utal.

A felsorolás ha rangsort nem is jelent, de egyfajta – általunk felállított és ökológiai-környezetvédelmi indíttatású – sorrendiséget igen.

Elsődlegesen funkcionális konfliktusok:

  • csatornázatlanság (a csatornahálózat kiépítésének hiánya),

  • a Rákos-patak menti kondicionáló felület csökkenése,

  • lakótelep, lakóépület közelsége a környezeti ártalom keletkezési helyéhez (védőtávolság, védőterület, véderdő hiánya),

  • a főgyűjtő-csatorna túlterheltsége (szűk keresztmetszet, a megfelelő fenékesés hiánya, dugulások),

  • a 31. sz. közút (a kiszélesített 2x2 sáv) a központi szerepkörű városrészt átszeli,

  • a mély fekvésű (magas talajvíz-állású) területek beépítése,

  • a zöldfelületi (közpark, játszókert, véderdő) ellátottság hiánya,

  • a buszvégállomás településközpontba ékelődése,

  • a kisiparosok többségének lakóterületi tevékenysége,

  • a városközpont, a főtér hiánya,

  • a vonalas létesítmények szabdaló hatása (vezetékek, földművek),

  • a népkert területének csökkenése,

  • a kerékpárutak hiánya,

  • a létesítmények, vezetékek fokozott tűz- és robbanásveszélye,

  • a földutak magas aránya.

Elsődlegesen tájökológiai konfliktusok:

  • az illegális hulladéklerakás,

  • a kutyák közterület szennyezése,

  • a széleróziós károk,

  • a talajeróziós károk,

  • az élővízfolyás koncentrált szennyezése,

  • a csapadékvíz-elvezetés megoldatlansága,

  • a felszín alatti vizek szennyezése,

  • a levegőszennyezés pontszerű forrásokból,

  • a forgalmas utak menti levegőszennyezés és zajterhelés,

  • a lombégetés,

  • a bűzkeltés,

  • az allerogén anyagok keletkezése,

  • a fertőzésveszély és állategészségügyi hatások,

  • a fajszegényedés,

  • az információhiány,

  • a jelentős beavatkozás a tájháztartásba,

  • az ökológiai és fizikai határoló vonalak hosszának állandó növekedése,

  • a külterületi fásítás hiánya,

  • a környezet-minőségi ellenőrzés hiánya,

  • a veszélyes hulladékok kezelésének hiánya,

  • a környezeti ártalmakkal járó kisipari tevékenység a családi házakban,

  • az állattartás lakóterületen,

  • a zaj- és rezgésterhelés.

Elsődlegesen vizuális-esztétikai konfliktusok:

  • a Pesti út mente utcaképi, kertépítészeti rendezésének hiánya,

  • az utcaképi spontaneitások,

  • a lakótelepi zöldfelületek, kertek megvalósításának hiánya, illetve fenntartásának külterjes módja,

  • a parkrongálás (4 év alatt 1 millió Ft eszközkár),

  • a látványkárosítás (hulladékgyűjtő telep, devasztált felület a forgalmas út mentén, autóbontó-telep),

  • az illegális hulladéklerakások (kommunális, melléktermék, roncsautó, háztartási gépek stb.),

  • a szálló papír és fólia a hulladéklerakó helyek közelében,

  • a felhagyott temetők kegyeletsértő állapota,

  • a belterületi légvezetékek, valamint az alájuk telepített és visszavágott fák látványa.

A konkrét példákból látható, hogy a két, kiterjedésében eltérő térségben milyen konfliktusok fordulnak elő. A vizsgált terület nagyságával arányosan a tájhasználati konfliktusok is általánosabb jelleggel kerültek megállapításra.

Komplex területrendezési, környezeti és tájvédelmi, azaz tájrendezési szemlélettel el lehet érni, hogy a beruházásokkal összefüggésben olyan döntések szülessenek, amelyek segítésével eleve lehetővé válik a tájhasználati konfliktusok megelőzése. Kompromisszum-keresésnél a biológiailag aktív jellegű tájalkotó elemeket kell előnyben részesíteni a biológiailag inaktív műviekkel szemben. Utódaink konfliktusmentesen csak akkor használhatják a módosuló tájpotenciált, ha mi a táji adottságok iránt alázatot tanúsítunk.

Összegzésként megállapítható, hogy az egyoldalúan mezőgazdasági, ipari vagy üdülési tájhasználatok konfliktusok forrásává válnak. A tájhasználati konfliktusok feltárása elősegíti azok következményeinek megismerését, feloldását, újabbak keletkezésének megelőzését. A konfliktusok elsődleges jellegének hangsúlyozásával a csoportosítás megkönnyíthető. Tudatos környezetalakítással, tájrendezéssel, az adottságok kihasználásával vagy biztosításával az ökológiai tévcselekedetek száma mérsékelhető.



[17] Megjegyzés: A biológiailag tisztított szennyvíz foszfor mennyisége sokkal nagyobb veszélyt jelent az élővizekre, mint a kertben elszikkasztott és a talajban megkötött, a növényzet által felvehetővé váló foszfor.

[18] Megjegyzés: Tófenéknek az Apátság és Bélapátfalva település közötti völgyet, egykori dűlőt nevezik.