Ugrás a tartalomhoz

Rimay János ifjúkori versgyűjteménye

Rimay János, Tóth Tünde, Horváth Viktor

ELTE BTK BIÖP -- Bibliopolisz

1. fejezet - KIADÁSUNKRÓL

1. fejezet - KIADÁSUNKRÓL

Jelen kiadás Rimay Jánosnak a Horváth Iván és Tóth Tünde által 1999-ben rekonstruált, [1] úgynevezett „ifjúkori versgyűjteményének” kritikai kiadása. (A rekonstrukcióról szóló cikket a „Tanulmányok” között kiadásunkban is közöljük.)

Ez az ún. „ifjúkori versgyűjtemény” nem tévesztendő össze Rimaynak a Balassa-kódex Rimay-részénék címiratában megemlített ún. „Tiszába ejtett könyvével”, [2] sem az Ács Pál által feltételezett ún. „10-es szerelmes ciklussal”. [3] Kiadásunk a Balassa-kódexben szereplő Rimay-corpus kritikai kiadása. Közismert, hogy a kódex Rimay-része néhány éneket csak kezdősorával vagy -strófájával bemásolva tartalmaz; a 21—30. sorszámú énekek pedig még sorszámukkal sem szerepelnek a kódexben; ezek az énekek a kódex másolásakor nyomtatásban — mégpedig (mint Bóta László bizonyította) [4] az ún. „rendezetlen” kiadásokban — hozzáférhető darabok voltak, és feltehetően később kívánták őket a kódexbe másolni.

A főszöveg megállapítása jelen helyzetben különösen nehéz feladatot jelent a szövegkiadónak, hiszen

  • egyrészt a kódex szövegállapotának rekonstruálása lehetetlen, mert

  • bár a kódex másolói az üresen hagyott helyekre a „rendezetlen” kiadásokból kívánták (utólag majd) bemásolni a versek szövegét, a Balassa-kódex szövegállapota nem azonos (sem) a rendezetlen (sem a rendezett) kiadások szövegállapotával

  • a Balassa-kódex másolói ezenkívül saját nyelvjárásuk, saját nyelvi normájuk felé módosították [5] az előttük fekvő forrás szövegét (Forrásuk feltehetőleg egy 1610 körül keletkezett kézirat lehetett, [6] melynek összeállítója (a Klaniczay által „művelt, irodalomkedvelő férfiú”-nak nevezett [7] szerkesztő) vagy összeállítói Balassi szövegei után helyezte/helyezték Rimay és az ún. „mostani poéták” énekeit.)

  • másrészt a kódex szövegállapotának rekonstruálása és egy ennek megfelelő kritikai ún. főszöveg megállapítása az ún. „új filológia” textológiai irányzata szerint egyértelműen szövegtorzító eredményt adhat csak. [8]

Mindennek ellenére a BIÖP-ben kidolgozott hálózati kritikai kiadási eljárásnak [9] megfelelően mégis adunk főszöveget, mert

  • habár a korabeli „szövegtorzító” másolatok és kiadások „dokumentum”-ok, „forrás”-ok, míg a kritikai főszöveg nem az, ám azok szövege semmiképpen sem jobb szöveg ennél,

  • egy szerző kritikai kiadásainak koronként elkészülő főszövegei mindig összefoglalásai a tudomány mindenkori állapotának,

  • a művelt nagyközönség számára és az oktatásban is mindenképpen szükség van egy olvasásra szánt (fő)szövegre.

Vagyis vállaljuk, vállalnunk kell a főszöveg készítésének összes ódiumát, jelezve, hogy rekonstrukciónk nem lehet azonos az eredetivel, csupán olyasmi, ami legjobb szándékunk és tudomásunk szerint azt megközelíti.

A KIADÁS FŐSZÖVEGÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSA

Bár kiadásunk a Balassa-kódex Rimay gyűjteményét mint kompozíciót, önálló művet adja ki, nem forráskiadást, hanem kritikai kiadást készítettünk; az alapszöveg, ahol lehetett, a Balassa-kódex szövege volt, ám az istenes énekek esetében — melyeknek nagyjából a fele a kódexbe be sincs másolva, csupán hely van nekik kihagyva — kénytelenek voltunk a nyomtatott forrásokhoz nyúlni az alapszövegért.

Három alapszövegünk volt, a szerelmes versek esetében a kódex, az Epicédium esetében a Rimay életében megjelent 1596-os vizsolyi kiadás, a többi ének esetében pedig az 1671-es lőcsei kiadás. Ez utóbbiról, s hogy miért emellett és nem az 1666-os lőcsei vagy éppen kolozsvári kiadás(ok) mellett döntöttünk a tanulmányok között olvasható Horváth Viktor dolgozata. (Ugyanitt megtalálható Sinka Zsófia 2003-as és Parádi Andrea 2004-es munkája az 1666-os kiadásról.)

A KIADÁS FŐSZÖVEGÉNEK NYELVEZETE

A főszövegben nem kívántuk a korabeli másolók vagy szedők, kiadók nyelvjárási sajátosságait megőrizni, ezért Eckhardt Sándor kritikai kiadásának Rimay nyelvére vonatkozó fejezetének [10] megállapításai szerint módosítottuk a szövegeket, ahol az szükséges volt; nem vettük át például a Balassa-kódex í-ző alakjait.

A főszövegben transzkriptív (ejtéstükröztető, olvasati) átiratot adunk a mai helyesírási és központozási elvek szerint. A varia lectiókban a források szövegének megadásakor betűhű, transzliterális és transzkriptív átiratot is alkalmaztunk, ha nem az utóbbit, akkor jelezzük, hogy melyiket; a varia lectiókban azért mertük bevezetni ezt az újítást, mert a mellékelt fakszimiléken az eredeti tanulmányozható lesz, s általában többnyire nem is egy-egy betű, betűcsoport elolvasása, transzliterálása jelenti a gondot, hanem a szó olvasata, megértése.

A ma már nem élő szavak esetében is igyekeztünk ejtéstükröztető átiratot adni, vagyis úgy írni a szót, ahogy azt ma írnánk, mint pl. a Balassitól is ismert „megyek”/„meggyek”(=”mit tegyek”) összevonást a hálózati Balassi kritikai kiadást [11] követve „m'egyek” alakban. A „megint, ismét”-értelmű „meg”-et meg+aposztróf együttesével jelöltük (meg') — jóllehet fordított megoldás ('meg) is elképzelhető lett volna, az első esetben inkább a „megint”, a másodikban inkább az „ismeg” (=”ismét”) szóhoz kapcsoltuk volna az alakot.

Az istenes énekek szövegeiben a mai egyházi helyesírást követtük, tehát Isten egyéb szavakkal való megnevezései esetében nagy kezdőbetűket írtunk, pl. „Te”, „Atyánk”, stb.

A főszöveget úgy hoztuk létre, hogy az adott vers általunk legjobb forrását alapszövegnek tekintve, annak szövegét írtuk át. Ilyenkor azt az elvet követtük, különösen a kéziratok esetében, hogy a rövid magánhangzókat és mássalhangzókat jelölő betűket ill. betűcsoportokat, ha a szöveg értelme úgy kívánta, jelzés nélkül írtuk át hosszúakra, a hosszúakat viszont csak ahol szükséges volt, ott rövidítettük, abból az elvből kiindulva, hogy a régi másolók ill. szedők gyakran takarítanak meg helyet és időt azzal, hogy rövid betűvel jelölnek hosszú hangokat, ám fordítva ez egyáltalán nem jellemző, vagyis a hosszú ékezet és a kettőzött betű (leszámítva persze a sajtóhibákat) mindig szándékosságot jelez. Pl. „mos” szerepel „moss” helyett, „irgalmaz” „irgalmazz” helyett, és „halakat” van „hálákat” helyett, stb. Ezekben az esetekben általában egyértelmű, hogy hogyan érdemes olvasni a szöveget. Néha azonban nem ilyen egyszerű a helyzet. A „terithettek” elméletileg a következő formákban olvasható, a következő formákra is átírható: (ti) teríthettëk, (ők) teríthettek, (ők) teríthették, (ti) téríthettëk, (ők) téríthettek, (ők) téríthették; ha sajtóhibát feltételezünk a két t-ben, akkor akár teríthetëk és téríthetëk is lehet. Ahol tehát a szó értelme módosulhat a hosszú és a rövid hang különbsége miatt, ott a bonyolultabb esetekben megjegyzést teszünk a jegyzetekben, pl. az „en” elvileg olvasható „én”-nek és „en”-nek is — ez utóbbi a latin „íme”, és Balassinál elő is fordul magyar nyelvű versben is: „ójja, en a tanács, szerelemtől meg magát”. A Balassa-kódex esetében azonban a szövegben szereplő rövidségnek vagy hosszúságnak nem tulajdonítottunk jelentőséget, így az eltéréseket nem jeleztük a jegyzetekben.

Egy-egy szó írásmódja gyakran befolyásolja elképzelésünket a szó kiejtéséről, ám ahogy a „czac”-ot „csak”-nak kell ejtenünk, ugyanúgy az „enízd” is „eníszd”-nek ejtendő és a mai helyesírással „enísztd”-nek (vagy a nyelvjárásiasságok elhagyásával „enyésztd”-nek) írandó. Ha a forrásban „megszabadúlly” szerepel, azt „megszabadúlj”-nak írtuk át, mert mindkét írásmód esetében szóvégi hosszú j-t ejtünk.

A rövid és hosszú ö/ő-t és ü/ű-t a korban lényegében soha nem különböztetik meg; ezért ezeket a mai helyesírási norma szerint adjuk.

A jegyzetekben feltüntetjük a modern kiadók (Radvánszky, Eckhardt és Ács) szövegváltozatait is — a helyesírási eltéréseket itt már jelöljük, még a gyakran kaotikus Eckhardt alakjait is, ő kiadásában egészen rendszertelenül használja, ha használja a hosszú ú-t és í-t; továbbá Radvánszkynál bár jelöljük az írásmódbeli különbségeket, pl. a „Ferenc” „Ferentz” írásmódját is, ám a hosszú többjegyű mássalhangzók írásmódját nem jelezzük az eltérések között, mivel ez nála szabályosan mindig ugyanolyan, pl.: „észszel”, „öcscse” stb., az Epicédium címére sem terjesztettük ki az eltérések jegyzetelését, mivel annak díszes, archaizáló írásmódja nem normatív alakokat tartalmaz. Jeleztük, ha Eckhardt nagy kezdőbetűvel írja azokat a szavakat, melyek nálunk kisbetűsek — természetesen nem a sorkezdő betűkről van szó (nálunk a sorok csak akkor kezdődnek nagy betűvel, ha mondatkezdők vagy nevek). A modern kiadók miénktől eltérő központozását nem jelöltük, bár kiadásunkban igyekeztünk új, a szöveg értelmét jobban kiemelő központozást alkalmazni.

A latin szövegeket a ma általánosan elfogadott írásmóddal írjuk (a legfontosabb, hogy megkülönböztetjük az u-t és a v-t, de j-t nem használunk). A magyar szövegben szereplő latinos alakok idegenségét hol megtartjuk, hol nem, az ismertebb, a magyarba is átkerült vagy ekkortájt átkerülő szavak esetében magyaros alakot használunk, „Krisztus” pl. mindig K-val és sz-szel szerepel nálunk, még ha a forrásokban „Christus” alakok is előfordulnak. Magyarosan, a régi ejtést érzékeltető módon írtuk továbbá a „Márs” és a „Pallás” neveket.

A „hagy” szó ragozott (palatalizálatlan) alakjai esetében a régi szövegek modern kiadásaiban gyakran használt, a szóelemző írásmód elvén nyugvó „hadtad” alakkal szemben az általános gyakorlatban szokásos „hattad” alakot használjuk, vagyis a hagyomány elvét követjük.

A nótajelzésekben előforduló etc-kat ...-tal (három ponttal) írtuk át. A kiadás jelen verziójában nem egységesítettük néhány morféma írásmódját, pl.: ily/oly —illy/olly. Ezek egységesítése a http://www.rimay.hu oldalon elérhető editio maiorban meg fog történni. Ugyanitt fogjuk a rövidítések jegyzékét és a felhasznált irodalmat is közzétenni.

VERZIÓK

Ez a munka két változatban jelenik meg. Az egyik a kiadás elkészítését a Felsőoktatási Szakkönyv- és Tankönyvpályázat keretében támogató KPI szabályzatának megfelelően a Kempelen Farkas Felsőoktatási Digitális Tankönyvtárban lesz elérhető DocBook XML formátumban, a másik pedig a Bibliopolisz Kiadó oldalán. A KFFDT által választott, a nyomtatott könyvet utánzó DocBook formátum sajnos nem teszi lehetővé, hogy a kiadvány igazán összetett jellegében megmutatkozhasson, ebben a verzióban jócskán egyszerűsítenünk kellett az anyagot, ám a kiadói oldalon teljesebb, összetettebb formájában tesszük azt elérhetővé.

TOVÁBBI TÁMOGATÓINK

A kiadás demó verziója 1999-ben az OMFB IKTA támogatásával valósult meg a Gépeskönyv—BIÖP konzorcium „Digitális Szövegkiadó és -tár” c. projektje keretében. Az ELTE BTK BIÖP kutatószemináriumainak munkáját és Vadai István betűhű átírásainak (Balassa-kódex, 1633-as bécsi, 1699-es nagyszombati és az 1669—77 közt megjelent kolozsvári kiadás) elkészülését a Soros Alapítvány FEPP programja támogatta. A szerkesztő munkáját 2002—2005 között a Békésy György Posztdoktori Ösztöndíj segítette. Parádi Andrea 2001-es firenzei kutatóútja a CHER támogatásával valósulhatott meg. 2003-ban a XXVI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Régi Magyar Irodalom Szekciójában az 1666-os kiadással kapcsolatos kutatásaiért Sinka Zsófia III. helyezést szerzett. Kiadásunk bekapcsolása „A magyar irodalom történetei” projekt hálózati változatába az NKTH 2004-es anyagi hozzájárulásával történik.



[1] HORVÁTH Iván — TÓTH Tünde, Rimay János ifjúkori versgyűjteményének rekonstrukciója, Palimpszeszt, 17. szám, 2002. május 8., „Tanulmányok és műfordítások Zemplényi Ferenc 60. születésnapja tiszteletére”, 2002. május 8., szerk., BÁNKI Éva és TÓTH Tünde, http://magyar-irodalom.elte.hu/palimpszeszt/zemplenyi/06.htm; Uez., „Ámor, álom és mámor. A szerelem a régi magyar irodalomban és a szerelem ezredéves hazai kultúrtörténete, Tudományos konferencia, Sátoraljaújhely, 1999. május 26-29.”, szerk., SZENTMÁRTONI SZABÓ Géza, Universitas Kiadó, Bp., 2002, 457—467.

[2] Balassa-kódex, 148. lap.

[3] ÁCS Pál, Rimay János korai versciklusai, ItK, XCIII (1989), 306—311.

[4] BÓTA László, Balassi istenes verseinek kronológiájához, ItK, LVIII (1954), 420-429. UŐ., A Balassi-Rimay versek első kiadásának keletkezéséhez, ItK, LXXXVII (1983), 173-188.

[5] ECKHARDT Sándor, Balassi Bálint nyelve és írása, Magyar Nyelv, 1943, 89—99, 91—93; Uez. UŐ., „Balassi-tanulmányok”, szerk. KOMLOVSZKI Tibor, Bp., Akadémiai Kiadó, 1972, Irodalomtörténeti Könyvtár 27., 324—336, 327—329. VARJAS Béla, A Balassa-kódex, „Balassa-kódex” bevezetéssel és jegyzetekkel közzéteszi VARJAS Béla, MTA, Bp., 1944, V—XXXIV, XVI.

[6] KLANICZAY Tibor, Hozzászólás Balassi és Rimay verseinek kritikai kiadásához, MTA I. OK, 1957, 265-338, 281—283.

[7] KLANICZAY Tibor, 283.

[8] Lásd: Egy új filológia felé, tanulmánygyűjtemény, szerkesztette Bernard CERQUIGLINI, HORVÁTH Iván és SELÁF Levente, Gépeskönyv, sajtó alatt.

[9] TÓTH Tünde, Online kritikai szövegkiadás Magyarországon az ezredfordulón, Helikon — Irodalomtudományi Szemle, L. évf. (2004), 3. szám, „A hipertext”, szerk. KAPPANYOS András, 417—441.

[10] Rimay János összes művei, összeállította ECKHARDT Sándor, Bp. Akadémiai Kiadó, 1955, 173.

[11] Balassi Bálint összes verse, hálózati kritikai kiadás, 1.0, szerkesztette HORVÁTH Iván és TÓTH Tünde, főmunkatárs VADAI István, munkatársak DIÓSSI Adrienn, KŐVÁRI Krisztina, LEÁNYVÁRI Enikő, MIHÁLY Eszter, PARÁDI Andrea, RÁK Balázs, SURÁNYI Anna, TAR Sándor és VÁGNER Edina, Bp., Gépeskönyv, 1998, http://magyar-irodalom.elte.hu/gepesk/bbom/