Ugrás a tartalomhoz

Biológiai kislexikon

Patkós András (2007)

Typotex Elektronikus Kiadó Kft.

M

M

m.u. (m.u.)

Lásd térképegység.

macrophyllum (macrophyll)

Lásd megafillum.

macula adherens (macula adherens)

Lásd dezmoszóma.

macula densa (macula densa)

Lásd juxtaglomeruláris készülék.

Madarak (Aves) (birds)

A madarak a kétlábon járó gerincesek egyik osztálya. Képviselőinek tollazata, szárnyai és csőre van. Valószínúleg hüllőszerű ősökből alakultak ki a Jura korban (190-130 millió évvel ezelött). Többek között erre utal hogy a ma élő madarak lábán szarupikkelyeket találunk. A madarak állandó testhőmérsékletűek, homoiothermek. Bőrük száraz, mirigyekben szegény és minthogy nincsenek verejtékmirigyeik, lihegéssel hűtik magukat. Igen nagyteljesítményű tüdejük, továbbá négyüregű szívük van, amelyben tökéletesen elkülönül az oxigénben és széndioxidban gazdag vér. Ez biztosítja azt, hogy a szövetek, szervek oxigénellátása megfelelő legyen. A madarak ezért képesek a repüléshez szükséges az állandó testhőmérséklet és a megfelelő aktivitás fenntartására. Tarajos mellcsontjuk biztosítja a repülőizmok (mellizmok) számára a kellően nagy eredési felszínt. Csontozatuk igen könnyű, a hosszú csöves csonthjaik üregesek és nagy teherbírásúak. Ezekbe az üregekbe beterjednek a testet könnyítő és a légzést is segítő, légtartályként is működő légzsákok. Tollazatuk nélkülözhetetlen a repüléshez, áramvonalassá teszi a testet és hőszigetelő réteget képez. Számos madárfaj kolóniákban él, fejlett szociális viselkedést mutat, mások stabil párkapcsolatokban nevelik utódjaikat. A megtermékenyítés belső, tojásaiknak kemény, meszes héja van.

magamutogatás, pózolás (display behaviour)

Olyan sztereotip mozgás vagy sajátos testtartás, ami arra szolgál, hogy más állatok valamely speciális viselkedését befolyásolja. Az udvarlásban és az agresszióban sok ilyen pózolás nagyon feltűnő és a fajra jellemző; gyakori, hogy bizonyos testrészek vagy speciális jelzések jól láthatóan feltárulnak (például a hím páva az udvarláskor széttárja gyönyörű színezetű szemes háttollait). Más pózolások rejtettek, és megnehezítik, hogy a ragadozó a pózoló állatot lehetséges zsákmányként ismerje fel. Például az araszoló lepkék hernyói emlékeztetnek egy faágra, és a ragadozó jelenlétében úgy tartják magukat, hogy az egyik végük kapaszkodik a faágba, a másik végük meg a levegőbe mered (mint egy száraz faág). De az is lehet, hogy egy zsákmány faj a ragadozóját a ijesztő pózolással ejti zavarba.

magas vérnyomás (hipertenzió) (hypertension)

A normális egészséges populációs átlagétól eltérő és annál tartósan magasabb vérnyomás. Csak statisztikailag határozható meg, de a mért érték valójában csak akkor értelmezhető magas vérnyomásként, ha a vizsgált szervezet számára az már valamilyen okból rendellenes. Az ember esetében a verőeres vérnyomás 140/90 Hgmm-es értéke fölött beszélnek magas vérnyomásról. A magas vérnyomás károsítja a verőereket, növeli az érelmeszesedés veszélyét és erőteljesen megterheli a szívet.

magkezdemény burka (integumentum) (integument)

A növényi magkezdeményt védő külső burok. Egy kicsiny pórus lyukasztja át, a csírakapu (mikropyle), amelyen át hatol ba a megtermékenyítéskor a pollentömlő két sejtmagja. Rendszerint két burok található a zárvatermőkben, míg a nyitvatermőkben csak egy. A megtermékenyítés után a magkezdemény burka hozza létre a (külső) maghéjat.

maglepel (aril)

Olyan kinövés, mely a maghéj körül növekszik vagy esetleg teljes mértékben körülveszi azt. A magkezdemény maglécből, a köldökzsinórból vagy a csírakapuból keletkezik. A szerecsendió körül található maglepelből készül a fűszer.

magmágneses rezonancia (rövidítése: NMR) (nuclear magnetic resonance (NMR))

Erős és stabilis mágneses térbe helyezett és ezzel mágnesesen rendeződött bizonyos atommagok által meghatározott elektromágneses sugárzások (rádióhullámok) elnyelése. Az atommagok miniatür rúdmágnesekként reagálnak a mágneses mezőre, ami az orientációjuk megváltoztatására készteti őket. Az így rendeződött orientációjú atommagok a kémiai jellemüknek (rendszámuknak és az atommag-felépítésüknek) megfelelően képesek energiát elnyelni a rádióhullámokból, de csak meghatározott energiájú (hullámhosszúságú) rádióhullámok energiáját képeserk elnyelni. A meghatározott hullámhosszúságú sugárzások elnyelődése detektorokkal kimutatható, és az elnyelés hullámhossza elárulja az elnyelő atommag milyenségét, az elnyelés nagysága meg felvilágosítást ad az elnyelő atommagok mennyiségére. Az NMR-t főképpen spektroszkópia alakjában (NMR spektroszkópia) használják kémiai és biokémiai elemzésre és szerkezet-meghatározásra. Az NMR spektroszkópiának két eljárása ismert: A folytonos hullámú (CW) NMR-ben a mintát erős mágneses térbe helyezik, aminek erőssége meghatározott módon változtatható. Ahogy a mágneses tér változik, bizonyos pontokon (hullámhosszaknál) bekövetkezik a rádióhullámok elnyelődése; ez oszcillációkat kelt a mágneses mezőben, ami detektálható. A Fourier-transzformált (FT) NMR-ben rögzített mágneses teret használnak, a mintát nagy intenzitású sugárzási pulzusoknak vetik alá, amelyekben különböző hullámhosszak (frekvenciák) egész tartománya (spektruma) található meg. Az elnyelt hullámhosszak detektált jelét matematikailag elemzik és így hozzák létre az NMR spektrumot. Leggyakrabban és legáltalánosabban a 1H atommagot tanulmányozzák; a biokémiai analízisekben használt más atommagok a 13C, a 14N, a 19F és a 31P, bár ezek természetes előfordulási gyakorisága sokkal kisebb a hidrogénénél, és ezért gyöngébb jeleket hoznak létre. A létrejött NMR spektrum a sugárzást elnyelő molekulára jellemző, mert az atommag általi sugárzáselnyelés függ a többi atommagtól és geometriai elrendeződéseiktől. Az orvoslás számára kifejlesztették a mágneses rezonanciás képalkotást (MRI), amiben az NMR segítségével lágy szövetek képét is létre lehet hozni. Ez a technikai eljárás felhasználható daganatok és szöveti rendellenességek, valamint egyes anyagcsere-zavarok (például az ATP kimerülése, a szervetlen foszfátok felszaporodása) helyének megállapítására.

mágneses érzékelő (magnetoreceptor) (magnetoreceptor)

Mágneses tereket, elsősorban a Föld mágneses mezőjét detektáló berendezés vagy szerv. A mágneses érzékelés bizonyos formái sokféle állatcsoportban megtalálhatók, köztük a rovarokban, a halakban, a kétéltűekben, a hüllőkben, a madarakban és az emlősökben. Mindezek ellenére a mágneses érzékelő szervek természete még mindig nem világos. Sok faj idegrendszerében előfordulnak a mágnesezhető magnetit kis részecskéi; ezekről vélik úgy, hogy a mágneses tér hatását idegi impulzusokká fordítják le. Nem lehetetlen, hogy a mágneses mezők detektálásában közreműködhetnek az állatok fényérzékelő szervei is (hiszen a fény elektromágneses jelenség), és van is ezt alátámasztó bizonyíték különféle gerinctelen és gerinces fajokban. Az egyik elgondolás szerint a Föld mágneses mezője által okozott elektronspin-rezonancia változásai váltanák ki az idegimpulzusokat. Egyes halak, főleg a cápák és a ráják, az elektromos érzékszerveiket használják mágneses érzékelőnek. Ez azért lehetséges, mert az állatok maguk elektromos vezetők, amelyek mágneses mezőn áthaladva elektromos áramokat generálnak, jóllehet eléggé gyengéket. A tengervíz maga is elektromos vezető, ami zárja az elektromos áramkört, és így lehetővé teszi a detekciót az állat saját érzékszervei által. Az ilyen érzékszervet az állatok arra is felhasználhatják, hogy a tengervízben navigáljanak.

mágneses rezonanciás képalkotás (rövidítés: MRI) (magnetic resonance imaging (MRI))

Lásd magmágneses rezonancia.

magnézium (vegyjele: Mg) (magnesium)

Ezüstös csillogású fémes elem, amely az élő szervezetek számára esszenciális elemnek számít. Sok különböző enzimnek kofaktora, a növényekben található klorofill lényegi alkotórésze. Serkenti a foszforilációs folyamatokat a fotoszintézisben, a Szent-Györgyi-Krebs-ciklusban, a légzési elektrontranszportlánccal kapcsolt oxidatív foszforilációban; részt vesz a zsírsavak bioszintézisében és a polipeptidek szintézisében is. Az állatokban a testnedvek megnövekedett magnéziumszintje csökkenti az idegek és az izmok ingerlékenységét; a kalciummal ellentétes hatást kifejtve gátolja a szinaptikus ingerületátvitelt. A gyógyászatban székrekedés, elhízás, máj- és epebántalmak, valamint vérpangás ellen használják.

Magnoliophyta (Magnoliophyta)

Lásd Anthophyta.

magplazma (karioplazma) (nucleoplasm (karyoplasm))

A sejt sejtmagján belül található anyag. A magplazmát a sejtmaghártya határolja, mely egyben elválasztja a citoplazmától.

magpórus (nuclear pore)

Lásd sejtmaghártya.

magvas növény (seed plant)

Olyan növény, mely magokat hoz létre. A legtöbb magvas növény az Anthophyta (virágos növények) vagy a Coniferophyta (fenyők) törzsébe tartozik.

magvas páfrányok (seed ferns)

Lásd Cycadofilicales.

magvas (virágos) növények (Spermatophyta, Anthophyta) (Spermatophyta)

A hagyományos rendszertanban a magvakkal szaporodó növények tagozata. A modern rendszertan a magvas növényeket külön törzsekbe sorolja, melyek közül a legfontosabbak a nyitvatermők és a zárvatermők.

Magvatlan (anuclearis) sejtek (anucleate)

Azon sejtek neve, amelyek nem tartalmaznak sejtmagot. Ilyenek pl. az emlősök érett vörösvérsejtjei (erythrocytái).

magzat (foetus, főtusz) (fetus (foetus))

Egy emlős, főleg emberi embrió elnevezése akkor, amikor az egyedfejlődése már elérte azt a stádiumot, aminél a majdani felnőtt alak fő sajátosságai már felismerhetők. Az ember esetében a 8. embrionális héttől a megszületésig nevezik magzatnak a fejlődő embriót.

magzatburkosak (Amniota) (amniote)

Olyan gerincesek, amelyek embrióit a magzatvízzel telt magzating (amnion) körülveszi/védi. Az amnion kialakulása biztosítja azt hogy az embrió az amnionfolyadékban lebegve zavartalanul fejlődhessen, ill. azt, hogy egyedfejlődése szaporodása a víztől távolabb eső szárazföldi környezetben is sikeres legyen. A magzatburkosak közé tartoznak a hüllők, a madarak és az emlősök. Lásd még: magzatburok-nélküliek (Anamnia).

magzatburok-nélküliek (Anamniota vagy Anamnia) (anamniote)

Azok a vízben fejlődő gerincesek (állkapocsnlküliek (Agnatha), halak és kétéltűek) tartoznak ebbe a csoportba, amelyekben a fejlődő embriót nem veszi körül a magzating (amnion), tágabb értelemben a magzatburkok.

magzati hártya (fetal membranes)

Lásd extraembrionális hártya.

magzati húgytömlő (allantois) (allantois)

A hüllők, madarak és az emlősök egyedfejlődése során az embrionális kloakából kinövő hártyásfalú szerv. A tojásokkal szaporodó gerincesek (hüllők, madarak, kloakás emlősök) esetében a kiválasztott vizeletet raktározza a kikelésig, egyben magzatburokként és embrionális légzőszervként is működik. Emlősökben részt vesz a fejlődő utód táplálásában, anyagcseréjénekés gázcseréjének lebonyolításában is.

magzating (amnion) (amnion)

A hüllők, madarak és az emlősök embrióit körülvevő belső magzatburok vagy magzating, amely az amnionüregben fejlődő embriót/magzatot körülveszi. Az embrió az amnionüregben lévő amnionfolyadékban lebegve a kiszáradástól és a mechanikai hatásoktól védett. Lásd még a magzatburkok (extraembrionáis membránok)!

magzatszurok (meconium) (meconium)

Egy újszülött emlős egyed által kibocsátott első székletanyag, amely rendszerint sötétzöldes színű.

máj- (hepatic)

A máj valamije, vagy ahhoz tartozó valami. Például a máj kapuér vénája és a májartéria látja el vérrel a májat, míg a májvéna szállítja el a vért a májból.

máj (hepar) (liver)

Nagy lebenyes szerv a gerincesek hasüregében, amely lényeges szerepet tölt be sok anyagcsere-folyamatban azáltal, hogy szabályozza a tápanyagok, metabolitok és mérgező anyagok összetételét és koncentrációját a testfolyadékokban (a vérben). Lebenykéknek (lobulusoknak) nevezett egységekből van felépítve, amelyek mindegyike durván hatszöges szerkezetű; ezek a hatszöges lebenykék egy központi véna körül elrendeződött és májsejtekből (hepatocitákból) álló lemezekből szerveződnek. A máj fogadja a vérbe felszívódott emésztési termékeket , amelyek a májkapuvéna (vena portae hepatis) útján érkeznek hozzá a belekből. A legfontosabb anyagcsere-funkciói: 1/ a felszívódott glükóz fölöslegének átalakítása a raktározott glikogénné (glikogenezis), amit majd a felszívódást követő időszakban vagy éhezéskor fel lehet használni; 2/ a fölösleges aminosavakat oxidatív dezaminálással lebontani, és ezzel ammóniát termelni, majd 3/ az ammóniát energiabefektetéssel átalakítani karbamiddá vagy ureává (karbamidciklus) vagy húgysavvá (ezeket azután a vese már mérgeződés nélkül ki tudja választani); 4/ bizonyos aminosavakból, tejsavból és glicerinből képes glükózt szintetizálni akkor is, amikor a glikogén már elfogyott (a glükoneogenezis folyamata során); 5/ képes lipoproteineket „átcsomagolni” (a kilomikron-maradékot VLDL-be), lipoproteineket felvenni (főleg HDL-t); 6/ a kleszterint kiválasztani az epébe; 7/ tud lebontani és szintetizálni is zsírsavakat és zsírokat, sőt, kis mértékben ezeket még raktározni is tudja; 8/ zsírsavakból a lebontásuk során ketontesteket szintetizál és bocsát a vérbe (főleg glükóz hiányában). A máj számos egyéb alapvető funkciót is végez, amelyek közül a legfontosabbak a következők: 9/ vannak benne védekező (Kupffer-féle) sejtek, amelyek eltávolítják a vérből a sérült vörösvérsejteket, azok anyagait lebontva hasznosítják, és például a hemből készítik az epefestékeket (a bilirubint és a biliverdint); 10/ a sejtjei elválasztják az epét (amelyben epesavas sók, koleszterin és epefestékek vannak, és amelyek jó része újra és újra felszívódik a bélből, de egy kisebb részük a széklettel elvész a szervezetből); 11/ számos idegen és mérgező (például gyógyszerben található), részben viszont saját, de vízben rosszul oldódó anyagot (például a szteroidokat) kémiailag átalakít, ezáltal inaktivál (vagy éppen ezzel tesz aktívvá), és lehetővé teszi, hogy a hidrofilabbá vált molekulákat a vese kiválassza (a xenobiotikumoknak ezt az átalakítását nevezték régebben „méregtelenítésnek”); 12/ az immunglobulinok kivételével az összes vérplazmafehérjét termeli, köztük az albuminokat, számos globulint és a véralvadáshoz szükséges fibrinogént és protrombint is; 13/ a bélben képződött előanyagokból szintetizálja és raktározza az A-vitamint; raktároz valamennyit a B12-vitaminból; aktiválja a kalciferolt; 14/ közvetíti a növekedési hormon hatását a csontok növekedése felé az inzulinszerű növekedési faktor termelésével; 15/ vannak vasraktárai ferritin formájában. Mindezek alapján érthető, hogy a májkárosodások vagy májbetegségek eseténként igen súlyosan érintik a gerincesek szervezetét; a májelégtelenség lényegileg halálos betegség, és csak májátültetéssel kezelhető. A sokszor vírusok okozta májgyulladások (hepatitiszek) bizonyos esetekben májrákot is előidézhetnek.

máj kapuér (portális) keringése (hepatic portal system)

A véna (máj kapuér vénája) vagy a vénák, melyek a bélből felszívódó tápanyagokat tartalmazó vért közvetlenül a májba szállítják.

májméreg (hepatotoxin) (hepatotoxin)

Bármely olyan vegyület, amely károsító hatású a májra nézve. Az egyik legközönségesebb májméreg az etanol (az etil-alkohol); túlzott és tartós fogyasztása zsírmájat és májzsugorodást (cirrózist) idéz elő.

makkocska (carcerulus) (carcerulus)

A schizocarp típusú száraz termések egyike. Egy központi tengelyhez tapadt nagyszámú, egymagvú fragmensből (mericarp) áll. A mályvára jellemző.

makktermés (nut (2))

Fásodott termésfalú, egymagvú, száraz zárt termés, két vagy több termőlevélből áll. Gyakorta látható rajta kupacs, mely a fellevelekből és néha a virágtengelyből alakul ki. Makktermésű növény pl. a bükk, a tölgy, a gyertyán és a mogyoró.

makroevolúció (macroevolution)

Az evolúció nagy léptékű részfolyamatainak összessége, aminek során az élő szervezetek nagyobb rendszertani csoportjai, például országok, törzsek és osztályok sokfélesége bontakozik ki. Így a virágos növények vagy az emlősök létrejötte makroevolúciós folyamat. Vö. mikroevolúció. Alapját a mikroevolúciós történések adják, de számos más (geológiai, csillagászati, földrajzi stb.) tényező is befolyásolja. Például a makroevolúciós történésekre alapvető hatást gyakorolt a kontinensek vándorlása (lásd kontinensvándorlás) vagy a tömeges kipusztulásokat előidéző csillagászati vagy földtani kataklizmák, a nyomukban járó ökoszisztéma-összeomlásokkal együtt.

makrofág (macrophagous)

Olyan táplálékfelvételi mód organotróf (heterotróf) szervezetekben, amelynél a táplálék viszonylag nagy darabokban kerül bekebelezésre, a szervezet relatívan nagy táplálékfalatokat juttat a tápcsatornájába. Vö. mikrofág.

makrofág sejt (macrophage)

Nagy falósejt (lásd fagocita), amely képes bekebelezni mikroorganizmusokat (például baktériumokat, egysejtűeket) vagy sejttörmeléket, és amely a szervezet sejtes védekező rendszerének részét képezi. A makrofág sejtek a csontvelőben található elősejtekből (a promonocitákból) képződnek, a véráramban vándorló monocitákká alakulnak, majd érett szöveti makrofág sejtté válva megtelepednek különböző szövetekben (például a nyirokcsomókban, a kötőszövetekben (mint hisztiociták), a tüdőben (alveoláris makrofág sejtek), a májszinuszoidok falában (mint Kupffer-sejtek), a bőrben (mint Langerhans-sejtek) és az idegszövetben (mint mikroglia-sejtek). A lép szinuszoidjait olyan makrofág sejtek szegélyezik, amelyek eltávolítják az elhasználódott vörösvérsejteket és vérlemezkéket a véráramból és lebontják azokat. Lényegében óriás makrofág asejtek a csontok állományát lebontó csontfaló (oszteoklaszt) sejtek is. A makrofág sejtek fagocitáló aktivitását serkenti a makrofág-aktiváló faktor, az érzékenyített T-sejtek által kibocsátott egyik citokin. A szöveti makrofág sejtek azáltal működnek közre a gyulladásokban is, hogy különféle gyulladásközvetítő citokinokat választanak el. A makrofág sejtek együttesen alkotják a szervezet mononukleáris fagocita rendszerét.

makrofauna (macrofauna)

Egy meghatározott területen azok a nagyobb állatok együttesen, amelyek mikroszkóp segítsége nélkül, szabad szemmel is megfigyelhetők és tanulmányozhatók (vö. mikrofauna). A makrofaunába néha belesorolják a kis testű talajlakó gerincteleneket is, például a gyűrűs- és a fonálférgeket, de ezek külön is választhatók egy közbeeső kategóriába, a mezofaunába. Vö. meiofauna.

makromolekula (macromolecule)

Nagyon nagy molekula, általánosságban tízezernél több atomból áll. A természetes és a szintetikus polimerek makromolekulák, ahogy sok nukleinsav és a fehérjék is. A makromolekula esetében már nincs minden atom vagy molekulacsoport a makromolekula és az oldószer határán, hanem vannak atomok és molekularészek a makromolekula belsejében is. A makromolekula és az oldószer határán felületi jelenségek lépnek föl; ezek miatt a makromolekulák viselkedése eltér a kis molekulákétól. Lásd még kolloid.

makrospóra anyasejt (makrosporocita) (megaspore mother cell (megasporocyte))

A növényekben található diploid sejt, mely meiózisos osztódással négy hapoid megaspórát (lásd sporofillum hoz létre. A virágos növények esetében a makrospóra anyasejt (vagy a másodlagos embriózsák magja) a magkezdeményben helyezkedik el. A keletkezett megaspórák közül az egyikből alakul ki az embriózsák, a többi elhal.

makrotápanyag (macronutrient)

A növények által viszonylag nagy mennyiségben igényelt kémiai elem. Ilyen makrotápanyagnak számít a szén (C), a hidrogén (H), az oxigén (O), a nitrogén (N), a foszfor (P), a kálium (K), a kén (S), a magnézium (Mg), a kalcium (Ca) és a vas (Fe). Vö. mikrotápanyag. Lásd még esszenciális elem.

makula (macula) (macula)

1. Érzékhám foltja, amely mechanoreceptor szőrsejteket tartalmaz. Ilyen érzékhámfoltok megtalálhatók a hártyás labirintusban, annak tömlőcskéjében, zsákocskájában és a félkörös ívjáratainak ampullájában. E makulák szőrsejtjeiben a szőrök (a sztereociliumok) elhajlása jelzi a test gyorsulását valamely irányban (akár a nehézségi erőhöz képest, akár a fej elforgatásakor, akár a félkörös ívjáratok endolimfájának áramlásakor); vagyis ezek információt szolgáltatnak a központi idegrendszer számára a test és a fej egymáshoz viszonyított helyzetétől, a test bizonyos mozgásairól, főleg eséséről és forgásairól. A szőrsejtek sztereociliumai kocsonyás anyagba ágyazottak, és ezt a kocsonyás anyagot hajlítja el a szőrökkel együtt vagy az endolimfa áramlása vagy a kocsonyás anyagba ágyazódott otolit kristályok (kalcium-karbonát részecskék) nyomása. Az otolit részecskék mozgása a gravitációs erő irányához viszonyítva lefelé nyomja a kocsonyás anyagot, elhajlítja a szőrsejteket; a szterociliumok elhajlása az érzéksejtben hipo- vagy hiperpolarizációs jellegű receptor-potenciálhullámot kelt. Hipopolarizációra az érzéksejt transzmitterének ürülése fokozódik, hiperpolarizációra pedig csökken; ennek megfelelően az érzéksejttel szinaptikus kapcsolatban levő idegsejtnyúlványokon fokozódik, illetve csökken a kisülések időegység alatti száma. Az egyensúlyi idegrostokon az idegi információ az egyensúlyt, a szemmozgásokat és a fej mozgásait szabályozó agytörzsi idegmagvakba jut (lásd az ábrát).

2. A gerincesek szemgolyójának recehártyájában az a terület a szemgolyó optikai tengelyének közelében, ahol a sárgás színű lutein felhalmozódása következtében a terület sárgás foltnak (macula lutea) látszik. Itt a csapsejtek sűrűsége nagyobb, mint más helyeken, és e több sejt idegi információját sokkal több idegsejtnek kell feldolgoznia a látókéreg megfelelő területén. Ezért a recehártyának ez a területe felelős az éleslátásért: ha elmozdul a helyéről vagy a sejtjei károsodnak, megsérülnek, akkor csökken a látás élessége. Makulák megtalálhatók némely olyan állatban is, amelyek retinájában nincs fovea; a makulák gyakran körülveszik a foveákat azokban az állatokban, amelyekben vannak.

malária (malaria)

Váltóláz nevű betegség, amit az élősködő egysejtű spórás Plasmodium fajok idéznek elő. A Plasmodiumoknak a bonyolult életciklusuk teljes lefolytatásához két gazdára van szükségük: a vért szívó nőstény Anopheles szúnyogra és a vérsejteket nyújtó emberre. Az emberben a láz és a vérszegénység tüneteit a vörösvérsejtek Plasmodiumok általi megfertőzése és tönkretétele idézi elő az életciklus ivartalan fázisa alatt. Lásd Apicomplexa.

maláta (malt)

A keményítő β-amiláz általi hidrolíziséből származó termék, mely a sörfőzés alatt az árpa csírázása során keletkezik. Lásd még maltóz.

malátacukor (malt sugar)

Lásd maltóz.

Mallophaga (rágótetvek) (Mallophaga)

Másodlagosan szárnyatlan rovarok osztálya, közéjük tartoznak a tolltetvek. A rágótetvek apró testű hát-hasi irányban lapított, ovális alakú állatok, szemük csökevényes, szájszervük rágásra módosult. Elsősorban madarak ektoparazitái, elhalt bőrrel, tollmaradványokkal és néha vérrel táplálkoznak. A petékből a felnőtt egyedekre hasonló nimfa kel ki.

Malpighi-féle vesetestecske (Malpighian body (Malpighian corpuscle))

A gerincesek veséjében található nefron egyik része, amely áll a nefron csészeszerűen kitágult végéből és abból az artériás hajszálér-gombolyagból (glomerulusból), amit a csészeszerű (Bowman-féle) tok magába zár. A Bowman-tok és a glomerulus együttes rendszerét a felfedezője, Marcello Malpighi (1628 – 1694) itáliai anatómus neve után hívják így.

Malpighi-csövek (Malpighian tubule)

A rovarokban, a pókokban és a százlábúakban a nitrogéntartalmú hulladékanyagok kiválasztásában közreműködő szervek. A végükön zárt csőszerű képletek a hemocölben (a vérnyirkot tartalmazó testüregben) helyezkednek el; a rovarokban a csövek a bélcsatornába nyílnak. Ezek szelektíven vonják ki a vérnyirokból a húgysavat, ami azután vízzel és sókkal az utóbélben lerakódik, belőle a víz jó része visszaszívódik, majd a húgysav a sók egy részével az ürülékbe választódik ki. A víz és a sók kis része magukban a Malpighi-csövekben visszaszívódik a hemolimfába, ám a visszaszívódás legnagyobb része az utóbélben zajlik. Lásd még kriptonefridiális rendszer.

Malpighi-réteg (stratum germinativum) (Malpighian layer (stratum germinativum))

Az emlősök bőre felhámjának (epidermisz) legbelső rétege, amit az alatta levő irhától (dermisz) a rostos alapi hártya (bazális membrán) választ el. A felhámnak csak ebben a rétegében zajlik aktív sejtosztódás (mitózis). Ahogy ezen osztódásokkal létrejött sejtek életkora növekszik és érnek, felfelé vándorolnak a felhám rétegein át, majd pótolják a felszínről folyamatosan lehámló réteg sejtjeit.

maltáz (alfa-glükozidáz) (maltase (α-glucosidase))

A vékonybélben sejtmembránhoz kötött enzim, amely a maltóz nevű diszacharidot két glükózra hidrolizálja.

maltóz (malátacukor) (maltose (malt sugar))

Két, egymással glikozidkötéssel összekapcsolt glükózt tartalmazó diszacharid. Létrejöhet az amiláz enzimnek a keményítőre gyakorolt hatása nyomán. Édes íze a keményítő hosszabb időn át tartó rágása után már érezhető. A maltóz nagy koncentrációban fordul elő a csírázó magvakban (ahol a keményítőből képződik). A malátát úgy hozzák létre, hogy az árpaszemeket csírázni hagyják, azután lassan kiszárítják őket. A malátát a sör erjesztésénél és a whisky készítésénél használják.

Mammalia (emlősök) (Mammalia)

A gerincesek egyik osztálya, fajainak száma mintegy 4250. Az emlősök meleg vérű állatok, rendszerint vannak verejtékmirigyeik, melynek kiválasztásával a bőrfelületét képesek hűteni, kültakarójukat általában szőr borítja. Minden nőstényen találhatók emlőmirigyek, ebben az utódok táplálást szolgála tej termelődik. Az emlősök fogazatában metszőfogak, szemfogak, kisörlő és nagyörlők differenciálódtak, valamint a középfülben három hallócsontocska helyezkedik el. A négyüregű szív képes teljes mértékben elkülöníteni az oxigénben gazdag és az oxigénszegény vért, és légzésben az izmos rekeszizom. Mindkét tulajdonságuk az oxigén-ellátás magas szintjét biztosítja. Mindez, együtt a magasan fejlett érzékszervekkel és aggyal, az emlősállatokat képessé teszi a folyamatosan aktív életre és az élőhelyek széles skálájának benépesítésére. Az emlősök ragadozó hüllők fejlődtek ki a triászkor alatt, mintegy 225 millió évvel ezelőtt. Két alosztályba soroljuk őket: az ősibb tojásrakók a Prototheria (Monotremata) csoportba tartoznak, míg az összes többi a Theria-ba. Ez utóbbi élesen elválik két öregrendre, a Metatheria foglalja magába az erszényeseket, az Eutheria pedig a méhlepényeseket.

Mandibulata (Mandibulata)

Lásd Uniramia.

mangán (vegyjele: Mn) (manganese)

Szürkés törékeny fémes elem. Az élő szervezetekben nyomelem (lásd esszenciális elem). Számos különböző enzim (például a peptidázok, egyes dekarboxilázok, dehidrogenázok, foszforilázok) kofaktora.

mangrove gyökerek (stilt root)

Lásd támasztógyökerek.

mangrove mocsár (mangrove swamp)

Növényzeti öv, mely mindenhol megtalálható a trópusi tengerpartok mentén, s benne a mangrovefák (Rhizophora-fajok) uralkodnak. A vízzel átitatott talaj erősen sós, így – hasonlóan más halofita élőlényekhez-, a mangrove is adaptálódott ehhez a körülményhez. Légzőgyökereik (pnemumatofóra) is vannak, melyeken keresztül a légcserét el tudják végezni, mivel a talaj igen rosszul átszellőztetett.

mannán (mannan)

Lásd mannóz.

mannit (mannitol, mannacukor) (mannitol)

Hat szénatomos és hat hidroxilcsoportot tartalmazó (polihidrikus) alkohol (hexit); szerkezeti képlete HOCH2(CHOH)4CH2OH. Fehér édes ízű kristály, amely vízben jól, alkoholban kevésbé oldódik. A mannózból vagy a fruktózból képződhet. Ez a fő oldható cukor a gombákban és a barnamoszatokban az egyik jelentős szénhidrát-raktár. Édesítőként használják bizonyos élelmiszerekben és vizelethajtónak az orvoslásban a folyadékvisszatartás megoldására.

mannóz (mannose)

Az egyik hexóz monoszacharid, C6H12O6, a glükóz egyik sztereoizomerje. Színtelen, kristályos, édes ízű és vízben könnyen oldódó por. Természetes körülmények között csak a mannánnak nevezett polimerizált formájában fordul elő. Megtalálható növényekben, gombákban és baktériumokban is; mindenütt a tápanyag-energiaraktár.

manométer (manometer)

Nyomáskülönbség mérésére használt eszköz; a nyomáskülönbséget rendszerint két folyadékoszlop magasságával arányos hidrosztatikai nyomás eltérésével méri. A legegyszerűbb változata az U alakú csőmanométer, amely U alakúra meghajlított üvegcsőből áll. Ha a mérendő nyomást az U-cső egyik szárára kapcsolják, miközben a másik szár nyitott és a légköri nyomás nehezedik rá, akkor a két szárban a folyadékszintek eltérése adja az ismeretlen nyomás mértékét (a légköri nyomáshoz képest).

maradó fog (permanent teeth)

A fogak második és végső összeállítása, ami az emlősöknél a hullófogak (tejfog) kihullása után alakul ki. Egy felnőtt embernek mormál esetben 32 maradó foga van, amelyek között metszőfogak, szemfogak, előzápfogak (kis örlőfogak) és utózápfogak (nagy örlőfogak) vannak (lásd az illusztrációt). Ezek általában 6 és 21 éves kor között alakulnak ki.

maradvány (reliktuális) (relictual (in systematics))

(A szisztematikában) az úgynevezett „primitív”, ősi tulajdonságok jelzője, azoké, amelyek viszonylag változatlanul öröklődtek a korai ősöktől. Lásd pleziomorfia.

maradvány (reliktum) (relict)

Egy olyan élőlénycsoport, mely egy korábban jóval nagyobb csoport maradékaként élt túl, akár a taxonómiai diverzitás (evolúciós reliktum), akár a földrajzi elterjedés (földrajzi reliktum) tekintetében. A kifejezést használhatjuk fajokra, nemzetségekre, egyéb rendszertani csoportokra, vagy populációkra, sőt egész társulásokra is.

marker gén (marker gene)

Olyan gén, amelyet bizonyos baktériumtelep vagy bakteriofág folt azonosítására használnak. Ezeket a géneket beépítik a klónozó vektorokba, hogy lehetővé tegyék a kívánt vektort tartalmazó foltok izolálását és replikációját. A marker gének jellemő módon különleges antibiotikumokkal szembeni rezisztenciát biztosítanak vagy színváltozást hoznak létre. 2. (vagy genetikai marker) Olyan gén, amelyik egy másik, vele szoros kapcsoltságban lévő gén jelzéséül szolgál. Ilyen markereket használnak a kromoszómák mentén elhelyezkedő gének sorrendjének térképezésénél valamint adott gének öröklődésének követésére. A markerhez közeli kapcsoltságban lévő gének általában azzal együtt öröklődnek. A markereknek könnyen azonosíthatóknak kell lenniük a fenotípusban, ellenőrhetjük például egy könnyen megfigyelhető tulajdonság megjelenésével (ilyen például a szemszín). Lásd még molekuláris marker.

másodlagos embriózsák magja (polar nuclei)

Két haploid sejtmag a virágos növények embriózsákjának középpontjában. Ezek a sejtmagok egyesülnek egymással és a hímnemű ivarsejt sejtmagjával, hogy létrehozzák a triploid endospermium sejtmagját, amiből ezt követően osztódással kialakul az endospermium. Lásd kettős megtermékenyítés.

másodlagos fogyasztó (secondary consumer)

Lásd fogyasztó.

másodlagos hírvivő (secind messenger)

A sejtek közötti kommunikációban részt vevő elsődleges hírvivők (ingerületátvivők, transzmitterek) hatását a sejtek anyagcseréje és működései felé közvetítő jelátvitel (szignáltranszdukció) sejten belüli közvetítői. A sejten belül képződő vegyületek, amelyek felelősek az elsődleges hírvivőktől eredő jelre adandó sejtválasz kezdeményezéséért. A másodlagos hírvivők általában nem tudnak átjutni a sejtek membránjain, mert legtöbbnyire nem lipidoldékonyak (a lipidekben oldódók parakrin transzmitterek is lehetnek, mint például a prosztaglandinok). Az egyik nagyon közönséges másodlagos hírvivő a ciklusos AMP, aminek képződését előidéző adenilátcikláz enzimet G-fehérjék serkentenek működésre. További másodlagos hírvivők még az inozitol-1,4,5-triszfoszfát (rövidítve IP3; lásd inozit(ol) és a diacil-glicerin (rövidítve: DAG); néha másodlagos hírvivőnek tartják a kalciumionokat (Ca2+) is, jóllehet nem a sejtben képződnek, de felszabadulhatnak a sejten belüli raktárakból (például a szarkoplazmatikus retikulumból vagy a mitokondriumokból).

másodlagos nemi jellegek (secondary sexual characteristics)

Ivarilag érett állatban és emberben azok a külső tulajdonságok, amelyek eltérnek a hímekben és a nőstényekben, de nincsenek közvetlen kapcsolatban a nemi viselkedéssel, ám azért mégis jelentősek lehetnek a szaporodásban. Az ilyen sajátosságok egyedfejlődési kialakulását az ivari hormonok (az ösztrogének vagy az androgének) szabályozzák. Lehetnek évszakosak (mint például az őzbak agancsa vagy a hím tüskéspikó testszínezete) vagy állandóak (mint például a nők emlői vagy a férfiak arcszőrzete). Az emberben a serdülés során fejlődnek ki.

másodlagos növekedés, másodlagos vastagodás (secondary growth (secondary thickening))

A növényi hajtások és gyökerek vastagságának növekedése a nyaláb kambium és a parakambium tevékenysége folytán. A legtöbb kétszikűben és nyitvatermőben kialakul, de az egyszikűekben nem. A másodlagos vastagodással létrejött szöveteket másodlagos szöveteknek nevezzük, és a keletkezett növény vagy növényi rész a másodlagos növényi rész. Vö. elsődleges növekedés.

másodlagos produktivitás (secondary productivity)

A növényevő és lebontó szervezetek által bizonyos idő alatt megkötött energia vagy létrehozott biomassza mennyisége (lásd heterotróf táplálkozás). A heterotróf élőlények az energiát közvetlenül vagy közvetetten, fotószintetizáló növényekből vagy más autotróf szervezetekből nyerik. Produktivitásuk meghatározza egy adott ökoszisztéma trofikus szintjeinek számát vagy a tápláléklánc hosszát. Valószínűsíthetően, a másodlagos produktivitás növekedésével mindkettő növekszik. Lásd produktivitás.

másodlagos szerkezet (secondary structure)

Lásd fehérje.

másodlagos vastagodás (secondary thickening)

Lásd másodlagos növekedés.

másodperc (szekundum) (second)

Az idő SI mértékegysége. Jelölése: s. A nagysága megegyezik a 133céziumatom alapállapota két hiperfinom szintje közti átmenetnek megfelelő sugárzás periódusa 9 192 631 770-szeres időtartamával.

mátrixpotenciál (matric potential)

A vízpotenciál azon összetevője, mely abból adódik, hogy a vízmolekulák a rendszer nem oldott struktúráihoz, azaz a mátrixhoz tapadnak, mint például a plazmamembránokhoz és talajrészecskékhez. Minden esetben negatív, és csupán az élő sejteken kívül jelentős, viszonylag száraz rendszerekben, például olyan talajoknál, ahol a víz nagy része a talajrészecskékhez szorosan kötődik.

maximálisan megengedhető dózis (maximum permissible dose)

Lásd dózis.

maxisejt (maxicell)

Olyan baktériumsejt, amelyet ultraibolya sugárral besugároztak azért, hogy szándékosan károsítsák a sejt saját DNS-ét, és így a plazmid gének, melyekből viszonylag kevés van, előnyben részesülnek a kifejeződésnél.

McClintock, Barbara (McClintock, Barbara)

(1902 - 1992) Amerikai (USA) botanikus és genetikus, aki a Carnegie Intézet Cold Spring Harbor Laboratory munkacsoportjában dolgozott. Ő fedezte fel kukoricában az „ugráló gének”-et 1949-ben (lásd transzpozon), amelyek a kromoszóma mentén mozognak és ellenőrzést gyakorolhatnak más gének fölött. Később ezeket a szabályozó elemeket megtalálták baktériumokban és más szervezetekben is. A munkásságáért 1983-ban kapott élettani/orvosi Nobel-díjat.

mechanoreceptor (mechanoreceptor)

Erőt, illetve elmozdulást detektáló érzékszerv vagy sejtnyúlvány. Olyan mechanikai ingerekre reagál membránpotenciál-változással, mint a szövetek torzulása, a szőrök elhajlása, aminek során a mechanoreceptorra valamilyen erő gyakorlódik; a mechanoreceptorok ingerülete a központi idegrendszerben előidézi a nyomás, a tapintás, az érintés, a rezgés, illetve a hang érzetét. Különösen gazdag mechanoreceptorokban a bőr, de vannak mechanikai érzékelők a belső fülben és a belső (zsigeri) szervekben is.

Medawar, Sir Peter Brian (Medawar, Sir Peter Brian)

(1915 - 1987) Brit immunológus. Brazíliában született és Oxfordban végezte tanulmányait. Zoológusként dolgozott Oxfordban, Birminghamben és Londonban. Később az orvosi biológiai felé fordult és tanulmányozni kezdte az állatokban átültetett szövetek kilökődését. A vizsgálatait egér embriókon végezte, és kimutatta a szerzett immunológiai tolerancia jelenségét. A munkásságáért 1960-ban részesítették élettani/orvosi Nobel-díjban megosztva azt Sir Macfarlane Burnettel.

medence (pelvis)

1. Lásd medenceöv.

2. A has alsó része a medenceövi tájékon.

3. Egy kúpalakú üreg a vesében, amibe a vizelet folyik a vesecsatornácskákból, mielőtt a húgyvezetőbe jutna.

medenceöv (pelvic gridle (pelvis; hip girdle))

A gerinceseknél megtalálható csontos vagy porcos szerkezet, amihez a hátsó végtagok (úszók, lábak) kapcsolódnak. A medenceöv a hátoldal felé a gerincoszlophoz kapcsolódik. Két félből áll össze, mindkettő a csípőcsont, ülőcsont és a szeméremcsont összenövésével jön létre.

medián (median)

Számok vagy értékek egy nagyság szerint rendezett sorozatában a középső szám vagy érték.

medián halálos adag (median lethal dose)

Lásd LD50.

medúza (medusa)

A Cnidaria törzshöz tartozó állatok életciklusának szabadon úszó szakasza. A medúzák esernyő alakúak, szegélyükön és szájnyílásuk körül tapogatókat viselnek (ez utóbbi testük alsó felén, középen található). Testük pulzáló mozgásával úsznak, szaporodásuk ivaros. A hidraállatok (Hydrozoa, pl. Hydra) életciklusában a polip stádium jellemző, és szaporodásuk bimbózással történik. Az összes közönséges medúzát magába foglaló kehelyállatok (Scyphozoa) osztály fajainál a medúza-alak uralkodik, míg a polip visszaszorult vagy hiányzik.

mega- (mega-)

1. Előtag, amely nagy méretre utal. Pl. a meganukleusz a szokásosnál nagyobb sejtmag, a megasporangium óriási spóratartó.

2. Jelölése: M. Ez az előtag a a metrikus rendszerben valaminek egymilliószorosát jelöli. Például 106 volt = 1 megavolt (MV).

megabázis (megabase)

Jele Mb. Olyan hosszúság egység, amelyet a polinukleotidok (azaz a DNS vagy RNS) vagy ezen molekulák szegmenseinek mérésére használnak. 1 mb = 106 bázis vagy bázispár méretű.

megafillum (megaphyll)

A páfrányok és magvas növényeknél előforduló lomblevél típus, melynek lemezén elágazó vagy párhuzamos erezet fut. A páfrányok megafillumai nagy szárnyas levelek. A megafillumot korábban makrofillumnak nevezték. Vö. mikrofillum.

megakariocita (megakaryocyte)

Lásd vérlemezke.

megaspóra (megaspore)

Lásd makrospóra anyasejt, sporofillum.

megasporofillum (megasporophyll)

Lásd sporofillum.

megasproangium (megasporangium)

Lásd sporangium.

megbékítés, békéltető viselkedés (appeasement)

Olyan viselkedés, amely gátolja az ugyanazon faj más egyedei részéről mutatott agressziót; gyakran ölti magára egy speciális testtartás vagy pózolás formáját, amely hangsúlyozza az ezt mutató egyed gyengeségét. A békeltető viselkedés során a fenyegető struktúrákat (például az agancsokat) és mintázatokat elrejtik vagy elfordítják és feltárják a test sérülékeny részeit. Megbékítés gyakran látható az udvarlásban, az üdvözlési ceremóniákban és gyakran (a vesztés részéről) a harc után.

megerősítés (állati viselkedésben) (reonforcement (on animal behaviour))

Valamely magatartásforma gyakoriságának növelése (vagy csökkentése) kondicionálás révén, úgy, hogy az egyik fontos biológiai esemény (a megerősítő) mindig egy másik eseményt követ. Az instrumentális kondicionálás során a megfelelő válaszra adott motiváló esemény vagy jutalom (pl. étel), növeli a helyes válasz gyakoriságát. Az elrettentő esemény vagy büntetés (pl. áramütés) csökkenti az adott válasz gyakoriságát.

megerősödés (recruitment)

Extra mozgató idegsejtek aktiválódása, azért, hogy egy egyenletes mértékben jelenlevő ingerlésre fokozott válasz váltódjon ki.

megfigyeléses és utánzásos tanulás (learning by observation and imitation)

A tanulásnak az a komplex formája, amelyben a tanuló nem gyakorlással vagy egy bizonyos cselekedet végrehajtásának következménye közvetlen tapasztalása miatt változtat a viselkedésén, hanem egyedül egy másik cselekvő ágens megfigyelése és magatartása egyes elemeinek utánzása révén. E. Thorndike tette föl először a kérdést, hogy a problémadobozból a pedál vagy a kar lenyomásával kijutni tudó macska instrumentális viselkedését megfigyelve egy másik macska képes-e maga is a megoldást megtalálni. Ő arra a következtetésre jutott, hogy az ember kivételével az állatok csak próbálkozással és hibázással tudnak tanulni. A későbbi kísérletezőknek már nem okozott nehézséget annak demonstrálása, hogy állatok megtanulhatják problémák megoldását egy másik, tréningezett állat viselkedésének megfigyelésével. Egy másik állat cselekedeteinek megfigyelése többféle úton befolyásolja a vizsgált állat magatartását: Számos cselekvés társas facilitációval terjed, mint például unatkozó emberek között az ásítás vagy a kiscsirkék esetében a csipegetés; vagyis ha az egyik elkezdi, a többi is azt fogja csinálni. Demonstrátor és megfigyelő majompár esetén kétválasztásos diszkriminációs feladatban (amikor két dolog közül az egyik választása jutalommal jár, a másiké nem) a demonstrátor és a megfigyelő felcserélésével, majd új választások felajánlásával kimutatható volt, hogy az aktuális megfigyelő nem egyszerűen utánozza a demonstrátor választását (mert akkor a rossz választást is lemásolta volna), hanem a megfigyelő a demonstrátor cselekedetének következményéről tanult meg valamit és nem szükségszerűen választja azon cselekedetek pontos utánzását. Az igazi utánzás azt igényelné, hogy a megfigyelő pontosan másolja a demonstrátor cselekedeteit, függetlenül akár annak következményeitől. A kísérleti állatokban erre is van példa, ha a következmény valóban közömbös és többféle cselekedettel is ugyanaz az eredmény elérhető. Mindenesetre a megfigyeléses tanulásról és az utánzásról jó bizonyítékok vannak számos állatfaj esetében. A természetesebb vizsgálatok arra utalnak, hogy ez valójában a tanulásnak egy jelentős formája. Sok madárfaj fiataljai a fajra jellemző éneket jórészt ilyen tanulással (és gyakorlással) sajátítják el, de csak akkor, ha a fajra jellemző éneket a fejlődésüknek egy kritikusan érzékeny periódusában hallhatják; ettől eltérő időben hallva az éneket a normális énekrepertoár nem fejlődik ki. Más énekesmadár-fajok fiataljai a kritikusan érzékeny periódusuk idején más fajok énekét is képesek utánozni. Az utánzás híres példáját szolgáltatta az a japán makákó csapat, amelynek tagjai – bár egy sziget vadonában éltek, mégis – a táplálékuk zömét a kísérletet végző tudósoktól kapták, akik a táplálékkal csalogatták ki őket a nyílt térre (hogy jobban tanulmányozhassák a viselkedésüket). A kutatók az édesburgonyákat és a búzaszemeket a homokra szórták, és a majmoknak onnan kellett felszedegetni azokat. Egyszer csak az egyik fiatal nőstény felfedezte, hogy ha a kezében tartva a felvett édesburgonyákat a vízbe viszi és morzsolja, akkor a homokot a víz kimossa és az édesburgonyát megszabadíhatja a homoktól. Ugyanígy a maroknyi homokos búzát a vízbe szórva a homok lesüllyed, a búzaszemek viszont fennmaradnak és a vízből kihalászhatók. Meghatározott idő alatt ezek az új megoldások az egész csoportban elterjedtek, legelőbb az eredeti feltaláló családjában és közvetlen kísérői között, legkésőbb a felnőtt hímekben.

megkövesedés (kövületté válás, petrifikáció) (petricfication)

Lásd fosszíliák.

meglepő póz, ijesztő mimikri (startle display)

Valamely állat ragadozó támadására adott válasza, melynek során valamilyen rejtett mintázatot villant fel azért, hogy meglepje vele a támadót. Ezzel az áldozat időt nyerhet a menekülésre, vagy elterelheti a támadó figyelmét. Egyes rovarok élnek a védekezés eme második vonalával, és fellebbentve a szárnyukat megmutatják az alsó szárnyukon található élénk színű szemfoltjaikat.

megőrzés, fenntartás (konzerváció) (conservation)

A természetvédelemben és a környezetgazdálkodásban a Föld természeti erőforrásainak olyan használata, hogy elkerüljük azok túlzott elhasználását, leromlását, a környezet elszegényítését (lásd elsivatagosodás). Ennek magában kellene foglalnia az alternatív táplálék- és üzemanyag-ellátás keresését, amikor ezek már veszélyeztetettek (például az erdők kiirtásával vagy a túlhalászattal); figyelemmel kellene lennie a szennyezés veszélyeire; fenn kellene tartani és szigorúan meg kellene őrizni a természetes élőhelyeket, sőt, újakat is létre kellene hozni (például természetvédelmi területekként, nemzeti parkokként vagy speciális tudományos mintaterületekként).

megporzás (pollination)

A virágpor átkerülése a portokból (hímnemű szaporítószerv) a bibére (a nőnemű szaporítószerv fogékony része), ami ugyanazon virágon belül (önmegporzás) vagy egyazon faj különböző virágai között (idegen megporzás) zajlik. Az idegen megporzás feltételezi egy megporzó ágens közreműködését, mely megvalósítja a virágpor átvitelét (lásd szélbeporzás, rovarbeporzás, vízbeporzás). Lásd még megtermékenyítés, összeférhetetlenség.

megszokás (habituation 3.)

A tanulás egyik legegyszerűbb, nem-asszociatív formája, amelyben egy állat válaszadása egy folyamatosan fennálló vagy ismétlődő ingerhatásra fokozatosan eltűnik, ha az ingerhatás közömbösnek minősül az idegrendszer által (nem társul semmilyen megerősítéssel). Ha például egy állat egy hangingert hall, akkor tájékozódási reakcióval válaszol: a fejét feléje fordítja, a szemeit rászegezi, a fülét hegyezi, és általában szeretne minél többet megtudni az inger forrásáról (a további cselekvés kidolgozása érdekében). Ha az idegrendszere az ingerhatást közömbösnek minősíti (nem társul hozzá más fontos ingerhatás és nincsenek szervezeti következményei), akkor az ingerhatás ismétlődésével a tájékozódási reakció egyre inkább mérséklődik, majd kihúny; amikor az állat már nem reagál a változatlan ingerhatásra, akkor mondjuk, hogy megszokta azt. A megszokás a központi idegrendszer bizonyos szinapszisaiban bekövetkező változásokkal függ össze, amelyek eredményeképpen a szinaptikus ingerületátvitel egyre csökken, majd e szinapszisokban megszűnik (lásd még szinaptikus plaszticitás).

megtermékenyítés (szüngámia, fertilizáció) (fertilization (syngamy))

Az ivaros folyamat lényege: a nőstény (női) és a hím ivarsejtek (szaporítósejtek) egyesülése egy új sejtté, a megtermékenyített petesejtté, vagyis zigótává. Az ivaros szaporodás során következik be, annak célja (funkciója): a zigóta az ivarosan szaporodó élőlények első sejtje. A megtermékenyítéskor rendszerint először az ivarsejtek citoplazmája olvad össze (plazmogámia), majd ezt követi rövidebb-hosszabb idővel az ivarsejtek sejtmagjainak összeolvadása is (kariogámia). A gombák ivaros szaporodására jellemző, hogy a plazmogámiát nem követi a kariogámia, így náluk fennmarad a kétsejtmagvas (dikarionos) állapot (lásd dikarion). A kariogámia bekövetkeztével valódi kétszeres kromoszóma-szerelvényű új sejt képződik. Mivel mindegyik ivarsejt csak a felét tartalmazza a fajra jellemző testi sejtbeli kromoszómaszámnak, a megtermékenyítés és a zigótaképzés állítja helyre a testi sejtekre jellemző teljes kromoszóma-szerelvényt, aminek az egyik fele az egyik, a másik fele a másik szülőtől ered. A két szülő kromoszómáinak eme kombinációja az ivarosan szaporodó egyedek genetikai variációjának (változatosságának) egyik forrása. Amikor a folyamatot megtermékenyítésnek nevezik, a hímivarsejtet vélik aktív, a petesejtet passzív félnek; ám más fogalmazás szerint a hímivarsejtet befogadó petesejt aktívan fogan és a tényleges változás benne következik be (ezért a fogamzás ugyanezt a folyamatot jelenti). Az állatokban a folyamat során leggyakrabban egy hímivarsejt és egy petesejt sejtmagja egyesül. A vízi állatok többségében (például a halakban) az egész folyamat a vízben játszódik le, ahová a szülők az ivarsejtjeiket kibocsátják. Ilyenkor külső megtermékenyítésről beszélnek. A szárazföldi állatok többségében (például a rovarokban, az emlősök többségében) a megtermékenyítés (fogamzás) a nőstényen belül történik, és ekkor belső megtermékenyítésről van szó. A belső megtermékenyítés esetében a nőstény ivarútjaiba kell juttatni a hím párzószervén keresztül a hímivarsejteket; ezért a megtermékenyítést megelőzi a nőstény és a hím állategyed párzása, ami lehetővé teszi, hogy a hím ivarsejtjei a nőstény testében található petesejt közelébe kerüljenek. A virágos növényekben a megporzást követően a virágpor szemcséje (pollen) egy pollentömlőt alakít ki a bibében, ami lenyúlik a női szaporítószervig, a magházig, és ezen a tömlőn át jut le a hímivarsejt a magkezdemény embriózsákjában található petesejthez, aminek sejtmagjával egyesül (lásd kettős megtermékenyítés). Az önmegtermékenyítés során a nőstény (női) és a hím ivarsejtek ugyanattól az egyedtől erednek. A növények között az önmegtermékenyítés (amit autogámiának is neveznek) közönséges sok termesztett fajban, mint például a búza és a zab. Azonban az önmegtermékenyítés a beltenyésztésnek egy formája és nem engedi meg az örökítőanyagok különböző egyedek közötti kombinációját. Ezért ha ez nemzedékek során át zajlik, az utódok életrevalósága és produktivitása fokozatosan csökken (ami kereszt-megtermékenyítéskor nem következik be). Kölcsönös (vagy kereszt-) megtermékenyítés során (amit a növényekben allogámiának is neveznek) az ivarsejtek különböző egyedektől származnak. A növényekben ekkor a virágporszem (pollen) érkezhet vagy ugyanazon növény egy másik virágjából vagy egy másik növényegyedről (lásd még inkompatibilitás).

megtermékenyítő szerv (fructification)

Lásd sporofóra.

méh (uterusz) (uterus (womb))

Az uteruszt köznapi nyelven „méh”-nek nevezik. Ez egy körte alakú szerv, amely kb. ököl nagyságú, de meg tud nőni és nyúlni akkorára, hogy egy teljes embriót, magzatot magába fogadjon. A méhbe három nyílás vezet. Alul a cervix, vagyis a méhnyak nyílik a hüvelybe. A tetején mindkét oldalról egy-egy vezeték nyílik a méhbe – ezeket hívjuk petevezetékeknek.

méhek tánca (dance of the bees)

Az állatok között zajló kommunikáció egyik híres példája, amit először Karl von Frisch (1886–1982) vizsgált. A sikeres táplálékgyűjtő expedíció után a kaptárba visszatérő dolgozó méh egy „rezgőtánc”-ot mutat be függőlegesen a lépen, amely kódolt (szimbolikus) információt tartalmaz a táplálékforrás távolságáról és irányáról. A lépen a dolgozó nagyjából 8-as alakban mozog, a középtájon rezgetni kezdi a potrohát. A potroh rezgetésével 100 méternél nagyobb távolságra levő táplálékforrás irányát jelzi: a rezgetéssel megtett útnak a függőlegessel bezárt szöge jelzi a kaptárból kilépve a Nap állásával bezárt szöget, amelyet a repüléskor be kell tartani. Ha a táplálékforrás távolsága kisebb mint nagyjából 100 méter, akkor a tánc leegyszerűsödik és az irányt közvetlenebbül le lehet olvasni a dolgozó mozgásáról. A többi dolgozó, érzékelve a rezgést, követik a táplálék fellelésére adott instrukciókat.

Méhek (bees)

Lásd hártyásszárnyúak (Hymenoptera).

méhen belüli (in utero)

Bármely olyan esemény leírására szolgáló kifejezés, ami a vemhesség alatt egy emlős méhében történik.

méhnyak (cervix) (cervix)

A méhnyak (cervix uteri) pl. a méhnek a hüvelybe vezető, oda benyúló szakasza. A méhnyak mirigyei által termelt nyálkás váladék sajátosságai az ivari (oestrus) ciklusnak megflelően változnak. A szülést közvetlenül megelőző időben és a szülés alatt a méhnyak kitágul, így juthat át rajta a magzat.

meiofauna (meiofauna)

1. (meiobentikus fauna) Egy tó, folyó vagy tenger fenekén élő ama állatok összessége, amelyek még éppen észrevehetők szabad szemmel. Ilyenek például a kis termetű soksertéjű gyűrűsférgek, kagylók és fonálférgek. Ezek testméretének dimenziói 0,1 és 1,0 mm között vannak, vagyis a mikrofauna és a makrofauna közöttiek.

2. Lásd interstíciális fauna.

meiózis (számfelező osztódás) (meiosis (reduction division))

A sejtmag osztódásának egyik formája, melynek során négy ivarsejt (gaméta) keletkezik, mindegyikben a szülői kromoszómáknak a fele található meg. Két egymás utáni osztódás következik be (lásd ábra). Az elsőben a homológ kromoszómák párosodnak, és mielőtt szétválnak egymástól és bekerülnének a különálló leánysejtekbe, a genetikai anyagukban kicserélődés jöhet létre (lásd átkereszteződés). Ez a valódi számfelező osztódás, mivel az így keletkezett két sejtmag mindegyike az eredeti kromoszómaszámnak csak a felét tartalmazza. A leánysejtmagok ezután mitózissal osztódnak, és négy haploid sejt keletkezik. Lásd még profázis, metafázis, anafázis, telofázis.

melanin (melanin)

A tirozin aminosavból származó polimerek egy bizonyos csoportja; ezek idézik elő a színükkel a gerincesekben a szemek, a bőr, a szőrzet és a haj pigmentációját. A melaninokat speciális felhám- (epidermisz-) sejtek termelik, amelyeket melanocitáknak (vagy melanofóráknak) neveznek. Ezekben a sejtekben a melaninok diszperzióját szabályozza a melanocitaserkentő hormon (MSH) és a melatonin. Egyes mikroorganizmusok, gombák és gerinctelenek szintén tudnak melaninokat produkálni. A nyolckarú polipok (Octopus) és tintahalak „tintája” jól ismert példa. A melaninok termeléséhez szükséges a tirozináz enzim; a működésének hiánya okozza az albinizmust.

melanizmus (melanism)

A test sötét (feketés) elszíneződése a melanin festékanyagok túltermelése következtében. Ez nem ritkán a környezet valamely tényezőinek hatására következik be. Feketés színezetű lepkék több faja is fellelhető az iparilag szennyezett területeken (lásd ipari melanizmus). A leopárd melanikus alakja a fekete párduc.

melanocitaserkentő hormon (rövidítése: MSH) (melanocyte-stimualting hormone (MSH))

Az egyszerűbb szerveződésű gerincesekben, mint a kétéltűek, a bőrben a kromatofórák melanin szemcséinek koncentrálódását serkentő peptid hormon, amely az agyalapi mirigy elülső lebenyében termelődik. Többféle molekuláris változatban is előfordul. Az MSH szerepe az emlősökben és az emberben nem teljesen világos; a bőr elszíneződésére alig hat, viszont a lipolízisre jobban.

melanofóra (melanophore)

Lásd kromatofóra.

melatonin (melatonin)

A szerotoninból képződött hormon, amelyet a gerincesek tobozmirigye és a recehártyája választ el. A melatoninnak a tobozmirigy általi elválasztása összefüggésben van a vizsgált szervezet környezetének sötétség-világosság ciklusával: a legintenzívebb éjszaka és a legalacsonyabb szintű nappal. A hormon szerepet játszik a test bizonyos napi és évszakos változásainak szabályozásában, így például az évszakosan szaporodó állatok reprodukciós ciklusáéban, de egyes állatcsoportokban befolyásolja a napi aktivitás és nyugalom ritmusát, az alvás és az ébrenlét váltakozását is. A melatonin egyes csoportokban szabályozza a pigmentáció változásait is, mert kiváltja a melanin festékanyag aggregációját a bőrben található melanofórákban, ami a bőrt elsápasztja.

melegvérű állat (warm-blooded animal)

Lásd endoterm.

mellcsonti taraj (keel (carina))

A madarak vagy denevérek mellcsontjának csontnyúlványa, melyhez az erőteljes repülőizmok tapadnak. Röpképtelen madarak (pl. a strucc vagy az emu) mellcsontján nincsen mellcsonti taraj.

mellékhere (epididymis)

Egy hosszú feltekeredett csövecske, amelyben a spermatozoák tárolódnak a gerincesek esetén. Hüllőknél, madaraknál és emlősöknél egyik végével a heréhez csatlakozik, míg a másik oldalon az ondóvezetőbe nyílik.

mellékpajzsmirigy (parathyroid glands)

Két pár belső elválasztású mirigy a magasabb szervezettségű gerincesek pajzsmirigye mögött vagy abba beágyazódva. Sejtjei termelik és bocsátják a vérbe a mellékpajzsmirigy-hormont, amely részt vesz a kalcium vérbeli mennyiségének szabályozásában.

mellékpajzsmirigy-hormon, paratiroid hormon (parathormon, paratirin; rövidítése. PTH) (parathyroid hormone (PTH; parathormone; parathyrin))

A mellékpajzsmirigy által elválasztott peptid hormon, amit a vérben található alacsony kalciumszint (hipokalcémia) esetében bocsát a vérbe. Közreműködik abban, hogy megőrződjék a kaécium normális vérplazmabeli szintje, mégpedig a következő módokon: 1/ növeli a csontfaló (oszteoklaszt) sejtek aktivitását, amelyek lebontják a csont alapállományát, és ezzel a kalciumot a vérbe szabadítják; 2/ fokozza a kalcium- és a magnéziumionok visszaszívódását a vese nefronokból a vérbe, ami szintén hozzájárul a vérbeli koncentrációjuk megőrződéséhez (viszont serkenti a foszfátok vizeletbe jutását); 3/ átalakíttatja a májban és a vesében a kolekalciferolt (a D-vitamint) aktív hidroxi-alakjaikba, amelyek viszont serkentik a kalcium felszívódását a vékonybélből a vérbe; ez a hatás valóban növeli a vérplazma kalciumszintjét egy ideig, amíg az be nem épül a csontok alapállományába vagy ki nem ürül a vizeletbe. A mellékpajzsmirigyhormon fiziológiailag éppen ellentétes hatású, mint a kalcitonin.

mellékrügy (accessory bud)

Olyan rügy, amely a fő levélhónaljrügy mellett, vagy fölött helyezkedik el. Lásd levélhónalj.

mellékvese (adrenal glands)

Az emlősök páros belső elválasztású (endokrin) mirigye közvetlenül a vesék fölött (ezért nevezik glandula suprarenalisnak is, azaz „vese fölötti mirigy”-nek is). A mellékvesék belső része, a velő, kromaffin szövetet tartalmaz, az adrenalin és a noradrenalin hormonokat választja el. A külső kéreg kis mennyiségben választ el nemi (ivari) hormonokat (androgéneket és ösztrogéneket), különféle kortikoszteroidokat, amelyeknek sokféle hatásuk van a szervezetben. Lásd még ACTH.

mellékvesekéreg (adrenal cortex)

A mellékvese külső rétege az emlősökben. Itt termelődik számos szteránvázas kortikoszteroid.

mellékvesevelő (adrenal medulla)

A mellékvese belső része, sejtjeiben adrenalin és nor-adrenalin temelődik.

mellkas; tor (thorax)

1. A mellkas egyes állatok törzsének elülső része. Gerincesek esetében a mellkasban található a szív és a tüdők. Emlősök esetében a mellkast a rekeszizom egyértelműen elhatárolja a hasüregtől (lásd has).

2. A rovarok tora három részre tagolódik: elő-, közép- és utótor. Mindegyiken egy-egy pár ízelt láb található. A hátsó két szegmens egy-egy pár szárnyat is visel. Más ízeltlábúaknál, mint például a rákok és a pókok, a tor összeolvadt a fejjel, amelyet így fejtornak nevezünk.

mellúszók (pectoral fins)

Lásd úszó, uszony.

membrán (hártya, membrana) (membrane)

1. Élő szövet vagy más anyag vékony lemeze, amely az élőlényekben egy testüreget határol, üreget vagy csatornát oszt ketté, anyagok megosztását hozza létre a szervezet elkülönülő részei között, mert részleges vagy teljes gátat jelent a szabad diffúziójuk számára, de az áteresztőképessége következtében össze is köthet különféle struktúrákat (lásd még féligáteresztő membrán). Vannak olyan hártyák, amelyek csak sejtek támasztását szolgálják, maguk nem állnak sejtekből.

2. Az élő szervezetekben különféle hajlékony finom lemezszerű struktúrák összefoglaló elnevezése, amelyek túlnyomórészt (foszfo)lipidekből és fehérjékből vannak felépítve. A kettős foszfolipid rétegból álló membránvázba különféle funkciójú fehérjék kapcsolódnak, részben csak lazán kapcsolódva a vázhoz, de részben integráns módon beleépülve (az integrális membránfehérjék membránon átérő szakaszokkal rendelkeznek). Az ilyen bonyolult lipoprotein szerkezetek előfordulnak az élő sejtekben, mint például a sejtek külső határfelületét alkotó plazmamembrán; de találhatók külön membránok az eukarióta sejtek belsejében is (lásd sejthártya).

memóriasejt (memory cell)

Lásd B-sejt.

Mendel törvények (Mendel's law)

Két törvényben összegezhető Mendel öröklődésre vonatkozó elmélete (lásd még mendelizmus). A Hasadás törvényében azt állítja, hogy mindenegyes örölkődő jelleget két „faktor” (ma ezt alléleknek nevezzük) szabályoz, melyek szegregálódnak (hasadnak) és különböző ivarsejtbe kerülnek át. A Független kombinálódás törvénye azt mondja ki, hogy a „faktorpárok” egymástól függetlenül szegregálódnak az ivarsejtek kialakulásakor (lásd még független kombinálódás). Ezek a törvények adják a genetika alapját.

Mendel, Johann Gregor (Mendel, Johann Gregor)

(1822 - 1884) Morva-osztrák botanikus, pap (ágostonrendi szerzetes), genetikus, az ivaros reprodukció során a nemzedékek közötti természetes génátvitel törvényszerűségeinek feltárója. 1843-tól apátként élt és dolgozott Brünnben (ma Brno). A kolostorkertben jól megválasztott növények keresztezésével hozta létre az 1850-es években az utódnemzedékeket, és a különféle (feno)típusú utódok statisztikailag értékelt arányaiból következtette ki az öröklődési faktorok (ezeket nevezték később géneknek) nemzedékek közötti átjutásának szabályszerűségeit. A később Mendel-szabályoknak (vagy –törvényeknek) elnevezett állítások rendszere jelenti a kombinációs öröklődés törvényszerűségeit. Kísérleteinek eredményeit és a következtetéseit 1866-ban tette közzé. A munkásságát azonban meg nem értés fogadta, eredményeit elfelejtették; csak 1900-ban fedezték fel újra a Mendel-szabályokat Hugo de Vries és mások (ekkor nevezték el róla e törvényeket).

mendelizmus (Mendelism)

A klasszikus genetika alapjait alkotó öröklődési elmélet, melyet Gregor Mendel, 1866-ban vetett fel, majd két törvényben (lásd Mendel törvények, részecskés öröklődés) fogalmazta meg. Mendel azt állította, hogy az egyedi tulajdonságokat az öröklődési „faktorok” határozzák meg, és amikor a továbbfejlesztett mikroszkópokkal felfedték a sejtszerkezet részleteit, akkor a Mendel faktorok viselkedését összefüggésbe tudták hozni a kromoszómák meiózis alatti viselkedésével.

menekülés (flight 1.)

Az állatok túlélésének egyik ösztönös része, amely fenyegető helyzetre adott válaszként jön létre: az állat a lehető leggyorsabban elhagyja a helyet vagy kilép abból a szituációból, amit fenyegetőnek érez. A menekülés általában hirtelen fellépő és gyors helyváltoztató mozgás, aminek segítségével távolabbra kerülhet a veszélyes ellenféltől vagy a veszélyesnek ítélt történéstől. A menekülés kísérő idegi-pszichikai jelensége legtöbbször a félelem érzelme. Egy potenciálisan veszélyes helyzet adrenalin kibocsátását indukálhatja a gerinces állat mellékvesevelőjéből, aminek hatása azután előkészíti az állatot a küzdelemre vagy a menekülésre azzal, hogy biztosítja ezek élettani feltételeit: növeli a vérnyomást és a szívverés ütemét, a véráramlást a vázizmokhoz, az agyvelőhöz és a szívhez tereli, a vérben pedig megemeli a tápanyagok szintjét; az agyvelőben pedig fokozza az éberséget és a figyelmet. Lásd még vészreakció.

meniszkusz (meniscus)

Lásd felületi feszültség.

mennyiségi öröklődés (quantitative inheritance)

Lásd poligénes öröklődés.

menopauza (menopause)

Egy nő élete során az az időszak, amikor a peteérés és kilökődés (az ovuláció) és a havi vérzés (menstruáció) abbamarad (lásd menstruációs ciklus). A legtöbb nő esetében normálisan ez a 45. és az 55. életév között következik be. Mivel a menopauzával megszűnik a megtermékenyíthető petesejtek képzése, ezért a menopauza a nők számára a reproduktív időszak végét jelenti (de nem a szexuális aktivitás végét). A menopauza előidézője az, hogy a gonadotrop hormonok, vagyis a tüszőserkentő hormon (FSH) és a luteinizáló hormon (LH), hatása a petefészekben csökken, ezért a petefészek tüszői nem tudnak megfelelőképpen fejlődni. Megváltozik a petefészek által elválasztott ösztrogének és a progeszteron aránya is, ami a szervezet több működését is befolyásolja, és így társulhat bizonyos fizikai és lelki tünetekkel is: kisebb-nagyobb súlygyarapodással, „hőhullámokkal”, és változásokat mutathat a hangulat is. Ezek a tünetek kezelhetők tartós ösztrogén- és progeszteronpótló terápiával. A menopauza bekövetkezte után a nők még hosszú ideig élhetnek (szemben más emlősök nőstényeivel), feltehetőleg azért, mert az utódok nevelésében ekkor játszott szerepük evolúciós előnyt jelent az unokák felcseperedését meg nem érő fajokkal szemben.

menstruáció (havi vérzés) (menstruation)

Lásd menstruációs ciklus.

menstruációs ciklus (ovariális ciklus, szexuális ciklus) (menstrual cycle (sexual cycle))

A legtöbb főemlősben (köztük az emberben is) a reproduktív korú nőstények ovulációjával kapcsolatos reprodukciós történések periodikusan ismétlődő ciklusa, amelyben az egyik határjelző esemény a méhnyálkahártya vérzés kíséretében történő lelökődése; ez az emberben nagyjából havonta (pontosabban 29±5 naponta) következik be, ami miatt havi vérzésnek (menstruációnak) mondják. (A többi emlős nőstény a menstruációt nem mutatja.) A méh üregét borító nyálkahártya (az endometrium) egyre vastagabbá és vérerekkel jobban ellátottá válik a ciklus során egy esetleg megtermékenyített pete (blasztociszta) beágyazódásának előkészülete során. Az érett petesejt kilökődése a Graaf-tüszőből (vagyis az ovuláció) nagyjából a ciklus közepe táján következik be; ezt követően 1-2 nap a termékeny időszak). Ha a megtermékenyítés (a petesejt foganása) nem következik be, akkor az ovariális ciklus ovulációt követő időszakában a tüsző, majd a sárgatest hormontermelésének változása miatt az ösztrogének elválasztása csökken, a progeszteroné csak kevésbé csökken, de az arányuk csökken. Ezért a méhnyálkahártya vérerei elzáródnak, elszakadnak és maga a nyálkahártya sorvadásnak indul, majd a ciklus végén vérzés (a menstruáció) kíséretében leválik a méhfalról és kiürül az ivarutakon át a szervezetből. A menstruációs vérvesztés miatt a nők vasvesztése jóval meghaladja a férfiakét. A következő ciklusban az ösztrogének hatására még az újabb ovulációt megelőzően a méhnyálkahártya regenerálódik (újra felépül), majd az ovulációt követően ismét felkészül a blasztociszta esetleges beágyazódására: tápanyagokat halmoz fel, a mirigyei aktív működésre váltanak át, emiatt megvastagszik. A nőkben az újabb termékeny időszak az utolsó menstruáció vége után 11-15 nap múlva következik be. Az ovariális (illetve a menstruációs) ciklus legfontosabb irányítója a gonadotrop hormonok ürítését elősegítő hipotalamikus gonadotropinfelszabadító hormon (GnRH, gonadoliberin) ciklusos ürítése a hipotalamusz megfelelő idegsejtjeinek ciklusos működése következtében. (E sejtek ciklusos működése a férfiakban a születésük táján megszűnik az androgének hatására.) A ciklus fázisainak pontos időzítése függ még az ösztrogének, illetve a progeszteron visszacsatolt hatásaitól a hipotalamusz és az agyalapi mirigy sejtjeire.

méregtelenítés (detoxikáció, detoxifikáció) (detoxification (detoxication))

Az a folyamat, aminek segítségével idegen és potenciálisan vagy aktuálisan ártalmas vegyületek (mint a gyógyszerek, mérgek, toxinok) átalakulnak kevésbé mérgező vegyületekké a szervezetben. A méregtelenítés igen alapvető funkciója a májnak (de némely más szövetnek is, például a tüdőnek és a veséknek).

mericarpium (részterméske) (mericarp)

Lásd széthasadó termés.

merisztéma (meristem)

Aktívan osztódó sejteket tartalmazó növényi szövet, amelyből új növényi szövetekké differenciálódó sejtek keletkeznek. A legfontosabb merisztémák a hajtás és a gyökér csúcsán (lásd csúcsmerisztéma) elhelyezkedők, valamint a növény idősebb részeiben előforduló oldalmerisztémák (lásd kambium, parakambium).

meristoderma (meristoderm)

Egyes barnamoszatok (Phaeophyta) telepének külső merisztémás rétege. A meristoderma sejtek osztódnak, és így szélesedik a telep.

meromiktikus tó (meromictic lake)

Lásd dimiktikus tó.

Merostomata (Merostomata)

Lásd Chelicerata.

merozigóta (merozygote)

Olyan baktériumsejt, mely a haploid kromoszómaszámnál többet, de a teljes diploid számnál kevesebbet tartalmaz. A merozigóta akkor keletkezik, amikor az egyik baktériumsejtből származó genetikai anyag csak részben adódik át a másik sejtbe a konjugáció, transzdukció, vagy a transzformáció során.

mértékegység (unit)

Egy fizikai mennyiség (mint például hossz, tömeg, idő stb.) specifikus mértéke; e mértékegységek meghatározott többszöröseit használják e fizikai mennyiség nagyságrendjének kifejezésére. Tudományos célokból a mértékegységek korábbi rendszereit az SI egységekkel helyettesítették.

mesterséges kiválogatás (artificial selection)

Egy faj módosítása válogató (szelektív) tenyésztéssel. A kívánatos jellemzőjű állati és növényi egyedeket egymás között keresztezik azzal a céllal, hogy megváltoztassák a genotípust és a szervezet új törzsét hozzák létre valamilyen meghatározott célból. Például juhokat azért tenyésztenek mesterséges kiválogatással, hogy javítsák a gyapjú minőségét. A hagyományos keresztezési technikákat kiegészítették, sok esetben kiszorították a génmérnökség (génmanipuláció), a genetikai tesztelés és az embriómanipuláció újabb módszerei. A kereskedelmi szempontból fontos állat- és növényfajok genomjának szekvenálása lehetővé tette, hogy a kívánt gének öröklődése közvetlen molekuláris módszerekkel követhető legyen a fenotípus-elemzés helyett. Ezek a módszerek egyszerre nyitottak új megközelítéseket a kiválogatás számára, és lehetővé tették ugyanakkor, hogy ezek egyre finomodjanak és fókuszálódjanak.

mesterséges kromoszóma (artificial chromosome)

Olyan klónozó vektor, mely a valódi kromoszómák néhány tulajdonságával rendelkezik, és a viszonylag nagy DNS darabok klónozására használják. A bakteriális mesterséges kromoszómák (BAC-ok) az E. coli baktériumokban természetes módon jelen lévő F (fertility) (termékenység) plazmidon alapulnak (lásd szex faktor). Akár nagyjából 300 kilóbázis (kb) hosszúságú idegen DNS darabot is beépíthetnek. Tartalmaznak többek között még számtalan, a gazdasejt általi plazmid replikációhoz szükséges bakteriális gént, valamint még egy gént (általában egy antibiotikum rezisztenciára vonatkozik), mely lehetővé teszi a BAC-ot tartalmazó sejtek kiválasztását. A nagyobb DNS darabokat élesztő mesterséges kromoszómák (YAC-ok) felhasználásával klónozzák. Ezek a sütőélesztőben (Saccharomyces cerevisiae) természetes módon előforduló kör alakú plazmidokból származó lineáris vektorok, és képesek akár 1000 kb nagyságú DNS szakaszokat is magukba zárni. A YAC-ok centromérával rendelkeznek, mely lehetővé teszi, hogy az élesztő gazdasejt mitotikus orsójához kapcsolódjanak, és így a sejtosztódás során normális módon szegregálódjanak. Módosítják őket a kromoszómák mindkét végén megtalálható DNS szekvenciákkal, a telomérákkal is. Így a YAC-ok minikromoszómákként viselkednek. Az eukarióta gének vagy génszakaszok klónozására használják, a nagy genommal rendelkező szervezetek (pl. emlősök) DNS könyvtárának kialakítására, és a génműködés tanulmányozására.

mesterséges ondóbevitel (artificial insemination (AI))

Az ondónak egy fecskendővel történő bejuttatása egy azonos fajú nőstény méhszájára a fogamzás elősegítése céljából. Használják a háziállatok szelektív tenyésztésében, de alkalmazzák emberben is az impotencia és a terméketlenség eseteiben is. Úgy időzítik, hogy egybeessen a nőstény ovulációjával.

meszezés (liming)

Az oltott mész (a kalcium-hidroxid) alkalmazása a talajokra abból a célból, hogy növeljük a kalciumtartalmát és csökkentsük a savanyúságát. A talajjavítás (melioráció) egyik módja.

metabolit (anyagcsere-köztitermék) (metabolite)

Lásd anyagcsere.

metabolom (metabolome)

Egy sejtben meghatározott körülmények között (egy meghatározott fiziológiai vagy egyedfejlődési állapotban) a metabolitok összessége (a genom, a proteom stb. mintájára alkotott kifejezés). A metabolom a nagy teljesítményű tömegspektroszkópia különféle formáinak segítségével tárható fel. A meghatározásokból kimaradnak a nukleinsavak és más nagy makromolulák, de a segítségével pillanatszerű felvételt nyerhetünk a sejt anyagcsere-állapotáról. Lásd metabolomika.

metabolomika (metabolomics)

A sejtanyagcsere vizsgálatának átfogó módszere (a genomika, a proteomika analógiájára), amely azt elemzi, hogyan változik meg a sejt(ek) metabolitjainak teljes készlete (a metabolom) különféle fiziológiai vagy egyedfejlődési állapotokban vagy pedig genetikai módosulásokra (például mutációkra) adott válaszként.

metabotrop receptor (metabotropic receptor)

Olyan sejtbeli (molekuláris) receptor, amely – ha a specifikus ligandumát megkötve aktiválódik - a sejt anyagcseréjében és működéseiben előálló változásokat a sejten belüli másodlagos hírvivők (például ciklusos AMP, diacil-glicerin, inozitol-triszfoszfát stb.) közvetítésével váltja ki. Az aktivált metabotrop receptor tehát e másodlagos hírvivők előállításáért felelős enzimeket aktiválja (például az adenilátciklázt, a foszfolipázokat stb.). Vö. ionotrop receptor. Lásd például glutamátreceptor.

metacentrikus (metacentric)

Lásd centroméra.

metafázis (metaphase)

A sejtosztódás azon szakasza, amelyben a sejtmag körüli hártya lebomlik, kialakul az osztódási orsó, a kromoszómák centroméráikkal az osztódási orsó egyenlítői síkjához kapcsolódnak. A meiózis első metafázisában a kromoszómapárok tapadnak össze (bivalensek), míg mitózisban és a meiózis második metafázisában az egyedi kromoszómák.

metafloém (metaphloem) (metaphloem)

Az elsődleges háncs egyik része, mely a növényekben akkor fejlődik ki, amikor a szár vagy egyéb növényi részek már befejezték növekedésüket. Vö. protofloém.

metanogén (methanogen)

Bármelyik metánt termelő archebacterium (lásd Archaea). Ide tartozik a Methanobacillus és a Methanothrix nemzetség. A metanogén baktériumok az oxigénszegény környezetben, mint például mocsarakban, lápokban és csatornaiszapban (üledékben) (mely a szennyvízkezelés közben keletkezik), valamint a kérődzők emésztőrendszerében található obligát anaerobok. Az energiát legtöbbször a széndioxid redukálásával és a hidrogén oxidálásával nyerik, miközben metán termelődik:

CO2 + 4H2 → CH4 + 2H2O

Bizonyos típusok formiátot, metanolt, vagy ecetsavat is használhatnak szubsztrátként. A metántermelő baktériumok a biogáz termelésben játszanak fontos szerepet.

metaplázia (metaplasia)

Egy szövet átalakulása egy eltérő típusú szövetté a sejtek differenciációs állapotának megváltozása nyomán. Az egészséges testben rendellenes folyamat, gyakran daganatos elfajulás indikátora. Például a hörgők hámjának metapláziája a rák kialakulásának korai jele.

metasztázis (áttétképzés) (metastasis)

Lásd rák.

Metatheria (erszényesek) (Metatheria)

Öregrend az emlősök osztályán belül, az erszényeseket foglalja magába. A nőstények egy erszényt (marsupium) hordoznak a hasi tájékukon, melybe a születéskor még erősen fejletlen újszülöttek bemásznak és befejezik fejlődésüket. Táplálékukat az anya emlőmirigyeiből szerzik. A ma élő erszényesek elterjedése Ausztroázsiára korlátozódik (képviselőik pl. a kenguruk, koalák és vombatok), illetve egyetlen csoportjuk (oposszumok) fennmaradt az amerikai kontinenseken is. Az erszényesek a kréta korban fejlődtek ki, mintegy 80 millió évvel ezelőtt. Ausztráliában, ahol évmilliókon keresztül elszigetelten éltek, sokszínű formaviláguk figyelhető meg, mivel mentek keresztül és elfoglaltak minden olyan ökológia niche-t, melyet más földrészeken méhlepényes emlősön töltenek ki.

metaxilém (metaxylem)

Az elsődleges farész egyik része, mely a növényekben akkor fejlődik ki, amikor a szár vagy egyéb növényi részek már befejezték növekedésüket (vö. m. A metaxilém falaiban sokkal több a ligninberakódás, mint a protoxilémében.

Metazoa (Eumetazoa) (Metazoa (Eumetazoa))

Subregnum az állatok országán belül, beleértve minden többsejtű állatot, kivéve a szivacsokat (Porifera) és a korongállatkákat (Placozoa), melyek a különálló Parazoa subregnum képviselői.

méter (jele: m) (metre)

A hosszúság SI alapegysége. Formálisan úgy határozták meg, hogy 1 méter az az úthossz, amit a fény vákuumban megtesz 1/299 792 458-ad másodperc idő alatt. A Súlyok és Mértékek Általános Konferenciája által 1983-ban elfogadott eme meghatározás váltotta föl az 1960-ban elfogadott definíciót, amely a kriptonlámpa fénykibocsátásának egyik sávján alapult: a 86Kr 2p10 és 5d5 szintjei közötti elektronátmenetnek megfelelő fotonsugárzás vákuumbeli hullámhosszának 1 650 763,73-szorosa. Ez a meghatározás váltotta fel a még régebbi (1927) meghatározást, ami a Párizs melleti Sèvres-ben őrzött standard platina-irídium rúd hosszán alapult.

metilénkék (methylene blue)

Az optikai mikroszkópos vizsgálatok során, az állati szövetek sejtmagjainak festéséhez használt kék festék. Vitális és bakteriális festékként is alkalmazható.

metionin (methionine)

Lásd aminosav.

metszet (transzszektum) (transect)

Az ökológiai vizsgálatokban egy adott területen átfektetett egyenes vonal, amely mentén végzik az ökológiai vizsgálatokat folyamatosan vagy szabályos időközönként. Így például az az ökológus, aki az apály vonala fölött különböző távolságokban élő szervezetek típusait és számát kívánja tanulmányozni, a partvonalra merőleges több metszet mentén öt méteres intervallumokban gyűjthet mintákat meghatározott időközönként.

metszőfog (dens incisivus) (incisor)

Éles szélű, lapos, véső alakú fog az emlősökben, ami a táplálékdarabok leharapására adaptálódott és – a rágcsálókban – a rágcsálásra. Az emberben normálisan két pár metszőfog van (egy központi és oldalsó) mindegyik állkapocsban. Lásd maradandó fog.

mézga (gum)

1. A növényekből kinyerhető anyagok egy csoportja. Jellegzetes módon szerves oldószerekben nem oldódnak, de vízzel kocsonyás vagy ragadós anyagot alkotnak. A gumigyanta a mézga és a természetes gyanta keveréke. A mézgát bizonyos növények (főleg fák) fiatal farésze termeli sebzésre vagy metszésre adott válaszul. A váladék a növény felületére érve megkeményedik, és így egy átmeneti védőréteget biztosít arra az időre, amíg az alatta lévő sejtek osztódással létrehozzák a végleges javítást. A túlzott mézgatermelés néhány növényi betegség jellemző tünete. Lásd még nyálka.

2. Lásd fogíny.

mezoderma (középső csíralemez) (mesoderm)

A bélcsírában (gasztrulában) az a sejtréteg (csíralemez), amely az ektoderma és az endoderma között található. Belőle alakul majd ki az izmok rendszere, a vérkeringési rendszer, az ivarszervek rendszere, a gerincesekben továbbá a mezoderma hozza létre a belső vázat (a csontokat) és a kiválasztást végző húgyuti rendszert is. Lásd még csíralemez.

mezofauna (mesofauna)

Lásd makrofauna.

mezofil (mesophil) (mesophyll)

Olyan szervezet jellemzője, amely optimálisan él és növekszik mérsékelt (közepes) hőmérsékleteken, típusosan 10 és 40 Co között. A szervezetek túlnyomó többsége mezofil, ezért elterjedtek a mérsékelt és a trópusi éghajlat mindegyik fő biomjában. Vö. pszichrofil; termofil.

mezofita (közepes vízellátású növények) (mesophyte)

Bármely növény, amely a nedvességgel és ásványi anyagokkal jól ellátott talajban történő életmódhoz alkalmazkodott. Ezek a növények aszályos körülmények közé kerülve hamar elhervadnak, mivel a víz megtartásához nem alkalmazkodtak. A virágos növények jelentős része mezofita. Vö. halofita.

mezokarpium (mesocarp)

Lásd perikarpium.

mezopelágikus zóna (mesopelagic zone)

Lásd eufotikus zóna.

mezotróf (mesotrophic)

Olyan víztest, általában egy tó, mely átmeneti állapotban van az eutróf és oligotróf állapotok között a benne levő tápanyagtartalom tekintetében.

mezozoikum (földtörténeti középkor, másodkor) (Mesozoic)

Az a földtörténeti időszak, amely a paleozoikum végétől (248 millió évvel ezelőtt) a kainozoikum kezdetéig (mintegy 65 millió évvel ezelőtt) tartott. Magába foglalja a triász, a jura és a kréta időszakokat. A földtörténeti középkort gyakran a hüllők korának ismerjük, mivel ebben az időszakban az őshüllők (a dinoszauruszok, a pteroszauruszok és az ichtioszauruszok) váltak az állati élet uralkodó formáivá. Az egész időszak végét megelőzően a többségük kipusztult. De ebben az időszakban alakultak ki a madarak és az emlősök ősei is; a növényvilágban ekkor jelentek meg a virágos növények (a korszak közepétől terjedtek el a zárvatermők).

mezőgazdaság (agriculture)

A föld művelésének elmélete és gyakorlata haszonnövények termesztése és haszonállatok tenyésztése céljából. A 20. század közepe óta mutatkozó fokozott tápláléktermelési igénynek megfelelően számos fejlesztés történt a mezőgazdasági technológia és a gyakorlat terén, melyek erősen növelték a termények és az állatállomány hozamát. Az intenzív gazdálkodás modern technikái azonban hatással voltak a környezetre, különösen a műtrágyák és a peszticidek használata révén. A növényi monokultúrák elterjedése (melyekben egyféle növényt termesztenek sűrű állományban és nagy területen) a peszticidek fokozott használatát igényelte, tekintve hogy a monokultúra ideális lehetőséget nyújt a kártevőknek. A monokultúra emellett hatalmas területeket foglal el, ami természetes életközösségek felszámolását jelenti. Erdőirtások történtek a növénytermesztés és állattenyésztés érdekében. A technika fejlődése hidraulikus ekék megjelenéséhez vezetett, melyeken beállítható a szántás mélysége, valamint vetőgépekhez, melyek automatikusan juttatják a magot a talajba, úgy hogy szántani nem is szükséges. Az élelmiszertermelés számos kevéssé fejlett országban az önellátó gazdálkodáson alapul, vagyis a terményeket és állatokat kizárólag a gazdálkodó és családja táplálására állítják elő. Ilyen országokban az irtás és égetés gyakorlata működik, tehát egy földterület növényzetét levágják, majd felgyújtják, ilymódon juttatva vissza az ásványi anyagokat a talajba. Ezután a területet addig használják növénytermesztésre, amíg a talaj termőereje kimerül, ekkor azt évekre parlagon hagyják, és más területet kezdenek művelni.

A növények és állatok szelekción alapuló nemesítése óriási hatással volt a mezőgazdasági termelékenységre. A modern növényfajták tápértéke megnőtt, és ezek sokkal ellenállóbbak a betegségekkel szemben, míg az állatokat a fokozott tejtermelés, húshozam, vagy egyéb produktum szempontjából szelektálták. A géntechnológiák fejlődése lehetővé tette genetikailag módosított növényfajták (pl. paradicsom, szója) kereskedelmi léptékű termesztését, ezekben más szervezetekből származó gének fokozzák a növekedést, tápértéket, vagy a tárolhatóságot. Genetikai módosítással herbicid-rezisztencia is kialakítható a növényben, ami hatékonyabb gyomirtást tesz lehetővé, és fokozható a rovarokkal, egyéb kártevőkkel és betegségekkel szembeni ellenállóság. Kutatások folynak állatokban is hasonló technikák alkalmazására. Lásd még genetikailag módosított organizmusok.

MHC (MHC)

Lásd fő szövetösszeférhetőségi (hisztokompatibilitási) komplexum.

micélium (gombaszövedék) (mycelium (pl. mycelia))

A hifák szövedékének hálózata, mely a gombák termőtestét alkotja. A tápanyagszállító, és a sporangiumokat és a gametangiumokat hordozó reproduktív hifákból áll.

micella (micelle)

Egy kolloidban a molekulák aggregátuma, szupramolekuláris részecske. Például a foszfolipidek vizes oldatban micellákat képeznek, ha már nem férnek el a molekuláik egyetlen molekuláris rétegben a víz és a levegő határfelületén. A foszfolipid micella a vízben olyan kis aggregátuma a foszfolipid amfipatikus molekuláknak, amelyben a nempoláros szénhidrogén láncok a micella belsejében helyezkednek el egymással kölcsönhatva, míg a hidrofil poláros csoportok a vízmolekulákkal kölcsönhatva a micella külső felszínén találhatók. A foszfolipid micella átmérője így egyetlen molekula hosszának kétszerese, és maga a micella gömbszerű. A létrejöttét az határozza meg, hogy a vízmolekulák kizárják maguk közül a velük kapcsolatot teremteni nem tudó szénhidrogén láncokat, ezért azok kénytelenek lesznek egymás felé fordulni. Minden amfipatikus molekula képes a vízben ilyen micellákat létrehozni. Így például a máj által termelt epesavas sók is ilyen micellákat alkotnak a vékonybélben. A zsíremésztés termékeként képződő zsírsavakat és monoacil-glicerineket az epesav-micellák felveszik: a zsírsavak a micella belsejébe jutva kilépnek a számukra nem kedvező vizes közegből. A micellából viszont már könnyen átjutnak a bélhámsejtek membránjába. Az epesavas sók ezen az úton könnyítik meg a zsírok emésztési termékeinek felszívódását a vékonybélben.

Michaelis-Menten-görbe (Michaelis-Menten curve)

Egy függvényábra, amely megmutatja az összefüggést egy szubsztrátum koncentrációja (S) és az ő átalakulását katalizáló enzimreakció sebessége (v) között (lásd az ábrát). A görbét L. Michaelis (1875 – 1949) és M.L. Menten (1879 – 1960) biokémikusok után nevezték el.

Az egyszerű hiperbolikus görbe csak olyan enzimatikus reakciókra használható, amelyekben egyetlen szubsztrátum molekula átalakulása zajlik. Az ábra segítségével kiszámíthatjuk a reakció Michaelis-állandóját (KM), ami a szubsztrátumnak azon koncentrációja, amely mellett a az enzimreakció tényleges sebessége (v) a maximális sebesség (Vmax) fele. A Michaelis-állandó lényegileg az enzim szubsztrátuma iránti affinitásának mértéke; alacsony értéke nagy affinitásnak felel meg, a magas értéke viszont kisebb affinitást jelez. Lásd még enzimkinetika.

mielin (myelin)

A gerincesek idegrendszerében található Schwann-sejtek és oligodendrociták (lásd glia) által termelt egyik foszfolipid. (Az elnevezés a görög „mielosz” = „velő” szóból ered, mert az idegrendszer velőállományai igen gazdagok mielinben.) A Schwann-sejtek és az oligodendrociták membránjában van jelen többféle fehérjével lipoprotein komplexumokat alkotva; e sejtek mielint tartalmazó membránjai elektromos szigetelő rétegként fogadják magukba az axonokat vagy tekerednek az axonok köré (lásd idegrost, velőshüvely).

mieloid szövet (myeloid tissue)

A vörös csontvelőn belüli szövet, amely osztódásával létrehozza a vérsejteket (lásd vérsejtképző szövet). A csontvelőben a vérerek körül található és különféle sejteket tartalmaz, amelyek nagy része a vérsejtek elősejtjei (prekurzorai). Az egész szövet retikulumsejtek hálózatába van beágyazva. Ezek a retikuláris sejtek a retikulo-endoteliális rendszer (RES) (lásd mononukleáris fagocita rendszer) részei.

mielóma (myeloma)

Lásd rák.

mikológia (mycology)

A gombákkal foglalkozó tudományterület

mikorrhiza (mycorrhiza)

A gombák és a növények gyökere között kialakuló kölcsönösen előnyös társulás (lásd mutualizmus. A mutualizmusnak ez nagyon általános formája, mivel a növény gyökerének ásványi anyag abszorpcióját fokozza a gomba jelenléte, a gombák számára viszont az jár előnnyel, hogy a gyökérsejtekből oldott szerves tápanyagokat kapnak. Az ektotróf mikorrhiza a hifafonalakból hálózatot hoz létre a gyökér körül, és a gyökér sejtjei között lévő levegős terekbe hatol be. Az endotróf mikorrhiza hifafonalai a gazdanövény gyökerének kéregsejtjeibe is bejutnak.

mikro- (micro-)

1. Előképző, ami a mögé helyezett fogalom nagyon kicsi méretére utal. Pl. mikroorganizmus, mikrogaméta, mikronukleusz.

2. Jele: μ. Előképző, amit a metrikus rendszerben arra használnak, hogy valamilyen mérték milliomod részét jelöljék vele. Például 10-6 méter = 1 mikrométer (μm).

mikróba (microbe)

Lásd mikroorganizmus.

mikrobiológia (microbiology)

A mikroorganizmusokat (pl. baktériumok, vírusok és gombák) kutató tudományág. Eredetileg legfőbb feladat ezek hatásainak (fertőzések és járványok) feltárása volt, de a XX. század során a figyelem eltolódott élettanuk, biokémiájuk és genetikájuk irányába. A mikrobák ma már alapvető eszközökké váltak olyan biokémiai és genetikai folyamatok kutatásában, melyek közösek minden élő szervezetben, s laboratóriumi tenyészeteik gyors szaporodása tömeges genetikai vizsgálatok elvégzését teszi lehetővé.

mikobionta (mycobiont)

A zuzmók gombaalkotórésze.

mikrocirkuláció (microcirculation)

A vért áramoltató keringési rendszernek az a része, amely a hajszálerekből és a velük kapcsolatos kis véredényekből (arteriolák, venulák) áll, amelyek a vért a szövetek sejtjeihez juttatják. Mindegyik verőér (ütőér) a végén egyre kisebb vérerek mikrocirkulációs ágyazatát hozza létre: előbb arteriolákat, amelyek metarteriolákká osztódnak, azután hajszálerekbe osztják szét a vért, majd ezekból a posztkapilláris venulák kezdik összeszedni egyre nagyobb vérerekbe. A hajszálerek típusosan átlagban 1 mm hosszúak, átmérőjük 3-10 μm (éppen csak annyira tágak, hogy a vörösvérsejtek – némi alakváltoztatással – átférnek rajtuk). A hajszálerek óriási összfelszíne teszi lehetővé a víz, az ionok, a metabolitok és a hajszálér falán átjutni tudó molekulák gyors kicserélődését a vér és a szövetnedv között. Például az ember tüdőkapillárisaiban egy vörösvérsejt átlagosan 1 másodperc alatt átjut, de már ennek 1/3-a alatt telítődik oxigénnel; a megkötött O2 molekulák 1/4-1/3-át nagyjából ugyanennyi idő alatt le is adja a sejteknek. A hajszálerek ágaiba a véráramlást az arteriolák végén található prekapilláris záróizomgyűrű (szfinkter) ritmusos nyílása és zárulása (a vazomóció) szabályozza. A prekapilláris záróizomgyűrű a szövetekben magas oxigénnyomás mellett kevesebb vért enged át, de a szöveti oxigénnyomás süllyedésekor a prekapilláris szfinkterek nyitódása gyakoribbá és hosszabbá válik. A tüdő hajszálerei előtt a prekapilláris szfinkterek éppen fordítva működnek: a rosszul szellőzött (alacsony oxigénnyomású) léghólyagocskákba nem engedik be a vért, míg a jól szellőzöttekbe (magas oxigénnyomás) bőségesen bocsátanak be. Az arteriolák falában levő simaizmok működése is erősen függ a szövetek kibocsátotta metabolitoktól; általában normális (egészséges) viszonyok között az intenzívebb anyagcsere által felszabadított metabolitok az arteriolák kitágulását és ezzel a szövet jobb vérellátását idézik elő, míg a csökkent szöveti anyagcsere csökkenti a szövet vérrel ellátottságát is. Bizonyos szervekben a vér időlegesen kikerülheti a hajszálereket közvetlen arterio-venózus összeköttetéseken vagy anasztomózisokon átfolyva a vénás rendsuerbe. Ez figyelhető meg egyes izmokban és a vékonybélben; aktív izommunkában több hajszálér nyílik ki az izmokban és ugyanez a helyzet intenzív felszívódáskor a vékonybélben is, de csökkent aktivitáskor a vér inkább az anasztomózisokon jut át a visszerekbe.

mikrodisszekció (mikromanipuláció) (microdissection (micromanipulation))

Olyan eljárás vagy technika, amit élő sejtek összetevőire bontására (disszekciójára) használnak, és ami nagy felbontású fénymikroszkópot igényel. A módszerhez igen finom és mechanikailag manipulálható eszközöket használnak: tűket, finom szikéket, finom csipeszeket, mikropipettákat és lézereket. Ilyen eszközök felhasználhatók például arra, hogy egyetlen sejtmagot távolítsanak el egy sejtből és azt egy másik sejtbe juttassák be (lásd sejtmagátültetés).

mikroelektród (microelectrode)

Mikrométeres nagyságrendű heggyel rendelkező elektród. Készülhet szövetbarát, de legalábbis testnedvekben rosszul oldódó fémből (platina, arany, ezüst), ami a hegyéig szigetelt, de lehet fiziológiailag megfelelő elektrolit oldattal (például 2-3 mólos KCl oldattal vagy kálium-acetáttal) megtöltött mikrométeres hegyű mikropipetta is. Az elektród hegye elég kicsiny ahhoz, hogy csak egy vagy néhány sejt elektromos aktibvitását regisztrálja. Ha az aktív mérőelektród a sejten kívül van (a referencia elektród természetesen a sejten kívül van), akkor a mikroelektróddal történő regisztrálás extracelluláris. Ilyen esetben a regisztrált sejtkisülés néhány millivoltos (mV) és pozitív és negatív (kétfázisú) hullámként jelenik meg. Ha viszont a mérőelektródot a sejt plazmamembránját át beszúrjuk a sejtbe, akkor a regisztrálás intracelluláris. Ekkor a regisztrált akciós potenciálhullám 40-100 mV (sejtenként eltérő), a jele csak monofázisos kilengés lesz: a hipo- és depolarizációt repolarizáció követi. Az intracelluláris regisztrálás nem okoz nagy zavart a sejtek működésében; akár órákon át is lehet ilyen módon a sejt elektromos tevékenységét regisztrálni. A referencia- és a mérőelektród együtt alkot egy elvezetést; a két elektród között tehát elektromos potenciálkülönbség mérhető. Ez a potenciálkülönbség erősítőkkel megnövelhető, azután oszcilloszkóp képernyőjén megjeleníthető.

mikroélőhely (microhabitat)

Egy bizonyos élőlény vagy mikroorganizmus lokális élőhelye. Egy nagyobb kiterjedésű élőhelyen (makroélőhely) belül rendszerint számos mikroélőhely található, mindegyikük jellegzetes környezeti adottságokkal. Például egy patakvízi makroélőhely különféle mikroélőhelyekre bontható, függően az oxigéntartalomtól, a pH-tól, a vízáramlás sebességétől és egyéb tényezőktől, melyek a patak lehatárolható helyein lokalizálódnak.

mikroevolúció (microevolution)

Az élővilág evolúciójának viszonylag kis skálájú része, egy faj átalakulása (keletkezése, transzformációja, kettéágazása, kihalása), illetve egy fajon belül új csoportok (például alfajok vagy rasszok) megjelenése, illetve meglevők eltűnése. A mikroevolúciós változások ma már jól értelmezhetők a populációk génállományának megváltozását követve (lásd populációgenetika, evolúciós tényezők), de figyelembe kell venni több populáció genetikai kölcsönhatásait is (főleg a szimbiotikus kölcsönhatásokét; lásd élősködés, mutualizmus).

mikrofág (microphagous)

Azoknak az organotróf (heterotróf) szervezeteknek a táplálékfelvételi módja, amelyek a táplálékukat kicsiny részecskék formájában veszik magukhoz, kebelezik be. Az ilyen típusú táplálékfelvétel példái a szűréssel való táplálkozás vagy a csillós táplálkozás. Vö. makrofág.

mikrofauna (microfauna)

1. Egy megadott területnek azon állatai, amelyek szabad szemmel nem láthatók; normálisan csak mikroszkóp segítségével figyelhetők meg. Vö. makrofauna.

2. Azok az állatok, amelyek egy sajátos mikroélőhelyen élnek.

mikrofibrillumok (microfibril)

Mikroszkopikus méretű rostok. A növényi sejtfalak nagyjából 5 nm átmérőjű mikrofibrillumokat tartalmaznak, melyek egyenként 50-60 párhuzamos cellulózláncból állnak, és ezek egymással összekapcsolódva pálcika vagy lapos szalagformát hoznak létre. A cellulóz mikrofibrillumok egymásra merőleges rétegekbe rendeződnek.

mikrofilamentum (microfilament)

A jellegzetesen 7 – 9 nm átmérő, számtalan mikroszkópikus fehérjeszál közül bármelyik, amelyik az eukarióta sejtek citoszkeletonjának egyik fő összetevőjét alkotják. Az egyes mikrofilamentumok két csigavonalban elcsavarodott szálból állnak, mindegyik egy globuláris aktin fehérje alegységekből felépülő láncot tartalmaz. Az alegységek eltávolításával vagy hozzáadásával rövidülni és meghosszabbodni képesek, és keresztkötő fehérjék kapcsolják össze őket háromdimenziós hálózattá. A mikrofilamentum nyalábok gyakran közvetlenül a sejtfelszín alatt találhatók meg, jellegzetes módon a sejt hossztengelyével párhuzamosan orientálódnak, és némelyikük a plazmamembránhoz rögzül. A miozin motorfehérje segítségével a mikrofilamentumok egymáshoz képest elcsúszhatnak, így jön létre az összehúzódás, például az izomsejtekben, vagy megváltozik a sejt alakja, mint az amőboid mozgás során. A sejten belüli anyagszállításban is rész vesznek, valamint a citoplazma és a sejtszervecskék perifériás áramlásában, amit citoplazmatikus áramlásként ismerünk. Ezért a mikrofilamentumok alapvető szerepet játszanak a sejtnyúlványok növekedésében, mint például a csírázó pollenszemcséből kifejlődő pollencsőében. Vö. mikrotubulus. Lásd még intermedier filamentum.

mikrofillum (microphyll)

A korpafüvek és zsurlók lomblevél típusa, melynek egyetlen el nem ágazó középere van. Ezek a levelek általában néhány milliméternél nem hosszabbak. Vö. megafillum.

mikroflóra (microflora)

1. Azok az algák (moszatok) és növények egy adott életközösségben vagy egy adott élőhelyen, amelyek szabad szemmel nem láthatók. Ezért normálisan csak mikroszkóp segítségével figyelhetők meg.

2. Egy meghatározott mikrohabitatban élő moszatok és növények.

mikrofosszília (mikroszkópos kövület) (microfossil)

Olyan megkövesedett ősmaradvány (fosszília), amely a méreténél fogva csak mikroszkóp alatt tanulmányozható. Közéjük tartoznak baktériumok, egysejtűek és kovamoszatok, továbbá bonyolultabb soksejtű szervezetek egyes részei, mint például a virágporszemek (pollenek) és az állatok vázának töredékei. A mikrofosszíliák azoknak a kőzeteknek az értékelésében fontosak, amelyek esetében csak kevés minta áll rendelkezésre. A mikrofosszíliák, de különösen a virágporszemek tanulmányozását palinológia néven is ismerik.

mikroglia (microglia)

Lásd glia (neuroglia), makrofág sejt.

mikroinjekció (microinjection)

Olyan eljárás vagy technika, aminek során anyagokat injektálnak sejtekbe, sejtszervecskékbe vagy más mikroszkópos struktúrákba (például hajszálerekbe) egy mikropipetta segítségével. A módszer felhasználható például arra, hogy festékanyagot juttassunk be a sejtalkotók láthatóvá tételére, vagy pedig hogy drogokat vagy más vegyületek injektáljunk a megfelelő struktúrába a sejt szintű hatásaik tanulmányozására. A genetikai vizsgálatokban mikroinjekciókkal juttathatnak DNS-fragmentumokat vagy egész sejtmagvakat sejtekbe (lásd még sejtmagátültetés, klónozás).

mikroklíma (microclimate)

Egy szűk kiterjedésű terület vagy egy bizonyos élőhely lokális éghajlata, mely eltér a tágabb földrajzi környezet makroklímájától.

mikromanipuláció (micromanipulation)

Lásd mikrodisszekció.

mikromátrix mintázatú lapka (mikrochip) (microarray)

Egy kis üveglemez vagy gyöngy, amelyre biológiai molekulákat vagy más vegyületeket rögzítenek szabályos mikroléptékű mintázatban (például négyzetháló pontjaiban). A hozzájuk kapcsolódni tudó és specifikusan kötődő célanyagokat vagy azok valamilyen aktivitását több ilyen lapka egyszerre történő automatizált detekciójával ki lehet mutatni és meg lehet mérni. Az ilyen mikrochipek rendkívül hatékony analitikai eszközök, amelyeket igen széles körben lehet alkalmazni. Egy ilyen mikrolapot meg lehet úgy tervezni, hogy kicsiny DNS molekulákat hordozzon (lásd DNS lapka), de ráköthetünk akár fehérjéket (például ellenanyagokat vagy antigéneket), szénhidrátokat vagy más szerves molekulákat, vagy akár élő egyedi sejteket. A rákötendő reagens molekulákat vagy anyagokat az üveg vagy gyöngy aljzatra szabályos mikroszkópos rácsmintázatban kapcsolják rá; mindegyiket a rácson levő egyedi koordinátáival vagy címével azonosítják. Egy célmolekula vagy célanyag (például egy ellenanyag vagy komplementer nukleinsav) kölcsönhatása (molekuláris vagy sejtes felismeréssel) a mikroelrendeződésen levő egyik különleges címmel aktivál vagy hozzákapcsol egy jelzőt (például egy fluoreszcens festéket). A fluoreszcencia térbeli elsozlását azután egy alkalmas pásztázóval egyszerűen „leolvassák”, és egy berendezés automatikusan kiértékeli minden egyes címen a jelzés mértékét, ami arányos a célanyag mennyiségével. Ma már még kisebb skálájú nanomintázatú lapkákat is kifejlesztettek, amivel tovább növelhető e technológia áttekintőképessége és gyorsasága. A technológia alkalmazható a genomikában, a proteomikában, a metabolomikában, az immunomikában stb. is. Az adatok feldolgozása persze nagy számítógépes kapacitást igényel.

mikroorganizmus (mikroba) (microorganism (microbe))

Minden olyan élő szervezet, amelyet csak mikroszkóp segítségével lehet megvizsgálni. A mikroorganizmusok körébe tartoznak a baktériumok, vírusok, egysejtűek (beleértve egyes algák is) és a gombák. Lásd mikrobiológia.

mikropipetta (micropipette)

Olyan üvegpipetta, aminek ultrafinom hegye van, a csúcsa típusosan kisebb mint 1 μm átmérőjű. Ez a finom hegyű pipetta viszonylag könnyen bejuttatható (beszúrható) egyetlen élő sejtbe vagy más mikroszkópos struktúrába, és felhasználható sok mindenre: ionok, molekulák vagy más vegyületek bejuttatására, injektálására (lásd mikroinjekció), elektromos kapcsolat létesítésére a sejt belseje és a plazmamembránon kívüli környezete között, és ezzel a membránpotenciálok mérésére (lásd mikroelektród). A mikropipettát rendszerint mikromanipulátor tartja és mozgatja; ezzel a finom mechanikai eszközzel lehetővé válik a mikropipetta hegyének nagyon pontos mozgatása.

mikoplazma (mycoplasmas)

A valódi baktériumok egy csoportja, melyeknél hiányzik a merev sejtfal, és az összes élőlény közül a legkisebbek közé tartoznak (átmérőjük 0,1 μm – 0,8 μm). Szaprofiták vagy paraziták, megtalálhatók az állati nyálkahártyákon és az izületi hártyákon, a rovarokban és a növényekben (amelyekben feltehetőleg a rostacsövekben élnek). Sokféle betegséget okozhatnak, többek között a szarvasmarhák tüdő-mellhártya gyulladását – ezért korábban pleuropneumónia-szerű organizmusoknak (PPLO) nevezték őket. A kis méretük és a rugalmas sejtfaluk következtében, még a 0,2 μm átmérőjű szűrőn is képesen átjutni, és a biotechnológiai termékek, például a monoklonális antitestek és oltóanyagok, valamint egyéb sejttenyészetek jelentős fertőzését okozhatják, mivel ezekben a sejtekkel szimbiózisban maradhatnak fenn. Eddig nyolc nemzetséget írtak le (többek között a Mycoplasma-t) több mint 120 fajjal. Egyes szerzők az Aphragmabacteria törzshöz sorolják őket.

mikropyle (csírakapu) (micropyle)

1. Apró nyílás a növény magkezdeményének felszínén, melyen keresztül a pollentömlő hatol be a megtermékenyítés előtt. Annak következtében alakul ki, hogy az integumentum nem fedi be teljesen a nucellust. A legtöbb mag maghéján megmarad a nyílás, melyen keresztül víz szívódik fel.

2. Némelyik állati sejten vagy szöveten, például a rovarok petesejtjén található apró nyílás (lásd bárányhártya.

mikroRNS (miRNS) (microRNA (miRNA))

Lásd RNS interferencia.

mikrospóra (microspore)

Lásd mikrospóra anyasejt, sporofillum.

mikrospóra anyasejt (mikrosporocita) (microspore mother cell (microsporocyte))

A növényekben található diploid sejt, mely meiózissal osztódik, és így hozza létre a négy haploid mikrospórát (lásd sporofillum. A virágos növényekben a mikrospóra anyasejt a portok pollenzsákjában keletkezik, mitózissal. Az általuk (meiozissal) létrehozott mikrospórák pollenszemcsévé alakulnak.

mikrosporangium (microsporangium)

Lásd sporangium.

mikrosporocita (microsporocyte)

Lásd mikrospóra anyasejt.

mikrosporofillum (microsporophyll)

Lásd sporofillum.

mikroszaporítás (micropropagation)

A növények in vitro szaporítása klónozással. Ez általában a levágott merisztémaszövet tenyésztését jelenti, amit a hónaljrügy kialakulását serkentő speciális táptalajon végeznek. Ezután az új hajtásokat szétválasztják, és tenyésztik, majd a ciklust addig ismétlik, míg végül a hajtásokat egy gyökérképződést serkentő táptalajra helyezik, és létrehozzák a csíranövényt. A mikroszaporítást a mezőgazdaságban, kertészetben és erdészetben alkalmazzák, mivel különleges genotípusokat tenyészthetnek és tarthatnak fenn, a folyamat gyors, és a növényeket betegségektől mentesen tarthatják. Lásd még klón.

mikroszatellita DNS (microsatellite DNA)

Az erősen ismétlődő DNS egyik formája, mely az eukarióta genomban elszórtan megtalálható nagyszámú nagyon rövid bázisszekvenciából áll. Mindegyik általában 2-10 bp-nyi rövid bázisszekvenciát tartalmaz, melyek váltózó számban ismétlődnek tandem elrendezésben bármilyen adott lókuszban. Ezért, például egy egyedben előfordulhat 17 egymást követő CA szekvencia ismétlődés egy adott lókuszon, míg egy másik egyedben 15. Mindent összevetve, ugyanaz a szekvencia megjelenhet sok eltérő lókuszon és több tízezer ismétlés fordulhat elő a genomban. Az ilyen ismétlődések számában az egyes egyedek között kialakult variábilitás, a DNS (lásd DNS ujjlenyomat készítés) jellemzésének értékes molekuláris markercsoportját szolgáltatja. A DNS bármelyik adott szakaszában előforduló ismétlődések számát meghatározhatjuk, ha polimeráz láncreakció (PCR) segítségével megsokszorozzuk a szakaszt, és meghatározzuk a PCR termékek méretét gélelektroforézissel. Két egyed DNS-e, melyben az adott lókuszon különböző hosszúságú tandem elrendezések találhatók meg, különböző méretű PCR termékeket is fog eredményezni, melyek az előhívott gélen különálló sávokként fognak jelentkezni. A mikroszatellita DNS-t a szatellita DNS mintájára nevezték el, bár ez a cetrifugálás során nem ad látható szatellita csúcsot. Vö. változó számú tandem ismétlések.

mikroszkóp (microscope)

Olyan eszköz, ami egy kis tárgyról felnagyított képet ad. Az egyszerű mikroszkóp egy kézben fogható vagy egy egyszerű keretbe befoglalt bikonvex nagyítóüvegből vagy egy ennek megfelelő lencserendszerből áll. Az összetett mikroszkópban két lencsét vagy lencserendszert használnak, a második az első által készített (lásd ábra) valódi képet nagyítja fel. A lencséket általában a cső ellenkező végeire erősítik, ami mechanikai berendezéssel(?) mozgatható a tárgynak megfelelően. Az optikai kondenzor és a gyakran különálló fényforrással rendelkező tükör biztosítja a tárgy megvilágítását. A széles körben használt binokuláris mikroszkóp két különálló, egymáshoz rögzített eszközből áll, így az egyik szemmel az egyiken, a másikkal pedig a másikon nézhetünk át. Ez sztereoszkopikus látást tesz lehetővé. Lásd Kronológia. Lásd még elektronmikroszkóp, Nomarski mikroszkóp, fáziskontraszt mikroszkóp, ultraibolya mikroszkóp.

1.5. táblázat - MIKROSZKÓPOS VIZSGÁLAT

kb. 1590: Hans és Zacharias Janssen holland szemüvegkészítők feltalálják az összetett mikroszkópot.
1610: Johannes Kepler (1571 – 1630), német csillagász feltalálja a mai összetett mikroszkópot.
1675: Anton van Leeuwenhoek feltalálja az egyszerű mikroszkópot.
1826: Dames Smith (?1870), brit biológus megszerkeszti a mikroszkópot, melynek sokkal mérsékeltebb a színbeli és a szférikus eltérése.
1827: Giovanni Amici (1786 – 1863) feltalálja a visszatükröző(?) akromatikus mikroszkópot.
1861: Joseph Reade (1801 – 70), brit vegyész feltalálja az üstdob(?) mikroszkóp kondenzátort.
1912: Joseph Barnard (1870 – 1949), brit mikroszkópios szakember feltalálja az ultramikroszkópot.
1932: Frits Zernike (1888 – 1966), holland fizikus feltalálja a fáziskontraszt mikroszkópot.
1936: Erwin Mueller (1911 – 77), német születésű amerikai fizikus feltalálja a téremissziós mikroszkópot.
1938: Ernst Ruska (1906 – 88), német mérnök kifejleszti az elektronmikroszkópot.
1940: James Hillier (1915 - ), kanadai tudós megalkotja az alkalmazott elektronmikroszkópot.
1951: Erwin Mueller feltalálja a térionozációs mikroszkópot.
1978: A Huges Kutató Laboratóriumban dolgozó amerikai tudósok feltalálják a pásztázó ion mikroszkópot.
1981: Gerd Binning (1947 - ) és Heinrich Rohrer (1933 - ), svájci fizikusok feltalálják a scanning tunnelling mikroszkópot.
1985: Gerd Binning feltalálja az atomerő mikroszkópot.
1987: James van House és Arthur Rich feltalálják a pozitron mikroszkópot.


mikroszóma (microsome)

Az endoplazmatikus retikulum egyik darabja, mely a sejtek vagy szövetek szétesésekor keletkezik. A mikroszómákat centrifugálással választhatják el, és gyakran használják az endoplazmatikus retikulum működési tulajdonságainak, például az enzimaktivitásnak és a fehérjeszintézisnek vizsgálatára.

mikrotápanyag (micronutrient)

Olyan kémiai elem, amelyből a növényeknek csak viszonylag kis mennyiségre van szükségük. A mikrotápanyagok legtöbbnyire a sejtek kofaktoraiban és koenzimeiben találhatók meg. Közéjük tartoznak a következők: a réz (Cu), a cink (Zn), a mangán (Mn), a molibdén (Mo), a kobalt (Co) és a bór (B). Lásd még esszenciális elem. Vö. makrotápanyag.

mikrotest (microbody)

A sejtszervecskék bármelyik osztálya, amelyet 0.2 – 1.5 μm átmérőjű egyetlen membránnal körülvett jellegzetes kerek hólyagok alkotnak. A mikrotestek különböző anyagok oxidációjáért felelős enzimeket tartalmaznak, és az endoplazmatikus retikulumból származnak. Ide tartoznak a peroxiszómák és a glioxiszómák (lásd glioxalát ciklus.

mikrotóm (microtome)

Olyan gép, amellyel mikroszkópos vizsgálatokhoz a növényi vagy állati szövetekből vékony metszeteket (3 – 5 μm vastag) készítenek. Sokféle típusú mikrotómot ismerünk, alapvetően mindegyik egy acél késből, a mintát alátámasztó tömbből, és egy olyan eszközből áll, amely a mintát a kés felé mozgatja. A mintát általában viaszba ágyazzák, amennyiben fagyasztó(?) mikrotómot használnak, a minta fagyasztott. Ultramikrotómmal az elektronmikroszkópos vizsgálatokhoz sokkal vékonyabb metszeteket (20 – 100 nm vastagságú) készítenek. A biológiai mintát műanyagba vagy gyantába ágyazzák, üveg vagy gyémánt késsel végzik a metszetkészítést, a levágott metszeteket pedig víz tetején lebegtetik a szomszédos vízfürdőben.

mikrotubulus (microtubule)

Mikroszkópikus méretű csőszerkezet, melynek belső átmérője 24 nm, hossza változó, és igen sokféle eukarióta sejtben megtalálhatók. A mikrotubulusok a tubulin globuláris fehérje számtalan alegységeiből épülnek fel, és önállóan vagy párokban, hármasokban vagy kötegekben fordulnak elő. A mikrotubulusok segítségével tartja fenn a sejt az alakját (lásd citoszkeleton. A csillókban és az eukarióták ostoraiban (lásd undulipódium) és a centriólumokban is megjelennek, és a sejtosztódás során belőlük alakul ki az osztódási orsó. Részt vesznek továbbá az anyagok intracelluláris transzportjában és a sejtszervecskék mozgásában. A mikrotubulusok kialakulása a mikrotubulus szervező központokban (MSZK) indul. Vö. mikrofilamentum, intermedier filamentum.

mikrotubulus szervező központ (MSZK) (microtubule-organizing centre (MTOC))

A sejt azon területe, amelyből a citoszkeleton mikrotubulusai szétágaznak. A legtöbb állati sejtben egy MSZK található, a centroszóma, mely a sejtmag közelében helyezkedik el, és a sejtmag osztódása során az osztódási orsó szervezésében is közreműködik (lásd mitózis). Ezzel szemben a növényi sejtekben jellemző módon több száz MSZK található, mikrotubulusok gyűrűszerű elrendeződését alkotva, mely a sejt belső perifériáján fut körbe.

milli- (milli-)

Jelölése: m. Előtag, amely a metrikus rendszerben valaminek az ezredrészét jelöli. Például 0,001 méter = 1 milliméter (mm).

Millon-reagens (Millon's reagent)

Higany-nitrát és salétromsav oldata, amit fehérjék kimutatására használnak. A mintát hozzáadják a reagenshez, majd két percig 95 Co-on melegítik; vörös csapadék képződése fehérje jelenlétére mutat a mintában. A reagens Auguste Millon (1812 – 1867) francia vegyészről nyerte a nevét.

mimikri (mimicry)

Az a jelenség, hogy egy állatfaj egyedei hasonlítanak egy másik állatfaj egyedeihez. E sajátos hasonlóság létrejöttének evolúciós oka van: a hasonlóság az egyik faj számára valamiféle védelmet jelent (például a zsákmányul eséssel szemben), és ezért szelekciós nyomás érvényesül a hasonlóság létrejötte és tökéletesedése irányában. A Henry Bates (1825 – 1892) brit természettudósról Bates-féle mimikrinek nevezett jelenségben bizonyos ártalmatlan rovarok (az utánzók) mintázata vagy színezete nagyon hasonlít egy másik rovarfaj (a modell) figyelmeztető színezetére vagy mintázatára. Azok a ragadozók, amelyek már megtanulták a modell elkerülését, el fogják kerülni a jó utánzóját is (ami szelekciós előnyt biztosít a számára a nem utánzó rokonokkal szemben). A J.F.T. Müller (1821 – 1897) német zoológusról elnevezett Müller-féle mimikri esetében valami módon ártalmas állatfajok (például darazsak, lódarazsak és méhek) hasonlítanak kölcsönösen egymásra; ezért az a ragadozó, amely az egyikkel tapasztalatot szerzett, a továbbiakban el fogja kerülni mindegyiket.

mindenevő (omnivore)

Olyan állat, amely mind növényi, mind állati eredetű táplálékot fogyaszt. Például a sertések mindenevők, de rajtuk kívül is nagyon sok ilyen állat létezik (az ember is lényegileg mindenevő). A mindenevők számára nagyon fontos a táplálék-válogatás képessége, mert a többféle (főleg növényi) táplálék közül ki kell tudni válogatni a szervezet számára károsakat. Ugyanakkor a táplálékláncokban (illetve a táplálékhálózatokban) stabilisabb helyet tudnak elfoglalni, mert a létezésük nem egyetlen táplálékfajtától függ, aminek mennyiségi és minőségi ingadozásai megzavarhatnák az anyagcseréjüket.

minden-vagy-semmi válasz (all-or-none response)

Olyan reakcióféleség, amely vagy teljesen és maximális intenzitással lezajlik, vagy teljességgel hiányzik, az ingerhatás erősségétől függően; közbülső részleges válasz nem létezik. Vagyis: ha az ingerhatás elér egy küszöb nagyságot, akkor teljesen lefut a válasz, ha az ingerhatás a küszöbnél kisebb, akkor semmi sem történik. Például az idegsejt vagy ingerületbe jut annyira, hogy teljes idegimpulzust továbbít a felületén, vagy egyébként nyugalmi állapotában marad. Egy csalánozó csalánsejtje érintésre vagy teljesen kivágja ostorát vagy egyáltalán nem reagál.

mineralokortikoid (mineralocorticoid)

Lásd kortikoszteroid.

minisejt (minicell)

1. Egy kicsi, nagyjából gömb alakú sejt, mely a pálcika alakú baktérium hibás osztódásakor jön létre, nem tartalmaz kromoszómális DNS-t és ezért képtelen a növekedésre és az osztódásra. Kísérletek során használják a nukleinsavak és a sejtbe, pl. klónozó vektor formájában bejuttatott DNS által kódolt fehérjék kifejezésére.

2. (mikrosejt) Egy kísérletes úton kifejlesztett test, mely egy sejtmagvacskából, az azt körülvevő vékony citoplazmarétegből és plazmamemnbránból áll, ezen kívül változó számú kromoszómát tartalmaz. Vektorként használják arra, hogy egy normál sejtbe a sejtfúzió során egy vagy több kromoszómát bejuttassanak.

miniszatellita DNS (minisatellite DNA)

Lásd változó számú tandem ismétlések.

mintaterület (Site of Special Scientific Interest)

Nem háborgatott és beavatkozásoktól mentes kijelölt terület, amelyen egy ember által nem zavart ökológiai rendszer működése tanulmányozható tudományos módszerekkel. Ebben nyomon követhető a faji összetétel spontán változása (lásd biodiverzitás; szukcesszió), mérésekkel meghatározhatók az egyes anyagok körforgalmai és áramlásai (lásd bio-geokémiai anyagáramlás), az egész ökológiai rendsuer energiaáramlása.

mintavétel (sampling)

Kisebb csoportok vagy egységek kiválasztása egy nagyobb számú egység képviselésére a statisztikában. A véletlenszerű (random) mintavétel esetén egy populáció mindegyik egyedének azonos esélye van bekerülni a mintába. A rétegzett random mintavétel során a populációt rétegekre tagoljuk, melyek mindegyikét véletlenszerűen megmintázzuk, majd a különböző rétegek mintáit összevonva kezeljük. A szabályos (szisztematikus) mintavétel esetén előre meghatározott közökkel választjuk ki az egyedeket, pl. minden tizedik egyedet a populációból. A kicseréléses mintavétel során minden kiválasztott egyedet kicserélünk mielőtt a következő kiválasztást elvégeznénk.

mintázatfelismerés (pattern recognition)

A statisztikának az az ága, amelyet sokféle változón alapuló adatok osztályozására használnak. A statisztikai elemzésnek ez a változata nagyon hasznos azoknak a biológiai adatoknak az értelmezésére, amelyek nagy számú egyénen végzett sokszoros megfigyelésből származnak.

mintázatképződés (pattern formation (patterning))

Az egyedfejlődés során az alapvető testszimmetriák és a részek ismétlődésének kialakulása. Az állati embriókban például a mintázatképződés határozza meg a testtengelyeket, a testszelvények számát és polaritását és más alapvető vonatkoztatási pontokat ama keretek létrejöttéhez, amelyekben a szövetek és a szervek a megfelelő helyen és orientációban fejlődhetnek. Az egész mintázatképződési folyamatot számos morfogén kölcsönhatása irányítja és szabályozza; ezeket a morfogéneket részben anyai és részben embrionális gének kódolják, és a kifejeződésük bonyolult módon van összehangolva egymással.

mínusz 10 szekvencia (minus 10 sequence)

Lásd Pribnow boksz.

miocén (Miocene)

A harmadidőszak (tercier) negyedik periódusa, amely az oligocén végétől (mintegy 24 millió évvel ezelőtt) a pliocén kezdetéig (mintegy 5 millió évvel ezelőtt) tartott. Erre az időszakra jellemző számos modern emlős csoport adaptív radiációja, köztük a kérődzőké (szarvasok, szarvasmarhák, antilopok), egyes rágcsálóké (hódok, sülfélék, tengerimalacok) és a majmoké. Az oligocén alatt az éghajlat fokozatos lehűlése a miocén idején azt eredményezte, hogy a lombhullató keményfa fajok (tölgy, juhar) fokozatosan felváltották a tűlevelűeket.

miogén (izom eredetű) (myogenic)

Olyan valami, ami az izomsejtben keletkezik, vagy amit az izomsejt hoz létre. Például a gerincesekben a szívizomrostok összehúzódásának ingere miogén, mivel az spontán jön létre a szino-atriális csomó módosult izomsejtjeiben (lásd még ritmuskeltő v. pacemaker). (A gerinctelenek jó része esetében azonban a szívösszehúzódás ingere neurogén, mert az idegsejtektől származik.). Ugyancsak miogén az agyi vérerek reakciója a vérnyomás emelkedésére (az érfal feszülésére), mert azt a választ maguk az érfali simaizomsejtek hozzák létre az összehúzódásukkal (idegsejtek közbeiktatása nélkül). Ez a miogén érválasz eredményezi azt, hogy a verőeres vérnyomás emelkedése ellenére a teljes agyi vérátáramlás nem növekszik.

mioglobin (myoglobin)

Az izomszövet sejtjeiben sokfelé előforduló globuláris fehérje, amely képes megkötni és elengedni az oxigén molekuláját. Egyetlen polipeptidláncból és ahhoz kapcsolódó egy hem csoportból áll; ez utóbbiban található vas(II) ion köti meg reverzibilisen az O2-t. A mioglobin polipeptidlánca megfelel a hemoglobin egyik globin láncának, és annak evolúciós szempontból rokona. A mioglobin oxigénaffinitása jóval nagyobb a hemoglobinénál és nem is változtatható. Ezért a mioglobin csak nagyon alacsony oxigénkoncentrációnál engedi el az O2-t, ami csak nagyon nagy izomerőfeszítés során alakulhat ki, amikor az izom oxigénigénye meghaladja azt a mennyiséget, ami a vérből hozzáférhető. A mioglobin tehát az oxigén szükségraktározására képes.

miokardium (myocardium)

A szív izmos fala. A miokardium vastagsága változó, ami a szív összehúzódásával képződő nyomás nagyságát tükrözi. A miokardium a bal kamra körül a legvastagabb, mivel a legnagyobb munkát itt fejti ki a szív. A miokardium belső felszínét az endotélium (endokardium) borítja, ami a véredényeket bélelő endotéliummal folytonos.

miotatikus reflex (myotatic reflex)

Lásd feszítési reflex.

miotom (myotome)

1. A középső csíralemezből (a mezodermából) képződő szelvényezett izomblokkok egyike (lásd szelvényezettség), amely megtalálható a felnőtt lándzsahalakban és a halakban. A miotomok párokba rendeződnek a test mindkét oldalán, és a gerinchúrral vagy a gerincoszloppal szemben antagonisztikusan működnek (lásd antagonizmus); ez az ellentétes működés szolgáltatja a helyváltoztatás (az úszás) lehetőségét azáltal, hogy oldalirányban lengeti a farokúszót (egyik oldalról a másikra).

2. Miotomnak nevezik a bonyoltabb szerveződésű gerincesek (kétéltűek, hüllők, madarak és emlősök) egyedfejlődésében a középső csíralemezből kialakuló ősszelvényekből (szomitákból) differenciálódó ősi izomszelvényeket is, amelyekből további differenciációval és elmozdulásokkal jönnek létre a test izmai.

miozin (myosin)

A sejtek és az izmok mozgásában lényegi szerepet játszó fehérje, amely kölcsönhatásba tud lépni az aktinnal, és az egymáshoz képesti elmozdulásuk hozza létre a sejtek mozgását és az izom összehúzódását. Az izomsejtekben vagy izomrostokban található miozin molekulája hosszú „farok”-ból és egy csuklós peptidlánc részhez kapcsolódó „fej”-ből van felépítve. A hosszú miozin farkak az izomban egymással párhuzamosan kötegekbe rendeződnek, és ezek a több miozin molekulát tartalmazó kötegek az ún. vastag miofilamentumok. A miozin molekulák globuláris fejei a vastag miofilamentumokból oldalt állnak ki egy spirális mentén egy kis csuklós peptiddel kapcsolódva a vastag filamentum kötegéhez. A miozin molekulák feje képes kapcsolódni az aktin globulusokkal (amelyek szintén külön filamentumot alkotnak, az ún. vékony miofilamentumot, az aktinnal asszociált szabályozó fehérjékkel). A miozin fej valójában ATPáz aktivitású, és ezt az aktivitást az aktinnal való kapcsolódás akár 100-szorosára is képes fokozni. A sejtekben és az izmokban különböző miozin izoformák találhatók, amelyek eltérnek egymástól az ATPáz aktivitásukban (ezért az összehúzódás sebességei különböznek az egyes izomtípusokban). A vastag miofilamentumból kiálló miozin fejek a vékony miofilamentum aktin globulusaihoz kapcsolódva alkotják a miozin „kereszthid”-akat (a vastag és a vékony miofilamentumok között). Lásd még csúszó filamentum elmélet.

mirigy (gland)

Olyan sejt vagy sejtcsoportosulás az állatokban és a növényekben, ami egy speciális váladékanyag kiválasztására módosult. Állatoknál két fajtája létezik a váladékképző mirigyeknek. A belső elválasztású (endokrin) mirigyek a termelt váladékukat közvetlen a véredényekbe juttatják; míg a külső elválasztású (exokrin) mirigyek egy csatornácskán vagy csatornahálózaton keresztül egy testüregbe vagy a test külső felszínére juttatják azt. A kiválasztó sejtekre jellemző a vezikulájuk ( hólyagocska), mely a termelt váladékot tartalmazza. Lásd még szekréció. Növényeknél a mirigyek néhány a növény által termelt produktum kiválasztására specializálódtak. A kiválasztott anyag egy speciális üregbe vagy csövecskébe kerül vagy a külvilágba távozik. Példa erre az egyes leveleken megtalálható vízkiválasztó mirigy (hidatóda), a nektárkiválasztó mirigy (nektárium) (lásd nektár) és a húsevő növények emésztőmirigyei.

mirigyes gyomor (proventriculus)

A madarak gyomrának elülső része, ahova az emésztőenzimeket választja ki. A táplálék a mirigyes gyomorból a zúzógyomorba halad tovább.

mirigyvégkamra (acinus), mirigyvégkamrák (acini) (acinus (pl. acini))

Többlebenyű, összetett (multilobularis,) mirigyek szerkezeti/működési egységei; ilyenek pl. a hasnyálmirigy (pancreas) végkamrái. Az emésztőenzimeket termelő acinus sejtek között kis végkamrai ürege található, ebben gyúlik össze a pancreasnedv. A hasnyálmirigy acinusaiból kis, ugyancsak váladéktermelő sejtekkel bélelt csövekcskék erednek, ezek termelik a hasnyál karbonátokban gazdag lúgis pH-jú váladékát. Összességük alakítja ki a hasnyálmirigy vezetékét.

mirmekochoria (myrmecochory)

A magvak hangyák által közvetített gyűjtése és terjesztése. Sokféle növény hoz kemény, a hangyák számára ehetetlen magokat, de ennek ellenére a hangyák ezeket összegyűjtik, és a fészkükbe szállítják. Azért végzik ezt a szolgáltatást, mert a magokon különleges húsos testek találhatók (elaioszóma). Ezek a változatos alakú függelékek a magház szövetéből származnak, és fehérjéket, zsírokat és szénhidrátokat tartalmaznak. A hangyák a fészekben leválasztják az elaioszómákat és a lárvákat etetik velük, közben a magot a fészekben vagy a fészek közelében hagyják. A hangyák előnye a táplálékszerzés, míg a magok terjesztése a növény számára sokféle szempontból lehet hasznos. Például a mag számára védelmet jelent a fészek, csökken a saját magoncokkal szembeni versengés, vagy a mag áthelyezése egy megfelelő csírázási helyre.

mismatch reparáció (össze nem illő párok javítása) (mismatch repair)

A DNS reparáció egyik formája, melynek során az élő sejtek újonnan replikálódott DNS-ében kicserélődnek az össze nem illő bázisok. Például, amikor a templát szálon egy guanin (G) párosodik egy timinnel (T), a szokásos citozin (C) helyett, a DNS kettős szálában keletkezett rendellenességet felismeri a mismatch reparációs rendszer. A hibás T bázist tartalmazó szakaszt kivágja és a rést kitölti a megfelelő bázist (C) tartalmazó új darabbal, templátként a szülői szálat használva. A mismatch repair rendszer erősen követi az Y alakú villát, amikor a szülői szál letekeredik és megkezdődik a replikáció, így lehetővé teszi a replikációs hiba azonnali javítását. A DNS reparáció legnagyobb részéért ez felelős.

mitokondriális DNS (mtDNS) (mitochondrial DNA (mtDNA))

A mitokondriumokban található gyűrű alakú DNS. Az emlősökben a teljes sejtes DNS-nek kevesebb mint 1%-át teszi ki, a növényeknél viszont mennnyisége váltózó. A riboszómális és a transzfer RNS-t kódolja, de csak néhány riboszómális fehérjét (akár 30 fehérje lehet az állatokban), ezek legtöbbjéhez a sejtmagban lévő DNS szükséges. Az emberi mtDNS 13 fehérjét és néhány RNS-t kódol. A mitokondriális DNS általában csak anyai ágon öröklődik, bár ez alól néhány kivételt is ismerünk (lásd heteroplazmia. Lásd még mitokondriális Éva.

mitokondriális Éva (mitochondrial Eve)

Néhány biológus állítása szerint a feltétezett asszony az egész emberiség őse. Az egész világról származó embercsoportokból vett mitokondriális DNS (mtDNS) elemzések arra utalnak, hogy a mitokondriális Éva nagyjából 200 000 évvel ezelőtt élt, valószínűleg Afrikában (ezért „Afrikai Éva” néven is ismert). A mitokondriális DNS különösen hasznos a jelenkori genetikai történelem vizsgálatában, mivel gyorsan mutálódik (tízszer gyorsabban, mint a sejtmag DNS) és az emberben kizárólag anyai ágon öröklődik (ezért nem vesz rész átkereszteződés folytán rekombinációban). A különböző mtDNS minták egységessége arra utal, hogy a modern ember viszonylag nemrégiben egyetlen afrikai területen alakult ki. Ezt a nézetet egy tanulmánnyal erősítették meg, amelyet a világ minden tájáról származó csoportokban, a csupán apai ágon átadódó Y kromoszómával végeztek.

mitokondrium (mitochondrion (pl. mitochondria))

Az eukarióta sejt citoplazmájában található struktúra, melyben az aerób légzés megy végbe, itt zajlik a Szent-Györgyi-Krebs-ciklus és az elektrontranszportlánc, azaz a sejt energiatermelése. A mitokondriumok alakja, mérete és száma igen változó, de jellegzetesen ovális vagy virsli formájúak, kettős membrán borítással, melyből a belső ujjszerű kitüremkedésekké (kriszta) redőződik. Saját DNS-sel rendelkeznek (lásd mitokondriális DNS). A legnagyobb számban az intenzív anyagcserét folytató sejtekben vannak jelen.

mitózis (mitosis)

Olyan típusú sejtmagosztódás, melynek során az anyai sejttel megegyező számú és fajtájú kromoszómákat tartalmazó sejtmaggal rendelkező két leánysejt keletkezik. Fénymikroszkóppal jól megfigyelhetők osztódás során bekövetkező változások. Minden kromoszóma hosszában két kromatidra osztódik szét, melyek szétválnak és létrehozzák a keletkező leánysejtek sejtmagjainak kromoszómáit. A folyamat négy szakaszban zajlik, profázis, metafázis, anafázis és telofázis, melyek egymásba alakulnak (lásd ábra). A mitotikus osztódás biztosítja, hogy egy egyed minden sejtje genetikailag azonos lesz, és genetikailag megegyezik az eredeti megtermékenyített petesejttel is. Lásd még sejtciklus.

mitózis-promoting faktor (érést elősegítő faktor, MPF) (mitosis-promoting factor (maturation-promoting factor; MPF))

Olyan fehérje csoport, amely a szomatikus sejtekben a mitózis megindulásáért és az oociták petesejtté éréséért felelős. Egy ciklin dependens kinázhoz kötött ciklin B-ből (lásd ciklin) áll, amely olyan fehérjék foszforillációját katalizálja, amelyek a mitózis eseményeit hajtják végre, többek között a kromoszómák kondenzációját, a mitotikus orsó kialakulását, és a sejtmaghártya lebomlását. Ahogyan a sejt belép a mitózisba, a ciklinek és az MPF szintje emelkedik, a mitózis alatt a szint eléri csúcspontját, anafázis alatt pedig csökken.

mocsár (bog)

Lásd vízi szukcessziós sorozat (hydrosere).

modern szintézis (modern synthesis)

Lásd evolúció, neodarwinizmus, populációgenetika.

módosító gén (modifier gene)

Olyan gén, amelyik egy másik gén kifejeződését befolyásolja. Például, egy gén szabályozza azt, hogy a szemszín kék legyen vagy barna, egy másik pedig (a módosító) szintén hat a szemszínre oly módon, hogy a festékszemcsék eloszlását vagy a mennyiségét befolyásolja az íriszben.

Mohaállatkák (Bryozoa) (Bryozoa (Ectoprocta))

Többnyire tenegeri, kisebb rlészt édesvízi fajok. Közéjük tartoznak a mohaállatkák amelyek kolóniákban élnek, sziklákhoz, hínárakhoz és kagylóhéjakhoz rögzülnek. A telepek alkotóelemei az ún. zooidok kb. 1 mm hosszúságúak és első látásra csalánozók polipjaitra emlékeztetnek. Szájnyílásukat a tapogatókoszorú (lophophorium) csillós tapogatói veszik körül. Ezeken tapadnak meg a környező vízben jelenlévő és táplálékul szolgáló szerves anyagok, törmelékek. Bizonyos fajokban meszes vagy szaruszerű anyagokból álló külső váz alakul ki, amelyekbe visszahúzódhatnak.

mohák (mosses)

Lásd Bryophyta.

molalitás (molality)

Lásd koncentráció.

moláris (molar)

1. Egy extenzív fizikai tulajdonság kifejezése mólnyi anyagmennyiségre vonatkoztatva. Például egy vegyület moláris hőkapacitása e vegyület egy móljának hőkapacitása, vagyis J K-1 mol-1 mértékegységben kifejezve; a gázok moláris térfogata 1 mól gáz által standard körülmények között elfoglalt térfogat (azaz nagyjából 22,41 liter mol-1 O Co-on és 1 atm nyomáson).

2. Őrlőfog vagy zápfog.

moláris mennyiség, gramm-molekulasúlynyi mennyiség (rövid jelölése: mol) (mole)

Az anyagmennyiség SI mértékegysége. Megegyezik azzal az anyagmennyiséggel, amely ugyanannyi elemi egységet tartalmaz, mint amennyi elemi egység (atom) van 0,012 kg tömegű 12C-ben, azaz 6,023·1023 darab. Az elemi egység lehet atom, molekula, ion, gyök, elektron, stb., és mindig specifikálni kell. Egy vegyület egy moljának a tömege megegyezik a g-okban kifejezett relatív molekulatömegével. Így például a C6H12O6 összegképletű glükóz 1 molja 6·1023 molekulát tartalmaz, a moláris tömege pedig 180 g = 0,180 kg.

molaritás (molarity)

Lásd koncentráció.

molekuláris bevésődés (molecular imprinting)

Az a jelenség, amikor egy gén különböző módon fejeződik ki attól függően, hogy melyik szülőtől származik. A génekről ma már azt gondolják, hogy vagy anyai vagy apai „imprintinget” hordoznak, ami befolyásolja az utódokban történő kifejeződést. Például, a Huntington-kór emberben későn, a középkorú személyeknél jelentkezik akkor, ha a gén az apától származik (ahogyan ez az esetek nagy részében előfordul), míg az anyai öröklődés esetén a tünetek kora gyermekkorban megkezdődnek. Sok más genetikai rendellenesség megkülönböztető kifejeződése hasonló mintázatot mutat a károsodott gén eredetét illetően. Az egyik elmélet szerint a gének kémiai úton jelölődnek meg az ivarsejtekeben jellegzetes apai vagy anyai metilációs mintázattal, és ez a metilációs mintázat befolyásolja az utód testi sejtjeiben történő kifejeződést.

molekuláris biológia (molecular biology)

Nem a biológiának egyik részterülete, hanem az élő szervezetekben található nagy biológiai molekulák, elsősorban a fehérjék és a nukleinsavak, szerkezetének és funkcióinak tanulmányozása molekulafizikai és molekulakémiai eszközökkel. A biológia bármely jelenségében szereplő makromolekulák elemezhetők a molekuláris biológia eljárásaival. Így például a molekuláris genetika az a speciális ág, amely a gének molekuláris elemzésével foglalkozik (lásd még DNS-szekvenálás); a molekuláris élettan a fiziológiai jelenségekben szereplő molekulák (például sejtes receptorok jelátvitelében közreműködők) molekuláris szintű kutatásával foglalkozik; a molekuláris ökológia egyik témája lehet a populációk közötti kölcsönhatásokban szerepet játszó biológiai molekulák (például az antibiotikumok vagy más allelokemikáliák) molekuláris tanulmányozása; de még természetesen még az evolúció is vizsgálható molekuláris módszerekkel, például a mutációk természetének és történésének molekuláris elemzésével, vagy a leszármazási vonalak kikövetkeztetése felhasználja a fehérjék és a nukleinsavak szerkezetének és aminosav-, illetve bázissorrendjeinek összehasonlítását a különféle elemzett csoportok között (lásd még molekuláris óra)

molekuláris chaperone (molecular chaperone)

Az élő sejtekben előforduló bármelyik fehérjecsoport, mely elősegíti, hogy az újonnan szintetizálódott vagy denaturálódott fehérjék a funkcionális három dimenziós szerkezetüket felvegyék. A chaperone a fehérjéhez kötődik és megakadályozza, hogy a polipeptid láncon belül szabálytalan kölcsönhatások alakuljanak ki, így az felveheti a megfelelően felcsavarodott orientációját. A folyamathoz ATP formájában energiai szükséges. A chaperone-ok egyik osztálya, a chaperoninek az E. coliban, a kloroplasztiszokban és a mitokondriumokban fordulnak elő. Ezek a hősokk-fehérjék, melyek a hőmérséklet emelkedés hatására alakulnak ki, és a feltételezések szerint segítenek megvédeni a sejtet a károsodástól, oly módon, hogy visszacsavarják a hőtől részben denaturálódott fehérjéket.

molekuláris evolúció (biokémiai evolúció) (molecular evolution (biochemical evolution))

Egy bizonyos (földtörténeti) idő alatt a szervezetekben molekuláris (biokémiai) szinten zajló változások összessége. Ezek közé értendő a DNS-ük egyes nukleotidjainak kiesései (deléciói), beépülései (addíciói) vagy helyettesítései (szubsztitúciói), a gének egyes részeinek átrendeződései, egész gének vagy akár az egész genom megkettőződései (duplikációi). Az ilyen mutációk funkcionális változásokat eredményezhetnek a gének által kódolt fehérjékben, a fehérjék szintézisének szabályozásában, de létrehozhatnak vagy eltüntethetnek akár új géneket vagy fehérjéket is.

molekuláris evolúció neutrális elmélete (neutral theory of molecular evolution)

Egy elmélet, amit eredetileg az 1960-as évek vége felé vetettek föl Motoo Kimura (1924 – 1994) és mások, ami szerint a molekulák szintjén az evolúciós változások zöme a mutációkra ható genetikai sodródás véletlenszerű folyamatainak tulajdonítható inkább, semmint a természetes kiválogatódásnak. Az elmélet hívei, miközben elismerik a kiválogatódások jelentőségét a funkcionálisan fontos jellegek meghatározásában, úgy tartják, hogy egy populációban a makromolekulák szerkezetében az egyedek között észlelt különbségek zömének valójában nincs alkalmazkodási (adaptív) jelentősége és nincs befolyása annak az egyed reprodukciós sikerességére sem, amelyben létrejött. Ezért azután a megfelelő mutáns allélok relatív gyakoriságát tisztán véletlenszerű történések befolyásolják. Ez valamelyest szemben áll az ortodox neodarwinista nézettel (vö. neodarwinizmus), ami szerint majd minden evolúciós változásnak adaptív értéke van a szervezet számára, és a populációban természetes kiválogatódással éri el a mért gyakoriságát (bár a darwinisták szerint a szelekciók nem a molekulákra, hanem az egyed teljes fenotípusára hatnak). Például sok enzim mutat polimorfizmust az aminosavsorrendjeik tekintetében, vagyis a populációban ugyanaz az enzim morfológiai változatokban létezik (ezek elektroforézissel kimutathatók). Ezek a változatok látszólag egyformán jól végzik a feladatukat (bár a relatív gyakoriságuk eltérő lehet). A „neutralisták” úgy érvelnek, hogy az evolúció során lényegileg csak e változatok közötti véletlen ingadozásokat figyelhetjük meg. A „szelekcionisták” viszont úgy vélik, hogy az ilyen variánsoknak valószínűleg igen finom funkcionális különbségeik lehetnek, ezért fogékonyak szelekciós erőkre, mondjuk igen kicsiny környezeti változásokra (lásd kiegyensúlyozott polimorfizmus). Hogy a fehérjékben és a nukleinsavakban látott polimorfizmusra milyen mértékben alkalmazható a neutrális elmélet, illetve a különféle kiválogatódások hatása, az még ellentmondásos és vita tárgya.

molekuláris marker (molecular marker)

Bármilyen hely (lókusz) egy adott szervezet genomjában, melynél a DNS bázis szekvencia változik a populáció különböző egyedei között. Ezek a markerek általában nem okoznak észrevehető hatást az egyed fenotípusában, de a DNS biokémiai elemzésével kimutathatók, és sokféle célra felhasználhatók, többek között kromoszóma térképezésre, DNS ujjlenyomat készítésre, és genetikai szűrésre. A restrikciós enzimek, a polimeráz láncreakció és hasonló genetikai eszközök beköszöntével, valamint a DNS szekvenálási adatok növekvő mennyiségével, melyet automatizált nagyteljesítményű vizsgálatokkal párosítanak, a molekuláris markerek számtalan osztályára derült fény, többek között a restrikciós fragmens hossz polimorfizmusokra (RFLP-ok), a változó számú egymás utáni ismétlésekre (VNTR-ek), a mikroszatellita DNS-re, és az egypontos nukleotid polimorfizmusokra (SNP-k).

molekuláris óra (molecular clock)

Metaforikus fogalom: az óra szabályos ritmusos működésének analógiája ama elképzelésnek illusztrálására, hogy az élővilág evolúciója során a nukleinsavak (DNS vagy RNS) nukleotidjaiban és így az általuk kódolt fehérjék aminosavaiban a mutációkkal létrejött helyettesítések (szubsztitúciók) száma arányos az idő múlásával. Ezért azután, ha összehasonlítjuk azon fajok DNS-eit vagy fehérjéit, amelyek ismert idővel ezelőtt váltak szét egymástól (divergáltak) (ezt meg lehet határozni például a fellet ősmaradványokból), akkor ki lehet számítani az átlagos helyettesítési (szubsztitúciós) sebességet, és ezzel lehet kalibrálni a molekuláris órát. A különféle élőlénycsoportokban a különböző fehérjék összehasonlító vizsgálatai általában arra mutatnak, hogy az aminosav-helyettesítések átlagos száma helyenként és évenként típusosan nagyjából 10-9 körül van. Ezen átlagon belül egyes aminosavhelyek szubsztitúciója lehet gyorsabb és lehet sokkal lassúbb is (lásd konzerválódott szekvencia) a különféle szelekciók erejétől függően (lásd szelekciós nyomás). A kalkulált helyettesítési ráta tehát integrálja a mutációs rátákat és a szelekciós hatásokat, sőt, a többi evolúciós tényező erősségét is. Mindenesetre ezek a burkoló eredmények arra mutatnak, hogy a makromolekulák eddig összehasonlított szekvenciáiban meglehetősen állandónak tűnik az evolúció molekuláris szintű helyettesítéseinek sebessége (a molekuláris óra „járása”). Ma már tudjuk, hogy vannak olyan DNS-szakaszok (főleg az ismétlődők között, ameléyek többnyire nem kódolnak fehérjét), amelyekben a helyettesítéses változások üteme igen gyors is lehet. Talán ezek gyorsabb vagy lassúbb változásai függnek össze jobban az evolúció felgyorsulásaival és lelassulásaival.

molibdén (vegyjele: Mo) (molybdenum)

Ezüstös csillogású kemény fémes elem, amely az élő szervezetek számára nyomelemként szükséges. Lásd esszenciális elem.

Molisch-próba (Molisch's test)

Lásd alfa-naftol próba.

Mollusca (Mollusca)

Puhatestű gerinctelen törzse, jellemzőjük a szelvényezetlen test, mely fejre, mozgásra használt izmos haslábra és vékony bőrredővel burkolt zsigerzacskóra tagolódik. Ez utóbbit köpenynek hívjuk, számos faj esetében ez a szerv termeli a meszes héjat. A légzés kopoltyúk vagy tüdőszerű légzőszervvel történik, míg a táplálékot a radula segítségével veszik fel. A puhatestűek tengerben, édesvízben és szárazföldön is előfordulnak. Hét osztályba rendszerezik őket: Gastropoda (csigák, meztelen csigák stb.), Bivalvia (kagylók, osztrigák stb.) és Cephalopoda (tintahalak és polipok).

molyok (moths)

Lásd Lepidoptera.

Monera (Monera)

A prokarióták országának elnevezése a Whittaker-féle rendszerben (1969).

monoamin (monoamine)

Azoknak a szerves vegyületeknek összefoglaló elnevezése, amelyek egy aminocsoportot tartalmaznak. A biológiai rendszerekben előforduló monoaminokat biogén aminoknak is nevezik. Ezek az idegrendszerben szinaptikus transzmitterek. Közéjük tartozik a dopamin, a belőle képződő noradrenalin, és a belőle létrejövő adrenalin, valamibnt a szerotonin (5-hidroxi-triptamin). A dopamin ás a szerotonin az aminosav eredetű előanyagából dekarboxilációval (széndioxid-vesztéssel) képződik. Oxidatív lebontásukat a monoaminoxidáz enzim katalizálja.

monoaminoxidáz (rövidítése: MAO) (monoamine oxidase (MAO))

Az az enzim, amely a monoaminok (például az adrenalin, a noradrenalin, dopamin) oxidáció általi lebontását katalizálja. Az enzim a mitokondriumok külső membránjában található. Az enzim aktivitását gátló vegyületeket (a MAO-gátló gyógyszereket) a depresszió bizonyos formáinak kezelésére használják.

monobionta (monobiontic)

Olyan életciklus, amelyben csak egyetlen független nemzedék van, vagyis olyan, amelyikben nincsen nemzedékváltakozás. Vö. dibionta.

monocisztronos (monocistronic)

A messenger RNS egyik típusát jellemzik így, amely RNS molekulánként csak egy polipeptid láncot tud kódolni. Az eukarióta sejtekben gyakorlatilag minden messenger RNS monocisztronos. Vö. policisztronos.

Monocotyledoneae (Monocotyledoneae)

A virágos növények két osztályának egyike, melynek tagjai egyetlen sziklevéllel rendelkeznek a magon belül. Az egyszikűek levélerezete párhuzamos lefutású, edénynyalábjaik elszórtan helyezkednek el a hajtásban, s a virágzat felépítésében a hármas szám vagy annak többszöröse érvényesül. Az egyszikűek közt találunk néhány mezőgazdasági haszonnövényt (gabonák, hagymák stb.), dísznövényeket (tulipánok, orchideák, liliomok) és elenyésző számban még fákat is (pl. pálmák).

monofiletikus (monophyletic)

A rendszerezésben (szisztematikában) az élő szervezetek egy olyan csoportjának jelzője (tulajdonsága), amely tartalmazza egy sajátos egyedi közös ős összes leszármazottját. A kladisztikában egy ilyan csoportosulát kládnak neveznek, és ez az egyetlen érvényesnek tekintett csoporttípus az osztályozási szkémák létrehozása során. Így például a Theria monofiletikus csoportja magába foglalja az erszényeseket (Marsupialia) és a méhlepényes emlősöket (Placentalia) a kihalt mezozoikus rokonaikkal egyetemben, mert ezek mindegyikének van egy közvetlen közös őse, amely viszont nem közös a távolabbi rokon tojásrakó emlősökével (amelyek a Prototheriát jelentik). Hasonlóan a madarak (Aves) és a krokodilok (Crocodilia) az élő képviselői az Archosauria monofiletikus csoportnak, és sokkal közelebbi rokonságban állnak egymással, mint más élő hüllő leszármazottakkal. Ebből következik, hogy a sok modern osztályozási rendszerben használt „hüllők” csoportosítás nem monofiletikus, hanem parafiletikus, mivel kizárja a madarakat (és az emlősöket). Vö. polifiletikus.

monoglicerid (monogliceride)

Lásd glicerid.

monokin (monokine)

Lásd citokin.

monoklonális ellenanyag (monoclonal antibody)

Olyan specifikus ellenanyag, amit egy egyedi szülősejtből eredő számos azonos sejt valamelyike termel. Ezen genetikailag azonos sejteknek populációja alkot egy klónt, ezért mindegyik sejtje monoklonális. A monoklonális ellenanyag mesterséges körülmények között termelődik; a természetes ellenanyagok mindig több különböző plazmasejt-klónból erednek (poliklonálisak). A monoklonális ellenanyagot termelő klón szülősejtjét mesterségesen sejtfúzióval hozzák létre normális ellenanyag-termelő limfocitából és egy egér limfoid szövetének rosszindulatú tumorából származó sejtből (amely biztosítja a korlátlan osztódást) (lásd sejtfúzió). A fúzióval létrejött hibridóma sejt gyorsan osztódik és nagy mennyiségű egyféle ellenanyag molekulát szolgáltat. A monoklonális ellenanyagokat felhasználják egy keveréken belül valamely antigén azonosítására; ezért azután alkalmas vércsoportok identifikációjára, vagy valamilyen keresett fertőzés kimutatására (testfolyadékban valamely speciális bakteriális vagy virális antigén megjelölésére; de lehetővé teszi nagyon specifikus és ezért igen hatékony védőoltás (vakcina) termeltetését is (ha már sikerült izolálni a specifikus ellenanyagot termelő limfocita-klónt). A monoklonális ellenanyagokkal történő specifikus jelölés mindenek fölött teljesen átalakította a biológiai és az orvosi diagnosztikát, mert lehetővé tette olcsó és kényelmesen használható kimutatási készletek óriási körének kifejlesztését biológiai anyagok azonosítására és mennyiségi meghatározására (lásd például immunkimutatás).

monokultúra (monoculture)

Lásd mezőgazdaság.

monolayer tenyészet (monolayer culture)

A sejttenyésztés egyik formája, melynek során a sejtek a táptalajt tartalmazó tenyészedény vagy Petri csésze alján egyetlen sorban növekednek. Vö. szuszpenziós tenyészet.

monomer (építőkő) (monomer)

Olyan molekula vagy vegyület, amely egyetlen egységből áll, és más monomerekkel össze tud kapcsolódni dimer, trimer vagy polimer molekulákat létrehozva (a monomer ezért ez utóbbiak építőköve).

mononukleáris fagocita rendszer (rövidítés: MPS; retikulo-endoteliális rendszer, rövidítve: RES) (mononuclear phagocyte system (reticuloendothelial system))

Makrofág sejtek és elősejtjeik (monociták) hálózata és együttműködése a test szöveteiben. A hálózatosan szétszórt rendszer koncentrálódik a csontvelőben, a májban, a lépben és a nyirokcsomókban (ahol a velük rokon retikuláris sejtek és a hajszálerek falát alkotó endoteliális sejtek is találhatók). A rendszer teszi lehetővé a monocita-makrofág sejtek keletkezését, vándorlását a vérpályában, átlépését a hajszálerek falán a szövetekbe; ezért ez a védekezésben alapvető sejtrendszer a testben szétszórt sejtekből áll.

monooxigenáz (mono-oxygenase)

Lásd kevert funkciójú oxidáz.

monopodium (közalap) (monopodium)

A fenyők és hasonló növények elsődleges növekedési tengelye. Egyetlen főtengelyből áll, mely a csúcsán tovább növekedik, és belőle oldalágak erednek.

monoszacharid (egyszerű cukor) (monosaccharide (simple sugar))

Olyan szénhidrát, amely híg savak hatásával nem bontható kisebb egységekre. A monoszacharidokat az általuk tartalmazott szénatomok száma alapján osztályozzák: a triózok három, a tetrózok négy, a pentózok öt, a hexózok hat, a heptózok hét stb. szénatomot tartalmaznak. Mindegyik csoportjuk tovább osztható aldózokra és ketózokra, attól függően, hogy a molekula egy láncvégi aldehid (-CHO) vagy egy láncon belüli keto- (=C=O) csoportot tartalmaz-e. Az aldózok nevének vlgződése –óz, a ketózoké –ulóz. Pl. a glükóz hat szénatomos és aldehidcsoport tartalmazó aldohexóz, míg a fruktóz hat szénatomos ketohexóz. Az aldehid- és a ketocsoportok redukáló tulajdonságot kölcsönöznek a monoszacharidoknak: maguk cukorsavakká oxidálódnak ilyenkor. Foszforsavval is képesek reagálni cukorfoszfát észtreket létrehozva (például az ATP-ben); ezek alapvető fontosságúak a sejtek anyagcseréjében: már nem tudják elhagyni a sejtet (nem jutnak át a plazmamembránon) és elindítják a különböző lebomlási folyamatokat. A monoszacharidok lehetnek nyílt láncúak, de gyűrű alakúak is (lásd az ábrát). Optikai aktivitást is mutatnak (mivel több aszimmetriás szénatomjuk is lehet), ezért vannak mind balra, mind jobbra forgató formáik. Az élő szervezetek az egyik esetében az egyik, a másik esetében esetleg éppen a másik optikai izomert részesítik előnyben. Az élő organizmusok számára a jelentőségük részben a lebontásuk során felszabadítható energia, mert az égéshőjük mintegy 16 kJ/g a teljes oxidációkor (CO2-ra és vízre bomolva). Másrészt az átalakításaik szolgáltatják a legtöbb saját vegyület szénvázát (vagyis struktúraalakítók) (csak az esszenciális tápanyagok molekulái nem tudnak belőlük képződni).

monoszinaptikus reflex (monosynaptic reflex)

Olyan egyszerű reflex, aminek anatómiai reflexíve az érzőneurontól a megfelelő mozgatóidegsejtig csak egyetlen szinapszison halad át a gerincvelőben. A monoszinaptikus reflex egyik jól ismert példája a szárazföldi állatokban fejlett térdreflex gerincvelőn átkapcsolódó változata, ami a feszítési reflexek egyik képviselője. Vö. poliszinaptikus reflex.

monoszómia (monosomy)

Lásd aneuploid.

monotípusos (monotypic)

Annak a fajnak a tulajdonságára vonatkozó jelző, amelynek tagjai csak kis változatosságot mutatnak a faj egész földrajzi elterjedési területén, így azután felismerhető alfajai vagy rasszai sincsenek. Vö. politípusos.

Monotremata (kloakások) (monotremes)

Lásd Prototheria.

monozigóták (monozygotic twins)

Lásd egypetéjű ikrek.

morfin (morphine)

Az ópiumban (az éretlen mákgubóból kinyert tejnedvban) megtalálható alkaloidok egyike (lásd opiát). Fájdalomcsillapító (analgetikus) és kábító (narkotikus) hatású. Az orvoslásban a súlyos fájdalmak csökkentésére, illetve megszüntetésére használják.

morfogén (morphogen)

Olyan anyag (vegyület vagy vegyületcsoport), amely meghatározza egy embrió valamely részének egyedfejlődési sorsát. Az egyedfejlődés során több különféle morfogén is termelődik az embrióban vagy az őt körülvevő anyai szövetek sejtjeiben. Képesek átjutni az embrionális szöveteken, mindegyik létrehozza a saját koncentrációgrádiensét, és együttesen kialakítanak egy kémiai mintázatot, amely megalapozza az embrió testfelépítését (lásd alapszabás, mintázatképződés). Ezeknek a koncentrációgrádienseket kialakított morfogéneknek a sejtek morfogénreceptoraival létrejövő bonyolult kölcsönhatásai szabályozzák a gének működéseit (expresszióját) az embrió különböző régióiban, és végső soron ezek a kivitelezői az embrió különböző régióinak megfelelő szövetek és szervek differenciációjának, azaz az alakképződésnek (morfogenezisnek). Például a Drosophila gyümölcslégy egyedfejlődése során a pete elülső és hátulsó végeit az anyai tüszősejtekben levő bicoid, illetve nanos gének által kódolt fehérjék jelölik meg. Ezen génekről származó hírvivő RNS-ek a petesejt (oocita) ellenkező végein halmozódnak föl, a termékeik ezt követően a megtermékenyített petébe diffundálnak, létrehozva az egyedfejlődés kezdetén a polaritást. E helyhez (a sejtváz fehérjéihez) kötött termékek koncentrációgrádiensei jelentik a morfogének kaszkádjának kezdetét, ami programszerűen befolyásolja majd a gének aktivitását, mégpedig egyre pontosabban.

Morgan, Thomas Hunt (Morgan, Thomas Hunt)

(1866 - 1945) Amerikai (USA) genetikus, aki 1891 és 1904 között volt professzor a Bryn Mawr College-ban, majd 1904-től 1928-ig a Columbia Egyetemen, és 1928-tól 1945-ig a California Institute of Technology-n. A munkatársaival ő állapította meg kísérletesen, hogy a Mendel-féle örökítő faktorok (a gének) hordozói a kromoszómák. A genetikai kísérletekhez ő használta először a gyümölcslegyeket (Drosophilákat), mert rövid a generációs idejük és a lárváik óriáskromoszómákkal rendelkeznek, amelyek száma mindössze négy. A gyümölcslegyekkel kísérletezve kimutatta a genetikai kapcsoltság (linkage) jelenségét, és módosította a független kombinálódás (öröklődés) mendeli szabályát azt állítva, hogy ez csak a különböző kromoszómákon elhelyezkedő génekre alkalmazható. A kollégáival együtt azt is bizonyította, hogy a kapcsoltság azért feloldható kromoszóma-átkereszteződéssel (crossing overrel), ami a homológ kromoszómák közti rekombinációt eredményez. Rájöttek, hogy a rekombinációt felhasználva meg lehet becsülni a kromoszómában az egyébként kapcsolt gének távolságát. A módszert továbbfejlesztve Morgan és munkatársai hozták létre az első kromoszóma térképeket (amelyben a kromoszómán a kapcsolt gének sorrendje volt feltüntetve). A munkásságáért Morgant 1933-ban élettani/orvosi Nobel-díjjal jutalmazták.

mortalitás (mortality)

Lásd halálozási ráta

moszatgombák (phycomycetes) (phycomycetes)

A régi osztályozási rendszerben ide soroltak minden primitív gombát, közülük sok vízben (pl. a halakon élősködő víz penész) vagy nedves helyeken található. Sok egysejtű található közöttük, de azok, amelyek micéliumot alkotnak, általában válaszfal nélküli hifafonalakkal rendelkeznek, ebben különböznek az Ascomycotáktól és a Basidiomycotáktól. Ide tartoznak a Zygomycoták is.

motiváció (motivation)

A pszichológusok és etológusok által feltételezett közbeiktatott változó, amellyel magyarázzák egy szervezetnek a külvilági ingerlésekre adott reverzibilisen változó válaszkészségeit. A motiváció az ingerek és a válaszreakciók közé iktatott belső feltételrendszer, ami megváltoztathatja az ugyanazon és ugyanolyan erősségű ingerlésre adott válaszok intenzitását, sőt, még a minőségét is. Így az az állat, amelytől megvonták a táplálékot, el fogja fogadni a kevésbé ízletes táplálékot is (amit a táplálék elvonása nélkül visszautasított volna). Az eltérést a táplálkozási motiváció megváltozásának tulajdonítják. Megváltozhat a válaszkészség azonos ingerekre egyedfejlődési érés, tanulás, sérülés vagy betegség következtében is, de ezek a változások rendszerint nem egykönnyen fordíthatók vissza, és ezért nem tekintik őket a motivációs megváltozás következményének. A motivációt hajtóerőnek, késztetésnek, ösztönzésnek vagy csak hajlamnak írják le. Az egyén személyiségét mindenesetre jellemzi a motivációinak rendszere. A motivációt kezdetben számos különböző speciális hajtóerő feltételezésével vélték értelmezni (például táplálkozási, ivási, testhőmérséklet-szabályozási, szexuális, felderítési stb. hajtóerő). Ez azonban nem talált általános elismerésre, részben azért, mert a különállónak feltételzett késztetések néha erőteljes kölcsönhatásokba léphetnek egymással. Például a víz megvonása (szomjaztatás) gyakran érinti a táplálékfelvétel hajlamát is. Mindenesetre a motiváció a szervezet aktuális metabolikus, vízellátossági, energia- és hőforgalmi, információs állapotaival és ezek változásaival kapcsolatos; a kialakulásában alapvető a sejtek közötti kommunikáció, amivel a sejtek integrálják különböző állapotaikat, igényeiket. A motiváció maga is több szinten kialakuló állapotok rendszere a szervezeten belül; a leggyorsabb és legátfogóbb és egyben legmagasabb szintű integrátora az idegrendszer. A pszichológusok megkülönböztetnek elsődleges (fiziológiai) és másodlagos motivációkat; az elsődlegesek a sejtek fizikai állapotával és igényeivel kapcsolatosak, míg a másodlagosak már ezekre épülő, gyakran tanult, az emberben már gyakran szimbolikus belső működési feltételek. A motivációkat igen gyakran kísérik emóciók (érzelmek) is, amelyek a motivált cselekvésekhez és a külvilág jelenségeihez való viszonyt minősítik. A motiváció által irányított (motivált) cselekvés gyakran célirányos (célszerű): megközelítő (appetitív) vagy eltávolító (averzív); a cél rendszerint az a tárgy vagy jelenség, amely kulcsingert szolgáltat valamilyen öröklött mozgásmintázat (konszummatív viselkedés) végrehajtására. A motivált viselkedések általában a következő fázisokból állnak: 1/ a központi idegrendszeri izgalom fokozódása (nyugtalanság, ébredés, spontán aktivitás fokozódása); 2/ az appetitív fázisban a külvilági környezet felderítése a kulcsingerek fellelésére (ez a fázis nagyon hajlékony, főleg asszociatv tanulást és emlékezetet igényel; a kulcsingert jelző ingerek pozitív vagy negatív emóciókat idézhetnek elő); 3/ a kulcsinger jelenlétében a motivációs állapot kioldja a megfelelő öröklött mozgásmintázatot (ez az eléggé formaállandó fajspecifikus viselkedéssor); 4/ a központi idegrendszeri izgalom megszűnik, sőt, a kulcsinger sem váltja ki a választ (ez a refrakter periódus). Például a folyadékfelvételi motiváció által irányított viselkedés a következő fázisokon megy át: 1/ A szomjúság nyugtalanná, éberré tesz, megindul valaminek a keresése; 2/ a víz vagy folyasdék forrásának felkeresése (appetitív szakasz); 3/ a folyadék ivással történő felvétele és lenyelése (konszummatív szakasz); majd 4/ a telődés szakasza, amikor megszűnik a folyadékra vágyás.

motoros egység (motor unit)

Lásd hierarchia.

motoros sejt (motor cell)

Olyan növényi sejt, amely csuklóként viselkedik a csomóknál, hogy elősegítse a növényi részek mozgását, mint például a levélkék nyitását és zárását a fényintenzitásnak megfelelően (lásd niktinasztia), vagy a ragadozó növények levelének gyors összezáródását. A motoros sejtek a bennük lévő kálium ion (K+) koncentrációjának szabályozásával változtatják a duzzadtságukat, és ennek következtében a sejt alakját. K+-t halmoznak fel a káliumcsatornákon keresztül a plazmamembránjukban, mely elősegíti a víz ozmotikus felvételét a sejtekbe, és így a sejtek duzzadását (turgiditás). Ezzel ellentétesen, a K+-at ki is tudják pumpálni a sejtből, melynek hatására a víz kiáramlik a sejtekből és ezek összezsugorodnak. A motoros sejtek turgorváltozásainak hatására létrejövő mozgás viszonylag fokozatos, mely percekig vagy órákig tart. A ragadozó növények esetében azonban, mint amilyen a Vénusz légycsapó is, igen gyors levélzárás szükséges, hogy csapdába tudják zárni a zsákmányolt rovart. Itt a levél középső erezete mentén található motoros sejtek szabadon átjárhatókká válnak a K+ számára, ami kiáramlik, ezt követi a víz kiáramlása, és ennek következtében a sejtek majdnem azonnal összeesnek, és gyorsan összezárják a leveleket.

mozaik (mosaic)

1. Olyan szervezetek, amelyek különböző genotípusú, de azonos zigótából kialakult sejtekből állnak. Lásd még günandromorf (hímnős).

2. A növényekben kialakuló vírusos megbetegedés, melynek során sárga foltok jelennek meg a leveleken, aminek ez tarka megjelenést kölcsönöz (lásd tarkafoltosság). Példa erre a dohánymozaik, melyet a dohánymozaik vírus okoz.

mozaikos evolúció (mosaic evolution)

Az élővilág evolúciója során a faj egyedei különböző részeinek változási sebességei eltérők lehetnek, és ezért a részek mozaikszerűen eltérő fejlődést mutathatnak. Például az emberi fenotípus sok vonatkozása viszonylag lassan vagy egyáltalán nem fejlődött, amióta az emberfélék elváltak a főemlős elődeiktől (mondjuk az ötujjú végtagok szerkezete alig eltérő bennük), viszont feltűnő kivételt jelent az idegrendszer, aminek igen jelentős fejlődése ezen idő alatt létrehozta a sajátosan emberi viselkedést, ami az embernek hatalmas szelekciós előnyt jelentett a többi főemlőshöz képest. Ehhez hasonlóan, a molekulák szintjén vizsgálódva azt látjuk (lásd molekuláris biológia), hogy egyes fehérjék igen gyorsan változtak az evolúció során, míg mások szinte változatlanok maradtak évek millióin keresztül. Még nagyobb változássebességbeli eltéréseket lehet megfigyelni a nukleinsavszekvenciákban: egyes ismétlődő nukleotidszekvenciák változása szinte viharosnak mondható, míg másoké szinte nem is figyelhető meg. A fenotípus különféle vonatkozásai közötti eme nagy fokú evolúciós függetlenség megengedi a fenotípus hajlékonyságát. Például amikor a populáció új szelekciós nyomásokkal kénytelen megküzdeni a változó környezetben, csak a leginkább érintett komponenseinek kell megváltoznia az evolúción során és nem mindjárt az egész fenotípusnak.

mozgatóidegsejt (motoros neuron) (motor neuron)

Az az idegsejt (neuron), amely a központi idegrendszerből közvetlenül átviszi az idegi kisüléseket (lásd akciós potenciálhullám) egy szinapszisszerű kapcsolaton (neuro-muszkuláris junkció, neuro-glanduláris junkció) át egy végrehajtó (effektor) szervre: izomsejtre/izomrostra, vagy mirigysejtre; ezáltal kezdeményez egy fiziológiás válaszreakciót (például az izom összehúzódását vagy a mirigy működésváltozását). A mozgatóneuronok tehát minden cselekvés és mirigyes kiválasztás „végső közös pályái”-nak forrásai; a mozgások idegrendszeri szabályozása a mozgatóidegsejtek kiválogatását (toborzását) jelenti a megfelelő időben és a megfelelő helyen. A gerincesekben a mozgatóidegsejtek a gerincvelő és az agytörzs mellső (ventrális) szürkeállományában található soknyúlványú idegsejtek, sajátos mozgatóidegmagvakba tömörülve. (Az agytörzsön túl már nincsenek mozgatóidegsejtek.) Mivel a mozgatóneuronok száma nagyságrendekkel kevesebb, mint a központi idegrendszer interneuronjaié, ezért sokféle neuronkör vetélkedhet ugyanazon mozgatóidegsejt-készlet „birtokba vételéért”. Ez a magyarázata annak, hogy különböző motivált viselkedésekben lényegében hasonló mozgássorozatokat láthatunk (jóllehet az indíték eltérő).

MPF (MPF)

Lásd mitózis promoting faktor.

mRNS (mRNA)

Lásd RNS.

MRSA (MRSA)

Lásd Staphylococcus.

MSH (MSH)

Lásd melanocitaserkentő hormon.

mtDNS (mtDNA)

Lásd mitokondriális DNS.

MTOC (MTOC)

Lásd mikrotubulus szervező központ.

mucigel (mucigel (slime))

A növény által kiválasztott anyagok, baktériumok és talajrészecskék keveréke, ami a gyökér csúcsát veszi körül. A gyökérsüveg által termelt, nyálkának nevezett összetett poliszacharidokat tartalmaz, és sikamlóssá teszi a növekvő gyökércsúcs haladását a talajban. A gyökércsúcs azonban aminosavakat és cukrokat is kiválaszt, melyek a baktériumok növekedését serkentik, és ezek feltehetőleg segítenek a talaj tápanyagainak mobilizálásában a gyökér általi felszíváshoz.

mucin (mucin)

Lásd nyálka.

mukopoliszacharid (mucopolysaccharide)

Lásd glükózaminoglikán.

mukoprotein (mucoprotein)

Az olyan glikoproteineket nevezik így, amelyekben a szénhidrát összetevő viszonylag nagy poliszacharid. A mukoproteinek a vízzel könnyen képeznek gélt, és a nyálkában ezek alkotják a mucint. A mukoproteinek láncát diszulfid kötések kapcsolják vég-a-véghez, ezzel nagyon hosszú mucin szálakat hoznak létre. Ha ez a hálózat vízbe kerül, a víz felvételével gyorsan megduzzad; ez hozza létre a nyálka nagy térfogatát. A vizes gélben a mucin szálak hozzák létre a nyálka síkos, „nyálkás” tapintásérzetét.

multiadhéziós fehérje (multiadhesive protein)

Lásd extracelluláris mátrix.

multienzim rendszer (multienzim komplexum) (multienzyme system)

Egy sejten belül olyan enzimek komplexuma, amelyek egy biokémiai anyagcsere-pálya reakciósorozatát katalizálják, és úgy vannak szerveződve a sejtben, hogy az első enzimreakció terméke közvetlenül jut a következő enzimhez és azonnal bekövetkezik a második reakció és így tovább. A multienzim rendszer működése tehát az átalakítandó metaboltok számára funkcionális kompartimentalizációt jelent: a termékek nem hagyhatják el a biokémiai pályát, más anyagcsere-pályából csak az első enzimhez juthatnak anyagok. Egy enzimatikus reakció sebessége (lásd Michaelis-Menten-görbe) leggyakrabban függ az enzim és a szubsztrátum(ok) koncentrációjától; mindkettő viszonylag nagy értéke szükséges az enzimatikus katalízishez. A multienzim rendszerek azonban elősegítik a sejtanyagcsere nagy sebességének megőrzését, mivel a köztitermékek közvetlenül jutnak a következő enzimhez, ezért nem szükséges, hogy a koncentrációjuk magas legyen. A multienzim rendszer tehát egy nanotechnológiai programozott gépezet. Multienzim komplexum végzi a glikogén szintézisét és lebontását, a glikolízis és a citrátciklus összekapcsolását, a NADH visszaoxidálását a mitokondriumban, a zsírsavak oxidációját és szintézisét, számos aminosav transzaminálását, a glutamát oxidatív dezaminálását/a ketoglutársav reduktív aminálását, a nukleinbázisok szintézisét és lebontását, az aminosavak aktiválását és a transzfer RNS-ükhöz kapcsolását; multienzim rendszer a repliszóma (amely az új DNS szintézisét végzi), a transzskriptoszóma (amely az RNS-ek szintézisét végzi), a riboszóma (amely a polipeptidlánc szintézisét kivitelezi). A sejtbe jutott vegetatív vírus is egy saját multienzim rendszert jelent, amely a vírus nukleinsavának és fehérjéinek szintézisét irányítja (de ennek tagjaivá válnak a gazdasejt fehérjéi és enzimei is).

multifaktoriális öröklődés (multifactorial inheritance)

Lásd poligénes öröklődés.

munkavégzés (exercise)

Az izmok fokozott erőkifejtése, ami az energiafelhasználásuk fokozódásának következménye. A fokozott energiafelhasználást az teszi lehetővé, hogy az izmok fokozzák a tápanyagok (zsírok és glükóz) aerob oxidációját vagy a glükóz anaerob erjesztését, és így akár jelentősen (emberben akár 30-szorosára is) nőhet az ATP-termelésük. Mindez feltételezi az izmok tápanyag- és oxigénellátásának növekedését, vagyis a véráramlásuk és a légzés fokozódását is. Azonban a vérkeringés fokozódása maximálisan csak mintegy 9-szeres lehet (az emberben), ami a nagyobb oxidációs igényt nem fedezi; ezért a szervezetben oxigénadósság léphet fel, ha a munkavégzés túlságosan intenzív. Ekkor az izmok kénytelenek lesznek nagyobb mennyiségű glükózt tejsavas erjedéssel lebontani, hogy az energiaigényt kielégítsék. Az izmokban és a vérben felhalmozódhat a tejsav, amiből viszont a máj energiabefektetéssel újra glükózt állít elő (lásd glükoneogenezis). Ez magyarázza, hogy a munkavégzés megszűntével a légzés és az oxigénfelvétel nemcsak az oxigénadósságot pótolja, hanem még a glükoneogenezis energiaszükségletét is adó oxigénigényt is „megfizeti”.

Musci (Musci)

Lásd Bryophyta.

muszkarinikus (muscarinic)

Az acetilkolin-receptorok egyik fő osztályának jelzője; azt a tulajdonságukat jelöli, hogy az acetil-kolinnak mint ligandumnak a kötődését utánozni képes rajtuk a muszkarin, a légyölő galóca (Amanita muscaria) (és bizonyos más gombák) által termelt mérgező alkaloid (vagyis a muszkarin az acetil-kolin agonistája a muszkarinikus receptoron). Muszkarinikus receptorok találhatók a gerincesekben a paraszimpatikus posztganglionáris idegrostok által beidegzett célsejteken, így például a simaizomban, a szívizomban és a belső mirigyekben; de vannak muszkarinikus receptorok egyes központi idegsejteken is. A muszkarinikus acetilkolin-receptorok antagonistája az atropin: ez meggátolja az acetil-kolin kötődését és hatásait a célsejtben. A muszkarinikus receptorok G-fehérjével kapcsolt receptorok, amelyek sejten belüli másodlagos hírvivők útján ioncsatornákat aktiválnak. Például az acetil-kolin a szívizomsejtekben az M (muszkarinnal kapuzott) típusú K+-csatornákat nyitja, ami által fékezi a színuszcsomó sejtjeiben a diasztolés depolarizáció sebességét; így csökkenti a szívverés frekvenciáját. Vö. nikotinikus.

mutáció (mutation)

Egy sejt genetikai anyagában létrejövő hirtelen véletlenszerű változás, aminek hatására az a sejt és az abból származó összes sejt külső megjelenésben vagy viselkedésben a normál típushoz képest eltér. Azt a szervezetet, amelyben mutáció következett be (különösen azt, amelyikben látható a hatás) mutánsnak nevezzük. A szomatikus mutációk a testi sejtekben keletkeznek, és ezért egyetlen szervezet zöveteire korlátozódnak, a szaporítósejtekben vagy azok elősejtjeiben létrejövő csírapálya line mutációk viszont átadódhat az adott szervezet utódainak, és rendellenes fejlődést okozhat.

A mutációk természetes módon alacsony arányban keletkeznek, a sugárzással vagy néhány vegyszerrel (lásd mutagének) azonban növelhetik ezt az arányt. A legtöbbjük pontmutáció, mely a kromoszómák DNS-ében létrejövő láthatatlan változást jelent, azonban (a kromoszóma mutációk) a kromoszómák megjelenésében vagy számában hoznak létre változást. A kromoszóma mutáció egyik példája a Down szindrómát okozó mutáció.

A mutációk nagy része káros, nagyon kis részük azonban a szervezet fitneszét növelheti, ezek néhány egymást követő nemzedék alatt, természetes szelekció segítségével az egész populáción belül elterjednek. A mutációk ezért nagyon fontosak az evolúció szempontjából, mivel ez a genetikai variáció végső forrása.

mutációs gyakoriság (mutation frequency)

Az az átlagos gyakoriság , amivel egy adott mutáció megjelenik egy populációban. Növelhető sugárzással vagy vegyszerekkel, mint például mustárgázzal vagy hidrogén peroxiddal.

mutagén (mutagen)

Olyan hatóanyag, ami egy populációban a mutánsok (lásd mutáció) számának növekedését idézi elő. A mutagének működésük során vagy változást hoznak létre a gének DNS-ében, így interferálnak a kódoló rendszerrel, vagy kromoszómakárosodást okoznak. Mutagénként különféle vegyületeket (pl. kolchicin) és bizonyos sugárzásokat (pl. rtg.) azonosítottak. Lásd mutáns.

mutáns (mutant)

Egy gén vagy szervezet, amelyben leginkább olyan öröklődő változás következett be, amelynek látható hatása van (azaz, a genotípusban bekövetkezett változás összefügg a fenotípus megváltozásával). Lásd mutáció.

mutualizmus (mutualism)

Két faj populációi közötti olyan kölcsönhatás, amelyben mindkét faj egyedei jól járnak e kölcsönhatással, mert az növeli mindkét faj egyedeinek alkalmassági értékét. (A szimbiózis kifejezést gyakran a mutualizmus szinonímájaként használják.) A mutualizmusnak számtalan példája van. Az egyik legjobban ismert mutualizmus a zuzmó telepének működése, amelyben moszatok élnek együtt gombákkal; a moszatok szerves anyagokat termelnek fotoszintézissel szervetlenekből, amelyeket a gombák tudnak felvenni a környeztből. Ugyancsak jól ismert példája a mutualizmusnak a termeszek és a bélcsatornájukban élő specializált egysejtűek társulása. A termeszektől eltérően ezek az egysejtűek képesek azon fák cellulózát megemészteni, amelyet a termeszek megrágnak, és a felszabadított cukrok egy részét a termeszek szívják föl. A termeszek ettől válnak képessé a faanyag táplálékul felhasználására, míg az egysejtűeket a termeszek látják el fával és biztosítják számukra a megfelelő környezetet. Egy másik igen jelentős esete a mutualizmusnak a gombagyökér (mikorriza). Az evolúcióban tartós mutualizmus két faj között befolyásolhatja az egyes fajok genomjának működését is, és emiatt evolúciós tényező is lehet.

Müller mimikri (Müller-féle mimikri) (Müllerian mimicry)

Lásd mimikri.

Mycophycophyta (Mycophycophyta)

Lásd zuzmók.

Mycota (Mycota)

Több osztályozási rendszerben a gombák országa.

Myriapoda (Myriapoda)

Egyes osztályozási rendszerekben az ízeltlábúak Uniramia törzsének egyik altörzse, mely a Chilopoda (százlábúak), Diplopoda (ikerszelvényesek), Pauropoda (villáscsápúak) és a Symphyla (szövőcsévések) osztályait foglalja magába. Más rendszerekben a Myriapoda név alatt kizárólag a százlábúakat és az ikerszelvényeseket értik.

Myxomycota (Myxomycota)

Lásd nyálkagombák.

myxovirus (myxovirus)

Rms-tartalmú vírusok egy csoportja, többféle emberi és más gerinces állatokat érintő betegség kórokozója. Az orthomyxovirus-ok a légzőszervek betegségét, pl. az influenzát okozzák, a paramyxovirus-ok pedig a mumpsz, a kanyaró és a madárpestis fertőző ágensei.