Ugrás a tartalomhoz

Biológiai kislexikon

(2007)

Typotex Elektronikus Kiadó Kft.

B

B

B kromoszóma (B-chromosome)

Lásd járulékos kromoszóma.

báb (pupa)

Az Endopterygota rovarok fejlődési ciklusának harmadig szakasza. A bábállapotban az állat nem mozog, és nem táplálkozik, hanem a lárva imágóvá történő átalakulása (metamorfózis) zajlik. A báboknak három típusát különböztetjük meg. A leggyakoribb forma a szabad báb, amelyen kivehetők a mozgatható szárnyak és a lábak. A múmiabábok (pupa obtecta) esetén a szárnyak a testhez tapadnak és nem mozgathatók (pl. egyes lepkék esetén). A tonnabáb (pupa coarcta) típus esetén pedig egy szabad báb képződik az úgynevezett bábbölcsőn (puparium) belül (házi légy és más kétszárnyúak esetén).

BAC (BAC)

Lásd (bakteriális) mesterséges kromoszóma.

Bacillariophyta (Bacillariophyta)

Az algák egyik törzse, a kovamoszatok. Ezek az egysejtű tengeri vagy édesvízi szervezetek sejtfala (frustules) két, részben átfedő félből áll össze és a benne levő pektint szilícium itatja át A kovamoszatok tekintélyes számban vannak jelen a planktonban, így az óceáni és folyami tápláléklánc fontos elemét képezik. Múltbéli leülepedésük eredményezte a diatomaföld felhalmozódását, és hozzájárultak a kőolaj lelőhelyek kialakulásához is.

bacillus (bacillus)

A pálcika alakú baktériumok összefoglaló neve. Általában a bacillusok nagy méretűek, Gram-pozitívak, spórát termelnek, valamint hajlamosak láncba rendeződni és kapszulát előállítani. Némelyikük mozgását ostorok biztosítják. Gyakoriak a talajban és a levegőben, s nem egy közülük a táplálék lebontásáért felelős. Ebbe a csoportba tartozik a Bacillus anthracis, az anthrax vagy lépfene kórokozója.

Baer, Karl Erns von (Baer, Karl Erns von)

Észt születésű német biológus és embriológus. Összehasonlító anatómiát és orvoslást tanult, mielőtt az állattan professzora lett a königsbergi egyetemen 1817-ben. Tíz évvel később felfedezte az emlősök petesejtjét, és felderítette a fejlődését a Graaf-tüszőtől az embrióig. Kimutatta, hogy a különböző állatokban levő hasonló szervek ugyanazon csíralemezekből fejlődnek ki. Észrevette, hogy nagyon különböző fajok fiatal embriói nagyon hasonlók (embrionális hasonlóság törvénye), ami Charles Darwin számára fontos bizonyítékot szolgáltatott az evolúcióelmélete számára (jóllehet ő maga nem volt az evolúció híve). Az embrionális hasonlóság törvényét később Ernst Haeckel értelmezte biogenetikai alaptörvényként (pontosabban a rekapituláció törvényeként).

bakteriális mesterséges kromoszóma (bacterial artificial chromosome)

Lásd mesterséges kromoszóma.

bakteriális növekedési görbe (bacterial growth curve)

Olyan grafikon, amely a baktérium populáció méretének változásait mutatja be az időben, egy adott tenyészeten belül. A baktériumokat steril tápanyagokat tartalmazó táptalajban tenyésztik és a növekedéshez optimális hőmérsékleten inkubálják. Bizonyos időközönként mintát vesznek és meghatározzák az életképes baktériumok számát. Ezután megszerkesztik a logaritmikus növekedési görbét, melyen megfigyelhetők a különböző fázisok.

A lag (vagy latens) fázisban csak kicsi a számbeli növekedés, mivel a baktériumok vizet vesznek fel, és riboszómális RNS-t, majd ezt követően enzimeket szintetizálnak, az új feltételekhez alkalmazkodva. A fázis hossza attól függ, hogy a vizsgálat előtt a baktérium tenyésztéséhez milyen táptalajt használtak, és a sejtek milyen fázisba jutottak. Ahogyan a sejtek élettartama (generációs idő) csökken, belépnek a log (vagy exponenciális) fázisba, ahol a sejtek elérik a maximális reprodukciós rátát és a baktériumok száma közvetlenül növekszik az időben, mely a logaritmikus skálán meredek emelkedésként mutatkozik. Például az E. coli leggyorsabb generációs ideje 21 perc. Ebben a fázisban becsülhetjük meg a növekedési rátát. Az idő előrehaladtéval a populáció növekszik, és belép a stacionárius fázisba, ahol a kimerülnek a tápanyagok és az elektron akceptorok, a pH csökken, a széndioxid és egyéb mérgező hulladékok felhalmozódása miatt. A sejt energia tartalékainak kimerülésével a sejtosztódás rátája csökken. A regressziós (vagy végső) fázis akkor következik be, amikor a baktériumok pusztulásának rátája meghaladja a keletkezésük rátáját, a populáció mérete csökken, mivel a tápanyagok szintje egyre kevesebb lesz, a méreganyagok szintje pedig emelkedik.

bakteriofág (fág) (bacteriophage (phage))

A baktérium belsejében élősködő vírus. Az egyes fágok csak egyetlen baktérium típusra specifikusak. A legtöbb fág (virulens fág) megfertőzi a gazdaszervezetet, gyorsan megsokszorozódik benne, majd elpusztítja (lizálja). Néhány (temperált (mérsékelt) fágok) azonban alvó állapotban marad a gazdasejtben a kezdeti fertőzés után: a nukleinsavuk beépül a gazdasejtébe, azzal együtt sokszorozódik, és fertőzött leánysejtek keletkeznek (lásd lizogénia). A lízist végső soron környezeti tényezők indíthatják el. A fágokat kísérletek során is használják a baktériumok azonosítására, a baktériumoktól függő gyártási folyamatok ellenőrzésére (mint például a sajttermelés), és mivel képesek megváltoztatni a baktériumsejtek genetikai felépítését, fontos eszközök a génmérnökségben, mint klónozó vektorok. Lásd lambda fág.

bakterioklorofill (bacteriochlorophyll)

A fotoszintetizáló baktériumokban, elsősorban bíbor és zöld baktériumokban előforduló klorofill-forma. Számos típusa létezik, melyeket a-tól g-ig betűkkel jelölnek. Például a bakterioklorofill a és a bakterioklorofill b szerkezetileg hasonlóak a növényekben található klorofill a-hoz és klorofill b-hez. Fajtól függően a bíbor baktériumok a fenti két bakterioklorofill típus közül bármelyiket tartalmazhatják. A bakterioklorofill specializált membrán-rendszerekben (kromatofórák) helyezkedik el, a bíbor baktériumokban ezek lap-, cső- vagy szemcsealakot vehetnek fel, mikor a plazmamembránból kiemelkedve betüremkednek a sejt belsejébe. Ezzel szemben a zöld baktériumokban hengeres alakzatba rendeződnek (kloroszómák) és a plazmamembránhoz simulnak.

bakteriológia (bacteriology)

A baktériumokkal foglalkozó tudományág, beleértve a meghatározásukat, alakjukat, funkciójukat, szaporodásukat és rendszertanukat. Különös figyelmet szentel a baktériumok fertőzést okozó szerepének állatokban, emberben és növényekben valamint a kórokozó típusok visszaszorításának a táplálékláncban vagy bárhol a környezetben. Azonban a bakteriológusok számos előnyös tulajdonságukat is ki tudják aknázni, többek közt az antibiotikumok, enzimek és aminosavak előállításában illetve a szennyvízkezelés területén.

bakteriorodopszin (bacteriorhodopsin)

A halofil (sókedvelő) Halobacterium salinarum ősbaktérium membránhoz között fehérjéje, amely a fény energiája segítségével szintetizál ATP-t klorofillszerű festékanyagok közreműködése nélkül. Ha fénnyel aktiválják, protonokat pumpál ki a sejtből; ez egy proton-koncentrációgrádienst hoz létre, aminek mentén a proton visszajutva a sejtbe, a felszabaduló energiával ATP-t szintetizáltat. A bakteriorodopszin hét α-helikális szegmentumból épül fel, amelyek mindegyike átéri a membránt, ú és ezek rövid aminosavláncokkal kapcsolódnak egymáshoz. Tartalmazza a retinal nevű prosztetikus csoportot, amely megtalálható a gerincesek pálcikasejtjeiben meglevő rodopszinrodopszinban is.

bakteriosztatikus (bacteriostatic)

A baktériumok növekedésének és szaporodásának gátlására vagy lassítására alkalmas anyag. Néhány antibiotikum bakteriosztatikus hatású.

baktérium (bacteria)

Mindenhol előforduló mikoorganizmusok változatos csoportja, mindegyik tagja egyetlen olyan sejtből áll, melyben hiányzik a sejtmaghártya és a sejtfal sajátos összetételű. Baktériumok alkotják az élővilág prokariota szervezeteit. Mindazonáltal rendszerezésük ellentmondásos. A riboszómális RNS szerkezetének és a nukleinsavak sorrendjének alapján mostanában ismerték fel, hogy a prokarioták két egymástól világosan elváló evolúciós csoportból épülnek fel. Hagyományosan ezeket egy országon belül helyezték el, váltakozva hol Bacteriának, hol Prokaryotának nevezve őket. Ez pedig újabb két alcsoportra osztható, az Archaeákra (archaebacteria), közéjük tartoznak a legősibb baktériumtörzsek leszármazottjai, továbbá Eubacteriára, mely a ma élő baktériumok döntő többségét foglalja magába. A legújabb elképzelések szerint a prokarióták fenti csoportjai annyira elkülönülnek egymástól, hogy két domain-re kellene őket felosztani. Eszerint az Archaea vagy archaebacteria több országot foglalna magába, míg a Bacteria csupán egyet, az Eubacteriát. Tágabb értelemben véve a baktériumok mind az archaebacteria, mind az Eubacteria rendszertani egységeket tartalmazzák.

A baktériumokat számos megközelítés szerint lehet osztályozni, például az alapján, hogy milyen reakciót mutat a Gram-festéssel szemben vagy anyagcseréjét milyen igények jellemzik (pl. szüksége van-e oxigénre vagy nem, lásd aerob légzés, anaerob légzés), illetve milyen alakkal rendelkeznek. Egy baktériumsejt lehet gömb alakú, pálcika alakú, spirális, kifli alakú, dugóhúzó alakú vagy a gombasejtekre emlékezetve fonalas. A baktériumok zöme 0,5-5 mikron méretű. Sok közülük mozgásra képes, ostort visel, külső kocsonyás burokkal, kapszulával rendelkezik és ellenálló spórát termel. Általában a baktériumok ivartalanul egyszerű osztódással szaporodnak, de néhány csoportjukban kialakult a szexuális szaporodás egy formája. Baktériumok felelős a szerves anyagok lebontásért és tevékenyen beépülnek olyan anyagok ciklusaiba, mint a szén, az oxigén, nitrogén és a kén. Néhány baktérium fotoszintézis útján táplálkozik, ide tartozik a Cyanobacteria, néhány közülük hulladékbontó és akadnak betegséget terjesztő paraziták is. A bakteriális fertőzések tüneteit különféle toxinok okozzák.

bakteroid (bacteroid)

Sajátságos alakzat, mely akkor jön létre, mikor egy nitrogénkötő baktérium aktívvá válik egy gazdanövény gyökérgumóiban. Például a Rhizobium baktériumok megnövekedett méretű, elágazó, amorf sejtekké alakulnak át, miután megfertőzik egy pillangósvirágú növény gyökérsejtjeit. A bakteroidokat a gazdaszervezet sejtmembránjából származó peribakteroid membrán veszi körül, majd megfelelő enzimeket és a nitrogén megkötéshez szükséges egyéb anyagokat, pl. nitrogenázt kezdenek termelni. Ahogy a fertőzési folyamat előrehalad, a bakteroidok a gyökérgumóba ágyazódnak be, ahol teljes mértékben függővé válnak gazdanövényüknek a nitrogén megkötéshez szolgáltatott energiájától. Cserébe a gazdaszervezet számára asszimilálható formában juttatják vissza a nitrogént, például ammónia alakjában, ami pedig végül beépül az aminosavakba.

bálnák (whales)

Lásd Cetfélék.

balra forgató (laevorotatory)

Aszimmetriás szénatomot tartalmazó olyan szerves vegyület jellemzője, amely a síkban polarizált fény rezgési síkját balra forgatja (a beérkező sugárzással szemben állva az óramutató járásával ellentétes irányba). Lásd optikai aktivitás; vö. jobbra forgató.

bárányhártya (choruion) (chorion)

1. A magzatburkos gerincesekben (Hüllők, madarak és emlősök) az embriót, a szikzacskót (saccus vitellinus) és a magzatinget (amnion) körüvevő külső magzatburok. Az emlősökben a chorion egy területe alkotja a méhlepény (placenta) magzati részét, lásd extraembrionális membránok vagy magzatburkok. 2. Rovarok esetében egy, a petefészekben képződő és a petesejtet krülvevő kitines védőréteg. Rajta egy kis nyílás (mikrpyle) látható, a megtermékenyítéskor ezen keresztül hatol be a spermium.

barázdálódás (cleavage (in embryology))

Az embriológiában a sejtosztódásoknak az a sorozata, amelynek során egyetlen megtermékenyített petesejt egy soksejtű testté, hólyagcsírává (blasztulává) fejlődik. A barázdálódás során a teljes soksejtű rendszer mérete nem növekszik, a sejtek egyre kisebbek lesznek, az embrió alakja alig változik, kivéve, hogy a soksejtes rendszer belsejében egy központi üreg (a blasztocöl) jön létre (emiatt nevezik hólyagcsírának) a legbelső sejtek felszívódásával. A sejtekben a sejtmag anyaga (a DNS és a kromatinfehérjék) mennyisége egyre növekszik a citoplazma anyagához képest. A barázdálódás kezdetén egyes élőlénycsoportokban már a két első utódsejt sem egyforma; másokban csak később válnak különbözővé a sejtek egymástól (lásd még differenciáció; egypetéjű ikrek; kétpetéjű ikrek).

barbitursav, barbiturát (barbiturate)

A barbitursav és a belőle származó (gyógy)szerek csoportjának akármelyik tagja. A központi idegrendszerre depresszáló hatásúak. A barbiturátokat eredetileg nyugtatónak és altatónak használták, de a klinikai felhasználásukat ma korlátozzák a mérgező mellékhatásaik; a tartós használatuk pedig hozzászokáshoz vezet. A klinikai használatban levő specifikus barbiturátok: az álmatlanság kezelésére használt butobarbitál és az érzéstelenítőként használt tiopentál.

Barfoed-próba (Barfoed's test)

Biokémiai próba az oldatban levő redukáló monoszacharidok (cukrok) kimutatására; C.T. Barfoed (1815–1899) svéd orvos fejlesztette ki. Az ecetsav és a réz(II)-acetát keverékét jelentő Barfoed-reagenst hozzáadják a vizsgálandó oldathoz és felforralják. Ha az oldatban redukáló cukor van jelen, akkor vörös színű réz(II)-oxid csapadék képződik. A reakció negatív diszacharidok jelenlétében, mivel ezek jóval gyengébb redukáló ágensek.

barka (amentum) (catkin)

A virágos hajtások (lásd fürtös virágzat egyik típusa, melyben a gyakran hosszúra nőtt tengelyen számtalan apró, szár nélküli, egyivarú virág ül. A hímivarú barkák általában a szárról csüngenek le, a nőivarúak rövidebbek, és gyakran felemelkednek. Példák erre a nyírfa és a mogyoró. A legtöbb barkás növény a szélmegporzáshoz alkalmazkodott, a hímivarú virágokban nagy mennyiségű pollen keletkezik. A fűzfa kivétel ez alól, melynek virágai nektárt választanak ki, és rovarok porozzák be.

barna zsírszövet (brown fat)

A zsírszövet kissé sötétebben színeződő régiója, amely megtalálható az emberi újszülöttekben és a hibernáló állatokban (lásd hibernáció; ahol hibernáló mirigynek is nevezik) a mellkas körül a nyaki és a háti régióban. A fehér zsírszövettel összehasonlítva a barna zsírszövet dúsabban el van látva vérerekkel, a sejtjeiben számos mitokondrium van (ettől ered a barnás színe a citokrómoxidáz nagyon koncentrációja miatt). A barna zsírszövetben levő zsírokból gyorsabban és nagyobb mennyiségben szabadítható fel hőenergia magukban a zsírsejtekben, főleg a hibernációból történő felébredés idején vagy fiatal állatok hidegstressze alatt. Mivel a barna zsírszövet a fő vérerek közelében helyezkedik el, úgy vélik, hogy az általa termelt extra hőmennyiség a szívbe visszajutó vért melegíti. Az emberekben az elhízás egyes típusai azzal vannak összefüggésben, hogy az érintett egyénekben nincs vagy nem működik a barna zsírszövet.

barnamoszat (brown algae)

Lásd Phaeophyta.

baroreceptor (baroreceptor)

Olyan érzékszerv (receptor szerv), amely a nyomás megváltozásaira reagál. Az arteria carotisban található sinus caroticus falában vannak baroreceptorok, amelyek reagálnak a verőeres vérnyomás megváltozásaira, és ezzel közreműködnek a vérnyomás és a szívverés gyakoriságának szabályozásában. Vannak baroreceptorok a tüdő és a vese vérereinek falában is.

Barr test (Barr body)

Kondenzált X kromoszómából (lásd szex kromoszóma) álló szerkezet, mely a nőnemű emlősök nem osztódó sejtjeiben található meg. A Barr test meglétét használják az atléták nemének igazolására a nem meghatározó vizsgálatokban. A kanadai anatómusról, M. L. Barr-ról (1908-1995) kapta a nevét, aki 1949-ben azonosította.

bárzsing (gullet)

Lásd nyelőcső.

Basidiomycota (Basidiomycota)

A gombák egyik törzse (bazídiumos gombák), korábban Basidiomycetes név alatt osztály szinten rangsorolták. Az ivaros szaporodás bazídiospórákkal történik, melyek egy bunkós vagy hengeres alakú képződmény, a bazídium külső felületén termelődnek. A bazídiumok gyakran termőtestté állnak össze így formálódik meg a kalapos gombák, a pöfetegek vagy a taplók jellegzetes alakja. Kivételt jelentenek a rozsda- és üszöggombák, melyek nem növesztenek termőtestet.

batch tenyészet (batch culture)

Olyan módszer, amelyet a mikroorganizmusok vagy sejtek szaporítására használnak. A növekedéshez korlátozott mértékben biztosítják a tápanyagokat, amikor ezek elhasználódtak, vagy egyéb korlátozó tényezők lépnek fel, a tenyészet hanyatlásnak indul. Ekkor a szervezet által létrehozott sejteket vagy termékeket begyűjthetik a tenyészetből.

Bates-féle mimikri (Batesian mimicry)

Lásd mimikri.

Bateson, William (Bateson, William)

Brit genetikus, aki a cambridge-i egyetemen dolgozott. 1900-ban lefordította Mendel újrafelfedezett munkáját és síkraszállt érte; az öröklődés tanulmányozását csirkékben folytatta, kimutatta a Mendel-féle öröklődési arányokat a taréj alakjának öröklődése során is. Azt is megfigyelte, hogy egyes örökletes jellegeket egynél több gén szabályoz. A borsóval folytatott kísérleteiben kimutatta, hogy egyes tulajdonságok együtt öröklődnek, de nem fogadta el T.H. Morgannak azt a magyarázatát erre, hogy ez a kapcsoltság (linkage) következménye. Bateson javasolta az örökléstanra a „genetika” kifejezést (1905-ben).

batipelágikus zóna (bathypelagic zone)

Lásd afotikus zóna.

bazális test (kinetoszóma) (basal body)

Lásd undulipodium.

bazídium (basidium)

A Basidiomycota törzsbe tartozó gombák specializált sejtje, melyben sejtmag-hasadás és meiózis játszódik le. Ennek eredményeképp négy bazídiospóra keletkezik, melyek rövid nyéllel, a szterigmával rögzülnek a bazídiumhoz.

bázikus festékek (basic stains)

Lásd festés.

bázis (base)

Olyan vegyület, amely a partnerétől (egy savtól) protont vesz föl, és az így létrejövő pozitív töltésű molekulaion a negatív töltésű savmaradék ionnal sóvá egyesül. Például az ammónia mint bázis a sósavval a következőképen reagál:

NH3+HCl→NH4+Cl-,

és az ammónium-klorid (mint só) vizes oldatában NH4+ (ammónium) és Cl- (klorid) ionokra disszociál. Az olyan bázist, amely vízben oldódva hidroxid ionokat hoz létre, alkálinak nevezik. Például az ammónia és a víz reakciója a következő:

NH3+H2O↔NH4++OH-.

Hasonló reakciók zajlanak le szerves aminok vizes oldatában is.

bázispárosodás (base pairing)

A DNS-ben és bizonyos típusú RNS molekulákban előforduló két komplementer nitrogénbázis közötti kémiai kötés. A DNS négy ilyen bázisa közül az adenin a timinnel, a citozin pedig a guaninnal párosodik. Az RNS-ben a timin helyett uracilt találunk. A bázispárosodás felelős azért, hogy a DNS molekula két szála együtt maradjon, és kialakuljon a kettős spirál, valamint a sokszorosítás és a genetikai kód leolvasásának hűségéért. A bázisok közötti kapcsolat hidrogénkötés.

bazofil granulocita (basophil)

A fehérvérsejtek (leukociták) egyik típusa, amelynek lebenyes sejtmagját bázisos festékkel festődő szemcsés (granuláris) citoplazma veszi körül (lásd granulocita). A bazofil granulociták folytonosan termelődnek a vörös csontvelői őssejtekből, és amőbaszerűen mozognak. A hízósejtekhez hasonlóan hisztamint és heparint termelnek védekezésként a fertőzés vagy a sérülés helyén (lásd gyulladás). A vérben a számuk arányos a szervezetben levő élősködők hatásával.

Beadle, George Wells (Beadle, George Wells)

Amerikai (USA) genetikus, aki több professzori állás után a Stanford Egyetemre került, ahol együtt dolgozott Edward Tatummal (1909–1975). Gombák tulajdonságainak öröklődését vizsgálva arra a következtetésre jutottak 1941-ben, hogy a gének funkciója az enzimek termelésének irányítása, amelyek a maguk részéről az anyagcsere-folyamatokat regulálják. Azt találták ugyanis, hogy a mutáns gének jelenléte rendellenes és nem működő enzimeket eredményez. Ezért az „egy gén - egy enzim” elméletért (lásd egy gén - egy polipeptid hipotézis) jutalmazták őket 1958-ban élettani vagy orvosi Nobel-díjjal.

beágyazás (embedding)

Egy mintának mikroszkópos vizsgálata történő előkészítése során az a szakasz, amiben a víztelenítés után a mintát átitatják viasszal vagy műanyaggal. A viaszba vagy műanyagban ágyazódott minta rendkívül vékonyan metszhető, és így a fény- vagy elektronmikroszkópban előtűnhet sejtes vagy szubcelluláris szerkezete.

beágyazódás (implantáció, nidáció) (implantation (nidation) (in embryology))

A megtermékenyített emlős pete, illetve a többsejtes embrió beágyazódása, befészkelődése a méh nyálkahártyájába (ahol majd folytatja a fejlődését). Az emlősökben a petevezetékben történt megtermékenyítés után a pete sodródik lefelé a petevezetéken a méh felé, közben osztódik, és mire a méh üregébe ér, már sejtek halmaza (blasztociszta). A külső trofoblaszt sejtjei enzimek segítségével elemésztik a nyálkahártya egyes sejtjeit, létrehozva a nyálkahártyában egy mélyülő üreget, amelybe a blasztociszta belesüllyed. Ettől kezdve a blasztociszta a tápanmyagokat a méh nyálkahártyájából nyeri. A beágyazódáshoz a soksejtű pete által termelt progeszteron hatása alapvető; ha a pete nem tud megfelelő mennyiségű progeszteront termelni, akkor a beágyazódása elmarad és a pete elhal.

beágyazódás előtti genetikai diagnózis (preimplantációs genetikai diagnózis) (rövid jelölése: PGD) (preimplantation genetic diagnosis (PGD))

A korai (még beágyazódás előtti) embriók szűrése betegségokozó génekre, hogy lehetővé váljék az „egészséges” embriók kiválogatása az állattenyésztés során. Az eljárást az in vitro megtermékenyítéssel együtt szokták alkalmazni, ami típusosan úgyis több embriót eredményez. A nyolcsejtes embrióból eltávolítanak egyetlen sejtet és azt genetikai próbának vetik alá. Így például megvizsgálhatják egy specifikus beteget előidéző allél jelenlétére akár génpróbát, akár fluoreszcenciás in situ hibridizációt vagy a polimeráz láncreakciót használva. Ha az eredmények kielégítők, akkor az embriókat beültetik az előkészített anya méhébe és az egyedfejlődés halad tovább. Ebben a fázisban egyetlen sejt eltávolítása még nem befolyásolja az embrió további fejlődését. A PGD az ember esetén is segítséget nyújthat abban az esetben, ha a termékenységi problémák miatt kezelt párnak örökletes betegsége van. Ám a PGD alkalmazása kiterjeszthető olyan nem gyógyítással összefüggő esetekre is, mint például a gyermek nemének megválasztása vagy úgynevezett „tervezett gyermek” létrehozására különösen kívánt jellegek kiválogatására. A PGD-nek eme erősen ellentmondásos alkalmazásait egyes országokban tiltják.

becő (siliqua)

A tok egyik típusa, mely két termőlevélből létrejövő magházból alakul ki. Hasonlít a becőkére, de hosszabb, mint a szélessége. Példa rá a sárgaviola termése. Lásd még lomentum.

becőke (silicula)

A tok egyik típusa, mely két termőlevélből létrejövő magházból alakul ki. Hosszában lapos és két üregre oszlik (loculi). Szélesebb, mint a becő. Példa erre az Alyssum és a tatárvirág termése.

becquerel (becquerel)

A radioaktivitás SI egysége: a radionuklid átlagosan egy spontán bomlása másodpercenként. (Lásd sugárzási egységek). A nevét a radioaktivitás felfedezője, A.H. Becquerel (1852–1908) után kapta.

befogadó, kapó (recipiens) (recipient)

Az az egyed (egyén), aki sejtet, szövetet vagy szervet kap egy másik egyed (egyén) (az adó vagy donor) testéből.

beidegzés, idegi ellátás (innerváció) (innervation)

Egy szerv és a központi idegrendszer összeköttetése működőképes mozgató (efferens), illetve érző (afferens) idegrostokkal.

bél (pith)

1. (vagy velő) A növényi szár közepén, a szállítószövettől befelé található parenchima szövetből álló henger. Súlya könnyű, és különböző kereskedelmi használatra, pl. sisak készítésre alkalmas.

2. (nem tudományos használatra) Sokféle citrusgyümölcs héja alatt található fehér szövet.

belátásos tanulás (insight learning)

A tanulásnak az a viszonylag komplex formája, amelyben új helyzetekre egy állategyed úgy válaszol, hogy más vonatkozásokban szerzett tapasztalatait képes integráltan alkalmazni az adott helyzetek feladataira. A belátásos tanuláshoz az szükséges, hogy az állat a helyzet egészét átlátva oldja meg a problémát és ne hagyatkozzon egyedül próbálkozás-és-hibázás („próba-szerencse”) tanulásra. Ma már tudjuk, hogy a helyzet egészének átlátása (a belátás) csak akkor lehetséges, ha az állat a probléma megoldására lehetségesen felhasználható elemeket már előzetesen megtapasztalta a próbálkozás-és-tanulás módszerével. A belátásos tanulást a fogságban élő felnőtt csimpánzoknál leíró W. Köhler úgy vélte, hogy a csimpánzok képesek belátásos tanulásra, és hogy a belátásos tanulás a magasabb intelligencia meglétének bizonyítéka. Akkor azonban még nem volt ismert a szabadon élő csimpánzok teljes viselkedési programja. Amikor ez Jane Goodall feltáró kutatásainak eredményeként az 1960-as években ismertté vált, kiderült, hogy a belátásban felhasználható viselkedéselemekkel a csimpánzok fiatal korukban instrumentális tanulási módszerekkel már megismerkedtek; ennek hiányában később az állatok nem fognak belátni semmit.

bélcsatorna (intestine)

A tápcsatorna gyomor után következő szakasza. Fő feladata a tápanyagok végső megemésztése, a felvehető tápanyagok felszívása, a vízfelszívás és a bélsár képzése. Lásd vastagbél.

bélcsíra (gasztrula) (gastrula)

Egy állati embrió egyedfejlődésének egyik stádiuma, ami a hólyagcsírát követi. Ebben a szakaszban alakul ki a három csíralemez, és ebben alakul át az embrió egy csészeszerű képződménnyé, amely egy üreget (az ősbélüreget) tartalmazza. A létrejöttének és teljessé válásának a folyamata a gasztruláció.

bélcső (gut)

Lásd tápcsatorna.

belégzés (inspiráció, inhaláció) (inspiration (inhalation))

Az a folyamat, amellyel a levegő beszívódik a tüdőbe a felső és alsó légutakon keresztül (lásd légzőmozgás). Az emlősökben a belégzéskor a mellkas kitágul, mert a mellkas alját jelentő rekeszizom lelapul, a külső bordák közti izmok összehúzódása miatt a bordák felemelkednek és így a mellkas keresztmetszete nő. A mellkas kitágulását a rátapadó tüdő követi, mert a mellhártya két lemeze (a mellkasfalon tapadó külső és a tüdőn tapadó belső) normálisan nem tud elválni egymástóla köztük levő vékony folyadékfilm miatt. Ezért belégzéskor a tüdőben lecsökken a levegő nyomása a légköri nyomás alá, és így a levegő addig áramlik befelé a tüdőbe, amíg a benne levő levegőnyomás nem válik ismét egyenlővé a külső légnyomással. A belégzés ideje alatt az emberben nyugalmi légzéskor mintegy 0,5 liter levegő áramlik be a tüdőbe. A belégzés mértéke kisegítő izmok (nyak-, mell- és hátizmok) aktiválásával növelhető; ekkor a légzés térfogat is növekszik egy határig.

belégzőközpont (inspiratory centre)

A légzésritmust szabályozó agytörzsi neuronok (lásd légzőközpont) egyik alcsoportja, amelynek idegsejtjei a belégzést közvetlenül megelőzően aktiválódnak és a belégzés ideje alatt aktívak. E belégzőneuronok a saját idegi impulzusaikat a gerincvelőben küldik le a rekeszizom és a külső bordák közti izmok mozgatóidegsejtjeihez; innen a rekeszideg és a bordák közti idegek viszik a parancsaikat a belégzőizmokhoz. Ezek a neuronok a nyúltvelő hálózatos állományában (a formatio reticularisban) a háti oldalhoz közel találhatók, és a hálózatos állomány idegsejtjeitől állandó ingerlést kapnak. (Ezért alváskor csökken az aktivitásuk, ébrenlétkor fokozódik.) Viszont gátolja őket a kilégzőközpont idegsejtcsoportja; ezért ez utóbbival felváltva működnek a neuronjai. Ezek az idegsejtek idegi információt fogadnak még a hörgők és hörgőcskék falának feszítési receptoraiból (a bolygóideg közvetítésével), mégpedig a receptorok aktivitásával arányosan gátolva őket (a hörgőcskék falának feszülése fékezi és gátolja a további belégzést). A belégzőközpont állandó ingerlést kap az agytörzsön áthaladó vér kemoreceptoraitól, de fokozódik az aktivitása, ha a vér széndioxid-koncentrációja kissé nő. Hat még e sejtekre a karotisztestekben található kemoreceptorok izgalma is, amelyek elsősorban hipoxiára aktiválódnak.

bélidegrendszer (enteric nervous system (ENS))

A gerincesek bélcsatornájának falában az izomkötegek között található két idegfonat (a plexus submucosus és a plexus myentericus) hálózatos idegrendszere. A benne található idegsejtek jó része a vegetatív idegrendszer preganglionáris idegsejtjeinek célsejtje; tehát kap beidegzést a paraszimpatikus és a szimpatikus idegrendszerből is (ezért néha a vegetatív idegrendszer harmadik részének tekintik); ám a neuronjainak működése eléggé független a központi idegrendszer aktivitását. A plexus submucosus elsősorban a bélcső váladékainak termelését szabályozza, míg a plexus myentericus felelős elsősorban a mozgásaiért.

bélnedv (intestinal juice)

A közép- és utóbélben (vagy a vékony- és vastagbélban) található bonyolult vizes oldat, amely enyhén lúgos (alkalikus) kémhatású és nyálkát meg enzimeket is tartalmaz; emésztőnedv, amelyet a bél üregébe választanak el a bélfal mirigyei (például a vékonybélben a Lieberkühn-kriptákat szegélyező sejtek). A gerincesek tápcsatornájában benne zajlik az emésztés utolsó szakasza összekötve a tápanyagok felszívódásával; a vékonybél elején keveredik a hasnyállal.

bélnedv (succus entericus) (succus entericus)

A vékonybél falában levő mirigyek által termelt alkalikus váladék (szekrétum), ami tartalmaz vizet, sókat, mukoproteineket, hidrogénkarbonát ionokat és emésztőenzimeket. Ez utóbbiak miatt a bélnedv egy emésztőnedv. Alkalikus volta ellensúlyozza a vékonybélbe a gyomorból bekerülő kimusz savasságát és ezzel védi a patkóbelet a savas károsodástól. Az emésztőenzimei valójában a sejtek kefeszegélyében találhatók (és nem a vékonybél üregében); ilyenek: a tripszint aktiváló enteropeptidáz, számos di- és tripeptidáz, aminopeptidáz, továbbá diszacharidázok.

belső csíralemez (endoderma, entoderma) (endoderm (entoderm))

Az állati bélcsíra (gasztrula) belső sejtrétege, a csíralemezek közül a legbelső. Belőle alakul ki majd a tápcsatorna (a belek) és az emésztő mirigyek, valamint a gerincesek légzőszervei (a tüdők) és a hörgők. Lásd még csíralemez.

belső elválasztású mirigy (endokrin mirigy) (endocrine gland (ductless gland))

Egy állati szervezetben olyan mirigy, amely a termelt váladékát a test belsejébe, a vérbe juttatja (és nem a test felületére); rendszerint nincsen kivezető csöve, mert a mirigysejtek közvetlen kapcsolatban lehetnek a vér hajszálereivel. A belső vagy külső csíralemez eredetű belső elválasztású mirigyek által termelt és kibocsátott anyagok aminosavak, aminosavszármazékok vagy peptidek, fehérjék, a középső csíralemez eredetű endokrin mirigyek hormonja inkább szteroid vagy eikozanoid, de lehet peptid vagy fehérje is. Az általuk termelt hormonok a vérárammal a testbe messze és viszonylag gyorsan juthatnak, a termelési helyükről távol levő célszervekben vagy célsejtekben is kifejthetik a hatásaikat. A belső elválasztású mirigyek lehetnek sok sejtből álló bonyolult struktúrák, de lehetnek egyedi sejtek is. A hormonok hatása a célsejtekben lehet viszonylag gyors (aktivációs hatás), de inkább lassan ható (órák vagy hetek alatt megjelenő; organizációs hatás). Legtöbbször olyan lassú tartós hatásokat aktiválnak, mint az anyagcsere átrendeződései, vagy a növekedés, az egyedfejlődés. Az emlősökben a fontosabb belső elválasztású mirigyek a következők: agyalapi mirigy, mellékvese, pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy, petefészek, here, méhlepény, a hasnyálmirigy Langerhans-féle szigetszervei, de egyedi hormontermelő sejtek vannak a hipotalamuszban, a májban, a belek falában, a szívben, sőt, a vese és az érbelhártya is termel hormonként viselkedő peptideket. (Ma egyre inkább úgy látszik, hogy egyre több szervről és sejtről derül ki, hogy képes hormonokat termelni.) A belső elválasztású mirigyek aktivitását gyakran szabályozza negatív visszacsatolás, vagyis a hormonkibocsátás növekedése gátolja a termelődésének és ürítésének további fokozódását vagy közvetlenül vagy másik célszervre vagy célsejtekre hatva közvetve. Ennek következtében a belső elválasztású mirigyek működése hierarchiába szerveződöttnek is tekinthető: az agyalapi mirigy hormonjai sok endokrin mirigy hormontermelését és –ürítését fokozzák (vagy csökkentik), és az agyalapi mirigy célszerveinek hormonjai viszont az agyalapi mirigyre visszahatva gátolják annak hormontermelését. A visszacsatolások között azonban pozitív is előfordul; például az agyalapi mirigy gonadotrop hormonjai serkentik a petefészek ösztrogénjeinek termelését és kibocsátását, míg ez utóbbiak a mestruációs ciklus egyes fázisaiban serkentik az agyalapi mirigy gondadotropin-elválasztását. A hipotalamusz hormonjai serkenthetik és gátolhatják is az agyalapi mirigy hormonprodukcióját és elválasztását; így közvetítve az idegi-pszichikai hatásokat a belső elválasztású mirigyek felé. A hormonok (általában negatív, de néha pozitív) visszacsatolással hathatnak a hipotalamusz hormontermelő idegsejtjeire is. A hormonok némelyike erőteljesen befolyásolni képes az idegsejtek aktivitásait (például az ivari hormonok a nemi működéseket irányító neuronokat). A mellékpajzsmirigy, a mellékvesekéreg legkülső rétegének és a Langerhans-féle szigetek sejtjei közvetlenül érzékelik a vérplazma kalciumion-, nátrium-, káliumion, illetve tápanyag-szintjeit és ennek megfelelően bocsátják ki hormonjaikat (ezeket tehát az agyalapi mirigy alig szabályozza). Vö. külső elválasztású mirigy. Lásd még sejtek közötti kommunikáció; neuroendokrin rendszer.

belső fül (inner ear)

Gerincesek koponyájának halántékcsontja által körbezárt felépítmény, ami az egyensúlyozás és a hallás érzékszervét tartalmazza. Lágy, üreges, folyadékot (endolimfa) tartalmazó érzékelő szerkezeteket (hártyás labirintus) foglal magába, melyet kívülről szintén folyadék (perilimfa) vesz körbe egy csontos üregben (csontos labirintus). Két kis fülke található benne, a zsákocska és a tömlőcske, melyekből a csiga, ill. a három félkörös ívjárat indul ki.

belső környezet (milieu interne) (internal environment)

A soksejtű szervezetben a sejtekre irányuló környezeti hatások együttes rendszere. Mivel a sejtek közvetlenül egymással vagy a szövetnedvvel érintkeznek, az ezek felől érkező hatások együttesen jelentik a belső környezetet (de nem maga a szövetnedv összetétele). A belső környezet fogalmát először Claude Bernard (1813 – 1878) francia fiziológus vetette föl és vezette be a fiziológiába; ő azt állította, hogy egy „állandó” belső környezet megőrzése szükséges ahhoz, hogy egy szervezet megmaradjon a változó külvilágban (a külső környezet változása ellenére). Ő azonban az emlős állatok (és az ember) vizsgálatából általánosított (jogtalanul) az egész állatvilágra; nagyon sok szervezet esetében a belső környezet nem állandó, hanem a belső környezet egyes tényezői többé-kevésbé hűen követik a külső környezet megfelelő változóját (lásd környezet; konformer; regulátor). De még a regulátor szervezetekben sem tételezhető fel a belső környezet „állandósága”, hiszen egy nyílt rendszerben semmi sem lehet állandó (kivéve az anyagok áramlását); legföljebb a belső környezet egyes változói stabilisan egy szűk tartományon belül változhatnak, és ez a tartomány nem függ a külső környezettől a vizsgált környezeti tényező egy tartományán belül. A belső környezet tényezőinek stabilisan kicsiny ingadozástartományba kényszerítése zömmel negatív visszacsatolásokkal történik, amelyek azonban időlegesen fölfüggeszthetők (lásd például vészreakció). Ezekben a negatív visszacsatolásos folyamatokban külön szervrendszerek biztosítják a belső környezeti paramétereknek csak kicsiny ingadozásait, így a változó környezettel nem az egyes sejteknek kell szembenézniük a regulátorokban; viszont a konformer szervezetekben a belső környezet jóval nagyobb ingadozásait az sejteknek kell elviselniük. A sejtek plazmamembránján keresztül zajló szelektív transzportfolyamatok igen nagy szerepet játszanak a sejtek belső homeosztázisának fenntartásában; ezen folyamatok fontossága a regulátorokban már kisebb (mert a szabályozást átveszik más és egyre bonyolódó szervrendszerek), a konformerekben viszont még sokkal nagyobb jelentőségű. A belső környezetnek mind a nagy ingadozásai, mint pedig a kicsiny kilengései – bizonyos határokon belül - homeosztatikusak, hiszen a szervezetük önazonosságának megőrzésében működnek közre (lásd homeosztázis).

belső orrnyílások (choanae (internal nares))

Lásd orrnyílások.

belső toklász (palea) (palea)

Lásd külső toklász.

belső váz (endoskeleton)

Támasztó vázszerkezet, mely teljes egészében az állat testének belsejében helyezkedik el, például a gerincesek csontváza vagy a szivacsok spiculumokból álló mész- vagy kovaváza. A belső váz feladata a test megtámasztása, gerincesekben a belső szervek védelme, valamint megfelelő keretet biztosít a mozgást végző izmok számára.

bélsugár (medullary ray (ray))

A parenchima sejtek bármelyik függőlegesen futó lemezeinek egyike, mely a növényi hajtásokban és gyökerekben sugárirányban halad a szállítószövetek hengerén át. Mindegyik lehet egy- vagy több sejtrétegnyi széles. Az elsődleges bélsugarak a fiatal növényekben jelennek meg, valamint olyanokban, amelyekben nincs másodlagos vastagodás. A kéreg felől haladnak a bél felé. A másodlagos bélsugarakat a szállítónyaláb kambiuma hozza létre, és a farész és a háncsrész szöveteiben végződnek. A bélsugarak szállítják és raktározzák a tápanyagokat.

beltenyésztés (inbreeding)

Párosodás nagyon közeli rokonságban álló egyedek között, melynek szélsőséges esete sok növény és néhány primitív állat esetében megfigyelhető önmegtermékenyítés. A beltenyésztett egyedekből álló populáció általában kisebb változékonyságot mutat, mint az idegen termékenyülésű populáció. A normálisan idegen termékenyülésű populáció tagjai közötti folyamatos beltenyésztés beltenyésztési leromláshoz (a hibrid fölény ellentéte), és a káros tulajdonságok megnövekedett előfordulási gyakoriságához vezet. Az emberben például bizonyos szellemi és egyéb károsodások gyakrabban fordulnak elő olyan családokban, melyek történetében unokatestvérek közötti házasság fordul elő.

bendő (rumen)

A kérődzők összetett gyomrának négy ürege közül a második. Lásd kérődzők.

Benedict-próba (Benedict's test)

Egy biokémiai próba az oldatban levő redukáló cukrok kimutatására; S.R. Benedict (1884–1936) amerikai (USA) kémikus fejlesztette ki. Az eljárásban a Benedict-reagenst – réz(II)-szulfát és hidratált nátrium-citrát meg hidratált nátrium-karbonát szűrt keverékét – hozzáadják a vizsgált oldathoz és hevítik. A vörös csapadék képződése a redukáló cukrok magas koncentrációjára mutat; ha csak alacsony koncentrációban vannak jelen, akkor a csapadék sárgás színű. A Benedict-próba érzékenyebb változata a Fehling-próbának.

bennszülött (indigenous)

Az olyan faj, amelynek egyedei természetesen fordulnak elő egy bizonyos területen, és nem az ember által oda behurcolt; hazai, nem idegen.

bentosz (benthos)

Egy tenger vagy tó fenekének élővilága. A bentikus szervezetek az aljzaton mászkálhatnak, lyukakat áshatnak benne vagy egyszerűen csak hozzá kapcsolódnak. Vö. nekton; neuszton; plankton.

beoltás (vaccination)

Lásd immunizálás.

beri-beri (beriberi)

A B1 vitamin (tiamin; lásd B vitaminkomplexum) elégtelen hozzáférése miatt kialakuló betegség (vitaminhiány). A betegségben károsodnak a környéki idegek és szívelégtelenség lép fel. A bere-beri a leggyakoribb a Távol-Kelet azon régióiban, ahol a táplálék hántol fehér rizsen alapszik, mert ebben már nincs meg a tiaminban gazdag maghéj.

Bernoulli-egyenlet (Bernoulli’s equation)

Lásd hemodinamika.

besugárzás (irradiáció) (irradiation)

Egy szervezet vagy tárgy kölcsönhatásba juttatása valamilyen sugárzással (kitétele sugárzásnak); gyakran ionizáló sugárzás behatását értik alatta. Mivel a megfelelő energiájú sugárzás az őt elnyelő szervezeteket elpusztíthatja, a besugárzást alkalmazhatják sterilizálásra vagy táplálék-konzerválásra.

béta adrenoceptor, béta adrenergiás receptor (beta adrenoceptor (beta adrenergic receptor))

Lásd adrenoceptor.

béta-blokkoló szer (béta-adrenoceptor antagonista) (beta blocker (beta-adrenoceptor antagonist))

Azon (gyógy)szerek csoportjának tagja, amely preferenciálisan kötődik a béta-adrenoceptorokhoz, és így meggátolja a szervezet saját hírvivői (transzmitterei), az adrenalin és a noradrenalin, általi serkentésüket. Az olyan béta-blokkolókat, mint a propranolol, az oxprenolol vagy a sotalol, általában a szív és a vérkeringési rendszer rendellenességeinek kezelésére használják, köztük a magas vérnyomás (hipertenzió), az angina pectoris és a szívritmus zavarai (aritmiák) javítására. Van hatásuk a szorongás és a zöldhályog (glaukóma) esetében, valamint a migrén megelőzésében is. Csillapítják a munkavégzés vagy a stressz hatásait a szívverés sebességére, a szív teljesítményére és a vérnyomásra és javítják a szívizomzat oxigénellátását. Hatásukra csökken a renin nevű enzim felszabadulása is a veséből, ami hozzájárul a verőeres vérnyomás csökenéséhez. Viszont fékezik a zsírszövetből a zsírok mozgósítását.

betacianin (betacyanin)

A főként a Chenopodiales rendhez tartozó növényekben, többek között a libatopfélékben, kaktuszokban és a porcsinfélékben található vörös színanyag bármelyik csoportja. A nitrogén tartalmú glikozilált összetevők felelősek például a cékla piros színéért, kémiailag eltérnek az antocianinoktól, ahová többek között sokféle vörös és rózsaszín növényi festékanyag tartozik. A sárga színanyagok egyik csoportja, a betaxanthinok kémiailag hasonlítanak a betacianinekhez és ugyanebbe a családba tartoznak. Mind a betacianineket, mind a betaxanthinokat a betalainokhoz soroljuk be.

betakarítás (harvesting)

1. A termények összegyűjtését szolgáló folyamatok. 2. Sejtek összegyűjtése sejttenyészetekből vagy a donorszervekből átültetés (transzplantáció) céljából.

béta-galaktozidáz (β-galactosidase)

Lásd laktáz.

béta-lemez (β-redő) (beta sheet (β-pleated sheet))

A fehérjékben a másodlagos szerkezet egyik formája, amelyben a kinyújtott polipeptidláncok egymással párhuzamosan helyezkednek el, és az –N-H meg a –C=O csoportok közötti hidrogénkötésekkel vannak egymáshoz kapcsolva (lásd az ábrát). Béta-redők sok globuláris fehérjében előfordulnak, de összekapcsolják az azonos típusú polipeptideket bizonyos szálas (fibrózus) fehérjékben, mint például a a selyem fibroinjában. Vö. alfa-hélix.

béta-sejt (β-sejt) (beta cells (β cells))

Lásd Langerhans-szigetek.

betaxanthin (betaxanthin)

Lásd betacianin.

betegség (kór) (disease)

A szervezetnek az az állapota, amelyben valamely része (szerve, szövete, sejtje) működése zavart szenved. Betegséget okozhat számos különféle vírus, mikroorganizmus (baktériumok, gombák, állati és növényi egysejtűek), férgek, rovarok és akár gerinces élősködők is; ugyancsak betegségelőidéző lehet az anyagcseréhez szükséges esszenciális anyagok (vitaminok, esszenciális zsírsavak és esszenciális aminosavak) elégtelensége (hiánya) vagy éppenséggel a fölöslege, az egyes anyagcsere-reakciókat katalizáló enzimek aktivitásának nem megfelelő vagy túlzott volta és olyan környezeti hatások, amelyek az örökítőanyag vagy a fehérjék működését, szerkezetét befolyásolják (például nagyenergiájú sugárzások, hőmérséklet stb.); ennek következtében sok olyan betegség is létezik, amely a sejtek osztódásainak szabályozatlanságára vezethetők vissza (például a jó- és rosszindulatú daganatos betegségek). A működési zavarokat gyakran kísérik szerkezeti elváltozások is a sejtekben, a szövetekben vagy a szervekben. A betegség lehet időleges és gyógyítható; ekkor a gyógykezelés gyógyulást eredményez. Ha azonban nem gyógyítható és tartós, akkor az a szervezet egy másik lehetséges homeosztatikus állapotát jelenti. Ha a betegség annyira veszélyezteti a szervezet homeosztázisát, hogy azt végleg lerombolja, akkor halálos.

bevésődés (imprinting) (imprinting)

1. A viselkedésben a tanulásnak egy speciális formája, amelyben a fészeklakó fiatal állat az egyedfejlődésének korai szakaszában egy kritikusan érzékeny periódus ideje alatt megtanulja felismerni és megközelíteni a közelében levő nagyobb mozgó tárgyat: ezt fogja szülőjének elfogadni és később megpróbálja követni és védelmet remél tőle. A természetes körülmények között ez a bevésendő mozgó tárgy rendszerint az anya, de különleges esetekben egy más faj egyedei (akár emberek), sőt, egyszerű mozgó modellek is elégségesek a fiatal állat idegrendszerébe bevésődéshez. A bevésődés jelenségét először Spalding írta le az 1870-es években, de részletesen és kísérletesen Konrad Lorenz vizsgálta fiatal kacsákon és ludakon. Lásd tanulás (ábrán is).

2. Az egyedfejlődésben növekedési faktorok és hormonok organizációs hatásainak kritikusan érzékeny periódusában a differenciáció további útjának többnyire irreverzibilis meghatározódása, a további egyedfejlődési pálya bevésődése az egyedfejlődési programba. Ilyen például az emlősökben a hím magzatok defeminizációja (az egyedfejlődésük letérése a nőstény útról), majd maszkulinizációja (a hím egyedfejlődési programra áttérése), amely a tesztoszteron bevéső hatásain múlik több, az éppen érintett szervet befolyásoló kritikusan érzékeny periódus során. Például az idegrendszer tesztoszteron általi hímmé alakítása az emlősökben a születés körüli időszakban zajlik (a születés előtti héttől a születés utáni néhány hétig). Az egyedfejlődésben többféle növekedési faktornak és hormonnak is többféle bevéső hatását tételezik fel különböző kritikusan érzékeny periódusokban; ezek történhetnek még jóval a megszületés után is. Feltehetőleg a viselkedési bevésődés is egy ilyen hormonálisan is befolyásolt kritikus időszak alatt zajló speciális tanulás.

3. A genetikában lásd molekuláris bevésődés.

BFF (BSC)

Lásd biológiai faj fogalom.

bibe (stigma) (stigma)

1. A virág termőlevelének csúcsán található mirigyes, ragadós felület, mely befogadja a virágport. A rovarporozta növényeknél a bibe a virágon belül marad, a szélporozta fajok esetében viszont kilóg onnan.

2. Lásd szemfolt.

bibeszál (stylus) (style)

A termőlevélen a bibét és a magházat összekötő szár. Sok növénynél megnyúlt, hogy elősegítse a megporzást.

bikarbonát (bicarbonate)

Lásd hidrogénkarbonát.

bilirubin (bilirubin)

Lásd epe.

biliverdin (biliverdin)

Lásd epe.

bimbózás (budding)

1. (biológiában) Olyan aszexuális szaporodási mód, melynek során az új egyed egy, a szülő szervezetéről leváló kinövésből (bimbó) származik. Az állatok esetében gemmációnak is nevezzük a folyamatot, mely általánosan elterjedt a csalánozóknál (pl. Hydra) és néhány szivacsfajnál valamint gerinctelennél is előfordul. A bimbózás gombák körében az élesztőkre jellemző.

2. (a kertművelésben) Olyan oltási módszer, melynek során az oltvány rügyét beillesztik az alanyba, általában a kéreg alá.

binokuláris látás (binocular vision)

Csak az előre néző szemekkel rendelkező állatokban meglevő ama képesség, hogy ugyanarról a tárgyról egyszerre tudnak fókuszált képet létrehozni mindkét szemük recehártyáján (retináján); vagyis olyan látás, amelyben a két szem látóterei átfednek egymással. Ez megkönnyíti a térbeli látást és közreműködik a távolságok megbízhatóbb megítélésében.

bioakkumuláció (bioaccumulation)

Vegyszerek (például rovarirtó- vagy gyomirtószerek, stb.) koncentrációjának a növekedése a szervezetekben, ha az életterük sokféle szerves vegyülettel van szennyezve. Az ilyen felhalmozódó vegyületek nem bomlanak le a szervezeteken kívüli élettérben (vagyis biológiailag nem lebonthatók) vagy a szervezetek anyagcseréje nem használja föl őket, így azután a felszívódásuk és a raktározásuk sebessége a felhalmozó szervezetekben nagyobb, mint a kiválasztásuké. Az ilyen felgyülemlő vegyületek rendszerint a zsírszövetekben halmozódnak fel. Ilyen tartós rovarirtószer a DDT, mivel nem egykönnyen bomlik le és a táplálékláncokban felhalmozódik, ezért az egyre magasabb táplálkozási szinteken az egyedi szervezetekben a koncentrációja egyre nagyobb lehet.

bioaktiváció (bioactivation)

Az az anyagcsere-folyamat, amelyben egy viszonylag inaktív előanyagból kémiailag reagálóképes termék képződik.

biocönózis (biocoenosis)

Lásd életközösség.

biodegradábilis (biodegradable)

Lebontó szervezetek által lebontható (vegyület vagy anyag). Lásd még szennyezés.

biodiverzitás (biológiai sokféleség) (biodiversity (biological diversity))

Fajok (fajdiverzitás) vagy más növény-, állat- és mikroorganizmus-taxonok változatos, sokszínű összetétele egy természetes élőhelyen. Értelmezhető még, mint társulások összessége egy bizonyos környezetben (ökológiai diverzitás) vagy mint genetikai változatosság egy fajon belül (genetikai diverzitás). A biodiverzitás magas fokon tartása fontos feladat az ökoszisztémák fennmaradása szempontjából. Bizonyos élőhelyek, pl. az esőerdők, magas fajgazdagsággal rendelkeznek, melyet folytonos veszély fenyeget a környezet rombolása miatt. Ezek az ökoszisztémák jellemző módon számos ritka fajnak adnak otthont, és az egyes fajok populációmérete általában kicsi, így különösen érzékenyek a tájrombolással szemben. A természetes élőhelyek biodiverzitása az emberi társadalom számára hasznos fajok és genetikai anyagok sokaságát reprezentálja. Például a vad növényeket a mai napig felhasználják gyógyszeralapanyagok és egyéb termékek kinyerésére, valamint a vadon élő fajták bevonásával a gabonanövények új változatait lehet kitenyészteni, melyek jóval ellenállóbbak a fertőzésekkel szemben.

biodiverzitási grádiens (biodiversity gradient)

A biomassza és a fajszám fokozatos csökkenése a földrajzi szélesség emelkedésével. Számos elmélet született arra, hogy az élet miért sokszínűbb és bőségesebb a trópusokon, mint a hidegebb régiókban. A legegyszerűbb magyarázat az, hogy a bolygónak nagyobb a felülete az Egyenlítő mentén, mint a sarkokon, így több tér áll rendelkezésre fajok kifejlődéséhez. Egy másik teória szerint a trópusok viszonylagos környezeti állandósága a specializáció magasabb fokát teszi lehetővé a fajok számára, így közülük több „fér el” egy adott ökoszisztémán belül. Továbbá a napsugárzásból származó energiabevétel jóval több a trópusi övben, ami megemeli a források kihasználhatóságát. Ezzel együtt megnövekszik a biomassza mennyisége és a populációk száma a hideg éghajlati övhöz viszonyítva.

bioelem (biológiai elem) (bioelement)

Bármely olyan kémiai elem, amely az élő szervezeteket felépítő molekulákban vagy vegyületekben megtalálható. Az emberi testben a legközönségesebb bioelemek (a tömegarány csökkenő sorrendjében) az oxigén, a szén, a hidrogén, a nitrogén, a kalcium és a foszfor. Fontos egyéb biológiai elemek még a nátrium, a kálium, a magnézium és a réz. Lásd esszenciális elem.

bioenergetika (bioenergetics)

Az élő szervezetekben zajló energiaátalakulások és áramlások vizsgálata. Általában az élő szervezet által (a táplálékból vagy a napfényből) felvett energia mennyiségét megmérik és szétosztják a következőkre fordított mennyiségekre: az új szövetek növekedésére, a pusztulás, a hulladékképződés és (növényekben) a párologtatás (transzspiráció) által elvesztettre, és a külvilágba (légzés által) hőenergiaként elvesztettre.

biofeedback (biofeedback)

Egy olyan működésvisszajelző eljárás, amivel a vizsgált személy megtanulja ellenőrizni bizonyos testi működéseit, amelyeket rendszerint tudattalanul szabályoz a vegetatív idegrendszer (mint például a szívritmus vagy a vérnyomás). A biofeedbacket megkönnyíti monitorozó berendezések felhasználása, mint például a szívverés-monitor, az elektroenkefalográf, az elektromiográf stb. Az eljárás hasznos lehet a magas vérnyomás, a migrén, az epilepszia és más rendellenességek kezelésében.

biofizika (biophysics)

A biológia, illetve az élőlények működései fizikai aspektusainak tanulmányozása. Ebbe beleértendő a fizikai törvények és technikák alkalmazása a biológiai jerlenségek vizsgálatában.

biogáz (biogas)

Metán és szén-dioxid keveréke, amely házi, ipari és mezőgazdasági szennyvizek anaerob lebontásából származik. A lebontást metanogén baktériumok végzik (lásd metanogén); ezek az obligát anaerob lények termelik a metánt, a biogáz fő összetevőjét. A metánt összegyűjtik és energiaforrásként használják olyan háztartási folyamatokban, mint a fűtés, a sütés és a világítás. A biogáz termelését speciális emésztőkben végzik, amelyeket széles körben használnak Kínában és Indiában. Az energiaszolgáltatás mellett ezek a rendszerek lehetővé teszik azt is, hogy a kórokozó baktériumokat is tartalmazó szennyvizek megemésztődjenek, és ezáltal megszüntetik az embereket fenyegető veszélyeket, amelyek egyébként a kezeletlen háztartási és mezőgazdasági hulladékanyagokból erednének.

biogenetikai alaptörvény (biogenetical law)

Lásd Haeckel; rekapitulációs elmélet.

biogenezis (biogenesis)

Az az elv, hogy élő szervezetek ma csak másik, hozzájuk hasonló élő szervezetektől származhatnak (vagyis hogy a hasonló hasonlót hoz létre), és ma már nem eredhetnek nem élő anyagokból (ez csak az élet keletkezésekor történt meg). Vö. ősnemződés.

bio-geokémiai körfolyamat (biogeochemical cycle (nutrient cycle))

Az elemek ciklusos mozgása az élő szervezetek (a biotikus fázis) és a nem élő (abiotikus) környezetük (például kőzetek, víz és levegő) között. Ilyen bio-geokémiai ciklusban mozog ma a Földön a szén, a nitrogén, az oxigén, a foszfor és a kén (szénciklus, nitrogénciklus, oxigénciklus, foszforciklus, kénciklus).

bioinformatika (bioinformatics)

A DNS és a fehérje szekvenciák adatainak összegyűjtése, tárolása és elemzése számítógépes rendszer segítségével. Az adatok legtöbbje a genom szekvenáló programok és fehérjével kapcsolatos vizsgálatok során keletkezett, különböző adatbankokban tartják őket, amihez a kutatók az interneten keresztül az egész világon hozzáférhetnek. A szekvencia adatok elemzésére már sokféle számítógépes programot fejlesztettek ki, így használójuk meghatározhatja az újonnan szekvenált anyag és a már létező szekvenciák közötti hasonlóságot. Így lehetővé vált például, hogy egy fehérje aminosav szekvenciájára vonatkozó adatokból vagy a génjének nukleotid szekvenciájából előre megjósoljuk annak szerkezetét és a működését. Az újonnan felfedezett szervezetek, különösen a baktériumok vagy a protoctisták genom méretű szekvencia elemzése mutatja a fehérjék sorrendjét, amit nagy valószínűséggel előállítanak, és így azt az életmódot, amit nagy valószínűséggel élnek. A különböző fajok genomja közötti összehasonlítás is sok információt nyújt a köztük lévő lehetséges evolúciós rokonságra vonatkozóan. Lásd genomika.

biokatalizátor (biocatalyst)

Az élő szervezetekben a katalízist végző biológiai molekulák: elsősorban a fehérje természetű enzimek és a katalitikus funkciójú ribonukleinsavak (ribozimok). A legfontosabb feladatuk szinte minden biokémiai reakció meggyorsítása, mégpedig a katalízis nélküli sebességnek akár több milliószorosára is. Ennek az igazi biológiai jelentősége, hogy a biokatalizátor által gyorsított reakcióban átalakuló molekulák más reakciókban nem vehetnek részt, hiszen a nem katalizált reakcióiknak sebessége nem is vethető össze a katalizált reakcióikéval. Ez teszi lehetővé, hogy az adott kiindulási anyagokból csakis a katalizátorok működése által létrehozott molekulák képződhetnek, mások pedig nem. (Ezért az élő szervezetekben lényegileg csak katalizált biokémiai reakciók léteznek.) Az élő szervezetek számára fölösleges kémiai reakcióknak ez a kiiktatása az alapja a homeosztázisuknak: bennük csak az életműködéseik számára lényeges kémiai átalakulások zajlanak. A biokatalizátorok azonban szabályozható működésűek: a katalitikus aktivitásuk csökkenhet és növekedhet, éppen az átalakítandó anyagcsere-köztitermékek hatására (lásd még fehérje, enzim, allosztérikus hely), de szabályozódik még a termelődésük és a lebomlásuk is, ezen keresztül a mennyiségük is változhat a sejtekben (lásd még fehérjeszintézis, proteolízis).

biokémia (biochemistry)

Az élő szervezetek alkotórészeit és működéseit kémiai szempontból vizsgáló biológiai tudományterület. Vizsgálja elsősorban a kémiai összetevőik (főleg a biológiai molekulák, mint nukleinsavak, fehérjék, szénhidrátok, lipidek) szerkezetét és működéseit, továbbá a biokémiai reakcióik térbeli és időbeli szerveződését (az anyagcsere biokémiai pályáit). A biokémiai a fiziológiai kémiából alakult ki a 20. század elején, és gyorsan haladt előre a 20. század közepétől olyan fizikai és kémiai technikák fejlődésével és azok átvételével, mint a kromatográfia, a spektroszkópia, a röntgendiffrakció, a radioizotópos jelölés és elektronmikroszkópia. E technikák felhasználásával elkülönítette és alaposan elemezte a biológiailag jelentős molekulákat, majd azon anyagcserepályák egyes lépéseit, amelyekben ezek a molekulák részt vesznek (például a glikolízis, Szent-Györgyi-Krebs-ciklus, légzési elektrontranszportlánc, a fotoszintézis sötétszakasza stb.). Ezeknek a biokémai reakcióutaknak az összeillesztésével alakult ki a tudásunk arról, hogy a szervezetek milyen módon szintetizálják, dolgozzák fel és bontják le a biológiai molekuláikat; hogyan nyerik és raktározzák el az energiát, hogyan hasznosítják azt; hogyan képesek érzékelni a környezetük hatásait és hogyan reagálnak azokra; hogyan őrződik meg és fejeződik ki az örökítőanyaguk genetikai információja stb. Mivel az élő szervezetek tulajdonképpen (bio)kémiai gépezetek, ezért a biokémia nagyon lényeges alapja sok más biológiai tudományterületnek, főleg az élettannak (fiziológiának), a táplálkozás tudományának és az örökléstannak (genetikának), de ma már az immunológiának és az evolúciókutatásnak is; a felfedezései mély hatást gyakoroltak eddig is és gyakorolnak jelenleg is az ismereteit felhasználó orvoslásra, a mezőgazdaságra, az iparra és az emberi tevékenység sok más területére is. Lásd időrendi táblázatát.

1.2. táblázat - BIOKÉMIA

1833: Anselme Payen (1795 – 1871) francia vegyész felfedezi a diasztázt (az első enzimet).
1836: Theodor Schwann német tudós felfedezi a pepszint a gyomornedvben.
1860 körül: Louis Pasteur francia vegyész kimutatja, hogy az erjedést az élesztőgombákban és a baktériumokban található „fermentumok” idézik elő.
1869: Johann Friedrich Miescher (1844 – 1895) német biokémikus felfedezi a sejtmagban a nukleint.
1877: Pasteur fermentumait átkeresztelik „enzimek”-re.
1890: Emil Fischer (1852 – 1919) német vegyész felveti a „kulcs és a zár” mechanizmust az enzimek fajlagos hatásának magyarázatára.
1901: Jokichi Takamine (1854 – 1922) japán vegyész izolálja az adrenalint (az első hormont).
1903: Eduard Büchner (1860 – 1917) német biokémikus felfedezi az erjedést előidéző zimáz enzimet.
1904: Arthur Harden (1865 – 1940) brit biológus felfedezi a koenzimeket.
1909: Phoebus Levene (1869 – 1940) orosz születésű amerikai (USA) biokémikus azonosítja a ribózt az RNS-ben.
1921: Frederick Banting (1891 – 1941) kanadai fiziológus és Charles Best (1899 – 1978) amerikai fiziológus izolálja az inzulint.
1922: Alexander Fleming felfedezi a lizozim nevű enzimet.
1925: David Keilin (1887 – 1963) orosz származású brit biológus felfedezi a citokrómokat.
1926: James Sumner (1877 – 1955) amerikai (USA) biokémikus kristályosítja az ureázt (az első tisztán izolált enzimet).
1928 körül: Szent-Györgyi Albert (1893 – 1986) magyar biokémikus felfedezi, hogy a citromsav, az alfa-ketoglutársav, a borostyánkősav, a fumársav és az almasav kis mennyiségben serkentik az izomsejtek oxigénfelvételét.
1928: Frederick Griffith (1851 - 1972) brit mikrobiológus leírja a baktériumtranszformáció jelenségét.
1929: Hans Fischer (1881 – 1945) német vegyész meghatározza a (hemoglobinban levő) hem szerkezetét.
1929: K. Lohman izolálja az izomból az ATP-t.
1930: John Northrop (1891 – 1987) amerikai biokémikus tisztán izolálja a gyomornedv pepszinjét.
1932: Hugo Theorell (1903 – 1982) svéd biokémikus izolálja a mioglobin nevű izomfehérjét.
1937: Hans Krebs német biokémikus felfedezi a róla elnevezett kémiai körfolyamatot (amelynek egyes részvevőit Szent-Györgyi Albert korábban fedezte fel).
1939: Vlagyimir Alekszandrovics Engelhardt (1894 – 1984) orosz biokémikus felfedezi, hogy a miozin ATPáz aktivitású.
1940: Fritz Lipmann (1899 – 1986) német származású amerikai biokémikus felveti, hogy az ATP a kémiai energia szállítója az élő sejtekben.
1942: Straub F. Brunó (1914 - 1996) magyar biokémikus felfedezi az izomban az aktint.
1943: Britton Chance (1913) felfedezi, hogy az enzimek a szubsztrátumaik megkötésével enzim-szubsztrátum komplexumot hoznak létre.
1944: Oswald Avery (1877 - 1955) amerikai biokémikus C.M. MacLeoddal és M.M. McCartyval .bebizonyítják, hogy a baktériumtranszformációért a DNS a felelős. (Ezzel igazolják, hogy a DNS az örökítőanyag.)
1952: Alfred Hershey (1908) amerikai biológus és M. Chase bakteriofágokon közvetlenül bebizonyítják, hogy a DNS hordozza a fágok összes örökletes információját.
1953: Francis Crick és James Watson feltárják a DNS térbeli szerkezetét.
1955: Frederick Sanger feltárja az inzulin aminosavsorrendjét.
1956: Arthur Kornberg (1918) amerikai biokémikus felfedezi a DNS-polimeráz enzimet.
1956: Paul Berg (1926) amerikai molekulárbiológus felfedezi a később transzfer RNS-ként megismert nukleinsavat.
1957: Alick Isaacs (1921 – 1967) brit biológus felfedezi az interferont.
1959: Max Perutz (1914) osztrák születésű brit biokémikus meghatározza a hemoglobin térbeli szerkezetét.
1960: Sydney Brenner (1927) dél-afrikai születésű brit molekulárbiológus és François Jacob (1920) francia biokémikus felfedezik a hírvivő RNS-t.
1961: Peter Mitchell (1920 – 1992) brit biokémikus az oxidatív foszforiláció magyarázatára javasolja a kemiozmotikus elméletet.
1961: Brenner és Crick felfedezi, hogy a genetikai kód bázishármasok (tripletek) sorozatából áll.
1969: Gerald Edelman (1929) amerikai biokémikus feltárja az immunglobulinok (az IgG) aminosavsorrendjét.
1970: Howard Temin (1934 – 1994) amerikai (USA) virológus és David Baltimore (1938) felfedezik a reverz transzskriptáz enzimet.
1970: Hamilton Smith (1931) amerikai (USA) molekulárbiológus felfedezi a restrikciós endonukleáz enzimeket.
1973: Stanley Cohen (1935) amerikai biokémikus és Herbert Boyer (1936) felhasználják a restrikciós endonukleázokat rekombináns DNS létrehozására (ez a génmérnökség kezdete).
1977: Frederick Sanger meghatározza a ΦX174 bakteriofág DNS-ének teljes bázisszekvenciáját.
1984: Alec Jeffreys (1950) brit biokémikus kifejleszti a DNS fingerprinting módszerét.
1985: Kary Mullis (1944) amerikai (USA) biokémikus kifejleszti a polimeráz láncreakciót (PCR).
1986: Robert Furchgott (1916) és Louis Ignarro (1941) amerikai gyógyszerkutatók kimutatják a nitrogén-monoxid (NO) jelátviteli molekula jelentőségét a vérkeringési (vérér-)rendszerben.
1988: Peter Agre (1949) amerikai biokémikus azonosítja a vízpórus akvaporin fehérjéjét a sejtek plazmamembránjában.
1994: A DNS-lapka (DNS-chip) technológia kezdetei.
1998: Roderick MacKinnon (1956) amerikai biokémikus feltárja az idegi káliumcsatorna részletes háromdimenziós szerkezetét.
2001: Harry Noller amerikai molekulárbiológus és kollégái létrehozzák egy teljes riboszóma első részletes röntgenkrisztallográfiai képét.


biokémiai evolúció (biochemical evolution (molecular evolution))

Lásd molekuláris evolúció.

biokémiai oxigénigény (BOI) (biochemical oxygen demand (BOD))

A vízben levő szerves hulladékanyagokat lebontó mikroorganizmusok által felvett oxigén mennyisége. Ezért a vízben megtalálható szerves szennyezők bizonyos típusai mennyiségének becslésére használják. A biokémiai oxigénigényt két mérés különbségéből számítással határozzák meg. Az ismert oxigénmennyiséget tartalmazó vizsgálandó vízmintát öt napon át 20oC-on tartják, majd ennek lejártával az oxigéntartalmát ismét megmérik. Az kezdeti ismert oxigénmennyiségből levonva a második mérés eredményét adódik a BOI. A magas BOI érték nagyszámú szervesanyagbontó mikroorganizmus jelenlétére utal, ami a szennyezés magas voltát jelenti.

biokémiai üzemanyagcella (biochemical fuel cell)

Olyan mesterséges rendszer, amely biokémiai reakciókat használ fel arra, hogy élő anyagtömeget (kémiai energiát) alakítson át elektromossággá (elektromos energiává). Egy lehetséges alkalmazása elektromosság generálása ipari hulladékanyagokból vagy szennyvízből. Metánt vagy metanolt mint egyedüli szénforrást használó szervezeteket tanulmányoznak azzal a céllal, hogy felhasználhassák őket biokémai üzemanyagcellákban.

biolisztika (génbelövés) (biolistics)

Olyan módszer, mellyel a genetikai anyagot élő sejtekbe főleg növényi sejtekbe juttatják be, melynek során a DNS bevonattal ellátott mikroszkopikus részecskéket egy speciális puskával lövik be a sejtekbe. A nagyjából 1 μm átmérőjű részecskéket, egy különlegesen módosított kiskaliberű puskával nagy sebességre felgyorsítva, juttatják át a sejtfalon és a plazmamembránon, minimális károsodást okozva. A módszerrel új DNS-t vihetünk be az ép növényi sejtekbe (lásd még genetikailag módosított szervezetek. Arra is használhatják, hogy az érintetlen kloroplasztiszok és mitokondriumok kettős membránján keresztül bejuttassák a DNS-t.

biológia (biology)

Az élő szervezeteket és jellemzőiket vizsgáló természettudomány. Kutatja az élő organizmusok szerkezetét (makro- és mikroszkópos, sőt, molekuláris szinten), működéseit, eredetét, evolúciós fejlődését, az osztályozását, a kölcsönös kapcsolataikat és a térbeli eloszlásukat. Ma sokan úgy tartják, hogy nem is egyetlen természettudomány, hanem a biológiai tudományok összessége. Az egyik nagy részterülete az általános biológia, amely az élőlények nagy részére vagy az összességére jellemző szerkezeti, működési, fejlődési stb. közös jelenségeket elemzi. Így az általános biológia foglalkozik az élet mibenlétével, keletkezésével, feltételeivel, az élővilág földtörténeti fejlődésének (az evolúciónak) általános jellemzőivel, az öröklődéssel, az egyedfejlődés közös mechanizmusaival, a rendszerezés alapelveivel. (Az angolszászok általában az általános biológiát értik „biológia” alatt.) A másik nagy részterület a jelenlegi élővilág konkrét fajaival és egyedeivel foglalkozó biontológia, amelynek részterületei a bakteriológia, az algológia (a moszatok tana), a növénytan (botanika), az állattan (zoológia; hozzá kapcsolódva az embertan /fizikai antropológia/), a gombatan (mikológia); általában megkülönböztetik az egysejtűek tanát (protisztológia) is. A virológiát, a bakteriológiát, a mikroszkópos moszatokat, növényeket és állatokat tanulmányozó tudományokat néha összefoglalóan nevezik mikrobiológiának, mert ezek vizsgálata mindenképpen különleges eszközöket (például mikroszkópokat) igényel. A biológia harmadik nagy részterülete az őslénytan (paleontológia), amely a már nem élő, de a mai élővilág elődeit jelentő valamikori élőlények tudománya. Ennek módszerei szintén eltérők a többi biológiai tudományétól (például csak a földtörténeti rétegekben eltemetődött és megkövesedett /fosszilizálódott/ maradványokkal foglalkozhat); ezért részben a földtani tudományokkal átfedő tudomány.

biológiai faj fogalom (BFF) (biological species concept (BSC))

A faj fogalma a populációk azon csoportját jelenti, aminek tagjai sikeresen képesek egymás között szaporodni, és más csoportoktól reproduktívan izolálódtak. Ez a fajfogalom a 19. század végén és a 20. század elején vált elismertté, és főleg a korai természetkutatók által kedvelt tipológiai fajfogalmat váltotta fel. A fogalom középpontjában a szexuális reprodukció szerepe áll. Ez tartja fenn a faj egyedeinek hasonlóságát a genetikai rekombinációval közös génállományt alkotva. Az izolációs mechanizmusok megakadályozzák a különböző csoportok közötti szaporodást és ezzel a génáramlást, így biztosítva a csoportok közötti genetikai elkülönülést. A kizárólag aszexuális szervezetekre azonban, mint például bizonyos gomba és baktérium csoportokra, a fogalmat nem alkalmazhatjuk. Nem magyarázható vele kielégítően az a sok eset sem, amikor fajok közötti párosodás jön létre, főleg a növényeknél, gombáknál és a prokariótáknál.

biológiai háború (biological warfare)

Vírusok, mikroorganizmusok (baktériumok, gombák és más mikrobák, köztük a lépfene és a botulizmus kórokozói) katonai-háborús felhasználása abból a célból, hogy betegségeket vagy halált okozzanak az emberek között, az állatállományokban és a növényi termésben. Bár a legtöbb országban hivatalosan elítélik és tiltják, a kutatás mégis folytatódik a meglevő mikroorganizmusok virulensebbekké fejlesztésére, felhasználva erre a génmérnökséget és egyéb technikákat is.

biológiai jelző (biomarker)

Olyan normális anyagcsere-köztitermék (metabolit), amely ha rendellenes koncentrációban van jelen bizonyos testnedvekben, akkor bizonyos betegség vagy mérgezési állapot fennállását jelezheti. Például a vérben (és a vizeletben) a glükóz túl magas koncentrációja a cukorbetegséget jelentheti. (Lásd inzulin).

biológiai kimutatás (bioassay) (bioassay (biological assay))

Irányított kísérlet egy anyag mennyiségi meghatározására vagy becslésére oly módon, hogy élő szervezetben mérjük a hatását. Például a a növényi auxin hormon mennyisége megbecsülhető a búza csíranövény koleoptilja elgörbülésére gyakorolt hatása alapján; ugyanis a hormon koncentrációja arányos a koleoptil görbülésével.

biológiai óra (biological clock)

Metaforája annak a sok állat- és növényfajban létezőnek vélt mechanizmusnak, amely szabályos periodikus változásokat hoz létre a működéseikben vagy a viselkedésükben. A biológiai óra állhat az élő szervezetekben látható sokféle bioritmus mögött (pl. az állatok hibernációja esetén). A biológiai tovább fut akkor is, ha a környezeti viszonyokat állandó értéken tartják, de ténylegesen deszinkronizálódhat a természetes környezet ritmusos változásaitól ama specifikus jelzések nélkül, amelyek normálisan szinkronizálják a külső környezet periodusos változásaihoz. A Drosophila nevű gyümölcslégy vizsgálatai feltárták a biológiai óra molekuláris alapját; úgy gondolják, hogy hasonló mechanizmusok működnek más állatokban, köztük az emlősökben is. Ebben az időzítő mechanizmusban különféle fehérjék szerepelnek, némelyikük a saját génjeinek transzskripciós faktora, különösen a PER (amit a per gén kódol) és a TIM (amit viszont a tim gén kódol). Ezek egy negatív visszacsatolási hurok részeit képezik, amelyben a fehérjék koncentrációja ciklusosan növekszik és csökken. Minden egyes ciklus időzítését az az idő határozza meg, amely szükséges a génátíráshoz, a hírvivő RNS-nek a citoplazmába juttatásához, a hírvivő RNS fordításához (a fehérjeszintézishez), és különösen alapvetően a PER-TIM dimerek képződéséhez – ez az egyetlen alak, amiben ezek a fehérjék be tudnak jutni a sejtmagba. Emellett egyes fehérjék, köztük a TIM, érzékenyek a fényre, és a nap folyamán lebomlanak. Ezért a biológiai óra a nappalok és éjszakák ciklusához szinkronizálódik.

biológiai ritmus (biological rhythm)

Lásd bioritmus.

biológiai szabályozás (biological control)

A kártevők populációinak szabályozása inkább biológiai mint kémiai eljárásokkal. Ez például történhet betegségnek ellenálló növények termesztésével vagy a kártevő természetes ellenségének (ragadozójának vagy élősködőjének) bejuttatásával. Ez az eljárás jelentős előnyöket jelent a rovarirtó- és gyomirtószerek használatához képest, és számtalanszor sikeresen alkalmazták már. Ilyen például Ausztráliában az Opuntia kaktusz visszaszorítása a Cactoblastis cactorum kaktuszmoly bejuttatásával, amelynek hernyója a növény növekedő hajtásaival táplálkozik, vagy a katicabogár felhasználása abban, hogy többféle növényi kártevőt pusztítson a ragadozásukkal (például a pajzstetűt vagy más levéltetveket a citrustermésű fákon vagy más növényeken). A rovar kártevőket genetikailag is lehet szabályozni, ha a kártevő besugárzással sterilizált hímjeit nagy számban engedik szabadon; a terméketlen párosodás a következőkben csökkenteni fogja a kártevő populációját. Ezt az eljárást már felhasználták például a fúrólégy (Cochliomyia hominivora) szabályozására, amely a háziasított szarvasmarhák nyílt sebeibe rakja a petéit. A biológiai szabályozás csökkenti a rovarirtószereket használó kémiai szabályozással kapcsolatban felmerülő számos problémát; de vigyázni kell arra, hogy elkerüljük a természetes ökológiai egyensúly felborítását. Például egy bizonyos ragadozó tönkreteheti ártalmatlan vagy egyenesen jótevő fajok populációit is.

biológiai üzemanyag (biofuel)

Olyan gáz, folyadék vagy szilárd halmazállapotú üzemanyag, aminek energiatartalma legalább részben biológiai forrásból származik. Az élő szervezeteket felépítő szerves anyag a befogott (fény)energia potenciális forráésát jelenti, amit most kezdenek felhasználni a világ egyre növekvő energiaigényének kielégítéséhez. A biológiai üzemanyag egyik példája a repcemagolaj, ami felhasználható a diesel üzemanyag helyett módosított gépekben. A repcemag metilészter (RME) hasznosítható nem módosított diesel berendezésekben, és ezért néha biodieselnek nevezik. Egyéb biológiai üzemanyagok a biogáz és a gazohol.

biolumineszcencia (bioluminescence)

Az élő szervezetek általi fénykibocsátás hőenergia kibocsátása nélkül. A jelenség megfigyelhető szentjánosbogarakban és tűzlegyekben, baktériumokban és gombákban és sok mélytengeri halban (többek között). Az állatokban lehet védekezési eszköz (például elrejtheti egy hal pontos alakját), lehet fajfelismerési szköz, vagy szolgáltathat jelzéseket a párosodáshoz. A fény a luciferinnek nevezett vegyület oxidációjakor keletkezik (ennek pontos összetétele fajonként változik), és ezt a reakciót a luciferáz enzim katalizálja. A biolumineszcencia lehet folyamatos például a baktériumokban) vagy szakaszos (például a tűzlegyekben). Lásd még fotofór.

biom (biome)

Olyan életközösség vagy életközösségek komplexuma, amely a növényzet uralkodó típusa által jellemzett nagy földrajzi területre terjed ki. Egy biom szervezetei a földrajzi régióra jellemző éghajlati viszonyokhoz alkalmazkodtak. A szomszédos biomok között nincsen éles határ, hanem fokozatosan keverednek egymással. A legfontosabb biomok a következők: tundra, trópusi esőerdő, tajga, chaparral, (mérsékelt övi és trópusi) füves puszta és sivatag.

biomassza (élő tömeg) (biomass)

Egy adott típushoz tartozó és/vagy egy adott területen élő összes élő szervezet teljes tömege; például a Serengeti Nemzeti Parkban az elefántok biomasszája, a fák biomasszája a Földön. A négyzetméterre jutó száraz tömeg grammjában mérik. Lásd még biomassza-piramis.

biomassza-piramis (pyramid of biomass)

Egy adott élőhely szervesanyag-tömegének (lásd biomassza) (szárazanyag-tartalom grammban megadva per négyzetméter /g m-2/) a tápláléklánctrofikus szintjei között megfigyelhető eloszlását mutató sematikus ábra. A biomassza mennyisége a táplálékláncon felfelé haladva csökken. A biomassza piramis pontosabban jeleníti meg a táplálékláncon belüli energiaáramlást, mint a számpiramis, de az egyes szintek élőlényeinek szezonális egyedszám-változásai miatt, az egy adott pillanatban történő biomasszamérés az évi átlagosnál magasabb vagy alacsonyabb biomasszatömeg-érékeket eredményezhet. Az energiaáramlás legjobban energiapiramison ábrázolható.

biomechanika (biomechanics)

A mechanika elveinek alkalmazása élő rendszerekre, főleg a koordinált mozgású élő szervezetekre. A biomechanika tanulmányozza az olyan élő anyagok, mint a csont és a vér, (mechanikai) tulajdonságaival is. Például a biomechanikát fel lehet használni az állatokban levő csontokra gyakorlódó megterhelések elemzésére akár állnak az állatok, akár mozognak. A biomechanika egyéb problémái például a halak úszásával kapcsolatos folyadékmechanika, a madarak repülésével összefüggő aerodinamika. Nemegyszer nehéz valós számításokat végezni a biomechanikában az állatok bonyolult alakja miatt vagy a részt vevő részek nagy száma következtében (például egy emberi végtag mozgásában nagy számú izom vesz részt).

biomérnökség (bioengineering)

1. Mesterséges szervek, szövetek és szervrészek összetevőinek felhasználása a károsodott, elveszett vagy rosszul működő testrészek pótlására, például mesterséges végtagok, szívbillentyűk vagy szívritmuskeltők. Lásd még szöveti mérnökség.

2. A mérnöki tudomány alkalmazása az orvoslásban és az állattanban.

biomolekula (biomolecule)

Bármely olyan molekula, amely közreműködik az élő szervezetek anyagcsere-folyamataiban vagy az életének fenntartásában (lásd anyagcsere). A biomolekulák lehetnek szénhidrátok, lipidek, fehérjék, nukleinsavak és a víz molekulái az élő szervezetekben; a biomolekulák lehetnek makromolekulák is.

biopoiézis (biopoiesis)

Az élő anyag kialakulása olyan bonyolult szerves molekulákből, amelyek ugyan maguk nem élők, de önreplikációra képesek. Feltehetőleg ez az a folyamat, amellyel az élet elkezdődött. Lásd élet keletkezése.

biopszia (biopsia) (biopsy)

Egy kis szövetminta eltávolítása egy élő szervezetből annak feltételezhetően megbetegedett szervéből vagy szöveteiből. A diagnózist általában a kivett szövetminta mikroszkópi vizsgálatával állítják fel.

bioreaktor (ipari fermentor) (bioreactor (industrial fermenter))

Nagy rozsdamentes acél tartály, amelyben szerves anyagokat termelő mikroorganizmusokat tenyésztenek enzimek és más kémiai anyagok előállítására. Miután a tartályt gőzzel sterilizálták, a termelő sejtek egy oltványát juttatják a közegbe, amit a termék létrehozása szempontjából a hőmérséklet, a nyomás, a pH és az oxigénszint optimális viszonyai között tartanak. Egy keverő kavarja a közeget, amit állandóan levegőztetnek. Lényeges, hogy a tenyészközeg sterilis legyen, és tartalmazza a mikroszervezetek számára megfelelő tápanyagokat. Amikor a tápanyagok már felhasználódtak, a terméke(ke)t elkülönítik; ha a termék egy sejten kívüli vegyület, akkor a közeget a mikroorganizmusok növekedési fázisa alatt kell eltávolítani; egy sejten belüli terméket csak akkor lehet begyűjteni, amikor a tenyészet növekedése már befejeződött. Egyes bioreaktorokat folyamatos tenyésztésre terveztek.

bioritmus (biológiai ritmus) (biorhythm (biological rhythm))

Egy szervezet életműködéseiben vagy viselkedésében megfigyelhető nagyjából periódusos változás, amit a biológiai óra hoz létre és tart fenn. Jól ismert példái az éves ritmusok és a napi (cirkadiális) ritmusok, amelyek észlelhetők sok növényben és állatban. Lásd még infradiális ritmus; ultradiális ritmus.

bioszenzor (biosensor)

Egy olyan berendezés, amely rögzített biológiai eredetű ágenst használ kémiai vegyületek detektálására vagy mérésére. A biológiai ágensek lehetnek enzimek, antibiotikumok, sejtszervecskék vagy egész sejtek. Az immobilizált ágens és az elemzendő molekula közti reakciót elektromos jelekké alakítják át. Ez a jel létrejöhet egy reakciótermék kialakulására, elektronok mozgására vagy valamilyen más tényező (példáaul fény) megjelenésére. A bioszenzorokat felhasználják diagnosztikai próbákban: ez lehetővé teszi sokféle biológiai termék (például antibiotikumok, vitaminok és más lényeges biomolekulák – mint a glükóz -) gyors, érzékeny és fajlagos elemzését, valamint bizonyos xenobiotikumok (mint a szintetikus szerves vegyületek) meghatározását.

bioszféra (biosphere)

A Föld felszíne, a tengerek és óceánok, valamint a levegő egymással is érintkező minden olyan régiója, amelyekben élő szervezetek élnek, illetve amelyekben a tevékenységük kimutatható. A bioszféra a biomok összessége.

bioszintézis (biosynthesis)

(Bonyolultabb) molekulák szintézise az élő sejtek által; az anabolizmus lényegi jellemzője.

bioszisztematika (biosystematics)

Lásd rendszertan (szisztematika).

biosztratigráfia (biostratigraphy)

A kőzetrétegek jellemzése az általuk tartalmazott megkövesedett maradványok (fosszíliák) alapján. Ennek során azonosítják és megállapítják a különféle fosszilis csoportok eloszlását és egymásra következését abból a célból, hogy biozónákat határozzanak meg; ezek különleges fosszíliákat vagy fosszília-együtteseket tartalmaznak, amelyek általában összefüggésbe hozhatók egy bizonyos típusú, de különböző helyeken levő kőzetréteggel. Az az ideális, ha a biosztratigráfiai zónák kijelölésére használt fosszíliák a földtörténeti időben korlátozottak, és így az előfordulásuk a rétegek sorrendjében egy meglehetősen szűk függőleges tartományra korlátozódik. Így például számos különböző Ammonites faj egymásra következése lényeges eszköz a földtörténeti középkorból (a mezozoikumból) származó kőzetek zónáinak megállapításánál az egész világon. A biozónák alkotják az alapvető biosztratigráfiai egységeket. Többféle típusuk van: például egy gyűjteményes zónát a fosszilis taxonok egy sajátos csoportjának összeérő vagy átfedő tartománya határoz meg, míg egy akme zónát egy faj vagy egy csoport rendkívüli gyakorisága definiál.

bióta (biota)

Egy adott területen élő összes szervezet, köztük a mikroorganizmusok, növények és állatok. Lásd még életközösség.

biotechnológia (biotechnology)

Biológiai folyamatok alkalmazásának technológiája a társadalom valamilyen szükségletének kielégítésére szolgáló anyagok előállítására. Például a bor, a sör, a sajt, az antibiotikumok termelése különféle baktériumok és gombák tevékenységén alapszik. A génmérnökség (génmanipuláció) úgy módosíthatja a baktériumsejteket, hogy azok teljességgel új anyagokat szintetizáljanak, például hormonoat, oltóanyagokat, monoklonális ellenanyagokat, stb., vagy új tulajdonságok génjét építheti be a növényekbe vagy az állatokba.

biotikus faktor (biotic factor)

Egy szervezet környezetében a tényezők bármelyike, amely más élő szervezetektől ered; a biotikus faktorok összessége alkotja a biotikus környezetet. Ezek a tényezők egy szervezetet sokféleképpen befolyásolhatnak: például versenytársként, ragadozóként, élősködőként, zsákmányként vagy szimbiontaként. A szervezetek gyakoriságát és eloszlását a térben és az időben alapvetően befolyásolja a biotikus környezete. Vö. abiotikus faktor.

biotikus potenciál (populációnövekedés intrinsic sebessége) (biotic potential (intrinsic rate of increase))

Egy adott populációban ideális körülmények között a reproduktív életkorig túlélő egyedi szervezet utódainak száma. Az egyedek reproduktív potenciáljának mértéke, bár természetes körülmények között ritkán valósul meg teljesen. A magas biotikus potenciálú élőlények vannak kitéve r-szelekciónak.

biotin (biotin)

A B-vitamin komplexum egyik vitaminja (régebben H-vitaminnak is nevezték). Különféle olyan enzimeknek koenzimje, amelyek szén-dioxidnak különböző vegyületekbe beépülését katalizálják. Az állatokban normálisan megfelelő mennyiségben termelik a bélbaktériumok, de elégtelensége (hiánya) hozható létre nagy mennyiségű nyers tojásfehérje fogyasztásával. Ez ugyanis tartalmaz egy avidin nevű fehérjét, amely fajlagosan megköti a biotint, meggátolva a felszívódását a bélből. A biotin egyéb forrásai között vannak a következők: gabonafélék, zöldségfélék, tej és a máj.

biotípus (biotype)

1. Egy fajon belül olyan egyedek csoportja, amelyek genetikailag nagyon hasonlítanak egymásra vagy azonosak egymással.

2. A fiziológiai rassz

biozóna (biozone)

Lásd biosztratigráfia.

bipoláris neuron (bipolar neuron)

Olyan kétnyúlványú idegsejt (neuron), amelynek mindkét, egymással ellentétesen eredő és irányuló nyúlványa axon. Számos érzőneuron bipoláris.

bipoláris sejt (bipolar cell)

Lásd retina.

birodalom (domain 1.)

Egyes osztályozásokban vagy rendszerezésekben (lásd taxonómia) a legmagasabb rendszertani kategória (taxon), amely egy vagy több országból áll. Egyes szerzők az élő szervezeteket három birodalomba sorolják: ősbaktériumok (archebaktériumok, Archaea), valódi baktériumok (baktériumok; Bacteria) és eukarióták (Eukarya).

biszexuális (bisexual)

1. (biológiai értelemben) lásd hermafrodita.

2. (viselkedésileg, pszichológiailag) Mindkét nem tagjaihoz vonzódó, mindkét nem tagjaival szexuális viszonyt létesítő egyén.

biuret próba (biuret test)

Egy biokémiai kimutatási eljárás oldatban levő fehérjék jelenlétének megállapítására; az elnevezést a biuret (H2NCONHCONH2) alapján kapta, amely a karbamid melegítésekor képződik. Nátrium-hidroxidot kevernek a vizsgálandó oldathoz és 1 %-os réz(II)-szulfát oldat cseppjeit adják hozzá lassan. A pozitív eredményt egy ibolyaszínű gyűrű jelzi, amit a peptidekben vagy a fehérjékben található peptidkötések reakciója okoz. Ezt az eredményt nem láthatjuk szabad aminosavak jelenlétében.

bivalens (a genetikában) (bivalent (in genetics))

Lásd párosodás.

blasztoderma (blastoderm)

A hólyagcsíra üregét (blastocoel) körülvevő sejtréteg, a hólyagcsíra fala. Olyan sokszikű petékben, amelyekben a szikanyag centrális helyzetű (rovarok) a blastoderma a sziket borító sejtréteg.

B-limfocita (B lymphocyte)

Lásd B-sejt.

bóbita (pappus) (pappus)

Módosult csészelevelekből áll, a repítőszőrök gyakran ezüstös gyűrűt alkotnak. Amikor például a gyermekláncfű termése megérik, a keskeny nyél tetején a szőrökből álló bóbita egy ejtőernyőszerű képződményt alkot, mely a termés terjedését segíti elő.

Bogarak (Coleoptera) (Coleoptera)

A rovaroknak egy rendje. Ide tartoznak pl. a zsizsik, a szarvasbogár stb., kb. 330,000 ismert faj. Ez az egész állatvilágban a legnépesebb rend. Az első pár szárny kemény szrányfedővé (elythrum) alakult. Ezek a középsíkban pontosan érintkezve védik az alattuk lévő hártyás második pár szárnyat és a potrohot. Általában rágó szájszerveik vannak. Bizonyos fajaik igen nagyméretűek lehetnek. A bogarak igen széles körben elterjedtek szárazföldi és vízi környezetben egyaránt élnek. Bizonyos bogarak bomló szerves anyagokkal táplálkoznak, mások az élő növényzetet fogyasztják vagy más rovarokat zsákmányolnak. Számos fajuk gazdaságilag jelentős károkat okozhat a magtárakban, a termésben, az élelmiszerekben. Egyedfejlődésük általában teljes átalakulással (metamotfózis) történik, azaz először lárvaként élnek, majd bebábozódnak. A kifejlett bogár (imago) a bábból bújik elő és ezután már nem növekszik.

bogas virágzat (bogernyő) (cymose inflorescence (cyme; definite inflorescence))

A virágos hajtás (lásd virágzat) azon típusa, melyben az először kialakult virág a virág szárának tetején fejlődik ki a növekedési régióból (lásd ábra). Így új virágrügyek nem keletkezhetnek a csúcson és a többi virág az alatta elhelyezkedő oldalrügyekből alakul ki. Az egyes bogban (vagy monochasium) a virág csúcsi kialakulását az egyetlen oldalrügyből kifejlődő új virágtengely növekedése követi. Az egymás után megjelenő új virágok az oldalhajtással azonos oldalon fejlődhetnek ki, akárcsak a boglárkánál, vagy felváltva, ellentétes oldalon állnak, akárcsak a nefelejcsnél. A kettősbog (vagy dichasium) esetében, a virág csúcstengelyi fejlődését két új virágtengely kialakulása követi, az egymással szemben álló rügyekből, akárcsak a Caryophyllaceae családhoz tartozó növények (mint az olocsány csillaghúr). Vö. fürtös virágzat.

bogernyő (cyma) (cyme)

Lásd bogas virágzat.

bogyó (berry)

Egy vagy több, egymással összeolvadt termőlevélből kialakult húsos termés, általában sok magvat tartalmaz. A termés fala két- vagy háromrétegű lehet, soha nem kemény vagy csonthéjas. Azokat a húsos terméseket, mint pl. az uborka, melyek külső fala megkeményedik kabaktermésnek hívjuk. A citrusfélékre jellemző, bőrszerű héjjal burkolt, szegmensekre osztott gyümölcs a citromtermés. Itt a termésfalban olajtartó sejtek halmozódnak fel és belsejét a fehér mezokarpium osztja fel.

Bohr-effektus (Bohr effect)

A pH megváltozásának hatása az oxigénnek a hemoglobinról történő disszociációjára: a vörösvérsejtek hemoglobinja környezetében a savasodás (a szövetek felé haladva) csökkenti a hemoglobin oxigén iránti affinitását (így az könnyebben leadódik a szövetekbe). A jelenséget a dán fiziológus, Christian Bohr (1855–1911) írta le először (de a tanítványa, August Krogh, fedezte föl). A vér a szövetek felé haladva a sejtek által leadott szén-dioxid hatására savanyodik meg. A hemoglobin oxigéndisszociációs görbéjének jobbra tolódása a hemoglobin oxigénkötését csökkenti (lásd hemoglobinsav). Így az erőteljesen légző szövetekben – ahol a sejtek szén-dioxid-kibocsátása nagyobb fokú – a hemoglobin könnyebben engedi el az oxigént (és így az oxigént jobban fogyasztó szövetek valamivel több oxigénhez is jutnak); a légzőszervben viszont – ahol a szén-dioxid vérbeli koncentrációja alacsony (mivel folyamatosan a léghólyagocskákba diffundál) – a hemoglobin könnyebben köti meg az oxigént. Mivel a légzőszerv és a szövetek közötti pH-eltolódás nem túlságosan nagy (az emlősökben mintegy 0,04 pH-egység), ezért a Bohr-effektus sem túlságosan nagy; emberben emiatt a szövetek csak 2-3%-kal több oxigént kapnak, mint nélküle kapnának.

BOI (BOD)

Lásd biokémiai oxigénigény.

bojtosúszós hal (coelacanth)

A Coelacanthidae ősi, zömmel kihalt csontoshal család tagajai. Ma már csak egyetlen nemük él, a Latimeria, amiről szintén úgy gondolták 1938-ig, hogy kihalt. Ekkor fedezték fel a Latimeria chalumnae első mai élő képviselőjét az Indiai-óceánban a Comoro-szigetek közelében Afrika délkeleti partjainál. A Latimeria menadoensis egy másik példányát 1999-ben találták meg a délkelet-ázsiai Celebesz-tangerben. Ezek a halak a bojtosúszósok (Crossopterygii) rendjébe tartoznak, akárcsak a kétéltűek ősei. A Latimeria megtalált példányai nagy halak, hosszuk 1-2 méter, tömegük 80 kg vagy több, és háromlebenyes farokúszójuk van. A testüket durva nehéz pikkelyek borítják, a mellúszóikat támasztéknak használják, amivel segítik a mozgásukat a tengeraljzaton. A megkövesedett bojtosúszós halak maradványai a mintegy 400 millió évvel ezelőtti lerakódásokban a leggyakoribbak, és 70 millió évesnél fiatalabb ilyen fosszíliákat nem találtak. Emiatt a Latimeria „élő kövület”.

bolhák (Siphonaptera) (Siphonaptera)

Másodlagosan szárnyatlan rovarok rendje. A bolhák teste oldalirányban lapított és hátrafelé irányuló sörték borítják. A bolhák külső paraziták (ektoparazita), amelyek madarak és emlősök vérét szívják. Szúró-szívó szájszervük van, amellyel a véralvadást megakadályozandó nyálat fecskendeznek a gazdába, és úgy szívják fel a vért. Hosszú, erős lábaikkal akár 300 mm távolságra is képesek ugrani. Azon kívül, hogy csípésük kellemetlen, kórokozókat is képesek terjeszteni, köztük a bubópestist okozó baktériumot, melyet a patkány bolha (Xenopsylla cheopsis) visz át patkányról emberre. Fehéres színű, féregszerű lárváik szerves anyaggal táplálkoznak. Két vedlés után a lárva gubót (kokon) sző magának, majd holometamorfózison megy keresztül.

bomba-kaloriméter (kaloriméter-bomba) (bomb calorimeter)

Anyagok égéshőjének megmérésére szolgáló készülék. Egy erős falú tartályból áll, amelyben elzárják a vizsgálandó mintát fölös mennyiségű oxigénnel, majd elektromosan meggyújtják. Az állandó térfogatra vonatkoztatott égéshőt a mért hőmérséklet-emelkedésből számolják ki. A berendezést arra használják, hogy meghatározzák táplálékok és tápanyagok égéshőjét, illetve a biomasszából vett minta energiatartalmát, ami szükséges az ökológiai rendszerenergiapiramisának megkonstruálásához.

bórax-kármin (borax carmine)

Egy vörös színű festék, amit a fénymikroszkópiában arra használnak, hogy rózsaszínűre fesse a sejtmagokat és a citoplazmát. Gyakran használják állati szövetek nagyobb darabjainak festésére.

borda (rib)

Egyike a vékony hajlott alakú csontoknak, amelyek együttesen egy rácsos szerkezetet alakítanak ki körbezárni, védeni és támasztani a szívet és a tüdőt. A bordák párosak, hátul a gerincoszlop hátcsigolyáival, míg elől (hüllőknél, madaraknál és emlősöknél) a mellcsonttal ízesülnek. A bordarács mozgásai, melyet a bordák közötti bordaközti izmok szabályoznak, a légzésben jelentősek.

bordaközti izmok (intercostal muscles)

A bordák között elhelyezkedő, a tüdőt körülvevő izmok. A felül megtalálható külső bordaközti izmokból és a mélyebben fekvő belső bordaközti izmokból állnak. Alapvető szerepet játszanak a lélegzés során.

Bordásmedúzák (Ctenophora) (Ctenophora)

A bordásmedúzák törzse tengeri gerincteleneket foglal magába; ilyen pl. a labdamedúza (Pleurobrachia pileus). A csalánozók közeli rokonai, és azokhoz hasonlóan ugyancsak az ők is űrbelűekhez (Coelenterata) tartoznak. Tapogatóik ún. lasszósejtekkel vannak ellátva segítségükkel szerzik megtáplálékukat. Testükön sokszáz, ill. sokezer csillangóból álló sávok alakulnak ki, amelyek bordák módjára szerveződnek; erre utal nevük. A bennük lévő csillangók alapi részüknél összenőttek. Csillósbordáik segítségével képesek úszni ezek a gyönyörű állatok.

borostyán (amber)

Sárga vagy vörösesbarna fosszilis gyanta, ami bizonyos fák vagy más növények származéka. Gyakran tartalmaz konzerválódott rovarokat, virágokat, leveleket, melyek megtapadtak a ragadós felszínen, mielőtt a gyanta megkeményedett. A borostyánt ékszerként és díszítményként használják. Dörzsölésre elektromosan feltöltődik (az elektromosság elnevezés az elektron szóból származik, ami a borostyán görög neve). A világ minden táján előfordul a kréta időszaktól a pleisztocénig terjedő korú, leggyakrabban mégis a kréta ill. tercier időszaki kőzetekben.

borostyánkősav, szukcinát (butándisav) (succinate)

A butánnak megfelelő (négy szénatomos) szerves kétértékű sav és sója; szerkezete HOOC(CH2)2COOH, illetve a sókban a hidrogéneket fém helyettesítheti. Az élő szervezetekben az anyagcsere, elsősorban a Szent-Györgyi-Krebs-ciklus köztiterméke.

botanika (botany)

A növények tudománya, beleértve azok szervezettanát, alaktanát, élettanát, biokémiáját, rendszertanát, sejttanát, genetikáját, ökológiáját, evolúcióját és biogeográfiáját.

botulinum-toxin (botulinum toxin)

A Clostridium botulinum nevű baktérium által termelt idegméreg, amely végzetes ételmérgezést okozhat. Ez az egyik legmérgezőbbnek ismert anyag. Meggátolja a mozgatóidegvégződésből az izmokat működtető neurotranszmitter (az acetil-kolin) felszabadulását; ha ezt a légzőizmokkal teszi, fulladásos halált okoz. Igen kicsiny adagokban felhasználják az izmok rendellenes működésével járó állapotokban (de még az arc ráncainak csökkentésében is).

Bowman tok (Bowman's capsule (renal capsule))

A nefron (nephron) keheylalakú kezdeti része a vesében. A hajszálér-gomolyagra ráfekvő részét lábasssejtek (podocyták) alkotják, amelyek nélkülözhetetlenek az elsődleges vizeletnek (glomerulus filtrátum) a hajszálerekből a Bowman tok üregébe történő kiszűrésében. A struktúrát Sir William Bowman angol orvos (1816-1892) írta le elsőként.

bőr (skin)

A gerincesek kültakarója (lásd az ábrán). A bőr két rétegre tagolódik: 1. felhám epidermisz, 2. irha. A bőr bonyolult idegi és érhálózattal rendelkezik, és különböző bőrfüggelékek, szőrök, pikkelyek vagy tollak lehetnek rajta. Legfontosabb feladata a mechanikai sérülésektől, kiszáradástól és a kórokozóktól (pl. betegségeket okozó baktériumok) való védelem. A bőr érzékszervként is működik, nyomás fájdalom és hőérzékélő receptorok is találhatók benne. Állandó testhőmérsékletű állatoknál a bőrfüggelékek (szőr, bunda, tollak) és a verejtékmirigyek révén szerepe van a hőszabályozásban.

bp (bp)

A nukleinsavakban a bázispár(ok) szimbolikus jelölése (lásd bázis; bázispárosodás); molekuláris szinten a távolságok mérésének egységeként használják kettős szálú polinukleotidok mentén vagy a DNS (vagy kettős szálú RNS) egy meghatározott szakaszában a párosodott bázisok számát adják meg vele. Lásd még kilobázis.

bradikardia (bradycardia) (bradycardia)

A szívverés gyakoriságának a normálishoz (normokardiához) képesti csökkenése. Lásd még tachikardia.

bradikinin (bradykinin)

Lásd kinin.

bradimetabolizmus (bradymetabolism)

Olyan anyagcsere (metabolizmus), amelynek tartósan alacsonyabb a normálisnál a sebessége. Jellemző a „hidegvérű” állatokra (lásd poikilotermia, ektoterm), amelyekben általában hiányoznak a specifikus extrahőtermelő mechanizmusok. Vö. tachimetabolizmus.

brassin (brassinosteroid) (brassin (brassinosteroid))

A szteroid származékok bármelyik csoportja, amelyik igen alacsony koncentrációban jelenik meg a növényi szövetekben, és hormonszerű hatással bír. A brassinok a különböző fajokból származó virágporban, levelekben, hajtásokban és virágokban találhatók meg. A kivonatok működése bizonyos szempontból hasonlít az auxinokéhez, például fokozzák a hypocotyl és az epicotyl szövetének megnyúlását a csíranövényben, akár már 10-7 mol dm-3 koncentrációban is. A növényekben betöltött pontos szerepüket azonban még nem ismerjük.

Brown, Robert (Brown, Robert)

Skóciában született brit botanikus. A hadsereg orvosi tisztje volt, amikor 1798-ban találkozott Joseph Banks (1743–1820) botanikussal. Három évvel később Banks őt ajánlotta természettudósként az ausztráliai partok felfedezésére küldött expedícióba; ennek során 4000 növényegyedet gyűjtött össze; öt évbe is beletelt, mire rendszerezte azokat. E munkája során elsőnek különböztette meg a nyitvatermőket a zárvatermőktől. 1827-ben fedezte fel a róla elnevezett Brown-mozgást, majd a növényi sejtek sejtmagját.

Brown-mozgás (Brownian movement)

Mikroszkópos nagyságú (körülbelül 1 mikrométer átmérőjű) szilárd részecskék folyamatos véletlenszerű mozgása folyékony közegben. Először Robert Brown észlelte 1827-ben, amikor liliomok virágporát figyelte vízben. Kezdetben úgy gondolták, hogy ez a véletlenszerű ide-oda mozgás valamiféle életerő megnyilvánulása. Csak később ismerték föl, hogy valójában a részecskéknek a folyadék molekulái által történő folyamatos lökdösése idézi elő. Minél kisebbek a szuszpendált részecskék, annál hevesebb (nagyobb ingadozású) a mozgásuk. A Brown-mozgás megfigyelhető a kolloid oldatok részecskéi esetében, az elpusztult sejtek citoplazmájában és nukleoplazmájában is. A pontos leírását és okát Einstein fedte föl.

Bryophyta (Mohák) (Bryophyta)

Egyszerű növények törzse. Nincsenek edényes szöveteik és fejletlen gyökérszerű képlettekkel (rizoidokkal) rögzülnek az aljzathoz. Többféle nedves élőhelyen előfordulnak az édesvizektől kezdve a sziklafelszínekig. Némelyikük más növényekre telepszik rá. A mohák jellegzetes nemzedékváltakozást mutatnak az ivarsejttermelő (gametofiton) és a spóratermelő (sporofiton) formák között. Felemelkedett vagy szétterült leveles hajtásokat hoznak (*haploid gametofiton nemzedék), melyből később levélnélküli szárak emelkednek ki, melyek tokocskákat viselnek (*diploid sporofiton nemzedék). Az utóbbi víz és táplálékszükségletét az előbbi biztosítja. A spórák a tokocskákban termelődnek és miután kiszabadultak, belőlük fejlődik ki az új növényke.

Korábban ebbe a törzsbe foglalták bele a májmohákat és az anthocerosokat - ma ezeket különálló törzsnek veszik-, és a lombosmohákat csupán, mint egy osztályt (Bryopsida, Musci) tartották nyilván a Bryophyta törzsön belül. A bryophyta szót tágabb értelemben ma is mindhárom törzsre vonatkozva használják.

BSE (BSE)

Lásd szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalma.

B-sejt (B-limfocita) (B cell (B lymphocyte))

A limfocitáknak az a típusa, amely a csontvelői őssejtekből származik, de nem a csecsemőmirigyben érik meg (vö. T-sejt); a madarakban a kloáka bursa Fabrici-jában differenciálódik (a bursából ered a B-betű), az emlősökben pedig a csontvelőben. Mindegyik B-sejtnek egyedi receptor molekulakészlet van a felszínén egy specifikus antigén felismerése feladattal. A megfelelő antigénnek a B-sejteken levő II osztályú MHC receptorokhoz kötődését (lásd hisztokompatibilitás) ismerik föl a segítő T-sejtek, amelyek saját maguk kötődnek az antigén-receptor komplexumhoz. Az arra készteti a T-sejteket, hogy limfokinokat szabadítsanak fel, amelyek hatására a B-sejtek ismételten osztódnak egy-egy sejtklónt létrehozva (vagyis előidézve a klonális expanziójukat). Ezek a klónok azután plazmasejtekké érnek, amelyek nagy mennyiségű fajlagos (specifikus) ellenanyagot tudnak termelni (lásd immunglobulin); ezeket a plazmasejtek el is választják és keringenek a vérben és a nyirokban, majd hozzákötődnek a megfelelő antigénjükhöz. Néhány nap elteltével a plazmasejtek antitesttermelése kihúny, mert a klónok zöme apoptózissal elpusztul a szuppresszor T-sejtek hatására; ám a klón némyelik sejtje megmarad memóriasejt formájában, amely ugyanezen antigénnel való újabb találkozáskor sokkal gyorsabb és nagyobb mértékű immunválaszt fog provokálni. Lásd még klónszelekciós elmélet.

bugavirágzat (panicula) (panicle)

A virágos hajtás egyik típusa, mely a fűfélék családjában terjedt el. Az elsődleges tengelyen fürtök csoportja található, és maga is fürtösen összetett, mivel a virágok legfiatalabb tagjai fent helyezkednek el (pl. zab). A kifejezést nagyjából minden elágazó fürtös virágzatra használhatjuk, például a vadgesztenyének is bogas a fürtje. A Polygonaceae családban mindkét elrendezéssel találkozhatunk (lórom és sóska).

Burnet, Sir Frank Macfarlane (Burnet, Sir Frank Macfarlane)

Ausztráliai virológus, aki a munkáinak zömét a melbourne-i Walter and Eliza Hall Institute-ben végezte. Az 1930-as évek elején őf fejlesztette ki az influenzavírusnak csirkeembrióban való tenyésztésének módszerét. Később fölfedezte, hogy az immunológiai tolerancia az antigénnel való ismételt találkozást igényli. Munkásságáért 1960-ban élettani vagy orvosi Nobel-díjat kapott megosztva Sir Peter Medawarral. Ő javasolta az immunválaszklónszelekciós elméletét is.

bután-dikarbonsav (butanedioic acid)

Lásd borostyánkősav (szukcinát).

Butterflies (butterflies)

Lásd lepkék (Lepidoptera).

Bürker-kamra (Bürker’s chamber)

Lásd vérsejtszámláló.

B-vitamin komplexum (vitamin B complex)

Vízben oldható vitaminok egyik csoportja, amelyek jellemzően koenzimek alkotórészei. A növények és sok mikroorganizmus képes B-vitaminokat előállítani, míg az állatok többsége számára esszenciális tápanyagok, amelyeket a táplálékkal kell felvenniük. A B-vitamin a hőre és a fényre hajlamosak lebomlani. A B1-vitamin (tiamin) a tiamin-pirofoszfát elnevezésű koenzim előanyaga; ez a koenzim a szénhidrátok anyagcseréjében játszik szerepet. Az elégtelen mennyisége (hiánya) beri-berit okoz az emberekben, a madarakban pedig ideggyulladást (polineuritiszt). Jó forrásai a sörélesztő, a búzacsíra, a bab, a borsó és a zöldségek. A B2-vitamin (riboflavin) előfordul a zöldségekben, az élesztőben, a májban és a tejben. Ez a FAD és az FMN koenzimek alkotórésze, aminek jelentős szerepe van az összes fő tápanyag anyagforgalmában, valamint az elektrontranszportláncban is. A hatásának gyengesége vagy hiánya a nyelv és az ajkak gyulladását, a száj fájdalmas berepedezését okozza. A B6-vitamin (piridoxin) megtalálható a gabonafélék magvaiban, az élesztőben, a májban, a tejben, stb. A piridoxál-foszfát koenzim alkotórésze, amely az aminosavak anyagcseréjében működik közre. Viszonylagos hiánya növekedéslassulást, bőrgyulladást, görcsös rángásokat és más tüneteket produkál. A B12-vitamint (kobalamin) csak mikroorganizmusok termelik, a természetes forrásai teljes egészében állati eredetűek. A máj különösen gazdag a kobalaminban. Az egyik formája koenzimként működik számos reakcióban, többek között a páratlan szénatomszámú zsírsavak oxidációjában és a dezoxi-ribonukleotidok (ezen keresztül a DNS) szintézisében. Együttműködik a fólsavval (egy másik B-vitaminnal) a metionin nevű aminosav szintézisében és mindkettő szükséges a vörösvérsejtek meg a bélhámsejtek normális termeléséhez is. A B12-vitamin a bélből csak az intrinsic faktornak nevezett glikoprotein jelenlétében tud felszívódni; e faktornak vagy a B12-vitaminnak a viszonylagos hiánya vészes vérszegénységet idéz elő. A B-vitamin komplexum további vitaminjai: a nikotinsav, a pantoténsav, a biotin és a liponsav. Lásd még kolin; inozitol.