Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

A Szepesség és a Magas-Tátra.

A Szepesség és a Magas-Tátra.

Horvay Edétől (Weber Samu és több más szepesi író közreműködésével)

Felső-Magyarországnak egyik legszebb és legérdekesebb része a Szepesség, az a nagyszerű hegyvidék, melyet mint közigazgatási terűletet Szepesmegyének nevezünk. Szepesmegye Magyarország éjszaki részén ott fekszik, a hol az Éjszaknyugati Kárpátok végső és legmagasabb szakasza, a Középponti Kárpátok, az Éjszakkeleti Kárpátok lánczolatával érintkezik. Szepes, 3.665 négyszög kilométernyi kiterjedését tekintve, az ország kisebb megyéi közé tartozik, de tájképi szépségekben egyike a leggazdagabbaknak. Mindenfelé hegyek és völgyek váltakoznak rajta. Legnagyobb völgyei a Poprád, Hernád és Göllnicz folyók völgyei. Legalacsonyabb fekvésű része a Hernád völgyének legkeletibb szakasza (288 méter); legmagasabb emelkedése pedig éjszaknyugaton van a Bialka, Dunajecz és Poprád folyók alkotta nagy háromszögben: a Magas-Tátrából égnek meredő Gerlachfalvi csúcs (2.663 méter), melyet 1896-ban az ezredévi ünneplés emlékére Ferencz József csúcs névre kereszteltek.

A szepesi vár. Spányi Bélától

A Középponti Kárpátok legmagasabb hegytömege, a Magas-Tátra, csaknem egészen a megye terűletébe esik és annak éjszaknyugati részét foglalja el. A megye délnyugati és déli határa az Alacsony-Tátra éjszaki lejtője felé vonúl. Ettől keletre a Szepes-Gömöri Érczhegység és a Kassai Erdőnek éjszaki nyúlványa, a Branyiszkói hegység emelkedik a megye keleti szélén, míg éjszakon a Szepesi Magura a mészkőszirtes Pienineket köti egybe a Bélai mészalpesekkel és a Magas-Tátrával. A Magurától indúlnak ki Sáros felé az Éjszakkeleti vagy Erdős Kárpátok lánczolatai. A fölsorolt hegységektől kerített s a megye keleti oldalán terjedő nagy geologiai medenczének közepét a Lőcse-Lublói hegység foglalja el. Az éjszak felé óriás homorú ívet alkotó Középponti Kárpátokat, mint az Alacsony-Tátrát is, az jellemzi, hogy dél felől hirtelen nagy meredekséggel emelkednek ki az aljukban elterűlő medenczékből.

Uralkodó kőzet és alakúlat tekintetében a Középponti Kárpátokat négy csoportra szokás fölosztani. E csoportok: 1. a mészköves-dolomitos Chocs-lánczolat Liptóban, 2. a gránit- és gnajsz-tömegű liptó-galicziai rész, 3. a legnagyobb részt gránitból álló Magas-Tátra; 4. a homokkőből álló Szepesi Magura, melyet délről a Bélai mészalpesek és éjszakról a Pieninek szirtvonúlata kisérnek.

A Ferencz József csúcs, a Nagyszalóki és a Lomniczi csúcs, Poprád felől. Spányi Bélától

Legjellemzetesebb része a Középponti Kárpátok lánczolatának a Koprova-völgytől keletre a Kriván-csúcscsal kezdődő Magas-Tátra, melynek éjszakkeleti határán a Bélai mészkő-havasoknak 2.062 méter magas Bolond Gerő (Thörichter Gern) nevű csúcsa áll őrt a Poprád völgyéből a Bialka folyóhoz vezető Kotlin-Zsdjári völgy és hágó fölött. Legremekebb látvány a Magas-Tátra délről, példáúl Poprád városa felől. Óriási bástyafalként mered föl előttünk a lassú emelkedésű Poprád menti fönsík éjszaknyugati széléről s hatása annál nagyobbszerű, mivel nincsenek előtte alacsonyabb előhegyek, hanem minden átmenet nélkül egyszerre szökken föl a tövében elterűlő lapályból. A zordon méltóságú hegytömeg alsó lejtőit kékbe játszó sötétzöld fenyvesek borítják, melyek közűl a különböző fürdőtelepek épűleteinek tetői, erkélyes tornyai tekintgetnek le felénk, míg a szirtfalazat felső része egymás mellé sorakozó, égig érő, kopár, néha nyáron is hótakarta ormokban végződik. Az egészet a tompa Szalóki csúcs (2.453 méter) egy keleti és egy nyugati félre osztja. Mind a kettőben csúcs áll szemben csúcscsal és völgy völgygyel, mintha részarányosan akarta volna a teremtő kéz e remek alkotását tagolni. Közelsége miatt a Szalóki csúcs látszik a legmagasabbnak, melyhez jobbról is, balról is alacsonyabb, de merészebb alakú szirtek csatlakoznak. A köztük tátongó keresztvölgyeknek össze-vissza szakgatott oldalain itt-ott fehér vonalként húzódik egy-egy hósáv, a mint jobbról kivált a Lomniczi csúcsnak valóban festői csoportjánál, balról pedig a hegyes végű Ferencz József csúcs lejtőin láthatjuk. A hegyláncz két szárnyán a lejtők hosszan elnyúlnak s töveikkel a Poprád és Vág völgyeibe olvadnak.

A Tátra a csorbai vasúti állomás felől. Spányi Bélától

A Magas-Tátra vidékeit úgy ismerhetjük meg legjobban, ha példáúl Poprád-Felka vasúti állomástól Felka és Nagy-Szalók községeken keresztűl a Szalóki csúcs alatt fekvő Ó-Tátrafüredre s onnan a Tarpatak vadregényes völgye felé haladunk, hol már glecserképződményekre is akadunk. Ó-Tátrafüred ugyanis egy régibb korú morénaterűlet déli szélén fekszik (1.017 méter), a mely onnan éjszakkelet felé (Tátra-Lomniczig) húzódva, körűlbelől 4 1/2 kilométer szélességben 50–100 méter magas dombokat alkot. A mikor Tátrafüredtől éjszak felé az 1.280 méter magas Tarajkára értünk, a hajdani két hatalmas ágból egyesűlt tarpataki glecser déli oldalmorénáján állunk. Ennek a poprádi síkság felé eső lejtőjén látható, lazán egymásra halmozódott gránitsziklákat, az úgy nevezett vándorköveket is a glecser hordta ide. A Tarajka éjszaki lejtőjén van a tarpataki szálló, melyből rendkivűl szép kilátás nyílik a vele átellenben meredő Lomniczi csúcsra és a Közép-oromra. Innen éjszak felé a hómezők szűlte Tarpatak hideg völgyébe érünk, a hol a szilaj hegyipatak medrének számos lépcsőzetén vad zúgással omlik fokról fokra a mélységbe; ezüstcsillogású tajtékja magasra szökken föl, a mint a leomló hullámok a simára csiszolt sziklatömbökre csapódnak. Odább a völgy baloldalán, 1.300 méter magasságban egy hosszan elnyúló kősánczot látunk, majd a legfelső, 40 méter magas Óriás zuhatagnak meredek lépcsőjén jobbra betérünk a Kis-Tarpatak völgyébe. Keresztűl haladunk egy vad csermely öntözte s hajdan tófenékűl szolgált szép havasi réten, s mesterséges kőösvényen a 400 méter magas Tófalon áthatolva, a morgák és az óvatosan legelésző zergék hazájában az Öt-tónak (2.011 méter) egymás mellett és fölött csillogó tükreit látjuk magunk előtt, a melyek mögött a Jégvölgyi csúcs óriási sziklafalai merednek föl. A Magyar Turista-egyesűlet itt építtette 1899 nyarán a Magas-Tátrában eddig legmagasabban fekvő házat, a Téry-menedékházat. Az Öt-tó alatt Tófaltól jobbra térve, a meredek s hol gyepes, hol pedig törmelékes lejtőn a lomniczi gerinczre (2.200 méter) kapaszkodunk föl, azután meredek sziklalejtőkön, majd lánczokba kapaszkodva a kopasz szirtek keskeny párkányain 2 1/2 óra múlva a Lomniczi csúcsra (2.634 méter) érhetünk. A csúcsnak keskeny tarajáról, a melyen alig fér el öt ember, pompás kilátás nyílik dél felé a napfényes Poprád völgyére s annak számos falvaira és városkáira, éjszak felé a hegység belsejébe s azontúl Galicziába, egészen Krakóig. A Poprád és Vág felső völgye felé némileg korlátozza kilátásunkat a nyugaton és délnyugaton emelkedő Jégvölgyi és a Ferencz József csúcs, de bő kárpótlást nyújt alattunk az Öt-tó katlana, a melyben a vizek csak apró tócsáknak látszanak. Az utóbbi csúcstól balra kibontakozik a Közép-orom, a Szalóki csúcs és a Bibircs, míg éjszakon a Vörös- és Fehér-tó katlanain túl a Bélai mészkő-hegyek fehérlő sziklái között világos zöld legelőket és sötétzöld erdőket látunk a messze távolban. Síri csend honol körűlöttünk; életnek nyoma sincs. Ott hagytuk a Tarpatak völgyében 1.303 méter magasságban a Zerge-szállót, annyi természetkedvelő megszálló helyét, ott a fenyű határát (1.550 méter) és az áthatatlan sűrűségű törpefenyűövet (1.900 méter), ott a magasabban fekvő völgyek élénk színű virágait, a gránitfalak oldalán tenyésző csenevész zúzmókat és moszatokat. A szürke sziklatömkeleg mély csöndjét itt legfölebb az éles szirtekbe ütődő hideg szél sivítása zavarja meg, a mely a csúcs éjszaki függőleges oldalán a borzadalmas mélységű Vörös- és Zöld-tó katlanaiból fölgomolygó hideg ködpárákat mind magasabbra sodorja, arra intvén a vakmerő hegymászót, hogy térjen vissza az emberlakta völgybe. A Lomniczi csúcsnál még szebb kilátó pont a Tengerszem-csúcs, melyről majdnem az egész Magas-Tátra belátható.

A hegység fő gerinczén emelkedő kiválóbb csúcsok nyugatról kelet felé: a Menguszfalvi (2.437), a Tengerszem-csúcs (2.503), a Tátra-csúcs (2.565), a Jégvölgyi (2.629), a Zöldtavi csúcs(2.532). A déli mellékágukon vannak a Kriván (2.496), a Szolyiszko (2.414), a Koncsiszta (2.540), a Ferencz József csúcs (2.663), a Bibircs (2.492), a Szalóki csúcs (2.453), a Közép-orom (2.440), a Lomniczi csúcs (2.634). Az éjszaki részen nevezetesebbek: a Svinnicza (2.306), a Kozi vierch (2.295), a Zsabie (2.252), a Granat (2.232), a KrzyŸne (2.151), a Siroka (2.221 méter).

A Tátra nevezetesebb völgyei közűl délre nyílnak: a Koprova, a Furkota és Mlinicza (a Fátyol-vízeséssel), a Menguszfalvi, melyben a Poprád folyó ered, a Batizfalvi, Felkai, Tarpataki, Zöld- és Fehér-tavi völgyek és az Elűlső-Rézaknák völgye. Éjszak felé nyílnak: a Szucha voda, Roztoka, Bialka, Poduplaszki, Javorova és a Hátúlsó-Rézaknák völgye.

A Csorbai tó. Paur Gézától

A tátrai tavak még az alpesiekhez mérve is igen magas (1.350–2.154 méter) fekvésűek. Számuk 119; ebből 80 esik a déli, 39 az éjszaki oldalra. Ez utóbbiak között találjuk a legnagyobbakat: a galicziai Nagy-tavat (34.8 hektár; mélysége 78 méter) és a híres Halas-tavat. A déli oldalon legnagyobb (20.4 hektár) és legmélyebb (21 méter) a gyönyörű Csorbai tó Liptóban, a melyet Csorba vasúti állomásról fogaskerekű vasúton 36 percz, gyalog 1/2 óra alatt érhetünk el. A magasabb fekvésű tavak közűl említendők: a Wahlenbergi, a Poprádi (6.9 hektár), a Batizfalvi, a Hinczói, a Jeges-tó, az Öt-tó, a Felkai és a Zöld-tó (0.5 hektár). Ezeket a beléjök omladozó törmelék egyre kisebbíti, mélységüket csökkenti, a mihez a lefolyás medrének folyton fokozódó kivájódása is hozzájárúl.

A Magas-Tátra déli és délkeleti oldalainak kényelmes körűljárására a Magyarországi Kárpát-egyesűlet fáradozása és a megye áldozókészsége által létre hozott s újabban állami kezelésbe átment azon pompás szekérútat használjuk, a mely 36 kilométernyi hosszúságban köti össze a hegység oldalában épűlt szebbnél-szebb fürdő- és nyaraló-helyeket a Csorbai tótól Barlangligetig. Nyugati részét Tátrafüredig Klotild-útnak, az onnan Barlangligetig menő éjszakkeleti részét Mária Terézia-útnak nevezik. Az útnak 600 méternyi esése van. A hegyóriásoknak a Poprád völgyéből merészen feltörekvő hátai, a zúgó hegyi patakoknak magasan a harántgerinczek közé fölynúló, törmelék födte mély medrei ritka szépségekkel környezik e kígyódzó hegyi útat, mely hol fátlan, de havasi fűvel annál sűrűbben benőtt hegyoldalakon, hol sűrű fenyves völgyzugokon, a Poprád síkja felé rohanó patakok medrei fölött visz Tátrafüred és onnan Barlangliget felé.

Ezen az úton a Csorbai tótól elindúlva, a Menguszfalvi völgy nyugati szélén, a Mlinicza hídjánál átlépünk Liptóból Szepesmegye terűletére s itt a Klotild-út középső szakaszánál szép fenyves közepette egy csinos telepre bukkanunk. Ez Felső-Hági, a hol Máriássy Ferencz nagybirtokos a széltől védett hegyoldalban nagyobb szállóházat épített. Ugyanő állíttatta helyre a pisztrángtermő vadregényes Poprádi tónál (1.513 méter) a Magyar Kárpát-Egyesűlet egykori menedékházát az ott sűrűn megfordúló látogatók kényelmére. Felső-Hági utóbbi időben az erdőterűlettel együtt Hohenlohe herczeg birtokába ment át, ki a telepet egy 24 szobás lakóházzal bővítette. Felső-Hági alatt egy sugárút végső pontjánál, igen kies erdei környezetben emelkedik zuhogó hegyi patak mellett Máriássy Ferencz emeletes nyaralója. Felső-Hágin túl útunk az erdőöv alsó széléhez közeledik, s mikor a Ferencz József csúcs alatt, a Felkai völgy meredek homlokmorénáihoz érkeztünk, ezek lábánál egy újabb nyasralótelepet találunk. Ez a pompás környezetéről találóan elnevezett Széplak (993 méter); tulajdonosa Weszter Pál. A Felkai völgybe, a mely dúsan tenyésző havasi virágairól elnevezett Virágos Kertjéről, Felkai és Hosszú taváról, a Felkai tó mellett álló kényelmes Sziléziai menedékházáról (1.678 méter) s merészen a hegyi ösvény fölé hajló Gránátfaláról méltán híres, valamint a közeli hegyóriásokra (Ferencz József csúcs, Bibircs, Kis-Viszoka, stb.) Széplakról szoktak indúlni a turisták. Innen 3 1/2 kilométernyi távolságra a Szalóki csúcs védett déli alján a Tátra legrégibb és leghíresebb fürdőtelepeit: a három Tátrafüredet érjük.

Legelőször Új-Tátrafüreden haladunk át, e dr. Szontágh Miklós által 1876-ban alapított fürdőn, a hol sűrű fenyvestől szegélyezett és csörgedező patak által öntözött havasi kertben áll egy szanatórium és hidegvíz-gyógyintézet, a melyek köré 38 épűlet sorakozik. Ezek között van 12 magánnyaraló. E 992 méter magas fekvésű kies telep téli tartózkodásra is be van rendezve és 22 év óta gyűjtött megfigyeléseivel nagy szolgálatot tett a Magas-Tátra meteorologiájának.

A Poprádi tó. Háry Gyulától

Új-Tátrafüred tőszomszédságában van 1.017 méter magasságban Ó-Tátrafüred, a tátrai fürdők őse, a hol Mühlenbach község határában üdítő szénsavas források körűl, jelenleg a szepesi hitelbank tulajdonában levő 20 lakó- és szállóház csoportosúl. Az ó-tátrafüredi nyaralótelepet 1797-ben gróf Csáky István alapította, a róla nevezett Csáky-forrás gyönyörű környékén három kis lakóházat és kápolnát építvén. E kicsiny magból nőtte ki magát a mai nagy hírű fürdőhely. A Poprád-Felkáról ide jövő s innen a Tarpatak vadregényes völgyébe, valamint a bélai barlanghoz és a Csorbai tóhoz vezető útak itt találkoznak. A telep éjszaknyugati részén van a Császka György által szepesi püspöksége idejében épített római katholikus templom s ettől kissé följebb Klotild főherczegnőnek szép parkban emelkedő díszes nyaralója, a melynek 1895 július havában boldogúlt Erzsébet királynénk is vendége volt.

Ó-Tátrafüredről jól gondozott erdei úton 15 percz alatt a szépen fekvő Tátra-kilátó nevű vendéglőhöz érünk. Miután itt a Poprád és Hernád völgye által övezett Lőcse-Lublói hegyvidék festői látványában gyönyörködtünk, délkelet felé folytatjuk sétánkat s újabb 15 percz múlva a Darafőző-nek nevezett szénsavas forrásáról és lápfürdőjéről híres Alsó-Tátrafüredre jutunk. Ezt a 888 méter magasságban havasi legelők, fenyvesek s nagy kiterjedésű lápföldek összeszögellésénél levő fürdőtelepet a késmárki bank alapította 1881-ben.

A három Tátrafüred a Nagy-Szalóki csúcsnak napfényes, szél ellen védett, menedékes lejtőjén, szálas fenyves közepette fekszik. Svájczi izlésben épűlt s tornyos erkélyekkel, tágas verandákkal ellátott kényelmes nyaralókban szállhat meg itt a közönség. Új- és Alsó-Tátrafüreden a sűrűbben egymás mellett emelt szállóépűletekhez egymástól nagyobb távolban elhelyezett és erdős parkokból kilátszó barátságos magánnyaralók díszes sora csatlakozik. Mind a három Tátrafüreden a nyár folyama alatt élénk és változatos élet foly. A kitűnően gondozott útakon naphosszat folyvást jő-megy a nagyobb sétákat tevő közönség. Nagyobb kirándúlásokat hátaslovakkal, vagy kocsival járható jó hegyi útak, továbbá a Magyarországi Kárpát-egyesűlet által jó karban tartott s pontos jelzéssel ellátott gyalogösvények és a hegység belsejében épített menedékházak tesznek lehetővé. A fürdőközönségnek nagy részét hazánk, a szenvedélyesebb turisták többségét pedig a külföld, nevezetesen Németország és Galiczia szolgáltatja; de akad itt vendég Európa, sőt a világ minden részéből.

Úgy Ó-, mint Alsó-Tátrafüredről a Mária-Terézia-útra térhetünk, melynek legszebb része a vad folyású Tarpatak áthídalása. Tátrafüred felől húzódik erre s még jóval tovább éjszakkeletre (Tátra-Lomniczig) a fönt már említett hatalmas moréna-szakadék, melynek sziklalábait a Tarpatak mossa. Ez rendszerint elég békésen folydogál kanyargó medrében, de rettenetes, ha havasi záporoktól földuzzadva szálfákat döntöget le és sziklákat ragad magával a Poprád síkja felé. A hídról nagyszerű látvány éjszaknyugaton a magasba meredő hatalmas Lomniczi csúcs és szomszédjai, a Késmárki és Hunfalvi csúcsok. Még szebb a kép Tátra-Lomniczról nézve. Itt ugyanis hirtelen leereszkedik a Lomniczi csúcs fönséges hegyága, mely a Zöldtavi csúcsnál a fő gerincztől elválik s onnan keletre tartva legyezőszerűen kiszélesedik. Tátra-Lomniczon a földmívelési miniszterium kezdeményezésére és segítségével nehány évvel ez előtt egy nyaralótelep keletkezett, a melyhez két nagy szálló, egy vendéglő, egy palotaszerű szanatórium s több magánnyaraló csatlakozik. E kiválóan úri telepnek érdekes tartozéka a lóversenytér, mely innen 7 kilométernyire Nagy-Lomnicz község tágas rétjén fekszik, s mint e nagyszerű környezetben hosszanti futtatásra berendezett versenypálya egész Európában ritkítja párját. Tátra-Lomniczot a poprádvölgyi vasútnak egy szárnyvonala köti össze Nagy-Lomnicz állomásával.

A Fátyol-vízesés. Háry Gyulától

Tátra-Lomnicztól 2 kilométernyire a bő vízű Kőpatak partján, lejtős erdei fensíkon ismét kies nyaralóhelyre, Matlárházára (896 méter) érünk. Innen kellemes kirándúlás tehető egyebek közt a gyönyörű Zöld-tóhoz, mely mellett a Frigyes főherczeg-menedékház (1.551 méter) van. A Tátrának e remek völgyében különösen megragadja figyelmünket a mondákban is megörökített, czukorsüveg alakú Karbunkulus-torony (2.139 méter), egy aránylag nem nagy, de roppant meredek és tetején csaknem ketté szakított, kopár s nehezen járható szirtorom. Matlárházától nem messzire, a Fehérvíz alsó, kiszélesedő völgyszakaszában fenyvestől környezve egy másik szép fürdőhely van, Tátraháza, a melyet a Fehérvíz mellett délkelet felé kanyargó Szikra-úton érünk el.

Matlárházától a Mária Terézia-úton haladva részint virágos rétek, részint sötét erdők között a hegység éjszakkeleti végét alkotó Bélai mészkőhavasok aljára érünk. E hegység sűrű növényzetű, szelídebb lejtőjű kúpjaival majdnem derékszög alatt csatlakozik a Magas-Tátra gránittömegéhez és délkelet-éjszaknyugati irányban vonúlva, triász-, liász-, jura- és krétarétegekből áll. Kúpjai közt a síkság felől első az 1.950 méter magas Homlokos; mögötte a bolyhos havasi-gyopárral s egyéb alpesi virágokkal ékes, kényelmesen járható gerinczből egyenes sorban emelkednek ki a két Mészárszék (2.011 és 2.024 méter), a Bolond-Gerő (2.062 méter), Sirató (2.148 méter), s a lánczolatnak legmagasabb csúcsa, a 2.154 méternyire emelkedő Havrán, továbbá a Novi (2.017 méter) és a Murány (1.880 méter). Útunk most éjszaknak kanyarodik Barlangliget felé, honnan az országút alig észrevehető emelkedéssel halad éjszaknyugati irányban a Zsdjári hágóra (1.081 méter), s e vízválasztóról lefelé lejt a Javorinka, majd a Bialka völgyébe, Magyarország és Galiczia határán. Majdnem a hágóig elkiséri a Béla patak, a melyet éjszakról a Szepesi Magura alacsonyabb, dél felől a Bélai mészkőláncz magasabb hegyhátai szegélyeznek. A hágón innen fekszik Zsdjár falu, nagy terűleten elszórt szegényes házakból álló község. A hágón túl Podspády mellett délnyugatra térvén Javoriánára, Hohenlohe herczeg birtokára érkezünk, hol egykor virágzó vasgyárak voltak, de ma már csak egy hámorban készítenek rúdvasat; a többi újabb keletű gyár fasejt- és papirlemez-gyártással foglalkozik. Az egykor báró Palocsay-féle nagy uradalmat a herczeg főleg a vadászat kedveért vette meg; e czélból a mindinkább ritkúló zergeállományt hathatós védelemben részesíti, nagy vadaskertjében pedig mintegy 500 darab szarvast és egyéb vadat tart.

A Jeges-tó. Paur Gézától

Javorinától nyugatra a Bialka völgyébe jutunk. A Bialka patak a Tengerszemből és Halas-tóból ered, éjszak felé a Dunajecznek tart, s hosszú darabon határvonala a Szepességnek Galiczia felé. Roztoka és Poduplaszky nevű mellékvölgyeivel egyetemben ez a Magas-Tátrának legnagyobb s talán legszebb völgye. Itteni (középső) szakaszában a folyó üledékes kőzetű övet mos, a mely 800–1.000 méter magasan fekvő pásztor-telepekkel népesített völgyteknők által van megszakgatva. Ez övnek, melyet épen a Bialka választ el a nyugaton emelkedő Woloszyn hegyláncztól, déli szakasza a Bialka és Javorinka folyók között emelkedő Siroka-hegycsoport, a melynek gránitmagját dél felé triászi mészkő és permi-kori vörös homok-kő választja el a Magas-Tátra gránitjától. Éjszaki része pedig a már említett Béla-Javorinai mészkőlánczolat a gyönyörű Rézaknák völgye és Zsdjári völgy között. A Siroka-csoport rétegei rendkivűl bonyolúltak, töredezettek, itt magasra torlódtak, amott a mélységbe sülyedtek. Ha hasonló nevű csúcsáról dél felé tekintünk, a Magas-Tátrának egymásra halmozott sziklafalai, szakgatott kúpjai, vaskosabb, vékonyabb kőszálakban végződő csúcsai, merész hajlású tetői tárúlnak szemünk elé, ezek között keleten az óriás Jégvölgyi és délen a Kárpátok fejedelme, a Ferencz József csúcs.

A Bialkának alsó, kies rétekkel pompázó völgye keresztűl szeli a Magas-Tátrának legéjszakibb szegélyvidékét, melynek eoczén-kori dombos lépcsőzete a fő lánczczal párvonalosan halad az árvamegyei Podbjeltől kelet felé a Dunajeczre nyíló Ó-falvi völgyig, a hol a Szepesi Magurával határos, míg éjszakon a Dunajecz és Árva közt terjedő fensíkkal érintkezik. E 10–20 kilométer széles homokkő-párkány, melynek két legmagasabb kúpja keleten a Priszlop (1.261 méter) és nyugaton a Skorusina (1.312 méter), érdekes példáját mutatja annak, hogy a régibb krétamész- és jurarétegek kőszálait miképen vették körűl, mint szigeteket, az eoczén-korbeli tenger homoklerakodásai. E szirtkúpok most a Bialka és Dunajecz harántvölgyei által többszörösen megszakítva, elragadóan szép sziklacsoportokat alkotnak, melyek közűl legfeltűnőbb a hatalmas szürke bástyáival és ormaival messzire ellátszó Korona-hegy a Vörös-klastromnál. Itt és innen nyugatra, a galicziai Czorsztyn és a szepesi oldalon vele átellenes Nedecz vagy Dunajecz vára között nagyszerű áttörési sziklavölgyeket csodálhatunk. Nedecz vár a Dunajecznek egy hirtelen kanyarúlata mellett merészen fölnyúló erdős hegyfokon épűlt. Itt fizette ki a lengyel Ulászló a XIII szepesi városért megállapított zálogösszeget. A vár később nagy szerepet vitt a Zápolya- és Ferdinánd-pártiak viszályai idejében. Utóbb, 1589 óta a Palocsay Horváth család bírta, a melynek egyik ivadéka, Salamon, ma is lakja. Az alatta fekvő Nedecz község tót lakossága jó halina-posztót készít.

A Felkai tó és a Virágos Kert. Paur Gézától

A vörös cserépfedeléről elnevezett Vörös-klastromot 1319-ben alapították a karthauzi szerzetesek a lazaczáról akkor is híres Dunajecz jobb partján, a Koronahegygyel szemben sötétlő fenyvesek között. Ez a kolostor sok viszontagságon ment át; végre 1820-ban a hozzá tartozó birtokkal együtt az eperjesi görög-katholikus püspök és káptalan javadalmává lett. Közelében van a Koronahegyi fürdő, régóta ismert szénsavas és kénhydrogénes forrás mellett épűlt szállóival és az eperjesi püspök szép nyaralójával. Ezen fürdőhely kiindúló pontja a Dunajecz áttörésén a galicziai Szczawnicza fürdőbe vezető regényes útnak. A környék nyári látogatói rendesen tutajon teszik meg innen a páratlanúl élvezetes kirándúlást Galicziába.

A Vörös-klastromtól jó kocsiút visz délkelet felé Gnézdára, a Poprád alsó völgyébe. Ez az út határolja a Középponti Kárpátok legkeletibb szakaszát, a Szepesi Magurát. Mint a Magas-Tátra többi része, déli oldalával ez is egyszerre meredeken emelkedik ki a Béla patak, illetőleg a Poprád folyó völgyéből. Közös kőzetük a mészkő, mely a Paleniczában (1.171 méter), valamint a Ruzsbachtól éjszakra húzódó hegycsoportban valóságos mészkő-szigetűl emelkedik ki az uralkodó felső eoczén-korbeli (magura-) homokkőből.

A Magas-Tátra és a Magura éjszaki határát a Dunajecznek szép, de kavicsos és így kevésbbé termékeny völgye alkotja; a hegytömegek déli vizeit a megye fő folyója, a Poprád veszi magába, melynek Késmárkon alúl mindinkább kiszélesedő szép fensíkján a termékeny televényföld számos helységnek ad kenyeret. Ellenben balpartján a Magura, jobb felől a Lőcse-Lublói hegység magasabb lejtői és szűkebb mellékvölgyei ritkább népességűek, mert szántóföldjük kevés s az is általában sovány.

A tarpataki völgy és a tarpataki zuhatag. – Új- és Alsó-Tátrafüred. Háry Gyulától

A Poprád folyó alsó völgyében fölfelé haladva, mint első nagyobb helységet, Ó-Lubló 2.121 lakosú régi várost találjuk, mely már 1292-ben fönnállott. A várossal szemközt, a folyó balpartján húzódó hosszú hegyhát egyik dombján épűlt Lubló vára. Mikor Lengyelországnak el volt zálogosítva, a kormányzással megbízott starostának, majd a tulajdonosává lett Lubomirski családnak volt a székhelye, s mint ilyen a szepesi városok történetében nevezetes szerepet vitt. 1827-ben mint kamarai birtokot Raisz György szepesi táblabíró vette meg; most a részben még lakható várat, melynek kápolnája búcsújáró hely, gróf Zamojski bírja, a kinek a vár alatt csinos kastélya is van. A várostól délre fekszik az erdőirtó munkásoktól alapított Új-Lubló, míg délkeletre, a Poprádnak egy kies mellékvölgyében, árnyas fenyvesek között a vasas vizű Lubló fürdő van, a lankás hegyoldalakon szétszórtan álló 12 épűlettel.

Ó-Lublótól nyugatra fekszik Gnézda városa, 1.100 lakossal; majd odább Alsó-Ruzsbach község. Az innen éjszakra nyíló mellékvölgyben Felső-Ruzsbach fürdőt találjuk. Egy mésztufa-domb kúpjából bugyog itt ki a 24 fokos szénsavas meleg forrás. Alsó-Ruzsbachon túl nem messze fekszik Podolin, a Poprád-Felkáról kiindúló poprádvölgyi vasút végső állomása. Említést érdemel régi vára és kegyesrendi algymnasiuma. Podolin város és vidéke lakói kitűnő asztalneműeket szőnek, mely iparággal Lublón mintegy 50, Podolinban 70 házi szövőszék foglalkozik. Ezen kivűl van Podolinban egy szövőgyár is 30 szövőszékkel, az innen délnyugatra eső Busóczon pedig egy 10 széken dolgozó vászongyár. Nem messze esik innen Landok, hol, mint Nedeczen is, kitűnő kárpáti sajtot készítenek gyárilag.

Busócztól délre, a javorinai, ó-falvi és poprádvölgyi útak találkozásánál Szepes-Béla városba érünk, melynek 2.230 főnyi lakossága nagy részt szövő- és takács-iparból él; de gyáripara is említést érdemel; van állami dohánygyára, két serfőzőháza, négy borovicska- és egy keményítőgyára. Béla városához tartozik a Barlangliget nevű kies fürdő- és nyaralótelep, mely a Béla patak szűk, de szép völgyében sűrű fenyves erdőség közepette a legutóbbi évtizedek alatt épűlt. 31 csinos nyaraló van itt, melyeket részint Béla város, részint magánbirtokosok építtettek. Híres érdekessége e völgynek a telep közelében levő két barlang: az Alabastrom-barlang, és a sokkal nagyobb Csepegőkő-barlang, mely a teleptől egy kis félórányira van. E rendkivűl szép képződményekben gazdag barlangot 1881-ben fedezték föl. A két óra alatt bejárható barlang változatos és nagy üregekből áll, melyek közt legkiválóbb a Nagy terem. A barlangot villammal világítva mutogatják. Igy kivilágítva tündéri hatású. A képződmények közt legszebb az Árpád sisakja, a Vendőme-oszlop és a megkövűlt vízesés.

Ó-Tátrafüred. báró Mednyánszky Lászlótól

Szepes-Bélától délre egy széles dombhát alján fekszik Nagy-Eőr község, melynek várkastélyát a XVI. század végén építteté gradeczi Stansith-Horváth Gergely, előkelő úr, híres theologiai vitázó, a ki itt gazdagon fölszerelt ágost. evang. főiskolát tartott fönn, a melyben a külföldről behívott híres tanárokon kivűl ő maga is tanított. A kastély ma a báró Mednyánszky család tulajdona. További útunkban balra a Poprád folyóhoz közel egy terjedelmes lenfonó és szövőgyárat találunk, melynek 2.816 orsója főleg a magyar királyi honvédelmi miniszterium számára dolgozza föl a Szepesség kitűnő és jó hírű lentermését. E gyáron túl elénk tűnik a szepesi „Felföld” legélénkebb forgalmú városa: a csinos Késmárk, rendezett tanácsú város, a Fehérvíz, a kelet felől erre futó Leibicz patak és a Poprád folyó egyesűlésénél. Krónikái s máig fönnálló régi építményei változatos és nevezetes múltról beszélnek. Eredetileg három faluból olvadt össze s fallal volt megerősítve. V. István, Mátyás, Zsigmond és II. Ulászló királyoktól nyerte szabadalmait. Mai vára helyén a lőcsei krónika szerint már 1190-ben apáczakolostor állott, melyhez a városi tanács Szent Erzsébet tiszteletére kápolnát építtetett. A mikor századok múltán a Zápolya-párti Késmárk a Ferdinándhoz hű Lőcsével elkeseredett hosszú harczot folytatott, a kolostort a szomszédos házakkal együtt megerősítették s így jött létre az öt tornyú kettős fallal és árokkal bekerített vár. Urai előbb a Zápolyák, majd Laszky és a Thökölyek voltak, mígnem Thököly Imrében a család fiága kihalván, I. Lipót rendeletére Késmárk városa kapta meg, majd II. Rákóczi Ferencz birtokába jutott, kitől csak I. József fővezére, Heister foglalta vissza 1709 végén. A vár ezen ostromkor leégett. A sok háború és több tűzvész után fönmaradt része egy ideig kaszárnyáúl szolgált; ma hímző gyár van benne; barok izlésű kápolnája most is ép. Ebben egy 1544-ből származó imaszék van, melynek két oldalát szép színes intarsia ékíti. Nevezetessége még Késmárknak az 1461-ben épűlt tornyos városháza a fő útcza elágazása előtti téren, továbbá a római katholikusoknak 1486-ban épűlt csúcsíves temploma, melynek keresztelő medenczéje 1472-ből való öntvény. Lövőrésekkel ellátott tornya egykor védelemre szolgált. A templom körűl emelt fal egyik kapuja mellett pompás sgraffittókkal díszített harangtorony van (ú. n. aranytorony, 1586-ból). Érdekes az 1717-ben görög kereszt formára épített terjedelmes ágostai evangelikus fatemplom, melynek dongaboltozatát négy czirbolya oszlop tartja; szintén említendő ugyancsak az evangelikusoknak Hansen Teofil hírneves bécsi műépítész terve szerint épűlt román művészetű s 1894-ben fölavatott új temploma. Az 1533-ban alapított evangelikus lyceum 1893-ban már harmadik tágas épűletét kapta; könyvtára több mint 20.000 kötetből áll. Van itt még állami polgári és felső-kereskedelmi, meg szövő iskola. Gyárai közűl több kisebb vászongyáron, fehérítő-, posztó-, ablakredő-, sörfőző- és keményítőgyáron kivűl főleg a Wein-féle damaszt-vászongyár említendő, mely fióktelepeivel együtt 560 munkást foglalkoztat. Mint a Szepesség legtöbb községe, egykori élénkségéből és jóllétéből Késmárk is sokat veszített. Újabban a poprádvölgyi vasútnak és számos ipartelepének köszönheti föllendűlését. Lakosainak száma 5.000.

Tátra-Lomnicz. báró Mednyánszky Lászlótól

Késmárktól délkeletre fekszik Leibicz, a hasonló nevű patak partján. A régi XVI szepesi város egyike, melynek lakosai durva posztó, vászon és jóféle juhsajt készítésével foglalkoznak. 7 kilométernyire a várostól van egy szűk völgyben a kénes-égvényes vizű Leibicz fürdő. Késmárktól délnyugat felé említésre méltók: Hunfalu kisközség, aztán Nagy- vagy Kakas-Lomnicz, hol árnyas park közepén a Berzeviczyek XVIII. századbeli kastélya tűnik szemünkbe. Odább Matheócz nagyközség következik, melynek lakosai földmívelésen kivűl az országos hírű Scholtz-féle bádogárúgyárban és egy gőzerőre berendezett bőrgyárban foglalkoznak. Ezen túl a dombon fekvő Szepes-Szombatot érjük, régi róm. kath. templomával s külön álló harangtornyával. Innen tovább haladva Poprád rendezett tanácsú városba jutunk. A város a Poprád folyó jobb partján s a liptó-lublói (poprádvölgyi), a kassai (hernádvölgyi) és a dobsinai (garam- és sajóvölgyi) élénk forgalmú országútak találkozó pontjánál fekszik. Ezekhez járúl a nyári időben nagyon járt poprád-tátrafüredi út, valamint az itt elágazó poprád- és hernád-völgyi vasút. E helyzetnek köszönheti aránylag nagy fejlődését, a miben különben jó hírű sörgyárának, keményítő- és papirgyárának, nagy gőzfűrészének, valamint a mellette 11 hold terűletet elfoglaló s vendéglővel, fürdőépűlettel és nyaralókkal is ellátott úgy nevezett Husz-park vonzóerejének is része van. Ezt a parkot a város egyik derék polgára és bőkezű maecenása, a nem régiben elhúnyt Husz Dávid alapította (1867) és virágoztatta föl. A csinos városka egyik érdekessége az 1245-ben épűlt római katholikus templom külön álló harangtoronynyal. Régi falfestményeken kivűl van benne egy 1484-ből való szárnyas oltár s egy XIV. századbeli szép, csúcsíves művészetű kehely. A város felső végén emelkedő dombon épűlt 1885-ben a Magyarországi Kárpát-egyesűlet múzeuma, a hol mintegy 16.000 (állat-, növény-, ásvány-, földtani és ethnographiai) tárgy és szép könyvtár van elhelyezve. Innen pompásan s egész nagyságában látható a közeli Magas-Tátrának hirtelen föltornyosúló hatalmas hegytömege. A Husz-park nyaralói mellett ágazik ki az országútból a Tátra-fürdőkbe vivő jó út, melyen innen 15 percz alatt Felkára érünk. E kedves kis város az öt felső-szepességi város fölött uralkodó széles dombhát déli lábánál épűlt, a kristálytiszta és pisztrángban bővelkedő Felka vize mellett. Rendkivűl tiszta, csinos ház-sorai közt a patak két partján szép magán- és közkerteknek egész sorozata díszlik. Ezek közűl kiválik a város kellő közepén 1882-ben létesített Krompecher-féle nyaralótelep. Kiváló nevezetesség itt még a város polgáraitól ugyanakkor alapított Tátra-Múzeum, a különféle természeti tárgyak, régi kézművek, őskori leletek, a régi szász életre vonatkozó emlékek e tudományosan rendezett gazdag gyűjteménye, és a fallal övezett róm. kath. templom, mely régi csúcsíves építmény. A „Háziipar-egyesűlet” műhelyében igen szép emléktárgyak s pompás bútorok készűlnek a legkülönfélébb fanemekből. A Tátrafüred felé vezető úton odább van Nagy-Szalók község. Ez régi, 1317-ben épűlt róm. kath. templomán és a Weszter-féle nyaraló-telepen kivűl arról nevezetes, hogy itt született két hírneves tudósunk: Hunfalvy Pál és János.

A poprád-felkai állomásról a vasút nyugatra halad egy felől a Magas-Tátra, más felől az Alacsony-Tátrához tartozó erdős előhegység között, s a Máriássyak őse, Botiz comes által alapított Batizfalu községet, majd a liptói határhoz közel eső, gyönyörű fenyvesekkel környezett Lucsivna fürdőt érintve, átkapaszkodik a Magas-Tátra felől délnek húzódó Magas-Erdő (898 méter) nevű vízválasztón és azon túl a Vág völgyébe robog le.

A Magas-Erdőhöz délről az Alacsony-Tátrának már említett előhegysége csatlakozik. Ennek meredek csúcsokkal élénkített sziklás gerincze a Fekete-Vágtól kezdve kelet felé húzódik, a Poprád és Hernád folyók közt vízválasztót alkotva egészen Csütörtökhely tájáig, a hol a terjedelmesebb Lőcse-Lublói hegységgel érintkezik. A Hernád jobb partján a Göllnicz folyó felé vízválasztót alkotva, a Királyhegyből mészkő-ágak indúlnak kelet felé, melyeknek végső csoportja a Káposztafalvi hegység. Ezeken túl a Hernád és a megye délkeleti határa közötti terűletet a Szepes-Gömöri Érczhegység különböző csoportjai töltik be. Az előbb említett mészkő-csoportok vidéke terméketlen és szegény; a szűk, folyosó alakú völgyekben helységek csak ott keletkeztek, a hol a mészkövet pala váltja föl. De annál gazdagabb e vidék tájképi szépségekben, melyeket ezen hol fensík-alakú, hol szakadozott s meredek oldalú hegycsoportoknak hirtelen emelkedő kúpjai és kiálló sziklái az alattuk sötétlő sűrű fenyvesekkel s a köztük csörgedező patakokkal egyetemben alkotnak. E völgyek közűl legszebb délen a Göllnicz vájta Sztraczenai völgy, éjszakon pedig a Hernádnak Káposztafalva melletti mély áttörése és a meredek oldalfalú Béla- és Szokol-völgyek. Legmagasabb csúcs e hegycsoportban a megye délnyugati határán emelkedő Uplaz (1.557 méter).

A szepesbélai Csepegő-kőbarlang. – Tündérkert. – Árpád sisakja. Paur Gézától

A Szepes-Gömöri Érczhegység gömöri fő vonala, mint a Garam, Hernád, Göllnicz és Sajó vízválasztója, a Szepességnek csak déli határát érinti. Szepesi mellékágai a Haniszkova (1.164 méter) és a Knolla (1.268 méter) által kapcsolódnak a Királyhegy mészkő-ágaihoz. A Knollán túl egy rövidebb délkeleti gerincz válik ki az 1.074 méter magas Greiner hegyháttal, s a Fekete-hegyi fürdő fölött kimagasló Bükkössel (1.116 méter) ér véget. A Knollától éjszakkelet felé egy hosszabb gerincz fut, melyből mészkőnyúlványok ágaznak ki. Ezek közűl az éjszaki a Hernád folyó és Porács patak között húzódik keletre. A második pedig ettől délre a fensík-alakú Szkala-csoportot alkotja (1.014 méter). De vadregényesség tekintetében egyikük sem közelíti meg a Királyhegy nagyszerű mészkő-csoportját. Végre egy harmadik ág a Göllnicz folyó torkolatáig húzódik. Az Érczhegység fő vonala a megye déli határára több ágat bocsát; ezek egyikén van a Szepesi Érczhegység legmagasabb emelkedése, az 1.318 méter magas Arany-Asztal.

Most tekintsünk be a Göllnicz szép völgyébe.

Poprádról a Dobsina felé vezető úton délre haladva, a Fekete-Vág és Csütörtökhely közti lánczolatnak a Tátra felé néző egyik szép tisztásán a kedves Virág-völgyet érintjük, Poprád városának nyaralótelepét. További útunkban a Hernádhoz közel levő Szepes-Véghely, ez utolsó szepesi község elhagyása után erdővel borított hegyoldalakon kapaszkodunk föl az 1.056 méter magas Popovára, onnan pedig a Királyhegy aljában kezdődő Göllniczvölgybe ereszkedünk le. Itt kelet felé haladunk a folyó mentén, melynek 90 kilométernyi útjában forrásától torkolatáig közel 1.420 méter esése van. Felső folyásának legszebb része a Szepesség és Gömör határán húzódó híres Sztraczenai völgy a dobsinai jégbarlanggal. A Göllnicz völgye, mely felső szakaszában rendkivűl szűk, a szepesi terűleten a Vaspatak torkolatánál egy kissé kiszélesedik; itt van az első népesebb helység, Merény, az egykor oly gazdag hét bányaváros nyugati előörse. Innen balra tér el az iglói út, a melynek egyik ága Merénytől 3 kilométernyire a Vaspatak felé nyíló, egyébként zárt mellékvölgy lejtőjén fölvisz Feketehegy fürdőbe, a hol pompás fenyvesek közepette igen látogatott hidegvízgyógyintézet van. Odább nyugatra az iglói út Roztoka vasbányatelepet érinti. Ezt is, mint a Hégény hegy gerinczének túlsó oldalán levő Bindt bányát, nagy kanyarúlatokban futó keskeny vágányú bányavasút kapcsolja össze a Hernád-völgy Márkusfalva állomásával.

Merényen alúl a Göllnicz-völgynek egy újabb kiszélesedésében az 1.586 német bányász lakta Svedlér bányavárost, majd a délről alásiető Szomolnok patak torkolatánál Szepes-Remete községet találjuk. Itt az említett patak és a mellette haladó margitfalu-szomolnoki szárnyvasút mentén délre fordúlva, Szomolnokhutára érünk, hol egy bányarészvénytársaság egyéb bányatermékek mellett főleg vaskovandot aknáz s ezzel a becses anyaggal számos bel- és külföldi gyárat lát el; évi termelése mintegy 600.000 mázsa 350.000 forint értékben. A hutától délnyugatra egy magas hegy zeg-zugos oldalában épűlt Szomolnok város, a legdélibb helysége és egykor híres bányavárosa a Szepességnek. Alapítója Róbert Károly volt (1332). Egykori gazdagságáról tanúskodik, hogy arany-ezüstbányáit Zsigmond 2.600 frtért zálogosította el, Ulászló pedig 1440-ben 400 darab tiszta aranyat kért tőle a haza védelmére. 2.200 lakosának nagyon megcsappant keresetét újabban a 900 munkást foglalkoztató dohánygyár iparkodik emelni.

A Vörös-klastrom. báró Mednyánszky Lászlótól

Szepes-Remetén túl a Göllnicz és mellékvizei áradásaitól gyakran elöntött völgyben fekvő Prakfalván egy kohó, négy fínomító hámor, egy rúdvas- és bádoghengermű, egy öntő- és egy géplakatos műhely évenként mintegy 1 millió kilogramm nyers vasat, 650.000 kilogramm öntvényt és 1 millió kilogramm higgasztott vasat termelnek. Alább szelidebb lejtésű, erdővel borított kerekded hegykúpoktól környezve, a Thurzó-vár romjaival koronázott Várhegy aljában fekszik a 3.920 német (Gründler) és tót lakta Göllniczbánya, a hét bányaváros (Merény, Svedlér, Remete, Stósz, Szomolnok, Krompach) őse, sokáig zászlóvivője s a közös bányajogi főhatóság székhelye. E városok alkották a közigazgatásilag és törvénykezési tekintetben is önálló szepesi Bányavidék magvát; később még több kisebb bányatelep is csatlakozott hozzájuk. Göllnicz városának 50 bányája közűl ma már csak a Frigyes főherczeg uradalmához tartozó 14 vas-, réz- és fakóérczbánya van mívelés alatt. Nagyobb lendűletet vett vasipara, mely öt láncz-, vas- és szerkovács-árú-gyárban 442 munkást foglalkoztat. A város 1894-ben villamos erőátvitelt rendezett be kisipari czélokra, s e téren első telepe Magyarországnak. Innen félórányira egy erdős katlanban fekszik a kies Thurzó-füred, másfél holdnyi mesterséges tó partján. E fürdőtelep részvénytársaság tulajdona. Göllniczbányáról Mária-huta bányatelepre jutunk, a honnan a Frigyes főherczeg-féle bányákból nyert évi 6–7 millió kilogramm vaskövet megpörkölése után a főherczegi uradalom sziléziai vasgyáraiba szállítják további földolgozás végett. Odább egy balról nyíló mellékvölgyben van Zakárfalva. Frigyes főherczeg itt fogaskerekű bányavasútat és sodronypályát épített a bányatermékek szállítására. Margitfalvánál kiszélesedik a Göllnicz völgye s beletorkollik a Hernád völgyébe.

A Dunajecz folyó völgye és Nedecz vár. báró Mednyánszky Lászlótól

A Hernád, Poprád és Tárcza közét a Lőcse-Lublói hegység tölti be, melynek csaknem egész tömege szepesi terűletre esik. Vízválasztó fő szakasza a Dvorecz falu fölött emelkedő Kereszt-hegygyel (Gehol, 1.060 méter) kezdődik s éjszakkeleti irányban halad a Magas-Tátrával egyközűleg Feketekútig. A közepe táján emelkedő 1.204 méter magas Jávor-hegyen túl a fő szakaszból egy mellék ág indúl ki éjszak felé, a mely ahhoz hasonlóan legyező módjára szakadozik többfelé s hirtelen hanyatlik le a Poprád völgyébe. Ezen a két vonalon a legmagasabb kúpok: a Repiszko 1.250, a jakubjáni Simény 1.291, a Tűhegy (Ihla) 1.284, a Feketehegy 1.291 méter. Mindenik kúphoz, mint góczhoz, fésűfogak módjára csatlakoznak éjszaknyugat és délkelet felé húzódó, sűrűá fenyvesekkel borított mellékágak, s ezek végeihez ismét a fő gerinczczel egyközű melléklánczok kapcsolódnak. Így a Jávor kúp táján, mint középpontban eredő s szerte-szét iramodó vízek a rövid keresztvölgyeket elhagyván, hirtelen kanyarúlattal hosszanti völgyben folytatják útjukat. A keresztvölgyek általában szűkek, zordak s majdnem néptelenek. A hirtelen kiszélesedő hosszanti völgyekben a hegység középpontjától csak mintegy 10 kilométernyire vannak helységek, ezek: Toriszka, Felső- és Alsó-Répás, Jakubján, Hodermark, Leibicz kénesfürdő, Ruszkin, stb. Többnyire szegény kis községek, melyek lakói jobbára állattenyésztésből és sovány földjük szűk terméséből élnek.

A Szepesség hegyei közűl földtanilag legidősebb a Korotnoktól keletre Szepes- és Sárosmegyék határán emelkedő Branyiszkó hegyláncz, melynek magva gránit és gnajsz, oldalait különféle mészkő és homokkő alkotja. Az országút a 766 méter magas hágóra kígyódzva kapaszkodik föl, s aztán menedékesen ereszkedik le kelet felé a Szinye patak völgyébe. A hágóról pompás kilátás nyílik Szepesvár környékére és a Magas-Tátrára. 1849 február 5-én győzelmes csatát vivtak itt a honvédek.

A Hernád nyugat-keleti irányban 75 kilométer hosszaságban szeli át Szepesmegye déli felét. Erdős hegylánczok közé zárt felső völgye nagyon szegényes vidék; Káposztafalu és Szepes-Sümeg közt rendkivűl szűk és vadregényes szakadékkal töri át a Létán nevű mészkő-hegy tömegét. Igló tájától Szepes-Olasziig többnyire tágas és termékeny völgyben fut, míg Olaszitól a keleti határszélhez közel fekvő Margitfaluig ismét általában szűk a völgye, melynek csak helyenként vannak itt-ott kiszélesedő s apró helységekkel beépűlt medenczéi. Margitfalun túl még mintegy 11 kilométernyi vadregényes hegyszorúlatban mossa a megye szélét, mint Szepes- és Sárosmegye határfolyója.

Lubló vár. báró Mednyánszky Lászlótól

Innen visszafordúlva s a Göllnicz torkolatát balra hagyva, a Hernád szűk és kanyargós völgyében folytatjuk útunkat Krompach felé. Közbe esik Kluknó község egy kis völgyöbölben, a hol a régente virágzó Istvánhutai gyártelepen elektrolytikai módszer szerint űzték az ezüst- és a rézkiválasztást. A telepet ma Frigyes főherczeg bírja. Kluknó falu szélén a Hernádra kinyúló dombon emelkedik a Csáky grófoknak egy régi kastélya. Egy negyed órányira innen van a magaslaton épűlt Richnó, szegény tót község. Itt láthatók a sánczmaradványai egy hajdan erős várnak, a mely a Hernád-völgy ezen szakaszának védelmére épűlt. Tovább nyugatra Krompach régi bányavárost érjük, a hol a nem rég megszűnt Krompach-Hernádi Vasműbányatársulatnak hét pörkölő kemenczéje, két nagy olvasztója s öntő műhelye működött, s évi termése 60.000 mázsa nyers vas és vasöntvény volt. Az újabban alakúlt Hernád-völgyi Magyar Vasipar Részvénytársaság megvásárolván a régi krompachi telepet és bányáit közel 10 milliónyi tőkebefektetéssel kitűnően fölszerelt óriási vasgyártelepet létesített, a mely az egész völgymedenczét betöltő valóságos bánya- és gyárvárost varázsolt a régi, egyszerű telep helyére. A gyár évente 500.000 mázsa nyers vasat és ugyanannyi hengerárút termel; a hozzá szükséges erőt több, összesen 12.000 lóerejű gőzgép szolgáltatja. A gyárban és hozzá tartozó bányákban 3.000 munkás dolgozik.

Krompachtól éjszaknyugatra, a Ribnicsek patak torkolatánál nyíló kies völgy kezdetén a csínosan épűlt Szepes-Olaszi városkát találjuk. Ezt a Kassa–Oderbergi vaspályából kiágazó 9.4 kilométer hosszú szárnyvasút köti össze Szepes-Váraljával. Az Olaszitól éjszakkeletre emelkedő Szlubicza nevű hegycsúcs aljában fakad a seltersi ásványvízzel rokon szlatvini savanyúvíz forrása; a várostól nyugatra eső kis mellékvölgyben fekszik Welbach község gróf Csáky Zénónak, Szepesmegye jelenlegi főispánjának szép kastélyával és parkjával. A Szepes-Olaszitól Szepes-Váralja felé vezető úttól jobbra marad Zsegra falu, melynek középkori temploma régi falfestményeiről nevezetes; ezek egyike a cserhalmi ütközetet ábrázolja. (Lásd Magyarország I. kötete 115. lap.) Zsegrától éjszakra fekszik Szepes-Újvár (Hotkócz) a Csáky grófok ősi, földszintes kastélyával, a hol a család ritka és nagyértékű régiségeit őrzik. Szomszédos vele a Szepesi vár-hegy nyugati alján fekvő Szepes-Váralja, a volt XVI szepesi városok egyike. Eredetileg a vár tisztviselői és zsellérei lakták, majd németek telepedtek közéjök; mai 3.129 lakója német és tót. Szepes-Váraljával kapcsolatban, egy emelkedésen fekszik a kőfallal körűlkerített Szepeshely, a melynek 14 épűletből álló egyetlen útczája kizárólag a szepesi róm. kath. püspök és káptalan székhelyéűl szolgál. Az útcza két oldalán tíz kanonoki lakás, legemelkedettebb részén pedig a püspöki egyemeletes palota, a székesegyház és a papnevelő-intézet épűlete áll. A XV. századig többször átalakitott székesegyház a XII. század végéről való, s egyik nevezetessége a Zápolya Istvántól 1493-ban alapított, nem régiben megújított csúcsíves Zápolya-kápolna. (A szepeshelyi székesegyházat e mű V. kötetében az „Építészeti emlékek Felső-Magyarországon” czímű közlemény az 56. s következő lapokon részletesen ismertette.) A szepeshelyi káptalan hajdan hiteles hely volt, s ma is gazdag levéltára van. Szepes-Váralja keleti oldalán egy meredek sziklahegyen állnak a régi Szepesi vár nagyszabású romjai. E vártól vette nevét Szepesmegye. A nagy terjedelmű vár öt részből állott, mindegyiket erős falak és védőtornyok vették körűl. A fellegvárban, honnan pompás kilátás nyílik a környékre, volt a nagy lovagterem, egy csúcsíves kápolna és az őrtorony. A XI. század végén, vagy a XII. elején épűlt vár egy ideig Giskra és Axamith husziták birtokában volt. 1465-ben Mátyás király Zápolya Imrének adományozta, kit egyszersmind szepesi gróffá nevezett ki. Itt született I. Zápolya János király 1487-ben. Utóbb egy időre Katziáneré lett a vár; később a Thurzók birták, majd ezek kihalása után Csáky István gróf kapta Szepesmegye örökös főispánságával együtt. 1703–1710-ben II. Rákóczi Ferencz őrsége tartotta megszállva. Ekkor állott ostrom alatt utólszor; 1780-ban egy tűzvész lakhatatlan rommá tette. A Szepes-Váraljáról Sárosba vivő országút egyik ága mellett fekszik Mindszent falu, gróf Csáky Albinnak fínom izléssel rendezett parkban emelkedő s a szepesi vár romjaira festői kilátást nyújtó száz éves kastélyával.

Nagy-Eőr. báró Mednyánszky Lászlótól

A Szepesváraljáról Lőcsére vivő országút mentén találjuk a szepesi káptalan tulajdonában lévő Sibrai fürdőt, kopár mészdomboktól környezve, szénsavas mészben és glaubersóban gazdag forrásával. Tőszomszédja ennek a szénsavas-vasas vizű Baldócz fürdő. Odább az országút Görgő község mellett halad el, a hol Csáky Vidor grófnak van újonnan épített s nagy parkban álló kastélya és mintagazdasága. Ezen túl hat kilométer távolságra Lőcsét érjük, a megye székhelyét, mely a kis Lőcse patak szűk völgye mellett dombon épűlt. A közigazgatási, pénzügyi, építészeti, szolgabirói hivatal, a törvényszék, a kir. főgymnasium, állami főreáliskola, állami felsőbb leányiskola, a Szepesmegyei Történelmi Társulat, a kaszinó és egyéb közművelődési intézményei, számos iparvállalata, s a szárnyvasút élénk forgalmú helylyé teszik e 6.370 lakosságú várost. Ép állapotban fönmaradt régi köz- és magánépűletei s a várost kerítő kőfalak általában a régi „Szepesi Szász Tartomány” hatalmas, gazdag fővárosáról regélnek. A szászok állítólag a XII. században II. Géza idejében alapították mai helyétől délre a régi várost. De ezt a tatárok földúlván, utóbb 1245-ben épűlt a mai Lőcse, a honnan 1312-ben Róbert Károly a szászok élén Csák Máté ellen vonúlt, s mint később hálásan elismerte, főleg nekik köszönhette rozgonyi diadalát. Az Anjouk alatt Lőcse mint árúmegállító-hely nagy iparra és kereskedésre tett szert. Később a husziták pusztították, kik ellen Mátyás király győzelmes hadjáratot folytatott. A XV. században Lőcse lett Felső-Magyarország egyik fő helyévé. A XVII. században, mint majdnem tisztán protestáns város, mindig pártolta a nemzeti fölkeléseket. II. Rákóczi Ferencz idejében állotta ki az utolsó ostromot 1709–1710-ben s ekkor csak árúlás útján jutott kezére Löffelholtz császári vezérnek, kinek három hónapos ostroma alatt az erődítmények nagyon megromlottak. A város régi hármas falának s őrtornyokkal megerősített három kapujának jókora maradványai még ma is megvannak, de a várfalak közötti árkok (Zwinger) helyét gyümölcsös kertek foglalják el. Hosszúkás négyszög alakú fő terét (Ring) sűrűn egymás mellé sorakozó, részben keskeny, hosszú házak veszik körűl; közepén áll a róm. kath. plebánia-templom, mely érdekes csúcsíves építmény, közel hozzá az ágost. evang. templom és a renaissance művészetű híres városháza. A plebániatemplom nevezetes régiségei: a ritka becsű szárnyas oltárok, a melyek szobrászati, festészeti s építészeti tekintetben egyaránt figyelemre méltók, s Lőcsének XV–XVI. századi művészetét dicsérik; továbbá az 1615-ben épűlt hatalmas orgona, a Thurzók márvány síremlékei és a XIV–XV. századból való falfestmények. Középkori eredetű, de 1615-ben két oldalán renaissance művészetű oszlopos arkádokkal ellátott városházának külseje páratlan egész Magyarországon. Érdekes műemlék továbbá a XV. században emelt csúcsíves zárdatemplom és kolostora, stb. A középkori magánházak építkezésének jellemző példái a fő téren máig is fönnálló Thurzó-féle házak. Az egyik részint csúcsíves, részint renaissance építmény, melynek tágas udvarán az első emeletet szép oszlopos tornácz környezi. Mint régi kereskedő ház, úgy volt berendezve, hogy az idegen kereskedő ott szállást, ellátást kaphatott magának és raktárt árúinak. A város végén hatalmas új kaszárnya-épűletek vannak. A határban, a várostól 5 kilométernyire nem régiben Lőcse fürdő épűlt.

Lőcse. Háry Gyulától

Lőcse: A plebánia-templom és a városház. Háry Gyulától

A szepesváralja-lőcsei út Kolcsó falunál dél felé ágazik el, s Márkusfalván keresztűl a Hernád mentén Iglóra visz. Márkusfalván veszi át a vasút a Porácsról szekéren, Kotterbach, Bindt és Roztoka bányáiból pedig szárnyvasúton ide szállított s itt pörkölt vasérczeket, hogy a sziléziai kohókba szállítsa. Porács rutén falu mészkőbarlangjáról nevezetes, melyben diluviumkorbeli állatmaradványokra akadtak. Bindten van a vasércztelepek királya, a „Grober Gang”, melynek vastagsága néhol 24 méter. Évi vastermelése 687.000 mázsa 338.000 forint értékben. Márkusfalván régi urainak, a Máriássyaknak vára nagy részben romokban hever; négy kerek saroktoronynyal ékesített, újabb eredetű várkastélyát azonban a család ma is lakja. Igló már 1312-ben a 24 szepesi város között szerepel. 1328-ban megkapta a selmeczbányai jogot s belépett a hét bányaváros sorába. Majd lengyel uralom alá jutott, melynek megszűntével az 1875-ig fönnállott XVI szepesi város tartományának székhelye volt. A határában fekvő 50 kisebb-nagyobb réz-, ezüst- és vasérczbányából merített gazdagsága már a múltban is nagy szerepet biztosított Iglónak. Mai 5.870 főnyi lakosságával a Szepesség legnépesebb városainak egyike. Két sorban elhelyezkedő házai hosszú fő teret zárnak közre, melynek közepét a díszes városháza, az 1896-ban szépen megújított ágost. evang. egyház, a csúcsíves róm. kath. plebánia-templom és iskola, meg az 1893-ban helyreállított városi torony díszítik, míg alsó részét a városi nagy vendéglő s két kisebb ház-sor foglalja el. Megemlítendő még a régi „provincia” (Szepesi Szász Tartomány) székháza, a legutóbb föloszlott Felső-Magyarországi Bányapolgárság épűlete, az újabban nagyobb és díszesebb épűletet nyert ág. evang. főgymnasium, az állami tanítóképző, a polgári fiú- és leányiskola, az állami faipariskola, a kassa-oderbergi vasút szép internatusa, járásbíróság, szolgabírói hivatal, bányakapitányság, stb. Ipartelepei: pamutszövő-, gipsz-, keményítő-gyára, műmalma, dobozgyára, ipari czélokra s világításra használt villamos telepe, haltenyésztője. Az 1849 február 2-án itt vivott ütközet helyén egy vas emlékoszlop áll. Iglót Lőcsével jó országút és szárnyvasút köti össze. A várostól délnyugatra 5 kilométernyi távolban találjuk a Taubnitz patak által öntözött János-völgyben a régi réz- és ezüstbányák s érczolvasztó előtt emelkedő lépcsőzetes bányahalmokon épűlt Igló-Füredet, Igló városának pompás fenyvesekkel környezett fürdő- és nyaralótelepét.

Iglótól nyugatra van Szepes-Sümeg, a melyen túl az országút és vasút elhagyja a Hernád völgyét. Szepes-Sümegtől éjszaknyugatra nagyobb helység az egész vidék fölött uralkodó dombon fekvő Csütörtökhely. A falu mellett álló kettős (ú. n. Zápolya-) kápolna a magyarországi csúcsíves építészet legremekebb alkotása. (L. Magyarország V. kötet, I. rész, 108. lap). Csütörtökhely község már 1204 táján fönnállott és sokáig volt a Henkel grófi család székhelye; majd 1668-ban ifj. gróf Csáky István kapta, a ki itt ferenczrendi minorita-kolostort alapított. Ez a rend kapta az 1672-ben épűlt plebániatemplomot is. Idővel a protestans és német község az ellenreformatio hatása alatt katholikussá lett s eltótosodott, mint számos társa a 24 szepesi város közűl. Innen nyugatra a savanyúforrásaikról ismert Szent-András, Kissócz, Svábócz falvakat találjuk. Kissócztól délre a Hernád mellett van Savnik faluban a szepesi püspök uradalma és szép parkkal környezett régi várkastélya. A savniki (szepesi) apátságot állítólag II. Endre fia, Kálmán herczeg alapította 1223-ban. Elpusztúlt templomának és monostorának faragott köveit a XVII. században a protestáns gróf Thökölyek, kik ekkor bírták, nagy részben építésre használták föl. Az apátság savniki fekvőségeit a múlt század utolsó negyedében a szepesi püspökség kapta javadalmúl. Ennek és a káptalannak tulajdonában vannak még azon karthauzi zárda jószágai is, a melyet Savniktól délkeletre, Létánfalu határában, a Hernád áttörése fölött álló sziklabérczen (Lapis refugii) a szepesi szászok alapítottak az 1241-iki tatárdúláskor történt szerencsés megmenekűlésük emlékére. A romba dőlt zárda emlékét a „praepositura de lapide refugii” – menedékkövi prépostság – ma is föntartja. Svábóczon túl az országúttól balra, Gánócz falu mellett fürdőtelep van, hol a Zsigmondy által fúrt, 182 méter mély s 23–24 °C. melegségű forrás vize szénsavas meszet s kivált sok szabad szénsavat tartalmaz. A falu alatt lévő réten számos forrásüreg található, a melyeknek kitörő szénsava megöli a hozzájuk közel menő bogarakat s apróbb madárkákat. Több, már messziről fehérlő dombocska tetejéből források bugyognak, melyek vizéből, miután a szénsava elpárolgott, lassan-lassan dombot alkotó mésztartalom rakódik le. Ez a folyamat hozta létre a fürdő fölött azt a Hradek (várhegy) nevű dombot is, mely néhány évvel ez előtt még megvolt, de építésre kiválóan alkalmas kövének nagyban űzött fejtése miatt ma már csaknem egészen eltűnt. E dúsan jövedelmező mészkő-bányában növények és állatok pompás lenyomatait, nemkülönben ősemlősök csontjait találták.

A Szepesség éghajlata nemcsak mivel terűletén emelkedik az ország legmagasabb hegysége, a Magas-Tátra, hanem általában földjének a tenger színe fölötti tetemes magassága miatt is zord; ez az oka, hogy az évi közepes melegség Tátrafüreden 4.4 °C., Késmárkon 6.2 °C., Iglón 7.3 °C. Januárban a közepes hőmérséklet Késmárkon –5, sőt –6 fok, a legmelegebb hónap közepes melege itt 16.8 °C., Iglón 18.3 °C. A csapadékos napok száma a Magas-Tátrában 126.

A Thurzó-ház Lőcsén. Háry Gyulától

A Szepesség földje általában sovány, kevéssé termékeny. Legjobb földűek a Hernád-völgy és annak mellékvölgyei, legkevésbbé termékeny a Magura melléke és a Bányavidék. Terményei közűl legelterjedtebb a zab, árpa, burgonya és rozs; ezeken kivűl még sok lent, hüvelyeseket s kivált kitűnő borsót termesztenek. Az őszi rozsot a Hernád mentén július vége felé, a Poprád völgyében mintegy két héttel később aratják; a Magurában csak júniusban végződik a tavaszi mezei munka s augusztus végével aratják le a sovány termést. Gyümölcsfélék közűl kisebb mennyiségben terem cseresznye, meggy, szilva, egres, ribiszke, körte, alma. A mezőgazdaság emelésén 16 gazdasági kör és egyesűlet fáradozik. Az erdő a megye terűletének körűlbelűl 42%-át foglalja el s átlag 300–1.500 méternyi tengerszín fölötti magasságban fekszik; uralkodó fanemek 500 méternyi magasságtól kezdve a tűlevelűek (86%). Az erdők leginkább lúczfenyűből állanak, a felsőbb részeken vörös-, az alsóbbakon pedig erdei fenyűvel keverve; a jegenyefenyű ritkább; a Tátrán hajdan nagyobb mennyiségben díszlett havasi-fenyű igen megfogyatkozott, s még inkább a tiszafa, melynek egyes példányai már csak a káposztafalvi és a sztraczenai hegyeken találhatók. Az erdő-öv felső szélétől 1.900 méterig terjed a bérczi-fenyű igazi hazája. A bérczi-fenyű védi meg az alsó erdőövet szikla- és tömelékcsuszamlásoktól, valamint a különben ritka lavinaomlásoktól. Lombos erdők (főleg bükkösök) a Szepességnek csak a déli részén vannak. A kassa-oderbergi vasút megnyílta óta (1872) a Szepességen a fakereskedés nagyobb lendűletet vett. Összesen 104 fűrészmű dolgozza föl a fenyűfát s állít elő fűrészárút, épűletfát, zsindelyt, szerszám- és tűzifát a belföldi, s kis részben az olasz-, török- és görögországi szükségletek kielégítésére (évi 350.000 forint értékben). Állami kezelés alatt van 12.048 hektár, törvényhatóság és községek kezén 72.766 hektár. A Magas-Tátra gazdag orvosi füvekben. A mészrétegek növényzete igen dús, de hiányzik belőle az alpesi rózsa; jellemző sajátja a mininkább ritkúló havasi-gyopár.

Az állatországból előfordúlnak a Magas-Tátrán: a zerge és marmota; az edőövben általában a medve, hiúz, vaddisznó, szarvas, őz, róka, borz, nyuszt, nyest, görény; a szárnyasok közűl: a kőszáli sas, a süket- és nyírfajd, császármadár, erdei szalonka, rigó, stb. Az állattenyésztés, kivált a juh- és sertéstenyésztés mostanában erősen csökkent. Nevezetesebb juhászat Káposztafalván, Welbachon, tehenészet Szepes-Váralján van. Juhsajtot leginkább Savnik, Leibicz, Béla, Ábrahámfalu, Darócz és Szepes-Sümeg községekben készítenek; tehénsajtot Jakabfalva, Mindszent, Toporcz, Tótfalu és Landok termel. Vadakban (nyúl, őz, zerge, hiúz, medve, stb.) bővelkedik a megye; a halak közűl a pisztráng a hegyi patakokban, a lazacz a Dunajecz és Poprád folyókban gyakori. A halak szaporításáról több helyen (Bélán, Igló-Hután) mesterséges haltenyésztő telepek és halászegyesűletek gondoskodnak.

A mi az ásványokat illeti: a Magas-Tátrában ércz-féle kevés van; a kinyomozott gyér vasércz-telepeket, ezüst- és arany-ereket már rég nem aknázzák. Ellenben Szepesmegye déli része, az úgy nevezett Bányavidék, igen gazdag ásványokban, réz-, vas- és ezüstbányák (Szlovinka, Porács, Kotterbach, Bindt, Roztoka, Kis-Hnilecz) régebben rendkivűl élénk munkás életnek voltak színhelyei. Utóbbi időben a fémek árának általános csökkenése miatt hanyatlott ugyan a bányászat, de az óriási vastelepek kiaknázása a legközelebbi években újra nagy lendűletnek indúlt.

Az ipar terén Szepesmegyében a vasipar mindig egyike volt a legfontosabbaknak; midőn a bányászat hanyatlott, ez is csökkent, viszont azzal együtt ismét emelkedett. Úgy számra, mint fölszerelésre nézve fontos iparágak még a Szepességen: a gazdasági szeszfőzés 115 helyen, a sörfőzés 11 helyen, továbbá a keményítőgyártás (Késmárk, Béla, Poprád, Igló). E mellett van a megyében két gőzmalom (Igló, Bethlenfalva), 188 vízi malom, egy borsóhámozó- és gyöngykása-gyár (Felkán), egy kukoriczakeményítő-gyár (Márkusfalván), két papirgyár (Poprád, Alsó-Ruzsbach), a Poprád völgyében (Késmárk, Leibicz, Podolin, Busócz, Lubló) vannak lenfonó- és szövő-, valamint (különösen Leibiczon) posztó-gyárak, fűrészmalmok, stb. Mindezen gyárak azonban nem képesek pótolni azt a veszteséget, melyet a kivitelre alapított s hajdan virágzó kézműipar hanyatlása okozott. Keresettek voltak a szepesi vászonfestők, szűcsök, czipészek, timárok, bodnárok, szűrszabók, s mindenek fölött a jó hírű ötvösök készítményei. A Tátra aljának nyaraló- és fürdőtelepei újabban az építkezési ipart lendítették föl.

A késmárki harangtorony. Háry Gyulától

Élénk volt hajdan a Szepességnek a kereskedelme is, melyet előmozdítottak a jó karban tartott országútak s a Poprád és Dunajecz folyók alsó, tutajozható része, mely két vízi út Lengyelországgal jövedelmező összeköttetéseket tartott fönn. Az újabb közlekedési vonalak keletkezése óta a forgalom más irányokba terelődött s a megye kereskedelme inkább csak helyi természetűvé korlátozódott.

A Szepesség lakóinak száma 1869-ben 175.061 volt, 1880-ban 172.881, 1890-ben már csak 163.291, s így egy négyszögkilométerre 46 lélek esvén, a Szepesség a gyérebb lakosságú megyék közé tartozik. A bányászat hanyatlása és egyéb keresetforrások kiapadása miatt bekövetkezett kivándorlás az utóbbi 10 év alatt mintegy 22.000 lélektől fosztotta meg a megyét.

A laksoság a megye 8 járása és 8 rendezett tanácsú városa között oszlik meg, s a járásokban 18 nagy-, 197 kisközségben, meg 267 pusztán és telepen lakik. A községek általában kicsinyek, 2.000-nél több lakója 1899-ben csak 9 községnek van.

Anyanyelvre nézve a megye lakossága közűl az 1890-ki népszámlálás adatai szerint volt 5.000 magyar, 44.958 német, 93.214 tót, 17.518 rutén, 2.601 egyéb. E szerint Szepesmegye népességének nagy többsége a szláv népcsaládhoz tartozik. A tótok faj- és nyelvjárás tekintetében két csoportra oszlanak, úgy mint a megye különböző részeiben fekvő 123 faluban letelepedett szlovákok, kik a cseh-morvákhoz állnak közelebb, és főleg a magurai járást benépesítő magurai vagy lengyel tótok csoportjára, a kik a galicziai goralokkal rokonok. A görög katholikus vallású rutének nagy részt Lubló vidékén laknak; kisebb számmal a szegényesebb hegyvidékeken élnek s leginkább ezek közűl vándorolnak ki számosabban Amerikába. A magyarság leginkább a városokban lakik más ajkúakkal vegyest; a legnagyobb részt szász eredetű németségről alább külön lesz szó.

A Szepesség földrajzi helyzeténél fogva félre esett a népek országútjától s birtokáért nagyobb küzdelem nem igen folyt. A magyar uralom kezdetén ez az egész vidék vadon erdő volt („Silva Scepus”), melyben a szláv népcsaládhoz tartozó gyér népesség tanyázott. Árpád-házi királyaink kezdték meg e királyi birtokká tett terűlet czivilizálását jobbára Németországból behívott gyarmatosok (hospites) által, kiknek nagyobb része a XII. század közepén II. Géza uralkodása alatt vándorolt be az országba. E telepek különböző szabadalmakat nyertek, melyek révén három különböző törvényhatóságba csoportosúltak. Ezek közt legrégibb a Tiz lándsások széke, a Hernád és a Poprád vizválasztójának Mahálfalvától nyugatra Gánóczig húzódó terűletén. Nevét onnan vette, hogy lakosai, mint nemesek, sem adót, sem tizedet nem fizettek, hanem csupán tíz lándsással kisérték hadba a királyt. E később Kis Vármegyének nevezett törvényhatóságtól függetlenűl alakúlt meg a szepesi várról elnevezett Nagy Vármegye, mely királyaink védelme és választott grófjuk hatósága alatt, mint a szepesi szászok kerűlete (Provincia Saxonum de Scepus), 24 városból állott, s ezért aztán hivatalosan „Universitas XXIV. Regalium Civitatum Terrae Scepus”-nak neveztetett. E kerűlet, melynek élén a főispán és a szepesi várúr állott, a világi és egyházi urak birtokait foglalta magában. Végre a XIII. és XIV. században az úgynevezett „Gründler”-ek Göllniczbánya, mint főhely körűl a hét virágzó bányavárost alapították. E városok önállósága IV. Béla szabadságlevelében gyökerezik, a mely Göllniczbányát törvényhatósági joggal ruházta föl. Anjou-házi királyaink korában Göllniczbánya és vidéke megszerzi a selmeczbányai jogot, melynél fogva ezek teljesen kivétettek a megye hatósága alól. A községek belügyeit szabadon választott bírák intézték; a 16 dénárt meghaladó törvénykezési ügyekben a göllniczi tanács és választott bíróság ítélt. Göllnicz- és Szomolnokbányának külön kamara-grófjai (comes montanus) is voltak. Mindezen idegen telepek V. Istvántól kapták (1271-ben) az önállásukat megalapító kiváltságlevelet. A király zászlaja alá 50 lándzsást állítottak, s kötelességük, hogy az ország báróival és csapataival terűletükre érkező királyt megvendégeljék. Viszont hűséges szolgálataik fejében önálló közigazgatási és törvénykezési joggal ruháztattak föl. Terűletükön szabadon rendelkeztek; az érczeket szabadon kutathatták és föl is dolgozhatták. Ezen kiváltságlevél értelmében a szászok saját jogkönyvükkel (Zipser Willkür) éltek. A kisebb polgári peres ügyeket a község bírája intézte el az esküdtekkel, a fontosabbakat pedig a szász gróf egyedűl, vagy a Nagy megye várispánjával egyetemben. A törvénykönyv a magukkal behozott s itt az országos joghoz alkalmazott jogokat, valamint az itt alkotott új törvényeket tartalmazza, s lényegesen eltér a hazánkbeli más németek törvényeitől. Az említett jogokat megerősítette Róbert Károly 1312-ben. Ugyanő számos újabb telepet is foglalt a szászok terűletébe, s a míg egy részt csak saját vidékük védelmére kötelezte őket, más részt növekedő jóllétük alapján addigi 300 márka adójukat 1.400-ra emelte föl.

Igló. Háry Gyulától

1412-ben Zsigmond a 24 szepesi város közűl tizenhármat, név szerint: Igló, Leibicz, Durand, Ruszkin, Béla, Ménhárd, Szepes-Szombat, Sztrázsa, Matheócz, Felka, Poprád, Olaszi és Szepes-Váralja községeket, valamint a kincstári Lubló, Gnézda és Podolin városokat Ulászló lengyel királynak adta zálogba 37.000 cseh széles garasért, vagyis körűlbelűl 100.000 pengő forintért.

A 362 éves lengyel uralom alatt a Lubló-várban székelő lengyel királyi helytartó (starosta), egy kapitány, egy alkapitány és a várőrség kezében volt a katonai, politikai és törvénykezési hatalom. Magának a helytartónak alárendelt egyéb hatóságok voltak: a 13 város évenként újra választott grófja, továbbá a városi bírák és a városok küldötteiből alakúlt száz tagú tanács (Hundert-Leut), a kik a gróf elnöklete alatt évenként rendesen háromszor tanácskoztak a városok ügyeiről. A 100-as tanács, mint a „tartomány” „alsó ház”-a, választotta a grófot, a ki a méltóságszámba menő hivatalt csak akkor utasíthatta vissza, ha már két évig viselte. A „felső ház”-at, mint fölebbviteli testűletet, a gróf elnöklete alatt tanácskozó 13 bíróból alakúlt „grófi szék” (Grafenstuhl) alkotta. A gróf volt a tartomány első közigazgatási és bírói tisztviselője, egyúttal pénztárnoka, a ki a városokra dűlők (Märk) szerint kivetett adót beszedte és a királyi kincstárba szállította. A helytartók rendszerint nem érték be a rendes adóval (1412-ben 200 márka, később ennek tízszerese), hanem mindenféle czímen és alkalommal még ezen felűl is megadóztatták a lakosságot. Különösen sokat sanyargatták a jövedelmező tizedet élvező papokat, a kiken, mint a városi bírákon is, a legnagyobb összegeket a „pobor” nevű lengyel adó czímén hajtották be. A városokat kiváltságaik nem mentették meg a törvénytelen adók, valamint a gyakran tetemes ajándékok fizetésétől.

Göllniczbánya. Háry Gyulától

De nemcsak az adózás, hanem a katonaállítás és hadi adók tekintetében is szerfölött nagy terheket kellett a városoknak viselniök kivált háború idején, és pedig úgy a lengyel, mintt a magyar király érdekében. Legtöbbet szenvedtek a városok Thököly és II. rákóczi Ferencz hadjáratai alatt, meg a XII. Károly svéd király és II. Ágost szász választófejedelem s lengyel király között folyt háborúban, a mikor a XIII város csak készpénzben 181.000 forintot fizetett az élelemmel is ellátott lengyel katonaságnak.

Számos zaklatástól a magyar koronához tarotzásukra való hivatkozás által menekűltek meg, a mint általában sajátos intézményeik a sulyos kettős uralom alatt is tovább fejlődhettek. Nevezetesen a polgárság ezután is külön rend maradt, a melybe eskü mellett csak oly erkölcsileg kifogástalan embereket vettek föl, a kiknek házuk volt, vagy a kik valamely czéh kötelékébe tartoztak. Csak a polgárnak volt joga birtokot szerezni és ipart űzni. Viszont a kőfallal, vagy csak faczölöpökkel és árkokkal kerített városok védelme is a polgárság kötelességei közé tartozott.

Mária Terézia 1772-ben Lengyelország első fölosztásakor a 16 várost visszacsatolta Magyarországhoz. A városok azonban nem a vármegyébe kebeleztettek be, hanem „XVI szepesi városok kerűlete” néven önálló törvényhatósággá lettek.

E kiváltságos területekétől sok tekintetben elütő fejlődése volt a szoros értelemben vett vármegyének. Ez különösen sokat szenvedett a husziták pusztitásaitól. Ugyanezen időtájban, 1465-ben, Mátyás király Zápolya Imrének adta a szepesi örökös főispáni méltóságot, a szepesi várat, uradalmat, s ehhez a hajdani XXIV szepesi város közűl az el nem zálogosított 11 községet. Ez időtől fogva ezen egykor önálló városok egymásután egyes nemes családok hatalmába kerűltek; királyi adományúl Rozgonyi István, majd a Thurzó család tagjai bírták, mígnem 1638-ban Csáky István tárnok kapta valamennyit a szepesi örökös főispánsággal együtt.

Elkeseredett és évekig tartó véres harczok színhelyévé lett a Szepesség I. Ferdinánd és Zápolya János ellenkirályok idejében, a mikor a megye nemcsak a két hadviselő fél pusztításainak és fosztogatásainak volt kitéve, hanem a városok maguk is különböző pártállásuk szerint kemény küzdelmet folytattak egymás ellen, a mire szomorú példa a Ferdinándhoz szító Lőcse és a Zápolya-párti Késmárk hosszas háborúskodása. A két város között az árúlerakási szabadalom miatt már régebben keletkezett surlódásokat nyílt háborúskodások váltották föl. Az ezek által okozott csapást csak sulyosbították a hadakozó felek által zsoldba fogadott fegyveres csapatok. Egy ilyen csapat vezére volt Kasparek Zsigmond, a kinek fejére Ferdinánd 3.000 forintnyi vérdíjat tűzött ki, s a ki 1535-ben elfogatván, Bécsben lefejeztetett. Kalandos életének emléke ma is él a szepesi tótság mondáiban, melyek mint hatalmas varázslót és a népnek jóltevőjét emlegetik Kaspareket, a ki a gazdagoktól elvett pénzzel a szegény nép nyomorát enyhíti.

Nagy-szalóki öreg házaspárt. Jantyik Mátyástól

A török világ nem érintette ugyan Szepest, de annál többet szenvedett ugyanazon időszakban az egyre megújúló belháborúk miatt. 1604-től 1711-ig Szepes az állandó országútja az Erdélyből és a Tisza mellékéről kiindúló Bocskay, Bethlen, II. Rákóczi György, Thököly, II. Rákóczi Ferencz hadainak, melyek Pozsony és Bécs felé tartva, keresztűl vonúltak e vidéken, valamint a császári hadaknak is, melyeknek útja épen ellenkező irányú volt.

1803-ban a Nagy és Kis vármegye törvényesen egyesűlt, 1876-ban pedig a XVI szepesi város kerűlete, Lőcse és Késmárk szabad királyi városok és Göllniczbánya szabadalmazott bányaváros önálló törvényhatóságainak megszűntével végleg megalakúlt a mai Szepesmegye.

A szepesi szászok. – A Szepességnek mintegy 45 ezernyi német eredetű lakossága két külön csoportban van letelepűlve. A nagyobbik csoport a volt két szabad királyi, és a XVI szepesi városban, valamint a Poprád felső és alsó völgyében (Oberland, Unterland) szétszórt 15 faluban lakik. Ezek a tulajdonképeni szászok (Zipser). A második csoportot a bányavárosok németjei (Gründler) teszik, a kik faj- és nyelvrokonai Abaúj- és Gömörmegye német bányászainak s Hunfalvy Pál szerint a bajor-osztrák (felnémet) nyelvjáráshoz tartoznak, míg az előbbi csoport közép-német nyelvet beszél. Ezeken kivűl két kis nyelvszigetet alkotnak éjszakon Kahlenberg, Ó-Major, Sub-Lechnicz, Laczkova, Ruzsbach községek (legnagyobbrészt már eltótosodott) svábjai, kik későbbi, részint Württembergből származó beköltözöttek. Ismét más eredetű Hobgard helységnek a többi németektől még koponyaalkatra nézve is különböző, a szomszéd Sáros eltótosodott német elemével rokon lakossága. A közép-német nyelvjárást irodalmilag értékesítette Lindner Ernő: „Zipserscher Liederposchen”, Weber Rudolf: „Zipserscher Liederbronn” czímű versgyűjteményben, és még mások is többen.

A szászok idők folytán sokat vegyűltek más fajbeliekkel. Általában középtermetű, erős, de a zord éghajlat, fáradságos életmód és silány táplálkozás miatt későn fejlődő férfiai jobb külsejűek, mint a nehéz munkától korán hervadó nők. Koponyájuk legnagyobbrészt meso- és dolichocephal-orthognat; többnyire sötétebb szőkék és barna szeműek. Csak a Magura déli alján fekvő Viborna, Toporcz és Busócz falvakban találunk karcsú, szép idomú, feltűnő fekete szemű leányokat és deli termetű legényeket. A szászok nyelve majdnem községenként más-más árnyalatú. A köznép általában közép-német nyelvet beszél, mely sok érdekes régi szót és szóalakot tartott fönn; de egyszersmind számos szláv és magyar elemet is átvett. A magyarság hatása, a tótokkal való keveredés, a mind jobban élénkűlő forgalom s gyakori ki- és visszavándorlás következtében régi jellemvonásaik is egyre tünedeznek. Már korábbi írók szerint is nagy munkaképesség, szívós kitartás, hangyaszorgalom (maig élő közmondás: Wer sich in Zipsen will ernähren, muss viel arbeiten und wenig verzehren), takarékosság, vendéglátás, társaságkedvelés, egyszerű szokások, mértékletesség, erkölcsösség, tanúlásra, komoly gondolkodásra való hajlam, találékonyság, a haza és szülőföld iránt érzett rajongó szeretet, és mindezek fölött az élet minden körűlményei között nyilatkozó mély vallásosság jellemzi a szászokat. Egyházi éneket dúdolnak házi foglalkozás közben, bibliai mondásokat írnak a házaik homlokzatára, az evangelikusoknál minden házban ott van a biblia az asztalon, vagy a tűkör mögött. Merev gyakorlati irányuk a föld soványságával, bizalmatlanságuk, féltékenységük viszontagságos múltjukkal áll kapcsolatban. Az egykori czéhek által is fejlesztett társaság-szeretet az erdélyi szászokéhoz hasonló szervezetű szomszédsági és testvéresűlési szövetkezetekben (Bruderschaft) nyilatkozott. Fröhlich Dávid, a jeles mathematikus és a híres lőcsei kalendárium szerkesztője, már az ő korában (1644) Iglón fönnállott ezenetársúlatot is említ. Ezekhez járúltak később különféle polgári körök, a mai számos dal- és zeneegyesűlet, olvasókörök, vadász-, lövész- és egyéb társaságok.

Busóczi leány a szövőszék mellett. Jantyik Mátyástól

A régi szászoknak sokszor kincset érő s nemzedékről-nemzedékre szálló ó-szász ruházata a jóllét megszűntével egyszerűbbé lett, sőt ma már nagyrészt el is tűnt. A férfiak ruházata volt: háromszögletű szőrkalap, saját termésű gyapjúból készűlt rövid, fehér vagy szürke posztókabát; az ünneplő: lábikráig érő kékszínű „Gehrock”. Az ünnepi ruhához úgy a férfinál, mint a nőnél bársony vagy selyem, sőt néha aranyos vagy ezüstös szövetből készűlt pompás csatos öv is tartozott. A férfi mellénye gyakran ezüstgombokkal volt díszítve s paszománttal beszegve. A térdig érő nadrágot, harisnyát és csatos czipőt később a magyar nadrág és csizma váltotta föl. Divatos volt még a bő szász-köpeny (Keppenik), a nyesttel vagy rókaprémmel bélelt ködmön (Pelz). Emezt a nők is viselték. Általános volt az élénk színek szeretete még gyászban is. A nők főkötője selyemből, ezüst-, sőt arany-csipkéből állott és családi kincsűl tartatott; míg a leányok virágból, gyöngyből szerkesztett szalagos pártát viseltek. Mindennapi ruhájuk saját készítményű kék vászonból állott. Az ünneplő öltözet drága szövetekből készűlt, a mihez a gazdagabbaknál értékes ékszerek járúltak. Viseltek drága kelméből készített vállat (Wist), övet, paszománttal szegélyzett bársony vagy selyem szoknyát, a mikhez csatos czipő, kötény és kendő járúlt. A kis gyermekekre „Schaube” vagy „Kotsch” nevű köpenyt adtak. A szászoknak mindenre kiterjedő jogszabályai meghatározták a polgárság és városi tisztviselők hivatalos ruházatát (német szabású köpeny, újjas kabát és czipő), míg az előkelő polgárok örömest hordták a XVII. századi nemzeti mozgalmak hatása alatt a magyar ruhát, mely 1848-ban és utóbb 1861-ben is általános divattá lett.

A gazdag lőcsei polgároknak sokszor stilszerűen és minden kényelemmel berendezett házaitól nagyon különböztek az eleinte fából, később kőből épűlt egyszerű házak, a milyeneknek maradványait félre eső helységekben még nem rég is lehetett látni. A szorosan egymás mellé sorakozó háztelkek keskenyek és jó hosszúak. A lakóház útczai homlokzata egészen elfoglalja a telek szélességét; a lakóház mögött van a bekerített udvar, aztán következik a házzal egy szélességű istálló és szín, ezek mögött kis házi kert s a telek végében a födött szérűs csűr. A háznak egész hoszszán végig húzódik a födött kapubejárat, a melynek oldalfalain mindenféle gazdasági szerszámok függnek; sokszor kis kémlőablak tekint a szomszéd házzal alkotott sarkon át az útczára, a hová a szomszédos tetők ereszei alatt elhelyezett vízgyűjtő fa-csatornák végei is egészen a szekérút fölé kinyúlnak. Régente a ház útczai része kamaráúl és raktárúl szolgált, a középső részben volt a nyílt tűzhely, a sütőkemencze, a pálinkafőző üst és a sörös katlan, a malátaszárító, néha a kút is; míg a hátúlsó részt a lakószoba foglalta el. Itt a bútorzat fölötte egyszerű vala. A fal mellett köröskörűl karos fa kanapék voltak. Pad vette körűl a nagy cserépkályhát is, a melyen vörösréz üst állt vízmelegítésre s a kályha vállán a mécses, jobbmódúaknál saját öntésű faggyúgyertya és a koppantó. A fehér meszelésű falat festett cserép- vagy czínedénynyel megrakott tálasok díszítették, a rekeszekre osztott s ajtóval zárható fali fülkék (Almereichen) is rendesen hasonló czélra szolgáltak. Nehány kép és a tűkör, a mögötte elhelyezett szent könyvvel, naptárral egészíté ki a falak díszítését. Az ablakokban sűrű sorban cserepes virágok díszlettek. A szoba közepén állt a kemény fából készített asztal s körűlötte egyszerű székek; a szoba egyik sarkában volt a szövőszék, közelében a fonáshoz és szövéshez szükséges egyéb fölszerelés, aztán a nagy mennyezetes, függönyös ágy, mely, valamint a szoba gerendázata is, bibliai mondásokkal volt teleírva, és végűl a két ajtós nagy ruhaszekrény, vagy szegényebb lakásban a czifrán kifestett láda. Ma a lakószoba az útczára néz, ezután következik a konyha, a melyből rendszerint az egyablakos kis udvari szobába s a mellette lévő kamarába nyílik ajtó. Ez utóbbi két helyiség s ezeknek raktárúl szolgáló padlása az ú. n. kőházban (Steinhaus) van. Régebben a fa gerendákból összerótt s agyaggal kitapasztott, egészen külön álló agyagházat (Lehmhaus) használták e czélra, a milyenek itt-ott még ma is láthatók.

Tátrai vezető. Jantyik Mátyástól

A mai építkezés a régi jelleg megtartásával sokkal több tekintettel van a kényelemre; a lakások belső berendezésében is az országszerte divatozó bútorzatot találjuk. Az ősi népszokásoknak és néphitnek ma már nagyon kevés maradványa van.

A Lomniczi és Késmárki csúcsok a Kőpataki tóval. Paur Gézától