Az oktatás gazdaságtana
Polónyi István
Osiris Kiadó
Demográfiai változások magyarázata

Demográfiai változások magyarázata

Kínában Konfuciusz (Kr. e. 551–497) és követői a földterület és a népességszám közötti “ideális” arány biztosításának szükségességét hangoztatta. Ezen “ideális arány” bármilyen irányú jelentős megváltoztatása a népesség elszegényedéséhez vezet, ezért az állam feladata olyan tudatos beavatkozás, amely az “egyensúly” kialakulását és fenntartását szolgálja.[193]

Platón (Kr. e. 427–343) A törvények, Arisztotelész (Kr. e. 384–322) a Politika című munkájában – többek között – foglalkozott azzal is, hogy a népesség számát a rendelkezésre álló földterülethez kell igazítani. Úgy gondolták, hogy a túlszaporodás szegénységet, lázadást, bajt okoz.

A Római Birodalomban Augustus császársága idején (Kr. e. 31–Kr. u. 14) népesedéspolitikai célú törvényeket is hoztak, amelyek különböző vagyoni, örökösödési és közjogi előnyt biztosítanak a házas férfiak, illetve a többgyermekes családapák részére, a házasságon kívül élőket és gyermekeiket pedig sokféle hátránnyal sújtották. Rómában készítettek először kezdetleges halandósági táblákat az életjáradékok kiszámításához.

A középkor kiemelkedő keresztény gondolkodója, Aquinói Szent Tamás (1225– 1274) nemcsak a házasságot tartotta kívánatosnak[194] a hívők számára, hanem a magas gyermekszámot is, utalva Isten parancsára: “Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá…” (1Mózes 1,28.) A nem gyermeknemzés céljából történő nemi érintkezést bűnnek tekintették. A tridenti zsinat ismét megalkotta a szűzies élet felsőbbrendűségének tételét, amit a papoknál kötelezőnek tart, de a polgári lakosságra fenntartotta az ágostoni tanokat. A protestáns felekezetek is a népesség szaporodásának gondolatát hangsúlyozták, de a papságra is kiterjedő érvénnyel.

A reneszánsz gondolkodói a földi társadalom tökéletességének megvalósítását hangsúlyozzák. Morus Tamás (1478–1535) Utópia című művében a népességszám változatlan szinten tartását fontos állami feladatnak tekinti. Hasonló nézeteket vallott Machiavelli (1469–1525) is, aki úgy vélte, hogy a népesség számának jelentős változása társadalmi zavarokat okozhat.

Az újkor a demográfia tudományának megjelenését is magával hozta. A 17. század elején tevékenykedett John Graunt (1620–1678), akinek munkája, a Természeti és politikai megfigyelések a halálozási jegyzékek alapján 1662-ben jelent meg először.[195]

A részletes és megbízhatóbb népszámlálási és népmozgalmi adatok megjelenése következtében egyre szélesebb körben kezdtek el foglalkozni a demográfiai problémákkal, így a közgazdaságtan klasszikusainak szinte mindegyike (Smith A., Ricardo D., és különösen Malthus), de a természettudomány számos jeles képviselője is (Franklin, Darwin, Galton, Spencer, Pearson) kidolgozott elméleteket ezen területen.

A népszaporodás alakulásának biológiai elméletei

A biológiai elméletek teoretikusai azt kívánják felderíteni, hogy a természet mi módon szabályozza az emberi nem szaporodását.

Az irányzat egyik legismertebb képviselője Malthus (1766–1834), aki a Tanulmányok a népesség törvényeiről című (többször átdolgozott és továbbfejlesztett) munkájában tette közzé nézeteit.

Malthus népesedésre vonatkozó elvei szerint a népesedést szükségszerűen korlátozza az élelmiszer, s a népesség mindig növekszik, ahol bőséges az élelmiszer, hacsak nem gátolja valami igen hatalmas és szembeszökő akadály. Malthus megállapítja, hogy a népesség, ha nincs gátolva, mértani haladvány szerint szaporodik, minden 25 évben megkétszereződve,[196] ugyanakkor az élelmiszerek előállítása csak számtani haladvány szerint növekedhet.[197]

Tehát a népesség és az erőforrások kapcsolatának ezen klasszikussá vált modellje szerint az erőforrások határozzák meg a népesedést. Mivel az elsődleges erőforrás az élelmiszer, a népesség száma a rendelkezésre álló élelem mennyisége által megengedett mértékig növekszik (Demográfia, 1996, 492. o.).

Malthus vizsgálta azokat az akadályokat, amelyek meggátolhatják, hogy az emberiség szaporodása elérje ezt a mértéket. Megkülönböztet előzetes és tényleges akadályokat. Az előzetes akadályok az ember elhatározásaiban rejlenek: az egyén dönthet úgy, hogy korán házasodik és sok gyereket vállal, de úgy is, hogy utódai számát korlátozza. A tényleges akadályok a bűn, a nyomor, a betegségek, a járványok, az éhhalál stb. , tehát olyan csapások, amelyeket az embereknek nem áll módjukban elkerülni.

Egyértelmű, hogy Malthus teóriájának bázisa két jelentős tévedést tartalmazott. Részint, hogy alapvető természeti törvénynek tekintette, hogy minden élőt – így az embert is – a vele született ösztöne korlátlan szaporodásra késztet. A másik, hogy az ipari és a mezőgazdasági termelés rendkívül felgyorsult, s a népszaporodást is meghaladó ütemben növekedett.

Malthus elméletének ezen biológiai alapjait már életében cáfolták (pl. Sadler, M. T.) hangsúlyozva, hogy:

  • a táplálék gyorsabban növekedhet, mint az emberiség, illetve

  • az emberiség nem egyenletesen szaporodik világszerte.

Az új megközelítés (azaz új népesedési törvény) szerint a népszaporodás üteme fordítottan arányos a népsűrűséggel.[198] A másik fontos tétel szerint a termékenység egyenesen arányos a halálozási arányszámmal.[199]

Doubleday véleménye szerint minél jobban táplálkozik egy populáció, annál kevésbé szaporodik.[200] Tehát úgy vélte, hogy minden társadalomban egy állandó létszámnövekedés következik be azok között, akik a legkevésbé tápláltak, vagyis a szegények között. A jobban táplált és jobb körülmények között élőknél pedig egy állandó létszámcsökkenésnek lehetünk tanúi. A két szélsőség között lévő rétegek szaporodása állandó. (Ez szerinte az egyes országok közötti különbségeket is megmagyarázza.) Ezeket a nézeteket számos 20. századi kutató is magáévá tette,[201] pl. Castro de J., aki szerint a népszaporulatot befolyásolja az elfogyasztott protein mennyisége és minősége. Századunkban igen sok olyan elmélet látott napvilágot, amely a születési arányszámok csökkenésének okait, pl. egyes élvezeti cikkek (kávé, alkohol stb.) túlzott fogyasztásában vagy a megváltozott életkörülmények számos összetevőjében (gyakoribb tisztálkodás, urbanizáció, növekvő népsűrűség, környezeti ártalmak stb.) látja.

Érdemes megemlíteni Boserup dán agrártörténész koncepcióját, amely a Population Push-összefüggésre épül. Lényege az, hogy egy társadalom további fejlődéséhez az ösztönzés a népességnyomásból származik. Minden kultúrkorszakot, minden technológiai állapotot jellemez részint a népesség terjedelme és sűrűsége, részint a környezeti feltételek (éghajlat, növényzet, topográfia). A nélkülözés és alultermelékenység hosszú periódusa alatt fejlesztik ki az új termelési módot. Ha elérték, akkor a magasabb kulturális és gazdasági szint további népességnövekedést engedélyez. Boserup szerint tehát a népesség számának növekedési folyamatában váltogatták egymást az ugrásszerű emelkedések és a hosszú ideig tartó stagnálások. A társadalmi fejlődés ösztönzését a népesség nyomása, ugrásszerű fejlődése kényszeríti ki, mert ilyenkor új technológiákat kell kitalálni új táplálkozási bázis létrehozására (Demográfia, 1996, 495. o.).

Az elméleti biológia neves művelője, Raymund Pearl (1879–1940) népesedési elmélete tisztán biológiai megközelítésű. Alapvető feltételezései szerint 1. a népesség növekedése egy véges területen történik, 2. a népesség növekedésének van egy felső határa, 3. a népesség alsó határa nulla, 4. vannak ciklikus népességnövekedések, amelyek a társadalom gazdasági szervezetének változásait tükrözik,[202] 5. egy-egy kulturális korszakon (cikluson) belül a népességnövekedés üteme nem állandó: először lassan nő, de az ütem állandóan emelkedik, s egy bizonyos pontban eléri a maximumát, majd ezt követően a növekedés lassul, míg végül – ha ezen változásokat grafikusan ábrázoljuk – majdnem vízszintes vonallá válik.

Pearl feltevése szerint tehát a népesség addig szaporodik rohamosan, amíg a rendelkezésére álló erőforrások ezt lehetővé teszik, de minél jobban igénybe veszi a környezete lehetőségeit, annál inkább lelassul a növekedés üteme. Az ilyen szabályoknak megfelelő népességszaporodás grafikus ábrája a logisztikus görbe.

A demográfiai átmenet elmélete

A Princeton Egyetem Népességtudományi Hivatala (Office of Population Research) Notestein vezetésével az 1930-as évektől kezdett az ipari országok természetes népmozgalmának hosszú idősoraival foglalkozni, s ennek eredményeként dolgozták ki a társadalmi változásokat kísérő demográfiai jelenségek természetének magyarázatára a demográfiai átmenet elméletét.

A demográfiai átmenetnek négy szakasza különböztethető meg.

21. ábra - A demográfiai átmenet szakaszai

A demográfiai átmenet szakaszai


Az első szakaszt a hosszú ideig magas és változatlan halandóság és termékenység jellemzi. Ez az agrártársadalmakat jellemzi, ahol a magas termékenység okait a gazdasági szerkezetben, a házasság és a család intézménye, a nevelési rendszer és a vallásos világnézet sajátosságaiban találhatjuk. Az asszonyok előtt álló lehetőség a korai férjhez menés és a gyakori terhesség, hisz ez részint a létfenntartás módját (sok gyerek = sok munkaerő és biztos öregkori eltartás), valamint az asszonyi élet beteljesedését jelenti.

A második szakaszban a halandóság jelentősen csökken, de a termékenység változatlan szintű. Ennek következtében a népszaporodás felgyorsul, olyan mértékben, hogy egy ponton bekövetkezhet a népességrobbanás. Ez történt a 19. században a mai fejlett régiókban (Észak- és Nyugat-Európa, illetve Európa egésze, Észak-Amerika területén), s ezt gyakran nevezik az első demográfiai forradalomnak. A halandóság csökkenésének oka alapvetően az urbanizáció és a közegészségügy fejlődése.

A harmadik szakaszban folytatódik a halandósági szint csökkenése, és megkezdődik a termékenységi szint süllyedése is, aminek következtében a népesség számának növekedése egyre jobban lassul. A technológiai forradalom olyan változásokat hozott a gazdasági életben, az érdekviszonyokban, a településszerkezetben, a gondolkodásmódban, amelyek fokozatosan elavulttá teszik az agrártársadalom eszményeit. Új standardok alakulnak ki, amelyek hatására az emberek (családok) kevesebb gyermeket vállalnak, de azoknak jobb iskoláztatást, jobb életfeltételeket, gyorsabb társadalmi emelkedést igyekeznek biztosítani. (Vagyis “a mennyiség helyett a minőség kerül előtérbe”.) Ennek következménye, hogy a 19. század utolsó évtizedeiben az iparilag fejlett országokban a születési arányszám csökkeni kezd.

Az utolsó, negyedik szakasz jellemzője, hogy a halandóság és a termékenység is alacsony szinten állandósul, úgyhogy helyreáll a népszaporodás kezdeti (1. szakasz) szintje.

A halandóság szintjének változása következtében a születéskor várható élettartam-értéke 50 évről 75 évre növekedett, a termékenység szintjének átalakulása nyomán pedig a bruttó reprodukciós együttható 2,3-ról 1,2-re csökkent. Az iparilag fejlett országok többsége a kilencvenes évekre a negyedik szakaszban van, míg a fejlődők többsége a 2. vagy 3. szakaszban.

Sokan úgy gondolják, hogy a gazdasági fejlődés már önmagában csökkenti a termékenységet, mert az életben maradó gyermekek nagy száma gazdasági hátránnyá válik, bevezetik a kötelező oktatást, mindenkinek érdeke a továbbtanulás. A gazdasági haladás úgy hat, mint sokféle szokás és hagyomány felbontója, és így lehetővé teszi a családtervezési (születésszabályozási) eszközök széles körű alkalmazását.

Egyre több kutatót foglalkoztat az is, hogy mi következik a demográfiai átmenet után.

Biraben – az emberiség 40 000 éves történetének tanulmányozása után – arra a megállapításra jut, hogy mindeddig három demográfiai korszak zajlott le. A negyedik az 1980-as évek végén kezdődött, és az utolsó ember kipusztulásáig tart.

Bourgeois – Pichat szerint a demográfiai átmenetet a posytindustriális korszak követi. Eszerint a népesség száma a fejlett országokban kb. 2025-ig, a fejlődő országokban pedig 2080-ig növekszik, majd rohamosan csökkenni kezd, s az emberiség 2250-re, illetve 2400-ra kipusztul.

Közgazdaság-tudomány és a népesedéselméletek

A közgazdasági gondolkodás már a kezdetektől alapvető tényezőnek tekintette a népességet. A közgazdaság kezdeteinek tartott merkantilista teoretikusok a nagy és növekvő népességet nem csupán a gazdaság legfontosabb tényezőjeként tartotta számon, hanem a gazdaság fő okát, a legnagyobb tőkét látta benne, amivel egy nemzet rendelkezhet. De azért is szorgalmazták a népesség számának növekedését, mert a háborúhoz, a hódításokhoz, a gyarmatok szerzéséhez katonaság kellett, ám nagy számú népesség egyben nagyobb számú adófizetőt is jelentett az uralkodók számára. Seckendorff (1626–1692) szerint a nagyobb népesség többet termel, a nagyobb termelés felesleget ad, ez a felesleg lehetővé teszi a nagyobb kivitelt, amelynek ellenértéke visszaáramlik az országba, és ez az arany a gazdagság legfontosabb eszköze. A merkantilisták ezen az elvi alapon dolgozták ki népesedési elméletüket: a populacionalizmust, amely szerint egy országnak sohasem lehet túl nagy népessége. Ennek jegyében Saint Just (1767–1794) radikális merkantilista elképzelései szerint állami eszközökkel is támogatni kívánta a házasságkötést, és büntetni a terméketlenséget.[203]

A merkantilizmus bírálatából kinövő új közgazdasági irányzat, a fiziokratizmus a 18. század második felében Franciaországban alakult ki. Megalapítója és legismertebb képviselője Quasnay, F. (1694–1774) francia orvos és közgazdász. A fiziokraták úgy gondolták, hogy az iparosodás mértékét az szabja meg, hogy az élelmiszer-termelésből a népesség mekkora hányadát lehet elvonni. Azaz a mezőgazdasági munkának olyan produktívnak kell lenni, hogy a nem azzal foglalkozó népességet élelmezni tudja. Szerintük a gazdaság növekedése a munkabér növekedésével és így a népszaporodás fokozódásával jár együtt. A túlnépesedést segélyezéssel, gyarmatokra küldéssel, a házasodási életkor felemelésével kívánták levezetni.

A klasszikus közgazdaságtan Petty, S. W. (1623–1687) megjelenésével kezdődik, és Smith, A. (1723–1790), Ricardo, D. (1772–1823), valamint a korábban már említett Malthus munkásságával folytatódik. Smith teóriájának egyik alapelve, hogy a nemzeti gazdagság forrása elsősorban a munka. A népszaporodás a rendelkezésre álló élelmiszer-mennyiség, illetve a munkaerő iránti kereslet függvénye. Véleménye szerint “az emberek iránti kereslet éppúgy, mint bármely más áru iránti kereslet szükségszerűen szabályozza az emberek termelését… Ez a kereslet szabályozza és határozza meg az emberi faj szaporodását a világ minden jelentős országában” (Demográfia, 1996, 505 . o.).

Tulajdonképpen a klasszikus közgazdasági irányzathoz tartozó teoretikusok dolgozták ki a népességi optimum elméletét, ami a 19–20. században többször is felbukkan. Sismondi, S. (1773–1842) szerint az optimum kritériuma egy globális jóléti maximumnak megfelelő népesség, amelynek struktúráját a kereslet alakítja ki. (Az állam aktív beavatkozása viszont helytelen, mivel nem ismerheti megfelelően a munkakereslet és a munkások számának összefüggését.) Say (1767–1833) véleménye szerint az optimumnak két kritériuma van. Az egyik az ország hatalma, a másik az ország jóléte. Az tehát az optimális népesség, amely a terület kiterjedéséhez viszonyítva a legnagyobb számú, és ahol egyben az emberek számához képest a legtöbb termék áll rendelkezésre.

Az 1927. évi genfi első Nemzetközi Népességi Világkongresszus szerint a népességi optimum az egyéneknek az a legmagasabb száma, amelynél a társadalom elérheti a lehető legnagyobb erkölcsi, szellemi, fizikai fejlődést, amely leginkább biztosítja a gazdasági jólét vagy a kedvező demográfiai struktúra elérését.

Cannan, E. – mint a modern kor számos közgazdásza ma is – úgy véli, hogy a modern korszak gazdasági haladása elsősorban a népességnövekedésen alapul.[204] Sőt többen úgy gondolják (mint pl. Hicks, J. R.), hogy az utóbbi két évszázad ipari forradalma nem volt más, mint roppant konjunktúra, amelyet a példátlan népességnövekedés idézett elő. Ennek megfelelőn a gazdasági fejlődés lassulása, majd az 1920-as évek világválságának fő oka a népszaporodás csökkenése volt (pl. Hansen, A. szerint).

  • Sauvy, A. (1898–1990) francia demográfus az optimális népességszámmal kapcsolatos nemzeti célokat a következőkben látja:

  • maximális jólét,

  • természeti erőforrások megőrzése a jövő generációk számára,

  • a katonai vagy más potenciál növelése,

  • tudás és kultúra maximális elosztása,

  • az egészség.

Pressat, A., egy másik neves francia demográfus szerint a túlnépesedés jellemzői:

  • a népességi többlet akadályozza az életszínvonal emelkedését,

  • akadályozza a kívánatos katonai hatalom elérését,

  • nem teszi lehetővé a teljes foglalkoztatottságot,

  • akadályozza a technikai fejlődést.

A manapság legismertebb népesedéselméletek egyike a termékenység alakulásának ciklusos változásiról szóló hullámzáselmélet. Az Egyesült Államok a II. világháború utáni másfél-két évtizedben érte el a demográfiai csúcsot, ez az ún. “baby boom”, a születési hullám időszaka, amit Easterlin, R. vizsgált.

Következtetéseinek első hipotézise az volt, hogy a családok gyermekvállalási készségét racionális megfontolások befolyásolják. A jövedelem, a gyermekek haszna és felnevelési költségei, valamint a gyermeknevelés miatti elszalasztott bevételek képezik azokat a tényezőket, amelyeket a házaspár megfontol, mielőtt újabb gyermeket vállal. (Ezeket a tényezőket persze színezik a társadalmi csoportonként eltérő szokások, hagyományok, iskolai végzettség, etnikai hovatartozás stb.) A modernizáció számos olyan részfolyamatot alakít ki, amelyek többsége a termékenység csökkenését idézi elő: pl. az iskolai végzettség növekedése, a női emancipáció terjedése, a városiasodás és az iparosodás terjedése, a megszerezhető áruk választékának növekedése és fogyasztásuk státusszimbólummá válása. Easterlin szerint mindezek együttes hatására a gyermek értéke csökken az egyéb javakhoz és szolgáltatásokhoz viszonyítva.

A másik hipotézis szerint a gyermekekre, más javakra és szolgáltatásokra vonatkozó preferenciák főképpen fiatalkorban, a szülői házban alakulnak ki. A gyermekek, a serdülők megismernek és megszoknak bizonyos életszínvonalat és életkörülményt a szülői házban, amelyhez családalapítás után is ragaszkodni kívánnak. Ezért abból indulnak ki, hogy a gyermeknek képesek saját gyermekkoruk életszínvonalát biztosítani. Ha gazdasági viszonyaik javulnak, több gyermeket vállalnak. Amikor életkörülményeik rosszabbak, kevesebb gyermekük lesz. Így bizonyos ciklikus változások alakulnak ki.

E szerint a ciklusos elmélet szerint, amikor kisebb kohorszok kerülnek munkaképes korba, növekszik a munkaerő iránti kereslet, magasabbak a jövedelmek, magasabb lesz a termékenység is, hisz a kedvező helyzet bátorítólag hat a gyermekvállalásra. Amikor népes korosztályoknál nagy a munkaerő-kínálat, (relatíve) alacsonyabbak lehetnek a jövedelmek, ami érzékelhetően csökkenti majd a születési arányszámokat.

Azok, akik az 50-es években voltak fiatal felnőttek, szűkebb nemzedéket alkottak, így előnyös helyzetük volt a munkapiacon, s termékenységük magas volt. Így az 50-es években született nagy létszámú korosztály komoly munkaerőpiaci hátrányokat tapasztalt, amelynek eredménye a 70-es évek alacsony születési rátája.

Easterlin elméletét az 1990-es években ellenőrző vizsgálatoknak vetették alá, s azt találták, hogy az Easterlin-hatás (ciklus) valóban észlelhető az Egyesült Államokban. Ugyanakkor az európai országokban megfigyelt adatok cáfolják a feltevéseket (Demográfia, 1996, 509–510. o.).

Érdemes röviden áttekinteni néhány további közgazdasági indíttatású elméletet.

A termékenység “hasznosság-költség” elméletének lényege, hogy a családnagyságra vonatkozó motivációk alapvetően racionálisak: a szülők egy további gyermeket terveznek, ha az abból származó megelégedettség nagyobb, mint a befektetett költségek. (Liebenstein, H.) Az egy további gyermekből származó “hasznosság” magában foglalja azt, amely a gyermekből mint örömforrásból (“mint tartós fogyasztási jószágból”) ered, ami mint produktív tényezőből származik, aki esetleg megnöveli a család jövedelmét, s végül azt a hasznot, amelyet a gyermek mint biztosíték forrása képvisel szülei számára öreg korukban és betegségükben. A költségek, amelyek egy további gyermek születésével járnak, magukban foglalják a gyermek eltartásának közvetlen költségeit és azokat a közvetett költségeket, amelyeket az anya keresetkiesése által a család elvesztett (Demográfia, 1996, 510. o.). A költségeket és hasznosságokat számos tényező befolyásolja: a jövedelmekben bekövetkező változás, a gyermek továbbélési valószínűsége, a társadalom foglalkozási struktúrája, a gyermeknevelés költségei, a hasznosságok történelmi változása (pl. egy további gyermek hasznossága más egy parasztnál, egy hivatalnoknál, egy szegénynél vagy egy gazdagnál).

A népesség “nulla növekedésének” elmélete arra igyekszik választ keresni, hogy mi lesz a demográfiai átmenet utolsó szakasza után, milyen lesz az 5. szakasz? Az iparilag fejlett országokban a 20. század második felének vége felé új, a korábbitól eltérő népesedési folyamatok indultak meg. Ennek főbb jellegzetességei: 1. a születési ráta csökkenésének üteme meghaladta a halálozási arányszám csökkenésének ütemét, 2. a születési ráta csökkenése nem háború vagy gazdasági válság időszakában kezdődött, hanem békeidőben, a gazdasági növekedés viszonylag gyors időszakában, amikor az életkörülmények is javultak, 3. a csökkenés akkor következett be, amikor az állam nem avatkozott be a lakosság újratermelődési folyamatába. A fenti folyamatok eredményeként minimálisra csökkent a népszaporodás, illetve számos országban meg is szűnt, s egyes országokban a népesség abszolút száma is csökkent.

A Római Klub tagjai úgy vélték, hogy az ipari államok a népszaporodás új szakaszába jutottak, ami a világ többi (ti. fejlődő) országa számára is kívánatos állapot lenne: ezt nevezték el “nulla népességnövekedésnek” (ZPG = Zero Population Growth).[205]

A nemzedékek közötti vagyonáramlás elméletének lényege az a megállapítás, hogy egy-egy családban különböző életkorú személyek élnek együtt, akik folyamatosan segítik egymást. Az elmélet képviselői szerint (Caldwel, J., C.) a termékenység csökkenése a családon belüli gazdasági kapcsolatok következménye.[206] Azokban a társadalmakban, ahol a termelés családi keretek között folyik, rendszerint magas a termékenység, mivel a nagyszámú gyermek is hozzájárul munkájával a családi jövedelem növeléséhez – mégpedig többel, mint amennyibe nevelése kerül, ugyanis ezen társadalmakban a gyermeknevelés költségei csekélyek (mivel nincs vagy csak nagyon rövid az iskoláztatás). A bérmunka megjelenésével azonban megváltozik a helyzet, a bérmunkássá vált fiatal ugyanis saját bérét maga akarja felhasználni. Más oldalról a gyermekek felnevelése is egyre több kiadással jár a család számára, mivel az iskolázás ideje egyre hosszabb. Tehát miközben korábban a családon, nemzedéken belüli vagyonáramlás a gyermektől a szülők felé történt, ez most megfordul, s a szülőktől áramlik a gyermekek felé. Amilyen mértékben érzik e változás nyomását az emberek, s amilyen mértékben kívánják fokozni a gyermekek oktatását, olyan mértékben kell lemondani saját igényeikről, illetve kell korlátozniuk gyermekeik számát (Demográfia, 1996, 513. o.).

Szociológiai elméletek

A demográfiai folyamatokba bekapcsolódó szociológusok az ún. “generatív magatartások” vizsgálatán keresztül igyekeztek először a népesedési jelenségeket magyarázni. E nézetek szerint a népesség reprodukciós viselkedését a szociális környezet és az egyéni akarat megnyilvánulásának együtteseként fogták fel – pl. Bertillon (1821–1883) a civilizáció fejlődésével (a jólét növekedése, a vallási befolyás csökkenése, az oktatás kiterjesztése stb.) és annak a nagy tömegekbe történt behatolásával magyarázta (Demográfia, 1996, 513. o.).

Dumont, A. (1849–1909) francia demográfus tanulmányozta először a születési arányszámok azon aspektusát, hogy a születési arányszámok csökkenni kezdenek minden olyan társadalmi csoportban, amelynek tagjai inkább tanulás útján, mint vagyon segítségével változtathatják meg társadalmi helyzetüket. Ez alapján úgy vélte, hogy a civilizált társadalmakat irányító népesedési elv a “társadalmi kapillaritás”, amelynek az a lényege, hogy az egyének állandóan társadalmi helyzetük javítására törekszenek, s a család iránti igény alárendelődik a társadalmi ranglétrán való előrejutásnak. Viszont a társadalmi felemelkedés reményének hiányában az egyén energiáit családjára fordítja, tehát sok gyerek születik, magas lesz a népszaporodás.

Banks, J. A. a szociális státus és a termékenység összefüggését igyekezett megragadni angol adatok alapján. Szerinte annak érdekében, hogy megőrizzék újonnan szerzett szakmai és szociális státusukat, és hogy biztosítsák annak öröklését gyermekeikre, a brit középosztály a 19. század második felétől kezdve radikálisan csökkentette utódai számát. Ezt elősegítette a fogamzásgátló szerek elterjedése. A születések számának mérséklése a felsőbb osztályoktól az alsóbbak felé, az iskolázottaktól a kevésbé iskolázottak felé terjedt.

Befejezésül érdemes megemlíteni az új háztartás-gazdaságtan (New Home Economics) képviselőit, akik szakítanak a piaci szemléletű közgazdasági nézetekkel, és úgy vélik, a család és a háztartás a döntéshozói egység, amelyet elhatározásaiban az ésszerűség (csak) befolyásol. A döntések anyagi és nem anyagi célok dimenziójában történnek. A kultúra a döntési folyamatnak minden szakaszában fontos szerepet játszik. Tehát a termékenységet közgazdasági és szociológiai elméletek együttesen magyarázzák, az egymástól független tényezők csak részben képesek magyarázatot adni.

Az irányzat egyik kidolgozója Becker, G. S., aki szerint a gyermekvállalás a család racionális döntéseinek sorozata, amelyet alapvetően a gyermekekkel kapcsolatos kiadások nagysága és a családi jövedelem befolyásol. Ezért a gyermekeit taníttatni akaró szülő korlátozza gyermekei számát. A szülők gyermek utáni vágya “mennyiségi” és “minőségi”. Mivel a gyermekek “minősége” a rájuk költött kiadások következménye, a szülők jelentős része korlátozza gyermekei számát annak érdekében, hogy jobban iskoláztathassa őket. Becker a gyermek utáni vágyat összeköti a tartós fogyasztási cikkek utáni kereslettel; a bérből és fizetésből élők ha autót, lakást, vagy más tartós fogyasztási cikket akarnak vásárolni, mérsékelniük kell gyermekeik számát (Demográfia, 1996, 515. o.).



[193] Az ókori kínai szerzők azt is felismerték, hogy az élelmiszer-mennyiség csökkenése a halandóság emelkedésével, a háborúk pedig a népszaporodás visszaesésével járnak együtt (Demográfia, 1996, 489. o.).

[194] Érdemes hozzátenni, hogy a kereszténység kialakulásának első, aszketikus szakaszában ez korántsem volt így, tulajdonképpen csak Szent Ágoston tevékenységének eredménye (kb. Kr. u. 1400 körül), hogy a család a maihoz hasonló helyre került a keresztény gondolkodásban (Demográfia, 1996, 489. o.).

[195] Graunt a (járványok miatt elrendelt) halálozási jegyzékekre támaszkodva a demográfia majdnem minden területével foglalkozik: a népesség számával, nemek, életkor és családi állapot szerinti összetételével, a nemek arányával, a városi és vidéki népességgel, a születésekkel és halálozásokkal stb. (Bevezetés a demográfiába. 1995, 7. o.). Munkásságával az is összefügg, hogy részt vett ( W. Petty vezetésével) a politikai aritmetika (lényegében a statisztika) létrehozásában.

[196] Malthus korában a házas termékenységet állandónak tekintették (házaspáronként 5-6 gyermek szülésével számolva). Ebben a korban (19. sz. első fele) az volt az elfogadott nézet, hogy a házaspárok semmit sem tesznek a születésszám korlátozása érdekében (Demográfia, 1996, 492. o.).

[197] Malthus ezt a következtetését Turgot, A. R. J. (1727–1781) korábbi – a föld csökkenő hozadékának törvényéről szóló – munkájára építette.

[198] Sadler úgy gondolta, hogy ez a tétel nemcsak a város és a falu népszaporulata közötti különbségeket magyarázza, hanem a felsőbb osztályok alacsonyabb termékenységét is; szerinte az ember gazdagságával, vagyonával fordított arányban nemz gyermekeket.

[199] Tehát: “ugyanazon számú egyén termékenysége, ha más körülmény ugyanaz, nagyobb ott, ahol a halálozási arányszám nagyobb és ellenkezőleg, kisebb ott, ahol kisebb a halálozási arányszám” idézi Sadlert a Demográfia(1996, 494. o.).

[200] Ez azon a megfigyelésen alapult, hogy az utódok száma az állat soványságával arányos. Pl. megfigyelhető, hogy a nyúl és a disznó – bár nagyon termékeny – bizonyos súlyon felül nem szaporodik.

[201] Bár meg kell jegyezni, nincs bizonyítva, hogy vannak-e eltérések a különböző módon táplálkozó nők reprodukciós képességében.

[202] Például a mezőgazdasági jellegű társadalom ipari jellegűvé változása létrehozza a népesedés-növekedés újabb lehetőségét.

[203] Érdemes megjegyezni, hogy a populacionizmus a 20. század végén is újraéledt neopopulacionizmus vagy másként natalista elmélet néven, amelynek célkitűzéseiben más politikai expanziós törekvések is megnyilvánulnak (Demográfia, 1996, 504. o.).

[204] Mint írja: “With every mouth God sends a pair of hands!” – azaz: Isten minden éhes szájjal két munkáskezet is küld a világra!

[205] A Római Klub, amelyet 1968-ban alapított Aurelio Peccei (nemzetközi, független tudósok, befolyásos politikai és gazdasági szakemberek egy jelentős csoportja), akik a világot fenyegető környezeti és egyéb problémákkal, a világ jövőjével foglalkoznak. Elemzésük (amelyet tulajdonképpen a Római Klub megbízására a MIT készített, s első közismert változata a 80-as években készült) jelentősége abban állt, hogy az egyenként már korábban felismert világproblémákat (népességnövekedés, nyersanyag- és energiaforrások korlátozott volta, a természeti környezet állapota) egymással összefüggésben kezelték. A Római Klub tagjai a túlnépesedés, az erőforrások kimerülése és a környezeti katasztrófa elkerülésének módját a “zéró növekedési modell”-ben látták, amelynek lényege, hogy egy szint elérése után meg kell állítani a népesség, a termelés és a fogyasztás növekedését.

Érdemes megjegyezni, hogy a “nulla népesedés” elméletének első szószólója Mill, J. S. volt a 19. század közepén.

Az 1960-as években egyébként Huxley, J. angol biológus is hasonló álláspontot képviselt (s kétszázadmagával a világ népszaporodásának korlátozására irányuló rendszabályokat sürgetett az ENSZ-nél).

Azt is hozzá kell tenni, hogy igen sok közgazdasági teoretikus és gyakorló közgazdász hangsúlyozta és hangsúlyozza a népesedés korlátozásának alapvető fontosságát, azaz olyan globális népesedéspolitika kialakítását, amely a magas termékenységet mérsékli.

[206] A termékenységgel kapcsolatos magatartás ezen teóriában is racionális cselekvések sorozata.