Ugrás a tartalomhoz

Modern metafizika

Huoranszki Ferenc

Osiris Kiadó

6. Szabadság egy indeterminisztikus világban

6. Szabadság egy indeterminisztikus világban

A szabad akarat és determinizmus kérdése hagyományosan, mint láttuk, az oksági szükségszerűség és a szabad cselekvés viszonya vonatkozásában merül fel. Ám korábbi vizsgálódásaink világossá tették, hogy a szabad akarat problémája nem annyira az oksági szükségszerűség, mint inkább a természeti törvények fogalmához kapcsolódik. A determinizmus tézise nem az oksági viszonyra, hanem az oksági viszonyok tartalmát meghatározó természeti törvényekre vonatkozik. Hume-nak és mindazoknak, akik úgy gondolták, hogy a szabad akarat és a determinizmus összeegyeztethető, viszonylag könnyű dolguk volt, ameddig a determinizmust az okság terminusaiban határozták meg. Ha ugyanis csak annyit állítunk, hogy a szabad cselekvésnek is van oka, determinizmus és szabadság könnyen összeegyeztethetőnek tűnik.

Ha azonban a determinizmust a determinisztikus természeti törvények fogalma segítségével értelmezzük, akkor sokkal kevésbé egyértelmű, hogy miként lehetséges szabad döntés és cselekvés egy determinisztikus világban. Ebben az esetben, mint az előző alfejezetben tárgyalt érv bizonyítja, egyáltalában nem magától értetődő, hogy a determinizmus és a szabad akarat összeegyeztethetők lennének. Ha mármost elfogadjuk az összeegyeztethetetlenségre vonatkozó érvet, akkor el kell fogadnunk, hogy csak abban az esetben lehetséges szabad döntés és cselekvés, ha a világ indeterminisztikus. De vajon mit jelent az, hogy a világ indeterminisztikus? És miként lehetséges a szabad akarat egy ilyen világban?

Mint emlékszünk rá, a természeti törvények segítségével értelmeztük a világban tapasztalható rendet. Miután a rend a jelenségek szabályszerűségét jelenti, a természeti törvények feladata e szabályszerűségek kifejezése. Érdemes fölhívni a figyelmet arra, milyen szoros kapcsolat áll fenn a determinizmus metafizikai tézise és a törvények azon értelmezése között, amely szerint ezek egyetemes szabályszerűségeket fogalmaznak meg. A szabályszerűség-elmélet szerint ugyanis a törvények feladata nem az, hogy meghatározzák, hogyan követhetik egymást az események, hanem hogy kifejezzék az események rendjét. Minél determinisztikusabbnak tekintjük a világot, annál könnyebb a szabályszerűségek rendszerét azonosítani. A véletlen, de már a valószínűség is csak a szabályszerűség alóli kivételként értelmezhető. Márpedig minél több a kivétel, annál nehezebben képzelhető el, hogyan magyarázhatjuk a természeti törvények segítségével a világban tapasztalható rendet. A regularitás-elmélet számára ezért olyan vonzó a determinisztikus világ feltételezése. A determinisztikus világban a természeti törvények összessége segítségével minden egyes időpontban egyértelműen meg tudjuk határozni a világ korábbi és későbbi állapotait, ezért tökéletesen magyarázni tudjuk a jelenségekben megnyilvánuló rendet.

Mint azonban a természeti törvényekkel kapcsolatos vizsgálódásaink végén láthattuk, egyáltalán nem biztos, hogy a regularitás-elmélet a természeti törvények legjobb értelmezése. A regularitás-elmélet ugyanis sem a valószínűségi törvényekről, sem pedig a kizárási törvényekről nem ad megfelelő beszámolót. A természeti törvényeket azonban nemcsak úgy értelmezhetjük, mint amelyek a jelenségek közti szabályszerűségeket fejezik ki, hanem úgy is, mint amelyek meghatározzák az objektív lehetőségeket. A természeti törvények eszerint nem arra szolgálnak, hogy minél pontosabban kifejezzék az események összességében megnyilvánuló szabályszerűségeket, hanem arra, hogy meghatározzák, hogyan fejlődhet a világ. Egy hasonlat talán segít megvilágítani, mire gondolok.

Képzeljük el a következő kártyajátékot. Az egyik játék abból áll, hogy egy összekevert pakliból húzunk egy lapot, majd a színének megfelelően egy adott sorba helyezzük. A játék szabályai olyanok, hogy minden egyes húzás egyértelműen meghatározza, hová kerüljön a kártyalap. Ez a játék nyilvánvalóan nem olyan, mint az ismert kártyajátékok. A kártyajátékokat ugyanis általában az jellemzi, hogy a játék szabályai csak azt határozzák meg, milyen korlátok között dönthet valaki arról, hogy a húzás után mit kezd a lapjával. De nem mondják meg egyértelműen, mit tegyen vele. A determinisztikus világ mármost olyan, mint ez a furcsa kártyajáték: bármilyen eseményről legyen is szó (“bármilyen lapot osszon is a természet”), a természeti törvények egyértelműen meghatározzák, hogy hova kerüljön. A természeti törvények rendszerét azonban más módon is értelmezhetjük: a törvények (mint általában egy játék szabályai), talán csak azt határozzák meg, hogy milyen más események követhetnek egy adott eseményt. Másképp fogalmazva: a törvények szerepe nem az, hogy szükségszerűvé tegyék az események egymásra következését, hanem az, hogy meghatároznak objektív lehetőségeket.[184]

A kártyajáték szabályai természetesen konvención alapulnak. A természet törvényei viszont emberi megállapodástól függetlenül léteznek. De lehetséges, hogy a természeti törvények összessége (éppúgy, ahogyan egy kártyajáték szabályainak összessége), nem határozza meg minden esetben egyértelműen, hogy milyen eseményt milyen más eseménynek kell követnie, hanem csak korlátozza a lehetséges események számát, illetve néhány esetben meghatározza, hogy egyes lehetőségek milyen valószínűséggel következnek be. A természeti törvények egy efféle rendszere is jól magyarázhatja a természetben megnyilvánuló rendet. Korábbi példánkat továbbgondolva képzeljük most el, hogy megfigyeljük, amint néhány ember kártyázik, de anélkül, hogy előzőleg ismernénk a játék szabályait. Eleinte valószínűleg nem fogjuk érteni, hogy a játékosok miért éppen azt a lapot teszik ki, amit kitesznek. Ha azonban kellő számú játékot megfigyeltünk már, és eléggé éles elméjűek vagyunk, előbb-utóbb képesek leszünk a szabályok azonosítására, még akkor is, ha bizonyos, hogy a szabályok nem határozzák meg egyértelműen, ki milyen lapot játszik ki. Hasonlóképpen képesek lehetünk arra, hogy a jelenségek sokféleségéből azonosítsuk azon szabályok összességét, amelyek az objektív lehetőségeket meghatározzák. De ebből nem következik, hogy e lehetőségek egyértelműen meghatároznák, szükségszerűvé tennék az események egymásra következését.

Más előnnyel is jár, ha a természet rendjét az univerzális szabályszerűségek helyett az objektív lehetőség fogalma segítségével értelmezzük. A szabályszerűségek nem kölcsönöznek meghatározott időbeni irányultságot az eseményeknek. Ezért van az, hogy az univerzális szabályszerűségeknek azt is meg kell határozniuk, hogy milyen események történnek a jövőben, de azt is, hogy milyen események történtek a múltban. Mármost ez nem áll az objektív lehetőségekre. Bármely időponthoz képest, a múlt vonatkozásában értelmetlen objektív lehetőségekről beszélni. Ezzel szemben a jövő (amennyiben a világ nem determinisztikus) nyitott. A természeti törvények ezért azt határozzák meg, hogy bármely időpillanatban milyen jövőbeli lehetőségek adottak. Az indeterminisztikus világ tehát feltételezni látszik a dinamikus időértelmezés elfogadását.[185] Másfelől viszont múlt, jelen és jövő fogalmai egy ilyen világban sokkal könnyebben értelmezhetők, mint a determinisztikus világban.

Mint azonban már korábban említettük, azok szerint, akik azt állítják, hogy a szabad akarat feltételezi a determinizmust, éppenséggel az indeterminizmus teszi értelmetlenné a szabad akarat fogalmát. A szabad akarat képessége ugyanis előfeltételezi, hogy döntéseinkkel befolyásolni tudjuk azt, ami a jövőben történik. Ám egy indeterminisztikus világban képtelenség megmagyarázni, hogyan lenne bárki képes arra, hogy döntéseivel befolyásolja azt, amit tesz. Ha ugyanis a természeti törvények csak azt határozzák meg, hogy egy adott állapotot vagy eseményt milyen későbbi állapot vagy esemény követhet, de sosem fogják egyértelműen meghatározni, hogy mi fogja ténylegesen követni, akkor akárhogyan is döntsön a cselekvő, cselekedetei is csak véletlenszerűek lehetnek.

Azt az állítást, hogy a cselekvő személy akarata egy indeterminisztikus világban nem fogja meghatározni, hogyan cselekedjék, kétféleképpen is értelmezhetjük. Az egyik értelmezés szerint amennyiben a cselekvő döntéseit a korábbi események nem határozzák meg egyértelműen, csak valószínűsítik, akkor a cselekvés nem szükségszerű, hanem véletlen. A véletlen cselekvés azonban éppúgy nem szabad, ahogyan a szükségszerű sem az. Hiszen a véletlen folyamatokat a cselekvő éppoly kevéssé tudja befolyásolni, mint a szükségszerűeket. Holott a szabadság lényege éppen az események befolyásolásának képességében áll. A másik értelmezés szerint az indeterminizmus ugyan értelmessé teszi a szabad megfontolás fogalmát, amennyiben a világ korábbi állapotai nem fogják egyértelműen meghatározni, hogyan döntsön valaki. De ahhoz, hogy valakit szabadnak tekintsünk, nem elég, ha megengedjük, hogy megfontolásait ne határozzák meg egyértelműen a világ korábbi állapotai. Azt is fel kell tételeznünk, hogy megfontolásainak eredménye, tehát döntése cselekedetének oka. Az indeterminisztikus világban azonban képtelenség megmagyarázni, hogy a döntések miként befolyásolhatják a cselekedeteket. Ezért egy indeterminisztikus világban a felelősség fogalma értelmetlenné válna, hiszen a felelősség fogalma feltételezi, hogy a cselekvő képes döntésének megfelelően cselekedni.

Ezek az ellenvetések azonban három olyan feltevésen alapszanak, amelyeket nem kell feltétlenül elfogadnunk. Az egyik, hogy a tényeket és eseményeket csak okaik befolyásolhatják. A másik, hogy egy esemény oka csak egy másik esemény lehet. Végül a harmadik, hogy a döntések csak akkor magyarázhatják a cselekedeteket, ha okai azoknak.

Kezdjük a második feltevéssel. Kétségtelen, hogy eddigi elemzésünk során mindig az eseményeket vagy tényeket tekintettük okoknak. De lehetséges, hogy az ok ezen fogalma csak azokra az esetekre alkalmazható, amikor az ok segítségével olyan események láncolatát értelmezzük, amelyekben a cselekvés nem játszik szerepet. Amikor azonban egy esemény előidézése tudatos döntés eredménye, akkor talán az ok valamilyen más fogalmára van szükségünk: olyan okra, amely bár eseményeket vagy tényeket idéz elő, maga nem tény vagy esemény. Mint a személyes azonosság fogalmának elemzésekor láttuk, a személy metafizikai fogalma, úgy tűnik, sok mindenben különbözik a tárgy fogalmától. A személy olyan partikuláré, amely esetében sokkal több okunk van a lehetséges világokon keresztüli azonosság feltételezésére, mint a tárgyak esetében; a személyekkel kapcsolatban értelmetlen meghatározatlan azonosságról beszélni, a tárgyak estében viszont nem. Talán a személyiség egy másik, metafizikailag a tárgyakétól különböző tulajdonságának tekinthetjük, hogy míg a tárgyak nem önmagukban, hanem csak a megelőző okok hatására elszenvedett változásaik révén lehetnek okok, a személyek döntéseikkel el tudnak indítani egy oksági láncot anélkül, hogy önmaguk előtte oksági hatást szenvedtek volna el. (Pontosabban: olyan oksági hatást szenvedtek volna el, amely egyértelműen meghatározza, hogy miként cselekedjenek.)[186]

Ezt a megoldást azonban csak akkor fogadhatnánk el, ha világos elképzelésünk lenne arról, miképp lehet a személy maga, nem pedig valamilyen a személyben végbemenő változás egy cselekedet oka. Nehéz belátni, miként lenne ez lehetséges. Hogy csak egy nehézséget említsünk: elég nyilvánvaló, hogy egy cselekedet, akár csak egy esemény, meghatározott időpontban történik. Például nem mindegy, hogy a számítógépem billentyűzetén melyik billentyűt ütöm le előbb, és melyiket később. De vajon miképp időzíthetem a cselekedeteimet, ha a cselekedeteim oka nem valamilyen a személyemben végbement változás? (A személy fogalmát itt természetesen filozófiai értelemben használjuk, tehát bizonyos típusú mentális állapotok és események hordozóját értjük rajta.) Nem valószínű tehát, hogy a szabad akarat képességét az okság egy különleges, csak a cselekvést jellemző fogalmának bevezetésével magyarázhatnánk. Az, hogy miként lehet maga a személy ok, s nem pusztán a személyben végbemenő változás, nem kevésbé rejtélyes, mint az, hogyan képes valaki szabadon dönteni és cselekedni.[187]

Mi a helyzet azonban a másik két feltevéssel? Vajon igaz-e, hogy az eseményeket csak az okok befolyásolhatják? És vajon igaz-e, hogy a döntések a cselekedetek okai? A két feltevés összefügg egymással, ezért érdemes őket együtt tárgyalni. Egy eseményt annak oka vagy egyértelműen meghatároz, tehát szükségszerűvé tesz, vagy (ha a törvények nem determinisztikusak) valószínűsít. Ez azonban nem jelent különbséget a tekintetben, hogy képesek vagyunk-e az esemény bekövetkezését befolyásolni. Bizonyos értelemben, ha a törvények csak valószínűségi összefüggéseket fejeznek ki, még nehezebb is elképzelni, hogyan befolyásolhatnánk a jövőbeli eseményeket, mint egy determinisztikus világban. A determinizmus ugyanis legalább azt világossá teszi, hogy döntéseink miképp vezetnek a cselekedethez: a döntés a cselekvés oka, tehát a döntések idézik elő a választott cselekvést. Egy indeterminisztikus világban viszont azt is meg kellene magyaráznunk, hogy mit jelent a szabad cselekvés, ha döntéseink csak valószínűsíthetik cselekedeteinket.

Ezt az ellenvetést a legkönnyebben úgy lehet megválaszolni, ha a szabad döntést és cselekvést kivonjuk az okság hatóköréből. Ennek a megoldásnak vannak előnyei, de vannak hátrányai is. A javaslat lényege a következő. A természeti törvények meghatározzák az objektív lehetőségeket. De hogy a lehetőségek közül melyik valósul meg, az nem meghatározott, bár a valószínűségi törvények természetesen megmondják, mekkora az esélye annak, hogy ez, vagy az az esemény következik be. A döntés által befolyásolt cselekedet annyiban hasonlít a valószínűségi törvények által meghatározott eseményekhez, hogy mindkettő előfeltételezi: ugyanazon feltételek fennállása esetén nem csak egy, hanem több (pontosabban: többféle) esemény bekövetkezése is lehetséges. A csak a természeti törvények által befolyásolt események okai csak valószínűsítik az esemény bekövetkezését; ezzel szemben a döntés egyértelműen meghatározza, hogy milyen típusú esemény fog bekövetkezni (például lenyomok-e egy bizonyos billentyűt a klaviatúrán, vagy sem). A döntés tehát a természeti törvények által meghatározott, de az eseményeket csak valószínűsítő okokat egyértelműsíti. Az indokok eszerint meghatározhatják a cselekedeteket, és ezáltal létrehoznak bizonyos eseményeket anélkül, hogy azok okai lennének.[188]

A javasolt elmélet szerint ezért a cselekvés által előidézett eseményeket nem a természeti törvények határozzák meg. S ezzel összefüggésben, az indokok nem mint okok határozzák meg a cselekvést. A cselekvéselméleten belül sokáig népszerű volt az az elképzelés, hogy az indokok nem úgy viszonyulnak a cselekedetekhez, ahogyan az okok okozataikhoz. Az okok ugyanis, mint láttuk, törvényeket feltételeznek. Ellenben amikor egy cselekedetet a cselekvő indokaival magyarázunk, nincs szükségünk törvények feltételezésére. Sőt egyes érvek szerint nem is lehetséges törvényekre hivatkozni a cselekedetek magyarázatakor. Más filozófusok (elsősorban Donald Davidson egy klasszikus cikke hatására[189]) viszont amellett érveltek, hogy a cselekedeteket csak akkor magyarázhatjuk az indokokkal, ha az indok a cselekedet oka. Eszerint amikor az indokokra hivatkozva magyarázzuk a cselekvést, ugyan valóban nem kell (sőt nem is lehet) törvényekre hivatkozni, ennek ellenére az indokok úgy viszonyulnak a cselekedetekhez, mint annak okai. Miért kellene ezt feltételeznünk?

Tegyük föl például, hogy valaki egy barátjával szeretne telefonon beszélni, de nem emlékszik a telefonszámára. Ezért elhatározza, hogy fölhívja egy közös ismerősüket, hogy elkérje tőle barátja telefonszámát. Véletlenül azonban rosszul tárcsáz, és a telefon a barátjánál csöng, akivel így azután beszélni is tud. Mármost ebben az esetben a cselekvőnek megfelelő indoka volt a cselekedet végrehajtására (mármint hogy barátja számát tárcsázza – hiszen vele akart beszélni), mi több, végre is hajtotta a cselekedetet, mégsem az indok határozta meg a cselekedetet. De miért nem? Azért, érvelhet valaki, mert nem az indok volt a cselekedet végrehajtásának oka. Csakis abban az esetben magyarázzák tehát az indokok a cselekedeteket, ha egyben okai is annak.

Hozzá kell azonban tennünk, hogy nem ez az egyetlen módja az efféle helyzetek értelmezésének. A cselekvő motivációinak részletesebb elemzése és az akarat fogalma segítségével talán megmagyarázhatjuk, miért éppen ez, s nem egy másik indok határozta meg a cselekedetet anélkül, hogy az indokokat okoknak kellene tekintenünk.[190] Ennek a kérdésnek a vizsgálata azonban már nem a metafizika, hanem a cselekvéselmélet körébe tartozik. Konklúzióként talán a következőt mondhatjuk: ha sikerülne bizonyítani, hogy az indokok nem okok, akkor kétségkívül könnyebb lenne belátni, hogyan lehetséges szabad akarat egy indeterminisztikus világban. Ha viszont valóban azok, akkor talán el kell fogadnunk, hogy akár determinisztikus, akár indeterminisztikus világban élünk, a metafizikai értelemben vett szabadság illúzió.



[184] A játék-hasonlat Ryle-tól származik. Ő azonban az összeegyeztethetőségi tétel védelmében hozta fel, amire véleményem szerint nem alkalmazható. Ryle 1974, 110, 111.

[185] Van persze, aki ezzel nem ért egyet. Vö. Mellor 1995.

[186] Vö. Chisholm 1964.

[187] A további nehézségekről lásd van Inwagen 1993, 194.

[188] Vö. például McCall 1994, 273–278.

[189] Vö. Actions, Reasons, and Causes, in Davidson 1980, 3–20.

[190] Vö. például Ginet 1990, 141–146.