Ugrás a tartalomhoz

Modern metafizika

Huoranszki Ferenc

Osiris Kiadó

4. Szigorú determinizmus

4. Szigorú determinizmus

Azok, akik elfogadják a determinizmust, de azt összeegyeztethetetlennek tartják a szabad akarat képességével, talán csak annyiban különböznek a fatalistáktól, hogy más indokok alapján gondolják a jövő tényeit befolyásolhatatlanoknak. A fatalista, mint láttuk, pusztán logikai alapon, az igaz állítások tartalma, illetve a propozíciók és tények közti viszony segítségével igyekszik bizonyítani, hogy nem létezik szabad akarat. Ezzel szemben az összeegyeztethetőséget elvető determinista szerint nem a logikai, hanem a világ, azon belül az események folyását meghatározó törvények természete teszi lehetetlenné a jövőbeli tények és események befolyásolását. De az elmélet következménye mégis csak a fatalizmus: a szabad választás képességének tagadása.

Másképp is értelmezhetjük azonban a szigorú determinizmust. A determinista kétségkívül tagadni fogja, hogy az akarat szabad. De nem azt fogja állítani, hogy döntéseink nem befolyásolják a jövő tényeit, hanem hogy valójában a megfontolás és a döntés fogalma, úgy ahogyan azt a korábbiakban tárgyaltuk, metafizikai képtelenség. Nem igaz ugyanis, hogy léteznének cselekvési alternatívák. Talán úgy tűnik számunkra, hogy cselekedhettünk volna másképp is, de valójában csak azt tehettük, amit valóban tettünk. Hogy döntéseink során különböző cselekvési alternatívák közül választhatunk, puszta illúzió. Minden cselekedetünk olyan tehát, mint fenti példánkban a római vakáció: illúzió, hogy ha akartam volna, felszállhattam volna a Rómába tartó repülőgépre. A tekintetben azonban nincs egyetértés a filozófusok között, hogy a kemény determinizmus elfogadásának milyen következményei vannak a morális felelősségre, illetve az emberi viselkedés döntések és megfontolások segítségével történő magyarázatára nézve.

Kezdjük az utóbbival. Vajon a determinizmusból az következik-e, hogy döntéseinknek és a cselekedeteket megelőző megfontolásainknak semmilyen szerepe sincs cselekedeteink magyarázatában? Az következik-e tehát a szigorú determinizmusból, hogy cselekedeteink nem különböztethetők meg a pusztán fizikai eseményektől? Ez attól függ, hogyan értelmezzük a determinizmust.

Ha azt állítjuk, hogy a determinisztikus fizikai törvények elegendők ahhoz, hogy cselekedeteinket meghatározzák és magyarázzák, akkor tulajdonképpen eltekinthetünk attól, hogy a megelőző megfontolások, illetve választások segítségével magyarázzuk őket. Valójában mindent, amit teszünk, a biofizikai események és állapotok közti kauzális szükségszerűség határoz meg. Annak, hogy a viselkedés magyarázata során néha a tudatos választásokra hivatkozunk, csak gyakorlati jelentősége van, nem pedig metafizikai. Nem ismerjük részleteiben azokat a fizikai törvényeket és állapotokat, amelyek viselkedésünket meghatározzák. S még ha ismernénk is őket, túlságosan bonyodalmas és fáradságos lenne azzal kísérletezni, hogy ezek kiszámítása segítségével értsük meg egymás viselkedését. Ezért az egyszerűség kedvéért a cselekvés indokaira hivatkozunk. De metafizikai értelemben a cselekvés tulajdonképpen fizikai esemény, amit a fizika törvényei határoznak meg.

De értelmezhetjük a determinizmust más módon is. Feltételezhetjük, hogy a fizika törvényei nem elégségesek a viselkedés megértéséhez. Talán vannak olyan biológiai vagy pszichológiai törvényszerűségek, amelyek nem redukálhatók a fizikai törvényekre, ahogyan bizonyos kémiai törvényszerűségek. Ha léteznek a fizikai törvényekre nem redukálható pszichológiai törvények, akkor nem kell azt állítanunk, hogy a cselekvés helyes magyarázatából kiküszöbölhetők az indokok. Döntéseink talán valóban szükséges feltételei a cselekvésnek. Ám e döntések nem feltétlenül szabadok: a döntések tartalmát genetikai adottságok és a környezeti feltételek egyértelműen meghatározzák. Döntés nélkül ugyan nincs cselekvés, de dönteni csak egyféleképpen lehet: úgy, ahogyan a genetika törvényei és a környezeti hatások meghatározzák. A döntés folyamata talán nem, de az akarat szabadsága illúzió.

Az, hogy az utóbbi álláspont mennyiben tartható, természetesen attól is függ, mennyiben tartjuk a döntés fogalmát értelmesnek akkor, ha feltesszük: valójában csak egyféleképpen dönthetünk. Ha tudom, hogy egy bezárt szobát nem hagyhatok el, vajon szabad választásnak neveznénk-e azt, ha nem teszek kísérletet arra, hogy elhagyjam? Ha elismerjük, hogy már döntéseink előtt csak egyetlen cselekvési alternatíva áll nyitva előttünk, vajon döntésnek neveznénk-e azt a mentális folyamatot, amelyet a cselekvés szükséges feltételének tartunk? Sokkal inkább azt mondanánk: az, hogy a döntés vezet a cselekvéshez, puszta illúzió, fizikai viselkedésünket kísérő mentális epifenomén.

A szigorú determinizmussal kapcsolatos másik érdekes kérdés, hogy vajon elfogadása milyen következményekkel járna az erkölcsi felelősség tekintetében. A szabad akarat kérdése hagyományosan összefügg az erkölcsi felelősség problémájával. A klasszikus elképzelés szerint a szigorú determinizmus értelmetlenné teszi a felelősség fogalmát. Felelősséget ugyanis csak azokért a cselekedeteinkért vállalhatunk, amelyet képesek lettünk volna nem megtenni. Ha bezárnak egy szobába, nem lehetek felelős azért, hogy nem érek oda időben egy másik szobában zajló értekezletre. Ha viszont kauzálisan szükségszerű, hogy mindenki azt tegye, amit éppen tesz, akkor nem tehetett volna másképp, mint ahogyan cselekedett. Tehát cselekedeteiért nem vállalhat felelősséget.

Ezt a következtetést a szigorú deterministák sokáig el is fogadták. Ezért úgy gondolták, hogy az erkölcsi felelősség fogalma értelmetlen, akárcsak a szabad akarat képességének feltételezése. Azok pedig, akik szerint a determinizmus elfogadhatatlan metafizikai álláspont, éppen az erkölcsi felelősségre történő hivatkozással érveltek. A jog és moralitás intézményének csak akkor van értelme, ha létezik felelősség. Márpedig úgy gondoljuk, ott, ahol nincsenek szabadon választható alternatívák, nem alkalmazhatjuk értelmes módon a felelősség fogalmát. A determinizmus értelmetlenné teszi a tudatos döntésen alapuló, és a kauzálisan szükségszerű események közti megkülönböztetést. Felelősségre lehet vonni azt, aki túl gyorsan hajt, és ezért veszélyezteti társai életét, mivel a gépkocsi sebességének megválasztása tudatos döntésen alapul. De nem vonhatjuk felelősségre a vulkánt azért, mert kitört, vagy egy szúnyogot azért, mert megcsípett valakit. Ahol nincs tudatos döntés, mivel nincsenek választható alternatívák, ott értelmetlenség jogról vagy erkölcsről beszélni.

Az utóbbi évtizedben azonban néhány filozófus megkérdőjelezte, hogy a cselekvési alternatívák valóban szükséges feltételei-e az erkölcsi felelősség tulajdonításának. Az erkölcsi felelősség kérdése szerintük nem azon múlik, hogy választásunk szabad-e, vagy determinált. Az etikai értelemben vett felelősség fogalma szerintük független egy metafizikai nézet (igaz-e a determinizmus vagy sem?) melletti elkötelezettségtől.[180]

Az érv a következőképp hangzik. Módosítsuk a római utazással kapcsolatos fenti példát a következőképpen: bár nagyon szeretnék Rómába utazni, és döntöttem is az utazásról, közvetlenül az utazás előtt azt a hírt kapom, hogy egy barátom sürgős segítségre szorul. Ezért az utolsó pillanatban lemondom vagy elhalasztom az utazást. Miután a járatot törölték, természetesen nem állt volna módomban felszállni a Rómába tartó gépre. De ettől választásom még erkölcsi választás volt, amelyért felelősséggel tartozom, és amelyért dicsérni vagy kárhoztatni lehet. Egy cselekedet erkölcsi megítélését tehát nem fogja befolyásolni az, hogy lehetőségem volt-e másképp cselekedni, mint ahogyan ténylegesen cselekedtem.

Vajon igazolja-e ez az érv, hogy a felelősség-tulajdonítás értelmes dolog akkor is, amikor a különböző alternatívák közti választás nem szabad (mivel nincsenek valóságos alternatívák)? Annyi véleményem szerint mindenképp bizonyos, hogy ha az érv helytálló, akkor az erkölcsi felelősségről kialakított nézeteink módosítását követeli meg. Amikor ugyanis mindennapi morális ítéleteink (beleértve a jogi felelősség eseteit is) során valaki felelősségét firtatjuk, mindig az a kérdés merül fel, cselekedhetett-e az illető másképp is, mint ahogyan cselekedett. Ennél azonban nagyobb probléma, hogy a fentihez hasonló esetekben is csak akkor tulajdonítanánk az illetőnek felelősséget, ha ő maga úgy gondolja, hogy több alternatív cselekvés közül választott. Ha valaki meg van győződve arról, hogy nem cselekedhet másképp, mint ahogyan éppen cselekszik, akkor nehéz belátni, milyen alapon tartana igényt dícséretre, vagy félne a feddéstől. Úgy tűnik ezért, a szigorú determinizmus és az erkölcsi felelősség fogalmainak összeegyeztethetősége csak úgy lehetséges, ha feltesszük, hogy az erkölcsi felelősség fogalma végső soron a tudatlanságon alapul: azért tulajdoníthatunk felelősséget, mert a cselekvő nem tudja, hogy bizonyos alternatívák nem állnak nyitva előtte.



[180] Vö. Nagel 1961, 345–366.