Ugrás a tartalomhoz

Modern metafizika

Huoranszki Ferenc

Osiris Kiadó

3. Determinizmus

3. Determinizmus

A fatalista azt próbálja bizonyítani, hogy a szabad akarat, az a képesség tehát, hogy döntéseinkkel módosítsuk a jövőben bekövetkező eseményeket vagy a tényeket, fogalmi vagy logikai képtelenség. Ha azonban a fatalistának nincs is igaza, abból még nem következik, hogy valóban létezne szabad akarat. Kétségtelen, amint azt már fentebb is említettem, hogy mindnyájan úgy érezzük: szabadon hozzuk döntéseinket, s ez által bizonyos tényeket képesek vagyunk befolyásolni. De ez önmagában nem bizonyítja, hogy valóban képesek is vagyunk erre. Tegyük föl például, hogy elhatározom, mégsem utazom Rómába, és ezért úgy döntök, hogy nem szállok fel a legközelebbi Rómába tartó gépre. Úgy érzem, saját szabad döntésem eredménye, hogy holnap nem leszek Rómában. De eközben anélkül, hogy én erről tudnék, törölték a járatot. Ezért bár úgy érzem, az, hogy nem leszek másnap Rómában, saját döntésem eredménye, valójában nem volt az. Érezhettem ugyan úgy, hogy szabadon választhatom meg, mit teszek, de valójában aligha cselekedhettem volna másképp, mint ahogyan cselekedtem.

Ezért önmagában az, hogy megfontolásainkat értelmetlennek vagy céltalannak tartjuk, hacsak nem érezzük úgy, hogy döntéseink befolyásolhatják a jövőbeli tényeket, nem tesz bennünket szabaddá. Persze az ellenkezője sem igaz. Abból, hogy néhány esetben úgy érezzük, szabad döntésünk eredménye volt valami, amiről kiderül, hogy valójában (legalábbis számunkra) elkerülhetetlen volt, nem következik, hogy soha ne dönthetnénk szabadon.

Ha azonban a fatalista érv helytelen, akkor mi okunk lenne egyáltalán feltételezni, hogy döntéseink nem szabadok? A fatalista érv, amelyet fentebb vizsgáltunk, voltaképp egy következtetés helyességét próbálja igazolni. (Bár a következtetések maguk is érvek, természetesen léteznek a következtetések helyessége melletti érvek is.) A következtetés pedig az lenne, hogy

Mivel igaz, hogy egy esemény szükségképpen vagy bekövetkezik vagy nem, ezért az is igaz, hogy ami bekövetkezik, az szükségképpen következik be, ami pedig nem következik be, az szükségképpen nem következik be.

Ez a következtetés csak akkor lenne elfogadható, ha a fatalizmus melletti érvek meggyőzőek volnának. Abból ugyanis, hogy szükségszerű, hogy a kockadobás eredménye vagy hatos lesz, vagy nem, nem következik, hogy ha hatos lett, akkor szükségképpen lett az, ha meg nem lett hatos, akkor szükségképpen nem lett az. Hiszen lehet puszta véletlen is, hogy az eredmény hatos, ahogyan azt a szerencsejátékok során általában fel is szoktuk tételezni.

Azzal azonban, hogy megmutattuk, a fatalista érv nem támasztja alá a fenti következtetést, még nem cáfoltuk meg a következtetés konklúzióját. Nem csak a fatalista érvelhet ugyanis amellett, hogy minden esemény, vagy minden tény szükségszerűen következik be, vagy áll fenn. A fatalizmus elleni érvek, ha sikeresek, csak azt mutatják meg, hogy logikailag nem kizárt, hogy döntéseink befolyásolják a tényeket. De azt nem bizonyítják, hogy ne szükségszerűen történne minden, ami történik.

A determinizmus metafizikai tézise szerint mármost minden, ami történik vagy fennáll, szükségszerűen történik vagy áll fenn. Mit jelent ez? Nyilvánvaló, hogy a szükségszerűség nem jelenthet logikai szükségszerűséget. Logikailag nem lehet szükségszerű, hogy holnap délután ne essen az eső, mivel ennek ellenkezője, nevezetesen hogy holnap délután esik, nem lehetetlen. Ezért a szükségszerűségnek valamely más értelmezésére van szükség: a kauzális szükségszerűségre.

A kauzális szükségszerűséget a következőképp értelmezhetjük: ha bizonyos feltételek fennállnak és az ok megtörténik, elkerülhetetlen, hogy az okozat is bekövetkezzék. Ha például bizonyos feltételek fennállnak, és valaki egy száraz szalmára égő gyufát dob, elkerülhetetlen, hogy a szalmakazal tüzet fogjon. Akkor beszélünk tehát kauzális szükségszerűségről, ha a körülmények és az ok együttesen elkerülhetetlenné teszik, hogy egy esemény bekövetkezzék. Ésszerű azonban feltenni, hogy a feltételek maguk sem véletlenül állnak fenn, és az ok sem véletlenül történik. A fennálló feltételeket és az okot is okozta valami: korábban fennálló feltételek és korábban történt események. És így tovább a végtelenségig. A determinizmus tézise mármost azt mondja ki, hogy minden tény és esemény kauzálisan szükségszerű abban az értelemben, hogy nem lehetséges olyan tény vagy esemény, amelyet bizonyos feltételek ne tennének szükségszerűvé.

A determinizmus tézisével már korábban is találkoztunk az okság problémája kapcsán. Ott a determinizmus másik megfogalmazását adtuk; de könnyű belátni, hogy a két megfogalmazás egyenértékű. A korábban használt megfogalmazás episztémikus természetű volt: a determinizmus tézise szerint, ha valaki ismerné a világ teljes állapotát egy adott időpontban, akkor a természeti törvények segítségével képes lenne meghatározni a világ állapotait minden megelőző és későbbi időpontban is. A determinizmus e megfogalmazásához nincs szükség arra, hogy a kauzalitásra hivatkozzunk. Ez persze nem véletlen. Hiszen korábban éppen azt vizsgáltuk, hogy a kauzalitás fogalma összeegyeztethető-e a determinizmus tagadásával. Ennek a kérdésnek pedig csak akkor van értelme, ha a determinizmus megfogalmazása során nem hivatkozunk az okság fogalmára.

A két megfogalmazás azonban annyiban egyenértékű, amennyiben a kauzális szükségszerűség feltételezi a determinisztikus törvényeket. Mivel, mint láttuk, a természeti törvények határozzák meg, milyen feltételeknek kell fennállniuk ahhoz, hogy bizonyos okok szükségképpen bizonyos okozatokat vonjanak maguk után. Az oksági viszony csaknem valamennyi elemzése, különböző módon és okból ugyan, de feltételezte, hogy léteznek olyan természeti törvények, amelyek “irányt szabnak” az oksági folyamatoknak. Éppen ezért az, hogy minden esemény kauzálisan szükségszerűség-e, attól függ, hogy milyen természetűek a világunkban uralkodó törvények. A törvények determinisztikus jellege fogja meghatározni, hogy minden esemény kauzálisan szükségszerű-e vagy sem. A kauzális szükségszerűség tézisének a szabad akarat problémája szempontjából érdekes megfogalmazása a következő lesz tehát:

Δ A világ állapotáról bármely időpontban adott teljes leírás, és a világban uralkodó természeti törvények összessége együttesen logikailag meghatározzák a világ teljes állapotát bármely későbbi időpontban.

Mit jelent ez? Képzeljük el, hogy a világ valamennyi tényét számba tudjuk venni, mondjuk 1112. december 31-én. Például le tudjuk írni, hogy a világot alkotó összes részecske éppen milyen fizikai állapotban van. Tegyük föl azt is, hogy ismerjük az összes természeti törvényt. Ezek közül némely azt fogja megmondani, hogy ha valamely részecske egy bizonyos időpontban ilyen és ilyen állapotban van, akkor a következő pillanatban milyen állapotban lesz. Mármost, ha a törvények determinisztikusak, akkor a részecskék állapotának leírásából, valamint a természeti törvényekből logikailag következni fog minden olyan, a részecskék állapotára vonatkozó igaz állítás, amely a világ későbbi állapotait írja le.

Mielőtt tovább mennénk, érdemes néhány szót szólni a fatalizmus és a determinizmus kapcsolatáról. Vajon következik-e a fatalizmusból a determinizmus, vagy a determinizmusból a fatalizmus? Kezdjük talán az első kérdéssel. Úgy tűnhet, ha a fatalizmus igaz, akkor a determinizmus tézisének is igaznak kell lennie. Ha logikailag lehetetlen, hogy döntéseink a jövőbeli tényeket befolyásolják, akkor a jövőbeli tények előre meghatározottak (determináltak) kell, hogy legyenek.

Ez az érv azonban nem áll, pontosabban csak akkor áll, ha az “előre meghatározott” (“determinált”) kifejezést nem a fentebb definiált értelemben használjuk. Mint láttuk, a determinizmus tézisét a kauzális szükségszerűségre, illetve a természeti törvényekre hivatkozva fogalmaztuk meg. A determinizmus ezért csak akkor lehet igaz, ha a természeti törvények determinisztikusak. A fatalizmus azonban igaz lehet akkor is, ha a természeti törvények nem determinisztikusak! Tegyük föl, hogy nincs olyan természeti törvény, amely minden időpontban egyértelműen meghatározná, hogy egy kockadobás eredménye hatos lesz-e, vagy sem. Ettől függetlenül, a fatalista azt fogja állítani, hogy mivel a későbbi időpontban az eredmény vagy hatos lesz, vagy nem, az ezt a tényt leíró propozíció már a kocka elvetése előtt is igaz kell, hogy legyen. (A fatalista szerint tehát a kocka már az elvetése előtt is el van vetve.) Ehhez azonban nem szükséges feltennünk, hogy a törvények determinisztikusak. A fatalista számára ugyanis lényegtelen, hogy mi magyarázza a jövőbeli tényt. Csak az a fontos, hogy a kijelentés már akkor is vagy igaz, vagy hamis, amikor elhangzik. A determinista számára viszont épp az a döntő kérdés, hogy a jövőbeli tényeket vajon a természeti törvények szükségszerűvé teszik-e, vagy sem.

Mi a helyzet a második kérdéssel? Vajon igaz-e, hogy a determinizmus elfogadásából fatalizmus következik? Ezt a kérdést már nehezebb megválaszolni. A fatalizmus szerint a jövőre vonatkozó propozíciók bármely időpontban vagy igazak, vagy hamisak, ezért az eseményeket döntéseink nem befolyásolhatják. Ha a determinizmus igaz, akkor az állítás első fele igaz kell, hogy legyen. A determinista azonban talán tagadhatja az állítás második felét. A determinizmus ugyan azt állítja, hogy ha a világ adott pillanatban egy meghatározott állapotban van, akkor ezen állapot leírásából és a természeti törvényekből következik, hogy később milyen állapotban lesz, de nem állítja, hogy döntéseink ne játszanának szerepet a jövőbeni világállapotok alakulásában.

A szabad akarat és determinizmus metafizikai problémája éppen e körül a kérdés körül forog. Egyes filozófusok szerint a determinizmus elfogadásából nem következik, hogy ne rendelkezhetnénk a szabad akarat képességével. Sőt, a szabad akarat feltételezi, hogy a determinizmus igaz legyen. Ezt a tézist szokás összeegyeztethetőségi tézisnek, vagy “puha” determinizmusnak nevezni.

Más filozófusok szerint viszont a determinizmus összeegyeztethetetlen a szabad akarat képességével. Mármost, ha így van, csak akkor rendelkezhetünk a szabad akarat képességével, ha a determinizmus hamis. Ezért vagy a determinizmust kell elvetnünk, vagy a szabad akarat lehetőségét tagadnunk. Azokat a filozófusokat, akik az előbbi mellett érvelnek (kicsit félrevezető módon, hiszen itt nem egy politikai vagy erkölcsi, hanem egy metafizikai álláspontról van szó) libertariánusoknak szokás nevezni. Az utóbbi álláspont a szigorú determinizmus.