Ugrás a tartalomhoz

Modern metafizika

Huoranszki Ferenc

Osiris Kiadó

10. Azonosság az időben

10. Azonosság az időben

Mint azt a fejezet elején említettük, az, hogy a körülöttünk lévő tárgyak, élőlények és személyek konkrét partikulárék, megköveteli, hogy időben létezzenek. Az időben létező dolgok pedig (eltekintve a Shoemaker-világ fagyásaitól) változnak. A változás azt jelenti, hogy egy bizonyos időpontban rendelkeznek valamely tulajdonsággal, egy másik időpontban viszont nem. Ha csak a környezetük változik, akkor a változást úgy értelmezhetjük, hogy bizonyos időpontban rendelkeznek valamely relációs tulajdonsággal, amivel a későbbiek során nem. Például az a ház, amelyik előtt reggelente a buszra várok, a nap egy bizonyos időpontjában rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy előtte állok, a nap egy másik pillanatában nem. De számunkra érdekesebb, hogy a dolgok nem csak relációs tulajdonságaik tekintetében változhatnak. Például a ház, ami előtt a buszra várok, valaha szürke volt. Nemrég újra vakolták, ezért most sárga. A legtöbb tárgy intrinszikus tulajdonságai is változnak az időben.

Hogyan értelmezhető mármost az időbeli változás? Pontosabban, hogyan azonosítható az az individuum, amelyik elszenvedi a változást? A probléma a következőképp érzékeltethető. Tekintsük azt a két állítást, hogy:

A ház teljes felülete szürke.

A ház teljes felülete sárga.

Miután semmilyen tárgynak sem lehet a teljes felülete egyszerre szürke és sárga, ha a két állítás alanya ugyanarra a házra utal, a két állítás nem lehet egyszerre igaz. Viszont épp ez az, amit az időbeni változás megkövetel: hogy ugyanaz a tárgy ezzel meg azzal a tulajdonsággal is rendelkezzék. Hogyan lehetséges ez? Nyilvánvalóan úgy, hogy a mondatokat a következő módon kell átfogalmaznunk:

*A ház teljes felülete szürke t1 időpontban.

*A ház teljes felülete sárga t2 időpontban.

Kérdés mármost, hogy miként is értelmezhetjük ezeket az átfogalmazásokat.

Az egyik értelmezés szerint a konkrét partikulárékat megillető tulajdonságok valójában mind rejtett relációs tulajdonságok. Mit jelent az, hogy valami “rejtett relációs” tulajdonság? Röviden a következőt: amikor azt állítjuk, hogy az adott tulajdonsággal rendelkezik valami (vagy valaki), nem kell megemlítenünk azt az individuumot (vagy azokat az individuumokat), amivel (vagy akivel) a vizsgált indivi- duum valamilyen viszonyban áll; azt azonban fel kell tételeznünk, hogy létezik ilyen. Ahhoz például, hogy tudjuk

Matild nagymama lett

nem kell ismernünk az unokáját, de fel kell tételeznünk, hogy van egy olyan gyermek, akiről igaz, hogy Matild a nagymamája. Hasonlóképp, amikor valamiről azt állítjuk, hogy sárga, fel kell tételeznünk, hogy van egy olyan időpont (amit ebben az esetben az egyszerűség kedvéért absztrakt individuumnak tekintünk), amelyhez viszonyítva az adott dologról igaz, hogy sárga. Ebből a megoldásból az következne, hogy minden olyan tulajdonság, amelyet egy tárgy intrinszikus tulajdonságának gondolunk, valójában relációs tulajdonság. Nem állíthatjuk, hogy valami “sárga”, csak azt, hogy “sárga egy adott időpillanathoz viszonyítva”. Ez a javaslat elfogadhatatlannak tűnik. (Azért vannak, akik jobb híján elfogadják.[142]) A tárgyak intrinszikus tulajdonságait nem szokás rejtett relációknak tekinteni. Matild nagymamasága értelmezhetetlen anélkül, hogy ne feltételeznénk: van unokája. De Matild magasságáról akkor is értelmes dolog beszélni, ha egyáltalában nem léteznének időpontok, amikhez köthetnénk.

Egy másik lehetséges megoldási javaslat szerint nem a tulajdonságokat kell relativizálnunk az idő tekintetében, hanem a kijelentések igazságát. Mondatainkat tehát a következőképp kellene átfogalmaznunk:

♣Jelen pillanatban igaz, hogy a ház teljes felülete szürke.

♣Jelen pillanatban igaz, hogy a ház teljes felülete sárga.

Eszerint a javaslat szerint egy bizonyos tulajdonság csak a jelen időpontban illet meg egy bizonyos tárgyat. Mivel a jelen folytonosan változik, a két állítás egyszerre igaz is, meg hamis is, mint ahogyan egyszerre igaz lehet, hogy “előttem van észak” és ha megfordulok, az is, hogy “előttem van dél”. Csakhogy az időben (az időutazás ritka pillanatait leszámítva) nem mozoghatunk tetszés szerint előre-hátra. Ami elmúlt, nem tér vissza. Hogyan állíthatjuk akkor, hogy a jelen pillanatban sárga házról az is igaz, hogy szürke? Úgy, hogy e mondat helyes értelmezése a következő:

♠Jelen pillanatban igaz, hogy a ház szürke volt két évvel ezelőtt.

Ha azonban így járunk el, akkor valójában vagy az előző megoldást fogalmaztuk újra, vagy tagadnunk kell a változás lehetőségét. Ha azt állítjuk ugyanis, az “egy évvel ezelőtt” kifejezés egy meghatározott dátumszerű időpontra utal, akkor kiderül, hogy a “szürke” tulajdonság valójában egy individuum és egy időpont közti relációt fejez ki. Ha viszont azt állítjuk, hogy “szürke volt egy évvel ezelőtt”, egy olyan intrinszikus tulajdonság, ami jelen pillanatban épp úgy megilleti a házat, mint az, hogy “jelen pillanatban sárga”, akkor értelmetlen arról beszélni, hogy a ház valamely tulajdonsága megváltozott volna, hiszen egyidőben rendelkezik valamennyi múltbeli és jövőbeli tulajdonságával is. S ha ez így van, akkor nyilván értelmetlen dolog a házzal kapcsolatban változásról beszélni.

A fenti két megoldási javaslat abból a feltevésből indul ki, hogy a tárgyak, élőlények, emberek mindaddig, amíg léteznek, “teljes egészükben” jelen vannak minden időpontban. A ház hol szürke, hol sárga, de amíg az, ami, teljes egészében jelen van a világban. Egy térbeli analógia azonban azt sugallja, hogy a tárgyak időbeli létezése másképp is értelmezhető. Tekintsük például az M7-es autópályát. Ennek egyik vége Budapest, a másik pedig Siófok. Ahhoz, hogy egyszerre igaz lehessen:

Az M7-es négysávos autópálya

Az M7-es hatsávos autópálya

nem kell feltételeznem, hogy a “négysávos” vagy a “hatsávos” olyan rejtett relációs tulajdonságok, amelyek autópályákat térbeli pontokhoz viszonyítanak. Egyszerűbb azt mondani, hogy az M7-es egy része hatsávos, más részei pedig négysávosak. A különböző tulajdonságok az út különböző térbeli részeit illetik meg.

Talán hasonló módon érvelhetünk az időbeni változással kapcsolatban is. A javasolt értelmezés szerint az egyes időpillanatokban nem a tárgy egésze, hanem csupán egy temporális része van jelen. A ház színéről ezek szerint a következőt kell mondjuk:

♦A t1 időpontban fennálló ház-rész teljes felülete szürke.

♦A t2 időpontban fennálló ház-rész teljes felülete sárga.

Minden tárgy temporális részekből állna tehát, ahogyan minden tárgy térbeli részekből tevődik össze. Következésképp egy tárgy egyetlen időpillanatban sincs teljes egészében jelen, ahogyan az autópálya egyes részein utazva sem vagyunk jelen az autópálya egészén. A temporális részek összessége alkotja a tárgyat, ahogyan az autópályát is csak teljes hossza képezi. S ahogyan az autópálya különböző térbeli részei lehetnek négy-, illetve hatsávosak, úgy a ház különböző időbeli részei lehetnek szürkék, illetve sárgák.

Sajnos ez a megoldás sem felel meg igazán a változásról alkotott hétköznapi felfogásunknak. Először is, a temporális részek fogalma sokkal nehezebben értelmezhető, mint a térbeli részeké. Térbeli része nemcsak egy autópályának van, amin a részt egy szakaszként értelmezhetjük, hanem egy narancsnak is: például egy narancsgerezd része az egész narancsnak. Leszakíthatom, majd visszahelyezhetem a többi gerezd közé. De a narancsszelet narancsszelet marad akkor is, amikor a térben eltávolítottam a többi résztől. Az időbeli részek nem ilyenek: nem “vehetek ki” egy darabot, és helyezhetem át valahová máshová. Ha “kiemelném”, értelmetlenné válna azt állítani, hogy ez egy meghatározott ház “ház-idő-darabja”.[143]

De még ha elfogadnánk is, hogy a tárgyak temporális részei nem kell, hogy ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezzenek, mint a tárgyak térbeli részei, akkor is nehéz belátni, milyen módon adna számot ez az elképzelés a változás lehetőségéről. Az autópálya egyik része hatsávos, másik része négysávos. Ez az egész autópályát jellemzi. A hatsávosság és négysávosság nem “térbeli változás”, hanem az autópálya azon tulajdonsága, hogy különböző térbeli részein különböző a szélessége. A ház egyik temporális része sárga, a másik szürke. De ez nem fejez ki változást, mivel ez a (temporálisan) egész házat jellemzi. Az, hogy van, amikor szürke, és hogy van, amikor sárga, nem temporális változás, hanem a temporális ház-egész azon tulajdonsága, hogy egyes részei szürke házak, mások meg sárga házak.

Befejezésül érdemes megjegyezni, hogy természetesen a statikus és dinamikus időfelfogások az időbeni változás más-más értelmezéséhez kapcsolódnak. Mint az sejthető, a dinamikus felfogáshoz a második, a statikus felfogáshoz az első vagy a harmadik értelmezés áll közelebb. Éppen úgy azonban, ahogy az érvek jelenlegi állása szerint nagyon nehéz lenne a dinamikus és statikus felfogások között választani, mivel közel egyenlő súlyú érvekkel lehet alátámasztani, illetve cáfolni mindkét álláspontot, a változás különböző értelmezéseiről is nehéz lenne megmondani, melyiket szeressük. Nemcsak az idő természete, de az időbeli állandóság problémája is a kortárs metafizika legrejtélyesebb kérdései közé tartozik.



[142] Például Mellor 1998, 90–93.

[143] Ezzel persze nem mindenki értene egyet. Lewis szerint például az időutazás feltétele, hogy a “részek” “kivehetők” legyenek; egyébként nem tudnánk megkülönböztetni a személyes és a külső időt.