Ugrás a tartalomhoz

Modern metafizika

Huoranszki Ferenc

Osiris Kiadó

7. Az azonosság szükségszerűsége

7. Az azonosság szükségszerűsége

Ma már tudjuk, hogy a Hesperus azonos a Phosphorusszal. Megtanultuk, hogy Tullius azonos Ciceróval. Kiszámoltuk, hogy száztizenkettő a négyzeten azonos tizenkétezer-ötszáznegyvennéggyel. Abban viszont soha senki sem kételkedhetett, hogy a Hesperus azonos a Hesperusszal, Cicero azonos Ciceróval, és száztizenkettő a négyzeten azonos száztizenkettő négyzetével. Azért nem kételkedhetett, mert az önazonosságot mindenki szükségszerűnek tartja. Minden szükségképpen az, ami. És semmi se lehet valami más, mint ami. Az önazonosság szükségszerű, tagadása, a “mással való azonosság” pedig képtelenség. Az önazonosságot állító mondatok információs tartalma nagyon kevés. (Olyannyira, hogy egyáltalán nincs információs tartalmuk.) Ellenben vitathatatlan igazságokat fejeznek ki.

Azt, hogy Cicero azonos Ciceróval, mindenki tudja anélkül, hogy bármi mást tudna Ciceróról. Azt azonban, hogy Tullius azonos Ciceróval, csak azok tudhatják, akik olvastak róla, vagy megtanulták az iskolában. Azt, hogy a Hesperus azonos a Hesperusszal, mindenki tudta, anélkül, hogy bármi mást tudott volna az égitestekről. Azt viszont, hogy a Hesperus azonos a Phosphorusszal, csillagászok fedezték fel. Azt, hogy tizenkétezer-ötszáznegyvennégy azonos tizenkétezer-ötszáznegyvennéggyel, mindenki tudja anélkül, hogy valaha is szorzott volna. Azt, hogy száztizenkettő a négyzeten azonos tizenkétezer-ötszáznegyvennéggyel csak azok tudhatják, akik kiszámolták. Vajon az következik ebből, hogy ezek az azonosság-állítások nem szükségszerű igazságokat fejeznek ki?

Ezt a következményt nehéz lenne elfogadni. Ha minden azonosság önazonosság kell, hogy legyen, az önazonosság pedig szükségszerű, akkor függetlenül attól, hogy milyen szavakkal fejezem ki, az azonosság nem lehet véletlen, vagy esetleges. Lehetséges persze, hogy vannak olyan azonosság-állítások, amelyek igazságát nem ismerjük. Sokáig senki sem sejtette, hogy a víz azonos a H2O molekulákkal. De ez nem jelenti azt, hogy miután a felfedezés megtörtént, az azonosságot ne kellene szükségszerűnek tartanunk.

A harmadik fejezetben már megmutattuk, hogy nem helyes a modalitásokat pusztán episztémikus kritériumokhoz kapcsolni. Lehetséges, hogy az, amit a priori módon, a tapasztalattól függetlenül ismerünk, csak esetleges igazság. S ami érdekesebb: lehetséges, hogy valami, amit csak a tapasztalat segítségével fedezhetünk fel, szükségszerű. Abból tehát, hogy bizonyos azonosság-állítások igazságát csak tapasztalati úton (tanulás, felfedezés révén) ismerhetjük meg, nem következik, hogy tagadnunk kellene szükségszerűségüket. Röviden: mivel az önazonosságot szükségszerűnek tartjuk, és mivel minden és mindenki csak önmagával lehet azonos, nem tagadhatjuk, hogy minden azonosság-állítás szükségszerűséget fejez ki.

A fenti példák alapján ez a következmény könnyen elfogadható. Végül is, miért ne lenne Tullius azonos Ciceróval, a Hesperus a Phosphorusszal és a száztizenkettő négyzete tizenkétezer-ötszáznegyvennéggyel minden lehetséges világban? Akadnak azonban olyan példák is, amelyek ellentmondani látszanak az azonosság szükségszerűségének. Vizsgáljuk csak meg a következő állítást:

Platón leghíresebb tanítványa azonos Nagy Sándor nevelőjével.

Ez az állítás igaz, és természetesen azonosságot fejez ki. De vajon elfogadnánk, hogy szükségszerű? Vajon mi teszi lehetetlenné, hogy az, aki Platóntól tanult, ne legyen Nagy Sándor nevelője? Mint számos példa bizonyítja: semmi. Hiszen Platón legtöbb tanítványa nem nevelte Nagy Sándort. S aligha fogadná el bárki is, hogy csak mivel valaki Platón leghíresebb tanítványa, szükségszerűvé váljék, hogy Nagy Sándor nevelője is legyen. Ha a két személy azonos, márpedig az, akkor azonosságuk puszta esetlegesség. Minden további nélkül elképzelhető, hogy egy nem is olyan távoli lehetséges világban Platón leghíresebb tanítványa soha ne is találkozzék Nagy Sándorral. Nem igaz tehát, hogy minden azonosság-állítás szükségszerűséget fejez ki.

Ez az érv azonban nem olyan meggyőző, mint amilyennek talán első hallásra tűnhet. Végülis a fenti mondat a következőképpen is értelmezhető.

[1] Szükségszerű, hogy Arisztotelész azonos Arisztotelésszel

[2] Platón leghíresebb tanítványa azonos Arisztotelésszel

[3] Nagy Sándor nevelője azonos Arisztotelésszel

Szükségszerű, hogy Platón leghíresebb tanítványa azonos Nagy Sándor nevelőjével.

Ez a következtetés talán helyesnek tűnik, hiszen semmi mást nem tettünk, mint hogy az “Arisztotelész” nevet helyettesítettük két, ugyancsak Arisztotelészre utaló leírással. Ha az első két állítás igaz, akkor a konklúziónak is igaznak kellene lennie. Miért találjuk a következményt mégis elfogadhatatlannak?

A probléma természetesen abból adódik, hogy bár a második és a harmadik állítás igaz, egyik sem szükségszerűen igaz. Platónnak lehetett volna Arisztotelésznél híresebb tanítványa, Nagy Sándornak pedig másik nevelője. Az is lehetséges, hogy bár az egyik állítás igaz Arisztotelészről, a másik nem az. Hiába utalnak tehát Arisztotelészre, a szükségszerűséget kifejező mondatban nem helyettesíthetjük az “Arisztotelész” tulajdonnevet a két, Arisztotelészről adott leírással. Hogy miért nem az, rögtön világossá válik, ha a premisszákat a következőképp fogalmazzuk át.

[1*] Arisztotelész szükségszerűen azonos Arisztotelésszel.

[4] Platón leghíresebb tanítványa szükségszerűen azonos Nagy Sándor nevelőjével.

Hogyan egyeztethető össze az első állítás igazsága azzal, hogy a másodikat hamisnak tartjuk? Kripke, aki arról igyekszik meggyőzni bennünket, hogy az azonosságállítások egy része szükségszerű igazságokat fejez ki, a következő megoldást javasolta. A fenti két mondat igazságértéke azért különbözik egymástól, mert a mondatokban szereplő kifejezések eltérő módon utalnak ugyanarra az individuumra. Az “Arisztotelész” terminus ugyanazt a személyt jelöli ki minden lehetséges világban. Kripke kifejezésével élve: “merev jelölő”. A második mondatban azonban olyan leírásokkal utalunk az individuumokra, amelyek esetleg különböző lehetséges világokban más-más individuumokat jelölnek ki. Lehetséges például, hogy egy másik világban Xenokratész, és nem Arisztotelész Platón leghíresebb tanítványa; s mivel Xenokratész nem volt (még az adott világban sem) Nagy Sándor nevelője, ezért az állítás ott hamis lesz. Márpedig ha van egy olyan világ, amelyben az állítás hamis, akkor az állítás nyilvánvalóan nem szükségszerűen igaz.

Kripke mármost azt állítja, hogy csak akkor beszélhetünk arról, hogy egy azonosság-állítás szükségszerűen igaz, ha a benne szereplő kifejezések “merev jelölők”. Miután (olyan nyelvfilozófiai okokból, amelyeket most nem tárgyalhatunk) Kripke szerint a tulajdonnevek merev jelölők, a Hesperus és Phosphorus azonosságát kifejező állítás szükségszerű lesz, ahogyan a Cicero és Tullius azonosságát állító mondat is. Ezzel szemben az Arisztotelészről adott leírások referenciája világról világra változhat, ezért e kifejezések nem fejeznek ki szükségszerű azonosságot. Pontosabban: csak annyiban fejeznek ki azonosságot, amennyiben mindkettő Arisztotelészre utal, mivel Arisztotelész természetesen mindig azonos önmagával.

Sikerült-e vajon ezzel bizonyítani, hogy minden olyan azonosság-állítás, amelyben merev jelölők szerepelnek, szükségszerűen igaz? Vajon nincs-e olyan állítás, amely, bár merev jelölőket tartalmaz, mégiscsak kontingens igazságot fejez ki? Ez vitatott kérdés. Egyes filozófusok szerint léteznek ilyen állítások. Tekintsük a következő mondatot:

Góliát szobra azonos a szobrot alkotó agyagdarabbal.

Ezt az állítást nem tekintenénk szükségszerűnek. Miért ne lenne lehetséges, hogy Góliát szobrát egy másik agyagdarabból készítsük el? Az azonban, hogy az állítás nem szükségszerű, nem jelenti azt, hogy az azonosság ne állna fenn, vagy hogy ne merev jelölők által jelölt individuumok között állna fenn. Kiköthetjük ugyanis, hogy az AgyagGóliát terminus minden világban ugyanarra az agyagdarabra fog utalni. (Arra, amelyből a mi világunkban a Góliát-szobor készült.) Tegyük föl, hogy a mester előbb a szobor alját, majd a szobor tetejét készíti el. Egy adott pillanatban összeragasztja a két részt. Góliát és AgyagGóliát tehát egyszerre jönnek létre. Miután az agyagszobor megszárad, a mester megszemléli alkotását, majd mivel elégedetlen vele, egy hirtelen mozdulattal lelöki az asztalról, úgy, hogy a szobor darabokra törik. Góliát és AgyagGóliát tehát egyszerre fejezik be karrierjüket. Így aztán nyugodtan állíthatjuk, hogy létezésük minden pillanatában azonosak.

Csakhogy nem szükségszerűen azonosak. Mi sem könnyebb, mint elképzelni, hogy a Góliát-szobor elkészítéséhez a mester egy másik darab agyagot használt. (Ez mutatja, hogy az “eredet szükségszerűsége” miért nem szolgálhat a mesterségesen létrehozott tárgyak numerikus azonosságának kritériumaként.) Az is könynyen elképzelhető, hogy egy kis darab letörik Góliát egyik ujjpercéből. Ettől még a Góliát-szobor ugyanaz a Góliát-szobor marad. De az AgyagGóliát nem lesz többé AgyagGóliát. Röviden: lehetségesek olyan világok, amelyben Góliát nem azonos AgyagGóliát-tal. Ebből pedig az következik, hogy még abban az esetben is, ha az azonosságot kifejező állításunk merev jelölőket tartalmaz, lehetséges, hogy az azonosság ne szükségszerű, csak esetleges legyen.[138]

Bár a példa nagyon meggyőző, a konklúziót nem kell elfogadnunk. Hogy a Góliát és AgyagGóliát közti viszony esetleges, azt aligha tagadhatjuk. De azt talán tagadhatjuk, hogy a viszony azonosság. Egyrészt feltehetjük, hogy Góliát és AgyagGóliát valójában nem egy, hanem két tárgy. Ezzel persze tagadni leszünk kénytelenek azt a feltevést, hogy azonos időben és helyen csak egy tárgy lehet. (Fentebb utaltunk rá, hogy bizonyos megfontolásokból az következik, hogy a tér és időkoordináták nem elégséges kritériumai a tárgyak numerikus azonosságának. Most láthatjuk, miért.) Talán ezt sem találná mindenki elfogadhatatlan következménynek. Vagy legalábbis kevésbé tartaná elfogadhatatlannak, mint az azonosság szükségszerűségének tagadását.

Egy másik javaslat szerint nem kell azt feltételeznünk, hogy két tárgy azonos időben azonos helyen legyen ahhoz, hogy az azonosságot mindig szükségszerűnek tartsuk. Ehelyett arra van szükség, hogy újraértelmezzük a Góliát mint szobor és az AgyagGóliát, mint alkotóelem közti viszonyt. Az azonosság mindig szükségszerű. De az alkotóelem és a tárgy közti viszony talán nem azonosság.[139]



[138] Az ellenérv Gibbardtól származik. Vö. Gibbard 1975.

[139] Vö. Johnston 1992, valamint Lowe 1998, 192–199.