Ugrás a tartalomhoz

Modern metafizika

Huoranszki Ferenc

Osiris Kiadó

7. Idődimenziók

7. Idődimenziók

Az időutazás tehát, bár kétségtelenül furcsa következményekkel jár, nem logikai képtelenség. De vajon milyen szerkezetűnek kell lennie az időnek ahhoz, hogy fizikailag lehetséges legyen? Láttuk már, hogy a térben részben azért juthatunk el ugyanarra a pontra többször is, mert a térnek nincs irányultsága (a térben “visszafordulhatunk”, az időben nem); de azért is, mert a térnek több dimenziója van. Talán feltehetnénk, hogy az időnek sem csak egy (ahogyan azt általában gondoljuk), hanem több dimenziója van. Az időutazás során egy másik idődimenzión keresztül juthatunk el a múltba vagy a jövőbe. Bár az idődimenziókra történő utalás a fantasztikus regények és filmek szokványos kelléktárához tartozik, a többdimenziós idő lehetősége jóval fogósabb kérdés, mint az, hogy logikailag lehetséges-e az időutazás. Különösen azért, mert az idő dimenzióit óhatatlanul a tér dimenziói mintájára képzeljük el, és ez nem biztos, hogy helyes. Mindenesetre érdemes néhány, a többdimenziós idő feltételezésével kapcsolatos kérdést megvizsgálnunk.

Hogy mit is jelentene a többdimenziós idő, azt Judith Jarvis Thomson ötlete nyomán legkönnyebben a következő történet segítségével érzékeltethetjük.[112] Tegyük föl, hogy két ikertestvér (mondjuk, András és Zoltán) személyes életideje pontosan ugyanolyan szerkezetű. Mindketten ugyanannyi ideig járnak óvodába, majd iskolába, ugyanannyi idősek, amikor elkezdik és befejezik egyetemi tanulmányaikat, aztán ugyanannyi idős korukban házasodnak, ugyanannyi idős korukban születnek a gyerekeik és unokáik, mennek nyugdíjba; és egyidősek, amikor életútjuk végén, nyolcvan éves korukban jobblétre szenderülnek. Van azonban valami különös abban, ahogyan egymás életét látják.

András úgy érzi, hogy Zoltán, bár ugyanazt teszi, mint ő, egész más ütemben teszi ugyanazt. András még csak óvodás, mikor azt látja, hogy Zoltán már javában iskolába jár. Mire ő középiskolás lesz, Zoltán már végzett az egyetemen és a családalapítás gondolatával foglalkozik. S András gyermekei még fel sem nőttek, amikor Zoltánt már felnőtt unokái látogatják a halálos ágyánál. András talán sajnálja is Zoltánt, hogy mindent ilyen gyorsan kell csinálnia, s miközben ő még csak az emberélet útjának felénél jár, ikertestvére már lassan (pontosabban gyorsan) túl van az egészen. Pedig ha tudná, hogy mennyire nincs oka a sajnálkozásra! Zoltán ugyanis azt látja, hogy András élete pereg hihetetlen sebességgel. Az ő perspektívájából nézve András az, aki negyven év alatt tette meg és szenvedte el mindazt, amire neki, Zoltánnak, nyolcvan év jutott. Hogyan lehetséges ez?

A feltételezés szerint úgy, hogy a két iker két különböző idődimenzióban éli az életét. A saját dimenziójából mindkettő úgy látja, mintha a másik élete gyorsabban telne. Valahogy úgy, mintha az utca két végén álló ember azt mondaná a másikról: hogy ez milyen kicsinek látszik! És mindkettő igazat mond, hiszen mindegyiknek a maga szemszögéből a másik kicsinek látszik. A két különböző idődimenzióban élő testvér pedig azt fogja tapasztalni, hogy a saját szemszögéből, a másik valahogy mindent sokkal gyorsabban csinál. Ez a különbség a két perspektívát szemléltető ábrák segítségével jól érzékelhető.

De valóban lehetséges-e, hogy létezzék két (vagy akár több) ilyen dimenzió? A fenti példa azt mutatja, hogy talán igen. Ha azonban egy kicsit jobban belegondolunk, mit is von maga után az idő dimenzionalitása, akkor kétségeink támadhatnak. A kétdimenziós idő lehetővé teszi az időutazást. Hogy hogyan, azt könnyű belátni. Egyszerűen dimenziót kell váltani, majd visszatérni az eredeti dimenzióba. Amikor Zoltán harminckét éves, “átruccan” ikertestvérének perspektívájába. Ikertestvére ekkor az ő eredeti perspektívájából már hatvannégy éves. Mikor odaér azonban csak a tizenhatéves testvérrel találkozik, hiszen András perspektívájából Zoltán akkor harmickettő, amikor ő tizenhat. Majd miután szépen megünnepelték egymás születésnapját, gyorsan “visszatér” saját dimenziójába, ahol éppen nyolc év telt el születése óta. (Ő persze nem nyolc éves, hiszen az ő személyes idejéből 32 év már oda van.)

Másfelől viszont a kétdimenziós idő lehetetlenné teszi, hogy a két különböző idődimenziót elfoglaló testvér jeleket küldjön egymásnak, azaz kommunikáljon egymással. Tegyük fel, hogy Zoltán harminckét évesen kérdezni akar valamit Andrástól. András ekkor hatvannégy éves lesz az ő perspektívájából. Viszont András perspektívájából az üzenet hozzá tizenhat évesen érkezik. De azért legjobb tudása szerint válaszol. Mivel azonban Zoltán perspektívájából András akkor tizenhat éves, amikor ő nyolc, a harminckét évesen feltett kérdésre nyolcévesen kap választ. Ezt nem neveznénk beszélgetésnek. Sőt, nyugodtan mondhatjuk, logikai ellentmondás, hogy válasz érkezzen egy fel nem tett kérdésre. De természetesen nem a beszélgetés lehetősége okozza a legnagyobb problémát. A beszélgetés folyamata ugyanis úgy is értelmezhető, mint egy kauzális hatás terjedése. A többdimenziós térben tehát mindennapos jelenség lenne a visszafelé ható okság. (A harminckétévesen feltett kérdés oka a nyolcévesen hallott válasznak.) Ezért csak akkor feltételezhetjük, hogy létezik többdimenziós idő, ha azt is hajlandók vagyunk elfogadni, hogy létezik az időben visszafelé ható okság.[113]



[112] Thomson 1965.

[113] Ennek lehetősége ellen érvel Dummett 1964. Dummett érveinek kritikai elemzéséről lásd Horwich 1987, 91–109.