Ugrás a tartalomhoz

Modern metafizika

Huoranszki Ferenc

Osiris Kiadó

11. Modális realizmus és természeti törvények

11. Modális realizmus és természeti törvények

Mi határozza meg akkor, hogy mi lehetséges és mi nem? Azt mondanánk, lehetséges, hogy valaki negyven másodpercnél gyorsabban ússzon le ötven métert, de nem lehetséges, hogy öt perc alatt átússza a La Manche csatornát. Lehetséges, hogy egy űrhajó eljusson a Marsra, de nem lehetséges, hogy egy perc alatt érjen oda. Lehetséges, hogy valaki hermafroditának szülessen, de nem lehetséges, hogy amikor megszületik, egy pacemaker legyen szívében. Röviden, hogy mi lehetséges és mi nem, azt részben a természeti törvények határozzák meg. A metafizikai értelemben vett lehetőség fogalma tehát nem az episztémikus állapotokhoz, hanem a természeti törvények és a természetes tulajdonságok, általában véve pedig a természeti szükségszerűség fogalmához kötődik.

A természeti szükségszerűség fogalmát mindaddig, amíg nem kezdünk filozófiát tanulni, és nem olvassuk Hume érveit, egyáltalán nem tartjuk különösnek. S mivel Hume érveit akkor sincs okunk minden további nélkül elfogadni, ha filozofálunk, felesleges filozófiai érvelést megelőző, modalitással kapcsolatos meggyőződéseinket föladni. A filozófia azonban segít abban, hogy világosabb értelmezést adhassunk ezekről a meggyőződésekről, pontosabban arról, mi teheti őket igazzá. A természeti szükségszerűség és a természeti törvények kapcsolata talán világosabbá tehető a lehetséges világok fogalma segítségével.

Érdemes két megjegyzéssel kezdenünk. Először is, a hume-i hagyományból annyit persze el kell fogadnunk, hogy a természeti törvények nem ugyanabban az értelemben szükségszerűek, mint a matematikai vagy logikai igazságok. Másodszor, bár a törvények kapcsán a nomikus szükségszerűség fogalmát szokás az alapvető modalitásnak tekinteni, helyesebb a nomikus lehetőség fogalmából kiindulnunk. Ez utóbbi egy kicsit bővebb magyarázatot igényel.

Emlékezzünk vissza arra, amit a természeti törvények kapcsán mondtunk arról, miképp fejezhető ki egy természeti törvény. Azt találtuk, hogy egyes természeti törvényeket szabályszerűségekre hivatkozva fejezünk ki, másokat viszont negatív egzisztenciális állítások segítségével. Azokat a törvényeket például, hogy

Minden varjú fekete

Az a test, amire nem hat erő, vagy egyenletes egyenes irányú mozgásban van, vagy nyugalomban

szabályszerűségekre hivatkozva fejezzük ki. Azt viszont, hogy

Semmi sem haladhat gyorsabban a fény sebességénél

csak egy negatív egzisztenciális ítélet segítségével fejezhetjük ki. Másfelől azt is láttuk, hogy valamennyi törvény kifejezhető kizárási elv formájában (tehát kifejezhető egy negatív egzisztenciális ítélet segítségével). Például:

Nincs olyan varjú, amely ne lenne fekete.

Nincs olyan test, amelyre ha nem hat erő, ne lenne vagy egyenletes, egyenes irányú mozgásban, vagy nyugalomban.

Mármost az eredeti, szabályszerűséget kifejező alakjukban nem látszik egyértelműen e kijelentések modális jellege. Úgy tűnik, ugyanolyan tényállítások, mint amelyek partikuláris tényekre vonatkoznak. De Reichenbach aranygömbre és urániumgömbre vonatkozó példája megmutatta, hogy nem azok. Ha viszont a törvényeket kifejező állításokat kizárási elvek formájában fogalmazzuk meg, rögtön világossá válik modális természetük. Ezek az állítások ugyanis azt fejezik ki, hogy milyen tulajdonságok lehetségesek, vagy hogy bizonyos tulajdonságok milyen más tulajdonságokkal együtt állhatnak csak fönn.

Ha a természeti törvényeket kizárási elvekként értelmezzük, számos, a törvényekkel kapcsolatos probléma megoldódik. Mindenekelőtt világossá válik a törvények modális karaktere és az, hogy a törvények hogyan kapcsolódnak az univerzális szabályszerűségekhez. A modális megfogalmazásból például következnek a szabályszerűségek, de ez fordítva nem áll. Ha a Kovácsék kertjében megfigyelt valamennyi macska fekete, abból nem következik, hogy ne lehetne olyan macska, amelyik a Kovácsék kertjében cirmos. De megoldódik az “üres” törvényekkel kapcsolatos probléma is. Egyes törvények azért “üresek”, mert a nomikus összefüggéseket tényellentétes formában fogalmazzák meg. A tényellentétes kijelentések azonban, mint láttuk, értelmezhetők a lehetséges világok segítségével.

Hogyan értelmezhető a nomikus lehetőség és a nomikus szükségszerűség? Hogyan különböztethető meg mondjuk a matematikai vagy a logikai szükségszerűségtől? Mint láttuk, a modális szemantika szerint azt, hogy mely tényállás lehetséges, az határozza meg, hogy van-e olyan világ, amelyben a tényállást kifejező propozíció igaz. Az pedig, hogy szükségszerű, azt jelenti, hogy minden világban igaz. De azt is láttuk, hogy a “minden” kifejezés hatóköre korlátozható oly módon, hogy bizonyos kikötéseket teszünk arra nézve, mely világ érhető el mely másik világból. Ezt a korlátozást a világok elérhetőségének neveztük.

Azt mondhatjuk tehát, hogy valami nomikusan lehetséges, ha van olyan nomikusan elérhető világ, amelyben igaz. A “nomikus elérhetőség” azt köti ki, hogy az adott világban ugyanazok a természet törvényei, mint a mi világunkban. A fenti példákat alapul véve, az hogy

Lehetséges, hogy valaki negyvenhét másodpercnél rövidebb idő alatt ússzon le száz métert

Lehetséges, hogy egy űrhajó eljusson a Földről a Marsra

Lehetséges, hogy valaki hermafroditának szülessen

azért igaz, mert van olyan nomikusan elérhető világ, amelyben igaz. Az viszont, hogy

Lehetetlen, hogy öt perc alatt ússza át a La Manche csatornát

Lehetetlen, hogy egy űrhajó egy perc alatt érjen el a Marsra

Lehetetlen, hogy valaki egy pacemakerrel a szívében szülessen

azért igaz, mert nincs olyan nomikusan elérhető világ, amelyben igaz lenne.

A természeti törvények és a természetes tulajdonságok tehát azt kötik ki, hogy milyen világok érhetők el a “mi” világunkból. Ezért fontos, hogy a természeti törvények kizárási törvények formájában is megfogalmazhatók. A kizárási elvek azt határozzák ugyanis meg, hogy mi érhető el az aktuális világból, és mi nem. Másfelől viszont e törvényeket éppen az teszi igazzá, hogy mely lehetséges világok érhetők el az aktuális világból, és melyek nem.[86]

Ez utóbbi állítás természetesen csak akkor fogadható el, ha feltesszük, hogy a lehetséges világok a szó egy bizonyos értelmében valóban léteznek. Hogy léteznek-e vagy sem, azt viszont nem a képzelőerőnk dönti el, vagy az, hogy milyen értelmes mondatokat képezhetünk egy adott nyelvben. Tehát nem lehetséges minden, amit fel tudunk fogni. Sőt, az sem mindig lehetséges, amit fel tudunk fogni, és nem tartalmaz ellentmondást. Hogy mi lehetséges és mi nem, azt nem nyelvünk vagy képzelőerőnk, hanem a világ nomikus szerkezete határozza meg.

A lehetséges világok ezen értelmezésével kapcsolatban két fontos következményre kell felhívnunk a figyelmet. Az egyik, hogy a metafizikai értelemben vett modalitás és a természeti törvények fogalma ezek szerint nem elemezhetők egymástól függetlenül. A természeti törvények csak a lehetséges világok segítségével értelmezhetők, a lehetőségek viszont csak a természeti törvények segítségével. A két fogalom közül egyik sem redukálható a másikra. A másik következmény, amely az előzőből adódik, hogy a lehetséges világokat nem konstruáljuk vagy posztuláljuk, hanem felfedezzük. Vajon nem paradox ez a következmény? Vajon nem csak azt lehet felfedezni, ami valójában létezik, s ezért aktuális?

Bizonyos értelemben persze igen. De a lehetséges világokat talán nem az aktuális világgal, hanem a lehetetlen világgal kell szembeállítanunk. Ekkor azt mondhatnánk, hogy a lehetséges világok jelölik ki az aktuális világ határait. Ami a lehetséges világokon “túl van”, az lehetetlen. Ami viszont lehetséges, az a szó egy bizonyos értelmében része az aktuális világnak. Az aktuális világ egy része megvalósul, egy más része nem. De a meg nem valósuló lehetőségek is az aktuális világ részét képezik. Úgy is fogalmazhatnánk: a megvalósuló és nem megvalósuló lehetőségek összessége alkotja az (egyetlen létező) világ nomikus vázát, szerkezetét.

Fontos megjegyezni azonban, hogy a természeti törvényekről és modalitásról adott fenti elemzés értelmezhető antirealista módon is. Ekkor azt fogjuk állítani, hogy a természeti törvényeket kifejező állításainkkal kapcsolatos elköteleződéseink meghatározzák, milyen nomikus modális állítások igazsága mellett kötelezhetjük el magunkat. Ha a természeti törvényekkel kapcsolatban elfogadhatónak tartjuk az antirealista álláspontot, tehát úgy véljük, a megismerő ember létezése nélkül nincs értelme természeti törvényekről beszélni (más szóval: egy olyan világegyetemben, amelyben nem létezne valamilyen megismerő lény, természeti törvények sem lennének), akkor természetesen a nomikus modalitásokat is értelmezhetjük úgy, mint egyfajta elkötelezettséget arra vonatkozóan, mely modális kijelentéseket tekintjük igaznak, és melyeket nem. Ha azonban nem vagyunk hajlandóak elismerni, hogy a természeti törvények léte valamely megismerő lény lététől függ, akkor a természeti törvényekről alkotott legjobb beszámoló azt sem tagadhatja, hogy léteznek olyan nomikusan lehetséges világok, amelyek az aktuális világ részei.



[86] A modalitás és természeti törvények összefüggéséről vö. Pargatter 1984; Vallentyne 1988; valamint McCall 1994.