Ugrás a tartalomhoz

Modern metafizika

Huoranszki Ferenc

Osiris Kiadó

7. Tulajdonságok

7. Tulajdonságok

Az első kérdés, amellyel foglalkoznunk kell, általában a tulajdonságok természetét érinti. A tulajdonságokkal kapcsolatos metafizikai probléma a következőképpen foglalható össze. Hogyan viszonyul egymáshoz a következő két állítás?

1. A tulajdonságok arra szolgálnak, hogy segítségükkel osztályozzuk, csoportosítsuk a dolgokat és eseményeket.

2. A dolgok és események aszerint csoportosíthatók, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkeznek.

Mindkét állítás igaznak tűnik, és talán az is, de a két állítás nem ugyanazt fejezi ki. Segítségükkel megkülönböztethetjük a tulajdonságokkal kapcsolatos elméletek két alapvető típusát. Az egyik szerint a tulajdonságok a dolgok és események osztályozására szolgáló szavak vagy kifejezések. Ezt a felfogást szokás a középkori terminológia nyomán nominalizmusnak nevezni.[72] A tulajdonságok eszerint a partikuláris dolgok és események csoportosítására szolgálnak; pontosabban a dolgok és események csoportosítására szolgáló nyelvi eszközök, azaz predikátumok. Ha valamiről (vagy valamikről) igaz állítást teszünk, akkor egy predikátum segítségével (helyesen) egy meghatározott csoportba soroljuk. Ez a megközelítés azt sugallja, hogy a tulajdonságok voltaképp a nyelvi konvenció termékei.

Ha azonban így értelmezzük a tulajdonságokat, elméletünk nyilvánvalóan körben forgó lesz. Hogy valamiről igaz állítást teszek-e, vagy sem, az attól függ, hogy a megfelelő csoportba sorolom-e. Ha egy kutyáról azt állítom, hogy róka, nyilvánvalóan helytelen módon soroltam be. De miért? Miért nem sorolhatom a kutyát a rókák csoportjába? Nyilvánvalóan azért, mert a dolgoknak a besorolástól függetlenül rendelkezniük kell azzal a tulajdonsággal, ami meghatározza, hogy helyes-e a besorolás, vagy helytelen, azaz a mondatom igaz-e, vagy hamis.

Az egyik lehetséges válasz erre az lenne, hogy létezik ilyen tulajdonság: bizonyos dolgok “hasonlítanak” egymásra. A hasonlóság tulajdonsága viszont már nem függhet pusztán a nyelvi konvencióktól, ellenkező esetben bármely tetszőleges csoportosításról állíthatnánk, hogy a csoportban található egyedek “hasonlítanak” egymásra; ezért önkényes döntés eredménye volna, hogy egy individuumot milyen csoportba osztunk. Ha viszont elismerjük, hogy a hasonlóság tulajdonsága nem konvenció kérdése, akkor nehéz belátni, miért kellene a többi tulajdonságot annak tekinteni.[73]

A másik, Platóntól származó felfogás szerint a tulajdonságok, akárcsak az egyedi dolgok, önállóan is léteznek. Ezt az elméletet a tulajdonságokkal kapcsolatos realizmusnak szokás nevezni. Az “önálló lét” nem jelent feltétlenül elkülönült létet. (Bár Platón és néhány modern platonista szerint ezt is jelenti, a vizsgált elmélet nem minden képviselője ért ezzel egyet.[74]) Ennek megértését talán egy analógia segítheti. Egy ház és az azt alkotó téglák bizonyos értelemben “önállóan” léteznek, hiszen például kivehetek egy téglát és egy másikkal helyettesíthetem anélkül, hogy a ház megszűnne létezni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a ház a tégláktól elkülönülten is létezhetne. Az, hogy a tulajdonságok “önállóan is léteznek”, nem vonja tehát maga után, hogy létük szükségképpen elkülönült.

A javasolt elmélet szerint mármost az egyedi dolgok “részesülnek” ezekből a tulajdonságokból, vagy a korábban használt terminológiának megfelelően, “esetei” a tulajdonságoknak, és ez teszi a rájuk vonatkozó állításokat igazzá. A predikátumok maguk nem tulajdonságok, épp úgy, ahogyan a “Gellért-hegy” vagy a “Mont Everest” nem hegyek, hanem a hegyek nevei. Miképp lehetséges azonban, hogy az ily módon értelmezett tulajdonságokkal az egyedi dolgok “rendelkezzenek”? Másképp fogalmazva, hogyan tehetik állításainkat igazzá az univerzálék? E kérdéssel már foglalkoztunk a természeti törvények realista értelmezése kapcsán, de most érdemes a kérdést más szempontból is megvizsgálnunk.

Azt az állítást, hogy

A Gellért-hegy alacsonyabb, mint a Mont Everest

az teszi igazzá, hogy a két név által jelölt tárgy között egy meghatározott viszony áll fenn, nevezetesen, hogy az egyik hegy magasabb a másiknál. Ebből talán az következik, hogy az univerzálék és a partikuláris dolgok közt is egy sajátos viszony áll fenn, ami igazzá teszi a dolgok tulajdonságaira utaló mondatokat. Ezt a viszonyt – amit fentebb Platón nyomán “részesülésnek” neveztünk – hívják a modern realisták eseti megvalósulásnak (“instanciálásnak”). Amikor tehát azt mondom

A Parlament szürke

akkor azt állítom, hogy a Parlament részesedik a szürkeségből, vagy példázza a szürkeséget, ahol is a részesedés vagy példázás a szürkeség és a Parlament közti viszonyt fejezi ki. Ez az értelmezés azonban, mint ahogyan azt már Platón és Arisztotelész is látta, nem ad magyarázatot arra, hogyan lehet valami szürke. Fentebb azt állítottuk, hogy a Gellért-hegy és a Mont Everest közti viszony teszi a róluk szóló állítást igazzá. De nem bármely viszony! Az az állítás például, hogy

A Gellért-hegyen októberben több a hó, mint a Mont Everesten

szintén a két hegy közti viszonyt fejez ki, de hamis lesz. A két állítás segítségével ugyanis más-más szempontból hasonlítottuk össze a két hegyet. És hogy milyen szempontból, azt szintén egy tulajdonság határozza meg (ebben az esetben viszonyító, relációs tulajdonság), amely pedig szintén univerzálé kell hogy legyen. Mármost ennek analógiájára feltehetjük a kérdést, mi határozza meg az univerzálék és az egyedi dolgok közti “részesedési” vagy “példázási” viszonyt? Nyilván egy másik univerzálé, amely a részesedés részesedésének vagy a példázás példázásának univerzáléja. Ekkor viszont ismét csak feltehetjük a kérdést, hogy mi határozza meg a példázás példázása és a példázás közti viszonyt. És így tovább a végtelenségig. Ezt az érvet (pontosabban az érveknek ezt a típusát) szokás valamely vitatott állásponttal szemben felhozott “végtelen regresszus” érvnek nevezni. Az érv azt bizonyítja, hogy ha a részesedést vagy példázást relációnak tekintjük, akkor lehetetlen megmagyarázni, hogyan rendelkezhet egy tárgy vagy esemény egy adott tulajdonsággal.

A “végtelen regresszus” ellenvetést csak úgy lehet elhárítani, ha feltesszük, hogy a “példázás” nem reláció. Akkor micsoda? Erre nincs igazán meggyőző válasz. De ha lenne is, az univerzálék bevezetése akkor sem szolgálna jó magyarázatként arra, miként lehetségesek a természetes tulajdonságok. A modern realizmus szerint csak a természetes tulajdonságokat kifejező predikátumok utalnak önállóan létező univerzálékra.[75] De ha a természetes tulajdonságokat valóban meg lehet különböztetni a többitől, akkor valamilyen módon a tárgyaknak rendelkezniük kell nem természetes tulajdonságokkal is; s ezek egy részét helyes, másokat pedig helytelen nekik tulajdonítani. Ha azonban az univerzálékat csak a természetes tulajdonságok számára tartogatjuk, meg kell engednünk, hogy a többi tulajdonságot valamilyen nominalista kritérium alapján értelmezzük. Ebben az esetben viszont így is, úgy is szükség van valamilyen nominalista kritériumra, s ezért felesleges az univerzálékra hivatkozni.[76]

Úgy tűnik, a tulajdonságokkal kapcsolatos fejtegetéseink során messzire kerültünk a modalitás problémájától. Ideje mármost megvizsgálnunk, hogyan értelmezhetők a tulajdonságok a lehetséges világok segítségével. A tulajdonságokat nem csak a predikátumokra hivatkozva lehet nominalista módon értelmezni. Nemcsak akkor tagadhatjuk a tulajdonságok önálló létezését, ha feltételezzük, hogy a tulajdonságok nyelvi konvención alapulnak. (Bár a klasszikus értelmezés ez volt, erre utal a latin “nominalizmus” kifejezés; a “nomen” szó jelentése: “név”.[77]) A modern nominalizmus szerint a tulajdonságok nem nyelvi entitások, hanem dolgok osztályai segítségével értelmezhetők. Az osztályok nem léteznek az őket alkotó dolgok nélkül. (A halmazelmélet egyik axiómája szerint a halmazokat elemeik határozzák meg. Bár az osztályok és halmazok matematikai fogalma között vannak különbségek, ezekre most nem szükséges tekintettel lennünk.) Ez is egy nominalista elképzelés tehát, amennyiben tagadja, hogy a tulajdonságok önállóan, s nem csak mint az egyedi dolgok és események osztályai léteznek.

A nominalizmus ezen értelmezéséből azonban nem következik, hogy a tulajdonságok nyelvi konvenciók lennének. Osztályt bármi alkothat. Egy osztályt alkothat például az Isteni Színjáték valamennyi kiadása, Napóleon összes papucsa és Budapest összes közlekedési lámpája. Nem fog senkit meglepni, hogy erre az osztályra nincs külön szavunk. De lehetne. Mondjuk, ez lenne az “isznapbuk”. Ha valami furcsa okból szükségünk lenne arra, hogy ezeket a dolgokat egy osztályba soroljuk, ezt a kifejezést használhatnánk arra, hogy a fenti dolgok osztályát megnevezze. Mi több, igaz állításokat is tehetünk róla. Például igaz lesz, hogy

A 11. században egyetlen isznapbuk sem létezett.

A Holdon nem találtak isznapbukot.

Ha a tulajdonságokat osztályoknak tekintjük, végtelenül sokféle tulajdonság létezhet. Márpedig valószínűleg berzenkednénk attól, hogy minden önkényesen alkotott osztályt tulajdonságnak tekintsünk. Az elmélet szerint ezért csak a meghatározott szempontok szerint egy csoportba tartozó dolgokat nevezzük tulajdonságoknak. A túl sok ebben az esetben is túl kevés. Ha túlságosan nagyvonalúak lennénk az osztályok kijelölése során, és tetszőleges osztályokat tulajdonságoknak tekintenénk, az elfogadhatatlan következményekkel járna. Egyrészt sok esetben értelmetlenné válna az igaz és hamis állítások megkülönböztetése, hiszen állandóan újraszabhatnánk az osztályokat oly módon, hogy a vizsgált tárgy eleme legyen az adott osztálynak. Másrészt lehetetlen lenne megmagyarázni, hogyan fedezhetünk fel valamilyen új tulajdonságot. Csak azt a tulajdonságot lehet felfedezni, amely már akkor is létezett, amikor még nem alkottunk fogalmat róla. Ha a tulajdonságok alapjául szolgáló osztályok nem lennének valamilyen módon eleve adottak, akkor semmit nem fedezhetnénk fel, csak egyre szellemesebb osztályozásokat eszelhetnénk ki.

Abból a nominalista elképzelésből tehát, mely szerint a tulajdonságok osztályok, nem következik, hogy minden tulajdonságot tetszés szerint alkothatunk meg. Természetesen vannak pusztán a konvenció alapján egy osztályba sorolt dolgok, amelyeket tulajdonságnak tekintünk; talán ilyen az “európai” vagy a “zöldségboltban kapható”. Annyit biztosan megengedünk, hogy ezek a tulajdonságok nem tudományos felfedezés tárgyai, s hogy valamilyen módon különböznek az olyan tulajdonságoktól, amelyeket a tudományos kutatás és elméletalkotás segítségével igyekszünk azonosítani (mint mondjuk a gyenge magerő). Továbbá vannak olyan tulajdonságok is, amelyekről úgy véljük, hogy bár nem tudományos kutatás révén fedeztük fel őket, mégsem igaz, hogy ne léteznének, ha mi nem alkotnánk fogalmat róluk; hiszen ha nem alkotnánk fogalmakat, és nem csoportosítanánk a dolgokat, akkor is különbség lenne aközött, hogy valami ólomból van-e, vagy aranyból.

Azokat az osztályokat tekinthetjük tehát tulajdonságoknak, amelyek valamilyen okból azonos típusba tartozó dolgokra, eseményekre vonatkoznak. Adódik azonban a kérdés: mit jelent az, hogy bizonyos dolgok “azonos típusba tartoznak”?

Az osztályok fogalmán alapuló nominalizmus szerint erre nincs válasz, azon túl, hogy az egy osztályba tartozó dolgoknak valamilyen tekintetben hasonlítaniuk kell egymásra. Tetszőleges dolgok alkothatnak osztályokat. De természetes tulajdonságaik alapján egy osztályba tartozó dolgok csak azok lehetnek, amelyek valamilyen szempontból hasonlítanak egymásra. A hasonlóság azt a szempontot jelöli ki, aminek alapján bizonyos dolgok egy osztályba sorolhatók. Maga a hasonlóság fogalma és a hasonlósági reláció azonban nem magyarázható. El kell ismernünk, hogy nélkülözhetetlen és tovább elemezhetetlen feltétele annak, hogy az azonos típusba tartozó dolgok olyan osztályokat alkossanak, amelyeket természetes tulajdonságoknak nevezhetünk.[78]

Ez a válasz persze nem fog mindenkit kielégíteni. Észre kell azonban vennünk, hogy a tulajdonságok magyarázatához mindenképp el kell ismernünk valamilyen elemezhetetlen relációt: ha a tulajdonságokat univerzáléknak tekintjük, akkor a “valami esetének lenni” viszonyt. Ha nominalisták vagyunk, akkor a hasonlóságot. Viszont a nominalista elképzelés nem követeli meg, hogy elismerjük a tulajdonságok partikuláréktól független létezését. Ezért talán érdemes kitartanunk a nominalista értelmezés mellett, még akkor is, ha kétségtelen, hogy a hasonlóság fogalma nélkül az osztály-nominalista felfogás értelmezhetetlen.

A legnagyobb probléma azonban az, ha a tulajdonságokat osztályoknak tekintjük, nem a típusazonosság kritériumának hiánya. Az elmélet szerint a következőképp definiálhatjuk a tulajdonságokat (a definiálandó tulajdonságokat csupa nagybetűvel írjuk).

PÜSPÖKLILA az az osztály, amelyet valamennyi püspöklila dolog alkot.

VESÉVEL RENDELKEZŐ az az osztály, amelyet valamennyi vesével rendelkező élőlény alkot.

HÁROMSZÖGLETŰ az az osztály, amelyet valamennyi háromszögletű idom alkot.

Mi a probléma ezekkel az állításokkal? Először is, ha az első állítás igaz, abból az következik, hogy mivel a PÜSPÖKLILA tulajdonság azonos a jelenleg a világban található összes püspöklila dolog alkotta osztállyal, s mint említettük, az osztályokat elemeik egyértelműen meghatározzák, akár ha egyetlen püspöklila dologgal is több lenne a világban, mint ahány valójában van, a PÜSPÖKLILA mint tulajdonság megváltozna. Ezt azonban nehéz lenne elfogadni. A legtöbben visszautasítanánk azt a feltevést, hogy ha a világban egyetlen PÜSPÖKLILA tárggyal több lenne, mint ahány valójában van, akkor a “püspöklila” kifejezés más tulajdonságra utalna, mint amire ténylegesen utal.

A másik két állítás esetében azonban egy ennél súlyosabb nehézséggel kell az osztály-nominalista elméletnek szembenéznie. Közismert biológiai tény, hogy csak azok az élőlények rendelkeznek vesével, amelyeknek szívük is van, mivel a keringési rendszer és a kiválasztási rendszer nem független egymástól. Ezért aztán, ha a VESÉVEL RENDELKEZŐ a vesével rendelkező dolgok (élőlények) osztályát jelenti, akkor a VESÉVEL RENDELKEZŐ tulajdonság azonos lesz a SZÍVVEL RENDELKEZŐ tulajdonsággal. Nyilvánvaló módon nem az. Ha valakinek a szíve beteg, azon aligha segít, ha a veséjét kezelik. Hasonló a helyzet a HÁROMSZÖGLETŰ esetében. Minden háromszögnek három oldala is van. A HÁROMSZÖGLETŰ ezért ugyanaz a tulajdonság lenne, mint a HÁROMOLDALÚ.

Ha a tulajdonságokat az aktuális világban található dolgok osztályaiként értelmezzük, ezekre a problémákra nincs megoldás. Ha azonban az osztály tagjait kiterjesztjük a lehetséges világokra, akkor a kérdések egy része talán megválaszolható. Az első probléma megoldása nyilvánvaló: a PÜSPÖKLILA nemcsak a ténylegesen létező püspöklila tárgyak osztálya, hanem az az osztály, amelyet a valamennyi lehetséges világban létező püspöklila tárgy alkot. Ami a vese–szív problémát illeti, mivel a tulajdonság ebben az esetben is valamennyi lehetséges világban található tárgyra (pontosabban élőlényre) kiterjed, ha lehetséges néhány olyan világ, amelyben az élőlényeknek van szívük, de nincs veséjük, és fordítva, a két osztály nem fog egybeesni.

A háromoldalúsággal és a háromszögletűséggel már nagyobb a probléma. Hiszen a kettő, úgy gondolnánk, ugyanazoknak az idomoknak elválaszthatatlan tulajdonsága. Ezért hiába terjesztjük ki a vizsgálódás körét minden lehetséges világra. A két osztály minden esetben azonos lesz. De talán mégis meg tudjuk magyarázni a köztük lévő különbséget az osztály-nominalista elmélet keretein belül. A háromoldalúság és a háromszögűség összetett tulajdonságok, amelyek alkotóelemei elkülöníthetők, s ezért talán vannak olyan világok, amelyekben az összetett tulajdonságok elemei léteznek a másik nélkül. Erre a kissé bonyolult technikai problémára azonban most nem szükséges kitérnünk.[79]

A fontos tanulság a következő. A tulajdonságokat csak akkor tekinthetjük osztályoknak, ha az osztályok elemei nemcsak az aktuális világban lévő dolgokra és eseményekre, hanem a lehetséges világokban találhatókra is kiterjednek. Ez viszont nyilvánvalóan megköveteli, hogy a lehetséges világokat többnek tekintsük puszta matematikai modelleknél. Hiszen a matematikai modellek segítségével azt nem tudjuk meghatározni, mi az, hogy püspöklila, vagy mi az, hogy vesével rendelkező.



[72] Bár a középkori nominalisták között volt olyan (például Ockham), aki elismerte a partikuláréktól független tulajdonságok létét.

[73] Egy másik, bonyolultabb ellenvetés a hasonlósággal, mint a dolgok csoportosításának alapjával kapcsolatban Russell híres regresszus érve. Lásd Russell 1991, 9. fejezetét.

[74] A “platonikus” álláspontot fogadja el a modern szerzők közül például Tooley 1987.

[75] Lásd elsősorban Armstrong 1978. I., 38–41.

[76] Lewis 1999, 20–21.

[77] A nominalizmus eredetéről lásd Loux 1998, 70–71.

[78] Lewis, 1999, 24–25; Lewis 1986, 59.

[79] Egy megoldási javaslatot kínál Lewis 1986, 56–57.