Ugrás a tartalomhoz

Modern metafizika

Huoranszki Ferenc

Osiris Kiadó

2. A hagyomány megkérdőjelezése

2. A hagyomány megkérdőjelezése

Összefoglalva tehát a huszadik század elejére a szükségszerűséggel kapcsolatban két markáns álláspont kristályosodott ki: az empirista és a kantiánus felfogás. Mindkét álláspont elfogadta, hogy:

1. A szükségszerűség fogalmát episztémikus vagy nyelvfilozófiai kritériumokhoz kell kötnünk (analicitás, illetve a tapasztalattól való függetlenség).

2. Az analitikusan igaz kijelentések forrása a priori, ezért szükségszerűséget fejeznek ki.

3. A szükségszerűség fogalma valamilyen módon az általánosság, az univerzalitás fogalmához kötődik.

A két álláspontot az különböztette meg egymástól, hogy értelmesnek találták-e a szintetikus a priori kijelentések feltételezését. A kantiánus tradíció szerint vannak olyan ítéletek, amelyek nem analitikusak, mégis szükségszerűek, hiszen jellegzetességük, hogy univerzális igazságokat fejeznek ki. Ilyenek például a matematikai igazságok vagy bizonyos természeti törvények. (Ilyenek a normák is, de a normativitás értelmében vett modalitással most nem foglalkozunk.) Az empirista álláspont szerint ez a megközelítés elfogadhatatlan. Ha az univerzálisan érvényes törvényeket tapasztalat révén fedezzük fel, akkor nem tekinthetjük őket szükségszerűeknek. A második fejezetben láthattuk, hogy milyen problémák adódnak e felfogásból a természeti törvények empirista elméletével kapcsolatban.

Az analicitásról, aprioricitásról és szükségszerűségről alkotott mindkét felfogást két oldalról érte kritika. Egyrészt Quine híres írásában, Az empirizmus két dogmájában amellett érvel, hogy az analitikus és szintetikus állítások megkülönböztetése tarthatatlan. A szinonimitás fogalmán alapuló bonyolult és sokat vitatott érveit e helyütt nem szükséges rekonstruálnunk. Az érv lényege, hogy bizonyos nyelvfilozófiai megfontolásokból kifolyólag Quine úgy gondolja, hogy lehetetlen pontosan elkülöníteni azokat a kijelentéseket, amelyeket egy szó jelentése tesz igazzá azoktól, amelyek igazsága felől a megfigyelés alapján döntünk. De a problémát másképp is érzékeltethetjük. Sokan gondolják például, hogy a bálna hal. Vajon ha ma valaki azt állítaná, hogy a bálna hal, azt gondolnánk, hogy nem tudja, miről beszél, vagy azt, hogy tanulatlan (amennyiben nem ismer egy empirikus igazságot)?

A modalitás metafizikája szempontjából azonban érdekesebb egy másik, a kijelentések fentebb alkalmazott (empirista és kantiánus) csoportosításával kapcsolatos kritika, amely Saul Kripke nevéhez fűződik.[67] Ezen – a modern metafizika története szempontjából alapvető jelentőségű – érv szerint helytelen a szükségszerűség problémáját összekötni az aprioricitás és analicitás kérdésével, ahogyan azt az empirista és a kantiánus hagyomány egyaránt tette. Az, hogy egy ítélet honnan ered, ismeretelméleti probléma. Az, hogy milyen modalitású, metafizikai. A hagyományos verifikacionista megközelítések az utóbbit az előbbi segítségével kívánják magyarázni. Ez azonban félrevezető. Egy ítélet modális természetét nem az határozza meg, hogy miként dönthetünk igazsága felől.

Kripke érveire még visszatérünk az azonosság kérdése kapcsán. Jelen pillanatban csak azt a problémát szeretném érzékeltetni, amely az aprioricitás és a szükségszerűség függetlensége melletti álláspont kialakítását motiválta. Először is tekintsük a következő két kijelentést:

A Kékes 1016 méter magas.

Az Etalon egy méter hosszú.

Mindkét kijelentés igaz. Az elsőről senki sem vitatná, hogy empirikus tartalmú, hiszen igazsága megfigyelés és mérés segítségével dönthető el. Mi a helyzet azonban a második állítással? Erről a kijelentésről nem a megfigyelés és mérés segítségével döntünk. Egyszerűen kikötjük, hogy igaz (tehát a konvenció szerint igaznak tekintjük). De vajon értelmes-e azt állítani, hogy mivel a második kijelentés igazságának forrása nem a tapasztalat, ezért szükségszerűen igaz? Ugyan miért lenne az? Miért volna lehetetlen, hogy ne egy Párizsban található fémrúd határozza meg, mi egy méter hosszú? Bár az Etalonról tett kijelentés igazságát a tapasztalat nem cáfolhatja, mégsem állítanánk, hogy szükségszerű igazságot fejez ki.

Ugyanakkor vizsgáljuk meg a következő két kijelentést:

Az arany az egyik legértékesebb fém

Az aranyat alkotó atomok magjában 79 proton található.

Nyilvánvaló, hogy mindkét állítás igazsága csak empirikus módon, méréssel és megfigyeléssel dönthető el. Tisztában lehet valaki azzal, hogy mi az arany, anélkül, hogy gazdasági értékével tisztában lenne, mint például azoknak a bennszülött törzseknek a tagjai, akik az európai hódítóknak olcsó csecsebecsékért cserébe odaadták aranyukat (amint azt a legenda tartja). És nyugodtan állítható, hogy sokan használták és használják helyesen az “arany” kifejezést anélkül, hogy a legcsekélyebb fogalmuk lenne az aranyat alkotó atomok szerkezetéről. Azt, aki tagadja az első állítást, talán naivnak gondoljuk; azt, aki tagadja a másodikat, talán tudatlannak. De egyikről sem állítanánk, hogy értelmetlenséget beszélnek, vagy hogy nem ismeri az “arany” szó jelentését.

Mindebből azonban nem következik, hogy a két kijelentés modális státusza is megegyeznék. Épp úgy, ahogyan a Kékes a Kékes maradna (Magyarország legmagasabb hegycsúcsa, amelyik az Északi-középhegységben található) akkor is, ha csak 1014 méter magas lenne, az arany akkor is arany lenne, ha olyan olcsón adnák-vennék, mint a homokot. De nem áll az, hogy az arany továbbra is arany maradna, ha az aranyat alkotó atomok magjában nem pontosan 79 proton lenne. Ha a protonok száma 78 volna, akkor az már platina lenne, ha pedig 80, akkor meg higany. Nem igaz tehát, hogy csupán esetleges, s nem pedig szükségszerű az arany és az atommagban található protonok mennyisége közti összefüggés. Függetlenül attól, milyen módon ismerjük meg a fenti kijelentés igazságát, ha már megismertük, szükségszerűnek kell tekintenünk.

Kripke érvei egy csapásra megváltoztatták a szükségszerűséggel kapcsolatos filozófiai nézeteket. Megkérdőjeleződött az empirizmus és a kantianizmus azon közös előföltevése, miszerint a szükségszerűség az aprioricitás fogalmához kötődik, ezért semmilyen empirikus ismeret nem lehet szükségszerű. Ha Kripke szükségszerűségre és aprioricitásra vonatkozó érveit elfogadjuk (márpedig ezek az érvek nagyon erősek), akkor értelmessé válik a modalitással kapcsolatos metafizikai kérdésfeltevés is. Ha a szükségszerűséget az aprioricitástól és/vagy az analicitástól tesszük függővé, akkor nyilvánvaló, hogy a szükségszerűség nem valamilyen, a dolgok és/vagy tulajdonságaik között fennálló viszonyra utal, hanem (amint azt a hume-i hagyomány sugallta) a nyelv vagy az ismeretek szerkezetére vonatkozó tényt fejez ki. Ha azonban a szükségszerűséget utóbbiaktól elválasztjuk, és ezért elismerjük, hogy valamely szükségszerű viszony fennállhat akkor is, ha nem létezne nyelv és megismerő (mint ahogyan az arany és az arany atommagokban található proton közti viszony ilyen), akkor elismertük, hogy a szükségszerűség nem redukálható ismeretelméleti vagy nyelvfilozófiai fogalmakra. Ezért a szükségszerűségről metafizikai értelmezést kell adnunk.



[67] Kripke 1980, 38.