Ugrás a tartalomhoz

Modern metafizika

Huoranszki Ferenc

Osiris Kiadó

6. Valószínűség és okság

6. Valószínűség és okság

Akár elégséges és/vagy szükséges feltételként, akár a tényellentétes kijelentések segítségével elemezzük az okságot, abból indulunk ki, hogy az okok “szükségszerűsítik”, tehát elkerülhetetlenné teszik az okozat bekövetkezését. Arra a kérdésre, hogy értelmes dolog-e olyan eseményről beszélni, amelynek nincs oka, még visszatérünk az utolsó fejezetben, amikor a szabad cselekvés metafizikai problémáját tárgyaljuk. (Egy olyan érvet már említettünk, amely szerint ez értelmetlen. Az érv szerint az eseményeket okaik és okozataik segítségével azonosítjuk. Ha ez a helyes álláspont, akkor logikailag kizárhatjuk az okok nélküli eseményeket.) Lehetséges azonban egy harmadik álláspont is. Eszerint minden eseménynek van ugyan oka, de az okok nem teszik elkerülhetetlenné az események bekövetkezését, csak valószínűbbé teszik azokat.

Amikor az eseményeket okaik segítségével magyarázzuk, vagy az okok azonosítása segítségével próbáljuk előre jelezni, esetleg előidézni őket, akkor nagyon sok esetben csak valószínűsítjük az okozatok bekövetkezését. A felhősödést az eső okának tartjuk. De a felhősödés nem teszi elkerülhetetlenné az esőt. Valószínűbbé teszi, hogy esni fog, de nem teszi bizonyossá. Ha influenzajárvány idején C-vitamin tablettákat szedünk, azzal talán megakadályozhatjuk, hogy megkapjuk a fertőzést. Ha sok C-vitamint szedünk, kevésbé valószínű, hogy megbetegszünk. A C-vitamin tabletta rendszeres szedése azonban nem teszi lehetetlenné, hogy megbetegedjünk. Bizonyos okok tehát csak valószínűsítik, de nem teszik elkerülhetetlenné okozataik bekövetkezését.

De vajon az, hogy a kauzális magyarázat, illetve az események okaik segítségével történő előrejelzése vagy előidézése során az okok bizonyos esetekben csak valószínűsítik az okozatokat, elegendő-e ahhoz, hogy a “valószínűsítő ok” fogalmát értelmesnek találjuk? Mint fentebb láttuk, minden ok csak meghatározott körülmények között idézi elő az okozatot. A legtöbb esetben, amikor az okokra hivatkozva próbálunk előre jelezni egy eseményt, nem vagyunk (és talán nem is lehetünk) tisztában mindazokkal a további feltételekkel, amelyeknek fenn kell állniuk ahhoz, hogy az ok valóban elégséges legyen az okozat bekövetkezéséhez. Hiszen például a felhősödésen kívül sok más feltételnek is fenn kell állnia ahhoz, hogy eső legyen. A C-vitamin szedése önmagában nem fogja megakadályozni a megbetegedést. Amikor tehát azt mondjuk, hogy az okok csak valószínűsítik az okozatokat, akkor talán nem is magáról a kauzális viszonyról állítunk valamit, hanem inkább arról, hogy mit tudunk a szükséges körülményekről, illetve arról, hogy ezek a körülmények fennállnak-e.

Azt az elméletet, amely szerint az okok mindig elkerülhetetlenné teszik az okozataikat, az okság determinisztikus elméletének szokás nevezni. A determinisztikus elmélet szerint az, hogy a kauzális magyarázatok, előrejelzések, illetve az események okaikkal történő előidézése során az okozatok bekövetkezését csak valószínűsíthetjük, nem a kauzális viszony, hanem a kauzális viszonyról szerzett ismereteink sajátossága. Az okság determinisztikus értelmezésével ezért csakis a valószínűség episztémikus értelmezése egyeztethető össze.

A valószínűség episztémikus értelmezése szerint sok esetben nem tudhatjuk (de legalábbis: ténylegesen nem tudjuk), milyen feltételeknek kell fennállniuk ahhoz, hogy az okok bizonyosan előidézzék okaikat. Azt azonban fel kell tennünk, hogy vannak olyan feltételek, amelyek fennállása esetén, az okok elkerülhetetlenné teszik az okokat. A tudományos kutatás részben éppen ezeknek a feltételeknek a minél kimerítőbb azonosítását célozza. Minél többet tudunk arról, milyen egyéb feltételeknek kell fennállniuk ahhoz, hogy a felhősödés esőhöz vezessen, vagy hogy a C-vitamin szedése elkerülhetővé tegye a megbetegedést, annál bizonyosabbak lehetünk abban, hogy az egyik esemény bekövetkezése elkerülhetetlenné teszi a másik bekövetkezését – természetesen a további szükséges feltételek fennállása esetén.

Az okság determinisztikus szemlélete tehát szorosan összefügg a valószínűség episztémikus értelmezésével. Az okság és valószínűség ezen értelmezéseit Laplace-i szemléletnek is nevezhetjük. Laplace szerint, ha létezne egy olyan mindentudó lény, aki a világegyetem történetének egy adott pillanatában ismerné valamennyi részecske helyzetét és sebességét, az arra is képes lenne, hogy azonosítsa a világegyetem állapotát minden korábbi, illetve későbbi időpontban. Ebből következően az, hogy mi erre nem vagyunk képesek, csakis episztémikusan, ismereteink szükségképpen korlátozott voltára történő hivatkozással magyarázható.

A Laplace-i értelmezés természetesen egy meghatározott fizikai elmélet, a newtoni mechanika elfogadását feltételezte. A huszadik század elején azonban a newtoni mechanika érvényessége megkérdőjeleződött. Olyan fizikai jelenségeket fedeztek fel, amelyek ellentmondani látszottak a determinisztikus fizikai szemléletnek. Egyes fizikai folyamatok, például a radioaktív elemek bomlásának sebessége, csak bizonyos valószínűségekkel jelezhetők előre. Nem sikerült olyan körülményt felfedezni, amely egyértelműen meghatározná a bomlás sebességét. Ezért úgy tűnt, hogy vannak olyan természeti folyamatok, amelyek adott feltételek mellett is csak bizonyos valószínűséggel, s nem elkerülhetetlenül következnek be.

Ezek a felfedezések természetesen önmagukban nem igazolják, hogy a világ nem determinisztikus. Hiszen mindig lehet arra hivatkozni, hogy vannak olyan körülmények, amelyeket még nem ismerünk, de amelyek fennállása elkerülhetetlenné teszi más események bekövetkezését. Bizonyos kvantummechanikai jelenségek elemzése azonban azt látszik bizonyítani, hogy a világ mikrofizikai szerkezete indeterminisztikus. Ennek pedig lehetnek makroszkopikusan indeterminisztikus hatásai is. Azt, hogy ez valóban így van-e, természetesen a fizikának, és nem a metafizikának kell eldöntenie. Ami számunkra most érdekes, az az, hogy ha az indeterminisztikus szemlélet helyes, akkor annak milyen, az okság fogalmával kapcsolatos következményei vannak vagy lehetnek.

Az egyik, magától értetődő következmény, hogy egy indeterminisztikus világban az okok nem teszik szükségszerűvé, csak valószínűsítik az okozatokat. Ezért aztán nem áll, hogy a valószínűség mindig episztémikus természetű. Persze igaz, hogy sok esetben valóban nem ismerjük mindazokat a feltételeket, amelyeknek fenn kell állniuk ahhoz, hogy az okokat meghatározott okozatok kövessék. De lehetséges, hogy ha valóban ismernénk mindezeket a körülményeket, akkor sem mondhatnánk, hogy az okok elkerülhetetlenül vezetnek az okozatokhoz, mivel az okok, függetlenül attól, hogy mit tudunk vagy mit nem tudunk hatékonyságuk feltételeiről, csak valószínűsítik, és nem teszik elkerülhetetlenné az okozatok bekövetkezését.

Az indeterminisztikus világban tehát módosítanunk kell az oksági kapcsolat természetéről kialakított felfogásunkat. De ennél többet is mondhatunk. Ha a valószínűségek nem pusztán episztémikusak, hanem a tények vagy események között fennálló objektív viszonyok, talán lehetséges a kauzalitás fogalmát a valószínűség segítségével értelmezni. Az elképzelés szerint két tény vagy esemény között akkor áll fenn kauzális kapcsolat, ha egy esemény bekövetkezése vagy egy tény fennállása növeli az okozat bekövetkezésének valószínűségét.[62]

Az első tisztázandó kérdés az okság valószínűségi elméletével kapcsolatban az, hogy mit jelent a “bekövetkezés valószínűségének növekedése”. A legkézenfekvőbb elmélet talán a következő lenne. Miután minden eseményről (ami logikailag nem lehetetlen) igaz, hogy vagy bekövetkezik, vagy nem, okok híján 50% valószínűséget tulajdoníthatunk annak, hogy az esemény bekövetkezik. Ha viszont tudjuk, hogy egy eseményt milyen ok idézhet elő, akkor, ha az ok bekövetkezik, az okozat valószínűsége több kell legyen, mint 50%. Ezt fejezné ki az a tény, hogy az okok valószínűsítik az események bekövetkezését. Ez az egyszerű értelmezés azonban tarthatatlan.

Az orvostudomány mai állása szerint az erős dohányzás növeli a gyógyíthatatlan rákbetegség kialakulásának valószínűségét. Ezért gyakran szokás arról beszélni, hogy a dohányzás okoz tüdőrákot. A vizsgált álláspont szerint mármost ez a következőt jelentené. Ha valaki nem dohányzik, akkor 50% a valószínűsége annak, hogy tüdőrákja lesz. Ellenben ha dohányzik, és igaz az, hogy a dohányzás gyógyíthatatlan rákbetegséget okoz, akkor az aktív dohányosok több mint ötven százaléka rákbetegségben kellene, hogy meghaljon. Mindkét állítás azonban nyilvánvalóan hamis. Nem igaz az, hogy annak valószínűsége, hogy valaki tüdőrákban hal meg, ha nem dohányzik, 50%: ennél jóval kevesebb. És az sem igaz, hogy azoknak, akik dohányoznak, több mint ötven százalék lenne az esélye arra, hogy rákbetegségben haljanak meg. Ennél jóval kevesebb.

A “bekövetkezés valószínűségének növekedése” tehát nem azt jelenti, hogy az okok jelenlétében az okozat több mint 50% valószínűséggel bekövetkezik. Ennél jóval kisebb valószínűség is elég ahhoz, hogy egy eseményt a másik okának tartsunk. Elég annyit feltételeznünk, hogy az ok egy esemény bekövetkezésének “előzetes”, azaz az ok fennállásától független valószínűségét növeli. Mindenképp van egy bizonyos valószínűsége annak, hogy valaki tüdőrákban hal meg. Ha viszont valaki dohányzik, akkor nagyobb lesz a valószínűsége, hogy tüdőrákban hal meg, mint ha nem dohányozna.

Ez a megfogalmazás azonban még mindig nem elég pontos. A valószínűségek segítségével ugyanis egy adott tény vagy esemény kauzális hatékonyságának erejét szeretnénk jellemezni. Bár sok esetben el kell ismernünk, hogy a vizsgált ok fennállásától függetlenül is van valamilyen valószínűsége annak, hogy az okozat bekövetkezzék, ezzel csupán annyit mondtunk (amit már korábban is elismertünk), hogy az okok nem szükséges feltételei az okozatoknak. (Például valami más is okozhat tüdőrákot, nemcsak a dohányzás.) Ezért ha egy meghatározott ok és okozata közti kapcsolatot szeretnénk kifejezni, helyesebb az okozat valószínűségéről beszélni annak függvényében, hogy az ok fennáll vagy nem áll fenn. Az okok okozatok valószínűséget befolyásoló hatásait tehát a következőképpen jellemezhetjük.

Δ Egy esemény akkor oka egy másik eseménynek, ha annak valószínűsége, hogy az okozat meghatározott körülmények között bekövetkezik, feltéve, hogy az ok fennáll, nagyobb, mint annak a valószínűsége, hogy az okozat ugyanazon körülmények között bekövetkezik, feltéve, hogy az ok nem áll fenn.

Annak a valószínűsége, hogy valaki tüdőrákban hal meg, feltéve, hogy dohányzik, magasabb, mint annak, hogy tüdőrákban hal meg, feltéve, hogy nem dohányzik. Annak a valószínűsége, hogy esni fog, feltéve, hogy felhősödik, nagyobb, mint annak, hogy esni fog, feltéve, hogy tiszta az ég (azaz nem felhősödik).

Ahhoz azonban, hogy ezt a kauzális kapcsolatról adott elemzést elfogadjuk, még számos nehézséget meg kell tudni válaszolni. Az egyik, hogy miként vagyunk képesek elválasztani egymástól a valószínűség episztémikus és objektív fogalmait. Vannak persze világos esetek. Ha egyáltalában elfogadjuk, hogy vannak objektív valószínűségek, bizonyos kvantummechanikai jelenségekről bizonyosan igaz lesz, hogy egy esemény bekövetkezése csak valószínűsíti egy másik esemény bekövetkezését. Amikor viszont 50% valószínűséget tulajdonítunk annak, hogy egy (nem cinkelt, átlagos) pénzérme feldobása után az eredmény írás lesz, akkor vajon objektív vagy szubjektív értelemben használjuk a valószínűség fogalmát? Értelmezhetjük a helyzetet úgy, hogy ha a feldobás pillanatában minden fizikai változót ismernénk, akkor biztosan tudhatnánk, milyen állapotban (fej vagy írás) ér az érme földet. De értelmezhetjük a helyzetet mikrofizikai szinten úgy is, mint aminek magyarázatában döntő szerepet játszik a levegőt alkotó molekulák felbomlása és újrakötése. Ebben az esetben semmi sem zárja ki, hogy fizikai értelemben vett objektív valószínűségekről beszéljünk.[63] Annak tehát, hogy a kauzalitás fogalmát az objektív valószínűségek fogalma segítségével értelmezhessük, az az egyik feltétele, hogy elismerjük: vannak indeterminisztikus fizikai folyamatok. A másik, hogy ezen indeterminisztikus mikrofizikai folyamatok relevánsak akkor is, amikor más (nem mikrofizikai) események között állapítunk meg kauzális kapcsolatot.

Van azonban egy másik nehézség is, amely akkor merül fel, amikor az okságot a valószínűségek fogalma segítségével szeretnénk elemezni. Vajon valóban igaz-e, hogy azt az eseményt tekintjük oknak, amely növeli az okozatok bekövetkezésének valószínűségét? Úgy tűnik, néhány esetben eldönthetetlen, hogy ez valóban így van-e. Képzeljük el a következő helyzetet: labdarúgó-mérkőzés zajlik, s az egyik csapat szabadrúgáshoz jut húsz méterre az ellenfél kapujától. A szabadrúgás jól sikerül, a kapus későn veszi észre a labdát, amely éppen a kapu ellenkező sarkába tart. A sorfalból kiugró egyik játékos fején azonban megpattan a labda, lelassul, és irányt változtat. Majd kisvártatva becsurog az egyensúlyát vesztett kapus lába mellett a hálóba.

Vajon az a tény, hogy a labda megpattant a védőjátékos fején, oka volt-e a gólnak? S ha igen, igaz-e, hogy növelte annak valószínűségét, hogy a labda a hálóba jut? Ha a kérdésre egyszerű igennel vagy nemmel tudnánk válaszolni, az nem okozna problémát. Hiszen mondhatnánk azt, hogy miután a védőjátékos fején megpattant a labda, kisebb lett a valószínűsége annak, hogy a hálóba jut, mintha nem pattant volna meg, és éppen ezért ez az esemény nem volt a gól oka. De azt is mondhatjuk, hogy végső soron a megpattanó labda megzavarta a kapust, ezzel pedig növelte a gól esélyét. Tehát az a tény, hogy a játékos fején megpattant a labda, a gól oka volt. Van azonban egy harmadik válaszlehetőség is. Miért ne mondhatnánk: az, hogy a védő fején megpattant, a labda hálóba jutásának oka volt ugyan, de az már nem igaz, hogy növelte a gól valószínűségét? Ebben az esetben el kell vetnünk azt a feltevést, hogy az okok minden esetben növelik okozatuk bekövetkezésének valószínűségét.[64]

Ez utóbbi válasz természetesen még mindig nem teszi lehetetlenné, hogy az okság fogalmát a valószínűségek fogalmához kössük. Ha azonban a fenti helyzetről a legutóbb említett értelmezést fogadjuk el, módosítanunk kell a valószínűség és okság kapcsolatáról alkotott korábbi elképzelésünket. Nem állíthatjuk, hogy az okok növelik az okozatok bekövetkezésének valószínűségét, csak azt, hogy az okok befolyásolják (növelik vagy csökkentik) a valószínűséget. Ez viszont olyan gyenge kritérium, hogy félő, ennek segítségével nem leszünk képesek egy esemény okát (vagy okait) azonosítani. Az események többségére igaz ugyanis, hogy az univerzum teljes megelőző állapota befolyásolja az esemény bekövetkezésének valószínűségét. Márpedig az ok fogalmára éppen azért van szükségünk, hogy képesek legyünk azonosítani néhány olyan eseményt, amely egy másik esemény megértése szempontjából releváns.



[62] Reichenbach nyomán napjainkban H. Mellor dolgozott ki részletesen ilyen elméletet. Vö. Mellor 1995.

[63] Lewis 1986, 119.

[64] Vö. Beebee 1998, 182.