Ugrás a tartalomhoz

Modern metafizika

Huoranszki Ferenc

Osiris Kiadó

4. Tények vagy események?

4. Tények vagy események?

Mindeddig meglehetősen (ámde szándékosan) pontatlanul fogalmaztunk akkor, amikor arra utaltunk, mik azok a “dolgok” vagy “jelenségek”, amelyek között kauzális kapcsolat állhat fenn. Bár ez a kauzalitás kapcsán felmerülő egyik legérdekesebb metafizikai kérdés, nagyon sokáig mégsem szenteltek neki kellő figyelmet az oksággal foglalkozó filozófusok. A problémát röviden az okság ontológiájának nevezhetnénk. Arra vonatkozik, hogy milyen típusú létezőket köt össze az oksági kapcsolat. A következőkben ezt vesszük alaposabban szemügyre.

A probléma érzékeltetésére érdemes ismét a hume-i okságfogalomból kiindulnunk. Mint láttuk, Hume szerint az oksági kapcsolat feltételezi az állandó együtt járást, térbeli és időbeli érintkezést, és megköveteli, hogy az okok megelőzzék az okozatokat. De vajon milyen entitások között állhatnak fenn ezek a viszonyok? Nyilvánvaló, hogy az állandó együtt járás fogalma értelmetlenné válna, ha egyedi dolgok vagy jelenségek közt próbálnánk meg értelmezni. Az egyedi dolgok és jelenségek azért egyediek, mert csak egyszer állnak fenn vagy történnek meg. Az állandó együtt járás fogalma tehát csak akkor értelmezhető, ha a kauzális kapcsolat a dolgok vagy jelenségek típusai közt áll fenn.

Mi a helyzet az okok időbeli elsődlegességével? Ennek a kritériumnak nyilvánvalóan csak akkor van értelme, ha az oksági relációt partikuláris jelenségek között fennálló viszonyként értelmezzük. A dolgok típusai, bármik is legyenek ezek (a következő fejezetben még részletesebben is foglalkozunk e problémával), nem állhatnak egymással időbeli viszonyban. Az a rövidzárlat, amely a Sportcsarnok leégését okozta, meg kellett hogy előzze a Sportcsarnok pusztulását. De a rövidzárlat, mint az események egy típusa, nem előzheti meg a leégést, mint az események egy másik típusát. Épp olyan értelmetlen lenne ennek kapcsán “megelőzésről” beszélni, mint mondjuk annak kapcsán, hogy egy állat emlős, azt állítani, hogy “ezt megelőzően” elevenszülő. Következésképp az okok időbeli elsődlegessége azt feltételezi, hogy a kauzális viszony egyedi dolgok vagy jelenségek, nem pedig típusok közt áll fenn.

De vajon mik ezek az egyedi “dolgok vagy jelenségek”? A térbeli érintkezés kritériuma azt sugallja, hogy tárgyak. Hiszen a térben csak tárgyak érintkezhetnek egymással. Két esemény, például két szabadrúgás egy labdarúgó mérkőzésen nem “érintkezik”. Csak a labda meg a játékos lába érintkezhet. Az időbeli érintkezés viszont ennek épp az ellenkezőjét feltételezi. Két tárgy nem előzheti meg időben egymást, csak két esemény. Az egyik szabadrúgás korábban történhetett, mint a másik, de értelmetlen azt mondani, hogy az egyik szabadrúgást végző játékos lába “korábban történt”, mint a másiké. Kérdés tehát, hogy ha a kauzális reláció egyedi dolgok közt áll fenn, akkor ezek a “dolgok” vajon tárgyak vagy események?

A kérdés eldöntésének egyik módja az lehet, hogy megvizsgáljuk az oksági kapcsolatokat kifejező mondatok logikai és nyelvtani szerkezetét. Az oksági kapcsolatok kifejezésére néha egyszerű, néha pedig összetett mondatokat használunk. Azt a kérdést, hogy milyen dolgok közt áll fenn az oksági kapcsolat, úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a két kifejezésmód közül logikailag melyik az alapvetőbb. Mint láttuk, oksági viszonyt fejez ki például az az állítás, hogy

Az árvíz tönkretette Brúnó házát.

Ezt a mondatot egy kicsit nyakatekertebben is megfogalmazhatjuk, oly módon, hogy világossá váljanak az oksági kapcsolat kifejezésének logikai jellegzetességei.

Az árvíz bekövetkezte okozta Brúnó házának tönkremenetelét.

Mindkét mondat helyesen ír le egy, Brúnó házával kapcsolatos oksági tényt. Azt a lehetőséget azonban, hogy a kauzális kapcsolat tárgyak közt álljon fenn, mindkét megfogalmazás kizárja. Amikor egyszerű mondatokat használunk a kauzális kapcsolat kifejezésére, akkor azok a kifejezések, amelyeket az oksági viszonyt kifejező ige köt össze, partikuláris eseményekre, nem pedig tárgyakra utaló leírások. Kétségtelen, hogy a mondatban szerepelnek személyekre és dolgokra utaló kifejezések is, például az, hogy “Brúnó” vagy az, hogy “ház”. Ezeket a kifejezéseket azonban azért használjuk, mert segítségükkel könnyebben azonosíthatjuk az eseményeket, nem pedig azért, mert azt akarjuk állítani, hogy az oksági kapcsolat tárgyak között áll fenn.

Hogy ez így van, könnyen belátható. Azok a mondatok, amelyekben látszólag tárgyak az okok, könnyen átfogalmazhatók oly módon, hogy kiderüljön, az okok valójában események. De ez fordítva nem igaz. Az eseményekre utaló kifejezések nem fogalmazhatók át oly módon, hogy a tárgyakat tekinthessük okoknak. Például azt mondhatjuk

A helyszínen felejtett fegyver okozta a rabló lebukását.

Ez a mondat azt a benyomást keltheti, hogy a lebukás oka egy tárgy, nevezetesen a fegyver volt. De a helyes fogalmazás az lenne, hogy

A fegyver helyszínen felejtése okozta a rabló lebukását.

A fegyver önmagában semminek nem oka, csak az, ami a fegyverrel történt. Amikor tehát egy tárgyat említünk okként, akkor hallgatólagosan feltételezzük, hogy van egy olyan, a tárgyhoz kapcsolódó esemény, amelyet ugyan nem szükséges megemlíteni, de ami elengedhetetlen ahhoz, hogy oksági kapcsolatról beszélhessünk. Ugyanez azonban fordítva nem áll. Bár sok esetben azonosítjuk úgy az eseményeket, hogy tárgyakhoz, pontosabban a tárgyak változásaihoz kötjük őket, ez nem mindig van így. A második világháború, vagy az utolsó olimpiai játékok, vagy az, hogy éppen esik az eső, eseményekre utalnak, de nem szerepel bennük tárgyra utaló kifejezés. Azt a kijelentést pedig, hogy

A második világháború okozta az Egyesült Államokban a gazdasági fellendülést

nehéz lenne egyes tárgyakhoz kötve értelmezni. Az oksági kapcsolat tehát események közt áll fenn, függetlenül attól, hogy helyes-e a térbeli érintkezésre vonatkozó hume-i kritérium. A kritérium bizonyos események térbeli jellegzetességeinek kifejezésére szolgál. Akkor mondhatjuk, hogy két esemény “érintkezik”, ha egymással a térben érintkező tárgyak változásaiként értelmezzük őket. Mint azonban fentebb már láthattuk, vitatott, hogy a térbeli érintkezés valóban elengedhetetlen feltétele-e az oksági kapcsolatnak.

Ha azonban elfogadjuk, hogy az okság események közt áll fenn, pontosabban meg kell tudnunk határozni, mit is értünk az esemény fogalmán. A kauzalitás megfelelő értelmezéséhez az események fogalma lehetővé kell tegye azt is, hogy az ok-események megelőzzék okozataikat, de azt is, hogy az állandó együtt járás kifejezhető legyen az események segítségével. Másfelől meg kell vizsgálnunk, hogy vajon az egyszerű vagy az összetett mondatok segítségével történő megfogalmazás fejezi-e ki helyesebben az oksági kapcsolatokat, s hogy csak kifejezésbeli különbségről van-e szó, avagy a két megfogalmazás különbséget jelent a tekintetben is, hogy miképp értelmezhetjük az esemény fogalmát.

Amikor azt mondjuk, hogy az árvíz tette tönkre Brúnó házát, akkor bizonyosan konkrét eseményekre utalunk. Nem általában az árvizekről és nem is általában a nyaralóházakról állítunk valamit, hanem egy bizonyos árvíz és egy bizonyos nyaraló kapcsolatáról. Ezért úgy tűnik, hogy amikor egy egyszerű mondat és egy oksági ige segítségével fejezünk ki egy kauzalitás kapcsolatot, akkor a mondatban szereplő kifejezések partikuláris eseményekre utalnak. De vajon hogyan értelmezhető, vagy értelmezhető-e egyáltalán az a hume-i kritérium, amely szerint az oksági kapcsolat szabályszerűséget feltételez? Hiszen egyedi események közt értelmetlenség “szabályszerű” kapcsolatról beszélni.

Az egyik lehetséges válasz természetesen az, hogy az okság nem feltételezi a szabályszerű együtt járást. De más válasz is lehetséges. Már többször hivatkoztunk arra, hogy minden esemény számos különböző módon írható le. Ahhoz, hogy elismerjük, a szabályszerű együtt járás feltételezi az események ismétlődését, csak azt kell feltételeznünk, hogy az oksági kapcsolatban szereplő események leírhatók olyan terminusok segítségével is, amelyek oksági törvényekben szerepelnek.

Ekkor azonban felmerül egy másik probléma. Az oksági törvények az események típusai közti összefüggéseket fejeznek ki. Hogyan azonosíthatjuk akkor azokat a partikuláris eseményeket, amelyek közt a kauzális kapcsolat fennáll? Az egyik lehetőség az lenne, hogy azon tárgyak segítségével azonosítjuk őket, amelyek változásait eseményeknek tekintjük. De mint fentebb láttuk, nem minden esemény azonosítható a tárgyak változására történő hivatkozással. A másik lehetőség az lenne, hogy az idő és hely segítségével azonosítjuk a kauzális kapcsolatban álló eseményeket. Azonban ez sem biztos, hogy jó megoldás, mert egyes filozófusok szerint nem kizárt, hogy ugyanazon helyen és időben két esemény is történjék. Lehetséges például, hogy valaki ugyanazon a helyen és ugyanabban az időpontban bekapcsolja a rádiót és felébreszti a szomszédokat. Vajon azonosnak kell-e tekintenünk a két eseményt? Vajon miért kellene? Hiszen lehetséges, hogy az egyik megtörténjék, a másik viszont ne. Arról, hogy ez elégséges-e ahhoz, hogy két különböző eseményről beszéljünk, amelyek azonban ugyanazon a helyen és ugyanabban az időben történtek, eltér a filozófusok véleménye.

De ha nem a tárgyak, és nem is a hely és az idő segítségével azonosítjuk az eseményeket, akkor hogyan? Az egyik megoldás az lenne, hogy fordítsuk meg a kérdést. Ne a kauzalitást jellemezzük a független események közti kapcsolat segítségével, hanem épp fordítva, mondjuk azt, hogy az eseményeket oksági szerepük segítségével azonosítjuk.[55] Ez annál is inkább természetes megoldás, mivel sok eseményt kifejező ige eleve oksági hatásokat fejez ki. (Például: “megégette magát”, “megbántotta”, “tönkretette” stb.) A megoldási javaslat persze egy fontos ponton szakítást jelent a hume-i hagyománnyal. Hume szerint oksági kapcsolat csakis egymástól fogalmilag-logikailag független események közt állhat fenn. Ha viszont az eseményeket oksági kapcsolataik révén azonosítjuk, akkor aligha állítható, hogy az oksági kapcsolatban résztvevő események egymástól logikailag függetlenek lennének.

De egy ennél súlyosabb nehézséggel is szembe kell néznünk. Eredeti kérdésünk arra vonatkozott, hogyan azonosíthatjuk azokat a partikuláris eseményeket, amelyek közt a kauzális kapcsolat áll fenn. Mármost nem állíthatjuk egyszerre, hogy az események csak akkor állhatnak kauzális kapcsolatban, ha egy olyan oksági törvény eseteinek tekintjük őket, amely szabályszerűséget fejez ki, és azt, hogy az események csak kauzális kapcsolataik révén azonosíthatók. Az, hogy az eseményeket oksági kapcsolataik révén azonosítjuk, összeegyeztethetetlennek tűnik azzal a feltevéssel, hogy az események között csak akkor lehet oksági kapcsolat, ha olyan tulajdonságok segítségével is le tudjuk írni őket, amelyek oksági törvényekben is szerepelnek. Úgy tűnik tehát, az az elképzelés, amely szerint az eseményeket oksági kapcsolataik révén azonosítjuk, nem állja meg a helyét.

Mindez azt látszik bizonyítani, talán helyesebb, ha abból indulunk ki, hogy a kauzális kapcsolat ontológiáját jobban megérthetjük, ha a kapcsolatot összetett mondat segítségével fejezzük ki, méghozzá olyan összetett mondat segítségével, amely két önállóan is értelmes tagmondatból áll. A javaslat szerint a kauzális kapcsolat logikailag alapvető kifejezése a következő lenne:

Brúnó háza tönkrement, mert (Brúnó házát) elöntötte az ár.

Ebben a mondatban nem meghatározó leírások, hanem mondatok segítségével azonosítjuk a kauzális kapcsolat elemeit. Márpedig a mondatok nem partikuláris eseményekre, hanem tényekre utalnak. Például arra a tényre, hogy Brúnó háza tönkrement, és hogy Brúnó házát elöntötte az ár. (Meg kell jegyeznünk, hogy e kérdésben van egy kis terminológiai zavar. Egyes filozófusok a tényekre történő hivatkozást az események azonosításaként értelmezik. Ők tehát eseményeknek nevezik azt is, amit mi a következőkben tényeknek fogunk nevezni.[56]) Számos érv szól amellett, hogy feltételezzük, tények és nem partikuláris események állnak egymással kauzális kapcsolatban.

Először is, bár az események azonosításának lényegi eleme lehet, hogy az eseményeknek időtartamuk van, s hogy más események a részeik lehetnek, azonosításukhoz nem kell tudnunk, hogy pontosan mikor történtek vagy milyen részekből állnak. Egy tényállítás természetesen utalhat egy eseményre is. Ekkor viszont részben az teszi igazzá, hogy az esemény, amire vonatkozik, egy bizonyos időpontban történik. Lehetséges persze, hogy vannak olyan tények, amelyek azonosításának nem feltétele az időpontok említése. (Lévén, hogy egyáltalán nem arra vonatkoznak, mi történik. Gondoljunk például arra a tényre, amit a Pitagorasz-tétel fejez ki.) Erre a kérdésre később még visszatérünk. Most azonban csak azok a tényállítások érdekelnek bennünket, amelyek eseményekkel kapcsolatos tényeket rögzítenek, hiszen csak ezek közt állhat fenn kauzális kapcsolat. Ezek a tények pedig mindig adott időpontban történő események kell, hogy legyenek. Ez még akkor is így van, ha sokszor, amikor tényekre hivatkozunk, felesleges az időpontokat explicitté tenni. Ezért fenti példánkat a következő módon is átfogalmazhatjuk:

Brúnó háza azért ment tönkre t időpontban, mert t-ε időpontban elöntötte az ár.

A tények tehát azt fejezik ki, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy bizonyos tárgy egy adott időpontban, illetve hogy az adott időpontban milyen tulajdonságai változnak meg. (Néhány filozófus szerint a tényeket le kell tudnunk írni az időpontok említése nélkül is. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a tények ne arra utalnának, hogy egy tárgy milyen tulajdonsággal rendelkezik egy meghatározott időpontban. De talán lehetővé teszi, hogy az idő fogalmát az oksági kapcsolat fogalma segítségével értelmezzük. Erre az idő metafizikai problémája kapcsán még visszatérünk.) A tények tehát nem partikuláris, egyedi dolgok, mint a tárgyak vagy az események. A tények kifejezésének legáltalánosabb formája a következő:

Egy bizonyos tárgy (egy bizonyos időpontban) ilyen és ilyen tulajdonsággal rendelkezik.

Számos előnye van annak, ha elfogadjuk, hogy az oksági kapcsolat tények közt áll fenn. Először is a tényeket a tárgyak vagy térbeli pontok, a tulajdonságok és az időpontok segítségével könnyedén azonosíthatjuk. Másodszor a tények fogalma segítségével sokkal könnyebben értelmezhetjük az oksági feltétel fogalmát. Számos esetben például az oksági feltételek “negatív” tényekre utalnak. Annak, hogy a Sportcsarnok leégjen, szükséges feltétele volt, hogy ne zuhogjon az eső. De az okozatok is lehetnek “negatívak”. Például érdekelhet bennünket, mi volt az oka annak, hogy valaki a járvány során nem betegedett meg. A “negatív” tények fogalmában semmi furcsa nincs: a negatív tényt könnyen ki tudjuk fejezni egy tagadó mondat segítségével. “Negatív” tény az, amikor egy tárgy egy bizonyos tulajdonsággal nem rendelkezik. Ellenben, miután a fenti értelmezés szerint az események voltaképp partikulárék, akárcsak a tárgyak, azt, hogy mi egy “negatív esemény”, épp oly nehéz lenne értelmezni, mint mondjuk azt, hogy mi egy “negatív tárgy”.

Harmadszor, sokszor magát az oksági kapcsolatot is okokkal magyarázzuk. Például

Brúnó háza tönkrement, mert (Brúnó házát) elöntötte az ár.

Azért van az, hogy Brúnó háza tönkrement, mert elöntötte az ár, mert gyenge alapokra épült.

Az ilyen típusú magyarázatok viszont csak akkor értelmesek, ha az okság tényeket és nem eseményeket köt össze. Könnyű belátni, miért van ez így. Nehéz ugyanis elképzelni, nyelvtanilag hogyan lenne kifejezhető a partikuláris események közti oksági kapcsolat oka úgy, mint egy másik partikuláris esemény. Ha a kauzális viszony partikuláris eseményeket köt össze, akkor, mint láttuk, egy egyszerű mondattal fejezhetjük ki. De egy egyszerű mondatnak csak egy állítmánya lehet, márpedig ha azt akarjuk állítani, hogy magának a kauzális viszonynak is oka volt valami, két oksági viszonyt kifejező állítmányra lenne szükségünk egy mondatban. (Vö.: “Brúnó házának gyenge alapokra építése okozta az árvíz tönkretette Brúnó házát” – nyilvánvalóan értelmetlen.)

Mondhatjuk-e tehát, hogy a kérdést megoldottuk, a kauzális kapcsolat tények és nem partikuláris események közt áll fenn? Talán igen, de azért van még megoldásra váró feladat. Mint láttuk, nem minden eseményt értelmezhetünk úgy, mint tárgyak tulajdonságait vagy azok változását. Az első világháborút vagy az olimpia játékokat nehéz lenne így jellemezni. Persze jellemezhetjük őket bonyolult tények összességeként. Kérdés, hogy ez vajon segít-e bennünket oksági hatásaik megértésében.



[55] Ez D. Davidson javaslata. Davidson 1980, 179.

[56] Itt elsősorban J. Kim Events as property exemplifications című tanulmányára érdemes hivatkoznunk. Kim 1993, 33–52. Amit Kim eseménynek nevez, az a mi szóhasználatunkban sokkal inkább tény.