Ugrás a tartalomhoz

Modern metafizika

Huoranszki Ferenc

Osiris Kiadó

8. A természeti törvények szükségszerűsége

8. A természeti törvények szükségszerűsége

Sem az eddig tárgyalt antirealista, sem a realista felfogások nem alapoztak arra a belátásra, hogy a természeti törvények és a véletlenszerű általánosítások közti legfontosabb különbség talán az előbbiek szükségszerűségében rejlik. Pedig aligha tagadható, hogy van egy olyan intuíciónk, mely szerint a kéttípusú általánosítás közti különbség a természeti törvények szükségszerűségéből adódik. A nem természeti törvényt kifejező általánosításokat azért nevezzük “véletlenszerű” általánosításoknak, mert szemben a természeti törvényekkel, ezek nem fejeznek ki szükségszerű viszonyokat. Bár a fentebb tárgyalt realista elképzelés nem idegenkedik annyira a szükségszerűségre történő utalástól, mint az antirealisták (az univerzálék közti viszonyt némelyikük “nomikus szükségszerűségnek” titulálja), a természeti törvények lényegét nem szükségszerűségükben vélik felfedezni. Magukat a természeti törvényeket kontingens, univerzálékra vonatkozó tényeknek tekintik.

A természeti szükségszerűség fogalmától való idegenkedés a verifikacionista hagyomány, illetve a verifikacionista metafizika-kritika része. Az antirealista törvény-felfogás kapcsán már utaltunk a verifikacionizmus szükségszerűségről alkotott elképzeléseire, a következő, valamint a negyedik fejezetben pedig részletesebben is tárgyaljuk ezt a kérdést. Egyelőre csak annyit kell megjegyeznünk, hogy eddigi vizsgálódásaink azt mutatták: lehetetlen a természeti törvényekről elfogadható beszámolót adni anélkül, hogy a szükségszerűségre valamilyen módon ne utalnánk. E módosításból viszont az következik, hogy a természeti törvények kérdését nem tisztázhatjuk mindaddig, amíg a szükségszerűséggel és lehetőségekkel kapcsolatos metafizikai problémákkal nem foglalkoztunk. A két kérdés ugyanis, szemben azzal, amit a verifikacionista hagyomány sugall, szorosan összefügg.

Mielőtt azonban a szükségszerűség és lehetőség problémájával kezdenénk foglalkozni, fontos megemlíteni a törvények két típusát, amelyekről eddig kevés szó esett, pedig ezek segítségével közelebb juthatunk a törvények természetének megértéséhez. Az egyikre már láttunk példát: a fénysebességre vonatkozó einsteini törvényt. Érdemes még megemlíteni a Pauli-féle kizárási elvet, amely szerint egy atommag körül nem keringhet két azonos kvantumszámú elektron. Utóbbi kapcsán a törvényeknek ezt a típusát kizárási elveknek nevezzük. A kizárási elv olyan negatív egzisztenciális ítélet, amely azt határozza meg, hogy (adott körülmények között) milyen állapot vagy folyamat nem lehetséges. Nem lehetséges, hogy valami gyorsabban haladjon a fénynél; és nem lehetséges, hogy ugyanazon mag körül két olyan elektron keringjen, amelynek valamennyi kvantumszáma megegyezik.

A kizárási elvek két fontos jellegzetességére érdemes fölhívni a figyelmet. Az egyik, hogy a kizárási elvekről sem az antirealista, sem az eddig vizsgált realista törvényfelfogás nem tud megfelelő beszámolót adni. (Kivéve talán a Ramsey– Lewis-féle elképzelést. Mivel azonban a regularitást ez az elmélet is alapvetőnek tekinti, ezért hosszabb magyarázkodást igényelne, hogy miként illeszthetők a kizárási elvek a legjobb elmélet axiómái sorába.) Az antirealista felfogás szerint a törvények univerzális szabályszerűségeket fejeznek ki. Aligha tekinthetjük azonban szabályszerűnek azt, ami soha nem történhet meg.

De akkor sem vagyunk könnyebb helyzetben, ha az univerzálékra hivatkozunk. A kizárási elvek ugyanis azt határozzák meg, hogy melyek azok a tulajdonságok, amelyekkel (adott körülmények között) semmi sem rendelkezhet, vagyis azt, hogy milyen tulajdonságoknak nem lehetnek esetei. Például nincs semmi, ami gyorsabban haladna a fény sebességénél. De hogyan tekinthetnénk univerzálénak valamit, amelynek nemcsak, hogy nincsenek példányai, de nem is lehetnek? Márpedig a kizárási elvek alapvető, nem levezetett, és nem is tényellentétes formában megfogalmazott törvények.

E fejezet végén amellett szeretnék érvelni, hogy a kizárási elvek nem pusztán a törvények egy kisebb csoportját alkotják. Épp ellenkezőleg. A kizárási elv a természeti törvények megfogalmazásának alapvető formája. Könnyen belátható ugyanis, hogy minden törvény megfogalmazható kizárási elv formájában is. Például:

Minden varjú fekete

Nincs olyan varjú, amely ne lenne fekete

vagy

Az a test, amelyre nem hat erő, vagy egyenletes egyenes irányú mozgásban van, vagy nyugalomban

Nincs olyan test, amely, ha nem hat rá erő, ne lenne vagy egyenletes egyenes irányú mozgásban, vagy nyugalomban.

Ha kizárási elvekként értelmezzük őket, akkor a természeti törvények azt határozzák meg, hogy milyen események történhetnek, illetve milyen tulajdonságok állhatnak fenn milyen más tulajdonságokkal együtt, és melyek nem. A természeti törvények ezen értelmezésének van egy igen érdekes következménye. Első látásra úgy tűnhet, hogy a természeti törvények szükségszerű viszonyokat kell, hogy kifejezzenek. De a kizárási elvek azt mutatják, hogy a törvények alapvetően azt határozzák meg, mi lehetséges, és mi nem. A jelenségek közti szükségszerű viszonyok (ha valóban vannak ilyenek) csak ebből következnek. Mint látni fogjuk, számos metafizikai probléma értelmezésekor segíthet, ha a természeti törvényeket úgy értelmezzük, mint amelyek elsődlegesen a lehetőségeket, nem pedig a szükségszerű viszonyokat határozzák meg.

Persze nem véletlen, hogy a természeti törvényekről alkotott empirista elképzelések a természeti törvényeket nem kizárási elvekként értelmezték. Először is, mint láttuk, az antirealista megközelítések a természeti törvények szükségszerűségét univerzalitásukkal próbálták magyarázni. Ha ez a magyarázat helyes lenne, akkor a kizárási elveket kell a regularitás segítségével magyarázni, és nem fordítva. Másrészt a logikai empiristák szerint a törvények megfogalmazásával az a fő célunk, hogy segítségükkel sikeres előrejelzéseket tehessünk. Mármost az, hogy mi nem lehetséges, sok esetben nem határozza meg egyértelműen azt, ami történni fog. Ezért aztán bár mindenki elismeri a kizárási törvények jelentőségét egy elmélet keretfeltételeinek megfogalmazása során, ha csak azért fogalmazunk meg törvényeket, hogy sikeres előrejelzéseket tehessünk, akkor a kizárási elveket megfogalmazó törvényeket nem tekinthetjük alapvetőeknek.

Van a törvényeknek egy másik csoportja is, amelyről ebben a fejezetben még nem esett szó. A kauzalitás kapcsán látni fogjuk, milyen alapvető jelentőségűek a valószínűségi összefüggéseket kifejező törvények. Például:

Annak, hogy egy uránium atom 4.5 • 109 éven belül hasadjon 50% százalék az esélye.

Miután ezek a törvények nem determinisztikus összefüggéseket fejeznek ki, nem értelmezhetők úgy, mintha valamely egyetemes szabályszerűségre utalnának. Az univerzálék közti viszonyok fogalmán alapuló értelmezés sem tud mit kezdeni a valószínűségi összefüggést kifejező törvényekkel. Egy ilyen törvény ugyanis azt fejezi ki, hogy milyen valószínűséggel következik, vagy nem következik be egy bizonyos típusú esemény.

A regularitás-elmélet és az univerzálékon alapuló realizmus meglepően hasonló választ ad a valószínűségi törvények problémájára. Mindkettő azt állítja, hogy a valószínűségi törvények csak azokról az esetekről mondhatnak valamit, amelyekben a valószínűnek tartott esemény bekövetkezik.[42] Ez a megoldás azonban elfogadhatatlan. Nem igaz ugyanis, hogy a valószínűségi törvények csak azokról az esetekről adnak számot, vagy csak azokra vonatkoznak, amelyben a valószínűnek ítélt esemény bekövetkezik. Mondhatjuk például, hogy bizonyos körülmények között 75% egy esemény bekövetkezésének valószínűsége, teszem azt 75% a valószínűsége annak, hogy egy kísérleti szituációban egy elektron spinje pozitív lesz. Milyen alapon állíthatom, hogy ez a törvény nem mond semmit azokról az esetekről, amikor az elektron spinje negatív? Hiszen ha a törvény igaz, akkor meghatározza, hogy ez az eset adott körülmények között 25% valószínűséggel fordul elő.

Persze erre lehetne azt válaszolni, hogy a törvény a “nagyobb valószínűséggel” előforduló esetről mond valamit. Ezt a megoldást az a már korábban említett megfontolás sugallja, hogy a törvényeket előrejelzések megfogalmazására használjuk, s ilyenkor persze az érdekel bennünket, milyen esemény fog nagyobb valószínűséggel bekövetkezni. A feltevés önkényessége azonban rögtön világossá válik, ha tekintetbe vesszük, hogy számos olyan törvény van, amely 50-50%-nyi valószínűséget tulajdonít bizonyos események bekövetkezésének. Ilyen a példánkban is szereplő felezési törvény, amely azt mondja ki, hogy valamely radioaktív elem milyen időn belül hasad 50% valószínűséggel.

Abban az esetben viszont, ha a törvényekre úgy tekintünk, mint amelyek elsősorban lehetőségeket, nem pedig univerzális szabályszerűségeket vagy szükségszerű viszonyokat fogalmaznak meg, nem okoz nehézséget a valószínűségi összefüggéseket kifejező törvények értelmezése. A valószínűség talán úgy is értelmezhető mint kvantifikált, azaz numerikus értékkel ellátott lehetőség.[43] Ha így van, akkor a kizárási elvek formájában megfogalmazott törvények tulajdonképpen a valószínűségi törvények határesetei lennének. Olyan törvények tehát, amelyek azt fogalmazzák meg, hogy bizonyos körülmények között egyes események bekövetkezésének vagy bizonyos tulajdonságok együtt járásának valószínűsége zérus.



[42] Vö. például Hempel statisztikai magyarázatokról adott klasszikus értelmezését: Hempel 1965, 377–417.

[43] Persze ahhoz, hogy valóban annak tekinthessük, számos kérdést meg kell tudnunk oldani; ezekkel most nem foglalkozunk.