Ugrás a tartalomhoz

Modern metafizika

Huoranszki Ferenc

Osiris Kiadó

6. A realizmus és antirealizmus határán: A Ramsey–Lewis-féle elmélet

6. A realizmus és antirealizmus határán: A Ramsey–Lewis-féle elmélet

A regularitás-elmélet módosítására tett legfontosabb kísérlet Frank Ramsey nevéhez fűződik. Ramsey eredeti javaslatát David Lewis elevenítette fel, ezért a természeti törvényekre vonatkozó ezen elképzelést Ramsey–Lewis-féle elméletnek is szokás nevezni. Az elmélet kiindulópontja a következő. A regularitás-elmélet arra kíván magyarázatot adni, miért gondoljuk úgy egyes kijelentésekről, hogy “törvényjellegűek”. Természeti törvényeket azonban többek között azért fogalmazunk meg, hogy segítségükkel megértsük a jelenségek sokféleségében megnyilvánuló rendet. Az univerzalitást épp azért tekintjük a “törvényjelleg” kritériumának, mert a szabályok szerinti elrendeződést, vagy az események bekövetkezésének szabályszerű rendjét fejezi ki. Ha azonban a természet jelenségei nem függetlenek egymástól, akkor a jelenségeket rendszerbe foglaló törvények miért lennének azok? Röviden: a természeti rendet csakis a törvények rendszere fejezheti ki megfelelően. Ebből pedig az következik, hogy mindaddig, amíg a többitől elszigetelten vizsgáljuk, egyetlen kijelentésről sem dönthetjük el, hogy törvényt fejez-e ki, vagy sem. Csakis a kijelentések valamely rendszeréről állapítható meg, hogy a bennük szereplő állítások törvények-e.

Ramsey ezért a következő definíciót adja a természeti törvényekről (a mondatot egy kissé átfogalmazva idézzük):

Δ Az alapvető természeti törvények egy olyan deduktív rendszer általános axiómái, amelyet akkor kapnánk, ha mindent tudnánk, és tudásunkat rendszerezni szeretnénk.[32]

Ezzel a definícióval kapcsolatban nem árt két dolgot tisztázni. Először is, a megfogalmazás körben forgónak tűnhet. Ha mindent tudunk, akkor nyilván a természeti törvényeket is ismerjük, nemde? Attól függ. A “mindent tudni” kifejezés itt arra utal, hogy ismerünk minden partikuláris tényt vagy eseményt. Ebből még nem következik, hogy az általános szabályokat is ismerjük. Valaki megmérhette, és ezért tudhat arról, hogy egy csomó derékszögű háromszögnek milyen hosszúak az oldalai. Ebből nem következik, hogy ismeri a Pitagorasz-tételt.

Másodszor – s ez már komolyabb probléma, miután a meghatározásban utalás történik a tudásra – úgy tűnik, hogy a javasolt elmélet nem lehet (a korábban tárgyalt értelemben) realista. Ramsey javaslatát valóban lehetséges antirealista módon értelmezni. De talán értelmezhető realista módon is. Lehetetlen, hogy minden partikuláris tényt vagy eseményt ismerjünk. Ezért amikor a természeti törvény fogalmát valamennyi partikuláris tény ismeretéhez kötjük, egy ideálra és nem a ténylegesen ismert természeti törvényekre utalunk. Nem kizárt tehát, hogy valójában egyetlen olyan állítás sem fejez ki természeti törvényt, amelyet ma törvényjellegű állításnak tartunk. Ezt a lehetőséget pedig csakis a természeti törvények realista értelmezése engedi meg. Az antirealista értelmezés szerint ugyanis a törvénynek tartott kijelentésektől függetlenül nincs értelme természeti törvényekről beszélni; hiszen hogy mitől lesz egy állítás törvényjellegű, azt az határozza meg, hogy jelenlegi ismereteink rendszerében törvényként funkcionál-e (tehát egy meghatározott pragmatikus és episztémikus szerepet tölt-e be).

Kétségtelen tehát, hogy a Ramsey-féle elméletben van realisztikus elem, amennyiben a természeti törvények elválaszthatók minden olyan kijelentéstől, amelyet ma törvénynek tartunk. Az elmélet azonban tartalmaz olyan elemeket is, amelyekről már sokkal nehezebb realista értelmezést adni. Semmi sem zárja ki, hogy ugyanazon partikuláris tények összességének különböző deduktív rendszerek is megfeleljenek. (Egy jól ismert példa szerint a termodinamikai jelenségek különböző törvényekkel ugyanolyan jól leírhatók.) Hogyan választhatunk e rendszerek között? E probléma megoldására David Lewis a Ramsey-féle elképzelés következő újrafogalmazását javasolta (az újrafogalmazás elemei egyébként már Ramsey eredeti írásában is megtalálhatók):

Δ* Egy szabályszerűség akkor természeti törvény, ha az igazságok egy olyan integrált rendszerébe illeszkedik, amely az egyszerűség és információs erő legjobb kombinációja.[33]

Ezt az elméletet a természeti törvények “legjobb rendszer” vagy “ideális rendszer” elméletének is szokás nevezni. Az elmélet szerint akkor mondhatjuk, hogy valamely regularitás egyben természeti törvény is, ha nagy információs tartalommal rendelkezik (a tények és események minél nagyobb részét “fedi le”), jól illeszkedik más hasonló törvényekhez és a lehető legegyszerűbb.

A Ramsey–Lewis-féle elképzelés a természeti törvények klasszikus, logikai empirista megközelítésének olyan továbbfejlesztése, amely a természeti törvények fogalmát az eredeti elképzelésnél realisztikusabban értelmezi, hiszen azt, hogy mi az “ideális rendszer” nem jelenlegi ismereteink vagy tudományos elméleteink határozzák meg, hanem a természeti jelenségek, folyamatok megismeréstől független struktúrája. Ugyanakkor az elképzelés nem áll távol a tényleges tudományos gyakorlat egy részétől sem, hiszen bizonyos, hogy legalábbis az elméleti fizika egy jelentős része valóban azokat a törvényeket (vagy azt a törvényt) keresi, amely a legegyszerűbb módon képes a (fizikai) jelenségek összességét magyarázni. Ráadásul a Ramsey–Lewis-féle elmélet magyarázatot ad arra, miért tekintjük a természeti törvények lényegi elemének az univerzalitást: a törvények azon rendszere, amely univerzális szabályszerűségeket fejeznek ki, nyilvánvaló módon egyszerűbb lesz, mint azok a rendszerek, amelyek több, de korlátozottabb hatókörű általánosítást tartalmaznak.

A Ramsey–Lewis-féle elmélettel szemben azonban számos fontos ellenvetés is megfogalmazódott. Az ellenvetések egyik fele a felfogás realista jellegét kérdőjelezi meg. A másik fele pedig arra vonatkozik, milyen megválaszolatlan kérdések maradnak abban az esetben, ha a Ramsey–Lewis-féle elméletet mégis realista módon szeretnénk értelmezni.

Az elmélet, mint láttuk, nem kívánja mindenestül elvetni a természeti törvényekről alkotott klasszikus, logikai empirista elképzelést, inkább kiegészíteni, illetve módosítani akarja azt. Nem kérdőjelezi meg például, hogy a természeti törvények univerzális szabályszerűséget fejeznek ki. Az univerzalitás, érvelhetünk azonban, nyelvi, nem pedig természeti jelenség. Univerzálisnak állításokat szokás tekinteni, nem pedig jelenségeket. Mondhatjuk persze, hogy “Az alkoholfogyasztás univerzális jelenség”, de ez csak laza és filozófiailag pontatlan szóhasználat. Minden tény és esemény egyedi, univerzálisak csak azok a kijelentések lehetnek, amelyek leírják őket.

Arra a kérdésre, lehetséges-e a törvényekről realista interpretációt adni akkor, ha valamilyen értelemben megköveteljük, hogy univerzális szabályszerűségeket fejezzenek ki, különböző válaszok adhatók. Vannak olyan realisták, akik szerint a válasz csakis nemleges lehet, ezért a természeti törvények szabályszerűség elméletét el kell vetni. Érveiket a következőkben még részletesebben is megvizsgáljuk. Mások szerint az univerzalitás igénye nem zárja ki a törvények realista értelmezését. Tévedés ugyanis azt feltételezni, hogy csak nyelvi entitások lehetnek univerzálisak. Univerzálisak lehetnek propozíciók (tehát absztrakt igazságérték és/vagy jelentéshordozók) is, amelyek függetlenek a konkrét nyelvi kifejezésektől.[34]

Ha sikerülne is megoldani az univerzalitással kapcsolatos problémát, a Ramsey–Lewis-féle elmélet realista értelmezésének akkor is szembe kell néznie egy másik, sokkal nehezebben megválaszolható problémával. Vajon értelmezhető-e az “információs tartalom”, és különösképp az “egyszerűség” realista módon? Vajon információ és egyszerűség nem az elméletalkotást és ismeretszerzést jellemzik? Nem csak egy elméletnek lehetnek ilyen tulajdonságai? Elmélet pedig nem létezhet az elméletalkotástól függetlenül. Márpedig ha a törvényeket az elméletalkotás tulajdonságai segítségével jellemezzük, aligha állítható, hogy elméletünk realista lesz. Másképp fogalmazva: “az ideális rendszer fogalma” elválaszthatatlan az ideális rendszeralkotástól, ami pedig szükségképp a megismerő képességeihez kötődik.

Erre az ellenvetésre, úgy gondolom, nagyon nehéz választ adni. Még ha lehetséges lenne is az információ fogalmáról olyan jellemzést adni, amely nem feltételez valamely tudatos megismerőt (erre történtek kísérletek), azt nagyon nehéz elképzelni, hogy az egyszerűség fogalma elválasztható lenne a megismeréstől és elméletalkotástól. Igaz, megfogalmazhatók olyan kritériumok, amelyek segítségével többé-kevésbé megbízható módon el tudjuk dönteni, melyik elmélet egyszerűbb. A funkcionális törvények esetében ilyen kritériumok lehetnek például: hány változó szerepel egy egyenletben, mennyire bonyolult matematikát kell alkalmazni egy probléma megoldásához; vagy más törvények esetében: hány különböző tulajdonságra kell hivatkoznunk akkor, amikor a jelenségeket a törvények segítségével magyarázzuk.

Ezeket talán (s a “talán” szó itt valóban hangsúlyos) az egyszerűség objektív kritériumainak tekinthetjük, amennyiben az “objektív” kifejezésen az “interszubjektivitást” értjük. Ám a realista törvényfelfogás az objektivitás erősebb értelmezését követeli meg. A realista értelmezés szerint a törvényekről olyan beszámolót kell adnunk, amely megengedi, hogy a természeti törvények akkor is létezzenek, ha semmilyen tudatos, megismerő lény nem létezik. Nyilvánvaló, hogy az “interszubjektivitás” értelmében vett objektivitás ennél gyengébb fogalom.

Az egyszerűséggel és információs tartalommal kapcsolatban azonban egy másik probléma is felmerül. A tárgyalt elmélet szerint a természeti törvények fogalma a legjobb vagy ideális rendszer fogalmától függ. Az elmélet tehát előfeltételezi, hogy létezik egy, és csakis egy olyan rendszer, amely az egyszerűség és az információs tartalom gazdagságának legjobb kombinációja. De vajon miért kellene feltételeznünk, hogy létezik ilyen rendszer? A legjobb rendszer ideálja talán használható bizonyos típusú kutatások regulatív elveként, de az, hogy valóban létezik egy ilyen rendszer, puszta feltételezés. A kvantummechanika sokkal bonyolultabb, mint a klasszikus mechanika, de információs tartalma sokkal nagyobb. Magyarázatot tud adni olyan jelenségekre, amelyeket a klasszikus mechanika nem tud magyarázni. De vajon ki mondja meg, hogy az információs tartalomban (magyarázó erőben) mutatkozó többlet “üti-e” az egyszerűséget? Talán helyesebb lenne azt mondani, hogy az azonos információs tartalommal rendelkező elméletek közül azokat kell választanunk, amelyek egyszerűbbek. Így azonban az egyszerűség majdhogynem ízlés kérdése lesz; tehát még az interszubjektivitás értelmében sem tekinthető objektív kritériumnak. A relativisztikus jelenségek Einstein-féle magyarázata mellett például azt szokás felhozni, hogy “egyszerűbb”, mint a Lorenz által javasolt magyarázat. Amellett is lehet azonban érvelni, hogy ez nincs így.[35]

Végül érdemes még egy kérdést megemlítenünk. Fentebb azt állítottam, hogy a Ramsey–Lewis-féle elmélet jól illeszkedik a tényleges tudományos gyakorlat egy részéhez. Fontos azonban hangsúlyozni: csak egy részéhez, méghozzá ahhoz a részéhez, amit leginkább az elméleti fizika reprezentál. A tudomány számos más területén is szeretnénk azonban törvényeket megfogalmazni, és ezekre már kevésbé jellemző, hogy az ideális rendszerben szereplő szabályszerűségeket tekintenék törvényeknek. A kémia, biológia, orvostudomány számos törvényszerűsége megfogalmazható az adott tudomány vagy a többi tudomány törvényeitől függetlenül. Ahhoz, hogy természeti törvénynek tartsuk a következőket

A királyvíz oldja a nemesfémeket

A túlzott alkoholfogyasztás mérgezési tüneteket okozhat

semmilyen rendszerbe sem kell illeszteni őket. Sőt, a “rendszerbe illesztés” kritériuma talán lehetetlenné is tenné egyes törvények felfedezését és a tudomány haladását: vagy az összes törvényt egyszerre kellene felfedeznünk, vagy egyikhez sem juthatnánk közelebb. Ha a javasolt elmélet helyes lenne, Newton sohasem fedezhette volna fel a gravitáció törvényeit anélkül, hogy ne mondott volna valamit az elektromágneses erőkről, vagy a magerőkről. Végül pedig, ha a törvényeket kifejező kijelentéseknek szigorú értelemben (tehát nemcsak “megközelítőleg”, bármit jelentsen is ez) igaznak kell lenniük, akkor a ma törvényeknek tartott állítások talán egyikéről sem mondhatjuk jogosan, hogy a természet törvényeit írja le.

Ami mármost ez utóbbi ellenvetést illeti, sajnos úgy tűnik, ha valaki a természeti törvényekkel kapcsolatos realista álláspontot kívánja védelmezni, ezt a békát bizony le kell nyelnie. Ha a természeti törvények fogalma független attól, ki, mit, és hogyan ismerhet meg, akkor el kell fogadnunk: semmi sem biztosítja, hogy a természet akár egyetlen törvényét is ismerjük. Másfelől az elmélet nem mond ellent annak, amit a minimális verifikacionizmus tételének neveztem. Nem állít semmi olyat, ami eleve lehetetlenné tenné számunkra, hogy valamit is megtudjunk a természet törvényeiről.



[32] Ramsey 1990, 143.

[33] Lewis 1986, 122, Lewis 1973, 73–75.

[34] Ahhoz, hogy ezen elméletet megértsük, tudnunk kell, milyen speciális értelemben használjuk itt a “propozíció” kifejezést. Ennek megértéséhez viszont többet kell tudnunk a szükségszerűséggel és lehetőségekkel kapcsolatos problémákról, ezért e kérdésre a következő fejezetben térünk vissza.

[35] “Ha a természet kedves, a legjobb rendszer vitathatatlanul (robustly) a legjobb – olyannyival jobb, mint a többi másik, hogy bármely standard alapján első, legyen az akár az egyszerűség, akár a magyarázóerő, akár a kettő egyensúlya. Nincs biztosíték arra, hogy a természet valóban kedves, de arra sincs bizonyítékunk, hogy ne lenne az. Azt elismerem, hogy ha a természet nem kedves, és ha az egymásnak ellentmondó rivális rendszerek közül egyik sem jobb, mint a másik, akkor valóban pusztán pszichológiai kérdés volna, hogy mit tekintünk törvénynek, s ez igen különös lenne.” Lewis 1999, 233.