Ugrás a tartalomhoz

Modern metafizika

Huoranszki Ferenc

Osiris Kiadó

5. Természeti törvények és normatív elkötelezettségek

5. Természeti törvények és normatív elkötelezettségek

Sok filozófus mind a mai napig elfogadja a természeti törvényekkel kapcsolatos antirealista elméletet. Szigorú értelemben persze nem beszélhetünk egy elméletről. Az antirealista elmélet ugyanis számos, különböző értelmezést enged meg. Sokan vitatnák például, hogy a természeti törvényekkel kapcsolatban helyes lenne preskriptív, normatív megfontolásokra hivatkozni. Elemzésünk kezdetén éppen abból indultunk ki, hogy a modern felfogás szerint a természeti törvények nem lehetnek normák, mivel emberi akarat által nem befolyásolhatók. A pragmatikus megfontolásokon alapuló elmélet mégis mintha a normákhoz közelítené őket.

A normativitás problémáját enyhítheti, ha a hagyományos megközelítés helyett, amely éles határvonalat húz leíró és normatív jellegű kijelentések között, egy kijelentés normativitását fokozat kérdésének tekintjük. A skála egyik végén azok az állítások helyezkednek el, amelyeknek egyáltalán nincs normatív tartalmuk, tisztán leíróak, mint például

Az első világháború 1914-ben tört ki.

A Tiszta ész kritikájának első kiadása gót betűs.

A másik oldalon a vitathatatlanul preskriptív jellegű állítások találhatók, mint például

Az ittas vezetés jogszabályellenes.

Ebben a helyiségben tilos a dohányzás.

A két véglet között azonban számtalan olyan állítás van, amely több vagy kevesebb deskriptív és preskriptív elemet is tartalmaz. Például

Az ittas vezetés veszélyes

A dohányzás káros az egészségre

kijelentések tartalmaznak deskriptív elemet, de normatív, előíró (vagy tanácsadó) jellegűek is. Hasonlóképpen, talán a természeti törvényekről is állítható, hogy deskriptív és normatív elemek keverednek bennük. Ezért nem képtelenség azt állítani, hogy a természeti törvények valójában bizonyos (elméleti, kontrafaktuális stb.) következtetések explicitté tett normái.

Ennek a megoldásnak tagadhatatlan előnye például, hogy meg tudja magyarázni, miért tekintünk természeti törvényeknek olyan állításokat is, amelyekről tudjuk, hogy szigorú értelemben hamisak, vagy “üresek” (a bennük szereplő terminusok valamelyike nem referál). Tudjuk, hogy Newton mozgástörvényei szigorú értelemben nem igazak. (Csak viszonylag kis sebesség esetén érvényesek.) Láttuk, hogy Newton nyugalomra és egyenletes mozgásra vonatkozó törvényei vagy a gáztörvények “üresek”. Mivel azonban számos elméleti és gyakorlati célra jól alkalmazhatók, e kijelentéseket törvényeknek tekinthetjük. Egyes antirealisták szerint már az is fokozat kérdése, milyen kijelentéseket tekinthetünk törvényeknek. A fizika alapvető törvényei például “törvényjellegűbbek”, mint mondjuk az orvostudomány vagy a pszichológia törvényei.[30] A pragmatikus megoldás segítségével talán azt is könnyebben meg tudjuk magyarázni, miként értelmezhetők ezek a különbségek. Csupán annyit kell belátnunk, hogy egyes törvényjellegű állítások szigorúbb, mások kevésbé szigorú normákat írnak elő.

Van azonban néhány olyan, természeti törvényekkel kapcsolatos intuíciónk, amelynek ez a megközelítés ellentmondani látszik. Először is nyilvánvaló feszültség van a pragmatikus kritériumok antirealista értelmezése és az episztémikus kritériumok, mindenekelőtt a konfirmálhatóság között. Az ismeretelmélet célja többek között ugyanis éppen annak meghatározása, hogyan tehetünk szert igaz ismeretekre. A pragmatikus kritérium antirealista értelmezése azonban abból indul ki, hogy igaz kijelentéseket csak tényekkel kapcsolatban tehetünk, ezért a természeti törvényeket nem igazságuk, hanem ilyen vagy olyan kontextusban történő alkalmazhatóságuk alapján fogadjuk el. Másfelől viszont az alkalmazhatóságnak, lévén a természeti törvények elfogadása nem választás kérdése, feltétele az episztémikus megalapozottság. Az episztémikus megalapozottságnak azonban csak az igazság kontextusában van értelme.

Mindebből az látszik következni, hogy amennyiben az antirealista elképzelést fogadjuk el, az episztemológia feladatát újra kell értelmeznünk. Ha a természeti törvények nem tényeket fejeznek ki, valamint a természeti törvényeket semmi sem teszi igazzá, akkor az elfogadhatóságukkal kapcsolatos normákat el kell választanunk az igazsággal kapcsolatos megfontolásoktól. Van olyan antirealista, aki hajlandó elfogadni ezt a következményt.[31] Eszerint a természeti törvények melletti elkötelezettségünkből nem következik, hogy a törvényeket igaznak kell elfogadnunk, s ezért az ismeretelmélet feladatát is újra kell fogalmaznunk.

Mindenesetre, azt nyugodtan állíthatjuk, hogy ezzel az állásponttal igen nehéz azonosulni. Ahhoz ugyanis, hogy azonosulni tudjunk vele, alapvetően meg kellene változtatnunk a meggyőződéseink tartalma és igazsága közti viszonyra vonatkozó felfogásunkat. E felfogás szerint abból, hogy valaki azt hiszi, hogy esik az eső, következik, hogy az illető igaznak tartja, hogy esik az eső. Ha azonban a törvények antirealista értelmezése helyes, akkor abból, hogy azt hisszük, semmi sem mozoghat gyorsabban a fény sebességénél, nem következik, hogy ezt az állítást igaznak kellene tartanunk. De vajon hogyan hihetünk valamiben anélkül, hogy igaznak tartanánk?

A legtöbb filozófus ezt a következményt nem fogadja el. Ami viszont azt jelenti, hogy el kell vetnünk a természeti törvényekről kialakított antirealista elképzelést. Ezzel azonban visszajutottunk a természeti törvényekkel kapcsolatos metafizikai problémához. Amikor a törvények kérdéséről beszélünk, nem csak arról van immár szó, milyen kijelentéseket tekinthetünk “törvényjellegűnek”. A kérdés inkább arra vonatkozik, mi tehet bizonyos kijelentéseket igazzá. Arra tehát, mi egy természeti törvény, s nem arra, hogyan használunk bizonyos kifejezéseket.

A természeti törvénnyel kapcsolatos realizmus lényege röviden összefoglalható: a természeti törvények nem kijelentések vagy meggyőződések, hanem olyan tények, amelyek fennállása független attól, hogy létezik-e nyelv, vagy valamilyen megismerésre képes lény. Nyilvánvaló azonban, hogy ezzel még nem magyaráztuk meg, mi is a természeti törvény, csak azt írtuk körül, mi nem.

A természeti törvényről alkotott realista felfogások három nagy csoportra oszthatók. Az egyik elképzelés szerint a törvények regularitás elmélete, amely az antirealista felfogás alapjául is szolgált, elfogadható, csak éppen a pragmatikus és episztémikus kritériumokat ki kell egészíteni, vagy helyettesíteni kell más kritériumokkal. A másik elképzelés szerint a regularitás-elmélet alapjaiban elhibázott, ezért azt mindenestől el kell vetnünk. Végül a harmadik szerint a regularitás-elmélet nehézségei abból adódnak, hogy a természeti törvényeket kifejező állításokat esetleges, nem pedig szükségszerűen igaz állításoknak tartja.



[30] “Egy állítás törvényjellege fokozat kérdése, ami nem jelenti azt, hogy ne lehetnének vitathatatlan esetek.” Davidson 1980, 217.

[31] Van Fraassen 1989, 151–182.