Ugrás a tartalomhoz

Modern metafizika

Huoranszki Ferenc

Osiris Kiadó

1. fejezet - Előszó

1. fejezet - Előszó

Nemcsak a könyveknek, de a szavaknak is megvan a maguk sorsa. A “metafizika” kifejezés közismert módon jóval később született meg, mint maga a metafizika. Az i. e. 1. században Arisztotelész műveinek rendszerezője – feltehetően rhodoszi Andronikosz – nevezte el Metafizikának azokat az iratokat, amelyek a Fizika, tehát a természetről szóló értekezések után következtek. A metafizika tárgykörét évszázadokon keresztül azok a problémák határolták körül, amelyeket Arisztotelész ezekben az iratokban tárgyal. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a metafizika azonos lett volna Arisztotelész művének értelmezésével. Még a szándékuk szerint az arisztotelészi szöveghez leginkább ragaszkodó skolasztikusok is saját érvekkel és új problémákkal gazdagították a metafizika történetét. S természetesen senki sem vitatta, hogy a görög filozófiában már Arisztotelész művének megszületése előtt is foglalkoztak metafizikai problémákkal. Ez annál is inkább nyilvánvaló, mert Arisztotelész maga is jórészt más filozófusok nézeteivel vitázva fejtette ki saját álláspontját. Mégis azt, hogy a filozófusok milyen problémákat neveztek metafizikai problémának, részben egy történeti véletlen határozta meg.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a Metafizika néven ismertté vált értekezések teljesen véletlenszerűen kerültek volna egymás mellé. A hagyomány szerint két meghatározást is találunk arra vonatkozólag, mit tekintett Arisztotelész az “Első Filozófia” (ahogyan ő maga nevezte) tárgyának. Az egyik szerint az Első Filozófia “az első okokkal” foglalkozik. A másik szerint “a létezővel mint létezővel”. Ez a két meghatározás azonban önmagában bizonyára nem elégséges ahhoz, hogy megértsük, mi a metafizika tárgya. Először is nem világos, hogy a két meghatározás miként viszonyul egymáshoz. Vajon ugyanannak a problémakörnek két különböző jellemzéséről, vagy két egymást kiegészítő témakörről van szó? Ha az utóbbiról, akkor vajon mi köti össze őket? Másodszor akár különválasztva, akár együtt vizsgáljuk őket, pusztán a két meghatározás alapján nehéz lenne azonosítani egy metafizikai problémát.

Persze lehetséges, hogy nincs ebben semmi különös. A biológia vagy a fizika meghatározása sem lesz elegendő ahhoz, hogy azonosítani tudjuk a biológia és fizika által tárgyalt problémákat; abban azonban segíthetnek, hogy valamely már ismert problémáról eldöntsük, hogy a biológia vagy a fizika tárgykörébe tartozik-e. De vajon körülhatároltunk-e valamit azzal, ha azt mondjuk “első ok”, vagy “létező mint létező”? Az “első ok” mintha egy bizonyos dologra vagy személyre utalna. S valóban, az “első ok” kifejezést némely esetben Arisztotelész maga úgy értelmezi, hogy az Istenre utal. Azt jelentené ez, hogy a metafizika voltaképp teológia? Egyes értelmezések szerint igen. A metafizika, ha persze nem is azonos a teológiával, talán mégis a teológia részének tekinthető.

Arisztotelész másik meghatározása azonban nem azt sugallja, hogy a metafizika tárgya egy meghatározott dolog vagy személy volna. Épp ellenkezőleg. A “létező mint létező” mintha mindent magában foglalna. E meghatározás szerint a metafizika tárgya: minden, csak éppen egy sajátos szempontból. Ez megint csak zavarba ejtő. Vajon nem csak üres általánosságokat lehet “mindenről” mondani? És vajon létezik-e olyan sajátos szempont, amely alapján a létezők általában vizsgálhatók? Azok, akik a metafizikát értelmetlennek vagy feleslegesnek tartották, gyakorta hivatkoztak arra, hogy a metafizika puszta szócséplés, mivel üres általánosságokkal foglalkozik.

Hogy a metafizika a szó egy bizonyos értelmében “általánosságokkal” foglalkozik, az tagadhatatlan. De nem minden általánosság üres. Egy példa talán világossá teheti, mire is gondolok. Elég általános megfigyelés, hogy a világ egy jelentős részét tárgyak alkotják. Hasonló általánosság, hogy ezeknek a tárgyaknak tulajdonságaik vannak. Mint ahogy az is, hogy a tárgyak többségével időnként történik valami. Tárgy, tulajdonság, esemény: a legáltalánosabb kategóriák, amelyeket a világ leírása során alkalmazunk. De vajon igaz-e, hogy ezek a kategóriák mind létezőt jelölnek? Vagy hogy a tulajdonságok és események ugyanabban az értelemben jelölnek létezőket, ahogyan a tárgyakra vonatkozó kifejezések? Tegyük fel, hogy van egy piros biciklim. Vajon a piros tulajdonság létezik-e, és ha igen, ugyanabban az értelemben létezik, mint a biciklim? A bicikli arra való, hogy használják: tehát biciklizzenek vele. De vajon a “biciklizés” épp úgy létezik-e, ahogyan a biciklim? Ha igen, milyen kapcsolatban állnak egymással? Mit jelent az, hogy egy tárgyat “megillet” egy tulajdonság, vagy hogy “történik vele valami”?

A létező mint létező értelmében vett metafizika az arisztotelészi hagyomány egyik értelmezése szerint: kategóriatan, méghozzá a legáltalánosabb kategóriák tana. A “legáltalánosabb” azonban homályos kifejezés. Az évszázadok során sokat változott az, hogy mit tekintünk a “legáltalánosabbnak”. A metafizika, mint minden más filozófiai diszciplína, szorosan összefügg az emberi tudás egyéb területeivel. Ezért ahogyan fokozatosan megváltozott a természetről alkotott felfogásunk, változtak azok a témák is, amelyeket joggal nevezhetünk “metafizikaiaknak”. Erről árulkodik az is, hogy könyvünkben sokkal több hivatkozás történik a metafizikai problémák kapcsán Arisztotelész Fizikájára, mint Metafizikájára. Mi magyarázza ezt? Az, hogy a modern korban – ami a metafizika problémája szempontjából a XVII. század utáni korszakot jelenti – fokozatosan megváltozott a természettudomány módszereiről és feladatáról kialakított felfogásunk. Az új felfogás egyre több olyan kérdést vont a tudományos vizsgálódás körébe, amelyeket korábban filozófiai jellegűnek, vagy annak is tekintettek. Másfelől viszont – és ezt talán kevésbé szokás hangsúlyozni – olyan kérdések, amelyeket korábban (legalábbis az arisztotelészi hagyomány) a természetismeret részének tekintett, a filozófia vizsgálódási körébe kerültek.

A XVIII. században már a metafizika témakörébe tartoztak nemcsak egyes teológiai, de bizonyos pszichológiai és kozmológiai kérdések is. Szinte minden, ami túlmutatott a matematikai fizika által vizsgált jelenségeken, filozófiai problémává vált. Az elmúlt két évszázad során persze a tudományról kialakult felfogásunk megváltozott, így ma már nem csak a matematikai fizikát tekintjük tudománynak. Mégis kétségtelen, hogy ami a modern kor hajnalán a metafizikához tartozott, az visszavonhatatlanul rányomta a bélyegét arra, mit tekintünk ma metafizikai problémának; arra tehát, hogy mik azok a “legáltalánosabb kategóriák”, amelyeket a metafizika vizsgálni hivatott.

Azt azonban nem állíthatjuk, hogy a XX. és a XXI. század fordulóján a filozófusok teljesen egyetértenének abban, hogy melyek azok a problémák, amelyek a metafizika tárgykörébe tartoznak. Az elmúlt évszázadban ugyanis nemcsak a tudomány, de a filozófia is egyre specializáltabb lett. Számos új filozófiai diszciplína jelent meg: a tudományfilozófia, a nyelvfilozófia, az elme- (vagy tudat-) filozófia, hogy csak néhányat említsünk. Ezek a diszciplínák részben olyan kérdésekkel foglalkoznak, amelyek korábban a metafizika témakörébe tartoztak. Ezért az átfedések ellenére van némi eltérés a tekintetben, hogy a kortárs filozófusok közül ki mit tekint metafizikai problémának. Egyesek szerint vissza kell térni a már Arisztotelész által is vizsgált kérdésekhez. Mások szerint az új filozófiai diszciplínák megjelenése ugyan új színt hoz a metafizikai kérdések tárgyalásába, de mindaz, amit a korai modern korban metafizikai kérdésnek tekintettek, ma is az.

Miután tehát jelentős eltérések vannak azt illetően, hogy manapság ki milyen problémát tekint metafizikainak, nem árt rögtön az előszóban tisztázni, hogy miként gondolkodik erről e könyv szerzője. A fentiekből ugyanis az következik, hogy a tárgyalandó témák kiválasztása bizonyos mértékig mindig önkényes. Minthogy nem létezik kánon, ez alighanem elkerülhetetlen. Remélem azonban, hogy ha a témák kiválasztása, illetve a hangsúlyok egyéniek is, azért jól követhető az a rendszer, amely a választás alapjául szolgált.

Mindenekelőtt arra kell felhívnom a figyelmet, amit a könyv nem tárgyal: nem foglalkozik a teológiával kapcsolatos metafizikai kérdésekkel, például az istenbizonyítékokkal. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a legkevésbé sem gondolom azt, hogy ezek a kérdések ne tartoznának a modern metafizika tárgykörébe. De úgy vélem, hogy ezeket a kérdéseket csak úgy lehet világossá tenni és megfelelően tárgyalni, ha egyéb teológia problémákhoz kapcsoljuk őket, amire a jelen kötetben nincs mód, s amúgy is meghaladná a szerző kompetenciáját.

Ha azonban az Olvasó egy pillantást vet a tartalomjegyzékre, azt is látni fogja, hogy az olyan, hagyományosan “nagy” metafizikai kérdéseknek tekintett témákat, mint a korábban már említett tulajdonságok vagy események kérdéskörei, sem tárgyalom külön fejezetben. Nem azért van ez így, mert úgy gondolom, hogy ezek nem “igazi” vagy “lényeges” metafizikai problémák. Természetesen azok. Viszont azt, hogy miért érdekesek e kérdések, vagy hogy ki és miért képviseli velük kapcsolatban ezt vagy azt az álláspontot, csak más problémák kontextusában lehet igazán világossá tenni. Elsődleges célom ugyanis annak megmutatása, hogy a metafizika problémák miért alapvetők a kortárs filozófiai gondolkodás számára. Ezért a metafizikai kérdéseket igyekeztem összekapcsolni a filozófia más területeivel: a tudományfilozófia, a nyelvfilozófia, a filozófiai cselekvéselmélet, a logika filozófiája vagy az elmefilozófia által vizsgált problémákkal.

Mindebből persze nem következik, hogy a tárgyalt témák túlnyomó többségéről ne állíthatnánk egyértelműen, hogy metafizikaiak. Talán csak egy olyan nagyobb témakör van, amelyet sokan nem tekintenének a kortárs metafizika önálló részének: a természeti törvényekről van szó, melyeknek külön fejezetet szentelek. Igyekszem azonban megmutatni, hogy talán egyetlen olyan modern metafizikai probléma sincs, amely ne állna összefüggésben a természeti törvények fogalmával. Ezért, bár hagyományosan e kérdést a tudományfilozófia vagy az ismeretelmélet vizsgálta, a természeti törvények tárgyalását semmiképp sem nélkülözheti egy olyan könyv, amelynek témája a modern metafizika.

Van azonban egy másik, jellegzetesen XX. századi metafizikai probléma is, amely szinte valamennyi modern metafizikai kérdés tárgyalását áthatja, és amelyet csaknem mindenki alapvetőnek tart: a (modern értelemben vett) realizmus, illetve antirealizmus problémája. (Ne zavarja a kedves olvasót, ha még nem érti ezeket a kifejezéseket. Ha úgy dönt, hogy elolvassa ezt a könyvet, bőven lesz alkalma rá, hogy megismerkedjék velük.) A realizmus – antirealizmus vitát mégsem tárgyalom külön fejezetben. Ennek oka, hogy hasonló módon a tulajdonságokkal vagy az eseményekkel kapcsolatos metafizikai problémákhoz, e vita jelentősége csak más metafizikai kérdések tárgyalása során válik érthetővé.

Már említettem, mit értek azon, hogy “modern metafizika”: a modern tudományosság megjelenése utáni metafizikát. A könyv a modern metafizikáról szól, de nem a modern metafizika története. Célja nem az, hogy rekonstruálja a modern kor filozófusainak metafizikai nézeteit; s nem is az, hogy bemutassa egyes problémák modernkori történetét. A könyv kifejezetten probléma-centrikus: akkor és annyiban hivatkozom egyes szerzőkre, amikor és amennyiben a hivatkozás valamely probléma vizsgálatát, a problémát körülvevő érvek logikai rekonstrukcióját elősegíti. A szerzők és nézeteik említése az érvek rekonstrukciójának részét képezik. Ez persze nem jelenti azt, hogy ha már említem őket, ne igyekeznék legjobb tudásom szerint az adott kérdésben elfoglalt álláspontjukat hűen visszaadni.

A kötet hét alapvető kérdéskör alapján tárgyalja a metafizikai problémákat. Ezek: a természeti törvények, az okság, a szükségszerűség és lehetőség, az idő, az azonosság, a test és lélek, valamint a szabad akarat kérdésköre. Mielőtt azonban e témák tárgyalásába kezdenék, az első fejezetben azt a kérdést vizsgálom, vajon értelmes dolog-e egyáltalán a huszonegyedik század elején metafizikai kérdésekkel foglalkozni. Az előző évszázad első felében ugyanis sok filozófus képviselte azt az álláspontot, hogy a metafizikai kérdések értelmetlenek. Még ha érveiket nem is fogadjuk el (ha elfogadnánk, ugyan mi értelme lenne a többi fejezetnek?), ismeretük elengedhetetlen a modern metafizikai problémák mélyebb megértéséhez. Hiszen a metafizika lehetőségéről szóló kérdés részben maga is metafizikai.

A könyv tehát átfogó tanulmány a modern metafizika alapkérdéseiről. Olvasása nem feltételez előzetes filozófiai vagy filozófiatörténeti ismereteket, csak a filozófia iránti érdeklődést. Amennyire lehetett, igyekeztem mellőzni a felesleges szakzsargont. Amikor ez nem volt lehetséges (és sok esetben nem volt az, hiszen a filozófia többek között szakma is, aminek megvan a maga sajátos szaknyelve és kifejezési formája), akkor arra törekedtem, hogy röviden érthetővé tegyem az egyes terminusok jelentését. A filozófus olvasót arra kérem, viselje türelemmel ezeket a számára talán feleslegesnek tűnő magyarázatokat.

Az egyetlen fejezet, amelyik valószínűleg csak azok számára lesz érdekes, akik már foglalkoztak valamennyit filozófiával, éppen az első; hiszen a metafizika lehetőségére vonatkozó kérdés csak akkor érthető, ha már hallottunk valamit a metafizikai problémákról. Ezért aztán ez az a fejezet, ahol néhány fontos filozófiatörténeti utalás található. Az utalások megértéséhez nem kell sok, de nem árt egy kevés filozófiatörténeti háttérismeret. A többi fejezet megértéséhez reményeim szerint csak érdeklődésre és odafigyelésre van szükség. Ezért, bár a könyv összefoglaló tanulmány a modern metafizika tárgykörében, és nem kifejezetten tankönyv, remélhetőleg az oktatásban is használható lesz.

A modern metafizikai problémák megértését nagyban elősegítheti a modern logika formális eszköztárának alkalmazása. A logikai formalizmus ugyan sokszor el is rejtheti az igazi nehézségeket, tagadhatatlan azonban, hogy számos modern metafizikai probléma kifejtésekor sokat segíthet néhány formula. Tekintettel kellett viszont lennem arra, hogy bármennyire elemi is legyen az a logika, amire szükség van, s bármennyivel egyszerűbb is lenne bizonyos esetekben szimbólumokat használni, az olvasók egy jelentős részét, különösképp azokat, akik nem ismerik a formulák értelmezésének módját, ezek használata eleve elrettentené attól, hogy kezükbe vegyék a könyvet. Ezért lemondtam róluk. A kifejtést ez ugyan egyes esetekben nehézkesebbé tette, de remélem, hogy a lényeges mondanivaló emiatt sehol sem vész el. A számos példa és analógia használatával is az volt a célom, hogy az olvasó számára minél jobban hozzáférhetővé tegyem a könyvben tárgyalt igen absztrakt, és sok esetben fölöttébb szövevényes problémákat.

Két technikai megjegyzést is kell tennem. Az egyik, hogy nem készítettem kiegészítő olvasmánylistát az egyes témakörökhöz, mivel a fejezetekhez fűzött jegyzetekben az olvasó utalást talál azokra az alapvető művekre, amelyeket érdemes forgatnia, ha bizonyos témák felkeltették az érdeklődését, és ezért részletesebben is meg akar ismerkedni velük. A másik, hogy a főszöveget gyakran kiemelt példák, érvek és definíciók szakítják meg, amelyeket igyekeztem szisztematikus jelrendszerrel ellátni. A példákat a “•”, a definíciókat “Δ” jelzi. Az érvek premisszái a szögletes zárójelbe [] tett számokat, a konklúzió pedig a “∴” jelet követi. Ha egy korábbi példát, definíciót vagy premisszát módosítottam, azt vagy a “*”, vagy a “♣”, “♦”, “♥”, “♠” szimbólumok valamelyike jelzi.

Ahogyan minden egyéb filozófiai diszciplína, úgy a metafizika esetében is sajnos a legtöbb kérdés mindig további kérdések láncolatával függ össze. Ezért nem könnyű eldönteni, hol kezdje az ember az írást, és hol fejezze be. De akárhol kezdje is, a keresztutalások elkerülhetetlenek. Az olvasó számos “mint majd látni fogjuk…”, vagy “ahogyan azt láttuk…” jellegű fordulattal találkozik majd. Ezeknek az utalásoknak az a szerepük, hogy világosabbá tegyék az egyes témák közti összefüggéseket. Ennek ellenére azt gondolom, hogy az egyes fejezetek gondolatmenete, de legalábbis azok nagy része, önmagában is követhető. Így ha valakit netán csak bizonyos témakörök érdekelnek, kiválaszthatja a számára érdekes fejezeteket. Az azonban kétségtelen, hogy minden fejezet olvasását megnehezítheti, ha nem olvastuk az előző fejezeteket; valamint hogy néhány korábban tárgyalt kérdés relevanciája a könyvben előre haladva válik csak nyilvánvalóvá.

Végezetül köszönetet kell mondanom mindazoknak, akik munkámban tanácsaikkal segítettek, elsősorban kollégáimnak az Eötvös Loránd Tudományegyetem Általános Filozófia Tanszékén és a Közép-Európai Egyetem Filozófia Tanszékén. Kutatásaimat az OTKA (T 032771, valamint T 032435) támogatta. Külön köszönet illeti Farkas Katalint, Bodnár M. Istvánt, Borbély Gábort és Orthmayr Imrét. Valamennyien megtiszteltek azzal, hogy e munka korábbi változatát végigolvasták, és részletesen kommentálták. Nekik köszönhetően a végleges változat bizonyosan kevesebb hibát és pontatlanságot tartalmaz, mint a korábbiak.

Budapest, 2000. október 24.