Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Tarka géb – Proterorhinus marmoratus (Pallas, 1814)

Tarka géb – Proterorhinus marmoratus (Pallas, 1814)

Család: Gébfélék (Gobiidae)
Angol név: Tubenosed goby
Német név: Marmorierte Grundel
Védett. Eszmei értéke: 2 000 Ft.

Ismertetőjegyek.  Megnyúlt, oldalról erősen összenyomott, alacsony testű hal. Feje nagy, orra hosszabb a szem átmérőjénél, és a csúcsán – az elülső orrnyílások meghosszabbításaként – egy-egy rövid kis csövecske látható. Szája kicsi, csúcsba nyíló, állkapcsain parányi fogacskák ülnek. Hátúszója kettős. Az elülső rövid, 6-7 gyenge tüske támasztja, a hátulsó hosszú, elágazó sugarainak száma 15-20. Farokúszója jól fejlett, a hátsó széle domború. Anális úszójában 11-16 osztott sugár van. Hasúszói a mellúszók alatt helyezkednek el, egymással összenőttek, ennélfogva homorú felületet alkotva, tapadókorongként is használhatók. Oldalvonala hiányzik, pikkelyeinek száma a test hosszában 36-48. Sárgás alapszínét sötét, szabálytalan alakú foltok márványozzák. Apró termetű hal, maximális mérete 10 cm.

Hasonló fajok.  Valamennyi gébfajunktól (85, 86, 87, 88, 89) jól megkülönbözteti a tarka gébet orrán lévő két rövid csövecske. Ugyanez alkalmas az amurgébtől (84) és a kölöntéktől (70, 71) való elkülönítésre is, amellett hogy ezeknek a fajoknak a hasúszói se nőttek össze tapadókoronggá.

Környezet.  Eredetileg a félsós tengeröblök lakója, de az édesvízhez is jól alkalmazkodik. Főként a lassú mozgású folyóvizekben és az állóvizekben szaporodik el. Nagyobb folyóinknak elsősorban a dévérzónáját jellemzi, ahol többnyire a csendesebb részeken tartózkodik. Kedveli a duzzasztott folyószakaszokat, ezeken rendszerint sűrűbb népessége alakul ki. Otthon érzi magát a lassan áramló, olykor álló vizű, némi vízi növényzetet is tartalmazó csatornákban és holtágakban is, ahol szívesen bújik meg a növények között, de kedveli a folyók partvédelmi kőszórásait is.

Táplálék.  Planktonszervezetekkel, apró fenéklakó gerinctelen állatokkal és a hínárnövényzet élőbevonatával táplálkozik.

Szaporodás.  Már kétévesen ivarérett, április-májusban szaporodik. A nőstények a hímek által előkészített helyre, többnyire gyökerek vagy kövek alatti üregekbe rakják le ikrájukat, amit a továbbiakban a hímek őriznek. Az ikraszemek száma egyedenként 80-120, átmérőjük 1 mm, és mindegyik egy kis kocsonyás nyéllel rögzül az aljzathoz. Ívási időszakban a hímek fekete nászruhát viselnek.

Elterjedés.  A Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger félsós parti vizeiben, valamint az oda torkolló folyók vízrendszerében fordul elő. Jelenleg is terjedőben lévő faj, amely Magyarországon a XIX. században jelent meg, és napjainkra Németországig jutott el a Dunán. Hazai lelőhelyei:

  • Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rábca, Répce, Rába, Marcal, Cuhai-Bakony-ér, Vezseny-ér, Csángota-ér, Bokodi-víztározó, Ipoly, Fekete-víz, Lókos-patak, Apátkúti-patak, Morgó-patak, Sződi-patak, Benta, Váli-víz, Dunavölgyi-főcsatorna, Kiskunsági-főcsatorna,

  • Dráva, Fekete-víz,

  • Égerláp (Ócsa),

  • Tisza, Bodrog, Sajó, Keleti-főcsatorna, Nyugati-főcsatorna, Hejő, Eger-patak, Csincse, Laskó, ­ Hanyi-ér, Zagyva, Galga, Tápió, Tarna, Tarnóca, Bene-patak, Gyöngyös-patak,

  • Hármas-Körös, Kettős-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó, Maros,

  • Balaton, Kis-Balaton, Tisza-tó,

  • egyéb tavak, csatornák, holtágak.

Jelentőség.  Közvetlen gazdasági jelentősége nincs, ahol sűrűbb állománya alakul ki, a ragadozók táplálkozásában juthat szerephez. Állatföldrajzi szempontból viszont érdekes megfigyelni terjedését, ami a Dráva, a Tisza és a Körösök vízrendszerében napjainkban is zajlik.