Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Csupasztorkú géb – Neogobius gymnotrachelus (Kessler, 1857)

Csupasztorkú géb – Neogobius gymnotrachelus (Kessler, 1857)

Család: Gébfélék (Gobiidae)
Angol név: Racer goby
Német név: Nackthals-Grundel

Ismertetőjegyek.  Teste megnyúlt, elöl hengeres, hátul oldalról kissé lapított. Vaskos fején a szemei igen magasan, egymáshoz közel ülnek, a köztük lévő távolság csak mintegy fele a szemátmérőnek. Félig felső állású száját széles ajkak veszik körül, állkapocsszeglete kissé benyúlik a szem alá. Első hátúszóját 6 osztatlan, második hátúszóját 1 osztatlan és 14-18 osztott sugár támasztja. Anális úszójában 1 osztatlan és 12-16 elágazó sugár számlálható. A hasúszók összenövésével kialakult tapadókorongja nagy, hátsó széle megközelíti vagy akár el is éri a végbélnyílást. A korong elülső lemezének a széle egyenes, rajta kiugró lebenyek nincsenek. A mell- és a farokúszó széle lekerekített. Testét apró pikkelyek borítják, melyekből a testoldal hosszában 54-75 sorakozik. A pikkelyek részben a tarkót is fedik, de a szemek mögött egy kb. szemátmérőnyi sáv pikkelytelen. Hasonlóképpen csupasz a kopoltyúfedő, a mellúszó alapja, valamint a hasúszó előtti toroktájék. Sárgásszürke alapszínét sötét foltok mintázzák, amelyek előre lejtő ferde szalagokká olvadhatnak össze. A fej két oldalát 3-3 sötét csík díszíti. A mell-, a hát- és a farokúszót sötét foltsorok tarkítják, az alsó úszók folttalanok. Kis termetű faj, a legnagyobb példányai 15 cm körüliek.

Hasonló fajok.  Nemzetségének valamennyi nálunk előforduló fajától, tehát a folyami (85), a Kessler- (87), a feketeszájú (88) és a Szirman-gébtől (89) is megkülönbözteti, hogy a tapadókorongja elülső lemezén nincsenek kiszögellő oldallebenyek, továbbá hogy a tarkójának az eleje, a kopoltyúfedője, a mellúszójának töve és a torka csupasz, pikkelytelen. A tarka géb (90) a felső állkapcsán két kis csövecskét visel. Az amurgéb (84), a botos és a cifra kölönte (70, 71) hasúszói különállóak, nem nőttek össze tapadókoronggá.

Környezet.  Eredetileg a félsós tengeröblök vizében, valamint az oda torkolló folyók alsó szakaszain élt, az utóbbi időkben azonban a folyók középső szakaszait is kezdi meghódítani. Szívesen tartózkodik a homokos és iszapos aljzatú részeken.

Táplálkozás.  Táplálékát elsősorban a mederfenéken keresi. Különféle férgeket, rákokat, csigákat és kagylókat, valamint rovarokat és rovarlárvákat fogyaszt, de megeszi az apró ivadékhalat is.

Szaporodás.  Ivarérettségét 1-2 évesen éri el, ívása április–májusban történik. A hímek ilyenkor egy tányérnyi helyet a lágy üledéktől megtakarítanak, s a nőstények ebbe a fészekbe rakják le az ikrát. Az ikraszemek száma néhány száztól 1-2 ezerig terjedhet, átmérőjük kb. 2 mm. A megtermékenyített ikrát a hímek kikelésig őrzik.

Elterjedés.  Eredeti elterjedési területe a Fekete-, az Azovi- és a Kaszpi-tenger félsós vagy közepes sótartalmú lagúnáira, valamint a betorkolló folyók alsó szakaszára korlátozódott. Régebben a Dunának csak a romániai Giurgiu városától lefelé eső részén fordult elő, az utóbbi években azonban gyors ütemben terjed fölfelé a folyón. Előbb – 1991-ben – a szerbiai, 1999-ben pedig az osztrák és szlovák szakaszon észlelték. Magyarországon először 2004-ben találták meg az Öreg-Dunában, majd a Duna más szakaszairól is előkerült:

  • Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna.

Jelentőség.  Eredeti elterjedési területén a nagyobb példányokat olykor fogyasztják, a kisebbeket csalihalként alkalmazzák, de a fajnak gazdasági jelentősége gyakorlatilag nincs.