Ugrás a tartalomhoz

Magyarország halfaunája

Dr. Harka Ákos, Sallai Zoltán (2007)

Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán

Folyami géb – Neogobius fluviatilis (Pallas, 1814)

Folyami géb – Neogobius fluviatilis (Pallas, 1814)

Család: Gébfélék (Gobiidae)
Angol név: Monkey goby
Német név: Flußgrundel

Ismertetőjegyek.  Teste megnyúlt, elöl hengeres, hátsó részén oldalról lapított, a magassága hátrafelé fokozatosan csökken. Feje széles és vaskos, magasan ülő szemei nagyok, a köztük lévő távolság kevesebb mint 75 százaléka a szemátmérőnek. Fölső állású száját húsos ajkak övezik. Szájhasítéka ferde, szájszöglete a hátsó orrnyíláson túlér, de a szem elejének vonalát nem éri el. Két hátúszója közül az elsőben 6 osztatlan, a másodikban 1 osztatlan és 15-18 elágazó sugár van. Utóbbiban a sugarak hátrafelé rövidülnek. Farkalatti úszója is hosszú, osztott sugarainak száma 13-15. Farokúszója jól fejlett, a hátsó széle domború. A hasúszóiból képződött tapadókorongja mélyen hátranyúlik, a has hosszának kb. 90 százalékát teszi ki. A korong elülső lemezének a két szélén egy-egy kis lebeny található. Apró pikkelyei nemcsak a testet, hanem a kopoltyúfedőt és a tarkót is beborítják, sőt kissé még a szemek közé is benyomulnak. Számuk a test hosszában 55-65. Világos, zöldesszürke alapszínét a testoldal felső részén szabálytalan sötét foltok tarkítják. Szaporodás idején a hímek fekete nászruhát viselnek. Kis testű halfaj, a nagyobbak hossza 13-15 cm.

Hasonló fajok.  A vizeinkből jelenleg kimutatott halak közül legjobban a Szirman-géb (89) hasonlít hozzá, de annál a szemek közti távolság a szemátmérőnek 90-100 százaléka, a tapadókorongja viszont a has hosszának csak mintegy 70 százaléka, és szájszeglete eléri a szem vonalát. A csupasztorkú géb (86) kopoltyúfedője, mellúszójának töve és torka pikkelytelen. A Kessler-géb (87) feje és szája nagyobb, állkapocsszeglete a szem alá ér. A feketeszájú géb (88) az első hátúszójának a végén legtöbbször világossal szegett fekete foltot visel. A tarka géb (90) szája kisebb, orrán 2 kis csövecske nyúlik előre. Az amurgéb (84) és a kölönték (70, 71) hasúszói szabadon állnak, nincsenek összenőve tapadókoronggá.

Környezet.  Eredetileg a tengerparti félsós vizek hala volt, de mivel a sókoncentráció változását jól elviseli, a betorkolló folyók alsó szakaszaira már régen benyomult, az utóbbi évtizedekben pedig hazánkban is megjelent. Tapasztalataink szerint jelentősebb állományai tavakban, holtágakban, a nagyobb folyók márna- és dévérzónájában, illetve a kis folyók sügérzónájában alakulhatnak ki. Köves, homokos és iszapos mederszakaszokról, illetve hínáros és növényzetmenetes vizekből egyaránt előkerült.

Táplálék.  Planktonszervezetekkel, a víz alatti növények élőbevonatával, rovarlárvákkal és puhatestűekkel táplálkozik, de alkalmilag apró ivadékhalakat is zsákmányol.

Szaporodás.  Ivarérettségét 2 éves korban éri el, ívása május-júniusra esik. A hím többnyire egy kő vagy gyökér alatt üreget készít, és a nőstény ennek boltozatára ragasztja kocsonyás nyéllel rögzülő ikráit. Az ikrát és a kikelt lárvákat a hím őrzi.

Elterjedés.  Eredetileg a Fekete-tenger partjai mentén, a Kaszpi-tenger északi részének parti vizeiben, valamint a betorkolló folyók alsó szakaszán élt. Csupán 1970-ben figyeltek fel arra, hogy a Balatonban elszaporodott, de azóta más vizeinkből is előkerült. Jelenleg ismert hazai lelőhelyei:

  • Duna, Rába, Ipoly,

  • Zala, Zala-Somogyi-határárok, Sió, Kapos,

  • Dráva, Fekete-víz

  • Tisza, Keleti-főcsatorna, Eger-patak, Csincse, Kácsi-patak, Laskó, Zagyva,

  • Hármas-Körös, Hortobágy-Berettyó, Maros,

  • Balaton, Kis-Balaton, Tisza-tó,

  • hullámtéri holtágak, nagyobb csatornák.

Jelentőség.  Ahol nagyobb arányban elszaporodik – például Balaton, Tisza-tó –, a ragadozók táplálékaként lehet jelentősége. Faunisztikai szempontból érdekes lehet napjainkban lejátszódó terjedésének nyomon követése.